XI. MINISZTERELNÖKSÉG
I. Miniszterelnökség cím Törzskönyvi azonosító szám: 775290 Honlap címe: www.kormany.hu
1. Az intézmény 2011. évi feladatai, feladatváltozásai A Miniszterelnökség létrehozásáról a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény rendelkezik, amely alapján 2010. május 29ei hatállyal az átadó Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: KIM) állományában 94 státusz került elkülönítésre és az elrendelt kiválás igazgatási feladatainak végrehajtása céljából 2010. november 1-jei hatállyal az elkülönített létszám és a kapcsolódó költségvetési előirányzatok átvételre kerültek a KIM-től. A Miniszterelnökség 2011. évi tervezett kiadásainak és bevételeinek eredeti előirányzatát a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény tartalmazza. Az engedélyezett létszámkeret 2011. január 1-jén 120 fő, 2011. december 31-én 146 fő volt. A Miniszterelnökség módosított Alapító Okirata 2011. május 25-től hatályos. A Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2011. (VI. 2.) ME utasítás 2011. június 3-án lépett hatályba, ezzel egy időben a KIM - Miniszterelnökség közötti munkamegosztási megállapodás érvényét vesztette. Az intézmény gazdálkodására, könyvvezetésére vonatkozó szabályzatok, köztük a Számviteli Politika a jogszabályi változásoknak megfelelően, aktualizálásra került. A Miniszterelnökség tevékenységét a miniszterelnök irányítja, vezetője államtitkár. A Miniszterelnökség gazdálkodási jogkör tekintetében önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv. Vállalkozási tevékenységet nem végez, gazdálkodó szervezetben nem vesz részt. A Miniszterelnökség feladata az állományába tartozó miniszterelnök, miniszterelnökhelyettes, államtitkár, miniszterelnöki biztosok, helyettes államtitkárok, valamint a közvetlen irányításuk alá tartozó szervezeti egységek munkavégzéséhez szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételek biztosítása. A címen a Miniszterelnökség létszámához kapcsolódó közvetlen kiadások jelennek meg. A működési feltételek biztosításához kapcsolódó központi üzemeltetési kiadások fedezetét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítása alá tartozó Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság költségvetése tartalmazza, az informatikai és telekommunikációs feladatokat a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. látja el. Az intézmény közfeladatait és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok a 2011. év során: • A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény, melynek 36. §-a szerint
• • • •
• •
a Miniszterelnökség a miniszterelnök munkaszerve, segíti a miniszterelnök tevékenységét és közreműködik a kormányzati politika kialakításában. Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladatés hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet (Statútum). A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságról szóló 258/2010. (XI. 12.) Korm. rendelet. Az állami kitüntetések adományozásának rendjéről és a Kitüntetési Bizottságról szóló 270/2008. (XI. 18.) Korm. rendelet. A Kossuth- díj, a Széchenyi- díj adományozásának rendjéről, valamint a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj alapításáról és adományozásáról szóló 271/2008. (XI. 18.) Korm. rendelet. A Magyar Corvin-lánc kitüntetés alapításáról és alapszabályáról szóló 2/2001. (VIII. 14.) ME rendelet. A miniszterelnök szóvivői teendőinek ellátásáért felelős miniszterelnöki biztos szervezetirányítási jogköréről szóló 3/2010. (VI. 14.) ME rendelet.
2. Előirányzat-módosítások ismertetése Az előirányzatok változását az Országgyűlés (-107,3 millió forint), a Kormány (-36,6 millió forint), a fejezet (66,7 millió forint), illetve a saját intézményi (93,8 millió forint) hatáskörében végrehajtott módosítások okozták. Előirányzat-módosítások levezetése Megnevezés 2010. évi CLXIX. törvény szerinti előirányzat Módosítások jogcímenként 2011. évi CXIV. törvény 2011. évi kereset-kiegészítés NEFMI-ME megállapodás alapján KIM-ME megállapodások előző évi mar. átv. 1376/2011. (XI. 8.) Korm. hat. KIM-ME Nemzeti, EU-NATO Nyilvántartó 1458/2011. (XII.22.) Korm. hat. KÜM-ME
Megnevezés 1462/2011. (XII.22.) Korm. hat. KIM-ME-VMHM-BM-NGM-NFM-KüM-NEFMI 1471/2011. (XII.23.) Korm. hat. szerinti csökkentés Kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás Fejezeti kezelésű előirányzat terhére megtérítés Kölcsönök visszatérülése 2010. évi maradvány
Kiadás 2.146,0 -107,3 3,1 43,7 75,1
millió forintban, egy tizedessel Kiadásból Bevétel Támogatás személyi juttatás 2.146,0 894,0 -107,3 3,1 43,7 75,1
2,4 31,8 54,5
11,0
11,0
8,7
27,2
27,2
17,6
Kiadás
Bevétel
Kiadásból Támogatás személyi juttatás
7,7
7,7
-85,6
-85,6
23,0 0,1 18,6
23,0 0,1 18,6
5,4 -0,6 15,7 9,5
2011. évi módosított előirányzat
2 162,6
93,8
2 068,8
1 039,0
A Miniszterelnökség cím 2011. eredeti kiadási előirányzatai az alábbiak következtében változtak: • A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló 2011. évi CXIV. törvény szerinti előirányzatcsökkentés. • Az 1185/2011. (VI. 6.) Korm. határozat és az 1445/2011. (XII. 20.) Korm. határozat alapján – a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2011. évi bérkompenzációja finanszírozása és elszámolása céljából – biztosított előirányzat. • A NEFMI(KÖH)-Miniszterelnökség között létrejött megállapodás alapján a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságról szóló 258/2010. (XI.12.) Korm. rendelet végrehajtása miatti létszám- és költségvetési előirányzat átvétele. • A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény végrehajtása érdekében a KIM-Miniszterelnökség között létrejött megállapodás alapján a Miniszterelnökséggel megbízási jogviszonyban álló személyek és gazdasági társaságok szerződései fedezetének átvétele a KIM-től. • A KIM-Miniszterelnökség között létrejött megállapodás és annak végrehajtásáról szóló 1376/2011. (XI. 8.) Korm. határozat alapján - 3 fő státusz és az ahhoz kapcsolódó költségvetési előirányzat átvétele, a Nemzeti, EU-NATO Nyilvántartó létrehozásával összefüggésben. - A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény végrehajtásával kapcsolatban átvett előirányzat. • Az 1458/2011. (XII. 22.) Korm. határozat, valamint a KÜM-Miniszterelnökség közötti megállapodás alapján a miniszterelnök személye körüli protokoll teendők ellátásához kapcsolódó feladatokkal összefüggő státusz és költségvetési előirányzat átvétele. • Az 1462/2011. (XII.22.) Korm. határozat alapján történt létszám- és költségvetési előirányzatok átadás-átvétele. - KIM-Miniszterelnökség közötti megállapodás alapján miniszterelnöki megbízottak feladatainak ellátását biztosító titkársági feladatok átadása a KIM-nek, továbbá a belföldre irányuló kormányzati kommunikáció koordinálása feladatának átvétele a KIM-től. - NGM-Miniszterelnökség közötti megállapodás alapján a külgazdasággal foglalkozó miniszterelnöki megbízott Miniszterelnökséghez kerülő feladataival összefüggő státusz és a kapcsolódó költségvetési előirányzatok átvétele. - Miniszterelnökség és valamennyi tárca közötti megállapodás alapján, a belföldre irányuló kormányzati kommunikáció koordinálásának feladataival összefüggő 1-1 státusz és a kapcsolódó költségvetési előirányzatok átvétele. • Az 1471/2011. (XII. 23.) Korm. határozat szerinti előirányzat-csökkentés. • Intézményen belüli, saját hatáskörben végrehajtott kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás.
• A fejezeti kezelésű előirányzatok rendeltetésszerű felhasználása miatti előirányzat-növekedés. • A munkáltatói kölcsönök miatti előirányzat-növekedés. • Az előző évi előirányzat-maradvány felhasználása miatt végrehajtott módosítás. 3. Az előirányzatok teljesítése Előirányzatok teljesítésének levezetése 2010. évi tény
2011. évi eredeti előirányzat
2011. évi törvényi módosított előirányzat
2011. évi módosított előirányzat
2011. évi tény
5/1
5/4
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
Megnevezés
millió forintban, egy tizedessel Kiadás
%-ban
57,5
2.146,0
2 038,7
2.162,6
1.111,9
1.933,7
51,4
46,1
894,0
894,0
1.039,0
776,5
1.684,4
74,7
0,0
0,0
0,0
0,0
0,0
-
-
0,0
0,0
0,0
75,2
75,2
-
100,0
62,1
2.146,0
2.038,7
2.068,8
2.068,8
3.331,4
100,0
0,0
-
-
18,6
18,6
-
100,0
Létszám (fő) 93,0** 120,0* * eredeti, elemi költségvetésben engedélyezett létszám ** tény, éves átlagos statisztikai állományi létszám
120,0
146,0
111,0**
119,4
76,0
ebből: személyi juttatás központi beruházás Bevétel Támogatás Előirányzat-maradvány
A 2010. évi tényadatokhoz viszonyítva a 2011. évi kiadások jelentős emelkedést mutatnak, mivel a 2010. évi tényadat a tényleges igazgatási kiválás időpontjától, 2010. november 1-től keletkezett kiadások adatait tartalmazza. Az intézmény év végi engedélyezett létszáma 146 főre módosult, a statisztikai állományi létszám 111 fő volt. A 111 fő átlaglétszámhoz rendszeres személyi juttatásként 572,3 millió forint, munkavégzéshez kapcsolódó juttatásként 30,5 millió forint, sajátos juttatásként 14,0 millió forint, költségtérítésként 27,0 millió forint és szociális juttatásként 1,3 millió forint kifizetése kapcsolódik. A nem rendszeres személyi juttatások keretében cafetéria juttatás címén a módosított előirányzat 28,0 millió forint, a tényleges kifizetés 25,3 millió forint volt. A külső személyi juttatások módosított előirányzata 179,7 millió forint volt. Az állományba nem tartozóknak fizetett juttatás jogcímen ténylegesen 131,4 millió forint került elszámolásra. A munkaadókat terhelő járulékok előirányzata 284,5 millió forint volt. Az intézmény e jogcímen 2011. évben 198,4 millió forint felhasználását számolta el. 2011. évben a dologi és egyéb folyó kiadások módosított kiadási előirányzata 813,7 millió forint volt.
A ténylegesen elszámolt bruttó 121,7 millió forint dologi kiadás jogcímei: • Készletbeszerzés 2,7 millió forint; • Kommunikációs szolgáltatások 4,4 millió forint; • Szolgáltatási kiadások 12,6 millió forint; • Áfa 19,1 millió forint; • Kiküldetés, reprezentáció, reklám 33,2 millió forint; • Szellemi tevékenység 23,6 millió forint; • Egyéb dologi kiadások 11,5 millió forint; • Egyéb folyó kiadásként (MSZJA, rehabilitációs hozzájárulás stb.) 14,6 millió forint. Intézményi beruházási kiadások címen 10,2 millió forint összegű teljesítés történt. Ebből immateriális javak vásárlására bruttó 6,9 millió forint, gépek berendezések és felszerelések vásárlására bruttó 3,3 millió forint került kifizetésre. Pénzforgalom nélküli tételek miatt a következő állományváltozások kerültek kimutatásra: • Térítésmentes átvétel címen 0,8 millió forint összegű állománynövekedés történt a KIM-Miniszterelnökség átadás-átvételi megállapodás alapján, a 2010. évi kiválás kapcsán. • További 0,5 millió forint összegű egyéb növekedés került kimutatásra az immateriális javak között. A tétel aktiválásra került a vagyoni értékű jogok között, azonban a pénzügyi teljesítés a 2012. évre húzódott át. Előző évi működési célú előirányzat-maradvány átadás teljesítése 4,5 millió forint volt, az 1431/2011. (XII. 13.) Korm. határozat alapján a Magyar Honvédség Honvédkórháza részére. Kölcsön nyújtása 1 fő részére történt 0,6 millió forint összegben. A Miniszterelnökség 2011. évi összes forrása 2.162,6 millió forint volt, az alábbi megoszlásban. • A költségvetési támogatás 2.068,8 millió forint; • A KIM-Miniszterelnökség közötti megállapodások alapján az előző évi maradványátvétel 75,1 millió forint volt; • Támogatási kölcsönök visszatérülése 0,1 millió forint; • Előző évi maradvány felhasználás 18,6 millió forint. 4. Keletkezett előirányzat-maradvány Az intézmény 2011. évi kiadási előirányzatából év végéig pénzforgalmilag fel nem használt összeg 1.050,7 millió forint volt, amelyből az intézménynek önrevízióban megállapított befizetési kötelezettsége 16,3 millió forint. A 2011. évben képződött előirányzat-maradványból 339,3 millió forint kötelezettségvállalással terhelt, az alábbi megoszlásban: 46,8 millió forint a személyi juttatások, 11,5 millió forint a munkaadót terhelő járulékok, 276,1 millió forint a dologi
és folyó kiadások és 4,9 millió forint az intézményi beruházások fel nem használt előirányzatát terheli. Kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat maradvány összege 695,1 millió forint.
II. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím
Törzskönyvi azonosító szám: 775948 Honlap címe: www.kormany.hu
A Fejezeti kezelésű előirányzatok cím alatti előirányzatok új előirányzatként jelentek meg a Miniszterelnökség fejezet költségvetésében, melyek közül a Kormányfői protokoll a 2011. évi központi költségvetés tervezése során került átvezetésre bázis jelleggel a Külügyminisztérium fejezettől. A fejezeti kezelésű előirányzatok esetében fejezetek közötti feladat átadás-átvétel tartós jelleggel nem történt. A Fejezeti kezelésű előirányzatok cím sajátos feladataiból adódóan tárgyi eszközökkel nem rendelkezik, beruházásokat nem aktivál. Egyes esetekben a cím terhére történhet a szellemi termékek vásárlása, tárgyi eszközök beszerzése, azonban ezek az eszközök nem a Fejezeti kezelésű előirányzatok könyvvitelében, hanem jellemzően a Miniszterelnökség, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv könyveiben kerülnek kimutatásra. Az előirányzatok változását az Országgyűlés (-335,9 millió forint), a Kormány (-80,1 millió forint), valamint a fejezet (-305,8 millió forint) hatáskörében végrehajtott módosítások okozták. Tekintettel arra, hogy a fejezeti kezelésű előirányzatok új előirányzatként jelentek meg a Miniszterelnökség fejezet 2011. évi költségvetésében, így az előző évekre vonatkozó pénzügyi tényadatokkal nem rendelkeznek.
Előirányzatok teljesítésének levezetése 2010. évi tény Megnevezés 1.
2011. évi 2011. évi 2011. évi törvényi 2011. eredeti módosított módosított évi tény előirányzat előirányzat előirányzat 2. 3. 4. 5. millió forintban, egy tizedessel
Kiadás
5/1
5/4
6.
7. %-ban
0,0
1.270,0
934,1
548,2
161,4
-
29,4
ebből: személyi juttatás
0,0
150,0
126,9
73,3
0,0
-
0,0
központi beruházás
0,0
0,0
0,0
0,0
0,0
-
-
Bevétel
0,0
0,0
0,0
0,0
0,0
-
-
Támogatás
0,0
1,270,0
934,1
548,2
548,2
-
100,0
Előirányzat-maradvány Létszám (fő)
0,0
-
0,0
0,0
0,0
-
-
-
-
-
-
-
-
-
1. Kormányfői protokoll (02/01) Az előirányzat tartalmazza a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes, valamint a női protokoll feladatok ellátásához kapcsolódó forrásokat. Az előirányzat felhasználása a KüM-mel kötött munka- és előirányzat-megosztási megállapodás alapján részben a KüM fejezetnél történt. Az előirányzat nyújtott fedezetet többek között a külföldi és a belföldi protokoll látogatásokhoz kapcsolódó személyi, valamint az egyéb dologi jellegű kiadásokra, költségekre. 2011. évi előirányzat-módosítások levezetése millió forintban, egy tizedessel 2011. évi előirányzat-módosítások 2010. évi CLXIX. törvény szerinti előirányzat 2011. évi CXIV. törvény szerinti előirányzatcsökk. Egyéb előirányzat-változások jogcímenként − KüM − KIM − Miniszterelnökség cím − Fejezeti tartalék javára Módosított előirányzat
Kiadás
Bevétel Támogatás
650,0 -35,9
0,0 0,0
650,0 -35,9
-222,0 -1,2 -3,0 -48,9 339,0
0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
-222,0 -1,2 -3,0 -48,9 339,0
Az eredeti előirányzat összesen 311,0 millió forinttal 339,0 millió forintra csökkent. A KüM részére a külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos költségek, valamint egyéb kiadások fedezetére összesen 222,0 millió forint került átcsoportosításra. A KIM részére átcsoportosításra került a miniszterelnök-helyettest képviselő KIM parlamenti államtitkárának külföldi kiküldetésével kapcsolatos költségek (repülőjegy, napidíj és járulékok) fedezete, mely 1,2 millió forintot tett ki. A Miniszterelnökség címen kerültek elszámolásra a személyi juttatásokkal kapcsolatos kiadások, a kis értékű tárgyi eszközbeszerzések (jellemzően a protokoll fogadásokhoz használt nemzeti zászlók, hátterek, stb), valamint a catering szolgáltatások azon része, mely készpénzfizetéses számla ellenében került kiegyenlítésre. Ezen kiadásoknak a költségvetési fedezete az előirányzaton volt biztosított, így átcsoportosításra került a Miniszterelnökség cím javára. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 123/A. §–a alapján a fejezeti többletfeladatokra év végén 48,9 millió forint került átcsoportosításra a Fejezeti tartalék javára. A teljesítés levezetése, kedvezményezettenként millió forintban, egy tizedessel
Kiadásból Kiadás Meghatározott Működésre feladatra
Megnevezés Kedvezményezettek köre és száma − gazdasági társaság (42 db) Összes kifizetés
89,3 89,3
89,3 89,3
A közvetlen fejezeti kifizetések jelentős része a catering szolgáltatásokkal (díszebédek, munkaebédek, bekészítések stb.), illetve rendezvények szervezésével, technikaiműszaki hátterek biztosításával kapcsolatosak. A keletkezett maradvány 249,7 kötelezettségvállalással terhelt. 2.
millió
forint,
melyből
26,7
millió
forint
Uniós elnökséggel kapcsolatos kiemelt feladatok (02/02)
Az előirányzat biztosítja a fedezetet a kormányfő EU soros elnökséggel járó közvetlen kommunikációs, koordinációs és logisztikai feladatainak, illetve az elnökséggel kapcsolatos többletfeladatok kiadásaira. 2011. évi előirányzat-módosítások levezetése millió forintban, egy tizedessel 2011. évi előirányzat-módosítások 2010. évi CLXIX. törvény szerinti előirányzat 2011. évi CXIV. törvény szerinti előirányzatcsökk. Egyéb előirányzat-változások jogcímenként − 1471/2011.(XII.23) Korm. hat. előirányzatcsökk. − Miniszterelnökség cím Módosított előirányzat
Kiadás 400,0 -300,0 -80,1 -19,9 0,0
Bevétel Támogatás 0,0
0,0
400,0 -300,0 -80,1 -19,9 0,0
Az előirányzaton pénzügyi teljesítés nem történt, a Miniszterelnökség cím javára átcsoportosított előirányzat az Európai Unió soros elnöki tisztségének betöltésével összefüggésben megállapított célfeladatokhoz kapcsolódó juttatások fedezete. 3.
Fejezeti tartalék (02/03)
Az előirányzat az esetlegesen felmerülő, előre nem tervezhető év közbeni kiadások finanszírozására nyújt fedezetet. 2011. évi előirányzat-módosítások levezetése millió forintban, egy tizedessel
2011. évi előirányzat-módosítások
Kiadás
2010. évi CLXIX. törvény szerinti előirányzat Egyéb előirányzat-változások jogcímenként − Kormányfői protokoll terhére − OGyH − KIM − Év közben jelentkező többletfeladatok kiadásai javára Módosított előirányzat
Bevétel Támogatás 0,0
220,0
220,0
+48,9 -3,9 -55,8
+48,9 -3,9 -55,8
-180,2
-180,2
29,0
0,0
29,0
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 123/A. §–a alapján a várható fejezeti többletfeladatokra év végén 48,9 millió forint került átcsoportosításra a Kormányfői protokoll fejezeti kezelésű előirányzat terhére. Az előirányzat terhére fejezetek közötti megállapodás útján összesen 59,7 millió forint került átcsoportosításra a KIM és az Országgyűlés Hivatala (OGyH) részére. A KIMmel kötött megállapodások a kormányzati kommunikációhoz (szociális konzultáció, devizahitelesek megsegítéséről szóló kampány) kapcsolódnak, az OGyH részére átadott előirányzat építészeti beszerzési költségekhez történő hozzájárulás fedezetét képezte. A Fejezeti tartalékon pénzügyi teljesítés nem mutatható ki, ezért az előirányzat terhére kötött szerződésekhez kapcsolódó közvetlen fejezeti kifizetések elszámolása az Év közben jelentkező többletfeladatok kiadásai fejezeti kezelésű előirányzaton történt. A keletkezett maradvány 29,0 kötelezettségvállalással terhelt.
millió
forint,
melyből
5,0
millió
forint