1. hét (09.01. – 09.07.)
Edemmester Gamer Blog
Felvételi felkészítő füzet Szeptember 2014-2015
Köszönöm, hogy letöltötted ezt a füzetet. Ennek a kiadványnak az elsődleges célja, hogy segítse a felvételire való felkészülést. Minden hétre tartalmazni fog felkészülést segítő anyagokat. Persze nem muszáj ehhez az elosztáshoz tartanod magad, azonban mindenképp javaslom, mert nem véletlenül így kerültek felosztásra a tartalmak, valamint mert ilyen sorrendben fognak felkerülni a füzethez kapcsolódó további anyagok, például videók is az internetre. Az első héten kicsit megismerkedünk evvel a füzettel, majd elkezdjük átvenni a legalapvetőbb, legegyszerűbb matematika feladatokat. Ez a füzet minden korosztályú felvételizőnek szól. Minden feladat szövegének a végén zárójelben számokat fogtok látni, ez azt jelzi, hogy az adott feladat hányadik osztályos tanulóknak szól, ha tehát a (4,6,8) jelölést látod, akkor az a feladat mindenkinek szól, míg a (6,8) jelölésű csak a hatodikos és nyolcadikos tanulóknak. A felvételin sokszor nem a feladatok nehézsége okozza a problémát, hanem a stressz. A diákok félnek, és ennek hatására rosszabbul teljesítenek. Fontos azonban, hogy még ha félünk is, gondolkodni semmiképp ne felejtsünk el. Szerintem minden felvételiző diák emlékszik a matematika alapját képező 4 alapműveletre, valamint a műveletek sorrendjére, azonban amikor eljön a nagy nap, mégis rendszeresen eltévesztenek ilyen dolgokat, sokszor utólag még a diákok is meglepődnek azon, hogy milyen alapvető hibát vétettek. Hogy ezt elkerüljük, azt javaslom, hogy gyakoroljuk be kicsit az alapműveletek sorrendjét. A következő oldalon egyszerű műveleti sorokat fogsz látni. Nem nehéz őket megoldani. Lehet, hogy némelyik időigényes, de nem nehéz. Ezek egyszerű műveleti sorok, az elvégzésükkel azonban rutint szerezhetsz a műveleti sorok helyes elvégzésében, és amiben az ember rutinos, azt stresszhelyzetekben is könnyebben tudja teljesíteni. A feladatok láttán azt fogod mondani, hogy ezek irreálisan könnyűek, de hidd el, hogy épp ezeken lehet a legkönnyebben elcsúszni egy ilyen helyzetben. Fordíts rá energiát, és csináld végig, nem fog olyan sok időt igénybe venni, hidd el. Arra is jó a rutinszerzés, hogy éles helyzetben gyorsabban meg tudod majd oldani a feladatot.
A felvételi feladatokban sokszor előfordulnak egyenletek, akár önmagukban, akár más feladatok részeként. Ideje tehát foglalkozni kicsit az egyszerű egyenletekkel is. Végezd el a műveleteket! Figyelj a műveleti sorrendre! (4,6,8) 1/5+6*2=
20/9+4/20=
36/41*35/29=
0-0+8*5=
22/24*20-17=
38/40*46-12=
9*8-1/5=
2+20*23-14=
28+27+37+10=
2*0-4-6=
6*10+2-17=
8*36+47/45=
4-8+10+1=
11/22*6-5=
2+10/46/36=
4*5/8+1=
4*23*5*2=
38*9-32-24=
2-8/1+9=
20/24+11-2=
49-43-23-11=
1*3+4/7=
20/7+17/10=
33+27+42/5=
3+8*0*7=
2+17/10/14=
36*8*13+49=
6*5*7/2=
1*12-12+15=
39+43/9+32=
1*10*6+5=
8*13*8*20=
35-32/49*16=
0+6+7/7=
20*11/16*3=
3*38/31+29=
6/1+6*4=
8/18/12-11=
50-7-22/26=
2-9-7*10=
22*14-14/24=
23/23-44*46=
5-7+8+3=
13/19/10+14=
2*26+21/10=
9+2-5/1=
0*12*8+1=
20*35/3+24=
4-6+4*9=
23-21*1-18=
16*25/15*16=
7*3+2/9=
24/12/15+15=
46/11*37-38=
2/3+10/7=
13*18-21*7=
6/47*0-8=
1*1+10/9=
9*19/2*5=
41*13+47/33=
Határozd meg az x értékét. Figyelj a műveleti sorrendre! (4,6,8) x+17=21
x=
(x*2)+78=196
x=
13*2-x=13
x=
9+2*x-3=10
x=
x = 10 + (5*9)
x=
5*x=25+15+2*5
x=
5+2*x=40/2
x=
Határozd meg az x értékét. Figyelj a műveleti sorrendre! (6,8) 130+(25/5*2)-x=14/3
x=
(12+12)/2*10=x+27
x=
2x+1=x+4
x=
20-3x=x+4
x=
2x+6=-x
x=
2,5*(2x-12)-5*(4-2x)=10-3*(x+2)
x=
(3x-4)/(x+2)=1
x=
(x+3)*4+1=2a+7
x=
x+4+4*(x+6)+6*(x+8)=14x
x=
4*(x+8)-(x+8)*4=0
x=
x-(9+x)=9
x=
Ugye, hogy nem is volt olyan borzalmas? Persze ez most így elég tömény volt, de most gondoljuk csak át, hogy miért is kellett ez az egész. Megoldottunk egy rakás feladatot, voltak egyszerű műveleti sorok, és voltak egyenletek. Nem volt annyira vészesen nehéz. Ha mégis annak érezted, akkor sincs semmi probléma, még hosszú heteink, hónapjaink vannak arra, hogy csiszoljuk tovább a matektudásodat. Az itt leírt feladatok nem feltétlenül önmagukban képezik a feladatsor részét, inkább azt mondanám, hogy ezek képezik sok feladat levezetésének az alapját. Nézzük meg, hogy mikre kell odafigyelni. Műveleti sorrend: Először a legbelső zárójelen belüli műveleteket kell elvégezni, majd szépen sorba kifelé kell haladni a zárójelekkel. Ezen belül a hatványozást és gyökvonást kell először elvégezni (ez esetleg a nyolcadikos feladatsorban előfordulhat), majd a szorzást és az osztást, és végül az összeadást és kivonást. Mérlegelv helyessége: Ha egy egyenletet mérlegelvvel oldunk meg, akkor figyeljünk oda arra, hogy valóban mindkét oldallal végezzük el a műveletet, ne véletlenül csak az egyikkel. Figyelni kell fejben is! Ha nem kérik, hogy írjuk le a feladat levezetését, akkor elég csak az eredményt megadni, viszont nem szabad elfelejteni, hogy ha hosszabb műveleteket fejben oldunk meg, akkor könnyebben hibázhatunk, mint ha leírjuk. Nézzük meg az eredményt! Ha nagyon irreális, akkor inkább jelöljük meg a feladatot, és ha marad szabadidőnk, akkor ellenőrizzük le a feladatot. Bizonyos esetekben feltűnő lehet, ha hibázunk. Könnyű… Elrontani is… Attól hogy ezek a feladatok egyszerűnek tűnnek, nagyon egyszerű őket elrontani is! Figyeljünk azért oda rájuk! Ne hagyjuk ki őket! Gyakori hiba, hogy az egyszerűnek vélt feladatokat a végére hagyjuk, majd elfelejtünk visszalapozni és megoldani őket. Ne essetek bele ebbe a hibába! Mindenképp nézzétek át, hogy biztosan minden feladatot megoldottatok-e.
2. hét (09.08. – 09.14.) Elérkezett a felkészülési időszak második hete. Ahogy múlthéten megnéztük a matematika legalapvetőbb pilléreit, úgy most egy kicsit az anyanyelvi feladatsor alappilléreivel fogunk foglalkozni. Ez persze egy jelentősen nehezebb feladat, mert mivel a matematika egy dologra épül, úgy az anyanyelvi feladatsor több témára bontható. A feladatsorok általában nem olyan nehezek, de szükség van hozzá a híres magyar közmondások ismeretére, egy alapvető szókincsismeretre, alapvető nyelvtantudásra, valamint szövegértésre. Mivel ezek a mondhatni legfontosabb pillérek, ezért az első hetekben ezekkel fogunk foglalkozni. Minden második héten az anyanyelvi feladatsorokra fogunk felkészülni, a maradék heteken pedig a matematikára. A második hét témája a magyar közmondások, valamint ezen a héten (is) fogunk kicsit foglalkozni a szókinccsel. Persze ezek közül sokat mindenki ismer, ennek ellenére azért nem árt felfrissíteni az eddig tanultakat. A következő oldalon egy táblázatot fogsz látni, aminek az egyik oldalán ismertebb, vagy kevésbé ismert magyar közmondások szerepelnek. A táblázat másik oldalán üres helyet fogsz látni, ide írd le a közmondások jelentését. Most kiderül, hogy mennyire ismered, vagy nem ismered ezeket a mondatokat. Ismét leírom, hogy tudom, hogy soknak tűnik, de annyira nem vészes azért. :) Fontos, hogy nem csak a közmondások jelentésére lehet rákérdezni, sokszor előfordul, hogy pl. össze kell párosítanunk az azonos jelentésű mondásokat, és ekkor nem feltétlen kell tudni, hogy pontosan mit jelentenek a mondatok, mindössze meg kell keresnünk a hasonlóakat. A közel egyforma jelentésű közmondások gyakran nagyon hasonló szituációkat írnak le, így nem olyan nehéz megtalálni őket.
Írd be a jobboldali oszlopba a közmondások jelentését! (4,6,8) Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Elmegy Kukutyinba zabot hegyezni.
Most kiderült, hogy mennyire ismeritek a magyar mondásokat. Ez persze nem az összes, csak néhány, számtalan továbbit lehet találni az interneten, a népszerűbbektől kezdve egészen azokig, amiket már az elmúlt 50 évben maximum háromszor mondott ki ember. Most foglalkozzunk még kicsit a szókinccsel. Itt semmi komoly dologra nem kell gondolni, mindössze teljesen alapvető szavakra. Egy felvételi feladatsor kitöltése nem igényeli sok különleges szó ismeretét, inkább egy kis kreativitást. Alkoss szavakat az alábbi betűkből: A, Á, E, É, L, M, Y, G, R Egy betűt többször is felhasználhatsz! (4,6,8)
Ágyúval lő verebekre. Madarat tolláról, embert barátjáról. Szó szót követ. Ami a szívén, az a száján. Nagy benne az akarat, mint a rossz lóban. Akarathoz erő is kívántatik. Könnyebb eggyel megalkudni, mint sokkal. Ahol ló nincs, szamár is elkel. Írj legalább 5 szót, amelyek így kezdődnek: ma… (4,6,8) Majd kibújik a bőréből. Madarat lehet vele fogatni. Más galambját célozta, a magáét lőtte. Szíve, szava egy. Lencsét lapít.
1. 2. 3. 4. 5.
Egy-két szót leírni nem olyan bonyolult, de többet már nehezebb. Néha pedig mindenképpen szükség lesz a kreativitásunkra.
3. hét (09.15. – 09.21.)
Fontos! Az anyanyelvi feladatlaphoz nem feltétlen elegendő a magyar nyelv és nyelvtan ismerete, szükség lehet alapvető kulturális és illemi ismeretekre is, volt már arra példa, hogy ilyen témákban is kérdezősködtek a feladatlap összeállítói.
Ismételten üdvözöllek a matematika csodálatos világában. Ahogy anno ültem a nyolcadikos matematika órákon, akkor meglepve kellett tapasztalnom, hogy sokaknak problémát okoz a mértékegységek közötti átváltás. A felvételiken ez gyakran előfordul, akár önálló feladatként, akár valami más feladat részeként, úgyhogy most elsőképp nézzük meg, hogy hogyan is kell ezt végrehajtani, majd kaptok néhány feladatot, amin tesztelhetitek a tudásotokat.
A feladatsor végére pedig egy titkosírással írt üzenetet fogtok kapni. Erre volt már példa, a negyedikesek feladatsorában biztosan. Fejtsd meg a szavakat! (4,6,8) a i ő v
á í p w
b j q x
c k r y
Először vessünk egy pillantást a hosszúság mértékegységekre: d l s z
e m t
é n u
f o ú
g ó ü
h ö ű
Baloldalon láthatjuk a leggyakrabban használt hosszúság mértékegységeket. A táblázatból leolvashatjuk, hogy a legnagyobb közülük a km, a legkisebb pedig a mm. Vannak persze ennél nagyobbak és kisebbek is, azonban a hétköznapokban csak a táblázatban szereplő néhányat kell tudni. Amikor nagyobb mértékegységről kisebbre váltunk át, akkor szoroznunk kell. Ezt az alábbi ábra szemlélteti: Hosszúság mértékegységek 1 km = 1000 m 1m = 10 dm 1 dm = 10 cm 1 cm = 10 mm
1 dm 1 cm 1 cm 1 cm 1 cm 1 cm 1 cm 1 cm 1 cm 1 cm 1 cm 1 dm pontosan 10 cm. Ha tehát egy dm-ben megadott hosszúságot cm-re akarunk átváltani, akkor meg kell szoroznunk 10-zel, mert a dm és a cm közötti ún. váltószám 10. Példa: 13 dm = 130 cm (13*10) A kisebb mértékegységről nagyobbra váltás pontosan fordítva működik, azaz nem szoroznunk, hanem osztanunk kell. 10 cm = 1 dm (10/10) A mértékegységek közötti átváltáshoz tudnunk kell tehát szorozni és osztani, valamint tudnunk kell a váltószámokat. Komplexebb átváltás esetén lépésenként célszerű átváltani. Ha a feladat például „3 m = ? mm”, akkor a legegyszerűbb, ha a métert először dm-re, onnan cm-re, és onnan mm-re váltjuk, azaz 3 m = 30 dm = 300 cm = 3000 mm. Persze ha tudjuk a megfelelő váltószámot, akkor egy lépésben is elvégezhetjük a műveletet.
A felvételiben nem lesz sok mértékegységre szükség. Nézzük meg, hogy mik fognak kelleni:
1 km 1m 1 dm 1 cm 1 km 1 ha 1 ár 1 m2 1 hl 1l 1 dl 1 cl
2
Hossz = 1000 m = 10 dm = 10 cm = 10 mm Terület = 100 ha = 100 ár = 100 m2 = 100 dm2 Térfogat = 100 l = 10 dl = 10 cl = 10 ml
1 kg 1 dkg 1g
3
1 km 1 m3 1 dm3 1 cm3 1 hét 1 nap 1h 1 min
Tömeg = 100 dkg = 10 g = 10 mg Térfogat = 1000000000 m3 = 1000 dm3 = 1000 cm3 = 1000 mm3 Idő = 7 nap = 24 h = 60 min = 60 sec
Ezen felül mindenképp tudni kell, hogy 1 dm3 = 1 l! Erre már többször szükség volt a felvételi feladatokban. Most átváltásokat fogsz kapni, amiken kicsit gyakorolhatod a most átismételteket. Először egyszerűbb, majd összetettebb feladatok jönnek.
Végezd el az átváltásokat! (4,6,8) 700 mm =
........................................ dm
63 m =
........................................ dm
80 dm =
........................................ m
90 mm =
........................................ cm
50 cm =
........................................ cm
100 cm =
........................................ dm
2 dm =
........................................ cm
70 dm =
........................................ m
58 m =
........................................ m
81 mm =
........................................ mm
20 dm =
........................................ m
20 mm =
........................................ cm
47 m =
........................................ m
1 dm =
........................................ cm
52 dm =
........................................ mm
12 m =
........................................ dm
10 cm =
........................................ dm
11 m =
........................................ m
81 m =
........................................ mm
400 mm =
........................................ dm
Végezd el az átváltásokat! (4,6,8) 1m=
.................................. mm
1 hét =
.................................. óra
10000 dl =
.................................. l
100 ml =
.................................. dl
3
1m =
.................................. cm
1 ha =
.................................. ár
1 hl =
.................................. cl
3
Végezd el az átváltásokat! (4,6,8)
4. hét (09.22. – 09.28.)
100 ml =
....................................... dl
46 dl =
....................................... dl
59 dl =
....................................... dl
70 ml =
....................................... cl
85 cl =
....................................... ml
14 l =
....................................... l
63 ml =
....................................... ml
k___por
e___er
s___tahajózás
300 cl =
....................................... l
___lom
___poló
___sztön
60 cl =
....................................... dl
er___dmény
fé___el___m
f___lel___t
55 dl =
....................................... dl
isk___la
ott___on
ár___ló
___endé___
___evés
___épa
___ruház
em___l
___evél
szí___pad
szósz___k
___stor
Ismét anyanyelvvel foglalkozó héthez érkeztünk. Ma szavak kiegészítésével, valamint hirdetések értelmezésével fogunk egy kicsit foglalkozni. Persze ez a „mondatok írása” meglehetősen egyszerű feladatnak hangzik, elnézést, de nem tudtam szebben megfogalmazni a témakört, majd meglátjátok. Először kezdjük néhány hiányos szóval.
Annyira nem is nehéz. :) Ha mégis segítségre volna szükséged, akkor dobj bátran egy mailt az
[email protected] címre, vagy a felkészítésünk facebook csoportjába, vagy bárhová ahol elérsz, és szívesen segítek. Mindent megteszek azért, hogy a felvételin ne okozzon gondot az ilyen feladatok megoldása. Fontos! A szöveges feladatokat mindig alaposan olvasd át, ugyanis megeshet, hogy meg van adva, hogy milyen mértékegységben kell válaszolni. Ha nincs megadva, hogy milyen mértékegységben kell válaszolni, akkor mindig gondoljuk át, hogy miben lenne érdemes számolni, ugyanis a jó egység kiválasztása sokat gyorsíthat a megoldáson.
Pótold a hiányzó betűket. Minden vonalra csak egy betű kerülhet! (4,6,8)
Rendben, ez jó volt egy kis kreativitástesztelésnek, most pedig érkezzen egy kis szövegértés. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem csak történetek, egybefüggő szövegek, stb. lehetnek egy szövegértés feladatban, hanem akár rövid szövegek, hirdetések, vagy ábrák is. A következő oldalon néhány hirdetést illetve táblázatokat fogtok látni, és ezekhez kapcsolódó kérdéseket. Nézzétek meg figyelmesen a feladatokat, és próbáljátok meg az összes kérdést helyesen megválaszolni. Hogy mi a helyes válasz, azt majd a hét végén megtudhatjátok.
Garázsvásár! Könyvek, jó állapotú ruhák, játékok, régiségek, most rendkívül olcsón, Budapesten az Árpa utca 127-es szám alatt augusztus 12.-én 8 órától 18 óráig! Akció! A 100%-os alma lé egy literes kiszerelésben most 180 Ft helyett csak 135 Ft, egészen február 23.-áig, vagy a készlet erejéig minden DEF áruházban!
Nyitva van a garázsvásár augusztus 12.-én délután 4 órakor? (4,6,8) ................................................................. Nyitva van a garázsvásár augusztus 21.-én este 7-kor? (4,6,8)
Mennyi idő alatt lehet eljutni a Blaha Lujza térről az Őrház nevű megállóig? (4,6,8) ............................................................................................................................ Mennyi idő alatt lehet eljutni a Kőbányai garázstól a Sörgyárig? ............................................................................................................................
................................................................. Találkoztál már hasonló hirdetéssel? Ha igen, hol? (4,6,8) ................................................................. Meddig tart az akció? (4,6,8) ................................................................. Mennyivel olcsóbb a termék az akció időtartama alatt? .................................................................
A következő feladatban egy BKK menetrend egyes darabjait fogod látni, válaszolj az evvel kapcsolatos kérdésekre! Íme, az első kép a menetrend tetejéről:
Melyik napi menetrend látható a képen? (a nap nevével válaszolj!) (4,6,8) ............................................................................................................................ A 6:02-kor induló jármű melyik megállóhelyig közlekedik? ............................................................................................................................ (a képek a 37-es villamos menetrendjéből származnak)
A szövegértés az eddigi tapasztalataim szerint viszonylag sokaknak okoz problémát, azonban a felvételin szükség lehet rá, ugyanis szokott lenni szövegértés feladat. Persze ez egy olyan dolog, amit szerintem elég nehéz gyakorolni, azonban azért nem teljesen lehetetlen. Számtalan szöveg és ábra található könyvekben, az interneten, az oszlopokra kiakasztva, stb. Az ábráknál például meglehetősen fontos, hogy helyesen tudjuk őket értelmezni, ugyanis ha ez nem sikerül, akkor nem jutunk hozzá a rajta szereplő információkhoz. Persze itt is az egyik legfontosabb dolog az odafigyelés. Figyelem nélkül nem lehet rendesen megérteni egy szöveg lényegét. A felvételi által okozott stressz sokak számára megnehezíti az odafigyelést, ezért is szükséges, hogy a felvételi időpontjában ne az idegeskedésre fordítsuk az energiát.
Véget ért az első hónapunk. Annyira szerintem nem volt nehéz ez a feladatfüzet, azonban mindenképp hasznos a kitöltése. Igyekszem azért hasznos feladatokat készíteni, valamint olyan tippekkel és leírásokkal megtölteni ezeket a füzeteket, amik tényleg segítik a felkészülést. Igyekszem leírást írni minden olyan anyaghoz vagy témához, ami az eddigi tapasztalataim szerint többeknek problémát okoz, azonban ha mégis akad valami, ami nem megy, vagy kérdésed van, akkor vedd fel velünk bátran velem a kapcsolatot bármelyik elérhetőségemen.
Felvételi felkészítő füzet 2014 – 2015 szeptember Ezt a füzetet az Edemmester Gamer Blog készítette, a tartalmára az Edemmester Gamer Blog kiadványokra vonatkozó szabályzata érvényes. Ez egy ingyenesen letölthető kiadvány, amennyiben fizettél érte, az csalásra enged következtetni.
Ez a füzet azért jött létre, hogy segítséget nyújtson a felvételire készülőknek. Ezen kívül további ingyenes anyagokat is találsz a honlapunkon, valamint a felkészülésre létrehozott facebook csoportban.
Ha bármi kérdésed van, ha segítség kell, vagy ha csak váltanál pár szót velem, akkor azt megteheted a facebook csoportunkban, az
[email protected] címen, az Edemmester Gamer Blog facebook oldalán, twitter profilján, bármely egyéb platformon ahol elérhetőek vagyunk, valamint blogunk Kapcsolattartás menüpontjában.
© Edemmester Gamer Blog 2014 blog.edemmester.hu