1. A motiváció meghatározásai (általános jellegű) (meghatározása, fogalma, jellemzői, összetevői) A motiváció szó a latin movere ’mozogni, mozgatni, kimozdítani’ igéből származik. Jelentése is ez: kimozdító, mozgató “erő”. A pszichológiában gyűjtőfogalom. Beletartozik minden cselekvésre, viselkedésre késztető belső tényező. Hebb szerint a motiváció az élőlények a tevékenység végzésére irányuló tendenciája, amely erőssége szerint a mély alvásban mutatott alacsony és az éber, illetve izgalmi állapotra jellemző magas szintek között változik. A motívumok összességét is jelenti. A motívum maga a cselekvésre késztető belső tényező. A késztetések rendszerében számon tartunk alapvető, elsődleges, biológiai eredetű motívumokat (biológiai szükségletek, pl. éhségérzet), és társadalmi eredetű motívumokat, amelyekben a külső ösztönző hatás a belső, biológiai késztetésekkel együtt szabja meg a viselkedés irányát, formáját. Cselekvéseink alapvető indítékai azok a késztetések, amelyeket valamely szükséglet jelentkezése hoz létre. Ezeket a késztetéseket, amelyek a szükségletet csillapító viselkedésre irányulnak, nevezzük motivációnak. Tágabb értelemben minden célirányos viselkedést motivált viselkedésnek nevezünk, függetlenül attól, hogy tudatos-e vagy sem. A motiváció a „miért működik így?” kérdésre válaszol: - a vizsgálat tárgya nagyon pontosan meghatározható: cselekvést beindító, fenntartó, célirányossá tévő témakör, (valamint az, hogy mi állítja le a cselekvést?), - emberi motívumok feltérképezése, - mi határozza meg a viselkedés intenzitásának az ingadozását, vagyis a motívumok dinamikus jellegűek, - melyek a motívumok fejlődésének, illetve fejleszthetőségének a kulcsai (belső ill. külső motivációk), - miként lehet a jutalmat és a büntetést úgy használni, hogy az a végzett tevékenység hatékonyságát emelje. „Az ember teljes mértékben nem kiismerhető!” A motiváció a viselkedésünket energizáló és megfelelő irányba terelő állapot, amelyet szubjektíven az étel, ital, és a szex iránti tudatos vágyként érzékelünk. Általában mi döntjük el, engedünk-e vágyainknak vagy sem; hogy megpróbálunk-e ellenállni nekik, vagy pedig belebonyolódunk valami olyasmibe, amit később megbánunk. Hiába próbáljuk kiűzni az elfogadhatatlan vágyaknak még a gondolatát is a fejünkből, motivációink közvetlenül igen nehezen befolyásolhatóak (pl.: az éhes ember aligha tudja elérni, hogy ne kívánja az ételt). A tudatos döntésre általában már motivációs állapotaink kialakulása után kerül sor, nem pedig azokat megelőzően. A biológia eredetű túlélési motívumok (pl.: éhség, szomjúság) és egyes, ugyancsak biológia eredetű szociális motívumok (pl.: szexualitás, utódgondozás) mellett az ember motivációs rendszerében számos olyan motívum van, amelyek biológiai gyökereit igen nehéz volna kimutatni. A motiváció ilyenkor is -pl.: az érdeklődés esetében- a szervezetben fellépő feszültségi állapot csökkentésének vagy optimalizálásának igényéből ered. A tanult, a szocializáció során elsajátított motívumok nemegyszer erősebbnek bizonyulnak a biológiai motívumoknál. A szükséglet kielégítésének természetesen környezeti feltételei is vannak. És a kielégítés módjában szerepet játszanak az élőlény korábbi tapasztalatai is. A motivált viselkedés ezért igen változatos formákat ölthet. A motivációt irányító tényezők között az agyunkban és a testünkben lejátszódó folyamatokat éppúgy megtaláljuk, mint a kulturális vagy a körülöttünk élő emberekkel való interakciós jelenségeket.
1
2. A motivációs pszichológia alapfogalmai (homeosztázis, ösztön, szükséglet-need, késztetés-drive, incentív) Homeosztázis: minden élőlény igyekszik saját belső egyensúlyát fenntartani. A fejlettebb melegvérű állatoknál ez szorosan kapcsolódik a vérkeringéshez, és döntően idegrendszeri szabályozás alatt áll. A belső környezet állandóságát fenntartó működést homeosztázisnak nevezzük. A homeosztázisban szereplő folyamatok nagyobb részét –légzés, emésztés, kiválasztás, keringésreflexek irányítják, így az élettan illetékességi körébe tartoznak. A homeosztatikus elven szabályozott működésnek van azonban egy szűkebb köre –a testhőmérséklet, a folyadékháztartás és a táplálkozás-, amelyben már szándékos viselkedési elemek is szerepelnek. Ösztön: A viselkedésben szerepet játszó tényezők között az öröklésnek és a tanulásnak egyaránt szerepe van. Etológusok felismerték, hogy a viselkedésnek vannak olyan formái, amelyek csak kevéssé függnek a személyes tapasztalattól, ezeket a szervezet öröklötten hozza magával. A viselkedés tanult és öröklött volta körül heves viták zajlottak. Ma a tanulás és öröklés kölcsönhatását tételezik fel, melyek együtt alakítják a viselkedést. (Hebb) Az ösztönös viselkedés speciális ismérve, hogy sem megtanítani, sem gyakorlással megszerezni nem lehet. A pszichológiában az ösztön fogalom kellemetlen csengésű, mert óhatatlanul magával hozza az öröklés-tanulás mesterséges elkülönítését, másrészt a fogalmat kevésbé következetesen, homályosan alkalmazzák. Freud pl. a cselekvés valamilyen szükségességét, a szervezetbe építet belső parancsot értett rajta. Az agresszió ösztönével olyan belső hajtóerőt tételezett fel, ami veleszületett és amelyet csak a háború, az agresszív cselekvés vagy öndestrukció tud kielégíteni. A szexuális ösztön alatt nemi késztetést értett, ami „nemi ösztönkésztetés”-ként jelenik meg néha a magyar fordításban. Tulajdonképpen Freud az ösztön alatt azt értette, amit később hajtóerőnek, drive-nak neveznek.(A fordítók az ösztön kifejezést használták a hajtóerő helyett.) Szükséglet-need; Késztetés-drive: Amerikai viselkedéskutatók kiindulása, hogy a motiváció mögött valamilyen szükségleti állapot áll, amelyet a szervezet fiziológiai egyensúlyának (homeosztázis) kibillenésével hoztak kapcsolatba. Ennek a szükségleti állapotnak a jellemzője a késztetés, azaz a drive hajtóerő, ami olyan energetizáló tényező, amely a megbomlott egyensúlyt helyreállító viselkedés felé vezeti a szervezetet. (Hull, Weiner) A drive-ok elsődleges kiváltói az ún. elsődleges motívumok, mint pl. az ételmegvonás, a hőmérséklet optimálistól való eltérése, a szövetek sérülése, a szexuális viselkedést kiváltó hormonok aktivitása. A drive-ot a viselkedésre tett hatásával lehet leginkább megbecsülni. A drive nem specifikus arra a szükségletre nézve, amiből származik, azaz a drive a szervezet általános energetizálását végzi, és nem vezérli a szükséglet kielégítésére irányuló viselkedést. Ez fontos kitétel, mert a drive önmagában nem irányítja, hogy a szervezet mit csináljon az adott szükséglet felmerülése estén. A drive-ot kiegészíti a szervezet tanulási folyamata, amelynek során kialakul a szokás. A szokásban a korábbi tapasztalatok összegződnek arról, hogy a szervezet mit tett a múltban és mit talált sikeresnek a drive csökkentésében. Minden olyan viselkedés, amelynek során a drive csökken, szokássá válhat. Hull szerint a motiváció meghatározója tehát a drive, az incentívek és a szokások kölcsönhatása. Az incentívek a drive-ot is helyettesíthetik. Empirikus tapasztalatok arra mutatnak, hogy szükséges megkülönböztetni elsődleges és másodlagos drive-ot. Utóbbiakat azok a helyzetek váltják ki, amelyek az elsődleges drive-val asszociálódva maguk is motivációs erőre tesznek szert. Ilyen tanult drive lehet a félelem, mely maga is jelentős motivációs tényezővé válhat. A félelem, mint drive kialakulása példa arra, hogyan alakul ki a driveelmélet szerint a másodlagos drive. Az inger, amely veszélyt jelez, érzelmi választ vált ki, amely a személyben kellemetlen állapotot, feszültséget indukál. A kellemetlen feszültség jelenlétében a személy, különböző viselkedéses aktivitást végez mindaddig, amíg egy viselkedés csökkenti, vagy esetleg megszünteti ezt az érzelmi állapotot. A kellemetlen állapot csökkenésével a viselkedés megerősödik, s ekkor a félelem a viselkedés motorjává, azaz drive-jává válhat. Incentív: A drive erőssége nemcsak a szervezet állapotától, hanem a környezettől is függ. Így éhség esetén a táplálékféleségeknek (itt: céltárgyaknak) eltérő vonzerejük van. Ezt a vonzerőt, ami hozzájárul a viselkedés irányának és energiájának meghatározásához, incentív (jelentéssel bíró) értéknek nevezik. Amennyiben a drive redukció sikeres, az egyben a hozzá vezető cselekvéssor megerősítését, ismétlődések esetén pedig megtanulását is eredményezi.
2
3. Az emberi alapvető motívumok (túlélési motívumok, homeosztázis) Homeosztázis: minden élőlény igyekszik saját belső egyensúlyát fenntartani. A fejlettebb melegvérű állatoknál ez szorosan kapcsolódik a vérkeringéshez, és döntően idegrendszeri szabályozás alatt áll. A belső környezet állandóságát fenntartó működést homeosztázisnak nevezzük. A homeosztázisban szereplő folyamatok nagyobb részét –légzés, emésztés, kiválasztás, keringésreflexek irányítják, így az élettan illetékességi körébe tartoznak. A homeosztatikus elven szabályozott működésnek van azonban egy szűkebb köre –a testhőmérséklet, a folyadékháztartás és a táplálkozás-, amelyben már szándékos viselkedési elemek is szerepelnek. Az élőlények ezeket a működéseket igyekeznek a rájuk jellemző érték közelében tartani. A homeosztatikus rendszer elemei: - szabályozott változó ideális értékének tárolója; - egy vagy több érzékelő a központban vagy a periférián a változó paramétereinek mérésére; - összehasonlító és vezérlő központ, amely a mért adatokat összeveti az ideális értékkel, és szükség esetén utasítást ad a korrekcióra; - perifériás végrehajtó egység(ek) előre meghatározott korrekciós mechanizmusokkal Túlélési motívumokkal kapcsolatos testi működéseink központja, az agy hipotalamusznak nevezett része, a hipofízisen keresztül közvetlenül irányítja a hormonrendszert és kiterjedt idegi kapcsolatai vannak, (perifériás receptorokkal, alsóbb idegi központokkal és az agykéreggel is). Jó vérellátása és receptorai révén maga is érzékelni képes a vér több paraméterének változásait, így minden feltétel adott, hogy szabályozó központként is működhessen. A hőszabályozás esetén pl. így működik: A bőrben található hőreceptorok érzékelik a külső hőmérséklet változásait. Ha a tűréshatár eltér az ideális értéktől, akkor automatikus kiigazító folyamatok indulnak be (pl.: hideg esetén szűkülnek a hajszálerek, így a hőleadás csökken. Ha ez kevésnek bizonyul, izomműködéssel (didergéssel) hőt termeltetünk) Ha ezek hatástalanok maradnak, akkor megjelenik a cselekvésre késztető drive. Folyadékháztartás szabályozás: a sejteken belüli-, és közötti folyadékterek nyomását speciális receptorok ellenőrzik. A korrekció egyrészt a víz vesékben történő visszanyerésének hormonális úton történő fokozása (ezért nem kell normális esetben éjszaka felkenünk vizeletet üríteni vagy inni), másrészt a szomjúság jelentkezése révén valósul meg. Táplálkozás, mint homeosztatikus mechanizmus: e funkció szabályozása sok embernek okoz problémát, és a táplálkozásban tapasztalható a legnagyobb változás. A táplálkozásban velünk született biológiai hatások mellett egyértelműen szerephez jutnak a tanult viselkedésformák is. A legfontosabb szabályozóközpont a hipotalamusz, amely a szájjal együttműködve érzékeli és szabályozza a vér, a cukor, zsír és fehérjeszintet. Ha ez a szabályozórendszer tökéletesen működne, nem lennének kövér és sovány emberek. Azt is kimutatták, hogy a kövére emberek érzelmileg megterhelő helyzetben hajlamosak a fokozott evésre. Hátterében valószínűleg az áll, hogy a kövéreknél csecsemőkorukban minden jelzést (sírást) táplálékkeresésként értelmeztek, és enni adtak nekik. Ezért ezeknek az embereknek nehézséget jelent az éhség megkülönböztetése más feszültségforrásoktól, másrészt a szorongáskeltő helyzeteket evéssel enyhítik. A kövérséghez még hozzájárulhat az a tényező is, hogy a túlsúlyos emberek érzékenyebbek az ételek külső megjelenésére: látványára, ízére illatára. Egyes kutatók szerint a természet is a kövérek ellen van. A zsíros szövetek anyagcseréje lassúbb, mint a többi szöveté, pedig energiafelhasználásuk kétharmadát az anyagcsere folyamatok emésztik fel. A harmadik harmadot mozgásra fordítjuk, a kövér ember meg, tudvalevő, hogy nehezebben, ezért kevesebbet mozog, mint a többiek.
3
4. Szociális motívumok (szexuális és anyai motívum, utódápolás, agresszió, segítő viselkedés) A szexualitás és az anyai viselkedés a faj fenntartását szolgálja, és a faj más egyedeihez kötődik, ezért szociális motívumoknak tekinthetjük őket. Ezek a motívumok a viselkedésre késztető hatása nagyon erős, ezért az alapmotívumok közé soroljuk őket. Kísérletek bizonyítják, hogy a patkányanya a legnagyobb áramütést akkor viseli el, ha kölykéhez akar eljutni. A szexualitással kapcsolatban a tapasztalatok arra utalnak, hogy az embernél a szexualitás kikerül a hormonrendszer kizárólagos ellenőrzése alól, és a korai élmények, valamint a később tanult kulturális hatások az idegi szabályozás révén komoly befolyást gyakorol a viselkedésre. Pl. férfiak kasztrálás után, nők menopauza után is folytatják a szexuális életüket. Szexuális viselkedésünkre kulturális hatások is befolyást gyakorolnak. A társ jelenléte szükséglet az ember számára. Németh László szavaival: „egyik igénye a másiknak szükséglete”. Utódápolás: Humán megfigyelések szerint a velünk született reakciónk mellett korai tapasztalatainknak is meghatározó szerepük van az utódgondozásban. Az „anyai ösztönnek” ismert viselkedés arra következtetett, hogy a gyermek születése után 24-36 óra az anya-gyermek kapcsolat minőségét meghatározó szenzitív periódus. A szoros és gyakori testi kontaktus később sokkal odaadóbb gondozói viselkedéssel jár. Harlow 1959-ben végzett kísérletében rhesusmajmok fejlődését vizsgálta mesterséges körülmények között, úgy, hogy csecsemőkorukban elválasztotta őket anyjuktól. Az aktivitás alacsony fokát lehetett megfigyelni viselkedésükben, magatartásuk felnőtt korban még kirívóbbá vált, sem szexuális viselkedésre, sem utódápolásra nem voltak képesek. Egy másik kísérletben az anyjuktól elválasztott majomcsecsemőket olyan ketrecben nevelték, ahol a drótanya és a szőranya is jelenvolt, s a cumisüveget a drótanyára erősítették. Megfigyelték, hogy a táplálkozási idő kivételével a kismajom a szőranyán tölti az idejét. Tehát ahhoz az anyához kötődnek jobban, aki a megkapaszkodás biztonságát nyújtotta számukra, nem a táplálékot adóhoz. Az agresszió: a fajon belüli szándékos károkozást agressziónak tekintjük. Létezik verbális agresszió is, pl. egy gúnyos megjegyzés rejtett üzenete. Embernél az agresszív viselkedés indításában a limbikus rendszerhez tartozó magcsoportok, a gyrus cinguli és az amygdalia vesz részt. Az agressziót közvetítő agyi képletek csak egy bizonyos küszöbszintet állítanak be, így a viselkedés kiváltásában környezeti tényezőknek is fontos szerepük van. Az agresszió fajtái: antiszociális agresszió: közösség ellen irányul, proszociális agresszió: a közösség és az egyén céljait egyaránt szolgálhatja, instrumentális agresszió: valamely cél elérésére irányul, indulati agresszió: egyedüli célja fájdalom okozása a másiknak. Konrad Lorenz foglalkozott sokat ezzel a témával, szerinte az agresszió öröklött ösztönös viselkedés. Az agresszió biológia funkciója az erőforrások birtoklása, az életképesebb, erősebb hímek szaporodási esélyének növelése. A pszichoanalízis szerint az agresszió az emberi viselkedés elválaszthatatlan része. Freud úgy gondolta, hogy az egyik alapvető ösztön a halálösztön, az én ellen irányul, de külső tárgyakra is irányítható és az már agresszió. Más pszichoanalitikusok ezzel szemben úgy vélik, hogy a folyamat fordított irányú, a mások ellen irányuló agresszív késztetés fordulhat az „én” ellen. Az agresszió másodlagos drive elméletei közül a Dollard és munkatársai által publikált frusztráció-agresszió hipotézise a legismertebb. Eszerint minden célra irányuló motivált viselkedés akadályozása, -frusztrációja- agresszív feszültséget hoz létre. Az agresszív viselkedés levezetésének különböző viselkedés formái lehetnek, amelyeket a környezet jutalmaz, vagy büntet. A megerősített viselkedéselemek a későbbi életkorokban a frusztráció levezetésének egyénre jellemző formái lesznek. A tartós frusztráció azonban nemcsak agressziót, hanem regressziót is eredményezhet. A másik széles körben ismert hipotézis, a 60-as években A. Bandura által felvetett szociális tanuláselmélet, a tanult tényezők döntő szerepét hangsúlyozza az agresszió kialakulásában. Segítő viselkedés: az altruizmus olyan sajátos viselkedésforma, amely hasznos vagy kedvező egy nem rokon személy számára. Az alábbi viselkedésformákat foglalja magába: segítségnyújtás vészhelyzet esetén (pl. baleset), fiatalabb vagy idősebb személy segítése (pl. síró kisgyereket vígasztalunk, idős embert felsegítünk a buszra), szerszámok és a „tudás” megosztása, (pl. egy lerobbant autót megpróbálunk kiszedni az árokból). A klasszikus pszichoanalízis felfogása szerint az altruizmus nem vezethető le az ember eredeti ösztöncéljaiból, így a szánalom érzése, reakcióképzés valódi természetünk elleplezésére. Az altruisztikus viselkedés gyakoribb barátokkal, mint idegenekkel szemben, és kölcsönös előnyökkel jár (reciprok altruizmus). Az altruizmus és a társas kapcsolatok összefüggéseit vizsgálva megállapították, hogy az ember barátságosan reagál az önzetlenségre, ami viszonyosságot vált ki, ezzel mintegy elmélyíti a kapcsolatot.
4
5. Kognitív motívumok (kíváncsiság, kompetencia, teljesítménymotiváció) Kíváncsiság: az állatok viselkedését tanulmányozó kutatók már régen felfigyeltek arra, hogy a tanulásra képes, fejlett idegrendszerrel bíró gerincesek a számukra ismeretlen, új tárgyak iránt érdeklődést mutatnak. A látáson túl a fajra jellemző módon szaglással, tapintással is igyekeznek új ismereteket szerezni ezekről, hasonlóan ahhoz, hogy új környezetbe kerülve fölfedező útra indulnak: ezt nevezik explorációs viselkedésnek. Állatkísérletek bizonyítják, hogy különböző tanulási teljesítményekre pusztán új környezet vagy tárgyak explorálásának lehetőségéért egyre több kutató tételezte fel, hogy a kíváncsiság elsődleges motívum (Butler majomkísérletei). Harlow egy önálló manipulációs drive-ot tételezett fel, mivel egyik kísérletében majmok napi több órán át hajlandóak voltak különböző „mechanikai rejtvények” megoldásával foglalkozni, mindenféle külső jutalom nélkül. A kíváncsiságot és a manipulációs drive-ot, mivel mindkettő az idegrendszer belső folyamataival kapcsolatos, intrinzik motivációnak nevezik szemben, a külső jutalmak vagy büntetések által biztosított extrinzik motivációval. Intrinzik motivált a viselkedés, ha érdeklődésből, szívesen és kedvvel csinálunk valamit, s ez önmagában is jutalmazó értékű, hiszen úgy érezzük, mi magunk vagyunk saját cselekvéseink oka. Ha viszont a szívesen végzett tevékenységet folyamatosan jutalommal, dicsérettel kapcsolják össze, akkor elvész az önálló kezdeményezés, munkavégzés és befejezés öröme. Ekkor az ember mások által kontrolláltnak érzi saját cselekvését. Kompetencia: (hatékonyság, hozzáértés) motívuma késztetés a környezettel való hatékony viselkedés elsajátítására. A pszichoanalízis ego-folyamatoknak nevezi azokat az erőfeszítéseket, amelyek lehetővé teszik a környezettel való eredményes bánásmódot. A cselekvés, a tárgyakkal való bánni tudás, az „én csinálom” sikere az egyedfejlődés igen korai élménye. Az „én vagyok” egyenlő az „én csinálom” élményével, hiszen a gyermek maga változtatja meg a környezetét. Kompetenciaélmény kísér minden sikeres akciót, a csörgő rázását, a megszerzett tudás örömét éppúgy, mint az eredményes felvételi vizsgát vagy az udvarlásban elért sikert. Az emberek persze nem explorálják környezetüket, hanem hipotéziseket is felállítanak jelen történések múltbeli okait kutatva, továbbá elvárásokat alakítanak ki, és jövőre irányuló terveket készítenek. Amennyiben a világról nyert képünk különböző elemei nincsenek egymással összhangban, motivációs hatás lép fel az egyensúly helyreállítására. Kognitív disszonanciáról beszélünk akkor, ha két, számunkra fontos vélekedés vagy értékelés, illetve egy vélekedés és egy tervezett vagy megvalósított viselkedés között ellentmondás van. Az ellentmondás feszültséget kelt, ami a disszonancia redukálására indítja a személyt. Ez történhet korábbi ismeretek átértékelésével, de végbemehet olyan információk felvételével is, amelyek a megvalósított viselkedést „visszaigazolják”. Megismerő tevékenységre, vagyis ismereteink átalakítására és átértékelésére ösztönöz bennünket, ha ismereteink értékelése nincs összhangban egymással. Az egyensúlytalanság állapota úgy jön létre, hogy egy pozitívan értékelt kognitív elem pozitívan kapcsolódik össze egy negatívan értékelt elemmel (pl. barátunk szereti, dicséri az általunk nem kedvelt zenekart), vagy megfordítva. Az egyensúly helyreállítására irányuló működést az a kellemetlen színezetű motivációs feszültség indítja be, ami kognitív elemek ellentmondásából származik. Teljesítménymotiváció: a teljesítménymotiváció sikerek elérésére, a teljesítmény állandó emelésére, mások teljesítményének meghaladására vonatkozó késztetés. A születésünket követő néhány év alatt megtanuljuk, hogy a társadalom bennünket körülvevő tagjai szinte minden megnyilvánulásunkat minősítik. Lassan mi is teljesítményünk tükrében látjuk magunkat. Atkinson vizsgálatai szerint az olyan feladathelyzet, amelyben a cél elérése bizonytalan, két egymással ellentétes motívumot kelt: a cél elérésének motívuma, és a kudarc elkerülésének motívuma. Egy további tényező a cél vonzereje (incentív értéke), amely természetesen nem lehet független a feladat nehézségétől. Az emberek két jellemző csoportba sorolhatók. Az egyikbe a sikerorientáltak tartoznak, akik szeretnek kockáztatni, és próbára tenni önmaguk ügyességét, a másik csoportba a kudarckerülők tartoznak, akik bizonytalanok önmagukban vagy szorongók. Atkinson vizsgálatai szerint a siker- és kudarcorientáció az egy csoportokba tartozó személyek állandó, feladathelyzetektől független jellemzője. Más vizsgálatok feltárták, hogy a teljesítménymotivációban a sikeren és a kudarcon kívül számos egyéb, kognitív tényező is szerepet kap. Hoppe a feladat teljesítésére vonatkozó előzetes célkitűzést, amit magunktól elvárunk, igényszintnek nevezte. Az emberek korábbi tapasztalataik vagy becsléseik nyomán alakítják ki igényszintjüket. A tényleges teljesítményük eléri vagy meghaladja ezt az igényszintet, akkor az eredményt sikerként, ha elmaradnak tőle, akkor kudarcként értékelik. Sorozatos sikerélmény hatására az igényszint emelkedik, kudarcszéria hatására pedig csökken.
5
6. Ösztönelméletek (W. James, W. McDougall, S. Freud) W. James (1890): kontinuitás az ember és állat között, a veleszületett vagy ösztönös motívumok számában különböznek; az ember több ösztönnel rendelkezik, az ösztön mentalisztikus tulajdonságokkal (cél, irány) rendelkezik. Alapvető ösztönök szerinte: rágás-szopás, fogás (Babinszki teszt), tárgyak szájba vétele, fajfenntartás, építés-játék-kiváncsiság. Úgy gondolta, hogy az ösztönök hasonlóak a reflexekhez, vagyis érzékelési ingerek váltják ki és „vakon” jelennek meg. Ez azt jelentette, hogy a viselkedésformák automatikusan jelentkeznek bizonyos körülmények között, úgy, hogy nem tudni mi lesz végkimenetele. Azt állította, hogy minden ösztön egy impulzus, amely az ösztönt a motiváció területére tereli. Annak ellenére, hogy az ösztönök vakon jelennek meg, úgy gondolta, hogy a memória közre játszik az ösztönökkel, tehát a kiváltott viselkedés már nem vak, vagyis az ösztönös viselkedés a tapasztalat útján változik. Fenntartotta, hogy az ösztön nem egységes, hanem csak egy tendencia egy egységes viselkedésmintázatra. 2 elven keresztül magyarázta az ösztönök változatosságát: a szokás (tanulás) megakadályozhat, visszaszoríthat egy ösztönt, és bizonyos ösztönök mulandóak. A tanulás korlátozza, hogy milyen mértékben bontakozhat ki egy ösztön egy adott helyzetben. Az ösztönök mulandó természete azt jelzi, hogy bizonyos ösztönök csak a fejlődés egy bizonyos idejében nyilvánulnak meg, majd inaktívvá válnak. Az ösztönös magatartás valahol a tanulás és a reflexek között van. Javasolt egy rangsorolást, ami az emberi ösztönöket illeti: Versengés, Harciasság, Szimpátia, Vadász ösztön, Félelem, Kapzsiság, Konstruktivizmus, Játék, Kíváncsiság, Társas ösztön, Szégyen, Titokzatoskodás, Tisztaság, Szerénység, Féltékenység, Szülői szeretet. James úgy gondolta, hogy ha megfogalmazza a különböző típusú ösztönüket és hogy ezek hogyan alkalmazkodtak az emberi fejlődés során, akkor megmagyarázza, hogy a viselkedés hogyan nyer motivációt. Sajnos nem fogalmazta meg konkrétan, hogy hogyan lehet különbséget tenni a reflex, az ösztön és a tanult viselkedés között. McDougall (1908): az ösztönök a viselkedés legfőbb meghatározói. 18 alapösztönt különböztet meg (mint társas kapcsolatok iránit igény, félelem, kíváncsiság, védelmező szülői attitűd, önérvényesítés, engedelmesség, behódolás, düh+testi szükségletek). Az ösztönök egy része érzelmi állapotot kelt, és ez hat közvetlenül a magatartásra. Pl. a menekülés ösztöne eredményezi a félelmet, és az az elkerülő viselkedést. Az emberi viselkedés komplex volta az ösztönök és az érzelmek kombinációjával magyarázható. Úgy gondolta, hogy az ösztön több mint képesség egy bizonyos fajta viselkedésre. Szerinte minden ösztön 3 összetevőből áll: Kognitív, Érzelmi, Konáció (veleszületett). A kognitív összetevője az ösztönnek az a tárgy felismerési képesség, amely kielégíti az ösztönt. Az érzelmi összetevő az az érzés, amelyet a tárgy kelt a szervezetben. A veleszületett összetevő az a tárgy fele törekvés vagy távolodás. Ezért minden viselkedés gondolatokból, érzelmekből és céltudatos törekvésekből áll. Megközelítése az ösztön fogalmához teleologikus. Teleológia annyit tesz, hogy a viselkedés valamilyen célt szolgál. McDougall is összeállított egy ösztönös viselkedési listát: Szülői törődés, Harc, Kíváncsiság, Élelemszerzés, Undor, Menekülés, Társas magatartás Szimpátia Magabiztosság Alázatosság Párosodás Konstruktivizmus Kérés. McDougall szerint az ösztön 4 féleképpen módosulhat: először is az ösztön nem csak a tárgy jelenlétében aktiválódhat, hanem akár a tárgy gondolaténak megjelenésével, másodsorban a viselkedés, amin keresztül az ösztön megnyilvánul változhat, harmadszor több ösztön ingerlés egyidejűleg is jelentkezhet. Végül az ösztönös viselkedés célirányosabban szerveződhet bizonyos helyzetekben. Ezek az elméletek ma már nem állják meg a helyüket. Igyekeznek elkülöníteni a saját élményt a kutatási eredményektől. McDougall nem tesz egyértelmű különbséget ösztön és tapasztalat között, szerinte minden viselkedés ösztönös. Freud pszichoanalitikus elmélete A pszichoanalitkus nézőpont alapfeltevése, hogy viselkedésünket biológiailag meghatározott alapösztönök vezérlik, melyeknek leggyakrabban nem is vagyunk tudatában. Ezek a szexualitásból és az agresszivitásból erednek. Ezenkívül cselekedeteinket meghatározzák még múltbéli élményeink s az azokat kísérő érzelmek nem tudatos emlékei; motívumaink tehát személyes múltunkban, élettörténetünkben gyökereznek. Ösztön-elmélete szerint a két alapvető ösztön: Életösztön (Eros) – az életösztön vagy szexuális ösztön a szaporodással és a túléléssel, az örömszerzéssel kapcsolatos drive-okat foglalja magába (éhség, szomjúság, szexuális vágy), és Halálösztön (Thanatos)- „Minden élet célja a halál”. A halálösztön általában nem tud kifejeződni, mert az életösztön ellenőrzése alatt tartja. Legfotonosabb aspektuma az agresszió, ami az akadályoztatásából fakad. A szükséglet pszichológiai megfelelője a driv. A drive a szükséglet nyomán kialakuló, belső késztetés, a viselkedés hajtóereje. A drive alapvető feladata a szervezet általános energetizálása, nem pedig annak irányítása, vagyis nem mutatja meg, hogy a szervezet mit csináljon az adott szükséglet kielégítése érdekében, csak az ehhez szükséges hajtóerőt adja.
6
7. Etológia elméletek (K. Lozenz, A. Tinbergen) Klasszikus etológia: A biológia egy specializált ágazata, az etológia a viselkedés evolúciójával, fejlődésével és funkcióival foglalkozik. Míg etológiai megközelítése nem csak az ösztönös viselkedéseket tanulmányozza, kutatásai kiemelik az ösztönök szerepét. Az etológusok körültekintően definiálták és ezt a fogalmat és elemezték az ilyen viselkedések összetevőit. Az etológia korai képviselői (30-as éve) Konrad Lorenz. és Nikko Tinbergen. Lorenz azzal érvelt, hogy az élőlényeket a természetes élőhelyein kell megfigyelni, ha meg akarjuk érteni a magatartásukat. Az etológusok ezért követték Lorenz javaslatát, hangsúlyozva, hogy mielőtt értelmeznénk az élőlények viselkedését, alaposan meg kell vizsgálni a teljes viselkedés skálájukat. Sok időt töltöttek az egyes fajok viselkedésének jellemzésével. Így születtek meg az etnogram-ok: egy egy fajviselkedésének teljes listája. Etológiai fogalmak: szilárdan Darwin evolúciós elméletén alapulnak. Azért alakultak ki, mert túlélési értékük van az adott faj számára. Wallace Craig 1918-ban a motivációt a fogyasztási és éhségből adódó viselkedések fogalmával közelítette meg. Az alábbi csoportosítást állapította meg: - Fogyasztásra irányuló magatartások: jól koordináltak, ingerre adott válaszkánt fix viselkedés minták figyelhetők meg, sztereotip, belsőleg rögzült, veleszületett pl. rágás és nyelés. - éhségből adódó: az élőlény szüntelenül keres, rugalmas és alkalmazkodik a környezethez, tanulással módosítható magatartás (pl. a patkánynak meg lehet tanítani, hogy hol keresse a táplálékot). Az etológiai megközelítés feltételezi, hogy a viselkedéseknek megvan a maga energia forrása, amelyet akció specifikus energiának (ASE, action specific energy) nevez. A viselkedés mintákat egy un, veleszületett kiváltó mechanizmussal (IRM innate releasing mechanism) lehet kiváltani, ami úgy működik, mint egy zár, csupán a megfelelő kulcs elfordítására nyílik. Ez az inger, amely vagy a környezetből származik, vagy tipikusan jellemző az adott fajra. Környezeti ingere: kulcsinger. Fajspecifikus, a populáció többi tagjától származó inger: szociális inger Az etológia a 30- években körvonalazódott, győzelme az 50-es évekre tehető. Ekkorra nemcsak az ösztönös viselkedést tisztítja meg a misztikától, hanem a behaviorizmussal szemben az egyéni élet során bekövetkező viselkedésmódosulásról, a tanulásról is új koncepciót hirdet. Előtérbe kerülnek, hogy az érzelmi kötődésnek, a tanulásnak, a kommunikáció kialakulásának ugyanúgy vannak kritikus korszakai, mint bizonyos szomatikus fejlődéseknek. A tanulás egészének jelentősége az egyes fajoknál igen eltérő lehet. Az, hogy az ember sajátosan tanuló lény, genetikai program következménye. A nagyon tanuló fajoknál a viselkedési programnak része a nyitottság. A gyakorolt képességek érdeklődéshez és olyan örömhöz vezetnek, mely az eredeti motiváló tényezők szempontjából irreleváns. (Olvasás örömei pl.) Az a tevékenység, mely később motivációs jelleget öltött, elsőként egy más cél, azaz korábbi motívum szolgálatában eszközként jelentkezett. Ami egykor külső és eszközi volt, később bensővé, önmagában ösztökélő hatásúvá vált. A funkcionális anatómia a motiváció olyan tanult rendszerére utal, amelyben a bennfoglalt feszültségek már nem azonos jellegűek azokkal a korábbi feszültségekkel, amelyekből a tanult rendszer kifejlődött. (Allport) Ez a koncepció később összhangba került olyan felfogásokkal, melyek az önfejlődést, a környezet felett gyakorolt ellenőrzés motiváló szerepét hangsúlyozzák. Henry Murray ekkoriban kifejlesztett személyiségmérő eljárása (tematikus képekről való történetmondást igénylő TAT) és a hozzá kapcsolódó elmélet, a perszonológia az egész személyiségdiagnózist motiváció feltárássá teszi. / A történetekben a személyek felszínen lévő és mélyebb vágyai nyilvánulnak meg. Egy ember jellemezhető lesz abból a szempontból, hogy milyen elemibb (kötődési) és milyen magasabb szükségletek (ambíciók) uralkodnak képzeletükben. Az 50-es években a személyiség motívumok felőli feltárása az egyik legsajátságosabban emberinek tartott motivációs rendszer, mely a siker eléréséhez fontos teljesítménymotiváció kutatásának legfőbb eszközévé vált. (David Mc Clelland) A kor előremutató, sajátosan humán motivációs programjai közé tartozik Abraham Maslow-nak (1908-1970) később kiteljesedő, de már 1943-ban megfogalmazott motivációs hierarchia – koncepciója. A 30-as évek motivációs pszichológiája mind a biológiai oldalon (fajspecifikus viselkedésformák), mind a magasabb emberi szférákban megalapozta a mai pszichológia néhány vezető témáját.
7
8. Drive-elmélet (E. C. Tolman, R. S. Woodworth, C. Hull) A pszichológiának az emberi motiváció tanulmányozásában olyan elképzelést kellett kialakítania, amely nagy számú tanult viselkedés mozgatórugójának magyarázatára alkalmas. Ilyen a behaviorista Hull drive-redukció elmélete: Hull szerint, a környezetünkkel anyagcsere kapcsolatban álló élőlények között a fejlett központi idegrendszerrel rendelkezőknél, az élettani állapotok szükségletként jelentkeznek és reprezentálódnak az agyban. Ha ez automatikusan vezérelt testi működéssel nem szüntethető meg, akkor az idegrendszerben cselekvésre késztető feszültségállapot jön létre, amit Hull nyomán drive-nak nevezünk. A drive állapot mindaddig fennmarad, amíg egy célirányos viselkedés nem csökkenti a feszültséget. Az élőlényeket tehát az készteti cselekvésre, hogy feszültségállapotaikat redukálják. Éhség esetén a megfelelő táplálék keresése majd elfogyasztása jelenti a kielégülést okozó viselkedést, szomjúság esetén az ivás, stb. A cselekvés maga driveredukciós hatású, nem kell megvárni, amíg az étel megemésztése, felszívódása is megtörténik és a hiányállapot is megszűnik. A drive erőssége nemcsak a szervezet állapotától, hanem a környezettől is függ. Így éhség esetén a táplálékféleségeknek (itt: céltárgyaknak) eltérő vonzerejük van. Ezt a vonzerőt, ami hozzájárul a viselkedés irányának és energiájának meghatározásához, incentív (jelentéssel bíró) értéknek nevezik. Amennyiben a drive redukció sikeres, az egyben a hozzá vezető cselekvéssor megerősítését, ismétlődések esetén pedig megtanulását is eredményezi. A drive-redukciós elmélet a motívumok és a viselkedés kapcsolatának számos kérdését világítja meg, egyes jelenségeket azonban, például a kíváncsiság motiváló erejét nem képes megmagyarázni. Az 50es években amerikai kutatók felvetették, hogy nemcsak a feszültség csökkenése, hanem a növekedése is megerősítő hatású lehet, ezt nevezzük drive-indukciónak. Az arousal rendszer megismerése óta a pszichológusok többsége az optimális arousal-szint elméletét fogadja el. Eszerint az élettani hiányállapotok, illetve tanult szükségletek az optimális szint felé emelik az idegrendszer általános izgalmi állapotát. Ilyenkor az izgalmi szint csökkentése, a drive redukciója kívánatos. Ha viszont alapvető szükségleteink kielégítettek, és túl kevés az inger környezetünkben, akkor aktívan keresni kezdjük a komplexebb, újdonságot hordozó helyzeteket, amelyek növelik a feszültséget. Tesszük ezt mindaddig, amíg el nem érjük az optimális izgalmi szintet. Természetesen nem minden motivált viselkedés magyarázható meg az optimális arousal-szint elmélettel. Woodworth: a célirányos viselkedésben Woodworth két fázist különböztet meg Sherrington nyomán: az előkészítő és a konszummatív válasz szakaszát. A 60-as években ehhez hasonló megkülönböztetés a motivációs pszichológiában Wallace Craig precízebb elhatárolása a módosíthatóbb appetitív és a rögzítettebb konszummatív szakaszok, melyek az etológiai magatartáselemzés alapgondolatává váltak. Woodworth funkcionalista érvelése: a viselkedés tanulmányozásában nem merev szerveződések feltárására kell törekedni, hanem folyamatokat kell vizsgálni. Ennek alapsémája nem a behavioristák S – R formulája, hanem az S – O – R képlet, ahol az O a belső, az adott kiváltó helyzethez képest előzetes, már meglévő organizmikus (szervezeti) tényezőket képviseli. A dinamikus pszichológia két értelemben motivációs központú. Viselkedési céljaink eredetét keresi az egyén élettörténetében és a motivációs állapotok közvetlen kiváltó ingereit akarja feltárni. Woodworth számára a viselkedés elemzésének egysége nem az inger-válasz kapcsolat, hanem maga a viselkedés. Invarianciákat a viselkedés felől kell keresni és ezeket az invarianciákat a funkció, a szükséglet keretében találjuk meg.(Pedálnyomás bal vagy jobb lábbal ugyanazt a szerepet látja el, táplálékhoz juttat, így a két mozgás, viselkedési szempontból egyenértékű.
8
9. A kognitív disszonancia motiváló alapú megközelítése (Festinger) Disszonancia: egy meghozott döntés, elvégzett cselekvés és az előtte kidolgozott elvárás közötti különbség. Festinger: tartósan nem vagyunk képesek elviselni szubjektív beállítottságunk és a külvilág értékítéletével, elvárásaival ellentétes magatartásunk között érzékelt erős ellentmondást. Belső szükségletünk, hogy cselekvéseink és attitűdjeink, hiedelmeink és gondolataink összhangban legyenek egymással. A másik alapgondolat szerint erős késztetés van bennünk viselkedésünk, gondolataink és érzéseink megmagyarázására és igazolására. Disszonancia: kellemetlen helyzet, mikor saját attitűdjeink, hiedelmeink ellenében kell cselekednünk: - döntési disszonancia: a döntés előtt a tervezett cselekvést próbáljuk igazolni, - döntés utáni disszonancia: tetteink igazolása. Elégtelen megokolás: megtett, de továbbra sem tetsző cselekedet utáni „lelkiismeret-furdalás”. Az ellentmondás megszüntetésére irányuló stratégiák:
-
”objektív valóság”: a kritika elfogadása, adaptálása, internalizálása – a hiedelem, érték vagy attitűd felülvizsgálata, kényelmetlen objektív tények negligálása, ellentmondásos jelleg csökkentése: más összefüggéseket alátámasztó tények felsorakoztatása, az ellentmondás bagatellizálása (pl. még nagyobb ellentmondásokkal való összevetéssel)
Makacs elköteleződés (escalation of commitment): nem ismerjük el a rossz döntést, igyekszünk kitartani mellette, ezzel bizonyítva helyességét. Példa: Merton – a bürokrácia diszfunkciója: megváltozik a bürokratikus szervezet környezete, akkor a múltban sikeres megoldások hasznavehetetlennek bizonyulnak. A bürokrata tartja magát a múltbeli cselekedeteinek helyességéhez. A szabályokhoz való ragaszkodás eddig eszköz volt → most öncéllá válik. A szabályok betartása akár keresztezheti is a szervezet célját. A bürokrata szemével: szilárd hiedelmek – ha a legjobb tudásom szerint cselekszem és betartom a szabályokat, sikeres leszek. Most az ügyfél mindezek ellenére panaszkodik (kognitív disszonancia). Mit tehetek? 1. Jogosak a panaszok, de nem tudok mit tenni, kötnek a szabályok. 2. Nem tudom, mi a probléma. A szabályokat betartottam → nincs itt semmiféle probléma. 3. Mond valamit, de ez már nem az én hatásköröm.
9
10. A motiváció humanisztikus elméletei (Maslow szükséglethierarchia elméletei) A motivációelméletek a motiváció működésének mechanizmusaira keresik a magyarázatot. Két elterjedt felfogás a drive-redukciós és az arousalszint elmélet. A 40-es, 50-es évek egyik elterjedt nézete az alapvető motívumok működésére vonatkozóan a drive-redukciós elmélet volt. Ennek alapján a motívumok arra irányulnak, hogy redukálják a személy által felszültségként átélt pszichikus állapotot, és a feszültség vagy drive csökkenése örömet okoz. Bizonyos motívumok (pl. éhség) működése valóban megmagyarázható a drive-redukció elmélet elveivel. Más motívumok működésére azonban, mint a szexuális és kíváncsiságmotívumok nem képes kielégítő magyarázatot adni. A motivációval kapcsolatban leginkább elfogadott elve napjainkban az arousalszint elmélet, mely abból indul ki, hogy minden ember az optimális arousalszint elérésére törekszik. Az optimális szint természetesen egyénenként változó. Az alapvető fiziológiai szükségletből fakadó motívumok (pl. éhség, szomjúság stb.) az optimális szint fölé emelik az arousal szintet, így olyan viselkedést eredményeznek, amely lecsökkenti a megemelkedett arousalszintet. Abban az esetben viszont, amikor az élő szervezetet kevés inger éri, az arousalszint lecsökken az optimális szint alá, ami a szervezetet az arousalszint növelésére fogja motiválni. Keressük a környezetünkben az ingereket (ideértve a szexuális izgalmakat), az újdonságot és a komplexitást, azonban csak az optimális szintig. Maslow szükséglethierarchia elmélet: a különböző motivációk egymáshoz való viszonyáról Abraham Maslow dolgozott ki elméletet. Maslow megkülönbözteti a döntően biológiai eredetű hiánymotívumokat azoktól a motívumoktól, amelyek a környezet jobb megismerésén keresztül a hatékonyabb beilleszkedést szolgálják. Ez utóbbiakat fejlődési motívumoknak nevezi. A motívumok hierarchiáját egy háromszögben ábrázolja. A hierarchiában egy magasabb szinten elhelyezkedő szükséglet csak akkor hat a viselkedésre, ha az alapvetőbbek, a háromszög alapja felé esők ki vannak elégítve (ez a hierarchia-törvény). A háromszög csúcsa felé haladva, a magasabb rendű motívumok egyre sérülékenyebbek (ez a potencia törvény). Az öt szinten elhelyezkedő szükségletek három csoportba sorolhatók. Külön magyarázatra csak a háromszög csúcsán elhelyezkedő önvalósítási szükséglet szorul. Ezalatt azt érti Maslow, hogy az emberben egy sajátos késztetés él a benne rejlő képességek megvalósítására, s csak akkor érezheti magát boldognak, ha sikerül kibontakoztatnia a kreativitást is, és nem csak mások elképzelését kell mindig megvalósítania. Ez az elgondolás az emberi önmegvalósítás elősegítését célul kitűző humanisztikus pszichológia sarokkövévé vált. Maslow 2 lényeges előfeltevésre építi modelljét: – a motivációk szükségleteinkre vezethetők vissza – a szükségletek hierarchikus rendbe állíthatók
Maslow elméletének hiányosságai: - az emberi szükségletek nem sorolhatók be maradéktalanul a maslow-i rendszerbe, - nem igazolható, hogy a kielégítetlen szükségletek motiválnak, ill. hogy a kielégítettek egy újabb szükségleti szintet aktiválnak, - a magasabb rendű szükségletekben nagyon nagyok az egyéni különbségek, és mérési lehetőségeik is igen korlátozottal.
10
11. Az intrinzik/extrinzik motiváció meghatározói és a jutalom (intrinzik motiváció és extrinzik motiváció fogalma és meghatározói, megkülönböztetése, motiváció és jutalom kapcsolata, a jutalom és a teljesítmény) Az ember viselkedésének a hátterében az eddig ismertetett motívumokon kívül számos más motívum is meghúzódhat. Vannak olyan motivációk is, amelyek csak az emberre jellemzőek. Az emberi motiváció két típusát különítjük el: - Extrinzik (eszköz jellegű) motiváció: a viselkedés motivációjában valamilyen cél elérése vagy külső tényező játszik szerepet. - Intrinzik (önjutalmazó) motiváció: akkor beszélünk ilyen motivációról, amikor a cselekvés motivációja a cselekvésben rejlő élvezet maga. Az extrinzik motivációnak különböző szintjei léteznek, annak alapján, hogy a motivált viselkedés mennyire áll a környezet irányítása alatt. A négy szint a következő: - A motiváció kívülről való szabályozása esetén a viselkedés a jutalomtól vagy a büntetéstől függ. A cél a jutalom elérése vagy a büntetés elkerülése. A motivációt a külvilág szabályozza. - Az introjektált szabályozás esetén a jutalmak és büntetések már belsővé váltak és ezek alapján alakul a motiváció. Ebben az esetben a cselekvést a büszkeség, az önértékelés növelése vagy épen a szégyen, a szorongás elkerülése motiválja. - Szabályozás az azonosuláson keresztül ebben az esetben a személy tudatosan érzékelési az adott cselekvés fontosságát, és személyesen is fontosnak tartja. - Az integrált szabályozás: a leginkább önálló, autonóm szabályozási módja az extrinsic motivációnak. Vallerand az intrinzik motiváció három típusát különíti el: - A tudásra irányuló intrinzik motiváció: maga a cselekvés, a tanulás, a megértés motivál. - A fejlődésre és alkotásra irányuló intrinzik motiváció által vezérelt viselkedés öröme az önmagunk meghaladásában és a kreatív tevékenységben van. - Az ingerlés és élmények átélésére vonatkozó intrinzik motiváció esetén kellemes élményeket, érzéseket keresünk, melyek rendszerint érzékszervi vagy esztétikai élmények. Az extrinzik és intrinzik motiváció viszonyát vizsgálva megállapították, hogy ha egy cselekvést külsőleg motiválunk, például jutalmazunk, akkor a belső, intrinzik motiváció csökken. A jutalmazás és a büntetés az operáns kondicionálás témakörébe tartoznak. Az operáns kondicionálásnál a tanulási folyamat lényege az, hogy az élőlény kiválogatja a véletlenszerű viselkedései közül azokat, amelyek számára pozitív következménnyel járnak. Ez a folyamat új viselkedés elsajátításához vezet. Kulcsfogalma a megerősítés- minden olyan esemény, amely az adott válasz megjelenési valószínűségét növeli. A pozitív megerősítés azonos a hétköznapi nyelvben használt jutalom fogalmával. Új választanuláskor az a leghatékonyabb eljárás, hogyha a kívánt viselkedést mindig megerősítjük (jutalmazzuk). A megerősítéseket beállíthatjuk a helyes válaszok számának vagy arányának függvényében, vagy pedig időarányok függvényében. Ezeket a megerősítési terveket részleges megerősítési terveknek nevezzük és a következő változatai vannak: - rögzített válaszarány: a megerősítés meghatározott számú helyes viselkedést követ. - változó válaszarány: változó számú választ erősítünk meg, például nem minden harmadikat, csak átlagban minden harmadikat, ami azt jelenti, hogy a megerősített válasz lehet az első vagy akár az ötödik is. - rögzített időarány: meghatározott, állandó idő után kapja az alany a megerősítést. - változó időarány: az alany nem tudja, hogy mennyi idő után kap megerősítést. Az operáns kondicionálást sikerrel alkalmazzák az oktatásban és a viselkedésterápiákban is, amikor valamilyen maladaptív viselkedést enyhítenek, illetve lecserélik egy adaptív viselkedésre. Jó hatékonysággal használhatóak fóbiák, szorongás, addikciók kezelésére. A legismertebb viselkedésterápiás módszerek: a szisztematikus deszenzitizáció, a szisztematikus megerősítés és kioltás, a modellálás, a viselkedés ismételgetése és az önszabályozás. - A szisztematikus deszenzitizáció a fóbiák, szorongások kezelésében eredményes, lépésről lépésre, fokozatosan, egyre nehezebb szituációkba “viszik” a klienst, egyre nehezebb feladatokat oldatnak meg vele, míg végül a félelmet, szorongást keltő ingert, vagy helyzetet képes lesz elviselni, tolerálni. - A szisztematikus megerősítésben két vonalon próbálnak változást elérni, egyrészt a kívánatos viselkedést jutalmazzák, másrészt pedig a nem kívánatos viselkedést figyelmenkívül hagyják. - A modellálás módszer során utánzással másolja le a kliens a kívánatos viselkedést, ez a szociális tanulás egyik formája.
11
