1. (2009), pp A LOVAGI REND (ORDO EQUESTER) A KÖZTÁRSASÁG KORI RÓMÁBAN BAJÁNHÁZY ISTVÁN*

Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVII/1. (2009), pp. 7-40 A LOVAGI REND ( O R D O EQUESTER) A KÖZTÁRSASÁG KORI RÓMÁBAN BAJÁNHÁZY ISTVÁN*

A fejlett római köztársaság társadalmában a társadalmi és a politikai elit lényegében két csoportra osztható: a szenátori és a lovagi rendre. Ez utóbbi - az ekkorra már kialakult gazdasági hatalmán túl igyekezett minél nagyobb mértékben az állam vezetésében is szerephez jutni, tehát a politikai hatalomból is részesülni. A lovagi rend gazdasági hatalmát részben a kereskedelmi ügyletek, részben a római állammal kötött ügyletek alapozták meg. Ez utóbbival foglalkozók társaságokba tömörültek és ezeket a források általában publicanustársaságoknak nevezik (societates publicanorum)} ÜRÖGDI szerint a „Publicanusok azon személyek voltak, akik a publicummal, vagyis az állammal (a római köztársaság korában szűkebb értelemben Róma városával) valamilyen üzleti kapcsolatban álltak" 2 Ezek a korai időkben egyértelműen

' DR. BAJÁNHÁZY ISTVÁN egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem ÁJK, Római Jogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros ' A publicanus társaságok kérdése jól feldolgozottnak tekinthető a modern szakirodalomban, a teljesség igénye nélkül néhány ezzel fogalkozó mü: ÜRÖGDI György: A publicanusok, Antik Tanulmányok, 25/1 (1968) (továbbiakban ÜRÖGDI), BADIAN, Emst: Zöllner und Sünder, Unternehmer im Dienst der römischen Republik, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 1997, BODEI GIGLIONI, Gabriella: Lavori pubblici e occupatione nell'antichitá classica, Casa Editrice Pátron, Bologna, 1974, CIMMA, Maria Rosa: Ricerche sulle sociéta di pubblicani, Dott. A. Giuffré Editore, Milano, 1981 (továbbiakban CIMMA), DE MARTINO, Francesco: La storia dei pubblicani e gli scritti dei giuristi, Labeo 39 (1993) 1-41. o., DE RUGGIERO, Ettore: Lo stato e le opere pubbliche in Roma antica, Fratelli Bocca Editori, Torino, 1925 (továbbiakban DE RUGGIERO), MALMENDIER, Ulriche: Societas Publicanorum, Staatliche Wirtschaftsaktivitäten in den Händen privater Unternehmer, Böhlau Verlag, Köln, 2002 (továbbiakban MALMENDIER), KNIEP, Ferdinand: Societas Publicanorum, Verlag von Gustav Fischer, Jena, 1896 (továbbiakban KNIEP), ROSTOWZEW, M.: Geschichte de Staatspacht in der römischen Kaiserzeit bis Diokletian, Dieterische Verlagsbuchhandlung, Leipzig, 1902 (továbbikaban ROSTOWZEW) 2 ÜRÖGDI 101. o. Ennél tágabban határozza meg KNIEP. Vö. KNIEP 1. o.: ...ist publicanus jemand, der mit den publica irgendwie in Verbindung steht. Publicum ist

8

Bajánházy István

pozitív szerepet töltöttek be: nemcsak megkímélték a római államot nagy bürokrácia kiépítésétől, 3 de válságos helyzetekben - mint amilyen a második pun háború ideje is volt - anyagilag is segítették azt. Később azonban, amikor az újabb hódítások miatt egyre nagyobb összegekre volt szükség egy-egy állami szerződés elnyeréséhez, ezzel a publicanusok hatalma is megnövekedett. Ehhez járult még mohóságuk, amit a modern irodalom általában elítél. A haszon érdekében ugyanis kizárták az egymás közötti konkurenciát, tehát az üzleteket egymás között a háttérben felosztották, 4 sőt ugyan jogilag nem pontosan meghatározottan, 5 de már egységes rendként (ordo publicanorum) is megjelentek, érdekeik védelmében. 6 Az egyes - általában foglalkozás szerint elkülönült társadalmi csoportok egységes tudata és ezeknek rendként való Staatliches" Hozzá hasonló meghatározást adnak még: CIMMA 53. o.: ...le societates publicanorum erano solite appaltare dalló Stato non solo la riscossione dei publica vectigalia e lo sfruttamento delle miniere, ma anche le fomiture belliche e la construzione e riparazione delle opere pubbliche", MALMENDIER 4. o.: ...vom Staat beauftragten privaten Unternehmer....", 28. o.: „...dann mußpublicanus derjenige sein, er mit dem Staat bzw. der Gemeinde Rom zu tun hat." RICHARDSON, J. S.: The Spanish Mines and the Development of Provincial Taxation in the Second Century B.C., JRS 66 (1979) 139-152. o. (továbbiakban RICHARDSON) 145. o.: „Morover strictly speaking all these systems involved publicani, at least as the term was later denined by the Roman jurists. (...) This would include not only the great publicani of the societates publicanorum." DE RUGGERIO 179. o.: „Tecnicamente publicanus non vuole indicare l'appaltatore effettivo, ma colui, il quale, in quanto faceva parte di una societá, aveva le conditioni per concorrere nella gara ad un appalto in genere" ROSTOWZEW Staatspacht 376. o.: „Eine allgemeine Bezeichnung für den Staatspächter ist publicanus, der Unternehmer der mit einem publicum zu thun hat" 3 ÜRÖGDI 101. o., BODEI GIGLONI 75. o.: ...uno dei maggori supporti dello Stato romano, il quale, non possedendo in quaest'epoca un'adeguata burocrazia..." 4 ÜRÖGDI a publicanus-rendszer három előnye mellett annak három fő hátrányát határozza meg, ezek a provinciák kizsákmányolása, a verseny kizárása és a politikusok befolyásolása és ezzel a közélet korrumpálása. ÜRÖGDI 101. o., hasonlóan: MALMENDIER 190. o. „...daß die Publikanen Bieterringe bildeten, so daß bei Versteigerungen keine echte Konkurrenz herrste...", THIELMANN, Georg: Die Römische Privatauction, Duncker und Humblot, Berlin, 1961 (továbbiakban THIELMANN) 257. o. „...die konkurrierende Publikanengeschellschaften vor der Auktion in Verbindung traten, um ein gegenseitiges Über- oder Unterbieten zu vermeiden." BLEICKEN, Jochen: Cicero und die Ritter, Vandenhoeck & Ruprecht in Göttingen, Göttingen, 1995 (továbbiakban BLEICKEN) 24. o.: „Eine im rechtlichen Sinne agierende Gruppe mit fester Mitgliedschaft ist der ordo publicanorum jedoch bei Cicero nicht," 6 ÜRÖGDI 102. o., ROSTOWZEW 374. o.

A lovagi rend (ordo equesterj a köztársaság kori Rómában

9

megjelenése nem volt szokatlan a római társadalomban. 7 Érdekes kérdésként merül fel ezzel kapcsolatban a lovagi rend (ordo equesterf és a publicanusok 9 rendjének (ordo publicanorum) kapcsolata, főleg abból a szempontból, hogy ezek mennyiben voltak azonosak vagy különbözőek. Ennek eldöntéséhez általában Cicero forrásait használja fel a modem irodalom, akit köztudottan szoros szálak fűztek a lovagrendhez. BLEICKEN szerint, aki ezt a kérdést részletesen elemzi, Cicero nem tekintette azonosnak a két csoport, 10 ÜRÖGDI' 1 szerint - a Verres elleni beszéd egy részlete alapján - viszont igen. A hivatkozott forráshelyből valóban ez következne, 12 amit alátámaszt az is, hogy Cicero más beszédeiben is gyakran összekapcsolja a két rendet, 13 ami egyébként nemcsak nála, de más forrásokban is megfigyelhető. 14 Mindezen forráshelyek ellenére bár a modern tudományban nem vitatott a két csoport közötti szoros kapcsolat 15 a teljes azonosítást mégis el kell vetnünk. ÜRÖGDI szerint is „a római lovagok a publicanusokkal már szinte azonosnak tekinthetők", 16 tehát a teljes azonosítást ő is elveti, mint ahogy BLEICKEN is.17 Szerintem sem tekinthetjük a két csoportot azonosnak, a probléma onnan ered, hogy sok személy mindkét csoportba tartozott, ezért a jelentős átfedés miatt a két csoport közötti

7

BLEICKEN 91. o.: „...eine Gruppe von Personen mit gleichen Tätigkeitsmerkmalen", BLEICKEN 23. o. pl. scribae, aratores, pecuriarii, mercatores. 8 Liv. 26.36.12., Liv. 43.16.2. 9 Liv. 25.3.12. „...quiapatres ordinem publicanorum in tali tempore offensum nolebant." 10 BLEICKEN 14. o.: „Zwar sind auch nach Cicero die Ritter nicht mit dem Publicanen identisch." "ÜRÖGDI 105. o. 12 Cic. in Verr. 2.3.72. (168) „...sipublicani, hoc est si équités Romani iudicarent; " 13 Cic. pro Rab. Post. 2.3. „...huius pater C. Curtius princeps ordinis equestris fortissimus et maximus publicanus, Cic. in Verr. 2.1.52. (137) ,,...eques Romanus, publicanus, Cic. fam. 13.9.1. „...socios Bithyniae... és Cic. fam. 13.9.2. „...ordini publicanorum... Cic. fam. 13.10.2. „...in societates publicanorum... Cic. in Piso. 17.41. „...cum équités Romanos in provincia, cum publicanos nobiscum... Cic. pro Plane. 13.33. 14 Tac. ann. 4.6. „...cetera publicorum fruetum sociatatibus equitum Romanorum agitabatur... 15 CIMMA 3. o.: „Generalmente si afferma che i publicani appartenevano alla classe die cavalieri." 16 ÜRÖGDI 103. o. 17 BLEICKEN 14. o. „Es gibt ja auch Ritter, die keine Publikanen sind, und Publikanen, die keine Ritter sind"

10

Bajánházy István

különbségek elmosódtak a forrásokban. A vitathatatlanul szoros összefüggés miatt azonban érdemes megvizsgálni a lovagi rend kialakulását és fejlődését. 18 A lovagi rend kialakulásához vezető lépések A lovagi rend kialakulásának előzményeként a lovagok megjelenését kell vizsgálnunk, ami Rómában - sok más kérdéshez hasonlóan - a kezdeti időre vonatkozó megbízható források hiánya sok bizonytalanságot vet fel. Az azonban vitán felüli, hogy a kialakulás a lovas katonai szolgálathoz kapcsolódott. 19 Vitatott azonban a modern irodalomban, hogy ezt kik teljesítették, illetve hogy egyáltalán milyen jelentősége volt a lovas hadviselésnek az ősi Rómában. A lovas hadviseléssel kapcsolatban ALFÖLDI András szerint a római lovas harcmodor kezdetben csak azt jelentette, hogy a harcosok egy része - szerinte a társadalom elit rétege - lóháton érkezett a harctérre, de a harcban a lóról leszálva már gyalogosként vettek részt. 20 A lovas harcmodor előnye itt az volt, hogy ezek gyorsabban voltak képesek helyváltoztatásra, ezért a f ő szempont az volt, hogy gyorsan le és fel tudjanak a lovakra szállni. E miatt római lovasok nem viseltek páncélt, 21 amit a hagyomány a későbbi időkben is megőrzött, bár akkorra a fenti harcmodor már mint elavult nem volt használatban. ALFÖLDI ezzel magyarázza azt is, hogy a római lovasság még a pun háborúk idején is rendszeresen alulmaradt a jobban felszerelt (páncélos) pun (numida, hispán) lovasságtól, amit aztán a lovasság - szövetségesekből történő - megerősítésével, illetve átszervezésével oldottak meg. 22 A kezdetekről hasonló véleményt alkot ALFÖLDY Géza is, aki szerint a harcmodorban a lovas arisztokrácia volt a 18 A lovagi rendről átfogó elemzést ad NICOLET (NICOLET, Claude: L'odre équestre á l'époque républicaine (312-43 av. J.C.), E. de Boccard, Paris, 1974) és BLEICKEN (BLEICKEN, Joehen: Cicero und die Ritter, Vandenhoeck & Ruprecht in Göttingen, Göttingen, 1995). Más szerzők inkább a publicanusokka\ kapcsolatban térnek ki a lovagi rendre (ld. 1. lb.) vagy a lovagi rend fejlődésének egyes kérdéseivel foglalkoznak. 19 ALFÖLDI A.: Der frührömische Reiteradel und seine Ehrenabzeichen, 'L'Erma' di Bretschneider, Roma, 1979 (továbbiakban ALFÖLDI Reiteradel) 15.o.: „sondern die Kohäsion einer privilegierten Geselschaftsklasse militärischer Herkunft" A lovas harcmodor egyébként csak viszonylag későn, a vaskor harciszekeres harcászatának letűntével alakult ki. Vö. ALFÖLDI Reiteradel 89. o. 20 ALFÖLDI Reiteradel 50. o. 21 ALFÖLDI Reieradel 49. o.: „...sondern sie hatten keinen Panzer und trugen im Kampfe nur einen Lendenschurz..." Talán ezzel is magyarázható a páncélos gall lovasságtól a korai időkben elszenvedett néhány megalázó vereség is. Vö. KERTÉSZ István: A hódító Róma, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 (továbbiakban KERTÉSZ) 38. o. 22 ALFÖLDI Reiteradel 50. o.


11

meghatározó és azt csak a Kr. e. VI.-V századtól váltotta fel a plebeius gyalogság dominanciája. 23 A történetírói hagyomány szerint már Romolus megszervezte az első három ún. lovas centúriát (Ramnenses, Titienses, Luceres)24 Ezt követően, de még a királykorban a hagyomány szerint Tarquinius Priscus uralkodása alatt, a lovas centúriákban harcolók száma megkettőzésre került (600 lovas). 25 Livius szerint a király először újabb három centúriát akart szervezni a régiek mellé, de vallási akadály miatt végül ezt a tervét feladta és csak a meglévő centúrákban szolgálók létszámát duplázta meg. 26 Ettől függetlenül a tényleges létszámnövekedés miatt ezeket később már hat centúriának tekintették illetve nevezték. 27 A legfontosabb lépés a lovagok, mint elkülönült rend létrejöttéhez a Servius Tullius nevéhez fűződő hadseregreform és az ezt lehetővé tevő cenzus bevezetése volt. Az antik hagyomány szerint ő hozta létre a lovagok önálló 18 centúriából álló osztályát 28 úgy, hogy a már létező hat patríciusi lovas centúria mellét tizenkét új plebejusi centúriát szervezett, 29 tehát ekkor az elméleti szám 1800 főre emelkedett. 30 A lovagok centúriái a többi osztály felett (,jupra classem") álltak, amit STAVELEY úgy értelmez, hogy ezek tagjait egységesen az arisztokratikus elit közé sorolja. 31 ALFÖLDY Géza ezt a forráshelyet pedig úgy interpretálja, hogy ezek tagjait „nyilvánvalóan a patrícius lovasság tagjai" 32 alkották. Nem veszi ugyanakkor figyelembe, hogy a törétnetíróknál világos, hogy bár a lovas centúriák egy része már korábban is létezett, egy részüket viszont éppen ekkor alakították ki. Ez utóbbiak Livius szerint a társadalomban élő előkelőkből („ex primoribus civitatis"33) kerültek megszervezésre.

23

ALFÖLDY Géza: Római társadalomtörténet, Osiris Kiadó, Budapest, 2002 (továbbiakban ALFÖLDY Társadalomtörténet) 28-29. o. 24 Liv. 1.13.8. „Eodem tempore et centuriae tres equitum conscriptae sunt. 25 Liv. 1.36.7. „numero alteram tantum adiecit", ALFÖLDI Reiteradel 93. o. 26 Liv. 1.36.2-8. 27 Liv. 1.36.7. Bár itt Livius téved, hiszen ezeknél még csak 600 fő és nem a későbbi 1800 fő lehetett a létszám. ALFÖLDI Reiteradel 94. o.: „Die alten centurien hießen von nun an Ramnes, Titienses, Luceres primi oder priores, die neuen mit demselben Namen secundi oder posteriores." 28 Liv. 1.43.8.-9. 29 ALFÖLDI Reiteradel 99. o., 104. o. 30 Liv. 1.42.8-9. 31 E. S. STAVELEY: Greek and Roman Voting and Elections, Thames and Hudson, London, 1972. (továbbiakban STAVELEY) 124. o.: „Eighteen of these were provided by the cavalry (equites), who represented the aristocratic elite," 32 ALFÖLDY Társadalomtörténet 31. o. 33 Liv. 1.43.8.

12

Bajánházy István

ALFÖLDI András szerint ide a feltörekvő plebejus családok tagjai kerültek. 34 MOMMSEN feltételezése szerint viszont ide a vagyontól függetlenül, tehát kizárólag származási alapon, 35 ZLINSZKY szerint viszont a származástól függetlenül, kizárólag csak vagyoni alapon lehetett bekerülni. 36 A fenti különböző véleményekkel kapcsolatban azonban érdekesnek tartom megjegyezni, hogy Livius egyáltalán nem utal arra, hogy a lovas centúriák tagjai milyen vagyoni osztályba kerültek besorolásra! A későbbi gyakorlat alapján valóban az első osztály vagyoni helyzetével szokásos ezt azonosnak tekinteni, de a liviusi forrás egyértelműen kettéválasztja a gyalogosok besorolását a lovasokétól, mivel szerinte a király a gyalogosok beosztása után szervezte meg a lovas centúriákat. 37 A lovasokkal kapcsolatban viszont már nem utal semmilyen vagyoni feltételre. A hagyományos elméletnek ez nem is okozott gondot, mivel eleve abból indult ki, hogy a lovagok közé csak a legvagyonosabb személyek kerülhettek és ezért automatikusnak vette hogy a lovagok is a legmagasabb vagyoni cenzusból kerültek ki, amit egyébként a későbbi gyakorlat igazol, 38 de mint látni fogjuk az állami támogatás léte a kezdeti időkre ezt inkább cáfolja. Egyértelmű tehát, hogy a fenti, az előkelőkre utaló livius-i kijelentés bizonytalan értelmű és ezért ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Álláspontom szerint ennek az az egyszerű magyarázata, hogy Livius saját korának társadalmi viszonyaiból indult ki és azokat állandónak és ősinek véve csak visszavetítette a múltba. Visszatérve a forrásukhoz egyértelmű a patricius-plebeius centúriák megkülönböztetéséből, hogy ekkor még nem

34

ALFÖLDI Reiteradel 106. o.: ...waren aus den vornehmsten Plebejerfamilien gekommen." 35 MOMMSEN, Theodor: Römisches Staatsrecht I-III, Verlag von S. Hirtel, Leipzig, 1887 (továbbiakban MOMMSEN Staatsrecht) 3. 244. o. 3.1b.: ...da die Reiterdienst ursprünglich schwerlich von dem Vermögen abhing." 36 ZLINSZKY János: Ius publicum - Római közjog, Osiris-Századvég, Budapest, 1994 (továbbiakban ZLINSZKY Ius publ.) 38 (38. o.) 37 Liv. 1.43.8. 38 Kezdetben az I. osztály vagyonának alsó határa 100.000 as volt (Liv. 1.43.1.), később a pénznem változása és az infláció miatt ez 400.000 sestertius lett. (vö: lex Roscia, ROTONDI 374. o., illetve a pénznemekre: egy sestertius 2és 1/2 as-t ért (vö. A Tizenkét táblás törvény töredékei, VIII. 3.), illetve egy vidéki villa ára a Kr. e. I. sz.-ban 40.000.sestercius (vö: Vairo: De re rustica 3.2.7.). BLEICKEN szerint ugyanakkor a lex Rosciában előírt határ csak a korábban már kialakult gyakorlat törvénybe iktatását jelentette. BLEICKEN 9. o.: „seit der lex Roscia gesetzlich, jedoch schon vor diesem estz tatsächlich"


13

beszélhetünk egységes lovagi rendről, az majd csak innen kiindulva és csak lassú fejlődéssel alakult ki az érett köztársaság idejére. 39 A hagyományos álláspontnak tekinthető elmélet szerint, melynek egyik jelentős képviselője ALFÖLDI András, a lovas szolgálatot kezdetben csak az előkelők - értve ez alatt a patríciusokat - tudták teljesíteni, mivel nekik volt ehhez megfelelő anyagi alapjuk. ALFÖLDI szerint a római lovasság a királyok lovas kíséretéből eredt. 40 Ezen elméletét elsősorban a későbbi korokban használt olyan hatalmi jelvényekre alapozza, amelyek etruszk eredetűek. 41 A hatalmi jelvények átvétele azonban önmagában nem bizonyítja a lovasság etruszk eredetét, hiszen köztudott, hogy a rómaiak sok mindent, így a hatalmi jelvények zömét is egyszerűen átvették az etruszkokéi. Az elméletet az is gyengíti, hogy a történetírói hagyományok szerint az első lovas centúriák kialakítása megelőzte az etruszk királyok korát, tehát az nem lehet etruszk eredetű. Végezetül a lovas szolgálat állami támogatása a legfőbb érv az ellen, hogy ennek tagjai már a kezdetektől az előkelőkből (értve ez alatt a gazdagokat) kerültek volna ki. MOMIGLIANO szintén elveti azt, hogy a lovagok a patríciusokból lennének eredeztethetők. 42 A lovagok eredetét illetően a fentiekhez hasonló véleményen van ALFÖLDY Géza is, aki a későbbi fejlődés alapján a lovagok kezdeti túlsúlyát állapítja meg a római hadseregben. 43 Szerinte a servius-i hadsereg-reform jelenette ennek végét és a nehézgyalogság túlsúlyba kerülését, ami szerinte egyben nyitánya volt a feltörekvő gazdag plebejusok politikai harcának is. A források azonban nem erősítik meg ezt az elméletet, ZL1NSZKY János találó 39

ALFÖLDI Reiterader 26. o.: „...daß die Ringe vor der Trennung der Ritterschaft vom Senatsadel in der Gracchenzeit kein Sondermerkmal einer rangzweiten Klasse sein konnten, da eben diese Klasse noch nicht existierte...", PORZIG, Walter: Senatus Populusque Romanus, (in: Das Staatsdenken der Römer) Wissenschaftliche Buchgesellschaft Darmstadt, 1966, 104-115. o. (továbbiakban PORZIG) 107. o.: „...daß equitatus zunächst militärisch eine Waffengattung bezeichnet, für den „Rittestand" als bürgerliche Klasse wird das Wort erst seit Cicero verwendet." "I0 ALFÖLDI Reiteradel 78. o.: „dass der älteste Adel Roms aus der Reiterei der Könige hervorgegangen ist." 41 ALFÖLDI Reiterader 17-25. o.: phalerae (nemesfémből, tipikusan ezüstből készült kerek díszek, a lószerszámon, illetve a pánzélzaton, 26-35. o.: anulus aureus (aranygyűrű), 36-51. o.: trabea (harci köpeny, majd felöltő), 54-68. o.: calceus patrícius (csizma), 69-72. o.: angustus clavus (keskeny bíborsáv a ruhán) 42 MOMIGLIANO, Amaldo: Calvary and Patriciate an Answer to Professor A. Alföldi, História 18. (1969/4) Franz Steiner Verlag GmbH. Wiesbaden, 385-388. o. (továbbiakban MOMIGLIANO) 385. o.: „The identification of partes and the equites is a modern notion..." 43 ALFÖLDY Társadalomtörténet 28. o.

14

Bajánházy István

megfogalmazása szerint „A rómaiak eredetileg nem voltak lovas nép." 44 Ez a források szerint később sem változott, a római hadseregben a lovasság tradicionálisan marginális szerepet töltött be. Azt ALFÖLDI András is elismeri, hogy a hagyomány szerint Romolus mindössze három lovas centúriát hozott létre. Ez a kezdeti egylégiós hadsereg-modell szerint azt jelentette, hogy a 3000 gyalogos harcosra 300 lovas jutott 4 5 Később, de még a királykorban került a lovas centuriák száma megkettőzésre (600 lovas) ami azonban a rendszer lényegét nem érintette, mert ekkor a gyalogság száma is a duplájára nőtt (kétlégiós modell) 4 6 ALFÖLDI szerint kezdetben az előkelők lovon indultak a csatába és őket követték az általuk kiállított gyalogosok (itt talán a cliensekre gondol), tehát egyfajta „banderiális" hadszervezetet képzel el. 47 Az egy és a kétlégiós modell között lényegi különbség nem volt, az utóbbi csak az egy időben kiállítható hadsereg mennyiségi növekedését követte. 48 Később a serviusi hadseregreformban ez tovább nőtt és így alakult ki a véglegesnek tekinthető 18 lovas centuria, amiben az elméleti létszám 1800 már lovas volt. Megállapíthatjuk hehát, hogy a servius-i reform abszolút értékben megnövelte a lovasság létszámát a korábbihoz képest és nem csökkentette azt! ZLINSZKY egyenesen a serviusi reform részének tartja a lovasság megjelenését a római hadseregben. 49 A teljes hadrafogható létszám egyidejű megnövelése miatt azonban relatíve nem nőtt meg a lovasság aránya. Tehát a reform ellenére a római hadseregben a lovasság továbbra is csak kisegítő szerepet játszott. Ezt bizonyítják az antik forrásokban megőrzött adatok a legio gyalogos és lovas csapatainak arányáról, melyek szerint átlag 4000-6000 gyalogosra csak 300 lovas jutott. 50 Ezek alapján a lovasság aránya továbbra is 10% körüli, de inkább az alatti, bár a segédcsapatoknál ez a szám némileg magasabb volt. ALFÖLDI fenti véleményét a lovasság szerepéről választanulmányában MOMIGLIANO is cáfolja. 51 A számszerű adatokon túl a lovasság kezdetektől fogva megfigyelhető

44

ZLINSZKY lus publ. 38. (38. o.) ALFÖLDI Reiteradel 87. o. 46 Liv. 1.36.2-8. 47 ALFÖLDI Reiteradel 80. o.: „daß die alten Reitercenturien ursprünglich tatsächlich Adelgesellschaften sind, die wohl mit ihrem zu Fuß kämpfenden Gefolge ins Feld zogen." 48 További különbség, hogy az első 3 centuriába tartozók két lóval, míg a másodikba tartozók már csak egy-egy lóval indultak a harcba. Vö. ALFÖLDI Reiteradel 95. o. 49 ZLINSZKY lus publ. 38. (38. o.) Liv. 8.8.: 5000 gyalogos és 300 lovas, mind a négy felszerelt legio tekintetében, hasonlóan Polybiusnál is: 4200 gyalogos és 300 lovas vö. Polyb. 6.20. 51 MOMIGLIANO 385. o.: „...the infantry was more important politically and militarily - than the calvary." 45


15

alárendelt szerepét KUNKEL szerint az is bizonyítja, hogy a magister equitum alárendelt szerepet játszott a dictatormX szemben. 52 A lovasság harcászati szerepétől független probléma, hogy kik kerülhettek be a lovagok centúriáiba. A fent bemutatott hagyományos álláspontok szerint kezdetben csak a patríciusok kerülhettek be és csak később nyílt meg az út a gazdag plebejusok előtt. Ezt az álláspontot legjobban az állami támogatás léte cáfolja. Cáfolható tehát az, hogy ezek tagjai a kezdetekben csak az előkelő vagy a vagyonos réteg tagjaiból kerültek volna ki. Livius szerint ugyanis Servius Tullius a hadseregreform keretében bevezette a lovasság állami támogatását is: Liv. 1.43. „Ezek lovak vásárlására tízezer ast kaptak az államtól, az állatok eltartására pedig az özvegyekre kivetett évi két-kétezer ast juttatták nekik." 53 ALFÖLDI ezt azzal magyarázza, hogy a már meglévő patríciusi lovagok mellé ekkor léptek be a plebejus lovagok, akiknek nem volt anyagi alapjuk a lovas szolgálathoz. Ez azonban megint ellentmond annak az általa hangoztatott elméletnek, miszerint a lovagi osztály a gazdag, feltörekvő plebejusoknak teremtett lehetőséget, mivel nekik nyilvánvalóan nem lett volna állami támogatásra szükségük! A forráshely egyébként kétféle képpen is értelmezhető: értelmezhető úgy, hogy az állami támogatást nem a 12 új plebejusi, hanem a 6 régi, tehát a patríciusi centúriához tartozókat illette meg, ugyanis Livius ezek említése után tér ki az állami támogatásra és nem közvetlenül a plebejusi centúriák után! Ez az értelmezés kizárja azt, hogy a lovagok eredetileg a gazdag patríciusokból kerültek volna ki. A másik lehetséges értelmezés, hogy az állami támogatás mindegyik lovagra az eredettől függetlenül vonatkozott, ez pedig mind a gazdag patríciusi, mind a feltörekvő, de szintén gazdag plebejusi eredetet cáfolja. Azonban elképzelhető egy harmadik megoldás is: elfogadva azt a hagyományos állásponttól eltérő, de forrásokkal bizonyítható álláspontot, miszerint a patríciusok nem feltétlenül voltak gazdagok 54 elképzelhető az, hogy "KUNKEL, Wolfgang-WITTMAN, Roland: Staatsordnung und Staatspraxis der römischen Republik, Die Magistratur, C.H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1995 (továbbiakban KUNKEL Staatsordnung) 675. o.: „Der niedrige Rang der magister equitum entsprach der geringeren Bedeutung der Reiterei für den Krieg." 53 Liv. 1.43.9. „Ad equos emendos dena milia aeris ex publico data, et quibus equos alerent, viduae attributae, quae bina milis aeris in annos singulos penderent. 54 ZLINSZKY lus publ. 36 (37. o.). Számos adat ismert viszonylag szerény anyagiakkal rendelkező patrícius családokról. Camillus például a hagyomány szerint mindössze négy iugerum földdel rendelkezett, vö. Liv. 3.26.8.: „...quattuor iugerum colebat agrum"

16

Bajánházy István

valamennyi lovag, eredetétől függetlenül részesült állami támogatásban. Bár a liviusi forráshely nem ad felvilágosítást arról, hogy a 10.000 as egy ló ára, vagy egy általány összeg volt, amiből a teljes szolgálati időre (10 év) kellett a ló beszerzését biztosítani, mint ahogy azt MOMMSEN feltételezi, 55 az azonban egyértelmű, hogy a ló beszerzése és fenntartása nagy összegeket emésztett fel. 56 A ló magas értékét támasztja alá, hogy az stratégiai jelentőségű dolog volt Rómában. E miatt a magántulajdonban álló lovak exportját korlátozta a római állam, azok római felségterületről csak a senatus külön engedélyével voltak kiszállíthatóak. Ezt bizonyítja egy liviusi hely, mely szerint még Kr. e. 170-ben is a szövetségesek irányában a különös bizalmat jelezte mindösszesen tíz ló kivitelének engedélyezése! 57 A fentiek alapján álláspontom szerint kezdetben a „lovagok" kifejezés alatt nem egy társadalmi osztályt, hanem csak a ténylegesen lovas katonaként szolgálatot teljesítő személyeket értették. 58 Azonos álláspontot foglal el ezzel kapcsolatban BLEICKEN is. 59 Az is egyértelmű, hogy a szolgálathoz a nagy költségek miatt főszabályként - a következőkben láthatjuk, hogy kivételként magán költségen kiállított lóval is lehetett szolgálatot vállalni az állam biztosította a lovat. 60 Jogi kérdésként merülhet fel, hogy az állam által biztosított ló köztulajdonban maradt-e vagy a lovas magántulajdonába került? MOMMSEN az alábbi liviusi forráshely alapján azt a következtetést vonta le, hogy az aes

55

MOMMSEN Staatsrecht 3. 257. o. 2. Ib.: „Also hatte das Equipirungsgeld für die ganze Dienstzeit des Reiters auszureichen... 56 Livius szerint tehát 10.000 as, egy másik antik forrás szerint a ló ára viszont csak 1000 as volt. Vö. Varró 1.1. 8.71. ,,...et non equum puplicum mille assarium esse, sed mille assariorum:. Ez azonban egy nyelvtani példa, ezért az abban szereplő összeget nem tudom valós árként elfogadni, mivel az kevesebb, mint a lovak egy évi ellátási költsége. (Liv. 1.43.9.: 2000 as) BADIAN egy ló árát Kr. e. 167-ban 500 dénárban határozza meg. (Vö. BADIAN 29. o.) ami még mindig 5000 as-1 jelent, ha elfogadjuk a hagyományos átváltást, (pl. Varró 1.1. 5.173. „...denarii, quod denos aeris valebant" hasonlóan Vitr. 3.1.8. 57 Liv. 43.5.9. „...illa petentibus data, ut denorum equorum iis commercium esset educendique ex Italia potestas fieret. 58 Egy későbbi forrás azt is bizonyítja, hogy a lovat kifejezetten hadi célra kapták. Vö. Plin. nat. hist. 33.7.29. ...ac quod antea militares equi nomen dederant...", Plin. nat. hist. 33.7.30. „Equitum nomen subsistebat in turmis equorum publicorum. 59 BLEICKEN 55. o.: „sondern vor allem aus den für den Reiterdienst Fähigen ausgewählt worden sind." 60 Ez sem volt egyedülálló az antik világban, Cicero szerint Korinthoszban is ez volt a gyakorlat. Vö. Cic. rep. 2.20. (36). „...atque etiam Corinthios videó publicis equis adsignandis...


17

equestrébői vásárolt ló a lovag magántulajdonába került. 61 A forráshely szerint Kr. e. 204-ben Claudius Nero censori büntetéssel sújtotta censortíaséX, amelyben többek között „megparancsolta M. Livusnak, hogy adja el a lovát." 62 Én azonban nem osztom MOMMSEN fenti következtetését: ha a ló magántulajdonban lett volna, akkor megrovásként elég lett volna a lovagot csupán a lovas szolgálat ellátásából kizárni, ehhez az eladás elrendelésére, mint a magántulajdonba történő erőteljes beavatkozásra nem volt szükség! Cáfolja MOMMSEN álláspontját az is, hogy a források kifejezetten állami lóról beszélnek (equum publicum). Álláspontom szerint tehát az állam által biztosított ló állami tulajdonban, de magánszemély használatában és gondozásában volt, ugyanúgy mint a használatra kiosztott közföldek, ami egyben lehetővé tette a censor ellenőrző tevékenységét a ló hadrafoghatósága tekintetében. 63 Látszólag MOMMSEN álláspontját támasztja alá Livius egy másik helye, ahol a lovakkal kapcsolatban kifejezetten adsignatió ról beszél, 64 ami általában a magántulajdonba adott állami földeknél ismert szakkifejezés, 65 ebből azonban nem szabad ilyen következtetést levonni. Livius máshol is használja az „eladás" és a „kiosztás" kifejezéseket az állami földeknél, 66 de ez nem jelent feltétlenül jogi különbséget is, mivel arra is találunk példát, amikor az állami föld esetében a „kiosztás" ellenére a fenntartott köz tulajdonjogot éppen a haszonbér kikötése bizonyította. 67 A kiosztott lovak tehát állami tulajdonban maradtak, „használatuk" ellentételezése (vectigalia) itt nem adófizetési kötelezettséget jelentett, hanem a lóval teljesített szolgálat volt az állami tulajdon gyümölcsének az a része, amelyre az állam igényt tartott mint a közösségi célokhoz történő hozzájárulásra. 68 A ló „eladását" Livius a fenti forráshelyen felül csak egy

61

MOMMSEN Staatsrecht. 3. 256.0. 3.1b. „Das der equus publicus, trotzt seiner Benennung nicht Eigentum der Gemeinde ist, sondern des Inhabers." 62 Liv. 29.37.9.: „inflatus M. Livius, equum vendere iussit. 63 Liv. 4.8.2.: „...ut morum disciplinaeque Romanae penes eam regimen, senatui equitumque centuriis decoris dedecorisque discrimen sub dicione eius magistratus..." 64 Liv. 5.7.5. 65 KÄSER, Max: Die Typen der römischen Bodenrechte in der späteren Republik, ZSS 63 (1942) 1-81.0. (továbbikaban KÄSER Bodenrechte) 26. o. 66 Liv. 4.48.3.: „...nec quod venisset adsignatumvepublice esset... 67 Liv. 31.13.7.: „...in iugera asses vectigal testandi causa publicum agrum esse impositurus" Részletesen ld. Bajánházy István: Kölcsönszerződések a Köztársaság idején, Jogtörténeti Tanulmányok IX. (szerk. Jusztinger János és Pókecz Kovács Attila) PTE ÁJK, Pécs, 2008, 17-36. o. 68 Két hadjárat között viszont a polgár használhatta a lovat, így ehhez a megoldáshoz neki is érdeke fűződött.

18

Bajánházy István

helyen említi, 69 mindenütt máshol a ló „elvételét" használja (equos ademere).70 Tekintettel arra is, hogy Livius nem jogi munkát írt, ennyi fogalmi pontatlanság a szóhasználatban megengedhető, de ebből túlzás azt a következtetést levonni, hogy a ló magántulajdonba került volna. 71 A lovas katonai szolgálat kezdetben tehát ugyanolyan közjogi kötelesség (munus)12 volt, mint a gyalogos szolgálat, de talán annak ellátására kevesebben lehettek alkalmasok, ezért az már kezdetekben is egyfajta tiszteletet, megbecsülést válthatott ki. Természetesen, ahogy a gyalogosoknál is, a lovas szolgálat sem jelentett általában tíz évig egyfolytában teljesítendő állandó szolgálatot, 73 csak a cenzus során kellett a hadrafoghatóságot (készenlétet) igazolni, ami a lovasoknál kiterjedt a ló állapotának vizsgálatára is. 74 Egy-egy hadjárat előtt a tényleges szolgálatra ugyanúgy sorozták a lovasokat is, mint a gyalogosokat. 75 Mivel a római hadseregben a Kr. e. VI. századtól kedve

69

Liv. 45.15.8.: „...et equos vendere iussi. Liv 39.42.6. „equos ademit", Liv. 39.44.1. „ademptus equus", Liv. 39.42.6. „equos ademit", Liv. 44.16.8. „equi adempti" Ehhez hasonlóan: Liv. 39.2.1. és Liv. 41.19.1. „arma ademit", Liv. 40.26.2. „spem ademit", Liv. 2.39.4. ,,oppida ademit", Liv. 29.27.10. „terrae ademit" 71 KARLOWA is a ló eladásáról beszél („das Pferd zu verkaufen") anélkül, hogy a tulajdonjog kérdését elemezné. Vö. KARLOWA, Otto: Römische Rechtsgeschichte, Erster Band, Staatsrecht und Rechtsquellen, Verlag von Veit & Comp, Leipzig, 1885 (továbbiakban KARLOWA) 240. o. 72 Gell. 6.22.1. Ennek nem mond ellent, hogy később a politikai karrier miatt a lovagok igyekeztek minél hamarabb (tehát megszakítás nélkül) teljesíteni ezt. Vö. ASTIN, A.E.: The Lex Annalis before Sulla, II., Latomus 17. (1958) 49-64. o. (továbbiakban ASTIN II.) 62. o.: „...and it would no doubt have been easy for an eques equo pubico to fulfill his Obligation, at least technically, in ten consecutive years." 74 Gell. 4.12.2,4.20.11., Polyb. 6.20. 75 ASTIN II. 62. o. Sőt KARLOWA szerint, egy polybiusi forráshely alapján (Polyb. 6.20.) a censorok azokat külön is nyilvántartották, akik bár nem kaptak állami lovat, de alkalmasak voltak lovas szolgálatra. Vö. KARLOWA 240. o. Ezt azonban a forráshely nem támasztja alá, viszont alátámasztja azt a fenti megállapítást, hogy kezdetben nem jelentett társadalmi különbséget, hiszen utoljára sorozták őket. Vö. Polyb. 6.20. „Régebben az volt a szokás, hogy utoljára választották ki a négyezerkétszáz gyalogos mellé a megfelelő számú lovast, most azonban ezeket választják ki legelőször a censorok a vagyonjegyzékek alapján, mégpedig minden légióhoz háromszázat." (ford.: MURAKÖZY Gyula). Még a polgárháború idején is kötelező volt a lovas szolgálat, igaz ekkor a tehetősek a tengeren túli szolgálatot pénzen megválthatták. Vö. Caes. bell, alexandr. 56. 70


19

egyértelműen a nehézgyalogság volt a fő erő, 76 ezért a lovasság csak a felderítésben, üldözésben, az üzenetek közvetítésében és esetleg a szárnyak biztosításában kapott szerepet, ezért egy-egy hadjáratban egy jó lovas túlélési esélyei általában jobbak voltak, mint a zárt tömegben harcoló gyalogosoké, ezért maguk a lovasok is ragaszkodtak ehhez a privilegizált helyzethez. Ezt támasztja alá, hogy egyesek kivételesen még a saját lovon teljesített szolgálatot is vállalták. Ilyenre került sor Livius szerint Kr. e. 403-ban a Veii elleni háború idején: Liv. 5.7. „Ekkor azok, akiket a vagyonbecslésnél a lovagok közé soroltak, de nem adtak nekik közköltségen lovat megígérték, hogy saját lóval teljesítenek hadi szolgálatot." 77 Bár ezt a forráshelyet ALFÖLDI nem tartja hitelesnek a lovagi osztály létezésének igazolására, 78 amivel én is egyetértek, azonban ettől a forrás lényegi mondanivalója még elfogadható. Nem zárható ki ugyanis, hogy egyes vagyonos személyek ezzel kerülték el a gyalogos szolgálatot. Bár alkalmasok voltak lovas szolgálatra, de állami ló hiányában erre nem volt lehetőségük. így viszont gyalogos szolgálatot kellett volna teljesíteniük, aminél sokkal kedvezőbb volt a lovas szolgálat, így inkább vállalták a saját (magán) ló beszerzésének nem csekély költségét. 79 ALFÖLDI a magán lóval történő szolgálat lehetőségét azzal magyarázza, hogy a hadsereg több lovast igényelt, mint amennyit állami lóval biztosítani tudtak. Az így keletkező hiányt tudták önkéntes alapon vállalt magán lovas szolgálattal betölteni. Ezek nem csekély anyagi terheit némileg enyhítette, hogy az állandó hadi tevékenység miatt ekkor vezették be a zsoldot a hadseregben, amire ezek a személyek is jogosultak voltak. 80 Ebben a korban azonban még mindig nem beszélhetünk lovagi rendről - Livius sem használja itt ezt a kifejezést ekkor még csak arról volt szó, hogy voltak olyan személyek, 76

KERTÉSZ 37. o.: „...a nehéz fegyverzetű gyalogság, amely az i. e. 6. századtól kezdve a római hadsereg meghatározó fegyvernemét alkotta..." 77 Liv. 5.7.5.: „...cum repente quibus census equester erat, equi publici non erant adsignati, potestate equis se suis stipendia facturos promittunt. " 78 ALFÖLDI Reiterader 115. o. „Die Erzählung des Livius darüber (v 7, 5 ff.) ist nicht frei von Anarchronism. Ein census equester existierte damals sicher noch nicht." 79 MOMMSEN feltételezi, hogy a lovagi cenzus éppen a magán lóval szolgálatot vállalók miatt került a Kr. e. IV század közepétől bevezetésre. (MOMMSEN Staatsrecht 3. 258. o.), ALFÖLDI pedig ebben látja a vagyonos plebejusok előrelépését a hatalmi centrum felé. (ALFÖLDI Reiterader 116. o.) 80 Liv. 5.7.12.: „...et equiti certus numerus aeris est adsignatus", Liv. 5.7.13. „Tum primum equis suis merere equites coeperunt.

20

Bajánházy István

akik lovagok lehettek volna ugyan, de „helyhiány" miatt nem kerültek a lovassági szolgálatra beosztásra, tehát nem kaptak állami lovat. Ezt hidalták át a magánlovon teljesített szolgálattal, ami azonban csak mint kivételes, eseti megoldás maradt. Az esetek többségében továbbra is csak a megüresedő helyekre pályázhattak és csak az számított lovagnak, aki ténylegesen és állami lóval látott el lovas szolgálatot. 81 Privilegizált helyzetük később tovább erősödött, amit bizonyít az, hogy a lovasok általában több zsoldra voltak jogosultak mint a gyalogosok 82 és a hadizsákmányból is többet, általában szintén háromszor annyit kaptak. 83 Ennek azonban volt árnyoldala is, például a második pun háborúban a lovagok váltságdíja is magasabb volt, mint a gyalogosoké. 84 A privilegizált helyzet rögzülésével már a közösség előtti megbélyegzésnek számított az, hogy ha valakitől hadkötelezettsége alatt büntetésből elvették az állami lovat, amit a censorok - későbbiek során már nemcsak a hadrafoghatóság vizsgálata alapján, hanem általános erkölcsfelügyeleti joguk alapján is elrendelhettek. Ez utóbbira legszemléletesebb példa Liviusnál az, amikor a cenzorok még a közismert L. Scipiót is kizárták a lovagok közül. 85 Ez a cenzori intézkedés általában keveseket érintett, bár Livius pontos számokat ezzel kapcsolatban - ellentétben a szenátorok kizárásával 86 nem közöl. Ellenpélda erre a Kr. e. 169. év, amikor tudjuk tőle, hogy „sok lovagot" zártak ki, de erről sem kapunk számszerű adatot. 87 Kivételesen a kizárás érinthetett tömegeket is, erre a legszemléletesebb példa szintén a második pun háború idejéből való, amikor a fent hivatkozott büntetést még anyagi teherrel is - a lovas szolgálat magánköltségen való ellátásának előírása 81

MOMMSEN Staatsrecht 3. 480. o.: „Nach strengem Sprachgebrauch kommt der Rittemame lediglich den Staatspferdinhabem zu....", BLEICKEN 56. o.: ...dass die Staatspferdinhaber aktive Reiter sind... 82 Liv. 7.41.8.: „...de stipendio equitum - merebat autem triplex eo tempestate -... , tehát háromszorosa volt annak, mint amit a gyalogos katonák kaptak. Hasonló következtetésre jut MARQUARDT is. Vö. MARQUARDT, Joachim: Römische Staatsverwaltung, Verlag von S. Hirzel, Leipzig, 1876 (továbbiakban) MARQUARDT 92. o. 83 Liv. 33.23.7., 34.46.3., 34.52.11. 36.40.14, 37.59.6., 39.5.17. 40.43.7, 40.59.2, 41.7.3,41.13.8, 45.40.5,45.43.7. 84 Liv. 22.58.4. a lovasoké 500, a gyalogosoké 300 dénár volt. 85 Liv. 39.44.1.: „In equitatu recognoscendo L. Scipioni Asiatico ademptus equus", vö. Plut. Cato 18.1. 86 A legnagyobb szám a Kr. e. 70. év cenzusában fordul elő, amikor 64 személyt zártak ki, de ez már a köztársaság válsága idején történt. Vö. Liv. per. 98. Egyébként a kizártak száma 37 és 3 fo között mozgott (Liv. Liv. per. 67., 62., 18., Liv. 41.27., 27.11., 29.37. 38.28., 34.44.) de volt olyan is, hogy senkit sem ért ez a megbélyegzés (Liv. 32.7., Liv. 45.45.) 87 Liv. 44.16.8.: „...multis equi edempti"


21

növelték. 88 Ekkor a cannae-i csatából elmenekült lovasokat akik közül egyébként a megmenekültek nagy része kikerült, mivel a gyalogságot Hannibál ravasz taktikája következtében bekerítették és csaknem teljesen megsemmisítették, illetve fogságba ejtették - úgy büntették, hogy: Liv. 27.11. „...megvonták a lótartást minden lovagtól - s ezek elég sokan voltak - aki a cannae-i légiókkal Siciliában tartózkodott, s e büntetés szigorúságát még szolgálati idejük meghosszabbításával is fokozták. Érvénytelennek nyilvánították az állami lóval teljesített eddigi szolgálatukat, s arra kötelezték őket, hogy saját lovukkal még tíz évig szolgáljanak." 89 Láthatjuk, hogy a cenzori megrovás itt érzékenyen, illette mind a lovagok társadalmi megbecsülését, mind vagyoni helyzetüket, de még személyes biztonságukat is: az eddigi szolgálati időt érvénytelennek nyilvánítottak, tehát elölről kellett a kötelező tíz éves szoglálat teljesítését kezdeniük. Továbbá ezt már saját költségükön kellett teljesíteni, ráadásul távoli „tengeren túli" hadszíntéren, hogy reményük se legyen se a hazatésére, se a szökésre. Más forrás viszont azt bizonyítja, hogy a cenzoroknak lehetőségük volt a ló elvételére úgy is, hogy az ne jelentsen büntetést: Gellius szerint testi alkalmatlanság (kövérség) miatt akkor is elvették a lovat, ha egyébként a lovag semmi megrovásra érdemest nem tett. 90 Ez esetben ez az intézkedés nem jelentett egyben censori megrovást. 91 Ha viszont a censorok mulasztást állapítottak meg, például a ló gondozásának elhanyagolásában, akkor a ló elvétele egyben büntetést is jelentett. 92

8H

A költségekről ld. az 53. lábjegyzetet. Liv. 27.11.14.: „Illis omnibus et multi erant adempti equi qui Cannensium legionum équités in Sicilia erant. Addiderunt acerbitati etiam tempus, ne praeterita stipendia procederent iis quae equo publico meruerant, sed dena stipendia equis privatis facerent. " 90 Gell. 6.22.1.: „Nimis pingui homini et corpulento censores equum adimere solitos, scilicet minus idoneum ratos esse cum tanti corporis pondere ad faciendum equitis munus." 91 Gell. 6.22.2.: „Non enim poena id fuit, ut quidam existimant, sed munus sine ignominia remittebatur. 92 Gell. 4.12.2.: „Item, si quis eques Romanus equum habere gracilentum aut parum nitidum visus erat, 'inpolitiae ' notabatur " Volt azonban, amikor a ló gondozatlansága mellett a lovag szemtelen válasza is közrejátszott a büntetés kiszabásában. Vö. Gell. 4.20.11.: „ Visum est parum esse reverens responsum relatusque in aerarios, ut mos est. 89

Bajánházy István

22 A lovagrend (ordo

equester)

A lovas szolgálat különlegessége és az ahhoz kapcsolódó kedvezmények hatására egyfajta társadalmi elkülönülés indult meg. Lassan kialakult az a szokás, hogy az aktív hadkötelezettség idejének lejártával, ami a tízéves szolgálat letöltése, illetve ALFÖLDI szerint a 60., 93 míg BLEICKEN szerint már a 35. életév betöltése volt, 94 a lovag visszaszolgáltatta ugyan az államnak a lovat, így helyére új személy léphetett, de ő továbbra is megőrizte korábbi privilegizált helyzetét és megtartotta a „lovas" (equites) elnevezést, szavazatát pedig továbbra is a lovagok centúriájában adhatta le. 95 Mivel a cenzus megállapítása és a polgárok besorolása a cenzorok hatáskörébe tartozott, így a lovagok számának a fentiek szerinti felduzzadása is a cenzorok tevékenységében keresendő, bár ennek a pontos okai és kialakulás menete nem ismert, csak az eredménye. Ezen azonban nem kell meglepődnünk, ugyanis a római közjogban a szokásjog jogfejlesztő ereje sokkal jelentősebb volt mint a magánjogban. Gyakorlatilag a köztársaság államszervezete szokásjogi úton rögzült és sok törvény csak a már kialakult gyakorlatot erősítette meg. 96 Álláspontom szerint a rómaiak gyakorlatias gondolkodása úgy oldotta meg a kérdést, hogy az állami lovat leadó neve mellől a cenzorok ugyan törölték az „equites equo publicus" megjelölést, de hogy megkülönböztethessék a többi polgártól, ezek neve mellé csak az „equites" bejegyzést tették jelezve, hogy ezek a személyek egyrészről alkalmasak a lovas szolgálatra, másrészről viszont nincs állami lovuk. Ennek akkor lehetett jelentősége, ha vészhelyzetben hirtelen több lovasra volt szükség mint amennyi rendelkezésre állt, akkor ezekhez mint tartalékokhoz lehetett nyúlni. Az idősebb, az aktív lovas szolgálatra már alkalmatlanok esetében pedig a korábbi dicsőség, a hadseregben elért sikerek alapozhatták meg eseti jelleggel azt, hogy a cenzorok engedélyezték a „lovag" cím megtartását. Ezzel megmagyarázható az is, hogy a forrásokból megállapítható „lovagok" száma később már jóval meghaladta azt az 1800 főt, amiben az állami lóval szolgálók száma meghatározásra került. 97

93

ALFÖLDI Reiterader 103. o. BLEICKEN 56. o. 95 ALFÖLDI elveti a MEYER és MADVIG képviselte álláspontot, miszerint a 60. életévét betöltött lovag kötelezően átkerült volna a gyalogosok első osztályába. ALFÖLDI Reiterader 103. o. 96 Pl. a cursus honorumrcA rendelkező lex Villia annalisi csak Kr. e. 180-ban fogadták el. Vö. ROTONDI278. o. 97 BLEICKEN 54-55. o. Bár a lovagi rend létszámára nincs pontos adatunk, azt azonban tudjuk, hogy az jóval meghaladta az 1800 főt, a becslések 5000-20.000 fóvel számolnak, erről ld. meg a 16. oldalon írottakat. 94


23

Az elkülönülést tovább erősítette a comitia centuria működésében kialakult privilegizált helyzet. Itt ugyanis idővel kialakult, majd rögzült az a szokás, hogy a lovagok centúriája rögtön az elsőként szavazónak kisorsolt centúria (un. centuria praerogativa)98 után szavazott, tehát mindig másodszor. Mivel a római szavazási rendszerben - a modern jogban elképzelhetetlenül - az adott egység szavazásának eredményét rögtön, tehát még a többi egység szavazása előtt (illetve közben) nyilvánosságra hozták, így azzal azokat befolyásolhatták, ezért érthető, hogy az elsők között szavazóknak jelentős súlya volt." Éppen ezért az elsőként szavazó centúriát minden szavazás elején kisorsolták, így biztosítva egyfajta rotációt, ez azonban nem vonatkozott a lovagokra! Ok mindig az előkelő második helyen következtek. E miatt a lovagok hosszabb távon jobban tudták befolyásolni az utánuk szavazókat, ami az egy előttük szavazó centúriát leszámítva az összes gyalogos centúriát jelentette, mint a mindig változó egy-egy centúria. 100 Ezért, bár a lovagi cím nem volt hivatalosan örökletes, de idővel - ezt MALMENDIER Livius alapján már a Kr. e. III. sz. második felére, 101 ALFÖLDY Géza a Kr. e. II. századra, 102 míg ALFÖLDI András inkább csak a Kr. e. II. végére teszi 103 a lovagok is a szenátori rendhez hasonlóan elkülönült renddé (ordo) váltak. Nézzük meg milyen forrásokat ismerünk ezzel kapcsolatban. Az önálló és egységes rend kialakulásához fontos lépés volt a Kr. e. 218ban meghozott a lex Claudia de nave senatoribus,104 amely lényegében kizárta a szenátori rend tagjait a tengeri kereskedelmi vállalkozásokból mivel megtiltotta, hogy 300 amphoránál nagyobb űrtartalmú hajóval rendelkezzenek. 105 Ez volt ugyanis az a nagyság, ami elválasztotta a folyami és partmenti hajózást a nyílt tengeritől. Ezzel tehát a tengei kereskedelem és az ahhoz kapcsolódó ügyletek

98

STAVELEY 155. o. STAVELEY 155. o.: ..it also had the result of its vote announced before the remainder of the centuries were called." 100 BLEICKEN 57. o., STAVELEY 128. o.: "The weightly influence enjoyed by the equites and those enrolled in the upper properity classes. 101 MALMENDIER 60. o.: „Auch kann man sie nun mehr und mehr als einen „Stand" oder einen ordo publicanorum (LIV. 25,3,12) identifizieren." 102 ALFÖLDY Társadalomtörténet 53. o. 103 ALFÖLDI Reiteradel 26. o. 104 Liv. 21.63.3. ROTONDI, Giovanni: Leges publicae populi romani, Georg Olms Verlag, Hildesheim-Zürich-New York, 1990 (továbbiakban ROTONDI) 249. o. lex Claudia (Flaminia) de senatoribus, El-BEHEIRI Nadja: Die römische Zensur Ein entwicklungsgescheschichtlicher Abriss, Acta Ant. Hung. 44, 2004 47-98. o. (továbbiakban EL-BEHEIRI) 75. o. lex Claudia de nave senatorum 105 ALFÖLDY Társadalomtörténet 47. o. 99

24

Bajánházy István

szükségképpen a lovagrend tagjaihoz kerültek. 106 Ettől kezdve a szenátorokat már nemcsak a hagyomány, de a törvény is a mezőgazdasághoz kötötte. A kereskedelmi és ipari ügyletek, majd az itt szerzett jártasság miatt az állammal kötött vállalkozási szerződések is ezért a lovagokhoz kerültek. Ez utóbbit „intézményesítette" és ezzel a lovagok gazdasági hatalmát erősítette meg C. Sempronius Gracchus, amikor az újonnan megszerezett Asia provincia teljes adóbeszedését Kr. e. 123-ban a cenzorok hatáskörébe és ezzel - az állammal kötött vállalkozási szerződéseken keresztül a publicanusoknak juttatta, akik 107 általában a lovagrend tagjaiból kerültek ki. Ez után ugyan a publicanusok úgy kizsarolták ezt a provinciát, hogy az elégedetlenség végül külső segítséggel 108 Kr. e. 88-ban nyílt felkelésben tört ki és ennek során az ott tartózkodó római polgárok nagy részét meggyilkolták. 109 Ennek ellenére a kialakult gyakorlaton mégsem történt változtatás, 110 sőt később ez lett több provincia gazdasági működtetésének is a modellje. 1 " 106

ALFÖLDY Társadalomtörténet 46. o. Természetesen voltak olyan szenátori rangúak is, akik társaságok alapításával és strómanok alkalmazásával kijátszották ezt a tilalmat, mint például Cato (Plut. Cato 21.5.). Ez azonban nem lehetett tömeges, mivel a tilalom egyben megőrizte a szenátori rend számára a földbirtokok használatát, melyek hagyományosan a biztonságot és a vagyont jelentették Rómában. 107 Cic. in Verr. 2.3.6.(12) „...aut censoria locatio constituta est, ut Asiae lege Sempronia: ", Cic. fam. 12.15.1. „...Asia provincia vectigaliaque in vestram potestatem redigerentur. Cic. Att. 1.17. „Asiam qui de censoribus conduxerunt, ROTONDI 308-309. o. lex Sempronia de provincia Asia, ROSTOWZEW 370. o. 108 Pontus királya VI. Mithridates segítette a felkelést. 109 Liv. per. 78. ÜRÖGDI 103. o. Ez egyben a Római hitelélet összeomlásával is fenyegetett, Vö. Cic. leg. Manil. 7.19. ,J

25

A gazdasági szférák elosztását követte a társadalmi elkülönülés rögzülése. A kezdeti időben ugyanis a lovagok nem voltak elzárva a szenátusi tagságból, oda tisztségviselés révén, a tisztség letétele után bekerülhettek. Azt azonban, hogy erre a köztársaság idején tömegesen és „rendként" sor kerülhetett volna egyértelműen kizárhatjuk, az ezt látszólag megalapozó liviusi állítás ellenére is. E forráshely szerint ugyanis már a köztársaság hajnalán a megfogyatkozott szenátust a lovagok vezetőiből egészítették volna ki. 112 Ezzel azonban Livius csak a ,j>atres et conscriptr elnevezés eredetét szerette volna megmagyarázni, de itt a lovagok, mint rend szerepeltetése nyilvánvalóan saját korából való visszavetítés, így ezt nem fogadhatjuk el. A lovagok tehát csak egyénileg és csak tisztségviselésük révén szivároghattak be a szenátusba, ennek azonban vége szakadt, amikor törvényben szabályozták a két rend kapcsolatát. A Kr. e. 129-ben meghozott a lex reddendorum equorum'13 szerint mindazok, akik magistratusi tisztség elérése után a szenátusba átkerültek, kötelesek voltak megválni az állami lótól, amivel viszont kikerültek a lovagi rendből." 4 ALFÖLDY Géza ezért ezt tartja a lovagrend létrejöttében a döntő mozzanatnak és a lovat az elkülönülés státuszszimblumának." 5 Később, a Kr. e. 67-ben meghozott lex Roscia theatralisue megerősítette az elkülönülést azzal, hogy a nyilvános játékok közönsége tekintetében elkülönítette a többi rendtől a lovagok által elfoglalható helyeket. Erre az időre egyébként már rögzültek a lovagoknak a szenátori rendtől eltérő státusszimbólumai is," 7 kialakult a lovagok önáló közvetlenül a provinciában kötött szerződéseket kisvállalkozókkal, amit ő a bizonytalan katonai helyzettel magyaráz. Vö. RICHARDSON 151.o. „...the use of ad hoc institutions, set up int he local area in order to collect substantial revenue without the use of complex administrative machinery" illetve „...from Cn. Scipio's first arrival in 218 down to the period of the governorship of Gracchus and Albinus in 180-79, the record is one of almost continuos warfare." Elveti továbbá T. FRANK azon álláspontját, hogy ezt már Kr. e. 179-től felváltotta volna ezt a publicanus rendszer (RICHARDSON 140. o.), KNIEP 15. o.: „Die Gesellschaften der Staatspächter waren über das weite römische Reich verbreitet." A Kr. e. I. sz.-ra általában mindenfajta vectigalia beszedése hozzájuk tartozott, ezért hozhatta fel Cicero példaként a köztársaság válságára működésűk szünetelését. Vö. Cic. pro Sest. 14.32. ...nulla Romae societates vectigalium", ROSTOWZEW 370. o. 112 Liv. 2.1.10.: „...primoribus equestris gradus lectis ad trecentorum summám explevit" 113 Bár ROTONDI szerint ez plebiscitum volt. Vö. ROTONDI 303. o. Plebiscitum reddendorum equorum 114 ALFÖLDY Társadalomtörténet 53. o. 115 ALFÖLDY Társadalomtörténet 58. o. 116 Liv. per. 99., ROTONDI 374. o. 117 ALFÖLDI Reiterader 17-25. o.: phalerae (nemesfémből, tipikusan ezüstből készült kerek díszek, a lószerszámon és a páncélzaton, 26-35. o.: anulus aureus (arany gyűrű),

26

Bajánházy István

kultusza Castor és Pollux védelme alatt" 8 és az azonosság tudatot erősítő - a hagyomány szerint már Kr. e. 304-ben bevezetett évente egyszeri közös felvonulás szokása," 9 ami egyre inkább elszakadt eredeti, katonai jellegétől. C. Sempronius Gracchus a lovagok politikai hatalmát erősítette meg a lex Sempronia iudicaria120 elfogadtatásával, ami a provinciai helytartók zsarolási ügyeinek elbírálását a lovagokból álló különbíróságokra ruházta. 121 Nem nehéz belátni, hogy a provincia helytartója, aki a terület biztonságáért felelt, tehát a provincia nyugalma érdekében a publicanusok túlkapási ellen is fel kellett volna lépnie 122 annál is inkább mivel az ő kizárólagos hatáskörébe tartozott a publicanusok és a helyi lakosok közötti jogviták eldöntése 123 - ettől kezdve még kevesebbet tehetett ellenük. 124 Jó példa erre P Rutilius sorsa, aki Asia provincia lakóinak védelmében fellépett a publicanusok ellen, ezért később a lovagrendi bíróság Livius szerint ártatlanul repetunda elkövetése miatt száműzetésre ítélte. 125 A lovagok térnyerését a szenátori rend megpróbálta visszaszorítani, ami ellen viszont a lovagi rend igyekezett fellépni, amit a Kr. e. II. század végének

36-51. o.: trabea (harci köpeny, majd felöltő), 54-68. o.: calceus patrícius (csizma), 6972. o.: angustus clavus (keskeny bíbor sáv a ruhán). Hasonlóan az anulus aureus és az angustus clavus tekintetében ALFÖLDY Társadalomtörténet 58. o. 118 Liv. 8.11.16., Dion. 6.13.5. A templom környéke a pénzügyi élet egyik központja volt. Vö. Cic. pro Publ. Quint. 4.17. 119 Liv. 9.46.15., ALFÖLDI Reiterader 111. o. 120 ROTONDI 313-314. o., SÁRY Pál: Sulla büntetőjogi reformjai, Jogtudományi Közlöny, LVI. évf. 2001/6, 275-286. o. (továbbiakban SÁRY) 277. o. 121 ÜRÖGDI 103. o. 122 Cicero provinciai edictumának első fejezete foglalkozott a publicanusokkal. Cic. Att. 6.1. „Quorum unum est provinciáié, in quo est de rationibus civitatum, de aere alieno, de usura, de syngraphis, in eodem omnia de publicanis, 123 ÜRÖGDI in: PAULYS XI. Suppl. 1195.0. „...daß die meisten Statthalter, eben die Behörden, die die Tätigkeit der p. in der Provinz zu kontrollieren und als Richter in Streitfallen zwischenp. und Provinzialen zu urteilen hatten,... 124 MARQUARDT 184. o.: „Den publicani gegenüber war der Staat dem es an jedem Mittel zur Controlle derselben fehlte, machtlos, die Provinz aber rechtlos, denn der Statthalter, welcher allein berechtigt war, ihren Uebergriffen entgegenzutreten und den Provincialen Schutz zu gewähren, fürchtete sie als eine politische Macht.", ÜRÖGDI in: PAULYS XI. Suppl. 1195. o.: „So waren die Pächtergesellschaften faktisch unkontrolliert." 125 Liv. per. 70.: „P Rutilius vir summae innocentiae, quoniam legátus C. Mucii pro cos. a publicanorum iniuriis Asiam defenderat, invisus equestri ordini, penes quem iudicia erant, repetundarum damnatus in exilium missus est. "


29

törvényhozása bizonyít. 126 Végül Sulla úgy oldotta meg a kérdést, hogy ismét a szenátus tagjaira ruházta a bíráskodást, de ez nem tekinthető a lovagi rend elleni fellépésnek, 127 mivel - mint arra SARY is helyesen rámutat 128 - ekkorra Sulla a szenátus létszámát már 600 főre növelte meg és az így nyert helyeket a lovagokból töltötték fel. Ez lehetővé tette a lovagok számára, hogy tovább lépjenek a társadalom másik vezető rétegébe, a szenátori rendbe. Megállapíthatjuk, hogy legkésőbb a Kr. e. I. századra tehát már formálisan is kialakult a lovagrend, amit más korabeli források is bizonyítanak. 129 Ez a rend azonban - bár saját kultusszal is rendelkezett - nem tekinthető sem egy jogilag pontosan meghatározott, sem pedig egy olyan zárt csoportnak, mint a szenátori rend. 130 Sőt mivel „alulról" nyitott volt, ezért mindazok bekerülhettek, akik egy bizonyos vagyoni cenzust fel tudtak mutatni. 131 Az ide tartozók számát azonban már sokkal nehezebb megbecsülni, mivel ez a rend nem volt annyira zárt mint a szenátori, 132 a modem irodalom egy része az augustusi időkben is mindössze 5000 főben határozza azt meg. 133 A számítások alapját a lovagok Kr. e. 304-ban bevezetett (vagy legalábbis megerősített) eredetileg a katonai szolgálathoz kapcsolódó, később ünnepéllyé vált éves, minden év július 15.-én tartott felvonulásának 134 későbbi létszámadataira alapítják. 135 ALFÖLDY Géza szerint azonban ebből a forrásból nem lehet a teljes létszámra következtetni. Az abban hivatkozott felvonuláson ugyanis a lovagoknak csak kisebb része vehetett részt, ezért ő 20.000 főre

126

Pl.: a lex Servilia repetundarum (Kr. e. 11 l-ben, vö. ROTONDI 322. o.), lex Servilia iudicaria (Kr. e. 106-ban, Vö. ROTONDI 325. o.) 127 Ehhez hasonlóan a proscriptio-k sok lovagi áldozata is inkább nagy vagyonának köszönhette balsorsát mintsem a lovagi rend elleni politikai hadjáratnak. I2,t SÁRY 278. o. 129 Cic. in Verr. 1.1.(2), Cic. fam. 10.31.2. „...tot enim fecerat ordines equestris loci", Cic. pro Font. 20.46. „...omnes illius provinciáé publicani, Com. Nepos 25.8.3., 25.15.2. 130 Ennek ellenére hasonlóság megfigyelhető, például a lovagrend vezetőjét is princepsnek nevezik a források. Vö. Cic. pro Rab. Post. 2.3 princeps ordinis equestris... 131 MOMMSEN Staatsrecht 3. 480. o., hasonlóan BLEICKEN 9. o. 132 A szenátori rend létszámát ALFÖLDY még a Kr. e. III. század idejére is csak 300 fő körülire becsüli. Vö. ALFÖLDY Társadalomtörténet 43. o. 133 MOMMSEN Staatsrecht 3. 491. o„ BLEICKEN 54. o., mindketten Dion. 6.13.4-re hivatkozással. 134 Liv. 9.46.15. ...equites idibus Quintilibus transveherentur", vö. ALFÖLDI Reiterader 111. o. 135 Dion. 6.13.4.

28

Bajánházy István

becsüli a teljes létszámot a Kr. e. I. századra. 136 Hasonló álláspontot képvisel FRIEDLAENDER is, aki nemcsak a fenti forráshelyből, de a feliratos emlékekben megőrzött lovagi címek növekvő száma alapján is a rend tagjainak jelentős növekedését fogadja el anélkül, hogy számszerű becslésbe bocsátkozna. 137 A lovagrend tehát alkalmas volt arra, hogy biztosítsa a tehetősebb városi rétegek 138 - ide értve a polgárjogot megszerző szövetségeseket, 139 később pedig a provinciák lakóit is 140 - felemelkedését. 141 Ezen feltörekvő rétegek adták a principátus idején a hadsereg vezetésének fő utánpótlását DEVIJVER szerint. 142 Bár Livius kifejezetten nem utal a lovagi rendre, de valószínűleg ilyen felemelkedést figyelhetünk meg a „hitvány származású" 143 M. Terentius Varró karrierjében is, aki gyerekként még apja házaló mészáros üzletében segített, 144 majd apja feltehetően időközben jelentősen megnövekedett vagyonának megöröklése után, ebből érte el a quaestort és az aedilisi tisztsége után a praeturát,145 a Kr. e. 216. évben pedig consul is lett. 146

136 ALFÖLDY Társadalomtörténet 122. o. Amit alátámaszt az is, hogy Kr. e. I. század proscriptiói idején 1600 és 2000 volt a megölt lovagok száma, ami az 5000 fös összlétszámhoz képest túl magas. Vö. ALFÖLDY Társadalomtörténet 91. o. 137 FRIEDLAENDER, Ludwig: Sittengeschichte Roms, Im Phaidon-Verlag, Wien, 1939 (továbbiakban FRIEDLAENDER) 131. o.: „...und die zunehmende Häufigkeit des Rittertitels auf Inschriften zeigt, daß die Zahl in beständigtem Steigen blieb." 138 ALFÖLDY Társadalomtörténet 123. o. 139 Liv. 8.11.16.: a campaniai lovagok, Liv. 23.31.10.: a 300 polgárjogot kapott campaniai lovag Kr. e. 215-ben. 140 Cic. pro Balbo 23.53. ALFÖLDI Társadalomtörténet 122. o. De ezt bizonyítják a principátus idejéből a birodalom különböző részeiből fennmaradt feliratos emlékek is. Vö. Római Történelem Szöveggyűjtemény (szerk: BORHY László, Oziris Kiadó Budapest, 2003) 307-31 l.o. feliratos emlékek (CIL. XIV 391. CIL. XII. 3212. CIL. XII. 3184.) 141 DEVIJVER, Hubert: The Roman Army in Egypt, ANRW 2/1, Walter de Gruyter Berlin-New York, 1974, 452-492. o. (továbbiakban DEVIJVER) 489. o.: „These people probably viewed entry into the ordo equester as the crowning of their municipal administrative career." 142 DEVIJVER 489. o.: „The survey of the equestrian officers from the municipal elite of both East and West permits the assumption that these circles were an extensive recruiting area for the ordo equester." 143 Liv. 22.25.18.: „...loco non humili solum sedetiam sordido ortus. 144 Liv. 22.25.19.: „...ipsum institorem mercis, filioque hoc ipso in servilia eius artis ministeria usum. 145 Liv. 22.25.18. 146 Liv. 22.34.2.


29

A későbbi források már azt is bizonyítják, hogy a lovagok között a birodalom minden területéről származókat találhatunk. 147 A hagyomány azonban még a császárkorban is megőrizte azt a jelképet - holott ekkor a hadseregben ennek már nem volt jelentősége - , hogy a lovagok közé való felvételt az állami ló juttatása jelentette és az abból való kizárást pedig az ettől való megfosztás jelenítette meg. 148 Ettől csak külön császári engedély alapján lehetett eltérni, ismertek ugyanis olyan esetek, amikor a császár egyeseknek engedélyezte az állami ló testi alkalmatlanság miatti leadása ellenére azt, hogy az érintett személy továbbra is „lovasként" szolgáljon, aki ilyen esetekben természetesen gyalog vett részt az évenkénti felvonuláson. 149 Érdekes ugyanakkor, hogy a lovagrendből való kizárás nem jelentette egyben azt, hogy a kizártak a publicanusok közül is kikerültek volna, tehát az állami szerződéskötés körében ez nem jelentett hátrányt. Mivel az állami szerződések tőkeigényesek voltak, ezért a publicanusok nagy része a vagyonos lovagi rendből került ki, ami megmagyarázza a két csoport közötti különbség elmosódását. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy kisebb üzleteket nem lovagrendi pályázó is megszerezhetett, mint ahogy a források szerint sem volt minden nagykereskedő a lovagrend tagja. 150 Megállapíthatjuk tehát, hogy a két elnevezés nem használható szinonim fogalomként, sőt NICOLET szerint a publicanusok a lovagrendnek csak egy kis szeletét alkották. 151 Összefoglalás Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a lovagi rend kialakulása egy igen érdekes társadalmi folyamat, melynek kezdetei a források hiánya miatt ugyan a homályba vesztek, de a későbbi fejlődésből a kezdetek is nagy biztonsággal meghatározhatóak. Ennek kapcsán a hagyományos elmélet, amely a lovagokat a patríciusokkal azonosítja, nem igazolható. A lovas katonai szolgálat kezdetektől fogva magas költséggel járt, amihez ha nem is bizonyítható, hogy a kezdetektől, de bizonyíthatóan már egy igen korai időtől - az állam biztosította a lovat, és az annak ellátásához szükséges anyagi alapokat, amelynek bevételi forrását különadó kivetésével biztosították. Ezt a törénetírói hagyomány a 147

Gell. 19.9.1.: „...e terra Asia de equestri loco... ALFÖLDY Társadalomtörténet 111. o. 149 BLEICKEN 55. o. 150 Cic. in Piso. 40.98. „...quem negotiatores, quem publicani, , Cic. pro Scaur. 15.35. .....si a negotiatoribus, si a publicanis, Cic. in Verr. 2.2.3.(7) ,,...ut iis solis neque publicanus neque negotiator odio sit. 151 NICOLET 318. o.: „Les publicains, en fin de compte, ne représentent qu'une petite partie de l'ordo equestre." 148

30

Bajánházy István

serviusi reformokhoz kapcsolja. A lovas szolgálat kezdetben tehát ugyanolyan katonai szolgálat volt mint a gyalogos. Idővel azonban ettől elkülönült és a lovas katonák az elkülönült helyzetüket igyekeztek a katonai szolgálat letelte, azaz az állami ló visszaadása után is megtartani. Idővel ez az elkülönülés rögzült és kialakult a lovagi rend, amely egy egységes, bár a szenátori rendnél sokkal színesebb és az alsóbb társadalmi rétegek felé sokkal nyitottabb társadalmi osztályt jelentett. Az elkülönülésnek voltak szokásjog útján kialakult külső jelei (hatalmi jelképek, közös kultikus cselekmények, évenkénti felvonulás). De megfigyelhetjük azt is, hogy egy sor jogszabály is egyértelműsítette ezt elkülönülést, mind a politikai vezető réteg, a szenátori rend, mind a társadalom alsóbb osztályai irányában. A legfontosabb ilyen a gazdasági tevékenységet elkülönítő jogszabályok, amely megalapozták és biztosították a lovagok gazdasági felemelkedését. A lovagok a mezőgazdasági termelésen kívüli gazdasági ágakkal, elsősorban a kereskedelemmel, illetve az állammal kötött ügyletekkel (adóbeszedés, állami megrendelések) foglalkoztak. A politikai életre kezdetben csak közvetetten, a gazdasági hatalmuk révén volt befolyásuk, majd később a bírói hatalomba való bekerüléssel nyílt politikai hatalomra is szert tettek, amit - bár komoly harcok árán - sikerült meg is tartaniuk.

István Bajánházy Der Ritterstand (ordo equester) in der römischen Republik

Zusammenfassung Der Ritterstand (ordo equester) war die zweite ßihrende Klasse in der Gesellschaft der ausgebildeten römischen Republik. Die Entstehung des Ritterstands wie oft in der Geschichte von Rom - bleibt leider im Schatten, trotz der fehlenden Quellen versuche ich eine Rekonstruktion der Entstehung zu geben. Die Wurzeln des Ritterstands müssen wir ohne Zweifel in der militärischen Gliederung suchen. Nach der römischen Geschichtsschreibung hat Romolus die ersten drei Hundertschaften (centuriae) der Reiter gegründet. Dann hat unter dem König Tarquinius Priscus die Zahl der Reiter verdoppelt und endlich unter Servius Tullius hat die Zahl die endgültige 1800 erreicht. Die früheren Theorien versuchten den Ursprung der Ritter von den Adeligen abzuleiten (Andreas Alföldi und Géza Alföldi), andere knüpfen die Mitgliedschaft der Ritter zum Vermögensstatus an (János Zlinszky). Es ist aber bemerkenswert, das die Quellen von Staatspferden und später auch von Staatspferdinhabern (equites equo publico) sprechen. Also die riesigen Kosten der Pferde wurden von dem Römerstaat übergenommen. (Nur ausnahmsweise wurde der Rossdienst mit eigenem Pferd (equus privatus) zu leisten gestattet.) Es ist also ein Beweis dafür, - mindestens für die Anfänge -, dass die Reiter nicht aus den reichesten Leuten stammten. Die Leute für Rossdienst wurden von Anfang


31

an nach persönlichen Qualitäten rekrutiert. Das Pferd blieb während der ganzen Dienstzeit im Staatseigentum, der Reiter war nur dessen Benutzer, er musste aber es im guten Zustand verwahren, was regelmäßig von den Zensoren übergeprüft war. In der römischen Taktik haben die Reiter immer eine Nebenrolle (zB.: Aufklärung, Nachrichtentransfer) gespielt. Das bedeutet, dass ein guter Reiter mehr Schans für das Oberleben im Kampf hatte als in der geschlossenen Formation kämpfende Infanterie. Die Staatspferdinhaber mussten aber nach 10 Jahren Dienstzeit oder mit Erreichung ein bestimmtes Lebensjahr (35. oder 60. es ist aber umstritten), die Staatspferde abgeben, um die neue, dazu fähige Jungen für den Rossdienst die Möglichkeit zu geben. Sie konnten aber den Titel „Reiter" weiter tragen. Die Zensoren - wahrscheinlich zuerst nach rein praktischen Gründen, später vielleicht auch nach Ehrengründen, noch später aber nach Gewohnheitsrecht - haben die aktiven Staatspferdinhaber als „equites equo publico " und die Ausdienenden einfach nur als Ritter „ equites " unterscheidet. So wurde die Zahl der Ritter über den ursprünglichen 1800 gestiegen. (Die Zahl der Ritter ist am Ende der Republik zwischen 5000 und 20.000 geschätzt.) Später hat diese Gruppe zu einem selbständigen Stand entwickelt. Die wichtigsten Stufen sind auch in der Gesetzgebung erschienen: die lex Claudia de nave senatoribus hat ein Monopol in Überseehandeln für die Ritter gesichert, die lex reddendorum equorum hat eine Spalte zwischen den Senatoren und die Rittern gebildet, und die lex Roscia theatralis hat den eigenen Sitze für den Ritter an öffentlichen Veranstaltungen gesichert. Also im I. Jahrhundert v. Chr. ist der Ritterstand zu einer selbständigen und durch seine Wirtschaftsmacht auch zu einer ßhrenden Klasse der römischen Gesellschaft geworden.

1. (2009), pp A LOVAGI REND (ORDO EQUESTER) A KÖZTÁRSASÁG KORI RÓMÁBAN BAJÁNHÁZY ISTVÁN*

Recommend Documents