Bevezetés: Felejtsük el a Függetlenség napját, az Elnök különgépét , Armageddont, az Airportokat, és még inkább a Pokoli Tornyot. 2001. szeptember 11, reggel 8:45, majd 9:13 forgatókönyvét nem Hollywoodban írták. Most nem az a néhány rosszarcú negatív hős, esetleg néhány semleges figura pusztult el nyomorultul, most nem tudtuk (tudjuk), hogy kik és hányan égtek el elevenen, hányan zúzódtak szét a romok alatt, vagy kétségbeesett halálugrásuk közben. Most nem jött Steve McQueen szupertűzoltó, és nem szerelte le a géprablókat George Kennedy-Patroni nyugalmazott vadászpilóta. Ismeretlen, arctalan, talán hazátlan gyilkológépek sújtottak le egy jelképre. A világhatalom, a gazdagság jelképére. És hogy a sokkhatás biztos legyen, egy öngyilkos még a Pentagonra is rázuhant. Arra az épületre, ahonnan időnként megregulázták a világot. Menekültek az emberek a büszke Fehér Házból és a Capitoliumból is. Néhány tucat terrorista képes volt kétségbeesésbe kergetni a világ vezető hatalmát, és pánikot kelteni az egész Földön. Mellesleg leszerepelt az amerikai hadsereg, és a teljes elhárítás, de a legkevesebb. Felesleges Gozdillákat, Jurassic Parkokat, Fehér Cápákat kreálni. A félelem beleívódott az amerikai népbe , majd –akárcsak ,mint a Coca-cola , a Donald rágó és a pornófilm – hamar átkerült Európába és már itt van bennünk. Évtizedeken át az atomháborútól, a két szuperhatalom szembenállásától félt az emberiség, attól, hogy egy szenilis szovjet pártfőnök, vagy egy cowboy-kodó amerikai elnök rátenyerel a piros indítógombra. Aztán jött a Kadhafi, a Szaddam Huszein-veszély, Észak-Korea. Többen , többször már hosszasan fejtegették, hogy tulajdonképpen az egykori Kelet-Nyugat szembenállást felváltotta a kereszténység-iszlám ellentét. Kétségtelen, hogy azok, akiket egyelőre vádolnak az akciókkal, a mohamedán vallás hívei. Ennek ellenére a legdurvább banalizálása lenne ennek elfogadása. Itt nem vallások, hitek állnak szembe egymással, hanem az elvakultság, a fanatizmus, amelyet az ENSZ még érthetetlenül nem nyilvánított az emberiség elleni bűntetté. Teljesen mindegy, hogy a fanatikusok keresztet, csillagot, félholdat, esetleg felkelő napot tisztelnek. A cél mindig a halál, a megfélemlítés, az ártatlan életek kioltása. 2001. szeptember 11 után megszűnt az objektiv híradás is. A CNN újra "történelmet írt": annak idején "egyenesben közvetítette" a Challenger pusztulását, az Öböl-háborút, de alighanem "felülmúlhatatlanok" lesznek azok a képsorok, amikor milliárdnyi néző előtt csapódott be a második repülőgép az egyik ikertoronyba, és amikor a két üvegpalota úgy omlott össze, ahogyan csak a többszáz milliós költségvetésű filmekben szokás. Csakhogy itt nem voltak profi pirotechnikusok, és a több ezer statiszta sem jelentkezett a forgatás után a gázsiért. Ezt a képet az álom sem tudja letörölni retinánkról. Ott van és vissza fog térni még sokáig. Apokalipszis - írta a világsajtó. János Jelenéseiben a végítélet hét jajkiáltással érkezik az égből. Az első négy lett volna a négy elrabolt repülőgép? Közben az élet ment tovább. Rómában a Bajnokok Ligájában a hazaiak elvesztették 2-1-re a Real Madrid elleni szuperrangadót. Az MTV ontja álerotikus klipjeit. Másnap reggel az egyik magyar kereskedelmi rádió a legfrissebb amerikai híreket követően "jópofán" bejátszotta a Europe The Final Countdown (A végső visszaszámlálás) című dalát. Emlékszem jómagam másnap reggel egy lemezboltban egy új CD-re lettem figyelmes: John Cale Sabotage című albuma, amelyen a wales-i őrült azt üvölti: "Készen vagytok a háborúra?"
Akkor még sokan gondoltuk, hogy a történtek az USA és Bin Laden mérkőzése , amelyben most a hibbant arab túl messzire ment és a sok kis-csillagos zászló alatt szolgáló DELTA és RANGER alakulatok revansként azonnal letörlik a Föld színéről a néha AK-val , néha vízipipával tetszelgő , a katari hírtelevízió közönségdíját háromszor is elnyerő Al –Kaida reklámembereket. Tévedtünk. Tudtunk az Orosz-Csecsen ellentétről , a konkrét hadiállapotról amelytől nem választotta el Európát több ,mint 10.000km és egy óceán , mégsem aggódtunk. Katonai kollégistaként megélt emlékeimben még élesen élnek az élmények amikor az oroszlaktanyában a bajonettet adott a kiskatona a Pitralonért amit a teájával azonnal le is töltött. Megvolt a sajátos véleményünk az Oroszokról: azok kemény gyerekek, elharcolgatnak majd évekig, aztán megunják és lerohanják Baszajevéket , mint romaiak Karthágót. Tévedtünk.
Azt viszont legdurvább , a Nightmare sorozaton felnőtt álmainkban sem mertük gondolni, hogy az IRA napi partizánakcióin felnőtt angol titkosszolgálat is kudarcot vall és néhány arab származású ,már angol állampolgár romokba dönti a Brit fővárost és rettegésben tartja annak teljes lakosságát. Tévedtünk. A XXI. Század új értelmezésű és fogalmú terrorizmusa elérte Európát. Az itt élő nemzetek titkosszolgálatai szinte teljes kapacitását a terrorelhárító és megelőző tevékenység emészti fel. Az 1972 –es müncheni dráma után a NSZK ,majd gyakorlatilag szinte minden ország létrehozta speciális terror ellenes bevetési alakulatait. Azonban a terrorizmus jelenlegi megnyilvánulásaival szemben ezek is tehetetlenek. Nem értjük, nem tudjuk mi ez . nem értjük ezt a mérhetetlen társadalmi, vallási, etnikai feszültséget , nem tudjuk felmérni ennek szervezettségét . Számunkra még ismeretlen és idegen gondolati és életfelfogási dimenziókban kaphatunk csak néha választ kérdéseinkre. A rendőrség hivatásos állományában eltöltött éveim alatt módom volt megismerni milyen lehetőségei vannak a rendvédelmi szerveknek a veszély terror veszély megelőzésére . Piac-meghatározó vagyonvédelmi cég vezetőjeként pedig a napi munkám során találkoztam azon kérdésekkel amelyeket a napjainkban már mindenki által jogosnak vélt terror prevenció ró a magán biztonsági cégekre egy belügyi vagy egy esetleg egy vírustörzsek tárolására szakosodott állami objektum vagyonvédelmi feladatai során. Bár a terror megelőzés, elhárítás elsősorban a rendvédelmi szervek és titkosszolgálatok feladata , azonban annak megvalósulása nemzeti érdek , ezért úgy gondolom a társadalom minden tagja , magán személyek és kiemelten a vagyonvédelmi cégek is sajátjukként kell, hogy kezeljék azt.
Ezzel, a jelenség fogalmával , kialakulásával a vele kapcsolatos védekezés és megelőzés lehetőségeivel kapcsolatos gondolataimat szeretném ebben az értekezésben kifejteni, közelebbről is kivetítve azokat a repülőtéri biztonság szervezési feladataira
I.
A terrorizmus fogalma, kialakulása, azzal kapcsolatos társadalmi , gazdasági , politikai viszonyok és azok összefüggései:
Szeptemberben volt harminchárom éve, hogy a müncheni olimpián palesztin terroristák foglyul ejtettek tizenegy izraeli sportolót. A kiszabadításukra indított német akcióban mind a tizenegyen életüket vesztették. Az elfogott terroristákat a német kormány egy hónappal később szabadon engedte egy eltérített Lufthansa-gép utasaiért cserébe. 1979-ben a mekkai nagymecsetet elfoglaló és mintegy ezer túszt ejtő iszlámista terroristákat francia és szaúdi biztonsági erők támadták meg. A mentőakcióban 250-en haltak és 600-an sebesültek meg. Számos hasonló tragikus esemény történt még az elmúlt 3 évtizedben , azonban terrorizmus újkorszaka minden szakember és laikus szerint is 2001 szeptemberében kezdődött. Az emberi történelemnek nincs is olyan korszaka, amelyet ne terhelt volna hatalmi harc, puccs, ideológiától irányított királydráma, leszámolás. Az ok számtalan, de mindig ott a mögöttes szándék: erőszakos megfélemlítés, a gazdasági hatalom birtoklása, az emberek feletti terror. De milyen társadalmi és politikai , gazdasági körülmények és feszültségek okozták és tették egyben lehetővé, hogy a Föld különböző pontján élő és néha kardinális kérdésekben másképpen gondolkodó emberek ilyen szörnyű tetteket vigyenek véghez? A témakutatás keretében kidolgozásra kerültek a problémakör legfontosabb, általánosítható társadalomtörténeti összetevői, mindenek előtt azok a mozzanatok, amelyek a nemzetközi térben (is) tevékenykedő bal- és jobboldali szélsőséges politikai és társadalmi mozgalmak kialakulásához és fennmaradásához vezetnek. A téma kriminálszociológiai és kriminálpolitikai aktualitása abból fakad, hogy a szélsőséges mozgalmak és képviselőik eszméiken, kapcsolatrendszereiken és finanszírozási szükségleteiken keresztül kényszerűen, közvetett vagy közvetlen kapcsolatba kerülnek a nemzetközi szervezett bűnözés más területeivel, maguk a szervezett bűnözéshez (pl. illegális fegyver- és kábítószer-kereskedelem, pénzmosás) több ponton kapcsolódó terrorszervezetek destabilizáló hatása globális veszélyforrás.
A nemzetközi szervezett bűnözés és a nemzetközi terrorizmus új kihívásként jelenik meg a globalizálódó világban. Jóllehet ezek a kockázatok nem teljesen új jelenségek, mégis a biztonság szempontjából teljesen új dimenziókat nyitnak meg. A nemzetközi szervezett bűnözés horizontális és vertikális kiterjedése, a bűnszövetkezetek szoros kooperációja, tevékenységük globális volta olyan helyzetet teremthet, amely a nemzetközi politikai értelemben vett anarchiát valódi anarchiává alakítja át, ezzel
alapvetően megkérdőjelezve a demokratikus intézményi struktúrákat, a társadalmak és talán az emberiség jövőjét. A nemzetközi terrorizmus közvetlen fenyegetést jelent a fejlett euro-atlanti világ egészének, régióinak és országainak - legszélesebb értelemben vett - civilizációjára és kultúrájára. A terrorizmus - kevéssé pontos és körülhatárolható - fogalma alá rendelhető szélsőséges mozgalmak ugyanis nem pusztán fegyveres harcot, gerillaháborút folytatnak egyes hatalmak vagy állam-rezonok ellen, hanem sajátos, komplex eszmeiséggel felvértezett ellenkultúrát, nem csak globalizáció-ellenességet, hanem valóságos ellen-globalizációt vagyis alternatív világrend-koncepciót képviselnek és céloznak meg. Ténykedésükben a nem reguláris katonai eszközökkel folytatott harc nem öncél , hanem eszköz . A nemzetközi terrorizmus fogalomkörébe tartozó mozgalmak és ideológiáik távolról sem alkotnak - még megközelítően sem - egységes vagy meghatározó jegyek alapján generalizálható entitást, hanem közvetlen társadalmi eredetük, elitjeik, ideológiáik, cél- és eszközrendszerük tekintetében igen nagy változatosságot mutatnak, egymással szöges ellentétben állhatnak, vagy akár ellentétes tartalmaik ellenére szövetségre léphetnek. Közös jegyeik csak igen magas általánosítási szinten mutathatóak ki, és összehasonlításuk is csak ezen a szinten végezhető el eredményesen. Közös előfeltételek Közös meghatározójuk, hogy előfeltételeik a 17-20. századi politikai, nemzeti, társadalmi és eszmetörténeti tendenciák - a világméretűvé váló modernizáció - érvényesülése során alakulnak ki. Társadalmi bázisukat a modernizációs és globalizációs folyamatokban valamilyen tekintetben vesztes vagy önmagukat vesztesnek, háttérbe szorítottnak érző csoportok alkotják. A szóban forgó mozgalmak elitjeik vezetésével társadalmi és politikai szinten szembefordulnak a fennálló világszintű és regionális rendszerekkel, uralkodó csoportokkal és eszmékkel, megsemmisítésükre törekszenek, illetve igyekeznek uralkodó csoportként és eszmeként ezek helyébe lépni. Eszmerendszereik az utóbbi évszázadok eszmetörténeti fejlődésével párhuzamosan haladva, annak anyagából építkezve, egyre komplexebbé váltnak, átfogó és zárt világmagyarázat és világrend-koncepció posztulálására törekszenek. Ebben a túlvilági és evilági metafizikától indulva le egészen a hétköznapi viselkedés szabályrendszerét magukban foglaló részkoncepciókig terjedő filozófiák szoros, hierarchikus, totális eszmerendszert alkotnak, amelyből természetesen totális uralmi igény fakad. A totális legitimáció és totális uralmi igény áttételesen a totális háború - tehát az országos/nemzeti, a regionális és interregionális, nemzetközi térben egyaránt folytatott harc - koncepcióját eredményezi. A nemzetközi terrorizmus mint üres fogalom A nemzetközi terrorizmus fogalma társadalomtudományos értelemben nem definiálható, mi több, erősen félrevezető, hiszen az "izmus" fogalma a terror öncélúságára, a fogalom egésze pedig valamiféle közös eszmei és/vagy szervezeti alapvetésre látszik utalni, amely parttalan teret nyújt közelebbről nem meghatározott, csupán sejtetett politikai és médiatartalmak közvetítésének. A terrorizmus társadalmi jelenség, amelynek meghatározása kapcsán olyan kifejezéseket találunk a szakirodalomban, mint: korlátozott hadviselési forma, bűncselekményfajták
összessége, a polgári társadalom kritikája, kritikus tömegjelenség. A terrorizmus kifejezés azonban mint a modern történelem terméke XVIII. századi megjelenése óta több értelmezést is kapott. Tartalmát mind ez idáig elfogadott egységes definícióként nem határozták meg. Néhány minta a meghatározások sokaságából: Az FBI terrorizmusellenes főosztálya szerint: „a terrorizmus az erőszak törvénytelen alkalmazása személyek vagy a tulajdon ellen, hogy személyeket vagy államokat kényszerítsen valamilyen szándék megváltoztatására”. A New York Állami Egyetem keretén belül működő terrorizmust kutató intézet egyik vezetője, Yonah Alexander szerint: „a terrorizmus törvénytelen erőfelhasználás, személy és tulajdon elleni erőszak, abból a célból, hogy megfélemlítse a kormányt vagy a lakosság egy részét a saját mozgalma, szociális vagy politikai céljai elérésének előmozdítása érdekében”. Magyarországon elfogadott fogalmi meghatározás: a terrorizmus (rémület, rettegés, rémuralom) csoportok vagy egyének politikai célzatú, erőszakos cselekményei, amelyekkel (kényszer és fenyegetés alkalmazásával) a társadalom aggodalmát és bizonytalanságát akarják kiváltani. Célja a zavar és feszültség előidézése a társadalmi és politikai életben, valamint a nemzetközi kapcsolatokban. A terrorizmus fogalmának elemzésekor általánosan levonható az a következtetés, hogy a terrorizmus megfélemlítésre és befolyásolásra irányuló politikai irányzat vagy ideológia, amelynek meghatározó eleme az erőszak. A terrorizmus lényege az ideológiai motiváció, alapja a terror, a rémület és a megfélemlítés állapota. A terrorizmus valójában az extrémizmus kifejlett formája, a demokratikus intézményrendszerrel szembeni politikai tartalmú követelés teljesítésének kikényszerítését célzó, erőszakos érdekérvényesítő stratégia, a (politikai-ideológiai) nyomásgyakorlás eszköze. Az erőszak – a terrorizmus esetében valamilyen cél elérésére irányuló – lelki vagy fizikai kényszerítés. Jogi értelemben az erőszak alkalmazásával végrehajtott kikényszerítés büntetendő cselekmény. A terrorcselekmények valódi célcsoportja gyakran nem egyezik meg az áldozatok csoportjával; a valódi csoporttal az akció csak a médián keresztül érintkezik a megfelelő üzenetet továbbítva. A terrorizmus erőszak hatáskeltés (riadalomkeltés, megfélemlítés) céljából. Amikor deklaráltan véres „háborúként” jelenik meg az állam, a kormány ellen, akkor politikai töltetet is kap – azaz a politikai érdekérvényesítés agresszív módon, erőszakos eszközökkel folytatódik. Bár pusztító, ez a fajta hatása mégsem mérhető össze a háborús harci cselekményekével. Ezért inkább lélektani háború, miközben sokkal olcsóbb a támadó félnek, mint az igazi háború. A védekezés ellene azonban a terrorizmus világméretű elterjedése miatt óriási pénzeket emészt fel. A terrorizmus révén „kis” országok „nagy” országokat, még nagyhatalmakat is támadhatnak – akár egy harmadik ország területén is vagy a légtérben, a tengereken. A terrorizmus nem egyszer vallási köntösbe bújtatva jelentkezik a néptömegek és az egyes (bűn-)tettesek fanatizálása érdekében.
A "nemzetközi terrorizmus" historikus és szociológiai értelemben üres fogalom , amely tartalmi és formai összetevőiket tekintve merőben eltérő csoportok, mozgalmak, politikai entitások és nemzetközi jogi szubjektumok (pl. államok) formális békehelyzetben polgári és/vagy katonai célpontok ellen irányuló, (széles értelemben vett) politikai célokat szolgáló, konspiráción nyugvó illegális fegyveres tevékenységét öleli fel.
Ide tartozik minden olyan illegális paramilitáris tevékenység, amely politikai "eszközcselekményként" a mindenkor fennálló nemzetközi hatalmi és biztonsági rendszert illetve annak valamely legális politikai entitását létében, működésében fenyegeti vagy közvetlenül veszélyezteti. Államok és államszövetségek esetében ez in concreto nemzetbiztonsági és közbiztonsági fenyegetést jelent. Miután az itt vizsgált "eszközcselekmény" mindig politikai (és metapolitikai) célokat szolgál, helyesebb és pontosabb a nemzetközi térben megvalósuló, szervezett politikai terrorcselekményekről beszélni. Az itt fő elemeit tekintve kibontott fogalom-meghatározás nem ad választ az ilyen terrorcselekmények mögött meghúzódó tartalmi elemekre vonatkozóan, jóllehet ezek mellőzése esetén a társadalomtudományos vizsgálódás elvéti valóságos célját: a szóban forgó cselekmények megelőzésének és megakadályozásának politikai és társadalmi lehetőségeit érintő kérdések megválaszolását. Bár a probléma nemzetközi és nemzeti jogi, valamint kriminalisztikai vonatkozásai nem mellékesek, a prevenció tekintetében mégis másodlagosak a nemzetközi terrorizmust előidéző és fenntartó társadalmi feltételek megismerésével szemben.
II.
Globalizáció és a terrorizmus
A terrorizmus „korszerűsödése” folyamatában fontos – és meglehetősen sajátos – tényezőnek tekinthető a tömegkommunikációs rendszerek fejlődése és az információáramlás globalizálódása. Ennek egyenes következményeként a nemzeti/etnikai kisebbségek és radikális képviselői megismerhették a terrorizmusban rejlő „lehetőségeket”, annak eszközeit, módszereit, az azzal járó sikereket és kudarcokat. Másfelől az információknak köszönhetően lehetőségük nyílt az információs társadalom, a kommunikáció és kapcsolattartás új módozatainak megismerésére is, amelynek révén egyes személyek képessé váltak – az anonimitás homályába burkolózva – kapcsolatot teremteni és tartani, kommunikálni, és nem utolsó sorban nézeteiket, céljaikat a nyilvánosság elé tárni – mindezt jórészt büntetlenül és szabadon. (A történések megint alátámasztják, hogy az információnak mind a megszerzése, mind továbbadása vagy visszatartása a hatalmat és épp úgy a hatalommal való visszaélést is szolgálja. Újból és újból napirendre kerül a vitakérdés, hogy a vélemény- és információs szabadság, valamint egyéb szabadságjogok korlátozásának határai hol húzandók meg a biztonság szavatolása érdekében.) A globalizálódó világ átalakította a terrorszervezetek céljait és módszereit is. Alapvető változást hozott az ideológiai gyökerű terrorizmus háttérbe szorulása, illetve ezzel párhuzamosan az etnikai, vallási alapú terrorizmus megerősödése, az ún. „egyprogramos” terrorizmus rohamos terjedése.
A korábbi gépeltérítéses akciókat felváltották a történelmi múltra visszatekintő emberrablások, a robbantásos merényletek, miközben a korábbi módszereket – a létszámukban és technikai felszereltségükben is egyre jelentősebbé váló szervezetek – újszerűen használják fel. A nemzetközi terrorizmus logisztikai, pénzügyi és műveleti háttere megnövekedett a XXI. század elején. A katonai erő szerepének egyes részeit több országban átvette az államilag szponzorált terror. Új jelenség, hogy az ilyen cselekményeket finanszírozó magánszemélyek is megjelentek. Az „atomkorszakra” jellemző „nemzetköziesedett” erőszak sajátossága a terrorizmus és a szervezett bűnözés összekapcsolódása is. Az egyes terrorcsoportok – anyagi bázisuk megteremtése céljából – kiveszik részüket a nemzetközi illegális fegyver- és kábítószerkereskedelemből, sőt az embercsempészetből is. Bizonyítottan rendszeres kapcsolatot tartanak fenn bűnözői körökkel, azok módszereit – pénzszerzési célzattal – maguk is szívesen alkalmazzák. A két társadalmi jelenség között lényeges különbség, hogy míg a nemzetközi szervezett bűnözés számára maga a pénzszerzés a cél, addig a terrorizmus azt „csupán” eszköznek tekinti „magasztosabb” céljai eléréséhez. Minden állam fenntartja magának a jogot, hogy saját maga határozza meg, mit tekint terrorizmusnak, terrorista szervezetnek. S amíg e fogalmakkal az államok saját politikai érdekeiket kívánják kifejezésre juttatni, addig aligha lesz a terrorizmus fogalmában nemzetközi közmegegyezés. A terrorizmus, éppen úgy, mint a terror fogalma – korokhoz, ideológiákhoz, politikai érdekekhez kötődően – sokféle értelmezést kapott. A hidegháború időszakának szakirodalma például – Keleten és Nyugaton egyaránt – esetenként beszűkítette, máshol a politikai érdekeknek megfelelően általánosította vagy dicsőítette a terrorizmust. A terrorizmus és a gerilla hadviselés fogalmát ugyanis a köznyelvben igen gyakran szinonimaként használják.
A hasonlóan viszonylag alacsony intenzitású erőszak és rejtett módszerek alkalmazása mellett viszont a különbség köztük, hogy a gerilla hadviselés háborús helyzetben irreguláris erők harca az államhatalom reguláris fegyveres erői, hatalmi szervei ellen. (Ehhez képest is a II. világháborúban jellemző partizántevékenység az idegen agresszor ellen lépett fel.) Egyes népcsoportok, így a kurdok, az írek, a baszkok, vagy a tamilok, egy politikai párt vagy szervezet keretein belül fejezik ki igényeiket, és kísérlik meg azok kielégítését, ha kell, az erőszak segítségével. Etnikailag vagy politikailag elnyomott csoportok – legális fórumok vagy saját reguláris hadsereg hiányában – gyakran választják az illegális fegyveres harcot. Céljuk rendszerint nem a fennálló rendszer megdöntése, hanem a kormányzatban való részvétel kierőszakolása. Pl. a kurdoknál a cél saját állam létrehozása. A politikai hátterű terrorizmus kialakulása lényegesen bonyolultabb, mint a gazdaságié, hiszen a kellő társadalmi háttér létrehozása, illetve a szimpatizánsok toborzása – az államhatalom jellegéből eredően – nehezebb. Különösen igaz ez az olyan polgári demokráciákban, mint például az NSZK, Franciaország, vagy Olaszország, ahol csupán
radikális diákcsoportok voltak képesek terrorista szervezeteket szervezni. (Ilyen volt pl. a Baader-Meinhof csoport, illetve a Vörös Hadsereg Frakció: Rote-ArmeeFraktion, a 60-as évek végének nyugat-németországi radikális baloldali diákmozgalmaiból kinőtt terrorista-csoport, amelyet Andreas Baader és Ulrike Meinhof irányított. Neomarxista meggyőződésű tagjai a fejlett ipari országokban változatlannak látott kizsákmányolás miatt feljogosítva érezték magukat a fegyveres ellenállásra. Elképzelésük szerint az általuk gyakorolt terror előhívta volna az állami szervek túlzott reakcióját, aminek egyenes következménye lett volna a forradalmi helyzet kialakulása. A csoport tagjai palesztin katonai táborokban is kaptak kiképzést, anyagi és erkölcsi támogatást pedig a kelet-német titkosszolgálattól is. Nyugat-Németországban sorozatos robbantásokat követtek el, gazdasági és állami vezetőket raboltak el és öltek meg, míg végül 1972-ben Baadert és Meinhofot 18 társával együtt letartóztatták. A foglyok szabadon bocsátásának kikényszerítéséért a csoport 1977-ben elrabolta Hans Martin Schleyert, a Munkaadók Szövetségének elnökét, akit a rendőrséggel folytatott 43 napi sikertelen tárgyalás után agyon is lőttek. Nem sokkal később – ugyancsak a foglyok szabadon engedéséért – palesztin terroristák Mogadishou-ba térítették a Lufthansa egyik gépét, de a német kommandósok kiszabadították az utasokat. Ezután – a hivatalos közlemények szerint – a börtönben levő terroristák közül többen öngyilkosságot követtek el. )
III. Az iszlám radikalizmus-fundamentalizmus és a terror Napjaink legfőbb veszélyforrásának az iszlám ideológia alapján szerveződő terrorszervezeteket (mint pl. a Hezbollah, az Iszlám Dzsihad, a Hamasz, az Al-Aksza Mártírjai, az al-Kaida stb.) illetve az őket támogató államokat tekintik. Az iszlám kormányokban ás az iszlám terrorista szervezetekben - különösen a Hamasz-ban - a civil társadalmak számára ismeretlen brutális kegyetlenség figyelhető meg. A palesztin terrorista szervezet rettegésben tartja a palesztin terület értelmiségi rétegét. Brutálisan leszámol azokkal az emberekkel, akik merészkednek felvetni a párbeszéd lehetőségét az izraeliekkel, vagy bármilyen gazdasági, kulturális vagy politikai kapcsolatban állnak a zsidókkal, Allah ellenségeivel. Ennek a terrorista szervezetnek a gyilkolás és a rombolás az egyetlen tehetsége. Felépíteni, javítani, konstruálni valamit, képtelenek. Ugyanez látható Algériában, ahol az iszlám fanatista szervezetek ártatlan civileket mészárolnak le, nem kímélve sem gyereket, sem öreget. Az áldozatok egyetlen bűne, hogy nem csatlakoztak hozzájuk a fejetlen és értelmetlen mészárlásokban. A módszerük brutalitása a legkegyetlenebb gyilkosokra emlékeztet. Az áldozatoknak élve elvágják a torkát, a terhes nők hasából kiveszik a magzatot. A céltalan erőszak Elképesztő tényező, hogy a Hamasz terrorista szervezet a racionális tények szempontjából céltalan erőszakot gyakorol. Természetesen állítják, és hangsúlyozzák, hogy létezik céljuk, minden kiáltványukban hangsúlyozzák, hogy a cél: megszabadítani egész Palesztinát a zsidóktól, vagyis megsemmisíteni Izraelt. Bámulatos módon nem tudják megmagyarázni, hogyan tud néhány százezer ember megsemmisíteni hat millió zsidót, és legyőzni olyan hadsereget, amely a katonai szakértők szerint az ötödik legerősebb hadsereg a világon, és
ráadásul atomfegyverrel is rendelkezik. Vagyis a cél minden racionalizmust nélkülöz, ha egyáltalán célnak lehet nevezni olyan tevékenységet, amely más nép meggyilkolására és más állam megsemmisítésére irányul. Igazából a terroristák személyiségtorzulása nyilvánul meg az agresszivitáson keresztül, hiszen torzulásuk levezetésének egyetlen útja az erőszak, attól függetlenül, ki ellen irányul. Lásd az afganisztáni polgárháború esetét, ahol különböző iszlám fanatikus csoportok a szovjet hadsereg kiüldözése után egymásnak estek, anélkül, hogy meg tudnák magyarázni, miért keveredtek hosszú éveken keresztül háborúba egymás ellen, vagy mi a különbség az Ahmed Sah Maszud vezette terrorista szervezet és a tálib fanatista szervezet között. Az iszlám fanatista kormányok sem viselkednek másképp. Lásd az iraki-iráni háborút, ami céltalanul robbant ki, és folytatódott nyolc éven át, anélkül, hogy bárki tudná, miért kezdődött, és miért végződött. Az a háború, amely Iránnak napi 30 millió dollárjába került, és amelynek végszámlája egy millió kétszázezer halott, közöttük négyszázötvenezer olyan gyerek, aki részt vett a háborúban, és nem érte meg a 15 éves korát. Haladás ellenes és antidemokratikus beállítottság Az iszlám terrorista szervezetek, közöttük a Hamasz, általában a szélsőséges vallási jobboldalhoz tartoznak, és mivel ez a vallás az iszlám, megtalálhatók benne az antihumán elemek. Ezek a terrorista szervezetek ideológiájukban az iszlám társadalmak legelmaradottabb gondolatait hordozzák. A nőknek nincs szerepük a szervezet felépítésében. A terrorista mozgalomnak a társadalomról és a vallásról alkotott fogalma olyan középkori elemeket tartalmaz, mint pl. a nők fogyatékossága, a demokratikus struktúrák szükségtelensége. Ezért a Hamasz felépítésében az engedelmesség a legfontosabb motívum: a legvéresebb parancsokat végre kell hajtani kérdés nélkül, hiszen ezeket nem a vezetők adták, hanem Allah. Lásd az öngyilkos merényleteket, ahol a halálba küldöttek többsége gyerek. A merényletek végrehajtásukban és céljukban érthetetlenek. A kép ismétlődik: tíz-tizenkét éves gyerek felszáll a buszra, dereka körül több kiló robbanóanyag, és felrobbantja magát az emberekkel, akik véletlenül a buszon tartózkodnak ) Az iszlámra hivatkozva elkövetett bűncselekmények hátterében a moszlim hívők közel egymilliárdra tehető tábora húzódik meg, amely rendkívül széles és sokrétű bázist biztosít egyes fanatikus vallási vezetőknek és politikusoknak, akik az iszlám tömegek mozgósítását saját, illetve országuk helyzetének erősítésére használják fel. Az iszlámot a szélsőséges erők önmagában alkalmasnak tartják más vallási szervezetek – főleg a zsidó-keresztény hithű egyházak, illetve országok – elleni fellépésre. Ez részben adódik a moszlim hívők közösségeinek feltétel nélküli alárendeltségéből, részben pedig a napjainkra jellemző militáns vallási felfogásból. Az amerikai diplomáciai képviseletek kárára elkövetett nairobi, illetve dar es salaam-i kegyetlen merényletek, továbbá szeptember 11-e, sőt a nem kevésbé nagy port felvert amerikai válaszlépések is igazolni látszanak Huntington, amerikai professzor jóslatát a „civilizációk összecsapásáról”. Azonban nem csupán a moszlimvallás vagy maga az iszlám világ nem kezelhető monolit egységként, hanem maga a terrorizmus, illetve az iszlám fundamentalizmus sem. Ez utóbbi is jócskán differenciált, hiszen a fundamentalista szervezetek között is igen nagyok a különbségek, s csupán egy aránylag szűk, szélsőséges réteg az, amelyik a terrort
tekinti elsődleges eszköznek politikai céljai valóra váltása érdekében. A fundamentalisták mérsékelt szárnya ugyanakkor lemondani látszik az erőszakról, s a politika ismert játékszabályai szerint vesz részt különböző választási küzdelmekben. A fundamentalizmus célja klasszikus esetben a fennálló kormányzati forma vagy csak egyszerűen a kormányon lévők pozíciójának gyökeres megváltoztatása önös politikai érdekek érvényesítése végett. Maga a fundamentalizmus az iszlám hatvanas évek végétől tartó „reneszánszának” terméke, melynek fő oka az iszlám világ egészére, s a társadalom valamennyi szférájára – a politikai és gazdasági életre, a szociális körülményekre, a vallási megújulási tendenciákra – kiterjedő krízis-helyzet. A kialakult állapotot modernizációs válságnak is nevezhetjük, hiszen az ötvenes-hatvanas években beindított modernizációs modell-kísérletek eredménytelensége jelölhető meg közvetlen kiváltó okként. Főbb elemei: a gazdasági, a politikai-legitimációs, a szociális és az identitási válság. Az okok természetesen nem csupán belső tényezőkre vezethetők vissza, hanem a nemzetközi rendszerben, a világgazdaságban végbement változásokra. Ilyen motiváció például a gazdasági és kommunikációs-információs szférában kimutatható globalizáció, amely ellenreakcióként kiváltotta bizonyos kulturális értékek, így például az iszlám felerősödését. Az iszlám fundamentalizmus meglehetősen ellentmondásos jelenség: valós és megoldást sürgető szociális problémákra mutat rá. Az iszlám ideológia radikalizálódása számos kérdést vet fel. Ezek közül talán a legfontosabb az, hogy vajon igazat adhatunk-e az iszlámot a nyugati civilizáció veszedelmes ellenfelének nyilvánító véleményeknek?
Amennyiben annak radikalizálódott irányzatáról és nem magáról a világvallások egyikéről van szó, az Iszlám ereje valóban félelmetes és fenyegető lehet. Annyi bizonyos, hogy az iszlám világ egyes részein az elmúlt időszakban egy, ha nem is határozott, de demokratikusnak nevezhető folyamat figyelhető meg. A százarcú, szervezett, iszlám terrorizmus folyamatosan újabb és újabb csoportokkal, szerveződésekkel gyarapszik. Mind közül mégis a „privatizált terrorizmusként” elhíresült formáció tekinthető a legveszélyesebbnek. Szellemi szülőatyja az az Oszama bin Laden, aki közismerten engesztelhetetlen agresszivitást tanúsít az amerikai érdekek ellenében. Oszama bin Ladent el lehet intézni, de amíg a szaúdi általános iskolák tankönyveiben az áll, hogy a hithű muszlimoknak a nem muszlimok halálos ellenségei, addig mindig lesznek helyette mások. Amíg az arab társadalmak a Nyugatot - elsősorban Amerikát és Izraelt vádolják saját szerencsétlenségükért, addig mindig lesznek új bin Ladenek. Félő tehát, hogy az arab világ „államilag szervezett gyengélkedő terrorizmusa” fokozatosan átadja helyét a „privát terrornak”, amely jellegénél fogva sokkal nehezebben kezelhető, mint lassan letűnő elődje. A terrorizmus globalizációjának, a privatizált terror megjelenésének hatásai áttételesen Magyarországon is érzékelhetőek. Világjelenség, hogy a szervezett terrorizmus
folyamatosan újabb és újabb csoportokkal, szerveződésekkel gyarapszik. A jelenlegi helyzet megértéséhez elengedhetetlen lenne az európai civilizáción belül keletkező fontosabb terrorista mozgalmak egyenkénti bemutatása. Erre azonban nem teszek a továbbiakban kísérletet. A harmadik és negyedik világ - ma különösen aktív terrorista szervezetei és mozgalmai az európai példák nyomán, azok ideológiai és szervezeti tapasztalatait felhasználva és közelebbről-távolabbról hasonló vagy összehasonlítható társadalmi körülmények között jöttek létre. Megállapítjuk, hogy a nemzetközi térben tevékenykedő terrorista politikai szervezetek a nemzetközi, regionális és nemzeti fejlődésben mutatkozó törésvonalak és - főként hatalmi - egyenlőtlenségek következtében jönnek létre. Tehát a terrorizmus a fennálló nemzetközi politikai rendszerben nem különös és átmeneti jelenség, hanem rendszer-specifikum. Leküzdésére a jelenleg alkalmazott közbiztonsági, nemzetbiztonsági és katonai eszközök alkalmatlanok.
IV. A terrorcselekményt elkövetők tipizálási lehetősége A különböző személyiségtípusú, jogsértő cselekményeket elkövetők magatartását, tevékenységét más-más jellemzi, de a személyiségjegyeik jelentős hatást gyakorolnak a velük szemben fellépő hatóságok célszerű tevékenységére, az általuk alkalmazott módszerekre, a tárgyalások lefolytatására. Ezek a felszámolást végrehajtó szervezetnek jelentenek fontos információt. Az elkövetőket az alábbiak szerint lehet osztályozni: Politikai, vallási célt követők: fanatikusok; ideológiai alapon szerveződők; anarchisták; idegen katonai szervezethez tartozó kisebb csoportok; szolgálók; megbízást teljesítő profi végrehajtók. Bűnözők: fogva tartottak (elítéltek, előzetes letartóztatásban lévők); emberrablók, váltságdíjat követelnek és közben lelepleződnek; szervezett bűnözés (leszámolás, területi harc, zsarolás túszejtéssel); kábítószer bűnözés; kriminális személyek (bűncselekmény elkövetése közben tetten érik és szorult helyzetükben túszt ejtenek); alkalmatlan, határeseti személy (egyedül követi el a bűncselekményt, ügyetlen ötlettől vezérelve túszt ejt, minimális önbizalommal kerül szorult helyzetbe). Pszichopatologikus elkövetők: depressziós; paranoid; akut paranoid kórképek; atípusos paranoid kórképek.
V.
A jogsértő cselekmények főbb formái és jellemzői
Az elkövetett jogsértő cselekményeket alapos elemzésnek kell alávetni. Az elemzések alapján következtetéseket kell levonni a jogsértő cselekmények megelőzésének lehetőségeire, gyors felszámolására, a menekülő tettesek elfogására. A terrorcselekmények főbb formái 1. Politikai okból történő emberrablás. 2. Nyereségvágyból elkövetett emberrablás. 3. Politikai okból és nyereségvágyból elkövetett repülőgéprablás. 4. Menekülés vagy szökés túszok fedezete mellett. A terrorcselekmények jellemzői A terrorcselekményeket előre kidolgozott, jól előkészített tervek alapján, általában fegyveresen, robbanóanyagok felhasználásával hajtják végre. A terroristák céljaik elérése érekében konkrét politikai, anyagi és egyéb követelésekkel lépnek fel. A követelések biztosítására általában túszként fogva tartanak vagy magukkal hurcolnak embereket. Követeléseik mielőbbi teljesítése érdekében gyilkosságot, robbantást, repülőgép-eltérítést vagy más terrorcselekményt hajthatnak végre. A terrorcselekmények végrehajtása közben felfedésük vagy akadályoztatásuk esetén nem kímélik sem mások, sem saját életüket. A terrorcselekményeket exponált helyen, nappal vagy éjjel, mindig meglepetésszerűen igyekeznek végrehajtani úgy, hogy a környezetben pánikot keltsenek, a hatóságot megzavarják, az ellenük irányuló tevékenységet nehezítsék, bénítsák, illetve késleltessék. Zsarolással és különböző fenyegetésekkel igyekeznek érvényt szerezni követeléseiknek, aminek teljesítését rendszerint rövid határidőhöz kötik. Követeléseiket általában röviddel az akció megkezdése előtt vagy azzal egyidőben szóban, írásban vagy más módon juttatják el az érdekelteknek. Minden esetben igyekeznek a hatóságokat kész tények elé állítani, a csoport létszámát, felszerelését, a fogva tartott személyek számát, helyzetét eltitkolni, illetve azzal kapcsolatban a hatóságot félrevezetni.
Nyílt erőszakos cselekményeket — a külföldre való távozás biztosítása érdekében — általában olyan személyek vagy csoportok tervezik megvalósítani, akik útlevéllel nem rendelkeznek, az adott országból bűncselekmény elkövetése miatti felelősségre vonás elől menekülnek, vagy politikailag félrevezettek. Az erőszakos cselekmények során alkalmazott általános módszerek A cselekmény végrehajtásához alkalmazott módszereket alapvetően a végrehajtás körülményei befolyásolják, így: a cselekmény jellege; az elkövetés időpontja; a cselekmény helyszíne; végrehajtáshoz szükséges idő; a hatóságok akcióba lépésének lehetőségei; a tettesek kiléte; a terrorcsoport vagy terrorista követeléseinek teljesítése
vagy elutasítása.
A módszereik jellemzői A terroristák akcióikat rendszerint fegyveresen, robbanóanyagok felhasználásával, vagy azzal való fenyegetéssel követik el. Minden esetben rendkívül durva, erőszakos módszereket alkalmaznak, ha a helyzet úgy kívánja orvul, válogatás nélkül használják fegyvereiket. A terrorakció során a környezetükben lévő személyeket megfélemlítik, megfenyegetik és megakadályozzák őket abban, hogy segítségért fordulhassanak a hatóságokhoz, vagy támadólag léphessenek fel velük szemben. Követeléseik teljesítéséhez leghatásosabb módszernek az emberrablásokat és túszok fogva tartását tartják. Túszaikat általában úgy helyezik el, hogy azok velük szemben a legkisebb ellenállást se tudják kifejteni. Rendszerint megakadályozzák, hogy a túszok a hatóságok összekötőivel szót váltsanak, vagy azok őket ellenőrizzék. A túszokkal együtt arra alkalmas helyen, általában épületekben elbarikádozzák magukat. A túszok létszámát eltitkolják. Követeléseiknek úgy kívánnak érvényt szerezni, hogy a meghatározott idő leteltével a túszokat megkínozzák vagy kivégzik. Az akció során rendszerint hamis rendszámú vagy lopott gépkocsival igyekeznek a hatóságot megtéveszteni. Az akciók végrehajtásának időpontját rendszerint titokban tartják, az elkövetés körzetét részletesen felderítik, titokban közelítik meg és meglepetésszerűen lépnek akcióba. A terroristáknak legtöbb esetben a váratlanság miatt sikerül megragadniuk a kezdeményezést, felfedésük esetén pedig gyors felszámolásuk, fegyverrel történő megfélemlítésük, a túszok — határátkelőhelyeken az utasok és szervek dolgozói — épségének, életének veszélyeztetése nélkül nehezen, vagy egyáltalán nem oldható meg. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzetközi szintéren jelen lévő terrorszervezetek akcióik tervezésénél, kijelölésénél lehetséges célterületként, illetve infrastrukturális működési területként hazánkat is figyelembe veszik.
A terrorszervezetekhez kapcsolódó személyek tisztában vannak Magyarország politikai nyitottságából eredő liberálisnak tekinthető idegenforgalmi, idegenrendészeti és határforgalmi rendszerével, így ezt kihasználva különösebb kockázat nélkül utazhatnak át, vagy rövidebb-hosszabb ideig tartózkodhatnak az országban. Ez a körülmény jelentős biztonsági kockázati tényezőt jelent. Ugyanakkor a nacionalista és nemzetiszocialista érzelmű személyi körökben több jel mutat arra, hogy illegálisan lőfegyvert, robbanóanyagot birtokolnak, illetve ezek megszerzésére törekednek, ami a terrorveszélyeztetettség szempontjából meglévő biztonsági kockázatként értékelhető.
