Bevezetés Amikor Baktay Ervin elkezdett asztrológiával foglalkozni, megkérdezte Győrffyt, hogyan tudná belátható idő alatt elsajátítani ezt a nemes tudományt. Ő pedig azt javasolta neki, hogy írjon róla egy könyvet. Ugyanolyan szabatosan és igényesen, ahogyan az Indiáról szóló műveit kidolgozta. Hát nálam is valahogy így kezdődött. Bár esetemben nem csupán az asztrológia mélyebb megértése volt a fő szempont, hiszen a metafizika egyéb szereplői is terítékre kerültek. A rendszerezés kedvéért, és az összefüggések tisztább megértésének megsegítésére, elkezdtem jegyzeteket vezetni. Aztán ez a belső használatra szánt vázlatanyag egyre bővült. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy azok a gondolatok, amelyeket közvetítek, sem nem újak, sem nem zseniálisak. Mindazonáltal olvasásuk alapfokú tájékozottságot feltételez, tehát teljesen „szűz szemmel” nem érdemes kézbe venni. Bár törekedtem arra, hogy az idegen kifejezések fordítását, vagy magyarázatát is közzétegyem, mégis nehéz lehet az ismeretlen szavak tömkelegével megbirkózni, tekintve hogy több helyütt felbukkannak, újra meg újra. Nyilván ez nem igaz a könyv egészére nézve, felváltva találkozhatnak könnyebben emészthető és fajsúlyosabb fejezetekkel. Talán leginkább azok fogják élvezettel forgatni, akik már kóstoltak egy keveset az orientalisztikából, otthonosan mozognak a jógában használatos terminusok talaján, némi jártasságot szereztek az asztrológia, vagy valamelyik másik leképezési rendszer terén. (pl. tarot, ji king, enneagram) Azonban, ha valaki buddhista bölcseletből doktorált, húsz éve napi rendszerességgel gyakorolja a zent, vagy 7
ehhez hasonlatos előképzettséggel bír, elképzelhető, hogy igen csekély értéket talál a következő oldalakon. A magas szintű tárgyi tudás megszerzéséhez amúgy is jó szívvel tudom javasolni magam helyett a filozófia és a metafizikai tradíció szakavatott ismerőit, Julius Evolától Leo Shchayán át Fritjhof Schuonig és Titus Burckhartig. Örömömre szolgál, hogy a rendszerváltás óta eltelt években számos remek fordítás jelent meg és a magyar könyvpiac sok-sok értékes példánnyal gazdagodott.1 Napvilágot látott számos olyan mű is, amely a megvilágosodott mesterek életrajzát, a transzperszonális és integrál pszichológia gyöngyszemeit, és nem utolsó sorban a különböző kultúrtörténeti korszakok szakrális hagyatékának és nagy szentírásainak interpretációit tárja elénk. Végső soron, amit ebben a könyvben átadni kívánok, az tulajdonképpen nem egyéb, mint egy látásmód kialakításához felhasználható adalék. Bár ez nem könnyű vállalkozás, mégis abban bízom, hogy éppúgy lehet most útjelző mások számára ez a mű, ahogy jómagam is találtam kapaszkodókat annak idején a keresésem során. Ha műfaji hovatartozásáról kellene nyilatkoznom, tranzit jellegű ismeretterjesztő írásnak nevezném, amelyet átvezetőnek szánok a könnyed ezoterikus irodalomtól a valódi bölcselet felé. Ez minden, se több, se kevesebb. Amen�nyiben valaki tényleg iránymutatásra lel a következő oldalakon, akkor az teljesen helyénvaló, mindazonáltal nem tekintem a személyes érdememnek. Egyébként is, ebben a műfajban egy könyv gyakorlati értékét az mutatja, hogy milyen mértékben
1 Sajnos iszonyatos mennyiségű silány könyv is napvilágot látott, tehát az örömöm nem ennyire felhőtlen. De talán erről most nem érdemes szót ejteni.
8
tudja az Olvasót közelebb vinni az ösvény műveléséhez. Képes e bárkit is a gyakorlásra sarkallni? Őszintén szólva a száraz intellektuális tudás felhalmozását nem sokra tartom. Olvastam már történészek tollából származó – amúgy rendkívül összeszedett és komoly szakmai igényességről árulkodó – orientalista írást, de kivétel nélkül mindegyik száraz és tudományosan távolságtartó volt. Bár kifogástalan kronológiai összegzést adtak az ind filozófia fő vonulatairól, fejlődésükről és keresztkapcsolataikról, egyvalami mégis teljesen hiányzott belőlük, az átélés.2 Az egyik szociológiai tanulmány szerzője odáig merészkedett, hogy Krishnamurtit és Vivekánandát ál-gurunak bélyegezze. Hát ez a szcientizmus csapdája. Lehet valaki a keletkutatás címzetes professzora vagy ünnepelt akadémikus, anélkül hogy a lényegi dimenziókat akárcsak súrolni is tudná. Mégpedig azért, mert az értelmi tudás csak az információk mennyiségét növeli, nem pedig a látás minőségét. A rendszerszemlélet csak funkcionalitást, illeszkedést, számokkal mérhető kvantitást ismer, nem érdekli a belső jelentés. A lehetséges értelmezési tartományok közül csak az egyikre összpontosít, az objektív külsőre. A szubjektív belsővel nem törődik, ami nagy hiba, mert így hiányos eredményre jut. Germanus Gyula professzor, az iszlám kultúra és a közel-keleti nyelvek szakértője a következőképpen vall saját útkereséséről és munkásságáról: „Megtanultam törökül, perzsául és arabul, s elnyertem a budapesti egyetem Orientalisztika Tanszéké2 A közvetlen belátást már említeni sem merem, az inkább a megvilágosodottak privilégiuma.
9
nek vezetői címét. Mindazt a száraz és megfogható tudásanyagot, amely az évszázadok folyamán a tudós könyvek ezer meg ezer oldalán felhalmozódott, éhes szemmel ittam fel, azonban a lelkem szomjas maradt. Ariadné fonalát megtaláltam a könyvekben, de vágytam a vallásos tapasztalat örökzöld kertjére. Értelmem telítve volt, de a lelkem szomjazott. Sok mindent le kellett tennem az elsajátított tudásból, hogy a belső tapasztalat által vegyem fel újra, a szenvedés tüze által megnemesítve, mint a nyers érc, amely a hirtelen nagy hideg hatására változik rugalmas acéllá.” Hasonlóképpen magam is fontosnak tartom, hogy a kíváncsiságon és az információéhségen, vagy a tudományos igényességen túl, rendelkezzünk a megismerés mélyebb szintjeire irányuló erős elkötelezettséggel. Kissé patetikusan nevezhetném ezt a végső szintézis iránti áhítozásnak. Lehet, hogy nem leszek képes az ókori klasszikus filozófia megannyi ágazatát mellényzsebből felsorolni, de ez nem is feladatom. Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok magának a látásmódnak, amelynek tartógerendáira felerősíthetem a megfelelő ismereteket. Ugyanezen megfontolásból állítom, hogy az irodalmi érték, stilisztikai nívó, vagy bármilyen egyéb jellemző – még ha nem is elhanyagolható – végezetül mégis másodlagos szempont. Mi több, néha felesleges és zavaró. Még az általam oly nagyra becsült transzcendentalisták írásait olvasva is sokszor az az érzésem, hogy menten belefulladok a tudálékosság és a szóvirágok tengerébe. Ugyan nem kerülhetem el teljesen, hogy más szerzőktől kölcsönözzek, mégis rendkívüli módon törekedtem arra, hogy minél több személyes tapasztalatból fakadó ismeretet vessek 10
papírra. Tapasztalatiságon természetszerűleg nem azt értem, hogy a teljes megvalósítást elértem volna az adott területen. Csupán azt, hogy valamilyen szintű gyakorlottsággal rendelkezem. Ahogyan egy tibeti mester fogalmaz: „Ne téveszd össze a megértést a felismeréssel, a felismerést pedig a felébredéssel.” Óva inteném Önöket a messzemenő következtetésektől, ha azt látják, hogy egy szerző nagyon kifinomultan képes cicomázni a mondandóját, mert ez még vajmi keveset árul el a mögöttes tartományról. Egy atomfizikustól nem várjuk el, hogy bölcs legyen, tudása megmarad az intellektus szögesdrótján belül, és a személyiségének csupán az imázsteremtő szektorára lehet igazán komoly kihatása. A spiritualitás azonban az a terület, ahol joggal remélhetnénk ennél többet. Arra számíthatnánk, hogy egy publikáció tartalma hűen tükrözi azt az érettséget, amit a szerző önmagában hordoz. Ez azonban nagyon megtévesztő lehet, mert a szellemi ösvény rögös kaptatóján bukdácsolók (magamat is beleértve) hétköznapi emberek, telve hiányosságokkal és defektusokkal. Meglehet, hogy a gyakorlat mérföldekkel az elmélet mögött kullog. Így hát legjobb esetben is csak arról tudok beszámolni, hogy miképpen fest az Út felvezető szakasza. A beérkezésről nincs jogom nyilatkozni, legfeljebb utalást tehetek azon személyek beszámolóira, akik a jelek szerint már átszakították a célszalagot. De akár így, akár úgy, a soron következő fejezetek felhívást intéznek a Kedves Olvasóhoz. Felhívást annak a művelésére, amely elvezet egy átfogóbb szemlélethez. Mindazokkal pedig, akik vállalják ezt a kalandtúrát, akarvaakaratlanul sorstársak leszünk ebben a folyamatban. Úgy vélem adós maradnék, ha nem szolgáltatnék magyarázatot erre a furcsa névre, amelyet a könyv címéül választottam. A Mezoik egyfajta ezoterikus mozaik, amely inkább tekinthető 11
szemelvényhalmaznak, semmint homogén komplexumnak.3 Közelről szemlélve a mozaik is töredezettnek látszik, távolabbról mégis egységes képet mutat. Ezen túlmenően kifejezi azt is, hogy igyekszik középen maradni (mezo), elkerülvén a szélsőségeket. Na persze most bárki megfeddhetne azt mondván, hogy ez maximálisan szubjektív. Hiszen egyéni nézőpont kérdése, hogy ki mit nevez szélsőségnek és középútnak. Jogos felvetés lenne, de hát mit tehetünk, tényleg minden viszonylagos, ez már csak így van rendjén. A lét polaritásából fakadóan az elménk ellentétpárokra hasítja a valóság teljességének látványát. Ebből viszont az is következik, hogy akadnak majd olyanok, akiknek a „kereke” hasonló irányban és fordulatszámon forog, mint a sajátom. Számukra vélhetően könnyű lesz a befogadás. Más esetekben viszont ezek a gondolatok abszolút idegennek, netán sokkolónak hatnak. Ennek érdekében törekszem a folytonos ellensúlyozásra. Vagyis a kritikus hangvétellel közzétett ex-katedra kijelentések fonák oldalát is próbálom megmutatni. Lényegében az sem lenne csoda, ha hemzsegnének a látszólagos ellentmondások. A dualitás világában végérvényes igazságról nem beszélhetünk, éppen ebből fakad az a tény, hogy a Tanítás mindig paradoxonokra épül.4 A teljességet ugyan nem lehet szavakba önteni, 3 Az ezotéria és a mozaik szavak összeolvasztásával. Ugyanis soksok apró mozaikkockából állt össze végül a teljes kép, hiszen más-más időszakban született, a legkülönfélébb témákat érintő kósza jegyzeteimet igyekeztem összeboronálni. (az „ezotéria” szót korántsem a manapság divatos értelemben használom) 4 Tanításon nem a személyes közlendőmet értem, hanem a Kinyilatkoztatott Tudást, amelyre legjobb esetben is csupán rámutatni tudok. Nem célom, hogy az önjelölt megvilágosodottak számát gyarapítsam, azokból úgyis akad bőségesen.
12
de sarkalatos és egyöntetű frázisokkal még csak megközelíteni sem. Minden értelmezés egy nagyon behatárolt nézőpont. Semmiféle vélemény, gondolat, elképzelés nem tartalmazhatja a teljes igazságot, hiszen az annak legfeljebb egy töredéke, részhalmaza lehet. Nem kényszeríthetjük bele a végtelent a véges alakzatokba. Banálisnak tűnhet ez a megállapítás, pedig nem az. Ha mi emberek ezt a gyakorlatban meg tudnánk valósítani, szinte paradicsomi állapotban élhetnénk ezen a földön. Ahhoz, hogy ezt a nyilvánvaló szabályt percről-percre képesek legyünk szem előtt tartani, folytonos éberségben kellene élnünk. Tapasztalatom szerint azonban olykor még a belátás is nehezünkre esik, nemhogy a gyakorlati megvalósítás. A bevezető végén arra azért felhívnám a figyelmet, hogy az eszmefuttatások folyamatosságának biztosítása érdekében a szöveg fő nyomvonalából temérdek magyarázatot és hasznos kiegészítést kiemeltem. Ezeket lábjegyzetben szerepeltetem, érdemes ezekre is fókuszálni.
13
Az archaikus hagyomány lábnyomai A spirituális forradalom kezdeti időszakában, a hatvanas, hetvenes években a legközérthetőbb segédletnek a „keleti térképek” bizonyultak. Részben azért, mert nem váltottak ki a keresőkből olyan ösztönös ellenállást, mint a keresztény vagy a zsidó hagyomány. Ez utóbbiak ugyanis óhatatlanul rányomták bélyegüket az egész nyugati civilizációra, erényeiken és értékeiken túl mérhetetlen kiábrándulást és csalódottságot teremtvén. Más perspektívából pedig a védantista, taoista, buddhista világszemlélet nonperszonális, vagy mondhatnók személy feletti jellege jobban igazodott a nyugati mentális sémákhoz. Elég csak arra gondolnunk, hogy manapság a kvantumfizika már ugyanazokat a tételeket fogalmazza meg, tudományos-racionális köntösben. A természet építőkövei ma már nem mutatnak nekünk semmiféle stabilitást. Valamennyi részecske létrehozható energiából, átalakítható más részecskévé és újra csak energiává transzformálható. Az olyan fogalmak, mint anyagi szubsztancia, vagy izolált tárgy, elvesztették a jelentőségüket. Az elmúlt néhány évtized során a fizikusok nagyon ingatagnak találták az anyagot. A szubatomokról pedig még csak azt sem mondhatjuk, hogy egy meghatározott helyen léteznek, inkább csak tendenciát mutatnak a létezésre. Rupert Sheldrake a „morfogenetikus mezők”-ről írott könyvében azt taglalja, hogy valamennyi rendszert az energián és az ismert anyagi tényezőkön kívül láthatatlan erők is szervezik. A morfikus mezők átterjednek a téren és időn, ezáltal hatni tudnak bárhol, más időben végbemenő eseményekre. Ezt alátámasztja Lyall Watson hipo14
