X. évfolyam 2-3. szám nyár ôsz

X. évfolyam 2-3. szám

2008. nyár–ôsz

2008. nyár–ôsz

Tartalom Palota avatás A kör bezárult Szabad ötletek jegyzéke Die hard, der Ring Loge mint fôszereplô…? Wagner Világkongresszus Genfben A svájci hegyek és Wagner A Ring mesevilága Bayreuth közelrôl és távolról Bánk bán te itt? Zenei motívumok regényeimben A bécsi Ring Kalandozások a Wagner társasággal Közhasznú jelentés (2007) Visszapillantó 2007-re Humor dudorászva Ôszi-tavaszi Wagner programok

3 4 6 10 11 14 15 19 20 22 24 25 26 28 29 30 31

Savonlinnai fesztivál 2008

32

A címlapon: Savonlinna vára látható Hajtó Zsolt felvétele A hátlapon: Válogatás az Ifjúsági Ring Rajzverseny képeibôl

Kiadja a Richard

Wagner Társaság

Fôvédnök: MARTON ÉVA 1148 Budapest, Kerepesi út 76/E. Telefon: 383-0101 • 467-0611 Fax: 383-0101 E-mail: [email protected] Internet: www.wagnertarsasag.hu Szerkesztôbizottság: Dr. Ádám András (mb. fôszerkesztô), Dr. Király László, Pallós Tamás, Vajai Balázs Megjelenik negyedévente, megvásárolható: a Társaság rendezvényein, a Magyar Állami Operaházban ISSN 1587-1525

Támogatóink:

2008. nyár–ôsz

Palota avatás a ott lehettem volna 1822-ben Bécsben a Józsefvárosi Új Színház megnyitásánál, hallhattam volna Beethoven magasan szárnyaló, himnikus, már a IX. szimfóniát ígérô Házavatás nyitányát… Vagy ott lehettem volna 1811-ben a Pesti Új Színház ünnepélyes felavatásán, amikor is Beethoven magyaroknak írt István király nyitányát játszották… Emelkedett, nagyszerû zenével lett a mûvészet méltó hajléka az egyszerû körszínház! Házavatás Beethovennel…

H

Amikor most a Mûvészetek Palotájában Wagner kolosszális zenemûvét, a Tetralógiát hallgattam és körbepillantottam ebben a templom-nagy palotában, egyre jobban rádöbbentem: igen, most, éppen most avatja fel ez a méltó zene ezt a neki megfelelô Palotát! Szép egyezés, harmonikus felemelkedés, – palotaavatás Wagnerrel! És nemcsak dallamok, hangok, hangzás találkozása a szép és széles faburkolatoktól meleg térrel, – itt a tér és a zene igazán szeretik egymást –, hanem a gondolatok találkozása Wagner és a mai ember között. Én tudom, hogy már a tervek készítésénél, majd a földbôl alig kikelô épület növekedésekor a tervezô, a karmester, a zenészek, de leginkább a palota igazgatója már arról álmodott: itt nagyszerû Wagner zenének kell megszólalnia – talán a Ringnek felcsendülnie – méghozzá fenségesen.

Most megszólalt és csodálatosan szólt! De üzenetet is hozott. Gondolatokat a mai kor emberének. Ma, itt és most a Ring utolsó darabját éljük. Siegfried még él, az európai ember még nem bukott el. A pénzimádat még nem kábította rabbá, Brünnhilde – Wotan lelkiismerete – nôi józan tisztasága a Világörökség megmentésére int. Vagyis az embereknek fel kell ismernie, hogy a hageni médiaszeméttôl, a brutalitástól, a gyûlölettôl–erôszaktól, részvétlenségtôl és szeretetlenségtôl el kell fordulnia. Siegfried ezt a felismerést késôn tette. Wagner látnoki módon int, figyelmeztet, hogy tanuljunk sorsából! A mi világunk is elpusztulhat – dübörgi a zene –, istenek alkonya jöhet, de az emberinek, a szeretetnek, a wagneri „örök” életnek tovább kell szállnia. Ezt mondják a Ring utolsó dallamai. Nem reménytelen embernek lenni, de az emberségért meg kell küzdeni. Egy puhány, agytalan, dekulturált, szellemi proletár tömeggel ez reménytelen. Wagner írásaiban és zenemûveiben az összmûvészeti kultúrát, mégpedig a tömegek kultúráját tartja a túlélés egyetlen lehetôségének. Hallgassunk rá! Akkor nem hiába halt meg Siegfried és nem élt hiába Richard Wagner! Álljon e szép Palota soká, szolgálja a magyar nép és minden népek kultúráját! Király Éva

3

2008. nyár–ôsz

A Nibelung gyûrûje a Mûvészetek Palotájában A kör bezárult Budapesti Wagner-napokon a Siegfried és Az istenek alkonya bemutatásával teljessé vált a tavaly elkezdett Ring-produkció a Mûvészetek Palotájában. A két új premier után négy egymást követô estén adták elô a tetralógiát. A Rádiózenekart Fischer Ádám vezényelte, az elôadást Hartmut Schörghofer rendezte.

gyar operajátszást. Tavalyelôtt a Parsifal még csak biztató kezdet volt, valami új ígérete, hogy lám, lehet másként is. Minimális díszlet, egyszerû jelzések és korábban itthon nem tapasztalt zenei színvonal együtt csodákra képes. Már nem koncert, de még nem színház - Wagner mûve mégis életre kel a maga teljes és magasztos pompájában. Lehetett volna így is folytatni, és Robajlik a taps, most akkor is elégezeng a bravó a dettek lennénk. Mûvészetek PalotáÁm Fischer jában, sorra jönÁdám a Ringgel jenek ki a nemzetkölölte ki az utat. Opezi sztárok Az istera a Bartók Teremnek alkonya végén. ben, és opera az A közönség verYbl-palotában. A senyre kel azzal a helyzet pikantériáhangerôvel, amely ja, hogy közben az imént még a már itt is, ott is ô a színpad felôl áradt. fônök – így saját Majd újabb cremagának teremt scendo, felmorajlik konkurenciát. Opea nézôsereg: a zeraigazgatóként a nészek érkeznek a Budapesti Wagnerszínpadra. Fuvola, Napok igazgatójáHartmut Welker Fotó: Pólya Zoltán kürt, hegedû a kézval kell versenyre ben, még a tubát és kelnie, s minél maa nagybôgôt is felviszik. A publikum a Rádiózene- gasabbra emeli a lécet itt, annál nagyobbat kell ugkart és az énekkart élteti elsöprô lelkesedéssel. Jog- rania ott. Lehet, hogy ez a garancia a magyar opegal. Mert övék volt négy estén át a valódi fôszerep. raélet megújulására? Ôsszel kiderül, mire képes az Rokonszenvtüntetés – gondolhatnánk –, hisz oly' Operaházban a Fidelióval. sok a balhír a rádió háza tájáról. De nem, nincs itt hátsó szándék; a felerészben külföldi közönség Sokarcú mûvészet pusztán átérzi, hogy a zenekar e négy estén a világ legjobbjaival vetekedett. Vajon tudjuk-e mi, itthoniak A szerencsének is betudható, hogy minderre is, mekkora érték ez? mostanság kerül sor, merthogy most érett meg rá az idô. A technika csak mára tette lehetôvé a színpadi ilAz új ígérete lúziókeltést hangversenytermi körülmények között. Nemcsak a sokfunkciós üvegfalak, modern világítáFischer Ádám röpke két év alatt átformálta a ma- si és vetítési eszközök miatt, hanem azért is, mert a

A

4

2008. nyár–ôsz vizuális kultúra gyökeresen megváltozott az elmúlt évtizedben. Az emberek sokszorta többet ülnek képernyô elôtt, mint színházban. Televízió, DVD és számítógép formálja a világot, s a cselekményfolyam helyére mindinkább a párhuzamosan futó impulzusok halmaza lép. Dimenziók rakódnak egymásra, és lám, az agy képes a szinkronba állított információk együttes feldolgozására is. Az operajátszás pedig már jellegénél fogva is ilyen, többdimenziós mûvészet. Wagner is azon mesterkedett, hogy összmûvészetet teremtsen: gondolatokat, érzelmeket, ideákat egyszerre látvány, szó és zenei hangok segítségével közvetítsen. Sôt, maga a wagneri muzsika az összetett, motívumokba fogalmazott kódrendszerével is ezt az együttesen ható sokoldalúságot célozta. A rendezés kiteljesíti ezt az elvet. Mert a technika segítségével számtalan vonatkozásban képes megjeleníteni a cselekmény és a jellemek sokféle aspektusát. A frakkos koncerténekest más-más szempontból többszörözi a táncos, a báb, az üvegfalra vetített film, az árnyjáték, a tükörkép, s mindezt mutatós formában teheti. A rendezô és csapata az esetek többségében érdekes, esztétikus megoldásokat kínált. Különösen izgalmas, midôn húsvér szereplôk úgy lényegülnek át vetített képpé vagy árnnyá, mintha szellemlények váltogatnák formáikat. E tüneményre – meseszerû jeleneteivel – leginkább A Rajna kincse és a Siegfried alkalmas; nem csoda, ha ezek rendezése sikerült leginkább. Ugyanakkor meglátszik, hogy a Ring színrevitele két részletben készült: tavaly A Rajna kincse és A walkür, idén a Siegfried és Az istenek alkonya. Folyamatában nézve érzôdik, hogy az eltelt idô alatt némi koncepcióváltozás következett be, mely az eszközök egyszerûsödését hozta, miközben az eredeti wagneri mítoszból a német rendezôi színház áthallásos szimbolikája felé mozdították a darabot. Különösen igaz ez Az istenek alkonyára, ahol Schörghofer sajnos nem tudott jobbat kifundálni, mint a globális nagyvállalat elidegenedett modelljének parafrázisát, felhôkarcolókkal, irodával, kataton menedzserekkel és egyentitkárnôkkel. Ezt a gondolatot túl sokszor láttuk már ahhoz, hogy eredetinek tarthassuk. Mindazonáltal sikerült végigvinni az alapkoncepciót, amely újszerû értelmezéssel szolgál. Merész, de leleményes megoldás a négy estét arra az egyetlen figurára építeni, aki szerepe szerint csak

az elsô részben van jelen: Logéra. Alakját így újra és újra fel kell idézni a piros frakkos táncossal, aki ott van nemcsak minden tûzlobogásban, de minden konfliktusnál is, jelezve, az ô furfangja sodorta megoldhatatlan csapdába az istenek, az óriások, a törpék, a hôsök és hôsnôk világát. Általában elmondható, hogy amikor a rendezés a mítosz szintjén marad, és nem keres erôltetetten kapcsolatot a jelenkorral, szinte mindig ügyes megoldásokat kapunk, táncban, animációban, filmben, bábjátékban egyaránt. Az igazi premier A Wagner-napok igazi premierjéhez a teljes Ring bemutatásával érkeztünk el. Minden korábbi csak fôpróba volt, bármily magas színvonalon történt is. Ez a premier azonban világszenzáció. Heroikus kísérlet a tetralógiát négy este alatt elôadni - Bayreuthban sem teszik, pedig az ottani színház kifejezetten e darab kedvéért épült. Túl nagy terhet ró ugyanis az énekesekre. Fischer Ádám a problémát a fôszereplôk váltásával hidalta át. De önmagát nem cserélhette le - teljesítménye fizikai szempontból is bámulatos. Aki látta már a teljes Ringet, tudja, hogy egészen más minôséget jelent, mint bármely más opera elôadása. A Ring egyvégtében többnyire egyhetes életforma. Kivételes intenzitású mû a maga 14 órájával, rendkívül igénybe veszi az elôadókat és a nézôket is. A XIX. század szerette a grandiózus formákat: a végeláthatatlan családregények, a felduzzasztott szimfóniák, a sokkötetes enciklopédiák kora volt. Ma a háromperces videoklipek korát éljük. Wagner mûve ezért már méreteivel is kiszakít a hétköznapokból. E csodálatos elôadásból nem emelek ki egyetlen nevet sem. Túl sokan szerepeltek, és túl sok köztük a világsztár. És akik nem azok, ôk is erô felett teljesítettek. Olyan elôadást hallottunk-láttunk Budapesten, amit csak a legmagasabb mércével lehet mérni. Olyat, ami kesztyût dob Bécsnek és Bayreuthnak. Nem volt még erre példa a magyar operajátszás történetében. A jövô évadra már megkezdték árusítani a jegyeket, érdemes igyekezni a vásárlással. Mert ennek az elôadásnak híre megy. (Megjelent a Heti Válaszban) Rockenbauer Zoltán

5

2008. nyár-ôsz

Szabad ötletek jegyzéke Richard Wagner: A nibelung gyûrûje Budapesti Wagner-napok 2008. június 19–22. sztom azok véleményét, akik szerint minden a koncepcióból, és találgattam, lesz-e ezeknek követjó produkciónak megvan a maga vezéregyé- kezménye a végkifejletet illetôen. Jelentem, nincs könisége, aki leginkább rányomja bélyegét egy- vetkezménye. A vizuális illusztrációk nem állnak össze egy elôadásra. Modern operajátszásunkban valamiféle koherens egésszé, a négy estét egymás után ez általában a karmestert vagy a rendezôt je- végignézve sem sikerült bennük semmiféle rendszert lenti – szimptomatikus jelenségnek tartom, hogy az felfedeznem. Olykor bizonyos pontokon visszaköszön énekesek vezetô szerepe egyre inkább háttérbe szorul e egy-egy korábban látott megoldás – Alberich átkának tekintetben (és konzervatív énem sajnálja is, hogy ez rúnajeleit látjuk viszont Az istenek alkonya második így alakult). Hogy fináléjában, de hogy aztán egy-egy elômiért pont itt, és nem adás esetében kik is az átok számos más ezek a vezéregyénibeteljesülésének ségek, annak megegyikekor, arra nem ítélése erôsen szubkapunk választ. Más jektív, és a konszenötletek meg teljesen zus csak évekkel, folytatás nélkül maesetleg évtizedekkel radnak: A Rajna késôbb alakul ki a kincse végén a Walkülönbözô véleméhalla a Mûvészetek nyek között. Palotája képében jeValóban ennyi, lenik meg, ennek csak ennyi lenne?... azonban semmiféle Tavaly ebben az következménye újságban hosszanincs az egész ciklus san elemeztem, mezárójelenetében, lyek is Hartmut amikor is porrá ég a Schörghofer rendeWalhalla – ekkor zô és Christian ugyanis csak kavarChristian Franz, Hartmut Welker, Michael Roider, Alan Titus, Walter Fink Martin Fuchs dragó vizet és vulkáni maturg szándékai az elôadás megvalósítását illetôen, s tevékenységet látunk, hangsúlyosan csak és kizárólag ezek figyelembevételével a megvalósítást nagyrészt sike- természeti képeket. Persze belemagyarázhatnánk, resnek értékeltem. Akkor, elsô megtekintésre, nem tar- hogy a rendezô nem az emberiség, hanem valóban az tottam ildomosnak, hogy kétségbe vonjam magát a vál- egész világmindenség újjáéledéseként értelmezi az istelalt szándékot, és olyan elvárásokkal szembesítsem a nek alkonyát, ahol is minden élôlénynek újjá kell szüprodukciót, amelyeknek az nem akar megfelelni. Idén, letnie – mégis inkább arra gyanakszom, hogy Schörga ciklus teljessé válásakor azonban egyre erôsebb lett hofer valóban nem akart ilyesmit sugallni (elvégre ez bennem a kétség: valóban ennyi, csak ennyi lenne, ami már interpretáció), hanem csupán a zenéhez legmega rendezônek eszébe jut A nibelung gyûrûjérôl? felelôbb képeket kereste ki. A célkitûzés természetesen nem változott: SchörgFranz is hozott anyagból dolgozott…. hofer és Fuchs továbbra is csak elmesélni, nem inHasonló bizonytalanságban hagy a színjáték megterpretálni akarják a történetet. Tavaly nagyítóval va- formálása is: az énekesek színészi játékában olykor dásztam minden egyes elemre, amelyek kilógnak ebbôl nagyszerû pillanatok tanúi lehetünk, ugyanakkor itt

O

6

2008. nyár–ôsz sem látok semmiféle rendszert. Bármilyen nagyszerû és igaz például, hogy Siegfried, miközben másfél felvonáson keresztül mást sem tesz, mint (enyhén nácigyanús toposzokkal) Mime iránti utálatát hangsúlyozza, valójában igenis ragaszkodik a törpéhez: megsajnálja, miután a szemébe vágta, hogy utálja; szinte láthatóan megsemmisül, amikor Mime saját szájából hallja, hogy az meg akarja ölni; s a második felvonás végén aligalig bír elszakadni a törpét jelképezô bábutól. Mondom, mindez nagyszerû és érzékeny pszichológiai megfigyelésen alapul, ráadásul Christian Franz kiválóan viszi végig a folyamatot. Csak éppen ha Siegfried esetében ennyire pszichológiai mélységekbe hatol a rendezô, miért marad el ugyanez a szereplôk túlnyomó többségének esetében? S ilyenkor óhatatlanul felmerül a kérdés: lehetséges, hogy Franz is inkább hozott anyagból dolgozott, mintsem a rendezô intenciói szerint…? Ismétlem: valószínûleg erôsen szubjektív okai vannak, hogy idén sokkal kritikusabban látom Schörghofer rendezését, mint tavaly. Hangsúlyozom: továbbra sem vonom kétségbe az elvek és a módszer létjogosultságát. Imponálónak tartom, hogy a rendezô és a dramaturg új fejezetet kíván nyitni a Wagner-interpretációban – ennek sikerérôl úgyis csak a jövô dönt majd. Azt sem gondolom, hogy egy legyintéssel elintézhetô lenne a produkció, mondván: ez nem színház. Hitem szerint ugyanis nem az eszközök, hanem a megvalósítás színvonala dönti el, hogy valami igazi színházként mûködik-e vagy sem. A Wagner-napok Parsifal-elôadása két éve sokkal puritánabb eszközökkel teljes értékû színházi élményt tudott nyújtani. A nibelung gyûrûje ezt csak legjobb pillanataiban éri el, s noha ilyen pillanatok viszonylag gyakran adódnak, mégis azzal az érzéssel távoztam az elôadásokról, hogy Schörghofer energiáit elsôsorban a módszer kitalálása kötötte le, s így kevés ereje maradt a voltaképpeni rendezésre. Az elmondottakból következik, hogy A nibelung gyûrûje elôadása számomra – és azt hiszem, még sokak számára – elsôsorban Fischer Ádám Ring-interpretációját jelentette és jelenti. Ez amúgy nem idegen a rendezô és a dramaturg koncepciójától, akik minden megnyilatkozásukban a zene primátusát hangsúlyozzák, olyannyira, hogy a zenekar és a karmester jelenlétét a látvány szerves részének tekintik (amúgy szöges ellentétben Wagner Bayreuthban megvalósított elképzelésével). Lehetséges négy egymást követô napon elôadni? … A karmester elôzetes nyilatkozatában vállalhatatlannak nyilvánította mindazt, amit éppen megvalósítani készült – most, hogy demonstrálta, igenis lehetséges négy egymást követô napon elôadni a tetralógiát, kí-

váncsian várom, hány színház fogja követni a budapesti példát. Emlékezzünk: hosszú évtizedeken át még az is istenkísértésnek számított, ha egy színház egyáltalán megpróbálkozott a teljes ciklus színre állításával – ma már minden valamit magára adó színház repertoárján ott a teljes Ring. A wagneri elképzelés teljes megvalósítása, a négy egymást követô napon való elôadás (mely még Bayreuthban sem valósul meg!) azonban plusz minôséget ad az élményhez. Hiszem, hogy Wagner volt annyira tapasztalt színházi ember, hogy tudja, milyen elôadási körülmények között szólal meg optimálisan grandiózus alkotása. Ezért a mindennapi színházi közegbôl kiszakított fesztiváleszmény, ezért az egyórás szünetek (melyeket személy szerint sosem érzek fölöslegesen hosszúnak) – és ezért a szünnap nélküli elôadás, ami nem hagyja, hogy kizökkenjünk a mû bûvkörébôl, és elfeledjük az akár csak tudat alatt felfedezett eszmei és tematikus összefüggéseket. Mindennek demonstrációja Fischer Ádám érdeme – már pusztán ezért is köszönet illeti. Fischer Ádám felkészültséggel és teherbírással abszolválja a Ringet… Csak mindezek leszögezése után beszélhetünk a karmesteri megformálásról – és csak szuperlatívuszokban. A magyar zenekritika utóbbi éveinek közhelye Fischer Ádám dicsérete, az általa megvalósított zenei minôség csodálata, a karmester pályafutásának (elsôsorban külföldi sikereinek) felemlegetése. Noha olykor elkerülhetetlen, hogy a kritika és a publicisztika összecsússzon, a felsoroltak közül valójában csak az elsôt tartom a szorosan vett kritika feladatának – de ezen a területen is nehéz újat mondani. Igen, Fischer Ádám lefegyverzô felkészültséggel és teherbírással abszolválja a Ringet – legvonzóbb tulajdonságának mégis a magától értetôdô természetességet érzem. Fischer sosem törekszik a steril tökéletességre, keze alatt a zene minden pillanatban él, s ez döntô jelentôségû egy, a Ringhez hasonlóan monumentális koncepciójú zenedráma esetében: ennek következménye ugyanis, hogy nemcsak a talmi csillogás, de az unalom is hiányzik az elôadásból. A mûvészet megfejthetetlen titkai közé tartoznak a technikai megvalósítás és a mûvészi ihletettség összefüggései. Sokszor látjuk–halljuk, hogy hibáktól hemzsegô elôadás is képes mûvészi minôséget nyújtani, míg a technikailag perfekt elôadás üres és hideg. De az ellenkezôjére is ismerünk példát: a lehetôségekkel teli elôadás a technikai kivitelezés elégtelensége miatt is fulladhat reménytelenül unalomba. Az MR Szimfonikusok játéka magas színvonala ellenére sem mondható hibátlannak, de a hibák mennyisége sosem lépi túl

7

2008. nyár-ôsz azt a mértéket, hogy az élvezhetôség ellenében hasson; ellenkezôleg, az itt és most élményét sugallja a hallgatóknak a személytelen tökéletesség helyett. S azt sem hagyhatjuk szó nélkül, mennyit érett a zenekar játéka A Rajna kincsében és A walkürben egy év leforgása alatt! A kivitelezés és a karmesteri intenciók követése tavaly is meggyôzô volt – idén úgy tûnt, hogy Fischer Ádám már nem egy hatalmas hangszerként funkcionáló zenekaron valósította meg elképzeléseit, hanem egy saját szellemi tôkével rendelkezô együttes élén muzsikált elsôként az egyenlôk között. Nyugodtan mondhatjuk: karmester és zenekar teljesítménye világszínvonalú – a nagyobbrészt külföldi énekesgárda mellett a hazai mûvészek is kiemelkedô minôséggel járultak hozzá az elôadások sikeréhez. Mitikus köd… A Rajna kincse kiemelkedôen erôs pontja volt a teljes ciklus elôadásának. Középpontjában, ahogy tavaly is, három kiemelkedô szerepformálás: Németh Judit Frickája, Christian Franz Logéja és Hartmut Welker Alberichje, melyek mintegy megadják az egész fesztivál mûvészi színvonalának mércéjét. Közvetlenül mellettük kell említeni Walter Fink Fafnerét, akinek ôserejû basszusa ebben a szerepben is szinte mitikus köddel burkolja be a színpadi figurát – lévén szó mitologikus zenedrámáról, nagyon helyesen. Nagyszerûen kontrasztál vele JanHendrik Rootering kifejezetten világos és magas basszusa; még soha, egyetlen elôadásban sem éreztem ennyire karakteresen különbözônek Fafnert és Fasoltot – a mostani produkció már a szereposztással is egy fontos interpretációs problémát tisztázott (kár, hogy a rendezés nem mélyítette tovább a két jellem különbségét). Michael Roider már az elôestén is karakteres Mime, igazi pillanatai azonban majd a Siegfriedben érkeznek el. Éneklésének a zene karakteréhez méltó tisztaságával tûnt ki a három rajnai sellô, Wierdl Eszter, Gémes Katalin és Gál Erika. Szolid, a tavalyihoz hasonlóan színvonalas alakítás volt Herczenik Anna Freiája és Fekete Attila Frohja. Erda szerepében Cornelia Kallisch kis csalódás: hangja inkább mezzoszoprán, mint alt, és ennek következtében a szólam nem a kívánt jelentôséggel szólal meg – nem a föld és a mitikus idô mélyérôl szól hozzánk. Zavarba hoz Alan Titus Wotanja is: a teljes ciklust két héttel megelôzô Siegfried-premieren lefegyverzô vokális teljesítménnyel és az autoriter istenszemélyiség tökéletes megformálásával hívta fel magára a figyelmet – A Rajna kincsében sajnos csak az utóbbi maradt meg, az énekes hallhatóan indiszpozícióval küzdött, s ez különösen a mély hangok megszólalására vagy meg nem szólalására nyomta rá a bélyegét. Az elôadás igazi gyenge pontja

8

azonban – ahogy tavaly is – Donner volt, akit ezúttal beugróként Oskar Hillebrandt énekelt, bántóan hamisan. A küzdelem már Fricka megszólalásakor eldôlt… A walkür érzésem szerint a ciklus leggyengébben sikerült elôadása volt – annak ellenére, hogy az elsô felvonás meg éppen a legerôsebb részletek közé tartozott: Stig Andersen Siegmundja, ha nem is feledtette Christian Franzét, de felvette vele a versenyt, elsôsorban a vokális megformálás igényességével; a nagyon várt (és ôsszel visszavárt) Evelyn Herlitzius kongeniálisan formálta meg Sieglindét, szenvedélyt és líraiságot kellôen egyesítve, lefegyverzôen szép és igényes énekléssel. Mindehhez járult Walter Fink tavalyról már ismert ôserejû Hundingja. A második felvonástól kezdve azonban nem sikerült tartani ezt a színvonalat: Juha Uusitalo, az új bécsi Ring Wotanja, számomra csalódást keltett: fakó hangszínét és a hang csekély vivôerejét sem találtam vonzónak (ez persze a matéria érésével még változhat az évek során, lévén szó viszonylag fiatal énekesrôl), ennél azonban jobban zavart, hogy a személyiség sem olyan súlyú, ami Wotan megformálására jogosítaná. A most is erôteljes Frickát formáló Németh Judit tavaly egyenlô küzdelmet folytatott Tomasz Koniecznyvel – idén a küzdelem már az elsô pillanatban, Fricka megszólalásakor eldôlt. Brünnhildét Susan Bullock énekelte. Az énekesnô inkább szolid, mintsem kiemelkedô teljesítményt nyújtott a fesztivál elôadásai során: hangszíne talán valamivel idôsebb színezetû az ideálisnál, de általában a mûvészi formálással feledtetni tudta ezt – balszerencse, hogy a három Brünnhilde közül éppen A walkür-belihez találta meg a legkevésbé a kulcsot, s a balszerencsét tetézte, hogy mellette ott volt egy ideális Brünnhilde, aki éppen Sieglindét énekelt. Mindezekbôl kikövetkeztethetô, hogy a darab zárójelenete, Brünnhilde és Wotan kettôse, majd Wotan búcsúja sajnos nem ért fel a jelentôség azon fokára, amelyre a drámában elfoglalt helye és népszerûsége predesztinálná. Sokáig kapkodtam a levegôt… A Siegfried legnagyobb ajándéka, hogy a címszerepben immár negyedik Wagner-szerepében mutatkozhatott be Christian Franz az ôt már sajátjaként szeretô budapesti közönségnek. Franz tulajdonképpen rejtély számomra: ha elemeire bontom a jelenséget, voltaképpen egyik része sem lefegyverzô: nem túl szép hangszín, nem kifogástalan énektechnika, elônytelen színpadi megjelenés. És mégis, ha megszólal, abban a pillanatban ô Parsifal, ô Siegmund – de mindenekelôtt ô Loge és a fiatal Siegfried. Igen, a fiatal Siegfried, akinek erkölcsi értékektôl nem zavartatott személyiségét szimpatikus és anti-

2008. nyár–ôsz patikus vonásait egyaránt megmutatva zseniálisan jelenítette meg az énekes. Már említettem, milyen kiválóan ellenpontozta Franz színészi játéka az ifjú hôs a mai nézô számára már kínos gyûlöletét Mime irányában – legalább ennyire magával ragadó volt a Brünnhilde-jelenet elfogódottság és magabiztosság között ingadozó fiatalemberének megformálása, vagy az erdôzsongás-jelenet meghatódottságból a humorba csapó ívének frappáns megoldása. Méltó társa volt Franznak a Mimét éneklô Michael Roider, aki a kellô mértékû gusztustalanságot adagolta a figurához, de sosem karakterizálta azt túl. Wotanként Alan Titus itt sem ért fel két héttel korábbi önmagához, de teljesítménye jóval meggyôzôbb volt a két nappal korábban hallottnál. Ám most is hangsúlyozni kell: a gyönyörû, sötét hangszín, a kellôen súlyos személyiség még indiszponáltan is adekvátabb Wotannak mutatta Titust, mint Uusitalót. Hartmut Welker és Walter Fink eddigi magas színvonalukon folytatták Alberichés Fafner-alakításukat. Az erdei madár hangját Gál Gabi énekelte olyan könnyedséggel, hogy már-már valóban egy madarat képzeltünk a Nemzeti Hangversenyterem orgonakarzatára. Cornelia Kallisch Erdája hasonló problémákat mutatott, mint A Rajna kincsében. Végül a darab zárójelenetében a két Siegfried-elôadáson két Brünnhildét is hallhattunk: június 7-én Susan Bullock itt is inkább szolid és megbízható, mintsem kiemelkedô volt; a 21-i elôadáson azonban Evelyn Herlitzius olyan kettôst énekelt Christian Franzcal, amely után sokáig kapkodtam a levegôt, s amelyre még mindig kevéssé találok szavakat. Kegyelmi pillanatok tanúi voltunk. Említtessék meg a színpadon helyet foglaló és a színjátékban aktívan közremûködô három zenekari muzsikus neve is: a kürtszólót Berki Sándor játszotta lefegyverzôen, angolkürtön Hamar Gergely bohóckodott együtt Siegfrieddel, a kardkovácsolást pedig Va rga Zoltán Mihály segítette elô ütôs hanghatásokkal. Már a puszta helytállás is tiszteletet parancsol. Az istenek alkonyát értékelve elsôként Susan Bullock Brünnhildéjét kell kiemelnem, akit ebben a darabban találtam szerepére a legalkalmasabbnak. Amit az elôzô két darabban zavarónak éreztem, a mûvésznô kicsit idôsebb hangszínét (ez nem a hanganyag fáradását, csupán a hangszín által bennem keltett érzést jelenti), az itt egyszerre értelmet és jelentést nyert: az elárult, a fájdalomba belerokkanó Brünnhilde adekvát megszólaltatójává tette Bullockot. És végre azt sem árt kiemelni, hogy ilyen fajsúlyú szerepek esetében már a puszta helytállás is tiszteletet parancsol – hát még ha ennél többet is kapunk végül. Stig Andersen nem hangsúlyozza túl a varázsitallal elkábított Siegfried ellenszenves vonásait, inkább ér-

tetlenségére koncentrál. Az embernek az a benyomása támad, hogy Andersen sokkal inkább törekszik az ifjú hôs hibátlanságának hangsúlyozására, mint Franz. Oskar Hillebrandt sajnos Guntherként sem volt meggyôzôbb, mint Donnerként. Markovics Erika viszont illúziókeltô hangon formálta meg Gutrunét (ez hosszú évek operaházi Gutrune-szereplései után cseppet sem meglepô). Hartmut Welker ismét félelmetes szerepformálással kerekítette le Alberich-sorozatát. Arajnai sellôk együttesét (González Mónika, Gémes Katalin, Schöck Atala) kevésbé éreztem meggyôzônek, mint A Rajna kincsében hallott triót. Az elôadás igazi nagy pillanatait azonban öt további szereplô jóvoltából élhettük át. Kiváló volt a három norna jelenete, mindjárt a darab elején megadva az alaphangot. Öröm, hogy Temesi Mária, aki több mint huszonöt éve cipeli hátán az Operaház Wagner-repertoárját, szerepet kaphatott az új produkcióban is mint harmadik norna. Öröm az is, hogy a második nornát olyan kiváló énekesnôre bízták, mint a ciklusban fôszerepeket éneklô Németh Judit. Kovács Annamária elsô nornája pedig remélhetôleg ékes bizonyíték arra, hogy e kiváló énekesnônek akár nagyobb szerepet is lehetne találni a produkcióban. Szintén erôs pontja volt az elôadásnak Waltraute jelenete – a számomra kevéssé meggyôzô két Erda után Cornelia Kallisch itt igazán nagy és felejthetetlen pillanatokat szerzett a közönségnek. S végül Matti Salminen, aki néha félórákat spórolt hangjával, hogy aztán a megfelelô pillanatokban döbbenetes erôvel szólalhasson meg! Salminen olyan ôserejû és valóban mitikus jelenség az operaszínpadon, ami szinte lehetetlenné teszi esztétikai kategóriákkal való leírását, s ezért teljesítménye elôtt csak kalaplevéve tiszteleghetünk – akárcsak két évvel korábbi, nem kevésbé mitikus Gurnemanza után. Az MR Énekkar (karigazgató: Strausz Kálmán) az egész eseménysorozat színvonalához méltó módon járult hozzá Az istenek alkonya elôadásához. Kár, hogy elsô megszólalásukkor a rendezô a kivetítô mögé számûzte ôket, így az elsô percekben szereplésük némiképp veszített hatásából. Végül egy technikai észrevétel: tavaly a harmadik emeleten ülô közönség meg volt fosztva a kétnyelvû feliratozástól – idén a felsô régiók külön feliratozót kaptak, amiért köszönet illeti a szervezôket. A jövô évi Wagner-napok programján nem találunk új produkciót – két teljes Ring-ciklus mellett a Parsifal kerül majd újból színre. Tapasztalva, hogy milyen sokat számít egy év a mûvészi érlelôdés szempontjából, kitüntetett izgalommal várom a 2009-es elôadásokat. Bóka Gábor

9

2008. nyár-ôsz

Die hard, der Ring át vége, vége, felgyulladt, leégett, kiöntött, bezárult a kör, ez a budapesti Ring. Ha nem teljes az ájulat, csak azért van, mert magához képest nem olyan jó az elôadás, Az istenek alkonya nem érte el a Siegfried színvonalát. Részint azért, mert a rendezés ezúttal nem magyarázta meg önmagát, legjobb pillanataiban is csak figyelmeztetett, hogy ez a történet nem feltétlenül germán istenekrôl szól, hanem kombinés feleségekrôl és alsónadrágos férfiakról. Közepesen jó pillanataiban a színrevitel megtette a kézenfekvô teendôket, összeillesztette a végeket, figyelmeztetett, hogy ott vagyunk, ahonnét elindultunk, és mégis mennyi minden történt közben velünk. A legkevésbé azok a pillanatok tetszettek, amelyeket nem értettem, amelyek mintha csak arra szolgáltak volna, hogy szórakozzék a szem, miközben szól a zene, mondjuk, a kórus tagjai kézrôl kézre adtak egy papírcsónakot, amelyet aztán az utolsó egy látványos mozdulattal kettészakított. A kórus hivatalosan a Rádióénekkar, az arcok alapján jelentôs operaházi segédcsapatokkal, de ez mindegy: magvasan, katonakórusszerû tömbhatással, férfiasan, erôvel szólalt meg, kellemes hátborzongás. A szólistákat illetôen azt kell eldönteni, hogy vajon amit veszítettünk Stig Andersennel, azt vajon megnyertük-e Matti Salminennel. Stig Andersennek valószínûleg az a legnagyobb balszerencséje, hogy Christian Franz után kellett énekelnie, és a hangnak nincs olyan természetesen nyers lendülete, ehelyett halk, kicsit nazális és a harmadik felvonásra fogyóban is van. Másik balszerencse az alkat: ami a Christian Franz alakította Siegfriednek nagyon jól állt, a lendületes csetlés, a szent balgaság, az elefánt a színpadon, az Andersen esetében komikussá válik, a mozdulatokban egy kis bugyutaság is benne van, idétlen ez a Siegfried, és emiatt nem a rászedett tisztaságot érezni, hanem csak azt, hogy az istenek néha érthetetlen alapon választják ki a hôsöket. Salminent nem kell magyarázni, súlyos személyiség, nagy énekes, már ahogy bejön a színpadra, megdöbbent mindenkit, ha leül, mintha a Gellért-hegyet sikerült volna a pódiumra helyezni, ha megszólal, a hallgató kissé nehezen hiszi el, hogy ô is csak ember. Talán nem is az. Óriás, bár itt épp a törpe fiát alakítja. Fekete frakkjához fekete az ing, ezüst a haj és a szakáll, kolosszus, és amikor megáll, és a tomboló rézfúvósok után kiereszti a hangját, hajahózik és hívja a törzs

H

10

Alan Titus és Németh Judit

Fotó: Pólya Zoltán

embereit, akkor már csak borsódzni lehet: ez a MÜPA eddigi történetében is kivételes pillanat. A civilizáció arra használja minden eredményét, hogy felidézze vele az ôsit. Szimfonikus zenekar, kórus és hangszerek finom együttmûködése, éveken át képzett, fejlesztett, csiszolt énektechnika: hogy az egész valami történelem elôtti csataordításnak hasson, ez Wagner. Az is Wagner, aki azt képzeli, hogy a szerelmi kettôs akkor igazán bensôséges, ha a végén az üstdobot is püfölni kell hozzá. Az meg Fischer Ádám és a Rádiózenekar, amely ezt el is tudja hitetni. Az elsô felvonásban kicsit túlzott volt a rézfúvósok esetlegessége, aztán már mindenrôl elfeledkezett az ember, még ha érezte is, hogy nem ezek a kedvenc szerelmesei. Andersen úr is lehetne jobb hang. Ami pedig, a Brünnhildét énekló Susann Bullockot illeti, legnagyobb elônye, hogy nincs hátránya, átviszi éles szopránja a zenekart, pontos, felkészült, tiszta, minden rendben van, csak a hang nem egyedi, a személyiség nem éppen átütô, ha van egyáltalán. Nem tökéletes, hála az égnek. Alig várom, hogy jövôre milyen lesz ugyanez Christian Franz fôszereplésével. Fáy Miklós (Megjelent a Népszabadságban) A cím elsô fele „Die hard” a nálunk „Drágán add az életedet” névvel játszott akciófilmre utal. (Szerk.)

2008. nyár–ôsz

Loge mint fôszereplô…? ok kritikát, értékelést hallottam és olvastam a Ring MÛPA-beli rendezésérôl, zenei megvalósításáról, és az énekesi, színészi teljesítményekrôl. Hozzám legközelebb állt Kovács Sándornak az Új Zenei Újságban elhangzott véleménye. Már az elôzô év két elôadásában kiviláglott, hogy a rendezô Logét játékmesterként állítja elénk. Atûz félistene fôszereplô az ô felfogása szerint. Az idén a teljes Ringben is ô a kezdet és a vég. Ezen elképzeléssel szállnék vitába. Nem foglalkozom Logéval mint mitológikus jelenséggel. Függetlenítem magam a különféle mondák figuráitól. Csak a Tetralógia Logéját nézem. Igaz-e Wagner zenéjében, szövegében, színpadi utasításaiban, hogy ô az omega s az alfa? A tûz félistenének két megjelenési formája van: emberi alak, és láng, illetve tûz. Alapvetô tévedés, hogy egyszerre két alakjában jelenjen meg. A Rajna kincsében néha három mivoltában is láthattuk ôt: a tûz, a vörös frakkos alak (aki mind a négy estén sokszor megjelenik és aktívan tevékenykedik) és az énekes Loge egyszerre voltak jelen. Ez már azért is fölösleges volt, mert a Logét éneklô Christian Franz remek színész. Tökéletesen megjeleníti az ember-alakú Logét. Lobog, ágál, mókázik, elkeseredik, elérzékenyül. Látszik, hogy bár segíti az isteneket, mégis lenézi ôket. Kimeríthetetlen a színészi eszköztára. Megpróbálom a Tetralógia zenéjében, szövegében és színpadán végigkísérni Logét. Akik látták a Ring fent említett elôadásait, tudják, hányszor és hányféle alakban jelenik meg ezeken kívül Loge. A Rajna kincse elsô jelenetében nem szerepel sem ô, sem a motívuma:

S

A második kép elején Wotan és Fricka párbeszédében már szó van róla, de ezek még csak szavak. Freia az óriások elôl menekülve panaszolja: Freia: Wotan: Fricka:

A sziklacsúcsról rám rivallt Fasolt, hogy értem jön nemsokára! Hadd beszéljen! Nem láttad Logét? Miért e legravaszabbnak tanácsára adsz? (…)

Wotan:

…hol cselszövés, vagy csapda gyôz le csalfa ellenfelet, ott Loge a leghasznosabb. Ô mondta, szerzôdjem így (…)

A motívum csak a két óriással való vitában hangzik el elôször, de nem konkrétan Logéval kapcsolatban, hanem egyik fô tulajdonságát értelmezve: Fasolt: Fafner:

A dárdád semmit se ér, mibe szerzôdésünk róttad? Te balga lélek, látod végre a cselt?

Éppen csak fölsejlik ez a dallam jelezve, hogy Logétól ered a csel, bár ezt az óriások nem tudják. A két óriás éppen indulna Freiával, amikor Wotan megpillantja Logét, emberi alakban. Itt halljuk elôször motívumát kiteljesedve. Innentôl kezdve A Rajna kincse végéig mindig csak emberi alakban van szípadon. Természetesen motívuma is kíséri alakját, beszédét. Wagner részletes jellemrajzot ad a tûz félistenérôl. Motívuma is kifejezi nyughatatlan „lobogását”, de szavai és tettei szerint is összetett figura. Ez már a megjelenésekor is kiderül. Igaz, hogy rossz tanácsot adott Wotannak; de elindult megkeresni, mi az, amivel kiválthatják Freiát. Ilyet azonban nem talált. Loge:

De ez nem volt, és sejtem is már, hogy a földön nincs semmi oly szép, mi a férfit kárpótolná a nôknek bájaiért! (…) mert víz és föld és lég léte és célja csak a nô.

Elmondja, hogyan szerezte meg Alberich a Rajna aranyát, hozzátéve: de kérik a hableányok, (…) a jogra térítsd a tolvajt, s a víznek visszaadd a kincset. (…) Úgy ígértem, hogy elmondom néked, és Loge tartja szavát.

Mit akar Loge? Segíteni Wotannak, vagy visszaadni a kincset? Amint késôbb kiderül, az arannyal kiváltaná Freiát, de a gyûrût visszajuttatná a sellôknek. Lénye kettôsségéhez hozzátartozik, amit akkor mond el, amikor az istenek vénülni kezdenek az aranyalmák hiányában: Énnekem mindegy,

11

2008. nyár–ôsz sajnálta tôlem régóta már termését Freia nagyon, mert félvalódi volnék az égiek közt! Ám ti aranyalmák nélkül hogy lesztek meg?

– vagyis neki nincs is rá szüksége. A Nibelheimben megsajnálja Mimét. Majd színleg barátsággal közeledik Alberichhez: Hát ki volt az, ki fényt adott néked és lángot, nem Loge tán? (…) Pajtásod vagyok, hisz tudhatnád (…)

A továbbiakban fondorlattal rászedi a törpét. Elfogása után még ki is gúnyolja: Nos, öcskös, idecsücsülj! Látod, lelkem, e szép világot? Uralkodni jó volna itt! Mondd, menhelyül mily csücsköt szánsz énnekem?

Itt, színpadi utasításként ezt írja elô Wagner: elôtte táncolva megfricskázza.

Az arany és a varázsföveg után az óriások a gyûrût is követelik. Loge közbeszól: Wotan:

Loge:

A sellôknek a gyûrû jár, s nékik Wotan visszaadja. Te mit fecsegsz itt? Mit megszereztem végre, senki másnak át nem adom! És ha számon kérik tôlem a sellôk ígéretem?

E tiltakozó szavai ellenére szó nélkül belenyugszik Wotan akaratába. A veszekedô óriásoknak is tanácsot ad: (Fasolthoz) Hagyd néki a kincset, tartsd meg a gyûrût és kész!

Lehet, úgy gondolja, hogy a bamba óriástól könynyen visszaszerezhetné? – ez nem derül ki sem a zenébôl, sem a szövegbôl. Fafner megöli testvérét, – Loge szinte vigasztalja Wotant: Wotan, nincs szerencsésebb nálad, hasznot hajtott a gyûrû neked, ámde megválni tôle még többet ér.

Az istenek elindulnak a szivárványhídon a várba. Loge:

(az elôtérbôl utánuk néz) Mennek már a végzet elé, akik létüket biztosnak vélik. Már szégyenlem, hogy szolgálok nékik! Tán az leszek újra, mi hajdanán voltam, tarka libbenô láng, s a fékezôimet fölfalom én (…)

E kis monológban van valami érdekes, ami egyben magyarázza azt is, miért nincs szüksége Logénak az örök ifjúságot biztosító aranyalmákra; lásd

12

a két kiemelt sort. A következô fél mondat elôremutat Az istenek alkonya zárójelenetére: „s a fékezôimet fölfalom én”. Erre majd ott visszatérek. A Rajna kincsében valóban úgy tûnik, hogy Loge az, aki a történet mozgató rugója. A továbbiakban azonban ez a szerepe megszûnik. Nem válik a cselekmény elôrevivôjévé. Meg sem jelenik többet emberi mivoltában, csak tûz, láng képében, de ilyenkor is kényszerítô hatásra. Legtöbbször csupán a motívumát fedezhetjük föl. Nem fôszereplô, mint a MÛPAbeli elôadásokon. Vegyük sorra a motívikus, illetve tûz alakú megjelenéseit! A walkür második felvonásában a fôisten ezt mondja Brünnhildének: Az, mire szerzôdtem, gazzá tett, ármánnyal rászedett Loge, s azóta nincs sehol.

– szavak, motívum nélkül. Itt eszembe jut Loge megjegyzése A Rajna kincse 2. képébôl: Ha szégyen mardos szidjál csak engem!

A harmadik felvonás utolsó jelenetében szó van ugyan lángfalról, tûzrôl Wotan és Brünnhilde párbeszédében, de a szavakat a Tûzvarázs és a Lánglobogás motívumai kísérik, hiszen Wotan még nem hívta a tûz félistenét. A búcsu elején is csak a Lánglobogás szól. Loge motívuma akkor jelenik meg, amikor Wotan ôt szólítja, dárdája hatalmát híva segítségül: Loge, halld! Most figyelj rám, Loge motivum egykor megleltelek, mint föld parazsát, aztán úgy szöktél tôlem, mint széltôl a szikra, légy hívem most, szólítlak én! Nos, jöjj, csillogva libbenj, Szerzôdés motívum e bérc körül gyúljon a láng! Loge motívum (dárdájával háromszor a kôre sújt) Loge! Loge! nos, jöjj!

Loge, aki függetlenítette magát az istenektôl, most kénytelen Wotánnak engedelmeskedni. Ezt a kényszert idézi a zenében a Loge motívum közben megszólaló szerzôdés motívum. Meg is jelenik tûz és láng képében. Ezzel vége A walkür-beli szereplésének. A Siegfried elsô felvonásában Loge motívumát Mime és Wotan jelenetének végén, Mime vizionálása közben hallhatjuk; majd amikor a törpe félni tanítja az ifjút. Késôbb a kard kovácsolásakor tûzként láthatjuk és motívumként hallhatjuk; színpadi utasítás itt: Siegfried fényesre izzítja a parazsat.

2008. nyár–ôsz Csak zeneileg jelenik meg a motívum a második felvonás végén, amikor Siegfried megkérdezi a madárkát: Mondd, merre égnek a lángok?

A Vándor (Wotan) a harmadik felvonásban megpróbálja Siegfriedet eltéríteni a céljától. Egy lángfolyó, az védi meg ôt, szikrázó tenger a bérc körül: ki a lányért küzd, a tûzzel küzdjön meg az!

motívumot, amikor nem konkrétan tûzrôl, illetve Logéról beszélnek, csak arra történik burkoltan utalás, hogy Brünnhildéhez Siegfried a tûzön keresztül jutott be, és nem mindenki hiszi el a hôs ártatlanságát. Például Gutrune féltékenyen kiált fel: Hûtlen Siegfried, álnok vagy hát?

Loge motívum

– majd Siegfried Guntherhez: Lásd, tán én vagyok hibás, felismert mégis ô (…) (mármint Brünnhilde).

Siegfried belerohan a lángtengerbe. Ekkor még röviden megszólal Loge motívuma. A tûztengeren való áthatolást már a Tûzvarázs és a Lánglobogás motívumai kísérik. (Loge tûz alakban). A napfényes, békés bércre érkezés után Loge már nem szerepel. Az istenek alkonya elején a nornák emlegetik Logét. Elmondják történetét a vár építéséval kapcsolatban, majd Brünnhilde sziklájának lángfalával folytatják. Egyszer-egyszer megszólal a motívum, pl. amikor „a bérc foka csillog”. A harmadik Norna megjósolja Loge, mint félisten halálát is: Majd a széttört dárdanyélnek szilánkját Loge kebelébe szúrja Wotan, az úr, tûz lobog fel, izzó parázs (…)

Loge motívumát halljuk Brünnhilde és Siegfried bucsúzkodásának végén jelezve, hogy az asszony a férje távozása után a tûz védelmét élvezheti. Ismételten kíséri a motívum a Gibichungok csarnokában Siegfriednek a tûzzel, illetve Brünnhilde elhozásának tervével kapcsolatos szavait. Például: „Nem félek a tûztôl”, vagy „jöjj, távol a szikla”. Waltraute távozása után az egyedül maradt Brünnhilde észreveszi, hogy a lángok (Loge tûz alakja!) valaki jöttét jelzik. (egyre közelednek a lángnyelvek) De mért oly mérges, Loge motívum hogy szinte égre csap a láng? A bérctetôig pattog a tûzpiros ár.

Nem jelennek meg a lángok, de motívumként jelen van a tûz istene a második felvonásban is, amikor Siegfried elmeséli Gutrunénak, hogyan sikerült megszereznie a menyasszonyt Gunther számára: „Oly szép volt a tûzpiros fény!” vagy „Hajnaltájt szunnyadtak a lángok”. Néhányszor olyankor is hallhatjuk a jellegzetes

Siegfried a halála elôtti elbeszélését (az ébresztési jelenethez hasonlóan) nem Loge motívuma kíséri, hanem a Tûzvarázs és a Lánglobogás. Nem véletlen ez, hiszen Loge csak meggyújtotta a tüzet Wotan parancsára. Motívuma akkor szólal meg újra és egyben utoljára, amikor Brünnhilde lángra lobbantja a máglyát, amelynek tüzében együtt akar elhamvadni hitvesével. Logéra bízza, hogy tûz eméssze el a Walhallát: Nos, útra, hollók, (…) vigyétek Logét, gyújtsa lángra most a Walhallt!

Hogyan is történik ez? Emlékezzünk a harmadik norna jóslatára: Majd a széttört dárdanyélnek szilánkját Loge keblébe szúrja Wotan, az úr (…)

Logénak mint félistennek utolsó tette az istenek várának fölgyújtása. Idézzük föl ezek után Loge szavait A Rajna kincsébôl: Tán az leszek újra, mi hajdanán voltam, tarka libbenô láng, s a fékezôimet fölfalom én (…)

A kör bezárult, a félisten elpusztult az istenekkel együtt, de mint láng tovább él. Azt hiszem, bizonyítottam – nem én, hanem Wagner –, hogy Loge nemhogy nem fôszereplô, de még játékmester sem. Egyáltalán nem értek egyet Hartmut Schörghofer rendezô felfogásával, aki addig megy el, hogy A Rajna kincse kezdô hangjainál már megjelenik a vörös frakkos Loge, és a Tetralógia végén – utolsó mozzanatként – a záró akkordok alatt ô húzza be a vörös függönyt. Molnár Róbertné Az idézeteket Blum Tamás fordította

W 13

2008. nyár–ôsz

Richard Wagner Világkongresszus Genf 2008 ély benyomást keltô az a néhány nap, amikor a világ 144 Wagner Társaságának küldöttei évente, mindig más és más országban összegyûlnek. Az idén 107 szervezet képviseltette magát 556 fôvel. Magyarországról a Richard Wagner Társaság részérôl , az Oktatási és Kulturális Minisztérium hathatós segítségével ketten utaztak Genfbe. E kongresszusok feladata nagyon sokrétû. A szervezeti megbeszéléseken kívül elhangzanak kulturális új ismereteket adó elôadások, hangversenyek, láthatók kiállítások, melyek révén többet megtudhatunk Richard Wagnerrôl, életérôl, irodalmi munkásságáról, zenemûveirôl, azok keletkezés-történetérôl. Az idei kongresszus fô témája a zeneköltô kapcsolata a természethez, különösen a svájci tájakhoz, hegyekhez. Feltehetô, hogy ô az egyetlen operaszerzô, akinek minden mûve talán 3–4 felvonást leszámítva a természetben játszódik. A zene, amit Wagner a természetrôl alkot nem leíró, természet utánzó, hanem impresszionista, benyomások kifejezése. Nagyszerû alkalom egy ilyen konferencián személyes ismeretségeket kötni, tanácskozni külhoni társaságok vezetôivel, gondolatokat, tapasztalatokat cserélni, más társaságok munkásságába bepillantani. Természetesen azok a személyi kapcsolatok, amelyek ilyenkor kialakulnak néha igazi, hosszú ideig fennálló barátságokká is fejlôdhetnek. A külsô szemlélô számára a majdnem egy napos elnöki gyûlés, a kevésbé izgalmas pénzügyi és más adminisztrációs beszámolóival rendkívül unalmasnak tûnhet. Figyelmesen hallgatva azonban sok hasznos és érdekes dolgot megtudhatunk. Az új Wagner Társaságok bemutatásakor hallottam, hogy pl. a távol Keleten és az arab országokban egyre több Wagner Társaság alakul. Magyarázatául felhozták, hogy ezekben az országokban egy gyorsan felnövô és kiterebélyesedô polgári réteg mutat nagy érdeklôdést a nyugati kultúra iránt. Ezek a népek mitikus gyökereiket nem feledve igen fogékonyak éppen Wagner gondolatvilága és zenéje iránt.

M

14

Érdemes megjegyezni, hogy bár a Nemzetközi Szervezetnek komoly pénzbevételei vannak, gondjai is egyre növekednek, pl. a Bayreuthi Ösztöndíj Alapítvány finanszírozásában. Ez évente 250 stipendistát jelent közel egy hétre Bayreuthban az Ünnepi Játékok alatt, szállodával, három operaelôadással, teljes ellátással, sôt a keleti országok jutalmazottjai számára még az utazási költséget is megtérítik. Megbeszéléseink alapján a jövôben Magyarország továbbra is megkapja a két ösztöndíjas kiküldési lehetôségét, melyre a fiatal mûvészeket minden év decemberében Ifjúsági Koncert keretében választja ki társaságunk szakmai zsûrije. Tanácskoztak arról, hogy egy-egy ösztöndíj értéke közel fél millió Ft, és ami még többet jelent az az élmény, amit kulturálisan kap az ösztöndíjas. Ennek értékét tudatosítani kell! Az elnökök konferenciájának legfontosabb napirendi pontja az új nemzetközi elnök megválasztása volt. Josef Lienhart 20 évig töltötte be az elnöki tisztséget, mindenki legnagyobb elismerésére. Lemondása után posztjára eddigi helyettesét prof.Eva Märtsont javasolta, akit a küldöttek többsége új elnöknek választott. Legközelebbi számunkban Josef Liehartról külön cikkben emlékezünk meg, és egy vele készült interjút is közreadunk. Prof.Éva Märtson többször járt már Budapesten, társaságunkkal kapcsolata, mint az elôzô elnökkel Josef Lienharttal szintén kiváló. A kísérô programok igen változatosak voltak, magas szintû kulturális élményt nyújtottak. Egy esti hangversenyen pl. ritkán, vagy soha nem hallott kamarazenei Wagner átiratokat játszottak. Ez alkalommal adták át az u.n. Horst Stein díjat az év ifjú Wagner karmesterének Michael Hofstetternek. …–Szép templomi hangversenyek tanúi lehettünk. A kongresszus egy verôfényes napot a Genfi tó partján a festôi, középkori falucskában Yvoirban töltött. A genfi operaházban a Lohengrin elôadást láttuk modern rendezésben. Szép volt, mégis sokan az 1999-es budapesti kongresszust emlegették úgy, mint etalont! Király Éva

2008. nyár–ôsz

Richard Wagner és a svájci hegyek ugodtan feltehetné az oltúrák, természetközeliség lelki szükvasó a kérdést Erich Kästségletté lettek, bár a helyváltoztatás ner után: „hogy kerülnek néhanapján anyagi kényszerbôl is a lyukak a sajtba”, mi kötörtént, lévén Wagner élete a jólét ze a hegyóriásoknak a zene óriásához. csúcsai és a nincstelenség mélységei Lévén a sajt egyik hazájáról szó, a kérközötti szinte permanens körhinta. – dés még bonmot, élc is lehet. A jövôre Néhány példa kronológiai sorrend100. évfordulóját ünneplô nemzetközi ben. 1849-ben Wagner ellen DrezdáRichard Wagner Szövetség május elején ban politikai tevékenység miatti köröGenfben tartott kongresszusa azonban zést tettek közzé. Más névre szóló leszemléletesen demonstrálta, hogy Wagjárt útlevéllel és tele izgalommal meHorst Stein karmester ner cseppet sem maradt el mûvészi ihlenekült postakocsival a barátságos St. tet a természetbôl merítô turistáskodásáGallen vidékén és a napsütésben ban a világjáró Goethe mögött. Útijegyzetei, levelezé- fénylô Glarner Alpokon át Zürichbe, s megfogadta, sei, zenemûvei, amelyek Svájc, Olaszország, Fran- mindent elkövet, hogy e békés tájon telepedhessen le. ciaország, Lichtenstein, Ausztria, Németország egy- 1849-ben vette kezdetét a modern Svájc születése, a egy szépséges szegletében születtek, nagyon is az or- kantonok közötti sokéves politikai és vallási nézetelszágjárás alkalmával szerzett élmények, impressziók térések után. Zürich 20 ezer lakosa ellenére is elishatása alatt jöttek létre, vagy legalábbis ezek terem- mert kulturális központ, ahol az alig 36 éves Wagtették meg szerzôjük alkotáshoz szükséges lelkiál- ner hasonlókorú fiatal barátokra lelt, mint a politilapotát. Részt vehettünk egy különféle mûvészeti kus Jakob Sulzer, a zeneköltô Wilhelm Baumgartágakat összefogó változatos zenei programban, to- ner, az emigráns költô Georg Herwegh vagy az író vábbá a svájci Wagner Társaság elnöke: Georges Gottfried Keller. Hatásukra Wagner az írás mûvéSchürch Wagner útiélményeirôl gazdagon de- szete mellett tette le voksát. Való igaz, hogy a zürichi monstrált elôadásán. Itt a hazai Társaságunk veze- 10 éves tartózkodás alatt igen sokat írt a mûvészetrôl tôjét mind a Wagner-család képviselôje, mind a Szö- és forradalmiságról, a színházi mûfajokról, saját és vetség vezetôi részérôl kitüntetô figyelem fogadta. A mások zenemûveinek kritikájáról. 1849-ben feleségenfi Grand Théatre mint helyszín szintén elnyerte ge, Minna elé megy Rohrschachba, átgyalogol Apméltó dícséretét a 80. születésnapját ünneplô Horst penzellen és Sankt Gallenen és mikor megpillantja Stein karmesterrôl történt megemlékezéssel és az nôkbôl és háziállatokból álló színes kis családját, a opera legkiemelkedôbb produkcióinak méltatásával, „legnagyobb benyomást Peps kutyus és Papo papamint a Wagner és Richard Strauss-elôadások, a fe- gáj” gyakorolja rá. A zürichi menekülés éveiben ledhetetlen Walkür-rendezés Anja Siljával vagy a Wagnerre a viharos érzelmi konfliktusok és a Don Giovanni Maurice Béjart balettjeként. hosszú gyalogtúrák voltak jellemzôek. Minnával való kapcsolatát anyagi helyzete ingadozása befolyáA svájci hegyek hatása Wagner életére és solta, mígnem 1857-ben Otto Wesendonck önálló mûvészetére házikót enged át használatra Wagneréknek. Fizette Wagner adósságait és akaratán kívül prezentálta Richard Wagner politikai, érzelmi vagy anyagi számára múzsaként Mathildot. Wagner karizmatiokok miatt sokszor volt „útközben”, mi több, mene- kus egyénisége és brilliáns társalkodó képessége is a külôben. Gyakran lelki nyugtalanság az ok, még kirándulások felé terelték ôt, aki a svájci hegyek-völgyakrabban inspirációszerzés, de a barátokkal való gyek bájában és magányában nyugalmat és békét, együttlét is sokat jelentett számára. A kirándulások, vidámságot és esztétikát, a csúcsok meghódításában

N

15

2008. nyár–ôsz és a hegyek lenyûgözô tömegében a természet nagy1852-ben szinte megkönnyebbül, amikor a züriságát, az éltetô friss levegôben az erôt fedezhette fel. chi dombokon „zavartalan kilátással a tóra és a távoIsmét máskor Zermattban a csodaszép Matterhorn li Alpokra” megvetheti lábát. Nyughatatlan szelleme lábánál az egész világtól távol és elzártan érezte ma- azonban még ugyanez évben arra készteti, hogy Alpgát a legjobban, ahol Homeros Odysseájának olva- nachból a Haslital úttalan útjain, alig járt ösvényesásába merült: „A nehézségeket leküzdô Odysseus ken a Grimsel hágót egyedül szelje át egy olyan idevégtelenül szimpatikusnak tûnt lelkemnek.” genvezetô oldalán, aki – mint késôbb megtudta – két 1850-ben, amikor Liszt Weimarban bemutatja a korábbi turista halálát okozta és egy tüzet a GrimseLohengrint, Wagner meghódítja Luzernt és a Rigit. len, ráadásul gúnyolta is Wagnert tökéletlenségei miFáradhatatlan vándor és merész kalandot keresô att, ahogy a hósivatagból a Formozza-medencén, az turistaként a tömeges turizmus kialakulását megelô- olasz Alpok Mont Blanc-nal és Monte Rosaval díszízôen fedezi fel a városok vonzerejét, a tavak, a Gott- tett vidékén át az alpinista ügyességét nélkülözve dél hard- és más hegymasszívumok, Graubünden és felé igyekezett. „Életemben elsô alkalommal kóstoltam Sankt Moritz téli sporthelyeinek képeslap-szépségét. mormota-sültet” jegyezte fel Wagner, majd idegenveZürichbôl a Togzetôjének felmondva genburgon át lovaskocsiban eléri Rohrschachba a Lago Maggiore vándorol „életében barátságos déli veelsôízben a nyári getációját. A meleghómezôkön és a tôl és izgalomtól úgy Säntis 2500 métekifárad, hogy többres csúcsain át, a napos pihenôt kell Klausen-hágon és közbeiktatnia. LuFlüelenen kereszganóban csatlakotül.” Richard Wagzik hozzá két barátner élvezi a terméja és Minna, ahonszettel való közvetnan az út átvezet a len érintkezést és a Simplonon a Wallis hatalmas gyalogtúlírai tájaira, Marrák után hagyja tigny, Chamonix (…) hosszú barangolás Tribschenben. Hálás vagyok az Istenségnek, amely magát rábeszélni a francianyelvû vidémegengedte, hogy itt ilyen boldog lehessek; minden szép volt itt, még a neheze is. többhetes fürdôkúkeire, majd La Flérára is Albisbrunnban. Megtartóztatja magát a bor- gere jégtengerén keresztül ismét gyaloglás következik. A grandiózus természet kétségtelenül stimulálja tól, teától, kávétól, rettenetesen lefogy és belekeseredik az unalomba. A fürdô gôzének titokzatos han- Wagner kreativitását és hatására 1852-re elkészül a gulatában azonban megtervezi tetralógiája, „egy Tetralógia költôi része. A megérdemelt pihenés a három színpadi mûvet átfogó hatalmas színpadi ün- Vierwaldstädter-See mellett következik Liszt oldalán, nep” – A walkür, a Siegfried és A Rajna kincse kon- majd egy rövid kúra St. Moritzban számtalan kiráncepcióját. „A kemény fabútorokkal és szerény koszt- dulással a Bernina oldalaira és La Speziába, ahol tal szolgáló svájci panziók tiszteletreméltó élete fel- Richard mohóságában a sok fagylalttól beteg lett. keltette bennem a nagyon is házias kényelem utáni Halálos kimerültségében azonban megálmodja A vágyat, mely a soronkövetkezô években szinte szen- Rajna kincse Esz-dur akkordjait. Nem is késlekedik, vedélyes ragaszkodássá nôtt. Fantáziám egyre in- visszatér dolgozni Zürichbe. A Lohengrin óta szinte kább azzal foglalatoskodott, hogy miként kellene be- semmit nem komponált: „Hatalmas örömmel estem rendezni egy lakást vagy házat úgy, hogy szellemem neki a költôi mû megzenésítésének. A Rajna kincséa mûvészi munka számára kellemes körülmények vel arra az útra léptem, amelyen megtaláltam a plaszközött és szabadon alkothasson.” tikus természeti motívumokat, melyek a szerteágazó

16

2008. nyár–ôsz cselekmény szenvedély-tendenciájához individuáli- szerelme, ugyanakkor lassan már jelen van Cosima is san, mégis szinte automatikusan formálják a megfe- Hans von Bülow oldalán, Hans mellesleg rendbeteszi lelô karaktereket. A természet frissessége, mely ma- a Tristan librettóját. Otto szeme is felnyílik és Mathilgaslati fuvallatként állandó erôvel küldte sugallatát dét biztos távolságba küldi Wagnertôl. A pénzforrás felém, átsegített a munka minden nehézségén, hogy elapad, Minna is elmegy, Wagner pedig megismerke1857 tavaszára elkészüljek A Rajna kincse és A wal- dik a téli Velence hangulatával – de közben ismét a Rikür, valamint a Siegfried egy részének zenéjével.” gi és a Pilatus Kulm után vágyakozik. Wagner felismeri, hogy a természetbôl meríti inspiNem sokáig várat magára a luzerni Schweizerrációit. Számtalan mozzanat tanúskodik errôl rende- hofba költözése, ahol befejezi a Tristan harmadik zôi utasításaiban elbújtatva vagy éppen világosan sza- felvonását. A természet csodája hat, és míg örömét a vakba öntve: „magashegyi táj”, „a csúcsok friss leve- falusi élet, a csirkefarm szemlélésében, az erdei magôje”, melyek álomképébôl Fricka, valójában Minna darak énekében találja meg, megszületik a Siegfried szakítja ki és hozza vissza a „földre”, akinek nem tet- erdei jelenete. 1859-ben a Rigin felcsendül az alpesi szik, hogy Wagner egyre jobban eltávolodik tôle. A kürt szava, mire Wagner azonnal angolkürtbe álRajna kincsében modja a pásztor bá„nehéz pára uralja natos, majd Isolda a levegôt”, a Siegjövetelét jelzô vidám friedben hangsúlyodallamát. zott „a fárasztó vánA következô dorlás a vihartól mentor a fiatal és pusztított ismeretlen mûvészileg érzétájon. Az éjszaka, vikeny II. Lajos bahar, villám és vad jor király, Wagner égzengés, mely csak azonban nem tart akkor szünetel, amiki sokáig Münkor a villámok még chenben, és újra a felhôket hasogatGenfbe menekül. ják” messze nem Minna és Pohl kucsak az ember és tyus halálát a Lutermészet harcának zern melletti TriebGigantikus hegyek – monumentális zene szimbólumai. schenben próbálja Wagnerre a hekiheverni, ahol felgyek részben lenyûgözô hatást tettek, ösztönözve he- tûnik Cosima. A Mesterdalnokok mellett az új szerelyenként hatalmasan áradó monumentális muzsiká- lem is hatalmába keríti. Cosima 1869. évi válása ját, részben meg is hatották az idillikus aspektusok, után 1870-ben megesküsznek a luzerni Matthäusmint „der heilige See der Vierwaldstätte”, a messze be- kirchében. A triebscheni idill nem más, mint maga a látható csodás panoráma, melyen a szem sasként Siegfried-idill. Wagner abszolút alkotói csúcspontszárnyalhat. Ez a kép mindenképp ellentéte gondter- ján befejezi a Nürnbergit, a Siegfriedet és megkezdi helt hangulatának. Mint írtuk, 1857-ben Minnával Az istenek alkonyát. Ehhez az idôhöz fûzôdik egyik birtokba veszi az Otto Wesendonck által felkínált há- legôrültebb alpesi túrája a Gotthardon át Bellinzozat, melyet „Menedék”-nek nevez, és bár megszabadul nába, miközben vihar dúl, zeng az ég, és veszélyeket anyagi gondjaitól, sôt új szerelmet szô Mathilddal, azt rejteget a hegyekben az áradás. Arról nem szól a fáírja Lisztnek, hogy „az életben nem adatott meg nekem ma, sem Georges Schürch elôadásának részletei az igazi szerelem gyönyöre”; de fejében már megszü- nem nyújtottak további információt, vajon ez égi jeletik a „Tristan und Isolde” nagy szerelme – igaz, a lek befolyásolták-e Wagner mûvészetét, vagy magánképzeletbeli fekete zászló, a halál megérzése mellett. – életét? Egy biztos, a továbbiakban következô bayreA Tristan librettójával csúcspontját éli Mathilde iránti uthi zöld domb nehézségei már csak enyhe lejtônek

17

2008. nyár–ôsz számítanak életében. Wagner és Cosima ekkor döntenek úgy, hogy végleg együtt maradnak. Valahol a Gotthard mentén elkezdôdik fiuk, Siegfried élete is. Gondolatok a Lohengrinhez A kongresszus központi zenei eseményét az angol Daniel Slater rendezte, aki talán ismerte Katharina Wagner budapesti rendezését, vagy ha nem, akkor intuitive ráérzett az egykori két német tábor közötti ellentétre, ami hálás téma a kórus színpadi mozgatásához. Elképzelhetô azonban, hogy a gonosz és a jó ellentétét kívánta csupán a rendezôi színház nagyjainak még mindig divatos militarista korsettjébe szorítani. Furcsa módon a jókat történelmi kosztûmbe, a gonoszokat kortalanul mai, a kórust katonai, munkásôr és e szellemmel rokon egyenruhákba öltöztette. A kül-csíntôl a bel-becs sem marad el, az indulatok erôteljes képi kifejezésmódot nyernek. Elza ártatlanságában fehér ruhás, Lohengrin mondaköri származása pedig megmarad a meseszerûség területén. Christopher Ventris hangja oly lírai, amit gesztusai is alátámasztanak, hogy szinte már férfiatlanul határozatlan. Korunk Wagner-szereposztásainak hiányossága, vagy éppen új trend (?), hogy nem kizárólagos fontosságú a „Wagner-tenor”, gyakran osztanak Lohengrint olaszos csengésû lágyabb tenorra is. Elzát felmentik az öccse titokzatos eltûnésével fellépô vád alól, Brabant elôkelôi leteszik az esküt az új, bár ismeretlen származású és nevû hôs mellett. Csupán Elza fülében rak fészket az Ortrud által beoltott kétely: ki is valójában jövendôbelije? A színpadkép egy kiszuperált gyárépületre emlékeztet, mely elôtt a kivülrekedt iszogató csôcselék kö-

18

zé került kegyvesztett Telramund és Ortrud cselszövést tervel. Ravaszkodással visszaédesgetik magukat a palotába. Helyesebben Ortrudot magához veszi Elza, aki egy security kíséretében lép ki hozzá a kastélyból az éj sötétjébe. Telramund megfojtja a biztonsági ôrt, belebújik egyenruhájába és bent mindent elkövet a kételkedôk táborának növelése érdekében. A kastélybelsô valójában egy könyvtár, harsonásokkal és iddogáló katonákkal, akiket ismét mások egzeciroznak. Rózsaszínbe öltöztetett koszorúslányok öltöztetik Elzát, kinek túldimenzionált virágcsokrát Ortrud irónikus kihívással vágja földhöz, mert hogy Lohengrin személye még mindig ismeretlen, majd elállja oltár felé vezetô útját (a templom szintén láthatatlan, hiszen a gonosz vette át a cselekmény fölötti uralmát!). Telramundot közbelépéséért majdnem fôbelövik, Heinrich király azonban kegyelmet gyakorol. Lohengrin kétségbeeséstôl félig ájult aráját bíztatja, keljen fel a földrôl, de nem segít neki, majd egyetlen virágszálat kezébe adva, immár fátyol nélkül elindul vele az oltár felé. Amikor Lohengrin megvallja kilétét és visszahozza az életbe Elza öccsét, a fiú jövendôbeli királyként szorongatja kardját. Az erôszak könnyen szül erôszakot. Címhôsünk pedig hattyú nélkül távozik a fényesség felé, ahonnan jött. Mesének erôszakos, rendezésnek aligha meggyôzô, operának inkább közepes produkció, annak ellenére, hogy Elza-Soile Isokoski vagy Ortrud-Petra Lang hangja abszolut korrekt megformálást nyújtott. Ez utóbbi talán kissé túldimenzionáltra sikerült az egyébként atmoszférát nélkülözô operaszínpadon. A lelkes rajongó a wagneri Gesamtkunstwerk megvalósítását valahogy másképp képzeli! Reviczky Katalin

2008. nyár–ôsz

A Ring mesevilága Ifjúsági Rajzverseny 2008 em igaz, hogy a mai fiatalok érdektelenek, tunyák, nem fogékonyak a szépre, nem szeretik a tartalmas zenét, a szépirodalmat… soroljam-e tovább az évezredes vádakat? (Szokratész) Aki nem hiszi, amit mondtam, csak nézte volna meg a Budapesti Wagner Napok alatt a Mûvészetek Palotájában kiállított képeket, vagy járjon utána igazamnak és ôsszel tekintse meg újfent bemutatva a Szabó Ervin Könyvtárban ez év szeptemberében. A Richard Wagner Társaság és a Budapesti Operabarát Egyesület „Ifjú Operabarátok Köre” már harmadszor szervez képzômûvészeti versenyt egy-egy Wagner opera bemutató alkalmával 16-25 korú fiataloknak. Három évvel ezelôtt a Lohengrin, két éve A n ü r nbergi mesterdalnokok, ebben az évben pedig a Budapesti Wagner Napok alatt bemutatásra kerülô Tetralógia alkalmából. Az elôzô évek kiállításai nagy sikert arattak a fiatalok és az operalátogató közönség körében. A zsûri által legjobbnak ítélt alkotásokat az Erkel Színházban, illetve az Operaház aulájában állítottuk ki. E kiállításokat Mádl Dalma asszony nyitotta meg. Ebben az évben a „Ring mesevilága” címmel tettük fel a kérdést: milyennek képzeli el egy mai magyar fiatal rajzban, festményben, színpadképben, akár plasztikában, figurákban-emberekben az északi népek ôsregéit, alakjait Richard Wagner mûve alapján. A jelentkezô fiataloknak lehetôvé tettük, hogy ajánlott irodalom alapján megismerhessék a Tetralógia cselekményét. Sôt, mint az elôzô években is történt, e versenyek alkalmával bevezetô elôadással (matinéval),vetítéssel, zenepéldákkal kísérten ismertettük meg Wagner mûveit, most a Tetralógiát, melyhez a pályamunkáikat készítették. Az ez évi elôadást Boros Attila zenetudós vállalta, aki mindössze két óra alatt bámulatosan összefoglalva érzékeltette a Ring eszmei kép- és zene-világát.E délután megszervezését Kanizsai Eszter tanárnônek köszönhetjük. Az Ifjú Operabarátok részérôl

N

Bánhidi Mária rendezte a szakmai zsûri részére (NagyViktor, MolnárAndrás,Velich Rita) a fiatalok mûveit.. A bíráló bizottság a sok szép alkotás közül az I. díjat Va rga Fanni linorajzának ítélte, a II. díjat Bali Dávid nyerte el, a III. díjra Rajz Annamáriát-t javasolták. A jutalmak értékes könyvek és CD-k voltak. A Mûvészetek Palotája hathatós segítségével – köszönet Kondor Melindának – a Palota elôcsarnokában igen tetszetôs kiállításban jelentek meg a díjazott és legsikerültebb pályamunkák. A kiállítás megnyitóünnepsége s a díjátadás a június 7-i Siegfried elôadás szünetében sok belföldi és külföldi operalátogató jelenlétében „zajlott”. A Wagner Társaság elnöke, Király Éva nyitotta meg a Kiállítást és adta át a díjakat, majd az Ifjú Operabarátok vezetôjeként e sorok írója köszöntötte, illetve méltatta a verseny jelentôségét, hangsúlyozva, hogy mindkét kulturális szervezet szívén viseli az ifjúság érdeklôdésének felkeltését az értékes komoly zene iránt. Ezt a tevékenységet a két szervezet több, mint 15 éve folyamatosan, elsôrendû célként végzi. És mint ez a harmadik kiállítás is mutatja, úgy vélem, nem is eredménytelenül. Érdekes, hogy ezek az alkotások több modern kifejezô elemet használnak, mint az elôzô versenyek egyöntetûen „konzervatív” alkotásai. Ilyen például II. díjas Siegfried kép. Megkapó az I. díjas Va rga Fanni egy egész világot, osztott mezôs képsorozatban bemutató mûve, jelezvén, hogy a Ring egy világ létrejöttének, részletképeinek és elmúlásának megzenésített tablója. És sorolhatnánk tovább a színes, leleményes, ötletgazdag alkotásokat, – melyeket inkább látni érdemes. Szólnom kell egy kicsi, de gyönyörû „kakukktojásról”, ami nem a Ringrôl szól, mégis megérdemelten a zsûri dicséretében részesült. Az alkotás Trisztánról és Izoldáról beszél… Egy 13 éves fiú – Újvári Gergely – lelki indíttatásaiból – érzéseit mintázta kerámiába. Komor Ágnes (Képválogatás a hátoldalon)

19

2008. nyár–ôsz

Bayreuth – közelrôl és távolról ’

gy tûnik, Balázs Béla költôi kérdése örökérvényû. A „Hol a színpad, kint-e vagy bent” kiváltképp fontos a wagneri összmûvészeti alkotások iránt érdeklôdôknek. Tulajdonképp épp e kérdéssel lehet megindokolni, hogy miért adhat szinte „teljes képet” valamely mûrôl a hangfelvétel (tehát, a látvány teljes mellôzésével). Más szempontból viszont, rámutat a videofelvétel-készítôk felelôsségére, hiszen az általuk kiválasztott (kényszerûen) leszûkített látvány-lehetôségeknek kell tartalmazniuk mindazt, amit a „kint” jelent. Bayreuth: a Wagner-rajongók Mekkája, de vonzó zarándokhely mindazoknak, akik a romantikus színpadi zene kedvelôi. És igényt tarthat mindazok érdeklôdésére, akik közvetetten voltak részesei bayreuthi élménynek. Rádióközvetítések és TV-felvételek sokasága tanúsítja a Wagner-fellegvár egyedi akusztikai sajátosságát – s az audio-felvételekhez mind több video társul. Természetes tehát, hogy ki-ki szeretné személyesen is megtapasztalni az ottani helyszíni viszonyokat, s ilyen szempontból a magyar érdeklôdô kivételezett helyzetben van. Az elsô találkozás a mûvészi élmények területén is meghatározó jelentôségû, így e kivételes helyet a Ring elsô két estéjének szántam. Jó elôtanulmányt jelentettek ehhez a Budapesti Wagner Napok, továbbá a Warner által megjelentetett, Harry Kupfer-féle Ring DVD-felvétele. Ilyen többrétû „felkészüléssel” augusztus 21-én és 22-én a legnagyobb várakozással foglaltam el a helyemet Bayreuthban. Régi tapasztalat: a túl nagy várakozásunkban, elvárásainkban keservesen csalódhatunk – de hasonló ritka igazság, hogy a csodaváró kívánsága néha teljesül. Számomra, eleve, maga a Festspielhaus jelentette a csodát. Arra vágytam, hogy élôben halljam azt, ami varázslatosan hatott a felvételeken. Tudom, a technika maga is csodákra képes – én tehát az eredetire voltam kíváncsi. E szempontból is szerencsés volt a választás: az idén Tankred Dorst rendezésében ment a Ring. Arendezô számára, aki elsôdlegesen íróként ismert, egyaránt van súlya a szavaknak és a látványnak. Tehát, komolyan veszi a Wagner által leírottakat, s a mindenkori színpadképet a szerzôi szándék szolgálatába állítja. Nem lehet eléggé ér-

U

20

tékelni például, hogy hagyja megszületni a zenét a Rajna kincse esetében, nem tereli el a figyelmet látvány-elemekkel. A mélybôl mind magasabb régiókba emelkedô, fokozatosan megszületô és kiterjedô Esz-dúr hangzás ráhangolja a hallgatót a nyitóképre, ami az est egyik legemlékezetesebb mozzanata: óriási folyami kavicsok, melyek között elhitetôen bukdácsol a sellôket elérni vágyó Alberich. Acsoda tehát látható valósággá vált: megunhatatlan élményt jelentett mindkét est folyamán a hangvarázs; hogy mindent hallani a zenekarból, a fontos dallamokat (vezérmotívumokat) külön-külön is, ugyanakkor viszont érzôdik a kiegyensúlyozottság. Az énekesek dinamikai lehetôségei kizárólag saját adottságaiktól függenek; nem kell erôlködniük a zenekar túlkiabálásáért, s éppen ezért a szerzô által megkívánt széles dinamikai skála teljes egészében a kifejezés szolgálatába állítható. Nem Bayreuthban szokás a Wagner-mûvekkel elôször ismerkedni. Számos interpretáció ismeretében valószínûleg mûködik az összehasonlítás szándéka és gyakorlata – de addig a mûvek ismételt meghallgatása, sôt, leginkább újraélése a cél. Legalábbis erre utal a közönség viselkedése. Itt ugyanis „a pénzemért azt csinálok, amit akarok” gesztusa nem zavaró zajongásban jelentkezett, hanem pisszenés nélküli csendben, a figyelem légkörében. Mert a lényeg a wagneri MÛ volt, annak mind teljesebb befogadása. Vélhetôleg ebben rejlik az egészen sajátságos hangulat titka: itt nem interpretációkat hasonlítgatunk, s nem is sztár-produkciókra vagyunk kíváncsiak. (Többnyire csak utólag jegyezzük meg a legtöbb énekes nevét.) Aminek a legharsányabb visszhangja van, az mindig a rendezés (kiváltképp a „botrányos”). Részben érthetôen: azt lehet legkönnyebben szavakba foglalni, míg a megindító pillanatokat inkább örömmel, csendben elraktározzuk. Nemcsak azért, mert a titok lényegéhez tartozik a megfejthetetlenség – a szavak aprópénzre váltása aligha járna haszonnal; az élmény-érzet átadhatatlan. Ilyen meggondolásból könnyebb a hiányokat regisztrálni; hogy Siegmund és Sieglinde egymás iránt feltámadó érzésének a láttatásával adósunk maradtak az énekesek (Siegmund szerepére jogosulatlannak tûnt Endrik Wottrich, s aligha inspirálhatta kifejezô színpadi játékra Adrianne Pieczonkát) – hogy Albert Dohmen és Michelle

2008. nyár–ôsz Breedt tolmácsolásában a Wotan–Fricka jelenet feszültsége elenyészô volt. Linda Watson hangi teljesítménye A walkür címszereplôjeként kiváló, mégis, ezúttal nem tudta feledtetni, hogy csak énekel – ellentétben a Budapesti Wagner Napokon nyújtott teljesítményével (azaz, most épp az átlényegültség csodájával maradt „adósunk"). Volt néhány emlékezetesen gyönyörû színpadkép (pl. A walkür II. felvonásának nyitóképe) – a mérleg másik serpenyôjébe az elsô pillantásra érthetetlen mozzanatok kerültek (így a Walhallába vitt, csatákban elesett hôsök, akiket sovány statiszták áttetszô fehér muszlin-lepelbe csavartan, mintegy alvajárókként jelenítettek meg; hogy ezúttal Wotan a dárdájára szúrja hátulról Siegmundot…). Mégis az eredmény, mint remélhetô volt, egyértelmûen pozitív, Wagner zenéje lebilincselôen hatott Christian Thielemann vezényletével. Szokatlanul „mûködött” az idô; mintha feloldódtunk volna a mitológiai idôtlenségben. Lehetett tudni, hogy hosszúak a felvonások (mókás látvány volt néhány ünneplôbe öltözött nézô, kerti ülô-párnákkal felszerelkezve), s a közismerten hasznos egyórás szünetek gyakorlata is. Csodák csodája, ott minden épp megfelelônek tûnt – tartalmasan lehetett kitölteni a szüneteket is. (Hogy ne tûnjék túl idealizáltnak a kép: a Zöld Dombon, a Festspielhaus közelében lehetett a legízléstelenebb giccseket látni – amúgy a kisváros korántsem harsog reklámtól, plakátoktól. Minek is, hiszen az elôadások teltházasak – kész talány, hogyan sikerül mégis legtöbbször jegyhez jutni az utolsó pillanatban egy-egy mindenre elszántnak.) Úgy tûnik, Wagnerbôl sohasem elég; az élô elôadások után hazatérve a rajongó telhetetlenségének formájaként jöhettek ismét a DVD-k! Az 1992-ben rögzített felvételen Daniel Barenboim vezényel, a rendezô Harry Kupfer. Csak elismeréssel szólhatunk a müncheni msm.studios GmbH munkájáról. Keserû tapasztalat a felismerés: mennyi látvány-elem kerül(het)i el a figyelmet a helyszínen. (Vélhetôleg valamennyi nézô számára rendkívül tanulságos utólag az élôben látott felvétel video-felvétele. Nyilvánvalóan átértékelôdnek mozzanatok, gesztusok – ugyanakkor, az átértékelôdés nem vélemény-módosulást eredményez csupán, hanem általa elmélyül a mûismeret.) A jó videó-felvétel egyértelmû „hasznát” azok a közelképek jelentik, amelyekhez hasonlót aligha láthatunk a helyszínen. Az irányított láttatás, kivált, amikor Wagner szándékainak szolgálatában áll, kivételes élményekhez juttatja a nézôt. Ehhez képest elhanyagolható az illúzióromboló közelképek aránya (amikor már-már az

énekes „belügyeinek" vagyunk tanúi, a pontos intonációt elôsegítô kényszerû mozdulatoknak, grimaszoknak, stb.). Talán épp e felvétel ébresztett rá leginkább a walkürök szerepének igényességére (hogy a magas énekeskövetelményeket esetenként milyen megerôltetô színpadi mozgás/koreográfia realizálása közben kell teljesíteni – éspedig az erôlködés legkisebb látszata nélkül). Felnagyítja viszont azt a problémát, ami gyakran megfigyelhetô zenés színpadainkon: újabban, amikor az énekestôl néha már-már sport-teljesítményszámba menô mozgást követelnek a rendezôk, a (szerephez jutott) mûvészek mozgásmûvészekké lényegülnek át. Épp ezért megfeledkeznek arról a mozgásfeladatról, amit az erôlködés, a küzdelem jelent. Siegmund például nem tud elhitetôen fáradtan megérkezni (a DVD-n kifejezetten kecses mozgással foglalja el helyét Hunding házában), s épp ezért csökken a végkimerültségben is harcra-vállalkozásának heroizmusa. A Rajna kincse esetében Alberich végsô kétségbeesettsége sikkad el, ha mindössze ügyetlenebbnek (kevésbé fürgének) bizonyul a sellôknél. Kiváltképp segít „helyre tenni” Loge jelentôségét a közeli láttatás; amikor az énekes látható mimikája értékes többletet ad annak érzékeltetéséhez, hogy ô – végsô soron – kívülálló mindazokban az ügyekben, amelyekben segítségét kérik. Érdekes, hogy tendenciózusnak tûnik: A Rajna kincse záróképében már csak a világuralom megszerzésének illuzionisztikus érzését sem akarják sejtetni; miközben a zene ünnepélyesen hömpölyög, az istenek nem bevonulnak a Walhallába, hanem egyszerûen – felmennek a lépcsôn. Külön érdemes szót ejteni a feliratozás kérdésérôl. A DVD elkényezteti az érdeklôdôket, több nyelvbôl kínálva választékot. Aki viszont hozzászokik ehhez a segédeszközhöz, furcsán magára marad, amikor – mint Bayreuthban – nincs ilyesfajta támpontja. Wagner a figyelem koncentrálására törekedett, s vélhetôleg ezt a szándékát tartják tiszteletben a kizárólagos Wagnerszínházban (remélhetôleg a jövôben sem tûzik mûsorra itt, az év többi részében sem, más szerzôk operáit!), amikor megannyi módosítás/modernizálás mellett nem foglalkoznak a feliratozás gondolatával. Aki spiritualitást keres a mûvészetben, Wagnernál megtalálja. A Festspielhaus összmûvészeti élményei ezt a meggyôzôdést erôsítik, mind a felvételeken, mind az élô elôadásokon. Fittler Katalin

21

2008. nyár–ôsz

„Bánk bán te itt?” z ám, mit keres a Nagy Úr itt „egy echt” Wagner újságban? Csak nem akart Richard Wagner róla is zenedrámát írni? Nem, ô nem, de Wagner kedvence a hosszú életû Hans Sachs (1494–1576) a mintegy 280 drámája között bizony írt egy verses tragédiát Bánk bánról és Endre királyról. – Andreas, der ungarische König, mit Bancbano, seinem getreuen Stadthalter – címmel. Kiadta 1561. december 7-én. Ki hitte volna?! Jó lenne magyarul olvasni, megtudni, milyennek látta a parasztlázadások korában Sachs, a cipész költô, a rebellis magyar fôurat?

A

És ha már Bánk bánhoz kalandoztunk, tartozom egy illetlen személyes vallomással. Katona József és Erkel Ferenc hazafias indíttatású mûvei vitathatatlanul remekbeszabott „kerek alkotások”. A Gertrudis és Bánk közötti – remekül következetesen felépített – nagy jelenetben számomra mégis hiányzik a predesztináló lelki indíték. Amikor a királyné indulatosan tôrt ránt, inkább félelembôl, önvédelembôl, és ezt elsôsorban nem gyûlöletbôl teszi, – Bánk kezében a gyilok pedig inkább baleset, mint elôre megfontolt szándékú gyilkosság. Még Ottó berontása sem indokolja, hogy a királynét meg kell ölni… De, mi volna, ha a királyné – tegyük fel, a férje hosszas távollétében – halálosan beleszeretne ebbe a sudár, jóképû magyar nemes úrba?... Ha Bánk ifjú szép nejét Gertrudis azért csábíttatná el Ottóval, hogy Bánk szívéhez könnyebben közel férhessen?… Ha nem Tiborc öregesen nyafogó panasza és egy udvaronc pimaszsága, hanem egy principális nô elôször kalandra vett, majd visszautasított, megalázott szerelmének tüze perzselné meg Bánkot, és a kigúnyolt érzelem agyborító alberichi dühe adná a királyné kezébe a tôrt!… És ebben a jelenetben kettôjük büntetése, a megvetett szerelem és az elvesztett hitves fájdalmának szenvedése égne. Akkor lehet, hogy a Bánk bán is 2 órával hosszabb, amolyan

22

wagneri hosszúságú opera lenne, és talán megjegyeznénk, hogy mégis úgy szép, ahogy azt Katona és Erkel megírták! Tisztelettel jelentem, hogy a fentebb kifejtett eretnek, nemrég megtalált ötletemet már több száz évvel ezelôtt „ellopták”! Élt ugyanis Londonban 1693–1739 között egy bizonyos George Lillo nevû polgári drámaíró, aki „Elmerick, avagy az igazság diadala” címmel írt egy – ma úgy mondanánk – realista, lélekelemzô, de klasszikus stílusú drámát a magyar tragédiáról. Ebben bizony a királyné annak rendje és módja szerint beleszeret Elmerickbe, azaz Bánkba. Logikus írói vonalvezetéssel halad a történet a végzet felé. A szerelem mindennek a mozgató ereje, a tragédia emberileg indokolt. Bánk-Elmerick tragédiája mégis felemelô. Keressünk tovább! És az osztrák Bánk? Ki hinné, hogy a Metternich korszak osztrák udvari írója, a magyargyûlölô Franz Grillparzer udvari tanácsos (1791-1872) is írt egy Bánk bán drámát ilyen megalázó címmel: Ein treuer Diener seines Herrn (Urának hûséges szolgája) 1828-ban. Igen, ebben a darabban mélységesen, többszörösen porig alázzák Bánk bánt, amit ô lojálisan elvisel, és nem is öli meg a királynét. Gertrudis „egy vaktában elhajított kés” áldozata lesz. Bánk pedig a nagy rebellióban élete feláldozásával megmenti a királyi családot a felkelôk haragjától. Slussz! Már csak ilyen szervilisek ezek a magyarok! Hagyjuk el a komoly irodalmi színpadokat, és játsszunk inkább az opera-zenével. Természetes, hogy végtelenül tudománytalan, történelmietlen feltenni a kérdést: mi lett volna, ha Richard Wagner is kedvet kapott volna egy „Banck-Gertrudis-Andreas II.” zenedrámát megalkotni? De hát sajnos, nem volt kedve! Mi viszont szabadon játsszunk el a szemtelen gondolattal, milyen is lehetett volna ez a wagneri darab? Lássunk munkához! Mindenekelôtt szükségünk van egy megváltandó

2008. nyár–ôsz szingli fôhôsre, mondanom sem kell, hogy erre abszo- vum, majd szép gyász-zene a Hunyadi Lászlóból.) A lút alkalmas egy makacs daliás nábob, legyen tehát ô függöny lassan lehull, „elôbb is tehette volna” írja Graf von Banck (zenei motívuma egy csizmás, boká- be itt a szövegkönyvbe Schopenhauer. (Igaz, hogy A zós, magyarosch hármashangzat). Ezt a hôst meg kell walkür esetében írta gonoszul.) mentenie egy hûséges, önfeláldozó nônek! (MegválA III. felvonásban a fiataloknak „dolgukvégezettás motívum) A Nagy Úr ugyanis, míg a király a sza- lenül” menekülniük kell, (Átok motívum) racénokkal, vagy tán a törökökkel csatáz (Királyi fanBuda ég, sôt a rossz hírek hallatára a Tisza is kifár motívum) – , ô mint bán az itthoni kies hazában fel árad és elôször von Banckot, majd a megmentésére sis alá kóborol (itt hangzik el a híres 43 perces éneketô „hûséges és önfeláldozó” nejét rabeszéd, a felejthetetlen monológ, a magyar róna gadják el a gyilkos hullámok. (Megválszépséges hosszúságáról). Sôt még Vénusz-lakta tás motívum 5-ször, az ötödik azért, lebujokba is be-belátogat és sötét urakkal tivormert valószínûleg itt vége a darabnak.) nyáz (kórus: Igyál-igyál) …mert örökké a világ De mégsem, mert a rendezô jóvoltából sem áll! (Schopenhauer ) a lecsendesedett víz tetején lóháton jön Akt.II. A jóságos, de „öregecske” Gertruvon Banck és holta után is hûséges dis királyné szívesen megmentené Herr von hitvese, nagy hátszéllel, elefántfeBanckot (Megváltás motívum mollban), de néknyi holdfényben a halálban nem akar Marke királyné sorsára jutni egybesülve. (Lemondás motívum). Magához hívja HOHO! De hol marad Endre tehát von Banck vidéken felejtett hitvekirály? A diákfáma szerint „hazasét (Nôi báj dallama), hogy Etzelburgtérve országát és hitvesét fenekestôl ban (Esztergom) összehozza ôket. Itt felfordulva találta”. Hogy a valóénekli el von Banck a kápolna elôtti ságban mi történt, az olyan életszeteraszon a wagneri operairodalom rûen lapos, és költôietlen, hogy inlegszebb belcanto áriáját „Hozzám, kább mondják el a történészek. A király sebtében hazajôve Bánhozzám Te Mindenem!” kezdettel Erkel kot megerôsíti méltóságaiban, sôt csodálatos dallamára (mert hirtelen ajándékba még két vármegyét is kap. szebb dallam Wagnernek sem juthatott (Valószínûleg azért, mert a királyné eszébe). A modern színpadon „ tök” sögyilkosa történelmileg nem is Bánk bán volt.) tét van, csak von Banck kócsagtollas kaAz összeesküvôk is büntetlen maradhatnak. lapján világít egy „Kopflicht” (nem köd(Gúny-motívum). II.Endre halála után csak süveg!). Érthetô, hogy a vakon bóklászó I V.Béla király torolja meg – úgy ahogy – anyja szegény Melinda véletlenül Ottó szobáGertrudis meggyilkolását, elvéve a bûnösök és jába téved (Wonne motívum basszus Bánk összes birtokát. A földönfutóvá lett netubán), majd mégis von Banck lakába mes egy-két évvel éli túl büntetését. (Nagyon lopódzik. (Felejtés motívum!) Wagner te itt? halk Sors motívum, mert oly nagy volt a vétek, s oly Von Banck danáját, ezt a kihívó hungarikumot meghallva Ottó-(Gyulával) és a többi szerény a büntetés…) Úgy látszik az élet nagy tragédiákat könnyen tud hullaszagú, részeges martalóccal a nászszobába tör, de szerencsére Herr von Banck a rendezôk által teremteni, mint Endre király és Bánk bán sorsa. De jó elôre bekészített pallossal egy suhintással a bun- igazi jó drámákat mégiscsak a nagy költôk írnak, kó népséget agyoncsapja, – sajna – a háttérben rég- mint Katona és Erkel… no meg Richard Wagner! tôl leselkedô királynéval egyetemben. (Ajajaj motíK.L.

23

2008. nyár–ôsz

Zenei motívumok a regényeimben

H

árom regényem jelent meg az elmúlt három évben, van bennük ármány, van bennük szerelem; olvasóim szerint izgalmasak, fordulatosak. Amellett le sem tagadhatnám, mint azt többen is megjegyezték, hogy kedvelem a komolyzenét, az operamuzsikát. Közreadok néhány idézetet, mely ez utóbbi állítást bizonyítja. Íme:

büszkén – végignéztem a Szegedi Szabadtéri Játékok majdnem valamennyi elôadását; ha csak módomban állt, magamra vállaltam az ügyeletet. – Hát ez egy remek hely, ez a rendôrség! Kultúra, sport, s mindez munkaidôben, államköltségen… – Csípôs a nyelved, te kis boszorkány!...” Két kard

A sárga angyal (Autót vásárolt a család:) „– Trabant? – kérdeztem kissé kedvetlenül. – Nem, dehogy! Wartburg! – Erre már nekem is elállt a lélegzetem. Az új családtag a keresztségben a Hermann nevet kapta. Persze a névadáskor nem vágtunk pezsgôsüveget kedvencünk oldalához a hajóknál szokásos módon, mindössze a kocsi tetejére öntöttünk egy pohárkával a gyöngyözô italból. – AWartburghoz jobban illene a Tannhäuser név – jegyeztem meg. – Hogyisne! – mondta apám. – Tannhäuser csélcsap, megbízhatatlan lovag volt, míg Wartburg várának tisztes ôrgrófját, Hermannt az állhatatosság és a hûség jellemezte! – No meg az unalmasság – tettem hozzá grimaszt vágva.” (A regény hôsnôje a szerelmesét várja:) „Elôszedtem anyám ékszeres ládikáját és kutatgattam. A tükör elôtt álltam, forogtam, pörögtem, a várakozás izgalma hatalmába kerített, és sajátos, emelkedett hangulatomban az ékszeráriát kezdtem dúdolgatni a Faust címû operából: Ah! Ha ô itt volna És engem így látna, Tán rám sem ismerne, Hozzám szólni se merne…” (A regény hôsnôje operába készül a barátnôjével, izgatottan hívja rendôr-vôlegényét telefonon:) „– Ilonkával operába megyünk! A Varázsfuvolát nézzük meg, Mozart egyik híres darabját… – Gyula hangja élesen csattant: – Azért, mert egy fakabát vagyok, még tudom, melyik operának ki a szerzôje! Egyébként – mondta

24

(A rendôr-házaspár meghívást kap a párizsi operába:) „– Képzeld, Gendreau professzor meghívott bennünket ma estére az operába, a saját páholyukba! Gounod Faustját adják, francia operát láthatunk a párizsi Nagyoperában! – No de kedvesem… oda frakk kell, vagy szmoking… – Szó sincs róla, a sötétszürke ruhád éppen megfelel, abban olyan csinos vagy, hogy minden párizsi nô beléd fog szeretni! – Gyulának jólesett a dicséret, hiú ember volt, tudta, tetszik a nôknek, és lám, ô mégis hûséges Zsuzsához! Ha Wagner Richárd ismerte volna ôt – vélte magabiztosan – tuti, hogy róla mintázza meg Lohengrint, a Grállovagot! Zsuzsa vasalót hozatott, kisimította estélyi ruháját és a magát lovagnak képzelô férj sötétszürkéjét.” (Az elôadás közben:) „A pesti operához szokott látogató számára különösnek tûnt a rendezés: a szokatlan díszletek, a megdöbbentô fényeffektusok, melyeknek sokkoló hatását néhány villogó lézerlámpa a végsôkig fokozta. A fôbb szerepeket híres, Zsuzsa által csak hanglemezrôl ismert mûvészek énekelték, a balett-jelenetet pedig egy akkoriban még kezdô, késôbb világhírûvé vált koreográfus álmodta a színpadra. Gyula keze a sötétben megkereste neje kezét, együtt, egymás gyönyörûségén is osztozva adta át magát a házaspár élete egyik legszebb élményének.” „A közelmúltban felújított pesti operaházról folyt a szó. A francia házaspár megköszönte Kériék meghívását, megígérték, hamarosan ellátogatnak Budapestre és négyesben megtekintik az operában Bartók triptichonját.”

2008. nyár–ôsz (A nyomozás során csodálatos gyûrût talál a rendôr-házaspárkisfia a Kincstár-múzeum pincéjében:) „– Találtam valamit, tessék! Egy gyûrû… – Zsuzsa a sötétben nem látta jól, miféle gyûrût mutogat Ádám. Kiszálltak a kocsiból, a kesztyûtartóból elôkerült egy zseblámpa, annak fényénél vizsgálgatták, csodálták a szépséges darabot. Wotan nézte ily’ átszellemült áhítattal a Nibelung gyûrûjét A Rajna kincse címû Wagner-operában…” Gyilkosság Budán (A fôhôs egy újfajta geotermikus erômû megvalósításával kapcsolatos elképzeléseit ismerteti:) „– Az ötlet már régóta itt motoszkál az agyamban, akadt is jónéhány kósza elképzelésem. Inkább csak álmok, utópisztikus gondolatok… És titokban szólítgattam Erdát, földanyánkat, mint Wotan tette

azt Wagner nagyszerû zenedrámáiban. Lehet, hogy meghallotta hívásomat? És eljött hozzám, homlokon csókolt, mint költôt a múzsája… meglehet. S eközben kezembe adta a megoldás kulcsát…” (Az egyik regényhôs halni készül, búcsúlevelében az alábbiakat írja:) „Amikor a levelemet olvasod, én már nem leszek az élôk sorában, meghaltam, elhagytam imádott Földemet. A végtelen éjbe térek vissza, az örök sötétség birodalmába, mely átfogja, magába rejti a mindenséget együtt a mi napfényes világunkkal, melynek kapuját szüleink forró ölelése tárta ki számunkra, hogy megismerhessük és átélhessük a Fényt.” (Kedves Wagner Papa! Bocs az enyhe kis plágiumért, de mit tehettem volna? Az Ön halhatatlan zenedrámája fogva tartja a képzeletemet. Sz.K.M.) Szentiday Klára Mária

2009 nyarán teljes az új Ring Bécsben agnernek már életében sokat jelentett Bécs, hiszen tudjuk, hogy az 1861-es párizsi Tannhäuser-bemutató szervezett megbuktatása után az onnan Bécsbe „menekülô” szerzôt milyen hatalmas ovációban részesítette a bécsi Staatsoper közönsége a Lohengrin elôadását követôen. „Ma elôszôr hallottam mûvemet olyan együttes elôadásában, melyhez hasonlót nem ismerek, s elôször tapasztalok a közönség részérôl akkora lelkesedést, hogy szinte már tehernek érzem” – mondta ekkor szerényen, és a megindultságtól elcsukló hangon. Nos, Bécs, a Staatsoper most is kitesz magáért, hogy a nagy mester szellemét ápolja. Elleshetô példa, hogy a gyermekek részére vasárnapi matinékon folyamatosan programon van a Wagners Niebelungenring für Kinder, vagyis a Ringet a gyermekek számára bemutató, magyarázó, illusztráló, értelmezni segítô mûsor. 2009 nyarán pedig „összeáll” a Ring ciklus. Ebbôl a Siegfried premierje már megtörtént 2008 májusában. A feldolgozás mértékletesen formabontó, melyben még az sem zavarja az embert, hogy az elsô felvonás egy tanmûhelyben játszódik, ahol négy osz-

W

lopban három-három satupad áll iskolás rendben és németes pedánssággal. Azonban az már furcsán adja elô magát, hogy Siegfried megkérdezi Wotantól, mit hord a fején („de furcsa rajtad ez a nagy kalap/Hát az arcod miért takarod el?”) miközben a Vándor hajadonfôtt áll vele szemben. Természetesen nem ez a lényeg, hanem, hogy a darab rendkívül igényesen van megjelenítve, és zeneileg kifogástalan, nagy élményt jelent. 2008 december 8.-án lesz Az istenek alkonya premierje, amit ugyanabban a hónapban még négy elôadás követ. A húsvéti Parsifal április 9.-én,11.-én, és 15.-én kerül mûsorra. Nyárra kiegészül a RING három ciklusban, A Rajna kincse, A walkûr, a Siegfried valamint Az istenek alkonya. Az elsô sorozat: május 5–6–8–10. Második sorozat: május 16–17–19–21. Harmadik sorozat: június 6–7–9–11. A jegyek nyolc árkategóriában kaphatók. Az árak sorozatonként a nyolc kategóriában a következôk: 45,60 – 125,40 - 201,40 – 285 – 368,60 – 513 – 703 – 817 euro. Ezek az egész ciklusra érvényes elôvételi jegyek 5%-os árkedvezményt tartalmaznak. Dékány Tibor

25

2008. nyár–ôsz

Kalandozások a Wagner Társasággal Leltár: Nulladik év. 2000 Az egész akkor kezdôdött, amikor hét évvel ezelôtt a Hírmondóban a bajor kastélyokról megjelent írásom nyomán Király Éva felhívott és megkérdezte, hogy nem lehetne-e ezt az utat a Wagner Társaság tagsága számára is megszervezni? Hogyne lehetett volna? Azóta már jártunk hetedhét országban. Az Óperenciás tengeren túl még nem. (De ami késik…) Elsô év. 2001 II. Lajos bajor kastélyai. Hohenschwangau a szülôház. Ház? Kastély! Neuschwanstein: a wagneri germán fantáziavilág, Linderhof: a rokokó álom, Vénusz-barlanggal. Herreninsel: Versailles befejezetlen másolata. Közben csodáljuk az Alpok csúcsait: Berchtesgaden, GarmischPartenkirchen. Második év. 2002 Wagner – Mozart bérlet. Passau, a vizek városa. Utána séta a Walhallában. Nürnberg, a Dürer ház. Bayreuth – operaelôadás nélkül. Wagner és Liszt sírja. Köszönünk a Bambergi Lovasnak. München után a hegyekben. St. Gilgen. A hegy és a víz találkozása: Hallstatt. Salzburg: ének az esôben. Harmadik év. 2003 A Rajna kincse. Nem találtuk meg, pedig hajóztunk a Rajnán. Helyette találtunk sárkányt: ô az anti-idegenvezetô. Sohasem felejtjük, rémálmainkban felsejlik ijesztô alakja. Séta Augsburgban. Felmászunk az ulmi Dóm tornyába. 768 lépcsô. Szédülünk. Óriáshordó Heidelbergben. Rothenburg, a meseváros. Karácsony a nyárban. A Rajna után most a Dunán hajózunk. A rablólovag várával búcsúzunk.

26

Veronai aréna

Negyedik év. 2004 A Dolomitok és a tóvidék. Az égszínkék Misurina-tó, Cortina d’Ampezzo hegyvilága. Bergamo: Donizetti szülôháza és sírja. Monza: megnézhetjük a Vaskoronát. Aztán égszakadás-földindulás. Zivatar, jégesô, orkán. Vacsora Veronában. Idôjárás-felelôsünk megteszi, amit tud. Aida az Arénában csillagos ég alatt. Kávézunk Comóban. Hajózás a Comói-tavon. Sétahajózás Velencében. Ötödik év. 2005 Párizs-Loire. Most elôször fapadossal. Kastély dömping: Cheverny klasszikus szépsége. Chambord: kéményerdô, egy király nagyra törô álma. Amboise: nem is kastély, inkább Vár. Benne Leonardo sírja. Chenonceaux a vízikastély. Királyi asszonyok vetélkedésének terepe. (Medici Katalin vs. Diane de Poitiers.) Aztán Párizs. A Fény Városa?? Valódi angol idôjárás. Csak akkor nem esik, amikor a múzeumokban vagyunk. Nem baj, Párizs esôben is megér egy misét. A St. Chapelle üvegcsodái, a Noˆ tre Dame gótikája, Napoleon sírja, Diadalív, St. Denis királyi panteonja. Kicsit ázottan hajózunk a Szajnán. Trisztán a Bastille Operában. Hatodik év. 2006 Anglia. Újra fapadossal: Stratford: Shakespeare nyomában, Oxford esôben. Stone Henge misztikus

2008. nyár–ôsz

Veronai aréna

ôsi kôcsodái napfényben. Ôrségváltás Windsorban, a kastély kincsei. London: csak néha esik. Valódi francia idôjárás. Persze: Tower, London Eye, Soho. Múzeumok: British, Tate, National Galery. Este a Covent Gardenben: Alfano Cyrano operája Domingóval a címszerepben.

Rütli mezeje. Kisvasúttal a felhôbe. Kleine Scheidegg: a Jungfraut nem láttuk a ködtôl. Egymást sem. Köd elôttünk, köd utánunk. Hágók, szerpentinek, gleccserek. Türkizkék jégbarlang. Csodáljuk a Matterhornt és a kilátást a Gornergratról. Dübörgô vízesés a barlangban: Tr ü m m e l b a c h . Megint hágók, szerpentinek. Aztán a mediterrán világ: Lugano, kilátás a tóra. Szurdokvilág: Via Mala. Salzburgi napfénnyel búcsúzunk. +1. 2007 Rövid kirándulás Bécsbe. Városnézés. Helyek, amelyeket eddig még nem láttunk. Biedermeier kiállítás az Albertinában. Este a Bolygó hollandi elôadása a Staatsoperben. Nina Stemme mint Senta. Felejthetetlen alakítás.

Hetedik év. 2007 Svájc. Most újra autóbusszal. Schaffhausen: vízesés-túra, úszunk az árral. Stein an der Rhein festett házai. Tribschen: a Wagner ház. Majdnem kastély. A Bayreuth elôtti hat év helyszíne. Múzeum, szobrok: Richard, Mathilde és Cosima. Vissza a természetbe: Vierwaldstädti tó: Tell kápolna. Szemben a

A leltár folytatódik: Korzika vár minket. 2008. május 23–31-e között. „Virágok, tenger… Ember, ki mer, de nem nyer. A nôk mind: komor bájak. Rôt sziklák, kôházak, Hófehér nyájak. Bárány-tor, álom-bor. Poharam emelem: Korzika-szerelmem: örök szerelmem.” (Pierre-Camille Simonpieri. Ford:Beleznay István Gold György

És, hogy a leltár teljes legyen, a Wagner Társaság egyéb Operakirándulásai: Debrecen Sopron Wels Pozsony Kolozsvár Bayreuth

– Lohengrin – Liszt-Wagner Fesztiválok – Parsifal – Ruszalka – Falstaff – Ünnepi Játékok

Drezda Drezda Milánó Bécs Szeged

– A bolygó hollandi – Lohengrin – Macbeth – Mesterdalnokok – A walkür (Szerk.)

27

2008. nyár–ôsz

Richard Wagner Társaság és Archívum 2007. évi közhasznú jelentése Adatok 1000 Ft-ban 2007. január induló készlet 2007. összbevétel Összesen 2007. összes kiadás Egyenleg 2007. december 31. Pénzeszköz 2007. december 31. Tárgyi eszköz 2007. december 31. Követelés 2007. december 31. Mérleg fôösszege Induló tôke Tôkeváltozás Források összege

2633 4778 7411 4067 3344 2520 377 824 3721 2894 + 827 3721

Kiadások/1000 Ft Személyi juttatások Munkaadói járulék Anyag és eszköz Könyvelési díj Könyvvizsgálat Bankköltség Kom. Posta, telefon Terembérleti díj Szállítás, utazás Hírmondó nyomda-kts. Büfé költség Archívum-honlap Bayreuthi jegyek Egyéb kts. Gép vásárlás Kiadás összesen

0 0 287 107 0 110 336 1083 10 649 193 22 776 186 308 4067

A RWT 2007 évi vagyonfelhasználási kimutatása Bevétel 1000 Ft-ban Tagdíj 1640 Bank kamat 193 SZJA 1 % 510 Támogatás NCA 873 Adományok 429 Hírmondó újság 357 Bayreuthi jegyek 776 Bevétel összesen 4778

A RWT közhasznú tevékenysége 2007-ben A Richard Wagner Társaság összesen 18 rendezvényt szervezett (elôadások, koncertek, vetítések, belföldi-külföldi kulturális kirándulások, közgyûlés). Hírmondó címmel kulturális-zenei újságot jelentet meg. A közhasznú jelentést a kuratórium és a közgyûlés egyhangúlag elfogadta. A Wagner Társaság ügyvezetô elnökévé Faluvégi Lenkét választotta. A Wagner Társaság támogatóinak és segítôinek ezúton mondunk köszönetet. RWT Vezetôsége

28

2008. nyár–ôsz

Visszapillantó A Richard Wagner Társaság 2007. évi programjai Január 28.

Február 25.

Múló világunk örök operacsillagai Meixner Mihály zeneesztéta hagyományos évkezdô délutánja sok zenével Offenbach: Hoffmann meséi DVD filmvetítés a Covent Gardenbôl

Március 18.

Közgyûlés – a szünetben filmvetítés

Március 18–20.

Operakirándulás Bécsbe a Staatsoperbe A bolygó hollandi megtekintése

Április 15.

A walkür színpadra állításának különbözô aspektusai Rockenbauer Zoltán író-etnológus elôadása filmrészletekkel Sümegi Eszter operaénekes „Meglepetés koncertje” a Gödöllôi Királyi Kastély Dísztermében Beethoven–Liszt koncert Jandó Jenô Kossuth, Liszt és Bartók-Pásztory díjas zongoramûvész délutánja Saint-Saëns: Sámson és Delila Filmvetítés a Metropolitanból – Juniálissal Operakirándulás Drezdába R. Wagner: A bolygó hollandi a Semper Operában Svájci kulturális körutazás Tribschen, Schaffhausen, Jungfrau, Luzern, Matterhorn Részvétel a Bayreuthi Ünnepi Játékokon R. Wagner: Lohengrin DVD filmvetítés. Fôszerepben Marton Éva-Peter Hofmann II. Operakirándulás Drezdába R. Wagner: Lohengrin a Semper Operában Városnézés, Frauenkirche, Zwinger stb. Csík Laura zongoramûvész hangversenye Mûsorán: Bach-Chopin-Dohnányi mûvek Klubkoncert-Házimuzsikálás a Magyar Állami Operaház mûvészeinek közremûködésével Fiatal mûvészek koncertje a „Bayreuthi Ösztöndíj” elnyeréséért

Április 21. Május 20.

Június 17. Június 18–21. Június 19–22. Augusztus 20–28. Szeptember 23. Október 5–8.

Október 28. November 25. December 9.

29

2008. nyár–ôsz

Humor – dudorászva Az újgazdag a feleségével beül egy taxiba, és elkezdik végigjárni a város templomait. A taxis egy idô után megkérdezi: – Árulják el végre, miért megyünk templomról templomra? – Van két jegyünk a Figaro házasságára, de nem tudjuk, hogy melyik templomban tartják. * Az újgazdagot feleségével meghívják egy elôkelô társaságba. Esznek, isznak, beszélgetnek, majd egy ismert zongorista népszerû operákból játszik részleteket. A háziasszony odasúgja a vendégnek: – Ugye maga is ismeri a Sevillai borbélyt? – Dehogy! Az én jövedelmembôl mikor jutunk mi el Sevillába, s ha mégis, mibôl gondolja, hogy ott megyek el borbélyhoz… * A híres operaénekest felkeresi egy fiatalember és arra kéri, hogy hallgassa meg, mert tanulni szeretne énekelni, hogy mielôbb színpadra léphessen. Elénekel két áriát, mire a mester dühösen leállítja: – Hiszen önnek semmi hangja!!! – Ne mondja ezt – sóhajt fel letörten, szinte a könnyeivel küszködve a fiatalember –, dehát én ellenállhatatlan vágyat érzek a világot jelentô deszkák iránt! – Tényleg? Adeszkák iránt? Akkor legyen asztalos… * A kissé telt operaénekesnô próba közben véletlenül ráül a zongora billentyûire és fölsikolt: – Szent Isten, ez egy teljes oktávval több, mint két hete!!! Sürgôsen diétáznom kell… * Hasonló ambíciókkal megáldott hölgy elmegy próbaéneklésre. Miután énekelt, reménykedve kérdi a karmestertôl: – Ugye elmehetek ezzel a hanggal az Operába? – Ha van jegye, akkor természetesen! * A mennyország kapujában egy papot elutasítanak, a hegedûmûvészt viszont örömmel fogadják. Amikor a lelkész panaszt tesz, Szent Péter így szól hozzá: – Amikor te prédikáltál, az egész gyülekezet aludt, bezzeg amikor ô játszott, az egész publikum imádkozott. * A híres hegedûvirtuózt megkérdezik koncert után: – Kedves mester, meg volt elégedve mai hangversenyével? – Azt majd a holnapi újságból tudom meg.

30

* Egy operaénekesi ambíciókkal megáldott fiatalember elmegy egy ismert operaénekeshez, hogy hallgassa meg. Miután elénekelt két áriát, izgatottan várja a véleményt. – Mondja Mester, ugye igazuk van azoknak, akik szerint kincs van a torkomban??? – Hogyne! Alighanem attól nem tud énekelni… * A koncert után a közönség olyan lelkes, hogy valaki még egy ötven euróst is a pódiumra dob. Ki veszi föl? A csellista nem, mert ô még mindig a fellegekben jár, a második hegedûs sem, mert ô a nôket nézi, az elsô hegedûs a kis ujját se mozdítja ötven euróért, marad tehát a brácsás. * A mennyországban Paganinitôl Ojsztrahig a legkiválóbbak zenélnek együtt, ám mégis szörnyû hangzavar lesz a vége. Hogy miért? Maga a Jóisten vezényel, csak éppen Karajannak képzeli magát. * A hegedûs elmegy a pszichiáterhez: – Doktor úr, beszélek álmomban. – Ez nem kóros, másokkal is elôfordul. – Igen, de már az egész zenekar rajtam nevet… * Egy megtörtént eset: Kevesellte a hattyúkat egy romániai nézô A hattyúk tava elôadásán, ezért a fogyasztóvédelemhez fordult. Panaszát azzal indokolta, hogy Csajkovszkij szigorúan 24 hattyút írt elô a baletthez, de az elôadáson csak 16 volt a színpadon. A bukaresti operaház bemutatója után a fogyasztóvédelem vizsgálatba kezdett, arra hivatkozva, hogy kötelességük minden panaszt komolyan venni. * A wagneriánus elmegy a pszichiáterhez: – Doktor úr, azt hiszem, meghibbantam! Álmomban egy meg nem írt Wagner-operát komponáltam, s közben Tihany és Szántód között egy kompon álltam… * A zeneszerzô tûnôdve megmondja barátjának: – Öt évembe telt, hogy megírjam ezt a bölcsôdalt. – Mégis mi tartott ennyi ideig? – Közben mindig elaludtam… * Hány tenor kell egy villanykörte kicseréléséhez? Hat: egy cseréli, a többi öt pedig azt mondogatja, hogy „ez túl magas”…

2008. nyár–ôsz

Válogatás a 2008–2009-es évad európai Wagner-elôadásaiból Magyar Állami Operaház Tannhäuser 2009. március 18., 21. április 2., 12. Mesterdalnokok 2008. október 12., 19., 26. 2009. február 1., 8., 15. Parsifal 2009. április 5., 0010., 13. Budapesti Wagner Napok - MÜPA I. Ring 2009. június 11–14. II. Ring 2009 június 18–21. Parsifal 2009. június 26., 28. Deutsche Oper Berlin Der fliegende Holländer: 2008. szept. 14., 17., 19., okt. 25., 2009. márc. 19., 22. Lohengrin: 2008. okt. 30., nov. 2., 6. Tannhäuser: 2008. nov. 30., dec. 3., 7., 11., 2009. máj. 10., 28., 31. Staatsoper Unter den Linden (Berlin) Tristan und Isolde: 2008. szept. 7., 14., 21. Parsifal: 2009. márc. 6., 9. Lohengrin: 2009. ápr. 4., 8., 12. Semperoper (Drezda) Die Meistersinger von Nürnberg: 2008. okt. 2., 5. Tannhäuser: 2008. okt. 8., 12., 24. Lohengrin: 2008. dec. 5., 7., 10. Tristan und Isolde: 2009. febr. 22., 25., márc. 1. Parsifal: 2009. ápr. 10., 13. Der fliegende Holländer: 2009. ápr. 12., 15., 17., jún. 2., 5., 7. Wiener Staatsoper Der fliegende Holländer: 2008. szept. 19., 22., 26. Lohengrin: 2008. nov. 16., 19., 23. Valentina Farcas operaénekes-szoprán Rigoletto- Savonlinna

Essenben tanult, ahová a Bukaresti Zeneakadémiáról került. Díjnyertese az Új Hangok, valamint a Robert Stolz és Johann Strauss versenyeknek. Gyakran szerepel a berlini Komische Operben Gilda, Pamina, Blonde szerepében, Sophie a Rózsalovagban. Fellépett Ravennában, Cremonában, Bresciában, Santiagóban és Pármában. A finnországbeli Savonlinnában igen nagy sikerrel alakította Gilda szerepét Verdi Rigolettójában, ahol színészi teljesítményét is igen nagyra becsülték.

Götterdämmerung: 2008. dec. 8., 11., 14., 19., 28. Parsifal: 2009. ápr. 9., 11., 15. Das Rheingold: 2009. máj. 2. Der Ring des Nibelungen: 2009. máj. 5.-6.-8.-10. / 16.-17.-19.-21. / jún. 6.-7.-9.-11. Opernhaus Zürich Das Rheingold: 2008. szept. 17., 19., 26., nov. 20., 26. Die Walküre: 2008. nov. 16., 19., 30. Tristan und Isolde: 2008. dec. 10., 14., 18., 21., 2009. jan. 6., 10., 14., 18. Siegfried: 2009. márc. 8. Götterdämmerung: 2009. márc. 15. Der Ring des Nibelungen: 2009. márc. 20.-22.-25.29. / ápr. 1.-3.-5.-8. / jún. 24.-27., júl. 1.-5. Bayerische Staatsoper (München) Der fliegende Holländer: 2008. nov. 8., 11., 15., 2009. máj. 14., 17., 21. Parsifal: 2009. ápr. 9., 12. Lohengrin: 2009. júl. 5., 12., 19. Opéra national de Paris Tristan und Isolde: 2008. okt. 30., nov. 3., 6., 13., 18., 21., 26., 30., dec. 3. Teatro alla Scala Tristan und Isolde: 2009. febr. 5., 8., 12., 17., 21., 25. Státní Opera Praha Der fliegende Holländer: 2008. szept. 14., okt. 15., nov. 23., 30., 2009. jan. 4. Gran Teatro del Liceo (Barcelona) Die Meistersinger von Nürnberg: 2009. márc. 17., 23., 29., ápr. 3., 8., 14., 18. Stefan Soltész A bolygó hollandi karmestere Savonlinnában

A magyar származású karmester Bécsben Hans Swarovskynál folytat zeneszerzôi és zongoramûvészi tanulmányokat, majd 1973-1983-ig karmester a bécsi Staatsoperben. Karl Böhm, majd Christoph Dohnányi és Herbert von Karajan salzburgi asszisztense. Hamburgban és a berlini Deutsche Operben karmester, Braunschweig, a Flamand Opera és Essen zeneigazgatója. Legtöbbet a bécsi Staatsoperben vezényelt, de Párisban, Rómában, Londonban, Buenos Airesben és Washingtonban is gyakran szerepel.

31

2008. nyár–ôsz

Savonlinnai Fesztivál 2008 Oh igen, lelki szauna Finnországba utazni, még üdítôbb, ha zene is van hozzá, de legpompásabb Savonlinna, ahol opera is van, és nem is akármilyen! Savonlinna egy igazán kis hely, nem messze az orosz határtól Helsinkitôl északkeletre. A kis szigeten úszó impozáns várát valamikor a mi Mátyás királyunk idejében építették, és a szomorú sorsú norvég szent Olavról – aki viszont szent István királyunk kortársa – nevezték el Olavlinnának (linna= vár). Ez az erôdítmény volt hivatva a finneket uraló svédek és oroszok gyakori háborús öldökléseit szemlélni, illetve elszenvedni. Híres vár volt ez az Olavlinna, mégis majd’ elfelejtették, mára azonban híresebb mint valaha. Egy világhírû finn szopránénekesnô Aino Ackté indította el 1912-ben e várban a nyári operaelôadásokat, melyek hosszabb megszakítások után 1976-tól Beethoven Fideliójával indultak el újra, és tartanak nyaranta a mai napig. Matti Salminen volt az újraindítás kezdeményezôje és hathatós támogatója. Az elôadásokat egy hatalmas sarokbástya melletti várudvaron tartják, ahova 2300 nézô és egy különlegesen széles, de alig mély színpadsáv fér el. Ez utóbbi színpadtér nagyon változatos rendezôi ötleteket tesz lehetôvé, színváltozásokat, gyors jelenetcseréket, különbözô helyû cselekményeket szét lehet tolni, továbbá teljesen fölösleges a szabadtéren amúgy is hiányzó függöny. A hátteret egy magas várfal adja, mely egyben a jó hangzást is biztosítja. A közönség csak hajóval, vagy egy nyári pontonhídon juthat a várba, a szünetekben a bástyafalon sétálhat, a lôréseken a csillogó tóban gyönyörködhet. Az éttermek a kazamatákban, a fogadások a lôporos pincében vannak. Romantika ez minden szinten! Minden évben 4–5 szerzô operája kerül színre, változatosan Telemanntól – Mozarton át Bartók Kékszakállújáig. Wagnertôl A bolygó hollandi, a Tannhäuser, a Lohengrin és a Parsifal van a repertoárban. A mindössze egy hónapig tartó elôadásokban 60.000 nézô gyönyörködhet. Meglepô, hogy a közönség döntô többsége finn, az újságok szerint a nézôk legalább 10 százaléka mindig a közvetlen környékrôl jön. Ez azért is meglepô, mert a helyárak az

32

ottani fizetésekhez mérten is igen borsosak. Egy magyar útikalauz szerint „az átlag turista számára megfizethetetlenek”. Igaza van. Ennek ellenére mindig telt ház, illetve udvar van. Még nem említettem, hogy az udvar egy sátorszerkezettel lefedett, az aktuális vihar, vagy a napi esô nem szakítja meg ,és talán még romantikusabbá teszi az elôadást, ezért azonban nem kell külön díjat fizetni. Hogy miért a finnek töltik meg nagyobbára a nézôteret? Ezt meg tudom érteni. Egy korábbi finnországi utam alkalmával a zene oktatásában, az iskolák, falvak és városok nyüzsgô kórusvilágába bepillanthattam. A házimuzsikálás, az együtténeklés örömteljes mindennapiságát látva (négy finn már egy dalárda), – csoda, ha szeretik az operát? A nagy csalétek, amiért a bédekker intése ellenére ennek az utazásnak nekivágtunk: Boito: Mefistofeleje volt. Goethe Faustjának ez a legjobb opera verziója, mégis ezt a remekmûvet, sajnos, érdemtelenül csak igen ritkán lehet látni. Nekünk budapestieknek felejthetetlen etalon a Nyeszterenko-féle margitszigeti elôadás. Egy Wagner újság olvasói számára talán érdektelen lenne, ha most a Savonlinna-i – noha nagyon érdekes és szép – elôadást hosszabban elemzenénk. Összefoglalva annyit, hogy a korából a XIX.század fordulójára, egy lokálba helyezett darab módot adott minden csillogásra, ami szem-szájnak ingere. Volt sok kánkán, szép Heléna (Elena Pankratova), jóhangú Mefistofele (Mika Kares) és Faust (Wa rren Mok). Bár tetszetôs elôadás volt, nekem mégis a fausti hangulat hiányzott, a budapestit nem tudtam feledni. Majd jött a másnap este … William Orlandi modern ruhaterve a Mefistofeleshez

Olavlinna

2008. nyár–ôsz

Lentävä hollantilainen Elképzelni is nehéz milyen nagy és kellemes meglepetés volt a Savonlinna-i várudvaron látni A bolygó hollandit, amelyet már DVD-rôl jól ismertünk. Itt immár 27 éve viszik színre Ilkka Bäckman rendezésében e komor várfalak között a darabot, s amikor a hollandi vörös vitorlás hajója a gránit sziklafalakból elôtör, a közönség ma is megdöbbenve riad viszsza… sötét dráma ez! Nos, elôítéleteink helyett most úgy érezhettük, mintha idô-utazáson mentünk volna vissza, valamikor az opera megírása, vagy bemutatója idejére. Láttunk egy friss, játékos, könnyed olaszos operát, amely, ahol bel cantonak kellett lenni ott fényesen csillogó, ahol átkozottnak kellett lennie ott mély, fenyegetô, irtóztató széles hangáradatot görgetô. Az egész operának elevensége, életteltsége, helyenként mediterrán könnyedsége merôben különbözött a ma minduntalan látható komor, már elsô pillanattól végzetterhes, determinált, legalább egy évszázad óta konvencionálisan besötétített, idegbeteg elôadástól. Hisz A bolygó hollandi Wagner fiatalkori operája, mely még a nagy és tisztelt olasz mesterek – mint Bellini – és a német klasszicizmus példaképei hatása alatt keletkezett, így az olaszos formálás és a karmester által megadott tempóvétel nemcsak hatásos, hanem jogos is. Ami a gyorsabb ütemet és stiláris egységet illeti, az a magyar Stefan Soltész kitûnô dirigálásának köszönhetô. A zenekar könnyedebb, légiesebb, a mindenkori masszív hangzás itt nem volt jellemzô. A pontos kidolgozás viszont igen. (Megjegyzendô, hogy a hömpölygô hangmassza majd a késôbbi Wagner mûvek sajátja.) Ez a pattogó pontosság gyönyörködtetett a fantasztikus kórusok énekében, mely együtt surrogott a zenekarral, vagy ôserôként harsogott – egy-egy vidám tengerészkiáltással visszhangoztatva. Azt mondják, Bäckman rendezô titka, hogy a lassan három évtizede folyamatosan elôadott darabba mindig újabb leleményeket épít, és a be nem vált részeket szívtelenül kicseréli. (Bár más rendezôk is így tennének!) Ugyanígy a szereplôgárda is folyamatosan újul. Maximálisan tetszett a szereplôk természetes viselkedése, – úgy ahogy a matrózoknak, vagy pedig egy ifjú kormányosnak mozogni kell. (A finn Jussi Myllys kiválóan alakította.) Az igazán szép ének

A kormányos: Jussi Myllys

mellett fürge és ügyes, mosolyog, kifejezi a hazatérés boldogságát. Az elôadás nagy alakja Jaakko Ryhänen nagyszerû Dalandja, a pénzéhes, lányát áruló kalmár, ugyanakkor fenségesen telt basszus hangú mûvész. Tetôpont ez az alakítás. A bolygó hollandi szerepe az operairodalom egyik legnehezebb és leghálátlanabb feladata. Magas és mély bariton hangokat követel, hallatszania kell a tomboló zenekar ellenében. Jason Stears tisztességgel helytállt, ha nem is abszolút fényesen. A kezdeti monológ vérfagyasztó volt, de aztán mintha a hullámok összecsaptak volna a feje fölött. Még valakirôl azonban szólnom kell, Elena Pankratováról, aki beugrással egy hét alatt készült fel Senta szerepére, „hôstettét” kiválóan végrehajtva, szépen rajzolta meg a képzeletbeli szerelmének fogságában élô lányt. És a kórusok! Hatalmas létszámú énekkar, bámulatot keltô hangzás, az alig hallható hangszíntôl az elsöprô fortékig pontos ritmusban, csodálatra méltó élmény! A fonókórus, a tengerészkórus, a kísértetek és matrózok kettôs kórusa valóban kísérteties, hátborzongató volt! Mindehhez egy hagyományosan szép színpadkép, azaz szemnek, fülnek, léleknek nagy ünnepe, 2300 ember örömünnepe volt ezen az estén A bolygó hollandi! Dr. Király László

33

2008. nyár–ôsz

Savonlinna Amikor megemlítem ismerôsöknek,hogy Savonlinnában jártam a nyáron az opera fesztiválon, nem sokan tudják, hogy hol van. Arról már nem is beszélve, hogy az opera fesztiválról csak az operarajongók hallottak. Egy csodálatos álmom vált valóra, amikor néhány wagneriánussal elutaztunk ebbe a csodálatos városba. Finnország „igazi” tóvidékén, Helsinkitôl kb. 300 km-re északkeletre fekszik a város, a legnagyobb tó, a Saima partján, illetve kis szigetein. A tó nem olyan, mint máshol Európában, hogy van egy nagy vízfelület, és benne esetleg 1–2 kis sziget. Itt a városban nem mindig tudja az ember, hogy éppen szigeten van, vagy szárazföldön. Sok híd és sok víz van. A várost 1639-ben alapították. 27 400 lakosa van és 1374 négyzetkilométer a területe, amelynek 40%-a víz. Az operafesztivál 1912-ig nyúlik vissza. Aino Ackté a híres finn szoprán – aki énekelt a Párizsi operában, a Covent Gardenben és a Met-ben – alapította az eseményt. Aztán különbözô megszakítások után 1970-ben Martti Talvela élesztette újra a hagyományt. Évente cca 60.000-en látogatnak el ide. A repülôtérre megérkezve a gépbôl átsétáltunk 50 métert az érkezô „csarnok”-ba, ahol zongora kísérettel opera áriát énekeltek tiszteletünkre. Szállásunk szerény, de tiszta, kényelmes és nagyon jó helyen volt. Egyik nap Jaakko Ryhänen dalestjén voltunk, amit a Savonlinna Hallban tartottak. Egy modern, 800 fôt befogadó képességû teremben, ami történetesen 5 percre volt a hoteltôl abban az épületben, ahol a reggelizô helyiség is volt. A koncert volt akinek tetszett, volt, aki mást várt. A mûvész úr egy könnyedebb délutáni hangversenyt adott néhány opera áriával és sok finn illetve orosz dallal fûszerezve. Csodálatos mély basszusa csak úgy zengett. Utána odajött aláírásra várakozó kis csapatunkhoz, hogy kedvesen elbeszélgessen velünk. Az egész városka ilyenkor az opera fesztivál lázában ég. A csodálatos az, hogy az ember lépten-nyomon találkozik a mûvészekkel, akik igen közvetlenek, szívesen beszélgetnek, dedikálnak, és akivel találkoztunk örömmel beszélt Budapestrôl. Vagy volt már itt, vagy csak hallott a Budapesti Operaházról. (Ryhänent a MÛPA-ban a Don Carlosban hallhattuk) Az opera elôadások az Olavinlinna Várban vannak. Ez egy kis szigetet teljesen betöltô erôdítmény, ahol a svédek, vagy az oroszok építkeztek aszerint, hogy éppen ki foglalta el Finnországot, és uralkodott az országban. Nap közben vezetéssel körbe lehet járni a várat. Elôadás elôtt van „back-stage” vezetés is.

2300 fôt befogadó nézôtere van és szinte mindenhonnan lehet látni, legalábbis a színpad nagy részét. Voltak akik négy elôadást láttak, a Mefistofelét, Rigolettót, Aidát és a A bolygó hollandit. A bolygó hollandi estéjén rettenetes vihar jött a hollandi hajójával együtt, mintha meg lett volna rendezve. Csodálatos volt, ahogy az esô verte a ponyva tetôt, és mellé dörgött is. Egyetlen baj az volt, hogy szegény Hollandi hangja ehhez nem volt elég erôs, nem jött át. Ryhänen megint remekelt Daland szerepében. Monica Chavez jó volt Senta szerepében. (vele másnap délben az étteremben beszélgettünk/ Hagyományos rendezés volt hajóval, rokkával. Összességében jó elôadást láthattunk. A Rigolettot többen is megnéztük. Kellemes hagyományos rendezés volt, ahogy a Hollandi is. Szintén egy szép, egységes elôadást kaptunk egy csodálatos, fiatal Gilda-val, Valentina Farcassal Romániából. (Lehet, hogy magyar?). Érdemes megjegyezni a nevét. Reméljük,hogy még fogjuk látni és hallani. Az Aida érdekessége, hogy a Mikó féle rendezést láthatta a közönség. Monumentális, szép elôadásban. Akik ott voltak, elismerôen szóltak az elôadásról. Itt is volt élményünk, mert haza utazáskor a három fôszereplôvel együtt utaztunk Helsinkibe. A menedzserük pedig, nem volt más, mint Komlósi Ildikó, Gregor József, Kovács Kolos amerikai menedzsere. Ezzel még nem volt vége a zenei élményeknek, mert a Katedrálisban egyik nap délben csodálatos zongorahangversenyt hallgattunk. Anne Kauppi játszott nekünk Chopin darabokat csodálatosan. A zenei élmények mellett bejártuk a városközpontot, kirándultunk a 30 km-re levô Punkaharjuba, ahol három kiállítás volt egy barlangrendszerben kialakított bemutató termekben. Egy modern mûvészeti kiállítás, egyik leghíresebb festôjüknek, Ellen Thesleff-nek életmû kiállítása és egy Leonardo találmányairól szóló kiállítás. Egy másik helyen pedig egy nagyon érdekes erdészeti kiállítást láttunk. Másik kirándulásunk Kerimaekibe vitt, ahol a világ legnagyobb fa templomát láttuk. 3000 ülôhely van benne, de az állóhellyel együtt 5000 fô a befogadó képessége. Mentünk hajón, buszon, vonaton és kisvasuton, és természetesen kipróbáltuk a lazacot, a kis halakat, szarvashúst és a rókagombát. Na meg ettünk zamatos, édes helyi epret, hatalmas cseresznyét és áfonyát. Sôt hazafele még Helsinkit is megnéztük. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy ez a kirándulásunk is jól sikerült, és gazdagabbak lettünk egy csomó élménnyel. Patai Katalin

A következô oldalon látható felvételeket Hajtó Zsolt, Dr. Király László és Patai Katalin készítette.

() 34

Üdvözlet Finnországból

A RING MESEVILÁGA IFJÚSÁGI RAJZVERSENY

2008 Fotó: F. Humbaur