Z. KARVALICS LÁSZLÓ

.Z. KARVALICS LÁSZLÓ.

.Papírf¤nix,. avagy meddig él az információ S milyen szánalmas el√játéka mindez az 1933. május 10-i autodafénak, minden könyvégetések legismertebbikének! Az Unter den Linden két oldalán és az Opera el√tti téren összetorlódó tömeg ujjongása közben fáklyás felvonulásukat a téren befejez√ nemagobert Estienne Ysabeau egyike azon kevés hóhé- zetiszocialista diákok SA- és SS-zenekari kísérettel, roknak, akik nevükkel vonultak be a világtörténe- csatárláncban hordják a teherautókról a hét, nagy lembe. A nevezetes esemény 1759. február 10-én, a erej∫ fényszóróval megvilágított máglyára a mintegy 25 ezer kötet könyvet. párizsi törvényszéki palota – Hát ez remek! – Stoneman és Black el√vették szolgálati f√lépcs√jének tövében tör- könyvüket, amely egyben az Amerikai T∫z√rség rövid történe- Eközben hol az egyetemistént, amikor a parlament tét is tartalmazta, s Montag elé tették, aki különben régen is- ták egyesületének képvisel√i kommentálják kis righárom els√ írnokának je- merte a m∫vet. lenlétében, két terem√r „Alapítva 1790-ben, az angol befolyást tükröz√ könyvek elége- musokkal az ártalmas szerz√ket, hol Goebbels mond segítségét is igénybe véve tésének céljából. Els√ t∫z√r: Benjamin Franklin. SZABÁLYOK beszédet gépkocsiján állva h√sünk szétszaggatta,1 majd 1. Riadójelre azonnal indulj. a „múlt gonosz szellemeit∫zbe vetette Helvetius De 2. Gyorsan gyújtsd meg a tüzet. nek” elpusztításáról, és az l’esprit cím∫ munkájának 3. Égess el mindent. „új szellemiség f√nixmaés parlamenti döntéssel ki4. Munka után azonnal jelentkezz a t∫z√rségen. 5. Állj készen az újabb riadóra.” darának” megszületésér√l. jelölt „b∫ntársainak” példáMindenki Montagot figyelte. Az nem mozdult. Az eseményt a rádió él√ben nyait. Ysabeau-nak persze nem kellettek filológiai is- Megszólalt a riadó. A mennyezet önm∫köd√ cseng√je veszettül közvetíti, és 10 másik egyeberregett. Egyszerre üres lett négy szék. A kártyák, mintha hirmeretek ahhoz, hogy tudja: telen hóvihar kerekedett volna, úgy repültek szerteszét. A réz- temi városban a berlinivel együtt lobbannak fel a e tárgykörben bizony meg- pózna megremegett. Az emberek elmentek. el√zték. Diderot els√ köny- Montag még a székében ült. Alul a sárga sárkány életre köhög- könyvmáglyák. Iszonyat és mélységes vecskéjét 1746-ban már hó- te magát. Montag úgy csúszott le a póznán, mint az alvajáró. megdöbbenés az egész viláhér égette, s ugyanígy járt A Kutya el√kúszott óljából, szemét elborította a zöld fény. – Montag, otthagytad a sisakodat! gon. A sajtó gyakorta és Voltaire is a Bölcsészeti leLekapta a háta mögül a falról, nekiiramodott, ugrott, és már velek-kel. De mi ez 1762-höz indultak is. Az éjszaka szél zúgott felettük, ahogy gépük, a ha- nagy kedvvel idézi a Heineképest, amikor ugyanennek talmas vasszörnyeteg, szirénázva, mennydörögve tovarobogott. aforizmát („akik könyvek a palotának az udvarán tel- Ócska, háromemeletes ház volt a város legrégibb negyedében, égetésével kezdik, azok emjesedik be Rousseau Émile- lehetett vagy százéves; de mint minden házat évek óta, ezt is berek égetésével fogják jének a sorsa, néz√kkel, vékony, t∫zálló m∫anyagburkolat védte. Úgy t∫nt, csak ez a folytatni”). Elégett Könyvek Barátainak Társasága alakul nyilvánosan, ahogy az egy burkolat √rizte meg az összeomlástól. – Itt vagyunk! Londonban. És a kérdés, jobbféle kivégzéshez illik. „…ezt a könyvet, úgyszintén a többieket is mind…. irgalom nélkül az emészt√ t∫zbe” (Cervantes: Don Quijote)

D

15

Z. Karvalics László

A könyv szimbolikus felértékel√dése mögött álló megfontolások gondolkodástörténeti rekonstrukciója nem okoz különösebb nehézséget. Az egyes emberi tapasztalaton túlmutató, azt meg√rizni, s√t a következ√ generációknak átadni képes, a mindenkori szükségletekhez igazított megoldó er√be forduló „tudás” hordozójaként a könyv maga a „megfagyott” kultúra. Mindaz, amivel a megismerés révén „kiküzdjük” magunkat a sötétb√l a világosságra. Ezért olyan er√s az indulat a magaskultúrák „zárványaként” meg√rzött könyvtárakkal szemben a sz∫nni nem akaró népvándorlások és birodalmi terjeszkedések felvonulási terepévé lett Közel-Keleten, ahol a katonai sikereik révén felemelked√ új nagyhatalmak a lángba borított könyvtárakkal vesznek elégtételt a kulturális hátrány felismeréséb√l kinöv√ kisebbrend∫ségi tudatukért. Ezért vetik máglyára 1497-ben Savonarola5 legényei házról házra járva a „hívságok” megtestesít√jeként (a festményekkel, kockajátékokkal és szép ruhákkal együtt) a könyveket. Ezért találjuk a kirobbanó társadalmi elégedetlenség krónikájában ismétl√d√ dramaturgiai helyen az udvarházak és a kastélykönyvtárak „szétszóratását” és „felégetését”, ahol is az egalitariánus düh egyszerre s∫ríti az elérhetetlensége révén gy∫lölt kultúrát megtestesít√ könyvbe a társadalmi különbségeket eredményez√ okokat és az abból fakadó fájdalmat. Az er√ nyelvén a bosszú az izzó vastrón és az elégetés – a könyvt√l az emberig, ismét –, a kultúra nyelvén a szakadatlan törekvés a dolgok „szerkezetének” jobb megismerésére. Amikor az 1780-as antikatolikus felkelés 50 ezres tömege a Parlament megtámadása mellett feldúlt jó néhány másik épületet, többek között William Murray Mansfield házát és könyvtárát is hamuig égették. A kés√bbi Lord Mansfieldet (1705–1793) azonban nem a bosszú, hanem az események megértésének szándéka vezette, s √ lett a vezéralakja a szolgaság ellen klasszikus jogi eszközökkel küzd√ szigetországiak táborának. Azok, akik a pusztuló könyvvel a civilizációt siratják és a sötétségbe való visszasüllyedést√l rettegnek, elbizonytalanodva ismernek rá kultúránk törékenységére. Ez a szemléleti kötés olyan erej∫, hogy a tárgyi világ részeként felfogott „könyvr√l” való gondolkodás lényegi mozzanata marad akkor is, amikor – nagyjából a könyvnyomtatás kialakulását követ√en – a könyv maga már legalább ugyanakkora mértékben költségérzékeny nyomdaipari vállakozók kíméletlen árharcának tárgyául szolgáló piaci termék is, mint amennyire kultúraszimbólum. Amikor az Hachette cég a múlt század utolsó harmadában meg-

milliók fejében, akkor és azóta is: mi lesz (itt) még? Vajon milyen üzenete van az ég√ könyveknek? Tényleg, vajon milyen? Fogadjunk szót a Romain Rolland nyílt levelére lekezel√ demagógiával válaszoló nácinak, Erwin G. Kolbenheyernek, aki szerint „az ilyenfajta szimbolikus tettekr√l mindenki úgy gondolkozhat, ahogy akar”.2 Kezdjük tehát a gondolkodást magával a szimbolikus tettel.

AZ ÉG◊ KÖNYV: EGY SZIMBÓLUM ANATÓMIÁJA

„szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok” (Orbán Ottó: A dán királyi f√számvev√ jelentése a Fortinbras&Fortinbras cég átvilágításáról)

B

oszorkányok, eretnekek, gyilkosok a máglyán, vietnamiak napalm-es√ben, walesi bárdok és belorusz parasztok lángsírban, szállodatüzek zokogó túlél√i a képerny√n, családi házak üszkös romjai és MTI-hír a bennégett gyermekekr√l – az elképzelhetetlen is megszokottá, a kibírhatatlan is feldolgozhatóvá, a legforróbb borzalom is elfelejthet√vé válik. Ha azonban könyvek égetése kerül szóba, döbbenten tapasztaljuk, hogy az elhamvadó kézirattekercsek, a megpörköl√d√ borítók, a lángoló könyvtárak elképzelt vagy valóságos látványa nagyobb és tartósabb hatást, hosszabb lecsengés∫ érzelmi és intellektuális megrázkódtatást okoz, mint az emberek t∫zhalála. A „könyv” ebben az összefüggésben sajátos metonímiával tágul el√ször „kultúrává”, majd ezen keresztül az „emberhez méltó léthez segít√ eszközzé”, a könyvek barbár megsemmisítése pedig a kultúra leomló sáncain keresztül kérd√jelezi meg az értéktermel√ tevékenység értelmét – magát az „emberit”. Ahogy a nagy hatású fotón a játékmackó a hernyótalp alatt sokkal többet mesél el a gyermekek háborús szenvedéseir√l, ugyanúgy üzen a t∫zbe vetett könyv arról, hogy veszélyben az ember, veszélyben az érték, veszélyben a kultúra.3 (Ez a felismerés vezette például a könyvt√l az emberig a „tanúságtev√” DésiréJoseph Mercier [1851–1926] belga kardinálist. A korabeli sajtó legendáriuma szerint a papot a németek által lángba borított louvaini könyvtár látványa késztette arra, hogy „népe szenvedéseinek nemzetközi szószólójaként” lépjen fel az I. világháború idején.4)

16

Papírf√nix, avagy meddig él az információ?

szerezte a könyvterjesztés jogát a francia pályaudva- pírral”. (S miközben a „mi nem vagyunk ám könyvrokon, a vasúti közönségnek szánt kiadványok tar- éget√ barbárok” üzenetét√l hangos a sajtó a június talma már mellékes volt – az áru-mivolt számított. 30-i kampányzárásig, a kormány csendben levezényA hálózati könyvterjesztés koronázatlan királya, a li a vidéki zsidóság deportálását (május közepét√l t√zsdék kedvence, az Amazon.com sem kulturális június 27-ig), és a budapesti zsidóság „csillagos házakba” gy∫jtését (június missziót folytatott, amikor A kocsi zökkent s megállt. Beatty, Stoneman és Black átrohant létrehozta a világ legna- a járdán. T∫zbiztos köpenyükben undorító kövérnek látszottak. végéig). A sors különös fintora, gyobb Internetes könyvke- Montag követte √ket. reskedését, hanem egysze- Betörték az utcára nyíló ajtót, s hirtelen megragadtak egy hogy Kolosváry-Borcsa r∫ piacfoglalást hajtott vég- asszonyt, pedig az nem futott el, meg sem kísérelte a menekü- népbírósági b∫nperében Csak állt, s ide-oda ingott, tekintete a falra, a semmibe „könyvégetés” lesz az egyik re. Az üzleti mozzanatnak lést. bámult, mintha f√be kólintották volna. Ajka hangtalanul mozazonban a könyv „tárgyi gott: úgy látszott, emlékezni akar valamire. Aztán mégis eszé- vádpont, jelezvén: ha valapercepciójára” nézve nem be juthatott az a valami, mert megszólalt: kit emberségéb√l végképp – „Légy férfi, Ridley mester; Isten kegyéb√l ma olyan kivetk√zött személyként lett különösebb következménye: még a tömegáruvá gyertyát gyújtunk Angliában, hogy bízvást többé ki nem oltja akarunk pellengérre állítaválás után is ugyanaz az el- senki.” ni, akkor kézenfekv√nek – Elég ebb√l – mondta Beatty. – Hol vannak? téphetetlen szálakkal sz√tt Meglep√ szenvtelenséggel arcul ütötte az asszonyt, majd meg- t∫nik a „könyvek barbár presztízs övezi, mint ezer ismételte a kérdést. éget√jének” feltüntetni, éve, a leláncolt könyvek, a Az öregasszony tekintete Beattyre szegez√dött. még akkor is, ha program– Nagyon jól tudják, hol vannak, különben nem jöttek szer∫en határolta el magát libri catenati korában. volna el! A „könyv egyenl√ kul- Stoneman megmutatta a telefonjelentést, amelynek hátlapján az égetést√l. A szimbólum túra” és a „könyvégetés ez állt: „Gyanús padlás. Elm Street 11. E. B.” végképp elszakadt a való– Ez Mrs. Blake, a szomszédasszony – mondta az asszony, egyenl√ embertelenség” ságtól. (Tragikomikus pillaképleten ezért volt képte- amikor elolvasta a kezd√bet∫ket. nat a könyvégetés tárgyi bi– Rendben; emberek, kezdjük! len túllépni még a paroxizzonyítékaként választott Máris fönt voltak a penészszagú sötétben, fényes baltáikkal felmusba hajló náci propa- törték az ajtókat, amelyek nem is voltak bezárva, úgy bukdá- fénykép – ahogy arra a Viganda is. Az 1933-as auto- csoltak át rajtuk, mint a viháncoló kamaszok. Mintha forrás lág 1946. március 27-i szádafét (néhány kisebb len- fakadt volna fel egyszerre: könyvek zuhantak Montagra, amint mának címoldala finoman gyelországi könyvmáglyán borzongva kapaszkodott felfelé a meredek lépcs√kön. Milyen rá is mutat –: a „kormányez! Munkájuk ezel√tt nem volt nehezebb, mint egy gyerkívül) nem követte több ha- kincs biztos a zúzómalom meltya elkoppintása. A rend√rség érkezett els√nek, beragasztotsonló: ahol a könyvek pusz- ta az áldozat száját, s megkötözve elcipelték riadóautójukon; lett”). És még egy különös tításának, illetve „kigyom- úgyhogy mire √k megérkeztek, üres házra találtak. S így sen- adalék: az ez id√ tájt már jalálásának” szándéka és gya- kinek sem okoztak fájdalmat, csak a tárgyaknak. Mivel pedig vában futó 1945–47-es „fakorlata leplezetlenül meg is a tárgyak érzéketlenek, nem sikoltanak, és nem nyüszítenek. siszta index” begy∫jtési-beÍgy hát semmi sem gyötörte kés√bb a lelkiismeretüket. Voltamaradt, a könyvégetés stig- képpen csak takarítottak; alapjában véve egy házmester mun- zúzási kampányában a máját már ott sem vállalták káját végezték el. Mindent a maga helyére; gyerünk azzal a rossz hangulatot kelt√ a kultúra önjelölt kertész- petróleummal, kinél van egy szál gyufa? könyvégetés elkerülése podiktátorai. A korabeli sajtó- De most ezen az éjszakán valami nem ment rendben. Ez az litikai instrukció: levéltári fotón elégedetten moso- asszony elrontotta a szertartást. Az emberek túl nagy zajt adataink azonban meger√csaptak, nevettek, mókáztak, hogy ne hallják lentr√l, az öreglyog Kolosváry-Borcsa Mi- asszonyból áramló szörny∫ vádló csendet. ◊ volt az oka annak, sítik, hogy vidéki rend√rkahály a zúzómalom mellett: hogy az üres falak vádat visszhangoztak, s a szorongás finom pitányságok túlbuzgó munegy Kiss József-kötetnek az porfelh√ként szállt a házban, s megülepedett orrlikaikban, katársai – nem utolsósor√rl√fogak közé hajításával ahogy körberohangáltak. Ez szabályellenes játék. Montag ször- ban a szigorú raktározásikellemetlenül érezte magát. Ennek az öregasszonynak nem demonstratívan megkezdi nyen √rzési feladatoktól is szabavolna szabad itt lennie, s mindennek tetejébe: itt maradnia! az 1944. júniusi, német indulni igyekezvén – jó nétencióra végrehajtott tiltó listás-könyvbegy∫jtéses- hány esetben mégis az egyszer∫nek látszó elégetést bezúzásos ún. „ zsidó index” „végrehajtását”. Az Egye- választották (nem riadva vissza a szinte minden esetdül Vagyunk, a kampány „hivatalos lapja” is szüksé- ben automatikusan megérkez√ retorziótól6). gesnek tartja újra és újra kiemelni, hogy „nem autoA szimbólum megtalálta a helyét: a könyvek égédaféról, hanem tervszer∫ papírnyer√ intézkedésr√l sét szemlélve az emberr√l és a társadalomról való van szó, a bezúzás eredményeként 25 tonna új pa- gondolkodás legnagyobb „miért”-jei fordulnak le-

17


az „új” kihívásokkal szembeni elemi erej∫ ellenállás másfel√l, iparszer∫vé tett könyvégetésekkel Európa „fejlettebb” részein is. A XIV. Lajos utáni Franciaországban például különbségtétel nélkül mennek a máglyára az enciklopédisták m∫vei, Beaumarchais memoárjai, Linguet munkája, A jezsuiták története, Lanjuinas II. Józsefr√l írt könyve, Raynal: India története, Pascal Vidéki levelek-jei. Láthatóan kétségbeesett törekvések arra, hogy a szellem a palackban maradjon. Nem is marad: sem a felvilágosodást, sem a hászidizmust nem lehet már gondolati karanténba zárni. A minden ízükben védekezésre kényszerül√ könyvéget√k már képtelenek arra, hogy valódi gátakat állítsanak. A „könyv” fogalmába s∫r∫söd√ szimbolikus er√ optikai csalódáshoz vezeti √ket: mivel minden, ami számukra gy∫löletes, a megszólítottak tömege miatt már kényszer∫en túllép a személyes kommunikációs tereken, és közvetve, az írott szó által terjed, a gondolattal szembeni fellépés eszközeként kézenfekv√nek látszik a hordozó, a „könyv” megsemmisítése, az elrettentés lángoló rituáléjával. A 18. század könyvéget√inek tévedése azonban éppen az információ természetének félreismerésén alapul. Az adott nézetek sokszorosítására alkalmas nyomdatermékek megsemmisítése pusztán a terjedés id√beli paramétereire és az ismeretek átadásának pontosságára van hatással, ám a kívánt célhoz, a veszélyes „mintázatok” kitörléséhez semmiképpen nem tud elvezetni. A gondolat, az információ, a tudás hordozója ugyanis az emberi f√, és semmi más. A könyvek elpusztítása jelek és jelhordozók pusztítása, az információs mintázatok érintetlenül hagyása mellett. Miután John Saris, az els√ angol expedíció vezet√je hazatért Japánból, a magával hozott, pornográfnak min√sített képeket, illetve könyveket nyilvánosan elégették 1615-ben.7 A többi példány azonban sértetlenül hevert Japánban, Saris kapitány pedig megkeseredve ugyan, de a fejében és a szívében √rizte tovább „kincseit”. A professzionális információpusztító akkor jár egy lépéssel el√re, ha a tárgyiasított információval együtt annak valódi hordozóját, az emberi f√t is megsemmisíti. De hiszen tudta ezt a 16. század minden könyvéget√je, az ellenreformáció valamennyi apostola! Könyvet természetesen égetnek magában is (Chieregali bíboros már 1522-ben elrendeli, hogy az egyházi engedély nélküli nyomtatványokat vessék t∫zre, 1524-ben II. Lajos égetteti Luther munkáit8), de hamar kialakul a „hatékony, kombinált megoldás”: a könyv és az ember együttes elpusztítása. Habsburg

ver√ szkepszisbe. Walter Benjamin szárnyas angyala a jöv√nek háttal repülve akár innen is nézhetné a romot romra halmozó világtörténelmet, Csin Si Huang-ti császártól Pol Potig, az els√ és az utolsó nagy könyvéget√ig. Csakhogy az állítások általában nem maradnak meg ezen a szimbolikus szinten, és a szimbólum fel√l kezdik értékelni a valóságot, a nevezetes könyvégetések hatáskövetkezményeihez tényleges kulturális katasztrófát, pusztuló tudást, mindörökre elhamvadó, rekonstruálhatatlan ismereteket, mérhetetlen mennyiség∫ veszteséget, az információfolyam diszkontinuitását rendelve. Ideje tehát, hogy a „könyvégetés” misztériumáról lerántsuk a leplet, és egyszerre nézzünk a „könyvéget√k” és a „könyv keserg√ barátainak” körmére.

KÖNYVÉGET◊K TÉVEDÉSE, AVAGY MI IS PUSZTUL EL A TıZBEN?

„…a szikrákat… a szell√… felszította, továbbhordta és pihekönnyen izzó pergamendarabkákkal hömpölygette össze √ket.” (Umberto Eco: A Rózsa neve)

E

lijah ben Solomon (1720–1797) maga volt a megtestesült „kultúra”. A Talmud, a Midrás és a bibliai exegézis mély ismerete, a misztikus irodalom, a zsidó jog magabiztos áttekintése tette messze földön ismertté, nem állt t√le távol a filozófia, a nyelvészet, a matematika, az asztronómia és a népi gyógyászat sem. Visszautasította a rabbiságot, és remeteként élt, ám híre-dics√sége gyorsan szétáradt a zsidók között, és – felélesztve az évszázadok óta elfelejtett „babilóniai akadémiák feje” titulust – „gaon”-ként tisztelték a végül Vilnában leteleped√ tudóst. A könyvtár csendjéb√l a hászidizmus szellemi kihívása ragadta ki Elijah ben Solomont. Mivel bálványimádónak és tudományellenesnek tartotta a hászid tanítást, 1772-t√l a hászidizmus elleni küzdelem élére állt. Elrendelte a mozgalom támogatóinak kiközösítését és könyveik elégetését. Ugyanígy tett Ezekiel Landau (1713–1793) prágai rabbi is, aki – kortársai szerint – „olyan messzire ment, hogy elrendelte a híres hászid vitairat, a Jacob Joseph történetei (Toledot Ja’akov Josef) nyilvános elégetését”. Különös 18. század ez: a felvilágosodás hullámverése, az Enciklopédia, az ébred√ szellem egyfel√l,

18


Ferdinánd rendeletében „az eretnek könyvek nyom- semmisíteni. Ez bizony Diego da Landa paradoxotatói és terjeszt√i vízbe fojtandók, könyveiket pe- na, a nagy könyvéget√é: még ha a Drezdai és a Maddig el kell égetni”. Hogyan lehet még jobban meg- ridi-kódex nem is √rzött volna meg semmit a konkakadályozni a könyvek terjedését? A könyvvel visztádorok által látszatra teljes mértékben elpuszegyütt kiadóikat is el kell égetni! A 16. század köze- tított mezo-amerikai kultúrkincsb√l, számos információtípus a túlél√k és az pén így kerülnek a kor legKönyvek bombázták vállát, karját, felfelé fordított arcát. Egy nevesebb kiadói – Doret könyv olyan engedelmesen szállt nyitott szárnyakkal a kezé- elsüllyed√ kultúra emlékeit (1546), Lhomme (1560) és be, akár egy fehér galamb. A tompa, ide-oda lobbanó világí- szisztematikusan gy∫jteni Morel (1559) – „eretnek” tásban kiesett egy lap, akár egy hófehér toll, rajta finom és rögzíteni kezd√ spanyokönyveik miatt a máglyára. pettyek a bet∫k. A nagy buzgalom s kapkodás közepette lok révén élt tovább. csak egy pillanatnyi ideje volt arra, hogy elolvasÉs ez az a pont, ahol a Idegen nyelv∫ felforgató Montagnak son egy sort, de az a következ√ percben lángbet∫kkel íródott munka esetében még jobb agyába, mintha tüzes vassal vésték volna bele; „Az id√ el- könyvek „égetése”, ez a látmegoldásnak t∫nt a könyv szunnyadt a délutáni napban.” Eldobta a könyvet. Abban a pil- szatra felszíni, kiegészít√ mozzanat újra dramaturgiai és a fordító párhuzamos lanatban egy másik esett a karjába. – Montag, gyere fel! szerephez jut. Hiszen a logimegsemmisítése: így várja keze becsukódott, akár egy száj; a könyvet vad áhítatkai lánc nem a „mintázattuErasmus francia fordítóját, Montag tal, a meggondolatlanság √rültségével melléhez szorította. Fent Berquint a t∫zhalál9. De a az emberek képes újságok zápores√jét hajigálták a poros le- lajdonos” elpusztításához, megoldás még így is csak veg√be. Hullottak a lapok, mint a lel√dözött madarak, s az hanem a mintázat felépülésének megakadályozásáesetleges: hiszen az elpusz- asszony úgy állt tetemük felett, akár egy kisleány. tult emberekkel valóban Montag nem csinált semmit. Mindent a keze csinált; a keze lett hoz vezet vissza. Kivonom a tolvajjá, a keze, amelynek külön agya volt, s minden egyes ujsírba száll az üldözend√ jában lelkiismeret remegett és kíváncsiság. De aztán hóna alá forgalomból a könyvet, és mintázat, de annak csak a csapta a könyvet, magához szorította, majd üres kézzel rohant elpusztítom? De hiszen a bennük él√ „példánya” – ki, egy b∫vész büszke tekintetével. Ide nézzetek! Ártatlan benne foglaltak már régesrég bekerültek az informámerthogy az információ vagyok! Ide nézzetek! már ott él és hat mindazok- Remegve nézett arra a fehér kézre. Kinyújtotta, mintha messze- ció-háztartásba! Ráadásul látó, majd testközelben tartotta, mintha vak lett volna. nem is lehet mindet összenak a fejében, akiknek – Montag! gy∫jteni, mindig marad elmódjukban állt korábban Odébb ugrott. – Ne állj meg, hülye! rejt√z√ könyv. Mindenkit találkozni vele. Amikor A könyvek halomban hevertek, akár a szárítani tett halak. elpusztítok, akinek a fejéAngliában a Tyndal-féle emberek rajtuk táncoltak, csúszkáltak; el is estek. A könyvben ott a veszélyes gondobibliafordítás birtokosait Az címek még egyszer felvillantották aranyszemüket, aztán elhurcolják a máglyára, a t∫ntek. lat vagy ismeret? Ahol az szándék már közeledik a adott mintázatot birtoklók – Petróleumot rá! „teljes megoldáshoz” – va- A vállukra szíjazott, 451-es számmal jelölt tartályból szi- „információközössége”10 kilódi információpusztítás vattyúzták ki a hideg folyadékot. Valamennyi könyvet átitat- csi, néhány f√s, ott van ták vele, b√ségesen fecskendezték szét a szobában. csakis etnocídiummal va- Aztán lerohantak a földszintre. Montag petróleumg√zben bo- esély rá, hogy maradéktalósítható meg, s a kora-kö- torkált utánuk. lanul sikerül, de ahol sokan zépkor még „könyvnélküli” vannak, ott szinte remény– Gyerünk! eretnekmozgalmainak vé- Az asszony ott térdelt a könyvek között, az átázott b√rt s kar- telen. A könyvek elégetése res üldözésében is végs√ tont fogdosta, ujjaival tapogatta a tiltott címeket, míg szeme révén el√idézett félelmi Montagot vádolta. soron ez a felismerés jele– Az én könyveimet nem vihetik el – mondta az asszony. légkör azonban elvileg a nik meg. Ha minden létez√ – Ismeri a törvényt – mondta Beatty. – Hol a józan esze? biológiai reflexeken kereszjelhordozót és minden em- Ahány könyv, annyiféle beszéd. Évek óta bámul egy istenver- tül kiválthatja a remélt habert megsemmisítünk, aki- te Bábel tornyára. Feledkezzék meg róla! Azok, akik ezekben tást: a látvány kell√képpen szerepelnek, sosem éltek. Gyerünk, de azonnal! nek a fejében az adott min- aAzkönyvekben elrettent√ ahhoz, hogy asszony a fejét rázta. tázat ott van, akkor mondmindazok, akik részesülnek hatjuk csak, hogy a gondolatnak az írmagját is ki- benne, saját döntés alapján hessegessék el a nem irtottuk. Ez persze ismét csak optikai csalódás, hi- kívánt gondolatokat. (Amikor a könyveivel a klérus szen azok, akik ismerik a gondolatot, csak éppen orra alá sok borsot tör√, szabadgondolkodó Vaninit nem értenek egyet vele, ugyanúgy birtokosai marad- 1619-ben máglyára küldik, el√tte még a nyelvét is kinak az elpusztítani szándékozott mintázatnak, az in- tépik, hogy egyértelm∫bb legyen az üzenet.) Csakformációk megsemmisítéséhez √ket is meg kellene hogy az információs mintázatoknak az a természe-

19


valóságos és virtuális érték pusztul. A kéziratos másolás korszakában a fellelésre, a vásárlásra/cserére és a szállításra fordított id√, pénz és energia, az esetenként 5–6 másolat elkészítésére és a másolói tudás megszerzésére fordított id√, a díszítés, a drága nyersanyag (hogy mást ne mondjunk, a mazdaista Aveszta a hagyomány szerint eredeti, terjedelmes változatában tizenkétezer tehén b√rére íródott) mind-mind komoly értékképz√ és -növel√ tényez√, ha Marx nyomán a könyvekben mint termékekben tárgyiasuló életid√-mennyiséget vesszük a mérésm∫velet alapjául.14 A „nagy titok” abban áll, hogy a tárgyi valóságában felfogott könyv15 vagy kézirat (érték)pusztulása önmagában korántsem jelent automatikus információ- és tudásvesztést. Ahhoz – mint korábban láttuk – az kellene, hogy az egyetlen hozzáférhet√ példány vesszen el, de még inkább az, hogy az abban foglalt ismeretek semmilyen fejben se legyenek benne, onnan semmilyen más kéziratba ne kerüljenek be, ne legyenek újra megtermelhet√ek. Szeretnénk kimutatni, hogy minden valószín∫ség szerint még a „világtörténelem legnagyobb könyvpusztulása” sem jelentett mást, mint meta-információk pusztulását, az adott tudásokat hordozó kéziratokra, illetve magukra a tudásokra vonatkozó tudások elvesztését. Tegyünk egy gondolatkísérletet. Egy jelentéktelen epigon, Akárkidész elkészíti a maga Valamisztikonját, kéziratáról tudomást szerez az alexandriai könyvtár profi filológus csapata és másolóm∫helye. Megszerzik. Ha a benne foglalt tartalom izgalmas, sok példány készül bel√le, részben haszálatra, részben cserére. Ha sok példány készül bel√le, akkor sok helyen √rzik, újabb és újabb tekercsekbe és könyvtárakba, onnan újabb és újabb fejekbe vándorol, sok példányban fennmarad. Ha azonban tartalma alapján nem tartják különösebben izgalmasnak, az egyetlen példány fog valamelyik eldugott polcon porosodni, soha senki sem látja, senki sem olvassa, senki nem hivatkozik rá. Maradjunk ennél az esetnél, a szomorú véggel: a kézirat elég. Soha nem tudjuk már meg, hogyan is látta Akárkidész a háromszögek kérdését. Mindörökre elveszni látszik az Akárkidész munkájában foglaltakra vonatkozó tudásunk. De mi a helyzet Akárkidész tudásával? Vajon egyedi és páratlan volt? Hol vannak az √ kútf√i? Milyen szellemi közleked√edényeken keresztül milyen kéziratokba és milyen fejekbe jutottak az √ gondolataik h√sünkén kívül? Ha Akárkidész munkája egyike az ugyanarra a tárgyra vonatkozó kézirattömegnek, akkor van-e benne olyan, ami csakis és kizárólag nála fogalmazódik meg? És akkor még arra is szükségünk

te, hogy akár akarjuk, akár nem, újra felépülnek, és ez a közös, legnagyobb tévedésük a könyvéget√knek és a „könyv keserg√ barátainak”.

KESERG◊K TÉVEDÉSE, AVAGY MEDDIG IS ÉL AZ INFORMÁCIÓ?

„Egy hazádbeli misztikus… ezt írta valahol, nem emlékszem már, hogy hol. És fölösleges, hogy bárki is rábukkanjon kéziratára.” (Umberto Eco: A Rózsa neve)

A

könyvpusztítás felmérhetetlen károkat, pótolhatatlan veszteséget okoz az információs értékképzésben – hangzik gyakran a kommentár –, rettenetes sebet üt a kultúra folyamatosságának testén. Különösen az elvesz√ tudásmennyiséget fájlalják, hiszen mennyivel el√bbre járnánk, ha a csodálatos maja kódexekbe foglalt gyógyászati tudás vagy az alexandriai könyvtár 100 ezer tekercse hozzáférhet√ lenne. Szentségtörésnek t∫nik evvel szemben azt állítani, hogy ezek a kultúrának nyolc napon belül gyógyuló sebei. Hogy a könyvtermelés a legvadabb égetések idején is megállíthatatlanul gyarapodott. Hogy a természetes könyvpusztulás volumene11 messze meghaladja a könyvek forgalomból történ√ er√szakos kivonásáét (bezúzás-égetés-elzárás)12. Hogy a leginkább fájlalt ókori tekercsek13 és maja kódexek kivételével a lángokba vetett könyvek ma nagyobb számban hozzáférhet√ek, mint valaha. Pedig hát ez a helyzet, s példának vegyük minden tudástermelés és -√rzés legendás intézményét, az alexandriai könyvtárat. Hát igen, az alexandriai könyvtár. A porrá hamvadó csodálatos gy∫jtemény, minden könyvpusztulások non plus ultrája, minden filológusok legszívbemarkolóbb bánata. Ha nem égett volna le, ma nem töredékekb√l kellene a nagy auktorokat rekonstruálni, és teljes korpuszokat vizsgálhatnánk. Micsoda katasztrófa, micsoda veszteség! Tényleg, milyen veszteség? Hát ugye felmérhetetlen érték minden régi kézirat, a teljesség igényével begy∫jtött másolatok éppúgy, mint az eredetiek, leginkább azok, amelyekr√l másik példány nem maradt fenn, vagy csak fragmentumokból ismerjük. A piaci törvényeknek megfelel√en 100 ezer ókori tekercs megléte ugyan nem is kis mértékben csökkentené a túlél√ kéziratok értékét, de kétségtelen, hogy minden egyes elég√ könyvvel nagy tömeg∫

20


van, hogy a Muszeion tudósai felületes munkát vé- közösség a Muszeionban építette ki saját szakmai gezve ne vegyék észre a benne foglalt új tudást, meg- infrastruktúráját. A növény- és állatkert, a laboratóakadályozva a recepciót – és arra is szükségünk van, riumok és a csillagvizsgáló mellett a komplexum részehogy soha senki ne építse fel ugyanazt a mintázatot, ként hozták létre és m∫ködtették a híres Nagy Könyvmint Akárkidész. Azt biztosan állíthatjuk, hogy ba- tárat. Az itt √rzött könyvek egyszerre voltak a tudományos tevékenység eszközei darság volna minden egyes – Felgyújtjuk a házat – mondta Beatty. elveszett kéziratba originá- Az emberek esetlenül indultak az ajtó felé. Onnan néztek vissza és tárgyai. A gy∫jtés, másolás, felújítás, szövegkritika, lis, pótolhatatlan és azóta Montagra, aki az asszony mellett állt. – Csak nem akarjátok itt hagyni? kommentár, új könyvek írásem megtermelt ismerete– Ha egyszer nem jön…? sa, a tudósközösség lassú ket beleálmodni, annak a – Akkor kényszerítsétek! b√vített újratermelését szollehet√ségét azonban két- Beatty felemelte kezét, benne a rejtett öngyújtóval. ségkívül elvesztettük, hogy – Várnak már a t∫z√rségen. Ezek a fanatikusok egyébként gálta, lényegében inkább az megbizonyosodjunk a kéz- mindig öngyilkosságot kísérelnek meg; ezt a figurát már ismerjük. információközösség vertikális növelése érdekében irat megsemmisülésével el- Montag megérintette az asszony könyökét. – Velem jöhet. folyt. Amikor azután – évpusztult tudás egyediségé– Nem megyek – mondta az asszony –, de azért köszönöm. századokkal a könyvtár felr√l. Kiegészít√ feltételezés– Tízig számolok – mondta Beatty. – Egy, kett√… perzselése el√tt! – a hatalként ehhez még annyit kell – Kérem! – szólt Montag. mi harcok során II. Euergehozzátennünk, hogy legin– Folytassa csak – mondta az asszony. – Három, négy… tész szétkergeti az ellenlábakább arra van szükségünk, – Erre! – Montag magával húzta az asszonyt, aki nyugod- sát támogató Muszeion-tuhogy soha senki ne is olvastan megszólalt: dóstársaságot, furcsa helysa Akárkidészt, de ha olvas– Itt maradok. zet alakul ki: noha a könyvta is, felejtse el, vagy pusz– Öt, hat… – Abbahagyhatja a számolást – szólt az asszony. Felemelte tárat nem bántja (maga is tuljon el úgy, hogy nem volt tudásbarát), s új tudósokat már ideje az Akárkidészt√l a kezét. A tenyerében egyetlen kis tárgy volt. hív, a régi fény már soha származó tudás átörökíté- Közönséges konyhai gyufa. Láttára az emberek hanyatt-homlok kirohantak a házból. sére vagy bármilyen transz- Beatty kapitány, meg√rizve méltóságát, lassan kihátrált az ut- nem tér vissza. Megmarad formációjára, tehát ne ala- cai ajtón. Vörös arcát ezernyi t∫z s éjszakai izgalom égette fé- tehát a könyvtár: az épület, kuljon ki információkö- nyesre. „Mindig éjszaka van riadó – gondolta Montag. – Soha- a könyvek (ismételjük meg, zösség a Valamisztikonban sem nappal! Talán a t∫z éjszaka szebb? Nagyobb, érdekesebb csak jóval kés√bb semmisülBeatty arcán az ajtóban némi jele látszott az nek meg) – de mi történik az foglaltakra. Ennek a leg- látványosság?” ijedelemnek. Az öregasszony egyetlen gyufát gyújtott meg. jobb módja természetesen Petróleumfüst szállt fel körülötte. Montag úgy érezte, hogy az információközösséggel? Andrón Athénaiosz szavai az, ha Akárkidész le sem ír- elrejtett könyv úgy dobog a mellén, akár a szíve. – Menjen! – mondta az asszony. Montag érezte, hogy egy- alapján egy horizontális tuja, ami a fejében van, és már a kortársai sem tudják, re jobban távolodik, kilép az ajtón Beatty után, majd lefelé a dásrobbanás bontakozik ki lépcs√n az udvaron át, amerre petróleumsáv vezetett, akár egy el√ttünk: „Bár sok alexandhogy csendes epigonunk gonosz csiga nyoma. koponyájában páratlan is- A tornácon mozdulatlanul állt az asszony. Nyugodtan végigmér- riait megölt [ti. II. Euergetész], de némelyeket csupán meretek lapulnak. A kézirat te √ket – nyugalma ítélet volt. szám∫zött […], így a váronélküli görögök tehát Beatty csettintett, hogy meggyújtsa a petróleumot. Elkésett. Montag leveg√ után kapkodott. sokat és szigeteket benépeugyanakkora eséllyel páA tornácon az asszony el√rehajolt, s valamennyiüket sújtó meglyázhatnak a korukat meg- vetéssel meggyújtotta a gyufát a korláton. Utcahosszat kiro- sítették a tudós grammatikusok, a filozófusok, mateel√z√ gondolkodó szerepé- hantak a házakból az emberek. re, mint a megsemmisült Ray Bradbury: Fahrenheit 451. Loránd Imre fordítása. matikusok, zenészek, fest√k, sportoktatók, orvosok és kézirattal rendelkez√k. Félreértés ne essék, nem profanizálni akarjuk a kér- minden egyéb foglalkozás képvisel√i. A szám∫zöttek, dést. Nem gúnyolódunk a klasszika-filológián, annál hogy megkeressék kenyerüket, tanítani kezdték azt, sokkal többre tartjuk, és jobban tiszteljük.16 Csak arra amihez értettek, s így új szakembereket képeztek ki. az arkhimédeszi pontra kívántuk felhívni a figyelmet, [Ily módon] az alexandriaiak minden hellén és barbár hogy a „könyv” nem helyezhet√ az „ember”, illetve az nevel√ivé lettek.”17 „információközösség” elé. És éppen Alexandria a legOda kerül tehát minden hellén és barbár fejébe jobb példája annak, hogy mennyire így van ez. Hogyan mindaz a tudás, ami az alexandriai tudósok fejében is is történt? Az I. Ptolemaiosz által támogatott tudós- ott van. A hellén és barbár fejekb√l újabb fejekbe és

21


újabb kéziratokba kerül mindez, jelezvén, hogy hordozótól függetlenül igaz az az állítás, hogy „egy társadalom annál fejl√d√képesebb, minél tökéletesebben tudja biztosítani információk feldolgozására képes tagjai számára az információkat”, vagyis „a kultúra, illetve a civilizáció adta tudás lehet√ legszélesebb kör∫ elosztását.”18 Amikor Aquinói Szt. Tamás a tudás épületének befejezhetetlenségére vonatkozó „semper perfectibile” formulát alkalmazza, gyakorlatilag a következ√t is állítja: „Mivel minden meg√rzött információ potenciálisan továbbtranszformálható” (vagyis bonyolultabb információs képletekbe beépíthet√, valamint lehet√vé teszi új információ generálását, illetve önmaga változatlan újratermelését, s ezen keresztül emberi cselekvéskimenet meghatározását), „ezért egyetlenegy információ esetében sem lezárt az értékképz√dés folyamata”. A jelként való rögzítés és újratranszformálás azonban a meg√rzésnek csak az egyik módja. A meg√rzés végbemehet jelhordozó közvetítése nélkül is.19

A meg√rzés azonban csak az egyik módja a további információs értékképz√désre alkalmassá tételnek. Mert – hogy visszatérjünk a legsikeresebb könyv- és emberéget√k legnagyobb tévedésére – a látszatra tökéletesen megsemmisített információk egy része is újra és újra „megtermelhet√”. A gyökerestül kiirtott gondolat rejtélyes módon fogan meg újra és újra, el√zmények nélkül, mert hozzá a valóság szállítja a változatlan nyersanyagot, változatlan transzformációs pályákon. Mivel – szabadon idézve a Peirce-t elemz√ Sebeokot – „gondolkodásunk törvényei a természet törvényeinek vannak alávetve”, a rögzített gondolatok pusztulásának vagy életciklusainak ál-szenzációkat termel√ kérdéseinél mindig is nyugtalanítóbban izgalmas marad annak a csodának a finomszerkezete, hogy hogyan is születik az új információs mintázat, mert evvel már nemcsak az illékony és talmi kultúrának, hanem magának a természetnek a titkait is fürkésszük.

Jegyzetek

1996. √sz–tél, 10–25. o. és u√: „Információ versus(?) kommunikáció”, Jel-Kép, 1995/2. 83–96. o. 11. Akinek kétségei vannak efel√l, forduljon minden könyves extremitások nagy tudójához, Ráth-Végh Istvánhoz. A könyv komédiájá-ból (Gondolat, Bp., 1959.) megtudhatja például, hogy több könyv végezte pályafutását borjúcombok csomagolóanyagaként, mint a máglyán. 12. A berlini autodafé 25 ezer könyve egyetlen nagyobb magángy∫jteménnyel megegyez√ mmennyiség. Az 1945–47 során Magyarországon összegy∫jtött kb. félmillió „tiltott” könyv egyetlen közepes könyvtár állományának vagy néhány akkori hónap könyvkibocsátásával megegyez√ nagyságrendnek felel meg. 13. Gonoszkodjunk egy kicsit: amikor a rivális könyvtárak – els√sorban a pergamoni – állománygyarapodásától megrettenve az egyiptomiak – Alexandria védelmében – korlátozzák a papiruszkivitelt, jobban visszavetik a könyvek számbeli növekedését, mint ha saját Kis Könyvtárukat gyújtották volna fel. (Lásd Kalmár Péter: A kétezer éves papír, Gondolat, Bp., 1980.) 14. És természetesen ezért van az, hogy a könyv tömegtermelésének megindulásával az egy könyvbe fagyott érték egyre csökken, miközben általában a példányszámmal fordítottan arányos az áruérték. 15. Azt, hogy a tárgyi valóságában felfogott könyv és a könyv „tartalma” között mekkora különbség van, azt némely könyvtolvajok tudják a legjobban. A Chronicon Scotorum (1005) feljegyzi, hogy a nagy Colum Cille Evangélium az éjszaka leple alatt elt∫nt, ám hamarosan el√került, merthogy kizárólag az aranyat és ezüstöt lopták le róla a tolvajok, a könyvre nem volt szükségük. Thompson, James Westfall: The Medieval Library, Hafner Publ. Comp. 1967, 629. o. 16. Felrémlik néhai Tarnai Andor emléke, aki a régi magyar irodalom történetér√l tartott el√adás-sorozatát ismeretlen szerz√k elveszett m∫veinek ismertetésével kezdte. A metainformációk klasszikus esete: tudjuk, hogy volt egy m∫, esetleg még azt is, mir√l szólt, szerz√jét viszont nem ismerjük, de tudjuk, hogy volt. „Az elt∫nt dolgoknak csak a nevük marad miránk” – parafrazeálja Morlay-i Bernátot Umberto Eco A Rózsa nevé-hez írt széljegyzeteiben. 17. Idézi: A. Swiderkowna: A hellenizmus kultúrája, Gondolat, Bp., 1981. 18. Csepeli György: „Az információ a modern társadalomban”, Jel-Kép, 1985/2. 19. Ezúttal nem térünk ki az orális kultúrák tudásátadási technikáival kapcsolatos, rendkívül érdekes kérdésekre, amelyek látszatra ellentmondanak a fenti állításoknak, csak stílszer∫en idézzük Amadou Hampate Ba szállóigéjét, mely szerint az afrikai törzsi társadalmakban „minden halott öreg olyan, mint egy lángoló könyvtár Európában”.

1. A hóhérlélek rejtelmeinek elemzése különös izgalmakhoz nyithat utat, ám ezúttal pusztán az a kósza kérdés vet√dik fel, hogy vajon szeget ütött-e az akasztás el√tti kínzás módszereit minden bizonnyal jól ismer√ hóhér fejében az, hogy ha úgyis elégeti, miért kell szét is szaggatnia a könyveket? 2. Az idézet forrása és a két esemény leírásához felhasznált irodalom Pálvölgyi Endre: Könyvek a vádlottak padján, Gondolat, Budapest, 1970. 3. Különös, de a könyv = kultúra megfeleltetés gondolati talapzatához lehet visszavezetni „a kézirataikat t∫zbe hajító írók” számos jól ismert esetét is. A döntést támogató érvek messze túllépnek az alkotáslélektani dilemmákon: izgalmas volna tudni, vajon hogyan beszélte le például Petrarca a mély válságba süpped√ Boccacciót, hogy ne égesse el a munkáit, és ne kótyavetyélje el a könyvtárát. De még inkább: mivel érvelhetett Boccaccio, hogy ugyan miért is kellene neki a t∫zbe vetnie az alkotásait? Bármilyen változat mellett kötünk is ki, az ugyanúgy a fenti képletig megy vissza. Ha a m∫ rossz, a szerz√ szuverén értéktudata semmisíti meg – ne kerüljön bele a kulturális véráramba. Ha a m∫ a szerz√ szerint jó, de a „külvilág”, a „környezet” nem alkalmas a befogadására, akkor a „nem is vagytok méltóak rá” érték-arisztokratizmusa vezeti a kandallóhoz. Ha a szerz√ fontosnak érzi a m∫vet, amit alkotott, de terjesztése az egzisztenciáját veszélyezteti, akkor életét menti, amikor m∫vét pusztítja. 4. Aminek köszönhet√en, jegyezzük meg rosszmájúan, 1919-es amerikai és kanadai útján össze is gy∫jtötte a könyvtár újraépítéséhez szükséges pénzt. 5. Mindenki éget: a könyvet égettet√ Savonarola holttestét ellenfelei vetik a t∫zre. 6. A magyar adatokra lásd: Z. Karvalics László: Betiltani, begy∫jteni, bezúzni, Index Magyarországon 1945–47. (Megjelenés el√tt az ÉGISZ Kiadónál) 7. Szommer Gábor: „John Saris utazása Japánba, 1611–1614”, Világtörténet, 1998. √sz–tél 32. o. 8. Magyar földön, kulturális szakadékot nem ismerve, ugyanabban az évben, 1524ben Szalkai bíbornok-prímás sürgetésére királyi biztost küldenek Brassóba, hogy a várost az eretnekségt√l megtisztítsa – aki a polgároktól elkoboztatja a lutheránus iratokat és könyveket, és a piacon nyilvánosan elégetteti valamennyit. 1525ben Sopronban égetik el nagy tömeg el√tt az „istentelen” Luther könyveit. 9. A külön nem kommentált adatok forrása az Encyclopaedia Britannica online változata és Maros Andor: A cenzúra. A haladó eszmék üldözésének története, Népszava, Bp. é.n. (1947) cím∫ könyve. 10. Az információközösség fogalmára lásd: Z. Karvalics László: „Az információtörténeti gondolkodás ágazatai, kiindulópontjai és kezdetei”, Világtörténet,

22

Z. KARVALICS LÁSZLÓ

Recommend Documents