VIZES ÉLŐHELYEK
"Wetland"-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a víz az elsődleges meghatározó tényező. Ahol a talajvíz szintje a felszín közelében van, vagy ahol a talaj időszakosan vagy állandóan vízréteggel borított, sokfelé megtalálhatók.
1. az adott biogeográfiai régióban található természetes vagy természetközeli vizes élőhely típusok reprezentatív, ritka vagy unikális példáját foglalja magába; 2. veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett fajokat vagy veszélyeztetett ökológiai közösségeket tart fenn; 3. az adott biogeográfiai régió biológiai sokféleségének fenntartásában fontos állat- és/vagy növényfajokat tart fenn; 4. állat- és/vagy növényfajokat azok életciklusának kritikus időszakában tart fenn vagy élőhelyet biztosít számukra kedvezőtlen feltételek esetén;
5. rendszeresen 20 000 vagy annál több vízimadarat tart el; 6. rendszeresen egy vízimadár faj vagy alfaj populációjának 1%-át tartja el; 7. őshonos halak fajaink, alfajaink, családjainak, életciklus szakaszainak, fajok közötti interakcióknak és/vagy populációknak jelentős részét tartja fenn; 8. halfajok számára fontos táplálékforrást, szaporodási-, halivadék nevelő területet és/vagy vándorlási útvonalat foglal magába.
Az egyezmény legfontosabb célja a vizes élőhelyek megőrzése, fenntartható vagy bölcs hasznosításuk elősegítése és az erre vonatkozó megfelelő jogi, intézményi és együttműködési keretek biztosítása. A vizes területek erőforrásainak hasznosítását olyan módon célozza meg, melyek egyúttal azok ökológiai jellegét nem befolyásolják, tehát a rövid távú kizsákmányolás helyett a hosszabb távú, fenntartható hasznosítás a célja.
Ramsari Egyezmény Hivatalos nevén az egyezmény a nemzetközi
jelentőségű vizes területekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyeiről
1971. február 2. Hosszas előkészítő munkálatot követően a vízimadarak pusztulásáért aggódó 18 ország képviselői az iráni Ramsar városában, a Kaszpitenger partján aláírják az egyezményt. 1974. A legelső csatlakozó állam Ausztrália. 1975. Hatályba lép az egyezmény. 1979. Magyarország aláírja az egyezményt, melyet az Országgyűlés törvényként hirdet ki (1993. évi XLII. törvény). 2001. Magyarország ramsari területeinek száma 21-re bővül. 2003. Világszerte ünneplik meg az egyezmény aláírásának napját, február 2-át. Magyarország további 2 új területet jelöl a Ramsari jegyzékre.
A Kis-Balaton a 18. század végéig a Balaton része volt, annak legnagyobb öble. A Zala folyó a Zala berek mocsaras vidékén át kanyarogva Zalavár alatt ömlött a tóba.
Területi elhelyezkedése • A Kis-Balaton a Balatontól délnyugatra fekvő, természeti és kulturális értékekben gazdag tájegység, amelynek jelentős része védettséget élvez. • A terület a Zala folyó torkolatvidéke, amely mindig mocsaras, jelentősen ingadozó vízszintjéről nevezetes vidék volt.
Régi Balaton térkép •
A tőzeg kialakulása A szukcesszió első lépcsője az úszólápok kialakulása volt, amikor is a víz színén úszó növényi törmelékek összefüggő réteget alkotott, majd ezen élő növények (nád, gyékény stb.) telepedtek meg. Ezek a növények elhalva, oxigénszegény környezetben lebomolva tőzeggé alakultak. A Kis-Balatonterületén évszázadok óta folyik a tőzegképződés, napjainkra hatalmas mennyiség halmozódott fel.
A tőzeg
A tőzeg szerepe A tőzeg szerepe a Kis-Balaton életében óriási jelentőségű volt. A Zala vize a vízrendezés (csatornázás) előtt az úszólápok alatt keresztülfolyva ömlött a Balatonba. Az úszólápokon megtelepedett növények gyökere felvette a vízben oldott tápanyagokat, és azokat saját testükbe beépítve – majd abból újabb tőzegtömeget képezve kivonta a víz anyagforgalmából, vagyis a tápanyag-túltelítődést gátolta ezáltal tisztítva a Zalát.
Szabályozása 1. 2. 3. 4. 5.
19. századtól önálló egység. Feltöltés vasút miatt Lecsapolás a mezőgazdaság miatt Mesterséges csatornák Mezőgazdaság fellendülése= víz kémiai, biológiai szennyeződés
AZ 1950 – es évekre a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette „szűrő” funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye. A tóba jutó nagy mennyiségű hordalék, tápanyagok ugyanis jelentős eutrofizációs folyamatokat eredményezett. A Zala ugyanis már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát.
•
Ezért az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában.
Vízvédelme 1. 2. 3. 4. 5.
1970: vízvédelmi rendszer Újbóli mesterséges elárasztás Mocsárvilág rehabilitációja Védőgát átemelő rendszer kiépítése 1951: Védetté nyilvánítása
A munka két ütemben valósult meg: az első ütem a Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el az Európai Unió támogatásával. A területen komoly védőgát és átemelőrendszer valósult meg.
A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen. A várakozásoknak megfelelően a mocsárvilág gyorsan regenerálódott, így a terület jelentős része pillanatnyilag fokozottan védett élőhely, ahol jelentős mértékben korlátozott a turisták mozgása. A látogatás egyes területeken csak szervezett csoportokban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakembereinek vezetésével lehetséges.
Állatvilága • • • •
250 madárfaj Patkányfejű pocok Lápi póc (ritka hal) Réti csík (ritka hal)
Matula bácsi kunyhója
A Zala alsó szakaszának árvizei folyamatos problémát jelentettek, így a 19. század második felében új medret ástak a Zalának szárazra került egykori Kis-balatoni öblön át.
Azonban ez és a közben épülő gátak sem voltak elegendőek, így az 1921-ben megalakult KisBalaton Lecsapoló Társulat a Zalát töltések közé fogták, majd csatorna rendszer építettek ki, hogy a vízellátástól elszakított mocsárvilágot lecsapolják és mezőgazdaságilag hasznosítsák. Ez azonban a mélyen fekvő területeken nem vezetett eredményre, így ott a megmaradt 1.400 hektáron létrehozták a Kis-Balaton rezervátumot, melyet 1951-ben védelem alá is helyeztek.
A Kis-Balaton lecsapolása közel sem hozta meg a kívánt eredményét, sőt komoly természeti problémákat okozott. Egyfelől a mocsárvilág biztosította élőhely megszűnése miatt károsodott a flóra és a fauna is. Másfelől károsodott a Balaton vízminősége is a tóba közvetlenül, szűrés nélkül beleömlő Zala miatt, ami már nemzetgazdasági szintű gondot okozott.
Elkerülendő az ökológiai katasztrófát a 20. század végén kidolgozták és elkezdték a KisBalaton újbóli mesterséges elárasztását és a mocsárvilág rehabilitációját, hogy létrehozzák a majd 200 évvel ezelőtti állapothoz hasonló viszonyokat. A munka több lépésében készült el.
Először a Hídvégi tavat alakították ki, majd a Fenéki tó elárasztása következett, miközben a Zala vizét tervezett módon vezették végig a területen. Mindez biztosította a Balaton vízminőségét és egy páratlan vizi világot hozott létre, ami igazi madárparadicsom lett.
