ÜZEMELTETÉS-TÁMOGATÁS ÉS KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS
Amely létrejött a Körös Volán Zrt. 5600 Békéscsaba Szarvasi út 103. (adósz ám: 1143883-204) mint Megrendelő (továbbiakban Megrendelő) valamint a Delta Systems Kft. 1133 Budapest, Szentendrei Út 39-53. (adószám: 13978774-2-41) és az Innotrend Consulting Kit 141 Budapest, Bazsarózsa u. 100. 1/4. (adószám: 14119510-2-42) mint Vállalkozók (továbbiakban Vállalkozók) között az alábbiak szerint. Előzmény: A fenti Vállalkozók a „DAOP-3.2.1/A-09-2009-00l0 számú projekt keretéb en szállítási és üzemeltetési szerződés megkötése az integrált forgalo mirányítási, utastájékoztatási rendszer bevezetésére, a rendszerhez szükséges hardve rek és szoftverek szállítása és követő szolgáltatások nyújtása a Körös Volán Zrt. részére” tárgyú, tárgyalásos közbeszerzési eljárásában érvényes pályázati ajánlatot tettek, mint közös ajánlattevök. A pályázatot megnyerték s az eredmény kihirdetésre került. Jelen szerződést az ajánlattétel tárgyalási szakaszászában a felek közösen értelm ezték és véglegesítették. Megrendelő a szállítási szerződésben foglalt szolgáltatásokkal összefü ggésben jelen üzemeltetési és karbantartási szerződés rendelkezései szerint megbízza a Vállalkozókat a kifejlesztett rendszer informatikai elemei üzemeltetése támogatásának valamint ennek keretében az üzemeltetés megfelelő színvonalához szükséges ügyfélszolgá lati és monitoring szolgáltatások ellátásával. Jelen szerződésben foglalt rendelkezések és a Vállalkozók ebben rögzített kötelez ettségei nem érintik Megiendelőnek a szállítási szerződés alapján, annak rendelkezései szerint fennálló igényeit, különös tekintettel a Vállalkozók által nyújtandó mindenjótállásra. —
—
1.
Vállalkozó jelen szerződés alapján 2018. december 31 .éig köteles az üzemeltetéstámogatás szolgáltatás nyújtására. Szerződő felek megállapodnak, hogy jelen szerzödésből eredő kötelezettségeit a Vállalkozó az Integrált és dinamikus utastájékoztatási és GPS alapú járműkövetési és irányítási rendszer folyamatos üzemeltetésének biztosításával látja el. Vállalkozók egyúttal vállalják kockáz a atot az érdekkörükbe tartozó üzemeltetési és kapcsolódó tevékenységeinek elmara dásából eredő hátrányos következményekért.
2.
Szerzödő felek megállapodnak, hogy Vállalkozók a jelen szerződés tárgyát képező üzemeltetési és üzemeltetést támogató feladatok ellátását az alábbia kban meghatározott rendelkezéseknek megfelelően biztosítják, és ezért jelen szerződés rendelkezései szerint felelősséget vállalnak.
3.
A Vállalkozók a szerződés teljesítésében nem jogosult 10 %-ot meghaladó részben alvállalkozókat igénybe venni.
4.
Amennyiben a Vállalkozók az itt nem megjelölt alvállalkozó(k) helyett más, illetve új 10% feletti alvállalkozó(ka)t kíván bevonni a szerződés teljesítésébe, csak a 2011. évi CVIII. közbeszerzésekről szóló törvényben foglaltak szerint és a Megrendelő előzetes írásbeli hozzájárulásával teheti meg.
Ír
olyan Alvállalkozók jogosulatlan igénybevétele esetén a Vállalkozó felelős minden ezett kárért is, amely a jogosulatlanul igénybe vett alvállalkozók nélkül nem követk letében mellék számú L dés volna be. A teljesítés helyei részletesen, jelen szerző ki találhatóak, ahol rögzítésre került a teljesítés helyein megvalósítani kívánt műsza tartalom is. ltetési Vállalkozók kötelesek a projektzárást követően, de legkésőbb az üzeme atokat szolgáltatás megkezdésekor az alábbi szolgáltatásokat és üzemeltetési folyam és ltetési kialakítani, illetve erre vonatkozóan Megrendelő részére a doluimentált üzeme : üzemeltetés támogatási folyamatának leírását bemutatni és átadni az alábbiak szerint
5.
-
-
-
-
-
-
-
6.
Ügyfélszolgálat és Szolgáltatás menedzsment. Alkalmazás menedzsment. Adatközponti szolgáltatások. Speciális adatátviteli hálózati szolgáltatások: o WAN szolgáltatások. delő Munkahelyi eszközök (diszpécseri munkahelyek) szolgáltatások (a megren szolgáltatja, a Vállalkozó üzemeltetési támogatást biztosít). Közlekedés specifikus eszközök szolgáltatások o Járműfedélzeti eszközök és azok perifériái, o Telepített utastájékoztatási eszközök és azok perifériái. Rendszerfelügyelet és biztonságmenedzsment szolgáltatások. Jelen szerződésben foglalt feladatok ellátásának díjai: Üzemeltetés első éve Üzemeltetés második éve Üzemeltetés harmadik éve Üzemeltetés negyedik éve Üzemeltetés ötödik éve Összesen:
Éves díj HUF/év (ÁFA nélkül) 5 280 000 5 280 000 5 280 000 5 280 000 5 280 000 26 400 000
ót követő 7. Az üzemeltetés során a Vállalkozók az üzemeltetési díjról havonta, a tárgyh öl hónap. 5. napjáig számlát állítanak ki, amelyet ajánlatkérő a számla kézhezvételét a yiben Amenn . szerint számított 30 napon belül, átutalással egyenlíti ki a Kbt. 130. ladó megrendelő bármely fizetési kötelezettsége teljesítésével 10 napot megha ését késedelembe esik, a vállalkozók jogosultak a szerződéses kötelezettségeinek teljesít . felfüggeszteni mindaddig, ameddig a késedelmes összeg számláján meg nem jelenik 8.
ozatában Vállalkozók kötelesek a kifizetés megkezdését megelőzően írásos nyilatk yiben igazolni a köztartozásmentes adózói adatbázisban való részvételüket. Amenn a , úgy zisban Vállalkozók a kifizetés időpontjában nem szerepelnek a fenti adatbá be kell 2003.évi XCII. törvény (Árt. 36.* (6) bekezdése alapján a Megrendelő részére tjától és időpon mutatnia, át kell adnia, vagy meg kell küldenie a tényleges kifIzet számított 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő adóigazolását.
9.
Jelen szerződés értelmében javított és/vagy cserélt tartalék alkatrészekre ajótállá si idő hat (6) hónap a javitás és/vagy csere időpontjától számítva. A szállítási szerző désből eredő jótállási kötelezettségeket az abban foglaltak szerint kell szabályozni, és ennek a szerződésnek a rendelkezései nem bírálhatják felül a szállítási szerződésnek a jótállási kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseit.
10.
Vállalkozó az, Integrált Utastájékoztatási és Forgalom irányítási rendszer (Integrált rendszer) üzemeltetésére vonatkozóan az alábbi Szolgáltatási szinteket teljesít i: Ügyfélszolgálat (HelpDesk) szolgáltatás rendelkezésre állása: heti 7x24 óra. Az ügyfélszolgálatra bejelentett hibák hibaelháritá.si ideje a járműkörnyez etet érintő hiba esetében: a hiba bejelentésétől számított, vagy a jármű nevesített szerelési ponton történő átadásától számított 4 órán belül. A leszállított és üzembe helyezett eszközöket érintő hibák esetében a hiba elhárít ása: 4 órán belül. A központi Transmodel alapú adattár, és az erre épülő tény adatokon alapuló alkalmazásokhoz kapcsolódó hiba elhárítása: a hibabejelentéstől számított 3 óráit belül. Baek-OtIice modulok rendelkezésre állása a hiba keletkezését megelő ző 30 napon belül: 99 %. (folyamatos üzemszünet egybefüggően nem lehet több mint 4 óra) A tevékenységre vonatkozó adatok letárolásának rendelkezésre állása: 100 %.
a) b)
c) d)
e) 1) 11.
Megrendelő a szerződés 10. pontja szerinti a)-f) pontokban leírt szolgá ltatási szintek késedelmes teljesítése esetén kötbért jogosult felszámitani. A kötbér mérték e a 10. pontban meghatározott szintek nem teljesítése esetén, minden megkezdett késedelmes órára számítva a 10. pont d) pontja esetén 100.000 Ft/óra, a 10. pont a), b), c) e) O pontja esetén berendezésenként 10.000 Ft/óra. Felek a kötbér mértékét havonként értékelik és állapítják meg, az adott hónapra vonatkozó teljesítés igazolá sa során. Megrendelő a fenti kötbérköveteléseiről mindkét fél elfogadása esetén jegyzőkönyvben rögzíti a Vállalkozó felé, mely a kötbér megfizetésének alapbizonylata. A Vállalkozó a jegyzőkönyvben rögzített kötbér ellenértékét annak kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül köteles megfizetni.
12.
Jelen szerződésben foglalt teljesítés meghiúsulása esetén a Megrendelő a Ptk. szerinti meghiúsulási kötbért érvényesíthet a Vállalkozók felé, mely esetben Vállalk ozók kötelesek a Megrendelőnek a 6. pontban rögzített nettó ellenérték 100 %-ának megfelelő értéket megfizetni.
13.
Vis Major: A szerződö felek hatáskörén kívül eső eseményt vagy helyze tet jelent, amely előre nem látható, el nem kerülhető és létrejötte nem tudható be szerzödő felek hanyagságának vagy gondosságuk hiányának. Ilyen esemény lehet p1. háború, forradalom, árvíz, járvány stb. Szerződő felek nem felelősek a Vis Major eseményből bekövetkező kárért. Vis Major helyzet esetén a szerződő feleknek egymást írásban haladé ktalanul értesíteniük kell. Amennyiben a Megrendelő írásban más utasítást nem ad, Úgy Vállalkozóknak ilyen esetben is folytatniuk kell szerződéses kötelez ettségeinek teljesítését, valamint a tőjük elvárható mértékben elfogadható alternatívát kell keresnie olyan szintű teljesítésre, amelyet nem akadályoz a Vis Major eseménye. Amenn yiben a Vis Major helyzet a hat hónapot meghaladja, Úgy a szerződő felekne k egymás értesítése mellett kölcsönösen meg kell állapodniuk jelen szerződés további
e, Úgy feltételeiben. Ha a felek elfogadható időn belül nem jutnak megegyezésr bármelyik fél jogosult Jelen szerződés megszüntetésére. 14.
15.
16.
17.
a komplex Jelen szerződés aláírásának napjától érvényes, és a szerződés aláírástól yiben a amenn hogy azzal, rendszer üzembe helyezését követően lép hatályba 5 évig yen okból Megrendelő közszolgáltatási szerződése a szerződés hatálya alatt bármil helyközi megszűnik akkor a Megrendelő a pályázati kiírás alapján köteles a helyi, ex kompl a közszolgáltatási tevékenységet továbbiakban ellátó szervezetnek átadni ndelő a rendszer tulajdon-, felhasználási és üzemeltetési jogát. Ez esetben a Megre a alúan, egyold szerződést a határozott időtartamon belül is megszüntetheti írásban megszüntetés idöpontja előtti 45 napos tájékoztatással. t, Megrendelőnek és Vállalkozóknak bizalmasan kell kezelniük minden dokumentumo nélkül yezése beleeg i adatot, információt, és azokat a másik szerződő fél/felek írásbel nem adhatják ki harmadik félnek. amely: Szerződő felek kötelezettsége nem vonatkozik az olyan információra, és nyilvános adat, igazolhatóan az érintett fél birtokában volt a fe[fedés időpontjában ik harmad került előzőleg nem a másik féltőt kapta, egyéb módon a másik Fél birtokába féltől. titoktartási kötelezettség nélkül. ása alatt Megrendelő tájékoztaja a Vállalkozót, hogy a magyar állam többségi befoly y 5. * törvén CVI. évi 2007. álló gazdasági társaságok, és az állami vagyonról szóló goknak (I)-(2) bekezdései értelmében közfeladatot ellátó gazdasági társasá ációs minősülnek. Erre való tekintettel az információs önrendelkezésről és az inform bályok szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint egyéb vonatkozó jogsza közzétételi, valamint az általuk kötött szerződések vonatkozásában alapján teljesíteni tájékoztatási kötelezettségük áll fenn, melyet a jogszabályok értelmében kötelesek. —
—
—
18.
19.
20.
21.
a Vállalkozók a tájékoztatást megértették. tudomásul veszik, és hozzájárulnak, hogy és ételi közzét előírt ban bályok Megrendelő Jelen szerződéssel összeggésben a jogsza tájékoztatási kötelezettségeit ajogszabályokban előírtak szerint teljesítse. A Jelen szerződés kizárólag a Kbt. 132.*-a szerinti esetekben módosítható. módosítások, kiegészítések kizárólag írásban érvényesek. nem Abban az esetben, ha jelen szerződés egyes rendelkezései érvénytelenek, Úgy ez es részleg a , hogy érinti a fennmaradó rendelkezések érvényességét feltéve lt érvénytelenség miatt a szerződés tekintetében bármelyik szerződő fél oldalán indoko érdekmúlás nem átit be. AKbt. 125. (4) bekezdésében szereplő kötelező szerződéses feltételek: ésével a) a Vállalkozók nem fizetnek, illetve számolnak el a szerződés teljesit i összefliggésben olyan költségeket, melyek az 56. * (1) bekezdés k) pontja szerint a feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek Vállalkozók adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
b) a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az Megrendelő számára megismerhetővé teszi és az (5) bekezdés szerint i ügyletekről az Megrendelőt haladéktalanul értesíti. A Megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani -ha szüksé ges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon ha a) a Vállalkozókban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot megha ladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személ yiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg az 56. (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. —
b) a Vállalkozók közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot megha ladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személ yiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg az 56. (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. 22. Jelen szerződés megszűnése rendkívüli felmondás esetén: a.) Rendkívülifelmondás mulasztás miatt: amennyiben Vállalkozók nem teljesítik valamelyik lényeg es szerződéses kötelezettségüket, és a kötbér értéke eléri az éves díj 20%-ának megfel elő összeget, ha a Vállalkozók nem teljesítik valamelyik lényeges szerződéses kötelez ettségüket, és mulasztásuk orvosolható, de a Vállalkozók ezt a mulasztást a Megre ndelő által megszabott méltányos határidőn belül nem orvosolják, úgy a szerző dés megszűnik, amennyiben Megrendelő értesítette a Vállalkozókat, hogy megszabott idő eltelte után az ilyen kötelezettség teljesítését nem fogadja el. Abban az esetben, ha a Megrendelő jelen szerződést jogszerűen felmondja, a Megrendelő beszerezheti a nem teljesített szolgáltatásokat, és a Vállalk ozók kötelesek megtériteni a megrendelő számára az igy igénybe vett szolgáltatáso k igazolt többletköltségét. b.) Rendkívülifelmondásjizetésképtelenség miatt: A Megrendelő bármikor felmondhatja jelen szerződést a Szállítóhoz intézet t írásbeli nyilatkozattal, amennyiben a Vállalkozók bármelyike csödbe megy, vagy másképpen tizetésképtelenné válik. c.) Rendkívülifelmondás a Vállalkozók által: Szerződő felek megállapodása alapján a Vállalkozók általi rendes felmondás lehetőségét kizárják. Kivétel: amennyiben Megrendelő a Vállalk ozók részére fizetendő havi díj megfizetésével több, mint 60 nap késedelembe esik. 23.
Sem a Megrendelő, sem a Vállalkozók nem ruházhatják át sem egészb en, sem részben jelen szerződésben foglalt kötelezettségeiket.
24.
A Szerződő felek megállapodnak abban, hogy esetleges jogvitáikat elsődle gesen békés úton, tárgyaiások útján kívánják rendezni, s Csupán akkor fordulnak bírósághoz, ha a tárgyalásos rendezés nem vezetett eredményre. Szerzödő felek jelen szerződésből eredő jogviszonyból keletkező jövőbeni jogvitájuk esetére a Pp. ide vonatkozó rendelkezései figyelembevételével pertárgy értéktől rüggően kikötik a hatáskörrel
S
kizárólagos rendelkező Gyulai Törvényszék, mint első fokon eljáró bíróság illetékességét. 25.
26.
dés tartalma Jelen szerződésben óem szabályozott kérdésekben, illetve a jelen szerző közötti megállapítása tekintetében a magyar jog szabályai az irányadóak. A felek a yiben Amenn jogviszony tartalmát e szerződés rendelkezései határozzák meg. i felhívásban szerződéses rendelkezés a vitás kérdést nem rendezi, elsősorban az ajánlat dés itt nem szerző A óak. és dokumentációban valamint az ajánlatban foglaltak irányad ekről szóló szabályozott kérdéseiben a Magyar Polgári Törvénykönyv, a Közbeszerzés , magyar bályok jogsza r magya törvény, és a szerződés tárgyára vonatkozó egyéb szabványok az irányadók. zthatatlan részét Jelen szerződés 5 megegyező, eredeti példányban készült és elválas képezik annak mellékletei, melyek a szerződés megkötésekor a következők: (1) Műszaki leírás kérési (2) Megrendelő részvételi- és ajánlattételi felhívása, valamint végső ajánlat zítő kiegés a értve (ide dokumentációja, annak valamennyi mellékletével együtt táj ékoztatásokat ig), (3) Tárgyalási jegyzőkönyvek a, esetleges (4) Vállalkozónak a Megrendelőhöz benyújtott közbeszerzési végső ajánlat biánypótlási dokumentumai annak valamennyi mellékletével együtt. KŐRÖS VOLÁN Adászám: 11043883-2-04
Körös Volán Zrt. nevében aláíró:
I
Szarvs eter Vezérigaztő’
Delta Systems Kit. 13Btdest.
Delta Systems Kft. nevében aláíró:
Szűcs Norbert igazgató
NNOTRíNŰÖNSULTlNG KFT. I
7
Innotrend Consulting Kit nevében aláíró:
Békéscsaba, 2013. augusztus 09.
Rzsroz;a u. Adzn,: 14U9510-2-42’
.‚.::.-‘r---Gerencsér Zoltán Ugyvezető igazgató
/4.
[jp_
Lii
14 16 16 [17 18
[-1!—
10 11 12
9 r
5 5 T 5
bi.
1 2 3
14/13 1597/4 502 3537 459/2
311216 835/2 4244/1 4020/1 4329/2 3067/1 2905 3057/3 3247/1 311 1/1 3111/3 4268/1 4270 4315
6252
1P
Körös Volan Zrt Koros Volaji Zrt Koros Volan Zrt Oroshaza Varas Ónkorrnanyzata Koros Volán Zrt Koros Volan Zrt Kóros Volari Zrt Koros Volan Zrt Sekescsaba Város Ónkormanyzata Békescsaba Város Önkomianyzata Bekescsaba Varas Ónkormanyzata Bekesosaba Varas Önkormanyzata Békescsaba Varas Önkormanyzata Gyula Varas Őnkormanyzata Gyula Város Ónkormanyzata Gyula Város Ónkormanyzata Gyula Varas Önkormanyzata Battonya Varosi Ónkomianyzat Gyomaendrod Város Önkormányzata Varos Ónkormanyzata ‚Mezöberény Város Önkormányzata Mezökovácsháza Város Önkormányzata
Oldal I
Bekéscsaba, Szarvasi ut 103 Rekéscsaba, Csaba Center Ügyfélszolgálat Bekescsaba Andrassy ut 60 BuPu Orosháza, BuPu Gyula! BuPu Bekés, BuPu Szarvas, SuPu Sarkacl, Aut vt Békescsaba, Szabadsag tér 2-4 Bekescsaba, Petoü liget Sékescsaba, Andrassy ut 49 Békescsaba, Temető sor 081 oldal (1db opció) Bekescsaba, Temető sor paratlan Gyula, Kossuth ter megallok Gyula, Kossuth tér megallok Gyula, Kossuth ter megállák Gyula, Varfürdő megalló (opco) Battonya, Aut vt Gyomaendrod, Aut vt Fa ter Szeghalom, Kossuth tér, Aut vt Mezőberény, Liget utca Mezökovácsháza, BuPu Összesen:
L
L
—
—
—
—
I 12
ir
1
—
1
1 1 1 1 1
—
—
—
8
I
2 1 I 2 I
—________
—
—
3
1 I 1
—
I
L
(\L
3
1 1 1
X
1. számú melléklet
!SIISI ít*S#4**W
Telepitési helyszinek