Weöres Sándor
Harmincöt vers TARTALOM MAJDNEM MOZGÓ OKTAÉDER-KRISTÁLY AZ ÉNEK ÁRNYA ÉGI LOVASOK AZ OROSZLÁN-CSILLAGKÉP A FŰZVESSZŐ-KISASSZONY ŐSKORI SZIKLARAJZ POGÁNY TEMETÉSI VARÁZSLAT BEETHOVEN EMLÉKÉRE IN MEMORIAM REPÜLŐBALESET SZÍRIÁBAN ZSOLTÁRTÖREDÉK ELÉGIA EGY HALOTT PARASZTLÁNY FELETT „EGYSZER VOLT EGY EMBER, SZAKÁLLA VOLT KENDER” BOJTÁROK ÚJÉVI KÖSZÖNTŐJE TÜNDÉRKERT ÓDON BAROKK NYOSZOLYA ÁLOM A VÁNDORLÁSRÓL ÉJI ÁTUTAZÓ A SZÖKEVÉNY VERSEK ILLÉS ÁRPÁD FESTMÉNYEIRŐL SZÉCHENYI A SZOMJUSÁG SZÁZADVÉG LENGYEL JÓZSEF EMLÉKÉRE BUDA, FERENCHEGY A SZÉL FALUVÉG ELTÉVEDT GYEREKEK A TIPOGRÁFUSHOZ AUTOMATIKUS ÍRÁS LEVÉL CSORBA GYŐZŐNEK PÉCSRE MAGYAR-LATIN VERS MACSKA-INDULÓ TÉLI DAL
MAJDNEM Majdnem ahogy a csöndesen s nem lehet tudni hány alakban lappangó szörnyet hirtelen és valamennyi áradatban támadja meg az eleven és ősidőtől változatlan meglepetés hogy ne legyen ámbár gyökere mindenütt van -
2
MOZGÓ OKTAÉDER-KRISTÁLY a hiány puszta falai ha elindulok meglehet beburkolják érzékemet ahol nincs többé valami magam nélkül terpeszkedem a tiszta semmiség s az is szétkallódásomban hamis mert hiányával van jelen ha elindulok meglehet a tiszta semmiség s az is ahol nincs többé valami beburkolják érzékemet szétkallódásomban (hamis a hiány) puszta falai
3
AZ ÉNEK ÁRNYA A hang kedves nekem bár megőrizni nem tudom a veszélyes uton mellettem futott a folyó akkor öledben az örök vándorlást kipihentem nyugvó kezed alatt a dal a húrban alszik felkölteni semmiség felkölteni semmi kivánság
4
ÉGI LOVASOK A földi tüzet a magas álmok vigyázzák, az őrlelkek, s lelovagolva a tóból itatnak. Lábnyomaik maradoznak, de ők elenyésznek a sás közt, tövis-tépte sebeiket soká megőrzi az erdő. Hát te, vörhenyes szakállú! azt hiszed, örökké bírhatod az alkonytól tarka folyót és égi kötelékét? Lenn minden nyomott, borús, visszavert fénytől haragos. A vágytalan őrlelkek rajta csak álomként lovagolnak.
5
AZ OROSZLÁN-CSILLAGKÉP A piros láng a sötétség szeretője. Az oroszlán nem ragyog magától, hanem az éjszakától. Elrejti arany sörényét, hasztalan a szaggatott kiáltozás a hegycsúcson s minden völgytorokban, hiábavaló a húr éneke, a madár-hangu síp a rengetegben s a zsenge ifju ligetben, a szita-zörgetés, forrástól sziklafalig a dob-dörgetés, a kérlelés mit ér magányosan valamennyi mellben Mindenfelé lát, de nem világít. Csak ha végül és kezdettől mindörökké átöleli kérlelve a feketeség, enged titkából: a magasan s a szétszórtan tükröző számtalan mélyben hiány nélkül megszületik, a homályos szegélyen pirosan életre kelve.
6
A FŰZVESSZŐ-KISASSZONY Jártam a patak hajlatán és szóltam egy fűzbokornak: Ezentúl legyél leány. - Virágnyitó évszak ege fordul, én a hegytövi patak-oldalon az iszaptól tiszta derekammal nyújtózkodom, hajladozom. Az égen fekete táltos nyargal, patái alól éjszaka fürtökben szakad a tűz, és fut a fehér orrszarvú a hegyről és rámnéz: Ki ez a szűz? Lombjaimat lehajtom, titkomat temeti arcom, hiába érint a szellő s a tavaszi csillagok ezre, bőröm alatt parázs éget, könnyet facsar sisteregve, az itatón átgázolt a csorda, ágaimat letiporta, nem ivott a tiszta vízből, csülkeivel fölkavarta. Az égen fekete fönix fürdik, szárnyáról éjszaka fürtökben pattog a fény, a fehér orrszarvú a hegyre visszatér, titkommal elszáradok én. Jártam a patak hajlatán, elperzselődött a fűz a parton. Tisztán emelem a fénybe arcom, rosszat ki mondana rám?
7
ŐSKORI SZIKLARAJZ Árnyban fekszem, fekete bölény-tehén, a homályt érinti homlokom. Hatalmas az erdő, egyik fa dúsabb mint a másik, szépek a tisztások, és az ösvények rendje szép. Csülköm behúzva hasam alá, nyögve meggörnyedek, száraz fű és harmat kell nekem és tőgyemet hűsíti a szikla. Nem láthatsz engem, rejtőzni akarok, görnyedten egyedül maradni. Majd hajnalban hívlak: Ime, lásd a borjam! Közelíts, érezd illatát!
8
POGÁNY TEMETÉSI VARÁZSLAT Súlyosabb lehellet alatt hová a csontbánya befúrta szélét a bűnhődés megeshetik s egyetlen régi aratásért ünnep kezdődhetik már irha nélkül az utolsó vérzés zuhatagán túl Két lélek ül a hintán arccal az innenső háttal a túlsó nem tudja senki melyiké a méregpohár De az emberi halált el nem érők eszmélve szinte égretárt karral minden hajnalt köszöntenek egyik nap mint a másik
9
BEETHOVEN EMLÉKÉRE Utolsó vonósnégyesek: a hangzás hasadékai, a lélek elvesztette dallamait és nem kiván többé zenét, se patak, se madarak hangját ezentúl, csillagforgások úgyse hallható énekét, inkább a mennydörgés vonulását! Mindig a csöndet, ahonnan néma rezgések fakadnak, másvilági üzenetek, némák, süketek, kénytelen hangra fordítani A bontatlan magányban társ dalol, a tökéletes, az egyetlen és akármennyi, a süketségben sincs többé egyedül.
10
IN MEMORIAM Ó hány világos szikla szökellt elő, hány gyors patakzás, Berzsenyi Dániel, és árnytalan csillagfüzéred fenn magasan s lehajolva mélybe. Ó lanttalan nagy lantos! az éjszaka nem múlik el, csak váltakozik, marad, egy-egy napot magába foglal és lesodorja magával árnyba. Más nemzedék jő és az is elhalad, csak néma lantod szól az időkön át, miként a szél-pengette hárfa, át a rövid napon és nagy éjen.
11
REPÜLŐBALESET SZÍRIÁBAN (Vujicsics Tihamér emlékének) Fönn az üresség lenti sötétre kifeszítve. Mint a madárnak, felhőn kell távozni nékem. Fönn a tág homály lenn a zsúfolt éjszaka. Mint a pálmafának, e kettőn kell áttörni nékem. Levegővel, porral keverve, rideg korong a világ. Mint a fürésznek, peremébe kell harapni nékem. Fönn a föld és lenn az ég. Mint a mesének, most kell kezdődni nékem.
12
ZSOLTÁRTÖREDÉK Pereg a lépcsők üteme: jó együtt lenni szorosan, az egyességben feszes út nyugodt ereje hömpölyög. Mint tiszta olaj a fejen, mely aláfoly a szakállon, s a palást szőrme-szegélyén sok kis csillagként megpihen. Mint a hegy boldog harmata, mely a szomjazó völgybe száll: a magasság oda tölti az élet vizét örökké!
13
ELÉGIA EGY HALOTT PARASZTLÁNY FELETT Elmentél, mint a kolomp-hang széljárta, messzi uton. Azt mondtad, sirassanak meg s adják rád az új ruhád. Az egyhanguság habarta kovásztalan életed. És szinte-szinte örültél: de szép lesz most, jaj de szép, virágok árnyán feküdni ragyogó ravatalon. Szép ruhában, arany ajtón kopogsz most, hogy: szabad-e? (Régi vers, 1933)
14
„EGYSZER VOLT EGY EMBER, SZAKÁLLA VOLT KENDER” I Vásárra mentem, kést vettem, torkom elnyiszáltam, vérem eresztettem, húsom aprítottam szívem kivágtam, mind fazékba tettem: itt se vagyok, ott se vagyok, mindenből a szemem ragyog, mindenfelől én nézek rád, mindenfelé szemed rám-lát, te vagy a fogó! II Galamb voltam, nem volt párom, két galamb lettem, nincs többé magányom, három galamb lettem, éhezik családom, száz galamb lettem, galambdúcba költözködtem, késsel ölnek engem. III Kikopog a buzaszem fura veréb-fejemen, földet keres, ölelőt, iszik esőt, levegőt. Fura veréb-fejemből kalász egyenesen nől, a madarak tépázzák, az emberek gyalázzák. Madár méltán tépázza, ember méltán gyalázza, ki bánja hogy fejemen kikopog a buzaszem?
15
BOJTÁROK ÚJÉVI KÖSZÖNTŐJE A hegyről leszálltunk, országútra tértünk, a gazda házába bebillegünk-ballagunk, betipegünk-topogunk, becsiszegünk-csoszogunk. Szabad-e? Üres tarisznyánkba jó levegőt szedtünk, ennek a gazdának mind kiborítjuk. A hegy tetejéről új esztendőt hoztunk, az új esztendőnek leszen három áldása, négy ráadása. Szabad-e? Hogyha minket bebocsájtnak, év három áldását, négy ráadását mind kihüvelyezzük. Hogyha minket elkergetnek, az utunkat megfordítjuk, elbillegünk-ballagunk, eltipegünk-topogunk, elcsiszegünk-csoszogunk, országútra térünk, hegyre visszaszállunk, év három áldását, négy ráadását mind magunknak tartjuk. Szabad-e?
16
TÜNDÉRKERT Tündérkertben jártam, körülveszi bodza, kerítése kristály, mint jég behavazva, egy napi járóföld minden szélte-hossza, nem is tudom kié, nincsen benne gazda. Bent magas fenyőfák gyantát illatoznak, sővények, bozótok szépen virágoznak, nagy fűben fácánok, őzek játszadoznak, fölöttük madarak égen sátoroznak. Közepében fakad forrás tiszta habja, árjának sudarát négyfelé fölcsapja, majd tizenkét ágra bomlik áradatja, mely az egész kertet harmattal itatja. Bizony nem is tudom, hogy kerültem ide, hol minden napsütött, mégis habtól üde, hol ijedtség nélkül sétálgat a csibe, kár hogy el kell mennem a föld közepibe.
17
ÓDON BAROKK NYOSZOLYA A bíróék ágya széles, mint egy bárka terebélyes, fent négy kopott angyalka, lent négy behemót tartja. Számolá négy angyalkája, kiknek lőn nász-éjszakája, hány fi és lány csemete fehér gyolcson születe. Elviselt sok nemzedéket, déd-szüléket, ük-szüléket, ifjan, párba-fonottan, vénen, végül halottan. Forgandó nagy idejétül az ágy köszvényt kapott végül, moccanásra is zörög, pározásra dübörög. Eresztéke addig korhad, míg egyszerre összeroskad, lehullnak az angyalok s arcuk tovább mosolyog.
18
ÁLOM A VÁNDORLÁSRÓL Honnét örököltem az elutazás szomoruságát? Folyton uton, itt se, ott se maradhatok. Hallom a vonat füttyét, futok az állomásra. Futnék, de kezemben a poggyász idegen, hol hagytam az enyémet? S a házból, ahonnan kilépnék, nem nyílik az ajtó. Böröndöm egyre több s nagyobb, himbál, harangoz a vállamon, a hasamon, a hátamon. Végre a lakásból kinn vagyok de hiányzik a lépcső, előttem tenger-mély szakadék. Sebaj, egy létrát itt feledtek, lekúszom a lenti messzeségbe, alattam lomb-örvényben bujkálnak az apró völgyi házak. S a létrának egyetlen foka sincs már, hullok csomagjaimon lebegve, hirtelen-váratlan lejutottam. De lenn a völgyi utcákat nem ismerem, merre lehet az állomás? A vonatról mingyárt lekésem. Sietek idegen házak között, út sincs, nyargalok udvarokon át, s az épületek mílyen nagyok, mind fekete homlokzatok arany-füzéresen, mint a sírkövek. Végre! itt a pályaudvar! Csakhogy a sietségben felöltözni elfeledtem, tetőtől talpig meztelen vagyok, így nem lehet vonatra szállni. De most látom, itt nincs vasút, hanem fürdőkád, szappan, melegvíz, pőrén belépek, nyujtózkodom, s már nem tudom, mit is akartam.
19
ÉJI ÁTUTAZÓ a zene hullámzása a cseréptetők árnya a zene hullámzása süss idegen csillag a zene hullámzása süss idegen csillag virágcsokor arcu villanydrótok közt harang nézésü a zene illata süss idegen hold virágcsokor arcu harang nézésü a cseréptetők árnya süss idegen zene villanydrótok közt hullámzó hold alatt hullámzó hold partján fürdik a szomjuság idegen zenében ázott cseréptetőkben villanydrótok közt fürdetik a szomjuságot árnyak hullámában süss idegen csillag a zene hullámzása a cseréptetők árnya csillag cserép idegen
20
A SZÖKEVÉNY Nézd csak, nézd csak! mílyen város, ahol járok egymagam? A diliházból kiszöktem, csatangolok boldogan. Hol csuktak be, elfeledtem, ugyanott, ahol kijöttem; egyik utca mint a másik: hogy jutok az állomásig? Minden utcán a csatorna fölszaggatva, széttiporva, facsart beleit mutatja s agyvelejét, vigyorogva. Folyton ugrom, mégse mondnak árkot ugráló bolondnak. Minden ember ismerős, nekem visszaköszönős, csak tudnám: ki? Ez a város nevetős és barátságos.
21
VERSEK ILLÉS ÁRPÁD FESTMÉNYEIRŐL Bolond Istók Kopár ágak fölött a téli égen szekérkerékként gurul a mese: tán Bolond Istók vonul a vidéken, vagy más? Mindegy, nem bizonyos sose. W. S. Csöngén 1943-ban Ez én vagyok. Alvó, egészen kicsi fej, mellette bögre tej, és nincsen égbolt. Rég volt. Missa Luba Az angyal fény-örvényben szabadkozik szerényen, pedig már sokat látott, az Ókort és Bizáncot, Gótikát, Reneszánszot, modern szín- s forma-táncot; itt néger-brazil angyal, madárka-mozdulattal két kis kezével ül le, mielőtt elröpülne. Ufó A sci-fi-ből kilép ez az ifi, csoda-várók kedvence, mákvirág, még az életben sokra viheti, de művészetben nincsenek csodák. Kövületek Fossziliák. Meghaltak, attól élnek. Fiatalok, mert tenger éve vének. Szárazföldiek, mert tengeri lények. Csukottan néznek.
22
Az ismeretlenből érkezett vendég ünneplő ruhában Az álom: lepke. S ez álmon-túli lepke, amílyet az álom álmodik és nem az álmodó. Ha tetszik, ereszd be, ámbár a semmiben örömest lakik. Kompozíció vörös szinekkel Éneklő festék vöröset dalol és kék kíséret tüzesíti át. Nem ismerünk itt nappalt s éjszakát, s ez a teremtmény nincsen „valahol”.
23
SZÉCHENYI A döblingi bolondházban futkos a gróf egymagában, csörgősipka a fejében, hetvenhét tőr a szivében. „Gyere haza édesapa, édes férjem gyere haza!” Ne legyetek közelemben, az Uristen kerget engem, a nyergest ki nem fizettem, minden asszonyt tönkretettem. Nincs a földnek annyi kínja mi énnékem elég volna s a pokolnak olyan kínja mi énhozzám méltó volna. „István urunk gyere haza, nagy veszélyben van a haza!” Kedves szolgám, nem mehetek, átok veri a kezemet, lidérc üli a szivemet, köd borítja az eszemet. Én öltem meg a hazámat, ezért üldöz kín és bánat, ha kitépnék a nyelvemet, tán az adna enyhületet. A döblingi bolondházban futkos a gróf egymagában, csörgősipka a fejében, hetvenhét tőr a szivében. (Régi vers, 1936)
24
A SZOMJUSÁG A bibircsókos úr s májfoltos hölgy okozza, hogy kígyómérgesen harap a levegő, szívják egymást mohón, két kénkő-cigaretta, s nem vált irányt a nap, se inget a jövő. Élveteg tövisen fityeg a rongybabuska, öblös bronz-bátyja kong, recés pók-nénje sző „fizessen Ön ezen első váltónál fogva” s a többit álmosan letörli az idő. Szomjas a nem-ivó, s az ivó szomja még százszor égetőbben kicsap a ködhatárra, hol vén pap közvetít, mögötte hamis ég. Vársz, bibircsókos úr s májfoltos hölgy, csodára: kérleld a nyüvet, hogy vázadat lesikálja, s imádkozz, múljon a konok csontmaradék.
25
SZÁZADVÉG Huszadik század vége: az idősebb fáradtan nyalogatja sérülését mit háború és tirannizmus ejtett s az ifjabb tombol emléktelenül. Korszak-váltás. Tagolt beszéd helyett néhány tucat indulatszó elég, míg füst-gatyában és már ismerősen s lomhán megérkezik az ismeretlen.
26
LENGYEL JÓZSEF EMLÉKÉRE Találkoztam Valakivel a hegyi ösvényen ahol én járni nem tudok. Találkoztam az Igazzal aki én lenni nem tudok. Elment. A gazos ösvényen egyedül maradtam. De az Igaz mindig ujra megszületik. És imhol ez Az Ember ez a lehetséges Mindenki Millió mindig csak egyetlenegy.
27
BUDA, FERENCHEGY I Bokrok és kórók között az út szinte üldözött, a gyom úgy benőtte. Rossz kerítés, tört palánk, sárga bogyó, csupa láng világít előtte. Fehér függők, pirosak, fázós kékes árnyasak, zöld liliom-kardok, barna fű, mit gaz megöl, szűnő lépések elől míly titkot takartok? Hol három nagy eb tutul, a sáros út kanyarul mint a liba-gége, fal-árnyékok, ereszek domb-lejtőre függenek: ott a világ vége. II Látni a hegyről: a város fölött nagy hullámokban hömpölyög a köd, előbb a túlsó partot lepi el, aztán vezeti a folyam-meder, gyorsan a szomszéd dombhoz közelít, kék-szürke hálót a völgybe merít, végül a hegyre fölkúszik hamar, rejti a várost zápor, zivatar. III Nagyvároson, mégis falun lakunk, hol mindenki mindenkit ismer, a láthatatlan eb hangjáról tudjuk hogy Bodri vagy Bagó, 28
hol elveszett kosár ezernyi szemmel kérlel, segítsük vissza otthonába, mivel rózsák közt lakni nem való, nem is egészséges, ha köd közelget, a gerlék illendőn köszönnek, lyukas kulcs barátsággal ránk fütyül, a hegy az ösvényt összegöngyölítve kihengeríti lépteink elé, minden éjfélkor lesben áll a postás a nagyszakállú sarki fűszeressel, szögletből hirtelen kiugranak, hogy jó egészséget kivánjanak, csak egy a baj: hét végén, szombaton az egész mindenség a semmibe ugrik fejest, vasárnap ott időzik, hétfőn fárasztó újra helyre-rakni.
29
A SZÉL A szél, mint sok kis patak, folyik levelek között. Bármelyikbe ütközött, partjai mind hajlanak. Úszó fátyolként halad a megindult levegő, a levél mind remegő, rezgő árnya itt marad, míg a szél vonul tova a lombok közt sehova, néki minden hely sehol, akármerre bujdokol, míg végűl a színtelen lég-tengerben elpihen.
30
FALUVÉG Benn a szoba, hol az árnyék csillogó tükörbe néz. Szélső ház ez. Kinn a tájék zöldes messzeségbe vész. Szögletes ablakkeretben él a síkság, mint a kép, csikó nyargal, madár röppen, hol a semmi volt elébb. Hol a semmi volt az első, szellőt, záport álmodott, tárult és zárult a felhő, vagy szétszabdaltan futott: ott fölbukkan két szikár ló és mögöttük a szekér, rajta ember, ponttá váló, ahogy elnyeli a tér. Benn árnyék hull a tükörbe, négy fal őrzi a szobát, egy légy jár a lámpán körbe a zárt közelségen át.
31
ELTÉVEDT GYEREKEK Mentünk a mezőn s egyszer valahol elveszett az út lépteink alól, minden csupa fű, derekunkig ér tenger vadvirág, zsálya, pipitér, nem látszik torony, erdő rejti el, eztán nincs nekünk távol, se közel, jó és rossz irányt semmi se mutat, nem leljük soha többé az utat.
32
A TIPOGRÁFUSHOZ Szántó Tibor, művésze a könyvnek, arányt, stílust helyezel a könyvbe, ékszerészként formálod a könyvet, díszek nélkül ékesíted könyvvé betűsorok redőit a könyvben, hogy mindenki szeresse a könyvét. Minden, amit kivánunk a könyvtől, nem terajtad múlik, hisz a könyvig érlelődő szó még nem a könyved: te kívülről közelegsz a könyvhöz s a formán át hajolsz ki a könyvből, hogy általad legyen a mi könyvünk. Mert te mindent megteszel a könyvért, hogy ne legyen csúf és senki könyve s ne nézzenek kedv híján a könyvre: ezért kérlek, te gondozd a könyvem, hogy firkám a szép és tiszta könyvvel összeillő legyen, ép egész könyv.
33
AUTOMATIKUS ÍRÁS Zenét tanul a tavirózsa A liget deszkáin át homályosan emelkedő kocka és szerencsétlenség Babbao tengerén a rénszarvas utazik gyülölködő kerekeken Eleven faház köhög a látóhatár acélsinein Almagyökér foltja szakad a cethal kapitányra Zsibárus ponyváin át utazik a hegedüszó csokor Kegyetlen moha volt Sose mostoha bárgyuság evezi a borju illatát Lelketlen keretek sohatöbbé Csillag felelet a város felett Rajnótakereszt fölött virágbafeszül tíz viharkereszt Máncsonga befutotta valamennyit Főnévfürt füttyöget asztalszékbádogos gyufaharisnyáin Állítmánykalász ékesíti az igazszivü termelőt délelőtt Volna fakarikahuzal orrpaláston Üde réteken át fürge szelindekhad belein keresztül Sohatöbbé
34
LEVÉL CSORBA GYŐZŐNEK PÉCSRE No hatvanéves lettél, Csorba Viktor, mint több éve Martyn Ferenc a piktor, és három éve én a malediktor, fonjon babér, szkokói murci, tik-tor. Köszöntsön három lányod áldva téged s éppen egyharmad-annyi feleséged és számtalan sok barátféleséged, jusson sok testi lelki eleséged. Teli serleggel áldjon Szederkényi s Pécs városának más ifjabb legényi, s az áldomásokat viseld legényi hetykeséggel, mint pontját a szegény „i”. Hát ünnepellek én is, Budapest is, száz költő, kritikus, vasutas, restis, elvégre én ölellek, nem a pestis, ezért, Győzőm, fogadd békésen ezt is. Utóirat: Jutottunk Hatvanig, Zagyva-parti gócig, jutunk majd Hatvantól Gyöngyösig, Miskócig, hogyha ki nem siklik az egész szállítmány s nem lesz több alany s tárgy, csupáncsak állítmány.
35
MAGYAR-LATIN VERS Gyorsan gyógyulj, Felicia, a fátumtól malicia, ha bacillus-milicia vexál mint a policia. Raptissime, Felicia, virulj mint a gledicia!
36
MACSKA-INDULÓ Kurrogj, kurrogj, kormos macska, cirregj, cirregj, cirmos macska, büszkén lejt hat vak bak macska, sok pettyes láb, száz karmocska. Jobbra át, balra át, agyon marjuk a kutyát, nyauúu! Nyávogj, nyávogj, nyavalyás macska, pisszegj, pisszegj, pikulás macska, aki beteg pikulálhat, szedjen macska-pilulákat. Hátra arc, nagy kudarc, nem marunk ha te se marsz, nyauúu!
37
TÉLI DAL Zivatar, hóvihar, megjöttél, szép idő, jó idő, megszöktél. A bokor csontváztenyér, a hold rosszul kelt kenyér, élesztőtlen, sápatag, a mező hósivatag. December, rossz ember, csontunk fáj, január, jaguár, ne ugrálj. Bármi balúl ver a tél, szegény jobbkéz mégis él, forró levest kanalaz, forralt bort is poharaz. Zivatar, hóvihar, távozzál, döngető csúf idő, változzál!
.oOo.
38
