A TARTALOMBÓL: A magyar nemzet függetlenségi . . . . . . . . 2 nyilatkozata Ki mondja ki a kimondhatatlant? . . . . . . 3 Fasizmussal bélyegeznek. . . . . . . . . . . . . . 5 Miért áll 2 százalékon az SZDSZ? . . . . . . 6 Fundamentális pótcselekvés . . . . . . . . . . 7 Nem szabad azt hinni, hogy . . . . . . . . . . . 7 itt a gyõzelem pillanata Ötvenhat nem alku tárgya. . . . . . . . . . . . 9 2Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!
1.
2.
3.
4.
2
Magyarországot szabad, önálló és független államnak nyilvánítjuk. Kijelentjük, hogy Magyarország területi egysége feloszthatatlan s épsége sérthetetlen. A szabad, önálló és független Magyarország követeli a Szent Korona államterületét, államalapító és államalkotó nemzeteit erõszakkal szétszakító nemzetközi szerzõdések azonnali felülvizsgálatát, a nemzetközi joggal ellentétes rendelkezéseinek eltörlését, az eredeti állapot visszaállítását. Az 1944. március 19-e óta hatalmat gyakorló pártok vezetõi a magyar nemzetet elveszíteni, annak szabadságát örökre elvenni akarták. Ezt a magyar nemzet elleni árulással, hitszegéssel és fegyverfogással, nemkülönben azon merénylettel követték el, hogy az ország önállóságának eltörlését fegyveres és politikai erõszakkal kísérelték és tették meg, evégett idegen hatalom fegyveres erejét is a nemzet legyilkolására használni nem iszonyodtak, saját kezeikkel szaggatva szét úgy a Szent Korona eszme természetes értékrendjét, mint általában azon kapcsolatokat, melyek két- és többoldalú kötések alapján idegen országok s Magyarország között fennállottak. Ezért minden hitszegõ pártvezetõt, minden pártvezetõ családtagját és mindazt, aki támogatásukat elfogadta, Magyarország nevében örökre kizárjuk, kirekesztjük, minden cím használatától és vagyonától megfosztjuk és az ország területérõl, valamint minden polgári jogok élvezetébõl számkivetjük. Ez alapján ezek a személyek a nemzet nevében hatalomvesztettnek, kirekesztettnek és számûzöttnek nyilváníttatnak. Amikor e nyilatkozat alapján a magyar nemzet elidegeníthetetlen természetes jogainál fogva a világ szabad nemzeteinek családjába önálló és független állapotban belép, egyszersmind kinyilatkoztatja, hogy azon népekkel, melyek vele ezelõtt egy diktatúra alatt gyarmati sorban éltek, békét s jó szomszédságokat alapítani s folytatni, és minden más nemzettel egyenrangú félként kötött, kölcsönösen elõnyös szerzõdésekkel kapcsolatot fenntartani elhatározott akarata. Magyarország Alkotmánya a Szent Korona eszme szerinti Szabadság Alkotmánya. Törvénykönyveit és az ország jövendõ kormányrendszerét minden részleteiben a Szent Korona Önigazgatási rendszere szerint létrehozott Nemzetgyûlés fogja megállapítani. Addig pedig, míg ez a fentebbi alapelvek nyomán megtörténik, az országot egész egyetemes kiterjedésében az Alkotmányozó Nemzetgyûlés minden tagjainak egyhangú akaratnyilvánításával és közmegegyezésével megállapított Alaptörvény alapján, az Alkotmányozó Nemzetgyûlés minden tagjainak egyhangú akaratnyilvánításával és közmegegyezésével kinevezett kormányzó tanács fog kormányozni, amelynek tagjai a Szent Korona eszme iránymutatása szerint, személyes felelõsségük és számadási kötelezettségük mellett végzik szolgálatukat. E határozatainkat tudtára adjuk a világ minden népének, azon erõs meggyõzõdéssel, hogy a magyar nemzetet, mint a független, önálló nemzetek sorában egyik testvérüket, azon barátsággal és elismeréssel fogadják, mely barátságot és elismerést a magyar nemzet nekik ezennel általunk felajánl. És tudtára adjuk határozatinkat a Szent Korona - Magyarországon vagy a világ bármely pontján élõ - minden tagjának azzal a kijelentéssel, hogy az egy és oszthatatlan magyar állam minden hatósága, községe, városa, kerülete, megyéje és minden polgára, szóval minden személy és testület, a diktatúra kiszolgálása okán állampolgári jogaiktól megfosztott személyek iránti hûség és engedelmesség kötelességei alól teljesen
és tökéletesen feloldva vannak, sõt attól a nemzet nevében el vannak tiltatva, s mindaz, aki a nevezett hazaárulókat, vagy a hatalom diktatórikus bitorlójául fellépni merészkedõ egyéneket tanáccsal, szóval vagy tettel segíti, honárulási bûnt követ el. MAGYARORSZÁG SZABADSÁG ALKOTMÁNYA 1.§ Magyarország örökké szabad. (Hungaria semper libera) – Függetlenségünket sem Rákosi Mátyás, sem Kádár János, sem Antall József, sem Boross Péter, sem Horn Gyula, sem Orbán Viktor, sem Medgyessy Péter, sem Gyurcsány Ferenc nem adhatta el, mert nem volt joga hozzá! 2.§ A kötelezettségek és jogok egységében a Szent Korona minden tagja egy és ugyanazon szabadságot élvez. (Una et eadem libertas) a) A Szent Korona tagja az államalapító magyar nemzet tagja, bárhol él a világon, valamint az államalkotó nemzetek tagjai, ha a Szent Korona Országának területén élnek. b) Államalkotó nemzet az, amely elfogadva a Szent Korona értékrendjét, kultúrájának helyet talált a Szent Korona Országának területén. – A privatizálással, korrupcióval, köztörvényes bûncselekménnyel vagyont és hatalmat szerzõ egy-kétszázezer nyelv-magyarnak nincs több szabadságjoga, mint a tisztességes, de létminimumon, vagy az alatt élõ hétmillió, vagy az egzisztenciája romjain élõ két és félmillió igaz-magyarnak. Viszont mindenkinek, aki hitében és tudatában magyar – bárhol is él a világon – nem lehetõsége, hanem magyarsága alapján természetes joga, hogy magyar állampolgárrá legyen. 3.§ Ami a magyar földön, föld alatt és föld felett van, a Szent Korona által jelképezett egyetemes magyarság elidegeníthetetlen, örök tulajdona, amelyet csak a Szent Korona tagjai birtokolhatnak. (Sacra Corona radix omnium possessionum) A birtokos jogai azonosak a tulajdonjoggal, kivéve: a.) Nem semmisítheti meg a birtokot. b.) Nem változtathatja meg a birtok rendeltetését. c.) Csak a Szent Korona tagjára ruházhatja át (örökítheti) a birtokjogot. – Papíron, az idegen érdeket szolgáló jogrendszer szerint el lehet adni a magyar földet, és mindent, ami a magyar föld alatt és föld felett van, papíron még a magyar ember lelke és szelleme is megvehetõ, de õsi jogunk soha nem engedi meg, hogy ténylegesen bárki is bitorolja a magyarság elidegeníthetetlen értékeit! 4.§ Minden magyar érték a magyar érdekeket szolgálja. (Sub specie Sacrae Coronae) – Semmi nem történhet a magyar földön ellenünk, semmi nem történhet a magyar földön a magyarság egységének megbontásával, semmi nem történhet a magyar földön a magyarság õsi jogainak semmibe vételével! 5.§ Mindazzal szemben, aki megsérti a Szent Korona értékrendjét, a Szent Korona minden tagjának nemcsak joga, hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni. (Ius resestendi et contradicendi) Ellentmondás és ellenállás mindenkivel és mindennel szemben, ami a Szent Korona által megtestesített egyetemes magyar nemzet jogainak és érdekeinek sérelmét jelenti! jó ha figyelünk
– avagy Amikor elválik a szar a víztõl – Megmondom az õszintét, a szocialista nagyváros öntudatos polgárának darab ideje már elege van abból, hogy diplomácia vagy más címszó okán a szõnyeg alá söpörjenek bizonyos problémákat, a „hallgatni arany” jelszavával ne mondjanak ki bizonyos dolgokat. Ahogyan azt a történelem már számtalanszor bizonyította, az efféle magatartás és viselkedés az esetek nagy többségében nem vezet jóra. Itt van mindjárt Degesz uram, a kutyaszaros világváros, Butapest teljhatalmú ura. (A kutyaszaros világváros jelzõs szerkezet teljesen indokolt, ezt magam is megtapasztaltam nemrégiben, amikor estidõben távoztam egy rendezvényrõl a Polgárok Házából, s késõbb a szagról lehetett beazonosítani, hogy e cikk írója rossz idõben és rossz helyen vette igénybe a gyalogjárdó szolgáltatásait, rusztikusan belelépett a kutyaszarba.) No, de térjünk vissza Degesz uramra! 2007. április 3-án a Napkeltében ezt bírta mondani a 4-es metróról: „Degesz uram: én azt remélem, hogy sok mindenért kárpótol az, ami megépül, azért mert gyönyörû lesz, mert jó lesz benne lenni, mert szívesen közlekedünk vele, mert nem a tömegközlekedés, nem a szegénységnek a szinonimája lesz, tehát nem az alacsonyjövedelmû emberek használják majd, hanem szívesen.. bánó: azok is használják majd... Degesz uram: azok is használják majd...” Természetesen mára már mindenki tisztában jöhetett azzal, hogy az egykoron kerékpárjával szamizdatot terjesztõ, szakmáját tekintve szalonellenzéki kisiparos és maoista önkéntes mérvadó demszky bizony nem más, mint kitartott selyemfiú, az egykori megtûrt, ún. baráti ellenzék szektájának oszlopos tagja, aki nem a népért, az emberekért, a választópolgárokért tevékenykedik hivatalában, hanem csakis és kizárólag a kisszámú csókosért, a „nem alacsony jövedelmû” embertársainkért. Nem is ez volt az, ami kiverte a biztosítékot. Hanem az, hogy Degesz uram – gyakorlatilag azt is mondhatjuk, hogy direktbe – belevágta a pofánkba. Ilyenkor persze felmerül a kérdés, mi a rossebet jelentsen ez? Fószerkám részegen ült a kamerák elé? Nem adták neki oda a frankó papírt? (Tudják, azt, amelyiken szépen, szájbarágósan, pontról pontra le van írva, hogy mit lehet és mit nem.) Vagy netalán tán az is elõfordulhat, hogy tízegynéhány éves álruháját most mán végképp ledobva magáról, színes, szélesvásznú, egészestés program keretében visszatért a pártállami diktatúra, csak most parlamenti demokratúrának híjják? jó ha figyelünk
Gyanítom, hogy ez utóbbi áll a legközelebb az igazsághoz és a valósághoz. „Tudod az elsõ pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod” Ez az LGT szám jutott eszembe, amikor a Hír TV 2007. október 19-i adásában a Magyar Nemzet tehetséges munkatársa, Huth Gergely által vezetett Civil Kaszinó címû mûsort néztem. Váratlan az, amikor valamelyik szerettünk kever le egy akkora maflást, hogy aztán a fülünk is cseng utána. És
ez még akkor is így van, ha makarenkói célzattal történt. Egyéb más mellett az egyik téma Simon Peresz Manhattan, Lengyelország és nem utolsó sorban Magyarország izraeli befektetõk által történõ felvásárlásáról szóló meglehetõsen szerencsétlen kijelentése volt. A mûsor vendégei: Kiss Ulrich, jezsuita atya, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézõpont intézet elemzõje és Pesty László, dokumentumfilmes volt, akik azonnal elkezdték a maszatolást. Csinálja ezt más ország is, ez nyílt titok, legfeljebb nem beszélnek róla stb., stb.
Kiss Ulrich jezsuita atya
Pesty László éppen hegtetováláson vesz részt forró vas közremûködésével 3
Ha Ulrich atyán és a fiatal politológus gyereken nem is lepõdtem meg, Pestytõl azért többet vártam volna. No nem holmi nemzetieskedõ vircsaftból, mondván, tökösebb legénynek gondótalak vóna Lacám! Nem! Pestyt kitûnõ és felkészült újságírónak tartom, nem véletlen, hogy õ vezette Tarlós úr kampányát a fõpolgármesteri székért. Azon azonban már csodálkozom, hogy ha még oly finom és cizellált is ez az aprócska különbség, „nyílt titok, legfeljebb nem beszélnek róla”, miért nem érzékelik azt a fajta határvonalat – a közlés, mégpedig az egyértelmû közlés – határvonalát, melyet Simon Peresz kijelentésével most átlépett. Persze azt is el tudom képzelni, és Pesty László kvalitását ismerve ezt tartom valószínûbbnek, hogy a mûsor meghívott vendégei így akarták tudomására hozni az ifjú, s talán fiatal életkorából fakadóan még kissé heves Huth Gergelynek, hogy barátom, ebben a televízióban az antiszemitizmusnak még csak a látszatát is el kell kerülni a lehetõ legnagyobb ívben. Lovas István értekezett régebben arról, hogyan próbálnak az ún. jobb oldal politikusai görcsösen megfelelni a másik oldalnak, s az azt öleb módjára szolgáló kitartott sajtónak. A csekély számú kivételtõl eltekintve – lásd a szervilis ölebmédia által piedesztálra emelt Dávid Ibolya és Hóbagoly, szabályt erõsítõ kivételes esetét – ez irányú fáradozásaikat persze nem szokta siker koronázni. Ugyanez a helyzet a Hír Tévével is. Médiatámogatójával, a Magyar Nemzettel egyetemben nyíltan Fidesz sajtóorgánumként van elkönyvelve a másik oldalon. Így már érthetõ miért kell még a látszatát is elkerülni az antiszemitizmusnak. Elvégre mégis csak furcsán venné ki magát, ha a Likud párttal szimpatizáló legnagyobb hazai ellenzéki párt televíziójának elkönyvelt médiából antiszemitaként is meghallható disszonáns zörejek recsegnének, nem igaz? Mielõtt még valaki félreértene! A szocialista nagyváros öntudatos polgárának nem Simon Peresszel van baja. Õ tehet ilyen kijelentéseket, még ha szerencsétlenek is, és nemzeti érzelmükben – ha a magyar la-
kosság egyáltalán még rendelkezik ilyennel – megsért más országok lakóit. Nem. A szocialista nagyváros öntudatos polgárának a magyar kormányzattal és diplomáciával van a baja. Ugyanis akkor, amikor meg kellene szólalniuk – hiszen egy másik ország állami fõ hallja kendje vágta a pofánkba, hogy ne ugráljunk, mert egy gyengébb pillanatukban föl találnak vásárolni minket kilóra –, mire a magyar kormányzat nem szól egy árva szót sem, lapít, mint az a bizonyos sz-betûs dolog a gazban. Ugyanakkor, ha a hórihorgas ripacsnak beszélhetnékje támad a nemzeti ünnepen, amibõl persze a népet gondosan kizárják, gyakorlatilag kijárási tilalmat rendelnek el a magyar fõváros egyes részein. Beszarás! Itt szeretném még egyszer és nyomatékosan felhívni minden kedves polgártársam figyelmét – fõként azokét, akik annak idején, még ha csekély számban is, de a nagyságos és fényességes Európai Portához való csatlakozásra adták le a szavazatukat! –, hogy mindez történik 2007-ben, a XXI. század elején, egy teljes jogú európai uniós tagállamban, amely magáról azt deklarálja, hogy õ bizony demokratikus jogállam. Tetszettek figyelni? Nem azt írtam, hogy fekete Afrika valamelyik hátsó fertályában sertepertélõ banánköztársaságról van szó, hanem Magyarországról, a mi hazánkról! Itt, Európa kellõs közepén! Ezen azért még a legelvakultabb szocialista szavazó, mára a szenilitás korába lépõ és a létminimum alsó szélén tengõdõ kisnyugdíjasnak sem ártana elgondolkodni!
De van itt még valami, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. A Civil Kaszinó fent említett mûsora mutatta be számomra minden eddiginél pontosabban és ékesszólóbban azt, amit manapság úgy nevezünk: „az értelmiség árulása”. Valaki szól, hogy hát eftársak van itt egy kis gond. Mit tesz a mi derék értelmiségünk? Elõször elkezd maszatolni, ahogyan azt mifelénk az urbánus frazeológiában (városi szóhasználatban) mondani szokás, szétkenik a szart, hogy mindenkire kerüljön a nemes anyagból (eggyé válunk, együtt sírunk, együtt nevetünk!), osztán meg együttes erõvel lehurrogjuk, elhallgattatjuk a renitens, béfogjuk az õ pofáját. Persze szigorúan intellektuálisan, mert mink a látszatra nagyon adunk ám, kezít csókolom! Na ja! Egy látszat világban, ha másra nem is, de a látszatra, na arra aztán adni kell! Mi az hogy?! Nagyon is! (Simon Peresz kijelentése kapcsán az jutott eszembe, hogy évszázadokkal ezelõtt egy ilyen hírt hozó követet még az is elõfordulhat, hogy egyszerûen karóba húznak a nemzeti önérzetükre kicsikét érzékenyebb uralkodók.) De térjünk még vissza néhány gondolat erejéig a médiához. Nem régiben olvastam egy cikket az Interneten, melyben arról írt a szerzõ, hogy az ellenzéki oldal médiája is polarizálódik. A Hír Tv látná el a polgári szavazók televíziójának szerepét, míg az Echo Tv lenne a radikálisabb, ún. nemzeti voksolók csatornája. Hát egy biztos, Pörzse Sándor manapság már a visszhangos csatornán vezet mûsort. Torkos Matild már nem a Magyar Nemzetnél püföli a billentyûzetet – valamint intellektuálisan a posztkommunistákat –, hanem a Magyar Hírlapnál. Bayer Zsolt is váltott, hogyan, hogyan nem, õ is az Echo TV-nél és a Magyar Hírlapnál kötött ki. Ja kérem, változnak az idõk! (És gondolom a fizetések is…) Persze, nemcsak az újságírókat, de a meghívott vendégeket is le lehet cserélni! Gergely, én azért neked drukkolok! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
MEGBILINCSELT SAJTÓSZABADSÁG
Az igazságügyi tárca sem különb a hajdani belügyinél. Sajátságosan értelmezi a gyülekezési jogot: azt is demonstrálónak tekinti, aki nem gyülekezik, s akikre a rendõri intézkedés emiatt semmiképp sem terjedhet ki. Most a Freedom House magyarországi irodája, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevû szervezet, továbbá a Magyar Helsinki Bizottság szólalt fel és adott ki közleményt a történtek után. Úgy véljük, ajánlatos volna megkockáztatni egy feljelentést a rendõrök mint ismeretlen tettesek ellen, hivatali visszaélés címén. A bírói hatalom ugyan a múlt õszi események ügyében sem tudott igazságot szolgáltatni, ám egyszer, végül színt kell vallania: képes-e garantálni az alkotmányos jogok érvényesülését, vagy munkáját csak papíron lehet igazságszolgáltatásnak nevezni. Forrás: Kulcsár Anna – Magyar Nemzet, 2007. november 22.
4
jó ha figyelünk
A kormánykörök és segédegyleteik, a balliberális médiumok és közszereplõk, valamint ezek sokfajú, liberális és/vagy baloldali szervezõdései fokozott, nagyüzemi méretû antiszemita-fasiszta kampányba kezdtek. Ennek részeként nemcsak a Jobbikot és a Magyar Gárdát rágalmazzák hamisan a kirekesztés történeti stigmáival most már folyamatosan, hanem bárkit és mindenkit, aki ellenzékiségét láthatóan kifejezésre juttatja: gazdákat, tüntetõket, közéleti szereplõket, politikusokat, vagy akár elhunyt íróinkat. Lassan egy egész ország minõsíttetik zászlóstul, címerestül fasisztának, szélsõséges csõcseléknek – ördögi, náci módszerességgel álcául, félrevezetésként az álliberális kormánydiktátorok pénzben behajtott rablózsákmányolásai, ún. „reformjai” leplezésére. Így addig is, míg hazánk és a külföld egyaránt nagyítóval keresi a náci veszélyt, nem figyel arra, mit is csinál a Magyar Köztársaság kormánya, ami miatt a nem olyan rég még gyarapodó magyar állam mostanra az Európai Unió lyukas zsebe, korrupt pénznyelõje, a negatív statisztikák országa lett. Nem nézhetõ el ez, a mondjuk „kommunikációs” módszer azonban a még oly annyira kiélezett politikai harcok esetében sem, mint amelyek hazánkat dúlják, és nincs az a jó reform, ami megengedhetne ilyen eszközöket! Legalábbis plurális demokráciákban. S nem lenne szabad a vezetés közelébe olyan alakokat engedni, akik nem kormányoznak, hanem diákcsíny-cinizmussal valósítják meg önmagukat a hatalomban. Nem jó, ha a személyiség teng túl bármely ügy bármely bajnokában: hitének kell zubognia, nem természetének. De a Gyurcsány nevû természete, kormányzása – mániákus. S ezért sokaknak, külföldön a magyarok is egyszerûen – mániákusak. Vagy fasiszták, ahogy a Gyurcsány nevû mondta… Ha valaki õrült, tán nem tehet róla. Ha a Gyurcsány nevû õrült – emberként joga van hozzá. De nem vezetõként! Hiába is nézné el Gyurcsány nevûnek bárki elméje spontán megszólalásait, sajnos a Gyurcsány nevû jelenleg hivatalos pozícióban van, miniszterelnök, a kormány feje. A miniszterelnök pedig országos fõember, és nem mondhat akármit. Mert annak a levét egy egész ország, a hazánk issza meg. Egy kormány szavának 2007 uniós Európájában súlya van, következményekkel jár – még akkor is, ha az csak a hazudós magyar kormány „õszödi böszmesége”... Mert ha rólunk, magyarokról itthon le is peregnek a gyurcsányi „kommunikáció” durvábbnál durvább esetei szomszédaink, partnereink figyelmét nem kerülik el pl. a rendszeresen világgá kiáltott magyarországi fasiszta veszélyek sorozatos fenyegetései, vagy a változatos hazugságbeszédek, az egyes nemzetközi korjó ha figyelünk
rupciós lebukások, sorozatos adat-, és statisztika-hamísítások, a valótlan jelentések… És ennek megfelelõen viselkednek is velünk. Amilyen az „Adjon Isten!” – tartja bölcsen a magyar népnyelv, s ha a Gyurcsány nevu a magyarok fasisztázásával mond Európának „Adj’ Istent”, Szlovákia rögtön elsõként a Benes dekrétumokkal, a magyarok fasisztázásával fogadja, köszön vissza… Hát ezért ömlik zavartalanul az osztrák szenny a magyar Rábába! Hát ezért bátrak egyesek Németországból hordani százszámra szemétbálákat! Hát ezért terrorizálják a magyarokat ma is a Vajdaságban! Ezért lehet hát az is, hogy a szlovák állam soviniszta vezére kisszerû, magyarellenes bosszúhadjáratot vív vélt nemzeti sérelmei okán a modern EU-demokráciában – ijesztõ, világháborús árnyalakot vetve a Kárpátokra. Soha ilyen erõtlen, kilátástalan helyzetben nem volt hazánk, még háborús idõkben sem! S mindez köszönhetõ a régi-új, MSZP-SZDSZ vezetésnek. A balliberálisok hamis vádjai az ellenzéki, magyar érzelmû emberek halmazán túl megrágalmazzák a magyar nemzet egészét is, amikor jelképeink bélyegzik meg és ítélik el. Az ellenzéki politika méltóságán túl megalázzák a magyar állampolgárok közösségét is, amikor bolsevik dõreséggel minõsítik a kormány ellen tüntetõket szélsõjobboldalinak. Magyarország tisztességén, minden magyar igazságérzetén ejtenek a politikai sárdobálók mûködésükkel szégyenfoltot: mert nemcsak az ellenzéket nyomják el, hanem a társadalom egészét csalják meg nyilas-közbeszédjük félelemmel diktált, társadalom-ellenes hangulatával. Ráadásul a kormány a legalapvetõbb feladatait sem képes ellátni; mûködése merõ PR-lavírozás, egyik napról a másikra élõ sajtóevickélés. A kormányzat önmagával viaskodik, szakértelem, szolidaritás vagy legalább a minimális felelõsség helyett mindössze a sarki uzsorás behajtó ösztöne diktálta pénzpolitikát gyakorolva üzletelget, és „megreformál”. Nemhogy nincs társadalmi igazságosság, de totális az igazságtalanság és a méltánytalanság. Nem funkcionál a tradicionális nemzeti önvédelem, mert megsemmisítették kereteit, és a szellemisége, gondolatisága pedig a politikai közgondolkodásban a mai napig marginális helyre kényszerül – a kommunisták szélsõséges nemzet-irtózatának köszönhetõen. A nemzeti gondolat ma is bemocskolva, meghamisítva, a „szélre” számûzve kénytelen mind radikálisabban létezni. Ez a tény legékesebb bizonyítéka annak, hogy a régi kommunisták mai kormányzása az új liberálisokkal csak nevében „szociálliberális”, a valóságban pedig antiszociális, szélsõliberális. Az SZDSZ társadalompolitikáját a legõszintébben például Fodor Gábor miniszte-
ri „szarozása” minõsíti, amit egyéb más jelzõkkel együtt az utcán liberális ajándékba kapott egy hozzá túl közel merészkedõ, hajléktalan hazánkfia. Az õszinteség követelményét nem felejtve, a hazai liberalizmus eredményei, valamint az SZDSZ nevû párt 17 éves hozzáállása a társadalmi felelõsséghez és szolidaritáshoz lemérhetõ abban, hogy mik napjaink fiataljainak életlehetõségei és kilátásai a jövõre. Így ma mintaként olyan liberális trendek, franchise életmódok állítódnak, amelyek egy életen át fogyaszthatók. Divat a versenyszerûen ûzött szingliség, vagy a melegtársadalomban, „más”-ként lét, az „extrém” szellemiség. Közben a szürke tömegek trendje, hogy sodródni kénytelenek a szekták és az abortuszok között, eladósodottan, deviáns szokásrendszerek közt vergõdve, vagy megelégelve a hazai hontalanságot, új kitántorgott magyarként letelepedve más országokban. S a társadalom, amelybõl már nemcsak kiveszejtik, de egyenesen kiirtják a hagyomány-közösségen alapuló szolidaritást, a nemzetet és a megtartó erejû tradíciókat, egyre „atomizáltabbá válik”, vagyis darabjaira porlik. Nincs egy fix pont, ahová igazodni lehetne, helyette van rengeteg kis alternatív pontocska. S még a legelemibb értékeink, mint pl. a tisztesség vagy a becsület kötelezõ hagyományai is üressé lesznek a tisztességtelen, becstelen vezetõk idején. A törvények tisztelete, a normakövetõ, rendezett életmód követelménye is semmivé lesz a társadalom erre fogékony szegmenseiben: a kormánybûnözés erõsödése így eszkalálja a cigánybûnözést, a társadalom legfelsõ és legalsó rétegeiben más-más, de lényegüknél fogva hasonló farkastörvényeket követve. A társadalom csendes többségének egyre erõsödõ tiltakozó hangja nem hallatszik el a vezetésig, amely csak itt-ott mutatja meg magát egy-egy érzelmes coming out-hatású tévés önvallomás erejéig, hogy aztán annál gyorsabban siessen vissza a kordonnal õrzött hatalom közpénzzel tartott bástyái mögé. Mert a félelemkeltõ vezetés fél. Mert a hazug vezetés gyáva. Mert mindig a félelmet keltok félnek a legjobban, s a hazudni legbátrabbak pedig a leggyávábbak. A félelem a néptõl nemzetharagot és erõszakos társadalom-ellenességet szül (ld. a kommunista diktatúrák), amely – az elhíresült miniszterelnöki fordulattal summázva – e sértett, nárcisztikus politikai hisztiben sûrûsödik össze: „Akinek nem tetszik, el lehet menni Magyarországról! Itt lehet hagyni bennünket!”. Legalább ezt az egyet õszintén mondta volna, s jó példával járt volna elõl… Jónás Levente – Nemzetõr
5
A liberális pártok berlini kongresszusán Kóka János a kommunizmus maradékainak eltakarításáról beszélt, a szünetekben George Michael szólt, a tányérokban pedig pogácsa helyett gyümölcs volt. Eörsi Mátyás az SZDSZ 2010-es parlamentbe jutási esélyeit latolgatta az Unter den Lindenen, aztán a kongresszusról ellopták a laptopját. Kóka János és John Emese fõvárosi frakcióvezetõ azzal a reggeli fapados járattal utazott pénteken Berlinbe, az Európai Liberális Demokrata és Reformpárt berlini kongresszusára, mint a delegáció és a néhány meghívott újságíró, köztük az Indexé is. Az európai liberális pártokat tömörítõ szervezet kongresszusa egy belvárosi hotel konferenciatermében zajlott. Itt két dolog tetszett igazán: 1. A svédasztalokon nem zsíros pogácsák voltak, hanem fényesre suvickolt almák és kis pálcikákra tûzött szõlõ-, ananász- és mangódarabkák 2. A kongresszus rövid szüneteiben George Michael Freedom címû száma szólt. Az elnök felszólal Kóka János a kongresszuson arról beszélt, hogy a Magyarországon kormányon lévõ SZDSZ a privatizáció folytatását, a vállalkozás szabadságát, a költségvetési hiány csökkentését, a bürokrácia mérséklését, az adók csökkentését tartja szem elott. Az egészségügy, a felsõoktatás reformjával, energiapiac és a vasút liberalizációjával az SZDSZ elnöke szerint a kommunizmus utolsó darabjainak eltakarítása folyik. Megtapsolják, amikor bejelenti, hogy Magyarországon jövõre egy óra alatt lehet céget alapítani. A mostani kormány reformjait az ellenzék egy gyilkos referendummal támadja, mondja beszédében Kóka, aki bírálja az ellenzék populizmusát, amely szerinte mindent, ami változást jelent, ellenez. Érdemes mindezek után még belehallgatni, az Európai Parlament liberális (ALDE) frakcióját vezetõ Graham Watson beszédébe. Watson könnyeden és felszabadultan beszél, viccet mesél, beszéde közepén saját nemrég megjelent könyvét reklámozza. Az o intelme a következõ: ne féljetek a liberalizmust a konzervatívok vagy a szociáldemokraták ötleteivel, kezdeményezéseivel ápolni, sok erõ van az együttmûködésben. A szünet után Kóka Jánost arról kérdezem, igaz-e hogy o akadályozta meg a 49 évnél idõsebbek visszatérését a magánnyugdíj-pénztárból az állami nyugdíjrendszerbe. Kókának szeme sem rebben, és rávágja, hát persze, hogy nem értettünk egyet ezzel,mert semmilyen módon nem támogatjuk azt, hogy a hibás döntéseket az állammal fizettessünk meg. Az embernek van önfelelõssége is. Ha valaki rossz döntést hoz és veszít a részvényein, annak sem fizeti ki a veszteségét az állam „Az SZDSZ azért nem engedi meg, hogy kivonják a tokét a magánnyugdíj-pénztárakból, mert ugyanezek a befektetõi körök szállnának be az egészségbiztosításba is?“ - kérdezem. Kóka válasza: én nem tudom, kik akarnak beszállni az egészségbiztosításba, de miután mindkét területen jelentõs tõkére van szükség, lehetséges, hogy van közöttük átfedés. Azt kell ebben az egészben megérteni, hogy minden olyan eset, amelyben az állam vissza akar csinálni valamit, az elbizonytalanítja és egy idõ után elriasztja a befektetõket.
MEGY AZ SZDSZ AZ UNTER DEN LINDENEN Kóka János a beszélgetés után meglepõ kérdéssel áll elõ (a liberálisoknál mindenki tegezõdik mindenkivel): – Nekünk most el kell mennünk egy nagykövetségi fogadásra. Te mit csinálsz? – Én itt maradok a konferencián és nézelõdöm. – Inkább gyere velünk, meghívlak. Látom, szépen vagy felöltözve. Gyalog indul el az SZDSZ kis delegációja a Brandenburgi kapu mellett lévõ magyar nagykövetség felé. Szépen süt a nap. A fák sárgulnak. Közeleg a tél, az elmúlás, a csend és hó és halál évszaka. Megkérdezem hát a mellettem bandukoló Eörsi Mátyás frakcióvezetõtõl, milyen terveik vannak a jövõre nézve, elvégre az SZDSZ támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint most tartósan 2 százalék, így a következõ választásokon nem fognak bejutni a parlametbe. Nem láttam még olyan SZDSZ-est, akinek erre a kérdésre ne lett volna flott válasza. Nem láttam még két olyan SZDSZ-est, aki erre a kérdésre ugyanazt a választ adta volna. Nem láttam még olyan SZDSZ-est, akinek egy pillanatra ne komorult volna el a tekintete erre a kérdésre. Eörsi Mátyás válasza a következõ: a közvélemény-kutatások 1000 fos mintán készülnek, és ez nem kedvez a kis pártoknak. Az 5 százalékos támogatás ebben a mintában ötven embert jelent, ha valaki nincs otthon vagy nem veszi fel a telefont, máris csökken a mérhetõ támogatottság. (Tehát az SZDSZ-esek vagy június óta nincsenek otthon, vagy nincs telefonjuk vagy nincsenek.) FOGADÁS Közben megérkezünk a nagykövetségre, ahol Peisch Sándor hazánk berlini nagykövete és felesége Peisch Sándorné fogad minket és végigkalauzol a nagykövetség alsó szintjén berendezett 1956-os kiállításon. A különbözõ külképviseletek katonai attaséi elképesztõ egyenruhákban feszítenek, mintha a Pomádé király új ruhája címû zenés mesejátékot forgatnák dél-amerikai katonai hunták vezetõinek fõszereplésével. Vissza a liberálisok konferenciájára, ahol megszavazzák az SZDSZ javaslatait is, hogy telepítsék Magyarországra az EU Energetikai Szabályozó Hatóságok Ügynökségét, és ítéljék el az emberi jogok lábbal tiprását Kubában. A konferencia végén az SZDSZ-delegáció politikusai a hotel lobbijában ücsörögnek. Kiderül, hogy Kóka János orosz feliratú Dunhill cigarettát szív, Szent-Iványi István sokat utazik, John Emese meg amúgy jóban van Tarlós Istvánnal. Este 6-ra véget ér az európai liberális pártok kongresszusa. Mindenki szedelõzködni kezd, de Eörsi Mátyás üres kézzel tér vissza a ruhatárból. Ellopták a laptopját. Forrás: Joób Sándor – Index
A KORMÁNYOLDAL KETTÕS MÉRCÉJE
Ne csodálkozzon az SZDSZ, ha mostanára olyan mértékûre zsugorodott a támogatottsága, ami akár a következõ választásokon történõ teljes megsemmisülést is jelentheti. Az SZDSZ súlyos hibát követett el, amikor minden más korábbi célkitûzését mellõzve kizárólag az egészségügy átalakítása mellett cövekelt le. Ezzel a legszélesebb körû ellenszenv tárgyává vált. Miközben tényleges reformokat nem tudott véghez vinni, az eredeti polgárjogi arculatáról elfeledkezve perverz örömmel nézte végig, ahogyan a Gyurcsány-kormány a Kádár-rendszer színvonalára sülylyeszti vissza a fegyveres testületek szellemiségét. Amennyiben a jelenlegi trendek folytatódnak, az SZDSZ összeomlása teheti egyértelmûvé a baloldal következõ választási vereségét. Az MSZP egy életképes szatelitpárt nélkül az ellenzékbe kerülés sorsát már aligha kerülheti el. Forrás: Tihanyi Örs – Magyar Nemzet, 2007. november 22.
6
jó ha figyelünk
A népképviselet maradék hitelét is szétrohasztja ez a mostani, kormánybuktató szempontból értelmetlen népszavazás. Eldördült a jelképes startpisztoly, utcára vonulnak Kubatov marsall narancssárga csapatai. El kell ismerni, ha valamiben jó a Fidesz, akkor mozgósításban valóban párját (jobboldali pártjait) ritkítja. Ûzött vadként, tavaly kétszer is totálisan lehengerelték a politikai terepet. Az országgyûlési választások során összeszedtek minden létezõ kopogtató cédulát. Orbán személyes stratégiai útmutatásai alapján, felégették az utolsó lehetõséget is, például a Harmadik Út nemzeti-radikális pártszövetség elõtt. Aztán az önkormányzati választásokon megint bebizonyították, hogy nem maradhat senki talpon mellettük. Két besepert választási nyereség volt a végeredmény, amivel aztán nem mentünk semmire. (A 2004-es kettõs állampolgárság érdekében meghirdetett fontos népszavazáson a Fidesz csak félszívvel vett részt, az összesítésnél fájdalmasan hiányoztak a párt liberális szavazói! Lehet, hogy most a radikálisok fognak hiányozni?) Maga a totális mozgósítás és lerohanás bolsevik módszere azonban kitûnõre vizsgázott! Mára nem maradt egyetlen életképes, kormánybuktató alternatíva sem a Fidesz oldalán. Érthetõ tehát, hogy az évszázad leggyengébb és legötlettelenebb ellenzéke, most hosszútávon kívánja megmozgatni enervált szavazóbázisát. Egy jövõ évben megvalósuló esetleges népszavazási siker -kormányt ugyan nem tud buktatni-, de érzelmileg rövid idõre felrázhatja az apatikus párttagságot, amelynek aztán ott lesz ismételt gumicsontként a 2009-es uniós, majd rákövetkezõ évben a sorsdöntõ parlamenti választások kampányzaja. Orbán, – csakúgy, mint kreatúrája Gyurcsány –, a túlélés érdekében versenyt fut az idõvel, pótcselekvések sorozatával mindent elkövet, hogy fenntartsa ezt a langyos nyomást a kabinetre. Minden mozdulatból érezhetõ, hogy a Fidesz nem akar idõ elõtt kormányt buktatni, hiszen õ sem tud szarból várat épí-
teni. Népszavazgatási cirkusz helyett, ehhez ugyanis elegendõ lenne a képviselõi mandátumok egységes visszaadása (lemondás a zsíros koncról) vagy az önkormányzatokkal, a munkavállalói érdekképviseletekkel és a társszervezetekkel közösen végrehajtott országos kiterjedésû sztrájkok meghirdetése, amihez örömmel csatlakoznának a megerõsödõ nemzeti radikálisok és az agrárágazatok képviselõi is. Ettõl a „forradalmi”, nem EU-szabványos lépéstõl, ettõl a kormányzati felelõsségtõl azonban Orbán láthatóan irtózik. A mostani rapid népszavazásnak ezen kívül van még két praktikus elõnye. Egyrészt fel lehet frissíteni a nagy pártok által már régen megvásárolt lakossági adatbázisok elavult listáit, másrészt október 23-án aktualizálni és tematizálni lehet az ünnep -sajnos mára erõsen elkoptatott- mondanivalóját. (Az SZDSZ önkorlátozást kapacitáló képmutatásáról most ne is beszéljünk, hiszen évek óta az MSZP által letarolt kopogató cédulákkal nyernek választást!) A kíméletlen adatgyûjtésnek azonban sajnos lesz egy ismétlõdõ negatívuma. Azokat a jobboldali/nemzeti érzelmû, mindenben csalódott és becsapott embereket, akik valamilyen ok vagy indok miatt nem hajlandóak aláírni a népszavazási íveket, a „panelprolik” mintájára megint megbélyegzi majd a Fidesz propagandája, kirekesztve õket ezzel a kormány elleni, nemzeti összefogásból. Megint az lesz a végsõ érv, hogy aki nem írja alá a népszavazási lapokat, az Gyurcsány embere. Itt lesz megint a végsõ pont, a végsõ banánhéj, amin rendre elcsúszik a totalitásra törõ polgári párt. Ne legyen igazam, de fundamentális változások helyett, megint marad majd az elhibázott, önáltató pótcselekvés! Nyakunkon marad és visszaerõsödik a többség által gyûlölt kormányfõ. Molnár Tamás – ÚDK
(mert az még messze van) Október 23.-a közeledik. Tavaly ilyenkor már ’szeptember 17.-e’ is utánunk volt, s az ország a lázas beteg állapotában forgolódott. Újkori demokráciánk válságból való kilábalásának lehetõsége akkor, szeptember 17.-e és október 23.-a között elbukott. Az önkormányzati választások elõtt, de Gyurcsány Ferenc miniszterelnök õszödi beszéde után kellett volna a megalakult kormányt illegitimnek és vis maiorként beállítani. S kiharcolni az újraválasztás lehetõségét. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 7, majd 8 pontja a közélet tisztaságáért mélyen felkavarta a parlamenti pártok, pártfrakciók mélylangyos állóvízét. Az azonnali reagálások szélorkánja, és az utózöngék gyõzelem ittas lecsituló szellõsimogatásai között alig néhány nap telt el. Az utca népe elõtt lezajló tragikomikum sajnos nem azt az eredményt hozta, ami elvárható lett volna. A parlamenti ellenzék úgy viselkedett, mintha népfrontosok lennének, a kormánypártiakban meg mintha egy elfelejtett történelmi lecke, az 1222-es jó ha figyelünk
Aranybulla ellenállási záradéka szelleme kísért volna. Ellenzéket és kormánypártokat egy közös nevezõ, a nép közvetlen joggyakorlásának lehetõsége egyesítette. Az, hogy a nép egy igen fontos kérdésben a törvényhozásra gyakorolhasson nyomást. Abban a kérdésben, hogy a nép (és egyebek) kegyelmébõl képviselõi mandátumhoz jutottak miért nem képesek az egymás közötti szolidaritás nemes gyakorlatát az õket megválasztó népre is kiterjeszteni? Egy pillanatra a színpadot és a színfalak mögötti területet elhatároló függöny leszakadt, s a toldozott-foltozott ruhákba öltözött közönség keserû hahotája ölelte át a gázsi osztogató direktort, meg a jobb helyért lökdösõdõ antitálemtumok csapatát. Nem kellett azért sokáig várni, gyorsan pótolták a leszakadt függönyt, s a méltatlankodni kezdõ közönségnek felmutatták a jolly joker zsidó kártyát. A Magyar Nemzet szombati (október 13.), és a Magyar Hírlap keddi (október 16.) száma a különbözõ weblapokon korában ke-
ringõ cikket közölt „Izrael felvásárolja Magyarországot” címmel. A józan olvasó ennél többet várt volna, például azt, hogy a Magyar Nemzet ’munkatársunktól’ (illetve a MH, összeállítás) jegyzett cikke bõvebb részletekkel szolgál az izraeli tulajdonosi érdekeltségek bemutatásával Magyarországon. Például a szálloda-idegenforgalom, a kereskedelem-szolgáltatás, a banki-pénzügyi, s nem utolsósorban az ingatlanpiac területén. Esetleg egy egyszerû tulajdonosi névsor közlése is elég lett volna ahhoz, hogy a napilapok több tízezer olvasója ismét elkönyvelhesse: a rendszerváltásnak titulált valami mögött azért talán valami alantas szándék is meghúzódhatott. Tom Lantos, Soros György, Nunn Péter (Dunapláza) nevei ismerõsebben csengenek, ok amerikai és kanadai útlevelekkel utazgatnak, mégis kicsiny hazánkra befolyásuk iszonyúan nagy. Jeles és kiemelkedõ képviselõi a hazai zsidó diaszpórának inkább velük, az irányításuk mellett dolgoznak együtt, a közös célért. 7
Soros György, egyébként, ismét hazánkban tartózkodik. Csehországból, Horvátországból kiutasított Közép-Európai Egyetem (elitképzõ) bõvítésének alapkõletételénél bábáskodva. Azt az egyetemet bõvítik, ahol Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter, tanszékvezetõ egyetemi tanár lehet. Lehet, mert az egyetem szellemisége hûen tükrözi Soros ’Nyílt Társadalom’ szervezetének szellemiségét. Az ultraliberális felfogást az élettel, az egyénnel, a társadalom irányításával és irányítóival kapcsolatban. Ahogyan a Közép-Európai Egyetem létrehozását, úgy a Nyílt Társadalom mûködését sem engedélyezte Prága és Zágráb. Valószínûleg ok valamivel többet tudnak, mint mi. S úgy tûnik, ez a cseh, horvát mélyismeret meglátszik nem csak gazdasági mutatóik, hanem társadalmi jólétük növekedésében is. Október 23.-a közeledik. Tavaly ilyenkor már ’szeptember 17.-e’ is utánunk volt, s az ország a lázas beteg állapotában forgolódott. Újkori demokráciánk válságból való kilábalásának lehetõsége akkor, szeptember 17.-e és október 23.-a között elbukott. Az önkormányzati választások elõtt, de Gyurcsány Ferenc miniszterelnök õszödi beszéde után kellett volna a megalakult kormányt illegitimnek és vis maiorként beállítani. S kiharcolni az újraválasztás lehetõségét. Az egy évvel ezelõtti önkormányzati választások abszolút gyõztese, a Fidesz, bekormányozta magát egy sarokba. Feltételezte, hogy az önkormányzati túlsúlyból indított politikai támadások megingathatják Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politikai/hatalmi pozícióját. Tévedtek. Gyurcsány Ferenc nemcsak kormányfõként maradhatott az MSZPSZDSZ frakciók bizalom megerõsítési szavazataival, hanem, s ami a legelfogadhatatlanabb, megszavazták az oktatási, egészségügyi reformnak, társadalombiztosítás átalakításának csúfolt valami ámokfutását is. Valamint jóváhagyták azt a konvergencia programnak nevezett, az államháztartás rendbetételét megcélzó kifosztó programot, amely nem a magyar lakosság, hanem a multinacionális gazdasági érdekeket szolgálja. Hangsúlyozottan, az ország gazdasági potenciáljainak mielõbbi euroalapú könyvelõi elszámolását. Ilyen radikálisan feláldozni egy népet egy gazdasági/pénzügyi szerkezet hozzáillesztéséhez, ezt egyszer már átéltünk. 1945/48 után. A totális államosítással, a padlásöpréses kolhozosítással, a kitelepítésekkel, az ÁVH-val. Ma, ugyanezt a politikát ellenkezõ elõjellel csinálja a Gyurcsány/Kóka kormány az MSZPSZDSZ frakciók asszisztálásával. Az életidegen sajtó boldogan közvetít, s fel sem tûnik, hogy a nép legfontosabb problémái, ami már a jövõt veszélyezteti, elsikkadnak. Igen, támogatjuk és ’megvesszük’ majd a Fidesz apparátusi börzéjének legújabb kiállított termékét, a népszavazás 3, oka fogyott 8
George Soros kérdését. Korábban már leírtam, a kérdések pozitív megszavazása nem fog változtatni az oktatás és az egészségügy területén beindított folyamatokon. A kijelölt iskolákat, kórházakat felszámolták, a felesleges tanári, oktatói, orvosi és ápoló személyzetet elbocsátották, a dologi javakat, mûszereket szétosztották, elhordták, eladták. A kormány, most, a holland mintára akarják megvalósítani a társadalombiztosítás több-biztosítós, profit orientált rendszerét. Mire erre is kiírhatnának egy népszavazást, addigra ennek a szerkezete, szervezeti mûködése is beágyazódik a társadalombiztosításba. A megfelelõ, jól fizetett „menedzser” szereplõkkel, és ami talán a legfontosabb, a biztosítók profit érdekeit védõ jogi keretekkel. S emiatt állítom továbbra is: a fideszi elképzelés, hogy a népszavazás eredménye egy olyan történelmi lehetõség, amelynek talaján létrejöhet a szövetség a középosztály és a leszakadó rétegek közötti szövetség, egy fikció. Hiszen, óriási különbség van a tényleges támogató, és az egyszerû szimpatizáns között. Aminek végeredménye mégis csak a választóurnáknál csapódhat le. A kormány, Gyurcsány Ferenccel vagy nélküle, 2010-ig ki akarja bekkelni az idõt. A fideszi apparátus a népszavazás eredményére támaszkodva, szintén ki akarja bekkelni 2010-ig az idõt, úgy, hogy közben ne kelljen átlépnie a ’Rubicont’. Miközben megtörténik a még megmaradt nemzeti vagyontárgyak eladása, a konvergencia programra hivatkozva a további forráselvonások a közszférából, az államadósság, valamint az önkormányzati adósságok növekedése. És, az újabb kölcsönök felvétele az államháztartási deficitre, és az államadósság törlesztõ részleteinek visszafizetésére hivatkozva. Már 2007-ben az államadósság (80-120 milliárd US$-ra becsült) visszafizetésének 70%-át a kamatok jelentik. Nyakig benne vagyunk az adósságcsapdában
egy olyan nemzetközi hitelválság kellõs közepén, aminek a végét nem lehet látni. 2010-ben, még ha a Fidesz alakíthat kormányt is, egy teljesen lerombolt gazdaságot, kifosztott államkincstárat, privatizált egészségügyet, társadalombiztosítási rendszert, szétzüllesztett oktatást, óriási államadósságot, magas munkanélküliséget, stb. örököl, amelyeket, bármilyen választási ígéretekkel is gyõzne, képtelen lenne kezelni. S képtelen lenne kezelni azt a tömegnyomást is, amely a választási ígéreteit kérné tõlük számon. Amíg a Fideszen kívül eso jobboldalon nem jön létre egy szervezett politikai formáció, addig a Fidesz az, amely szervezettségével, társadalmi beágyazódásánál fogva képes lenne egy paragdima váltásra. Ehhez, azonban, gazdaságpolitikusaiknak, Matolcsynak és Vargának is el kellene gondolkoznia azon, hogy a gazdasági/pénzügyi szempontokat nézve teljesen nyitott (a Valutaalap és a Világbank méltatásától övezett) gazdaságunk mûködési feltételei a jelen állapotokban megfelel-e a nép túlélésének (s saját választási gyõzelmük) biztosítására? A részlet panaszáradatok összessége azt mutatja, hogy nem. A mezõgazdaság a padlón van (nincs elég gabona, lassan hús sem, s a hazai mezõgazdasági termékeket kiszorítja a silányabb minõségû élelmiszerimport), a belsõ piacra termelés stagnál, egyedül a multinacionális tulajdonú, exporttevékenységet folytató vállalkozások mutatnak fel némi fejlõdést. Igaz, ezek is csak addig, amíg a nyugati felvevõ piac még funkcionál. A nemzetközivé terebélyesedõ hitelpiaci válság jelei már Németországban (legnagyobb exportfelvevõ piacunk) mutatkoznak: ott is lassul a gazdasági növekedés, ami a fogyasztás növekedését is befolyásolja. A hiperinflációs jelenségeket már tapasztalhatjuk hazai szinten is: a növekvõ élelmiszer és energia árakban. A nyersanyagárak emelkedése (a 100 US$-t elérõ hordónkénti nyersolaj ár, s ez reálisnak tûnhet a hitelpiaci válság következtében) gyakorlatilag az egész Európai Unió gazdaságait egy nyílt recesszióba küldheti (harmadik olajsokk). Aminek kimondott vesztesei térségünk, s ezen belül hazánk lehet. S ez az a helyzet az, amikor csak rendkívül drasztikus eszközökkel lehet a népet megvédeni egy esetleges éhséglázadás-bûnözési hullám sorozatba fulladó társadalmi széthullásától. (Emlékszünk még a Katalin nevu hurrikán utáni káoszról, New Orleansban?) Ennek elkerülésére nem az információtechnológiai forradalom és az ahhoz kapcsolódó gazdasági szektor fejlõdése (Stumpf, Kóka ’Az internet lesz a hatékonyság a jövobeli záloga’), sem a már többször idézett ’szövetség a középosztály és a leszakadó rétegek között’ nem alkalmas. Az információtechnológia ’forradalom’ tõzsdei lufija már 2000-ben kipukkant, az utóbbi, mint írtam, szerintem, fikció. Vissza kell forgatnunk az idõ kerekét, s le kell térnünk a gazdasájó ha figyelünk
gi/pénzügyi dereguláció, szabad tõkeáramlás, teljes piacnyitás, liberalizáció útjáról a teljes körû, de ésszerû szabályozás (reguláció) útjára. Vissza kell térnünk a döntõ többségû hazai, termelõ gazdaság talajára, támogatva azt a legújabb technológiai és tudományos (termelékenységnövelõ, költségcsökkentõ) felfedezések felhasználásával. Nem elvonni, hanem növelni kell az ésszerû beruházásokat az infrastruktúrában (természetesen nem úgy, ahogyan jelenleg történik), az oktatásban, az egészségügyben. Vissza kell térni a kötött valutarendszerhez (a „lebegtetés” helyett), amellyel megvédhetjük a forint vásárló értékét, s megakadályozhatjuk a nemzeti fizetõeszközünk elleni spekulációt. Ehhez, viszont meg kell szüntetnünk az MNB függetlenségét, amivel szuverén monetáris politikánk meghatározása, ellenõrzése az Országgyûlés hatáskörébe kerülhetne. Meg kell vizsgálni eladósodásunk folyamatát, s ki kell mondanunk, hogy az államadósságunk 70%-át kitevõ kamatfizetése nem csak törvénytelen, hanem uzsora. Radikális gondolatok? Igen! Ez az a Rubicon, amit át kell lépnünk. Mert máskülönben az alternatíva nem lehet más, mint hogy hazánkat is bedarálja a nemzetközi hitelválságból adódó hiperinfláció (hatásait meg lehet nézni a történelemkönyvekben: 1923, 1945), ami egy szélsõséges deflációs életszínvonal zuhanás, és a nyílt diktatúrát jelentõ, modernizált korporativista fasizmusba való visszatérés követhet. Megspékelve az információtechnológia biztosította ellenõrzési képességekkel, Orwell ’nagy testvér’ módjára (George Orwell, 1984). Forrás: Csontos Gábor politológus
SZABADELVÛSÉG (EGYELÕRE) A FIÓK MÉLYÉN A szabadelvûség és az antikommunizmus olyan elem, amely még az SZDSZ-nél is megtalálható, legalábbis leírva és a fiók mélyén. Az ökoszociális gondolkodásmód – amely csak a neoliberálisoktól idegen, de egyáltalán nem összeegyeztethetetlen más liberális irányzatokkal – viszont olyan új látásmódot hozna a jelenlegi némileg populista közéletbe, amely garantálhatná az új párt sajátszerûségét. A zöldgondolaton keresztül számos civil szervezetet kapcsolhatna be a politikába, és anélkül lehetne antiglobalista és rendszerkritikus, hogy közben a szélsõjobbra kellene kisodródnia. Az új liberális párt új válaszai értelmezhetõk lennének az elmúlt évtizedek vitái nélkül is, mert nyíltan lezárni, s nem homályosan továbbfolytatni szeretné azokat. De 2010 elõtt minderre csak matematikai esély látszik. Forrás: Techet Péter – Magyar Nemzet,
jó ha figyelünk
Harminchárom év után (1989-ben) az akasztófás párturalom torkán akadt a papagályként betanult szó: ellenforradalom. Mindigis érezhették, mint párjának, a felszabadulás szónak is, nehéz dolga volt megvalósulni a nyilvánvaló valóság ellenében. Nem ment könnyen a hatalomnak beleterrorizálni az új szótárt a társadalom tudatába. A ’80-as évekre a hatalom második vonulatának utánpótlásra elõkészített nemzedéke, a világot járt, külföldön pallérozott fiatalúr-elvtársak elõbb észrevették mint a hatalom pártmaszlagon érdemesült betonfejû lumpen pártelit tagjai, hogy: váltani kell. A váltásra áhítozók figyelték a nyugati világ éppen erjedõ politikai folyamatait: a megszilárduló nyugat-európai konzervatív rend ellenében nyomuló, liberalista irányzatokat, és ügyesen, már akkor bejelentkeztek a nemzetközi tôke szolgálatába. Ugyancsak jó kapcsolatban álltak azokkal az elvtársaikkal – Nagy Imre egykori párton belüli híveivel –, akik a kádári megtorlás elôl nyugatra menekültek, fõleg Párizsban gyülekeztek, magukat reformkommunistának nevezték. Ôk alapozták meg a Nagy Imre kultuszt, jelentettek meg könyveket, folyóiratokat, amelyek kifejezett célja volt a forradalom dicsõségének kisajátítása a reformkommunisták számára. Erre a szemléletre alapozták az elvtársak – a párizsi emigráció és a hazai szamizdatos mûellen-zékiek – a rendszerváltoztatást. Minden változás úgy eredményes, ha érzelmi alapon történik. Mi más, mint Ötvenhat igazolása, lehetett volna alkalmasabb erre a célra. A kádári tisztogatásnak bõven volt áldozata a kommunisták körében is, hiszen Kádárnak november 4-e után nem csak az utcától és a munkások ellenállásától kellett félnie, arról is biztosítani kellett a kezébe letett diktatúrát, hogy a meglazult pártban érvényesíti az egy akaratot, és annak a rendjét, hogy csak egy hivatalos irányzat van. Ez meg is merevítette a hatalom szerkezetét, ami a 80-as évek több rugalmasságot igénylõ légkörében hátrányos volt a rendszer részére. Ez a helyzet bátorította fel az érvényesülésre váró második vonalat. Ráéreztek, hogy a merevség oldására Ötvenhat igazolása alkalmas eszköz lesz. A terv a Történelmi Igazságtétel Bizottságban valósult meg 1988 tavaszán. Kozák Gyula (az SZDSZ egyik alapítója, a Nagy Imre-temetés egyik szervezõje, az 56-os intézet egyik alapítója) írja a kezdetekrõl (Élet és Irodalom 2006. dec. 1.): „Közös történetünk 1981-ben kezdõdött. Kerekasztal-beszélgetés ötvenhatról. Fölsorolom a résztvevõket: Csalog Zsolt, Donáth Ferenc, Halda Alíz, Hegedûs B. András, Litván György, Mécs Imre, Mérei Ferenc, Rácz Sándor, Szabó Miklós, Széll Jenô, Vásárhelyi Miklós és jómagam. Az 56-os forradalmat »raktuk össze« egy éven át, megkíséreltük az igaz (és talán valódi) történetét elmondani. A belügy, csodával határos módon – bár mint késõbb kiderült mindenrõl tudott – nem avatkozott közbe. A rendszerváltásig ez volt a legteljesebb és leghitelesebb története a forradalomnak. És ez volt a magva annak a tudományos mûhelynek, amelybõl az 1956-os Intézet született. [Litván] Gyuri sürgette, hogy készítsük el a forradalom kronológiáját, írjuk meg a történetét. A kronológia itthon szamizdatban jelent meg, Párizsban a Magyar Füzetekben, a forradalom története már legálisan, a rendszerváltás elõtti utolsó pillanatban, 1989-ben. Hogy a meghívott alapítókon keresztül a szervezet széles kört képviseljen, Fónay Jenô, Obersovszky Gyula, Hegedûs László, Mécs Imre, Erdélyi Tibor személyében ott voltak a fegyveresek, Dénes János, Rácz Sándor, Nagy Elek a munkástanácsokat, a munkásságot képviselte, s természetesen a kivégzett nagyimristák özvegyei, illetve Szilágyi József lánya is a TIB tagja lett. De ott volt az alapítók között Fekete Gyula író, Darvas Iván és Mensáros László színmûvész, Göncz Árpád és Regéczy-Nagy László, a Bibó-per két életben lévô tagja, s a Recsket is megjártak közül Pártay Tivadar és Zimányi Tibor.” Ez a széles kör késõbb szétválik, az SZDSZ és a Soros Alapítvány kebelbeliek ernyõje alá nem mindenki illik oda. Az „írók a teraszon” nevû internetes portálban Ónagy Zoltán így közli az idõrendet: „1985-tõl a gazzal sûrûn benõtt 301-es parcella besüppedt gödrei feltûnnek a BBC híradóiban, a The New York Times címoldalán. 1988 tavaszán volt ötvenhatos politikai foglyok megalakítják a TIB-et. 1988 június 16-án a párizsi Pére-Lachaise temetõben felavatják Nagy Imre és társai szimbolikus sírját. 1988 májusában az MSZMP leváltja Kádárt, aki morcosan ellenez mindenféle szembenézést a múlttal – (»Múlt nincs, jelen van és jövô, menjetek a p.....a, elvtársak!)” – ami nem csoda a tények ismeretében. Az 1988. június 14-i PB-ülésén határozat születik, hogy a rendõrség verje szét a Batthyány örökmécsesnél tartott Nagy Imre-emlékezést. Grósz elvtárs pártfõtitkár a június 16-i tün-tetés szétverése után az Egyesült Államokban kijelenti, »Nagy Imrét helyes volt bíróság elé állítani, mert egy miniszterelnök sem sértheti meg a törvényeket és az alkotmányt«. Augusztus 4-én Grósz bejelenti: »humanitárius szempontokból megtörténhet a kivégzettek eltemetése«. És a legendás Grósz-mondat: »El kell tudni viselni és kell tudni kezelni«. 9
Pozsgay Imre 1989. január 28-i beszédében, 1956-ot »népfelkelésként« minõsíti, ... a PB 1989. február 7-i ülésén kifejti saját és pártja motívumait. Szerinte a népfelkelés szó azért különösen jó, mert »nem hordoz szovjetellenes tartalmat, de antisztalinista és kielégíti jelen pillanatban azokat is, akik másik variációt dédelgetnek magukban, a forradalom, nemzeti forradalom és függetlenségi háború, függetlenségi harc gondolatát. Ez az összefüggés az, ami véleményem szerint a pártot kisegíti egy aktuálpolitikai kényszerbõl született fogalom fogságából anélkül, hogy teljes identitását és önbecsülését aláásná, anélkül, hogy az egész párttal szembenézve kellene itt valami különleges számonkérést és elszámoltatást véghez vinni. [...] Tehát nem arról van szó, hogy szakítani az ellenforradalom kategóriájával, hanem arról is, hogy nehogy újra forradalom legyen a neve egyértelmûen.» A szavak mögött világos a szándék, megmaradni a hatalomban minden áron, Ôk még az új fogalmakat is kiötlik, ne fáradjon szegény megfáradt, mûveletlen társadalom.” Ismét Kozák Gyulát idézzük: „1989. június 16., Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének napja volt a rendszerváltozás konkrét pillanata. Ritkán adódik a történelemben, hogy egyetlen aktushoz, egyetlen idõponthoz köthetõ egy meghatározó jelentõségû társadalmi, politikai változás”. Készen volt tehát a recept, ideológiát a reformkommunisták kevertek a fõzelékbe, és a magyar néppel lenyelették. Ezen az alapon lehetett elkerülni a rendszer megbélyegzését és érvénytelenítését egy nemzetgyûlés által. A következményeket most nem követjük, csak a forradalom ünneplésének, megítélésének sorsát. Negyvennyolc megünneplésének történelmébõl tudhatjuk, hogy az ilyen ünnepeket minden kormányzat igyekszik a maga politikai eszméje igazolására felhasználni. Ötvenhat megünneplésének rövid 17 éves története is igazolja ezt a tételt. A rendszerváltoztató kommunisták sikerre vitték szándékaikat: 1. Ötvenhatot a reformkommunisták forradalmává történészkedték. 2. Ezt a forradalom-szemléletet az 1989-ben deklarált köztársaság eszmei alapjává tették. Ezt erõsíti meg – sokadszor és sokadikként – Gyurcsány Ferenc ezév október 4-én a Nagy Imre Társaság évfordulós rendezvényére küldött köszöntõ levelében: „ ...megtiszteltetés számomra, hogy levélben köszönthetem Önöket. Nagy Imre és köre számomra baloldaliként és a köztársaság híveként, demokrataként is fontos. ... Nagy Imrét és körét a Harmadik Köztársaság alapító atyáiként tisztelem, hiszen az általuk képviselt elvek és értékek maradéktalanul az újratemetésük után, 1989-ben megszületõ új köztársaságban tudtak érvényesülni, illetve mai politikai hazánkban, amely ma szabad, de nem magára hagyott ország – tagja az Eu-rópai Uniónak és a NATO-nak, a kontinens és a szabad világ legnagyobb érték- és érdekszövetségeinek. Hiszem, hogy Nagy Imre és köre lehetne a közös nevezõ a mai, már nem csupán versengõ, de kifejezetten megosztott politikai elitnek, illetve a közélet, az ország, a köztársaság hagyományai iránt érdeklõdõ polgárok sokaságának.” No, lássuk, milyen elvek és értékek érvényesültek az 1989-ben megszületõ új köztársaságban? Amíg ’56-ban a reformokért lelkesedõ párttagok és az október 23-ára a kommunisták által a helyzetük megmentése érdekében elõráncigált Nagy Imre álmában sem gondolt a szocializmusnak nevezett egypártrendszer lebontására, többpártrendszerû parlamenti demokrácia bevezetésére – 1989-ben viszont pont errôl volt szó. Igaz ugyan, hogy 1956-ban, október 28-ára elõkerültek a korábbi politikai pártok, de az nem a reformkommunisták, sem pedig Nagy Imre akarata volt, hanem a gyõztes társadalmi forradalom kommunizmus ellenes jellegének természetes következménye, amit – tessék figyelni – az orosz hatalom jóváhagyott. Charles Gati így ír errõl: „Amikor Nagy Imre október 30-án visszatért irodájába Orsó utcai otthonából, készen állt arra, hogy újabb lépéseket tegyen a felkelõk követeléseinek teljesítésére. Tár10
gyalt Mikojannal és Szuszlovval. Helyettese, Tildy egyébként egy teljes órás magánbeszélgetést folytatott Mikojannal; megvitatták a többpártrendszer visszaállításának kérdéseit, s beszámolója szerint Mikojan »mindenbe beleegyezett«” Nagy Imre még aznap rádóbejelentést tett: „A hazánkban mind szélesebben kibontakozó forradalom, a demokratikus erôk hatalmas megmozdulása válaszút elé állította hazánkat. A nemzeti kormány, az MDP Elnökségével egyetértésben, a nemzet életében sorsdöntõ elhatározásra jutott, amelyet a következõkben kívánok Magyarország dolgozó népével tudatni. Az ország életének további demokratizálása érdekében az egypártrendszer megszüntetésével a kormányzást az 1945-ben újjászületett koalíciós pártok demokratikus együttmûködésének alapjaira helyezi. Ennek megfelelõen a nemzeti kormányon belül szûkebb kabinetet létesít, amelynek tagjai: Nagy Imre, Tildy Zoltán, Kovács Béla, Erdei Ferenc, Kádár János, Losonczy Géza és a szociáldemokrata párt által kijelölendõ személyiség.” Nagy Imrérõl illik elmondani, hogy egy hét múltán csatlakozott a forradalomhoz. Tehát csak az elkövetkezõ 5, azaz Öt napra lépett a nemzet hûségébe. De, mint láttuk, nem a szovjet ellenében, hanem annak engedélyével. Nagy Imre életre szólóan elkötelezte magát a kommunizmus eszméjével. Feladata volt a forradalom leverése. Minden megtett ennek érdekében október 30-áig. Új feladata lett, a forradalom élére állni, annak irányát eltéríteni. Ekkor találták ki a Nemzetõrséget, Király Béla szerepét. A feladat, amiben Kádárnak is volt szerepe, meghaladta képességeit. Elbukott a feladatban, a kommunizmus hûségében. A Nagy Imre köpenyébe kapaszkodó kommunistáknak nincs erkölcsi alapjuk azon fejlemény hõsének szerepére, amelynek feladata volt az egypártrendszer lebontása a ’80-as évek végén. Sajnálatosan, mégis ôk valósították meg a rendszerváltoztatást – a nemzet érdekei ellenében. Az új neoliberális világgazdasági irányzathoz való készséges felajánlkozásuk ismeretében eléggé kétes értékû kitüntetés a Harmadik Köztársaság alapító atyáiként üdvözölni ôket. „Az ötvenhatos célokat csak nagy általánosságban és áttételesen lehetett az 1989-es köztársaság viszonyaira vonatkoztatni. Valójában más volt a tartalma a formálisan azonos nemzeti és demokratikus törekvéseknek. Másként jelentkezett a nemzeti függetlenség problémája egy összeomló birodalom peremén, amikor az európai integráció jelentett reális perspektívát, mint az ötvenes években, amikor a Szovjetunió vezetõi éppen a birodalom megszilárdításán és kiterjesztésén munkálkodtak. A rendszerváltáshoz vezetõ világtörténelmi folyamat tendenciája nem csupán illúziónak mutatta az egykori harmadikutas szocialista célokat, hanem egyenesen visszahúzó erõknek tüntette fel képviselõit. A liberális demokrácia kiépítése és az új világgazdasági helyzethez való alkalmazkodás kényszere nem volt összeilleszthetõ a munkástanácsos, a közvetlen demokrácia gyakorlatát meghonosítani kívánó, jelentõs állami tulajdont fenntartani szándékozó ötvenhatos eszményekhez.” (Ripp Zoltán: III. Magyar Köztársaság – 1989. A tárgyalások eredményei és az új köztársaság.) A magyar forradalmakat nem lehet pártcélokra kisajátítani. Soha nem volt egyiknek sem politikai ideológiája. Egyetlen eszménye volt: a szabadság. Az egyén, az ország, a nemzet szabadsága. Ebbe beletartozik a ki-zsákmányolástól mentes gazdasági élet is, meg a manipulációtól mentes szellemi élet. Az – amire oly sokat hivatkoznak mostanában –, hogy parlamenti demokrácia van, jogállam van, szólásszabadság van – ez idáig mind egyéni szabadságigényt teljesítõ intézmény – ha valóban meg is valósulnak –, de hiányoznak közülük a közösség szabadságának biztosítékai. Egészen sajátosan a november 4-i fegyveres lerohanás által kiváltott munkásellenállás volt a forradalom folyamatában az a részleg, amely politikai ideológiának is nevezhetõ elgondolást fogalmazott meg, és hitt abban, hogy annak megvalósulását ki tudja kényszeríteni a kialakult helyzetben, és éppen a szovjet lerohanás után megindított sztrájkokkal és egyéb közakarat-megnyilvánulásokkal. jó ha figyelünk
Elõször is leszeretném szögezni, hogy Magyarországon nincs zsidóüldözés, rasszizmus és hagyományos értelemben vett antiszemitizmus. De politikai, gazdasági értelemben van zsidókérdés, és ebbõl fakadóan jogos félelmek és fenntartások. Fõleg most, hogy Simon Perez izraeli államelnök bevallotta: „Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot“. A híranyag lefordítója és a cikk magyar szerzõje Hering József „új honfoglalásként“ aposztrofálta azt, amit eddig is tudtunk. Én inkább gyarmatosításnak nevezem. De mielõtt kielemeznénk magát a zsidózást mint fogalmat, érdemes tisztázni, mirõl is beszélünk, mert a balliberális erõk szere-
tik a fogalmakat összemosni, a szavak értelmét megváltoztatni, vagy ellentétes értelmet adni és úgy használni egyébként pozitív jelentéstartalommal bíró szavakat. Amikor a „zsidó“ szót használjuk, pejoratív kifejezéssel élve zsidózunk, a legtöbb esetben nem tisztázott, hogy milyen értelemben használjuk magát a szót, milyen fogalmi, mögöttes tartalmat tulajdonítunk magának a szónak. Mirõl beszélünk, amikor zsidózunk? Vallásról? Etnikumról? Gazdasági potenciálról? Politikai befolyásról? Viselkedésformáról? Mert közel sem mindegy, hogy mire gondolunk, mirõl beszélünk. Magyarországon vallási alapon senkit nem ér hátrányos megkülönböztetés, sem társadalmi ellenszenv. Magyarországon év-
Rácz Sándor a Nagybudapesti Központi Munkástanács elnöke írja „Parázsló szándék, Emlékek és tények 1956-ról” címû könyvében: „Mindenki tudja, hogy Magyarországon a termelõeszközök 1956-ban állami tulajdonban voltak. A forradalom alatt a magyar munkások eldöntötték, hogy a termelõeszközöket elveszik az államtól, és társadalmi tulajdonban mûködtetik tovább, de ehhez be kellett vezetni a gyárakban a munkás önigazgatást. A munkás önigazgatáshoz pedig ki kellett alakítani a munkástanácsokat. Ez az óriási méretû társadalmi átalakulás napok alatt, felsõ irányítás nélkül ment végbe az egész országban.” Rácz Sándor idézi Kemény Istvánt (Magyar Munkástanácsok 1956-ban. Dokumentumok. Párizs, Magyar Füzetek kiadása. 1986.), aki szerint: „A szocializmus mindig a termelõeszközök köztulajdonát hirdette. A termelõeszközök állami tulajdonba kerültek, és az állam fölött uralkodó pártvezetõség rendelkezett róluk. Magyarországon 1956-ban került sor elsõízben arra, hogy a gyár valóban a dolgozó kollektíva kezébe kerüljön. Meg is maradt tulajdonukban egészen januárig, mert hiába özönlöttek be november 4-én a szovjet csapatok, hiába alakult meg a Kádár-kormány, a gyárak továbbra is a munkástanácsok kezében maradtak. Egészen addig, jó ha figyelünk
századok óta vallásszabadság van! Ebben az értelemben az antiszemitizmusnak még a gyanúja sem vethetõ fel. Etnikai alapon megint csak nem lehet azt állítani, hogy a magyarok rasszisták lennének a zsidókkal szemben, hogy csupán azért gyûlölné valaki a zsidókat, mert ehhez az etnikumhoz tartoznának. Ez megint egy neuralgikus kérdés. A zsidók etnikumnak tartják-e magukat, vagy minek? Az megint csak érdekes kérdés, hogy Magyarországon miért nincs zsidó önkormányzat? Miért tiltakoztak a zsidó szervezetek az ellen a kezdeményezés ellen, hogy a zsidóságot mint etnikumot regisztrálja a magyar állam. Nyilván politikai és kommunikációs okokra vezethetõ vissza, mivel a tiszta, átlátható körülmények szûkítik az „antiszemita fegyver“ használatát. Mára a „zsidó“ szó használata is kezd az antiszemitizmus jegyeként megjelenni, egyfajta tabu szóvá válni. Már maga a kérdésfeltevés is sértõvé vált, ha valakitõl megkérdezzük, hogy zsidó-e. Miért van az, hogy addig, amíg a Magyarországon élõ nemzetiségiek nem szégyellik származásukat, addig a zsidók igyekeznek elhallgatni. Ez a rejtõzködõ mentalitás nyilvánvalóan nem mai keletû, hanem a túlélést szolgálta. De éppen ez teszi számunkra, magyaroknak gyanússá a zsidóság közéleti ténykedését, mert valami titkos dolgot, tevékenységet sejtet. Ahogy a népi bölcsesség tartja, az ne menjen a napra, akinek vaj van a füle mögött. Kérdés, hogy a magyar zsidóságnak van e takargatni valója a magyarság elõtt? Leszögezhetjük, hogy vallási és etnikai alapon nincs Magyarországon antiszemitizmus. És ez a lényeg! De gazdasági, politikai és mentális alapon vannak fenntartások bizonyos csoportokkal szemben, akik között nem >>
amíg a megszállók és az általuk megszervezett fegyveres különítmények be nem hatoltak a gyárakba, le nem tartóztatták a munkástanácsok tagjait és sok más munkást is, szét nem verték a sztrájkolókat és a tüntetõket. Csak kivégzésekkel, börtönökkel, internálásokkal tudták a gyárakat visszavenni a munkásoktól, valamint azzal, hogy az egész országban mindenütt végig verték az embereket.” Ne szélhámoskodjanak tehát a mai hatalom kommunistái-kapitalistái holmi ’56-os eszmei utódlásról szóló hazudozással, hiszen ôk voltak az államosítás ürügyén a magyar vállalkozások elrablói, ôk voltak a magyar munkások fegyveres üldözõi, a nemzeti vagyon újra államosítói, majd ennek a nemzeti vagyonnak kiárusítói és nemzetközi kapitalista kézre juttatói. Ezekkel együtt ünnepelni Ötvenhatot? Soha! A hûségesek ünnepeljenek csak magukban, mindaddig, amíg el nem jön magyar földre az a szabadság, amiért munkásifjak és diákok kimentek az utcára ország–világ tudomására hozni, hogy a folyamatosan veszélyeztetett szabadságért ki kell állni mindenkor és bárki ellen. Csapó Endre – Magyar Élet
11
az etnikai, vallási hovatartozás a lényeg, hanem társadalmi szerepük, befolyásuk és cselekedeteik. Ez akkor válik zsidókérdéssé, amikor az adott érdekcsoport meghatározó és jelentõs részét szidó származású személyek alkotják. Ebben az értelemben már felvetõdik a szembenállás, az elutasítás, az érzelmi kifakadás indokoltsága, mint ahogy a gyarmatosító, a rabszolgatartó, a megszálló, a diktátor, a tolvaj, és a gyilkos elleni fellépés, szembenállás, megvetés is jogos. De hangsúlyozom, maga dolog, a cselekedet gyûlöletes, és nem a személy. Jézus ekképpen tanít errõl: A bûnt ítélt el, ne az embert! A balliberális politikai elit antiszemita vádaskodásainak nem más a célja, mint elfedni a valóságot, a romboló és kifosztó politikai, gazdasági folyamatokat, az újkori gyarmatosítást, az intézményesített népirtást. És ez nem faji, etnikai kérdés, hanem politikai, gazdasági kérdés, amit nem lehet a szõnyeg alá söpörni csak azért, mert az érintettek faji kérdést próbálnak belõle kreálni. Természetesen több irányból is megközelíthetõ ez a kérdés, hogy a zsidóság mint nép milyen befolyással bír a magyar társadalmi folyamatokra. Amikor csupán mennyiségi alapon próbálják meghatározni, hogy ennyi és ennyi zsidó származású vezetõ van a médiában, a mûvészvilágban, a gazdasági és pénzügyi körökben, és ez a fõ érv a zsidóellenességre, akkor ez az érvelés valóban okot adhat a belemagyarázásra. Ez a megközelítés nem csak veszélyes, hanem egyenesen alapot ad az antiszemitázásra, mert nem az adott kör által képviselt gazdasági, politikai folyamatokra, annak kritikájára helyezi a hangsúlyt, hanem az abban részt vevõ személyek egy bizonyos csoportjának származására helyezi a hangsúlyt. Ez az érvelés semmilyen formában nem igazolható, mert nem csak zsidó származású emberekrõl van szó, hanem ugyanúgy magyarról és mindenféle más etnikumról. Vannak olyan csoportok, közéleti személyiségek, akik vagy tudatosan, küldött emberként, vagy tudatlanságból, vagy az egyszerûség kedvéért indulati alapon próbálják az ország minden baját a zsidóság nyakába varrni, csak azért, mert zsidó származású közszereplõk döntési pozícióban vannak. Ez nemcsak hamis, hanem megtévesztõ is, mivel a saját felelõsségünket mármint a magyartudatú magyarok felelõsségét nem is veszi számításba, egyfajta tõlünk független sorscsapásként állítják be romló társadalmi, gazdasági és szociális viszonyainkat. Ez a politikai magatartás éppen azoknak a döntéshozó köröknek az érdekeit szolgálja, akik saját vagy a nemzetközi nagytõke szolgálatában magyar- és nemzetellenes politikát folytatnak, mert nem a lényegrõl beszélnek, hanem a dolog lényegét illetõen mellékes körülményt helyeznek reflektorfénybe, ami a figyelemelterelés klasszikus megoldása. 12
Mindenesetre érdemes szót ejteni a zsidó és magyar mentalitás eltérõ voltáról, mert ez is egy olyan töréspont, amely konfliktusok forrása. A zsidó embernél minden bizonnyal meghatározó az a tudat, hogy az Isten választott népének mondhatja magát, és a szétszórattatás és az üldöztetés állapotát mint mártíromságot fogja fel. Ez egy sajátos túlélési technikát fejlesztett ki bennük, aminek meghatározó részévé vált a kereskedelem és ezzel együtt a pénzzel kapcsolatos szakértelem magas szintû kifejlõdése, a haszonelvûség, mint emberi tulajdonság. Ezzel párhuzamosan az elvontabb intellektuális beállítottságú foglalkozások - mûvészet, tudomány, jog, orvoslás - iránti fogékonyság is általánossá vált a zsidóságnál. Nyilván azért, mert ezek a foglakozási ágak biztosították számukra a legnagyobb biztonságot, a mobilitást. Mindezekhez kapcsolódik a családközpontúság, a gyermekek magas szintû oktatása, egy nagyon erõs öntudat, összetartozás érzés, és származás szerinti összefogás képessége. Bármennyire is nehéz kimondani, de ezek az adottságok tradicionálisan magukban foglalják a vezetõ, irányítói képességek kialakulását, a társadalmi pozíciók megszerzésének a képességét és lehetõségét is. Fõleg jelen korunkban, amikor a pénz globális uralmáról beszélhetünk. Ezek a képességek nem függetlenek attól a társadalmi közegtõl, ahol a zsidók élnek. Addig, amíg Prohászka Ottokár jó és rossz zsidóról, hivõ és hitehagyott, gyökértelen zsidóról beszélt, addig mára tovább bonyolódott a helyzet, hiszen létrejött a zsidó állam. Egy olyan állam, amely nemzeti érdekeit nemcsak határain belül képes markánsan érvényesíteni, hanem globálisan is. Ez a körülmény jelentõsen megerõsítette a zsidóság társadalmi, gazdasági és politikai potenciálját a világban. Ha a hazai viszonyokat vizsgáljuk, akkor nem beszélhetünk egy homogén, azonos életfilozófiát, társadalmi magatartást képviselõ zsidóságról. Mivel minden kategorizálás sajátos és egyéni értékrendet takar, nem zárható ki, hogy az általam felállított meghatározások nem kellõen pontosak, vagy „tudományosak“, ezért megértést remélek az olvasóimtól. Véleményem szerint a Magyarországon élõ zsidók többsége magyartudatú zsidó, ugyanúgy, mint a jászok, a tótok, vagy a svábok. Függetlenül attól, hogy élik-e hitüket vagy sem. Másképp fogalmazva elõször magyarok, majd csak aztán zsidók. Õk azok, aki hazájuknak tekintik Magyarországot, és ugyan úgy aggódnak érte, mint mi. Vannak a kétlelkû, de mondhatjuk gyökértelen, zsidók is, akik magyarországi zsidóknak mondhatók, kik elsõsorban zsidók és csak lakóhelyüknek tekintik nem csak ezt az országot, hanem a Föld összes országát. Õket szokás kozmopolita jelzõvel illet-
ni, akik kettõs állampolgárként piaci vadászterületnek tekintenek minden országot, és a globalizmus híveként kifosztják az adott országot. Õk a legveszélyesebbek a magyarságra nézve, nem elhallgatva azt a tényt, hogy nem kizárólagosan zsidókról van szó, hanem egyre több Magyarországra született kozmopolitáról, akik érdekszövetséget alkotva a globalizmus híveivel és annak magyarországi politikai képviselõivel, nevezetesen az egész folyamatot irányító SZDSZ-el együttesen rabolják ki az országot, és hajtják a magyar népet az újkori rabszolgaság állapotába. Ehhez a csoporthoz tartoznak a magyar származású, Izraelben élõ kettõs állampolgárságú zsidók, akik nem csak befektetõként jeleskednek hazánk gazdasági, tulajdonosi szerkezetének az átalakításában, hanem szavazataikkal a választások eredményét is befolyásolják. A magyarságra nézve a kozmopolitizmus, mint emberi magatartás a legkártékonyabb, mivel a magyar soha nem tekintette magát világpolgárnak. Nem egy ide-oda vándorló nép. Nehezen mozdul ki megszokott környezetébõl. Másrészt nem a pénz körül forgott az élete. Nem pénzben mérte az értékeket, hanem valamiféle produktumban, megfogható alkotásban találta meg önnön képességeinek a kiteljesedését, legyen az egy ház felépítése, egy vers, valamiféle mûszaki megoldás, és nem azt nézte, hogy mit fizetnek érte. Oscar Wilde után szabadon; A magyar mindennek tudja az értékét, de az árát nem. A magyar az elmúlt századig nagyon jól megvolt az õt körülvevõ természettel. De amint az internacionalizmus állameszménnyé vált, ahogy most a globalizmus is, ez a szimbiózis megszûnt, mert nem csak önmagát kénytelen kizsigerelni, hanem környezetét is. Ez a másság is közrejátszik abban, hogy a magyar társadalom egy része ellenségesen fogadja azt a társadalmi, gazdasági, politikai és szociá lis átalakulást, ami kizárólag a pénzrõl szól. Mindezek figyelembevételével joggal elvárható a magyar társadalom részérõl, hogy az országot irányító politikai, gazdasági elit elsõ sorban az ország érdekeit tartsa szem elõtt, függetlenül attól, hogy zsidó származású, vagy más náció gyermekérõl van szó. Ha az ország vezetõinél azt tapasztaljuk, hogy idegen érdekeket képviselnek - márpedig most ez tapasztalható, akkor faji, etnikai, vallási hovatartozástól függetlenül menniük kell az ilyen vezetõknek, legyenek akár magyarok, zsidók, vagy akár hottentották is. Minden népnek joga van a saját országában, saját érdekeit érvényre juttatni, és nem feladni saját kultúráját, élet- és létkörülményeit. Jogunk van fellépni a gyarmatosítókkal szemben, még akkor is, ha Izraelbõl jönnek. Ez nem antiszemitizmus, hanem jogos önvédelem. Takács András
jó ha figyelünk
