1-2. osztály 1) Saul megtérése (9,1-20) 1 Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetést l és öldöklést l lihegve elment a f paphoz, 2 és leveleket kért t le Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár n ket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. 3Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, 4és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” 5 pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. 6De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.” 7A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. 8Saul pedig felkelt a földr l, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, 9és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott. 10 Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította t látomásban: „Anániás!” így válaszolt: „Íme, itt vagyok, Uram.” 11Az Úr pedig így szólt hozzá: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, 12és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson.” 13Anániás így válaszolt: „Uram, sokaktól hallottam err l a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, 14és ide is meghatalmazást kapott a f papoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet.” 15Ezt mondta neki az Úr: „Menj el, mert választott eszközöm , hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. 16Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” 17Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.” 18És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szemér l, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett, 19majd miután evett, er re kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, 20és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy az Isten Fia. 2) A Szentlélek elhívja Barnabást és Pált (13,2-3) 2 Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: „Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam ket.” 3Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották ket. 3) Pál meggyógyít egy sántát Lisztrában (14,8-10) 8 Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születését l fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. 9 hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. 10 Ezért hangosan így szólt hozzá: „Állj a lábaidra egyenesen!” Ekkor az talpra ugrott, és járt. 4) Pált megkövezik, de életben marad (14,19-20) 19 Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkezetek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték.
20
De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe. 5) Pál Filippiben (16,11-40) 11 Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrákéba mentünk, másnap meg Neápoliszba, 12 onnan pedig Filippibe, amely Macedónia vidékének els városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk. 13Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. 14Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfél asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. 15Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: „Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!” És kérlelt bennünket. 16 Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövend mondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. 17 Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” 18Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki bel le!” És az még abban az órában kiment bel le. 19 Amikor látták urai, hogy odalett az, amib l hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a f térre hurcolták ket. 20Azután az elöljárók elé vezették ket, és ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatták városunkat. 21Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” 22 Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták ket. 23Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették ket, és megparancsolták a börtön rnek, hogy gondosan rizze ket. 24Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a bels börtönbe vetette ket, és a lábukat kalodába zárta. 25 Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták ket. 26Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükr l lehulltak a bilincsek. 27Amikor a börtön r felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. 28Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!” 29Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; 30majd kivezette ket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” k pedig így válaszoltak: 31„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” 32Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. 33 pedig magához fogadta ket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. 34Azután házába vitte ket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben. 35 Amikor megvirradt, elküldték az elöljárók a törvényszolgákat, és azt üzenték: „Bocsásd szabadon azokat az embereket!” 36A börtön r nyomban tudtára adta Pálnak ezt az üzenetet: „Az elöljárók ideküldtek, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!” 37Pál azonban így szólt hozzájuk: „Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak
elküldeni minket? Azt nem, hanem jöjjenek ide, és k maguk vezessenek ki bennünket!” 38A törvényszolgák pedig jelentették ezt a dolgot az elöljáróknak. Amikor ezek meghallották, hogy rómaiakról van szó, megijedtek, 39elmentek, és bocsánatot kértek t lük, majd kivezették ket, és kérték, hogy távozzanak a városból. 40Amint kijöttek a börtönb l, elmentek Lídiához, és látva a testvéreket, bátorították ket, majd eltávoztak. 6) Pál Korinthusban (18,1-4) 1 Ezek után Pál eltávozott Athénb l, és Korinthusba ment. 2Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából, feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, 3és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott, együtt is dolgozott velük; k ugyanis sátorkészít mesterek voltak. 4Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggy zni zsidókat és görögöket. 5Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók el tt, hogy Jézus a Krisztus. 7) Pál tanítása Efezusban (19,8-12) 8 Azután eljárt a zsinagógába, ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggy zni ket az Isten országának dolgairól. 9Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, s t gyalázták az Úr útját az egész nép el tt, otthagyta ket, a tanítványokat is távol tartotta t lük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított. 10Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsidók, mind a görögök. 11Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; 12úgyhogy még a testén lev kend ket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak t lük, a gonosz lelkek pedig kimentek bel lük. 8) Pál prédikál Tróászban, Eutikhosz (20,7-12) 7 A hét els napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította. 8Elég sok lámpás volt abban a fels szobában, ahol együtt voltunk. 9Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál sokáig prédikált, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletr l, úgyhogy holtan szedték fel. 10Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.” 11Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. 12A fiút pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak. 9) Pált megkötözik (21,27-34) 27 Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsiából való zsidók meglátták t a templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták, 28és így kiáltoztak: „Izráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a törvény ellen és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, s t még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet.” 29Néhányan ugyanis látták vele a városban azel tt az efezusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a templomba. 30Felbolydult tehát az egész város, a nép összecs dült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták.
31
Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a hely rség ezredeséhez, hogy egész Jeruzsálem lázong. 32Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. 33 Amint az ezredes odaért, elfogatta t, és megparancsolta, hogy verjék kett s bilincsbe, majd kérdez sködött, hogy ki ez, és mit követett el. 34De a tömegb l ki ezt, ki azt kiáltotta. Mivel a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék a várba. 10) Pált Rómába viszik. (27,1-2) 1 Miután úgy határoztak, hogy hajón szállítanak bennünket Itáliába, átadták Pált a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Juliusz nevű századosnak. 2Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékét akarta behajózni, és elindultunk. 11) Pál tanácsa ellenére továbbhajóznak (27,9-26) 9 Mivel pedig közben sok id telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette ket: 10„Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik.” 11De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott. 12A kiköt nem volt alkalmas a telelésre, s ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak F nixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kiköt je, amely délnyugat és északnyugat felé néz. 13Mivel pedig déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat; felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelébe. 14Nemsokára azonban a sziget irányából az „Eurakviló”-nak nevezett szélvihar csapott le a tengerre. 15Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele. 1 6 Amikor egy kis sziget alá futottunk be, amelyet Klaudának hívnak, csak nagy nehezen tudtuk megtartani a ment csónakot. 17Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tova. 18A vihar hevesen dobált bennünket, azért másnap kidobálták a hajóterhet, 19harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. 20Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és er s vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. 21Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: „Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. 22Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. 23Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. 24Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. 25Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. 26Egy szigetre kell kivet dnünk.” 12) Hajótörés és megmenekülés (27,27-44) 27 Eljött a tizennegyedik éjszaka, mióta az Adrián sodródtunk tovább, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek. 28Lebocsátották a mér ónt, és húsz ölet állapítottak meg. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet állapítottak meg. 29De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vet dünk, a hajó
farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot. 30Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a ment csónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni. 31Pál azonban így szólt a századoshoz és a katonákhoz: „Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg.” 32A katonák ekkor elvágták a ment csónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár. 33Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: „Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. 34Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejér l.” 35E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett. 36Erre mindnyájan nekibátorodtak, és k is enni kezdtek. 37Lélekszám szerint kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. 38Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón. 39 Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték fel, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót. 40A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé. 41Mikor azonban a földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámverést l kezdett szakadozni. 42A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön. 43De a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta ket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak el ször a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, 44azután a többiek pedig, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.
