ZERJJ'ESZJJ- és. 42. szám. i. hnnmmi. * ű "O. U Szerkesztőség és kiadówíatal. VII., Erz3át)9t-kónit 6. sz

50487

ZERJJ'ESZJJ- és 42. szám. i

hnnmmi

( U

Szerkesztőség és kiadóWíatal VII., Erz3át)9t-kónit 6. sz.

£ s

A

)

*£ű £ "O

J

KÜRY

KLÁRI

TRILBYJE.

VERMES és KOZMA BUDAPEST, 17., Icát Fcrc»c:-u. IS.

J^öígyefi Selyemmel bélelt zsinoros téli jaquettok Valódi szőrme gallérok ... 120 cm. széles angol kelmék méterenként Női tiszta gyapjú posztó divatos mintákban Kitűnő mosó velez divatos mintákban Remek 78 cm. széles volapük flanelleok ... állandóan raktáron tartunk.

Saját r u h a k é s z i t é s i szalon, hol q y á s z r u h á k 6 ó r a a l a t t k é s z í t t e t n e k el.

Szíves megkeresését kérve, vagyunk kiváló tisztelettel

VERMES„ T

KOZMA

ÉS ' ,, „

BUDAPEST, IV., Deák Ferencz-u. 15.

Elsőrangú

'

/

&

/

hazai

gyártmány

Fontos

czim:

ELSŐ MAGYAR

I GAZDASÁGI GÉPGYÁR RÉSZVÉNY-TÁRSULAT.

Magyarország legnagyobb és egyedüli

gazdasági

gépgyára

mely a gazdálkodáshoz szükséges

WF ö s s z e s gazdasági gépeket gyártja. Rendelések megtétele előtt kérjük minden szakbavágó kérdéssel bizalommal hozzánk fordulni.

Részletes árjegyzékkel és szakszerű felvilágosítással díjmentesen szolgálunk. jjj&gg S z e c s k a v á g ó k . j j ^ & ^ g S !

Morzsolók.

1

HlSjj

A Magyar Folyam- és Tengerhajózási részv.-társ. KÖZLEMÉNY. A Magyar Folyam- és Tengerhajózási részvénytársaság igazgatósága közhírré teszi, hogy a szentendrei Dunaágon, Budapest és Dömös között fentartott hajójáratokat s ezzel az emiitett vonalon fekvő állomásának összes személy- és áruforgalmát f. évi október 20-án ez idényre megszünteti. A z utolsó felfelé menet október 19-én, az utolsó lefelé menet pedig október 20-án lesz.

A Magyar Folyam- és Tengerhajózási R.-társ. Üzletvezető Igazgatósága.

VIII. évfolyam.

42/407. szám.

1897.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

H E G J E L E N MINDEN VASÁRNAP.

BUDAPEST, Előfizetési

feltételek:

E g é s z évre

frt 10.—

Félévre Negyedévre

VII. k e r ö E r z s é b e t - k ö r u t 6. sz.

...

»

5.—

»

2.50

P O L I T I K A I ES IRODALMI SZERKESZTI

Egyes szám á r a 20 k r .

KISS

SZEMLE.

JÓZSEF.

.Hirdetések f e l v é t e l e ugyanott. Kéziratok

nem adatnak

vissza.

. Budapest, október hó 17.-

Krónika. A z

ördög

szépsége. — október

15.

. Tudják-e, milyen lehetett a Hamupipőke, mikor a padka helyett egyszerre csak aranyos hintóban találta magát — kaláris a nyakán, selyémczipellő a lábán, s az oldalán egy valóságos vérbeli király ? Tudni magam sem tudom: hiszen ha tudnám, nem kérdeném mástul. De sejteni sejtem. Minden kis lyány, aki a kamaszság rejtett rügyezéséből beleserdül a hajadonság feslő bimbózásába; a gyerek szögletességéből a nő bájosságába; az elrejtettségbóT a megcsudáltatásba mind egy-egy nevető, pajkos, hamvas és elbizakodott hamupipőke, akinek szűzi homlokán ott ragyog a legfejedeímibb korona: a szépség. Ezt az incselkedő, bóditó, maga-magát is hitegető, tiszavirág-életű szépséget nevezték el az okos francziák az ördög szépségének. Nem mintha az ördög valami különös szépségekkel v o l n a ékes, de e szépség álarcza mögül az ördög vet hálót a vergődő férfira, s • é szépség tudatában az ördög teszi hívságossá, kegyetlenné és könnyelművé a leány szivét. . . . Őszi napsugárban, dér csillogásában ez az ördög szépsége zománczol a mi nemzetünk homlokán. Olyat látunk, amit emberöltőkön át egyszer ha adatik látni: bájosságot a politikában. A magyarság, amely négy századon át gunnyasztott, szegény, Európa padkáján, sötétségben, nyomorúságban, haszontalan erőpazarlásban : ragyogó ifjúságban pompázik most egy valóságos, vérbeli király hintajában. Fejedelmek udvarolnak nála; akik meg se látták, sort állanak előtte, s irigy testvéreit eszi a méreg. Igy van jól — adja isten, hogy.mindig igy. legyen. Annyi bizonyos, hogy, egyelőre, roppant illik nekünk az a kedves elbizakodottság, mely az újságjainkat éppen ugy átlengi, mint a parlamenti tárgyalásainkat; nem is szólva a malom aljáról s a kávéházak könnyű kis nádszékeirol. Ha jól emlékszem, még csak egy esztendővel is ezelőtt Ausztria-Bécs volt az a rettenetes vérszopó vampir, aki rendületlen rosszaságban, zsarnoki épségben tartja vaskörmei között a szegény magyar nemzetet. Ma ? Kicsoda, micsoda' ez a szegény, bomladozó, ügyefogyott és maga-magában meghasonlott Ausztria; az a belül haldokló, kivül omladozó Bécs, amelyek mind csak a mi gavallér jóságunknak köszönhetik, hogy el nem tűnnek a föld szinéről, minekutána a monarchia súlypontja a szep-

temberi gavallérvonaton négy óra alatt átrobogott Bécsből Budapestre? S a kiegyezés, amely még egy fél esztendővel ezelőtt bilincs volt, békó a lábunkon s teher a karunkon, s csak a monarchia nagyhatalmi állása kedvéért tűrtük, nagy. lemondásokkal adózván legszentebb jogainkból, legdrágább hagyományainkból ? Ma ez a kiegyezés Ausztriának nem kell, minálunk pedig gravámenekben megvénült • negyvenk'ilenczesek állanak őrt a falainál, hogy valahogy a köveit ki ne szedegessék. Ha Andrássy ezt megérte, Deák ezt megálmodta volna! Harmincz esztendő multán csak most tűnik ki igazában, micsoda erőforrása a mi nemzetünknek az az átkos kiegyezés, amit harmincz esztendő óta szidunk, de nagy morogva tiz évről tiz évre mégis csak megujitunk mindig. Mialatt szidtuk az ármádiát, amely fölszíja a zsírunkat, ellenünk neveli a fiainkat, s németté teszi a magyart: 'a honvédségből rövid három decennium alatt kiformálódott egy szép, erős és modern magyar hadsereg, magyar iskolával, magyar muzsikával s esztendőre magyar ágyúval is. Mig a fekete szombatokon gyászba borult az egész hazafias Izrael, a bécsi piacztól való függésünknek miatta: mind közvetetlenebb közelségbe jutottunk a világ nagy piaczaival, s a berlin-budapesti telefon csak külső szimbóluma egy rég meglévő valóságos összeköttetésnek. S mig ma sem áll el panasz a magyarság külső képviseletének híja miatt, s haragos listákban tartjuk számon kinullázott nyelvünket, elsikkasztott czimerünket s eldugott zászlónkat: h Hunyadi keleti politikája, az Andrássy nyugati politikája uralkodik a bécsi diplomáczia czéljain, tervein és sakkhuzásain A titulus, lehet, Ausztriáé. De a vitulus a mienk. Magyar szívnek gyönyörűség nézni, micsoda törököt fogtak-bennünk a mi osztrák szomszédaink. Jajgatnak is már, hogy eresszük el őket. Egész Magyarország nyiltan még sohasem vallotta magát hatvanhetesnek. A magyar közvélemény szinre mindig kossúthista volt; a függetlenségi párt volt a mi kedves pártunk, melyet, ha nem volna, ugy ' kéne kitalálni és megteremteni; s a deákizmus csak a hivatalos józanságnak volt a politi-. kája. Egyszerre csak, hogy, hogy nem, ez a mi kuruczpolitikánk kezdett veszedelmesen hódítani — odaát Ausztriában. Amin Árpád népe fölöttébb meghökkent. Éppen csak az hiányzott még, hogy Scliönerer ur átvegye a függetlenségi párt programmjából a personális uniót és Dalmácziának Magyarországhoz való csatolását, és Lueger ur rajongjon a külön vámterületért. Köszönjük antiszemita, hogy erre megtanítottál. Kárpátoktól Adriáig 1

662. és — mint az Esti Újság mondaná — Dévénytől Predeálig valósággal tombol a hatvanhetesség. Az ösztönünk súgja, hogy csak rossz lehet az, amit odaát kívánnak nekünk, s Magyarország egyszerre olyan gesammt-monarchista lett, hogy Lustkandl ur a szobájából telefont vezettet a Schmerling sírjába, hadd örüljön a szegény halott is. Mi mindenáron megkötjük a gazdasági kiegyezést, akár tetszik odaát, akár nem. Nem szavazzák meg a provizóriumot? Megszavazzuk mi kétszer is! A függetlenségi párt kétségbe eshet, olyan népszerűtlen, amért elvhüségből még mindig hántorgatja a pragmalica sanctiót, amelyből csak közös kötelességek folynak, de nem közös ügyek. Mi igenis, közös ügyeket kívánunk, mentül többet, annál jobb. Hogy a kiegyezés megdőlt? Nem baj, csinálunk ujat. Keveslik a kvótát? Isten neki, adunk többet. De perszonális unió? abból ugyan nem esznek. Már olyan bolondok nem vagyunk, hogy eldobjuk magunktól a szerencsénket. Az egész dologban pedig az a legjobb, hogy mindez a nagy örömünk meg lehetett volna már tiz sőt husz esztendő előtt is. Lényegben már a bosnyák okkupáczió után ott tartottunk, ahol ma; a nyolczvanötös kiállítás után már szinte azon a fokon is. Valójában, mihelyest Ausztria Lombardiát s Velenczét elveszítette, Németországból pedig kiszorult: a Habsburgok birodalmának természet szerint Magyarország volt az erősebb, mert egységesebb fele. De mi ezt nem láttuk; sok oknál fogva. Magunk tele voltunk anyagi ziláltságokkal; az önérzetnek pedig nincs nagyobb eliensége a pénzzavaroknál. Viszont Ausztriában megmaradtak még a régi hatalom külsőségei; egy ideig hatalmon maradt az a párt is és az a nemzet, amely minket oly nagy ideig rabságban tartott. A' nép szava, amely mindig, minden formában, még a leggyászosabb, legnevetségesebb s legmegvetnivalóbb maskarában is isten szava: az osztrák nép szóhoz jutása adta meg nekünk a mi jelentőségünket s e jelentőségünknek a tudatát is. Mert Ausztriában valóban tűrhetetlen a gazdasági igazságtalanság s alávalóak a tőkegazdaság következései: s a buta bécsi antiszemitaság alján ez a valóság lappang. S Ausztria valóban lehanyatlott az ő vezérlő magasságáról, az osztrák németség valóban talaját veszítette, s a monarchia érdekei egészen mások, mint amiket az egyes osztrák nemzetiségek a m a g u k érdekének tekintenek. E z a megokolt és igaz érzés

jelentkezik, a bécsi és prágai magyarfalás ostobaságában. A monarchia, a paritás és a dualizmus valóban nem más, mint az az egyetlen forma, amelyben Magyarország európai hatalom lehet s a magyar érdekek kielégülhetnek; s ha sohasem is tarthatjuk, mint egykor minket Ausztria, Ausztria tartományait magunkhoz képpest gyarmati sorban: de Ausztriának valóban az a rendeltetése, hogy kiteljen ama kerek erőmennyiség, amelyre a Habsburgok Saloniki felé törekvő s a német birodalommal szövetséges politikájának szüksége van. S ez a politika valóban nem kedves sem az osztrák cseh, sem az osztrák lengyel, sem az osztrák német, sem az osztrák klerikális előtt. Ez valóban csak a magyar előtt kedves.

De éppen ezért: amilyen okosság ragaszkodni az Ausztriával való szövetséghez, épp olyan gyerekes és veszedelmes elbizakodottság azt hinni, hogy Ausztriának vége, s hogy Ausztria romlása nekünk nyereségünk. Ausztria már harmincz év előtt sem volt erősebb, mint most, de viszont ma sem gyöngébb, mint harmincz év előtt volt, csak az erőviszonyai látszanak ma világosabban, mint akkor. Azok a rettenetes összecsapások, melyeknek ma tanúi vagyunk, rettenetes erőkre vallanak, amelyek igenis megvannak az egyes osztrák nemzetek kultúrájában, gazdaságában és törekvéseiben. Most azért csapnak össze, hogy kikristályosodjanak, S e vajúdásokból meg fog születni az a gazdasági és államjogi igazság, amely megfelel a 67-ben lett Ausztria valóságos szükségeinek. Ausztria semmiképpen sem quantité négligeable, sem mint barát, sem mint ellenség. Legyünk bátrak, legyünk élelmesek, legyünk akár diadalmasak is, de elbizakodottak ne legyünk. Az ördög szépsége elszáll, az élet rútságai megmaradnak. A magyar hamupipőke rosszul tenné, ha most a király kocsijáról kinevetné a lajtántáli törpéket, akik ha akaratlanul is, de kezére jártak, mikor ki kellett válogatnia a köleskásából a búzát. Kádár.

Hullámsír. A Balaton partján járok, Fent czikkáznak a villámok, Lent tolul hullámra hullám S a parthoz vág, elsimulván. A Balaton partján járok, Ismerősök a hullámok, A régiek visszatérnek — Nekem még is mást mesélnek. Nem vagyok már aki voltam, Ki egykor itt bujdokoltam, Sóvár szívvel a nőt lesve, Aki eljött minden este. A bűvös szót Kiáltom a tó Várva

azt a

mindhiába árjába, hullámzását,

Mely elmossa szivem

gyászát.

Az a gyönyör, az a régi, Az az asszony, az az égi, A hajdani pásztoróra Nem tér meg a bűvös szóra! Elvarázsolt tündérország, Sugaras mult, Isten hozzád! Mindörökre eltemetlek — A Balaton zúg feletted! Varsányi Gyula.

663. igét ejtsen ki, azonban ha már mindenki lakomázik; hát egyszer élünk! Egy tüszős oláh igy szólt: »Tanu kell kendnek, László, hogy az a fal nem idegen telken épült ? A fal. Itt vagyok én.« A társa igy szólt : '»Ha esküdni kell, engemet se felejtsen el.« Irta: PETELEI ISTVÁN. — Hát mire "is ne esküdne meg'kend? — igy szólt o ingerkedve a jegyző leánya, a kis Bede Juli. Ha kegyed nem szeret pörösködésről olvasni, kérem — De meg én, akármire, — felelte büszkén — . fordítson egyet, mert itt mind az Adorján László házának ami nekem tetszik, drágám, ha már az ember adót a fala miatt való háborúságról lesz szó. E falat László fizet. Mi? állítólag nem a maga tulajdon telkére rakatta, hanem a A leány hanyagon a sövényre dőlve igy enyelgett: méltsás Buzogány Mózes kertjébe. Kegyed ezt csekély — Nagy tolvaj kend, Nikoláj. dolognak ítéli, kivált hogy a háznak csak egyik faláról E véleményre sokan kezdtek érdeklődni. Nem a van szó, egy félméterről, vagy valamicskével többről. A világ pedig elég nagy arra, hogy egy félméter ide méltsás urat védelmezi Bede Juli? Az urakkal tart-e? Persze! Nem láttál-e már topánkát a .lábán ? Nincs-e vagy oda, ne legyen érdemes a szóra. Azonban ismerni kell a méltsás urat s akkor mind- valami köze a. méltsás úrral? — És hát hamisan esküdnék ? — kérdezte egy ivó járt gyaníthatja kegyed, hogy itt baj lesz. Mózes ur kevés paraszt hangosan. beszédű, rossz kedvű ember s nem szereti az ágáló parasz— Tőlem kérdezi kend? tot s a jogában piszkálókat. Nem enged egy félméternyit, A faiskola gyepüje mellől a méltsás ur felnézett. de egy hajszálnyit sem. — Ellenem tanúskodnál? kérdezte László. A fal' alig volt megkezdve, már rászólt röviden — Én az igazság mellett, — felelte Juli, minthogy Lászlóra Mózes ur. — Csak az egyenesség miatt rakom oda, felelt rá mindenki ránézett. Érdekes kis hajadonfejű leány ez a kis Juli. Len a s épitette nyugton. haja, olyan eleven kék a szeme, hogy feketének illik be, A méltsás ur parasztbirója hallván a szóváltást, igy tódította: »Láttam én László varjut karón; lehordod te s az ajaka, mint a cseppentett vér. A koszorú-ünnepet ez a rövid szóváltás kissé megmég azt a falat.« A fal dolgának hire ment a faluban. A ház nem zavarta. Juli is elment a kerítéstől. A parasztok a visszavalami zsuppos fészeknek indult, hanem zsindelyesnek. vonulás miatt annál lelkesebben ittak s merészebben László a régi rektor tagbaszakadt fia volt. írástudó legény, beszéltek a méltsás úrról. Mintha rajta vettek volna de az ekeszarva mellett maradt. Nem szerették valami diadalt. felettébb, mert különbnek tartotta magát a benszülötteknél, A méltsás ur alkonyatkor a jegyző gyepüje mellett de hogy a méltsás ur kedve ellen mert tenni, ez némi elsétált néhányszor a kertbe. Ha találta volna a leányt, érdeklődést keltett. Szép nyári alkonyatkor munka után szólott volna hozzá. De a sok »volna« miatt hazament. felgyűltek a parasztok a László telkére. Amint a fal nőtt, Nem a fal felől, de magáért a kis Juliért. Van neki igy szóltak: »Majd ad neked érte Kese* (igy hivják a köze az egész falhoz? De a sok üvöltés mégis felkeltette parasztbirót). »Mit, Kese? — mondták mások — a mélt- az érdeklődését a László paraszt fala iránt. Az estéket Mózes ur igen előkelő társaságban töltötte: Bethlen, Apafii, sás ur veret meg a béresekkel.« Egy este Mózes ur is hallotta az évődést. A faiskola Rákóczi urakkal. A leveles-ládából felkeltek a néven neveépen a László faláig nyúlt s a méltsás ur valami férget zett fejedelmek, kedves hívükkel hogy társalogjanak. Azonvadászott a földre térdepelve. László jól látta a méltsás ban ez este igy szóltak a fejedelmek: »Mit nézed kezünk urat, de paraszt dölyíből olyan hangosan felelt egy kér- vonásait, hivünk, hiszen nem látsz te minket*. Nem. Több izben, mintha kék nefelejtsből rótta désre, hogy meghallotta a szavát. Ilyesfélét mondott, hogy: »Azt az arkangyalt szeretné látni, aki a falába piszkáljon, volna ki a betűket valami pajkos tündér; a piros pecsétek egy leányajak színére emlékeztetnek s a pergamentek a mig vasvilla van a pajtában.« A méltsás ur ugy tett, mintha mit se hallott volna: arany-sárga gyenge leányhajra. Ami' annál bolondabb dolog volt, mert a méltsás felemelkedett s tovább ment. A parasztok ezt megelégedéssel látták. »Jól odamondott,« igy szóltak és Lászlót nagyobbra urnák semmi köze sincsen valami asszony-személylyel. Az egyetemen hajdan nagy gavallér volt. De az rég volt. értékelték. Mikor a koszorú-gerendát feltették, nagy pálinkázás Mikor hazatért, egy nevezetes primor-familia aszott leányfolyt a László udvarán. Ekkor jóformán igy állt a dolog: zóját akarták a nyakába varrni. Meg is állapodtak a Egy oldalon volt a méltsás ur a paraszt bíróval; a másik hozományban mindenfelől, azonban Mózes csak azért oldalon a László megprecskelt szürke fala s az egész falu. se akart tudni az egész dologról. S ennyibe maradtak. A pálinkát persze László fizette. Ebbe a házba • Mózes a fejedelmekkel maradt s nem panaszolt a társaminden pénzét bele is ölte szépen. Ő egy kis putrival is ság miatt. Amig az Adorján házát zsindelyezték, több izben megelégedett volna tán, de minthogy annyi okoskodás támadt a fala miatt, mindent szebben, erősebben csinált akadt dolga a faiskolában. A nyári csonkítás ideje volt meg. Kéményt is épített, pléhkakast ültetett a hegyére és az ojtványokon. Egész napon át sétált a sorokban s egynarancshajas pálinkát hozatott. Egy nagy kőasztal körül egy hajtást csipegetett le csendesen. Egyszer ily kiáltást tolongtak a székelyek. Még az oláhok is leszálltak a hallott: — Hát átpártoltál tőlem, Juli? — Ezt Adorján dombról az ingyenre, bárha a méltsás úrtól felettébb féltek. De ez az egész história, mintha csak a méltsás ur mondta csúfsággal. — Hát én neked szegény legény ellen történne. Sőt még asszonyok is szállongtak be a vagyok, az igaz, a méltsás urnák az istállójában két vén gebe áll. Azok tetszenek neked. szép nyári délután. A leány tréfásan igy feleselt: A szó természetesen csak a falról folyt. Még a — És a gazdája is. jegyző leánya is áttekintett a sövényen: a kis Bede Juli. — A gazdája is, persze. Az is keshedt ugyan. Az ő telkük épen a Lászlóé mellett áll, s hátával a mélt— Azt szeretem én, — felelte félvállról. sás ur telkére feküdt. A jegyző igen tartott a felsőségtől — Mit szeretsz rajta ? A gyér bajuszát ? A szűk s előbb leharapta volna a nyelvét, semhogy egy illetlen l*

664. vállát? A pipaszár lábát? Tán a zsebét? Az is jó sovány, rózsám. Mind ez a beszéd a gyepün át folyt, hangosan, kesernyésen. Pedig aranyos szép idő volt. Az ácsok verték a zsindelyt s hogy hallják egymás hangját, harsányabban beszéltek. A leány bosszankodva elhallgatott. A legény haragos volt és odakiáltotta: — Hát igy beszélsz velem, Juli ? Ilyen a te szereteted ? Meguntál már engem ? Azután felgyúlva, durván fenyegetődzve ezt mondta: — Nagy szerencsétlenség lesz abból, rózsám. Mialatt pedig László puffogott ok nélkül, ez a kis Eva-ivadék azt vélte látni, mintha az urasági kert faiskola sorai között valaki mozogna. Ezért csupa trucczból ott hagyta a László gyepüjét és végig ment az urasági kerítés mellett, át-át nézdelődve. Mégis ugy tett, mintha meg volna lepve amint ezt a kérdést hallja: — Bántják magát, leányom ? Maga a méltsás ur volt. — Engem ? — kérdezte, félig lehunyt szemmel nézve a kérdezőre. — Sajnálom, ha miattam történik. Ezt igen előkelő hiivösséggel akarta elmondani, de inkább kedveskedő volt. A leányka csakugyan csinos és nem vadócz. A gyepű csak a mellükig ért. Amint a méltsás ur átkönyökölt rajta, a lehelletével elérte a leány arczát. Ebkor igy beszélt, szokatlan nyájassággal: — Kedvesség az, hogy ilyen csinos szövetséges társam van. A leányka zavartan, de kaczérkodó vállvonásbar. felelte: »Miért ne?« — azonban elpirult egészen. A méltsás ur ezt észrevette s néhány szót pazarolt a kis leányra arról, hogy »az ibolya a bokrok alján virul legüdébben«, hogy a kis Juli észrevétlenül nőtt meg ilyen »nagyra, kedvesnek, csinosnak«. A kis leány felét se hallotta, részint az ácsok kalapálása miatt. Egy kissé tetszett a hiúságának a méltsás ur enyelgése, de egy kissé szorongott is. A nap vidáman aranyozta be a kertet s vadmenták illatoztak a lába alól. László égő szemmel ügyelte a leányt. Azon vívódott, hogy valami parasztsággal elűzze onnan a csapodár fruskát. Azonban rekedten csak a leány nevét kiáltotta. A leány felfortyant a hivó szóra. — Rendelkezik magának ? — kérdezte a méltsás ur. Juli könnyen mondta: »a bolond«. — Alkalmatlan a ficzkó itt a kertem tövében, — igy szólt tompán, gőgösen. A leány köszönve se, ott hagyta a gyepiit s a veteményes ágyak között végig sietett, hogy a házukba térjen. A méltsás ur is a széles gyepes uton át boszankodva került a László fala mellé. A gyep tele volt az ácsok forgácsaival. Bizonyos, hogy a ; fal a Buzogány kertjébe van épitve. A szeglete egészen elcsufitja a kert cgyenességét. És e merész paraszt arczátlansággal tetőzi a merészségét. A méltsás felrúgott néhány kavicsot az uton, hogy messzire repültek s izgatottságában felgyúlt egészen dohányszínű arcza.' Sohase látta ennyire a fal ágáló görbeségét. Még messziről is ezt hallotta: — Jó hosszura ereszszék ki ácsok az eszterbelyt a fedelen, hogy a csepegés ne mossa a falat. A méltsás ur morgott: — Nem fogja mosni .sokáig. S igy történt, hogy másnap jó reggel városi kőmivcsek jöttek, a béresekkel, a parasztbiróval, s csákányt vertek az Adorján házának szép falába. A faluban épen ebben az időben indultak ki a parasztok a mezei munkára, s nem egy állott meg a döngetésre. Azonban jó kitérni az urak haragja elől s ugy tettek, mintha egészen

természetesnek találták volna a falbontást — és tovább mentek. Majd megbeszélik künn a borozdán. Benn a faluban tegyen mindenki ugy, ahogy tud. Az egész munka nem volt valami nagy dolog. Csak a vakolás volt mészből, a bele azonban csak agyag, vessző közé verve. A béresek fejszével szakgatták a fonást. László ugy üvöltött, mint egy lánczra vert farkas. Az emlegetett vasvilla is előkerült a pajtából. Vérbe borult szemmel nézte a rombolást. Azonban csak az orditásnál maradt. Magára volt egy egész bandával szemben. Kibe verje a vasvillát? Az ácsok nyugton leszálltak a fedélről s igy szóltak: — Arra való a törvény, László. Arra ? Azonban előbb vérre vágyott. A méltsás ur sehol sem volt található. Az ő fala? Az ő drága fala. A melybe minden keresete, öröme, reménysége bele volt rakva. Hiszen ugy volt, hogy a védelme alatt boldog fészket ver. A kis Juli elhozza varratos párnáit, szőttesekkel tele sifonérjait s a szegletben marad annyi hely, hogy bölcsőt állítson oda. A haját tépte s vad szavak szakadtak lű a száján : — Rablók, rablók! *

Azt már mondtam, hogy Adorján László a néhai rektor fia volt. írástudó ember létére mindenekelőtt megirt egy terjedelmes instáncziát, annakutána eladta az utolsó tinóját s végül elment az igazságáért a városba. Valami dühös keserűséggel keresett meg egy prókátort. A prókátor a lelkesedésnek híjával volt, pedig hires volt a perzselő eszéről. Azonban ott váratta Lászlót egy jó fél napig. Aztán előbb a tinó áráról beszélt, majd valami kevés írással indult a törvényszékre. Ott is alig állottak szóba Lászlóval. Ott komissziót ítéltek rá. Mire való mindez? A fala romban áll pedig. Akkor a tinó árának a másik feléről beszéltek. Azt ott előre le kell tenni, mielőtt kiszállana a törvény mérni, látni, itélni. A prókátor tanukat nevezett meg. — Nehogy elüssön gyorsan a méltsás urad — igy szólt, — egy pár halott szomszéd falusit mondsz be tanuul, akit nem lehet kihallgatni. Amig az megkerül, megy a per, mint a karikacsapás. Hát hadd menjen a dolog, mint a karikacsapás! Azonban mire hazaért László, a tinó árából se volt semmi; a perből se, elhihetik. S a falból sincs meg semmi, igazán! Sőt még annál a semminél, amije volt, annál is kevesebbje maradt. Még a dühéből is elvesztett valamit. Egy kis üres pajtába vonult meg. A szomszédból Juli a gyepű felé járt nem egyszer. Virágos karton ruhája, rózsás orczája bevilágositott a László udvarára. Elfordult. Vájjon nem éppen ő unszolta reá a méltsás urat, hogy a falat lerontsa. És miért ? Bizonyosan eladta magát... A falusiak csak igen óvatosan barátkoztak Lászlóval. Sohase tudja az ember, hol éri a kár. A lerontott fal imponált a falunak. Ha nem is jár négy lóval a méltsás ur, mint hajdan az apja, de az efféle urnák hosszú a keze. Még a László nevéről se szerettek hangosan beszélni. A komisszió csak őszre szállt ki. Az utak fel voltak ázva. Ökrökkel vontatták be a tekintetes komissziót a határból a méltsás állatjaival. Ott is pihentek meg a kastélyban. Még a prókátor is. Egy kicsit méregettek jobbra balra, beczitálták á falusiakat tanuknak. Az oláhok igy súgtak a parasztbiróhoz, Keséhez: — Mondd meg uram, mit akarsz hogy valljunk, hogy tudja az ember, mi a szándékod? Néhány tanú nem jelenhetett meg (a halottak), a prókátor másokat nevezett meg. »Kiegészítést kért.« Kiegészítést? Hát a fal? A falról ki beszélne? Itt kiegészi-

665. tésről kell beszélni előbb, azt el is rendelték. A méltsás észre se vette Lászlót. A bírósággal jött kis Írnok meglátta Julit, amint érdeklődve nézte a László fala mellett sürgölődő urakat. Néhány szót váltott vele. Azonban maga a méltsás ur is köszöntötte (a szempillájával csak persze) a leányt. Sőt később hozzáment s enyelgett vele. A leány röviden, de mosolyogva felelt neki. László a fala mellett állott s mégis észrevette e mosolyt. »Értik egymást®, gondolta keserűen. A tél azonban fenyegetőzött. A szobákban a pádimentum mind felgörbült, mert az eső belevert a házba. A prókátor ezt irta Lászlónak: »A Krisztust se őrizték ingyen, egy rosz pert annál kevésbbé«. Azonban mit adjon László a peréért ? Az első hó pedig hamarább lehullt, mint várni lehetett volna, s nagy hideget hozott. Pompás vadászidő volt. A méltsás ur puskával a vállán még reggel indult ki a mezőre. Zöldhajtókás daróczkabátban, csizmában ment fel a vágásba a jegyző háza mellett. ~ — Szabad-e szerencsét kívánni a vadásznak? — kérdezte Juli a mart tetejéről. Ezt senki se merte volna megtenni a méltsás úrral. Azonban e merész kis leánynak felelt. A leányka mintha általában kerülte volna a méltsás urat. Ha néha megszólítással tüntette ki a leányt, alig felelt s rendszerint sürgős dolga volt. Egyszer valami gyümölcsöt küldött egy kosárral, szíves üzenettel. A leány visszalökte az ajándékot. A vén jegyző ijedten kapta • el a kosarat a hozótól. — Megsérted a méltsás urat, — mondta rémülten. A leány vállat vont és nyelvelt az atyjával. A gyümölcs ott maradt, de a leány soha se köszönte meg, bárha találkozott azután is néhányszor a méltsással. — Hátha szerencsédet utasítod vissza? — Még ha azt is eldobnám, — igy felelt nyakasan az apjának. Mégis igy megszólítva e reggel a méltsás urat, az igy felelt: — Azt akarja, hogy mit se lőjjek ? Aki igy köszönti a vadászt, az akár hozzá se kezdjen. — Hát akkor miért megy ki? — Akarja, hogy maga mellett maradjak? A László üres kis pajtájának ablakából két égő szem világlott ki. Annál kedvesebben s hangosabban folytatta: — Miért ne? Ha nem unja meg magát mellettem. A méltsás ur mindjárt felindult a meredek parton.— Hogy unhatná meg magát az ember egy ilyen szép, meleg leány mellett ? — mondta szakgatottan, amint nehezen mászott. — Meleg? ebben a hidegben, — mondta kaczér. tekintettel. Hasonlított egy szürke kis madárra, amint egy faágon himbál két énekes között, amint fészekrakásra éneklésükkel csábítgatják kétfelől. — De a kemenczénk mellett csak nem akar megmelegedni ? — Miért ne ? Ha maga is mellette lesz, szép leány! A falu egészen néptelen volt. A méltsás ur mohón lépett be a kis kapun s a jegyző alacsony házának ajtaján. Tán meg is látják valahonnan, de ilyen'vak állapotban lövik a vadászok a tarka tollú madarat. A leány kezet nyújtott. De honnan veszi e kis leány e finom, keskeny, rózsaszínű kezet ? A jegyző azonban a szobában volt. Ezért nem vonta mindjárt mellére ezt a kis leányt. A jegyző azonban alázatosan, alig nézve a méltsás úrra, kitakarodott a pitvarba. A leány helyet mutatott uras, visszautasithatatlan mozdulattal. — Milyen rég akartam valamit kérdezni ? Milyen jó, hogy megengedi. Meghallgat ugy-e? Mosolygás kérdezte, mosolygás felelt.

— Ezt: hogy miért tesz földönfutóvá egy szegény fiút én miattam? Vagy bántottam-e valaha? A méltsás ur kérdve nézett a leányra. — Mindenki azt mondja, _ hogy az Adorján László házát lerontani én késztettem. Én ? Hát mi közöm nekem hozzá ? Ez egészen váratlan helyzet volt. A füstös gerendás szűk szobába ha betette a lábát a méltsás ur, egészen egyebet várt hallani. Vontatva fogadta a kérdést s a szőke leányra nézett. — Ujjal mutatnak reám s azt kérdezik: mit szolgáltál a méltsás urnák, hogy igy üldözi a te ellenségedet ? — Hát ellensége' Adorjánnak? — Hát mondtam én azt ? De ki szeretné az ő durvaságát? S mondja, én beszéltem-e rá, hogy tönkre tegye őt ? — En mondjam? szép leány. — Miért hív igy? — kérdezte merészen. — Mert maga szép, igazán szép kis leány. Nem is tudom, hol nőtt meg az árnyékban ilyen bájosnak ? Felkelt s megfogta a kezét mohón. A leány abban a pillanatban az asztal túlsó oldalán termett, s hamisan reá mosolygott. — Nem. Előbb az én kedvemre tegyen. — És aztán? — Aztán? — és félig lehunyt szemmel nézett reá. — Előbb minden pletykának vesse végét. Előbb mentse meg Lászlót. Már ki se merek menni az emberek elé. Igy szólnak: »Te pusztítod el a faluból a szegény fiut.« Én már azt kigondoltam jól. Megtesz] ? Látja, itt az apám. Ő bejön mindjárt, ha hivom. Ő megcsinálja az Írást mindjárt. Hogy ő tőle (Lászlótól, tudja) mit se kiván. Hogy a falát nem bántja? Hogy ami kárt tett neki, azt visszapótolja. Jó ? Ennyi az egész ! Aláírja ? •— Aztán ? — Akar valamit ? Mit adjon egy szegény leány egy ilyen nagy urnák? De egy leánynak a jó hirét megmenti. Akarja? Pedig én sohase bántottam ugy-e? Vagy nem szenvedhet engem ? Mondja-, nem adja a kezét ? Nem tenné meg? Magától átment az asztal másik feléig; önkényt nyújtotta a kezét, mintha vásárt akarna csapni az egyeségre. A méltsás ur gyors mozdulattal fogta meg. A szeme egészen ki volt gyúlva. A leány élesen kiáltott ki az apja után. A kis ember fel se mert nézni a méltsás úrra, s reszketve irta meg, a mit az ő alázatos pennájába diktált. Mikor alá is irta az irást, igy szólt: — Aztán? A leány nevetve nézett reá. — A nyulak mind elfutnak a mezőn. Estefelé jön meg? — kérdezte súgva. — Nem mutatja meg, a mit lőni fog? — Nem szeretné megnézni az én uj nagy kandallómat ? Bécsi gyártmány, szép leány! Hátha itt meglátnának, a mint megmutatnám a nyulakat? A leány kitekintett az ablakon. Gyorsan szólt: — Menjen. A szomszédból ránk lesnek. Nem akarom, hogy itt találják. Aztán gyorsan betette utána az ajtót. Szinte egymás mellett mentek el az udvaron a méltsás ur és Adorján. A leány óvatosan pillantott ki az ajtón. Senki. László durván ragadta meg a kilincset és bevágta az ajtót. — A szemembe mersz nézni, te szégyen? — Hívtalak ide ? — kérdezte ingerkedve. — Fogadsz-e most? — Mim vagy, hogy vallatsz? — A fényes naptól nem félsz, hogy kisüti a szemedet?

666 — Meg se is láttál a nyártól fogva. Ki hivott most, hogy ide jöttél ? A te házad ez ? — - Bár a te házad a föld alatt lenne. — El tennél, ha tőled függene. Az incselkedés elmúlt az arczáról. Kissé felpirult az arcza, hangja élesebb lett. Az öreg ember meglökte jóakaróan a dühös legényt. László hozzáfordult s elkeseredve mondta: — S látja kend, ami itt történik? Inkább fektette volna le a temetőbe, semhogy erre nevelje fel. Az ellenségemmel szegődött, hogy megrontson. Eladta a testét, a lelkét. Kend nem vak s hozzám szól mégis kend? Juli felcsattanva az apjához fordult. — Ezt a futóbolondot hallgatja meg apám, hogy piszkol? Engem, aki, ha sirok, csak érette; ki, ha örvendek, csak érette; ki, ha aggódom, csak miatta, aki őtet mentem, őtet óvom. S engedi, hogy itt szégyenitsen engem, mint az utolsót. Hát mid vagyok én neked, László? Anyád? Testvéred? Szeretőd? Feleséged? Miben károsítottalak meg ? A becsületedben ? A vagyonodban ? Hát mid van ? A becsületem az enyém. Hát neked mid van ? A féloldalu putrid? Az üres istállód? Ki szabadit fel, hogy igy beszélj velem ? Ott az ajtó, ahol beléptél. Akkor jöjj vissza, amikor hívlak. Az öreg ember a kigyúlt arczu legény elé állott. Nem rohan rá ez a vad ember? Nem rohant. Sőt két hanggal alább mondta: — Így beszélsz velem ? Igy szólsz hozzám, Juli ? A leány felpattant és élesen vágott közbe: — Megtiltom, hogy hozzám fordulj. Nem hallgatlak, ha térden csúsznál s ugy kérnél engedelmet tőlem. Nem akarlak látni, nem akarok tudni rólad. Erted? Azután minden átmenet nélkül a legnagyobb felindulásból egyszerre siróba fakadt s ugy zokogott, hogy egész kis teste megrázkódott beléje. Az öreg ember nagy csendben felvette az aláirt irást s oda vitte Lászlóhoz. A papir suhogása hallatszott a nagy némaságban. . — Látod, — mutatta és a leányra mutatva igy folytatta: Erted igy fárad, látod ? A leány felszökött és kikapta az irást. — Nem akarom, hogy megmutassa neki, mi köze azzal, amit én teszek ? Majd ő fogja megmenteni magát; hát várja csak! Ő bátor ember és majd kivágja magát. A hideg télen ő a pajtában fog lakni. Ott fagy meg égy kicsit, az is kell neki . . . egy ilyen . . , egy ilyen embernek. Az öreg ember szemrehányólag nézett Lászlóra. — Abban az írásban az van, hogy kárpótolják a te károdat, felépitik a te házadat. — Nem akarom, nem akarom, mondta Juli a könynyein át enyhében. A legény igy szólt kétkedően, tompán: — Mit adott érte ?... A leány felszökött és a legény elé állott szorosan. Aztán a következő pillanatban kis kezével gyors, csattanós ütést mért a legény arczára feleletül. A legény felemelte mind a két erős karját s aztán, mint a lecsapó sas a prédáját, ugy ragadta meg a leány derekát. Felemelte, mint egy pelyhet, magához szorította erősen, szilajon s felüvöltött. Aztán lecsúsztatta csendesen s végig csókolta kigyúlt homlokát, szemét, arczát. Az öreg ember csendesen megcsóválta a fejét s komolyan ^ mondta: — Óh bolondok, a bolondok. Megtaláltátok egymást ?

A fcrfibccsület pánczélt hord és buzogányt, a női becsületnek illata van és tövise. *

rr

Oszi rózsa. Temetnek, temetnek, virágot temetnek, Elhervadt virágját nyiló kikeletnek. Halvány rózsaszirom, fehér őszi rózsa Konyult le a sötét, gyászos koporsóba. Tavaszát élte még s elhervadolt őszre, Viszik ki, viszik ki széles temetőbe, Széles temetőnek is a legszélére . . . A temetőszélen sötét sir ölébe. Beszélget a szellő sárguló haraszttal — Huszárok jötteitek az elmúlt tavasszal Kard az oldalukon, vállukon meg mente, Mind szép magyar legény, szálas szép levente. Nyalka huszárkáplár, suttogó a szója, Hajtott rá, hajlott rá a legszebbik rózsa. A lány megszerette, az meg hitegette Elbúcsúzott tőle már ötödnap este: Isten veled lelkem, szép falusi rózsa, Válnunk kell hajnali bus trombitaszóra, Idegen vidékre, mesze megy a század — Bodrog vize mellől busnlok utánnad. Gyönyörű szép szemed csak eszembe leszen; Piczi piros ajkad emlékembe veszem, Ha tengeren túlra, nagymessze vinnének, Még onnét is, rózsám visszajönnék érted. Várja a lány, várja . . . minden áldott este Az országút felé ugy néz, epekedve. Holnap megjön bizton, szép pej lován titkon, Éjfélbe, hajnalba csak Üt terem, itthon. Tudom én, várom én akármit is szólnak. Ha nem jön meg már ma, majd csak megjön holnap, Ha holnap nem, máskor — őszi hervadáskor, — Ne mondjátok hogy nem, tudom én azt mástól. Hervad már, fonnyad már virágos kis kertem. Nyissa ki a zsalut édes anyám lelkem. Lássak ki az útra, széles országútra — Érzi lelkem hogy még boldog leszek újra! Fehér őszi rózsát tegyenek hajamba, Fényes, piros klárist szép fehér nyakamra, Adják rám hószinü uj babos ruhámat Hadd várjam ünnepi diszben a babámat. Ottan jön, látom már fuvó paripáját, Érttem jön, elviszi hűséges babáját. Hah! a trombitaszó! Legyetek csak csendbe — Hogy villog a kardja, hogy lobog a mente . . .

667. Szerte hűlt, szerte száll a levél, falevél, Szálltában, röptiben mit susog, mit mesél? Szedjetek leányok fehér őszi rózsát, S tanuljatok meg egy temetési nótát.

,

Mert hiszen temetnek, virágot temetnek, Elhervadt virágját nyitó kikeletnek — Szomorún kongatják az öreg harangot, . . . Siratva temetnek egy fehér galambot. Farkas Imre.

Krónika II. A

jutalomjáték.

— október 15.

Kisvárosi mozgalom indult meg a mi fényes világvárosunkban: kezdték az újságírók és belefogtak még a miniszterek is. Olyasvalami történt, mint mikor Kanabokán a színtársulat pártolás hiján nem képes sem ott maradni, sem elmenni. Nem maradhat, mert a szállásadó nem hitelez többé és nem mehet, mert a szállásadó nem ereszti. Ilyenkor a helybeli értelmiség gyűjtést rendez, összetesznek egy pár forintot s odaadják a megrekedt művészgárdának : menjen isten hírével s ide többé be ne tegye a lábát. Szakasztott igy járt a fényes világvárosban a Salvini-társulat. A trupp imprezáriója szerdán este, mikor látta, hogy a pénztárban kétszáz forint folyt be össze-vissza, olasznál csudálatos egykedvűséggel tűnődött: a kabátját adja-e el, vagy az óráját csapja be? Félórai gondolkodás után az utóbbira határozta magát, hogy Biberachnak, Tiborcznak, Izidorának s esetleg Melindának is legyen mit vacsorálnia. A dologhoz sem az újságíróknak, sem a minisztereknek semmi köze sem volna, ha a trupp, ugy mint máskor, lejátszotta volna előadásait, felkopott állal. Végre is a budapesti közönség ném tartozik minden talján truppot pénzzel ellátni, mely Budapesten. pénzt akar keresni. Nem sokkal jobban járt Salvini, mikor a városligetben játszott s alig jobban a Goldoni-társaság tavaly a vigszinházban. A közönségnek azt a jogát, hogy ne menjen színházba, mikor nincs kedve hozzá, senki sem vitathatja. A vendégszereplés kedvezőtlen anyagi mérlege ilyenkor az imprezárió részéről rossz spekuláczióra vall, hadd rakja zsebre a veszteséget ugy, ahogy zsebre rakta volna a nyereséget. Csakhogy a Salviniék insége egészen más szempontra tartozik. Salvinit ezúttal formálisan marasztalták, csalogatták és ámították. Belevitték hogy Bánk-bánt adja elő, a magyar tragédiát. A Katona tragédiája olaszul! Nagy szó ez, mert azt jelenti, hogy az a vándor olasz trupp, mely Madridtól Moszkváig és Athéntől Christianiáig bejárja Európa minden nagy városát, elviszi magával a magyar tragédiát, Shakespeare és Moliére mellett egész Európába. Ha egyebet nem is, hiuságunkat Jegyezgető irodalmi eseményt jelent. Hiszen ha Zengő Aladár egy

verse németül jelen meg, - azt is kiírjuk az újságba a magyar irodalom diadalaképen. S bizony Bánk-bánnak misziója van a határon tűi, különösen mióta a Karczag Vilmos darabját adták elő Bécsben, mint a nemzeti színház legvonzóbb tragédiáját, mely e szerint a magyar dráma megítélésére a legmagasabb mértékül szolgál. Ez azonban csak ideális haszon, mely nélkül valahogyan megélhettünk volna. Jár azonban hozzá a nem éppen ideális blamage, melyet amúgy szárazan igen nehéz elviselni. Salvininak aranyhegyeket ígértek, ha Budapesten eljátsza Bánk bánt. A vígszínház is szította vérmes reményeit, az újságok különösen nevezetes művészi eseménynek fújták föl az olasz Bánk bán előadást, Bartha Miklós is egyik legszebb vezérczikkét irta róla. Mindenki ugy érezte, hogy a vígszínház pénztárát erős rendőri kordonnal kell megvédelmezni a közönség jegyostromától. A színházi jegyirodák előjegyzésekre készültek, a színházi rovatokban bizonyos lázzal közöltek részleteket a készülődésről. S ime mi történt ? Az első előadáson tele volt a ház, de csak Keglevich István jóvoltából, aki megtöltötte — ingyenjegyesekkel. A második előadásra az ingyenjegyeknek csak lanyha keresletük volt, a harmadik előadásnál meg éppen nem mutatkozott ember, aki kíváncsi lett volna Salvini Bánk bánjára. Pedig akkor a kritika már fölfedezte és világgá kürtölte az Aliprandi asszony remek művészetét, melylyel Gertrudist alakította. Elragadtatással beszélt a gyönyörű rendezésről, az ensemble kitűnő működéséről, szóval az előadásnak valóban művészi szinvonaláról. Salvini boldogan learatta a dicsőséget és nézett a kasszába. Ott bizony nincsen semmi. Hogyan ? Hát a magyarok igy építenek aranyhegyeket? Nem kell nekik Bánk bán ? De hát akkor mi kell nekik ? A felelet rá: Trilby. Vagy A hivatalos feleség, vagy a' Goldotein Számi. A tény olyan rikító, hogy muszáj miatta röstelkedni. Nem amiatt, hogy igy van, hiszen ezt tudtuk mi eddig is, hanem azért, hogy Salviniék tudják most. Ez a talján művész esetleg eljátszsza Bánk bánt Madridtól Moszkváig, tán diadalt arat vele s akkor a keserűség ráviszi a kifakadásra: a magyarok pedig kutyába se veszik az effélét. S szinirodalmunk gyöngyével együtt megismerteti a mi hálátlan irodalmi indolencziánkat is. Hát bizony ez szégyelni való. És különösen érinti az embert, mikor ezt a jóhiszemű talján komédiást látja a tisztelt ház folyosóján lebzselni, miniszterek előtt hajlongva s panaszkodva arról, hogy nincs már becsapni való órája, mivelhogy a dicső, nemzeti nagyságokért rajongó magyaroknak eljátszotta Bánk bánt. Ötöl-hatol, kérne is valamit, a miniszterek szívesen tennének is valamit, de sem ő nem tudja mit kérjen, sem a miniszterek, mit tehetnek ? Ekkor jöttek az újságírók, akik legjobban szégyellették a dolgot. Segíteni kell Salvinin is, a minisztereken is, meg a társaság tényezőin is, akik nem ugy látták a Bánk bán előadás kudarczát, mint a magyarság kudarczát. A kipróbált vidéki ötlethez folyamodtak, előkelőbb formában. Hadd lépjen föl Salvini még egyszer, a saját javára.

668. Amolyan jutalomjátéka legyen, melyen szokás a rendes helyárakat felülfizetésekkel is megtoldani. Ha ily módon sikerül a hétfői előadásra csak közepes házat is összeteremteni, az is fölér majd egy közönséges telt házzal. Salvininak jut egy kis jövedelem, néhány koszorú és a keserűsége megenyhül: a magyarok mégis csak szeretik a tragédiájukat és hálásak érte, hogy ő a maga szakállára, a maga költségére olaszra fordíttatta s a társulatával betanultatta. Szomorú jelenség biz ez, de nem minden vigasztaló momentum nélkül. A közönségben mintha megmozdult volna az esztetikai lelkiismeret. Sajnálja indolencziáját és jóvá akarja tenni. Valóságos mozgalom fejlődött ki a budapesti újságírók egyesületének initiativájából. A kaszinókban aláírási ivek járnak kézről kézre, jegyzik a jegyeket és a felülfizetéseket. Budapest legelőkelőbb emberei ott lesznek a hétfői előadáson. Csak az a kérdés, lesz-e Budapestnek annyi előkelő embere, amennyi a vígszínházban elfér. Az est sikere mégis a nagy közönségtől függ, nem az előkelő emberektől. De érdekes, hogy akik rendszerint nem igen törődnek komédiás, vagy irodalmi dolgokkal, hogy belemelegedtek a Salvini javára. Ugy tudom, még Tisza Kálmán is, aki tán soha sem volt színházban, a hétfői előadásra el fog menni. Képviselők nagy számban, az országos' kaszinó pláne ki fog tenni magáért. Olyan szépnek Ígérkezik a hétfői Bánk bán előadás, hogy ha a premiére igy alakul, bizony a többi előadások is nagy közönséget vonzottak volna. Budapest azonban minden esetre egy speczialitással gazdagodott. Meg van a jutalomjátéka, melyet csak a budai színkörből ismer. S mint Kanabokán a szinügyi bizottság és a főszolgabíró, ugy buzgólkodik érdekében itt az ujságiróklub és a kormány tagjai. Salvini békén fog távozni és mi megmenekültünk a nagy blamágetól. Az is megéri a fáradtságot. Simolex

A rátótiak. Irta:

PAPP

DÁNIEL.

(Folytatás.)

G

— Az önök terve igen pártfogolandó — dadogta a főhadnagy, — úgyszólván van neki teteje . . . — Es ő fenségében vájjon szabad-e nagylelkű pártfogót remélnünk? A főhadnagy koczczintott a polgármesterrel: — Hogyne — mondta biztatóan. — Ő felsége pártfogol minden nemesebb eszmét . . . Magam is mellette leszek . . . — Nagyon, nagyon kérném . . . — Igen, okvetlenül . . . Mert ennek van teteje . . . A polgármester és a főhadnagy kezet fogtak és nem hallották a rátótiak tiltakozó mormogását. A rátótiak már készülődtek az ürülőfélben levő termekből és Kepe tanár hangosan odaszólt Rovat szerkesztőnek: — Tehát azért kellett a lapoknak kimaradniok! Baracz doktor gúnyosan mosolygott és a többiek szemüket lesütötték. Végül már egészen kiürültek a kastélj' termei és a terraszra, ahonnan széles lépcsők vezet-

tek le a park diófái alá, utolsónak jött ki a polgármester a kapitánynyal. Hűvös szeptemberi éjszaka volt és a levélsuhogás különös sejtelmeket ébresztett a derék polgármesterben. Purzovics Helénnel épp akkor fordult ki a gróf kocsija a kastély kapuján. A kisasszony tudniillik a háziasszony, tennivalóiban osztozkodott a grófnéval; a polgármesterrel egész este nem találkozott, a katonák se igen vették észre és most a nagynénjével együtt hazahajtatott. A polgármester a kivilágított terraszról köszönt neki és a kisasszony visszabólintott. A polgármester úgy sejtette, hogy minden halad, bár minden csak lassan halad, de végre a kettős irányú akczió, mely alapjában véve nem is sok egy polgármesternek, sikerre fog vezetni. Gábor százados karon ragadta a polgármestert és így szólt hozzá: — A szoborbizottságot fogjuk megalakítani... A szilárd kisasszony.

Minekutána a polgármestert ily fényes akczió élén látjuk, minekutána elhangzott az első gúnyos megjegyzés is, bizonyságául annak, -hogy igazán egy nagyobb arányú kulturmozgalom van készülőben: mindezek után nem illik tulajdonképpen magára hagynunk Purcz Endre polgármestert, akinek a Gábor százados támogatása aligha lesz elegendő. Mindazonáltal utána kell járnunk Szarka János urnák is. Az ottomán császári vámfelügyelők megbízhatatlanok és úgyszólván arra születtek, hogy galibát okozzanak. Szarka János ur, a veleszületett könynyedséggel élvezte szabadságát. Midőn az édesanyja folyondárjai alatt megérkezése második napján kicsomagolta csudálatos, félholdalaku koffereit, és az ámbitus hatszögül tégláit teliszórta mindazokkal a bagdádi szőnyegekkel, erzerumi sárga papucsokkal és egyébb ázsiai mesékkel, melyeket csak elő tud állítani .az európai háziipar, Szarka János végül , egy nagy fehér afrikai sisakkal tetézte mindezeket a hazugságokat. Szarka Pál ur, aki mindig pipált és minidig fenyítette a rabokat, ez alkalommal is pipál az ambituson és figyelmeztette a fiát: — Janikám, de ebben aztán ne menj ki az utczára •nappal. Szarka János vigan labdázott a parafa sisakkal. — De ez éppen akkorra való, még pedig a déli órákra való, édes apám. — Megcsudálnak az utczán. — Nem a', ebben éppen láthatatlan az ember. ;A Grünstein, a te kedves rabod is ilyet rakott fel •nyilván. János ur nevetett a tréfájának és az öreg, akit a rabszökésre emlékeztettek, meg az ezzel kapcsolatos elintézetlen fegyelmire, most szomorúan elhallgatott. A fiatal férfiú erkölcsileg üres volt és könnyű mint a parafasisak; gyönge jellemét az a sajátságos zománcz takarta, melyet talán levantei önérzetnek, vagy párisi önérzetnek lehetne nevezni legtalálóbban. Aki alapjában véve úgyis ingatag és lágy, az e romlott vagy degenerált társadalmakban óriási értéket tulajdonit magának, mivel e földön minden csak viszonylagos. Tudniillik köröskörül csupa szenyny és hasis, harmadosztályú bajadérek, orgyilkosok és banditák, siciliai őrgrófok, akiktől másnak kell őriznie a zsebét és angol lordok, akik már malmot tapostak a dologházban, orosz emiszszáriusok, örmény herczegek, bokharai trónkövetelők és elhintve köztük, mint búzában a pipacs, Európa legszomorúbb gentlemanje, a rangjavesztett osztrák katonatiszt; a ki ilyen társaságba kerül, az kénytelen fölismerni, hogy ő egy kis családi hűtlenség ellenére is viszonylag még mindig római jellem marad. Azonban az ilyen római jellemnek csak helyi az értéke, a határon innen nincs kurzusa a levantei

669 keltem a tántit és én ülök a sárga székbe. Aztán beszél het őneki a bagdádi leányvásárról... Elnevette magát, nem nagyon haragudott. Maga alá húzta a lábát, miként azt csak egészen bizalmas körben szokás megtenni és egy karosszékre mutatott kegyesen. Szarka ur leült. — Maga meg szeszélyesebbnek akar látszani, mint a mennyire szeszélyes tulajdonképpen. Jegyezze meg, ez lehetetlen — mondta és a parafasisakkal legyezni kezdte magát. — Azt a kalapot a Levantében nem szokták az előszobában hagyni ? — De igen — mondta Szarka János — hanem a Levantében mindjárt meglátja az ember az előszobában a fogast Ami meg ügy látsziy." nálunk nem szokott előfordulni. — Ej, ez mind csak hiábavaló beszéd, János; én nem igen szoktam férfilátogatókat fogadni és biztosítom, hogy a maga kedvéért se fogom feltűnő helyre szögeztetni a fogast. Általában pedig — mondta most már kissé izgatottan — már kértem magától, hogy csak ritkán látogasson el. Nézze, János, ne tréfáljunk, de maga tizenkét esztendő előtt már hirbe hozott szobának használtak,on egyszer, s most... . nan a boldogult Purczo— Kérem, ne beszélvics ur ajtó emblémái, jen hirbehozásról, Helén. gránátos süvege és feMaga az, aki törődik a hérszijjas fegyverei alatt hirbehozással ? benyitott az ebédlőbe; a — János, ne legyen nagynéni aludt boldogan konfidens és gondoljon és Szarka János tovább arra, hogy akárkihez, haladt a zongora szomég Purcz Endréhez is bába. Ott tizenötödik minden perczben férjhez Lajos stíljében készült mehetek. Hagyjon meg olajzöld butorocskák állengem függetlennek, ha ták körül a zongorát, valamit akar tőlem. Akbájos kis berendezés, kor talán elfelejtem majd, amelyet Helén egyszer hogy egyidősek vaBécsben látott meg, még gyunk, de terrorizál tatni egészen fiatal korában. nem hagyom magamat, Helfy Ignácz f . A zongorával szemmég csak vizitekkel sem. közt egy háromszögFölkelt és az ebédlő letű könyvállvány körül diskrét szobrocskák lepték el a ajtaját kiakarta nyitni; kissé himbálta csipőjét, hátrafalat; Schaper Goethé-je ott állt a kis Petőfi másolat feszitette a vállát, azoknak az asszonyoknak a járásával mellett és Barbella három olasz leánya, a »Szerelmi dal*, járt, akik a szeszélyt valósággal energiává tudják felszemközt fordult Jean Goujon Dianájának. Még egy pár fokozni. dombormű utánzat koszorúzta Helén könyveit, Bachus és — Behívom a tantit — mondta — akkor remélem Ariadné diadalmenete, Thorwaldsen hosszú embersorai uraságod elmegy nemsokára. kaczérkodtak a falról a zöld szoba kicsiny karosszékeiSzarka János útját állta. Megfogta a leány fehér és vel. A könyvállvány alatt ült Helén; valami kötetlen, kurta, csak kissé széles kezét, megcsókolta a mutatóujját sokat használt könyvből olvasott. Fejét hátrahajtotta, elrej- és tréfásan könyörgött Helénnek. Az megint mosolygott, tette apró homlokránczait a szoba homályos sarkába. Vilá- leült helyére és félrefordította a fejét. gos nyári bluz volt rajta és befüzetlen derekán látszott, — Szemtelen — morogta és eltitkolta a jókedvét, hogy az idő, amely Jean Goujon Dianáját konzerválta, a miként apró kis lányok szokták tenni. finom vonalakon se rontott. A szoba puha volt és kissé — Igazán, Helén, nézze, nem azért jövök, hogy bolondos. A leány letette könyvét. magát terrorizáljam, de nekem ez a kis szoba az egyet— János, maga már megint itt van? mindjárt föl- len századvégi hely Rátóton önérzetnek, mert sajnos a határon innen is viszonylagos minden. Három hét alatt Szarka János fehér parafasisakja kénytelen volt fölvenni a kalap elnevezést; az ember már nem merte sisaknak nevezni ezt a harangalaku szörnyeteget, mert a rátótiak igen gúnyos megjegyzéseket kezdtek tenni reá. Hasonlóképpen a levantei önérzet is megcsappant egy kevéssé és így Szarka János már szabadságévének első hónapjában egy némiképp megrendszabályozott vámfelügyelő képét nyújtotta. Simulékony volt, újra hozzászokott a hazai erkölcsökhöz, cs csakhamar fokozódott a népszerűsége is; röviden úgy kezdték emlegetni mindenfelé: »A mi törökünk.« Harmadnapra a grófi estély után, mely oly végzetes Ígéretre ragadta Purcz Endrét, Szarka János ismét meglátogatta Helént. A párisi- utczai házban csöndes volt minden, a nagynéni, egy rizsporozott, szénfekete szemgödrü asszonyság, az ebédlőben szundikált valami nagy sárga székben, a melyben mindenféle szundikáló nagynéne mellett a vonatkozó unokahug is jó! elférhetett volna. A vén cseléd kinyitotta a kaput és János keresztül ment a széles, beüvegezett folyosón, a melyet elő-

2

670. Helén végigmérte. — Századvégi ? Századvégi, igen, mert itt szemtelenkedhetik. Mikor az apám éit, még az ablak alatt se mert járni. Gyáva! — Olyan volt, azt hiszem a másik udvarlója is — nevetett Szarka. — Az legalább nem tolakodik, tehát még mindig kellemesebb ember. Szarka János folytatta a nyegleséget: — Akkor hát, ha ilyen kedvezőtlen a belső összehasonlítás, legyen szives bennünket külsőleg összehasonlítani. Purzovics Helén a fejét rázta: — Nem, Szarka ur, mindez nem hoz bennünket közelebb egymáshoz. A maga látogatásainak maga már régen tudhatja ezt a semleges eredményét. Ismerhet is anynyira, hogy amióta husz esztendős koromban arra határoztam el magamat, hogy a világhistoria számára az első szilárd női jellemet fogom szolgáltatni, hogy azóta még akkor se lágyulok meg, ha egyenesen Ázsiából jön valaki meghódítani engem, mint Tamerlán. Ha egyszer, édes barátom, Purzovics Helén, az ő makacs hagyományaitól elbúcsúzik, akkor annak az oka nem lesz levantei származású; azt várom, Jani, hogy magamtól lágyuljak meg, mert amig, meg nem lágyulok, addig már csak azt tartom, hogy a szent házasság olyan nevezetes egy lépés, hogy már a megfontolásra is alig elegendő ez a rövid élet . . . A szobában, ahol egy eljózanodott asszonyi lélek reczitálta az ő játékos bölcseletét, csönd lett egy kevéssé. Azután Szarka János megint legyezni kezdte magát a parafasisakkal: — Mondja, Helén nagysád, Purcz Endrének is ugyanezt mondja maga tizenkét esztendő óta? — Annak nem, mert az nem erőszakoskodik. Ugy veszem észre, hogy az én böcsületes cousinom is ugy gondolkozik mint én: halasztgatja mindén kísérletét a házasodásnak, mert igy az ember úgyszólván később fejezi csak be az életét. A Purzovicsok ugy látszik, eredettől fogva irtóznak attól a percztől, amely után már "nem folytatás következik hanem csak a vég. Endre is vár, vár és ha maga még sokat ügyetlenkedik, Szarka, Endre nem hijába fog várni. Most pedig édes barátom, hagyjon engem békén . . .

apró czentiméterekben való, de folytatólag mégis meglepő eredményeket szül. A szabó hibája áthárul a gentlemanre és a kabát aeolhárfává alakul, mely szomorú románczokat sir viselőjéről. Helén az ilyen tökéletlenségeket kezdte szemügyre venni és az emberi tökéletlenség, bizonyos, hogy olyan egy kiaknázatlan gazdag bánya, hogy a kutatónak az első lelet után okvetetlenül következnek a többi drágakővek. E z ' is hozzájárult hát ahhoz, hogy Helén elmaradjon attól a lépéstől, amelyre senkise kényszeritette. Hogy ifjúkorának két legbizalmasabb barátja, a nehézkes polgármester és az előbb könynyüvérű, utóbb haszontalan Szarka-fiu nem volt arra való, hogy akadály legyen, mikor szilárddá kezdett jegeczesedni a leány csöndes kriticzízmusa, az bizonyos. Emezt, a világjáró kalandort, esztendők előtt még szivesebben látta volna talán, de most ez is a kritika szemüvege alá került, oda, ahol a mi polgármester barátunk már régen parányokra volt szedve. Szarka János, hazaérkezése után még kevesebb reménységet táplálhatott, mint tizenkét év előtt mikor a népkert fái alatt először közölte szerelmét a csodás természettel. (Folytatjuk.)

N

Helfy Ignácz.

A Kossuth-kultuszról hallgat az ember. Mi labanczok ugyan mindig előállhatnánk a mi mély és okos kritikánkkal, de a mi multunkban van egy bizonyos fekete folt is: az a gyászfátyol, melyet három esztendő előtt a karunkon hordtunk. Avagyis a nagy temetés alkalmával mi jártunk a tilalmasban és igy nekünk most meg kell huzódnunk szépen. A Kossuth-kultuszról ezeknél fogva hallgat az ember, kezünk ezeknél fogva nem tör el .pálczát s az az itélet is lappang ezeknél fogva.

De látszik a sors. A Pro libertate sorsa pedig hervatag ősz. Talán rösteljük is megsimogatni az öreg szépség zászlópántlikáit, tálán még nem is mondtunk le, csak félre álltunk, de az a két három egyesületi lobogó, amit a Helfy Ignácz temetésén láttunk, az azt mutatja, hogy > már önmagát is megcsipte á majthényi dér. Ne mondja Igy filozofált ez a szegény lány, aki egész életeben az ellen a borzalmas asszonyi végzet ellen küzdött, hogy senkise, hogy ezt a Kossuth fia tette. A Kossuth fia egy vaktában férjhez kell menni. A jövendő környezet, amelyet mondat a históriában és fejezetig sohase fogja vinni. Egyeaz asszony még kevesebb függetlenséggel választ meg lőre csak pontot nem akar maga után tenni. magának, mint a férfi, évek óta riasztotta Helént. És Nincs Árpád-kultusz, nincs Szent-István-kultusz, szerencsétlenségére volt alapja is neki ahhoz, hogy szélesebb látkört építsen magának, mint más lányok, akik nincs Mátyás király-kultusz,' tehát Kossuth-kultusz sem tizennyolcz esztendős korukban elintézik az életüket. Ere- lészen. A régi istenek sorsa lebegett a tömjénfüstben, dettől fogva kerülte a hétköznapit és kritikával fogadta mely fölszállott Helfy Ignácz koporsója körül; ma még mindig, ha valamelyik lánybarátnője férjhez ment; azt is sokan eljönnek a beszentelésre, de már kiséretnek, meggondolta, hogy kölcsönösen meg kell érdemelni egymást, fogyó kísérettel halad a temetőbe Helfy koporsója, Helfy mert különben elvész a dologból minden szubtilisebb és. marad följegyezve egy mindennapos szokás, egy prózai, koporsóján Kossuth Lajos pajzsa. Az egyszerű és klaszemberi kötelesség. Azután meg a férfitársadalomtól is sokat szikus ember nem protestálhat, hogy mért épp ő rajta követelt; még édesapja életében nyáron át mindig egy bizonyosodjanak be az igazságok. Fekszik mereven, kipár hónapra elszabadult az ő lapos, forró hazájából. Ilyenszenvedetlen és álmodik egy másik, de tenger gyászsokor a hegyeket járták és egy-egy kárpáti szálloda table d'hütejánal mindenféle férfiakat lehetett látni; ha fölkapasz- kadalomról. Kossuth palatínusának hivták a Scarron országkodtak valami hires szakadékhoz, néha pár lépéssel előttük haladt egy-egy társaság és ő órahosszat hallgatta azokat gyűlési karczolatai nyomán. Kilenczedik Vilmos hesseni a könnyűszavu nagyvárosi embereket, akik másképpen őrgróf is, a Haynau morganatikus édesapja megállt Methangsúlyozták a szót és másképp hordozták a szakkót, ternich előtt a bécsi kongresszuson: mint az ő ismerősei otthon. Sajátságos, emezeknek min— Mert hű voltam hozzátok és segítettem elűzni dig kurtább a kabátjuk szárnya, vagy jobbfelől, vagy balfelöl és ez az egész különbség tulajdonképpen csak Wesztfáliai Jeromost, most király akarok lenni.

671 És feleié neki Metternich, a Rajna gyönge: — Király nem lehet, Szerenisszime, mert a korona súlyos. A tiszti czim- és névtárból tehát más titulust választani kegyeskedjék. — Akor hát választófejedelem akárok lenni. A Rajna gyöngye bólintott egyet és igy lett őrgrófból választófejedelem, mikor már tiz esztendeje nem volt császár. Igy maradt palatínus, Helfy Ignácz, mikor már négy esztendeje, hogy király nem volt. Megmaradt a titulus, de soha többé nem koronázott a palatínus és ez nem nevetség volt neki, hanem mély szomorúság. Naiv és önfeládozó lelkében nem vette észre, hogy egy életre szóló kár volt más névhez fűzni a magáét. Nála sokkal kevésbbé jelentékeny emberek is már egymagukban adnak egy egész fogalmat, ő a kormányzó nevével tudott csak egészet adni. Ő erre szánta az életét; Helfy ignácz vezető' szerepet nem vitt a saját személyében. És a gyászkocsi mögött ott hajttatott Kossuth Ferencz, aki vezető szerepet .visz a saját személyében. A végzet a temetéseken is tréfálózik. P. D.

Krónika III. Mr. Jennings.

— október 15.

Mr. Jennings Liverpoolból Budapestre érkezett s végig ment az Erzsébet-köruton. Az Erzsébet-körut — ennyit tudott ő már Magyarországról — össze nem téveszthető a Bakonynyal ahol nem tanácsos egymagában végigmenni. A Bakonyról is különben Mr. Jennings azt hallotta, hogy a kitűnő közigazgatás kiirtotta a zsiványvilágot s igy már ott is mehet egyedül a szabad angol. Miért ne tehetné meg az Erzsébet-köruton? Az Erzsébet-köruton igy este vagy éjszaka — igazán bajos világvárosban megkülönböztetni az estét az éjszakától — igen eleven az élet, szinte tuleleven. Ember ember hátán jár, a villamos kocsik ugy szaladnak, mint a pacific vasút express vonata. Mindenfelöl muzsika kihallik. Kiárad a tágas tükörablakokból a fehér elektromos fénnyel együtt. Igazán szép az Erzsébet-körut este igen mulatós. Budapest a mulatságok városa. Legalább a bizonyos mulatságok városa. A gyöngéd nemnek akkora mulató szabadsága sehol a világon nincsen, mint Budapesten. Ezt tudják Liverpoolban is. Tehát menjünk be. Egy kicsit meglepi Mr. Jenningst, mikor az ajtón benyit, hogy odabent nagyon jól lehet mulatni, de odabent nem mulat senki. Az egyik magyar John két széken alszik, á másik a falnak vetve a hátát szintén alszik. A kávéház, mélye sötét, csak az ablaksoron égnek a lámpák. Hát persze, hiszen az elektromos világossággal takarékosan bánik a szolid üzletember. És a kávés — hiába — az is csak üzletember. A pinczérek alusznak, de két ablak között van egy pódium, azon szép szőke, fehérruhás hölgyek muzsikálnak az alvó pinczéreknek. Mr. Jennings az egyik

asztalhoz telepszik és azon tűnődik: minek muzsikálnak ezek a szép hölgyek, amikor olyan szépek ? Hogy nem csak muzsikálnak ? Nem rossz. Legalább nem volna rossz. Hiszen azért van ő most Budapesten, hogy ne ugy éljen mint Liverpoolban! Mig Mr. Jennings magában tűnődik s egy kicsit belehevül a mulatság képzelgésébe, megjelenése némi szenzácziót keltett a kávéház élői és álmodói között. Az alvó pinczérek nem alusznak már, gyanakodva, leselkedve dugják össze a fejüket, aztán az egyik a magános ur felé közeledik. — Piccolót iszik és odébb áll, gondolja magában, mert, Mr. Jennings nem hasonlít a kávéház költekezőbb vendégeihez. — Parancsol ? — kérdi a magyar John. — A tass of the, mondja Mr. Jennings, a ki sejti, mit kiván tőle tudni a magyar John. A magyar John erre összebug a másik magyar Johnnal. Nem tud magyarul, tehát kinéz belőle valami. Egy kicsit soká tart, mig hozza a tass of theet, mert a gazdával is összebug. A muzsikáló hölgyek is összebújnak s a szemük fölcsillan. Nini, hát mind szerelmesek Mr.. Jenningsbe. Aztán a kasszában is ül egy szép lány, annak meg fekete a ruhája és rózsaszínű a bluzja. Sajátságosan. van fésülve s különösen fénylő szeme van. Kár, hogy a kasszában ül, nem bámulhatja a termetét. Ezek a magyar hölgyek igazán szépek. Csodálatos, és mégis egymagában ül ott. Liverpoolban az ilyen kávéház tele volna emberekkel. Végre jön a téa. És jön egy ur, aki meghajtja magát előtte. Igen előzékeny ur. Aztán jön az egyik fehérruhás művésznő és egy szalvétás tányért tart elébe; Mr. Jenningsben megmozdul a lovagiasság. Egy magyar koronánál kevesebbet csak nem vethet a szalvétás tányérra! Ettől fogva, hogy a magyar korona a szalvétára koppant, a kávéház atmoszférája megélénkül. A villámos lámpák mind földerültek s Mr. Jennings csupa mosolygó arczot lát. A magyar Johnok is mosolyognak, a fehérruhás művésznők is mosolyognak, a kassziros kisasszony is mosolyog s végre Mr. Jennings is mosolyog. Mr. Jennings még nem tudja, hogy mennyi az ára a saját mosolyának, de csakhamar megtudja. A szép hölgy a kasszában átadja helyét a gazdájának s kiszáll. Valóban szép, formás termet. Olyan, mintha hat éves korától fogva láwn-tenniszezett volna. Karcsú is, de amellett erős. A fűzője szinte harczban áll az. izmos mellkassal és a recsegő czipőkkel. És mosolyog — goddam — ez a mosoly olyan nőies, hogy az angol flegma megolvad tőle. A hölgy azonban nemcsak szép és mosolygó, hanem szende is. Legalább olyképen közeledik feléje, szégyenlősmerészen, mintha habozna. Tudja, hogy nem illik, de a szive vonzza. — Ist erlaubt? — kérdi a szék támláját fogva. Mr. Jennings felugrik és helyére tolja a kisasszony székét. 2*

672. — Please, please. — Ugy-e angol? — kérdi a kisasszony németül. — Jes, jes, englishman. — Nagyon szeretem az angolokat. Mr. Jennings kezd nem férni a bőrébe. Nagyon széreti az angolokat. De kár, hogy nem tud angolul. De azért csak boldogulnak egymással. Ó, kitűnően értik meg egymást. A kisasszony is teát rendel, két pohár cognackal. Mr. Jenningsnek is rendel. Az egyik pohárkát a teába tölti, a másikkal koczczint. Nagyon kedvesen tud koczczintani. A fehérruhás művésznő ismét ott terem a szalvétás tányérral. Ni, hogy megszépült tiz perez óta A pinczér ujabb tálezát tesz elébük, ezen már három pohár cognac van. A fehérruhás művésznő is hajlandó koczczintani. — Három meg három az hat, — számlálja mr. Jennings, mert mr. Jennings kereskedő és mindig számol. A két kisasszony kaczag, amire kíváncsi lesz egy harmadik kisasszony, az, aki a second hegedűt kezeli és odalép hozzájuk, megkérdezi: kicsodán kaczagnak ? Meg is tudja. A tálezán, amit a pinczér elébük tesz, most négy pohárka áll. A second hegedűs hölgy is óhajt koczczintani az angollal. — Hat meg négy az tiz, — számlálja az angol. — A többi kisasszonynak is adjon, — parancsol a kassziros hölgy és közelebb húzódik mr. Jenningshez. A térdük is érintkezik. — Hány hölgy van még ott? — kérdi. — Csak hat és két férfi. — Nyolcz, — mondja az angol, — tiz meg nyolez az tizennyolez. Olyan melege van a szép térd érintésétől, hogy muszáj egy pohár vizet innia. A kisasszony karjába kapott. — Vizet? pfuj Ki iszik vizet? Csöngetett — Nem, cognac nem, — tiltakozik mr. Jennigs, — tizennyolez pohár épen elég volt. — Jó, akkor pezsgőt iszunk, magam is jobb szerettem. Mr. Jennigs most a vállán érezte a kisasszony karját. Olyan különös puha volt — s a szép arcz is közel van az övéhez, csak egy kicsit oda kellene hajolni és megcsókolhatja. A magyar hölgyek igazán szeretetre méltók. — Tudja — súgja forró hangon a kisasszony, — menjünk be innen, a separéba, ott egészen magunkban leszünk. Egészen magunkban? Ez megér egy üveg pezsgőt. Hát menjünk a separéba. Ami ott töttént, arról nem adhatunk számot. Az erkölcstől reszkető moralisták megnyugtatására megjegyzem, hogy nem történt semmi. A többit tessék elolvasni a rendőri hírekben. Mr. Jennigset kidobták, holt részegen, a pénzét azonban ott tartották. Mi'. Jennings a rendőrséghez fordult és ott kapott is elégtételt. A szép és engedelmes kisasszonyt elcsukták.

— Hja, — biztatták a rendőrségnél, — az idegennek óvatosnak kell lenni az ilyen kávéházban. — És honnan ismeri meg az ember az ilyen kávéházat ? — Onnan, — világosította föl a rendőrtisztviselő, — hogy nagyon hangos, mindig üres és mégis megél. — Sok ilyen kávéház van Budapesten ? — Ó, nagyon sok. Mr. Jennings tűnődve távozott. — Remek rendőrség ez a budapesti, — gondolta magában, — tud ez mindent, azt is, miből élnek meg az olyan kávéházak, melyek mindig üresek. És a kávéházak is megélnek, a rendőrség is. Ali right! Simplex.

INNEN-ONNAN. ^ A f e l f ú v ó d o t t Szilágyi. Kar, hogy a piktorok nem járnak a képviselőházba. Örök hiba, hogy az az arcz, mclylyel Szilágyi rendreutasította Bánffy miniszterelnököt, nem Jehet megörökítve Azt le kellett volna fotografálni. A Ház nagytudományu elnökét különben is hasonlították már mindenféle állathoz s minden ilyen hasonlat megtisztelő volt. Hasonlították már oroszlánhoz, tigrishez, párduezhoz, nem is szólva arról a nem állattani hasonlatról, mely őt a nagy cséplőgépnek nevezte el. A csütörtöki inczidensnél meg eszembe jutott a nápolyi polip. Ott terült el lomhán, szélesen az aquariumban, midőn felülről egy békát eresztettek le hozzá. A lomha test egyszerre felfúvódott, ijesztően nagyra, aztán ráborult a szegény békára s magába szoritotta. Annál az inczidensnél Szilágyi valóban olyan volt, mint a polip, noha Bánffy nem volt egészen olyan, mint a béka. De hát Szilágyiról van szó, aki megtelte, ami még sohasem történt meg, rendreutasította a miniszterelnököt. Tette szenvedélylyel, határozottan és méltósággal, hogy mindenki megijedt tőle, még ő maga is. Az ülés végén legalább sápadt volt s nem szólt egy szót sem. Tudta ő, hogy Bánffy nem béka s most azon tűnődik, hogy ugyan miféle állat szokott veszedelme lenni a polipnak ? Mert ez a két keményfejii ember — azt mindenki tudja — nem szereti egymást, de szeretik egymás fejének a keménységét kipróbálni. Most a Szilágyié koppant a Bánffyéhoz, legközelebb a Bánffyé koppan a Szilagyi fejéhez. Valamikor valamelyik csak betörik. *

*

*

=2= A Hentzi-szobor Ugy járhatunk vele, mint a czitadellávai. Evvel pedig igy jártunk: Vagy ötven esztendeig botrányköve volt a nemzetnek. Minduntalan megbotlottunk benne. Minden igaz magyar hajlandó lett volna busult gerjedelmében a tiz körmével nekimenni, hogy porba döntse. Szépséges fővárosunk arczán csúf kelevény. — Egyszer csak az történik, hogy a czitadellát ideajándékozzák: csináljunk vele, amit akarunk. Hah! hogyan rohanjuk majd meg, hogy leromboljuk a nehéz idők zord em'.ékit. A bus magyarok hogyan vívják meg a várat, hogy onnan mindenki a kezével döntsön le egy követ. Nem ugy lett. A magyarnak kisebb gondja is nagyobb anr.ál. Még csak nem is lépked, nem hógy rohanna. A czitadellát bántsuk ? Nagyon szép lesz az ott koszorúnak a Gellért-hegy homlokán. Szépséges fővárosunk ábrázatán egy kis fekete szemölcs, ami csak növeli a bájosságát. És ha le akarnánk is rombolni, az sok százezer forintba kerülne. Pénzünk pedig ilyes dologra nincs. — A Hentzi-szoborral is igy járhatunk. Ez a csúcsíves emlék szintén vagy ötven esztendeig szálka volt a szemünkben. Hiába állott ott vén Buda varának néptelen terén, mindig csak utunkban volt. Most a bécsiek kezdenek velünk ingerkedni.

673. Lueger a tőle kitelhető piszkolódással támad ránk és követeli a Hentzi-szobrot, hogy a magyarok meggyalázzák a vitéz katona emlékét, hogy Budapest nem érdemli, csakis Bécsben van helye ennek a szobornak. Nosza feltámad a magyar hazafiasság. Mit ? Bécsnek engedjük át ezt az emléket, mely legdicsőségesebb diadalainkra emlékeztet. Rágalom az, amit ellenünk szórnak. A magyar mindig meg tudta becsülni vitéz ellenfelét. És mi sem adnánk nyugvóhelyet az elesett ellenségnek ? Mikor az is a mi dicsőségünk, hogy ők itt elestek. Azonkívül Budapest o l y a n ' szegény emlékekben, hogy még a Hentzi-szobornak is.meg kellene kegyelmezni, ha máskülönben volna is ellene kifogásunk. Csak Bé.csnek az ármányossága, irigy kapzsisága akar bennünket ettől a drága reliquiáíól megfosztani. Nem, halálig. Ha Bécs megpukkad is, a drága emléknek egy szilánkját se engedjük át. *

*

*

^ Protekezió és k l a k k . Wlassics Gyula rendeletben kijelentette, hogy a protekeziónak ezentúl legyen vége, mert aki protektort küld a nyakára, annak romlik a conduitelistája. Ugyanakkor Bécsben Mahler, az uj operaigazgató rendeletben kiadta, hogy ezentúl a művészek és nem művészek hagyjanak föl a klakkal. A két intenczió voltaképen egy, mert a klak sem más, mint protekezió, mikor ugyanis a másik önmagát protezsálja. Szó sincs róla, Wlassics is, Mahler is elismerésre méltó módon rendelkezett, de sajna, a tisztviselőknek a protekezió, a művészeknek a klakk szenvedélyévé lett. A protekezió annyira elterjedt, hogy szinte nem is árthat már. Mert ha valamely állás megürül, nem is vállalkozik senki pályázatra, ha nem tett szert protektorra. Minden tisztviselőnek van protektora és a sok protektor mind érvényesiti befolyása súlyát, ugy, hogy a sok suly egymást ellensúlyozza s a döntés ugy történik, mintha senkinek sem lett volna protektora. Ami pedig a klakkot illeti, hát az is olyan, ami sem nem árt sem nem használ. A kezdő művésznek szüksége van tapsra, a régi művészeknek reklámra. De minden kezdő művész tapsoltat magának s minden régi művész csapat magának reklámot. Ennek is az eredménye az, hogy a közönség nem is hallja már, mint az utczán a lóvasúti csilingelést, ha pedig nagyon tolakodó, hát bizony megismeri a klakkot is, a reklámot is és kutyába sem veszi. Természetes, hogy jobb is, czélszerübb is protekezió és klakk nélkül elérni azt, hogy protekezió és klakknak ne legyen hatása. Az emberi érték növekedik ezzel, a tisztviselőknél is, a művészeknél is. Ezért érdeme Wlassicsnak, hogy a protekeziót betiltotta és bizony nem ártana, ha a többi miniszter is követné példáját. Ami a klakkot illeti, minálunk ez a tilalom fölösleges volna a művészeknél, annál helyénvalóbb azonban az eredeti szerzőknél. *

*

*

Hejh Rákóczy! Szól a nóta, magyar nóta, A Rákóczy indulója — Bécsi urak, bécsi hölgyek Körében . . . Vajjon-vajjon ki huzatja ? v Kinek húzzák oly szépen ? Bécsi urak, bécsi hölgyek Benne mind-mind gyönyörködnek, Csak titkon ha berzenkednek Miatta . . . Hejh, Rákóczy, ha te tudnád A nótád ki huzatja!

6 Beszélgetés Braeeoval. A talján művészemberek azt a dicséretes elvet vallják: magasztald fiam az égig magadat, felebarátaid amúgy is leocsároinak. Bracco is bebizonyította, hogy a szerénység ibolyái nem teremnek meg a.fönséges olasz ég alatt. A hét elején, a mikor a fiatal maestro borotválás közben rendelkezésére állott a budapesti lapok interviewoló urainak, sikerült a legszerényebb nyilatkozatai közül néhányat lesztenografálnunk. Ime : Én: Hogy volt megelégedve maestro a Hűtelennel? ö : Kapitális darab. Dicsekvés nélkül mondhatom, hogy az Una Donna óta ilyen színművet nem láttam. Én: Az Una Donna óta ? Nemde Rovetta műve ? 6 : Rovettáé? Ki az? Én: Bocsánat Giacosát akartam mondani. Ő : Ne emlegesse azt az embert. Csupa lopott ötlettel dolgozik. Az anya alól a vánkost el tudná plagizálni. És a nyomorult csak tőlem nem akar lopni. Én: Ugy hát az Una Donnát — Ő : Ne találgassa. Azt a darabot csak egy ember Írhatta Olaszországban, mind közül a legzseniálisabb., É n : És az ? Ő : Roberto Bracco. Én: Ezer bocsánat uram, hogy olasz irodalmi ismereteink olyan hiányosak... De a színészekkel csak meg volt elégedve ? Ő : Istenem, micsoda fölséges darab az a Hűtelen! Higyje el, nem tudok vele betelni. Ötletei elmések és igazak, alakjaiban meg van oldva a modern házasság minden lélektani problémája. És micsoda technika ! A szinműirók Shakespearetől Faydeauig ezen fogják megtanulni a darabirás mesterségét. A második felvonás vége pedig olyan művészi csomópont, hogy ahányszor rá gondolok, ellenállhatatlan vágy támad bennem megcsókolni azt a kezet, amely leirta . . . Megengedi! Én: Kérem . . . Hanem a darab rendezésé ellen azt hiszem nem lehet kifogása ? Ő : . . . És tudja az a jelenet a harmadik felvonásban, amikor a szobaleány behozza Klára grófnőnek a teát: — az maga az élet nyers, de azért költői realitásában. Nem emlékszem rá, mi inspirált ennek a jelenetnek a megírására, amelyhez fogható talán nincs is a világirodalomban. (Gondolkodva.) De van ! Egy . . . egyetlenegy . . . A Mascheré ben. Én: Ah igen, a D'Annunzio darabjában. Ő : D'Annunzio? Nem hallottam még ezt a nevet. Én: Ugy tehát a Maschere szerzője — Ő : Roberto Bracco. A borbély ekközben végzett a maestroval, aki felborzolva sámsoni fürtéit a legnyájasabb mosolylyal búcsúzott el a halhatatlanitó gárdától. *

*

*

6 A h ó h é r keztyüje. Selinger úrról, a bécsi hóhérról el lehet mondani, hogy hivatása magaslatán áll. Ez a hivatás nem tévesztendő össze az akasztófa pódiumával, mert ehhez a magaslathoz a delikvensnek van jussa; rászolgált becsületesen, hogy élete utolsó pillanatában egy fejjel magasabb legyen a többi halandónál, hisz éppen ez a fej az, amelyet az operáczió után sajnosan nélkülöz törzsén. Selinger ur nem a feje, hanem a keztyüje révén lett ezen a héten híressé a császárvárosban. Mint uj söprű — csak nemrég nevezték ki gyepmesternek — természetes, hogy jól akaszt, de hogy ekközben nem felejti el osztrák államhivatalnoki rangját: ezt nem tudják eléggé magasztalni a bécsi lapok. A fekete-sárga szint elmésen szőtte bele első funkeziójába. Fekete keztyüt húzott, kötelet vetvén a szegény Dolezal nyakába, de a vonagló arezon már sárga keztyüvel simította el a hálálfájdalom barázdáit. A bécsi hóhérok teóriában mindig igy akasztottak. Ausztria méltóságos és kegyelmes gyepmesteri fekete-sárga hurokkal fojtogatták sokáig a nagy delikvenst: Magyarországot. Azóta változtak az idők s ma már nem a kötelük feketesárga, hanem a keztyüjök. Udva-

674. riasan srófolják a nagy nép vagyunk ség szimbólumává ben, de az osztrák allegóriát.

kvótát, mondván, hogy mi már gazdag, s kétszínű keztyüjük a legsimább kétsziniilesz. Selinger ur nem dolgozik képletekSelingerck meglátják elmés ujitásában az

Színházi krónika. Magyar Szinház. — október 15-én. (Az első lépés. Verses prológ Szávay Gyulától. A Césák. Nagy angol operetté, irta Otoai Hall, fordították Makai Emil és l'áy Béla, zenéjét szerzettc Sidney Jones.) ,,

Ezelőtt hatvan esztendővel kaptak először állandó szállást a nemzet vándor napszámosai Budapesten a kerepesi-uti Nemzeti Színházban, amely akkor a világ végén volt, sőt még azon is tul valamicskével. Ha a művészet nem is, a művészet iránt való érzék együtt szárnyalt ,a mi fővárosunk tüneményes fejlődésével s a mi egy félszázad előtt nemzeti misszió volt, az ma jövedelmező üzletág, amely nem adományokat vált magához, hanem részvényeket. A színházak, amelyek azóta épültek, egyformán jelentenek határkövet a művészet kultuszában és Budapest térbeli hódításában. A népszínház nem teremtette a Józsefvárost, mint azt hangoztatni szeretik, csak színházba járó publikumot csinált belőle. A fiatalabb színházaknak még erre se volt szükségük. A hazafiságnak csak épp a látszatát kell megőrizniük és a kapuik alá egy pár »Nyelvében él a nemzet« felírású vignettát ragasztaniok — aztán ha jó a darab és jó a színész, hivségesen szállítja páholy és karzat a részvényesek osztalékait. A külső Erzsébetváros kellő közepén készen áll ,a Magyar Szinház. Sorban hatodik állandó temploma már a magyar Thaliának, a rangját majd csak ezután vivja ki magának. Kisebb, de intimebb is a többinél, teremtve van a Lilik és a Klárik számára, a Roger és Varneymuzsika finomságainak érvényesülésére. Miss Helyett, az Üdvöske szerzőjének e végtelenül kedves operetteje csúnyáid elbukott a népszínházban, amely óriás méreteivel agyonnyomta a kis darab művészileg czizellált szerkezetét. A Magyar Szinház szerény igénytelenségében a párisi vaudeville színházak mintáját mutatja be Budapestnek. Megtöltheti az a közönség, amely más színházakból künnreked s a franczia szinpad pehelykönnyű bohóságaiból nem kell egy ötletet sem feláldozni a mély színpadnak vagy a kupolás nézőtérnek. Mindez persze csak negatív siker. Lesznek-e darabjai, lesz-e játékrendje, lesz-e gárdája a szinháznak, amely versenyre akar szállani a többivel: a kiérdemült vénséggel, amelynek csak múltja van és a rajongó fiatalsággal, amely-

nek csak jövője lesz. Holnap kezd a szinház magáért beszélni, módjában lesz estéről-estére hóditani közönséget, amely soha egységesebben, soha igazabban nem itél, mint a mikor felhúzott függöny előtt ül s dönt akaratlanul darab, színész és szinház sorsa fölött. *

Ma még fúrnak és faragnak a színházon, szögeznek és kalapálnak, de ez már inkább gyönyörűség, mint munka. Ahogy a bálba készülő szépség a toilette tükre előtt még egyszer eligazgatja a ruhája ránczait, ugy szedi rendbe magát az uj szinház a holnapi bemutatóra. A mai főpróbán még nyers volt minden. A szinház múzsája utczai toiletteben szavalta beköszöntéjét, a •Tízezer gyönyörűségéhez czimzett teásház kínai tulajdonosa

pedig czilinderben mókázta végig szerepét. A kosztümök is csak holnap estére lesznek meg, külső eziezoma nélkül pedig micsoda effektusra számithat nappali világításban egy allegorikus színjáték és egy exotiküs operette! Hanem igy is biztatón intett felénk a félig kész ensembleból a szinház jövője. Szávay Gyula prologusát küldi ki a Magyar Szinház névjegyként a közönséghez. Hanem egy kissé sokat talált erre a névjegyre irni. A legjobb prológ se jó, mert közvetítőre szinpad és közönség között ma már nincs szükség. Elvégzi a barátkozást a szinház az első darabjával, a közönség pedig első tapsával. Még kevésbbé jó azonban, amikor hosszú. Szávay Gyula versei szépen gördülnek s a szinház szavaló színészeinek a prológus alkalmat is ád arra, hogy csengő organámuk érvényesüljön. Igazában csak az operette személyzet fog holnap bemutatkozni. A Gésák, vagy egy japán theaház története czimü angol énekes játék visszaringatott ma is már a Mikado hangulatába, annélkül hogy Sidney Jones szembe állítása Suliivánnal az előbbi rovására 'esnék. Ragyogó, ötletes zene elejitől végig, vidámabb még a szövegnél is, amelyben a humor csak télangolos. Naiv, derűs története van a theaháznak, de nem elég bolondos. Életet igazán csak a színészek játéka, a táncz, a muzsika önt belé. És erre ugylátszik számit minden angol szerző. Az angol szinész, ha a rövid szoknyás operette-muzsa szolgálatába szegődik, minden izmát megdolgoztatja. Bukfenczezik, tótágast áll, késeket nyel és eltánezol minden képzelhető figurát a háromlépéses szalonkeringőtől a prima-ballerina legmerészebb pirouettejéig. Amit táncz dolgában négy-öt évvel ezelőtt a londoni Trarabumdié-társulattól láttunk, azt kapjuk meg a Gésákban. A publikum nem fogja győzni az ujrázást s Budapest rövid idő alatt tele lesz a Gésák melódiáival. Az egymást kergető áriák közben történik az a kevés cselekmény, ami a főgésa 0-Mimoza-Sán és Fairfax angol tengerész tiszt szerelmi kalandja körül forog. De a mese fonalát bátran elejtheti a közönség, szemét és fülét bőségesen kárpótolja a szinpadon nyüzsgő exotikus sokaság és az egymásba kapcsolodó fényes zenei quodiibet. A társulat tagjai közül Sziklai Kornél (Wun-Shi) régi ismerősünk. Sikere lesz nem csak mint színésznek, hanem mint rendezőnek is. D. Vlád Gizellában (Mimóza) igazi primadonnát fedezett föl a Magyar szinház igazgatója. Ezt a tüzes szemű fekete menyecskét észre fogja venni a publikum a festett ég diplomás csillagai között is. Az ismeretlenség homályából még egy fiatal, erős talentum fog kiválni. A kis Somló Emma (Molly) aki szinpadon maga a báj és az elevenség s a kiben a várva várt naivát hallottuk megszólalni, noha — énekével és tánczával arat majd holnap este nagy és megérdemelt sikert. Ezt a nevet hamar fogja megszokni a budapesti közönség. Billy. Népszínház. Az igazgató meghalt, éljen az igazgató! Evva Lajos pénteken elbúcsúzott az ó színházától és Porzsolt Kálmán szombaton átvette az Evva örökét. A bucsu is, meg a beköszöntő is igen festői volt, a távozó igazgató vegyes fölvágottból állította össze az utolsó este műsorát: hazafias dráma, operette és népszínmű töredékekből, az uj igazgató paprikással meg túrós-csuszával nyitotta meg előadásainak a sorozatát, díszelőadásban mutatta be a Falit, rosszát, jelezvén ezzel programmjának egyik lényeges pontját, a magyar népszínmű fölkarolását. Evva Lajos, hogy a népszínháztól megvált, nem vonul még vissza szalóczi birtokára, hanem tapasztalatait a Magyar színháznál fogja értékesíteni, bizonyára az uj szinház javára, mert ügyes, élelmes és vállalkozó szellemű ember ő és mindenekfölött flegmatikus, ami nagy erőssége a színházigazgatónak. Porzsolt Kálmán nem tekinthet vissza 16 esztendős direk-

675. tóri múltra, de nagy ambiczióval igyekezettel megy neki a színház kormányzásának, reformokon töri a fejét, módosítani, javítani akar és ez mindig ráfér hazai színházainkra, még a kitűnő népszínházra is, amely kosztümök, díszletek rendezés és kiállítás dolgában bizony nem mindig felelt meg, még a nem éppen elkényeztetett népszínházi közönség igényeinek sem. Ha Porzsolt Kálmán ezeken a dolgokon segiteni fog, bizonyára már nagyot lendít a népszínházon. Intézkedései egyelőre nyugtalanok, izgatottak, de ez nem is lehet másként a kezdet kezdetén, azonban munkakedvét és buzgóságát már is beigazolta azzal, hogy a magyar népszinmű irodalom legbecsesebb termékét a Falu rosszát újra kiállította, uj díszleteket, uj kosztümöket csináltatott hozzá és a megnyitó díszelőadásban a szinház három primadonnájának Blahánénak Kiiry Klárának és Hegyi Arankának a föllépésével tette ünnepiesebbé. A rendezésben. Vidor Pálnak, a kitűnő szinésznék a jó izlése és a tapasztalatai nyilatkoztak meg és igy az uj igazgató a legszerencsésebb körülmények között indul neki annak a nehéz útnak, amelynek végállomása : a közönség elismerése. Sok szerencsét kivánunk neki hozzá! K o m á r o m i Mariska. A legnagyobb naivetás színésznők búcsújában hinni. Minden évben körülbelül kétszer elhatározza Blaháné visszavonhatatlanul utoljára, hogy megválik a színpadtól; van ilyenkor nagy parádé, díszelőadás, virágerdő, albumözön, hanem a legtermészetesebb dolog "a világon, hogy bucsuelőadás után egy hétre megint csak Blaháné csicsergi el a népszínház deszkáin a Piros Bugyelláris nótáit. Igy van ez jól. Minél többször bucsuztatjuk ezt az isteni asszonyt, annál elválhatatlanabbnak tetszik a vele kötött frigyünk, amely ma is amikor már az ezüstlakodalomnál tarlunk, olyan zavartalan, mint a mézeshetekben volt. Épp ezért ne haragudjék meg ránk Komáromi Mariska kisasszony, ha mi az ő búcsújában sem hiszünk. A köny, amely a bucsuestéken a kollégák arczán leette a festéket, már sok ilyen érzékeny alkalomkor tette meg a szolgálatot s Szirmai ur néhány hét múlva köszöntőnek mondja el azt a búcsúbeszédet, amelylyel tőle a népszínház személyzete megvált. Csak egy pár to'lvonásba kerül S már ebbe is nagy gyakorlata van. Mondjak is, írják is, hogy ezúttal a »legkomolyabb « a búcsúzás, amelynek azért kellett megtörténnie, mert Evva Lajos még nem, Porzsolt Kálmán pedig már nem szerződtette. Lehet, hogy ugy van. De Evva és Porzsolt között ott van a nagyközönség, amely keresni fogja Olympiát, Stellát, Antóniát és Euridikét s a melynek szintén van szava á z elbocsáttatásához. A csütörtöki bucsuelőadáson mi is könnyeztünk a könnyezőkkel, de a legkevésbbé se leszünk meglepve, ha a jövő heti műsoron ott találjuk a Hoffmann meséit, a hármas főszerepben —Komáromi Mariskával. Maritta. Ismét eredeti operát adtak, az Aggházi Korsós madonnáját és a kritika ismét a legtöbb kedvezményes klauzulával bánt el vele a kritikai vámsorompónál. Természetesen, hogy fényes siker volt, az is természetes, hogy Maritta nem sok vizet fog az opera repertoire-jában felzavarni.

IRODALOM. Felhők. Petelei István novellás könyve. 1897. Franklin. Ára 2 frt.

A múltkor, éjszaka, száguldani láttam a holdat. Egy helyben futott, az ég tetején, hidegen, kéklően, ragyogóan, s az átlátszó párák, gőzök, föllegzetek lehűtve és torladozva rebbentek el előtte, mögötte, alatta és körülötte. Ezek a finom párák a Petelei témái, s ama kékes, ezüstös, éjféli hóid az ő egy helyben száguldó fantáziája, az ő ragyogó, bűvös mel'ancholiája. Ez . a könyvczim : Felhők, melylyel a kopásig, az unalomig, a nevetségig éltek vissza jogtalanul, megint tartalmassá, ujjá, kifejezővé válik

a Petelei Írásai élén. Mert valóban ilyen alakzatok az ő novellái s a valóság ezerféleségeiből fölszállott desztillátumai a földi dolgoknak, amelyek bárhonnan jöjjenek is, folyó hátáról, levél lapjáról, ember lélekzetéből, gép füstjéből, hó olvadásából, vagy beteg köhögéséből: mindig egy matériából valók, egyformák is, könnyűek, lengék, foszladozóak. Innen van valami egyformaság az ő poézisában, beszéljen bár örömről vagy bánatról, könnyről vagy kaczagásról, úrról vagy parasztról, faluról vagy városról, gyermekről vagy öreg emberről. De ez csak a légiesség egyformasága: az égé, a holdé, a föllegeké, amelyek mindig ugyanazok és mindig szépek. Petelei a szubtilitások költője; azoké a semmiségeké, amiket a járókelő meg sem lát, de a tudós szemüvege egész világokat talál meg bennük. Átvonuló, elröppenő, kézzel meg nem fogható és szóval ki sem fejezhető érzéseket, eseményeket, amelyek csak gondolatodban esnek meg, a magad elméje előtt is tudatlanul, csak a szived alsó rejtésében; tragédiákat egy pohár vizben és világokat egy tű hegyén Kemény Zsigmond' óta minálunk alig tudott valaki igy megérzékiteni, mint ez az ugyancsak erdélyi poéta, aki az ő nagy kompatriótája világbirodalmából csak ezt a kis szögletet örökölte ugyan, de ebben aztán egészen úr; a szeme az egészet befuthatja s a gondja minden porszemére ráfordulhat. Ez a gond már szinte beteges, mint a hollandusok tisztasága: kiterjed a szótagok számára, a betűk hangzására, a szóknak majdnem keresett kifejezőségére, s az embernek eszébe juttatja Dickenst, aki a regényeiben néha egész oldalakat jambusban irt meg. A mostani uj kötetében például igy dolgozza ki 'Petelei filigránba, a féltékenység különféle formáit: kezdve azon az átvonulón, amit a lyány fejletlensége érez az asszonyi szépség bája tökéletessége láttán, egész addig a- gyülöltségben megáporodottig, amivel a pártában maradt vén lyány üldözi a férjet fogott asszonyt; el nem felejtve a -birtokos meg a zsellér, a gazda meg a lateiner, a szatócs meg a hivatalnok féltékenykedéseit sem. Ez különben csak egy kikapott motívum a Petelei uj psychologiai gyűjteményéből, melyben az irója erényei még kiérettebben, a különösségei még kiélesedettebben mutatkoznak, mint az előzőiben. E többnyire újságban megjelent dolgok nem afféle ujságnovellák, hanem egy valóságos irónak valóságos munkái; kieszelései egy előkelő léleknek, aki közönségül is csak ilyenekre számit. Másokra nem is számithat, de ezekre, ugy hiszem, mindig. A k o r o n á é r t . Coppée pompás színjátéka a Pour la Couronhe hamarabb került az irodalmi rovatba, mint a deszkákra, ahonnan a Nemzeti szinház olcsó Andorai ugylátszik az. idén is leszorítják. Ennek a verses darabnak nálunk már meg van a maga története. Külsőleg ugyanis a Copée-darab össze van nőve Prém József koszorúzott Bosnyák Annájával, mivel mindkettő bosnyák tragédia. Már most, ha megrendelnék a Pour la Couronne számára a drága bosnyák kosztümöket, többé mi sem állna útjában a direkcziónak, hogy a Prém darabját is előadja. Ettől pedig borzad a nemzeti szinház, hát inkább Coppéet is heverteti. Lám, Prém József talált rá módot hogy e dilemmától a szinházat megszabadítsa. A Bosnyák Annát Adorján báró néven szalonképessé tette s már a jövő héten meg is szólaltatja. Talán Coppéet is értesíteni kellene arról, hogy koturnusban járó bosnyák hőseire szabasson ujdivatu smokingot, akkor az ő múzsája sem lesz a mi nemzeti színházunk Hamupipőkéje. — Egyelőre hát csak meg kell elégednünk a Pour la couronne szép verseinek olvasásával, a mit Ábrányi Emil könnyit meg nekünk, a ki eddig is mesterileg tolmácsolta Coppéet. A gördülő jambusok zenéje az eredetiben sem lehet szebb, a tartalom ritmikája a magyarban is hozzásimul a poéta szép frázisaihoz, A dráma értéke fölött korai volna Ítéletet mondani. Az olvasó szeme máskép itél mint

676 a

nézőé

s legtöbbször

többet érnek

lírai

igazságtalan.

Coppéenak

költeményei, amelyekben

mai, amelyekben csak beszéltet. És ha drámairói jellemzésére azt mondanók, hogy Váradi Antalja, ez korántsem jutna

eszünkbe

magyar irodalom Coppéeja. mára

megemlítjük,

Alhcnaeum

hogy

hogy

— a

ő a franczia

volna

azt mondani,

A

Pour

mint drá-

pozicziójának

színműirodalom

kicsinyítés, viszont

mindeneseire

festhet,

mert

Váradi

könyvdrámák la couronne

sohase Antal a

barátai számagyarul

kiadásában jelent meg s hogy egy forintért

az

kapható.

KÖZGAZDASÁG

II. S. Novellája azok között van, amelyeket elolvasunk. Aktuális apróságai jól megirt napihírek, de nincs bennük semmi annak a rovatnak a szelleméből, amelybe szánta. Az ilyesmi elkél a napilapokban, a melyek A Hét Innen-onnan rovatának csak a czimét puskázhatták el. B. M. Vonaton. Telik öntől jobb is. K. G y . Őszi álom. Mi nem használhatjuk. Nem közölhetők. A csók. — Éjszakákon. — Meghalt a király. — Marguerite. — Rorate. — Miért ? — Extázis. K. F. Oszlopán. Részvéttel értesültünk leveléből, hogy Nagy Jani, Somogyvármegye e tipikus alakja, akinek több népdalát székiben éneklik, meghalt. Pár soros életrrajzának egy adatát azonban helyre kell igazitanunk. Az 'Elszegődtem Tarnóczára bojtárnak* czimű népdal szövegét és zenéjét ugyanis tudtunkkal Bernát Gazsi szerzette. Katonai

A rimamurányi mérlege. A rimnmurány-salgó-tarjáni vasműrészvénytársaság 1896—97 cvi mérlege az alapszabályszerű és rendkivüli leirások levonása ulán a mult évről elővezetett 257.930 forint 45 krajczúrral együtt 1.968.551 frt 41 krajezár nyereséget mutat fel. Az igazgatóság elhatározta a közgyűlésnek .avaslatba hozni, hogy e nyereményből, az alapszabályszerű jutalékok s a tarialék szaporítására fordítandó összegek levonása, valamint a tiszti nyugdijalap és a társládák javadalmazása után 12 százalék azaz minden 100 frt névértékű részvény után 12 frt osztalékként fizettessék ki, továbbá ugy mint a megelőző évben a külön tartalékalaphoz 200,000 frt hozzácsatoltassék s a fennmaradó 277,489 frt 32 kr. uj számlára elővezettessék. — A tavaly kimutatott nyereség 1.893,268 frt 49 kira rúgott. Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár. Az egyesült budapesti fővárosi takarékpénztárnak 1897. szeptember 23-án tartott rendkivüli közgyűlése elhatározta, hogy a társasági alaptőke 3.600,000 írtról 4.500,000 írtra felemeltessék s e végből 3000 darab 300 frt névértékű, az 1898. január 1-től folyó osztalék-zclvénynyel ellátott uj részvény kibocsáttassék, melynek 1000 frt kibocsátási árfolyamon leendő megvételérc a társasági részvények jelenlegi birtokosai előjogot birnak olykép, hogy négy darab részvény jogot ad egy darab uj egész részvénynek, egy, két vagy három darab részvény pedig egy, két vagy három darab ideiglenes '/« részvényjegynek átvételére. Az ideiglenes '/4 részvényjegyeknek négy darabja a kitűzendő határidő alatt egy egész részvény nyel becserélendő. A fentebbi 1000 frtnyi kibocsátási árból 300 frt a társasági részvénytőke, 700 frt pedig kiadások és költségek levonásával a rendes tartalékalap javára fog fordíttatni. K végből a takarékpénztári részvények birtokosai, kik ez elővételi jogukat gyakorolni kívánják, felhivatnak, hogv részvényeiket (szelvények nélkül) f. é. október 4-től október 30-ig (bezárólag) terjedő határidő alatt a takarékpénztár pesti vagy budai osztályában (V. ker, Dorottya utcza 4. sz. vagy II. ker. fő-uteza 2. sz. a.) vásár- és ünnepnapok kivételével bármely hétköznapon délelőtt 9—12 óráig az ott készletben levő űrlapokon kitöltendő jegyzék mellett mutassák be s ez alkalommal az uj 300 frt névértékű részvény 1000 frtnyi kibocsátási árának első részletét 400 frlot o. é. s ideiglenes '/, részvényjegyeknél pedig a 250 frtnyi kibocsátási árnak 100 frtnyi I. részletét, esetleg pedig, ha a részvényesek ugy kívánják, az egész 1000 frtnyi kibocsátási árt, ideiglenes '/, részvényjegyeknél, az egész 250 frtnyi kibocsátási árt annál inkább fizessék be, mivel e bejelentési határidőnek lejárta után a részvénybirtokos által az elővételi j o g többé nem gyakorolható és a takarékpénztár igazgatósága a részvénybirtokosok által át nem vett uj részvények felett szabadon fog rendelkezni. Ha a részvénybirtokos a fentebbi 1000 frtnyi kibocsátási árt részletekben kivánja befizetni, a II. részlet 300 frttal f. évi november hó 10-től november 20.ig, a III. részlet pedig 300 frttal f. évi deczember hó 10-től deczember hó 20 ig, ideiglenes '/, részvényjegyeknél pedig ugyanezen határidőkben ezen részleteknek '/« része, az ideiglenes ré zvényjegyek szövegében foglalt különbeni következmények terhe mellett pontosan befizetni tartozik. A befizetések után a részvényeseknek a befizetés napjától 1897. deczember végéig 5°/o kamat fog megtéríttetni. Az uj részvények elkészültéig ideiglenes ré«zvényjegyek lesznek kibocsátva, melyek annak idején ré-zvényjcgyekkel be fognak cseréltetni, miről n részvényesek külön hirdetmény utján értesítve lesznek. Az uj részvények kibocsátásával járó bélyegköltségeket a takarékpénztár fogja viselni.

b i z t o s i t ó i n t é z e t . A z »Első biztositó intézetnél

katonai szolgálat esetére ő cs. és kir. fensége József

főherczeg

védnöksége alatt«. (Budapest, V . , Erzsébet-tér l . ) f . évi szeptember havában tatott A

959.700

koronáról

be, s 943,926

biztosítási tőke tehát

intézet ket

tudvalevőleg

és járadékokat

szóló

koronáról

belépési

szóló

immár 27,476,120 fiúgyermekek

a

katonai

nyilatkozat

kötvény

koronára

számára

szolgálat

nyúj-

lón kiállítva. rug. A z

biztosit

költségeinek

tőkéfede-

zésére, illetve be nem soroztatás esetén ellátás czéljából a nagykorúság idejére. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS J Ó Z S E F . Főmunkatárs : KÓBOR TAMÁS.

Selyem-damasztok 65 krtól 14 frt 65 krig méterenként — valamint fekete, fehér, szines Henneberg-selycm 45 krtól 14 frt 65 krig méterenként sima, csikós, koczkázott, mintázott, damaszt s. a. t. (mintegy 140 különböző minőség, 2000 szin és mintázatban s. a t.) a megrendelt árukat postabér és vámmentesen, házhoz szállítva, valamint mintákat postafordultával küldik H e n n e b e r g G. (cs. és kir. udvari szállító) s e l y e m g y á r a i Z ü r i c h b e n . Svájczba czimzett levelekre 10 kros, levelező lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. 5

Feszty-társaság körkép palotájában városliget

„Krisztus a keresztfán és Jeruzsálem" óriási körkép. Látható reggeli I) órától esti (i óráig, esle villany'világításnál.

Belépő dij 50 kr. Gyermekjegy és katonajegy őrmestertől lefelé 110 kr.

GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN-féle C O G N A C M I N D E N Ü T T

K A P H A T Ó .

|\|SS]U|Si£

legtisztább cgvényesl

HETI POSTA. G. J . Önképzőköri pesszimizmus. Négy-öt év múlva ön égetné cl azt a lappéldányt, amelyben megjelent. Mi ettől megkíméljük és a verset égetjük el. I). S. A kupéban. Csak a sorok döczögésében van egy kis vasúti hangulat. Hanem a wagnerizmust egyelőre hagyjuk meg a muzsikusoknak. A kritikus. Ügyes szatíra, de nem kapcsolódik hozzá semmiféle aktualitáshoz. Baj az is, hogy a végén ellapul. Félretettük. Budapest, 1897. Nyomatott az » A t h e n a e u m «

legjobb asztali- és üditö ital, kitűnő hatásúnak

bizonyult

köhögésnél,

gégebajoknál, gyomor- és hólyaghurutnál.

MATTONI HENRIK,

Karlsbad és Budapest.

irodalmi és nyomdai r. társ. betűivel.

, ti

fl ®

— = Nagy választék = -

SMYRNA,

PERZSA

ÉS I N D I A I

* SZŐNYEGEKBEN * k i v á l ó

jSBcrgassingi

m i n ő s é g ű

csomózott

(jKnüpfen)

szőnyegek.

Továbbá minden egyéb nemű szőnyegek, futó-szőnyegek, cocos futók, cocos lábtörlők, diván-takarók és angóra bőrök, úgyszintén

m

•

^

C

í

% M

.

• • S

^ ^

f

b

í

'

^

S

f

^

% W

Í

^

^ ^ ™

Í

• Í

^

úgymint: S t y l

K

% \ Jn % ^

szalon-,

s z e r i n t ;

minden

á g y

" '

uri-, ebédlőa s z t a l

minőségben.

">

és

flanell-,

hálószobáknak kocsi-

Mindennemű

és

függönyök

legújabb

utazó-takarók, és portiérek.

W" Nagy raktár papir-kárpitokban. Mindent

ugy a

legelegánsabb,

valamint

a

legegyszerűbb

kivitelben,

legolcsóbb

árak

mellett

í*

ajánlanak

HAAS FÜLÖP ÉS FIAI

U

magyar kir. udvari szállitók.

F Ő R A K T Á R :

F I Ó K R A K T Á R :

I V . ker., G i z e l l a ^ t é r 1. s z á m .

Kossuth Lajos-u. és Ujvilág-u. sarok.

Haas-palota.

»Gentry-casino*

palotájában.

SErSETS

D E C K E R T ÉS H O M O L K A távíró-, távbeszélő-, villámhárító- és villamvilágitásí-berendezők. G y á r és i r o d a : V I . , I z a b e l l a - u . 88.

RTUI A PJ7QTFW U L » . f V r r , 0 1 E.1N

D

HIRDETÉSEK

a hangosan beszélő grafit mikrofon telefonberendezéseket

köz-

p o n t t a l v a g y k ö r k a p c s o l á s s a l , elváll a l j a régi berendezéseknek s egyes készülékeknek alapos á t a l a k í t á s á t , t o v á b b á : házi

sürgönyöket,

t ű z - és v i z j e l z ő - b e r e n d e z é s e k e t stb.

V i l l á m világítást a

ker.,

Erzsébet-körut

6.

sz.

Raktár:

feltalálói és s z a b a d a l o m tulajdonosai. —

villámhárítókat,

VII.

v., Dorottya-u. 8.

a m. kir. államvasutak és a magyar állam szállítói,

Készít:

felvétetnek A HÉT kiadóhivatalában

legszakszerűbb kivitelben, áron végez.

jutányos

Árjegyzék, költségvetések és ajánlatok ingyen és bérmentve.

A már 40 év óta dicséretreméltólag által jónak talált és engedélyezett

ismert, a m. kir. egészségügyi hatóság

dr. S P I T Z E R n f é l e

arcztisztitó kenőcs bőrszépitő szappan

szeplő, hlmlöhely, sömör, májfoltok, fakadékok, forróság! persenések, orrvörösség és minden egyéb arczviragzások ellen, valamint a

dr. SPITZER-féle

mely arezkenöescsel a használati utasítás szerint alkalmazva, még korosabb egyéneknek ls viruló és fiatal kinézést kölcsönöz.

Egy nagy tégely arczkenőcs ára 80 kr., kisebb 50 kr., szappan 50 kr. Utánzásoktól óvakodjunk 1 Csak K r a j c s o v i c s által V u k o v á r o n készített kenőcs valódi. Minden tégelyen Krajcsovics a készítő arczképe látható. F ő r a k t á r : B u d a p e s t , K i r á l y - u t c z a 12. sz. T Ö R Ö K J . g y ó g y s z e r t á r a .

Osztálysorsjáték.

Magy. kir. szabad.

Az Első magy. kir. szabad, osztály sorsját ék sorsjegyei k a p h a t ó k :

A Budapesti takarékpénztár és országos zálogkölcsön részvénytársaság Budapesten, VI. ker., Andrássy-ut 5. szám.

váltóüzletében

U S S M K

D . áruháza.

BÉCS, VI,, Mariahilferstrasse 81—83 sz, Sauterrein, földszint, félemelet, első emelet, f

Újdonságok az őszi idényre! Divatszövetek

Foulé-szövet, duplaszéles Noveauté f a ^ n n é , duplaszéles Crépe-Kammgarn, » Kammgarn-faífonné Schottisch divatszövet, Noveauté Relief Schottisch Cheviot-Nouveauté L e g ú j a b b a n g o l divatszövet Eredeti angol ... A n g o l divat-uj donság Franczia n ő i posztó Cheviot-Kammgarn Nouveauté

115 117 115 115 115 120 ... 120 120 120

méterje frt — . 4 5 -.58 — 65 cm.széles —85 » -85 » 1.10 » 1-35 » 1.20 » 1.40 t.50 » 156 » 1.80 »

osztálya

L e g ú j a b b schottisch n ő i posztó ... 120 cm. széles méterje frt Matelassé de laine 120 » » H a u t e Nouveauté „. ... 120 » » Britisch K a m m g a r n „...120 » » Schottisch Relief-Crépon . 120 Haute Nouveauté Ottomán . 120 Exceptionell divatujdonság . 120 N ő i posztó legjobb minőség , 120 K a m m g a r n francais ... . 120 Thibet posztó ( H i u t e noveauté) .120 H a u t e N o u v e a u t é Plissé . 120

Selyemszövetek

1.90 2.05 2.30 1.95 235 2.50 2.20 2.75 2.75 3-5° 43°

osztálya

újdonságok minden képzelhető fajtában, méterje 60, 95 kr. frt 1.15 (gyönyörű újdonság Sicilienne-alapon frt 1.20, 1.25, 1.45, 1.50, 1.60, t 75, 2.50, 2.80. 3.10, 3.30, 3.40, 4, — 4.90, 5.10 legújabb divat legjobb minőség). Fekete, legújabb tiszta selyembrocat (legszebb minták) méterje 95 kr., frt 1.60, 1.70, 1.75, 2.10 2.20 (legjobb, legszebb minőségek). L e g ú j a b b , schottisch selyembársony méterje frt 1.45. Legújabb blousokra. » » patentbársony méterje frt 1.15, legújabb blousokra. Selyempliiss m i n d e n színben, méterje frt 1—1.35, legújabb blousokra. Ruhabársony » » > 4 6 , 56, 8o, 98, kr., frt 1.20, i . 4 5 , 2.30. A parti

B a r c h e n t és flanelcotton Legújabb, legszebb minták legjobb Flanellcotton I-a Flanellcotton „. .„ _ ............ Nordpolflanell _ Himalayaflanellcotton Islandi Velour-flanell „ Franczia flanell dessiné Veloutine-flanell „

minőségek ! méterje 18 ktv » 25 » » 26 »» 30 » » 38, 4 ° » » 45 * » 52 »

Ú j o n n a n berendezett különleges

osztálya

Nansen Double-flanell méterje R u h a barchent ,„ » 3 ° 35 Eskimo flanell „ ... » Flanellette dessiné _ .„ .„ » L a w n Tennis flanell > Franczia divat barchent .„ .„ » 40 45 Crépé r u h a barchent... _. ... L e g k ü l ö n b ö z ő b b finom ruha barchentek mit. 40, 45, 48, 50, 52,

SZÖnyeg

ÓS f ü g g ö n y

Bátorkodom a n. é. közönséget a különösen gazdag és képzelhető legnagyobb választékra — a ban

— különösen

figyelmeztetni

és telepem megtekintésére tisztelettel meghivni. Kiváló

tisztelettel

fönt

55 44 40 29 24 52 27 55

kr. » » * > > »

osztály. elősorolt

újdonságok-

LESSNER D.

Vidékre nagy képes divatlapok és különlegességi árjegyzékek, szőnyegek és függönyökről, kivánatra ingyen és bérmentve küldetnek.

K *********

******************** *******

IE R D É L Y I | $

cs. és kir. udvari fényképész

^eköfési fctblák

,

.. , „ s

3 Kossuth Lajos- és TJjvilág-utcza sarkán levő -e- U J M Ű T E R M É T

Váczi-u. 30.

megnyitotta.

Bejárat: Ujvilág-utcza 2. sz. * *

ft

TELEFON.

LIFT.

Fiók-műterem

V., Erzsébet-tér 18.

*************

kaphatók.

CALDERONI és TÁRSA

»

tudatja, hogy

.. _ .

(egy évfolyam 2 kötet) k ö t e t e n k i n t 1 frt 30 k r . előleges beküldése után portomentesen

£

«

5 _

„A HÉT" eddig megjelent összes köteteihez

£ **************

BUDAPEST.

Kis hid-u. 8.

Színházi látcsövek alumíniumból legkülönbözőbb kiállításban, kitűnő üvegekkel,bőrtokban v a g v elegáns peluche zacskóban. Siói látcsövek fogantyúval. Legujabo Zenss-féle lávesövek. Tábori, vadász- és verseny-látesövek legújabb átalakítással á tirage rapidé. Sálon lorgnettek. Orr csíptetők és szemüvegek arany, ezüst, teknősbékacsont keretben legjobb üvegekkel. Stereoskop szekrények. Aneroid légsulymérők. Terem- és ahlak-hőmérök diszes kivitelben. Rajzeszközök. Fényképészeti készülékek stb. dusz választékban.

Árjegyzékek

Budapest, 1897. Nyomatott a z " A t h e n a e u m *

kivánatra

bérmentve

irodalmi és nyomdai r. társ. betűivel.

küldetnek.