2016. március 15.
XV. évfolyam, 30. szám
6 oldal
SZÉKELY VÁRMEGYÉSEK A MEGSZÁLLÓK KARMAIBAN 2. oldal Erdély magyarsága idestova már lassan 96. esztendeje tudja, milyen érzés – román megszállás alatt − más nyelvű és kultúrájú polgárokként élni szülőföldjükön, hiszen – a „kicsi magyar világ” (1940-’44) háborúval sújtott, ám mégis eufórikus hangulatú, boldog időszakát leszámítva – az idegen uralom bevezetői és gyakorlói, a megszálló hatalom emberei javainkra, életterünkre rátelepedve, pöffeszkedő gőggel a lelkükben, lépten-nyomon „emlékeztetnek” bennünket arra, hogy melyik is az az ország, amelyben „eltűrik” létezésünket, biztosítják „kisebbségi” jogainkat, és árusítják számunkra a „román kenyeret” (melyet - nem ritkán kiváló minőségű, hajdúsági kenyérlisztből sütnek – de erre még csak gondolni is tabu! Végülis: a nagy Román Alföld is megtermi a maga kenyérgabonáját…!)
Az erdélyi magyar átlagszavazó azt gondolhatta 2014 novemberében, hogy a sok korrupt és tolvaj senkiházi után – jöjjön végre – Klaus Werner Johannis személyében – egy erdélyi német (szász) tanárember, aki majd „rendet tesz” Romániában: eltörli a korrupciónak még a csíráját is, növeli a lakosság életszínvonalát (és az ország ázsióját a nyugati államok körében!), és biztosítja az igazságszolgáltatás átláthatóságát, korrupciótól való mentesítését… A „Rend, németes fegyelem, jólét, szavahihetőség!” négyes „jelszavával”, vagy inkább annak reményével járul(hat)tak tehát az urnákhoz – nemzetiségüktől függetlenül − azon erdélyi választópolgárok, akik bíztak a változásban! ! Ám – azon kívül, hogy a „migráns”-ügyei miatt, újabban sokat szidott Angela Merkel német szövetségi kancellárral, valamint I. (Hohenzollern-
ZÖLD NEFELEJCS: Amiről nem beszélünk eleget...
Sigmaringen) Mihály román uralkodóval „talált a szó”, a belpolitikában túl sok változást nem hozott a „flottaárus” hajóskapitány utóda, aki nemhogy rendbehozta volna az ország dolgait, de két szászföldi település (Rados és Szászveresmart) evangélikus erőd-templomainak tornyait is „hagyta” ledőlni…! A közigazgatás a román többségű „óriásmegyék” létrehozásával riogat, az igazságszolgáltatás pedig… Nos, az is úgy működik, mint „régen”! Amit úgy kell érteni, hogy akár a 40-50 évvel ezelőtti, a kommunizmus idején alkalmazott koncepciós kirakatperekig is vissza lehet menni az időben! Mert – ha „kisebbségiekről” van szó -, akkor nemcsak a „Románia Csillagá”-t kell visszaszolgáltatni, ahogyan azt Tőkés László ex-püspöktől, E.P.-képviselőtől követelték, hanem a „terrorista” székely vármegyés hazafiakat is „móresre kell tanítani” – bármi áron…!
Minden év március 15-én megemlékezéseket tartanak az 1848-49-es szabadságharcról. Ez alkalommal Himnuszt éneklünk, lelkes szónoklatokat hallgatunk, tisztelgünk a szabadságért elveszett vitéz hazafiak áldozata előtt. De vajon ez elegendő-e?
4. oldal
(eszelzé)
2 (Folytatás az 1. oldalról)
M
egemlítendő még a három székelyföldi város polgármesterének esete: Mezei János gyergyószekmiklósi polgármesternek (Magyar Polgári Párt), valamint Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai és Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi elöljárónak (mindketten RMDSZ) az a „bűnük”, hogy nyíltan kiálltak a Székelyföld autonómiája mellett! Ezen bátor tettüket a román hatalom azzal „jutalmazta”, hogy vizsgálat alá helyezték a három polgármesteri hivatal gazdasági tevékenységét, elvéve a három elöljáró esélyét az újabb mandátumért való indulástól! Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom székelyföldi vezetőit – eddig – csupán HVIM-es körökben ismerhették az emberek, ami azonban – egy feljelentés nyomán – egy csapásra megváltozott, miután − 2015. november 30-án −, a román terrorelhárítás símaszkosai letartóztatták Bekét, azzal vádolva meg őt, hogy robbantani készült a román nemzeti ünnep (december 1.) alkalmából, Kézdivásárhelyre tervezett „ünnepi” felvonuláson. A vád, tehát: robbantásos merénylet előkészítése, és a (román) állam alkotmányos rendjének megsértése. A Bukaresti Táblabíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, s azóta is fogva tartják, bár – Kézdivásárhelytől, Budapest székesfővároson át (a román
nagykövetség épülete előtt) a felvidéki Révkomáromig, szimpátia-tüntetésekre került sor, melyeket külföldi helyszíneken (Lengyelországban, Flandriában, Angliában, Olaszországban és Spanyolországban) szervezett megmozdulások is követtek! Az ügyvédi költségek fedezése céljából, adománygyűjtés indult. Az elrendelt házkutatás során, a Beke lakását és biztonságtechnikai vállalkozásának székhelyét is fölforgatták a román terrorelhárítás maszkosai, „bizonyítékok” (fegyverek, lőszerek, pirotechnikai eszközök) után kutatva, de mindössze lejárt szavatossági idejű szilveszteri petárdákat, születésnapi tortához használatos tűzijátékot, valamint airsoft-os fegyverekhez használatos éjjellátó készüléket és ugyanebben a játékban használatos szirénát, valamint magyar zászlót és HVIM-es pólókat koboztak és vittek el. Mivel úgy ítélték meg, hogy ezek az eszközök alkalmasak lehettek volna arra, hogy − személyekben és anyagi javakban egyaránt − kár keletkezzen. Ezért, Bekét – akit, mint kiderült, már régóta megfigyelt a román terrorelhárítás (DIICOT) – az alkotmányos rend megsértésével, valamint a robbanóanyagok tartására vonatkozó előírások megszegésével gyanúsítottak meg, és vettek őrizetbe. A román hatóságok tudatosan időzítették ezt a rendőrségi „rajtaütést” éppen a nemzeti ünnep előtti napra, így akarva elérni azt, hogy - a román sajtóban megjelent írások alapján – felszítsák az
indulatokat az erdélyi magyarság ellen, „kijátszva a magyar kártyát”, mint ahogyan ezt már annyiszor megtették! A román média ugyanis – természetesen – ezúttal sem koncepciós eljárásról, vagy rendőri túlkapásokról írt, hanem az erdélyi „magyar terrorizmus”-ról, és annak veszélyeiről, a gyanakvás és a magyarok iránti gyűlölet lángjának felszítását igyekezvén elérni, főleg a nemzeti érzelmű „nagyrománok” körében, főleg, ha azok netalán valahogyan „kimaradtak” a Noua Dreaptă (Új Jobboldal) nevű, magyargyűlölő szervezet tagjainak sorából…! Időközben, az ügyészség kiterjesztette a vizsgálódást a székelyföldi HVIMtagszervezet egy másik vezetőjére, Szőcs Zoltánra is, akit az alkotmányos rend elleni cselekedetre való felbujtással, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel vádoltak meg! Őt is előzetesben tartják! Bár nevetség tárgyává tették magukat, a román hatalom – a terrorelhárítás embereivel együtt – nagyon eltökélten vallja, hogy a két székely „terroristának” lakolnia kell, még akkor is, ha ártatlanul vetették börtönbe őket! Hiszen, nem nehéz kitalálni, hogy ennek az ügynek etnikai/politikai háttere fontosabb azon – egyértelműen koholt, mondvacsinált – vádak valóságtartalmánál, amelyekkel e két székely honfitársunkat illették…! Végülis: valahogyan bizonyítaniuk kell, hogy aktívak, dolgoznak…
*** Lapzártánkat követően jutott tudomásunkra, hogy a SPIEGEL nevű, tekintélyes német hetilap vezércikkírója, Keno Verseck élesen bírálta Klaus Werner Johannis román államfőt, amiért visszavonta Tőkés Lászlótól a román állami kitüntetést!
Folytatás az 5. oldalon Nagy-Jenei Zoltán
Márciusi kiáltvány az erdélyi magyarokhoz Eddigi márciusainktól eltérően, rendhagyó módon, annál a keresztnél is megállunk, ami 1848-ban még nem állt, de annál a keresztnél vagyunk, ami az elmúlt 100 esztendőben nemzeti ittlétünk hallgatag jelképévé válhatott. A kereszt a sorsteher jelképe, a vállalni nem akart, az eltaszított teheré, amit azonban letenni vállainkról nem lehet. Nemzeti terheink súlya alatt, de nem lerázva e terheket, kiáltunk azokért az erdélyi magyar honfitársainkért, akiket jelen korunk autodaféi hurcolnak meg elveikért.
Mint egykor Petőfiék Táncsicsért, úgy kiáltunk pártatlan igazságszolgáltatást, szabadságot a kézdivásárhelyi fiatalokért, Beke Istvánért és Szőcs Zoltánért, akik gondolatban talán vétkeztek a román állammal szemben… De az vessen rájuk először követ, aki még nem vétkezett! Ők az el nem követett, feltételezett bűnért vezekelnek hónapok óta Románia börtöneiben. Kiáltunk a Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi polgármesteréért, Mezei Jánosért, az RMDSZ csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi polgármestereiért, Ráduly Róbert Kálmánért és Antal Árpád Andrásért, akik mertek hangosan kiállni Székelyföld autonómiájáért, s mivel egyébbel nem tudták leszerelni őket, vizsgálat alá vonták hivataluk gazdasági tevékenységét, ezzel lehetetlenné téve az újabb polgármesteri mandátum megszerzésének lehetőségét.
3
4
Amiről nem beszélünk eleget… Talán a magyarországi magyaroknak igen, de számunkra többet kéne jelentenie: gyászünnepet, ugyanis ezen időszakban, a forradalom kibontakozása mellett, egy hozzánk lényegesen közelebb álló sajnálatos esemény is történt. Az erdélyi vérengzés.1848.október 19-én vette kezdetét az Avram Iancu által vezetett román gyilkos horda fellépése, mely DélErdély magyar lakossága ellen irányult, (főképp a nemesek ellen, kik jelentős időintervallumon belül kenyéradói voltak ezen felkelők „Regat”-ból érkezett, pénztelen apáinak, nagyapáinak, dédapáinak). A megtámadott helységek közé soroljuk Balázsfalvát, Zalatnát, Abrudbányát, Nagyenyedet (s ezen kívül számos települést), melynek lemészárolt magyar
lakossága 7500-8500 áldozatra tehető. A szabadságharcból hazatérő nemzetes urak birtokaikat kifosztva, felégetve találták, feleségeiket, gyermekeiket holtan. Wass Albert „Mire a fák megnőnek” című regény-remekműve potosan ezt a helyzetet mutatja be teljes, fájdalmas életszerűségében. „Bátonyi Péter félrefordította a fejét. Csak nagy, szomorú orra látszott és a sebhely. Mélyen s akadozva törtek elő a szavak és ritkán. És olykor súlyos csend ékelődött a szavak közé. -Mind egy szálig, István... Anikót s a három gyermeket (...) kínos (...) ocsmány halállal (...), míg én odavoltam (...) verekedni (...) azt mondják, hosszasan kínozták őket,verték (...) tudod, István, ezt mind elgondolni (…) az ember nem akar rágondolni, az ember szabadulni akar, de nem lehet, az ember belebolondul”.
Mindenkinek inge, vegye magára! Fogait vicsorgató, földhöztapadt, Álmosan elterülő barna eb, Kaparja hazug körmeivel a falat, Cellában őrizve egy sorvadó nemzetet. Kik alkotják a nemzetet? Hányan? Néha csak egy: a bajban. Vállára veszi kígyózó vádak lajstromát, Melyek torz beszédűen szorítják kemény nyakát. Kenegethetik fekete iszappal, Kezéhez nem tapad, arcára nem ragad! Szeme büszkén villan, mert fényes marad. Napvilág bánnak el az ártatlannal. Azt hiszik, ha rácsok mögé rejtik el, Eszméi meghalnak, elsápadnak ott, Ámde börtöne gyümölcsöskertté válik, Sóhajai éretten szivárognak ki az ablakon, mint leplezetlen, visszhangzó válaszok. Te, aki magadénak érzed ügyét, annak, akit meghurcoltak a nemzetért, Tudd, hogy akár te is tarthatnád helyét Rabbá tehetnének, ugyanúgy, mint Bekét! Zöld Nefelejcs
A Monarchia biztonsági rendszere szemet hunyt a szörnyű tettek felett (vagy éppen kedvére voltak?), Avram Iancunak, Axente Severnek és Prodan Simonnak szobrot állítottak, településeket neveztek el róluk, míg a kisemmizett „Bátonyi Pétereket” elhurcolták Kufstein várába, ahol maradék nyomorult éveiket fogságban töltötték, emberhez nem méltó körülmények között.(Az ő sorsukról ki emlékezik meg?) Az egyedüli hely, ahol emléktáblát állítottak, s belevésték a pogrom dátumát: Nagyenyed. Bár sötét homály fátylával borítanák, de a megtorlatlan bűn mindig elnyeri méltó büntetését, előbb vagy utóbb, hisz nekünk olyan Istenünk van, aki megbünteti a fiakban az apák vétkét.
Ezeréves határ Van egy lépcsősor, csupa kőből, Mely felvisz a Rákóczi várromokhoz Hol meg nem szaggatva az időtől, Két hasonló táj kúszik lábaidhoz. Midőn megállsz, lenézel rájuk. Ők pedig csak zúgják a múltat! Hatalmas, kín-keserves áruk Szavalják minden fűszálban a holtak. Azok, kiknek neve öröklődik, Apáról fiúra, szívtől a szívig. Ott csobog vén fenyves forrásában, Ezen föld sok-sok gazdag áldásában... Erdély magasztos hegyeinek arcán Régóta nem fakadt mosoly, Az elveszett magyarokat látva csupán Könnye hull, csörren a lánca, fogoly. Viszont ha újra azokra tekint, Kik hazájukat bölcsen védik, szeretik, Talán egyszer, majd szózatot dörögnek megint: Adjátok vissza, ami jár nekik! Zöld Nefelejcs
5
Folytatás a 2. oldalról
Márciusi kiáltvány az erdélyi magyarokhoz Legfontosabb nemzeti ügyünk, az autonómia élharcosainak leszerelése vált Románia legfontosabb ügyévé. Kiáltunk Tőkés Lászlóért, akit a román állam maga által adományozott kitüntetéstől fosztott meg, alkotmányellenességgel és hazaárulással vádolva ’89 elismert hősét. Amennyiben 1989-ben Tőkés nem lázadt Fövényi Sándor: Zászlóm a Szerelem legyen, piros, mint csattanó csók a szájon. Piros, mint a hajnal az ébredő tájon. Piros, mint cseréptető, ami óvja a házat. Piros, mint a vér, mely bennem lázad.
volna az akkori alkotmány és az akkori rendszer ellen, később nem vált volna Románia Csillagává. De az alkotmány nem Szentírás, nem bebetonozott dogma. Az alkotmány a mindenkori többség akaratmegnyilvánulása, ami – elvileg – helyet ad a kisebbség véleményének is. Tőkés ezúttal is e kisebbségi akarat szócsöve volt, de az új rendszer büntetett egy olyan ember keze által, aki szintén e kisebbségből érkezett. Kiáltunk a magyarokat ért sérelmek elkövetői ellen, kiáltunk nemzeti jogainkért! a Tavasz legyen
a Szabadság legyen hófehér, mint repdeső ünnepi ing. Tiszta, mint apám szava, ki rendre int. Bölcsfehér, mint becsületben ezüstölt fej. Édesfehér, mint az elsőre sírt anyatej.
zöld, mint lomb a fákon. Zöld, mint ruha a szomszéd lányon. Zöld, mint az ébredő mező. Zöld, mint szemem, ha kérlelő. Zöld, mint a fű, mely sarat zavar. Íme hát Zászlóm, így vagyok Magyar.
Kiadja a Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület Felelős kiadó: Nagy-Jenei Zoltán Szerkesztők: Szika Levente Zoltán, Nagy-Jenei Zoltán
6
Mit kíván az erdélyi magyarság? Becsülettel megmaradni keresztény magyarságunkban!
1.
Az anyanyelv használatának jogát és e jog gyakorlását az erdélyi hivatalokban! 2.
3.
Többnyelvű feliratokat Erdély minden településén!
Közterületek magyar nyelvű elnevezését a települések magyar lakosságával arányosan! 4.
5.
Háromnyelvű helységnévtáblákat Erdély minden településén!
Anyagi kárpótlást mindazon magyar polgároknak, akiket a kommunista, vagy a
jelenlegi román hatalom nemzetiségi, vagy vallási hovatartozásuk miatt meghurcoltak, hátrányos megkülönböztetésnek tettek ki, vagy más módon zaklattak! 6.
Nemzeti jelképeink szabad használatát közterületeken és magyar többségű hivatalokban!
7.
A magyar vonatkozású, jelenleg a román adminisztráció birtokában lévő ingatlanok bocsáttassanak a MAGYAR közösségek rendelkezésére!
8.
A MAGYARLAKTA települések és közösségek helyi történelmi, kulturális
értékeinek megóvását, életterének, hagyományainak, nyelvének tiszteletben tartását! 9.
Pozitív diszkriminációt a magyar nyelvű oktatásban, minden helyzetben, minden szinten! 10.
A demokratikus alkotmány biztosította szabad véleménynyilvánítást az autonómia-küzdő civilek, politikusok, szervezetek és pártok számára! 11. 12.
Teljes körű autonómiát Székelyföldnek!
Történelmi alapon megítélt autonómiát Erdélynek!
Hit! Haza! Hagyomány!
