Zempléni Reformátusok Lapja

IX. évf. 2.sz.

2006. Pünkösd havában

Zempléni Reformátusok Lapja A Zempléni Református Egyházmegye gyülekezeteinek időszakos lapja

Tartalom Az Ige mellett Az ég felé nézve - Györky Szilvia Vegyetek Szentlelket - Tar László Pünkösdi Lélekkel egy életen át - Szabó Ágnes Gondold tovább, imádság - Dr. Sándor Endre Gyógyítás az emberevők földjén - Prof Dr. Puskás János Beszámoló egy németországi konferenciáról - Virágh Sándor Zempléni presbiteri konferencián jártam - Aros János Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből - Virágh Sándor Hitünkben megerősödve - Técsi Zoltán Crescendo Akadémia és Fesztivál Sárospatakon - Dudás Eszter Vers: Megtérésem - Gönczy Benjáminné Könyvajánló Szerkesztőségi üzenet

J óel próféta beteljesült jövendölése Ö t földrész lakóinak örömhíre. V ilág bűnét elhordozta Mesterünk, E lmenvén mennyekbe, az Atya jobbjára ült. L eküldte onnan áldott Szentlelkét, SZ eretetének égő szent tüzét. E gyetértővé vált a soknyelvű világ, N épek fiai a bátor apostolokat hallják, T üzet fogott szívvel tesznek bűnvallást. L elkek élő köveiből születik az Egyház, É lő hittel imádkoznak, s szeretik egymást. L emondva vagyonukról, az Urat várják. E lcsitul az édes bortól részeget kiáltók hangja, K iábrázolódik a Krisztus test szeretet parancsa. Ú j korszakba lépett pünkösdkor az emberiség R ideg törvényeskedést felvált az igehirdetés. I sten világossága tölti be a hívő szívet, lelket, S okasodnak az üdvözülők, szenvedés ellenére. T e se kerüld el mai Saul a damaszkuszi utat E gész életedre szólóan vár ott Megváltó urad. N eki szenteld mostmár hálaadásként földi utad.

Virágh Sándor

Sárospatak

Áldott pünkösdi ünnepeket kívánunk lapunk minden olvasójának

Zempléni Reformátusok Lapja

2

Az Ige mellett Az ég felé nézve

(ApCsel 1:9-11)

Mire gondolhattak a tanítványok, amikor Jézus a szemük előtt a mennybe vétetett? Negyven napig közöttük járt a feltámadás után. Talán azt is remélték, hogy ez így is marad, amíg élnek. Talán el lehet felejteni a sok szenvedést, a megkínzást, a halált – mindazt, ami saját gyávaságukra, hitük felszínességére emlékeztette őket. Igen, ilyen is tud lenni az ember. Gondoljunk csak azokra, akik néhány évvel ezelőtt, „piros könyvecskével” a mellényzsebükben, azt nyilatkozták nagy bölcsen, hogy nincs Isten. (Megjegyzem, gyakran ma is elhangzik ez a vélemény. Nem is kell hozzá gyász, tragédia – „csupán” az, hogy Isten nem szolgálta ki az önző terveket és vágyakat.) Aztán jött egy változás, rövid elhalványulás után ismét megjelentek, ki melyik oldalon. Van, aki éppen Isten „oldalán”, először gyenge, majd egyre erősebb hangon hirdetve, hogy Ő mégiscsak létezik. Vagy gondoljunk arra a farizeusi viselkedésre, amikor Jézus meghalt a kereszten – megszeppenve hallgattak, valóban érezhető volt, hogy megrémültek. Hiszen az ember egy kicsit mindig megrémül attól, hova képes süllyedni. Ugyanakkor már a feltámadás után másnap azt kezdték terjeszteni, hogy másképp történt minden, Jézus nem is halt meg, testét ellopták, hazug mágia volt az egész… Törvényeket hoztak, és mai napig sem ismerik el, hogy Jézusnak milyen különleges a helyzete a világon, hogy senki és semmi nem léphet a helyébe. A tanítványoknak is időre volt szükségük ahhoz, hogy újra hinni merjenek. Megdöbbenve álltak az események előtt, hogy az ígéret valóban beteljesedett. Visszatért Jézus, s negyven napig velük maradt. Itt van az ő és a mi hozzáállásunk fordulópontja. Erős a kísértés, hogy megmaradjunk egy olyan szinten, amikor minden lehető törvényt meghozunk, csak hogy az igazságot elnyomjuk, semmissé tegyük. Húsvétkor a „nép” állt, és bámult a keresztre. A tömegnek az a része, amely hitte, hogy Jézus megváltói – isteni tulajdonságokkal bír, arra várt, biztos volt benne, hogy a Megváltó lelép a keresztről. A tömeg másik része elégedetten nézte, hogy végbemegy, amiről úgy gondolta, hogy helyes. Jézus, aki minden hiányosságukra, bűnükre rámutatott, végre meghal, vele a lelkiismeret-furdalásuk is. Egyfajta válaszút volt ez a néhány óra, és ehhez a válaszúthoz mindannyian megérkezünk életünk során. Hiszen az ember oly sok mindentől fél.

A másik ember szájától, a szóbeszédtől. Fél az igazság mellett állást foglalni. Bizony mind a mai napig ott van bennünk az elrejtőzés kényszere, mindenféle szinten. Elrejtjük a világ elől valódi énünket, életünket. Milyen megdöbbentő belelátni valakinek az igazi életébe, amely látszólag egész más. És félünk attól is, hogyha az igazság mellett harcba merünk indulni, „kimegyünk a divatból”. A legjobban viszont igazán attól félünk, hogy a mennybe nézve olyasmit látunk – ami az igazi önmagunk –, amiről minden áron el akartuk terelni a figyelmet: hogy gyávák, álságosak és kishitűek vagyunk. Farizeusként belemosolygunk azoknak szemébe, akiket elárultunk, kihasználtunk. Ha netán túl közel kerülnénk ahhoz, hogy a világ is meglássa hitünk ürességét, gyorsan másról kezdünk beszélni, teljesen fölösleges, hasonlóan üres dolgokról. A porhintés nem új dolog. A farizeusok úgy tettek, mintha nem adták volna el a lelküket, mintha minden a legnagyobb rendben volna, mintha a római megszállás nem jelentene semmit, és a templomi istentisztelet nem vált volna bálványimádó szertartássá. El akarták felejteni azt is, hogy Jézust félelemből akarták eltüntetni. Az isteni fény rávilágít igazi önmagunkra, és igencsak nagy sötétséget látunk magunkban olyankor. Ez a történés bár iszonyú fájdalommal jár, de ha kiálljuk, továbbléphetünk Isten felé. Ha magunkat végre Isten szemével látjuk, felszabadulunk attól a terhes „feladattól”, ami a világ elvárásai miatt nehezedik ránk – hogy mást mutassunk magunkból. És akkor, negyven nap múlva, a döbbenetből fel sem ocsúdott tanítványok ott állnak, és felnéznek az égbe, Jézus után. Ha csak az emberre nézünk, olykor felfordul a gyomrunk attól, amit láthatunk. A mennybemenetel azt üzeni: ha odafordulsz a menny felé, akkor láthatod meg, hogy mi voltál, és mivé tudsz lenni, ha Isten által a félelmed elmúlik. Isten meg tudja és meg is fordítja a bűneiből alázatosan a menny felé tekintő embert. És akkor, csakis akkor látja meg az ember, hogy nem elég arról panaszkodni, hogy rosszabbul élünk, mint néhány éve. Nem elég elmondani, hogy milyen rossz dolgok történnek velünk. A mennybemenetel a hitnek olyan megerősítést ad, hogy az ember nem tud másra nézni, csak Istenre. Mellékessé, semmissé válnak a hiábavaló dolgok. Istenre és egyedül Őrá nézve (nem pedig érdekekre, pártokra, bosszúkra) megértjük, hogy Jézus feltámadása nemcsak mindent eldöntő hitelessége az ígéreteknek – hanem éppen a mennybe emelkedő Jézus ragad ki


3

a homályból. Nem kell többé rejtőzködni, nem kell a magdalai Mária magányát érezni, hiszen ezután mindig tudják, tudjuk, hogy hol van Jézus, hol van az Isten, és tudjuk, melyik út vezet Hozzá. Isten elfogad minket, ha mi elfogadjuk, és belátjuk, hogy tényleg gonoszak vagyunk. És nemcsak elfogad, de a helyes hozzáállásunk lehetővé teszi, hogy éppen olyanná változtasson, amilyenek mindig is lenni szerettünk volna, amit eddig a világ

Vegyetek Szentlelket!

„Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondván rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!” Jn.20,21-23

A keresztyének legnagyobb ünnepei mind valamilyen csodás eseményhez kapcsolódnak. Karácsony az Isten testet öltésének csodájáról beszél, Húsvétkor a feltámadás csodájával telik meg a szívünk és Pünkösdkor szintén, valami emberileg megmagyarázhatatlan jelenségre em-lékezünk. Az Isten Lelkének csodás és egyben titokzatos munkálkodását ünnepeljük, a Szentlélek kiáradásának nagy eseményét, amikor a tanítványok először szembesültek a Jézustól kapott Pártfogó hatalmával. Hangsúlyos, hogy a Lélek áradásával akkor először találkoztak a tanítványok, de nem utoljára. A Szentírásból tudjuk, hogy amikor az első gyülekezet tagjai közösségben imádkoztak „megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel és bátran hirdették az Igét.” /Apcsel.4,31/ Vagy, amikor Péter apostol Kornéliusz házában járt, a Szentlélek leszállt mindazokra, akik hallgatták az Igét. /Apcsel.10, 44/ A pünkösdi ünnep csodája tehát nem egyszeri alkalom, megismétlődhet újra, mint ahogy már megismétlődött nagyon sokszor számos keresztyén életében, mert

felé hazudtunk. Ilyen lelkiállapotban nem félünk többé felnézni a menny felé, az Isten felé tartó Jézusra, mert többé nem kell tagadnunk magunk előtt belső lényünket. A mennybemenetel csak az ilyen emberek számára ígéret. Azt ígéri, hogy (bár más formában), de ugyanígy ér véget majd a mi életünk is.

a Szentlélek munkája nem ünnepi alkalomhoz kötött. De vajon miként részesülhetünk mi is a Szentlélek életeket átformáló csodás erejében? Nagy kérdés, hogy egyáltalán tehetünk-e bármit azért, hogy a Szentlélek ereje betöltse az életünket? Érdemes felfigyelni arra, hogy amit Jézus mondott a tanítványoknak, az felszólító módban van: „Vegyetek Szentlelket!” Jézus a Szentlelket nem csak a legkiválóbb tanítványoknak tartogatja. Lássuk meg, hogy „nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli Őt, és igazságot cselekszik.” /Apcsel 34,35/ Jézus minden tanítványnak szól: „Vegyetek Szentlelket!” Mindenkinek kínálja. Rajtunk áll tehát, hogy elfogad-juk-e, engedjük-e, hogy lényünket át meg áthassa, engedjük-e, hogy életünket formálja, vezesse? Akkor hát csak rajtunk múlik, hogy veszünk-e Szentlelket vagy nem? Kedvünk szerint rendelkezhetünk vele attól függően, hogy szükségünk van Rá, vagy nincs? És, ha éppen nem érezzük szükségét, akkor figyelmen kívül is hagyhatjuk akár a Szentlélek vezetését? Nem! Nem erről van szó az Igében! A Lélek olyan, mint a szél, sem gerjeszteni, sem megállítani nincs módunkban. Nem mi rendelkezünk Vele, hanem Ő rendelkezik velünk. Azonban raj-tunk áll, hogy elfogadjuk, vagy megoltjuk magunkban a Szentlélek munkáját. Számos népszerű TV - vetélkedőben biztosítanak

Györky Szilvia,

Alsómihalyi, Szlovákia

bizonyos segítségeket a játékosoknak, amelyek lehetővé teszik, hogy a jó megoldásra rájöjjön az illető játékos, akkor is, ha egyedül nem tudná megoldani a feladatot. Bizony sok esetben nem használják ki a segítséget akkor sem, amikor nyilvánvaló, hogy maguktól nem biztosak a jó megoldásban. Mint minden hasonlat ez is „sántít”, mégis sokszor hasonló módon nem vesszük igénybe a Szentlélek segítségét életünk problémás kérdéseiben. Nem kérjük, nem imádkozunk érte. Nem figyelünk Rá. Pedig Jézus, földi életünk során sohasem zárkózik el előlünk. Ma is szól: „Vegyetek Szentlelket!” Ha nem engedjük, hogy vezessen minket, az a lélek megoltását, munkájának lerontását jelenti. Teológus diákként legációs szolgálatra indultam. A Keleti pályaudvaron igyekeztem a vonathoz, amikor elmentem egy asszony mellett, aki hatalmas terhekkel megrakodva „vánszorgott” velem egy irányba. Az állomás tele volt emberekkel. Mindenki közönyösen ment el mellette, bennem pedig Isten lelke munkálkodni kezdett: Segíts neki! Te is abba az irányba mész. Én azonban hamar elfojtottam magamban ezt az érzést, pedig nagyon erősen dolgozott bennem. De hát itt annyi ember van. Miért pont én segítsek, meg aztán lehet, hogy tolakodásnak is venné, ebben a nagyvárosban nem bíznak az idegenekben az emberek. Lehet, hogy csak megijeszteném, még azt hinné, valami szélhámos


4 vagyok, aki ártani akar neki. Hamar meggyőztem magam és elmentem a nagy terheket cipelő hölgy mellett… Időben érkeztem a vonathoz kényelmesen megkerestem a helyemet. Indulás előtt egy perccel azonban nagyon megdöbbentem, mert egy hatalmas koffer közeledett felém, amelyet az a hölgy tuszkolt végig a kocsin, aki mellett idegenül mentem tovább. Aztán láttam, hogy előveszi a helyjegyét, megnézi, és leült mellém. Rájöttem, hogy egész idáig segíthettem volna neki. Isten többet várt tőlem, én azonban megoltottam magamban a lelket, nem figyeltem vezetésére, ezért akkor ott nem tudtam betölteni teljes mértékben Istentől rendelt feladatomat. Jó lecke volt, hogy megtanuljam: Ne legyünk restek, ne legyünk elbizakodottak, ne akarjunk a magunk feje után menni, amikor van segítség, amikor van, aki vezet, tanácsol, tanít minket, hogy életünk Istennek tetsző lehessen. Amikor engedjük, hogy Isten lelke munkálkodjon bennünk és általunk, amikor „veszünk Szentlelket” akkor csodákat élhetünk át, hadd említsek ezzel kapcsolatosan is egy példát. Teológiai tanulmányaim előtt ápoló

voltam. Szolgálatból hazafelé indultam, amikor észrevettem az utcán egy fekvő embert. Furcsán remegett egész testében, próbált felállni, de még felülni sem tudott. Ápolói hivatásom teljes tudatában indultam, hogy segítsek rajta, amikor odaértem mellé láttam, hogy az út túloldalán néhány iskolás kamasz nevet rajta, akkor már éreztem az erős alkohol szagot is, ami a rosszullét okozója volt. Különös gondolat vert gyökeret a szívemben: hazaviszem, nem hagyom, hogy vásott kölykök röhögjenek egy idősödő emberen, még akkor sem, ha emberileg nézve lehet, hogy megérdemli. A vállamra kaptam és lassan szinte tyúklépésben elindultunk csak úgy vaktában a városba. Hallottam, hogy a nevetés erő-södik a hátam mögött, ekkor kezdtem gondolkodni, hova is viszem én ezt az embert, hiszen Székesfehérvár egy legalább százezer lakosú város. Sajnos „Védencemből” egyetlen szót sem tudtam kihúzni, még a nevét sem tudta megmondani, nemhogy a lakcímét. Néhány perces séta után egy panelrengeteg közepén jártunk, amikor tétován megálltam egy lépcsőház előtt. Abban a pillanatban mellém lépett egy asszony és kétségbeesett hangon

megszólított: Hol találta meg a férjemet? Mintha valósággá lett volna akkor életemben Ézsaiás próféciája: „Ezt mondja az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje: Én az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.” /Ézs.48,17/ A Szentlélek az Isten szolgálatához szükséges csodás erő hordozója, aki mennyei erővel támogatja a tanítványokat, ezért lehetséges minden körülmények között az, amire a zsoltáros buzdít: „Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel” /Zsolt.100,2/, hiszen „a világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” /Róm.8,19/ Mi keresztyének csak úgy tudjuk betölteni Istentől rendelt küldetésünket, ha engedjük, hogy Isten Lelke tanítson, vezessen minket. Csak akkor tapasztaljuk meg a Szentlélek nemcsak pünkösdkor munkálkodó csodás és titokzatos erejét, ha engedelmeskedünk Jézus szavának, aki minden tanítványának mondja: „Vegyetek Szentlelket!” Ámen.

Tar László Péter Sárospatak

Pünkösdi Lélekkel egy életen át Én nem tudom, hogy kinek mit jelent pünkösd, mit tanult róla, és mit élt már át belőle. Mert pünkösdkor csoda történt Péterékkel, hiszen annyi nyelven szóltak, ahány féle nyelvű ember hallgatta őket. Vajon csak ott és akkor történhet meg a csoda, csak Péterék kapták a Lélek vezetését? Szeretnék most bizonyságot tenni, hogy nem csak ott és akkor, hanem ma, és mindörökké megtörténhet a csoda, a Lélek vezetése. Szabó Ágnes vagyok, református lelkész, szolgálati helyem Karcsa. Amikor kisgyermek voltam, édesanyám és édesapám rendszeresen elvittek az istentiszteleti alkalmakra, jártam gyermek istentiszteletekre, és mindig tetszett, ahogy a lelkipásztor tanított, okított minket és a gyülekezetet is. Bár visszaemlékezve tudom sokszor nem is ott jártak a gondolataim, és nem is fogtam fel, amit mondott. Majd konfirmáltam, ami vallástétel hitünkről, és én, ahogyan egy 13 éves gyermek hihet, hittem. Ezután a Sárospataki Református Gimnáziumba nyertem felvételt, és itt is nagyon sokat tanultam az életről, Istenről, a világról, melyet ő teremtett, és persze az emberről, aki sokszor nem teljesíti Isten akaratát. Igen, jól olvassák, még sehol nincs benne a Lélek vezetése. Tizenéves fejjel inkább próbálja az ember a maga útját járni, de valahol mélyen a szívemben ott élt, hogy nem elég ha csak én vezetem az életem. Negyedikes lettem, pályaválasztás. A legnehezebb döntés egy ember életében, mert egy egész életre szóló döntést hoz. Mi leszek, ha nagy leszek? Lelkész.


5

Válaszoltam, és tudtam az utam a teológiára vezet, ami nem is volt messze, és voltak már barátaim. Isten útjai kifürkészhetetlenek – szoktuk mondani, és ez az én életemben is így volt. Teológiára akarok menni? Tanuljam egy kicsit az életet. Az első alkalommal ugyanis nem sikerült s felvételim, így egy évet jártam a Comenius Tanítóképző Főiskolára. Számomra valóban az élet volt. Önállóan kellett magamról gondoskodni, pénzemet és időmet jól beosztani, barátokat szerezni. Eleinte még visszajártam a teológiára barátaimhoz, áhítatra, beszélgetni, majd ezek az alkalmak elmaradtak, és akkor az a gondolat fogalmazódott meg bennem: úgyis szeretem a gyerekeket, így Isten biztosan azt akarja, hogy itt maradjak. Sem nem volt Isten igéjének alátámasztása, sőt év végére már lelkemben sem éreztem, hogy nekem ezt kell csinálni, vagy itt kell maradni, hiszen nem találtam közösséget, akikkel együtt imádkozhattunk volna, nem voltak barátaim, és úgy éreztem, nem bírom ott sokáig. Mit csináljak? Ekkorra már a Bibliaolvasást is kezdtem hanyagolni, az imádság csak akkor fogalmazódott meg ajkamon, ha segítségre volt szükségem, így abszolút nem hallottam, és nem is értettem Isten üzenetét és akaratát. Míg egy szép napon az egyik barátnőm, aki akkor már elvégezte a teológia első évét, felhívott, hogy: ugye jössz holnapután felvételizni? Isten küldött valakit, aki elindította bennem újra a gondolatot, lelkipásztor legyek. Persze az első reakcióm tagadás volt: nem tanultam semmit, már régen ki se nyitottam a Bibliámat, nem tudok lassan egy éneket sem, és egyháztörténetről meg ne is beszéljünk. Nem baj – mondta ő nekem nagy bizonyosan – csak pakolj össze és gyere, ne add fel, majd együtt tanulunk. Nem tudom miért, de nem ellenkeztem. Mondtam édesanyámnak: megyek felvételizni a teológiára. Először ő is csodálkozott, aztán nem szólt semmit. Először az életben éreztem, hogy nem én irányítom az életemet. Pedig akaratos lehettem volna, de nem tudtam ellenállni. Bizonyára sok embertársam érezte már, amikor Isten magához húzza és nincs mit tenni. Jó érzés. A következő Lélek-vezetés az az volt, amikor ugyanazokat a kérdéseket kaptuk a felvételi vizsgán, mint előző évben. Olyan érzés volt számomra mintha mindent újra kezdhetnék. Új lehetőséget kaptam az Úrtól, hogy valóban az Ő gyermeke, sőt, szolgája legyek. Isten kegyelméből felvételt nyertem, bár szerintem nem tudtam felfogni. Majd második évben édesapám meghalt, ami nagyon megviselt, és nem csak magam miatt, hanem azért is mert édesanyám egyedül maradt, hiszen én keveset jártam haza, a bátyám pedig házasember volt. Elkeseredtem, és nem tudtam mi tévő legyek, sőt elbizonytalanodtam, hogyan fogok én másoknak segíteni, ha én magam is szomorú leszek, hogyan tudok vigasztalást nyújtani, ha nekem is fáj a szívem. Isten nem maradt válasz nélkül: az Ézsaiás 61, 1 lett vezérigémmé, mióta ezzel biztatott az Úr: „Az Úr Isten lelke van énrajtam azért, mert felkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömet mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást.” Úgy gondolom ennél nagyobb bátorítás és erővel való feltöltekezés nem is kellett számomra akkor. Az Úr Lelke erősített meg, Ő mutatta meg az útirányt, merre kell tovább mennem. Így Istenben mindig bízva, hogy megsegít, és tőle kérve erőt e feladatokhoz, és néki hálát adva életem minden percéért fejeztem be teológiai tanulmányaimat. Ne gondolják, kedves testvérek, hogy ennek itt vége. A következő nagy lelki vezetést akkor kaptam, amikor a karcsai gyülekezet meghívott lelkipásztorának. Sorra vehetném azokat az igéket, amelyeket akkor kaptam, amikor nagy teher nyomta a lelkemet: „Kész szívvel áldozom neked: áldom a te nevedet, Uram, mert jó. Mert minden nyomorúságból megszabadított engem, s megpihentette szemeimet ellenségeimen. Zsolt 54, 8-9” vagy „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz. Zsolt 55, 23” vagy „Mikor félnem kellene is, én bízom tebenned. Isten által dicsekedem az ő igéjével, az Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem. Zsolt 56, 4-5” Mind – mind Isten Lelkének vezetése volt, amikor az ember elbizonytalanodik emberek miatt, ereje miatt, Isten küld erősítést, küldi Lelkét, bátorságát, és erejét, amely mindig nagy segítség az ember számára. Azóta is nincs olyan nap, amikor ne az lenne az első, hogy az ő vezetését kérném, nélküle nem tudnék gyülekezetet vezetni, nélküle nem lennék képes örömhírt vinni a szegényeknek, nem tudnám hirdetni a foglyoknak a szabadulást, és a megkötözött léleknek a szabadulást. Nem csak pünkösdkor élheti át az ember pünkösd csodáját, hanem egy életen át a pünkösdi csodában kell élnünk, mert így tapasztalhatjuk meg Isten Lelkének vezetését. Ebben bízva kívánok mindenkinek áldott pünkösdi ünnepet, a Lélek erejének megtapasztalását. Kívánok minden lelkipásztor testvéremnek, és minden legátusnak áldott pünkösdi készülést.

Szabó Ágnes

Karcsa


6

Gondold tovább

AZ ÜNNEPTELEN FÉLÉV NEM TÉTLENSÉG!

Óriási tévedésben élünk! Mintha valamit nagyon félreértenénk! Most, amikor elmúlt a húsvét, majd mennybemenetel és a pünkösd, azaz elmúlik az ünnepes félév, akkor nagyon sokan úgy gondolkoznak: Jó, elmúlt, letudtuk. Már nincs házi-istentisztelet, kevesebb az istentiszteletek, bibliaórák száma, kevesebb prédikáció hangzik el, kevesebbet szól a harang, azaz több lesz a szabadidő. S majd ősszel, a betakarítás után, sőt, majd adventben kezdődik az új egyházi év! Valami olyasmit tapasztalunk, mintha nem is mondta volna el az Úr Jézus mennybemenetele előtt a missziói parancsot, vagy mintha az csak az egykori apostoloknak szólna. Hogy is mondta? Mit parancsolt? „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16, 15). Tehát szó nincs arról, hogy az egyházi év szerinti ünneptelen félév, az egyfajta nyári szünet! Az egyház soha nem alakult volna meg, soha nem terjedt volna el, ha az apostolok így gondolkoztak volna. Ez nemcsak a szabadságok, egyáltalán nem csak a feltöltődések ideje, hanem az evangélium továbbadására rendelt idő! Persze megyünk mi széles e világra, de nem az evangéliumot hirdetni, hanem szétnézni, világot látni, ismerkedni más kultúrákkal… A „minden teremtménynek” nem jelent mást, mint azt, hogy minden egyes embernek (Biblia magyarázó jegyzetekkel). Fáradozzunk tehát azon, hogy az evangélium, az isteni örömüzenet eljusson minden emberhez! Gondoljuk tovább, hogy városunkban, a falunkban, rokonságunkban hány olyan ember van, aki nem ismeri a Megváltót! Nem tudja, hogy Jézus őt is megváltotta. Valóban jön az úgynevezett ünneptelen félév, de ha az ünnepes félévet hűségesen eltöltöttük, ha nem csak hallgatói voltunk az igének, akkor, ha átéltük, hogy Urunk értünk támadt fel, értünk ment mennybe és ránk is kitölti Szentlelkét, akkor nem tehetjük, hogy ne szóljuk, ne hirdessük az evangéliumot minden egyes embernek. S, ha ezt tesszük, akkor lesz módunk Urunk parancsának eleget tenni!

IMÁDKOZZUNK!

Mindenség Istene, áldott légy, hogy napról-napra gondunkat viseled és bűneinket megbocsátod Jézus Krisztusért, a Te Egyszülött Fiadért, a mi Urunkért! Most, amikor az egyházi esztendőben az ünnepes félév végéhez értünk, köszönjük, hogy nemcsak hallgatói, néma szemlélői lehettünk annak, amit értünk az idvezítés történetében tettél, hanem átélhettük, hogy mindent értünk tettél. Most azért könyörgünk Hozzád, hogy az Atyától és Fiútól származó Szentlelkedet töltsd ki reánk! Szeretnénk átélni, mint egykor az apostolok, hogy a Te áldott Szentlelked minket is meg tud mozgatni, s így mozgásba lendülhet az anyaszentegyház! Segíts bennünket, hogy ne a mi emberi akaratunk, ne a mi emberi lelkesedésünk vezesse és vigye a Te egyházadat előbbre, hanem add, hogy csontjaink közé rekesztett tűzként vigyen, hajtson, szárnyaljon bennünk a Lélek tüze, s így parancsodnak eleget tudjunk tenni, hogy embereket halásszunk, és tanítványokká tegyük azokat, akik eddig nem a Te néped tagjai voltak! Szentháromság, egy, örök és igaz Isten, nem azt kérjük, hogy mindannyian igehirdetőkké váljunk, hanem azt, hogy az élet legkülönbözőbb területein tudjuk a másokat számodra megnyerő missziói munkát végezni! Segíts Lelked által, hogy ott legyünk az elesettek mellett, ott legyünk a kórházakban a szenvedők és haldoklók mellett, s éreztessük meg velük, hogy Te szereted őket, s azt akarod, hogy ahol Te vagy, ott legyenek a Te szolgáid is! Segíts, hogy a testileg és lelkileg sérült emberek is megismerhessenek szolgálatunk által Téged! Adj erőt a betegek körül forgolódóknak, az orvosoknak, ápolóknak, rokonoknak! Felemeljük szavunkat azért a vékony rétegért is, akik úgy érzik, hogy minden sikerül az életükben a maguk ereje által. Éreztesd meg velük, hogy az erő forrása Te vagy! Segíts bennünket ebben az ünneptelennek látszó félévben, hogy akaratod cselekedjük, hogy embereket Szentlelked által tanítványokká tegyünk! Urunk, add erőd! Add a pünkösdi Lélek tüzét! S Te növeld az üdvözültek seregét! Ámen!

Dr. Sándor Endre Vámosújfalu


7

Gyógyítás az emberevők földjén – válogatás a „Missziz doktor” leveleiből Az idei év szeptemberében emlékezhetünk meg Molnár Mária születésének 120. évfordulójáról. Molnár Mária neve az Admiralitás-szigeteken végzett missziói munkájáról ismert elsősorban. A missziós munkáján túl nehéz szolgálatot jelentett neki a gyógyító munkája. A nemrég még embert evő pápua bennszülöttek testi és lelki bajaira gyógyírt adott. A „Missziz doktor”-t még a messzi szigeteken is várták, hogy meggyógyítsa az ott élő betegeket. Kiutazása előtt a trópusi betegségek kezelésében is jártasságot szerzett. Tudását remekül hasznosította a trópusi szigeteken. Honnan szerezte azokat az ismereteit, aminek segítségével a mánuszi és a környező szigeteken élők gyógyítását végezhette? Erre így emlékezett Molnár Mária az önéletrajzában: „… jelentkeztem diakonisszának a Bethesdába. Itt elvégeztem a polgári iskolát, tanultam anatómiát, operációknál orvosoknak segédkeztem. Sokoldalú képzést kaptam, amely képessé tett önálló munkára is. Pulzusmérés, vizeletvizsgálat, orvosságok adagolása, injekció- és infúzióadás mind feladatom volt. Kisebb műtéteket hajtottam végre, és megismertem minden operációs műszert.” Édesapja 1908-ban hirtelen meghalt, ezért műtősnővérként helyezkedett el különböző kórházakban. Az első világháború idején tábori kórházban dolgozott, ahol sok tapasztalatot szerzett a gyógyítás terén. Itt az ápolószemélyzet kiképzésében is részt vett, illetve a protestáns istentiszteletek egyik szervezője volt. Bátor helytállásáért és a kórházban végzett kitűnő munkájáért kitüntetésekkel is jutalmazták. Megkapta a koronás ezüst érdemkeresztet a vitézségi érem szalagjával és a vöröskeresztes érdemérmet a hadi ékítményekkel. Molnár Mária hamar beilleszkedett a pápuák közé az Admiralitás-szigeteken, akik elfogadták őt, és egyre többen gyógyultak meg a kezelések után. A „Missziz doktor” egyre ismertebb lett a távoli szigeteken is. „A bennszülöttek mindenkinek nevet

adnak. Mivel az én fő feladatom a betegeket szolgálni, nekem a ,Missziz doktor’ nevet adták. Nem szükséges hozzá egyetemi diploma, csak egy szemüveg és csipesz. Nekem mindkettő van .” Mánusz, 1928. március 6. „Így hamarosan világos lett előttük, hogy betegeket jöttünk megnézni, sebeiket bekötözni. Fogat kellett húznom, sebeket kezelni. De mikor a sok beteget láttam, aggódni kezdtem, hogy nem lesz elég a magammal hozott kötszer.” Mánusz, 1928. március 6.

A sebészeti ismereteket szinte minden nap alkalmazta, mert kisebb-nagyobb műtéteket végzett. „Már két hét óta itt vagyok Pitilun, ahol már első

nap operációt végeztem, fel kellett nyitnom egy daganatot

egy ember nyakán.”

Pitilu, 1928. március 22. „Ezután kezdődik a betegek kezelése. Kezelésre 18-20-an járnak naponta, többnyire sebekkel. Már több kisebb műtétet is végeztem, nagyobb tályogot nyitottam fel.” Pitilu, 1928. március 28. „A fején két hatalmas vágás volt, hat öltéssel kellett bevarrnom.” Pitilu, 1939. október 28. A szigeteken gyakoriak voltak a járványok, amelyek visszatérően tizedelték a lakosságot. Ekkor tudta Molnár Mária használni a világháború alatt a járványkórházi tapasztalatait. „Két hónap óta járvány pusztít nálunk. Sokan meghaltak a bennszülöttek közül. Sokan a betegségtől

való félelmükben az erdőbe menekültek, azt hitték, hogy az erdő sűrűjében nem találja meg őket a betegség.” Pitilu, 1929. november 19. „Már vagy két hete ismét járvány pusztít a bennszülöttek között, hasonlít a spanyol influenzához.” Pitilu, 1931. szeptember 2. Gyakran kellett szüléseknél is segíteni, ami szintén nagy feladatot jelentett. „Az Úr ismét nagyon közel volt hozzánk,

amikor de Rooné, november 21-én negyedik gyermekét megszülte. Nagyon féltünk, mert a gyermek haránt feküdt, így de Rooné életveszélyben volt, mert semmiféle orvosi segítségünk nem volt. …a gyermeket meg tudtam fordítani a gyorsan bekövetkezett szülés alatt.” Mánusz, 1931. december 1. „A múlt héten szüléshez hívtak, egy keresztyén házaspárnak ikrei születtek. A második kisfiút már halottnak tartották a bölcs bába, de Isten annyi erőt és bölcsességet adott, hogy sikerült életre keltenem.” Pak, 1940. február 4. Molnár Mária leveleiből válogattam a fenti részleteket. Ezek kiválóan bizonyítják azt, hogy a protestáns missziói munka mellett a gyógyítás is fontos szerepet kapott a mindennapok során. A pápua lakosság lelkének gondozása mellett az egészségének helyreállítása is Molnár Mária vállalt feladatai közé tartozott, melyet nagy hozzáértéssel végzett.

Prof Dr. Puskás János

főiskolai tanár Szombathely


8 Beszámoló egy németországi konferenciáról A Frankfurt közelében lévő Holzhausenben sorrendben már a 47. nagyheti konferencia került megrendezésre a nyugat-európai szórványban élő evangélikus és református magyarok részére. A nyolc országból összegyűlt fiatalok, családok és veterán konferenciázók részére gazdag lelki, kulturális és közösségépítő programot biztosított a fiatalokból álló szervező bizottság, melynek motorját Jób Olivér lelkipásztor családja jelentették. A világvallásokról és szektákról Budapestről Pintér Károly ny. evangélikus lelkész, a protestáns identitásról Debrecenből Bodó Sára hittudományi egyetemi tanár tartott 22 előadást, melyet a csoportos beszélgetésekben történt visszajelzések alapján nagy érdeklődés kísért. Négy előadásra Sárospatakról Virágh Sándor lelkipásztor kapott felkérést, Daniel könyve alapján hangzottak el az időszerűsített bibliamagyarázatok. A konferencia résztvevői

megemlékeztek az egykori munkatársakról, Kiss Jenő budapesti bölcsész professzor 1956 forradalmáról emlékezett meg. A közösségi élet elevenségét biztosították a tornák, a vetélkedős kirándulás, a ki mit tud? és az árverés lebonyolítása. Kulturális értékeket közvetített a táncház, a kórus munkája, és a közösségi társasjátékok tanítása, gyakorlása. Reggel és este az áhítat biztosította a lelki táplálékot, melyet kiegészített számos beszélgetés, valamint különleges élményt jelentettek a napirend utáni társas esték, versekkel, derűs élettörténetekkel, hazai-kostolókkal. A konferenciát a kórus szolgálatával szinesitett Istentisztelet, és nagycsütörtök este a megható úrvacsorai közösség zárta. A konferencia lelkiségében és életszerűségében nagy áldást jelentett a szórványban élők számára, mely a lelkigondozásuk mellett ösztönző felkészítést adott a közösségi munkára, s a szervezésben is példaadót nyújtott. v- s-

Zempléni presbiteri konferencián jártam… A sárospataki gyülekezet presbitereként évek óta részt veszek az egyházmegyei presbiteri konferencián, mert szeretem hazámat és egyházamat, és ezek az alkalmak nagyon jól szolgálják a küldetésünkben való megerősödést. A presbiteri tisztújítást követően sok új arcot láttunk a konferencián, aminek örültünk. Én megvallom, az évek során szívesen jártam vissza a találkozás öröméért is,s mint Cigándról elszármazott, jó volt a földijeimmel találkozni. A konferencia jóvoltából sok zempléni presbitertestvéremmel az ismeretségből testvériség lett. Nagyon hasznos hallani a konferencián a többi gyülekezet sorsáról, küzdelmeiről, az egyházunk egészét érintő folyamatokról. Az értékes előadások gazdagítják hitünket, szélesítik látókörünket. Az idei alkalomra a szokásosnál is jóval nagyobb számban jöttek el a presbiterek, és több gyülekezetből, mint korábban. Az előadások a testi és lelki egészség összefüggéseiről, a gyógyulás Szentírásban elénk adott lehetőségeiről szóltak. Köszönjük minden előadónak a felkészülést, tudásuk átadását. Mi hazatérve mindig beszámolunk a gyülekezet előtt a tapasztaltakról, és igyekszünk a tanultakat beépíteni szolgálatunkba. A konferencián feltöltekeztünk lelkileg is az istentiszteleteken, reggeli áhitatokon. Mindnyájan úgy érezzük, itt Zemplénben, ahol nagyon sok kis gyülekezet és elszegényedett település van, a konferencián erőt és biztatást nyertünk, hogy presbiterként egymást biztatva végezzük munkánkat Isten dicsőségére. Aros János gondnok ( Sárospatak )

Új esperes az ungi egyházmegyében. Az elmúlt időben voltunk a Deregnyői Tanulmányi Központban, majd találkoztunk közös lelkésztestületi ülésen Sátoraljaújhelyben is. Május 10-én iktatta be Dr. Erdélyi Géza felvidéki püspök tisztébe a nagyszelmenci templomban tartott ünnepi egyházmegyei közgyűlésen Mártha Géza újonnan megválasztott esperest. Egyházmegyénkből lapunk főszerkesztője vett részt az ünnepi alkalmon. Az új esperes életére, munkájára, szerettei életére Urunk áldását kérjük abban a reménységben, hogy a két egyházmegye kapcsolata a továbbiakban tovább fejlődik, s egymás munkáját a későbbiekben is tudjuk segíteni!


9

Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből Virágvasárnap együtt ünnepelt a gyülekezet és a Kollégium közössége abból az alkalomból, hogy az 1941 / 1A évfolyam alapítványának támogatói Sárospatakra látogattak. Ez az évfolyam példamutató hűséggel fejezte ki háláját volt iskolája felé, a tehetséges diákok segítésében és a kiemelkedő teljesítmények jutalmazásában. A vendégek megismerkedtek az intézménnyel, hiszen volt, aki most járt először Sárospatakon. Találkoztak a támogatott diákokkal, valamint az Istentiszteleten a gyülekezettel. Török István vallástanár hirdette az igét Tornallyay Márton Amerikában élő ny. lelkipásztor pedig a negyvenegyesek nevében szólt a megjelentekhez. A zempléni fiatal lelkipásztorok szervezésében jól működik a SZIKRA ifjúsági mozgalom. Bodrogköz gyülekezeteiből jönnek el a fiatalok a havonta más-más helyszínen megtartott összejövetelekre a mozaikszó biztatása értelmében: siess zempléni ifju, Krisztust akard. Egy alkalommal Pintér Béla zenés estjét hallhatták Sárospatakon a Lorántffy teremben. A bibliai témájú megzenésített versek, lelki énekek nem csak az igényes technikai és zenei elhangzásuk miatt hatottak, hanem a kivetített szövegen keresztül bekapcsolodhattak a jelenlévők az előadásba, s így az közös élménnyé vált. Budapesten a várnegyedben havonta érdekes összejövetelekre hívogatják az érdeklődőket a Márai Szalonba. Áprilisban „Egy hemina bor” címmel volt előadás. A címben a bencés regulában található, a szerzetesek napi borfogyasztását szabályozó mértékegységet talaljuk. A témát Vida Péter szekszárdi borász és Virágh Sándor lelkipásztor fejtette ki. A borász a szakmai ismereteken túl a belső kötődéseiről, a borral foglalkozás lelkiségről szólt, a lelkipásztortól pedig hallhatták a jelenlévők a bor bibliai előfordulásainak üzenetét és annak szimbolikáját. A közös felületet az úrvacsora bora jelentette, amely egyfelől az „életnek vize” a hit emberei számára, másrészt egy hivatás gyümölcsnek a megszentelése. Az alkalmon különleges nyelvi élményt jelentett az 1508-ból származó magyar nyelvű szereztetési ige felolvasása. Anyák napján a sárospataki templomban a Református Általános Iskola tanulói szereztek örömöt a gyülekezetnek, kedves műsorukkal. Igét hirdetett Kovácsné Hegedűs Ágota hitoktató-lelkipásztor. Bátran hangzottak a verses köszöntők a gyerekek ajkán, mely a betanító pedagógusok munkáját dicséri. Hangszerekkel közreműködtek a Farkas Ferenc Műveszeti Iskola tanárai, kis növendékeikkel. Megható pillanatot jelentett, amikor a templomban valamennyi gyermek egy szál virággal köszöntötte édesanyját, nagymamáját. A sárospataki gyülekezet nőszövetsége és énekkarosai az idén sem feledkeztek meg az erdőbényei szeretetotthon lakóiról. A látogatás alkalmával a testi erőhöz való hozzájárulásként átadásra került a személyre szóló ajándék, valamint a lelki erő és hit növelése szándékával hangzott el lelki ajándékként az áhítat, az anyák napi műsor, kórusművekkel, szavalatokkal. Az idén negyvenkilenc ifjú és három felnőtt konfirmált Sárospatakon. A vizsgát követően a nőszövetség a hagyományos szeretetvendégségen vette körül az ifjakat, családtagokat, segítve a gyülekezetben való megmaradásukat. Az ünnepélyes fogadalomtétel alkalmán a szülők nevében Sinkóné Tóth Zsuzsa bizonyságtevő erővel szólt a konfirmálás jelentőségéről, a lelkipásztori szolgálat megbecsüléséről. Sipos István főgondnok pedig intelmében kitért arra, hogy keresztyén hitünket cselekedeteinknek kell bizonyítania, és vállalnunk kell örökségünket, amelyet magyarokként és sárospataki reformátusként kaptunk eleinktől. Reménysugárként fogadhatjuk azt a tapasztalatot, hogy Sárospatakon növekszik a templomban házasságot kötők száma. Ismeretes a szomorú jelenség, hogy a térségünkből elvándorolnak a fiatalok, és a modern szokások szerint nem tartják fontosnak a hagyományos családmodellt. Ezért ad bizakodásra okot az, ha a szülőföldjükről elkerült fiatalok hazatérnek esküdni, és marad egy lelki köldökzsinór a keresztelés és konfirmáció helyével. Idén nyárra már huszonhárom pár jelezte kérését, házasságukra Isten áldását kérik. Hordozzuk őket imádságunkban, hogy ne csupán letudják a nagy eseményt, hanem életreszóló útravalót nyerjenek az igéből, és társukká szegődjön az a Jézus Krisztus, akinek szeretetére rá lehet építeni a családi boldogságot. Budapesten május 28-án vasárnap este fél 8-kor a Kálvin téri református templomban jótékonysági hangverseny lesz a sárospataki református templom orgonája javára, melyen a Timothy Bentch operaénekes által vezetett Crescendo con Spirito keresztyén Nyári Művészeti Akadémia tizenegy művész tanára ad műsort. Belépődíj nincs, támogató adományokat a perselyben lehet elhelyezni.

Virágh Sándor

Sárospatak

10 Hitünkben megerősödve Élményt és áhitatot, kétség helyett ámulatot kínált az a nyolc este, ami ProChrist címen vonzott kisebbfajta tömegeket Tokaj általános iskolájába, s ami tulajdonképpen egy szokatlan, sőt, túlzás nélkül állíthatjuk, szenzációs műholdas evangelizációt takart. Mert március 20 és 27 között – képletesen mondva – megnyílott minden este az ég, eltörlődött a sokféle kétely és gyötrelem, s leszállt közénk Jézus Krisztus. Ha nem is testi mivoltában, de szellemében és jellemében. Az a csodálatos tanító és hihetetlen gyógyító, aki ennek a világnak is elég sok bajára válasszal szolgál illetve szolgálna, ha meghallanánk. Így pedig van Ő ugyan nekünk, de úgy teszünk, mintha nem volna, nem hozzánk beszélne. Ahhoz a bizonyos meghalláshoz ugyanis „lelki fülek” kellenek. Vagy csupán látó szemek, hisz a Bibliából ősidőktől fogva kiolvasható az üzenet, ha úgy tetszik, az útmutatás... A Müncheni Olimpiai Csarnokból zajló közvetítések mindenesetre segítettek, próbáltak segíteni abban, hogy fogyjon ez a közénk férkőző távolság. Ehhez persze kellett bizonyos fokú, németekre nagyon is jellemző precizitás, hiszen Európa több mint ezerkétszáz helyszínén, s hazánkban is közel hatvan helyen egyszerre lehettünk átélői, szem- és fültanúi az égből érkező képeknek és hangoknak. És mindenek előtt, az igének! E magával ragadó, zenével és színházzal kiegészülő istentiszteleten ugyanis „Billy Graham európai megfelelője”, Ulrich Parzany hirdette a igét – s próbálta lelkeinkről levenni az igát, amit a világ helyez láthatatlanul mindannyiunkra. Vagy ahogy ő fogalmaz az eseményhez kapcsolt kiadványban: „Kétség és ámulat – e mottó a rendezők szándéka szerint felráz és aktivizál. Mert a kétség ellentéte nem az önigazság vagy az önelégültség, hanem sokkal inkább a nyitottság és a végtelen keresés a válaszok után. Ha az Istennel szembeni kételkedés nem egy lebonthatatlan fal bennünk – amikor a kételyeinkre egyáltalán nem akarunk választ kapni -, akkor majd rácsodálkozva ámulhatunk azon, milyen meglepő válaszokat kapunk életünk nagy kérdéseire.” S mondhatom, aki hagyta magát kipiszkálni biztonságot(?) jelentő falai, és főleg televíziókészüléke elől, az biztos, hogy e létünkből felmerülő, és kétséggé keményedő kérdések között válaszokat is talált. Válaszokat és fogódzókat. Közel sem mellékesen pedig jól érezte magát. Itt ugyanis nem az agresszív agitáció, hanem a csendes meggyőzés nyert teret, a különbségek hangsúlyozása helyett a hasonlóságainkban való feloldódás. Apropó! Hogy mi, tokajiak is hozzátegyük mindehhez a magunkét, a műholdas kapcsolat előtti perceket a református, a római és a görög katolikus

Zempléni Reformátusok Lapja egyház töltötte meg tartalommal. Ennek keretében hallhattunk drogos fiatalok megtéréséről, a Máltai Szeretetszolgálat és az Iszákosmentő Misszió munkájáról, és élvezhettük a város vegyeskarának, a Gyermekotthon zenekarának, vagy mondjuk Cserépfalu „vendégművészeinek” műsorát. Mert az evangelizáció, az emberhalászat mellett én legalább olyan fontosnak éreztem a felekezetek egy fedél alá való összehozatalát: egymásra utaltságát, és ebből fakadó várható és elvárható jövőbeni összetartását. E világ gondjai ugyanis kizárólag az emberek egymásra találásával, és csak ezt követően a lelkek épülésével és szépülésével oldhatók meg. A németek nagy találmánya, a ProChrist pedig már erre a gondolatra építkezett. Mondhatnánk persze erre is, hogy könnyű nekik Németországból tisztelni az Urat, s hirdetni Jézus igazságát! De ez igazságtalanság volna, és nincs is alapja neki. A globális világ ilyen szempontból már nemigen válogat, s mint láthattuk most, náluk is vannak bőven problémák. Ha nem is mindig messziről láthatók, de a felszín alatt megbúvók, és alig leküzdhetők. Hiszen a sportcsarnok ott is beszakadhat, százakat temetve maga alá, a terror az ő zártabb soraik közé is „bátran” beférkőzhet, még az ő betonerős gazdaságuk is megrendülhet pillanatokra, mint ahogy a szökőár sem nézte, ki a német és ki az indonéz. Szóval megvan nekik is a maguk baja, s most mégis ők nyújtottak kezet Isten megszentelt egén át a környező népeknek. S bizony érdemes volt odafigyelni rájuk. Engem személy szerint is megérintett mindez. Ha nyelvük szépsége, labdarúgó válogatottjuk játéka, hírneves söreik és hiperszuper autócsodáik révén nem is, ezzel a „közvetítési kísérlettel” mindenképp kivívták csodálatomat. Mert ahogy a népek közötti diplomáciában sincs másként, ma már az ég és a föld között is ilyen (semleges) közvetítőkre van szükség. ProChrist – tehát Krisztusért. És sokkal inkább az esendő és szenvedő emberért.

Técsi Zoltán Tokaj


11

Dudás

Eszter Crescendo Akadémia és Fesztivál Sárospatakon

Immár harmadik alkalommal rendezi meg az Ének a Nemzetekért Alapítvány Sárospatakon a Crescendo con Spirito Nyári Művészeti Akadémiát. Az elmúlt évektől eltérően idén korábban, 2006. július 24. és augusztus 6. között várja az érdeklődőket a nemzetközi szinten is egyedülálló esemény. Az Akadémián művészeti pályára készülő fiatalok tapasztalt művésztanárok vezetésével, keresztény környezetben tanulhatnak. Amellett, hogy a résztvevők neves tanárok kurzusain és egyéni óráin vesznek részt, a kiscsoportos beszélgetések és imaalkalmak a lelki fejlődésre is teret nyitnak. A kurzus nyitott minden fiatal számára, aki a szakmai követelményeknek eleget tesz, vallási hovatartozástól függetlenül. Az Akadémia lelki alkalmain a részvétel fakultatív. A megelőző két esztendő tapasztalatai során a fiatalok egybehangzó véleménye, hogy a beszélgetések fontos részei az Akadémiának, s mindezek eredménye a rendkívül oldott, építő jellegű, szeretetteljes légkör. Ebben az évben Ének, Opera, Kamarazene, Hegedű, Mélyhegedű, Gordonka, Fuvola, Klarinét, Oboa, Fagott, Kürt, Zenekari játék, Zongora, Gitár, Karvezetés, Korrepetíció, Képzőművészet, Színészet és idén első alkalommal Fotó szekcióra várjuk a jelentkezéseket. A kurzus során számos fellépési lehetőséget biztosítunk a résztvevő művészjelöltek számára. Az Akadémiához kapcsolódó, 2006. augusztus 1. és 6. között ugyancsak Sárospatakon megrendezendő Crescendo Fesztivál keretében a fiatal tehetségeket – reményeink szerint – minél szélesebb közönség ismeri meg nyilvános hangversenyeinken, operaés dalestjeinken, és egyéb rendezvényeinken. A kurzus keretében kortárs zenei versenyt rendezünk, amelynek győztese a Magyar Rádió Márványtermében kap szólóhangverseny lehetőséget. A plakátok és új honlapunk elkészültével elindult a június 20-áig tartó jelentkezés. Nagy szeretettel bátorítjuk Sárospatak és környékének lakosságát, hogy buzdítsa művészi karrierre készülő gyermekeit és ismerőseit, vegyenek részt a Nyári Művészeti Akadémia kurzusain! A kedves, környékbeli és helybeli koncertlátogató közönséget külön szeretettel invitáljuk a Fesztivál eseményein való részvételre, amelynek részletes műsora az Akadémia egyéb információival együtt a következő internetes honlapon megtekinthető: www.crescendo.axelero.net “Dícsérjétek őt kürt zengéssel; dícsérjétek őt hárfán és citerán; Dícsérjétek őt dobbal és tánccal, dícsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával; Dícsérjétek őt hangos cimbalommal, dícsérjétek őt harsogó cimbalommal. Minden lélek dícsérje az Urat!” (150. zsoltár 3-6 versek)

Megtérésem

Mióta döntöttem melletted Uram, Szívemben nyugalom, csend és béke van. Békességet nyertem Benned s Általad, Hogy megtaláltam végre a Te utadat. Nyugalom, csend, béke, tűrés, szeretet. Ki az, ki megtermi a gyümölcsöket? Csak az, ki elhagyja bűnök útjait S ledönti énjével sok bálványait. Olyan lettem, mint a „tékozló fiú” Nem vagyok már önző, kevély és hiú Csak egy fáradt vándor, kit bűnök terhe nyom. Szabadulást tőled kaptam Jézusom. Véreddel mostál meg a bűntől engemet S én hálából Néked szentelem éltemet. Vezess az utadon, fogjad a kezem, Hogy arról már többé le ne térhessek.

Ha volnának szívemnek titkos vágyai, Elmémnek ha vannak még gondolatai, Melyek a világba visszatekintenek, Uram segíts, hogy tisztán csak a Tiéd legyek! Küldd el Szentlelkedet, mely erősítsen S megtartson engem végig a hitben. Bárhogy csalogat is e világ engemet, Uram, mindig lássam a Te keresztedet. Óh, mily nagy boldogság élni Teveled! Tartalmassá, széppé tetted életemet! Igéden keresztül mily sok örömöt adsz, Bánatra gyógyírt, panaszra vigaszt. És milyen nagy öröm érezni azt, Hogy van aki szeret, felettem virraszt, Ki elfedi bűnöm, megfogja kezem S hazavezet az én drága Mesterem. Gönczy Benjáminné Tarcal


12

Könyvajánló

Dr. Sándor Endre: Ünnepi áhítatok

Dr. Sándor Endre lelkipásztortestvérünk születésének hatvanadik, vámosújfalui szolgálatának harmincadik évfordulójára jelentette meg Ünnepi áhítatok című könyvét. Alábbiakban közöljük az Előszót, melyet Csomós Józsf püspök úr írt.

Kedves Olvasó! Engem ért az a megtiszteltetés, hogy Dr. Sándor Endre lelkipásztor testvérem által összeállított ünnepi áhítatokhoz előszót írjak. Amikor átnéztem a könyv anyagát, az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy ez egy segédeszköz lehet, amely abban segít, hogy Istenünk akaratát az ünnepeink felől még inkább megértsük, s átéljük. Mi végre is adta Istenünk az ünnepeket? Ha e kérdés felől kezdjük vizsgálni az Írást, felfedezhetjük: egyrészt azért, hogy fáradozásainkból megnyugodjunk, másrészt hogy rácsodálkozzunk, és minél inkább megértsük azokat a dolgokat, amelyeket Ő cselekedett érettünk. Teremtőnk nagyon jól ismer bennünket, alkotásait, tudja rólunk, hogy hajlamosak vagyunk beleveszni életünk forgatagába, belefeledkezni fáradozásainkba. Ezért rendeli el az évenként visszatérő ünnepek megtartását, sőt még azt is megszabja, hogy hogyan ünnepeljünk! Teszi ezt azzal a céllal, hogy áldott alkalmakká váljanak ezek a napok. Mai felgyorsult életünkben, amikor már szinte semmire nem jut időnk, különösen fontos ezeket a dolgokat végiggondolni. Érdemes időt szánni az isteni akarat megismerésére, s elhatározni a szívünkben, hogy nem úszunk az árral, hanem ünnepeket szentelünk (különítünk el). Az áldott csend pillanatait, amelyekben megnyugodhatunk munkáinktól, s felismerhetjük az érettünk munkálkodó Atyát. Ráébredhetünk az általa megtervezett rendre, s arra a csodára, hogy minden, amit véghezvisz, érettünk és miattunk történik. Minden ünnepben ott van ez a csodálatos tanácsvégzés. A szeretett alkotásaiért munkálkodó Urat fedezhetjük fel, ha így szentelünk ünnepet. Ebben lehet segítségünkre e könyv, mint egy segédeszköz, amely megpróbálja az Isten érettünk munkálkodásának egy-egy mozzanatát, üzenetét lencse alá venni, kinagyítani, s elénk tárni. Kezünkbe véve ezt a gyűjteményt, közelebb kerülhet az ember a kijelentett üzenetek megértéséhez, hitében, lelkében erősödve, épülve ünnepelhet. Áldott ünnepi pillanatokat kívánok, amelyeket e könyv olvasása közben tölt el csendességben az olvasó. Gönc, 2005. július 20. Csomós József püspök

! !Szerkesztõségi üzenet ! ! Köszönjük mindazon testvéreinknek fáradozását, akik írásaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Zempléni Reformátusok Lapja változatos és tartalmas legyen. Következõ számunk 2006. Reformáció ünnepére jelenik meg. Kérjük a közlésre szánt cikkeket, beszámolókat,híreket a szerkesztõség címére 2006. október 10-ig eljuttatni.


Kiadja a Zempléni Református Egyházmegye Fõszerkesztõ: Dr. Sándor Endre, Vámosújfalu, Csécsi Nagy Pál u. 10. Tel.: 47/394-120 e-mail: [email protected] Számítógépes szerkesztés: Baksy János Pálháza, Dózsa Gy.u.76. Tel/Fax: 47/370-117, 570-073 e-mail: [email protected] Nyomdai munkák: Györky Marián - MS PRINT, tel.:+421 908 20 30 18, Szlovákia

Zempléni Reformátusok Lapja

Recommend Documents