-1Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 30-án megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Magtár Közösségi Ház - Kazár Jelen vannak: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Tanácskozási joggal részt vesz:
Molnár Katalin Fekécs Zoltán Cziglerné Pántya Mónika Gecse Ákos Nagy Szilárd Szabó László Tóth Tiborné
polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő
Szomszéd Csabáné
jegyző
Molnár Katalin polgármester: Köszönti a képviselőtestület tagjait és a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős képviselőtestületből 7 fő jelen van, így az ülés határozatképes. Molnár Katalin polgármester Javasolja, hogy a kiküldött napirendhez képest a képviselő-testület az 1. napirendként tárgyalja a Salgótarján, Vizslás, Kazár és Mátraszele Csatornamű Víziközmű Társulat jogutód nélküli megszűnéséről, és az ezzel kapcsolatos elszámolási eljárásról szóló tájékoztatót. 2. napirendként a Civil szervezetekkel, egyesületekkel kötött megállapodások elfogadását, ezt követően pedig a napirend szerint folytassa a képviselő-testület a munkáját. A képviselőtestület határozathozatal mellőzésével egyhangúlag elfogadja a javaslatot, így a napirend a következőképpen alakul: 1. Tájékoztató a Salgótarján, Vizslás, Kazár és Mátraszele Csatornamű Víziközmű Társulat jogutód nélküli megszűnéséről és az ezzel kapcsolatos elszámolási eljárásról. Előterjesztő: Bálint Eszter a társulat képviselője 2. A civil szervezetekkel, egyesületekkel kötött megállapodások elfogadása Előterjesztő: Molnár Katalin polgármester
-23. Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közötti fontosabb eseményekről, döntésekről Előterjesztő: Molnár Katalin polgármester, Szomszéd Csabáné jegyző 4. Kazár Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: Szomszéd Csabáné jegyző 5. Beszámoló Kazár Község Önkormányzata végrehajtásáról Előterjesztő: Molnár Katalin polgármester
2012.
évi
költségvetésének
6. A 2010-2014. év közötti gazdasági program értékelése Előterjesztő: Molnár Katalin polgármester 7. Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének a közterületek használatáról, a közterületek rendjéről és tisztántartásáról szóló 6/2007. (III.22.) sz. rendeletének módosítása Előterjesztő: Szomszéd Csabáné jegyző 8. A Kazári Szociálpolitikai Nonprofit Kft 2012. évi mérlegbeszámolójának és 2013. évi üzleti tervének elfogadása Előterjesztő: Licskó Bálint ügyvezető 9. Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról Előterjesztő: Kovács Lászlóné családgondozó 10. Egyebek Molnár Katalin polgármester Jegyzőkönyv hitelesítésére Cziglerné Pántya Mónika és Tóth Tiborné képviselőket kéri fel, amelyet a testület határozathozatal mellőzésével egyhangúlag elfogad. 1.) Tájékoztató a Salgótarján, Vizslás, Kazár és Mátraszele Csatornamű Víziközmű Társulat jogutód nélküli megszűnéséről és az ezzel kapcsolatos elszámolási eljárásról. Előterjesztő: Bálint Eszter a társulat képviselője Arról tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a 10 éve működő Salgótarján,Vizslás, Kazár és Mátraszele Csatornamű Víziközmű Társulat befejezte munkáját, végelszámolása 2012. szeptember 4-én megkezdődött, az elszámolás megindult. A Társulattal szemben hitelezői igény nem jelentkezett. A küldöttgyűlést 2013. június 26-ra tervezik, majd a záróbeszámoló elkészülése után a cégbíróságnak megküldik az iratokat. Amennyiben a négy település úgy dönt, Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala folytatja a társulat megszűnését követően a még szükséges adminisztrációs tevékenységet. A jövőbeni feladata lesz többek között a társulati tagok csekkel történő ellátása.
-3-
Molnár Katalin polgármester: Tavaly a Víziközmű Társulat 16 millió Ft-ot utalt az önkormányzatnak, azt az összeget amelyet a beruházás kezdetekor az önkormányzat megelőlegezett. Tehát a társulat jól gazdálkodott, a lakosság kedvező összeget fizetett be a szennyvízbekötés megvalósításához. Megnyugtató, hogy egy évig még továbbra is Bálint Eszter viszi a feladatokat tovább. A képviselőtestület a tájékoztatót tudomásul vette. 2.) A civil szervezetekkel, egyesületekkel kötött megállapodások elfogadása Előterjesztő: Molnár Katalin polgármester A civil szervezetekkel kötött megállapodások tervezete a jegyzőkönyv melléklete Javasolja kiegészíteni a Kobak Motorsporttal kötendő együttműködési megállapodást azzal, hogy a civil szervezet vállalja az autómodell kiállítás szervezését a Laskafesztiválon. A Kulturális és Környezeti Értékvédő Egyesülettel kötendő megállapodást pedig azzal szükséges kiegészíteni, hogy az önkormányzat és a szervezet külön megállapodást kötött a közművelődés megvalósítására. Nagy Szilárd képviselő: A Civil Tanács a napirendet megtárgyalta, a megállapodásokat elfogadásra javasolja. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselőtestület Kazár Község Önkormányzata és a civil szervezetekkel kötött megállapodást, a kiegészítésekkel együtt a melléklet szerint elfogadja, kézfeltartással szavazzon! A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a következő határozatot: 107/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a civil szervezetekkel, egyesületekkel kötött megállapodást a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 3.) Jegyzői és polgármesteri hatáskörben hozott döntések Előterjesztő: Molnár Katalin polgármester és Szomszéd Csabáné jegyző Az előterjesztés írásban mellékelve. Molnár Katalin polgármester és Szomszéd Csabáné jegyző tájékoztatta a képviselő-testületet az elmúlt ülés óta hozott döntésekről. Kérdés, vélemény nem volt. Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a tájékoztatást tudomásul vette.
-4-
4.) Kazár Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: Szomszéd Csabáné jegyző Az írásbeli előterjesztés, a rendelet-tervezet a jegyzőkönyv melléklete. Szóbeli kiegészítést nem kíván tenni. Molnár Katalin polgármester: Az 1. oldalon a bevétel és a kiadás szó a táblázatok fölött megcserélődött, kéri a javítást elvégezni. Cziglerné Pántya Mónika képviselő: A pénzügyi bizottság a napirendet részletesen megtárgyalta, elfogadásra javasolja. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselőtestület Kazár Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének módosításáról szóló rendeletet elfogadja, kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a következő rendeletet alkotja: 7/2013. (V.1.) sz. rendelet Kazár Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2012. évi költségvetés módosításáról szóló 7/2013.(V.1.) számú rendeletét a mellékelt szerinti tartalommal megalkotta. 5.) Beszámoló Kazár Község Önkormányzata végrehajtásáról Előterjesztő: Molnár Katalin polgármester
2012.
évi
költségvetésének
Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv melléklete Szóbeli kiegészítésként elmondja, hogy a vagyonleltár szerinti értékcsökkenést azzal magyarázandó, hogy az iskola és a körjegyzőség külön sorban szerepel. Cziglerné Pántya Mónika képviselő: A pénzügyi bizottság a napirendet megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Szabó László képviselő: Az adósságkonszolidációból jelentős összeg folyt be a költségvetésbe, javasolja hogy ebből a kultúrház felújítását, állagmegóvását oldjuk meg. Fekécs Zoltán képviselő: Javasolja, hogy készíttessünk költségvetést arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerülne az épület felújítása, ezt követően pedig a fenntartása, mert éves szinten ez jelentős összeg. Szabó László képviselő: Nem szabad elhanyagolni ezt a felújítást sem.
-5Molnár Katalin polgármester: Fontosabbnak tartotta annak idején a testület az általános iskola felújítását és bővítését, mint egy funkció nélküli kultúrház felújítását. Gecse Ákos képviselő: 2014-től új fejlesztési terv indul, elképzelhető, hogy akkor lesz forrás ennek felújítására is. Molnár Katalin polgármester: Javasolja, hogy egy vállalkozóval készíttessünk költségvetést a legszükségesebb felújítások elvégzésére, mint a tetőjavítás, nyílászárók cseréje, fűtéskorszerűsítés és a külső színezés. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselőtestület Kazár Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendeletet elfogadja, kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a következő rendeletet alkotja: 8/2013. (V.1.) sz. rendelet Kazár Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletet a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 6.) A 2010-2014. év közötti gazdasági program értékelése Előterjesztő: Molnár Katalin polgármester Az önkormányzat a 2010 – 2014. év közötti gazdasági programjában az alapelveket nyolc pontban határozta meg. A program félidős értékeléseként elmondta, hogy az önkormányzat a célkitűzésben foglaltaknak eleget tett, a vagyonnal jól gazdálkodott, a kitűzött célokat, feladatokat úgy valósította meg, hogy a mindenkori költségvetés helyzetében nem okozott kezelhetetlen feszültséget. A bevételeket pályázati forrásokkal egészítette ki. Szinte valamennyi intézmény korszerűsítése, felújítása megtörtént. A gazdasági programban az önkormányzat megfogalmazta a falufejlesztést, amely Kazár hagyományaihoz igazodott. Ennek következtében rendezett falukép alakult ki. Kiemelten kezeltük kulturális örökség védelem alá tartozó épületeket, és a helyi védettségű épületeket. Befejeztük a Palóc Galéria felújítását, élővé tettük a Hagyományok portáját. Az otthonosabb falukép kialakítása érdekében rendezetté tettük a közterületeinket, a faluszépítésbe bevontuk a lakosságot. Sajnos a munkahelyteremtést nem sikerült megvalósítani, ugyanis a Sinusker Kft nem kezdte el a beruházást. A foglalkoztatás a közfoglalkoztatásban merül ki. A településen megfigyelhető a humán erőforrás hiánya. Nincs pénzügyi szakember, és nagyon alacsony a száma a felsőfokú végzettségűeknek. Ez annak köszönhető, hogy a főiskolaegyetem elvégzése után nem jönnek vissza a településre, máshol találnak állást. A lakosság szociális helyzete egyre rosszabb, nő a szegénység. A szociális háló az idősek napközi otthona és a házi segítségnyújtáson keresztül jól működik.
-6A háziorvos, védőnő munkáját az elmúlt időszakban is segítettük, támogattuk. A régi gyógyszertár sajnos becsődölt, de a Fagyöngy patika hamarosan nyitni fog. Jelenleg a gyógyszerek házhoz történő kiszállításával oldják meg a feladatot. Az önkormányzat szem előtt tartja az idősek, hátrányos helyzetű családokkal való foglalkozást, az egészségmegőrzést. Az ANTSZ-szel létrehoztuk az Egészségkoalíciót, amelyet az Egészségtervre építettünk. Az idősek a házi segítségnyújtást, a nappali ellátást és a jelzőrendszeres segítségnyújtást vehetik igénybe, amely jól működik. A rendőrséggel jó a kapcsolata úgy a testületnek, mind a hivatalnak. A heti egyeztetések rendszeresek. Támogattuk a rendőrség munkáját, KMB irodát, számítógépet biztosítottunk a részükre. A körzeti megbízottaknak köszönhetően a település kikerült a különösen veszélyeztetett települések köréből. Szigorúan lépnek fel a szabálysértést elkövetőkkel szemben. A kamerarendszer kiépítése folyamatos, a faluközpontban már működik. Alapvető célunknak tekintjük a lehető legmagasabb színvonalú oktatás-nevelés biztosítását az itt élő gyermekek számára. Az óvodában jó pedagógiai munka folyik. Az általános iskola az elmúlt időszakban a térség meghatározó intézményévé vált, tavaly azonban elkerült állami fenntartásba. Ma is azt vallom, hogy az önkormányzat a legjobb gazdája az intézménynek, szerencsésebb lett volna, ha önkormányzati működtetésben marad. A fiatalok sajnos csak kevesen maradnak a településen. Az IKSZT-ben nyílik lehetőség a szabadidő eltöltésére nekik és a többi civil szervezetnek is. Az IKSZT egyszerűbb, egy szűkebb közösséget mozgat. A hivatal munkájára a törvényesség jellemző. Megfogalmaztuk, hogy a testület működése a széles nyilvánosság számára legyen áttekinthető. Ezt a tanácsok létrehozásával valósítottuk meg, hiszen egy szélesebb kör tekinthet bele az önkormányzat munkájába. Vélemények: Szabó László képviselő: A Sinus által megvásárolt terület nagyon gazos, javasolja az ingatlan tulajdonosát felszólítani az ingatlan rendbetételére. Ugyanígy javasolja felszólítani a külterületi ingatlanok tulajdonosait is. Molnár Katalin polgármester: Tavaly is kérték, hogy a KFT kaszálja le a területet, azonban olyan sok építési törmelék miatt ez lehetetlen, először nekik ki kellene takarítani. Szomszéd Csabáné jegyző: A külterületen csak a földhivatalnak van hatásköre az ellenőrzésre. Fekécs Zoltán képviselő: Az önkormányzat jól gazdálkodott. A Kazári Szociálpolitikai Kft térkő gyártásával kapcsolatban javasolja egy on-line bolt kialakítását. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselőtestület a 2010-2014 év közötti gazdasági program félidős értékelését elfogadja, kézfeltartással jelezze.
-7A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a következő határozatot: 108/2013.(IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2010-2014 évi gazdasági program félidős érékelését elfogadja. 7.) Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének a közterületek használatáról, a közterületek rendjéről szóló 6/2007. (III.22.) sz. rendeletének módosítása Előterjesztő: szomszéd Csabáné jegyző A rendelet díjtáblázatát módosítottuk, amellyel a rendezvények bevételi forrását kívántuk bővíteni. Czigerné Pántya Mónika képviselő: A pénzügyi bizottság a rendelet-tervezetet megtárgyalta, a díjtételek átláthatóbbak, az összegeket elfogadásra javasolja. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselőtestület a közterületek használatáról, a közterületek rendjéről és tisztántartásáról szóló 6/2007 (III.22.) sz. rendelet módosítását elfogadja, kézfelnyújtással jelezze. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a következő rendeletet alkotja: 9/2013. (V.1.) sz. rendelet Kazár Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a a közterületek használatáról, a közterületek rendjéről és tisztántartásáról szóló 6/2007 (III.22.) sz. rendelet módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 8.) A Kazári Szociálpolitikai Nonprofit Kft 2012. évi mérlegbeszámolójának és a 2013. évi üzleti tervének elfogadása Előterjesztő: Licskó Bálint ügyvezető Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv melléklete. A Felügyelő Bizottság az anyagot megtárgyalta, elfogadásra javasolta. Vélemények: Szabó László képviselő: Sok jó kezdeményezés olvasható az anyagban, reméli sikerül valóra váltani. A munkavédelmi előírások szigorú betartására hívja fel a figyelmet. Cziglerné Pántya Mónika képviselő: Örömmel veszi tudomásul, hogy a vállalkozói tevékenységből származó bevétel emelkedett. Tóth Tiborné képviselő: Megköszöni a Kft-nek az Egészségnapon nyújtott segítségét.
-8Molnár Katalin polgármester: Örömét fejezi ki, hogy a Kft nem szorul külön önkormányzati támogatásra, hosszú idő ez az első év, hogy ilyen évet zárhatunk. Elismerés illeti a Kft-t, és gratulál a munkához. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselőtestület Kazár Község Önkormányzata a Kazári Szociálpolitikai Nonprofit Kft 2012. évi mérlegbeszámolóját, és a 2013. évi üzleti tervét elfogadja, kézfeltartással szavazzon! A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a következő határozatot: 109/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kazári Szociálpolitikai Nonprofit Kft 2012. évi mérlegbeszámolóját, és a 2013. évi üzleti tervét a melléklet szerinti tartalommal elfogadja.
9.) Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról Előterjesztő: Kovács Lászlóné családgondozó Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv melléklete. Szóbeli kiegészítést nem kíván tenni. Vélemények: Fekécs Zoltán képviselő: Az Oktatási-Ifjúsági-Sport Bizottság a napirendet megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Tóth Tiboré képviselő: A Szociális Tanács a napirendet megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Szomszéd Csabáné jegyző: Milyen kapcsolat alakult ki a járási hivatallal, hány magántanuló van az iskolában? Kovács Lászlóné családgondozó: A járási hivatallal a kapcsolat nagyon jó, egymás munkáját tudjuk segíteni. Négy magántanulóról van tudomása. Szomszéd Csabáné jegyző: A jogszabályi változás miatt sajnos a védelembe vett gyermekekről nem értesülünk, és az iskola nem ad jelzést sem erről, sem pedig a magántanulókról. A jelzőrendszer a jogszabályi változás miatt nem működik. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselőtestület a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról szóló beszámolót elfogadja, kézfeltartással szavazzon!
-9A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a következő határozatot: 110/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselőtestület a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról szóló beszámolót a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 11. Egyebek A.) Bojtorján Óvodafenntartó társulás Molnár Katalin polgármester: Az önkormányzati törvény és a társulási törvény jogszabályi változása miatt a társulások működését június 30-ig felül kell vizsgálni. Mivel a társulások plusz normatívát nem jelentenek egyik önkormányzatnak sem, augusztus 31-ével javasolja az óvodafenntartó társulás megszüntetését. Felkéri a jegyzőt, hogy a megszüntető, illetve az alapító okiratokat készítse el. Szomszéd Csabáné jegyző: Rákóczibánya képviselő-testülete e témában már meghozta döntését, az óvodafenntartó társulás megszüntetéről. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselőtestület a Bojtorján Óvodafenntartó társulást 2013. augusztus 31. napjával megszüntesse, kézfeltartással szavazzon! A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a következő határozatot: 111/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy 2013. augusztus 31. napjával kezdeményezi a Bojtorján Óvodafenntartó Társulás megszüntetését. Felkéri a jegyzőt a társulás megszüntetésével szükséges intézkedések megtételére. B.) Pályázat az óvoda felújtására Molnár Katalin polgármester: A Bojtorján Óvodafenntartó Társulás pályázatot kíván benyújtani a kazári tagóvodában tetőfelújításra, szigetelésre, csatornajavításra, külső színezésre. A pályázat teljes költsége 15,5 millió Ft, A pályázat benyújtásához 5 % önerőre van szükség. Kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselőtestület a kazári tagóvoda felújítására a pályázatot benyújtsuk, kézfeltartással szavazzon! A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a következő határozatot:
- 10 112/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a „Bojtorján Óvodafenntartó Társulás infrastrukturális fejlesztése a rákóczibányai és kazári tagóvodákban”című pályázatot az alábbiak szerint támogatja: Saját forrás: Igényelt támogatás: Összesen:
1.505.565 Ft 13.550.076 Ft 15.055.641 Ft
A pályázó a Bojtorján Óvodafenntartó Társulás székhelye szerint Rákóczibánya Község Önkormányzata. A képviselő-testület felkéri Bencsik Ernőt, Rákóczibánya polgármesterét a pályázat benyújtására. C.) Kistérség Molnár Katalin polgármester: Szintén a törvényi változtatások miatt a kistérségi szinten, társulásban működtetett feladatok felülvizsgálata is szükséges. Arról kell dönteni a képviselő-testületnek, hogy az önkormányzat mely feladatokat kívánja a továbbiakban kistérségi társulásban működtetni. Javasolja, hogy az idősek napközi otthona, a gyermekjóléti szolgálat, a családsegítés feladatokat továbbra is a kistérségi társulás formájában működtesse az önkormányzat. A szociális étkezést, a belső ellenőrzési feladatokat, a házi szociális gondozást viszont az önkormányzat önállóan lássa el. A belső ellenőri feladatok elvégzésére a könyvvizsgálóval javasol megállapodást kötni. Kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a belső ellenőrzési feladatokat, a szociális étkezést és a házi segítségnyújtást az önkormányzat önállóan működtesse, kézfeltartással jelezze. 113/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. továbbiakban: Társulás) által ellátandó feladatok tárgyában a következő döntést hozta: 1. Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: képviselőtestület) nyilatkozik, hogy Kazár Község Önkormányzata 2013. július 1-jét követően is a Társulás tagja kíván maradni. 2. A képviselő-testület nyilatkozik, hogy Kazár Község Önkormányzata a belső ellenőrzési feladatokat 2013. július 1-jétől önállóan kívánja ellátni. 3. A képviselő-testület nyilatkozik, hogy Kazár Község Önkormányzata a szociális étkeztetést 2013. július 1-jétől önállóan kívánja biztosítani a településen. 4. A képviselő-testület nyilatkozik, hogy Kazár Község Önkormányzata a házi segítségnyújtást 2013. július 1-jétől önállóan kívánja biztosítani a településen.
- 11 Határidő: azonnal Felelős: polgármester D.) Gondoskodó Szeretet Szociális-Oktatási Szolgáltató Központ ajánlata Molnár Katalin polgármester Arról tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy nemrégiben megkereste a Gondoskodó Szeretet Szociális-Oktatási Szolgáltató Központ képviselője, amely a szociális ellátórendszer működtetésével foglalkozik. Ez egyfajta egyházi szervezet. Felajánlotta, hogy az óvodát és a szociális intézményeket átvenné működtetésre, és így az önkormányzatnak a működtetés tekintetében semmilyen kiadása nem jelentkezne. Természetesen vannak előnyei, és hátrányai is a feladat átadásának, ezt kell mérlegelnie a testületnek. Vélemények, javaslatok: Tóth Tiborné képviselő: Nem javasolja, hiszen ez egyfajta vallási elkötelezettséget is jelent, nem kellene a szülőket kész tények elé állítani. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a Képviselő-testület a napközi otthonos óvodát és a szociális intézményeket ne adja a Gondoskodó Szeretet Szociális-Oktatási Szolgáltató Központ működtetésébe, kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a következő határozatot: 114/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Gondoskodó Szeretet Szociális-Oktatási Szolgáltató Központ kérelmét, és úgy döntött, hogy a Napraforgó Óvoda és a szociális intézmények működtetését a Gondoskodó Szeretet Szociális-Oktatási Szolgáltató Központnak nem kívánja átadni. E.) Rock-tábor Molnár Katalin polgármester Arról tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy Salgótarjánban minden évben rock-tábort szerveznek. Ennek a tábornak a szervezője kereste meg a napokban. A rendezvény záró koncertjét Kazáron, a tájház udvaron szeretnék megrendezni július 12-én, amennyiben a képviselőtestület hozzájárul. A program igen nagy népszerűségnek örvend, miután minden évben újabb és újabb tehetségek bukkannak fel az iskolások között. Kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki hozzájárul ahhoz, hogy 2013. július 12-én a Tájház udvar rock- koncertnek adjon helyet, kézfeltartással szavazzon.
- 12 115/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete biztosítja a Kazár, Hunyadi út 5. szám alatti Tájház-udvart a rock-tábor részére koncert céljából 2013. július 12-én az alábbiak szerint: - Az önkormányzat biztosítja a koncerthez szükséges személyi és tárgyi feltételeket, - a rock-tábor teljes felelősséget vállal a rendezvény lebonyolításáért,
F.) Lovasverseny Molnár Katalin polgármester Téjkoztatja a képviselő-testületet, hogy a Lovasszövetség azzal a javaslattal kereste meg, hogy a Kazár Kupa Díjugrató Lovasversenyt augusztus 25-én rendezze meg az önkormányzat a településen. Csak a pálya rendezése, és a szállítás költsége terhelné az önkormányzatot, minden további költséget a Lovasszövetség vállalna. Javasolja, hogy a képviselők gondolják végig az augusztus 20-i rendezvény átszervezését, úgy hogy ez álljon a rendezvény központjában. Kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki hozzájárul, hogy a Kazár Kupa Díjugrató Lovasverseny megrendezésére az elhangzott javaslat szerint kerüljön sor, kézfeltartással jelezze. 116/2013.(IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja, hogy az önkormányzat a Lovasszövetség támogatásával 2013. augusztus 25-én megrendezze a Kazár Kupa Díjugrató Lovasversenyt. G.) Vidékfejlesztési pályázat kiírása Molnár Katalin polgármester A 36 Jó Palóc Egyesület elnöksége elfogadta a vidékfejlesztési pályázat kiírását. A pályázat része egy innovációs központ létrehozása. A központ létrehozásának egyik feltétele, a központ működésére alkalmas 200 m2 nagyságú ingatlan. A nyertes pályázó az ingatlan felújítására 45 millió Ft-ot fordíthat. Természetesen ennek pozitív és negatív oldala is van. Nem látom biztosítottnak a szervezet jövőjét, aggályaim vannak ezzel kapcsolatban. Vélemények, javaslatok: Szabó László képviselő: A kultúrház lenne erre a legalkalmasabb épület, ugyanennyi önerőt hozzátéve, az ingatlanon a legszükségesebb felújítás elvégezhető. Mindenképpen javasolja a pályázat benyújtását. Cziglerné Pántya Mónika képviselő: Meggondolandó, ha sok a bizonytalanság a szervezet létrehozása körül. Molnár Katalin polgármester: Javasolja, hogy készíttessünk árajánlatot arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerül az ingatlan tetőfelújítása, a nyílászárók cseréje, és a külső színezés.
- 13 További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselőtestület pályázatot nyújtson be a 36 Jó Palóc Egyesület által kiírt, innovációs központ kialakítására a kultúrház épületében, kézfeltartással szavazzon. 117/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület felhívására vidékfejlesztési, innovációs kereskedelmi és szolgáltató központ kialakítása. A pályázatra a képviselő-testület az önkormányzat tulajdonában álló, perés tehermentes 3127 Kazár, Hársfa út 7. szám alatti Kultúrház épületét kínálja fel. H.) Hulladékgazdálkodási társulás megállapodása Szomszéd Csabáné jegyző: Az önkormányzati társulási megállapodásokat a képviselőtestületeknek felül kell vizsgálni. A határozati javaslatban megfogalmazott módosításoknak tartalmazzák a szükséges módosításokat. Kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért a határozati javaslatban foglaltakkal, kézfelnyújtással jelezze. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a következő határozatot: 118/2013. (IV.30.) sz. határozat 1. Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Megállapodásának 3. számú módosítását az 1. melléklet szerint jóváhagyja, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Molnár Katalin polgármester 2. A képviselő-testület a törvényi kereteket figyelembe véve a települési szilárd hulladékgazdálkodási önkormányzati hatáskörök közül a Társulásra ruházza át a társulási cél megvalósítása érdekében az alábbi hatásköreit: -
-
az ingatlantulajdonos által a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben gyűjtött települési hulladék ingatlantulajdonostól történő átvétele és elszállítása – ideértve a háztartásban képződő biohulladék, a vegyes hulladék, illetve az elkülönítetten gyűjtött hulladék elszállítását a lomtalanítás körébe tartozó nagydarabos hulladék ingatlantulajdonostól történő átvétele és elszállítása a közszolgáltató által üzemeltetett hulladékgyűjtő ponton, hulladékgyűjtő udvaron vagy átvételi helyen átvett hulladék elszállítása a közterületen elhagyott hulladék összeszedése, elszállítsa, kezelése a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladék kezelése
- 14 a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett hulladékgazdálkodási létesítmény fenntartása, ideértve a Projekt keretében megvalósuló valamennyi létesítményt is - a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésére a jogszabályoknak megfelelő közszolgáltató kiválasztásának/kijelölésének joga - a kiválasztott/kijelölt közszolgáltatóval a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelő hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megkötése a Tagönkormányzatok javára A fenti feladat-és hatáskörök átruházása nem érinti a tagönkormányzatok 2014. január 1ig fennálló, hatályos közszolgáltatói szerződésit, feladatellátási kötelezettségét. A Társulás az átruházott hatásköröket más szervre nem ruházhatja át. -
Határidő: a törzskönyvi bejegyzés napja Felelős: Molnár Katalin polgármester I.) Útkarbantartó Társulás megkeresése Szomszéd Csabáné jegyző: Az önkormányzati törvény és a társulási törvény jogszabályi változása miatt a társulások működését június 30-ig felül kell vizsgálni. Ebből a társulásból az önkormányzat már régen kilépett, tehát a felülvizsgálat okafogyottá vált. A képviselő-testület a tájékoztatást tudomásul vette. K.) Roma Nemzetiségi Együttműködési Megállapodás felülvizsgálata Szomszéd Csabáné jegyző: A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80.§ (2) bekezdésében foglaltak szerint a helyi önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködési megállapodásokat minden év január 31-ig felül kell vizsgálni. A felülvizsgálatra eddig nem került sor, a nemzetiségi önkormányzat együttműködésére van szükség, hogy a megállapodás a törvényi feltételeknek megfelelően elkészülhessen. A megállapodás mindenképpen módosításra szorul, tekintettel az év eleji hivatali átrendeződés miatt. Javasolja, hogy a képviselő-testület a megállapodás felülvizsgálatát, és módosítását 2013. június 19-i ülésén tűzze napirendjére. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és Kazár Község Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás felülvizsgálatára és módosítására vonatkozó napirendet 2013. június 19-i ülésén tárgyalja, kézfelnyújtással jelezze. 119/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és Kazár Község Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás felülvizsgálatára és módosítására vonatkozó előterjesztését 2013. június 19-i ülésének napirendjére tűzi.
L.) Gál Csaba kérelme Szomszéd Csabáné jegyző: A kérelem a jegyzőkönyv melléklete. Kérdés, vélemény nem volt.
- 15 Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a Kazár 0147 helyrajzi számú, országos közút megnevezésű, a Magyar Állam tulajdonában és a Magyar Közút Nonprofit Zrt kezelésében álló út tekintetében vételi szándék kerüljön benyújtásra, kézfelnyújtással jelezze. 120/2013. (IV. 30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Kazár 0147 helyrajzi számú, országos közút megnevezésű, a Magyar Állam tulajdonában és a Magyar Közút Nonprofit Zrt kezelésében álló út tekintetében vételi szándék kerüljön benyújtásra. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az átvételre vonatkozó szándéknyilatkozat és előzetes megállapodás aláírására és benyújtására a Magyar Közút Nonprofit Zrt felé. 121/2013.(IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárulását adja a BAU-TECHNIK HUNGÁRIA Kft-nek (székhelye: 1157 Budapest, Erdőkerülő utca 43. II.em. 6. cégjegyzékszáma: 01-09-929330) a Kazár Község Önkormányzata tulajdonában álló 0145 és 0149 helyrajzi számú árok kezeléséhez. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt a kezelői hozzájárulás elkészítésével és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. M.) Fodor Krisztián kérelme Szomszéd Csabáné jegyző: A kérelem a jegyzőkönyv melléklete. Kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy az önkormányzat a Rally Túra verseny ideje alatt, az említett időben az útlezáráshoz hozzájáruljon, kézfelnyújtással jelezze. 122/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a 2013. június 16-án a Speed Rally Team Sportegyesület által megrendezendő Országos Rally Túra verseny ideje alatt 6.00 órától 20.00 óráig lezárja a Dózsa György utat. N.) Folk Gyula kérelme Szomszéd Csabáné jegyző: A kérelem a jegyzőkönyv melléklete. Molnár Katalin polgármester: Mivel az önkormányzat 2013. évi költségvetésében az ingatlan felújítása nem szerepel, javasolja, hogy a Kazári Szociálpolitikai Kft mérje fel az ingatlan legszükségesebb felújításának anyagi vonzatát, és a költségvetés ismeretében hozza meg döntését. További kérdés, vélemény nem volt.
- 16 Molnár Katalin polgármester szavazásra teszi fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a Kazári Szociálpolitikai Kft felmérje a Bányász út 22. sz. alatti önkormányzati ingatlan helyreállításának anyagi vonzatát, és a döntésre később térjen vissza, kézfelnyújtással jelezze. 123/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Kazári Szociálpolitikai Nonprofit Kft ügyvezetőjét, Licskó Bálintot, hogy az önkormányzati tulajdonú, természetben a Kazár, Bányász út 22. szám alatti ingatlan állagmegóvása érdekében szükséges felújítások költségeiről előzetes költségbecslést végezzen, amelyről szóló előterjesztést a képviselőtestület 2013. július 19-i ülésén megtárgyalja. O.) Nagy Sándor kérelme Szomszéd Csabáné jegyző: A kérelem a jegyzőkönyv melléklete. Molnár Katalin polgármester: Nem javasolja a bejelentkezést, mivel a kérelmező az önkormányzattal semmilyen jogviszonyban nem áll. Kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra teszi fel a kérdést Aki egyetért azzal, hogy képviselő-testület ne járuljon hozzá, hogy Nagy Sándor mátraszelei lakos a Kazár Május 62. sz. sz. alatt lévő önkormányzati ingatlanba állandó lakóhelyet létesítsen, kézfelnyújtással jelezze. 124/2013.(IV.30. sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nem járul hozzá, hogy Nagy Sándor a Kazár Május 1 út 62. sz. önkormányzati ingatlanba lakóhelyet létesítsen. P.) VGÜ Kft Szomszéd Csabáné jegyző A VGÜ Kft-vel folytatott korábbi levelezés hatására ajánlatot adott használt kuka vásárlására, 4.500 Ft/db áron. Kéri a testület véleményét, hogy igényt tartunk-e rá, ha igen milyen mennyiségben. Molnár Katalin polgármester: Figyelembe véve, hogy a településen 40 db az ürítésre alkalmatlanok száma, 100 db-ot javasol vásárolni. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester Szavazásra teszi fel a kérdést. Aki egyetért azzal, hogy az önkormányzat 100 db használt kukát vásároljon lakossági felhasználásra 4.500 Ft/ db egységáron, kézfeltartással jelezze.
- 17 125/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a VGÜ Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft-től 100 db hulladékgyűjtő edényt kíván vásárolni a kft által felkínált 4500 Ft/edény egységáron. R.) Béla telep lakóinak kérelme Szomszéd Csabáné jegyző: A Béla telep lakóinak kérelmére az ÉMÁSZ megvizsgálta a villanyoszlopokat, és megállapították, hogy azok szerelhetők. A 6 db lámpatest felszerelése 310.000 Ft +ÁFA. Vélemények, javaslatok: Molnár Katalin polgármester: Javasolja, hogy több vállalkozótól is kérjünk árajánlatot, és a legkedvezőbbet fogadjuk el. További kérdés, vélemény nem volt. Molnár Katalin polgármester szavazásra tette fel a kérdést: Aki egyetért azzal, hogy a képviselő-testület a Kazár Bélabányatelep közvilágításának kivitelezésére legalább két vállalkozótól árajánlatot kérjen, és a kedvezőbb ajánlatot adó vállalkozóval szerződést kössön, kézfelnyújtással szavazzon. 126/2013. (IV.30.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy Kazár, Bélabányatelep közvilágításának kivitelezésére két vállalkozótól árajánlatot kérjen. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az árban kedvezőbb ajánlatot tevő vállalkozóval a kivitelezésre szerződést kössön. További hozzászólás nem volt, a képviselő-testület zárt ülésen folytatja munkáját.
k.m.f.
Molnár Katalin plgármester
Szomszéd Csabáné jegyző
Jegyzőkönyv hitelesítők:
Cziglerné Pántya Mónika
Tóth Tiborné