TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0008 „Mércénk az ember” BESZÁMOLÓ AZ AGOSTYÁNI TERMÉSZETES ÉLETMÓD TÁBOR MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Agostyán, 2009. június 25-29. „TEJÚT”
A TÁMOP 2009. évi KÖRNYEZETKULTÚRA pályázatának feltételei között 2009. június 25-29én valósítottuk meg a tervezett programot, az adott lehetőségek és feltételek mellett. A tábor vezetője Dr. Száraz Péter; kollégáim Hajnal Katalin és Müller Éva, a Bókay SZKI és Gimnázium tanárai. A tata-agostyáni akkreditált pedagógus továbbképzési programmal működő oktatóbázist a Természetes Életmód Alapítvány (vezetője Labanc Györgyi pedagógus) hozta létre. Magyarországon ez volt az első Ökofalu, a környezetbarát és fenntartható életvitelt bemutató és gyakorló gazdaság és oktatóközpont. Ma már tíz ehhez hasonló követő intézmény működik Magyarországon. Energiát nem importál (nem függ gáz- áram- vízszolgáltatóktól), hulladékot és szennyvizet nem bocsát ki a környezetbe. A táborba jelentkező diákok Budapesten két alkalommal kaptak részletes, vetítéssel egybekötött ismertetést, tűz- és balesetvédelmi felkészítést, ezért senkit sem ért meglepetés, hogy milyen helyszínre és programra számíthat. A pályázati promóciós felhívás és az „Útilapu”, a résztvevőknek átadott információs lapok tartalmazzák a helyszín elérhetőségét és megközelíthetőségét. Résztvevők A résztvevők kiválasztásának szempontjai voltak: - Személyes szándék, érdeklődés, motiváltság leírása. - Szakmai tanulmány készítése a választható témakörök egyikéből (amelynek „szakértője”, és azt a helyszínen ismerteti is), - Az iskolai életben tanúsított magatartás (korábbi fegyelmi vétsége miatt néhány felkészült jelentkező sajnos itthon maradt) - Szociális indok, súlyosan hátrányos helyzet (amennyiben a jelentkezési szándék megnyilvánult) A csoportban 19 leány és egy fiú volt. Ez nem okozott semmiféle nehézséget a gyakorlatban. A húsz kedvezményezett tanuló közül tizenöt a Bókay, ketten a Fodor József, ketten a Semmelweis SZKI diákjai; egy leány érkezett a Raoul Wallenberg iskolából. A belépő dolgozatok egy részét papír alapon kaptuk meg. Az értékelt munkák készítői közül több tanuló nem vehetett részt a programban, családi, egészségügyi vagy fegyelmi problémák miatt. A szociális indokok alapján kiegészített csapat utóbbi tagjaitól természetesen nem kértünk formális írásos belépő anyagot, de iskolai, projekt és szakköri munkájukat ismerjük.
1 Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1083 Budapest, Ludovika tér 1.
Helyszín A táborozás pedagógiai célja nem a „túlélés” megtanulása szélsőséges körülmények között, hanem az ésszerű, fenntartható és természetközeli életvitel gyakorlati bemutatása, megtapasztalása volt. Lehet, és nagyon jó is tévé és internet használat nélkül élni. Természetessé vált, hogy az ivóvíz forrásaira ügyeljenek, a hulladékot szelektíven helyezik el, a napenergiával gyűjtött áram csak öt órányi kivilágítást tesz lehetővé éjszaka, hogy nem étteremben étkeznek, hanem az étkezés után a mosogatásban is részt vesznek stb. A szállás a „Tanoda” kőépületének felső szintjén, a Zarándokház épületében, és két faházban volt – tehát mindenféle időjárási viszonyok között kényelmesen és biztonságosan. Fűtési lehetőség volt, de nem volt rá szükség. Zuhanyozási lehetőség és meleg víz a kőépületben is volt, de a legtöbben mégis a szabad téri, erdei, napenergiával melegített vizet adó – romantikusabb – tisztálkodási lehetőséget, zuhanyozókat választották. Kolléganőimmel, különböző épületekben, a diákok között szállásoltuk be magunkat. Tárgyak A szocializáció, kommunikáció fejlesztése a táborok rejtett (de tervezhető) tantervének része. Az összetartozás és a megkülönböztethetőség jeleként átvettek, viseltek egy-egy zöld kendőt, amely gyakorlati célokra is igen kiváló: öv, hajpánt, fejkendő, a szem bekötését igénylő körjáték, de még rovarcsípésre való borogatás eszköze is lehet. Összeállítottak, megtartottak egy-egy bőr zacskót, kézműves munkát, („szütyő”), amely tárgyi naplóként is szolgált. Ebbe minden nap egy-egy apró, szép, arra a napra jellemző és emlékeztető dolgot gyűjthettek, amelyet megőrizhetnek. Ez volt a „napló”. (Gyűjteni egyébként csak engedéllyel, és tudományos-oktatási célra szabad, ez nem is volt a célunk. De a kísértés nagy, hogy vigyük haza azt, ami megtetszik.) A maguk készítette kézműves tárgyakat , dísztárgyakat és ékszereket természetesen szintén megtartották. Eszközök A tábor szakmai programja a Gerecse élővilágának, és a gazdaság háziállatainak megismerését is tartalmazta. Ezért mindannyian kaptak - a költségvetésben tervezett tételként – Növényismeret és Állatismeret kötetet, és tanultuk azok használatát a jellemző vegetáció-típusokban és helyszíneken. Rendelkezésünkre álltak az iskolából szállított, valamint saját eszközeink (mikroszkópok, laptop, hangfalak, látcső), és korlátlanul használhattuk a tábor helyben lévő felszerelését (projektor, látcsövek, mikroszkóp a legmagasabb technikai színvonalon). A Humán TISZK kölcsönzött számunkra egy kiváló, 10 MP-es CANON fényképezőgépet. Szakmai program Az Alapítvány szakemberei, munkatársai és a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai részletes szakmai bemutatókat, előadásokat tartottak a különböző helyszíneken, a gazdaságban és a környékén. Az állatvilág, növényzet megismerése, megfigyelése csoportos és önálló feladat is volt. Élményszerű volt, hogy a néhány sztereo-mikroszkóp segítségével milyen felfedező kedvvel csodálják az így kitáruló élővilágot, és hogyan kötnek barátságot a háziállatokkal. Jómagam és kollégáim terep- és fajismerete is jól kamatoztatható volt. A közzétett program megvalósítását elsősorban az időjárás befolyásolta. 2 Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1083 Budapest, Ludovika tér 1.
Szabadidő Nem szakmai, lazább időtöltési lehetőségek: - pingpong, tollaslabda, társasjátékok, könyvtár mindig rendelkezésre álltak; - kötetlen falusétákat tettek Agostyánban, - a városi programban pedig Tatán, az utolsó napon kóborolhattak. „B” terv - Eltérések a tervezettektől Az időjárás nem kedvezett. Viharos volt, a Dunántúlon az OMSZ narancs riasztása volt érvényben. Ezekben a napokban volt Budapesten az elmúlt tíz év legnagyobb pusztítást okozó szélvihara. Agostyánban biztonságosabb volt... Az eredeti programból nem sikerült megvalósítani: - egy hosszabb túrát, - az Arborétum bejárását szakmai vezetéssel; Csak részben: - az égbolt, a Tejút és a csillagképek tanulmányozását, - a természetfotózás fortélyainak gyakorlását. A lehetőségekhez képest a lehető legtöbb időt töltöttük a szabad ég alatt (rossz időjárás nincsen, csak rossz felszerelés...). A tartalék program egyike kézműves, bőrdíszmű, gyöngy, fém- és bőr ékszerek készítése volt. Ehhez Barta Györgyi tanárnő, iparművész volt a segítségünkre. Bár vetítésre volt lehetőség, egy filmet néztünk csak meg, (HOME, az”Otthonunk a Föld”) a 2009. év csodálatos alkotása, amelyet a Környezetvédelmi Világnapon mutattak be az egész világon. Képi élményei mellett bőven adott lehetőséget közös vitára, megbeszélésre is. (Ehhez az egyetlen programhoz indítottuk csak el az áramfejlesztő aggregátort.) Események, balesetek Az öt nap alatt sem káresemény (értéktárgyak eltűnése, sérülése), sem személyes sérülés nem történt. Néhány kullancsot kellett csak eltávolítanunk. Egy táborozót (Korom Mirjam) darázs-szúrás érte, allergiás tünetei miatt azonnal a tatai kórházba szállítottuk. (A táborban két személyautó állandóan a rendelkezésünkre állt.) Egy órás kezelés és egy óra megfigyelés után épségben visszatérhetett velünk, további állapota jó volt. A tábori, és az ott is érvényes iskolai Házirend megsértését nem tapasztaltuk. Dokumentáció A tábor életét több száz digitális fotóval illusztráljuk, (DVD), ezek többsége diákok munkája. A Humán TISZK megrendelésére a Filmhíradó filmfelvételeket készített a mi táborunkban is; kíváncsian várjuk, hogy mielőbb láthassuk. Költségek A tábor tervezett költségvetését számításaim szerint sem a szállás-étkezés, sem az utazás, sem a tárgyi beszerzések és programfeltételek körében nem léptük túl. 3 Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1083 Budapest, Ludovika tér 1.
A VISSZAJELZŐ KÉRDŐÍVEK ÖSSZESÍTÉSE (20 fő diák) A) pont: (Kérjük, értékeld a tábort az alábbi skálán:) Skála: 5 – kiváló, 4 – jó, 3 – közepes, 2 – még megfelelő, 1 – elfogadhatatlan, 0 – nem tudom JELLEMZŐ MINŐSÍTÉS
SZEMPONT
LEGROSSZABB MINŐSÍTÉS
ÁTLAG „OSZTÁLYZAT”
Szállás
4 (8 fő)
1 (2 fő)
3,9
Étkezés
3 (7 fő)
2 (6 fő)
3,2
Utazás
5 (16 fő)
4 (4 fő)
4,8
Az információk hozzáférhetősége
5 (10 fő)
3 (1 fő)
4,5
A programok szervezettsége
4 (12 fő)
3 (5 fő)
4
A programok bősége
4 (11 fő)
2 (1 fő)
4,1
A tábor összességében 5 (11 fő)
3 (4 fő)
4,4
4 (10 fő)
3 (6 fő)
4
A programok újdonsága („na, ilyet még nem csináltam”)
B) pont: (Kérjük, ítéld meg, az alábbi állítások közül milyen gyakorisággal voltak jellemzők Rád!) (Állítások: soha, néha, gyakran, mindig, nem tudom) Jóllaktam
Soha Néha Gyakran Mindig
0 6 6 8
Jól éreztem maga
Soha Néha Gyakran Mindig
0 1 5 14
Tanácstalan voltam
Soha Néha Gyakran Mindig
8 11 1 0
Soha Jól szórakoztam Néha Gyakran Mindig
0 0 6 14
4 Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1083 Budapest, Ludovika tér 1.
Aggódtam
Soha Néha Gyakran Mindig
9 11 0 0
Ismerkedtem
Soha Néha Gyakran Mindig
0 0 14 6
Unatkoztam
Soha Néha Gyakran Mindig
11 8 1 0
Új dolgokat tapasztaltam
Soha Néha Gyakran Mindig
0 4 13 3
C) pont: (Kérjük, rakd sorrendbe a programokat aszerint, hogy melyiket élvezted a legjobban! Legyen az 1. a legjobb, a 10. a legkevésbé élvezetes!) Ez a felsorolás nem nagyon illeszkedett a megvalósult programhoz, a válaszok is hiányosak. Sokan nem számokkal, hanem a sorrend átalakításával igyekeztek választ adni. Legtöbben az „esti mulatságokat” (tábortűz), a kézműves és az íjász programot tették az első helyekre. Természetesen az időjárás következtében lerövidült túrákat jogosan hiányolták. D) pont: szóbeli ötleteket, kiegészítéseket kevesen adtak. A kollégák véleménye A tanári visszajelző kérdőívek alapján három felnőtt (kolléganőim és a táborvezető) véleményéből számszerűsített átlagot nem érdemes levonni. Véleményünk azonban nem nagyon tér el egymástól, és a diákokétól. (Papír alapú melléklet) Összességében a tábort jónak (4) értékeltük. A szállás és étkezés kényelmi szempontjait kissé eltérően ítéljük meg. Tanulságok A nehezített körülmények ellenére volt elegendő tartalékunk ahhoz, hogy tartalmasan foglalkoztassuk a táborozókat. Tanulság lehet mások számára is, hogy bár „profi” képzési programokat kínált maga az Oktatóközpont, nem ezeket vásároltuk meg, hanem saját, bőséges tartalékkal rendelkező és rugalmasan változtatható „készlettel” indultunk. Ezért például ha előre bejelentett és időponthoz kötött foglalkozások nincsenek, a külső szakember megérkezése/távolmaradása, vagy az időjárás nem okozhat zavart. Másik elvárásunk volt, hogy írjanak valódi Naplót: legkevesebb, hogy írjanak minden napról legalább egy mondatot, amely a legjellemzőbb és legemlékezetesebb dologról szól. A Naplókat e-mailben kértük – utólag, a hazaérkezés utáni napokban. Ez egyrészt tanulságul szolgálhat a későbbi táborok megszervezéséhez, másrészt életjelet kaptunk, hogy a hazaérkezés után is mindenki rendben van-e, nem derült-e ki utólag egészségkárosodás stb. Tizenhárom rövidebb-hosszabb visszajelzést küldtek, a többieket felhívtam telefonon. 5 Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1083 Budapest, Ludovika tér 1.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönjük Glowacz Miklósné projektvezető (Humán TISZK) támogatását az előkészületekben és a megvalósításban, Maurer Miklósné munkacsoportvezetőnek az előkészítő munkában nyújtott koordináló és szakmai segítségét, Résiné Szabó Zsuzsanna koordinátornak, valamint a Bókai SZKI és Gimnázium vezetőségének és munkaközösségeinek adminisztratív és pedagógiai támogatását, Labanc Györgyinek, Bánhidi Ferenc biológusnak és Czumpf Attilának (DINP), a Természetes Életmód Alapítvány munkatársainak: a minden részletre kiterjedő gondosságát, a gyakorlati és szakmai segítséget. Ezúton tolmácsolom az Alapítvány vezetőinek gratulációját és köszönetét a résztvevő iskolák pedagógusainak, akik a táborozó diákok felkészítésével lehetővé tették a kulturált, fegyelmezett diákcsoport táborozását. Külön köszönetet továbbítok az Ökofalu vezetőjétől Kertész Attila és Skribek Anikó tanulóknak (Fodor József SZKI) személy szerint is, és tanáraiknak is. Ők felnőttként nyújtottak mindenkor segítséget a mindennapi élet zavartalan megszervezésében.
Budapest, 2009. július 15. Dr. Száraz Péter programfelelős táborvezető
6 Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1083 Budapest, Ludovika tér 1.