Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 557. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
A környezeti zajvédelemrıl szóló törvény 8. szakasz 1. bekezdésének 2. pontja és 17. szakaszának 3. bekezdése (Az SZK Hivatalos Közlönye, 36/09. és 88/10. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabálya 47. szakasz 1. bekezdésének 6. pontja (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi R E N D E L E T E T a környezeti zajvédelmi intézkedésekrıl
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. szakasz Ez a rendelet akusztikai övezetekre osztja Magyarkanizsa község településeit, és a törvénnyel összhangban környezeti zajtilalmi és zajkorlátozó intézkedéseket ír elı. 2. szakasz E rendelet értelmében zaj: minden nem kívánatos hang. Valamely hangforrás különleges zaja az a fajta zaj, amelyet a kérdéses forrás az adott helyen létrehoz, és adott forrásnak az adott helyen az adott pillanatban uralkodó általános zajban való részesedését jelenti. A különleges zaj szintjét az SRPS. ISО 1996-1 és SRPS. ISО 1996-2 szabvány szerint kell meghatározni. Minden jogi és természetes személy köteles gondoskodni arról, hogy tevékenysége, illetve magatartása a környezetet zajjal ne veszélyeztesse. 3. szakasz E rendelet értelmében zajforrások: a) azok a gépjármővek, berendezések, munkaeszközök, vezetékek, szerkezetek, technológiai eljárások, elektroakusztikai berendezések, emberi tevékenységek, amelyek igénybe vétele zárt vagy nyitott térben levı üzleti és egyéb építményekben zaj keletkezésével jár; b) azok a mozgó és helyhez kötött objektumok, amelyek adott körülmények között zajt idéznek elı, egyúttal a sportra, játékra, táncra, elıadásra, hangversenyre, zenehallgatásra és hasonlókra használt nyitott és zárt terek, valamint a vendéglátóhelyek, garázsok, parkolók stb. II. AKUSZTIKAI ÖVEZETEK 4. szakasz Ez a rendelet az alábbi övezeteket különíti el: – kiemelt jelentıségő övezetek (város-, illetve településközpont, kisüzemi gazdaság, átmenı forgalmú utak); – üzleti-lakó övezetek; – ipari övezetek; – idegenforgalmi területek, kempingek, pihenı- és üdülıterületek, és a környezeti zajvédelemben hatályos jogszabályoknak megfelelıen Magyarkanizsa község területén megállapítja a zajvédelmi intézkedéseket. A központi szerepkörő, az üzleti-lakó, az ipari, valamint a pihenı- és üdülıövezet meghatározása a Magyarkanizsa község településeire készített tervdokumentumokkal összhangban történt. E szakasz 1. bekezdésével összhangban Magyarkanizsa község területén ez a rendelet a következı övezeteket különíti el: MAGYARKANIZSA I. Idegenforgalmi területek, kempingek, pihenı- és üdülıterület Tiszai védıtöltés a Frangepán utcától a kistöltésen, a Gyógyfürdı soron, Liget soron, cigánylejárón át a tangazdaságig, a tangazdaságot határoló dőlıút a tiszai védıtöltésig. II. Lakóövezet – tisztán lakhatásra szolgáló területek Ebbe az övezetbe tartozik a településnek minden olyan területe, amelyre az I., III., IV. és V. övezet nem terjed ki. III. és IV. Kiemelt jelentıségő övezet – üzleti-lakó területek, kereskedelmi-lakó területek és játszóterek, városközpont, lakásokat magában foglaló kisipari, kereskedelmi, közigazgatási és igazgatási övezet, autópálya, fıút és városon belüli útvonalak menti övezet. III. Kisüzemi gazdaság övezete: Bar, Cetinje, Néphısök útja, Szabadkai út, Törökkanizsai út, Miloš Obilić, Vuk Karadžić utca a Dubrovnik utcáig, Vásártér, Gesztenye fasor a Bar és a Miloš Obilić utca között.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 558. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
IV. övezet: a következı utcák övezte terület: Tisza menti körút a Kistöltésig, Kistöltés, Gyógyfürdı sor a J. J. Zmaj utca vonaláig, J. J. Zmaj, Piac tér, Bolmány utca a Damjanich utcáig, Damjanich utca a Szabadkai útig. V. Ipari övezet. Két helyszínen található: ÉSZAKI Szabadkai út, a Potisje–Kanjiža Kft. déli határvonala, a Kırös III-at határoló dülıút, Tukacs-tanya a Bar utcáig, Bar utca. DÉLI A Laták István utcai magántelkek vége, az Üvegházat délkeletrıl és délnyugatról határoló dőlıút, a zenta– magyarkanizsai út, a FIM területe, a Július 7. utca folytatásában húzódó dőlıút a gázmérı állomás vonaláig, a magyarkanizsa–zentai vasúti pálya a Cetinje utcáig. HORGOS II. Lakóövezet – tisztán lakhatásra szolgáló területek Ehhez az övezethez tartoznak a településnek azok a területei, amelyekre a IV. és V. övezet nem terjed ki. IV. Kiemelt jelentıségő övezet – településközpont, lakásokat magában foglaló kisipari, kereskedelmi, közigazgatási és igazgatási övezet, fıutakkal és települési útvonalakkal, amelyet a következı utcák határolnak: Kárász, Nepomuki Szent János, Kanizsai út a Bartók Béla utcáig, Bartók Béla u. a Dózsa György utcáig, Vasút u. a Kossuth Lajos utcáig, Kossuth Lajos u. a Kárász utcáig, Szegedi út, Szabadkai út, Szent Péter u., Nagy u., Kanizsai út és Njegoš utca. V. Ipari övezet: A horgosi Vitamin Kft., a horgosi Higlo Rt. és a vasútállomás területe. Martonos, Kishomok, Kispiac, Velebit, Adorján, Tóthfalu, Oromhegyes, Tóthfalu, Orom, Völgyes, Újfalu és V. Zimonjić település a lakóövezetbe tartozik. 5. szakasz Az 1. táblázatban szereplı határértékek az alapvetı zajkeltıkre és a mérvadó nyíltszíni zajszintre vonatkoznak. 1. Táblázat
Övezet I. II. III. IV.
V.
Terület rendeltetése
Idegenforgalmi területek, kempingek, pihenı- és üdülıterület Tisztán lakhatásra szolgáló terület Üzleti-lakó terület, kereskedelmi-lakó terület és játszótér Városközpont, lakásokat magában foglaló kisipari, kereskedelmi, közigazgatási és igazgatási övezet, autópálya, fıút és városi közlekedési útvonalak menti övezet Lakóépületek nélküli ipari, raktári és kiszolgálóterületek, szállítási terminálok
Legmagasabb megengedett külsı zajszint (LAeq,): dBA nappal éjszaka (22.00–06.00 óra között) 50 45 55 45 60 50 65
55
Az övezet határán a zaj nem lépheti túl a vele határos övezetben engedélyezett szinteket
A 2. táblázatban szereplı határértékek a zárt térben mért mérvadó zajszintre vonatkoznak. 2. Táblázat Zajszint: dB(A)
1.
A helyiség rendeltetése
nappal és este
Lakóépület, tartózkodásra szolgáló helyiségei (háló- és nappali szoba) csukott ablaknál
35
éjszaka (22.00–06.00 óra között) 30
Број: 22.
2. 2.1.
2.2. 2.3. 2.4. 2.5.
27.12.2012.
СТРАНА 559. OLDAL
Köz- és egyéb épületekben csukott ablaknál: Egészségügyi intézmény és magánrendelık és ezeken belül: a) betegszoba b) rendelı gyermekek és tanulók pihenésére szolgáló épületek helyiségei, idısek és nyugdíjasok bentlakó otthonainak hálószobái nevelı- és oktató helyiségek (tanterem, elıadóterem, szertár stb.), mozi terem és könyvtári olvasóterem színház- és hangversenyterem szállodai szoba
2012.12.27.
22. szám
35 40 35
30 40 30
40
40
30 35
30 30
III. KÖRNYEZETI ZAJTILALMI ÉS ZAJKORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEK 6. szakasz Lakóhelyiségekben csukott ablaknál az engedélyezett legmagasabb zajszint nappal 35 dBA, éjszaka 30 dBA. 7. szakasz A zajforrást akként kell használni és karbantartani, hogy a zaj ne lépje túl az emberi tartózkodásra szolgáló környezetben engedélyezett szintet. Az elhelyezéstıl függetlenül nem használható semmilyen berendezés és gépi fölszerelés (légkondicionáló berendezés, ventilátor, légsőrítı, hidrofor, főtılámpa stb., ha az e rendeletben elıírtnál (engedélyezettnél) nagyobb zajt keltenek. 8. szakasz Tilos használni minden olyan zaj forrását, amelynek a környezetben nyílt színen kibocsátott legmagasabb irányú szintje túllépi a rendelet 5. szakaszában írt legmagasabb engedélyezett zajszinti értéket. 9. szakasz Zajforrás akkor használható, ha rendelkezik az adott övezetre elıírt használati és karbantartási feltétek mellett mért zajszint dB(A)-értékekrıl kiállított okirattal. Az a jogi személy vagy vállalkozó, aki a zajforrásnak tulajdonosa, illetve használója, az elıírt módon köteles gondoskodni a zaj mérésérıl, a zajmérési jelentés elkészítésérıl és a zajmérés költségeinek fedezésérıl. 10. szakasz A zajmérést az adott szakterületet szabályozó jogszabályokkal összhangban kell végezni. 11. szakasz Az e rendelet 4. szakaszában írt övezetekben az ez irányú igény fölmerülése esetén kell zajt mérni, ha a környezetvédelmi felügyelı a mérést szükségesnek ítéli. Zajt írásbeli lakossági kérelem alapján is kell mérni, ha arra az engedélyezett dB(A)-értékek túllépésének alapos gyanúja miatt a felügyelı utasítást ad. Zajt a környezetvédelmi ügyekben hatáskörrel rendelkezı minisztérium által arra feljogosított szervezet mérhet. 12. szakasz Az e rendelet 8. szakaszában írt zajmérés költségeit a zajforrás tulajdonosa fedezi, ha a zajszint túllépte az e rendeletben elıírt értéket, ha viszont a zajszint az engedélyezett határértékek között mozog, úgy a zajmérés költségeit a községi költségvetés viseli. IV. FELÜGYELET 13. szakasz E rendelet végrehajtásának felügyeletét a Községi Közigazgatási Hivatal felügyelıségi ügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége gyakorolja. V. BÜNTETİRENDELKEZÉSEK 14. szakasz Szabálysértésért kiszabott 50.000,00-tıl 1.000.000,00 dinárig terjedı pénzbírsággal sújtandó az a gazdasági társaság, vállalat vagy egyéb jogi személy, amely:
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 560. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
1. a 6. szakaszba ütközı módon jár el; 2. az elıírt határértékeket meghaladó zajt bocsát ki (5. szakasz); 3. nem rendelkezik a 8. szakasz rendelkezéseinek megfelelıen az általa kibocsátott hangerı szintjére vonatkozó adatokkal. Az e szakasz 1. bekezdésében írt szabálysértésért a felelıs személy 5.000,00-tıl 75.000,00 dinárig terjedı pénzbírsággal sújtandó. Az e szakasz 1. bekezdésében írt szabálysértésekért vállalkozó 5.000,00-tıl 250.000,00 dinárig terjedı pénzbírsággal sújtandó. Az e szakasz 1. bekezdésében írt szabálysértésekért természetes személy 5.000,00-tıl 75.000,00 dinárig terjedı pénzbírsággal sújtandó. Az e rendelet 7. szakaszában írt szabálysértésért jogi személy és vállalkozó 20.000,00, természetes személy és jogi személy felelıs személye 5.000,00 dináros helyszíni pénzbírsággal sújtandó. VI. ÁTMENETI ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK 15. szakasz A jogi személyek és vállalkozók üzletvitelüket a jelen rendelet hatályba lépését követı 1 hónapon belül kötelesek egybehangolni ezzel a rendelettel, az esetben pedig, ha építményük megfelelı hangszigetelésének biztosítása érdekében elengedhetetlen építési munkálatok kivitelezésére van szükség, az egybehangolást legkésıbb 3 hónapon belül kötelesek elvégezni. Ha a jogi személyek és vállalkozók olyan zajforrást használnak, amelyhez a kibocsátott hangerırıl nem rendelkeznek adatokkal, úgy ezeket az adatokat a jelen rendelet hatályba lépését követı 3 hónapon belül kötelesek biztosítani. 16. szakasz E rendelet hatályba lépésével hatályát veszti a zajvédelmi intézkedésekrıl szóló rendelet (Kanizsa Község Hivatalos Lapja, 6/99. és Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 2/05. és 7/10. sz.). 17. szakasz Ez a rendelet a Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában való közzétételét követı nyolcadik napon lép hatályba.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-395/2012–I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A költségvetési rendszerről szóló törvény 43. szakasza (Az SZK Hiv. Közlönye, 54/2009., 73/2010., 101/2010., 101/2011 és 93/2012 sz.), a helyi önkormányzatról szóló törvény 32. szakasza (Az SZK Hiv. Közlönye, 129/07. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabálya 47. szakasz 1. bekezdésének 2. pontja (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 19/2012. sz. - egységes szerkezetbe foglalt szöveg ) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi
R E N D E L E T E T a 2013. évi magyarkanizsai községi költségvetésrıl
I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. szakasz A 2013. évi magyarkanizsai községi költségvetés (a továbbiakban: költségvetés) bevételei és jövedelmei, kiadásai és ráfordításai az alábbiakból állnak:
А. BEVÉTELI ÉS JÖVEDELMI, KIADÁSI ÉS RÁFORDÍTÁSI SZÁMLÁK
dinárban
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 561. OLDAL
2012.12.27.
1. Nem pénzügyi vagyon értékesítésén alapuló összes bevétel és jövedelem
1 385 412 388,18
1.1. FOLYÓ BEVÉTELEK, ebben:
1 285 412 388,18
- költségvetési eszközök
1 167 412 388,18
- saját bevételek
29 760 000,00
- donációk
88 240 000,00
1.2. NEM PÉNZÜGYI VAGYON ÉRTÉKESÍTÉSÉBŐL SZ. JÖVEDELМЕК
100 000 000,00
2. Nem pénzügyi vagyon szerzésére szolgáló összes kiadás és ráfordítás
1 379 000 000,00
2.1. FOLYÓ KIADÁSOK, ebben:
1 156 522 000,00
- folyó költségvetési kiadások
1 115 622 000,00
- saját bevételekből fedezett kiadások
29 460 000,00
- donációk
11 440 000,00
2.2. NEM PÉNZÜGYI VAGYON SZERZÉSÉRE SZOLGÁLÓ KIADÁSOK, ebben: - folyó költségvetési kiadások
222 478 000,00 145 378 000,00
- saját bevételekből fedezett kiadások
300 000,00
- donációk
76 800 000,00
KÖLTSÉGVETÉSI TÖBBLET (7. oszt. + 8. oszt.) - ( 4. oszt. + 5. oszt.)
6 412 388,18
Pénzügyi vagyon szerzésére szolgáló kiadások Pénzügyi vagyon értékesítéséből származó jövedelemek TELJES FISKÁLIS TÖBBLET (7. oszt. + 8. oszt.) - ( 4. oszt. + 5. oszt.) + (kat. 92 - kat. 62)
6 412 388,18
B. PÉNZELLÁTÁSI SZÁMLA Pénzügyi vagyоn értékesítéséből származó jövedelmek (konto 9211, 9221, 9219, 9227, 9228)
1 000 000,00
Adósságvállalásból származó jövеdelmek (kat 91)
0,00
Előző évekből szárm. többlet vagy előző években föl nem használt eszközök
61 587 611,82
Adósság tőketörlesztési ráfordításai (kat 61)
49 000 000,00
Pénzvagyon szerzése (kat. 62 -része)
20 000 000,00
NETTÓ PÉNZELLÁTÁS
-6 412 388,18
Teljes fiskális többlet a nettó pénzellátással
0,00
Összeg szerinti költségvetési bevételek és jövedelmek, kiadások és ráfordítások: Közgazdasági MEGNEVEZÉS osztályozás jelzőszáma
Költségvetési eszközök
1 NEM PÉNZÜGYI VAGYON ÉRTÉKESÍTÉSÉBŐL SZÁRMAZÓ ÖSSZES BEVÉTEL ÉS JÖVEDELEM
2
1. Adóbevételek 1.1. Jövedelem, nyereség és tőkehaszon utáni adó (az önkéntes járulék kivételével)
71
479 890 000,00
711
373 540 000,00
1.2. Önkéntes járulék 1.3. Vagyonadó
711180
60 000 000,00
713
72 100 000,00
1.4. Egyéb adóbevételek 2. Nem adójellegű bevételek, ebben - a meghatározott rendeltetésű egyes bevételnemek (célbevételek) -javak és szolgáltatások értékesítése
3
6 000 000,00 74
468 922 388,18
742
8 700 000,00
3. Donációk
731+732
15 000 000,00
4. Átutalások
733
202 100 000,00
8
100 000 000,00
5. Nem pénzügyi vagyon értékesítéséből származó jövedelmek
22. szám
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 562. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
NEM PÉNZÜGYI VAGYON SZERZÉSÉRE SZOLGÁLÓ ÖSSZES KIADÁS ÉS RÁFORDÍTÁS 1. Folyó kiadások
4
1 115 622 000,00
41
207 527 000,00
1.2. Áruk és szolgáltatások igénybevétele
42
533 939 500,00
1.3. Kamattörlesztés
44
23 025 000,00
1.4. Támogatások
45
25 395 500,00
47
71 890 000,00
1.1. Munkavállalókra fordított kiadások
1.5. Költségvetési szociális védelem 1.6. Egyéb kiadások
48+49
99 740 200,00
46
153 543 800,00
3. Nem pénzügyi vagyon szerzésére szolgáló ráfordítások
5
145 378 000,00
4. Pénzvagyon szerzésére szolgáló ráfordítások (a 6211 kivételével) PÉNZVAGYON ÉRTÉKESÍTÉSÉBŐL ÉS ADÓSSÁGVÁLLALÁSBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK
62
20 000 000,00
1. Hiteltörlesztésen és pénzvagyon értékesítésén alapuló jövedelmek
92
1 000 000,00
91
0,00
2. Átutalások
2. Adósságvállalás 2.1. Belföldi hitelezőknél való adósságvállalás
911
0,00
2.2. Külföldi hitelezőknél való adósságvállalás
912
0,00
ADÓSSÁGTÖRLESZTÉS ÉS PÉNZVAGYON SZERZÉSE 3. Adósságtörlesztés
61
49 000 000,00
3.1. Belföldi hitelezőknek való adósságtörlesztés
611
49 000 000,00
3.2. Külföldi hitelezőknek való adósságtörlesztés
612
0,00
613
0,00
6211
0,00
3.3. Jótálláson alapuló adósságtörlesztés 4. Pénzvagyon szerzése KORÁBBI ÉVEKBŐL FELOSZTATLANUL MARADT TÖBBLETBEVÉTEL (3. osztály)
3
61 587 611,82
2. szakasz A költségvetés 1.330.000.000,00 dináros teljes jövedelmét bevételnemenként, illetve közgazdasági osztályozás szerint a képviselő-testület az alábbi összegekben állapítja meg:
Ss z
Közgaz g. osztály
BEVÉTELNEM
Költségvetés
Szerke-zet
Felhasználói pótbevételekb ől teljesített kiadások
Összesen
Szerkezet
FOLYÓ ÉVI ESZKÖZÖK 3 711
Korábbi évekből föl nem osztott többlet
61 587 611,82
61 587 611,82
Jövedelemadó, nyereségadó és tőkeh. utáni adó
1
711111
Munkabérek utáni adó
258 000 000
19,40%
258 000 000
17,82%
2
711121
7 500 000
0,56%
7 500 000
0,52%
711122
Önálló tevékenységből származó bevételek utáni adó Önálló tevékenységből származó bevételek u. átalányadó
3 4
6 500 000
0,49%
6 500 000
0,45%
711143
Ingatlanból származó bevételek utáni adó
8 000 000
0,60%
8 000 000
0,55%
5
711145
Ingóságok bérbeadás. származó bevételek utáni adó
1 800 000
0,14%
1 800 000
0,12%
6
711146
Mezőg. és erdészetből származó bevételek utáni adó
100 000
0,01%
100 000
0,01%
7
711147
Földadó
3 240 000
0,24%
3 240 000
0,22%
8
711149
Ingóságok bérbeadás. származó bevételek utáni adó
100 000
0,01%
100 000
0,01%
9
711161
Személybiztosítási bevétel utáni adó
100 000
0,01%
100 000
0,01%
10
711180
Önkéntes járulékok
60 000 000
4,51%
60 000 000
4,14%
11
711191
28 000 000
2,11%
28 000 000
1,93%
12
711193
Egyéb bevételek utáni adó Hivatásos sportolók és sportszakemb. bevét. utáni adó 711. bevételnem összesen
712
Béralapadó
200 000
0,02%
200 000
0,01%
373 540 000
28,09%
373 540 000
25,80%
Број: 22.
13
712110
27.12.2012.
СТРАНА 563. OLDAL
Béralapadó 712. bevételnem összesen
713
2012.12.27.
22. szám
50 000
0,00%
50 000
0,00%
50 000
0,00%
50 000
0,00%
Vagyonadó
14
713121
Magánszemélyek vagyonadója
20 000 000
1,50%
20 000 000
1,38%
15
713122
Jogi személyek vagyonadója
25 000 000
1,88%
25 000 000
1,73%
16
713311
Örökösödési és ajándékozási adó
3 000 000
0,23%
3 000 000
0,21%
17
713420
Tőkeügyletek utáni adó
24 000 000
1,80%
24 000 000
1,66%
18
713611
Névre szóló részvények és üzletrész utáni adó
100 000
0,01%
100 000
0,01%
72 100 000
5,42%
72 100 000
4,98%
15 000 000
1,13%
15 000 000
1,04%
500 000
0,04%
500 000
0,03%
4 000 000
0,30%
4 000 000
0,28%
50 000
0,00%
50 000
0,00%
713. bevételnem összesen 714
Javak és szolgáltatások utáni adó
19
714513
Gépjármű-üzembentartási kommunális illeték
20
714543
Művelési ágból való kivonás utáni térítés
21
714547
Környezetszennyezési térítmény
22
714549
Széndioxid-, HO2-, poranyag-kibocsátási térítmény
23
714552
Üdülőhelyi illeték
4 500 000
0,34%
4 500 000
0,31%
24
714562
Környezetvédelmi és -fejlesztési különtérítmény
3 450 000
0,26%
3 450 000
0,24%
25
714572
Játékautomata-üzemeltetés u. kom. Illeték
200 000
0,02%
200 000
0,01%
26
714593
Víz-, szennyvíz-, telefonve. lefektetése u. térítés
500 000
0,04%
500 000
0,03%
28 200 000
2,12%
28 200 000
1,95%
714. bevételnem összesen 716
Egyéb adók
27
716111
Kommunális cégtáblailleték
4 000 000
0,30%
4 000 000
0,28%
28
716112
Székhelyen kívül elhelyezett cégtábla utáni illeték
2 000 000
0,15%
2 000 000
0,14%
6 000 000
0,45%
6 000 000
0,41%
15 000 000
1,13%
15 000 000
1,04%
731. bevételnem összesen
15 000 000
1,13%
15 000 000
1,04%
2 000 000
0,15%
2 000 000
0,14%
100 000
0,01%
100 000
0,01%
75 000 000
5,64%
75 000 000
5,18%
716. bevételnem összesen 731 29
731151 733
Külföldi államok adományai Külföldi államok adományai községi szint javára
30
733152
31
733154
Más hatalmi szintektől származó átutalások Egyéb folyó átutalások a köztársasági költségvetésből a községeknek Szűkebb értelemben vett köztársasági folyó címzett átutalások
32
733156
Folyó címzett átutalások a tartománytól
33
733158
Nem címzett átutalások a tartománytól
90 000 000
6,77%
90 000 000
6,22%
34
733252
Folyó címzett tőkeátutalások a tartománytól
35 000 000
2,63%
35 000 000
2,42%
202 100 000
15,20%
202 100 000
13,96%
733. bevételnem összesen 741 35
741151
Vagyonbevételek A községi költségvetés kamatbevételei a költségvetési eszközök után
36
741516
Ásványi nyersanyagok használata utáni térítés
37
741522
Mezőgazdasági terület bérbeadásából befolyt eszk.
38
741526
Erdőhasználat u. térítés
39
741531
Közterület-használati kommunális illeték
40
741534
Építési telek használata utáni térítés
41
741535
Építőanyaggal való közterület-foglalás u. kom. Illeték
42
741551
Ált. érdekű javak haszn. utáni térítés – kőolajjáradék Свега врста 741
742
15 000 000
1,13%
15 000 000
1,04%
370 000 000
27,82%
370 000 000
25,55%
43 000 000
3,23%
43 000 000
2,97%
10 000
0,00%
10 000
0,00% 0,01%
200 000
0,02%
200 000
6 000 000
0,45%
6 000 000
0,41%
100 000
0,01%
100 000
0,01%
412 388,18
0,03%
412 388,18
0,03%
434 722 388,18
32,69%
434 722 388,18
30,02%
100 000
0,01%
100 000
0,01%
100 000
0,01%
100 000
0,01% 0,03%
43
742152
44
742154
Javak és szolgáltatások értékesítése Ingatlanok bérbe-, ill. haszn. adásából származó bevét. Javak és szolgáltatások értékesítéséből vagy bérbeadásból sz. bev.
45
742251
Községi közigazgatási illetékek
500 000
0,04%
500 000
46
742253
Telekrendezési díj
4 000 000
0,30%
4 000 000
0,28%
47
742351
Községi szervek bevételei
4 000 000
0,30%
4 000 000
0,28%
8 700 000
0,65%
8 700 000
0,60%
742. bevételnem összesen 743
Pénzbírságok
Број: 22.
48
743324
49
743351
50
743352
51
743353
27.12.2012.
СТРАНА 564. OLDAL
Közlekedési szabályértési pénzbírságokból származó bevételek Szabálysértési eljárásban kirótt pénzbírs, származó bevételek Szabálysértési pénzbírságokból származó bevételek Helyszíni és közigazgatási eljárásban kiszabott bírságokból sz. bevételek 743. bevételnem összesen
744
2012.12.27.
22. szám
3 500 000
0,26%
3 500 000
0,24%
700 000
0,05%
700 000
0,05%
150 000
0,01%
150 000
0,01%
150 000
0,01%
150 000
0,01%
4 500 000
0,34%
4 500 000
0,31%
Magán- és jogi személyek önkéntes átutalásai
52
744151
Magán- és jogi sz. önkéntes tőkeátutalásai
10 000 000
0,75%
10 000 000
0,69%
43
744251
Magán- és jogi szem. önkéntes tőkeátutalásai
10 000 000
0,75%
10 000 000
0,69%
20 000 000
1,50%
20 000 000
1,38%
744. bevételnem összesen 745 54
745151
Vegyes és határozatlan bevételek Községi szint egyéb bevételei 745. bevételnem összesen
55
771
Emlékeztető szerinti tétel. a kiadások megtér.
771111
Emlékeztető szerinti tétel. a kiadások megtér. 771. bevételnem összesen
811 56
811151
921 57
921951
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
1 500 000
0,11%
1 500 000
0,10%
1 500 000
0,11%
1 500 000
0,10%
Ingatlanértékesítésből sz. jövedelek Ingatlanértékesítésből a közs.szint javára sz. jöved.
100 000 000
7,52%
100 000 000
6,91%
811. bevételnem összesen Belföldi pénzvagyon értékesítéséből származó bevételek
100 000 000
7,52%
100 000 000
6,91%
Belföldi részvényeladásból származó jövedelmek
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
921. bevételnem összesen
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
-költségvetési eszközök (forrás 01)
1 330 000 000
100,00%
1 330 000 000
91,85%
-Saját bevételek (forrás 04)
0
0,00%
29 760 000
29 760 000
2,06%
-kölföldről származó donációk (forrás 05)
0
0,00%
10 400 000
10 400 000
0,72%
73 580 000
73 580 000
4 260 000
4 260 000
118 000 000
1 448 000 000
-más hatalmi szintekről származó donációk (forrás 07) -donációk civilszervezetektől és egyénektől (forrás 08) ÖSZESEN (3+7+8+9):
0 0 1 330 000 000
0,00% 0,00% 100,00%
5,08% 0,29% 100,00%
A tervezett és végrehajtott összes folyó kiadás és ráfordítás közgazdasági osztályozás szerint:
Ssz
Közg. osztály
1
41
2
42
Munkavállalókat illető kiadások Szolgáltatások és áruk igénybevétele
3
43
Állóalapok használata
4
44
Kamattörlesztés
5
45
Támogatások
6
46
Adományok és átutalások
7
47
Társadalombiztosítási jogok
8
48
Egyéb kiadások
9
49
Közigazgatási átutalások
10
51
Állóalapok
141 096 000
12
54
Természeti vagyon
4 282 000
0,32%
13
61
Tőketörlesztés
49 000 000
3,68%
14
62
Pénzvagyon szezése
20 000 000
1,50%
1 330 000 000
100,00%
KÖLTSÉG FAJTÁK
ÖSSZESEN:
Költségvetés
Szerke-zet
Felhasználói pótbevételekből teljesített kiadások
Összesen
Szerke-zet
207 527 000
15,60%
14 348 600
221 875 600
15,32%
533 939 500
40,15%
26 350 400
560 289 900
38,69%
561 000
0,04%
130 000
691 000
0,05%
23 025 000
1,73%
50 000
23 075 000
1,59%
25 395 500
1,91%
0
25 395 500
1,75%
153 543 800
11,54%
0
153 543 800
10,60%
71 890 000
5,41%
0
71 890 000
4,96%
67 240 200
5,06%
21 000
67 261 200
4,65%
32 500 000
2,44%
0
32 500 000
2,24%
10,61%
77 100 000
218 196 000
15,07%
0
4 282 000
0,30%
0
49 000 000
3,38%
0
20 000 000
1,38%
118 000 000
1 448 000 000
100,00%
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 565. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
A költségvetés alaprendeltetés szerinti ráfordításai: Szerkezet
14 348 600
221 875 600
15,32%
9 478 000
174 934 000
12,08%
2,26%
1 741 600
31 784 600
2,20%
0,02%
0
310 000
0,02%
Közgazg. osztály
41
Munkavállalókat illető kiadások
207 527 000
15,60%
1
411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
165 456 000
12,44%
2
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
30 043 000
3
413
310 000
4
414
Természetbeni térítések Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
5
415
6
416
Munkavállalóknak juttatott térítések Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
42
Szolgáltatások és áruk igénybevétele
7
421
Állandó költségek
8
422
Útiköltségek
KÖLTSÉG FAJTÁK
Szerkezet
Költségvetés
Felhasználói pótbevételekből teljesített kiadások
Összesen
Ssz
7 418 000
0,56%
2 917 000
10 335 000
0,71%
2 616 000
0,20%
201 000
2 817 000
0,19%
1 684 000
0,13%
11 000
1 695 000
0,12%
533 939 500
40,15%
26 350 400
560 289 900
38,69%
58 478 500
4,40%
3 892 000
62 370 500
4,31%
6 947 000
0,52%
464 000
7 411 000
0,51% 10,04%
9
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
141 543 000
10,64%
3 775 000
145 318 000
10
424
Szakosított szolgáltatások
111 879 000
8,41%
13 212 400
125 091 400
8,64%
11
425
Folyó javítások és karbantartás
196 895 000
14,80%
2 445 000
199 340 000
13,77%
12
426
18 197 000
1,37%
2 562 000
20 759 000
1,43%
43
Anyag Munkaeszközök értékcsökkenése és igénybevétele
561 000
0,04%
130 000
691 000
0,05%
13
431
Ingatlanok és fölszerelés értékcsökkenése
561 000
0,04%
130 000
691 000
0,05%
44
Kamattörlesztés
23 025 000
1,73%
50 000
23 075 000
1,59%
14
441
Belföldi kamattörlesztés
13 525 000
1,02%
50 000
13 575 000
0,94%
15
442
Külföldi kamattörlesztés
9 000 000
0,68%
0
9 000 000
0,62%
16
444
Adósságvállalás járulékos költségei
500 000
0,04%
0
500 000
0,03%
45
25 395 500
1,91%
0
25 395 500
1,75%
17
451
Támogatások Nem pénzügyi közvállalatoknak nyújtott támogatás
18
454
Támogatások privát vállalatoknak
46 19
463 47
17 500 000
1,32%
0
17 500 000
1,21%
7 895 500
0,59%
0
7 895 500
0,55%
Adományok és átutalások
153 543 800
11,54%
0
153 543 800
10,60%
Más hatalmi szinteknek járó átutalások
153 543 800
11,54%
0
153 543 800
10,60%
71 890 000
5,41%
0
71 890 000
4,96%
472
Társadalombiztosítási jogosultságok Költségvetésből nyújtott szoc. védelmi térítések
71 890 000
5,41%
0
71 890 000
4,96%
48
Egyéb kiadások
67 240 200
5,06%
21 000
67 261 200
4,65%
21
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
49 539 200
3,72%
0
49 539 200
3,42%
22
482
1 837 000
0,14%
21 000
1 858 000
0,13%
23
483
Adók, kötelező illetékek Pénzbírságok, bírósági végzés szerinti kötbérek
64 000
0,00%
0
64 000
0,00%
24
484
Természeti csapás miatti kártérítés
15 800 000
1,19%
0
15 800 000
1,09%
49
Közigazgatási átutalások
32 500 000
2,44%
0
32 500 000
2,24%
20
25
499
Tartalékeszközök
32 500 000
2,44%
0
32 500 000
2,24%
51
Állóalapok
141 096 000
10,61%
77 100 000
218 196 000
15,07%
26
511
Épületek és építmények
117 061 000
8,80%
73 500 000
190 561 000
13,16%
27
512
Gépek és fölszerelések
21 510 000
1,62%
200 000
21 710 000
1,50%
28
513
Egyéb ingatlanok és fölszerelések
0
0,00%
3 000 000
3 000 000
0,21%
29
515
Nem anyagi vagyon
2 525 000
0,19%
400 000
2 925 000
0,20%
54
Természetbeni vagyon
4 282 000
0,32%
0
4 282 000
0,30%
30
541
Földterület
4 282 000
0,32%
0
4 282 000
0,30%
61
Tőketörlesztés
49 000 000
3,68%
0
49 000 000
3,38%
31
611
Belföldi hitelezőknek járó tőketörlesztés
49 000 000
3,68%
0
49 000 000
3,38%
62
Pénzvagyon szezése
20 000 000
1,50%
0
20 000 000
1,38%
32
621
Belföldi pénzvagyon szerzése
20 000 000
1,50%
0
20 000 000
1,38%
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 566. OLDAL
ÖSSZESEN:
1 330 000 000
100,00%
2012.12.27.
118 000 000
1 448 000 000
A költségvetési felhasználók tervezett beruházási kiadásai a 2013. évben a következő jelentés mutatja: közgazd. Osztályozás
sorszám
LEÍRÁS
2013-as év
А. BERUHÁZÁSI PROJEKTUMOK 511/512
Épületek és építmények/gépek és felszerelések
1.
"Beszédes József" középiskola Magyarkanizsa -az elavult fűtésrendszer felújítása -új ablakok kivitelezése és beépítése
2.
"Október 10" Általános Iskola Horgos -épületasztalos munkák Kispiacon
3.
"Kis Ferenc" Általános Iskola Oromhegyes-Orom -ablakok és bejárati ajtócsere Oromon
4.
5.
7 500 000 3 500 000 4 000 000
5 100 000 5 100 000
4 800 000 2 300 000
-az oromi iskolaépület vizesgóc rekonstrukciója
2 500 000
"J.J. Zmaj" Általános Iskola Magyarkanizsa
5 600 000
-az elavult fűtésrendszer felújítása és új kondenzációs gázkazánok beépítése -épületvásárlás a martonosi oktatási egységnek
Közigazgatási hivatal - a Szociális központ épülete - a városháza beruházási kiadásai - ingatlavásárlás - horgosi ipari zóna - martonosi ivóvízkút fúrása
4 600 000 1 000 000 50 721 000 8 000 000 10 000 000 5 000 000 22 721 000 5 000 000
B. JAVÍTÁSOK ÉS KARBANTARTÁSOK 425
Folyójavítások és karbantartás
1.
I.E. I. "GYÖNGYSZEMEINK"
4 600 000
-a kispiaci vizesgóc javítási és karbantartási munkálatai -a martonosi vizesgóc javítási és karbantartási munkálatai
2.
Kis Ferenc Általános Iskola, Oromhegyes-Orom -az iskolaépület meszelése
2 300 000 2 300 000
1 000 000 1 000 000
3.
Október 10 Általános Iskola, Horgos
4.
Településrendezési közvállalat Magyarkanizsa
- festő és mázoló munkálatok
4 750 000 4 750 000
- épületek és útkiépítés
26 000 000 26 000 000
II. KÜLÖN RÉSZ
22. szám
100,00%
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 567. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
Szakasz 3.
Közgazd. Osztályozás
1
Tétel
Fejezet
1
Jogcímcsoport
Költésghelyrend
A költségvetés 1.330.000.000,00 dináros összegének és a közvetlen és közvetett költségvetésieszköz-használók 118.000.000,00 dinár összegű pótbevételeinek, valamint a korábbi évek fel nem osztott 61.587.611,82 dináros többletbevételének felhasználók és ráfordításnemek szerinti felosztása:
MEGNEVEZÉS
Költségvetés
Szerkezet
Felhasználói pótbevétele kből teljesített kiadások
Összesen
Szerkezet
Községi Képviselő-testület, polgármester és Községi Tanács 110
Végrehajtó és törvényhozó szervek 1
411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
2
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
3
413
4
414
Természetbeni térítések Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
5
415
Munkavállalóknak juttatott térítések
7
422
Útiköltségek
8
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
9
426
Anyag
10
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
481 481 481 481
21 600 000
1,62%
21 600 000
1,49%
3 900 000
0,29%
3 900 000
0,27%
100 000
0,01%
100 000
0,01%
1 400 000
0,11%
1 400 000
0,10%
150 000
0,01%
150 000
0,01%
2 500 000
0,19%
2 500 000
0,17%
15 000 000
1,13%
15 000 000
1,04%
400 000
0,03%
400 000
0,03%
21 180 000
1,59%
21 180 000
1,46%
Politikai pártoknak nyújtott támogatások
1 950 000
0,15%
1 950 000
0,13%
Történelmi levétár, Zenta Civilszervezeti progr. társfinansz. és folyó kiadások Egyéb civilszervezeti programok támogatása
1 130 000
0,08%
1 130 000
0,08%
16 400 000
1,23%
16 400 000
1,13%
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
481
Reg. Egészségtur.-klaszter Alap
200 000
0,02%
200 000
0,01%
481
Magyar Nemzeti Tanács
500 000
0,04%
500 000
0,03%
költségvetési bevételek
66 230 000
4,98%
66 230 000
4,57%
110. jogcímcsoport összesen
66 230 000
4,98%
66 230 000
4,57%
jogcímcsoport pénzforrásai 110 01
fejezet pénzforrásai 1. 01
2
költségvetési bevételek
66 230 000
4,98%
66 230 000
4,57%
fejezet összesen 1.
66 230 000
4,98%
66 230 000
4,57%
Művelődés 820
Művelődési szolgáltatások 11
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
16 000 000
1,20%
16 000 000
1,10%
423
Március 15.
100 000
0,01%
100 000
0,01%
423
Karácsonyi program
100 000
0,01%
100 000
0,01%
423
Gyermekhét
200 000
0,02%
200 000
0,01%
423
Gyermekfesztivál
110 000
0,01%
110 000
0,01%
423
Szilveszter
500 000
0,04%
500 000
0,03%
423
Évfordulók
100 000
0,01%
100 000
0,01%
423
Együttműködés a testvérvárosokkal
1 200 000
0,09%
1 200 000
0,08%
423
Községnap
1 500 000
0,11%
1 500 000
0,10%
423
Újkenyér-ünnep
2 200 000
0,17%
2 200 000
0,15%
2 500 000
0,19%
2 500 000
0,17%
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
423 423
Műv. civilsz. program. és f. költségtárstámogatása Művelődési házak állandó költségeinek társtámogatása
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 568. OLDAL
423
Tavaszi rendezvény
423
Nemzetközi futó- és úszómaraton
423
Horgásznapok
423
Paprika fesztivál
423
Elektrofesztivál
423
Egyéb községi rendezvények
2012.12.27.
22. szám
2 000 000
0,15%
2 000 000
0,14%
800 000
0,06%
800 000
0,06%
600 000
0,05%
600 000
0,04%
1 300 000
0,10%
1 300 000
0,09%
500 000
0,04%
500 000
0,03%
1 290 000
0,10%
1 290 000
0,09%
költségvetési bevételek
16 000 000
1,20%
16 000 000
1,10%
jogcímcsoport öszesen 820
16 000 000
1,20%
16 000 000
1,10%
költségvetési bevételek
16 000 000
1,20%
16 000 000
1,10%
fejezet összesen 2.
16 000 000
1,20%
16 000 000
1,10%
költségvetési bevételek
82 230 000
6,18%
82 230 000
5,68%
1. helyrend öszesen
82 230 000
6,18%
82 230 000
5,68%
46 500 000
3,50%
46 500 000
3,21%
8 600 000
0,65%
8 600 000
0,59%
200 000
0,02%
200 000
0,01%
5 000 000
0,38%
5 000 000
0,35%
jogcímcsoport pénzforrásai 820 01
fejezet pénzforrásai 2. 01
Az 1. helyrend pénzforrásai 01
2
1
KÖZSÉGI KÖZIGAZIGAZGATÁSI HIVATAL 130
Általános szolgáltatások 12
411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
13
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
14
413
Természetbeni térítések
15
414
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
16
415
Munkavállalóknak juttatott térítések
600 000
0,05%
600 000
0,04%
17
416
Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
205 000
0,02%
205 000
0,01%
18
421
Állandó költségek
16 000 000
1,20%
16 000 000
1,10%
19
422
Útiköltségek
1 500 000
0,11%
1 500 000
0,10%
20
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
56 000 000
4,21%
56 000 000
3,87%
21
424
15 000 000
1,13%
15 000 000
1,04%
21
424
Szakosított szolgáltatások Szakosított szolgáltatások -IPA programok előfinanszírozása
15 000 000
1,13%
15 000 000
1,04%
22
425
Folyó javítások és karbantartás
5 000 000
0,38%
5 000 000
0,35%
23
426
Anyag
24
463
Címzett átutalások Épületek és építmények karbantartása Községi szintű címzett átutalások
25
482
Adók, kötelező illetékek
26
499
Tartalékeszközök állandó költségvetési tartalék
4 000 000
0,30%
4 000 000
0,28%
24 132 800
1,81%
24 132 800
1,67%
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
23 132 800
1,74%
23 132 800
1,60%
300 000
0,02%
300 000
0,02%
32 500 000
2,44%
32 500 000
2,24%
6 500 000
0,49%
6 500 000
0,45%
folyó költségvetési tartalék
26 000 000
1,95%
26 000 000
1,80%
27
511
Épületek és építmények
45 721 000
3,44%
45 721 000
3,16%
28
512
Gépek és fölszerelések
8 000 000
0,60%
8 000 000
0,55%
29
515
Nem anyagi vagyon
30
621
Belföldi pénzv. szerzése -alapító betét
2 000 000
0,15%
2 000 000
0,14%
20 000 000
1,50%
20 000 000
1,38%
költségvetési bevételek
306 258 800
23,03%
306 258 800
21,15%
jogcímcsoport pénzforrásai 130
306 258 800
23,03%
306 258 800
21,15%
Szerződés szerinti szolgáltatások
3 000 000
0,23%
3 000 000
0,21%
Szakosított szolgáltatások
2 000 000
0,15%
2 000 000
0,14%
5 000 000
0,38%
5 000 000
0,35%
jogcímcsoport pénzforrásai 130 01
Általános szolgáltatások -kutatás és fejlesztés
150 31
423
32
424
jogcímcsoport pénzforrásai 150 01
költségvetési bevételek
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 569. OLDAL
jogcímcsoport pénzforrásai 150 170
5 000 000
2012.12.27.
22. szám
0,38%
5 000 000
0,35%
Köztartozáshoz kapcsolódó ügyletek 33
441
Belföldi kamattörlesztés
13 000 000
0,98%
13 000 000
0,90%
34
442
Külföldi kamattörlesztés
9 000 000
0,68%
9 000 000
0,62%
35
611
Belföldi hitelezőknek járó tőketörlesztés
45 000 000
3,38%
45 000 000
3,11%
jogcímcsoport pénzforrásai 170 01
220
költségvetési bevételek
67 000 000
5,04%
67 000 000
4,63%
jogcímcsoport pénzforrásai 170
67 000 000
5,04%
67 000 000
4,63%
Polgári védelem 36
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
37
425
Folyó javítások és karbantartás
300 000
0,02%
300 000
0,02%
38
426
Anyag
300 000
0,02%
300 000
0,02%
39
484
Rendkívüli helyzetek és kockázatok
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
40
512
Gépek és fölszerelések
6 400 000
0,48%
6 400 000
0,44%
jogcímcsoport pénzforrásai 220 01
421
költségvetési bevételek
9 000 000
0,68%
9 000 000
0,62%
jogcímcsoport pénzforrásai 220
9 000 000
0,68%
9 000 000
0,62%
Mezőgazdaság 41
421
Állandó költségek -címzett Szerződés szerinti szolgáltatások -nem címzett Mezőgaz. áll. való együttm. - falugazdászhálózat
83 000
0,01%
83 000
0,01%
42
423
6 706 000
0,50%
6 706 000
0,46%
1 496 000
0,11%
1 496 000
0,10%
423
mezőőrszolgálat működtetése
4 160 000
0,31%
4 160 000
0,29%
423
vesztegzár
850 000
0,06%
850 000
0,06%
423
a természeti erőforrások védelme
200 000
0,02%
200 000
0,01%
42
423
Szerződés szerinti szolgáltatások -címzett
43
424
Szakosított szolgáltatások -címzett
43
424
44
423
3 000 000
0,23%
3 000 000
0,21%
28 300 000
2,13%
28 300 000
1,95%
Szakosított szolgáltatások -nem címzett
7 730 000
0,58%
7 730 000
0,53%
425
A mezőgaz. terület rendez. és használ. éves prog. sz. cím. bef.
26 850 000
2,02%
26 850 000
1,85%
45
426
Anyag -címzett
800 000
0,06%
800 000
0,06%
46
451
lecsapolási térítés
500 000
0,04%
500 000
0,03%
47
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
2 000 000
0,15%
2 000 000
0,14%
48
512
Gépek és fölszerelések
200 000
0,02%
200 000
0,01%
49
541
Földterület kisajátítása
4 000 000
0,30%
4 000 000
0,28%
jogcímcsoport pénzforrásai 421 01
451
költségvetési bevételek
80 169 000
6,03%
80 169 000
5,54%
jogcímcsoport pénzforrásai 421
80 169 000
6,03%
80 169 000
5,54%
2 000 000
0,15%
2 000 000
0,14%
Közúti közlekedés 50
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
51
426
Anyag
100 000
0,01%
100 000
0,01%
52
512
Gépek és fölszerelések
1 900 000
0,14%
1 900 000
0,13%
53
541
Földterület kisajátítása
50 000
0,00%
50 000
0,00%
jogcímcsoport pénzforrásai 451 01
560
költségvetési bevételek
4 050 000
0,30%
4 050 000
0,28%
jogcímcsoport pénzforrásai 451
4 050 000
0,30%
4 050 000
0,28%
0,68%
9 000 000
0,62%
Környezetvédelem 54
424
Szakosított szolgáltatások
9 000 000
424
szúnyogirtás
6 000 000
0,45%
6 000 000
0,41%
424
az állatok kíméletes befogása
3 000 000
0,23%
3 000 000
0,21%
jogcímcsoport pénzforrásai 560
Број: 22.
27.12.2012.
630
СТРАНА 570. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
költségvetési bevételek
9 000 000
0,68%
9 000 000
0,62%
jogcímcsoport pénzforrásai 560
9 000 000
0,68%
9 000 000
0,62%
Vízellátás 55
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
56
424
Szakosított szolgáltatások
500 000
0,04%
500 000
0,03%
10 000 000
0,75%
10 000 000
0,69%
57
425
Folyó javítások és karbantartás
3 000 000
0,23%
3 000 000
0,21%
58 59
511
Épületek és építmények
5 600 000
0,42%
5 600 000
0,39%
512
Gépek és fölszerelések
500 000
0,04%
500 000
0,03%
jogcímcsoport pénzforrásai 630 01
760
költségvetési bevételek
19 600 000
1,47%
19 600 000
1,35%
jogcímcsoport pénzforrásai 630
19 600 000
1,47%
19 600 000
1,35%
350 000
0,03%
350 000
0,02%
22 000 000
1,65%
22 000 000
1,52%
Máshol nem osztályzott egészségügy 60
424
Szakosított szolgáltatások
61
463
Más hatalmi szinteknek járó átutalások jogcímcsoport pénzforrásai 760
01
költségvetési bevételek
22 350 000
1,68%
22 350 000
1,54%
jogcímcsoport pénzforrásai 760
22 350 000
1,68%
22 350 000
1,54%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
Községi sportfejlesztési stratégia 810
Testedzési és sportszolgáltatások 62
421
Állandó költségek
63
422
Útiköltségek
310 000
0,02%
310 000
0,02%
64
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
979 000
0,07%
979 000
0,07%
65
426
Anyag
10 000
0,00%
10 000
0,00%
6301
481
Sportszervezetek támogatása
10 000 000
0,75%
10 000 000
0,69%
66
481
Sportolók ösztöndíjazása
800 000
0,06%
800 000
0,06%
67
512
Gépek és fölszerelések
10 000
0,00%
10 000
0,00%
jogcímcsoport pénzforrásai 810 01
830
költségvetési bevételek
12 110 000
0,91%
12 110 000
0,84%
jogcímcsoport pénzforrásai 810
12 110 000
0,91%
12 110 000
0,84%
5 000 000
0,38%
5 000 000
0,35%
költségvetési bevételek
5 000 000
0,38%
5 000 000
0,35%
jogcímcsoport pénzforrásai 830
5 000 000
0,38%
5 000 000
0,35%
2 050 000
0,15%
2 050 000
0,14%
Műsorsugárzási és kiadói szolgáltatások 68
451
Közszolgálati tájékoztatásra szánt eszközök jogcímcsoport pénzforrásai 830
01
840
Vallási és egyéb közösségek 69
481
Civilszervez. nyújtott támogatások jogcímcsoport pénzforrásai 840
01
költségvetési bevételek
2 050 000
0,15%
2 050 000
0,14%
jogcímcsoport pénzforrásai 840
2 050 000
0,15%
2 050 000
0,14%
Magyarkanizsai községi ifjúsági Tanács Máshol nem osztályozott testedzés, sport, műv. és vallás
860 70
422
Útiköltségek
100 000
0,01%
100 000
0,01%
71
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
400 000
0,03%
400 000
0,03%
72
426
Anyag
20 000
0,00%
20 000
0,00%
73
512
200 000
0,02%
200 000
0,01%
Gépek és fölszerelések jogcímcsoport pénzforrásai 860
01
090
költségvetési bevételek
720 000
0,05%
720 000
0,05%
jogcímcsoport pénzforrásai 860
720 000
0,05%
720 000
0,05%
170 000
0,01%
170 000
0,01%
Máshol nem osztályo. szoc. véd. 74
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
Број: 22.
27.12.2012.
423 75
76
472
СТРАНА 571. OLDAL
Befogadóállomásokon való elhelyezés Költségvetésből fizetett szoc. védelemi térítés
472
szociális temetés
472
tárcaközi bizottság
472
tanulók ingázása
472
tanulók étkeztetése és elhelyezése
472
A szoc. program végrehajtását szolgáló eszközök
481 481
2012.12.27.
22. szám
170 000
0,01%
170 000
0,01%
61 600 000
4,63%
61 600 000
4,25%
650 000
0,05%
650 000
0,04%
300 000
0,02%
300 000
0,02%
32 000 000
2,41%
32 000 000
2,21%
5 300 000
0,40%
5 300 000
0,37%
23 350 000
1,76%
23 350 000
1,61%
Civilszervez. nyújtott támogatások
2 900 000
0,22%
2 900 000
0,20%
Vöröskereszt, Magyarkanizsa
2 900 000
0,22%
2 900 000
0,20%
jogcímcsoport pénzforrásai 090 01
040
költségvetési bevételek
64 670 000
4,86%
64 670 000
4,47%
jogcímcsoport pénzforrásai 090
64 670 000
4,86%
64 670 000
4,47%
3 200 000
0,24%
3 200 000
0,22%
költségvetési bevételek
3 200 000
0,24%
3 200 000
0,22%
jogcímcsoport pénzforrásai 040
3 200 000
0,24%
3 200 000
0,22%
Család és gyermek 77
472
Költségv. fizetett szoc. térítés -újszülöttek jogcímcsoport pénzforrásai 040
01
fejezet pénzforrásai 1. 01
2
költségvetési bevételek
610 177 800
45,88%
610 177 800
42,14%
fejezet összesen 1.
610 177 800
45,88%
610 177 800
42,14%
18 709 000
1,41%
18 709 000
1,29%
4 957 000
0,37%
4 957 000
0,34%
Szociális Központ 090
Máshol nem oszt. szociális véd. 78
463
Más hatalmi szinteknek járó átutalások
463
411 Munkavállalók munkabére és pótlékai
463
412 Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
888 000
0,07%
888 000
0,06%
463
415 Munkavállalóknak juttatott térítések
288 000
0,02%
288 000
0,02%
463
421 Állandó költségek
1 010 000
0,08%
1 010 000
0,07%
463
422 Útiköltségek
200 000
0,02%
200 000
0,01%
463
423 Szerződés szerinti szolgáltatások
1 436 000
0,11%
1 436 000
0,10%
463
424 Szakosított szolgáltatások
80 000
0,01%
80 000
0,01%
463
425 Folyó javítások és karbantartás
765 000
0,06%
765 000
0,05%
463
426 Anyag
1 045 000
0,08%
1 045 000
0,07%
463
472 Egyszeri segély
7 790 000
0,59%
7 790 000
0,54%
463
512 Gépek és fölszerelések
250 000
0,02%
250 000
0,02%
költségvetési bevételek
18 709 000
1,41%
18 709 000
1,29%
jogcímcsoport pénzforrásai 090
18 709 000
1,41%
18 709 000
1,29%
jogcímcsoport pénzforrásai 090 01
fejezet pénzforrásai 2. 01
3
költségvetési bevételek
18 709 000
1,41%
18 709 000
1,29%
fejezet összesen 2.
18 709 000
1,41%
18 709 000
1,29%
3 223 000
0,24%
3 223 000
0,22%
577 000
0,04%
577 000
0,04%
50 000
0,00%
375 000
0,03%
Munkavállalóknak juttatott térítések Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
165 000
0,01%
165 000
0,01%
35 000
0,00%
35 000
0,00%
730 000
0,05%
730 000
0,05%
30 000
0,00%
30 000
0,00%
Szociális Védelmi Szolgáltató Központ 090
Máshol nem oszt. szociális véd. 79
411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
80
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
81
414
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
82
415
83
416
84
421
Állandó költségek
85
422
Útiköltségek
325 000
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 572. OLDAL
86
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
87
424
Szakosított szolgáltatások
88
425
Folyó javítások és karbantartás
89
426
90
472
Anyag Költségvetésből fizetett szoc. védelemi térítés
91
482
Adók, kötelező illetékek
2012.12.27.
650 000
0,05%
80 000
0,01%
550 000
0,04%
1 130 000
0,08%
700 000
100 000
22. szám
750 000
0,05%
80 000
0,01%
550 000
0,04%
1 530 000
0,11%
0,05%
700 000
0,05%
80 000
0,01%
80 000
0,01%
8 000 000
0,60%
8 000 000
0,55%
625 000
0,04%
400 000
jogcímcsoport pénzforrásai 090 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
07
625 000
más hatalmi szintekről származó donációk jogcímcsoport pénzforrásai 090
8 000 000
0,60%
8 000 000
0,60%
200 000
200 000
0,01%
825 000
8 825 000
0,61%
8 000 000
0,55%
fejezet pénzforrásai 3. 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
625 000
625 000
0,04%
07
más hatalmi szintekről származó donációk
200 000
200 000
0,01%
825 000
8 825 000
0,61%
0,41%
fejezet összesen 3. 4
8 000 000
0,60%
Civilszervez. nyújtott támogatások
5 919 200
0,45%
5 919 200
411 Munkavállalók munkabére és pótlékai
1 560 000
0,12%
1 560 000
0,11%
280 000
0,02%
280 000
0,02%
90 000
0,01%
90 000
0,01%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
2 314 200
0,17%
2 314 200
0,16%
147 000
0,01%
147 000
0,01%
1 131 000
0,09%
1 131 000
0,08%
25 000
0,00%
25 000
0,00%
426 Anyag
121 000
0,01%
121 000
0,01%
512 Gépek és fölszerelések
250 000
0,02%
250 000
0,02%
költségvetési bevételek
5 919 200
0,45%
5 919 200
0,41%
jogcímcsoport pénzforrásai 810
5 919 200
0,45%
5 919 200
0,41%
Sportszövetség, Magyarkanizsa 810
Testedzési és sportszolgáltatások 92
481
412 Munkáltatót terhelő jóléti járulékok 414 Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások 416 Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad. 421 Állandó költségek 422 Útiköltségek 423 Szerződés szerinti szolgáltatások 425 Folyó javítások és karbantartás
jogcímcsoport pénzforrásai 810 01
fejezet pénzforrásai 4. 01
5
költségvetési bevételek
5 919 200
0,45%
5 919 200
0,41%
fejezet összesen 4.
5 919 200
0,45%
5 919 200
0,41%
Gyöngyszemeink IEI 911
Iskoláskor előtti oktatás 93
411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
94
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
95
414
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
96
415
Munkavállalóknak juttatott térítések
97
416
Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
98
421
Állandó költségek
44 500 000
3,35%
6 100 000
50 600 000
3,49%
8 000 000
0,60%
1 120 000
9 120 000
0,63%
200 000
0,02%
2 550 000
2 750 000
0,19%
1 100 000
0,08%
200 000
1 300 000
0,09%
710 000
0,05%
10 000
720 000
0,05%
7 600 000
0,57%
2 632 000
10 232 000
0,71%
99
422
Útiköltségek
100
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
650 000
0,05%
100 000
750 000
0,05%
3 600 000
0,27%
250 000
3 850 000
0,27%
101
424
Szakosított szolgáltatások
102
425
Folyó javítások és karbantartás
900 000
0,07%
100 000
1 000 000
0,07%
5 000 000
0,38%
300 000
5 300 000
0,37%
103
426
Anyag
1 980 000
0,15%
1 472 000
3 452 000
0,24%
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 573. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
104
441
Belföldi kamattörlesztés
0
0,00%
50 000
50 000
0,00%
105
482
Adók, kötelező illetékek
360 000
0,03%
10 000
370 000
0,03%
106
512
Gépek és fölszerelések
780 000
0,06%
780 000
0,05%
75 380 000
5,67%
75 380 000
5,21%
14 784 000
1,02%
jogcímcsoport pénzforrásai 911 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
08
14 784 000
donációk civilszervezetektől és egyénektől jogcímcsoport pénzforrásai 911
75 380 000
5,67%
75 380 000
5,67%
110 000
110 000
0,01%
14 894 000
90 274 000
6,23%
fejezet pénzforrásai 5. 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől fejezet összesen 5.
6
75 380 000
5,21%
14 784 000
14 784 000
1,02%
110 000
110 000
0,01%
14 894 000
90 274 000
6,23%
75 380 000
5,67%
Más hatalmi szinteknek járó átutalások 414 Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások 416 Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
68 407 000
5,14%
68 407 000
4,72%
364 000
0,03%
364 000
0,03%
1 350 000
0,10%
1 350 000
0,09%
421 Állandó költségek
20 375 000
1,53%
20 375 000
1,41%
422 Útiköltségek
11 550 000
0,87%
11 550 000
0,80%
5 148 000
0,39%
5 148 000
0,36%
509 000
0,04%
509 000
0,04%
425 Folyó javítások és karbantartás
7 400 000
0,56%
7 400 000
0,51%
426 Anyag
3 673 000
0,28%
3 673 000
0,25%
482 Adók, kötelező illetékek
20 000
0,00%
20 000
0,00%
483 Pénzbírságok, bírósági végzés szerinti kötbérek
18 000
0,00%
18 000
0,00%
511 Épületek és építmények
11 000 000
0,83%
11 000 000
0,76%
512 Gépek és fölszerelések
7 000 000
0,53%
7 000 000
0,48%
100 000
0,01%
100 000
0,01%
600 000
0,05%
600 000
0,04%
421 Állandó költségek
8 485 000
0,64%
8 485 000
0,59%
422 Útiköltségek
3 600 000
0,27%
3 600 000
0,25%
423 Szerződés szerinti szolgáltatások
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
300 000
0,02%
300 000
0,02%
Általános iskolák 912
Alapfokú oktatás 107
463
423 Szerződés szerinti szolgáltatások 424 Szakosított szolgáltatások
6.1
J. J. Zmaj Ált. Isk., Magyarkanizsa 414 Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások 416 Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
424 Szakosított szolgáltatások 425 Folyó javítások és karbantartás
400 000
0,03%
400 000
0,03%
426 Anyag
1 340 000
0,10%
1 340 000
0,09%
511 Épületek és építmények
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
512 Gépek és fölszerelések
4 600 000
0,35%
4 600 000
0,32%
21 425 000
1,61%
21 425 000
1,48%
21 425 000
1,61%
21 425 000
1,48%
124 000
0,01%
124 000
0,01%
400 000
0,03%
400 000
0,03%
421 Állandó költségek
5 660 000
0,43%
5 660 000
0,39%
422 Útiköltségek
3 650 000
0,27%
3 650 000
0,25%
fejezet pénzforrásai 6.1 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek fejezet összesen 6.1
6.2
Október 10. Ált. Iskola, Horgos 414 Munkavállalóknak nyújtott jóléti jutta. 416 Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 574. OLDAL
423 Szerződés szerinti szolgáltatások
2012.12.27.
22. szám
3 633 000
0,27%
3 633 000
0,25%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
425 Folyó javítások és karbantartás
4 750 000
0,36%
4 750 000
0,33%
426 Anyag
1 213 000
0,09%
1 213 000
511 Épületek és építmények
5 100 000
0,38%
5 100 000
512 Gépek és fölszerelések
1 600 000
0,12%
1 600 000
0,11%
26 131 000
1,96%
26 131 000
1,80%
26 131 000
1,96%
26 131 000
1,80%
140 000
0,01%
140 000
0,01%
200 000
0,02%
200 000
0,01%
421 Állandó költségek
5 530 000
0,42%
5 530 000
0,38%
422 Útiköltségek
3 400 000
0,26%
3 400 000
0,23%
415 000
0,03%
415 000
0,03%
424 Szakosított szolgáltatások
0,08% 0,35%
fejezet pénzforrásai 6.2 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek fejezet összesen 6.2
6.3
Kis Ferenc Ált. Iskola, Oromhegyes 414 Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttat. 416 Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
423 Szerződés szerinti szolgáltatások 424 Szakosított szolgáltatások
158 000
0,01%
158 000
0,01%
425 Folyó javítások és karbantartás
1 800 000
0,14%
1 800 000
0,12%
426 Anyag
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
20 000
0,00%
20 000
0,00%
482 Adók, kötelező illetékek 483 Pénzbírs., bírós. vég. elr. kötb.
18 000
0,00%
18 000
0,00%
4 800 000
0,36%
4 800 000
0,33%
800 000
0,06%
800 000
0,06%
18 281 000
1,37%
18 281 000
1,26%
18 281 000
1,37%
18 281 000
1,26%
416 Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
150 000
0,01%
150 000
0,01%
421 Állandó költségek
700 000
0,05%
700 000
0,05%
422 Útiköltségek
900 000
0,07%
900 000
0,06%
423 Szerződés szerinti szolgáltatások
100 000
0,01%
100 000
0,01%
50 000
0,00%
50 000
0,00%
425 Folyó javítások és karbantartás
450 000
0,03%
450 000
0,03%
426 Anyag
120 000
0,01%
120 000
0,01%
511 Épületek és építmények
100 000
0,01%
100 000
0,01%
2 570 000
0,19%
2 570 000
0,18%
2 570 000
0,19%
2 570 000
0,18%
20 295 000
1,53%
20 295 000
1,40%
100 000
0,01%
100 000
0,01%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
300 000
0,02%
300 000
0,02%
421 Állandó költségek
4 554 000
0,34%
4 554 000
0,31%
422 Útiköltségek
4 170 000
0,31%
4 170 000
0,29%
511 Épületek és építmények 512 Gépek és fölszerelések fejezet pénzforrásai 6.3 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek fejezet összesen 6.3
6.4
Alapfokú Zeneiskola, Magyarkanizsa
424 Szakosított szolgáltatások
fejezet pénzforrásai 6.4 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek fejezet összesen 6.4 Beszédes József középiskola, Magyarkanizsa
7 920
Középfokú oktatás 108
463
Más hatalmi szint. járó átutal. 413 Természetbeni térítések 414 Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások 416 Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 575. OLDAL
423 Szerződés szerinti szolgáltatások
2012.12.27.
22. szám
1 150 000
0,09%
1 150 000
0,08%
70 000
0,01%
70 000
0,00%
1 100 000
0,08%
1 100 000
0,08%
940 000
0,07%
940 000
0,06%
482 Adók, kötelező illetékek
10 000
0,00%
10 000
0,00%
511 Épületek és építmények
4 000 000
0,30%
4 000 000
0,28%
512 Gépek és fölszerelések
3 900 000
0,29%
3 900 000
0,27%
20 295 000
1,53%
20 295 000
1,40%
20 295 000
1,53%
20 295 000
1,40%
18 858 000
1,42%
2 178 000
21 036 000
1,45%
3 416 000
0,26%
391 600
3 807 600
0,26%
15 000
0,00%
42 000
57 000
0,00%
382 000
0,03%
1 000
383 000
0,03%
130 000
0,01%
1 000
131 000
0,01%
6 927 000
0,52%
1 260 000
8 187 000
0,57%
334 000
0,03%
264 000
598 000
0,04%
424 Szakosított szolgáltatások 425 Folyó javítások és karbantartás 426 Anyag
fejezet pénzforrásai 7. 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek fejezet összesen 7.
8
Művelődés 820
Művelődési szolgáltatások 109
411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
110
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
111
414
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
112
415
113
416
114
421
Állandó költségek
115
422
Útiköltségek
116
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
4 138 000
0,31%
2 825 000
6 963 000
0,48%
117
424
Szakosított szolgáltatások
2 660 000
0,20%
11 112 400
13 772 400
0,95%
118
425
Folyó javítások és karbantartás
1 429 000
0,11%
145 000
1 574 000
0,11%
119
426
Anyag
1 342 000
0,10%
690 000
2 032 000
0,14%
120
431
Állóalapok használata
1 000
0,00%
130 000
131 000
0,01%
121
441
Belföldi kamattörlesztés
25 000
0,00%
0
25 000
0,00%
122
482
Adók, kötelező illetékek
45 000
0,00%
11 000
56 000
0,00%
123
511
Épületek és építmények
960 000
0,07%
0
960 000
0,07%
124
512
Gépek és fölszerelések
1 245 000
0,09%
200 000
1 445 000
0,10%
125
515
Nem anyagi vagyon
275 000
0,02%
400 000
675 000
0,05%
42 182 000
3,17%
42 182 000
2,91%
Munkavállalóknak juttatott térítések Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
fejezet pénzforrásai 8 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
07
más hatalmi szintekről származó donációk
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől fejezet összesen 8
8.1
11 921 000
11 921 000
0,82%
3 680 000
3 680 000
0,25%
4 050 000
4 050 000
0,28%
42 182 000
3,17%
19 651 000
61 833 000
4,27%
11 626 000
0,87%
1 898 000
13 524 000
0,93%
2 082 000
0,16%
341 000
2 423 000
0,17%
0
0,00%
42 000
42 000
0,00%
222 000
0,02%
222 000
0,02%
30 000
0,00%
30 000
0,00%
4 747 000
0,36%
740 000
5 487 000
0,38%
210 000
0,02%
84 000
294 000
0,02%
Cnesa OMI, Magyarkanizsa 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
414 415
Munkavállalóknak juttatott térítések
416
Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
421
Állandó költségek
422
Útiköltségek
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
1 885 000
0,14%
1 405 000
3 290 000
0,23%
424
Szakosított szolgáltatások
1 410 000
0,11%
1 225 000
2 635 000
0,18%
425
Folyó javítások és karbantartás
828 000
0,06%
85 000
913 000
0,06%
426
Anyag
950 000
0,07%
580 000
1 530 000
0,11%
431
Állóalapok használata
1 000
0,00%
130 000
131 000
0,01%
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 576. OLDAL
2012.12.27.
441
Belföldi kamattörlesztés
25 000
0,00%
482
Adók, kötelező illetékek
30 000
0,00%
511
Épületek és építmények
960 000
512
Gépek és fölszerelések
100 000
25 106 000
22. szám
25 000
0,00%
40 000
0,00%
0,07%
960 000
0,07%
0,01%
100 000
0,01%
1,89%
25 106 000
1,73%
10 000
fejezet pénzforrásai 8.1 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
4 140 000
4 140 000
0,29%
07
más hatalmi szintekről származó donációk
2 400 000
2 400 000
0,17%
6 540 000
31 646 000
2,19%
fejezet összesen 8.1 8.2
25 106 000
1,89%
József Attila Könyvtár, Magyarkanizsa 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
6 330 000
0,48%
6 330 000
0,44%
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
1 170 000
0,09%
1 170 000
0,08%
414
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
15 000
0,00%
15 000
0,00%
160 000
0,01%
1 000
161 000
0,01%
100 000
0,01%
1 000
101 000
0,01%
1 400 000
0,11%
40 000
1 440 000
0,10%
415 416
Munkavállalóknak juttatott térítések Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
421
Állandó költségek
422
Útiköltségek
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
424 425
120 000
0,01%
180 000
300 000
0,02%
1 800 000
0,14%
800 000
2 600 000
0,18%
Szakosított szolgáltatások
250 000
0,02%
300 000
550 000
0,04%
Folyó javítások és karbantartás
200 000
0,02%
10 000
210 000
0,01%
426
Anyag
350 000
0,03%
20 000
370 000
0,03%
482
Adók, kötelező illetékek
15 000
0,00%
1 000
16 000
0,00%
512
Gépek és fölszerelések
525 000
0,04%
200 000
725 000
0,05%
515
Nem anyagi vagyon
275 000
0,02%
400 000
675 000
0,05%
12 710 000
0,96%
12 710 000
0,88%
fejezet pénzforrásai 8.2 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
07
más hatalmi szintekről származó donációk fejezet összesen 8.2
8.3
673 000
673 000
0,05%
1 280 000
1 280 000
0,09% 1,01%
12 710 000
0,96%
1 953 000
14 663 000
Nagy József Reg. Kreatív Műhely 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
902 000
0,07%
280 000
1 182 000
0,08%
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
164 000
0,01%
50 600
214 600
0,01%
421
Állandó költségek
780 000
0,06%
480 000
1 260 000
0,09%
422
Útiköltségek
4 000
0,00%
4 000
0,00%
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
424
Szakosított szolgáltatások
425
Folyó javítások és karbantartás
426
Anyag
512
Gépek és fölszerelések
453 000
0,03%
620 000
1 073 000
0,07%
1 000 000
0,08%
9 587 400
10 587 400
0,73%
401 000
0,03%
50 000
451 000
0,03%
42 000
0,00%
90 000
132 000
0,01%
620 000
0,05%
620 000
0,04%
4 366 000
0,33%
fejezet pénzforrásai 8.3 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől fejezet összesen 8.3
7 108 000
4 366 000
0,33%
42 182 000
3,17%
4 366 000
0,30%
7 108 000
0,49%
4 050 000
4 050 000
0,28%
11 158 000
15 524 000
1,07%
42 182 000
2,91%
11 921 000
11 921 000
0,82%
3 680 000
3 680 000
0,25%
jogcímcsoport pénzforrásai 820 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
07
más hatalmi szintekről származó donációk
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől jogcímcsoport pénzforrásai 820
42 182 000
3,17%
4 050 000
4 050 000
0,28%
19 651 000
61 833 000
4,27%
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 577. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
fejezet pénzforrásai 8. 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
07
más hatalmi szintekről származó donációk
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől fejezet összesen 8.
42 182 000
3,17%
42 182 000
3,17%
220 000
0,02%
42 182 000
2,91%
11 921 000
11 921 000
0,82%
3 680 000
3 680 000
0,25%
4 050 000
4 050 000
0,28%
19 651 000
61 833 000
4,27%
220 000
0,02%
Magyarkanizsa Község Településrendezési Közvállalata
9 620
Közösségfejlesztés 126
421
Állandó költségek
127
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
128
424
Szakosított szolgáltatások
129
425
Folyó javítások és karbantartás
130
482
Adók, kötelező illetékek
131
511
Épületek és építmények
560 000
0,04%
560 000
0,04%
1 470 000
0,11%
1 470 000
0,10%
115 200 000
8,66%
115 200 000
7,96%
210 000
0,02%
210 000
0,01%
26 000 000
1,95%
26 000 000
1,80%
jogcímcsoport pénzforrásai 620 01
640
költségvetési bevételek
143 660 000
10,80%
143 660 000
9,92%
jogcímcsoport pénzforrásai 620
143 660 000
10,80%
143 660 000
9,92%
15 000 000
1,13%
15 000 000
1,04%
Utcai közvilágítás 132
421
Állandó költségek
133
424
Szakosított szolgáltatások
1 550 000
0,12%
1 550 000
0,11%
134
425
Folyó javítások és karbantartás
6 500 000
0,49%
6 500 000
0,45%
135
441
Belföldi kamattörlesztés
500 000
0,04%
500 000
0,03%
136
444
Adósságvállalás járulékos költségei
500 000
0,04%
500 000
0,03%
137
511
Épületek és építmények
8 800 000
0,66%
8 800 000
0,61%
138
611
Belföldi hitelezőknek járó tőketörlesztés
4 000 000
0,30%
4 000 000
0,28%
költségvetési bevételek
36 850 000
2,77%
36 850 000
2,54%
jogcímcsoport pénzforrásai 640
36 850 000
2,77%
36 850 000
2,54%
12 717 000
0,96%
12 717 000
0,88%
2 276 000
0,17%
2 276 000
0,16%
570 000
0,04%
570 000
0,04%
1 925 000
0,14%
1 925 000
0,13%
147 000
0,01%
147 000
0,01%
3 860 000
0,29%
3 860 000
0,27%
873 000
0,07%
873 000
0,06%
11 038 000
0,83%
11 038 000
0,76%
1 675 000
0,13%
1 675 000
0,12%
jogcímcsoport pénzforrásai 640 01
660
Lakásügyi és közösségfejlesztés 139
411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
140
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
141
416
Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
142
421
Állandó költségek
143
422
Útiköltségek
144
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
145
424
Szakosított szolgáltatások
146
425
Folyó javítások és karbantartás
147
426
Anyag
148
431
Állóalapok használata
540 000
0,04%
540 000
0,04%
149
482
Adók, kötelező illetékek
273 000
0,02%
273 000
0,02%
150
511
Épületek és építmények
2 700 000
0,20%
2 700 000
0,19%
151
512
Gépek és fölszerelések
670 000
0,05%
670 000
0,05%
költségvetési bevételek
39 264 000
2,95%
39 264 000
2,71%
jogcímcsoport pénzforrásai 660
39 264 000
2,95%
39 264 000
2,71%
jogcímcsoport pénzforrásai 660 01
fejezet pénzforrásai 9. 01
10
költségvetési bevételek
219 774 000
16,52%
219 774 000
15,18%
fejezet összesen 9.
219 774 000
16,52%
219 774 000
15,18%
Egyetemi hall. ösztöndíjalapja 090
Máshol nem oszt. szociális véd.
Број: 22.
27.12.2012.
1400
472
СТРАНА 578. OLDAL
Szoc. védelmi térítés – ösztöndíjak
2012.12.27.
22. szám
6 000 000
0,45%
6 000 000
0,41%
6 000 000
0,45%
6 000 000
0,41%
6 000 000
0,45%
6 000 000
0,41%
10 500
0,00%
10 500
0,00% 0,01%
fejezet pénzforrásai 10. 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek fejezet összesen 10.
11
Községi gazdaságfejlesztési alap 620
Közösségfejlesztés 152
421
Állandó költségek
153
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
94 000
0,01%
94 000
154
451
Nem pénz. közváll. és szerv. nyújt. tám.
2 000 000
0,15%
2 000 000
0,14%
155
454
Támogatások privát vállalatoknak
7 895 500
0,59%
7 895 500
0,55%
10 000 000
0,75%
10 000 000
0,69%
10 000 000
0,75%
10 000 000
0,69%
50 000
0,00%
50 000
0,00%
100 000
0,01%
100 000
0,01%
50 000
0,00%
50 000
0,00%
fejezet pénzforrásai 11. 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek fejezet összesen 11.
12
Községi Mezőgazd.-fejlesztési Alap 421
Mezőgazdaság 156
421
Állandó költségek
157
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
158
424
Szakosított szolgáltatások
159
484
Baleseti kártérítés
14 800 000
1,11%
14 800 000
1,02%
159
451
Nem pénz. közváll. és szerv. nyújt. tám.
10 000 000
0,75%
10 000 000
0,69%
25 000 000
1,88%
25 000 000
1,73%
25 000 000
1,88%
25 000 000
1,73%
Szakosított szolgáltatások
10 750 000
0,81%
10 750 000
0,74%
Természeti javak védelme
300 000
0,02%
300 000
0,02%
Parlagfűirtás Zöld területek létrehozásasa és karbantartása
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
2 800 000
0,21%
2 800 000
0,19%
Környezetvédelmi rendezvények
2 900 000
0,22%
2 900 000
0,20%
A környezet állapotának monitorozásával kapcs. Program
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
fejezet pénzforrásai 12. 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek fejezet összesen 12.
13
Környezetvédelmi pénzalap 560
Környezetvédelem 160
424
Regionális szemétlerakó
1 750 000
0,13%
1 750 000
0,12%
Hulladékgazdálkodás
1 000 000
0,08%
1 000 000
0,07%
költségvetési bevételek
10 750 000
0,81%
10 750 000
0,74%
jogcímcsoport pénzforrásai 560
10 750 000
0,81%
10 750 000
0,74%
jogcímcsoport pénzforrásai 560 01
fejezet pénzforrásai 13. 01
14
költségvetési bevételek
10 750 000
0,81%
10 750 000
0,74%
fejezet összesen 13.
10 750 000
0,81%
10 750 000
0,74%
Helyi közösségek (1-9) 160
Máshol nem oszt. közszolgáltatás 161
411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
6 328 000
0,48%
6 328 000
0,44%
162
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
1 134 000
0,09%
1 134 000
0,08%
163
414
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
552 000
0,04%
552 000
0,04%
164
415
Munkavállalóknak juttatott térítések
1 000
0,00%
1 000
0,00%
416
Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
8 000
0,00%
8 000
0,00%
165
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 579. OLDAL
166
421
Állandó költségek
167
422
Útiköltségek
168
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
169
424
Szakosított szolgáltatások
170
425
Folyó javítások és karbantartás
171
426
Anyag
172
431
173
472
Állóalapok használata Költségvetésből fizetett szoc. védelemi térítés
174
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
175
482
Adók, kötelező illetékek
176
483
Pénzbírs., bírósági végzés. elrendelt kötb.
177
511
178
512
179
513
Egyéb ingatlanok és fölszerelések
180
541
Földterület
2012.12.27.
22. szám
8 052 000
0,61%
8 052 000
0,56%
346 000
0,03%
100 000
446 000
0,03%
19 776 000
1,49%
600 000
20 376 000
1,41%
5 565 000
0,42%
5 565 000
0,38%
19 899 000
1,50%
21 899 000
1,51%
6 070 000
0,46%
6 070 000
0,42%
20 000
0,00%
20 000
0,00%
390 000
0,03%
390 000
0,03%
4 690 000
0,35%
4 690 000
0,32%
494 000
0,04%
494 000
0,03%
64 000
0,00%
64 000
0,00%
Épületek és építmények
27 279 000
2,05%
Gépek és fölszerelések
1 494 000
0,11%
2 000 000
73 500 000
3 000 000
100 779 000
6,96%
1 494 000
0,10%
0
0,00%
3 000 000
0,21%
232 000
0,02%
232 000
0,02%
102 394 000
7,70%
102 394 000
7,07%
fejezet pénzforrásai 14. 01
költségvetési bevételek
05
kölföldről származó donációk
10 400 000
10 400 000
0,72%
07
más hatalmi szintekről származó donációk
68 700 000
68 700 000
4,74%
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől fejezet összesen 14.
14.1
102 394 000
7,70%
100 000
100 000
0,01%
79 200 000
181 594 000
12,54%
Magyarkanizsa Helyi Közösség 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
665 000
0,05%
665 000
0,05%
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
120 000
0,01%
120 000
0,01%
414
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
100 000
0,01%
100 000
0,01%
415
Munkavállalóknak juttatott térítések
1 000
0,00%
1 000
0,00%
416
Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
1 000
0,00%
1 000
0,00%
421
Állandó költségek
835 000
0,06%
835 000
0,06%
422
Útiköltségek
5 000
0,00%
5 000
0,00%
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
4 737 000
0,36%
4 737 000
0,33%
424
Szakosított szolgáltatások
2 005 000
0,15%
2 005 000
0,14%
425
Folyó javítások és karbantartás
4 100 000
0,31%
4 100 000
0,28%
426
Anyag
664 000
0,05%
664 000
0,05%
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
1 500 000
0,11%
1 500 000
0,10%
482
Adók, kötelező illetékek
50 000
0,00%
50 000
0,00%
483
Pénzbírs., bírósági végzés. elrendelt kötb.
511
Épületek és építmények
512
Gépek és fölszerelések
10 000
0,00%
10 000
0,00%
9 457 000
0,71%
9 457 000
0,65%
350 000
0,03%
350 000
0,02%
fejezet pénzforrásai 14.1 01
költségvetési bevételek Magyarkanizsa összesen:
14.2
24 600 000
1,85%
24 600 000
1,70%
24 600 000
1,85%
24 600 000
1,70%
Horgos Helyi Közösség 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
600 000
0,05%
600 000
0,04%
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
100 000
0,01%
100 000
0,01%
416
Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
1 000
0,00%
1 000
0,00%
421
Állandó költségek
1 466 000
0,11%
1 466 000
0,10%
422
Útiköltségek
1 000
0,00%
1 000
0,00%
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
3 990 000
0,30%
3 990 000
0,28%
424
Szakosított szolgáltatások
1 600 000
0,12%
1 600 000
0,11%
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 580. OLDAL
2012.12.27.
425
Folyó javítások és karbantartás
426
Anyag
431
Ingatlanok és fölszerelések értékcsökkenése
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
1 300 000
0,10%
1 300 000
0,09%
482
Adók, kötelező illetékek
80 000
0,01%
80 000
0,01%
483
Pénzbírs., bírósági végzés. elrendelt kötb.
21 000
0,00%
511
Épületek és építmények
0
0,00%
352 000
0,03%
11 339 000
0,85%
512
Gépek és fölszerelések
1 000 000
0,08%
808 000
0,06%
20 000
2 000 000
22. szám
0,00%
3 000 000
0,21%
808 000
0,06%
20 000
16 500 000
0,00%
21 000
0,00%
16 500 000
1,14%
352 000
0,02%
fejezet pénzforrásai 14.2 01
költségvetési bevételek
07
más hatalmi szintekről származó donációk Horgos összesen:
14.3
11 339 000
0,85%
11 339 000
0,78%
18 500 000
18 500 000
1,28%
18 500 000
29 839 000
2,06%
Oromhegyes Helyi Közösség 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
1 200 000
0,09%
1 200 000
0,08%
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
215 000
0,02%
215 000
0,01%
414
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
104 000
0,01%
104 000
0,01%
421
Állandó költségek
1 870 000
0,14%
1 870 000
0,13%
422
Útiköltségek
134 000
0,01%
100 000
234 000
0,02%
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
664 000
0,05%
500 000
1 164 000
0,08%
424
Szakosított szolgáltatások
790 000
0,06%
790 000
0,05%
425
Folyó javítások és karbantartás
180 000
0,01%
180 000
0,01%
426
Anyag
554 000
0,04%
554 000
0,04%
472
Költségvetésből fizetett szoc. védelemi térítés
240 000
0,02%
240 000
0,02%
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
240 000
0,02%
240 000
0,02%
482
Adók, kötelező illetékek
33 000
0,00%
33 000
0,00%
511
Épületek és építmények
4 650 000
0,35%
512
Gépek és fölszerelések
50 000
0,00%
513
Egyéb ingatlanok és fölszerelések
0,00%
11 000 000
3 000 000
15 650 000
1,08%
50 000
0,00%
3 000 000
0,21%
fejezet pénzforrásai 14.3 01
költségvetési bevételek
05
kölföldről származó donációk
07
más hatalmi szintekről származó donációk Oromhegyes összesen:
14.4
10 924 000
0,82%
10 924 000
0,75%
400 000
400 000
0,03%
14 200 000
14 200 000
0,98%
14 600 000
25 524 000
1,76%
10 924 000
0,82%
505 000
0,04%
505 000
0,03%
92 000
0,01%
92 000
0,01%
3 000
0,00%
3 000
0,00%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
1 023 000
0,08%
1 023 000
0,07%
Orom Helyi Közösség 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
414 416
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
421
Állandó költségek
422
Útiköltségek
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
424
Szakosított szolgáltatások
425
Folyó javítások és karbantartás
426
Anyag
750 000
0,06%
750 000
0,05%
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
422 000
0,03%
422 000
0,03%
482
Adók, kötelező illetékek
133 000
0,01%
133 000
0,01%
483
Pénzbírs., bírósági végzés. elrendelt kötb.
14 000
0,00%
14 000
0,00%
512
Gépek és fölszerelések
21 000
0,00%
21 000
0,00%
30 000
0,00%
30 000
0,00%
1 520 000
0,11%
1 520 000
0,10%
105 000
0,01%
105 000
0,01%
5 425 000
0,41%
5 425 000
0,37%
Број: 22.
27.12.2012.
541
СТРАНА 581. OLDAL
Földterület
232 000
2012.12.27.
22. szám
0,02%
232 000
0,02%
fejezet pénzforrásai 14.5 01
költségvetési bevételek Orom összesen:
14.5
10 276 000
0,77%
10 276 000
0,71%
10 276 000
0,77%
10 276 000
0,71%
1 045 000
0,08%
1 045 000
0,07%
Kispiac Helyi Közösség 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
188 000
0,01%
188 000
0,01%
110 000
0,01%
110 000
0,01%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
421
Állandó költségek
582 000
0,04%
582 000
0,04%
422
Útiköltségek
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
424
Szakosított szolgáltatások
425
Folyó javítások és karbantartás
426
Anyag Költségvetésből fizetett szoc. védelemi térítés
414 416
472
24 000
0,00%
24 000
0,00%
1 855 000
0,14%
1 855 000
0,13%
212 000
0,02%
212 000
0,01%
1 589 000
0,12%
1 589 000
0,11%
1 324 000
0,10%
1 324 000
0,09%
150 000
0,01%
150 000
0,01%
161 000
0,01%
161 000
0,01%
35 000
0,00%
35 000
0,00%
6 000
0,00%
6 000
0,00%
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
482
Adók, kötelező illetékek
483
Pénzbírs., bírósági végzés. elrendelt kötb.
511
Épületek és építmények
672 000
0,05%
672 000
0,05%
512
Gépek és fölszerelések
170 000
0,01%
170 000
0,01%
8 124 000
0,61%
8 124 000
0,56%
8 124 000
0,61%
8 124 000
0,56%
415 000
0,03%
415 000
0,03%
76 000
0,01%
76 000
0,01%
50 000
0,00%
50 000
0,00%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
790 000
0,06%
790 000
0,05%
54 000
0,00%
54 000
0,00%
2 480 000
0,19%
2 480 000
0,17%
367 000
0,03%
367 000
0,03%
fejezet pénzforrásai 14.5 01
költségvetési bevételek Kispiac összesen:
14.6
Adorján Helyi Közösség 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
414 416
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
421
Állandó költségek
422
Útiköltségek
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
424
Szakosított szolgáltatások
425
Folyó javítások és karbantartás
4 700 000
0,35%
4 700 000
0,32%
426
Anyag
500 000
0,04%
500 000
0,03%
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
625 000
0,05%
625 000
0,04%
482
Adók, kötelező illetékek
40 000
0,00%
40 000
0,00%
483
Pénzbírs., bírósági végzés. elrendelt kötb.
5 000
0,00%
511
Épületek és építmények
800 000
0,06%
Gépek és fölszerelések
300 000
0,02%
11 203 000
0,84%
512
46 000 000
5 000
0,00%
46 800 000
3,23%
300 000
0,02%
11 203 000
0,77%
10 000 000
0,69%
fejezet pénzforrásai 14.6 01
költségvetési bevételek
05
kölföldről származó donációk
07
más hatalmi szintekről származó donációk Adorján összesen:
14.7
10 000 000 36 000 000
36 000 000
2,49%
46 000 000
57 203 000
3,95%
0,03%
432 000
0,03%
0,01%
79 000
0,01%
11 203 000
0,84%
432 000 79 000
Velebit Helyi Közösség 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
Број: 22.
27.12.2012.
414 416
СТРАНА 582. OLDAL
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
421
Állandó költségek
422
Útiköltségek
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
424
Szakosított szolgáltatások
425
Folyó javítások és karbantartás
426
Anyag
481 482 483
Pénzbírs., bírósági végzés. elrendelt kötb.
512
Gépek és fölszerelések
2012.12.27.
22. szám
25 000
0,00%
25 000
0,00%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
357 000
0,03%
357 000
0,02%
27 000
0,00%
27 000
0,00%
900 000
0,07%
1 000 000
0,07%
46 000
0,00%
100 000
46 000
0,00%
925 000
0,07%
925 000
0,06%
95 000
0,01%
95 000
0,01%
Civilszervez. nyújtott támogatások
42 000
0,00%
42 000
0,00%
Adók, kötelező illetékek
16 000
0,00%
16 000
0,00%
5 000
0,00%
5 000
0,00%
50 000
0,00%
50 000
0,00%
3 000 000
0,23%
3 000 000
0,21%
3 000 000
0,23%
fejezet pénzforrásai 14.7 01
költségvetési bevételek
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől Velebit összesen:
14.8
100 000
100 000
0,01%
100 000
3 100 000
0,21%
Tóthfalu Helyi Közösség 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
866 000
0,07%
866 000
0,06%
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
156 000
0,01%
156 000
0,01%
100 000
0,01%
100 000
0,01%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
429 000
0,03%
429 000
0,03%
414 416
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
421
Állandó költségek
422
Útiköltségek
70 000
0,01%
70 000
0,00%
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
1 020 000
0,08%
1 020 000
0,07%
425
Folyó javítások és karbantartás
1 160 000
0,09%
1 160 000
0,08%
426
Anyag
475 000
0,04%
475 000
0,03%
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
150 000
0,01%
150 000
0,01%
482
Adók, kötelező illetékek
7 000
0,00%
7 000
0,00%
483
Pénzbírs., bírósági végzés. elrendelt kötb.
511
Épületek és építmények
512
Gépek és fölszerelések
2 000
0,00%
2 000
0,00%
300 000
0,02%
300 000
0,02%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
fejezet pénzforrásai 14.8 01
költségvetési bevételek Tóthfalu összesen:
14.9
4 737 000
0,36%
4 737 000
0,33%
4 737 000
0,36%
4 737 000
0,33%
Martonos Helyi Közösség 411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
600 000
0,05%
600 000
0,04%
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
108 000
0,01%
108 000
0,01%
60 000
0,00%
60 000
0,00%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
421
Állandó költségek
700 000
0,05%
700 000
0,05%
422
Útiköltségek
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
424 425 426
Anyag
900 000
0,07%
900 000
0,06%
481
Civilszervez. nyújtott támogatások
250 000
0,02%
250 000
0,02%
482
Adók, kötelező illetékek
100 000
0,01%
100 000
0,01%
483
Pénzbírs., bírósági végzés. elrendelt kötb.
1 000
0,00%
1 000
0,00%
414 416
1 000
0,00%
1 000
0,00%
2 610 000
0,20%
2 610 000
0,18%
Szakosított szolgáltatások
440 000
0,03%
440 000
0,03%
Folyó javítások és karbantartás
820 000
0,06%
820 000
0,06%
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 583. OLDAL
511
Épületek és építmények
512
Gépek és fölszerelések
2012.12.27.
22. szám
11 400 000
0,86%
11 400 000
0,79%
200 000
0,02%
200 000
0,01%
fejezet pénzforrásai 14.9 01
költségvetési bevételek Martonos összesen:
18 191 000
1,37%
18 191 000
1,26%
18 191 000
1,37%
18 191 000
1,26%
102 394 000
7,70%
jogcímcsoport pénzforrásai 160 01
költségvetési bevételek
102 394 000
7,07%
05
kölföldről származó donációk
10 400 000
10 400 000
0,72%
07
donációk más hatalmi szintről
68 700 000
68 700 000
4,74%
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől
100 000
100 000
0,01%
79 200 000
181 594 000
12,54%
jogcímcsoport pénzforrásai 160
102 394 000
7,70%
102 394 000
7,70%
fejezet pénzforrásai 14. 01
költségvetési bevételek
102 394 000
7,07%
05
kölföldről származó donációk
10 400 000
10 400 000
0,72%
07
más hatalmi szintekről származó donációk
68 700 000
68 700 000
4,74%
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől
100 000
100 000
0,01%
79 200 000
181 594 000
12,54%
fejezet összesen 14. 15
102 394 000
7,70%
3 100 000
0,23%
3 100 000
0,21%
560 000
0,04%
560 000
0,04%
50 000
0,00%
50 000
0,00%
Munkavállalóknak juttatott térítések Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
110 000
0,01%
110 000
0,01%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
Idegenforgalmi szervezet 473
Idegenforgalom 181
411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
182
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
183
414
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
184
415
185
416
186
421
Állandó költségek
940 000
0,07%
940 000
0,06%
187
422
Útiköltségek
770 000
0,06%
770 000
0,05%
188
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
2 000 000
0,15%
2 000 000
0,14%
189
424
Szakosított szolgáltatások
580 000
0,04%
580 000
0,04%
190
425
Folyó javítások és karbantartás
2 000 000
0,15%
2 000 000
0,14%
191
426
Anyag
130 000
0,01%
130 000
0,01%
192
482
Adók, kötelező illetékek
40 000
0,00%
40 000
0,00%
193
511
Épületek és építmények
1 000
0,00%
1 000
0,00%
194
512
Gépek és fölszerelések
100 000
0,01%
100 000
0,01%
195
515
Nem anyagi vagyon
250 000
0,02%
250 000
0,02%
költségvetési bevételek
10 632 000
0,80%
10 632 000
0,73%
fejezet összesen 15.
10 632 000
0,80%
10 632 000
0,73%
Munkavállalók munkabére és pótlékai
6 000 000
0,45%
1 200 000
7 200 000
0,50%
1 110 000
0,08%
230 000
1 340 000
0,09%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
Munkavállalóknak juttatott térítések Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
108 000
0,01%
108 000
0,01%
24 000
0,00%
24 000
0,00%
fejezet pénzforrásai 15. 01
16
Információs fejlesztési központ 160
Máshol nem oszt. közszolgáltatás 196
411
197
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
198
414
Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások
199
415
200
416
201
421
Állandó költségek
740 000
0,06%
740 000
0,05%
202
422
Útiköltségek
130 000
0,01%
130 000
0,01%
203
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
1 430 000
0,11%
1 430 000
0,10%
204
424
Szakosított szolgáltatások
1 000
0,00%
1 000
0,00%
205
425
Folyó javítások és karbantartás
60 000
0,00%
60 000
0,00%
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 584. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
206
426
Anyag
80 000
0,01%
80 000
0,01%
207
482
Adók, kötelező illetékek
15 000
0,00%
15 000
0,00%
208
512
Gépek és fölszerelések
1 000
0,00%
1 000
0,00%
9 700 000
0,73%
9 700 000
0,67%
1 430 000
1 430 000
0,10%
1 430 000
11 130 000
0,77%
fejezet pénzforrásai 16. 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek fejezet összesen 16. Regionális Szakmai Pedagógus-továbbk. Központ
17 950
9 700 000
0,73%
2 630 000
0,20%
2 630 000
0,18%
470 000
0,04%
470 000
0,03%
10 000
0,00%
10 000
0,00%
150 000
0,01%
150 000
0,01%
1 000
0,00%
1 000
0,00%
200 000
0,02%
200 000
0,01%
Meg nem határozott szintű oktatás 209
411
Munkavállalók munkabére és pótlékai
210
412
Munkáltatót terhelő jóléti járulékok
211
413
Természetbeni térítések Munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatások Jutalmak, kedvezmények és egyéb különkiad.
212
414
213
416
214
421
Állandó költségek
215
422
Útiköltségek
130 000
0,01%
130 000
0,01%
216
423
Szerződés szerinti szolgáltatások
580 000
0,04%
580 000
0,04%
217
424
Szakosított szolgáltatások
20 000
0,00%
2 020 000
0,14%
218
425
Folyó javítások és karbantartás
69 000
0,01%
69 000
0,00%
219
426
Anyag
160 000
0,01%
160 000
0,01%
220
482
Adók, kötelező illetékek
20 000
0,00%
20 000
0,00%
221
512
Gépek és fölszerelések
10 000
0,00%
10 000
0,00%
4 450 000
0,33%
2 000 000
fejezet pénzforrásai 17. 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
07
más hatalmi szintekről származó donációk fejezet összesen 17.
4 450 000
0,31%
1 000 000
1 000 000
0,07%
1 000 000
1 000 000
0,07%
2 000 000
6 450 000
0,45%
4 450 000
0,33%
költségvetési bevételek
82 230 000
6,18%
82 230 000
5,68%
A 1. helyrend pénzforrásai
82 230 000
6,18%
82 230 000
5,68%
1 247 770 000
93,82%
1. helyrend összesen 01
A 2. helyrend pénzforrásai 01
költségvetési bevételek
1 247 770 000
86,17%
04
Saját bevételek
29 760 000
29 760 000
2,06%
05
kölföldről származó donációk
10 400 000
10 400 000
0,72%
07
más hatalmi szintekről származó donációk
73 580 000
73 580 000
5,08%
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől 2. helyrend összesen
1 247 770 000
93,82%
1 330 000 000
100,00%
4 260 000
4 260 000
0,29%
118 000 000
1 365 770 000
94,32%
1 330 000 000
91,85%
A magyarkanizsai köz. költségv. pénzfor. 01
költségvetési bevételek
04
Saját bevételek
29 760 000
29 760 000
2,06%
05
kölföldről származó donációk
10 400 000
10 400 000
0,72%
07
más hatalmi szintekről származó donációk
73 580 000
73 580 000
5,08%
08
donációk civilszervezetektől és egyénektől
4 260 000
4 260 000
0,29%
118 000 000
1 448 000 000
100,00%
Összes kiadás:
III. A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA
4. szakasz
1 330 000 000
100,00
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 585. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
A 2013. évi magyarkanizsai községi költségvetésről szóló rendelet előkészítésére vonatkozó Iránymutatással és a 2014. és 2015. évre vonatkozó előrejelzésekkel összhangban melyet a pénzügyekben hatáskörrel rendelkező miniszter hozott meg a költségvetési rendszerről szóló törvény 36a. szakaszának értelmében (Az SZK Hiv. Közlönye, 54/2009., 73/2010., 101/2010., 101/2011 és 93/2012 sz.) és a helyi közigazgatásban dolgozók maximális létszámának meghatározásáról szóló törvény szerint (Az SZK. Hiv. Közlönye, 104/2009) a költségvetésfelhasználó foglalkoztatottjainak száma nem haladhatja meg a maximális meghatározatlan és meghatározott ideig alkalmazott foglalkoztatottak számát, éspedig: - 113 foglalkoztatott a helyi közigazgatásban meghatározatlan időre ; - 11 foglalkoztatott a helyi közigazgatásban meghatározott időre; - 73 foglalkoztatott az iskoláskor előtti intézményben meghatározatlan időre; - 19 foglalkoztatott az iskoláskor előtti intézményben meghatározott időre; Ebben a költségvetési rendeletben a fizetésekre vonatkozó eszközöket ezen szakasz előző bekezdésben szereplő foglalkoztatott létszámra biztosítja. 5. szakasz E rendelet végrehajtásáért a polgármester tartozik felelősséggel. A költségvetés végrehajtásában az utalványozási jog a polgármestert illeti meg. 6. szakasz A közvetlen és közvetett költségvetésieszköz-használó utalványozási jogosultja a tisztségviselő (vezető), illetve az a személy, aki az eszközök kezeléséért, a kötelezettségek vállalásáért, a szervek eszközeiből teljesítendő kifizetések meghagyásainak kiadásáért, valamint a költségvetést megillető eszközök befizetésére vonatkozó meghagyások kiadásáért felel. 7. szakasz Az e rendelettel felosztott eszközök törvényes és rendeltetésszerű használatáért a közvetlen és közvetett költségvetésieszköz-használók tisztségviselőin, illetve vezetőin kívül a Községi Közigazgatási Hivatal vezetője is felelősséggel tartozik. 8. szakasz A pénzügyekben hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv köteles rendszeresen figyelemmel kísérni a költségvetés végrehajtását, évente legalább két ízben, de a féléves, illetve háromnegyedévi időszak lejártát követő 15 napon belül kötelezően tájékoztatnia kell a polgármestert és a Községi Tanácsot. Az e szakasz 1. bekezdésében foglalt jelentés beterjesztését követő 15 napon belül a Községi Tanács a jelentést elfogadja, és megküldi a képviselő-testületnek. A jelentésnek ki kell térni az elfogadott költségvetés és a végrehajtás közti eltérésekre, a nagy mértékű eltéréseket meg kell indokolnia. 9. szakasz Az előirányzat megváltoztatásáról és a folyó költségvetési tartalékba való átvitelről a költségvetési rendszerről szóló törvény 61. szakaszával összhangban a polgármester hoz döntést. 10. szakasz A folyó költségvetési tartalék és az állandó költségvetési tartalék felhasználásáról - a pénzügyekben hatáskörrel rendelkező helyi közigazgatási szerv javaslatára - a polgármester hoz döntést.
11. szakasz Költségvetési alap megnyitásáról szóló döntést a Községi Tanács hozza meg, a költségvetési rendszerről szóló törvény 64. szakaszával összhangban. 12. szakasz A községi tanács tartozik felelősséggel, hogy a fiskális politika végrehajtása, a közvagyon, a bevételek, a jövedelmek, valamint a kiadások és ráfordítások kezelése a költségvetési rendszerről szóló törvényben meghatározott módon folyjon. A polgármester meghatalmazást kap , hogy a költségvetési rendszerről szóló törvény 27ž. szakaszával összhangban a Pénzügy-minisztériumtól kérelmezheti a megállapított hiány fölött 10% fiskális hiány engedélyezését, ha az közberuházásoknak az eredménye. 13. szakasz A községi költségvetés, a közvetlen és közvetett költségvetésieszköz-használók, valamint a községi kincstári összevont számlába tartozó egyéb közpénzhasználók pénzeszközeit az összevont kincstári számlán kell vezetni és letétbe helyezni. 14. szakasz 2013-ban az 1. és 2. költséghelyrend keretében az eszközök felosztása és felhasználása a pénzügyekben hatáskörrel rendelkező szerv javaslatára a polgármester által hozott külön aktussal (fizetési határozat és átutalási határozat) történik. 15. szakasz
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 586. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
A közvetlen és közvetett költségvetésieszköz-használók az e rendeletben felosztott eszközöket csak a kérelmük nyomán részükre történt jóváhagyásnak és átutalásnak megfelelő rendeltetésre vehetik igénybe. Ha a költségvetésieszköz-használó egy adott kiadást költségvetési eszközökből és egyéb forrásokból vegyesen hajt végre, a kiadást köteles előbb a bevételekből és ezekből az egyéb forrásokból kiegyenlíteni. A 2012-re jóváhagyott előirányzatokkal összhangban 2012-re vállalt, de 2012 folyamán végrehajtatlanul maradt kötelezettségeket át kell vinni 2013-ra, ott vállalt kötelezettségnek minősülnek, és az e rendelettel jóváhagyott előirányzatok terhére kell végrehajtani őket. 16. szakasz A vállalt és minden pénzügyi kötelezettséget kizárólag a készpénzalap elvén kell teljesíteni az összevont kincstári számláról, hacsak törvény, illetve kormányaktus más módozatot nem irányoz elő.
17. szakasz Költségvetésieszköz-használók kötelezettséget csak írásbeli szerződés vagy egyéb jogi aktus alapján vállalhatnak, hacsak törény eltérően nem rendelkezik. Kifizetést a költségvetés nem eszközölhet, ha a költségvetési rendszerről szóló törvény 56. szakaszának 3. bekezdésében foglalt eljárási rendet nem tartották be. 18. szakasz A költségvetésieszköz-használók a javak, szolgáltatások beszerzéséről, szolgáltatásnyújtásról vagy építési munkálatok kivitelezéséről szóló szerződés odaítélésekor kötelesek a közbeszerzést szabályozó jogszabályokkal összhangban eljárni. A közbeszerzésekről szóló jogszabályok értelmében kis értékű beszerzés az, amelynek értéke nem haladja meg a Szerb Köztársaság 2013. évi költségvetését szabályozó törvényben meghatározott értéket. 19. szakasz A költségvetésieszköz-használók iránti kötelezettségek végrehatjátását a költségvetés bevételeinek alakulásával összhangban végzik. Amennyiben év közben a bevételek csökkenek, a költségvetési ráfordításokat a prioritásknak megfelelően lehet végrehajtani, éspedig: a törvényes előírásokkal meghatározott kötelezettségeket a jelenlegi szinten és a minimális állandó költségek, melyek elengedhetetlenek a költségvetésieszköz-használók zavartalan működéséhez. 20. szakasz A költségvetés-használók programjainak pénzellátására felosztott eszközöket a felhasználók részére azok kérelme alapján a negyedévi költségvetési tervekben jóváhagyott keretszámokkal összhangban kell átutalni. A felhasználók a kérelemhez kötelesek csatolni a kifizetéshez szükséges teljes körű dokumentációt (másolatban). 21. szakasz A kicstári összevont számlán levő pénzeszközök 2013-ban csak a költségvetési rendszerről szóló törvény 10. szakaszával és a magyarkanizsai helyi önkormányzat kincstári összevont számlájának alszámláin, illetve egyéb számláin levő eszközök felhasználásának módjáról szóló szabályzattal összhangban fektethetők be, minek során - ugyanezen törvényszakasszal összhangban - a polgármester, illetve az általa meghatalmazott személy felelősséggel tartozik e befektetés hatékonyságáért és biztonságáért.
22. szakasz A Községi Tanács meghozza a racionalizálási programot ami felölel minden egyes költségvetésieszköz-használót, beleértve a program végrehajtásának meghatározott ismérveit és erről tájékoztatja a Községi Képviselő-testületet. A költségvetésieszköz-használók, a községi elnök előzetes jóváhagyása nélkül nem alkalmazhatnak új személyeket a 2013. év végéig, abban az esetben, ha az illető személyek fizetésének kifizetésére nincs előlátott eszköz ezen Rendelettel összhangban, ami a fizetésekre és a racionalizálási programmal összhangban van előlátva.
23. szakasz A költségvetési eszközök direkt és indirekt használói, melyek tevékenysége teljes egészében vagy többnyire a költségvetésből pénzelődik, a 2013. évben a munkaeszközökre amortizációt fognak elszámolni, a tőke terhére arányosan a biztosított költségvetési eszközökre és a megvalósított donációk eszközeire. 24. szakasz A más közpénzhasználó kezelésében levő üzleti helyiséget és ingóságot használó közvetlen és közvetett költségvetésieszköz-használók 2013-ban bérletet nem fizetnek. 25. szakasz A költségvetési bevételek és kiadások ütemének egyenetlensége miatt bekövetkező folyó fizetőképességi hiány pénzellátására a polgármester a köztartozásról szóló törvény 35. szakaszának (Az SZK Hiv. Közlönye, 61/05. és 78/11. sz.) rendelkezéseivel összhangban vállalhat adósságot. 26. szakasz
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 587. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
A költségvetési eszközöket használók 2013. december 31-éig a költségvetés végrehajtási számlájára átutalják mindazokat a 2013. évi magyarkanizsai költségvetésről szóló rendelettel összhangban ezeknek a felhasználóknak átutalt eszközöket, amelyeket azok a 2013. évi kiadások pénzellátására nem költöttek el. 27. szakasz Kivételesen, ha a magyarkanizsai községi költségvetés javára más költségvetés (köztársasági, tartományi, másik községé) megfelelő aktussal transzfer céleszközt juttat, ideértve a természeti csapások okozta károk megtérítésére érkező transzfer céleszközöket is, valamint olyan adományokról kötött szerződés esetén, amelyeknek összegét e rendelet meghozatalának eljárásában még nem lehetett tudni, a pénzügyekben hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv a megfelelő aktus alapján - a költségvetési rendszerről szóló törvény 5. szakaszával összhangban - megfelelő előirányzatot nyit az adott jogcímen alapuló kiadások végrehajtására.
28. szakasz A költségvetési rendszerről szóló törvény szerint, a kincstári összevont számláról történő kifizetés más költségvetéseszköz-használók kötelezettségeinek végrehajtása, nem végezhető el, amennyiben azok nem kaptak jóváhagyást a pénzügyi terveikre a Törvénnyel, illetve a KKT aktusaival összhangban és a Kincstári Igazgatóságnak azt nem küldték meg.
29. szakasz Ezt a rendeletet közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában, és meg kell küldeni a Pénzügy-minisztériumnak.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület
Huzsvár Ervin s. k.,
Szám: 400-394/2012-IB
a Községi Képviselő-testület elnöke
Kelt: 2012. dec. 27-én MagyarkanIzsa
Magyarkanizsa község alapszabályának 47. szakasza (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a költségvetési rendszerrıl szóló törvény 43. szakaszával (Az SZK Hiv. Közlönye, 54/09, 73/10, 101/10, 101/11 és 93/12 sz.) összefüggésben a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi R E N D E L E T E T a 2013. évi magyarkanizsai községi költségvetésrıl szóló rendelet elfogadásáról
I. ELFOGADJA a képviselı-testület a 2012. évi magyarkanizsai községi költségvetésrıl szóló rendeletet. II. Ezt a rendeletet közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-5/2013-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A költségvetési rendszerrıl szóló törvény 92. szakaszának 2. bekezdése (A Szerb Köztársaság Hiv. Közlönye, 54/09, 73/10., 101/10. és 93/2012. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabályának 47. szakasza (Magyarkanizsa Község Hiv.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 588. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi
R E N D E L E T E T a 2012. évi magyarkanizsai községi költségvetés zárszámadásához külsı könyvvizsgáló bevonásáról I. A 2012. évi magyarkanizsai községi költségvetés zárszámadásához a képviselı-testület külsı könyvvizsgálót von be. A Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal megbízást kap, hogy a 2012. évi magyarkanizsai községi költségvetés zárszámadásához a külsı könyvvizsgáló bevonása érdekében bonyolítsa le a kis értékő közbeszerzési eljárást.
II. Ezt a rendeletet közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-398/2012–I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A kamatok föltételes leírásáról és az adótartozás szünetelésérıl szóló törvény (Az SZK Hiv. Közlönye, 119/12. sz.), a helyi önkormányzat pénzellátásáról szóló törvény 60. szakasza alapján, a 6. szakasszal összefüggésben (Az SZK Hivatalos Közlönye, 62/06., 47/11. és 93/12. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabálya 47. szakaszának 6. pontja (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselıtestület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi R E N D E L E T E T a kamatok föltételes leírásáról és az adótartozás szünetelésérıl 1. szakasz Ez a rendelet a kamatok föltételes leírásáról és az adótartozás szünetelésérıl szóló törvény (Az SZK Hiv. Közlönye, 119/12. sz.) (a továbbiakban: törvény) rendelkezéseivel összhangban a Magyarkanizsa község területén kivetett helyi adók kamatainak föltételes leírásához, az adó-tıketartozás szüneteltetéséhez, valamint egyéb esetekben történı kamatleíráshoz való jogosultságot szabályozza. 2. szakasz E rendelet 1. szakasza értelmében helyi adó: 1. a jogi személyek vagyonadója; 2. a természetes személyek vagyonadója; 3. a földadó; 4. a jogi személyek és vállalkozók által fizetendı környezetvédelmi és környezetfejlesztési különdíj; 5. a cégfölirat üzlethelyiségen való elhelyezése utáni illeték 6. a földterület utáni önkéntes járulék 7. építési terület használata utáni térítés. 3. szakasz Az e rendelet 2. szakaszában írt helyi adók kamatleírásához, az adó-tıketartozás szüneteltetéséhez és a törvényben elıírt egyéb esetekben alkalmazható kamatleíráshoz való jogosultság a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal költségvetési, pénzügyi és helyi adóigazgatási fıosztályának helyi adóigazgatási szolgálatánál érvényesíthetı.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 589. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
4. szakasz Ez a rendelet a Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában közzététele napján lép hatályba.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-401/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A helyi önkormányzatról szóló törvény 20. szakasz 1. bekezdésének 4. pontja és 32. szakasz 1. bekezdésének 3. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye, 129/07. sz.), a helyi önkormányzat pénzellátásáról szóló törvény 6. szakasz 1. bekezdésének 1. pontja és 8. szakasza (Az SZK Hivatalos Közlönye, 62/06., 47/11. és 93/12. sz.), a vagyonadókról szóló törvény 11. és 38b. szakasza (Az SZK Hivatalos Közlönye, 26/01. sz., A JSZK Hivatalos Lapja, 42/02. és Az SZK Hiv. Közlönye, 80/02., 80/02., 135/04., 61/07., 5/09., 101/10., 24/11., 78/11. és 57/12. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabályának 47. szakasza (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozza az alábbi R E N D E L E T E T a 2013. évi vagyonadókulcs mértékérıl
1. szakasz Ez a rendelet megállapítja a Magyarkanizsa község területén található ingatlanok utáni jogosultságokra kirótt vagyonadó kulcsának mértékét, a visszterhes vagyonátruházási adó, valamint az örökösödési és ajándékozási adó kivételével. 2. szakasz A 2013. évi vagyonadókulcsot a képviselı-testület az alábbiak szerint állapítja meg: 1. üzleti könyveket vezetı adóalany ingatlanjogosultságai után 0,40% 2. üzleti könyveket nem vezetı adóalany földjogosultságai után 0,30% 3. üzleti könyveket nem vezetı adóalany ingatlanjogosultságai után, a föld kivételével:
1. 2. 3. 4.
Ekkora adóalapra 10.000.000 dinárig 10.000.000 és 25.000.000 dinár között 25.000.000 és 50.000.000 dinár között 50.000.000 dinár fölött
Adó címén fizetendı 0,40 % Az (1) alpont alatti adó + 0,6% a 10.000.000 dinár fölötti összeg után A (2) alpont alatti adó + 1,0% a 25.000.000 dinár fölötti összeg után A (3) alpont alatti adó + 2,0% az 50.000.000 dinár fölött összeg után
3. szakasz Az adóalany és az adóalap megállapításának, az adókötelezettség létrejöttének, az adómentességnek, az ellenırzésnek és a beszedésnek módja tekintetében az adóeljárásról és az adóügyi igazgatásról szóló hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak. 4. szakasz E rendelet hatályba lépésével hatályát veszti a magyarkanizsai önkormányzat területén fizetendı vagyonadóról szóló rendelet (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 3/09. sz.).
5. szakasz Ez a rendelet Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában való közzétételét követı nyolcadik napon lép hatályba.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 590. OLDAL
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-397/2012–I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
2012.12.27.
22. szám
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A helyi önkormányzat pénzellátásáról szóló törvény 6., 7. és 11–18. szakasza (Az SZK Hivatalos Közlönye, 62/06., 47/11. és 93/12. sz.), a helyi önkormányzatról szóló törvény 32. szakasz 1. bekezdésének 13. pontja (Az SZK Hiv. Közlönye, 129/07. sz.), a költségvetési rendszerrıl szóló törvény 25. szakasz 1. bekezdésének 2. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye, 54/09., 73/10., 101/10., 101/11. és 93/12. sz.), a szabálysértésekrıl szóló törvény 35. szakaszának 1. és 2. bekezdése (Az SZK Hiv. Közlönye, 101/05., 116/08. és 111/09. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabálya 47. szakasz 1. bekezdésének 13. pontja (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz.– egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi
R E N D E L E T E T a helyi kommunális illetékekrıl I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. szakasz Ez a rendelet helyi kommunális illetékeket vezet be Magyarkanizsa község területére, megállapítja a fizetési kötelezetteket, az illetékek mértékét, a kedvezményeket, a fizetés módját és határidejét, a kivetés, valamint a beszedés és a beszedés-ellenırzés teendıinek gyakorlását. 2. szakasz A helyi kommunális illetékeket ez a rendelet egyes jogoknak, tárgyaknak és szolgáltatásoknak Magyarkanizsa község területén való igénybevételére vezeti be.
1. 2. 3. 4. 5. 6.
3. szakasz A rendelet az alábbiakra vezet be illetéket: cégtábla üzlethelyiségen való elhelyezése, reklámpannók használata, ideértve a cégjelzés üzlethelyiségen kívül, önkormányzathoz tartozó építményen és területen (úttest, járda, zöldterület, villanyoszlop stb.) való elhelyezését is, közúti gépjármővek és kapcsolt jármővek üzemben tartása, kivéve a mezıgazdasági jármőveket és gépeket közterület vagy üzlethelyiség elıtti terület üzleti célú igénybevétele, kivéve a sajtó, könyv, egyéb kiadvány, régi és kézmőipari, illetve háziipari termékek árusítását, játékeszközök (játékgépek) üzemeltetése, építıanyaggal és építési munkálatokkal való közterület-foglalás
4. szakasz A kommunális illeték fizetéskötelezettje az olyan jog, tárgy és szolgáltatás igénybevevıje, amelynek használata után az elıírás szerint illetéket kell fizetni. 5. szakasz Az e rendelet 3. szakaszában írt illetékkötelezettség azon a napon áll elı, amikor a helyi kommunális illeték fizetésével terhelt jogot, tárgyat vagy szolgáltatást használni kezdik. Az illetékkötelezettség addig áll fenn, amíg a jogot, tárgyat vagy szolgáltatást igénybe veszik. 6. szakasz Helyi kommunális illeték nem terheli az e jogokat, tárgyakat és szolgáltatásokat igénybe vevı állami szerveket és szervezeteket, a területi autonómia és a helyi önkormányzati egység szerveit és szervezeteit, valamint azokat az intézményeket, amelyeknek alapítói jogát a magyarkanizsai önkormányzat gyakorolja. 7. szakasz A helyi kommunális illetékek kivetése lehet napi, havi és éves összegre szóló.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 591. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
8. szakasz A helyi kommunális illeték kötelezettje a jog, a tárgy vagy szolgáltatás igénybevételének megkezdése elıtt, illetve legkésıbb a helyi kommunális illetékkel terhelt jog, tárgy vagy szolgáltatás igénybevételének megkezdését követı 15 napon belül az illetékes szervnél köteles bejelentést tenni a helyi kommunális illetéken alapuló kötelezettségének megállapítása iránt, kivéve a 3. szakasz 3. pontjában írt kötelezetteket. A helyi kommunális illeték kötelezettje minden változást a bekövetkezését követı 15 napon belül köteles bejelenteni. Ha az illetékkötelezett a feltüntetett határidıkön belül nem tesz bejelentést, az illetékes szerv a határozatát a jegyzékbe vételt végzı szerv által kiállított aktus, valamint más illetékes szervektıl kapott, illetve a rendelkezésére álló adatok alapján hozza meg. 9. szakasz A helyi kommunális illetékek mértékét, a kedvezményeket a kivetés és a fizetés módját és a befizetéseket fogadó számla számát a rendelethez annak elválaszthatatlan részeként csatolt illetékdíjszabás állapítja meg. 10. szakasz A helyi kommunális illetéket a magyarkanizsai községi költségvetés javára kell leróni. 11. szakasz A helyi kommunális illetékbıl származó bevételeket a Kincstári Hivatalnál vezetett, a közbevételek befizetésére szolgáló számlák vezetését, feltételét és módját, valamint az adott számlákon levı eszközök elosztását szabályozó aktussal elıírt megfelelı befizetési számlákra kell leróni. 12. szakasz A helyi kommunális illeték kivetése, elszámolása, beszedése, fizetési határideje, kamatszámítása, elévülése és egyebek tekintetében, amiket ez a rendelet külön nem ír elı, az adóeljárásról és az adóügyi igazgatásról szóló jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Minden olyan kérdésben, amelyet ez a rendelet külön nem szabályoz, a helyi önkormányzat pénzellátását szabályozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. 13. szakasz E rendelet alkalmazásának felügyeletét a Községi Közigazgatási Hivatal pénzügyekben és felügyelıségi ügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége gyakorolja. II. BÜNTETİRENDELKEZÉSEK 14. szakasz Ha az illetékkötelezett az illetékes szerv határozatának kézhezvétele elıtt megkezdi a helyi kommunális illetékkel terhelt jog, tárgy vagy szolgáltatás igénybevételét, illetve az e rendelet 8. szakaszában elıírt határidın belül nem tesz bejelentést, az alábbiak szerint szabálysértésért kirótt pénzbírsággal sújtandó: 1. természetes vagy felelıs személy 2.500,00-tól 75.000,00 dinárig, 2. jogi személy 50.000,00-tıl 1.000.000,00 dinárig, 3. vállalkozó 5.000,00-tıl 250.000,00 dinárig. III. ÁTMENETI ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK 15. szakasz E rendelet hatályba lépésével hatályát veszti a helyi kommunális illetékrıl szóló rendelet (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 2/10. sz.). 16. szakasz Ez a rendelet a Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában közzétételét követı nyolcadik napon lép hatályba.
A HELYI KOMMUNÁLIS ILLETÉKEK DÍJSZABÁSA 1. díjtétel Cégtábla üzlethelyiségen való elhelyezése (a továbbiakban: cégtáblailleték) 1. A cégfölirat üzlethelyiségen való elhelyezése utáni cégtáblailletéket éves összegben kell kivetni.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 592. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
A cégtáblailletéket az üzlethelyiségen elhelyezett cégfölirat után kell fizetni. E rendelet értelmében cégfölirat: minden olyan kihelyezett név, vagy megnevezés, amely arra utal, hogy az így jelölt jogi vagy természetes személy meghatározott tevékenységet folytat. Ha egy építményen ugyanazon illetékkötelezettnek több cégfölirata van elhelyezve, illetéket csak egy cégfölirat után kell fizetnie. 2. Az e díjtétel szerinti illetékkötelezettek jogi és természetes személyek. 3. A számvitelt szabályozó törvény szerint kis mérető jogi személynek besorolt, 50.000.000 dinárnál nem nagyobb éves bevétellel rendelkezı jogi személyek és vállalkozók 2012. október 1-jétıl az üzlethelyiségen elhelyezett cégfölirat után nem fizetnek cégtáblailletéket. 4. A számvitelt szabályozó törvény szerint közepes mérető jogi személynek besorolt jogi személyek, valamint az 50.000.000 dinárt meghaladó éves bevétellel rendelkezı vállalkozók és kis mérető jogi személyek két átlagbérnek megfelelı összegben fizetnek éves cégtáblailletéket. 5. A számvitelt szabályozó törvény szerint nagy mérető jogi személynek besorolt jogi személyek, három átlagbérnek megfelelı összegben fizetnek éves cégtáblailletéket. 6. A számvitelt szabályozó törvény szerint nagy, közepes és kis mérető jogi személynek besorolt olyan jogi személyek, és azon vállalkozók, amelyek/akik banki, vagyon- és személybiztosítási, kıolaj- és kıolajszármazék-kitermelési és kereskedelmi, dohánytermék-elıállítási és -nagykereskedelmi, cementgyártó, postai, mobil- és telefonszolgáltatási, villanygazdasági, kaszinói, játéktermi, fogadóirodai, szerencsejátéki, kártyaszalon-szolgáltatói, éjszakai mulatói és lemezklubi tevékenységet folytatnak, öt átlagbérnek megfelelı összegben fizetnek éves cégtáblailletéket. 7. E díjtétel 4, 5. és 6. pontja értelmében átlagbér: a cégtáblailleték kivetését megelızı év január-augusztusi idıszakában Magyarkanizsa község területén alkalmazottanként kifizetett átlagbér a statisztikai ügyekben hatáskörrel rendelkezı köztársasági szerv adatai szerint. MEGJEGYZÉS: Az üzlethelyiségen elhelyezett cégfölirat utáni cégtáblailletéket éves összegben kell kivetni. A cégtáblailletéket az üzlethelyiségen elhelyezett cégfölirat után kell fizetni. E rendelet értelmében cégfölirat minden olyan kihelyezett név vagy megnevezés, amely arra utal, hogy az így jelölt jogi vagy természetes személy meghatározott tevékenységet folytat. Ha egy üzleti építményen ugyanazon illetékkötelezettnek több cégfölirata van elhelyezve, cégtáblailletéket csak egy cégfölirat után kell fizetnie. Az e díjtétel szerinti illetékkötelezettek jogi személyek és vállalkozók. A cégtáblailleték a Községi Közigazgatási Hivatal pénzügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egységének határozata alapján fizetendı. Az e díjtétel szerinti cégtáblailletéket a magyarkanizsai községi költségvetés 840–71611843–35 számú befizetési számlája javára kell leróni a 97-es modell, 214-es ellenırzıszám és az illetékkötelezett adóazonosító száma szerinti megfelelı hivatkozással. 2. díjtétel Reklámpannók használata, ideértve az üzlethelyiségen kívül, a helyi önkormányzati egységhez tartozó építményeken és területeken (úttest, járda, zöldterület, villanyoszlop, stb.) elhelyezett és kiírt cégföliratokat is A reklámpannók használata utáni helyi kommunális illetéket – ideértve az üzlethelyiségen kívül, a helyi önkormányzati egységhez tartozó építményen és területen (úttest, járda, zöldterület, villanyoszlop stb.) elhelyezett és kiírt cégföliratot is – éves összegben kell kivetni az alábbiakra: 1. A számvitelt szabályozó törvény szerint közepes mérető jogi személynek besorolt, valamint az 50.000.000 dinárt meghaladó éves bevétellel rendelkezı vállalkozók és kis mérető jogi személyek a statisztikai ügyekben hatáskörrel rendelkezı köztársasági szerv adatai szerint az illetékkivetést megelızı év január–augusztusi idıszakában Magyarkanizsa község területén alkalmazottanként kifizetett két átlagbér 10%-ának megfelelı éves összegben fizetik ezt a kommunális illetéket. 2. A számvitelt szabályozó törvény szerint nagy mérető jogi személynek besorolt jogi személyek a statisztikai ügyekben hatáskörrel rendelkezı köztársasági szerv adatai szerint a kommunális illeték kivetését megelızı év január-augusztusi idıszakában Magyarkanizsa község területén alkalmazottanként kifizetett három átlagbér 15%-ának megfelelı éves összegben fizetik ezt a kommunális illetéket. 3. A számvitelt szabályozó törvény szerint nagy, közepes és kis mérető jogi személynek besorolt azon jogi személyek és vállalkozók akik/amelyek banki, vagyon- és személybiztosítási, kıolaj- és kıolajszármazék-kitermelési és -kereskedelmi, dohánytermék-elıállítási és -nagykereskedelmi, cementgyártó, postai, mobil- és telefonszolgáltatási, villanygazdasági,
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 593. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
kaszinói, játéktermi, fogadóirodai, szerencsejátéki, kártyaszalon-szolgáltatói, éjszakai mulatói és lemezklubi tevékenységet folytatnak, a statisztikai ügyekben hatáskörrel rendelkezı köztársasági szerv adatai szerint a kommunális illeték kivetését megelızı év január-augusztusi idıszakában Magyarkanizsa község területén alkalmazottanként kifizetett öt átlagbér 20%ának megfelelı éves összegben fizetik ezt a kommunális illetéket. 4. Az 50.000.000 dinárt meg nem haladó éves bevétellel rendelkezı vállalkozók és kis mérető jogi személyek (a banki, vagyon- és személybiztosítási, kıolaj- és kıolajszármazék-kitermelési és -kereskedelmi, dohánytermék-elıállítási és nagykereskedelmi, cementgyártó, postai, mobil- és telefonszolgáltatási, villanygazdasági, kaszinói, játéktermi, fogadóirodai, szerencsejátéki, kártyaszalon-szolgáltatási, éjszakai mulatói és lemezklubi tevékenységet folytató vállalkozók és jogi személyek kivételével), e díjtétel szerint nem fizetnek kommunális illetéket. MEGJEGYZÉS: E díjtétel szerint illetékkötelezett minden olyan jogi személy és vállalkozó, amely/aki reklámpannót használ, ideértve az üzlethelyiségen kívül, a helyi önkormányzati egységhez tartozó építményen és területen (úttest, járda, zöldterület, villanyoszlop) elhelyezett és kiírt cégföliratokat is. Az e díjtétel szerinti illetéket a Községi Közigazgatási Hivatal pénzügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége veti ki, szedi be és ellenırzi. Az e díjtétel szerinti kommunális illetéket a magyarkanizsai községi költségvetés 840–71611843–42 számú befizetési számlája javára kell leróni a 97-es modell, 214-es ellenırzıszám és az illetékkötelezett adóazonosító száma szerinti megfelelı hivatkozással. 3. díjtétel Közúti gépjármővek és kapcsolt jármővek üzemben tartása, kivéve a mezıgazdasági jármőveket és gépeket A közúti gépjármővek és kapcsolt jármővek üzemben tartása után – a mezıgazdasági jármővek és gépek kivételével – éves összegben fizetendı illetékek: 1. N kategória – tehergépjármővek – N1 – 3,5 tonnát meg nem haladó engedélyezett legnagyobb tömegő könnyő tehergépjármő – N2 – 3,5 tonnát meghaladó engedélyezett legnagyobb tömeget meghaladó, de 12 tonna teherbírást meg nem haladó közepes tehergépjármő – N3 – 12 tonna teherbírású nehéz tehergépjármő 2. Teher- és üzemi (személygépkocsi-) utánfutók
1.000,00 dinár 3.000,00 dinár
5.000,00 dinár 500,00 dinár.
3. M kategória – személygépkocsik – személyszállító jármővek – – – – – –
1.150 cm3-ig 1.150 cm3 és 1.300 cm3 között 1.300 cm3 és 1.600 cm3 között 1.600 cm3 és 2.000 cm3 között 2.000 cm3 és 3.000 cm3 között 3.000 cm3 fölött
4. L kategória – robogók és motorkerékpárok − 50 cm3-t meg nem haladó hengerőrtartalmú robogó − 50 cm3 és 125 cm3 közötti hengerőrtalmú motorkerékpár − 125 cm3 és 250 cm3 közötti hengerőrtalmú motorkerékpár − 250 cm3 és 500 cm3 közötti hengerőrtalmú motorkerékpár − 500 cm3 és 1.200 cm3 közötti hengerőrtalmú motorkerékpár − 1.200 cm3 fölötti hengerőrtalmú motorkerékpár 5. М2 és М3 kategória – М2 – 5 tonnát meg nem haladó könnyő autóbusz és М3 – nehéz autóbusz bejegyzés szerinti ülıhelyenként
500,00 dinár 1.000,00 dinár 1,500.00 dinár 2.000,00 dinár 3.000,00 dinár 5.000,00 dinár
400,00 dinár 400.00 dinár 600,00 dinár 1.000,00 dinár 1.200,00 dinár 1.500,00 dinár
50,00 dinár
6. О kategória – kapcsolt jármővek – 0,75 tonnát meg nem haladó engedélyezett legnagyobb tömegő könnyő kapcsolt jármő
400,00 dinár
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 594. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
– 0,75 tonnát meghaladó, de 3,5 tonnát meg nem haladó engedélyezett legnagyobb tömegő kis kapcsolt jármő – 3,5 tonnát meghaladó, de 10 tonnát meg nem haladó engedélyezett legnagyobb tömegő közepes kapcsolt jármő – 10 tonnát meghaladó engedélyezett legnagyobb tömegő nagy kapcsolt jármő
1.300,00 dinár.
7. N kategória – vontatójármővek (vontatók): – 66 kW-ot meg nem haladó motorteljesítményőek – 66 és 96 kW közötti motorteljesítményőek – 96 és 132 kW közötti motorteljesítményőek – 132 és177 kW közötti motorteljesítményőek – 177 kW fölötti motorteljesítményőek
1.500,00 dinár. 2.000,00 dinár 2.500,00 dinár 3.000,00 dinár 4.000,00 dinár
8. Különleges jármővek (üzemjármővek, utazó szórakoztatás, üzlet kellékeinek szállítására különlegesen átalakított és méhek szállítására átalakított, mőbizonylattal ellátott jármővek)
700,00 dinár 950,00 dinár
1.000,00 dinár.
MEGJEGYZÉS: Az e díjtétel szerinti kommunális illetéket bejegyeztetéskor kell leróni, és a magyarkanizsai községi költségvetés javára a 840–714513843–04 számú befizetési számlára a 97-es modell, 214-es számra vagy a 97– illetékkötelezetti adóazonosító szám szerinti ellenırzıszámra hivatkozással kell befizetni. E díjtétel szerint nem kell kommunális illetéket fizetni azon jármővek után, amelyek a közutakról szóló törvény értelmében mentesülnek az úthasználati díj fizetése alól. 4. díjtétel Közterület vagy üzlethelyiség elıtti terület üzleti célú igénybevétele, kivéve a sajtó, könyv, egyéb kiadvány, régi és kézmőipari mesterségek és a háziipar termékeinek árusítását A közterület vagy üzlethelyiség elıtti terület üzleti célú igénybevétele után – a sajtó, könyv, egyéb kiadvány, régi és kézmőipari mesterségekben és a háziiparilag elıállított termékek árusításának kivételével – az igénybe vett terület után négyzetméterenként havi összegben fizetendı illeték: 1. bódék és más montázsépítmények 2. üzlethelyiség elıtt áru kirakására és árusítására szolgáló pultok, fagylalt, gyümölcslé és hasonlók árusítására szolgáló hőtık, valamint az üzlethelyiség elıtti árukirakás és árusítás egyéb formái 3. idényjellegő árusításra szolgáló mozgatható pultok 4. szolgáltatásnyújtást szolgáló asztalok és székek kihelyezése
120,00 dinár 400,00 dinár 200,00 dinár 200,00 dinár
MEGJEGYZÉS: E rendelet értelmében közterület az utca, tér, közvilágítási objektum, park, zöld- és üdülıterület (zöld közterület, lakóépület melletti, lakótömbök közötti zöldterület, üdülıterület, szabad strand, rendezett folyó- és tópart, védınövényzet stb.). E díjtétel illetékkötelezettje a közterületet üzleti és egyéb célokra igénybe vevı minden jogi vagy természetes személy. Az e díjtétel szerinti illetéket a Községi Közigazgatási Hivatal felügyelıségi ügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége veti ki a jóváhagyás meghozatalakor. Annak az idıtartamnak az arányában állapítja meg, amennyi idıre a közterület igénybevételét engedélyezı jóváhagyást kiadta. Az illetéket a Községi Közigazgatási Hivatal pénzügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége szedi be. Ha sajtón, könyveken és egyéb kiadványokon, régi és kézmőipari mesterségekben és háziiparilag elıállított termékeken kívül egyéb termékeket is árusítanak, akkor az e díjtételben elıírt teljes összegő illetéket meg kell fizetni. Az e díjtétel szerinti illetéket a magyarkanizsai községi költségvetés javára a 840-741531843–77 számú befizetési számlára a 97-es modell szerinti számra, 214-es és illetékkötelezetti adóazonosító szám ellenırzıszámra hivatkozással kell leróni. 5. díjtétel Játékeszközök (játékgépek) üzemeltetése Szerencsejátéki és szórakoztató játékeszközök (számítógépes, szimulátoros, videoautomatás, flipperes és egyéb hasonló, zsetonnal indítható készüléken őzött, valamint a darts, a biliárd és más hasonló, részvételi díj mellett játszható játék) üzemeltetése után az illetéket darabonként éves összegben az alábbiak szerint kell kivetni: – biliárdasztal 4.000,00 dinár – játékautomaták, automatánként, a pókerautomaták kivételével 12.000,00 dinár
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 595. OLDAL
2012.12.27.
– pókerautomaták és szerencsejáték-automaták – egyéb nem említett játékok (számítógépes, szimulátoros, videoautomatás, flipperes és egyéb hasonló készüléken őzött játék)
22. szám
36.000,00 dinár 3.000,00 dinár
MEGJEGYZÉS: Az e díjtétel szerinti helyi kommunális illeték kötelezettje annak a helyiségnek a használója, amelyben a játékeszközt (játékautomatát) üzemeltetik, illetve az üzlethelyiségen kívül játékeszközt üzemeltetı (rendezı) jogi személy, vállalkozó vagy természetes személy. Az e díjtétel szerinti illetéket a Községi Közigazgatási Hivatal felügyelıségi ügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége veti ki bejelentés alapján, és a Községi Közigazgatási Hivatal pénzügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége szedi be. Az e díjtétel szerinti illetéket a magyarkanizsai községi költségvetés javára negyedévenkénti részletekben a 840714572843-29 számú befizetési számlára 97-es modell szerinti számra, 214-es és illetékkötelezetti adóazonosító szám ellenırzıszámra hivatkozással kell leróni. 6. díjtétel Építıanyaggal és építési munkálatokkal való közterület-foglalás Az építıanyaggal és építési munkálatok kivitelezésével való közterület-foglalás után naponkénti összegben az elfoglalt terület négyzetmétere után fizetendı kommunális illeték: 5,00 dinár – 10 m2-ig terjedı terület után MEGJEGYZÉS: E díjtétel szerint az illetéket a Községi Közigazgatási Hivatal felügyelıségi ügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége veti ki. Az illetékkötelezetteknek a közterület-foglalási engedély kiadásával együtt adja ki az illetékkivetı határozatot. Az illetéket a Községi Közigazgatási Hivatal pénzügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége szedi be. Az e díjtétel szerinti illetékkötelezett a közterület-foglalást annak végrehajtása elıtt köteles bejelenteni a Községi Közigazgatási Hivatal felügyelıségi ügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egységének. A bejelentésnek tartalmaznia kell az illetékkötelezett nevét, címét, a helységet, a közterület-foglalás idejét és kiterjedését. Az e díjtétel szerinti illetéket a 840–741535843–08 közbevétel-befizetési számla javára 97-es modell szerinti számra 214es ellenırzıszám és illetékkötelezetti adóazonosítószámra hivatkozással kell leróni.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-396/2012–I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
Magyarkanizsa község alapszabálya 47. szakasz 1. bekezdésének 1. pontja és 56. szakasza (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta a R E N D E L E T E T a magyarkanizsai községi képviselı-testület ügyrendi szabályzatának módosításáról és kiegészítésérıl
1. szakasz Ez a rendelet módosítja és kiegészíti a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület ügyrendi szabályzatát (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 17/12. sz.) (a továbbiakban: ügyrendi szabályzat). 2. szakasz Az ügyrendi szabályzat 75. szakasza az alábbi szövegő új 7. bekezdéssel egészül ki: „A tag legkésıbb az összehívott ülés kezdete elıtt 48 órával köteles értesíteni a képviselı-testületi elnököt, hogy akadályoztatás miatt az ülésen nem tud megjelenni.”
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 596. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
3. szakasz Az ügyrendi szabályzat 84. szakasza helyébe az alábbi lép: „Képviselıcsoporti elnök ugyanazon kérdés vitájában legföljebb kétszer szólalhat föl, de a második hozzászólás idıtartama legföljebb két perc lehet. Képviselıcsoporti elnök ugyanazon kérdés vitájában másodszor csak azt követıen szólalhat föl, ha ezen ügyrendi szabályzat rendelkezéseivel összhangban minden elsı ízben jelentkezı hozzászóló szót kapott.” 4. szakasz A 94. szakasz 1. bekezdése helyébe az alábbi lép: „A nyílt szavazás történhet színes lapok fölemelésével vagy név szerint.” Az 1. bekezdés után be kell iktatni az alábbi szövegő két új bekezdést: „A tag az „igen” szavazatot a zöld, a tartózkodást a sárga, a „nem” szavazatot a piros lap fölemelésével jelzi. Az elızı szakaszban írt módon történı szavazás esetén a képviselı-testületi elnök a tagokat fölszólítja, hogy elsıként az „igen”-nel szavazó tagok nyilvánítsanak véleményt, utána a „nem”-mel szavazók, majd végezetül a tartózkodó tagok.” Az eddigi 3. és 4. bekezdésbıl 4. és 5. bekezdés lesz. 5. szakasz Ez a rendelet a Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában való közzétételét követı nyolcadik napon lép hatályba.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-394/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A helyi önkormányzatról szóló törvény 20. szakasz 1. bekezdésének 8. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye, 129/07. sz.), a helyi önkormányzat pénzellátásáról szóló törvény 6. szakasz 1. bekezdésének 5. pontja és 60. szakasza (Az SZK Hivatalos Közlönye, 62/06. 47/11. és 93/12. sz.), a tervezés- és építésügyi törvény 77. szakaszának 5. bekezdése (Az SZK Hivatalos Közlönye, 72/09., 81/09., 64/10. és 24/11. sz.), az adóeljárásról és adóügyi igazgatásról szóló törvény 2/a. szakasza (Az SZK Hivatalos Közlönye, 80/02., 84/02., 23/03., 70/03., 55/04., 61/05., 85/05., 62/06., 63/06., 61/07., 20/09., 72/09., 53/10., 101/11., 2/12. és 93/12. sz.), Magyarkanizsa község alapszabályának 47. szakasza (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg), az építési területrıl szóló rendelet 19. szakaszának 4. bekezdése (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 7/03. és 4/07. sz.) alapján, a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi R E N D E L E T E T az építési terület használata után a magyarkanizsai önkormányzat területén fizetendı térítésrıl 1. szakasz Ez a rendelet módosítja az építési terület használata után a magyarkanizsai önkormányzat területén fizetendı térítésrıl szóló rendeletet (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 3/09. sz.) (a továbbiakban: rendelet). 2. szakasz A rendelet 19. szakaszát törölni kell. 3. szakasz Ez a rendelet a Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában való közzétételét követı nyolcadik napon lép hatályba. Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02–376/2012–I/A Kelt: 2012. december 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 597. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
A környezetvédelemrıl szóló törvény 87. szakasza (Az SZK Hivatalos Közlönye, 135/04., 36/09., 36/09., 72/09. és 43/11. sz.), a helyi önkormányzat pénzellátásáról szóló törvény 7. szakaszának 1. bekezdése (Az SZK Hiv. Közlönye, 62/06., 47/11. és 93/12. sz.), a környezetvédelmi és környezetfejlesztési díj és a legmagasabb összegő díj megállapításának ismérveirıl szóló kormányrendelet rendelkezései (Az SZK Hivatalos Közlönye, 111/09. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabályának 47. szakasza (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozza az alábbi
R E N D E L E T E T a Magyarkanizsa község területén fizetendı környezetvédelmi és környezetfejlesztési díjról szóló rendelet módosításáról és kiegészítésérıl 1. szakasz Ez a rendelet módosítja és kiegészíti a Magyarkanizsa község területén fizetendı környezetvédelmi és környezetfejlesztési díjról szóló rendeletet (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 9/10. sz.) (a továbbiakban: rendelet). 2. szakasz A rendelet 4. szakasza helyébe az alábbi lép: „Az ingatlanhasználaton alapuló díj mértékét az alapterülethez mérten havi szinten az alábbiak szerint kell megállapítani: 1) a lakótér négyzetmétere után 0,70 dinár 2) üzleti tevékenység gyakorlására használt üzlettér négyzetmétere után 1,40 dinár 3) rendes tevékenység gyakorlására használt földterület négyzetmétere után 0,50 dinár. E rendelet rendelkezései értelmében lakótér: lakás, családi lakóház, illetve hétvégi ház – vagyonadó kivetéséhez alapul szolgáló – alapterülete. E rendelet rendelkezései értelmében üzlettér: üzleti tevékenység gyakorlására használt – vagyonadó kivetéséhez alapul szolgáló – alapterülete. E rendelet rendelkezései értelmében gazdasági szereplık rendes tevékenységének gyakorlására használt földterület: olyan földterület, amelyen építmény nem áll, vagy amelyen ideiglenes építmény áll, valamint olyan földterület, amelyen üzleti épület vagy üzlethelység nem áll, viszont vagyonadó kivetéséhez alapul szolgál. Az elızı bekezdésben írt földterületbe nem számít bele a mezıgazdasági földterület, az erdı és az erdıterület.” 3. szakasz A rendelet 5. szakasza helyébe az alábbi lép: „A díjfizetési kötelezettség alól mentesülnek: 1. a pénzbeli szociális segélyben részesülık, 2. a költségvetési rendszert szabályozó jogszabályok értelmében költségvetési eszközöket közvetlenül és közvetve használók; 3. gazdasági tevékenységet indító szereplık: a gazdasági szereplı cégbejegyzésének naptári évében, valamint a tevékenység ideiglenes szüneteltetése esetén. A díjfizetési mentességhez való jogosultságot az elızı bekezdés 1. és 3. pontjában írt kötelezettek az e rendelet mellékletében található kérelem (1 NZŽS nyomtatvány) benyújtásával érvényesíthetik. Pénzbeli szociális segélyben részesülık az elızı bekezdésben írt kérelemhez csatolni kötelesek a pénzbeli szociális segélyhez való jogosultság elismerésérıl szóló határozat fénymásolatát, az 1. bekezdés 3. pontjában írt szereplık pedig a gazdasági szereplı cégbejegyzésérıl kiállított okirat másolatát, illetve a tevékenység ideiglenes szüneteltetésérıl szóló okirat másolatát. Az 1. bekezdés 2. pontjában írt díjfizetési kötelezettek a díjfizetési mentesség iránt nem kötelesek kérelmet benyújtani, mivel a mentességi jogosultságukat a helyhatósági költségvetés közvetlen és közvetett használóinak lajstroma alapján el kell ismerni. A díjfizetési mentességhez való jogosultságot a kérelem benyújtását követı hónap elsı napjától kell elismerni, ha a kérelem benyújtásakor a jogosultság elismerésének feltételei teljesültek.” 4. szakasz A rendelet 7. szakaszának 1. bekezdésében „a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal költségvetési, pénzügyi és helyi adóigazgatási fıosztályának” szavak helyébe a következık lépnek: „a Községi Közigazgatási Hivatal pénzügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egységének”. 5. szakasz A rendelet 8. szakaszát törölni kell.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 598. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
6. szakasz A 11. szakasz után be kell iktatni az alábbi szövegő új 11a. és 11b. szakaszt: „11a. szakasz Az e rendelet 11. szakaszában írt programokat és projektumokat naptári évenként a Községi Közigazgatási Hivatal környezetvédelmi ügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egységének javaslatára a Községi Tanács hozza meg. Az elızı bekezdésben írt programok és projektumok teljesítésére az eszközök kedvezményezettjével szerzıdést kell kötni, amelynek tartalmaznia kell: 1) a program vagy projektum tartalmát (ismertetését) 2) a szerzıdı felek kölcsönös jogait és kötelezettségeit 3) a kötelezettségek teljesítésének határidejét 4) az eszközök összegét és kifizetésük módját 5) a szerzıdéses kötelezettségek teljesítésének felügyeletét 6) a program, illetve projektum teljesítéséhez elengedhetetlen többi elemet. A Községi Tanács az elızı évre legkésıbb a folyó évi február hó 15. napjáig megvitatja a környezetvédelmi és környezetfejlesztési programokra és projektumokra szánt eszközök teljesítésérıl és elköltésérıl szóló beszámolót. Az e szakasz 3. bekezdésében írt beszámolót a Községi Közigazgatási Hivatal környezetvédelmi ügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége állítja össze és küldi meg a Községi Tanácsnak. 11b. szakasz Az ösztönzı megelızı és helyreállító programokat, a környezetvédelem állapotát figyelemmel kísérı (monitorozó) projektumokat és a védett természeti örökség védelmét és fejlesztését szolgáló programokat a községben a környezetvédelem és környezetfejlesztés mőködését biztosító tevékenység ellátására alakult vállalatok (kommunális közvállalatok), e tevékenységek ellátásával megbízott vállalatok, valamint olyan vállalatok, arra jogosult tudományos és szakmai szervezetek, intézmények és intézetek valósítják meg, amelyek erre a törvénnyel összhangban szerzıdéses megbízást kapnak. A programok és projektumok teljesítését, valamint a szerzıdéses kötelezettségek teljesítésének és az egyes programok és projektumok megvalósításának felügyeletét a Községi Közigazgatási Hivatal környezetvédelmi ügyekben hatáskörrel rendelkezı szervezeti egysége bonyolítja le.” 7. szakasz A Magyarkanizsa község területén fizetendı környezetvédelmi és környezetfejlesztési díjról szóló rendelet (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 9/10. sz.) módosításáról és kiegészítésérıl szóló rendelet a Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában való közzétételét követı nyolcadik napon lép hatályba.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-375/2012–I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
1 NZŽS nyomtatvány
K É R E L E M A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS KÖRNYEZETFEJLESZTÉSI DÍJ ALÓLI MENTESÍTÉS IRÁNT
A Magyarkanizsa község területén fizetendı környezetvédelmi és környezetfejlesztési díjról szóló rendelet 5. szakaszának (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 2/10. és 22/2012. sz.) megfelelıen ezúton kérek mentességet a környezetvédelmi és környezetfejlesztési díj fizetése alól mint:
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 599. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
1. pénzbeli szociális segélyben részesülı 2. a költségvetési rendszert szabályozó jogszabályok értelmében költségvetési eszközöket közvetlenül és közvetve használó 3. gazdasági tevékenységet indító szereplı 4. a vállalkozást, illetve a tevékenység gyakorlását ideiglenesen szüneteltetı vállalkozó (a díjfizetésre kötelezett karikázza be a megfelelı pontot)
A FIZETÉSI KÖTELEZETT ADATAI
1. Családi és utónév: ________________________________________________________ , egységes törzs-szám: ________________ , helység: ______________________________ , utca, házszám: ___________ _____________________________
2. A vállalkozás neve: ____________________________________________________________________ , adóazonosító szám:
_______________________________
,
székhely:
_________________________
cím:
_________________________________________
A kérelemhez csatolom a megkövetelt dokumentációt: (a díjfizetésre kötelezett karikázza be a megfelelı pontot) 1. a pénzbeli szociális segélyhez való jogosultságról szóló határozat másolatát, 2. a gazdasági szereplı cégbejegyzésérıl szóló okirat másolatát, 3. a vállalkozás, illetve a tevékenység gyakorlásának ideiglenes szüneteltetésérıl szóló határozat másolatát
________________________ dátum
____________________________ kérelmezı
Megjegyzés: a kérelmet nyomtatott betőkkel kérjük kitölteni
A helyi önkormányzatról szóló törvény 32. szakasz 1. bekezdésének 8. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye, 129/07. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabálya 47. szakasz 1. bekezdésének 8. pontja (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi
H A T Á R O Z A T O T а magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat 2012. évi üzletviteli programja elsı módosításának jóváhagyásáról
I. A képviselı-testület jóváhagyja a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat 2012. évi üzletviteli programjának elsı módosítását, amelyet a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat igazgatóbizottsága 2012. október 29-én tartott ülésén hozott meg.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 600. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
II. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa Község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-393/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A helyi önkormányzatról szóló törvény 32. szakasz 1. bekezdésének 8. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye, 129/07. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabálya 47. szakasz 1. bekezdésének 8. pontja (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27 -én tartott ülésén meghozta az alábbi
H A T Á R O Z A T O T а magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat 2013. évi üzletviteli programjának jóváhagyásáról I. A képviselı-testület jóváhagyja a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat 2013. évi üzletviteli programját, amelyet a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat igazgatóbizottsága 2012. november 28-án tartott 10. ülésén hozott meg.
II. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa Község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-392/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A helyi önkormányzatról szóló törvény (Az SZK Hivatalos Közlönye, 129/07. sz.) 32. szakasz 1. bekezdésének 8. pontja és Magyarkanizsa község alapszabálya 47. szakasz 1. bekezdésének 8. pontja (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi H A T Á R O Z A T O T a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat 2013. évi üzletviteli programjának jóváhagyásáról I. A képviselı-testület jóváhagyja a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat 2013. évi üzletviteli programját, amelyet a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat igazgatóbizottsága 2012. november 18-án tartott 2. ülésén hozott meg.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 601. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
II. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa Község Magyarkanizsa Község Képviselı-testülete Szám: 02-391/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A helyi önkormányzatról szóló törvény 32. szakasz 1. bekezdésének 8. pontja (SZK Hivatalos Közlönye, 129/07. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabálya 47. szakasz 1. bekezdésének 8. pontja (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27 én tartott ülésén meghozta az alábbi H A T Á R O Z A T O T a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat 2013. évi pénzügyi tervének jóváhagyásáról I. A képviselı-testület jóváhagyja a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat 2013. évi pénzügyi tervét, amelyet a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat igazgatóbizottsága 2012. november 28-án tartott 2. ülésén hozott meg.
II. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-390/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A közvállalatokról és az általános érdekő tevékenységek ellátásáról szóló törvény 27. szakasz 1. bekezdésének 3. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye, 25/00., 25/02., 107/05., 108/05. és 123/07. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabályának 47. szakasza (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott meghozta az alábbi
H A T Á R O Z A T O T a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat 2013. évi díjjegyzékének jóváhagyásáról I. A képviselı-testület jóváhagyja a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat 2013. évi díjjegyzékét, amelyet a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat igazgatóbizottsága 2012. november 28-án tartott 2. ülésén hozott meg.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 602. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
II. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-389/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., а Községi Кépviselı-testület elnökе
A közvállalatokról és az általános érdekő tevékenységek ellátásáról szóló törvény 27. szakasz 1. bekezdésének 3. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye, 25/00., 25/02., 107/05., 108/05. és 123/07. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabályának 47. szakasza (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi
H A T Á R O Z A T O T a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalatban az engedély nélkül létesült építmények fennmaradási engedélyeztetéséért fizetendı díjak 2013. évi jegyzékének jóváhagyásáról I. Jóváhagyja a képviselı-testület a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalatban az engedély nélkül létesült építmények fennmaradási engedélyeztetéséért fizetendı díjak 2013. évi jegyzékét, amelyet a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat igazgatóbizottsága 2012. november 28-án tartott 2. ülésén hozott meg. II. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-388/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., а Községi Képviselı-testület elnökе
A szociális védelemrıl szóló törvény 12. szakaszának 1. bekezdése (A Szerb Köztársaság Hiv. Közlönye, 24/2011. sz.), Magyarkanizsa község alapszabályának 47. szakasza (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg), a Magyarkanizsai Szociális Központ megalapításáról szóló rendelet 5. szakaszának 3. bekezdése (Kanizsa Község Hivatalos Lapja, 5/00. és Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 14./11. sz.) alapján, a Magyarkanizsai Szociális Központ alapszabálya 63. szakaszának 3. bekezdésével összefüggésben a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi
H A T Á R O Z A T O T a Magyarkanizsai Szociális Központ alapszabályának módosításáról és kiegészítésérıl szóló döntés jóváhagyásáról I. A képviselı-testület jóváhagyja a Magyarkanizsai Szociális Központ alapszabályának módosításáról és kiegészítésérıl szóló döntést, amelyet a központ igazgatóbizottsága 2012. december 14-én tartott ülésén hozott meg.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 603. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
II. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsa Község Képviselı-testülete Szám: 02-384/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin, a Községi Képviselı-testület elnöke
A kommunális tevékenységekrıl szóló törvény 28. szakasza (Az SZK Hivatalos Közlönye, 88/11. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabályának 47. szakasza (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján а Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi
H A T Á R O Z A T O T a törökbecsei Brantner Hulladékgazdálkodási Kft. gazdasági társaság szemételszállítási szolgáltatási díjainak módosításáról hozott döntés jóváhagyásáról I. A törökbecsei Brantner Hulladékgazdálkodási Kft. gazdasági társaság szemételszállítási szolgáltatási díjainak módosítását a képviselı-testület az alábbiak szerint RÉSZBEN HAGYJA JÓVÁ: 1. háztartások (din./tag) – 121,34 dinár + áfa 2. szociális kategóriába tartozó háztartások (din./tag) – 91,75 dinár + áfa A jogi személyek és vállalkozók kategóriájában a képviselı-testület ELFOGADJA díjszabásjavaslatot: 1. 120 literes edény – 464,00 dinár + áfa 2. 240 literes edény – 928,00 dinár + áfa 3. 1.100 literes edény – 4.360,00 dinár + áfa
az alábbiak szerinti
II. A jogi személyek és vállalkozók kategóriája esetében a tisztaság fenntartásáról szóló rendelet rendelkezéseinek (Kanizsa Község Hivatalos Lapja, 4/95., 4/00., Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 2/05., 4/06., 12/08., 1/09., 3/09. és 21/12. sz.) megfelelıen megállapított elszámolási módot és az e határozat I. pontjában írt díjszabást 2013. január 1-jétıl kell alkalmazni. III. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa Község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-387/2011-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 604. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
A kommunális tevékenységekrıl szóló törvény 28. szakasza (A SZK Hivatalos Közlönye, 88/2011. sz.), a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat, igazgatóbizottsága 2012. október 29-én tartott IX. ülésén meghozta az alábbi
D Ö N T É S T a temetkezési, kéményseprıi, piaci és gépi szolgáltatások Magyarkanizsa község területén érvényes díjának alakításáról
1. szakasz A KOMUNALAC Kommunális Szolgáltató Közvállalat szolgáltatási díjai az alábbiak szerint változnak: 1. KÉMÉNYSEPRİI SZOLGÁLTATÁSOK Sorszám
Szolgáltatás megnevezése
Mértékegység
1.
Kéményseprés - havonta
darab
2.
Gázvezeték-kémények évenkénti ellenırzése
háztartás
Új díjösszeg
Korábbi díjösszeg
Összeg ÁFA -val
%
39,60
45,94
55,13
16,00
448,27
519,99
623,99
16,00
1.1. RENDKÍVÜLI KÉMÉNYSEPRİI SZOLGÁLTATÁSOK SorSzolgáltatás megnevezése szám
Mértékegység
Korábbi díjösszeg
Új díjösszeg
%
Összeg ÁFA -val
1.
Kéményseprés Magyarkanizsán kívül + a benzinár kilométerenkénti 15%-a
darab
410,18
475,81
570,97
16,00
2.
Új falazott kémények mőszaki vizsgálata
darab
1.343,21
1.558,12
1.869,74
16,00
3.
Kémény -attesztálás a gáz bevezetéséhez
darab
1.343,21
1.558,12
1.869,74
16,00
4.
Kéményseprés külön kérelemre
darab
444,78
515,94
619,13
16,00
5.
Kémény kiégetése: 519,89
603,07
723,68
16,00
746,23
865,63
1.038,76
16,00
1.343,21
1.558,12
1.869,74
16,00
a) kéményseprési díjat fizetı használók részére
b) kéményseprési díjat nem fizetı használók részére
normaóra munkásonké nt normaóra munkásonké nt
6.
Éves kéményellenırzés jogi személyek részére
darab
7.
Nagy (150 kcal) központifőtés-kazán tisztítása
darab
3.430,68
3.979,59
4.775,51
16,00
2.594,58
3.113,50
16,00
8.
Központi főtés kürtıjének tisztítása
darab
2.236,71
9.
Kémények tisztítása Magyarkanizsán kívüli településeken
darab
211,86
245,76
294,91
16,00
10.
Kémények ellenırzése Magyarkanizsán kívüli településeken
darab
127,12
147,46
176,95
16,00
2. PIACI SZOLGÁLTATÁSOK
Sorszám
Szolgáltatás megnevezése
Korábbi díjösszeg
Új díjösszeg
Összeg ÁFA -val
%
A.
Helybérlettel rendelkezı piaci árusok
1.
Asztalról való árusítás
73,14
84,84
101,81
16,00
2.
Asztalon kívüli árusítás
58,31
67,64
81,17
16,00
3.
Kisiparosok
73,14
84,84
101,81
16,00
4.
Viszonteladók
86,99
100,91
121,09
16,00
B.
Helybérlettel nem rendelkezı piaci árusok
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 605. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
1.
Asztalról való árusítás
102,80
119,25
143,10
16,00
2.
Asztalon kívüli árusítás
86,99
100,91
121,09
16,00
3.
Kisiparosok
86,99
100,91
121,09
16,00
4.
Viszonteladók
117,62
136,44
163,73
16,00
VÁSÁRTÉRI HELYPÉNZEK 1.
Ló, szarvasmarha és szamár, darabonként / darab
176,92
205,23
246,28
16,00
2.
Csikó ás borjú, darabonként / darab
149,25
173,13
207,76
16,00
3.
Sertés és süldı: a) 15 – 30 kg / darab
94,89
110,07
132,08
16,00
b) 30 – 100 kg / darab
108,72
126,12
151,34
16,00
4.
Birka / darab
94,89
110,07
132,08
16,00
5.
Malac és 3 hónap alatti növendékmarha / darab
73,14
84,84
101,81
16,00
94,89
110,07
132,08
16,00
176,92
205,23
246,28
16,00
73,14
84,84
101,81
16,00
2.242,64
2.601,46
3.121,75
16,00
Sátoros céllövölde / nap
117,62
136,44
163,73
16,00
Körhinta / nap
596,00
691,36
829,63
16,00
86,99
100,91
121,09
16,00
596,00
691,36
829,63
16,00
1.048,67
1.216,46
1.459,75
16,00
KISIPARI ÉS HÁZIIPARI TERMÉKEK 1. 2. 3.
Az elfoglalt m2 után, (sátor, szék vagy földön) Eladásra kínált gépkocsi, traktor / darab Különbözı virágpalánta, szárított virág és fazekastermékek, elfoglalt m2 után
SZÓRAKOZÁST SZOLGÁLÓ HELYEK 1. 2. 3. 4. 5.
Cirkuszi sátor / nap
Különféle automaták / nap Gyermekvonat / nap
VENDÉGLİSÁTOR 1.
Vendéglısátor étel és ital árusítására / darab
3. TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK Sorszám I. 1. 2.
Szolgáltatás megnevezése TEMETÉS A RAVATALOZÓBÓL MAGYARKANIZSÁN A temetési kellékek, a koporsó elıkészítése és kiszállítása az elhunyt házához, a halott elıkészítése és behelyezése a koporsóba, a koporsó lezárása és halottaskocsival való kiszállítása Az elhunyt felravatalozása, a koporsó kinyitása, szemfedıvel való betakarása és a szemfedı dekorálása
Korábbi díjösszeg ÁFA nélkül
Új díjösszeg ÁFA nélkül
Összeg ÁFA -val
%
2.607,82
3.129,38
3.379,73
20,00
1.344,77
1.613,72
1.742,82
20,00
3.
Temetkezési zene használata az ügyfél kérésére / óránként
370,35
444,42
479,97
20,00
4.
Áramhasználat a ravatalozó megvilágítására
370,35
444,42
479,97
20,00
5.
A társashelyiség főtése / nap A kézikocsi beállítás a ravatalozó elé, a koporsó lezárása, az elhunyt kiszállítása a kocsira, a szertartás megvárása, a koszorúk kihordása, az elhunyt kiszállítása a gyászmenettel a sírig, az elhunyt leemelése és sírgödörbe eresztése Felravatalozás otthon, a ravatalfüggönyök, csillárok és egyéb dekoráció elhelyezése
370,35
444,42
479,97
20,00
1.344,77
1.613,72
1.742,82
20,00
6.
7.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 606. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
II.
A RAVATALOZÓ HASZNÁLATA
8.
I-es kategóriájú ravatalozó használata / nap
1.274,53
1.529,44
1.651,80
20,00
II-es kategóriájú ravatalozó használata / nap
1.125,13
1.350,16
1.458,17
20,00
494,24
593,09
640,54
20,00
329,49
395,39
427,02
20,00
342,26
410,71
443,57
20,00
9. III.
EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK
10.
A név kiírása a keresztre és a koporsóra
11. 12.
A további temetkezési kellékek, a koporsó kibélelése, fejalj és egyéb dekoráció az ügyfél kérelme szerint Négy rend egyenruha használatba adása a kísérethez, az ügyfél kérelme szerint
13.
A sírgödör kiásása és betemetése felnıttek esetén
4.804,41
5.765,29
6.226,51
20,00
14.
A sírgödör kiásása és betemetése gyermekek esetén
1.784,10
2.140,92
2.312,19
20,00
15.
A vendégterem használata
439,31
527,17
569,34
20,00
15a.
Az épület felügyelete, tisztítása és bezárása. Egy dolgozó órabére.
521,05
625,26
675,28
20,00
IV.
RAVATALOZÁS ÉS HALOTTSZÁLLÍTÁS
16.
Földi maradványok mélyebbre helyezése
2.882,39
3.458,87
3.735,58
20,00
17.
Elhunyt koporsóba helyezése
1.989,70
2.387,64
2.578,65
20,00
18.
Elhunyt hőtése / nap
974,43
1.169,32
1.262,87
20,00
V.
HALOTTSZÁLLÍTÁS
19.
Halottszállítás halottaskocsival / km 60%
60%
50%
50%
100 km-ig - a benzinár 60%-a 20.
Halottszállítás halottaskocsival / km 100 km-en felül - a benzinár 50%-a
21.
Kíséret a városközi szállítás idejére / óránként
521,05
625,26
675,28
20,00
22.
Várakozás a kórházban az elhunyt kiadására / óránként
521,05
625,26
675,28
20,00
VI.
EGYÉB KRIPTAI SZOLGÁLTATÁSOK
23.
Kripta földjének kiásása és betemetése
3.569,47
4.283,36
4.626,03
20,00
24.
Kripta kibontása és befalazása
590,01
708,01
764,65
20,00
25.
Kriptai munka, földi maradványok áthelyezése, különleges feltételek mellett végzett munka
974,43
1.169,32
1.262,87
20,00
26.
Az elhunyt kriptába eresztése és elhelyezése
590,01
708,01
764,65
20,00
27.
Eszközök fertıtlenítése * kripta
329,49
395,39
427,02
20,00
* munkaruha
329,49
395,39
427,02
20,00
* ravatalozó
329,49
395,39
427,02
20,00
* kocsi
329,49
395,39
427,02
20,00
27a.
Kegyeletidı elteltével, a száraz koszorú elszállítása konténerrel
2.035,17
2.442,20
2.637,58
20,00
28.
Betonfedél leemelése és visszahelyezése / darab
1.303,91
1.564,69
1.689,87
20,00
VII.
EXHUMÁLÁS
29.
Föld kiásása és betemetése sírgödrönként
4.049,66
4.859,59
5.248,36
20,00
30.
Földi maradványok kiemelése a sírgödörbıl
2.882,39
3.458,87
3.735,58
20,00
31.
Eszközök fertıtlenítése * kripta
329,49
395,39
427,02
20,00
* földi maradványok
329,49
395,39
427,02
20,00
* munkaruha
329,49
395,39
427,02
20,00
32.
Elhunyt átszállítása temetın belül
590,01
708,01
764,65
20,00
33.
Elhunyt átszállítása másik temetıbe (+ az V. díjtétel 19. és 20. pontja)
4.800,59
5.760,71
6.221,57
20,00
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 607. OLDAL
34.
Határozat kiállítása a kriptabontás és exhumálás engedélyezésére
35.
Elhunyt tetem kiemelése a Tiszából vagy csatornából Elhunyt fürdetése és öltöztetése Szerencsétlenségekhez való kiszállás (közúti balesetek, öngyilkosságok, és egyebek) Munkaidın kívüli beavatkozások esetenként (közúti balesetek, sürgıs intézkedés ügyfél kérésére) / alkalom
36. 37. 38. VIII.
Sírhelykiváltás 10 évre / személy
40.
Sírhelykiváltás meghosszabbítása 10 év elteltével / személy
41.
Kriptahelykiváltás 10 évre / személy Kriptahelykiváltás hosszabbítása 10 év elteltével / személy
43.
Sírkıállítási engedély / személy
44.
Egyéb, fel nem sorolt munkálatok dolgozónkénti órabére Sírhely karbantartásánál származó anyagok elszállítása konténerrel / alkalom
44a.
476,62
22. szám
514,75
20,00
2.882,39
3.458,87
3.735,58
20,00
2.196,59
2.635,91
2.846,78
20,00
1.922,03
2.306,44
2.490,96
20,00
1.922,03
2.306,44
2.490,96
20,00
1.499,30
1.799,16
1.943,09
20,00
960,38
1.152,46
1.244,66
20,00
1.499,30
1.799,16
1.943,09
20,00
960,38
1.152,46
1.244,66
20,00
1.344,78
1.613,74
1.742,84
20,00
521,05
625,26
675,28
20,00
2.035,17
2.442,20
2.637,58
20,00
SÍRHELYKIVÁLTÁS
39.
42.
397,18
2012.12.27.
IX.
MAGYARKANIZSA KÖZSÉGEN KÍVÜLI TEMETÉS
45.
Elhunyt-szállítás: benzinár / km
60%
60%
Kriptába temetés
4.790,37
5.748,44
6.208,32
20,00
47.
Exhumálás, kellékek nélkül
9.602,44
11.522,93
12.444,76
20,00
48.
Elhunyt Magyarországra vagy onnan való hazaszállítása: benzinár / km
46.
49. 50.
60%
60%
Határátlépési kockázat
3.743,16
4.491,79
4.851,13
20,00
A koporsó leforrasztása, anyag nélkül
1.948,84
2.338,61
2.525,70
20,00
4. GÉPI SZOLGÁLTATÁSOK Sorszám
Szolgáltatás megnevezése
1.
Fekália elszállítása tartálykocsival és építési hulladék elszállítása túránként
1.a
* magánszemélyektıl (polgárok)
2.035,18 din/túra
2.442,22 din/túra
2.930,66 din/túra
20,00
1.b
* jogi személyektıl * költségvetési szervezetektıl és intézményektıl
4.336,27 din/túra
4.259,26 din/túra
4.600,00 din/túra
-1,78
3.698,31 din/túra
4.259,26 din/túra
4.600,00 din/túra
15,17
1.c
Korábbi díjösszeg ÁFA nélkül
Új díjösszeg ÁFA nélkül Új díjösszeg 8% ÁFA -val
%
2. szakasz A díjjegyzék 2013. január 01-jétıl alkalmazandó. 3. szakasz Ezt a döntést jóváhagyásra a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testületnek kell megküldeni. 4. szakasz Ezt a döntést közzé kell tenni a Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat Iktató szám: 171/2012 Kelt: 2012. november 05-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ildikó s. k., az igazgatóbizottság elnöke
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 608. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
A kommunális tevékenységekrıl szóló törvény 28. szakasza (Az SZK Hivatalos Közlönye, 88/11. sz.), a közvállalatokról és az általános érdekő tevékenységek ellátásáról szóló törvény 27. szakasz 1. bekezdésének 3. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye, 25/00., 25/02., 107/05. és 108/05. sz.) és Magyarkanizsa község alapszabálya 47. szakasz 1. bekezdésének 8. pontja (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján а Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-án tartott ülésén meghozta az alábbi
H A T Á R O Z A T O T a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat fekália-elszállítási, temetkezési, kéményseprıi és piaci szolgáltatási díjainak módosításáról szóló döntés jóváhagyásáról I. Jóváhagyja a képviselı-testület a fekália-elszállítási, temetkezési, kéményseprıi és piaci szolgáltatási díjak módosításáról a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat igazgatóbizottságának 2012. 10. 29-én tartott ülésén hozott döntést. II. Az e határozat I. pontjában írt döntést 2013. január 01-jétıl kell alkalmazni. III. Ezt a határozatot és a határozat I. pontjában írt döntést közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa Község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-386/2011-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 55. szakaszának 3. bekezdése, (Az SZK Hivatalos Közlönye, 72/09. és 52/11. sz.) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi H A T Á R O Z A T O T a Gyöngyszemeink Iskoláskor Elıtti Intézmény igazgatóbizottsága egy tagjának fölmentésérıl I. Sárkány Dóra kispiaci lakost személyes kérésére a képviselı-testület idı elıtt FÖLMENTI a Gyöngyszemeink Iskoláskor Elıtti Intézmény igazgatóbizottságában az alapító képviselıjeként betöltött tagsága alól. II. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában. I n d o k o l á s A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. november 27-én kelt 02-305/2012-I/B számú határozatával Sárkány Dóra kispiaci lakost a helyi önkormányzati egység képviselıjeként az igazgatóbizottság tagjává nevezte ki. Sárkány Dóra 2012. december 5-én kérelmet nyújtott be a Gyöngyszemeink Iskoláskor Elıtti Intézmény igazgatóbizottságának tagságából való fölmentése iránt, mivel a horgosi Október 10. Általános Iskola igazgatója 2012. 10. 31-én kelt 02-723 számú határozatával ıt a horgosi Október 10. iskola igazgatóhelyettesévé nevezte ki. Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 55. szakaszának 3. bekezdése (Az SZK Hivatalos Közlönye (Az SZK Hivatalos Közlönye, 72/09. és 52/11. sz.) úgy rendelkezik, hogy a helyi önkormányzati egység képviseleti testülete személyes kérésükre idı elıtt fölmenti az intézmény igazgatási szervének egyes tagjait, az elnököt is
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 609. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
beleértve, vagy az egész szervet. Sárkány Dóra kérelmezte a fölmentését, így az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 54. szakasz 10. bekezdésének 3. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye, 72/09. és 52/11. sz.) értelmében a fölmentésrıl szóló határozat meghozatalának feltételei teljesültek. JOGORVOSLATI TÁJÉKOZTATÓ: Ez a határozat végleges, ellene föllebbezésnek nincs helye, de a kézbesítését követı 30 napon belül a Belgrádi Közigazgatási Bíróság újvidéki tagozatához benyújtott keresettel közigazgatási eljárás indítható ellene. A keresetet két példányban kell átadni.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-378/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 55. szakaszának 3. bekezdése (Az SZK Hivatalos Közlönye, 72/09. és 52/11. sz.) alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi
H A T Á R O Z A T O T a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont iskolaszéke egy tagjának fölmentésérıl
I. Krekuska Róbert horgosi lakost a képviselı-testület idı elıtt személyes kérésére FÖLMENTI a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont iskolaszékében az alapító képviselıjeként betöltött tagsága alól. II. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában. I n d o k o l á s A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. október 11-én kelt 02-238/2012-I/B számú határozatával Krekuska Róbert horgosi lakost a helyi önkormányzati egység képviselıjeként a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont iskolaszékének tagjává nevezte ki. Krekuska Róbert 2012. november 29-én kérelmet nyújtott be a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont iskolaszékének tagságából való fölmentése iránt, mivel a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. november 27-én kelt 02302/2012-I/B sz. határozatával ıt a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet megbízott igazgatójává nevezte ki. Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 55. szakaszának 3. bekezdése (Az SZK Hivatalos Közlönye, 72/09. és 52/11. sz.) úgy rendelkezik, hogy a a helyi önkormányzati egység képviselı-testülete személyes kérésükre idı elıtt fölmenti az intézmény igazgatási szervének egyes tagjait, az elnököt is beleértve, vagy az egész szervet. Krekuska Róbert kérelmet nyújtott be a fölmentése iránt, így a törvény 54. szakasz 10. bekezdésének 3. pontjával összhangban teljesültek a fölmentésének feltételei. JOGORVOSLATI TÁJÉKOZTATÓ: Ez a határozat végleges, ellene föllebbezésnek nincs helye, de a kézbesítését követı 30 napon belül a Belgrádi Közigazgatási Bíróság újvidéki tagozatához benyújtott keresettel közigazgatási eljárás indítható ellene. A keresetet két példányban kell átadni.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-377/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 610. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 54. szakaszának 2., 3., és 5. bekezdése és 55. szakaszának 2. bekezdése (Az SZK Hivatalos Közlönye, 72/09. és 52/11. sz.), a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsáról szóló törvény 12. szakasz 1. bekezdésének 2. pontja (Az SZK Hiv. Közlönye 72/09. sz.) és a Magyar Nemzeti Tanács 2012. 11. 30-án kelt MNT/2124/K/2012-O/712/2 sz. javaslata alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi H A T Á R O Z A T O T a Gyöngyszemeink Iskoláskor Elıtti Intézmény igazgatóbizottsága egy tagjának kinevezésérıl
I. Pap Melinda kispiaci (Kis Ferenc u. 7/a) lakost a képviselı-testület a helyi önkormányzati egység képviseletében a Gyöngyszemeink Iskoláskor Elıtti Intézmény igazgatóbizottságának tagjává NEVEZI KI. II. Az újonnan kinevezett igazgatóbizottsági tag megbízatása a Gyöngyszemeink Iskoláskor Elıtti Intézmény többi igazgatóbizottsági tagja megbízatásának leteltéig tart. III. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában. I n d o k o l á s Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 53. szakasza (A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 72/09. és 52/11. sz.) úgy rendelkezik, hogy az intézmény igazgatási szerve az igazgatóbizottság, az 54. szakasz pedig úgy, hogy az igazgatási szervnek kilenc tagja van, a tagokat a helyi önkormányzati egység képviseleti testülete nevezi ki és menti föl, az elnököt pedig a tagok az igazgatási szerv teljes taglétszámának szótöbbségével választják, illetve hogy az intézmény igazgatási szervét az alkalmazattak, a szülık és a helyi önkormányzati egység 3-3 képviselıje alkotja. A törvény 55. szakasza rendelkezik arról, hogy az igazgatási szerv megbízatása négy évre szól, az igazgatási szervbe idıközi kinevezéssel került egyes tag megbízatása pedig az igazgatási szerv megbízatásának leteltéig tart. A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Sárkány Dóra kispiaci lakost idı elıtt fölmentette a Gyöngyszemeink Iskoláskor Elıtti Intézmény igazgatóbizottságának a helyi önkormányzati egység képviselıjeként betöltött tagságából, mivel az kérelmezte az adott tisztségbıl való fölmentését. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsáról szóló törvény 12. szakasz 1. bekezdésének 2. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye 72/09. sz.) értelmében azokban az intézményekben, amelyekben az oktató- nevelı munka a tagozatok többségében nemzeti kisebbségi nyelven folyik, vagy amelyeket a nemzeti kisebbség számára kiemelt jelentıségővé nyilvánítottak, az igazgatóbizottságban, illetve iskolaszékben a helyi önkormányzati egységet képviselı tagokat a nemzeti kisebbség nemzeti tanácsa javasolja. A Magyar Nemzeti Tanács – mint arra jogosult indítványozó – az igazgatási szervben a helyi önkormányzati egységet képviselı tag kinevezésére megküldte javaslatát. A személyzeti, ügyintézési és munkaügyi bizottság kedvezıen véleményezte Pap Melinda kispiaci lakosnak a Gyöngyszemeink Iskoláskor Elıtti Intézmény igazgató bizottsága tagjává javasolt kinevezését. A fentiek alapján a rendelkezı részben írt határozat született. Jogorvoslati tájékoztató: Ez a határozat közigazgatási eljárásban végleges, ellene föllebbezésnek nincs helye, de a kézbesítését követı 30 napon belül a Belgrádi Közigazgatási Bíróságon benyújtott keresettel közigazgatási eljárás indítható ellene.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-380/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 54. szakaszának 2., 3., és 5. bekezdése és 55. szakaszának 2. bekezdése (Az SZK Hivatalos Közlönye, 72/09. és 52/11. sz.), a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsáról szóló törvény 12. szakasz 1. bekezdésének 2. pontja (Az SZK Hiv. Közlönye 72/09. sz.) és a Magyar Nemzeti Tanács 2012. 11. 30-án kelt
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 611. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
MNT/2123/K/2012-O/712/2 sz. javaslata alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2012. december 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi H A T Á R O Z A T O T a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont iskolaszéke egy tagjainak kinevezésérıl I. Szalkai Nemes Valéria oromi (Nagy út 254) lakost a képviselı-testület a helyi önkormányzati egység képviseletében a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont iskolaszékének tagjává NEVEZI KI. II. Az újonnan kinevezett iskolaszéki tag megbízatása a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont többi iskolaszéki tagja megbízatásának leteltéig tart. III. Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában. I n d o k o l á s Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 53. szakasza (A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 72/09. és 52/11. sz.) úgy rendelkezik, hogy az iskola igazgatási szerve az iskolaszék, az 54. szakasz pedig úgy, hogy az igazgatási szervnek kilenc tagja van, a tagokat a helyi önkormányzati egység képviseleti testülete nevezi ki és menti föl, az elnököt pedig a tagok az igazgatási szerv teljes taglétszámának szótöbbségével választják, illetve hogy az intézmény igazgatási szervét az alkalmazattak, a szülık és a helyi önkormányzati egység 3-3 képviselıje alkotja. A törvény 55. szakasza rendelkezik arról, hogy az igazgatási szerv megbízatása négy évre szól, az igazgatási szervbe idıközi kinevezéssel került egyes tag megbízatása pedig az igazgatási szerv megbízatásának leteltéig tart. A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Krekuska Róbert horgosi lakost idı elıtt fölmentette a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont iskolaszékének a helyi önkormányzati egység képviselıjeként betöltött tagságából, mivel az kérelmezte az adott tisztségbıl való fölmentését. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsáról szóló törvény 12. szakasz 1. bekezdésének 2. pontja (Az SZK Hivatalos Közlönye 72/09. sz.) értelmében azokban az intézményekben, amelyekben az oktató-nevelı munka a tagozatok többségében nemzeti kisebbségi nyelven folyik, vagy amelyeket a nemzeti kisebbség számára kiemelt jelentıségővé nyilvánítottak, az igazgatóbizottságban, illetve iskolaszékben a helyi önkormányzati egységet képviselı tagokat a nemzeti kisebbség nemzeti tanács javasolja. A Magyar Nemzeti Tanács – mint arra jogosult indítványozó – az igazgatási szervben a helyi önkormányzati egységet képviselı tag kinevezésére megküldte javaslatát. A személyzeti, ügyintézési és munkaügyi bizottság kedvezıen véleményezte Szalkai Nemes Valéria oromi lakosnak a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont iskolaszéke tagjává javasolt kinevezését. A fentiek alapján a rendelkezı részben írt határozat született. Jogorvoslati tájékoztató: Ez a határozat közigazgatási eljárásban végleges, ellene föllebbezésnek nincs helye, de a kézbesítését követı 30 napon belül a Belgrádi Közigazgatási Bíróságon benyújtott keresettel közigazgatási eljárás indítható ellene.
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület Szám: 02-379/2012-I/B Kelt: 2012. 12. 27-én Magyarkanizsa
Huzsvár Ervin s. k., a Községi Képviselı-testület elnöke
A közlekedésbiztonságról szóló törvény 8. szakaszának 2. bekezdése (Az SZK Hiv. Közlönye, 41/09., 53/10. és 101/11. sz. ) és Magyarkanizsa község alapszabályának 74. szakasza (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 19/12. sz. – egységes szerkezetbe foglalt szöveg) alapján a Мagyarkanizsai Községi Tanács 2012. december 19-én tartott ülésén meghozta az alábbi
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 612. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
H A T Á R O Z A T O T a magyarkanizsai községi közlekedésbiztonsági bizottság fölmentésérıl és kinevezésérıl I FÖLMENTI a Községi Tanács a magyarkanizsai községi közlekedésbiztonsági bizottság elnökét és tagjait: Csikós Lászlót, Milan Kojićot, Lackó Károlyt, Milan Okovackit, Kövesdi Jánost, Miroslav Zelent, Bata Károlyt, Szögi Róbertet és Csányi Pált. II Az alábbi összetételben KINEVEZI a magyarkanizsai községi közlekedésbiztonsági bizottságot: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Vladimir Hajder polgármesteri tanácsnok Rekecki Titusz, a magyarkanizsai rendırállomás parancsnoka Csikós László községitanács-tag Dimitrije Pavićević, a Delta Generali fiókigazgatója Milan Okovacki, a Magyarkanizsai Еgészségház képviselıje Kövesdi János, Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat Miroslav Zelen, az ENKA PUTNIČKI képviselıje Szögi Róbert, az SТS-trans képviselıje Csányi Pál, a községbeli mőszakiképzés-tanárok képviselıje
elnök tag tag tag tag tag tag tag tag.
III A bizottság kinevezése négy évre szól. IV A bizottság elnökének és tagjainak megbízatása idı elıtt személyes kérésükre vagy fölmentéssel szőnik meg. A bizottság elnökének és tagjának fölmentésérıl a Községi Tanács a bizottsági tagok legalább 1/3-ának javaslatára hoz határozatot. Az arra jogosult elıterjesztı javaslatára ugyanazon az ülésen ki kell nevezni a bizottság új tagját, illetve elnökét. V A Magyarkanizsa község hatáskörébe tartozó közlekedésbiztonság elımozdítását szolgáló ügyek egybehangolt ellátása érdekében a bizottság: 1) elemzi, figyelemmel kíséri, és intézkedéseket javasol a község területén zajló közúti közlekedés általános biztonságának elımozdítására, 2) megelızı célú ismeretterjesztı tevékenységet folytat, a község területén zajló közúti közlekedés biztonsága érdekében kampányokat rendez, 3) a nemzeti stratégiával és a kormány által meghozott nemzeti tervvel összhangban elıkészíti a képviselı-testület által meghozandó közlekedésbiztonsági stratégia javaslatát és éves tervét, 4) elıkészíti a községi közlekedésbiztonság elımozdításának pénzellátásához szükséges eszközök éves felhasználási programjának javaslatát, 5) kialakítja a közúti közlekedésbiztonság fontos ismérveinek nyilvántartásához és figyelemmel kíséréséhez szükséges egységes alapok rendszerét, 6) elıkészíti a közúti közlekedésbiztonság állapotáról szóló beszámoló javaslatát, amelyet a Községi Tanács évente legalább egyszer a képviselı-testület elé terjeszt, 7) meghozza a bizottság mőködésének ügyrendi szabályzatát, 8) a törvénnyel összhangban a közlekedésbiztonság elımozdításával kapcsolatos egyéb ügyeket is ellát. VI Egyes ügyek elvégzésére a bizottság szakmai munkacsoportokat alakíthat. Az e határozat V. pontjában írt egyes feladatok ellátására a bizottság a szükséges tudással és tapasztalattal rendelkezı kívülálló személyeket is bevonhat a munkába. VII A bizottsági elnököt és tagokat munkájukért ülésenként 1.000,00 dinár díjazás illeti meg. Az elızı bekezdésben írt díjazáshoz szükséges eszközökrıl a községi költségvetés a 2. költséghelyrend keretében a közlekedésbiztonsági jogszabályokban foglalt szabálysértések után beszedett pénzbírságokból befolyó céleszközökbıl gondoskodik.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 613. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
VIII A bizottság részére a szükséges ügyintézési és mőszaki ügyeket Bajtai Balázs közlekedési felügyelı látja el. IX Ezt a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában. Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Magyarkanizsai Községi Tanács Szám: 02-399/2012-I/C Kelt: 2012. 12. 19-én Magyarkanizsa
Nyilas Mihály s. k., a Községi Tanács elnöke
A politikai pártok pénzellátásáról szóló törvény 17. szakasza (Az SZK Hiv. Közlönye, 43/2011. sz.) és a 2012. évi magyarkanizsai községi költségvetésrıl szóló rendelet 4. szakasza (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 20/11. sz.) alapján a magyarkanizsai polgármester 2012. december 20-án meghozta az alábbi H A T Á R O Z A T O T politikai szereplıket megilletı eszközök felosztásáról 1. pont Az 1. költséghelyrend 1. fejezet 110-es jogcímcsoport 481942-es közgazdasági osztályozás terhére engedélyezem 150.000,00 dinár átutalását a tagjelöltjeikkel aMagyarkanizsai Községi Képviselı-testületbe bejutott politikai pártok rendes mőködésének támogatása címén. 2. pont А politikai szereplıknek járó pénzeszközöket a politikai szereplı által szerzett – az eszközelosztás alapjául szolgáló – szavazatszám arányában kell kiutalni. 3. pont Az 1. pont szerinti pénzeszközöket a jelen határozat 2. pontja szerinti mércéknek megfelelıen a következı politikai szereplık részére kell átutalni: Ss z. 1 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Választási lista neve 2 Demokrata Párt – Boris Tadić VMSZ – Együtt Magyarkanizsáért Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Nenad Čanak Eljött az ébredés ideje – UKROK – Francsik József/Lékó Lajos Magyar Remény Mozgalom – László Bálint Válassz Utat Állampolgári csoport – Bacskulin István Összesen:
A választási listára leadott szavazat 3 3.352 4.172 793
Együttható
Százalék
Havi összeg
4 1,0 1,0 1,0
5 (3*4) 3.352 4.172 793
6 28,96% 36,04% 6,85%
7 43.440,32 54.067,14 10.276,90
1.272
1,0
1.272
10,99%
16.484,51
491
1,5
736,5
6,36%
9.544,69
1.249
1,0
1.249
10,79%
16.186,44
11.575,5
100,00%
150.000,00
11.329
4. pont Ez a határozatot közzé kell tenni Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapjában.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 614. OLDAL
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Magyarkanizsa község Мagyarkanizsai polgármester Szám: 400–308/2012–I/A Kelt: 2012. 12. 20-án Magyarkanizsa
2012.12.27.
22. szám
Nyilas Mihály s. k., magyarkanizsai polgármester
Az ingatlanok közvetlen egyezséggel való szerzésének és elidegenítésének, köztulajdonú dolgok bérbeadásának feltételeirıl, a nyílt árverésnek és az írásbeli ajánlatok begyőjtésének eljárásáról szóló kormányrendelet 6. szakasza (Az SZK Hivatalos Közlönye, 24/12. sz.) és a Nagy József Regionális Kreatív Mőhely igazgatóbizottsága által a magyarkanizsai Fı tér 9 szám alatt álló ingatlan bérbeadásáról hozott döntés és a Magyarkanizsai Községi Képviselıtestület által a magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Mőhely ingatlanrésze bérbeadásának jóváhagyásáról és a bérlet idıtartama alatti rendeltetésének meghatározásáról hozott rendelet (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 21/12. sz.) alapján a magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Mőhely igazgatóbizottsága 2012. december 13-án kiírja az alábbi H I R D E T M É N Y T a magyarkanizsai Fı tér 9 szám alatt álló ingatlan bérbeadására
I. A bérbeadó megnevezése A bérbeadó: a Nagy József Regionális Kreatív Mőhely (Magyarkanizsa, Fı tér 9) (a továbbiakban: bérbeadó). II. A bérbeadás módja Az ingatlan bérbeadása írásbeli ajánlatok begyőjtésének eljárásával történik. III. A bérbe adandó ingatlan leírása A bérbe adandó ingatlan a magyarkanizsai Fı tér 9 szám alatt a 930. sz. földrészleten álló mővelıdési épület – mővelıdési ház – 14. sz. épület elkülönülı 2. sz. társasházrésze: Földszinti helyiségek, amelyeknek jelölése: 8. kéziraktár A=5,95 m2 9. Art café söntéssel A = 76,61 m2 az Art café kerthelyisége A =136,30 m2 10. vizesblokk elıtere A=6,95 m2 11. férfimosdó A=11,27 m2 12. nıi mosdó A =8,54 m2 13. mozgáskorlátozott-mosdó A=3,91 m2 összterülete: A= 249,53 m2 IV. Az ingatlanrész bérbeadásának feltételei A bérleti idı a bérleti szerzıdés megkötésétıl számított 5 év. A bérlı a fentiekkel együtt használhatja ugyanezen földrészleten az alábbi helyiségeket: Földszinti helyiségek, amelyeknek jelölése: 1. elıcsarnok A =10,64 m2 2. folyosó A=17,94 m2 3. pincei lépcsı A = 7,63 m2 4. kiszolgáló személyzet ruhatára A = 2,90 m2 5. raktár A = 9,53 m2 6. mellékbejárat A = 21,90 m2 Pincehelyiségek, amelyek a következıkbıl állnak: 1. folyosó A = 11,22 m2 2. takarítónıi helyiség A = 2,27 m2 3. folyosó A = 15,10 m2 4. hőtıhelyiség A = 6,40 m2 5. átjáró A = 3,07 m2 6. kéziraktár A = 4,92 m2 7. kamra A = 5,60 m2 8. raktár A = 9,53 m2
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 615. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
9. kétrendeltetéső óvóhely A =13,02 m2 10. gazdasági bejárat A = 7,67 m2 5. A bérlı kötelezettségei az ingatlan meghatározott célra és rendeltetésre való használatával kapcsolatban A bérbe adott ingatlant a bérlı a bérleti idı alatt köteles vendéglátói tevékenység ellátására használni. A bérlı köteles megóvni az ingatlan berendezését és teljes leltári állományát, illetve megtéríteni az azokban keletkezett esetleges kárt. A bérlı a vendéglátó tevékenység gyakorlásához maga köteles gondoskodni magas színvonalú fölszerelésrıl. A bérlı köteles tartani magát a következı nyitva tartáshoz: 07.00–23.00, pénteken és szombaton: 07.00–02.00 óra. A bérlı köteles a hét legalább öt napján élızenérıl gondoskodni, amelyet keddtıl vasárnapig 19.00 és 23.00 óra között Kurina Miklós zongorista ad elı, ezért a bérlınek csatolnia kell a zongorista részérıl aláírt együttmőködési szándéknyilatkozatot. A bérlı köteles betartani a házirendet, amely a dokumentáció mellékletében található. 6. Az írásbeli ajánlatok begyőjtésének eljárásában való részvételre irányuló írásbeli ajánlatok benyújtásának módja, helye és ideje – A megkövetelt teljes körő dokumentációval ellátott ajánlatokat zárt borítékban postai úton vagy személyesen kell eljuttatni a következı címre: Nagy József Regionális Kreatív Mőhely, 24420 Magyarkanizsa, Fı tér 9, ezzel a megjelöléssel: „Nem bontandó föl – ingatlanbérleti ajánlat”. A boríték hátlapján föl kell tüntetni a bérlı nevét, székhelyét és telefonszámát, valamint a kapcsolattartó személy nevét. – Ajánlatok 2013. január 21-én 12.00 óráig nyújthatók be. Határidın belül benyújtottnak az az ajánlat számít, amely legkésıbb 2013. január 21-én 12.00 óráig megérkezik a bérbeadó címére (a kézbesítés módjától függetlenül). Elkésett vagy hiányos ajánlatot tevık az írásbeli ajánlatok begyőjtésének eljárásában nem vehetnek részt, az elkésett vagy hiányos ajánlatokat el kell utasítani.
7. A bérbe adandó ingatlannal kapcsolatos dokumentáció megtekintésének helye és ideje, az ajánlattételi formanyomtatvány átvétele A bérbe adandó ingatlannal kapcsolatos dokumentáció közvetlenül megtekinthetı, az ajánlattételi formanyomtatvány és a szerzıdésminta átvehetı a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal 35. sz. irodájában (Magyarkanizsa, Fı tér 1) a jelen hirdetménynek a közszolgálati tájékoztatási eszközökben való közzétételétıl kezdve hétköznap az ajánlat benyújtásának végsı határidejéig, kizárólag 9.00 és 12.00 óra között. Az ajánlattevı részérıl a dokumentációt közvetlenül megtekintı személy a megtekintést és a formanyomtatvány átvételét az érdekelt ajánlattevı írásbeli meghatalmazása alapján teheti meg. 8. A legalacsonyabb bérleti díj, amennyiért az ingatlan bérbe adható A legalacsonyabb mértékő bérleti díj, amennyiért az ingatlan bérbe adható: havonta 69.750,00 (hatvankilencezerhétszázötven) dinár. A bérleti díj magában foglalja a bérlınek az ingatlan használatával és bérbeadásának feltételeivel kapcsolatos valamennyi kötelezettségét. 9. A biztosíték mértéke és letételének módja A 2.000,00 dinár értékő biztosítékot a Pénzügy-minisztérium Kincstári Hivatala szabadkai fiókintézetének magyarkanizsai kirendeltségénél nyitott 840–889668-79 számú üzlethelyiség-bérleti letéti számlára kell befizetni ezzel a megjelöléssel: Nagy József RKM sajátbevételi egyszámlája. 10. Az írásbeli ajánlatok begyőjtésének eljárásában bérleti jogot nem szerzett résztvevık biztosítékának visszafizetési határideje Az ajánlatok begyőjtésének eljárásában bérleti jogot nem szerzett résztvevık biztosítékának visszafizetési határideje az írásbeli ajánlatok nyilvános fölbontásának napját követı öt nap. 11. Az ajánlat kötelezı tartalma A benyújtott ajánlatnak kötelezıen tartalmaznia kell az alábbiakat: – a biztosíték befizetésének igazolása, – a megajánlott bérleti díj, az ajánlat formanyomtatványára beírva, – a kitöltött, aláírt, vállalkozó és jogi személy esetén bélyegzıvel hitelesített ajánlattételi formanyomtatvány, – a kitöltött, aláírt, vállalkozó és jogi személy esetén bélyegzıvel hitelesített szerzıdésminta, amivel az ajánlattevı igazolja, hogy a szerzıdésminta tartalmával egyetért, – természetes személyek esetén: családi és utónév, lakcím, személyi igazolvány száma, egységes törzsszáma, – vállalkozó esetén: a vállalkozó családi és utóneve, lakcíme, személyi igazolványának száma, egységes törzsszáma, vállalkozásának cégneve, törzsszáma,
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 616. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
– jogi személy esetén: cégnév és székhely, a jogi személyt az illetékes szervnél lajstromba vevı határozat fénymásolata, az ajánlattevıt képviselı személy nevére kiállított meghatalmazás, – Kurina Miklós zongorista részérıl aláírt együttmőködési szándéknyilatkozat. Az elkésett és hiányos ajánlatot benyújtók az írásbeli ajánlatok begyőjtésének eljárásában nem vehetnek részt, a hiányos vagy elkésett ajánlatokat el kell utasítani. 12. Az írásbeli ajánlatok fölbontásának idıpontja, helye és módja Az írásbeli ajánlatokat 2013. január 21-én Magyarkanizsa, Fı tér 9 szám alatt a magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Mőhely helyiségében 12 óra 15 perces kezdettel bontja föl a bizottság. Az ajánlatok fölbontásán jelen lehetnek a bérlık meghatalmazott képviselıi. A bérlı képviselıjének jogállását a nevükre kiállított, aláírt és hitelesített meghatalmazásnak az ingatlant bérbe adó bizottság részére történı átadásával kötelesek igazolni. Az ajánlatok fölbontásáról fölvett jegyzıkönyvet a jelen levı bérlıi képviselıknek személyesen át kell adni, a többi pályázó bérlı részére pedig az írásbeli ajánlatok fölbontását követı három napon belül kell megküldeni. A legelınyösebb ajánlatot a legmagasabb megajánlott bérleti díj mércéjének alkalmazásával kell kiválasztani.
Број: 22.
27.12.2012.
СТРАНА 617. OLDAL
2012.12.27.
22. szám
T A R T A L O M RENDELET a környezeti zajvédelmi intézkedésekrıl .................................................................................................. 557 RENDELET a 2013. évi magyarkanizsai községi költségvetésrıl................................................................................. 560 RENDELET a 2013. évi magyarkanizsai községi költségvetésrıl szóló rendelet elfogadásáról................................. 587 RENDELET a 2012. évi magyarkanizsai községi költségvetés zárszámadásához külsı könyvvizsgáló bevonásáról ............................................................................................................................................................................................. 588 RENDELET a kamatok föltételes leírásáról és az adótartozás szünetelésérıl ............................................................ 588 RENDELET a 2013. évi vagyonadókulcs mértékérıl .................................................................................................... 589 RENDELET a helyi kommunális illetékekrıl................................................................................................................. 590 RENDELET a magyarkanizsai községi képviselı-testület ügyrendi szabályzatának módosításáról és kiegészítésérıl ............................................................................................................................................................................................. 595 RENDELET az építési terület használata után a magyarkanizsai önkormányzat területén fizetendı térítésrıl..... 596 RENDELET a Magyarkanizsa község területén fizetendı környezetvédelmi és környezetfejlesztési díjról szóló rendelet módosításáról és kiegészítésérıl ........................................................................................................................ 597 HATÁROZAT а magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat 2012. évi üzletviteli programja elsı módosításának jóváhagyásáról ................................................................................................................................. 599 HATÁROZAT а magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat 2013. évi üzletviteli programjának jóváhagyásáról ......................................................................................................................................... 600 HATÁROZAT a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat 2013. évi üzletviteli programjának jóváhagyásáról................................................................................................................................................................... 600 HATÁROZAT a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat 2013. évi pénzügyi tervének jóváhagyásáról................................................................................................................................................................... 601 HATÁROZAT a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat 2013. évi díjjegyzékének jóváhagyásáról ............................................................................................................................................................................................. 601 HATÁROZAT a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalatban az engedély nélkül létesült építmények fennmaradási engedélyeztetéséért fizetendı díjak 2013. évi jegyzékének jóváhagyásáról..................... 602 HATÁROZAT a Magyarkanizsai Szociális Központ alapszabályának módosításáról és kiegészítésérıl szóló döntés jóváhagyásáról................................................................................................................................................................... 602 HATÁROZAT a törökbecsei Brantner Hulladékgazdálkodási Kft. gazdasági társaság szemételszállítási szolgáltatási díjainak módosításáról hozott döntés jóváhagyásáról.............................................................................. 603 DÖNTÉS a temetkezési, kéményseprıi, piaci és gépi szolgáltatások Magyarkanizsa község területén érvényes díjának alakításáról........................................................................................................................................................... 604 HATÁROZAT a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat fekália-elszállítási, temetkezési, kéményseprıi és piaci szolgáltatási díjainak módosításáról szóló döntés jóváhagyásáról.......................................... 608 HATÁROZAT a Gyöngyszemeink Iskoláskor Elıtti Intézmény igazgatóbizottsága egy tagjának fölmentésérıl ... 608 HATÁROZAT a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont iskolaszéke egy tagjának fölmentésérıl...................................................................................................................................................... 609 HATÁROZAT a Gyöngyszemeink Iskoláskor Elıtti Intézmény igazgatóbizottsága egy tagjának kinevezésérıl ... 610 HATÁROZAT a magyarkanizsai Beszédes József Mezıgazdasági és Mőszaki Iskolaközpont iskolaszéke egy tagjainak kinevezésérıl..................................................................................................................................................... 611 HATÁROZAT a magyarkanizsai községi közlekedésbiztonsági bizottság fölmentésérıl és kinevezésérıl .............. 612 HATÁROZAT politikai szereplıket megilletı eszközök felosztásáról ......................................................................... 613 HIRDETMÉNY a magyarkanizsai Fı tér 9 szám alatt álló ingatlan bérbeadására ................................................... 614
Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja megjelenik szükség szerint. Kiadó: Magyarkanizsa Község Képviselı-testülete, Magyarkanizsa, Fı tér 1., Telefon: 875-166/ 220-аs mellék Felelıs szerkesztı: Marija Milovanović képviselı-testületi titkár Készült a KanizsaInfó Kft. nyomdájában.