Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat felhasználásáról Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a lakosság önszerveződő közösségeinek, valamint a lakosság körét érintő tevékenységet folytató más szervezetek támogatása érdekében a következő rendeletet alkotja: 1. § Belváros-Lipótváros Képviselő-testülete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok (továbbiakban szervezetek) támogatására pályázat alapján felhasználható költségvetési előirányzatot különít el. 2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed az 1. paragrafusban felsorolt mindazon szervezetre, amelynek a) székhelye az V. kerületben van, vagy b) országos, illetve regionális szervezet, mely az V. kerületben önálló szervezeti egységgel rendelkezik, vagy c) tevékenysége az V. kerületi lakosság érdekeit szolgálja. (2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő szervezet akkor kaphat támogatást, ha az alábbi tevékenységek valamelyikét végzi: – egészségügyi, szociális, karitatív tevékenység, egészséges életmód elősegítése, – nevelés, oktatás, – vallási igények kielégítése, – kulturális, közművelődési, művészeti és sporttevékenység, – közbiztonság, közlekedésbiztonság javítása, – gyermek és ifjúsági táboroztatás, (üdültetés) egyéb gyermek és ifjúsági feladatok, – munkanélküliek segítése, – fogyatékosok támogatása, – zöldprogram, városszépítés, környezetvédelem, műemlékvédelem, – egyéb közösségi tevékenység (3) Nem adható támogatás: – üzleti és gazdasági tevékenység elősegítésére – olyan pályázónak, amelyik országgyűlési, vagy önkormányzati választáson jelöltet állít 3. § (1) Az Önkormányzat évente, költségvetési rendeletében határozza meg a szervezetek támogatására szolgáló pénzeszközök mértékét. (2) A pályázat kiírására (1. számú melléklet) minden évben az Önkormányzat költségvetési rendeletének kihirdetését követő 5. napon kerül sor. A pályázat kiírásáról a lakosságot az Önkormányzat hivatalos hirdetményeit megjelentető lapban és a kábeltelevízió útján értesíteni kell. Abban az esetben, ha a képviselő-testület a pályázatok elbírálása során nem használja fel a rendelkezésre álló összeget, úgy az – az erre a célra elkülönített rovaton – tartalékot képez. (3) A tartalékkeret terhére rendkívüli pályázat kerül kiírásra. A rendkívüli pályázat esetén a pályázati feltételek, és az eljárási szabályok változatlanok.
(4) Rendkívüli méltánylást érdemlő, sürgős esetben – pályázati rendszeren kívül -, a polgármestertől igényelhető egyszeri támogatás, a 3. § (2) bekezdésében meghatározott tartalékkeret terhére, a támogatást ez esetben is a Képviselő-testület hagyja jóvá. (5) Pályázni – a rendelet 2. számú mellékletét képező – pályázati adatlapon kell, mely a Polgármesteri Hivatal (Bp. V. Erzsébet tér 4.) Ügyfélszolgálati Irodáján térítésmentesen átvehető, illetve az Önkormányzat internetes honlapjáról letölthető. (6) A pályázó egyidejűleg több célra is igényelhet támogatást. A kérelmeket külön-külön adatlapon kell benyújtani. (7) A pályázathoz mellékelni kell: – alapítvány esetén: alapító okiratot és az alapítvány hatályos adatait tartalmazó, 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot - egyesület esetén: az egyesület hatályos adatait tartalmazó, 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot, – egyház esetén: nyilvántartásba vételt igazoló okiratot, – egyéb pályázó esetén: létezését és működésének célját hitelesen igazoló okiratot, – bankszámla vezetéséről szóló banki igazolást, – az adóhatósághoz történt bejelentkezést igazoló okmány másolatát, – a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy országgyűlési vagy önkormányzati választáson nem állít jelöltet. 4. § (1) A támogatásban részesített szervezeteket a szerződésben rögzített pályázati célok és programok megvalósítását követően számadási kötelezettség terheli a részükre céljelleggel juttatott összeg rendeltetésszerű felhasználásáról. A felhasználó hitelesített, záradékolt számlákkal igazolva és aláírásával ellátott beszámolóban adjon tájékoztatást az elnyert összeg felhasználásáról legkésőbb tárgyév december 15-ig. (2) Ismételt támogatáskérést csak az a szervezet nyújthat be, amely a már korábban elnyert támogatás összegével kapcsolatos beszámolási kötelezettségének eleget tett. 5. § (1) A pályázat beadási határideje a kiírástól számított 60 nap. A pályázatokat a polgármesternek címezve kell benyújtani a 3. § (7) bekezdésben felsorolt mellékletekkel együtt. (2) A hiányosan, vagy nem megfelelően benyújtott pályázatok esetén a pályáztató – 5 napos határidő megjelölésével – hiánypótlásra lehetőséget biztosít. (3) Azon szervezetek pályázatai, amelyek nem felelnek meg a 2. §-ban előírt feltételeknek, vagy a hiánypótlásra nyitva álló idő alatt a hiányt nem pótolják, érvénytelenek. 6. § (1) A pályázatokat a testület tagjai közül a frakciók delegáltjaiból álló munkacsoport bírálja el és javaslata alapján a polgármester terjeszti a Képviselő-testület elé elfogadásra. A munkacsoport munkáját a hivatali apparátus tagjai közül – a jegyző által kijelölt – titkár segíti. A Titkár feladata: – a pályázat előkészítése, a beérkezett pályázatok nyilvántartása és feldolgozása, – hiánypótlásra való felhívás, – a pályázatokat elbíráló munkacsoport munkájának előkészítése, koordinálása – a pályázók értesítése a döntésről, a támogatási szerződésekkel kapcsolatos feladatok ellátása, (2) A testületi előterjesztés határideje a pályázatok benyújtását követő következő rendes testületi ülés. (3) A pályázókat a döntés meghozatalától számított 15 napon belül értesíteni kell a pályázat eredményéről. (4) A pályázat nyerteseit – a szervezet, a cél és az összeg megjelölésével – az Önkormányzat hivatalos hirdetményeit megjelentető lapban közzé kell tenni.
7. § A támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése a Polgármesteri Hivatal Ellenőrzési Csoportjánál történik, amely tevékenységről egy alkalommal a zárszámadás elfogadásakor a polgármester beszámol a Képviselő-testületnek. Záró rendelkezések 8. §. (1) Ezen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. (2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat felhasználásáról szóló 19/1997. (V. 13.) és a módosításáról rendelkező 20/1999. (V. 06.), a 16/2000. (III. 21.), a 7/2001. (III. 14.), a 17/2001. (V. 10.), és a 19/2004. (IV. 15.) önkormányzati rendeletek.
Dr. Rónaszéki László jegyző
Rogán Antal polgármester
A rendelet kihirdetése 2007. október 19-én a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént. A kifüggesztés időtartama 30 nap.
Dr. Rónaszéki László jegyző
1. sz. melléklet
PÁ LYÁ ZAT I F E LH Í V Á S Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a(z) ……… évi önkormányzati költségvetésben jóváhagyott, az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására fordítható összeget pályázat útján kívánja odaítélni. Pályázhatnak azok az egyházak, társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok amelyek: székhelye az V. kerületben van, vagy országos, illetve regionális szervezet, mely az V. kerületben önálló szervezeti egységgel rendelkezik vagy tevékenysége az V. kerületi lakosság érdekeit szolgálja. Pályázni – a 36/2007. (X. 19.) sz. önkormányzati rendelet 2. számú mellékletét képező – pályázati adatlapon kell, mely a Polgármesteri Hivatal (Bp. V. Erzsébet tér 4.) Ügyfélszolgálati Irodáján térítésmentesen átvehető, illetve az Önkormányzat internetes honlapjáról letölthető (www.belvaros-lipotvaros.hu). Azok a pályázók, akik korábban önkormányzati támogatásban részesültek, ebben az évben csak elszámolási kötelezettségük teljesítése után nyújthatnak be újabb pályázatot. A pályázathoz mellékelni kell: – a 36/2007. (X. 19.) sz. önkormányzati rendelet 3. §. (7) bekezdésében felsorolt egyéb okiratokat (alapítvány esetén: alapító okiratot és az alapítvány hatályos adatait tartalmazó, 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot /egyesület esetén: az egyesület hatályos adatait tartalmazó, 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot /egyház esetén: nyilvántartásba vételt igazoló okiratot /egyéb pályázó esetén: létezését és működésének célját hitelesen igazoló okiratot /bankszámla vezetéséről szóló banki igazolást /az adóhatósághoz történt bejelentkezést igazoló okmány másolatát, /a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy országgyűlési vagy önkormányzati választáson nem állít jelöltet) A pályázat beadási határideje: ……………………………… A pályázat beadásának helye: Belváros-Lipótváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, 1051 Budapest, Erzsébet tér 4. A pályázat értékelésének határideje: ………………………… A támogatásban részesített szervezeteket a szerződésben rögzített pályázati célok és programok megvalósítását követően számadási kötelezettség terheli a részükre céljelleggel juttatott összeg rendeltetésszerű felhasználásáról legkésőbb tárgyév december 15-ig. Budapest, ………………………… polgármester
2. sz. melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP Belváros-Lipótváros Önkormányzatától igényelt támogatásra. Pályázó ( intézmény, szervezet neve ): ………………………................................... ……………………………………………………………………………………. Címe: …………………………………………………………………………….. Levelezési címe: …………………………………………………………………... Képviselőjének neve: ………………………………..tel: ……………………....... Milyen jogcímen kacsolódik az V. kerülethez: …………………………………….. ……………………………………………………………………………………. ……………………………………………………………………………………. Pályázó bankszámlaszáma: ………………………………………………………... Pályázó adószáma: ……………………………………………………………….. Korábban támogatott tevékenység folytatásához igényli-e az összeget: …………….. Igényelt összeg nagysága: …………………………………………………………. A felhasználás célja: ……………………………………………………………..... ……………………………………………………………………………………. ……………………………………………………………………………………. ……………………………………………………………………………………. Budapest, ………………… ……………………………… pályázó aláírása