Vörös milliárdosok. Lakatos Pál MAGYARORSZÁG AZ OLASZ ALVILÁGÉ LETT. A maffia újra felosztotta a világot

Vörös milliárdosok Előszó 1990 tavasza. Feledhetetlen pillanatok. Megalakult az Antall-kormány, örömünnep az országban. Optimizmusunk az egekig ér, legyőztük, elkergettük a kommunistákat. Tudtuk, hogy nehéz esztendők várnak ránk, de megingathatatlanok voltunk hitünkben. A nehézségek azért vannak, hogy legyőzzük azokat. S mi biztosan legyőzzük, mondtuk. Történelmünk során, talán először, nem mi leszünk a vesztesek. Mondom, ezt hittük. Pedig ha tudtuk volna, amit azóta többé-kevésbé ismerünk már… Ha tudtuk volna, hogy még 1990 előtt – mások és máshol – már régen döntöttek a sorsunkról. Döntöttek a szabadságunkról. Arról, hogy megint rabszolgák leszünk. A pénz és a rablók rabszolgái. Akkor, amikor mi még az utcákat jártuk nemzetiszínű zászlóval a kezünkben, amikor Erdély falvaiért tüntettünk, amikor egyre felszabadultabban ünnepeltük a mi március 15-énket, igen, akkor, a nyolcvanas évek közepén, a maffiavilág már felosztotta Kelet-Közép-Európát. A KGB, a Cosa Nostra, a szicíliai maffia már akkor döntött a keleti tömb 450 millió lakójának vagyonáról. Döntött arról, hogy elveszi tőlünk, amit magunkénak hittünk. Ehhez szövetségeseket keresett és persze talált is. Kirablásunkban partnerükké szegődött a volt MSZMP vezetőgárdája. Tíz év alatt húszezermilliárd forintot, hat év magyar költségvetését lopták ki a zsebünkből. Kialakult a Máté-birodalom, a caolás Nagy Imre birodalma. Tőkéssé lett a szakszervezeti érdekvédő Schalkhammer Antal, a Veszprém megyei volt KISZ-es első titkár Szekeres Imre, az önmagát szociáldemokratának hirdető Csintalan Sándor, a fotexes Békesi László, a Kádár-korszak bányaügyi minisztere, Kapolyi László. Ők lettek a vörös milliárdosok. Róluk szól ez a könyv. És persze rólunk, a becsapottakról, a kisemmizettekről. A hitben gyarapodókról, vagyonukból kiforgatottakról. Tanulságos történetek, amelyek szenvedői mi vagyunk. Tanuljunk hát ezekből végre. Még mindenünket nem lopták el. Lakatos Pál MAGYARORSZÁG AZ OLASZ ALVILÁGÉ LETT A maffia újra felosztotta a világot – Több mint negyvenéves kommunista diktatúra után a megváltást várja a magyar nép. Az időpont 1988. Vágyainkban talán már egy más világ él, és a körülöttünk zajló események feljogosítanak bennünket arra, hogy hihessünk a másik világ bekövetkeztében. Mi, magyarok tehát készülünk erre. De készül a világ, hogy bennünket megszerezzen, becsapjon, hogy vagyonunkat megcsapolja. Miféle osztozkodás zajlik 1988-ban a magyar nép tudta nélkül, de a magyar vezetők közreműködésével Európa-szerte? – Ez az osztozkodás világszerte zajlott. Magyarországon ebből csak azt éreztük, hogy váltás van: Kádár János rendszere megbukott, következett Grósz Károly, majd utána gyorsan Németh Miklós lesz a miniszterelnök. Kicsúszik az MSZMP kezéből a hatalom, létrejönnek a reformkörök. Mindenki szabadabban beszél ekkortájt, és megszületik egy sarkalatos törvény, az 1988. évi gazdasági társaságokról szóló törvény, az úgynevezett hatos, amely történelmi léptékű, csak épp a magyar nép nem tudja, mi van benne. – Mit mond ki ez a törvény? – Azt, hogy szabad a vásár. Ez egy önprivatizációs, álságos törvény. Bár az állami tulajdon védelme ekkor még alkotmányban rögzített, az említett hatos törvénnyel szétzúzzák az úgy-

nevezett sztalini alkotmánynak még ezt a viszonylag normális rendelkezését is. Eszerint bármilyen módon lehet a vagyont apportálni, bármilyen értéken, egyszemélyes, kétszemélyes kft.-kbe, akár milliárdos értéket is. Mondok példát is: 980 milliós könyvszerinti értéket egymillió forintért apportálnak, amelyet utána természetesen magánvagyonként továbbforgatnak 1989-90-ben. Tehát a törvény feltételeit a gazdasági, a banki, a KISZ-lobby, a jól fölkészült, Nyugatot megjárt bankár-lobby már önmaga hasznára forgatja. – Beszéljünk még 1988-ról, arról az időszakról, amikor Németh Miklós lesz Magyarország miniszterelnöke. – Kádár János ekkor már eltűnik, igaz Horn Gyula mond még egy beszédet az MSZMP KBülésen, ahol közli: fölháborító, hogy egyesek még Kádár Jánost is merik kritizálni. Egy rendkívül rövid, agresszív, rossz korszak jön, Grósz Károly miniszterelnöksége, a haza “megmentése” program, teli üres jelszavakkal. És ekkor előrébb lép az ifjú titán, Németh Miklós. Ő lesz a miniszterelnök. Ő már szakértői kormányként hirdeti kabinetjét, tevékenysége azonban a legsötétebb része újkori történelmünknek. Ekkor születnek meg az önprivatizációt engedélyező szabadrablási törvények, ekkor történik meg a sajtó teljes letarolása, az írott sajtó önprivatizációja. A történelem és az idő általában mindent megszépít, ezt az időszakot azonban képtelenség megszépíteni. Rendkívül csúnyára sikerült, mérhetetlen károkat okozott a további privatizációban. Egyszerűen nyakába lökték a fölkészületlen magyar és a kelet-közép-európai országoknak Nyugatot, a tőke feltétlen tiszteletét. Azt azonban – szándékosan – észre sem vették, hogy ezek az úgynevezett tőkések piacot venni jöttek ide, sajnálatos módon a hazai politikai elit segítségével. – Ha már Németh Miklós neve szóba került, és ennyire meghatározó szerepe volt 1998 és '90 között a későbbi sorsunk alakulásában, elmondok egy történetet. Amikor először hallottam, megdöbbentem, de muszáj volt elhinnem igazságát. Egy orvosprofesszor mesélte el nekem. Ez az az időszak, amikor Grósz Károly súlyos rákbeteg, több veseműtéten is átesett. Ez a profesz-szor végezte a műtétet. Bizalmi kapcsolatba került Grósz Károllyal, aki elmondta neki, hogy a politikai átalakulás időszakában egyetlen emberben csalódott igazán, az unokaöccsében, Né-meth Miklósban. Tehát Grósz azt állította, hogy Németh Miklós az unokaöccse! Elmondta, hogy a mindent eldöntő politika bizottsági ülés előtt, mikor a tét az volt, megmarad-e vagy sem az MSZMP, Németh Miklós mindenben őt támogatta, ott bent viszont hátat fordított neki, szembefordult vele. Erre mondta Grósz, hogy őt még senki nem csapta be annyira, mint Né-meth Miklós. Meggyőződése, hogy Németh Miklós azért futhatott be gyors karriert, mert az ő unokaöccse. – Nekem azt mondta Grósz, hogy Németh Miklós a legkedvesebb rokona. Háromszor beszéltem 1995-ben a már nagyon beteg Grósz Károllyal, az ő kérésére. Soha nem felejtem el, akkor azt mondta: “énnekem már nincs miért hazudnom, mert tudom, hogy meghalok”, és valahogy meg is békélt. Németh Miklósra nagyon mérges volt, még betegségében is indulatba jött, s azt mondta róla, hogy egy csúszó-mászó, aki soha nem mondott előre véleményt, hanem mindig megvárta az erőviszonyok alakulását. Amikor pedig ő is a karrierje útjába állt, “természetesen” ellene fordult. – Akkor most térjünk vissza megint 1988-hoz, a világ újrafelosztásához. Mert nemcsak nálunk készülődtek a rablóhordák, hanem máshol is. – Akkor már lehetett látni, hogy a gazdasági verseny és ennek erejéből származó katonai verseny győztese az Amerikai Egyesült Államok által vezetett NATO és a nyugat-európai piac-

gazdálkodás. A Szovjetuniót ebben az időszakban egy rendkívül nyitott ember vezette, Gorbacsov, aki ezt a felismerést elfogadva tudta, hogy a térségben a továbbiakban nem lehet szocializmust játszani. Nem megfelelőek az érdekviszonyok, nincs benne demokrácia, tehát a szocializmus önmaga ellen működik. De mindezt jól látta a saját hírszerzése, a világ egyik legerősebb, legrégebbi és legszervezettebb hírszerzése, a KGB. Ennek vezető tisztjei nemcsak tanácsokat adtak, hanem információkat szereztek és vontak el a szovjet politikai vezetéstől. 1988-ban a szervezett alvilág csúcsa már tudta, hogy négyszázötvenmillió ember vagyonát az elkövetkezendő évtizedben magánosítják, magyarul: másfél nyugat-európai méretű vagyon kerül magánkézbe. Felkészült a KGB ukrán és orosz vonala, a Cosa Nostra és a klasszikus európai maffia, az olasz maffia, amelyikről ismert, hogy mennyire beépült az olasz gazdaságba. A szervezett alvilág mintegy ötszázmilliárd dollárt elkülönített a négyszázötvenmillió ember vagyonának megszerzésére, amely, ha az ásványi kincseket is beleszámítjuk, négy európányi vagyon. Ilyen osztozkodás a világtörténelemben még nem volt. Magyarország volt a célország, azért, mert a legnyitottabb volt, a legszabadabb barakk, és az 1988-ban megindult gazdasági törvénykezés már egy évtizedes gyakorlatra tekintett vissza. Hisz emlékezzünk vissza a gazdasági munkaközösségekre, a kft.-kre, a polgári jogi társaságokra. A nyolcvanas évek elejétől Magyarországon vállalkozási szabadság volt, kizsákmányolhattuk magunkat. A technikák már ki voltak találva a vállalati gazdasági munkaközösségekben, a kisszövetkezetekben az állami és a szövetkezeti vagyon magánosítására. Megvoltak a kitaposott utak. – Ebben az alvilági osztozkodásban, ha a privatizáció kezdeteit nézzük, az olasz maffia kapta meg Magyarországot. A növényolajipar a privatizáció során olasz kézbe került, a cukoripar szintén. Olaszország tehát, pontosabban az olasz maffia, megkapott bennünket. – Nagyjából az olasz alvilág, amelyik nagyon egybenőtt a nyolcvanas években az olasz politikai elittel, megkapta a térség egyik legerősebb jövedéki termékei, a cukor és a szesz egy részét, valamint a növényolajipart, amelyhez ötszázezer hektáros földintegráció tartozott. Ez a terület tehát '91-ben rendkívül gyorsan, törvénytelenül és alkotmányellenesen került olasz kézbe. Megkezdődött a harc a vagyonért. A magyar médiumok azonban nem közölték azt, hogy például a Feruzzi-klánt, amely a magyar növényolajipart kapta meg, Olaszországban a saját maffiája kivégezte. Az orosz maffia a fegyveriparban lett tulajdonos, a Magnexben. De a bankrendszerbe, a brókerrendszerbe betörő alvilági körök sem voltak magyarok. Ezeket persze befektetői körként emlegették, s ennek a befektetői körnek senki, de senki nem vizsgálta meg az eredetét! Érdekes módon a titkosszolgálatoknak is a kipróbált területévé váltunk, hisz a Stási szerezte meg például az Autókert… De milyen segítséggel? Tevőleges miniszteri közreműködéssel. – Ki volt ez a miniszter? – Az akkori privatizációs miniszter, Szabó Tamás. aki segítségül hívta Csepi Lajost, az ÁVÜ ügyvezető igazgatóját. Ők ketten olyan szerződést kötöttek, ha a vevő nem fizeti ki a vételárat, akkor évenként tízmillió márkával csökken a vételár. Ezek a szerződések természetesen megvannak nekünk. Ez annyira hihetetlen és nevetséges volt, hogy amikor a miniszterelnök úrnak, Antall Józsefnek bevittem ezt a faxot, azt hitte, viccelek. Később aztán kiderült, hogy ez messze nem vicc. Az értékvesztés az Autókernél mai reális értékén számolva körülbelül huszonötmilliárd forint. Erre mondjuk azt, hogy spontán privatizáció… Egyáltalán nem volt spontán. Működött a szervezett alvilág, amelyben az a veszélyes, hogy rendkívül gyorsan tud dönteni, nincs kontrollja, hatékonyabb mint a politikai elit, és ráadásul rajta keresztül a korrupció elárasztotta Kelet-Közép-Európát. A maffia aztán, mint tulajdonos, a saját erőszakos

módján hódítja meg folyamatosan – a pénzmosáson, az ingatlanok megszerzésén keresztül, a robbantásokon, a fegyvereken keresztül – Nyugat-Európát is. És ez még nem az út vége. – Németh Miklós az átalakulás miniszterelnöke, a '89-es nagy határnyitó. Ez a kép alakult ki Grósz Károly unokaöccséről. Síklaky István közgazdász azonban állítja, hogy a szocialista politikus közismertségét, a nemzetközi pénzvilágban ma is fennen ívelő karrierjét egészen másnak köszönheti. Kezemben van Síklaky Istvánnak egy nyilvánosság elé még nem került írása, amelyben az egykori miniszterelnökről a következőképpen ír a címben: Németh Miklós, az újragyarmatosítás kulcsembere. – Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a klasszikus gyarmati rendszer megszüntetése után a nemzetközi pénzvilág nagyon átgondoltan, szakszerűen és eredményesen végrehajtotta a világ újragyarmatosítását. Ez annyiból új, hogy jogilag nem nyúl hozzá a gyarmatosított államok szuverenitásához, valójában azonban gazdasági eszközökkel, nevezetesen az eladósítással, az ennek alapján történő zsarolással és a gazdaságpolitikának a nemzetközi Valutaalap révén való meghatározásával függő helyzetbe hozta ezeket az államokat. Ezt a helyzetet pedig arra használja ki, ami a klasszikus gyarmatosításnak is a célja, hogy az ott termelt értékeket kiszivattyúzza, minél nagyobb mértékben. Ebbe a státusba került a szovjet birodalomból való kiválása után Magyarország, és ennek a kulcsembere Németh Miklós, amit kész vagyok igazolni. – Németh Miklós 1987. júniusától az MSZMP Központi Bizottságának gazdaságpolitikai titkára, majd 1988. őszétől '90 tavaszáig miniszterelnök. De ha a tevékenységét értékelni akarjuk, akkor vissza kell nyúlni az Országos Tervhivatalig. Gyors karrier az övé, szerepe a viszszás átalakulásban jól tetten érhető. – Amikor azt mondom, hogy Németh Miklós az új gyarmatosítás kulcsembere, távolról sem azt akarom mondani ezzel, hogy valami magányos harcos lett volna. A kommunista nómenklatúra felső rétege a nyolcvanas évek elején már tisztán látta, hogy a szovjet birodalom öszszeomlása napirenden van. Most visszapillantva egyértelműen megállapítható, hogy egy jól átgondolt stratégiát dolgozott ki ez a felső réteg arra, hogy a szovjet összeomlás után megtarthassa hatalmi és anyagi pozícióit az új világrend keretében. Ezt pedig úgy érte el, hogy a Magyarország fölötti gyarmatosító pozíciót átjátszotta a nemzetközi pénzvilág számára, tehát ez ennek a vezető rétegnek kollektív, kidolgozott stratégiája volt. A végrehajtásban viszont, a kritikus időszakban, a főszerep Németh Miklósnak jutott. – Szóljunk Németh Miklós miniszterelnök gazdaságpolitikájáról, azokról a törvényekről, ame-lyeket a magyar Parlament Németh Miklós miniszterelnöksége alatt hozott meg. Elsőként, máig ható erővel, az úgynevezett spontán privatizációs törvényt emlegetik nagyon sokan, mint bűnt, mint rosszat. – Ez az, ami miatt a leginkább el kell marasztalni Németh Miklóst, mert az adósságállomány alakulása olyan, amilyen. Az azonban tény, hogy Magyarország termelő nemzeti vagyonának a zöme az elmúlt tíz évben egyszerűen elolvadt és megszűnt. Úgy szűnt meg, hogy még csak nem is a külső adósság fedezésére fordítottuk. S ennek a feltételeit Németh Miklós regnálása alatt teremtette meg az akkori Parlament. Pontosan három összehangolt törvénnyel: ez a társasági törvény, az átalakulási törvény és a csődtörvény. Ezek a törvények gyakorlatilag a kommunista vezérigazgatók tulajdonába adták a magyar termelőszféra vállalatait. Ezek a vezérigazgatók pedig, élve a lehetőséggel, azt a termelő vállalati szférát, amely jogilag a nép vagyona volt a kommunista alkotmány szerint is, jogilag is a saját magántulajdonukká tették. Azzal a korrekcióval, hogy ezt a magántulajdont megosztották a kommunista politikai veze-

tőkkel és a nyugati tőkével. Ezzel vásárolva meg azt a biztonságot, amivel a saját pozíciójukat megtartották. Tehát ekkor dobták a “gyeplőt” a kommunista vezérigazgatók közé, akik ezzel a szabadsággal kitűnően élve, a következő privatizációs évek alatt – elég rövid idő alatt a zöme végbe is ment – végrehajtották a magyar termelő népvagyon széthordását. – Nem véletlen, hogy a népnyelv ezt a törvényt spontán privatizációs törvénynek nevezi. Benne rejlik a kifejezésben az is, hogy ellenőrizhetetlen módon történt. Nem volt meg a jogi ellenőr-zése annak, hogy miképpen zajlik a privatizáció Magyarországon. – Igen, és az is indokolja ezt a találó spontán megnevezést, hogy a hivatalos felső vezetők is azzal hárították el a felelősséget, hogy nem ők rendelkeztek arról, hogy X nagyvállalat XY kommunista vezérigazgató vagy a retyerutyája tulajdona legyen. Ezzel szemben az az igazság, hogy olyan jogi keretet hoztak létre, ami a közember számára átláthatatlan, és lehetővé tette azt, hogy ez a kommunista vezérigazgató megkaparintsa a magántulajdonát és később aztán továbbadja, átjátssza. – Fogalmazhatunk úgy, hogy mire az Antall-kormány, az átalakulás kormánya 1990. májusában megalakul Magyarországon, addigra Németh Miklós idejében hozott törvények segedelmével a gazdasági hatalom teljes egészében a kommunisták kezébe kerül. – Igen, így van. Egész pontosan úgy fogalmazhatunk, hogy a termelő állami vagyon fölötti tulajdonosi rendelkezés ténylegesen a kommunista vállalati vezetők kezébe került, éppen a Németh Miklós-féle törvények folytán. Tehát az Antall-kormánynak nem volt jogi alapja ahhoz, hogy beleszóljon ezeknek a vállalatoknak az életébe. Az Antall-kormány parlamentje megváltoztathatta volna ezeket a törvényeket, most ne beszéljünk arról, hogy ezt miért nem tette meg. – Volt-e valami hallgatólagos megállapodás arra vonatkozóan, hogy ezek a volt kommunista vezetők megkapják a gazdasági hatalmat, ugyanakkor viszont a megalakult új utódpárt, az MSZP anyagi támogatását ezen a gazdasági hatalmon keresztül próbálják később megoldani. Magyarán a kiváltságokért – feketén – fizetnek. – Nekem nincs tudomásom arról, hogy erre vonatkozóan vannak-e írott vagy rögzített dokumentumok. A tények azonban azt igazolják, hogy ez egy tervszerű lépéssorozat volt, hiszen azóta nagyon sok tény napvilágra került, amely bizonyítja, hogy az állami termelő vagyon fölötti osztozkodásnak egyik eleme az MSZP anyagi hátterének biztosítása volt. Egy másik eleme az MSZP-s politikai vezetők vagyonnal való ellátása, és a harmadik eleme – amint már említettem – a külföldi tőkének egy jelentős rész juttatása annak érdekében, hogy a nemzetközi pénzvilág elfogadja ezt az új hatalmi váltást. – A privatizációnak abban a kezdeti időszakában kétféle megoldási lehetősége volt: az egyik, hogy azokat a gyárakat, üzemeket, amelyeket el akarunk adni akár külföldinek, akár belföldinek, fölfejlesztjük, és mint értéket adjuk el, vagy pedig teljességgel leromboljuk és értéktelenként próbálunk megszabadulni tőle. Ez az utóbbi ment végbe… – Csak én másként fogalmazok, mert itt nem a megszabadulás gesztusát látom, hanem azt, hogy azért tették értéktelenné és csökkentették nagyon átlátszó eszközökkel minimálisra a termelő vállalatok értékét, hogy a kiszemelt külföldi tőkés mintegy ajándékba kapja, és ezért háláját kifejezze azoknak, akiktől kapta.

– Magyarán: beveszi utána részesnek a volt kommunista vezetőt? – Részint úgy történt, hogy a volt kommunista vezető résztulajdont kapott, részint pedig úgy, hogy egy biztosított pozíciót kapott a vállalat vezetésében, ami egy állandó, ismert eljárása a nemzetközi tőkének a vele szövetséges helyi vezetőkkel szemben. Ennek történelmi hagyománya van. Már Metternich, amikor a bécsi forradalom elkergette, a londoni bankároknál keresett menedéket, mert előzőleg olyan őket, kiszolgáló intézkedéseket tett, aminek nagy része volt a forradalom kitörésében, éppenséggel a magyar forradalom kitörésében is. Németh Miklósnál ugyanezt látjuk: a szolgálatai ellenértékeképpen kapott egy tízéves, jól fizető állást, nyilván nem azért, mert a nemzetközi szakmai színvonalból kiemelkedő pénzügyi tehetség. – Londonban az egyik banknál jelenleg személyzeti ügyekkel foglalkozó alelnök. Egyesek sze-rint még az ebédjegyeket is ő osztja szét a dolgozók között. – Így van. És ugyanez a megszokott formula ment végbe Bokros Lajosnál, aki szintén a szolgálatai ellenértékeképpen vezető banki pozíciót kapott az EBRD-nél. – A spontán privatizáció következtében hány munkahely szűnt meg Magyarországon? – A spontán privatizáció és az azzal összefüggő másodlagos jelenségek együttes hatásaképpen ebben a néhány évben másfél millió munkahely szűnt meg Magyarországon. Ez azóta is nyomasztja a magyar társadalmat, a munkahelyek jelentéktelen hányada aktivizálódott ismét. – Hogyha össze kellene foglalni gazdasági szempontból mindazt, amit Németh Miklóskorszaknak nevezünk, akkor a közgazdász ezt miképpen tenné meg? – A kommunista rezsim közjogilag a nép “tulajdonába” adta 1945 után a magántulajdonban lévő termelőszférát és Németh Miklós regnálása alatt ezt a termelőszférát ugyanez a kommunista vezetés magántulajdonába vette át. Végeredményben tehát, ha összekötjük a kezdőpontot a végponttal, az történt, hogy a kommunista vezető garnitúra a második világháború utáni magántulajdonosoktól saját magántulajdonába rabolta el az “átalakulás” időszakában a magyar termelőtőkét.

– Sajtószabadság pedig nincsen, helyette szociál-liberális médiahatalom uralkodik a magyar nyilvánosságon – állítja a kutató szociálpszichológus, Fehér Ibolya. A kép egyáltalán nem rózsás. Médiaháború médiaháborút követ. A sajtó nagyobb része, amikor beszélni kellett volna, hallgatott. Nyilvánosságrahozatal helyett beállt a korrupciós sorba. Nézzük, 1989-ben miképpen történt a megyei lapok tulajdonosváltása. – Rengeteg cégnek, vállalatnak a külföldi befektető általi privatizációja úgy ment végbe, hogy a vállalatvezetőket, menedzsereket, vagyis a régi rendszer embereit, a régi MSZMP-s kádereket meghagyták volt pozíciójukban. Ez úgy zajlott le, hogy értékéhez képest fillérekért cserélt gazdát egy-egy állami vállalat. Hogy a korábbi hallgatólagos megegyezés alapján meddig tűrik meg a régi rend kádereit, nem tudjuk, de a mai napig itt vannak, az biztos. – Azt mondja akkor, hogy a sajtóban ugyanaz történt, mint más privatizációnál, hogy áron alul eladták a megyei lapokat, és az új tulajdonos, itt most az Axel Springerről beszélünk, ennek fejében otthagyta a régi vezetőket.

– Nagyon sok megyei lap esetében ez történt. Nem folyt pályáztatás, tehát nem történt nyíltan, reálisan a külföldi befektető keresése, hanem a szokásos módszer szerint, úgymond fű alatt keresték meg azt a befektetőt, akivel előzetesen egyeztették, hogy átveszi a lapokat fillérekért, körülbelül tíz-húsz százalékos értéken. Ennek fejében megmaradhattak a régi szerkesztők. Ez történt a legtöbb megyei lapnál. – Az országgyűlési vizsgálóbizottság, amelynek vezetője Debreczeni József volt, a tanulmányában megállapította, hogy a tizenkilenc megyei lap eladása időpontjában kétmilliárdháromszázmillió forintot ért. Mennyiért adták el? – Húszmillió forintért. Körülbelül ennyiért adhatták el, persze ez csak feltételezés, hiszen ez az összeg nem folyt be az állam privatizáció számlájára. Hogy a pénz hol kötött ki, erről csak vélekedések vannak, a vizsgálóbizottság ezt már nem tudta megállapítani. Feltehetőleg az MSZP közeli József Attila Alapítványba folyt be, és onnan aztán láthatatlan csatornákon elfolyt. Tehát az a lényeg, hogy nulla forint folyt be ebből a 2, 3 milliárd forintértékből a magyar privatizáció számlájára. – 1979 és '88 között kétmilliárd forintot fizettek be a lapkiadók a pártkasszába. Nevezetesen abból a pénzből, amit én, mint újságolvasó fizettem az újságért, az MSZMP-t finanszírozták. – Ez így történt, és ezen kívül még nagyon fontos azt is szem előtt tartani, amit a vizsgálóbizottság akkori Fidesz-es tagja szintén kiemelt – és sajnos ez is elsikkadt, pedig ez a lényeg –, hogy ezek a lapok, valamikor az ötvenes években, állami pénzből jöttek létre. Tehát ez állami invesztáció volt, itt szóba sem jöhet az, hogy később az MSZP tulajdona volna, az MSZP ezt bitorolta – nevezzük nevén –, ez idő alatt is. Korábban, amikor még az MSZMP megalakította ezeket a lapokat, akkor még nem lévén adórendszer, tizennyolc százalék társasági adót kérték. A lapkiadó vállalatokon keresztül ez a pénz is a magyar államot illette volna meg. De ha már bitorolták, akkor legalább a rendszerváltáskor, '89-'90-ben tisztességesen kellett volna privatizálni. – Hogyan lett végül ezekből a megyei lapokból Axel Springer-tulajdon? – Egy jól megszervezett puccsként lehet leírni az egészet. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások során és az egyéb fejleményekből látszott, hogy az általuk korábban elképzelt ázsiai típusú szocializmust nem tudják megvalósítani, tehát elkerülhetetlen a többpártrendszer, elkerülhetetlen a választások kiírása. Nagyon gyorsan cselekedtek tehát. Úgy tettek, mintha egyik napról a másikra az áremelkedés miatt csődbe menne a kiadó, illetve a szerkesztőség. Hirdették, hogy holnap, holnapután nem tudják már megjelentetni az újságot. Ez nem volt igaz, mert rengetegen vallották a vizsgálóbizottság előtt, hogy szándékos csődbevitel történt, szórták a pénzt, vásároltak, dupla fizetéseket adtak, tizenharmadik havi fizetést. Mindezt azért, hogy ezt a mesterséges csődállapotot utólag igazolni tudják, és közben pedig az Axel Springer képviselőjével, akivel mindezt előre megbeszélték, szinte napok alatt lebonyolították a tulajdonoscserét. Hogy a dolgozók beleegyezését megszerezzék, olyan trükkökhöz folyamodtak például, hogy nyugdíjas takarítónőt, portást, irodai alkalmazottat is behívtak a tárgyalásra csak azért, hogy meglegyen a többség. Nagyon sok helyen így szavaztatták meg azt, hogy a dolgozók beleegyeznek a változtatásba. – 1989. május 30-án hozott magának még egy fontos törvényt MSZMP. Az állami privatizációs ellenőrzés alól kivonta a társadalmi szervezeteket, vagyis saját magát. Nyugodtan garázdálkodott, kft.-be, alapítványba, részvénytársaságba vitte a lapok és a szakszervezet tulajdon-

jogát, vagyonát, mindezt alaposan kuszálva, keverve, hogy lehetetlen legyen megállapítani az ellopott vagyon útvonalát. – 1989-től kezdve, amikor a rendszerváltás szele megérintette az országot, megszoktuk, hogy az MSZMP, illetve aztán az MSZP mindig hozott gyorsan egy olyan törvényt, saját többségű parlamentjével, illetve egyhangú parlamentjével természetesen, amivel legalizálni tudta ezeket a – magyarul kifejezve – lopásokat. Így a társadalmi szervezeteket kivonta a privatizációs ellenőrzés alól. Ezek tulajdonképpen mind az MSZMP, tehát a párt, vagy a párt által bújtatott vagy a párt kezében tartott szervezetek voltak. Azon kívül, hogy az MSZMP kivonta a társadalmi szervezeteket az ellenőrzés alól, még előzőleg a kiadókat és a szerkesztőket egyetlen felelős személy alá vonta. Ez mindig a szerkesztő lett, hiszen ő volt a megbízható pártkáder. Innentől kezdve már csak egy aláírás kellett bármilyen lépés elvégzéséhez. A szerkesztőségi dolgozókat egyszerűen átléptették a régi-új újsághoz, tehát elé tették azt a papírt, amin lemondta az MSZMP-hez való viszonyát, a másikon pedig aláírta az Axel Springer-es munkaviszonyát. A kiadó kezében lévő tulajdont, tehát bútorokat, felszereléseket, számítógépeket, épületbérletet, épületbérleti jogot pedig a szokásos módszer szerint redukálták, vagyis töredékértékben határozták meg. Ezt az értéket nevezték meg vételárnak, és így tulajdonképpen a mindentől megfosztott kiadót ajánlotta fel az MSZP többször is nagy hangon a magyar államnak. Ez semmi más nem volt, mint pár doboznyi cégirat, ami a volt lapkiadó és a volt szerkesztőség formalitását jelentette. – Az MSZMP 1989. október 6-án megszűnik és megalakul az MSZP, de október 8-án még az MSZMP nevezi ki Lengyel Sándort a Vas megyei napilap élére, aki korábban az MSZMP Központi Bizottságának instruktora volt. – Más megyei lapoknál is megtaláljuk a volt KISZ KB és MSZMP KB instruktorait és egyéb vezetőit. Ami a dátumokkal való visszaélést illeti, erre azt lehet mondani a birtokomban lévő dokumentumok alapján, hogy abszolút fütyültek még a formalitásokra is, tehát teljesen lényegtelen volt, hogy legalább dokumentáltan rendben legyen a dolog. Ezzel nem foglalkoztak, mint ahogy azzal sem, hogy a megszűntnek nyilvánított, illetve felszámolás alá került volt lapkiadót teljesen megszüntesse, ezt bejegyezze a cégbíróság, és az újat úgyszintén bejegyezze. Párhuzamosan futottak a dolgok. Tehát az adminisztratív területre, a törvények betartására abszolút nem figyeltek. – Az újonnan alakult MSZP 1989-ben létrehozta a vállalkozásszervező és -kiadó egyszemélyes kft.-t, és ennek vezetője lett Nagy Imre, aki a KISZ Központi Bizottságának utolsó első titkára volt. – Az volt a szerepe, hogy egy kézben tartsa a dolgot, és még feltehetően az, hogy a befolyt összegekkel gazdálkodjon. És az is, hogy a befolyt összeg az MSZP számlájára eljusson, mint ahogy el is hangzott később a vizsgálóbizottság előtt, hogy feltehetőleg az MSZP 1990-es kampányköltségeit fogják ebből fizetni. De azt is cinikusan hozzátette akkor a nyilatkozó, hogy különben ehhez senkinek semmi köze. – Megszűnik egy lap, új tulajdonossal újra indul. Ez már egy másik lap tulajdonképpen, mert hiszen egy-egy szót a korábbi névhez hozzábiggyesztettek és azt mondták, ez már egy másik, új lap. De elgondolkodtató, hogy a régi előfizetőkhöz az új lapot egyik napról a másikra, azon-nal el tudták juttatni. A régi címlista alapján. – Ez az a pont, ahol a jó érzésű ember is azt mondja, hogy nagyon tisztességtelen lépés tör-

tént. Magyarul kifejezve: csalás, visszaélés. Ezt a volt MSZMP-s káderek, barátságok, kapcsolatok nélkül meg sem lehetett volna csinálni, hiszen valójában az történt, hogy a posta egyik napról a másikra az “új” szerkesztőségeknek kiadta az előfizetők névsorát. Itt szegte meg a törvényt a Magyar Posta, de ebben a vizsgálóbizottság elé hívott postaigazgatók semmi kivetnivalót nem találtak. Álságos módon azt hangsúlyozták, hogy mindez az előfizetők, az ügyfelek érdekében történt. Jóllehet az nem az ügyfelek érdeke volt, hogy választási lehetőség nélkül, tettszik-nem tetszik alapon továbbra az új lapot kapták. Itt az MSZP, illetve a szerkesztők és az egész ebben részt vevő társaság arra alapozott az olvasói szokásokat meglovagolva, hogy kihasználhatják a lakosságnak azt a tulajdonságát, hogy nem szeret ügyet intézni, nem fog mászkálni azért, hogy lemondja a régi előfizetést, nem fog elmenni az OTP-be, hogy az átutalást megszüntesse. A kényelemre, a bürokrácia utálására alapozva tették meg azt, hogy az előfizetőknek egyik napról a másikra eljuttatták, illegális módon, az új újságot. – Ebben az időszak már működnek az úgynevezett nemzeti pártok, van már MDF például. Hogy-hogy nem vették észre az akkori pártvezetők, hogy tulajdonképpen az egész ország nyil-vánosságát ily formában elveszik tőlünk? – Feltehetőleg észrevették, de a négy igenes szavazás előkészítése annyira igénybe vette őket, meg egyáltalán a választások kidolgozása, hogy senki nem gondolta azt, hogy az MSZP képes lesz ezt megtenni, amikor azt mutatja, hogy roppant híve a demokráciának. Lényegében az MSZP álságos módon azzal élt vissza, hogy az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon és más sajtó-megnyilvánuláson roppant demokratikusnak, roppant többpárt-szimpatizánsnak, piacgazdaság-szeretőnek tetette magát, Miközben a sajtóprivatizálás során mindezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyta, tehát abszolút a piaci érdekek figyelembe vétele nélkül hasznosította az MSZP lapjait. Hiszen megtehette volna azt is – már ha elfogadjuk azt, hogy ő a tulajdonos –, hogy pályáztatja ezeket a lapokat és minél nagyobb összegért adja el. Erre azonban nem így került sor. – Az Axel Springer tulajdonosi gárdáját itt Magyarországon konzervatív gondolkodásúnak tekintették. Ha ez így van, akkor hogy mehetett bele egy konzervatív gondolkodású tulajdonosi gárda egy olyan váltásba, ahol a régi kommunisták megmaradnak a helyükön, nevezetesen a megyei lapok főszerkesztői posztjain? – Azt tapasztaltam majd tízéves németországi tartózkodásom alatt, hogy az Axel Springer lapok nem kifejezetten konzervatívak. Ez egy tudatosan elültetett információ lehetett itthon. Félrevezető szándékkal hirdették, hogy az Axel Springer kereszténydemokrata, azért, hogy további vizsgálódások ne történjenek. Így az akkori ellenzék, illetve a vizsgálóbizottság munkája során már a nemzeti pártok is bizalommal tekintettek az Axel Springer és a többi német vállalkozó felé. De meg kell mondani, hogy a Beltersmann, a Népszabadság gazdája úgyszintén kiszolgálja az MSZP érdekeket. Még 1999 nyarán beszéltünk az eleki olajmaffiózó, Molnár László titokzatos haláláról, aki a helyi rendőrség szerint ugyan közlekedési baleset áldozata lett, ám édesanyja, Molnár Jánosné állítja, megölték. Szóltunk az akkori Vasárnapi Újságban a Békés megyei rejtélyes rendőrhalálokról is. A hivatalos verzió szerint mind az öt esetben öngyilkosság történt. De vajon milyen megfontolásból dug a szájába öngyilkossági szándékkal pisztolyt egy rendőr, miközben éppen eszik. Mert az egyik öngyilkosnak kikiáltott rendőrtiszt nyelőcsövében a halá-la utáni vizsgálat során ételmaradékot találtak. Az olajmaffia Békés megyei ténykedése bizony foglalkoztatja és módfelett nyugtalanítja is az ott élőket, hiszen az olajmosodákban százmilli-árdok tűnnek el. Pallag László, a Független Kisgazdapárt Békés megyei

országgyűlési képvi-selője tisztázó vizsgálatokat követel. 1996. március 31-én Eleken, máig tisztázatlan körülmények között meghalt Molnár László, aki a rendszerváltozás után az SZDSZ tagja lett. Azóta Molnár Lászlót olajszőkítőként, olajmaffiózóként ismerik. Pallag László szerint van-e összefüggés Molnár László halála, illetve tevékenysége és a Békés megyei rendőrök: Kuzma Mihály, Szabó András, Kovács László Zsolt, Szuvek János és Dénes Gábor halála között? – Kuzma Mihály nyomozott és vizsgálódott, nem csak olajügyekben, csempészügyekben, kábítószeres ügyekben, hanem vizsgálódott a kollégáik, a főnökeik mozgáskörét, kapcsolatait illetően a korrupciógyanús ügyekben is. Vizsgálat tárgyai voltak bizonyos vállalkozók, mondhatnánk maffiózók kapcsolatai a rendőrökkel, befolyásuk a rendőri vezetőkre. – Közbevetőleg idéznem kell a Napi Magyarország egyik számát, amelyben az olajszőkítéshez kapcsolódóan a következőt lehet olvasni: A szabad demokraták – és itt Elekről van szó, mert hiszen Ramasz István az SZDSZ eleki szervezetének elnöke adja ezt az interjút – az MDF-kormány megbuktatása céljából alakítottak ki kitűnő kapcsolatot az olajmaffiával. – Az elekiek tájékoztattak engem erről. Nyomon követtük az ottani eseményeket. Tavaly őszszel a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhivatalának vezetőjével kerültem kapcsolatba vagy vitába sajtón keresztül. Sőt odáig elment a dolog, hogy mentelmi jogomat is föl kívánták függeszteni. Akkor utaltam arra, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhivatala ne adjon nekem kitüntetést: az, akit az olajszőkítésben érdekelt SZDSZ-es körök segítettek ebbe a pozícióba. Ez óriási vitát és óriási botrányt váltott ki, vizsgálatok voltak egészen a Vám- és Pénzügyőrség országos felügyeleti szervéig, majd az általam leadott anyagokat megvizsgálva kaptam választ is. Ezt a választ valójában nem fogadtam el, de elértem azt, hogy a megyében kezdtek jobban odafigyelni a vámosok munkájára. Egyik rendkívül nagy lépés volt, amikor Badajon megfogták a gépkocsi-csempészeket, hat határőrt és egy vámtisztet le is tartóztattak. – Miképpen képzelhető el ön szerint, hogy egy párt, egy parlamenti párt, jelen esetben az SZDSZ-ről beszélek, kapcsolatba kerülhet az olajmaffiával? – Nagyon szomorú, hogy ez így van… – Így van? Tehát ön állítja? – Úgy tapasztaltam az elmúlt évek során, hogy igenis, van kapcsolatuk. A Futaki-szál az egyik biztos szál a megyében, rajta keresztül alakultak a dolgok. – Az ő felesége volt Molnár László védőügyvédje… – Valamint az Olaj Bt. jogi illetékese is, majd közreműködött a Miller Olaj Bt. átalakításában is, egy másik társaságba átvíve a vagyont. – Ekkor bukkan föl Ramasz Józsefné neve is. – Igen, de én szóvá tettem a megyei rendőrparancsnoknak egy képviselői meghallgatás során, a kapitányságon, hogy miképpen lehet az Molnár László halálával kapcsolatban, hogy a baleset utáni éjszaka beviszik a Mercedest a gyulai rendőrkapitányságra, és az onnan másnap eltűnik. Valaki elviszi. Miközben még arra sem volt idő, hogy megvizsgálják a gépjárművet,

ugyanakkor az olaj-érdekelt felek képviselői megkeresik Molnár László testvérét, bizonyos váltókat mutatnak be, Molnár László tartozásait, és ennek fejében kérik a gépkocsit. Molnár László testvére azonnal jelentkezik a Vám- és Pénzügyőrségnél, segítséget kér, majd a baleset éjszakáját követő délelőtt kimennek Gyulára, hogy megvizsgálják a gépkocsit, és már nem találják ott. Ezt nagyon szigorúan jelenteni kellett volna, és magának a megyei Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhivatala vezetőjének kellett volna azonnal feljelentést tennie az esetleges rendőr közreműködőkkel szemben. – Az eleki olajügyben, az olajszőkítésben több milliárd forint fordul meg, és ha itt ilyen hatalmas pénz van, és ekkora visszaélés, akkor hogy kerülhet ennek, majdhogynem a közepébe – még egyszer hangsúlyozom – egy parlamenti párt, a Szabad Demokraták Szövetsége? – És ők tetszelegnek jelenleg kritikusként, ellenzéki pártként, és fogalmaznak meg olyan kritikákat, amik nagyrészt valótlanok. Ez tényleg elfogadhatatlan. És nemcsak az SZDSZ-t érintették az olajpénzek, hanem az MSZP-t is. Ezekre a pénzekre működésük során szükségük volt, valamint ezekből különböző cégeket hoztak létre. A demokrácia bajnokaiként nyilatkoznak ország-világ előtt, közben a háttér tele van korrupcióval, mocsokkal, piszokkal. A nyilvánosság fölhasználásával szeretném elérni azt, hogy egy teljes körű vizsgálat folyjon le Békés megyében, központban a rendőrség, a rendőri vezetők és a korrupció felszámolása. Hiszen a kormányprogramban a szervezett bűnözés elleni harc kulcskérdésként szerepel a választók előtt. – Ön levelet írt a Fővárosi Főügyészségre, Bócz Endrének, amiben megemlíti, hogy tisztázni kellene Gál dandártábornok úr szerepét, aki abban az időben Békés megye rendőr-főkapitánya volt, most pedig a Belügyminisztériumban dolgozik. – Jelenleg a rendvédelmi szervek hivatalvezetője a Belügyminisztériumban. – Eszerint neki kell kivizsgálni, hogy mi történik a rendőrkapitányságokon, tehát azt is, miképpen halt meg az öt Békés megyei rendőr. – Amikor meghalt Kuzma Mihály, akkor Gálnak azonnal kifogást kellett volna jelentenie önmaga ellen, és kérni, hogy az ügyet más vizsgálja. Akkor lett volna igazán tiszta az ügy. Ugyanis Kuzma Mihály velük szemben is fellépett, és a kifogásokat, a vizsgálati anyagokat megküldte az Országos Rendőr-főkapitányság illetékes szervének. Tehát a bizonyítékok folyamatosan jöttek föl Budapestre. – Akkor ki volt az országos rendőr-főkapitány? – Ha jól tudom Pintér Sándor, a jelenlegi belügyminiszter. A belügyminiszter úrnak tudni kellett volna azt, hogy Gál László ideje alatt mik történtek Békés megyében. A beadványomban kifogásként említem az elfogultság bejelentésének elmulasztását, kötelező intézkedések megtételének elmulasztását. Hivatali bűnpártolás és korrupció gyanúja miatt történt a feljelentés. Tehát az általam az ügyészségre leadott beadványokban mindenütt tetten érhető az, hogy nem jelentett elfogultságot Gál László ezekben az ügyekben. Ezek közül legsúlyosabb a Kuzma-ügy. Akkor lett volna tiszta a vizsgálat és elfogadható, ha más megyét kér fel a vizsgálat lefolytatására. De megvan az oka annak, hogy ez nem így történt. Gál tábornoknak elfogultságot kellett volna jelentenie a beadványban lévő többi ügyben is, mint például a Hidasháti Rt. ügye, amelyben az igazgató ellen bűnvádi eljárás folyik, miközben a kommandósok vadásznak a Vadászkertben, szórakozni járnak a bélmegyeri vadászkastélyba, kártyáz-

nak, teniszeznek, itókáznak, csajoznak – elnézést – szexelnek. A Fási-ügyben is ezt kellett volna tennie a tábornoknak. – Fási úr a hazai szépségkirálynő-választás atyja. – Igen, sőt tovább megyek! A mostani rendőrségi vizsgálat során is elfogultságot kellett volna jelentenie Gál Lászlónak és önként fölállni a székből. Mindaddig, amíg meg nem történik a vizsgálat vele kapcsolatban, valamint a vezetőtársaival szemben. Az volt a cél, hogy egy kézben összpontosítsunk és megakadályozzuk a szervezett bűnözés elleni harcot. Ha ezt nem teszi meg, és nem áll fel, akkor én szólítom fel arra, hogy tegye meg. Én kerestem meg levélben a belügyminiszter urat, kérve őt arra, hogy állítsa fel az ügyészségi vizsgálat idejére, és a parlamenti vizsgálóbizottság idejére is, mindaddig, amíg nem tisztázódnak a dolgok. Úgy tudom, hogy azok az emberek, akik a Békés megyei kapitányságon dolgoztak, korábban eredményesen léptek fel a Bács-Kiskun megyei hasonló korrupciós ügyekben is. Most mások dolgoznak ott helyettük. Ebben a kezdeményezésemben segítségül hívom a kormányt, a kormánykoalíciót azért, hogy a szervezett bűnözés elleni harc menjen és működjön, és megtudjuk, hogy hova nyúlik vissza a bűnözés, mit kell itt tennünk. És tudni akarjuk azt is, hogy kik azok, akik ebben a kérdésben a háttérben ott voltak és mozogtak. – Önnek mentelmi joga van, tehát egyfajta védettsége is. De ez a mentelmi jog a golyókkal szemben nem védheti meg. – Én azt mondtam, ha a képviselő-társaim nem sorakoznak fel mögém, ha hallgatnak, akkor vagy érintettek az ügyekben, vagy gyávák. A képviselőséggel vállaltuk az ezzel járó feladatokat. Amikor a választópolgárok megkerestek, amikor Karancsi Tibor kiterítette azokat az ügyeket, amiket én előző évben a Vám- és Pénzügyőrség kapcsán felvetettem, többen megállítottak: hallgatsz Laci? Nem szólalsz meg? Meg fogsz szólalni? Elvárjuk, hogy ne hagyd, legalább te állj már ki ezek ellen, és mindent tegyél meg, hogy felszámolják a bűnszövetkezeteket. Úgy néz ki, hogy ez a kezdeményezés rendkívüli elismerést váltott ki a közvéleményben, elismerést váltott ki a miniszterelnök úr sajtótájékoztatón való bejelentése, amikor azt mondta, egészen a gyökerekig, az olajszőkítésig le kell menni, és kéri a vizsgálatok eredményét. Megküldtem minden anyagot a miniszterelnök úrnak, hogy tájékoztassam arról, hogy mik a kifogásaim, mit küldtem a Fővárosi Főügyészségnek, mit küldtem a belügyminiszter úrnak, és kértem őt, segítsen abban, hogy a vizsgálat ideje alatt olyan ember ne lehessen ott, felügyelve a vizsgálatot, akiről szól a vizsgálat. Tudom, hogy a másik oldalról minden eszközt felhasználnak arra, hogy ezt a polgári kormánykoalíciót megbontsák. Tapasztaljuk ezt mi is, mindenféleképpen éket akarnak verni közénk. Éppen ezért mindenkinek, a kormánykoalíción belüli képviselőknek, minisztériumi vezetőknek, minisztereknek, mindenkinek, ebben a kérdésben egyöntetűen fel kell állni. Ez az ország jövőjét jelenti. A rendőrség megtisztítása súlyos kérdés. Nemcsak Békés megyéről van szó, hanem a többi megyéről is, sőt a fővárosról is. Kaptam értesítést Szegedről, hogy egy jugoszláv vállalkozó összepakolt és tele műkincsekkel meg akart lépni az országból. Két kocsi át is ment a határon, a harmadik kocsi a vámosok váltása miatt fennakadt a vizsgálaton. Tehát látszik az eredmény, csak nem mindenki dolgozik egyformán jól a szervezett bűnözés ellen. Tisztességesnek tartom a rendőrök többségét, az ügyészek többségét, a bírák többségét, de a korrumpálható kisebbséget fel kell számolni! A korrumpálható kisebbség kezéből ki kell venni a hatalmat, hogy a megtisztulás ne csak szó legyen, meg is történjen!

A KÜLFÖLDI ÁLLAMADÓSSÁG KIALAKULÁSA Fekete János szelleme itthon tovább él – Egyes közgazdászok szerint ma Magyarország külső államadóssága húszmilliárd dollár, bruttóban. A kölcsönfelvétel, az ország igazi eladósodása 1982-től számítható. De ha már kimondom ezt a dátumot, akkor egy nevet is mellé kell tennem, Fekete Jánosét, aki a kölcsönfelvételben teljhatalmú úr volt Magyarországon. Mit tudunk Fekete Jánosról? – 1957-től, a forradalmat leverő kormány egyetlenegy bizalmasa bankárvonalon Fekete János, aki Kádár János legközvetlenebb munkatársa. Kádár évente két napot, tavasszal és ősszel vele töltött Magyarország pénzügyi helyzetének megtárgyalására. Ugyancsak Fekete János volt az összekötő a nyugati pénzvilág és hazánk között. Ő a szocialista Magyarország egyes számú pénzügyi embere. Hogy ki volt az elnök, bankelnök, egyéb, ez már teljesen indifferensnek számított. – Mármint a Magyar Nemzeti Banknál. – A tényleges hatalom Fekete Jánosé volt, talán még azt is mondhatnánk, hogy hatása jelenleg is él, hisz az általa kinevelt bankárok kerültek utána a kereskedelmi bankok élére. A CIB Banktól kezdve, hisz 1982-től a kereskedelmi bankok létrehozását nagyon kemény káderpolitika előzte meg. Itt János bácsi volt a legerősebb. – Fekete János egy interjújában a következőt mondta: valaki említette neki, hogy ha ő olyan sok bűnt követett volna el a rendszerváltozás előtt pénzügyileg, mint amiről nálunk beszélnek, akkor ő nagy bajban lenne most 1999-ben. De mivel vele nincs baj, mondta, ez azt is bizonyítja, hogy ő semmi rosszat nem tett ennek az országnak. – A pénzügyi világ azokat az embereket soha nem hagyja cserben, akik eredményeket hoztak nekik. Nyilvánvaló, hogy a titkosított bankrendszerbe nemhogy a magyar állam bűnüldöző hatóságai, de még a politikusai sem láttak bele. Annál okosabb volt a Nemzeti Bank volt alelnöke, minthogy magának kelljen úgymond lopni, ezért hozták létre a kereskedelmi bankokat, és azért volt annak vezérigazgatója, igazgatója, ügyvezető igazgatója, igazgató tanácsa, hogy ők hajtsák végre ezeket a piszkos munkákat. Ez talán történelmünk egyik legsötétebb időszaka, mert a külső és belső államadósság ebben az úgynevezett nagyon okos politikában elérte a tízezermilliárd forintot. Ennyi a minimális, ebben még a magánszemélyek és a vállalatok fölvett adóssága nincs is benne. Ez lehet kicsit több is, egy pár milliárddal. Az viszont teljesen bizonyos, hogyha csak a minimális kamatot fizetjük is ebben az inflációban, ebben a csúszó forintleértékelésben, akkor ennek az összegnek csak a kamatterhe egy évben legalább ezermilliárd forint. Azt kell fölfogni, hogy költségvetésünknek körülbelül az egynegyede mindig a kamatra megy el. – Nézzük meg, a hitelfelvétel után mi marad Magyarországon? – Ha egy szóval akarnám kifejezni: az adósság. A fölvett hitelek fölhasználását mindig a Világbank szakemberei ellenőrizték. Ehhez kaptak megfelelő támogatást a könyvvizsgáló cégek, természetesen ezt pénzért, 10-15 százalékért végezték évente. Az újsághírekben csak azt láttuk, hogy itt vannak a Világbank szakemberei, de arra nem gondoltunk, hogy az általuk megismert adatok egyúttal a magyar gazdaság belső adatait is rögzítették. Ezek alapján privatizálták a magyar nemzeti vagyont, ezek alapján történt meg a bankkonszolidáció. Szinte fölfogha-

tatlan, de igaz, hogy a hitelből mi még kifizetjük a szakértőnek álcázott hitelezőket is. Van olyan fölvett világbanki hitel, mint ahogy az Egészségbiztosítónál történt, hogy a negyvenötmillió dollár fölvett hitelből tízmillió dollárt már szakértőre, tolmácsolásra, utazásra, egyebekre elköltöttek, és a világon semmi nem valósult meg a fölvett hitelből. Itt vetődik fel egyébként a hitelt adó felelőssége is, mert tudják, hogy a pénz Közép- és Kelet-Európában sok helyen magánzsebekbe vándorolt. – Akkor lehet úgy fogalmazni, hogy ha Magyarország fölvett egy meghatározott összegű hitelt, és itt most az 1982 és '90 közötti időszakról beszélek, akkor annak mondjuk húszharminc százaléka eleve visszavándorolt abba az országba, majdhogynem abba a bankba, amelyik a hitelt adta, mert a szakértők rögtön visszavitték innen a pénzt, miközben nem is végeztek szak-értői munkát? – Minden esetben a magyar szakemberek végezték el a szakértői munkát, csak a számlázás történt természetesen a nagy nyugati cégeknél. Mindig azt mondta Nyugat is és a mi politikánk is, hogy azért adósodtunk el, mert túlfogyasztottunk. Nem azért adósodtunk el! Magyarország belső fogyasztása soha nem volt arányban a létrehozott teljesítménnyel. Az igazi probléma az, hogy a kereskedelmi bankrendszeren keresztül a fölvett hitelek jelentős része, ismételten mondom, magánzsebekbe vándorolt. – Nézzünk meg egy speciális adósságfajtát. A Szovjetunió fölbomlása utáni, úgynevezett átvál-lalt orosz államadósságot, amely az indulása körül olyan kétmilliárd dollár körül volt. – A felét Jelcin elnök ittléte alkalmából már áruban törlesztették, és utána körülbelül 900-950 millió dollár maradt, ami orosz államadósságként Magyarországon jelentkezett. Külön csapat alakult, akik majd ezt az orosz államadósságot kezelni fogják. Ilyen például a Társaság a Keleti Piacokért. Ebben részt vettek az MSZP vezető politikusai: Hujber Ottó, Pál László, Máté László, akik ezt a kvázi rossz hitelt ugyanabban a rendszerben – mert azt mondták, az oroszok nem akarják megadni – hajlandók a legjobb feltételekkel biztosítani hazánk részére. Amit tehát nem hadianyagban teljesítettek, és nem a Honvédelmi Minisztériumon keresztül kaptunk meg MIG 21-esekben és egyebekben, annak a maradék összegét ez az érdekcsoport “le akarta nyúlni”. Sikerült is belőle zsebre tenni pár milliárd forintot, de összevesztek rajta. Ekkor robbant ki az olajbotrány, ekkor robbantak ki Dunai Imrének, Pál Lászlónak a viselt dolgai. Itt már az MSZP-s érdekcsoportok egymásnak is betartottak, ez miniszterváltásokat eredményezett, majd az olajügyben ezek az érdekcsoportok sok súlyos bűncselekményt követtek el. Az olajügy ebben az államadósság gondban-bajban keletkezett, a legjobb megoldás az lett volna, ha az orosz állami vállalat a magyar, az akkor még teljesen állami vállalat, a MOL részére teljesít bartell-megállapodás formájában. Akkor viszont nem nyertek volna rajta a tisztelt urak, ezért a MOL és az orosz importőr közé magánszemélyeket kellett beiktatni, akik a közvetítői jutalékból is rendkívüli módon megéltek volna. Az, hogy az egész 950 millió dollár jelentős része nem került át '94 és '98 között magánzsebekbe, a belső marakodásnak köszönhető – Tudunk neveket mondani? Korábban ezzel összefüggésben említette például Berecz János nevét is. – A Társaság a Keleti Piacokért szervezetben több százfős csapat van, természetesen Berecz János is benne van. Ez a “keleti piac” Kapolyi Lászlótól kezdve arra szakosodott, hogy a régi elvtársi-baráti kapcsolatok információira épüljön. Az új kormányzatnak, az Antallkormánynak semmilyen hasznosítható keleti kapcsolata nem volt. A régiek viszont baráti,

üzlettársi kapcsolatban voltak a felbomlott szovjet birodalom vezető pozíciójú embereivel. Ez egy nagyon fontos momentum, mert nemcsak Magyarországon történt az állami tulajdon ilyen módon való “kiprivatizálása” és az állami javak eltüntetése. Ugyanez történt a fölbomló Szovjetunióban, de nagyságrendekkel nagyobb csalásokkal. – Megint szóba került egy név, Kapolyi Lászlóé. – Az ő keleti kapcsolatai jelenleg is nagyon erősek, nemcsak az úgymond kormányzati, hanem az úgynevezett tudósi kapcsolatai is. – Mennyire gazdag ember Kapolyi László? – Legalább Máté László mértékű a gazdagsága. – Ez pedig, mint ahogy említettük már, negyvenmilliárd forint körüli. – Meggyőződésem, hogy Kapolyi László e körüli részvény és egyéb tulajdon boldog birtokosa. – És ez hogy jött össze? – A kapcsolatok, amelyek keleti irányban nagyon erősek voltak, pénzzé változtak. Ez a pénz pedig nem kis pénz. Százmilliárd forintokban mérhetők. – Térjünk vissza a bevezetőben említett Fekete Jánoshoz. Említette, hogy a mai bankszakemberek jelentős része Fekete-tanítvány. Kikről van szó? – Itt most megnevezhetnénk a CIB-bank elnök-vezérigazgatóját, Zdeborszky Györgyöt, az Agrobank Kunos Pétere természetesen szintén tanítvány, Surányi György, Bokros Lajos is atyai mesterének tekinti Fekete Jánost, de Medgyessy Péter is. A Magyar Fejlesztési Bank elnökeként Medgyessy a fő tanácsadójának Fekete Jánost jelölte a '94 utáni időben. Miután ez idáig megalakultak a kereskedelmi bankok a Postabankig bezárólag, ezáltal valamennyi megnevezett személy ma is tanítómesterének Fekete Jánost tartja. – Akkor Fekete János szelleme, gazdasági szellemisége a tanítványokon keresztül él tovább? – És még évtizedekig élni fog. Ő mindenkor úgy tartotta a nyugati bankvilág érdekeit szem előtt, hogy meg is tudta magyarázni: ha nem így teszünk, akkor Magyarország hitelt sem fog kapni. Jelezték is a nyugati bankok a Világbanknak, hogy ők csak Fekete Jánossal óhajtanak beszélni. Ő nemcsak a Világbanknak, hanem például az osztrák bankelnöknek, Androsnak is személyes barátja. A pénzvilág első számú letéteményese ő volt. Ez még évtizedekig így lesz. Azt tudom mondani, hogy a magyar bankrendszerből minimálisan 4000 milliárd forint tűnt el 1982 óta. Ha ezt inflációval számoljuk, legalább tízezermilliárd forint tűnt el ez idő alatt. – Fekete János ma mit csinál? – Magyar-ausztrál állampolgárságú, minimum két hazája van már. Ha nem három. De azzal a harmadik országgal – Izraellel – nincs kiadatási egyezményünk.

LOPTAK, CSALTAK… Húszezermilliárd forint és ami mögötte van – Társadalombiztosítási pénzek és közszolgálati televízió, Technomark és Nádor 95, Agrobank és Pillér, Conexus és Globex – fejezetcímeket soroltam Tellér Gyulának az egyik napilap sorozataként olvasható írásából, amelyben a közelmúlt gazdasági visszaéléseit elemzi. A szerző 1990-es árfolyamon ezermilliárdra becsüli az állam privatizációból adódó veszteségét, amely ma mintegy nyolcezermilliárd forintot jelent. Egyes közgazdászok állítják, hogy csak az olajszőkítésből származó veszteség ötezermilliárd forintot tesz ki. Ez testvérek között is tizenháromezermilliárd forint. Dr. Kőrösi Imre, az Agrár Munkaadók Szövetségének elnöke, a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttműködési Szövetségének tagja, aki egyébként a magyarországi maffiavilággal régóta foglalkozik, sőt annak fenyegetettje, egyetért ezzel a számadattal, vagy esetleg kevesli, netán túlzónak tartja becsapottságunkat? – Gyakorlatilag mintegy nyolcezermilliárddal, a nemzeti vagyon privatizációs összegével növelendő az iménti összeg, tehát mintegy húszezermilliárd forintról van szó. Ez a húszezermilliárd megoszlik olajmaffiára, szesz- és gabonamaffiára, a legnagyobb bankmaffiára, a brókermaffiára, az ÁFA-maffiára, az export-támogatás visszatérítési maffiára, valamint az eltűnt nemzeti vagyonra, a privatizációnak nevezett tolvajlásra. Tehát ez inkább húszezermilliárd forint, amit számszerűen bizonyítani is lehet. Nyilvánvaló, hogy ekkora összeg, ami közel ötéves nemzeti jövedelmünk, hihetetlen károkat okozhatott úgy a politikában, mint a közigazgatásban. – Hány és hány embert lehetne igazán boldoggá tenni anyagilag, ha nincs ez a korrupció… – Az államilag menedzselt maffia 1989-ig működött, később, a “rendszerváltást” követően, megerősödött mint tulajdonos. Létrejöttek – a parlamenti jogalkotás által – a szakosodott maffiát segítő törvények, amelyek a kilencvenes évek elejétől kilencvennégyig a jövedéki törvényeken, a halasztott vámfizetési törvényeken keresztül legalizálták a tolvajlást. A liberalizáció címén behozott és ki nem fizetett árumennyiség is őket támogatta. A bankkonszolidációról pedig ne is beszéljünk, mert azért több száz évet kellene a bankároknak adni… Ezek akkora összegek, hogy ki sem szabad mondani szinte. Húszezermilliárd forint! De ami még növeli a bajt, hogy ennek hatása évtizedekre előre nyúlik. Ezzel ugyanis nem csökkent a magyar államadósság, hanem a külső és belső államadósság mintegy megnégyszereződött az elmúlt tíz évben. Akkor, amikor a nemzeti vagyont egyúttal el is tüntettük. – Ön azt mondja, hogy 1989-90-ben a törvényalkotás adott lehetőséget a liberalizálás közreműködésével arra, hogy ez a rablóhelyzet kialakuljon. De 1990-ben Kőrösi Imre az MDF színeiben ott ült a parlamentben, képviselőként. – Elég hamar fel is lázadtam. 1991 őszén volt az első ilyen tiltakozásom, s akkor elmondtam, hogy rosszak a törvényeink: rossz a pénzintézeti törvény, a korrupció ellenes törvény. Megkérdeztem, hogy miért kell nekünk, képviselőknek a munkát azzal kezdeni, hogy amnesztiát adunk a bűnözőknek. Egy idő után ugyanis ez látható volt. De a közigazgatás, ahol az igazi korrupció van, kétségkívül rengeteg jó szándékú, tisztességes képviselőt, tanárt, orvost és a képzetlen politikust félrevezette. Akiket pedig nem tudott félrevezetni, az kizáratott. Mint én is. – Nyakon lehet csípni a korrupciót? Nyakon lehet csípni a húszezermilliárd forintot elherdá-

lókat? Végig tudunk-e vezetni egyetlen folyamatot, hogy minden érthető legyen? – El tudom mondani, hogy hol működik a kerozinmaffia több százmilliárd forinttal, tudom, hogy hol van az olajmaffia központja a MOL Rt. kétféle árképzésével. Tessék elővenni a MOL Rt. éves mérlegeit, tessék elvenni a TIK-készleteket, hogy használta föl úgy a Magyar Honvédség… – Milyen készletet mond? – A tartalékgazdálkodásnak az olaj- és egyéb energiakészlete. Tehát ezek tetten érhetők, csak azt az egyet kell tudni, hogy aki tetten éri, az vagy eltűnik, vagy egyéb más, nagyon súlyos dolog történik vele. – Hogy történt akkor ennek a tartalékkészletnek a felhasználása? Ez a történetünk a kilencvenes évek elején kezdődik. – Nem akarok néven nevezni most még senkit. Harmincezer tonna kerozin beérkezik a telephelyre, ahol a tiszt elvtárs azonnali hatállyal minősítteti. A leminősítés tíz percig tart. Az egész készlet, mint meg nem felelő energiahordozó kerül leselejtezésre, ára három forint kilónként. Tessék kiszámolni, egy kiló 1,12 literrel egyenlő. Az ára literenként hatvan forint. A bróker még aznap elszállíttatja Debrecenbe, Szolnokra vagy máshová. Gyakorlatilag három forintból ötvenhét forint hasznot csinál azonnal a rossz leminősítéssel. Ezek a csalássorozatok a Napnál világosabbak. Elő kell venni a könyveket, a megszüntetett nyomozások jegyzőkönyveit. Hogy ha összeadják…, nem kell ide különösebb parlamenti vizsgálóbizottság. Tessék berendelni az illetékeseket, hiszen az ügyletek bizonylata jelenleg is megvan. – A legnagyobb üzlet a mögöttünk lévő tíz évben az olaj volt? – A szeszmaffia legalább ekkora “eredményt” hozott, működésük és egymásba átmosódásuk szinte azonos nagyságrendű. De a legnagyobb “üzlet” természetesen a banki pénzmosás, a brókercégek csalássorozatai, az összeszedett pénzek megcsapolása, majd értékének ötszörösére-hatszorosára emelkedése. Ez legalább akkora ügy volt. A legnagyobb kár azonban – reálértékben – a nemzeti vagyon úgynevezett privatizációval történő átjátszása. Ez körülbelül nyolc-kilencezermilliárd forint veszteséget okozott mindannyiunknak. – Azt nyilatkozta a közelmúltban műsorunkban Tellér Gyula, a miniszterelnök egyik tanácsadója, hogy a bankkonszolidációval, amely hatszázötvenmilliárd forint körül lehetett, a pénz egyharmada magánzsebekbe vándorolt. – Kicsit nagyobb a szám, mint egyharmad, közel a fele, de hogyha megnézzük az ebből következő felszámolási eljárásokat és az alultőkésített cégeket, akkor legalább ezerkétszázmilliárd forintba került nekünk a bankkonszolidáció, plusz annak az értékvesztése. Mert a bankkonszolidáció csak egy része a vagyon konszolidációjának. Tehát a bankkonszolidáció révén mintegy nyolcszázmilliárd forint vándorolt illegálisan magánzsebekbe. – Nézzük az olajmaffiát, a szeszmaffiát, a bankkonszolidációt, a mögötte lévő maffialehetőségeket. Találunk közös nevezőt, közös személyeket? – Tökéletesen azonosíthatók, ismert személyek voltak. Még az MDF-kormány idején alakult ki az igazi úgynevezett MSZP-s maffia, tehát Máté Lászlóék, Szekeres Imréék csoportja, akik

akkor gazdagodtak meg igazából, akik mellesleg kiépítették maguknak a magán titkosszolgálataikat, a Postabank-maffiát. Ebben az ügykörben körülbelül ötszázmilliárd forint tűnt el, nemcsak a Tellér által említett föltőkésített százötvenmilliárd forint. Tetten érhető tehát ez a kör. Ha megnéznénk a magyar cégjegyzéket és az off-shore cégeken keresztül kivándorolt pénzt, akkor körülbelül harminc-negyven emberrel kellene csupán számolnunk. Az ő aktív vagyonuk tíz és harmincöt-negyvenmilliárd forint körül van. – A privatizáció időszakában miféle lehetőségek adódtak a pénz illegális zsebretételére? – Fel kell venni bankkölcsönt, mérhetetlen olcsóra le kell értékelni a vagyont, a bankkölcsönt pedig nem kell visszafizetni. – Akkor csődbe megy a cég? – Természetesen csődbe megy a cég, és fölszámoláson keresztül nulla forintért a régi főnökség megvásárolja. Ez egy kitalált út, erre hozták létre a fölszámoló cégeket. Tessék megkérdezni esetleg Máté Lászlót, hogy kell ezt csinálni. Ő tudja. – De ha ez ennyire világos, akkor miért nem tudjuk nyomon követni? Kinek az érdeke, hogy mindez ne derüljön ki, hogy a szálakat ne lehessen elvarrni? – A mai közigazgatás kötődik a régi nómenklatúrához. Az új politikai erő, mire fölismerte egyáltalán, hogy minek a részese – miközben azt hiszi, hogy aktív szereplője, de valójában szinte passzív szemlélője –, már körbe is veszi a maffia őket. Ezek az úgynevezett nagypénzű emberek, és sajnálatos módon egyúttal meg is kenik, korrupttá teszik az átvert politikusokat, a közigazgatásban dolgozókat. Amikor pedig a közigazgatás korrupttá válik, onnantól kezdve semmi nem derülhet ki, tudniillik nem rendőrségi feladat a szervezett bűnözés fölszámolása. Ezt a nyilvánossággal és a törvények végrehajtásával lehet csak fölszámolni, de azt is kell tudni, a magyar sajtó legalább olyan korrupt, szennyezett, mint maguk a politikai erők vagy a maffia. – Mivel bizonyítja? – Egy teljesen törvénytelen privatizációval, ami 1989-ben kezdődött. Emlékezünk ugye az Axel Springerre, amikor a megyei napilapokat privatizálták?! Ugyanaz a vízfejű sajtó uralkodik most is, amely uralkodott a Lakatos-Berecz kettős idejében… – Lakatos Ernőre gondol? – Igen, igen, igen. Ugyanez az átvilágítatlan III/3-as maffia uralkodik jelenleg is, és vonyít abban a szent pillanatban, ha közülük pár senkihez hozzányúlnak. Az a baj, hogy a sajtó ma még meg sem kérdezte, hogy hova tűnt a nemzeti vagyon. Nyilvánvaló, hogy nem, mert részese, cinkosa, vagy talán még kedvezményezettje is a vagyon elherdálásának. CSŐDÖK ÉS KONSZOLIDÁCIÓK Fehérgalléros bankrablók – “Én már annak idején megmondtam, hogy baj lesz itt, ha Kádár apánk lehunyja a szemét, csak a Gyuláék jönnének már vissza! Mit ugrál ez a majom itt a harminchat évével?” – mond-

ta, hörögte, üvöltötte az utcai árus. Nyakán kidagadtak az erek, fújtatott, indulatában levegő után kapkodott. Néhányan megpróbáltak a forgatagban hozzászólni, vagy legalább bekapcsolódni, de a szitokáradat elnyomott minden más hangot. Az ő figyelmébe ajánlom elsősorban a most következőket. Csillognak az újonnan felépített banképületek, suhannak a csöndes járású liftek, mobiltelefonoznak a csokornyakkendős urak, elénk tárul a magyar bankvilág. Nyilvánosságra került egy bankvezér havi jövedelme, fölhördült az ország, amikor meghallották, hogy nyolcmillió forint fölött van. – Ő a rosszul fizetett bankárok közé tartozik, a kereskedelmi bankokban a jövedelem ennél lényegesen magasabb. Ez a jövedelem egy középszintű bróker fizetése. Ez a bankvezér alulfizetett a bankszakmában. Tudomásul kell venni, hogy ennél legalább ötszázan sokszorosan többet keresnek. – Mennyi ez a “sokszorosan”? – Hogyha részvényben veszik ki a fizetésüket, mint erre több példa volt: az OKHB-nél, a Hitelbanknál, egyebeknél, és miután a részvény értéke a bankoknál a privatizáció után megtízszereződött, akkor ez a sokszorosa, mondhatni húszszorosa, harmincszorosa is lehet. Ismerünk olyan bankárt, aki két nap alatt keresett hatszázmillió forintot a részvény-trükkökkel. Ez már azért vérlázító. – És akkor tegyük mellé azt, hogy most arról vitatkozunk, huszonötezer vagy huszonötezerötszáz forint legyen-e a minimálbér. – Felháborító, hogy a minimálbér és az átlagkereset milyen szinten van Magyarországon, és milyen mértékben szipolyozták ki az országból a keletkezett értékeket. A magyar bankrendszer fölépítése és annak a károkozása több mint ötezermilliárd forint az elmúlt tíz évben. Számokkal bizonyíthatom. – A magyarországi privatizációnak és ezzel együtt az állami tulajdon kiárusításának alapjait a magyar bankoknál kereshetjük? – 1982-ben döntés született a kétszintű bankrendszer kiépítésére. Ez hihetetlen nagyságrendű összeget emésztett fel, az infrastruktúrával együtt nyugodtan mondhatunk ezermilliárd forintot, s ez még alábecsült szám. Ha azt nézzük, hogy a kétszintű bankrendszer által ellenőrizhetetlen kereskedelmi bankrendszeri tevékenység alakult ki, amely teljes privatizációjából szinte nulla forint érkezett a magyar államkasszába, a kiáramló összeg pedig négy-ötezer milliárd forint, akkor ez az 1983-tól kiépülő bankrendszer, valamint a szintén elkótyavetyélt biztosítási rendszer egy egész éves nemzeti jövedelmet elvett az országtól. – Nézzük meg két bank privatizációját: az Országos Kereskedelmi és Hitelbankét és a Hitelbankét. – Mindkét banknál 1995 májusában közgyűlést hívtak össze az iszonyatos károkra, a rossz portfolióra való tekintettel. Tizedére csökkentették a jegyzett tőkét, ami az egyiknél negyvennyolcmilliárd forint volt, a másiknál hetvenhétmilliárd. Tehát az OKHB-t 4,8 milliárddal jegyezték '95 május óta a Horn-kormány idején, a másikat 7,7 milliárdon. Innentől kezdve a hozzáértők tudták, hogy itt privatizációra kerül sor, ami meg is történt egy jó fél év múlva, és “dicsőséges” módon jelentették be a Parlamentben, hogy kétszázhúsz százalékon kelt el a két

bank. A valóságban azonban ez a Hitelbanknál huszonkét százalék. Ez egyszerűen becsapása a közvéleménynek, a saját képviselőinknek is, hiszen a képviselőktől tudom azt, hogy ez mekkora siker volt. Mondtam nekik fél évvel ezelőtt, hogy nézzétek meg, lapozzátok fel a közgyűlési jegyzőkönyvet, aztán majd rájöttök, hogy mekkora siker is ez. – Rakjuk egymás mellé a számokat még egyszer. Tehát a Hitelbank jegyzett tőkéje 1995-ben 77,5 milliárd forint, ezt tizedére csökkentik, 7,7 milliárd forint lesz belőle, és eladják 14-15 milliárd forintért. De mekkora a valóságos értéke ekkor a Hitelbanknak? – A jegyzett tőke és az alaptőke soha nem fedi a valóságos értéket, ami rendszerint négyszerese, ötszöröse ezeknek a bankoknál. Minimálisan négyszerese-ötszöröse. Tehát itt háromszázötvenmilliárdra nyugodtan lehet taksálni a bank értékét, mert ha az infrastruktúrát nézzük, tehát a benne lévő ingatlanegyüttest, a hozzá kapcsolódó pénzmozgást, a mérleget, a hozzá csatolódó üzleti lehetőségeket, ez ennyi. S még azt is megkockáztatom, hogy ez a háromszázháromszázötvenmilliárd is nagyon alábecsült könyvszerinti érték. Minden egyes privatizáció, ami a nagy elosztórendszerek, a kereskedelmi bankok vagy éppenséggel a biztosítási rendszerünk odaadását sikertörténetként jellemzi, az a valóságban azt jelenti, hogy egy alulbecsült, kifosztott és papíron értéktelen céget adunk oda, aminek az értéke viszont, mikor az új tulajdonos idekerül, egy év alatt megtízszereződik a tőzsdén. De ez a történet nem egyedi és nem csak a bankoknál fordul elő. Az EGIS Gyógyszergyár is egy év alatt meghétszerezte az értékét, hisz a magyar tőzsde ebben az időben a befektetők paradicsoma volt, sajnos nem a magyaroké, hanem a szélhámos nyugati befektetőké. – Mielőtt a jegyzett tőkét csökkentették volna, mielőtt a privatizációra sor került volna, ezek a bankok konszolidáción is keresztülestek, tehát állami pénzzel följavították őket. – Sajnos az Antall- és a Boross-kormány nem tudott mit kezdeni a bankokkal, ezért mintegy háromszázkilencvenmilliárd forinttal konszolidálta a banki menedzsment által elkövetett galádságokat. De ezt nemcsak a banki menedzsment követte el, hanem a hozzá csatolódó nómenklatúra is. Ezáltal ez a bankrendszer, ami ilyen olcsón kerül átadásra – adásvételt szándékosan nem mondok –, előtte már közel négyszázmilliárdot fölemésztett 1993-94-ben. Ezzel azonban még nem fejeződött be a bankrendszer átvilágítása, hisz a legkorruptabb bankokról még szót sem ejtettünk: a Postabankról, a Trigonbankról és a CW Bankról. Ezeknek a korrupt kihelyezései sok százmilliárd forintosak, amit nyilvánvaló, hogy részint a Nemzeti Bankon keresztül (például a CW Banknál), részint a magyar államon keresztül (a Postabanknál), az állami adófizetők pénzéből kell konszolidálni. – Amikor először nyilvánosságra került, hogy a CW Banknak hetvenmilliárd forintos hiánya van, fölhördültek jó néhányan. Később már azt mondták – például Boros Imre tárca nélküli miniszter –, hogy százmilliárd forint a hiány. Most, a legutóbbi tárgyalásokon, amikor a CW Bank vezetőit itthon meghallgatták, már százötvenmilliárd forintos hiányról beszélünk. Kőrösi Imre viszont azt mondja, ez még nem a vége. – Lesz az kétszázötvenmilliárd is. Ugyanaz a történet, mint a Postabanknál, hogy egyszerre nem merik elmondani, mennyi a hiány. A Postabanknál is 20-30 milliárdnál kezdődött. Amikor ez napvilágra került, én mint a biztosító egyik ellenőrzője, az egészségbiztosító egyik képviselője jeleztem, hogy ez nem igaz. Akkor azt mondtam, hogy ez nem Postabank, hanem Panamabank, és minimálisan százötvenmilliárd forint lesz a hiány. Hiszen lehetett látni! A CW Banknál ez a szertornázás ugyanígy folytatódik, tudniillik a hetvenmilliárd körülbelül a négyszeresénél fog megállni. Ezek a bankok gyakorlatilag nem banki tevékenységet folytat-

tak, hanem a valóságban a szervezett alvilág, a szervezett nómenklatúra pénznyelő automatái voltak. Nyugodjunk meg, kétszázötvenmilliárdnál fog ez megállni. Miután a Nemzeti Bank a CW tulajdonosa, ezt az irdatlan mennyiségű pénzt ismételten az adófizetők fogják kifizetni. – Jó-e az az információm, hogy a módszer a CW Bank esetében a következő volt: mindenféle garancia nélkül adtak hitelt magas kamattal haveroknak, ismerősöknek és ismerősök ismerőseinek? A magas kamatot beszámolták mint nyereséget, de mivel aki fölvette a hitelt, semmifé-le garanciát nem vállalt a visszafizetésre, ezt a Magyar Nemzeti Bank vállalta magára. Azaz a haver-hitelezők helyett vállalta – fizetni fog a mi zsebünkből. – Ez a módszer nem a Nemzeti Bank sajátja, 1998-ig a magyar állam ugyanígy vállalt titkos kormányhatározatokkal garanciákat a privatizációból keletkező károkra. De ugyanígy tett az ÁPV Rt. is. A nagy disznóságok fölé mindig odatolják vagy a Nemzeti Bankot, vagy az ÁPV Rt.-t, vagy a magyar államot. Tudniillik az, aki az egyenes adóbevételt összeszedi, az garanciát is tud vállalni. Ezeknél a bankoknál gyakorlatilag becsületszóra adtak hitelt. Bár ez így mégsem igaz, mert ezeknek az embereknek becsülete nincs. Telefonon keresztül elintézett hitelekről volt szó: majd megadom komám. Istenigazából itt az a nagy baj, hogy mindez sok ezer milliárd forintjába került hazánknak. – Arról is lehet olvasni, hogy a CW Bank pénzátmosó bankként működött, hogy a kelet-német titkosszolgálat, a Stasi ide rakta a pénzét, és olvashattunk arról is, hogy ennél a banknál különféle maffiaérdekeltségek is felfedezhetők voltak. – Ezek a történetek ismételten igazak. Nyugati barátaimmal beszélgettem róla, hogy Magyarország bankrendszere az egyetlen olyan bankrendszer a világon, amely még a pénzmosáson is bukni tud. Tudomásul kell venni, hogy a bankrendszer tudta és tevőleges közreműködése nél-kül a világon sehol sincs pénzmosás. Ezeknek csak a töredékét leplezik le Nyugaton is, meg Keleten is. De a nyugati bankok a pénzmosásból mintegy harmincszázalékos hasznot húznak, és így rendkívül gazdagok lesznek. A magyar bankok pedig a pénzmosásból származó jöve-delmet azonnal visszaadták a pénzmosó haveroknak, a volt nómenklatúra embereinek. Nevet-séges, de még ezen is veszteni tudtunk. Csodálatos magyar teljesítménye ez, negatív csúcs. – Ez a kétszázötven-kétszázhatvan milliárd forintnyi veszteség, ami a CW Banknál fölhalmozódott, kinek hozott nyereséget? – A menedzsmentnek és a hozzá tartozó nómenklatúrának. Ez nagyon körbehatárolható pár száz ember, akik politikai elvbarátként kiosztották önmaguknak ezt a mérhetetlen jövedelmet. Aztán ezek a pénzek megjelentek a magyar tőzsdén. A kormányváltás idején ijedtükben ebből kivittek egy pár százmilliárd forintot… – 1998-ban, az Orbán-kormány hatalomra kerülésekor? Mentették a menthetőt? – Igen, 1998-ban. Ekkor esett is a tőzsde. Ezek maffiapénzek voltak, több százmillió dollár tűnt el ekkor a magyar tőzsdéről. Azt hitték, hogy zárolják a pénzt, és az új kormány gyorsan bele fog nézni ezekbe a pénzügyi műveletekbe. Ez viszont elmaradt. Egyébként a legkifinomultabb banki és bűnügyi módszerekkel álcázzák a pénzmosást, ezért úgy gondolom, hogy a maffiapénzek felfedezésére évek múlva kerül csak sor, akkor lesz módunk arra, hogy belelássunk, mi is történt valójában. Szakmailag sem lehet ennek gyorsabban utánanézni, mert ez évtizedes fölhalmozott kár, és a bűnszövetségben elkövetett csalástól kezdve minden benne

van. Tehát ezeknek a földerítése rendkívül fontos feladat. A pénzek nagy része Amszterdamban található meg, ezek a politikai gengszterek azt nem tudják, hogy a nyugati pénzvilágban minden tízezer dollár fölötti összeget már nyomon követnek. – Politikai hovatartozást meg tudunk jelölni? Tudjuk, mely pártokhoz vagy holdudvarához tartoznak ezek a fehérgalléros gengszterek? – 1990-től is az SZDSZ és az MSZP volt hatalmon. Bár látszólag MDF-es volt a kormány, de az összes intézményrendszerben, az ÁVÜ-ben, a bankrendszerben, senki más nem volt pozícióban, csak az úgynevezett liberális baloldali értelmiségi. Az Amerikai Nemzeti Bank és a nyugati bankvilág is megijedt attól a mérhetetlen mennyiségű pénzmosástól, amit a keletközép-európai bankok csináltak. Féltek attól, hogy annyi piszkos pénz árasztja el Nyugatot, ami az ő tőzsdéjüket és az ő gazdaságukat is zavarni tudja. Itt tízmilliárd dollárokról van szó, olyan erős és olyan nagyságrendű pénzmosásról, ami már az Európai Uniót is zavarja. Azonban ha tagjai leszünk az Európai Uniónak, az ottani hatalmas pénzügyi költségvetésben apró filléreknek számítanak a tőlünk ellopott ezermilliárdok. Követhetetlenné, felfedhetetlenné válnak tehát a csaló tettesek, akik a mai politika felsőházához tartoznak. Ezért is sürgetik hazánk uniós csatlakozását.

AZ ELTÜNTETETT NEMZETI VAGYON Titkos kormányhatározatok – Úgy látszik, a nemzeti vagyon elolvadásának, eltűnésének elmúlt tízéves tárháza kimeríthetetlen. Az energiaszektor minden országban stratégiai ágazatnak számít, nem így nálunk, ahol nemcsak a meglévő létesítmények, de az újabbak telepítésének joga is idegen kézbe vándorolt, a megkötött szerződések végére pedig a magyar lakosság előtt hétpecsétes titokként őrzött garancia-vállalási záradékok kerültek arról, hogy önök és én, a magyar nép mennyi nyeresé-get fizet majd a külföldi tulajdonosoknak. Az energia-ágazat gyászéve 1995. Kőrösi Imre sze-rint ami akkor történt, azt nem lehet privatizációnak tekinteni. 1995 végén - 1996 elején másról sem szólt a magyar sajtó, mint arról, hogy a privatizáció, nevezetesen az energiaszektor privatizációja sikertörténet. Ezt hangoztatta Suchman Tamás akkori privatizációs miniszter is, aki azt mondta, hogy nem szégyelli ezt, büszke arra, hogy az energiaszektor privatizációja úgy történt, ahogy történt. 1996. február 4-én Kopátsy Sándor közgazdász nyilatkozott erről a Vasárnapi Újságnak, és azt mondta: “Ez a kormány (mármint a Horn-kormány a szerk.) ezt az energiaszektor privatizációjának hívja, holott egy francia állami vállalatnak adtunk el magyar állami tulajdont, egy olyan monopóliumot, amit nem szabad egyik államnak sem eladni egy másik államnak. Velünk majdnem egy időben az angolok eladtak angoloknak, azaz privatizáltak egy energiavállalatot, s egy hasonló nagyságú, mint a mienk, tizenegyszer magasabb áron kelt el.” Csak emlékeztetőül mondom, hogy a ma-gyar energiaszektort 400 milliárd forintért adtuk el 1995-ben. – A magyar privatizáción végighúzódik az alkotmányellenesség, a törvényellenesség, hiszen a Parlament nem tartotta be a saját maga által hozott törvényt. Az energiaprivatizáció kapcsán törvénytelenül járt el a Horn-kormányzat is. 1995. augusztus 17-ig a nemzetgazdaságilag fontos ágazatokról jelentést kellett volna terjesztenie a pénzügyminiszternek és a privatizációs miniszternek a Parlament elé. Természetesen ez elmaradt, ezek után nem is privatizáció történt, hanem eladás. Ez az eladás azért furcsa, mert a privatizáció az magánosítás, itt pedig az energiaszektor állam és állam között cserélt gazdát. Semmi meg nem magyarázhatja, hogy

miért történt ez, ráadásul egy olyan adásvételi szerződésben, amely eszközlekötési 8 %-os nyereséget garantál az elkövetkezendő időben. – Ez az évenkénti 8 %-os garantált nyereség sokáig vitatéma volt, hiszen erről nem lehetett olvasni dokumentumszerűen sehol sem, mert titkosították a szerződéseket. Mindez csak véletlenül derült ki, és a magyar kormány akkor azt mondta, szó sincs arról, hogy ők garantálták volna a 8 %-os biztos nyereséget a vevőnek. – A titkos kormányhatározatoknak pontosan ez a problémájuk, mindent le lehet tagadni, miután titkos. A közvélemény tájékoztatása olyan fontos kérdésben, mint az energiarendszer privatizációja, nem tagadható meg. Hiába hazudozott összevissza a Horn kormányzat, ez a 8 %os eszközarányos nyereség garantált volt, de meg kell nézni, hogy mi történik, amikor például a bükkábrányi bányánál nem építheti fel a német vevő az erőművet. Merthogy a lehetőségét odaadták a francia vevőnek, csak ők építhetnek ott a külszíni fejtésre erőművet. Részint nincs is rá szükség, részint pedig egy iszonyatos nagy gazemberség, mert a kormányhatározat, amelyet oly mértékben eltitkosítottak, hogy még a saját közigazgatási apparátusuk sem tudhatott róla, most jó pár év múlva nagyon csúnyán visszaütött. Több tízmilliárd forintot kénytelen visszafizetni a magyar állam a vevőnek azáltal, hogy ezt a beruházást nem volt képes megcsinálni. Annyit azért hadd mondjak, hogy ez a négyszáz milliárd forint méreteiben mennyit jelent. Az energiarendszerünk újraelőállítása, amennyiben ez az akkori árakon megtörtént volna, 4500-5000 milliárd forintba került volna. – Tehát, ha ki kellett volna építeni ennek a cégnek a teljes magyar energiarendszert, amit megvett, az 4-5000 milliárd, és ezt vette meg 400 milliárd forintért. – Gyakorlatilag ennyiért vették meg azok az államok, amelyek megszerezték a magyar energiarendszert. – A németek is beszálltak az üzletbe? – Természetesen ez oly nagy formátumú üzlet, hogy ebbe idegen államoknak is be kellett szállni, ami hangsúlyozom, példa nélküli, tudniillik az energiarendszer stratégiai ágazat. El sem tudom képzelni, hogy mondjuk a német állam energiarészvényeit a magyar állam egyszer megvásárolja. Nem kevesebbről van szó, mint hogy a magyar privatizációban ezek az adásvételek minden esetben törvénytelenül, és maximum tízszázalékos áron kerültek értékesítésre. – Amikor a titkos adásvételi szerződésben a magyar kormány a vevőnek évenkénti 8 %-os biztos nyereséget garantált 1995-ben, akkor a magyar vállalatok általában mekkora nyereséget értek el? – Ekkor volt a szigorítás a Bokros-csomaggal, s ekkor csökkent 12 százalékkal a reáljövedelem, ami soha nem látott jelenség a magyar történelemben, és hozzá kell tenni, hogy ekkor a munkanélküliség is a legmagasabb szintre emelkedett. Tehát, amikor 8 százalékot garantált a magyar kormány a vevőnek, akkor a magyar vállalatok és magyar tulajdonú munkaadók nyeresége inkább a nullához közelített, mint az egy-másfél százalékhoz. – Mint energiafogyasztó, én miképpen károsodtam ebben az üzletben? Mennyire váltam kiszolgáltatottá azáltal, hogy a stratégiai területünket eladtuk egy idegen államnak? – Nyilvánvaló, hogy egyenes állami tulajdonban nagyobb ráhatása van a kormányzatnak, itt

viszont az új tulajdonos különböző módon tudja zsarolni a magyar kormányzatot, és rajta keresztül a lakosságot is. Hosszú távon érvényesülni fognak a nyugat-európai árak. Ezek viszont a magyar jövedelemszinten egyszerűen megfizethetetlenek. – 1999 végén Budapesten tüntettek a bányászok, a tüntetést a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Schalkhammer Antal szervezte. Ebben az egész eladott energiarendszerben benne van például az oroszlányi, a bokodi, a vértesi erőmű is. Amikor eladták ezt az energiarendszert, a szakszervezet és egyes országgyűlési képviselők megszólaltak-e? Tiltakoztak-e? – Én mint munkaadói elnök szólaltam meg az Érdekegyeztető Tanácsban ezekben a kérdésekben, a szakszervezet ezt csendben végigülte, hisz akkor az MSZOSZ-es képviselők parlamenti képviselők voltak a Szocialista Párt színeiben. – Kikről van szó? – Schalkhammer Antal, Sándor László meghatározó MSZP-s politikusok voltak, és jelenleg is azok. Az igazi megdöbbenés azonban az, hogy Schalkhammer sztrájkot szervez, holott a legnagyobb szénimportőr a tisztelt úr. Felháborító, hogy az ágazat leépülése közben saját profitorientált cégével hasonló minőségű cikket hoz be az országba. Ha Nyugat-Európában valaki ilyennel próbálkozna, az nemcsak polgári felelősséget vonna maga után. Hogy egy szakszervezeti vezető a saját ágazata ellen gazdasági tevékenységet folytasson, az nyugaton példátlan! Visszataszító, hogy a törvény adta lehetőségeket, amelyeket a privatizációs törvény adott a szakszervezeteknek mint munkavállalóknak, nem próbálták meg érvényesíteni. A mostani sztrájkfenyegetőzésük pedig egyszerűen a sors furcsa fintora, hogy az ágazatot tevőlegesen tönkretevők úgymond sztrájkot szerveznek. A mi történelmünkbe még ez is belefér. – A Mátrai Hőerőműben is történt néhány érdekes dolog. Arról van szó, hogy nevezett szakszervezeti vezetők, Schalkhammer Antal és még jó néhányan mások, ebben az időszakban a dolgozói részvényeket a hőerőműnél nagyon olcsón fölvásárolták. – Nyilvánvaló, hogy ennek ugyanaz a technikája, mint a kárpótlási jegyeknél: el kell hinteni, a sajtón keresztül rémhíreket kell terjeszteni, hogy a részvények, amelyeket ingyen kaptak a dolgozók, nem érnek semmit. Mégegyszer mondom, ugyanúgy, mint a kárpótlási jegynek, nincsen fedezetük, békekölcsön jellegűek – hirdették. Ekkor percek alatt fel tudja vásárolni – fillérekért – a tisztelt vezető, legyen az szakszervezeti vagy munkaadói vezető. A részvényeket vagy egy bankkal, vagy az ÁPV Rt.-vel, vagy a saját brókercégeiken keresztül sokszoros áron, 20-30-szoros haszonnal fölvásárolják, ahogy ez a bankrendszerben is történt. Ebből keletkezik majd a nagy probléma, az, hogy off-shore cégeken keresztül kiviszik ezt a több tízmilliárd forintnyi pénzt. – Tehát olyan cégekről van szó, amelyeket külföldön, Kajmán-szigeten, Lichtensteinben bejegyeztek, de nem működnek, csak a pénz átmosásra szolgálnak, vagyis ezek fantomcégek. – Jelentős részük, Ciprustól kezdve Svájcig, pénzmosásban érdekelt. Valutaügyletekbe is beszállnak ezek a off-shore cégek. Nyilvánvaló, hogy ezek haszna és mobilitása lényegesen nagyobb, mint az itteni vállalatoké vagy bármilyen kereskedelmi tevékenységé. – Elhangzott egy név most már többször is, Schalkhammer Antalé, aki a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Ebben a tranzakcióban mekkora vagyonhoz juthatott ő?

– Milliárdos nagyságrendű vagyonról van szó. Mindig azon mosolygok magamban, hogy amikor valaki a szakszervezetben vagy a velük együttműködő MSZP-ben, SZDSZ-ben fölöslegessé válik, akkor azt lenyakazzák. Mondjuk Paszternák Lászlót egy – ennek százalékában sem kimutatható – ingatlanügyletért meghurcolták. Nyilvánvaló miért: nem volt benn a pikszisben. Ez a vagyontömeg, amit a tisztelt urak az energiarendszerben, a bányászatban össze tudtak maguknak harácsolni, sokszorosa ahhoz képest, ami az egyébként nagyon gyönge színvonalú és leépülő magyar vasasszakszervezetben történt. Bűn és bűn között összegszerűségben a magyar jog szerint is van különbség. Az azonban teljesen biztos, hogy ezek a pénzek nem hazánk területén kezdenek el dolgozni, nem a magyar munkavállalók, nem a magyar fogyasztók érdekében, hanem saját zsebre történik a haszonszerzés. Az a tolvajlási lehetőség, amit a magyar privatizáció, a magyar átalakítás adott, valószínűleg a történelemben soha meg nem ismételhető. – Megint neveket sorolunk, és hozzá kapcsolódóan tisztességtelen vagyonosodásról szólunk, és ilyenkor az emberben állandóan fölvetődik a kérdés, hogy ha ezt öntől számon kérik, Kőrösi úr, ha azt mondják, hogy kérem, bizonyítsa be, hogy ez valóban így történt, hogy valóban ennyit harácsoltak ezek az emberek, akkor fel tudja ön mutatni a dokumentumokat? – Természetesen, a cégjegyzékek ezt minden esetben tartalmazzák. Jól körülhatárolható az a tulajdonosi kör, amelyiknél ezek a bizonyítékok megtalálhatók. Az éves mérlegek is elég jó adatokat szolgáltatnak hozzá. Az adatokat mindemellett le kellett védetni, mert láttam már cégeket megszüntetni, láttam már eltüntetni. Ezek a cégjegyzékek, hál' Istennek, birtokomban vannak, és hogyha valaki ezt a tulajdonosok oldaláról reklamálni akarja, nagyon érdekes módon saját maga húzza meg a vészcsengőt maga fölött. – Az energiaszektornál egyetlen szálat nem varrtunk még el, és ez Bükkábrány. – A vevő német cég, és miután nem kell felépíteni ezt az erőművet, természetesen a vevő beváltotta a garanciát: 50 milliárd forintot egy rossz szerződés miatt. Miután nemcsak egy szerződésről van szó, hanem az egész magyar energiarendszerről, várható, hogy másutt is történik garanciabeváltás. – És akkor mennyi lesz a kötelezettségvállalás? – Visszakanyarodtunk a titkos kormányhatározatokhoz. Elvileg ezek alkotmányellenesen mintegy 900 milliárd forint kötelezettséget rónak a magyar állam polgáraira. Hogy ebből mennyi kerül beváltásra környezetvédelmi vagy egyéb előírás alapján, ma még nem lehet tudni. Tudniillik van egy csomó olyan titkos kormányhatározat, ahol még azért is felelnek, hogy a jövőben előkerülő nem ismert tartozások, a jövőben előkerülő esetleges járulékváltozások... – Azok is kötelezettséget rónak a kormányra, az államra, a magyar polgárra? – Sajnos ilyenek a Horn-kormány által, a bankok által, valamint az ÁPV Rt. által fölvállalt garanciák. – Számoljunk tovább, 900 milliárdot mondott az imént. Ha hozzátesszük még azt is, ami esetleg előjöhet, mennyi lesz a vége? – Azt kell mondani, hogy a bankrendszerben és az ÁPV Rt.-ben “bevállalt” garanciák hasonló nagyságrendűek.

– Azt mondja ön, hogy ez több mint kétezermilliárd forint? – Akörüli lehet az a garancia, amelyet az előző kormány és az előző, úgymond rosszul menedzselt ágazatok vállaltak. Félelmetes, hogy mindig azt mondja a mindenkori pénzügyminiszter, hogy nem kell tőle félni, ezt a követelést nem fogják beváltani. Kérem szépen, Bükkábrányban beváltották, én csak abban reménykedem, hogy nem mindenütt váltják be. A MÁTÉ-BIRODALOM KIALAKULÁSA Kossuth Kereskedőház, Budai Hengermalom, Nádor '95 – Kőrösi Imre szerint tíz év alatt Magyarországon körülbelül húszezermilliárd forint tűnt el nyomtalanul. S azt is mondja, az első nagy hibát 1990-ben követtük el, amikor – amnesztiával – kiengedtük a tolvajokat. Mire és kikre gondolt? – A KISZ-vagyon elkezelőire, a szakszervezeti vagyon, a pártvagyon és az állami, az önprivatizációs vagyon elkezelőire. Gyakorlatilag a múlt rendszer politikai elitjére. – Itt arról van szó, hogy bizonyos emberek ellen a nyolcvanas évek végén eljárás folyt különféle tisztázatlan tevékenységek miatt, akik amnesztiát kaptak, és minden további büntetés alól – már a vizsgálati időszakban – fölmentést is? – Igen, gyakorlatilag sikkasztás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, kis mértékben elkövetett csalás, egyebek. 1990 nyarán az új MDF-kormány, amely tavaszi nagytakarítást hirdetett, sajnálatos módon amnesztiával kezdte. Ezzel az amnesztiával eljárási kegyelmet kaptak a tolvajok, a bűnösök, akik evvel a lehetőséggel nem alázattal éltek és visszaadták a lopott vagyont, hanem ebből építették ki a birodalmukat. Ez vonatkozik a KISZ-, a szakszervezeti-, de főleg a pártvagyonra. – Mi most neveket is fogunk említeni, és ön egyértelműen állítja, hogy akik szóba kerülnek és amely ügyek szóba kerülnek, mindenkiről és minden ügyről dokumentumokkal rendelkezik. – Természetesen “lementett” dokumentumokkal. Pontosan az 1991-es, '92-es tapasztalatok alapján döntöttem úgy, hogy minden egyes dokumentumot közjegyző által hitelesítek, mert akkor az ÁVÜ-ben tett kísérleteimnél a dokumentumok elvesztek. Így volt ez például az Autóker esetében. Azóta pontosan tudom, hogy akkor lehet csak megszólalni, ha ennek a hitelesített forrásoldala bizonyított. Az, hogy most a rendőrség ebben nem nyomozott, baj, de nyilvánvalóan eljön majd az az idő is a demokráciánkban, amikor ezek a bűnök napvilágra kerülnek. És miután nagy értékű csalásokról, sikkasztásokról van szó, ezért még tíz év van az elévülésig. Meggyőződésem, hogy ezek a vagyonok még átrendeződnek, a tettesek bűnhődhetnek. – Vagyonokról beszélt az imént, elorzott vagyonokról, de a neveket nem sorolta. – Nemzeti vagyonunk elorzói között nagyon nagy birodalmak alakultak ki: a Máté-birodalom, a Leisztinger Tamás-féle Arago-birodalom, a volt szakszervezeti birodalom, a KISZvagyonos Nagy Imre birodalma, a Caola-birodalom… – Nagy Imre volt ugye a KISZ Központi Bizottságának utolsó első titkára?

– A KISZ-vagyon elkezelője volt, tehát utolsó első titkára, aki egyébként azt nyilatkozta, hogy azért van az ő kezelésükben ez a vagyon, hogy majd amikor a KISZ-vagyont meg kell osztani az ifjúsági szervezetekkel, jó gazda gondosságával visszaadják. Hát ezt az egyet felejtették el. Érdekes dolog szembesülni a nyilatkozataikkal '89-'90-ből, amikor még féltek. Akkor azt hirdették, hogy ők soha nem mondták, hogy saját maguknak sajátítják ki ezt az önprivatizációs csalás-sorozatot, azonban '90 után, az amnesztiát követően gyakorlatilag elfelejtették ezt, és sajátjukként apportálták ezt a mérhetetlen nagyságú állami-, KISZ-, szakszervezetiés pártvagyont. – Akkor kezdjük el a birodalmak ismertetését! Menjünk sorban, kezdjük a Mátébirodalommal. A rendszerváltozás előtt, a hetvenes-nyolcvanas években tudjuk-e azt, hogy Máté Lászlónak mekkora vagyona lehetett? – Egyenlő a nullával. Az 1990-es évek elején lett az MSZP pénztárnoka. A kimentett pártingatlanok, egyebek kapcsán nagyon komoly bevételek származtak. Ő a párt vagyonkezelőjeként, pénztárnokaként alelnöki rangba került az MSZP-nél, és a volt KISZ-es barátaival, akik az ÁPV Rt.-ben kulcspozícióba kerültek, olyan mérhetetlen értékeket privatizáltak az első körben maguknak, mint például az ország legjobb malma, a Budai Hengermalom, aminek az értéke öt-nyolcmilliárd között lehetett. Ezt Máté meg is vette ötszázmillió forintért, természetesen a Postabank adott neki hitelt, amit nem is nagyon kellett visszafizetni. Tehát nem kevesebbet állítok, mint hogy a privatizációs nemzeti vagyon ellenőrzés nélkül magánkézbe került. Hangsúlyozom: fizetés nélkül, mert a vissza nem fizetett hitelekből meg lett a bankkonszolidáció. Máté úr ebben mérhetetlen ügyes volt. 1992-től már minden gazdasági pozíció az MSZP kezében volt, és a privatizáció után rájöttek, hogy a banki hitelekre kell felépíteni a további vagyonosodást, valamint a tönkretett pénzekből, úgymond a felszámolásából kell csemegézni. A Hitelbanknál a banki hiteleket visszafizetni nem tudó cégek megszerzésére szakosodtak. Itt már Máté László a Kossuth Kereskedőház Kft.-nél talán a legnagyobbat “kaszálta” az egész átalakulásban. – Akkor a Kossuth Kereskedőházat próbáljuk most átvilágítani. – Ez egy fölszámoló cég, ebben már összekerültek az olajosok, és odakerült Csintalan Sándor is még MSZP-s ügyvezető elnök korából, tehát ez a pártelitnek volt a szemezgető cége. A fölszámolásból öt-nyolc, hét-tíz százalék között szerezték meg a vagyont, de mindig hitelből. A kedvenc bankrendszerük a Hitelbank, az OKHB és az örökös első helyű Postabank volt, ahol becs'szóra adták a hiteleket, aminek jelentős részét nem kellett visszaadni. Ebből könnyű volt meggazdagodni, mert egy állami többségi tulajdonú bankrendszer adta a pénzt a magánfélnek, az állami tulajdon kivásárlására. Ez egyébként példátlan a történelemben. – Tehát itt a klasszikus módszerről volt szó, arról, hogy tönkrementek a cégek, vagy tettek is egyes emberek azért, hogy cégek tönkremenjenek. Akkor jöttek ezek a főprivatizátorok, felvá-sárolták, és ehhez a pénzt a bankoktól, ön szerint elsősorban a Postabanktól szerezték. – Is. Postabank, Hitelbank, OKHB, kis részben az OTP is adott, de tételeiben az első három bank volt a prímhegedűs. – Az Agrobank itt milyen szerepet játszik? Kunos Péter? Kovács Mihály? – Az Agrobank rendkívül komoly szerepet játszik a mezőgazdaság privatizációjában,

ugyanennek a körnek ők az E-hitelt finanszírozták… – Mármint az egzisztenciális hitelt. – Az egzisztenciális hitelt, elég agresszívan, de hangsúlyozom, tételeiben messze lemaradtak a bank mérete miatt a már említett, akkor még állami mamutoktól. Ezeket az állami mamutokat, amelyek a privatizációhoz adták az E-hiteleket, a tranzakció után konszolidálni kellett, mert az elvtársaknak eszük ágában sem volt a hitelt visszafizetni. – Térjünk még vissza a Kossuth Kereskedőházhoz. Itt említett már két nevet: Máté Lászlóét, Csintalan Sándorét, de azt mondta, hogy a pártelit a Kossuth Kereskedőházban jelen volt. – Nyilvánvaló, hogy egy ügyvezető elnök és egy pénztárnok alelnök környékén ott sündörgött az úgynevezett vállalkozói tagozat. A csapat, amely mögött megbújhattak, mert még a morzsák is hatalmas értékek voltak. A felszámolásban öt-nyolc százalékon lehetett vagyont, már egy eleve “lerontott” céget szerezni, biztos piaccal. Hisz kialakult technikájuk volt ahhoz, hogyan kell olcsón privatizálni, majd miképpen kell utána “bebuktatni” a privatizált vagyont, hogy még olcsóbban, szinte nulla forintért kerüljön saját tulajdonba. – Mi volt ennek a rendje? – Mindent költséggel kellett elszámolni, meg kellett buktatni a szállítói oldalt, nem kellett nekik fizetni. Erre tudnék mondani példákat: konzervgyáraknál úgy kell a termelői oldalt ellehetetleníteni, hogy nem fizetem ki az árut, nem fizetek semmilyen közterhet, és gyakorlatilag kimosom költséggel az összes pénzt, tehát nem jövedelemként, hanem költségként számolom el. Ezt ugye hajdanában a világon senki nem vizsgálta, főleg nem az APEH, amelyik el volt foglalva az ÁFA-visszatérítés maffiáinak megteremtésével és az esetleges nyomozásával. Tehát gyakorlatilag nem volt kontrollja a nemzeti vagyon értékesítésének, és miután a kulcspozícióban a régi nómenklatúra volt, így egymás között leosztották a lapokat. – A Kossuth Kereskedőház mekkora pénzt jelent? Mekkora vagyon-lehetőséget? – Miután itt brókercégek is vannak és a tőzsde a pénzt megnégyszerezi, majd megkétszerezi magát, kimondhatatlan vagyon keletkezik. Nem is nagyon szeretem kimondani ezeket a számokat, harminctól-százmilliárd forintos vagyonok alakultak ki. Ezt ép ésszel nagyon nehéz végiggondolni, főleg úgy, hogy az adóbevallások ezeknél az embereknél rendszeresen nullára futottak ki. Magyarán: nem fizettek adót. – Azt mondta ön, hogy a rendszerváltozás előtt Máté Lászlónak szinte nem volt semmi vagyona sem, sőt úgy fogalmazott, hogy nulla vagyona volt. Most mit tudhatunk, körülbelül mekkora lehet a Máté-birodalom? – Hihetetlenül nagy. Szóval Nádorostul, meg a “kimosott” pénzekkel együtt harmincnegyvenmilliárd forint, ez őrült sok pénz. Ezt nem is nagyon tudják mire használni, de ilyenből van egy pár: a Békesi Fotex-birodalom környéke, hozzátéve sajnos a Leisztinger Tamásféle Aragót. S akkor még nem beszéltem az olajpénzekből kimosott és tőzsdére bevitt vagyonokról, ezek harminctól százmilliárdig terjednek. – A Máté-birodalmat említve a Kossuth Kereskedőházról beszéltünk részletesebben, de szólni kell a Budai Hengermalomról, szólni kell a Nádor '95-ről.

– Az a tragédia benne, hogy a Budai Hengermalomra most már kitehetnénk a vörös csillagot, mert az is úgy lerobbant, mint a vörös csillag. A malom már rég nem őröl. Egy havi százezres tonna kapacitású malom ma azon kívül, hogy Tasnádi csapata őrzi az egyik oldalon, a másik oldalon meg Seres Zoltán őrző-védői, már nem működik. Gyakorlati értéke nulla, egy fillér fölvásárlás sincs benne, ugyanakkor van rajta egy csomó köztartozás. A malmot majd ismételten föl fogják számolni, ez a szokásos út. A baj az, hogy a privatizált és elorozott vagyon nem működtetett, hanem továbblopták. Mert ha egyszer loptak volna csak, és utána tisztességesen működtetik, akkor azt tudnánk mondani, hogy a cél szentesíti az eszközt. De a privatizált vagyon jelentős részét csak meg kell nézni, hogy néznek ki. Sajnos nemcsak Máténál van ez így, hanem a többi kialakult klánnál is. – És miért nem volt érdekük az, hogy ha valamit nagyon jó áron megszereztek – és annak megvan a piaca, megvan a kereskedői hálózata, megvan a vevőköre –, hogy ezt működtessék? Most akkor a Budai Hengermalomról essék szó. – Mert dolgozni nem tudnak, nem azt tanulták. Lopni, csalni lényegesen egyszerűbb, mint egy rendszert működtetni. – Olyan könnyen mondja ki ezeket a szavakat, hogy lopni, csalni… Meg van róla győződve, hogy ez mind bizonyítható? – Anélkül nem mondanám. Természetesen ezek az értékek, amelyeket említettem, amelyek a hengermalomról szólnak például, a Kossuth Kereskedőházról, mind követhetők. Hogy ezt én lopásnak, csalásnak, gazemberségnek vagy minek nevezem, ez mindegy. Az állami vagyon elorozása kifejezetten korrupciós módszerekkel, akkor finomabban így fogalmazom. – Nádor '95. – Az egy magán titkosszolgálat. A rossz pénz, a piszkos pénz elkezd működni, keresi a helyét, ha olajpénz, ha szeszpénz, ha a gabonamaffia pénze, az utána soha nem tisztul ki. Mindig azt mondjuk, hogy Henry Ford is az első millió dollárt kereste csak így, de Ford egy szabályozott piacgazdaság keretein belül építette ki a birodalmát. Nálunk pedig tudatosan anarchikus állapot alakult ki, hogy olcsóbb legyen a nemzeti vagyon, és miután ez a vagyon ingyen kerül kézbe, meg sem tudja becsülni a privatizátor, hisz nem kell visszafizetnie a hitelt. Nem elég, hogy szinte ingyen odaadjuk, a mi kárunkra fölveszik a hitelt, fölvesz például nyolcszázmillió forintos hitelt… – Ki és mire? – Például megvesznek törvénytelenül egy állami gazdaságot, és az erre fölvett nyolcszázmillió forint hitelt már másnap el is viszik. Az állami gazdasági eszközöket gyorsan eladják, példa erre a Duna mellett Apajpuszta. Tragédia, hogy nem működtetni akarják a vagyont, hanem az eszközök kiárusítása után azonnal a tőzsdére bevinni, mert akkor a tőzsdén még lényegesen nagyobb haszna volt, hisz tudatosan alulértékelték a nemzeti vagyont. Mondok egy példát erre. Megkapja a gyógyszergyár egy részét a francia EGIS mondjuk hatmilliárdért, egy év alatt ennek az értéke meghétszereződik, vagyis negyvenkétmilliárdot ér a tőzsdén. A többinél is így történt. A magyar tőzsde valóságos paradicsoma volt a gazdagodásnak, két és fél év alatt megtízszereződött az érték. Miért kellett volna nekik akkor dolgozni, amikor a tőzsdén is játszhattak?

– Máté László az MSZP pénztárnoka és alelnöke volt, neve az MSZP-vel összefonódott. Máté László és az MSZP kapcsolatáról 1999-ben nem hallani, mint ha nem is lett volna közük soha egymáshoz. – Ez nem ritka egy ilyen pártnál, ez az MSZMP-nek sem jogutódja, ahogy hirdeti magáról, csak a vagyonát használta el. – Én most azt is akarom tudni, hogy Máté László és az MSZP kapcsolata megszakadt-e? Az MSZP-nek nem volt semmi haszna abból, hogy Máté László ily mértékben meggazdagodott? – Hogyne lett volna, osztja vissza a pénzt a pártjának. Azt föl ne tételezze már valaki, hogy ezek a vagyonok kizárólag Máté László személyes tulajdonává váltak. Ez névleges vagyon csupán, de hogy utána, mögöttesen hogy osztják szét a pénz, elsősorban nem Magyarországon, azt már igen nehéz bizonyítani, de nem folytatom tovább, mert erről a dokumentumom nincs meg. Azt viszont nagyon jól tudom, hogy véletlenül senki nem szokott meggazdagodni egy pártrendszerben. Ennek megvan a maga visszaosztási rendszere, az egész magyar rendszer erre épült ki. Ha megnézzük a zsebbe dugott bankárokat, akkor tudni kell, hogy a jó pozícióban, jó helyen lévő elvtárs vissza is osztott a pártjának, különben nem engedték volna a húsos fazékhoz. Ha nem adott, ha már nem osztott, akkor egyszerűen kirúgták onnan. Nem árt persze arra emlékeztetni, hogy Horn Gyula, a kongresszusokon is megdicsérte Máté Lászlót üzletemberi teljesítménye miatt. Ha Horn Gyulának ez a mércéje, akkor azt gondolom, hogy az MSZP-nek is megvolt a maga mércéje, s a mérce egyáltalán nem európai. A KISZ-ES VAGYONÁTMENTŐK A caolás Nagy Imre – Kőrösi Imre videokazettáival járja az országot, bemutatja az általa föltárt visszaéléseket. Többek között ezt a kazettát lejátssza az MSZP tagjainak, a Köztársaság téren. Mi a reagálás? – Azt mondják, hogy akik loptak, nem a párt megbízásából tették. Igaz, hogy loptak közülük, de hát Németh Miklósnak – mondják – nem ez a mércéje, meg a mostani pártnak sem ez a mércéje. Ez a párt már elhatárolódik a Máté Lászlóktól. Ők mondják ezt, a Köztársaság tériek. De ez az elhatárolódás azért odáig nem jut el, hogy volt tagtársukat talán följelentsék azért, mert lopott. – Esett már szó a pártvagyon átmentéséről, a Máté-birodalom kialakulásáról. Mi lett a KISZvagyon sorsa? Hogyan alakult Nagy Imre gazdasági élete, azé a Nagy Imréé, aki a KISZ Központi Bizottságának utolsó első titkára volt? – Gyakorlatilag a KISZ-vagyon is ugyanolyan álságos módon került magánkezekbe, mint a párt-, vagy a szakszervezeti vagyon. Magát az első titkár urat idézem, aki egykoron azt mondta: azért vették át és apportálták saját társaságaikba a KISZ-vagyont, hogy a vagyon hűséges, jó, gondos kezelése után a demokráciában majdan megalakuló ifjúsági szervezeteknek ne egy értékcsökkent vagyont adjanak át, hanem a választási eredmény alapján egy jól kezelt, jól karbantartott vagyont. Na, erről az ígéretről tökéletesen elfelejtkezett Nagy Imre, Karl Imre, Kiss Péter…

– A volt munkaügyi miniszterről van szó? – Igen, jelenleg ügyvezető elnök az MSZP-ben. De ebbe a körbe tartozik még Kocsis András, az úgynevezett fiatal titánok egyik ide-oda csapódó embere is. Társaságba apportálták a KISZ-vagyont, majd az apportot jóhiszemű vevőnek még tovább játszották, innentől kezdve a vagyon további útja követhetetlen. – Mekkora volt ez a KISZ-vagyon? – Tízmilliárdos nagyságrendű 1989-es forintban számolva. Az ingatlanok értéke hihetetlen nagyságrendű, csak nézzük meg Zánkát, amely eladási árának ma sokszorosát éri. Arról van szó, hogy az apport értéke és a társaság értékének megállapítása a '89-es és a '90-es gyakorlat során a jól bevált hasraütéses módszerrel történt, utána már csak meg kell nézni, hogy kinek játsszuk át a vagyont. Ha mondjuk az értéke egymilliárd forint, azt lehetőleg tizenötmillióért vegye meg. Tehát ennyiben állapítják meg az értékét. Hisz privatizációnk története is azt mutatja, hogy a megszerzett privatizációs vagyon értéke a tőzsdén megtízszereződik egy év alatt. – Mekkora volt Nagy Imre vagyona, vagy mekkora lehetett 1988-89-ben és mekkora most? – Óriási, milliárdos vagyona van jelenleg. 1989-ben, mint alulfizetett köztisztviselőnek egy kétszobás lakása volt. Ha valaki a magyar adóbevallásokat komolyan venné és ezt fölülvizsgálná, akkor tételesen be lehetne bizonyítani, hogy ezek a szerzett vagyonok nem törvényes úton keletkeztek. – Nézzük akkor meg, hogy mi történt a KISZ-vagyonnal. Beszélhetünk Zánkáról, Tatáról, a KISZ-táborról, KISZ-épületekről, irodákról. – Saját társaságokba apportálták, majd ezeket a társaságokat eladták áron alul, vagy éppenséggel, ha komoly vevő volt rá, azzal már jól megfizettették. Tehát aki működtetni akarta, annak komoly áron adták el, de a megalakuló ifjúsági szervezetek ebből szinte semmit nem kaptak. Ugyanúgy jártak, mint a szakszervezetek. A szakszervezeti szállodákat is teljes egészében “elkezelték”. Egyfajta módszer működött a kilencvenes évek elejétől, amelynek a gyakorlati rendszere, a gazdasági átalakulásokról szóló törvény, mely az 1988. évi hatossal kezdődött, ahol kipróbálták, hogy milyen módon lehet úgymond lerontani egy vagyont, mit bír még el a cégbíróság, mit bír még el az akkor alakuló APEH. Hát az mindent elbírt, miután a saját nómenklatúráját ültette a fontos pozíciókba. És miközben a választópolgárt álbotrányokkal elfoglalták, aközben a balkézről szerzett vagyonok nevesítetten saját tulajdonná váltak. – Most már nem a KISZ-vagyonról beszélünk, de még mindig Nagy Imréről essék szó. Beszél-jünk a Caoláról. Egyforintos, névleges áron jutott a Caola-birodalom Nagy Imre tulajdonába. – Ezek a névleges áron történő vételek rendszeresen úgy történtek, hogy a vevő vállalja a megvett objektum hatalmas köztartozását, ami terheli ezt a vagyont. A köztartozást később viszont a bankkonszolidáció és a hivatalos konszolidáció lenyelte. Tehát gyakorlatilag a vétel a névleges áron, egy forinton történt mégis. Ennek a darabjait azután értékesítgették háromnégy meg ötszázmillió forintért. Jelenleg is folyik a cégek vagyonainak értékesítése, majd ezekből a pénzekből – ugyanúgy mint a pártvagyon nagyszerű kezelője, Máté László – ők is elkezdik a tőzsdézést, mely rendkívüli pénzügyi eredményekkel jár. Hihetetlen vagyonok képződnek, de megint nem az eszközök működtetéséből. Meg kell nézni a Caolát is, ami egy

kifejezetten jól működő, közép-európai méretekben erős gyár volt. Mára néhol már a kerítése sincs meg. Így tehát a vagyon el van kezelve, aminek következtében másfél millió munkahely elveszik. Ezt azonban ráfogják a piacvesztésre, pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy hozzá nem értő tolvajok kerültek a tulajdonosi pozícióba. Azok, akik annyira sem bíztak meg a menedzsmentben, hogy legalább rábízták volna a további munkát. Nem ezt tették, hanem a saját eszközeikkel dolgoztak tovább, vagy nem dolgoztak, e miatt aztán ágazatok mentek tönkre. A Caola csak egy példa erre a módszerre, nem kirívó, majd fölszámolják. – Persze a KISZ-vagyon privatizálása időszakában nemcsak Nagy Imre, mint volt első titkár szerezhetett vagyont, hanem mások is. – Természetesen, a saját csapat nagyon összetartó, hiszen az elmúlt rendszer káderpolitikája hihetetlen erős volt, pozíciókba ültette az úgynevezett KISZ-eseket. A KISZ-ből nevelődött ki az egész ÁVÜ. Rábízták a nemzeti vagyont erre a siserahadra. Csepi Lajos például honnan került ki? A KISZ-ből. Onnan került ki Kocsis István is. Tragédia, hogy kontroll nélküli, titkos szerződésekkel az egész nemzeti vagyont át lehetett játszani. Pártvagyonként kezelték a nemzeti vagyont is. – Az MSZMP és a KISZ 1990 előtt egymást segítette, az MSZMP-s káderek a KISZ-ben szerezték a gyakorlatot. Hogy alakult a volt KISZ és a mostani MSZP kapcsolata 1990 után gazdaságilag? – A Baloldali Ifjúsági Tömörülés, az MSZP ifjúsági szervezete a KISZ jogutódja lett, és ha sikerül nekik a Xénia-lánc nevű szélhámosság, még az úttörő szövetséget is bekebelezik maguknak, annak összes tagságával, összes vagyonával. Hála Istennek, ezt már olyan erkölcstelenül csinálták, hogy még önmaguk sem tűrték el. Ezek is milliárdos vagyonok. De egy kicsit megzavarodott az MSZP vezérkara is, mert már egyre éhesebbek lettek, és úgymond egymást is “lekontrázták”. De gondoljunk bele, úttörő szövetség–Xénia-láz, KISZ–BIT, MSZMP– MSZP, ennek a mérhetetlen vagyonnak a kezelője, tulajdonosa az MSZP ötvennyolc százalékos akkori parlamenti többséggel. Szinte kontroll nélkülivé tudtak válni, úgy a szerzésben, mint a politikai módszerekben. A baj benne az, hogy ennek negatív következményeit egy Bokros-csomaggal nekünk kellett elszenvedni. – Holott Bokros Lajos volt az, aki kijelentette, hogy védeni kell a vagyont. – 1989 májusában egész oldalon ezt fejtegette. Szó szerint azt mondta, hogy abba kell hagyni az önprivatizációt, mert a nemzeti vagyon elértéktelenedik és ebből káros folyamatok alakulnak ki, például forradalom is lehet. A reformkommunisták élharcosai akkor még nagyon be voltak ijedve, hogy esetleges számonkérés is lesz. Amikor látták, hogy velük ilyen probléma nem lehet, akkor aztán tényleg rászabadultak a vagyonra. A legnagyobb baj azonban az, hogy elorozni még képesek voltak, de jól működtetni már képtelenek. Nagyon érdekes, hogy dicsekszünk a magyar ipar teljesítményével, de ha megnézzük az összetételét, rájövünk, hogy azok bizony a multik zöldmezős beruházásaiból erednek, nem pedig a privatizált vagyonból. A privatizált vagyon ugyanakkor több mint egymillió munkahely elvesztését is eredményezte.

KORRUPT ÁLLAMIGAZGATÁS Megy a búza vándorútra

– Beszéltünk már a negyvenmilliárdos Máté-vagyon kialakulásáról, a több mint egymilliárdos Nagy Imre-vagyon létrejöttéről, de most beszéljünk azokról az esetekről, amikor a visszaélés vagy a visszaélés lehetősége magában az állami apparátusban van benne. Az exporttámogatások rendszerére gondolok. – Az exporttámogatási nagykassza évente változó, de 50 és 80 milliárd közötti összeg. Ez az úgynevezett piacra jutási exporttámogatás jelentős részben az agrárium lehetősége. Nevesítsünk egy időpontot: 1995-ben a búza rendkívül magas fölvásárlási ára miatt exporttámogatás nélkül nem kerülhetett volna jól piacra. A probléma csupán az volt, hogy nem egészen egymillió tonnás árualapra 14,4 millió tonna exporttámogatást igényeltek vissza különböző fantomcégek. Ezeknek a költségvonzata több tízmilliárd forint, mert ezerkétszáz forint volt tonnánként az export-támogatás. Ezek a bűncselekmények ismertté váltak, de titkosították, egyben sincs még jogerős ítélet, sőt jelentős részben az eljárást is megszüntették. A csaláshoz az állam tevőleges segítségére volt szükség, mert igazolni kellett a VPOP-nek, hogy elhagyta az áru, az az irdatlan mennyiség, az országot. – Mármint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának… – Igen. Tárcaközi bizottság engedélyezte és adta ki az úgynevezett exporttámogatási lehetőséget, tehát az úgynevezett kvótákat. Ebben részt vett az akkori Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium, részt vett benne természetesen a Földművelésügyi Minisztérium. Ugyanakkor igazolni kellett az APEH-nek is, hogy a vételár befolyt az export adásvétel kapcsán. Az igazság ezzel szemben az, hogy sem a vételár, sem pedig a termék nem hagyta el az országot. Az ismétlődő exporttámogatási maffia éves kárvonzata akár negyven-ötvenmilliárd forint is lehet. Ha az inflációt nem számítjuk, akkor ez az összeg az elmúlt tíz évben lényegesen több mint ötszázmilliárd forint. – Hogyha tudjuk azt, hogy 1995-ben körülbelül kilencszázezer tonna búza exportjára van lehetősége Magyarországnak, hogyhogy nem tűnik fel senkinek, hogy tizennégy és fél millió tonna búza exportjára kértek támogatást? – Nem monopol helyzetben lévő cégek exportáltak, ezért versenyeztették a fiktív cégeket is, és ezáltal esze ágában sem volt senkinek összeadni a valótlan mennyiséget, a versenyeztetés mögé bújtatták az egész csalási rendszert. – Tulajdonképpen akkor ez a búza meg sem mozdult, legalábbis a kilencszázezer tonna fölötti, vagy talán nem is létezett. – Jelentős részben tárolási jegy formájában létezett csupán, és soha életében nem volt búza… – Fiktív tárolási jegyeket állítottak ki? – Így van, fiktív tárolási jegyeket állítottak ki, amellyel föl lehetett venni a banktól a vételárat, s miután azt felvették, el is lehetett “tapsolni”. Ezt a vételárat természetesen nem fizették viszsza a bankoknak, a bankok ezt veszteségként leírták. Több milliárdos úgynevezett piszkos pénzről van szó. – Kik vannak benne ebben az üzletben? – Nagyon pontosan meg lehet határozni a kört, még akkor is, ha titkosították az ügyeket. A mi

köreinkben ezt úgy szoktuk mondani, hogy a legnagyobb disznóságok államtitokká minősülnek, ebben az MSZP nómenklatúrája 1995-ben részt vett. Az államigazgatás csúcsa, valamint az úgynevezett erős mezőgazdasági és kereskedelmi lobby. Egyszer nekem Nyugaton azt mondta az egyik mezőgazdasági szakember az unióban, hogy önök még nem is tagjai az Európai Uniónak, de már az évtized búzabotrányát megcsinálták. – Nevesíteni nem tudunk, de mégis gondoljunk egyetlen személyre, aki '94 és '98 között igen magas közhivatalt töltött be, akinek az ügyvédje tizenkét cég megszűnését jelentette be, miután az exporttámogatási ügyletnek vége lett. – MSZP-közeli politikusról van szó, annyira közeli, hogy kormánytag volt, az ügyvédje volt egyébként a kampányfőnöke az 1994-es választásokon. Sem a miniszter úrnak, sem az ügyvédjének ebből az ügyből nem sok baja származott. Mondhatnám azt is, hogy egyáltalán nem származott baja. Ezeket a cégeket, klasszikus nyelvezetben úgy mondják, hogy elsüllyesztik, tehát jogutód nélkül fölszámolják. Erre is megvan a kialakult módszer. Be kell vallani az adóhátralékot, hogy adócsalást ne kövessen el, és meg kell találni a fiktív vevőt. Ez a vevő utána azonban nem jelentkezik, nincs, kámforrá válik. Miután esetünkben titokgazdákról van szó, elmondható, hogy nagyon jól kitaposott út szerint “süllyesztették el” ezeket a cégeket. – Ebben az adott esetben mekkora pénz forgott illegálisan? Mekkora feketepénz zsebretételében “sáros” a Horn-kormány egykori minisztere? – Több százmillió forint csak az exporttámogatás visszatérítés, ehhez hozzájárul még ennek az árualapja. Akkor tízezer forint fölött volt a búza ára, és ezerkétszáz forint volt az exportvisszatérítés. Hitelfölvétellel, egyéb más dologgal együtt ez több milliárdos nagyságrendű. – Budapesten, de az ország különféle részein is sorra épülnek a nagy bevásárlóközpontok, és egyre többször hallani arról, hogy ÁFA-csalásokat követnek el. Miképpen történnek ezek? – A kétkulcsos ÁFA bevezetésével óriási lehetőség nyílt meg az ügyeskedésekre. – Tehát azzal, hogy tizenkét és huszonöt százalékos ÁFA is van. – Igen… Nyilván Nyugaton is van ÁFA jól bejáratott rendszer szerint, de ott átlagosan hattól húsz százalékig. A mi ÁFA-tartalmunk rendkívül magas, tizenkettő és huszonöt százalék közötti. Tudni kell azt, hogy ebben az ügyeskedő átalakulásunkban nem szívesen kérünk mi sem számlát. Itt gondoljunk a piaci forgalomra, gondoljunk a TÜZÉP-re. Nem vállalkozóként, hanem fogyasztóként nem kell nekünk ÁFÁ-s számla, ezáltal rengeteg számla nem kerül kiadásra. Így viszont az ügyeskedőknek szabad prédájává válik a mi el nem vitt számlánk. Megint azt kell mondani, hogy az államigazgatás tevőleges hozzájárulása nélkül ezt nem lehetne megcsinálni. Az APEH számlaellenőrzési rendszere ma nagyon rossz gyakorlatot folytat, megbünteti a kiskereskedőt, a fagylaltost pár ezer forintos számlacsalásért. De én ismerek olyan kereskedőt, aki azt mondta: kijött hozzám az APEH, de közöltem velük, hogy itt nem vizsgálódhatnak, mert nincs helyiség, nem biztosítok nekik. Sok száz milliós forgalmú cégről van szó egyébként. És ennyiben maradtak… – Hallottunk a közelmúltban hét-nyolcszázmillió forintos ÁFA-csalásról. Ez a csúcsot jelenti, vagy van ennél nagyobb is? – Ha a cégeket összeadjuk, közel hétmilliárdos ÁFA-csalási rendszerről is tudunk. Természe-

tesen itt sincsenek még jogerős ítéletek. – Ez a hétmilliárdos ÁFA-csalás egyetlen vállalkozóhoz kapcsolódik? – Egy vállalkozócsoporthoz, de az nyilvánvaló, hogy itt is strómanok szerepelnek, elosztják a pénzt több cég között. Ha megnézzük a cégek igazgatótanácsát, felügyelő bizottságát, a tényleges tulajdonosokat, abból kiderül, hogy a keresztapák azonosak. – Ez a hétmilliárd, megint név nélkül, milyen területen érhető tetten? – Beruházás, építkezés, ebben benne van az úttól kezdve minden, és azt is tudni kell, hogy a vonalas létesítmények építése, a beruházások hatalmas pénzeket igényelnek… – Vasút, metró, villamos? Erre gondol? – Erre. Ez nagyon sikamlós terület, hiszen ahol nagy állami, önkormányzati pénzekkel történik a beruházás, az a világon mindenütt a korrupció melegágya. Gondoljuk végig, hogy Nyugat-Európában, de az egész művelt világon az igazi nagy csalások mindig a vonalas létesítményeknél és a nagy állami és önkormányzati beruházásoknál történnek meg. Nálunk is így van ez. – Ha egy vállalkozói csoportnál hétmilliárd forintos ÁFA-csalásról beszél ön – olyan ÁFAcsalásról, amelyik még nincs bírósági szakban, ezért nem mondunk neveket –, akkor országosan egy évben mekkora lehet az ÁFA-csalások nagysága? – Az exporttámogatási nagy elosztórendszer mértékét eléri… – Az mennyi? Csakhogy emlékeztessünk… – Több mint ötszázmilliárd forint. Ebben a fő gond az, hogy miután az államigazgatás tevőleges részese ennek a tevékenységnek, az ügyek jelentős része látens marad, tehát titokban marad, mert az államigazgatás önmaga szünteti meg a bizonyítékokat, hiszen részese a csalásnak. Hangsúlyozom, tevőleges részesei az ÁFA-csalásoknak. Megpróbáltak már egy-két ítéletet hozni ilyen ügyben, de mindig meg kellett semmisíteni az ítéletet azért, mert minden esetben csak a látszólagos kedvezményezettet akarják elítélni. Aki pedig visszautalta az ÁFÁ-t, azt még gyanúsítottként sem szokták kihallgatni, csupán tanúként. Ilyen példát a nyugat-európai jog nem ismer, a mi jogrendszerünk tehát egyelőre csak szavaiban nyugat-európai. Sajnálatos módon az államigazgatásban nincs visszatartó erő a korrupcióval kapcsolatban

BOMBAÜZLET A KÁRPÓTLÁSI JEGY A termőföldre is szemet vetettek – Hová tűnt az elmúlt tíz év alatt húszezermilliárd forintnyi állami vagyon? – tesszük föl a kérdést, immáron negyedszer. Most a kárpótlásijegy-maffiáról, a pártingatlanok értékesítéséről, valamint egyes budapesti lakások eladásáról esik szó. Kőrösi Imre, az Agrár Munkaadók Szövetségének elnöke országgyűlési képviselőként 1991-ben a törvény előkészítésében részt vett. Nem érezték akkor, hogy ez a kárpótlási jegy visszaélésre ad majd lehetőséget?

– Én voltam a felelőse az MDF-frakción belül, és az összes módosító javaslat az én nevemmel volt fémjelezve. Várható volt, hogy ha az államigazgatás nem figyel oda és nem kellően szabályozza a végrehajtási eljárásban, akkor ez visszaélésekre ad lehetőséget. Ezt '91 áprilisában elmondtam a frakciónak, ugyanez év májusában a kormány tagjai is megismerhették ezt az álláspontomat. Sajnos nem szabályozták kellően az eljárást, ezáltal egy rendkívül erős lobby alakult ki a kárpótlási jegyek fölszívására és a földárverések elhúzására. – Emlékezzünk csak 1994-re, amikor a Horn-kormány hatalomra került. Akkor nyolc hónapig látszólag nem mozdult semmit a kárpótlási jegy ára. A kárpótlási jeggyel szemben semmiféle privatizálandó vagyon felajánlására nem került sor, magyarán: a kárpótlási jegy értéke zuhanni kezdett lefelé. – Nyolc hónap után a vagyont oda tették vele szemben, és akkor a kárpótlási jegyet, amit mondjuk százötven, kétszáz, háromszáz forintért szereztek meg a brókereken keresztül az úgynevezett tulajdonosok, százhetven százalékon számolták be, tehát ezerhétszáz forintban. Volt, aki rögtön megtízszerezte az állami vagyon szerzésekor a kárpótlási jegy vagyonát, és ha még ehhez hozzátesszük, hogy '94-ben megnégyszerezte a tőke az értékét, akkor azt mondhatjuk, hogy egy év alatt volt, aki negyvenszeres értékhez tudott jutni a kisemmizettek kárára. Ez félelmetes. Számoljuk ki az eredeti értékű kétszázmilliárddal szemben ezt a negyvenszeres értéket. Több ezer milliárd forintról van szó. – Ezt a kárpótlási jegyet használták aztán fel privatizálásra. – Ez volt a privatizálásnak az úgynevezett legvadabb időszaka. Nyilvánvaló, a jól informáltak kerültek ebbe a körbe, akik tudták előre a titkos információk alapján, hogy mikor lesz privatizáció. Ily módon egy év alatt meghúszszorozhatta, harmincszorozhatta, negyvenszerezhette a vagyonát. Ebben a pártközeli személyek, ügyvédek, brókerek vettek részt. Így alakult ki a kárpótlásijegy-maffia, melyek színlelt szerződésekkel a földet elorozták, többszázezer hektárt. A kárpótlási jegy közbeiktatásával mintegy tízszeres érték keletkezett. Panama-csatorna méretű csalás… – Tudunk személyekről, akik ekkor alapozták meg a vagyonukat? És tudunk-e olyan gyárakról, üzemekről, amelyek kárpótlási jegy közreműködésével cseréltek gazdát? – Ha az 1994-95-ös privatizációt megnézzük, a festékbirodalom, az ingatlanbirodalmak ekkor alakultak ki. Ezek nagyon személyhez kötődő dolgok. Kárpótlási jeggyel kapták az OTPrészvényeket, a banki részvényeket. Ezeket a személyeket nagyon körbe lehet határolni, ez az MSZP holdudvara. Menő ügyvédek és az államigazgatás berkeiben otthon lévő régi motorosok, a sokat emlegetett nómenklatúra. – A fölhasznált kárpótlási jegyeket a törvény szerint meg kellett szüntetni. Aztán csodák csodája, ezek mégsem mentek a zúzdába, hanem újból fölhasználásra kerültek. – Több milliárd forint értékben vannak ilyen kárpótlási jegyek. A siralmas benne az, hogy amit nem semmisítettek meg, azzal valami másfajta csalási módszert alkalmaztak: egy számot írtak a kárpótlási jegy elé, nyolc számjegyűvé tették a sorozatszámot. Ezzel a kárpótlási jegygyel aztán fiktív tőkeemeléseket hajtottak végre a cégekben. Megdöbbentő például, hogy a Kárpótlási Hivatal volt elnöke, aki jelenleg a szentgotthárdi Kaszagyárban dolgozik…

– Kiről van szó? – Nagy Ferenc volt államtitkár úrról, aki ilyen kárpótlási jegyeket befogadott, majd nem indított büntetőeljárást ezzel kapcsolatban. Csak a sajtóban nyilatkozott arról, hogy majd meg fogják vizsgálni. 1997-ről van szó. Ezek a fiktív tőkeemelések, miután cégbírósági nyilvántartás nincs az összegre, csak becsülhetők. Vélhetően, ha valaki kitalálta ezt a módszert, nagyon sokszor alkalmazta is. Ezek nagyon tetten érhetők. Meggyőződésem, hogy az urak nem fognak ellenem fölszólalni, majd legfeljebb lemondanak ijedtükben. – Tehát ezekről is van dokumentum a ön birtokában. – Természetesen, minden hitelesített dokumentum nálam van. Most már nem egyedül csak én csinálom. Igen komoly csapatok gyűjtik a bizonyítékokat a különböző maffiák tevékenységéről, hisz ugyanezt meg kellett csinálni a színlelt szerződések, a földvásárlások esetében is. Ezzel a módszerrel még közel háromszázezer hektárt játszottak át. Tehát az igazi baj itt is a közigazgatás, az ügyvédi kar és a politikai kar összefonódása. S ez mindenkor a saját választója ellen irányult. Sajnálatos, hogy a politikai erő ismételten kifosztotta saját hazáját. – Szóltunk már a párt-, a KISZ- és a szakszervezeti vagyon privatizálásáról. Nem beszéltünk azonban arról, hogy az értékbecslést, mielőtt privatizálásra került egy szálloda vagy bármilyen más objektum, ki végezte? – Az ÁPV Rt. vagy az ÁVÜ Rt. által megbízott ingatlanértékbecslő cégek, vagy az úgynevezett tanácsadói cégek, amelyek mellesleg részt vettek utána, mint tanácsadók, a privatizációban is. A Credites First Bostontól kezdve tudnék mondani egy-két ilyen csodálatos tanácsadó céget, amelyek – hangsúlyozom – a tanácsadásokért és az iszonyatosan alulértékelt vagyontárgyakért, amelyekre a pecsétjüket rátették, sok tízmilliárd forintot kivittek az elmúlt években. A tanácsadó cégek és az ügyvédi ellenjegyzők az állami vagyonnak közel tíz százalékát saját maguk használták föl. Megdöbbentő szám. – Példából ért az ember. Mondjunk egy szállodát, mekkora az eredeti értéke és milyen értéken privatizálták? – Hajdúszoboszlón a MEDOSZ-szálló értéke körülbelül kilencvenmillió forint, és ötmillióért odaadták egy tisztelt úrnak. Olyan rendszereket adtak át ilyen alulértékelt módon, mint például a növényolajipar, amelyet hatmilliárd forintért adtak oda. A növényolajipar mind a hat gyárát “eladták” és az eredmény: az export-import szaldó romlása évenkénti háromszázmillió dollárral és három gyárat természetesen be is zártak. Tehát a növényolajiparból származó privatizációs éves veszteség az export-import szaldónál több mint hatvanmilliárd forint. – Kiszámítható, hogy ezeknek az objektumoknak az áron aluli eladása összességében mekkora veszteséget jelentett Magyarországnak? – A Világbank szerint mintegy százhúszmilliárd dollár volt a magyar nemzeti vagyon privatizálható része, ezzel szemben nem futott be összesen hétszázmillió dollár. Az egész vagyont elorozták. Hangsúlyozom, az 1989-es világbanki adatok alapján mondtam ezt. Meggyőződésem azonban, hogy hazánkban az évezred utolsó évei voltak a legszörnyűbbek gazdasági szempontból. – Látszólag kisebb üzletnek számít egy-egy ház, egy-egy ingatlan értékesítése áron alul. De

hát a sok kicsiből megint csak sok lesz végül. – Budapesten csak egy cég, a FIK Rt. mintegy tízezer lakást “elprivatizált”, jelenleg sem keresik ezeket az önkormányzatok. De hogy tételeket mondjak, Budapesten a lakás- és ingatlanvagyon értéke több mint tízezermilliárd forint. Ha megnézzük, hogy mennyi lett ebből, az úgynevezett önkormányzati tulajdon privatizációjából mennyi futott be, akkor meg fognak döbbenni: nem futott be egy százaléka. A nemzeti vagyonnak az a része, amely volt állami, majd tanácsi, utána önkormányzati vagyonként került privatizálásra, egyszerűen át lett játszva. – Mennyiért lehetett megvenni egy nagyon értékes ingatlant Budapesten? – Mondjuk volt négy központi bizottsági tag és volt egy csodálatos budai villa, ezért négyüknek ki kellett fizetni egymillió forintot. – Mekkora lakterületű? – Közel hatszáz négyzetméter. – És hol van? – Budán, fönt, nagyon “rossz” helyen, a Rózsadombon. Ennek az egymillió forintért vett értéknek a mostani forgalmi értéke háromszázmillió forint. A villa egy részét el is adták ötvenmillió forintért. Az megint más kérdés, hogy ezeket mind törvénytelenül adták el, mert fiktív szerződéseket alkalmaztak, nehogy jövedelemadót kelljen fizetni. De az ügylethez az államigazgatásnak nagyon nagy segítséget kellett nyújtania, hogy az értékkülönbözetet ne adóztassák meg. Ez külön művészet, erre külön maffiák alakultak. – 1994 és '98 között suttogták az emberek, hogy privatizálják az Andrássy utat, hogy politikusok fölvásárolják az ottani épületeket. Akkor kormányon lévő politikusok nevei hangzottak el. – Közülük nagyon sokan rendkívüli értékű ingatlanokat szereztek. Félelmetes, hogy azokat a mérhetetlen értékű barokk villákat micsoda alacsony áron kapták meg. Azért jelenleg Kispesten egy lakást nem lehet kapni. Megkap mondjuk tízmillió forintért hatszázmillió forintos értéket. És hogy könnyítsenek a “rászorulókon”, a tízmillió forintot harmincéves részletre kell kifizetni. Nem kevesebbet lehet tehát állítani, mint azt, hogy a nemzeti vagyon ingatlanvagyon része 0,5 százalék és egy százalék közötti értéken kelt el. Így fordulhat elő, hogy 1994es forintban számolva kétezer-nyolcszázharminchét forintért vettek egy négyzetmétert. De nem csupán egy házat, hanem százas nagyságrendben, rengeteget. – Milyenek az árak ekkor igazi piac esetében? – Az Andrássy úton és a környékén, amiről az előbb beszéltünk, ötvenezer forint alatt egy négyzetmétert nem lehetett megkapni. Ezek tények, valamennyi adat a birtokomban van. Látom, hogy csodálkozik…. Gondolja el, a villák egyhuszad értéken kerültek átadásra. Hihetetlen mértékű csalás ez. – Kik voltak a tűz közelében? Kik voltak a kedvezményezettek? Politikusok? Újságírók? – Is-is. Jó része a politikusi gárda, a bankár gárda, a nómenklatúra. Az az örökösen “dicsért”

nómenklatúra és a bértollnokaik. Egyébként azt meg kell mondani, hogy jó pár főszerkesztő föltehetné a kezét, hogy milyen alapon kapott ilyen módon ingatlant, akár az Orbánhegyi úton, vagy mehetnénk föl a Nyereg utca felé. Az a siralmas ebben, hogy ezek az emberek ma is nyugodtan kritizálhatnak mindenkit, nyugodtan ostorozhatják az átalakulás veszteseit, miközben ők, mint haszonélvezők, mérhetetlen vagyonhoz jutottak. Van olyan politikai vezető, aki három lakást is kapott ilyen módon a Belvárosban. Igen neves képviselő, nagyon sokra vitte… – Mostani kormányoldalon vagy ellenzéki oldalon van? – Most már ellenzéki oldalon, de előtte kormányoldalon volt négy évig. A Veres Pálné utcában pedig tudok egy százhuszonkét négyzetméteres ingatlanról, amit egy hétvégi hetilap főszerkesztője megkapott háromszázezerért, miközben nyolcmilliót ér. Így nem csoda, hogy a nemzeti vagyon leértékelődött, hisz a kedvezményezettek érdekeltek voltak ebben. Nemcsak postabanki VIP-lista van, az ingatlan VIP-lista ennek a sokszorosa, és azt az önkormányzatok és a hozzájuk közel levők, a politikusok használták, méghozzá évtizedek óta. Ha azt a rengeteg pénzt, aminek eltűnéséről az imént szó esett, akár csak ezresekben is egymásra raknánk, mondjuk a Duna-parton, magasabb lenne talán a Gellért-hegynél is.

ÜZLET TÍZMILLIÁRDÉRT Már Csillebérc is kell nekik – Beszéljünk akkor mai témánkról. Többször olvashattunk mostanában arról, hogy eladó a Csillebérci Úttörőtábor. Öné a szó, Kőrösi Imre. – Térjünk vissza az elejére, az ingyenes állami juttatásokhoz, az állami tulajdonok ingyenes juttatásához, a KISZ-hez, a szakszervezetekhez és a pártokhoz. Ahhoz az időhöz, amikor ez a vagyon elsősorban az MSZP-nél kötött ki. Ezekről a vagyontárgyakról – mint ahogy azt már jeleztük – 1989-ben a megkérdezett KISZ első titkár, Nagy Imre azt mondta, hogy azért veszik át az ingyenes tulajdont, mert a jó gazda gondosságával kezelik a vagyont és majd, amikor az ifjúsági szervezetek megalakulnak, a szavazatarány szerint ezt a vagyont szét fogják osztani egymás között, úgy a szakszervezetit, mint a KISZ-es vagyont. Ennek természetesen semmi, de semmi jele sem a pártvagyonnál, sem a szakszervezeti vagyonnál, ez a megosztás nem történt meg. Csillebérc nem szokványos történet, mert ennek a vagyonkezelését az úttörő szövetség mint jogutód, mint tulajdonos és mint vagyonkezelő gyakorolta egészen a legutóbbi időkig. De most már át akarja adni tulajdonba egy olyan társaságnak, amelynek az ingatlanberuházásban semmilyen múltja sincs. Nevezetesen, az ingyenes állami tulajdont, amelynek értéke 2,5 milliárd forint minimálisan, átadja a fél éve alapított Mobilber Kft.-nek, amelynek az alaptőkéje hárommillió forint. Azért hárommillió forint, mert egy éve ez a minimális alaptőke, amivel kft.-t lehet alapítani. De ki is a Mobilber ügyvivője? Dr. Tóth Miklós, aki egy nem létező FIK nem létező igazgatótanácsának felügyelő-bizottsági elnöke, tehát visszatérhetünk az ingatlanmaffiához. De hogy kik a Mobilber alapítói? Ez aztán már egy szörnyű történet: svájci, vaduzi és lichtensteini cégek. Azért nem vették bele a ciprusi céget ugyanebből a körből, mert azt időközben, 1998-ban, a pénzügyi hatóságok revíziója zár alá vette. – Mekkora ezeknek a külföldi cégeknek a vagyona, mekkora a nyeresége, képesek- e arra,

hogy közreműködjenek egy minimum 2,5 milliárdos üzlet nyélbeütésére? – Az üzlet tízmilliárd fölötti, mert a 2,5 milliárd csak az ingatlan értéke. A fölépítendő projekt, ami európai léptékű szórakoztatóközpont lenne, lényegesen több mint tízmilliárdba kerülne. Amit kérdezett, az viszont a legérdekesebb, mert a legerősebb cégnek körülbelül százötven svájci frank volt a nyeresége az elmúlt években, illetve volt egy olyan cég is, amelyiknek kilencvenhárom frank volt a vesztesége. Egyébként ezeknek a cégeknek a székhelyén mindenütt csak postafiókok találhatók. Tehát gyakorlatilag nem működő, úgymond “jegelt” off-shore cégek az alapítói, amelyeket pár tízezer svájci frankkal vagy éppenséggel pár ezer német márkával alakították meg. Szinte egész Európát behálózzák ezek az úgynevezett “altatott” cégek. A magyarországi piacon, amikor egy-egy ilyen szélhámossághoz beindulnak, ötvenezertől kétszázezer forintig lehet venni ezeket az off-shore cégeket. Nagyon nagy baj, hogy az alapítók között ügyvédek, sajnálatos módon ügyvédnők és volt államigazgatási alkalmazottak is vannak. Nekik erre a nagy beruházásra nincs fedezetük, ez egyszerűen szélhámosság. Itt arról szól a történet, hogy átjátszani, még a vételár kifizetése előtt átjátszani a tulajdonjogot, amit a már bejegyzett Mobilber Kft. megfelelő sáppal majd továbbad. Ez lényegesen nagyobb probléma, mint mondjuk a Tocsik-ügy. – Hol tart most az ügy? – Abban a pillanatban, ahogy a szereplőket megismertük, tudtuk, hogy ez szélhámosság. Egyébként, akit említettem, dr. Tóth Miklósnak, azon kívül, hogy ennek a nem létező felügyelő-bizottságnak az elnökeként szerepel, van egy lényegesen nagyobb sántasága is. Az ő telephelyükön találták meg azt a közel tíz tonna, pénzhamisításra is alkalmas papírköteget, amelyet a magyar rendőrség oly sokáig keresett. – Ez hol volt? – A Dunakeszi úti ÁJV felszámolás által megvett telephelyén. Érdekes módon ezt a pénzmegtalálási akciót le is filmezték, ám soha vetítésre nem került a Magyar Televízió adásában, és még érdekesebb, hogy akiknek a telephelyén ezt megtalálták, azok soha vádemelésbe, sőt még nyomozati szakba sem kerültek. Tehát ezek az ügyek messzevívőek, mert nyilvánvaló, hogy valahova kötődött ez a kapcsolat. – Beszéljünk még az ingatlanokról, mert hiszen a napokban pártok közötti vita tárgya lett az, hogy az úgynevezett juttatott, örökölt ingatlanok területén 1990-től kezdődően az MSZP-nek, mint jogutód pártnak négyszer annyi ingatlana van, mint az összes többi pártnak együttvéve. Ezt az MSZP vitatja. – Nem sok vitatni való van rajta, esetleg abból a szempontból vitatható csak, hogy értékben nem négyszer, hanem ennél lényegesen több van az MSZP-nek, mint az összes többi pártnak együtt, mert az összes nagyértékű és további albérletbe adható ingatlan is az ő ingyenes juttatásuk, ők kapták. Ilyen például a volt MSZMP leányfalui ingatlana, ami egymagában nagyobb érték, mint az összes többi ingatlan együtt. Annyira reprezentatív, hogy az igazán nagy párttalálkozók esti vacsorái rendszeresen itt fejeződtek be a Kádár-időszakban. Brezsnyev “elvtárstól” kezdve mindenkinek a kézírását megtalálhatják ott az emlékkönyvekben. Ezeket az ingatlanokat leterhelte az MSZP, jórészt a Postabanknál, s a Postabank adta ki, mint üzemeltető, a nagy értékű ingatlant. Milliárdos értékekről van szó. Ezeket az ingyenes vagyonjuttatásokat, pontosan a problémák elkerülése végett, eléggé álságosan nem adásvételben rendezték, nem arra gondoltak, hogy eladják, mert az esetleg kirobbantaná a botrányt és azt a mérlegben is

kell szerepeltetni. Nem, hanem a fölvett hitelek fedezeteként használták föl. A Postabanktól vették fel ezeket a hiteleket. Azt is tudni kell persze, hogy ez nemcsak hitelfölvétel volt, mindez kölcsönösségi alapon működött, mert emlékezzünk csak rá, hogy az MSZP uralkodása idején a Köztársaság téri székház pincéjét olyan áron adták át bérleti jogviszonyba a Postabanknak, amiért egyébként egy éttermi bérleti díjat kérnek a Nagykörúton. Tehát oda-vissza zajlott ez a nem teljesen tiszta üzlet. – Az ingatlanok értékelését, és most a pártingatlanokról beszélünk, ki végezte? – A Fővárosi Ingatlanközvetítő 1989-90-ben. De nemcsak az MSZMP ingatlanait, hanem a KISZ-ingatlanokat, a nagy értékű munkásőr vagyoningatlanokat, a szállodaláncokat. Ezek iratanyaga iszonyatos titkokat rejt, mert meg volt adva, hogy nagyon alábecsülten kell értékelni, itt tízszeres, húszszoros, harmincszoros értékekről van szó egyébként. – Mennyit ért akkor ez az ingatlanegyüttes? – Ha a mai értéken nézzük, az egész, amit az MSZP megkapott, csak százmilliárdos értékben kifejezhető. – Ezt kapta ingyen. – Teljesen ingyen kapta, ugyanúgy, mint ahogy ingyen kapta a KISZ is az ingatlanait. Ha azt mondjuk, hogy mindez hatalmas üzlet az MSZP saját apparátusának és óriási arculcsapása az összes többi pártnak, akkor nem túlzok. – Most szó van arról, hogy a Köztársaság téri székházat, amelyet szintén ingyen kaptak, eladják. – Régóta szó van róla, sőt 1998 nyarán megállapodás-közeli helyzetbe is kerültek, viszont a választások elvesztése után több üzleti vállalkozó nem lát már fantáziát benne. Egyébként a Köztársaság téri MSZP-székház milliárdos érték.

MAFFIÁK, BRÓKEREK, LESZÁMOLÁSOK A politikusok gyilkoltatnak? – Mint azt a sajtó hírül adta, nemrégiben Budapesten, Grand Cherokee Jeep típusú terepjárójában lelőtték a 46 esztendős R. Ignácot, a London Bróker Részvénytársaság tulajdonosát. A tettes ismeretlen, a nyomozók nyilván nyomoznak, a sajtó és a közvélemény meg találgat, ahogy az már közepesen fejlett, ám fölöttébb fejlődőképes demokráciákban lenni szokott. Kőrösi Imre nem találgat - neki kész, határozott verziója van. – Az elmúlt tíz év politikai hatalom birtokosai azokkal a tulajdonosokkal vagy strómanokkal fognak leszámolni az elkövetkezendő időben, akik túl sok titkot tudtak meg az építkezési maffiáról, a telekmaffiáról, a brókermaffiáról vagy az olajmaffiáról. – A London Brókerháznál mekkora pénzmozgásról beszélhetünk? – Ez a cégcsoport, amelybe beletartozik a Buda Cash Értékpapír, a London Bróker Értékpapír,

a HBW Westminster Takarékszövetkezet és sorolhatnám még azt a hatalmas tulajdoni rendszert, amely lazán egymáshoz tartozik, messze több már, mint 100 milliárd forintos csomag. Tehát itt már valóságos tulajdonról van szó – szállodaláncok, több brókercég, ezeknek az értéke –, ezért félve mondom ki, százmilliárd. De lehet, hogy lényegesen több, de semmilyen módon nem kevesebb. – Azt mondja, hogy az elmúlt tíz év politikai hatalmasságainak váltak ezek az emberek feleslegessé. – Ezek az emberek tevőleges segítséget nyújtottak az ilyen brókerek által megmozgatott hatalmas pénzügyi tranzakciókhoz. A brókercégek, ha valakik istenigazából tudták a bankok mellett, hogy hol forgatják a pénzeket, ők tudták. Tudták, hol forgatják át részvény formájába, hol forgatják át olajmaffia formájába, hol van a gépkocsi behozó, úgynevezett saját céges Mercedeseknek a helye. Sajnos, annyi titok lappang, hogy vélhetően még jó pár embert eltesznek láb alól. Azért nem maffia-leszámolásokról van itt szó, mert ha észrevesszük, a maffialeszámolásoknak rendszerint megvolnának a tettesei, itt pedig az elmúlt tíz évben egyetlenegy tettes sincs meg – sem a robbantásos, sem a gyilkossági bűncselekményeknél, tehát a golyószórós gyilkosságoknál sem. Annyira nincs meg a tettes, hogy egyetlenegy esetben sem találták meg még a megbízót sem. Megbízó nélkül pedig nagyon nehéz tettest találni. Akár a Fenyő-gyilkosságról beszélünk, akár az Aranykéz utcai gyilkosságról, akár erről a mostaniról. – Ön 1999-ben találkozott és beszélgetett a London Brókerház most meggyilkolt vezetőjével, tulajdonosával. – 1999. augusztus közepén találkoztam vele, megdöbbentem én is, hogy ő keresett föl, és mondta el, hogy a London Bróker meg fog bukni, mert mintegy nyolcezer embernek a pénzét összeszedték, körülbelül kétmilliárd forintot, és ezt oktalanul kifizették, így fizetésképtelenné váltak. Ő tudja, hogy hova kerültek ezek a pénzek, de semmilyen jelzésre nem kapott reagálást. A rendőrségnek, a pénztárfelügyeletnek jelzett. Egy nagyon ijedt, szerencsétlen embert ismertem meg ekkor benne. Akkor annyit mondtam neki, ha valóban ennyire meg van ijedve, tegyen följelentést, és ne bejelentést, mert a feljelentésre harminc napon belül válaszolni köteles úgy a rendőrség, mint a pénztárfelügyelet. Ő is talán azon áldozatok közé tartozik, aki ezek után sírba vitte titkát. – Azt, hogy kitől, vagy milyen körtől félt, tudhatjuk? – Ő azt mondta, hogy az ingatlan- és az olajmaffiától fél, akik hatalmas pénzeket, részvényeket tettek be a London Brókerbe, a Buda Cash-be. De aztán, megmondom őszintén, pillanatok alatt befejeződött a beszélgetés, utána már nem találkoztam vele. Az egyik maffiózónak ugyanis megjelent a gépkocsivezetője, és én még embert nem láttam így megijedni. Hangsúlyozom, az egyik maffiózó gépkocsivezetője ennek a beszélgetésnek a legvégén majdnem hogy szemtanú volt. Azt a rémületet én nem kívánom még egyszer senkinek az arcán látni. – Ahogy hallgatom, az egykori titokminiszter, Katona Béla jut az eszembe, aki kijelentette, hogy a politika és az alvilág kapcsolatának kiépítése megkezdődött. Ez '95-'96 környékén történt. De azt hiszem, hogy a miniszter úr késésben volt, mert nemhogy megkezdődött volna a kapcsolatépítés, hanem ahogy önt hallgatom, szilárdan létezett is. – Annyira szilárdan létezett, hogy amit Katona Béla miniszterként és politikusként elmondott,

az bátorságra vall. Természetesen utána már nem is lett soha többet miniszter, és mint sokat fecsegő ember az MSZP által ki is lett vetve. Perifériára került. Annyit tudni kell, hogy az a '95 tavaszi nyilatkozata, amely szerint a hídverés megkezdődött a politika és az alvilág között, akkor már nem hídverés volt. Akkor már stabilan, hangsúlyozom, stabilan a maffiák a kormánypártok pénzemberei voltak. Persze senki ne gondolja, hogy a maffiák úgy keletkeznek jövedéki csalások és egyebek kapcsán, hogy a börtönből kiszabadult emberek maguktól szervezett bűnözési tevékenységet folytatnak. Ez fordítva működik. Rájuk bízzák a piszkos munkát, ebből lesz a piszkos pénz, amelyet utána a politikusok ismételten visszavesznek magukhoz. – Említette az imént Fenyő Jánost, a VICO birodalom fejét, a sajtócézárt, aki fotóriporterből lett milliárdos, hatalmas kapcsolatokkal rendelkező ember. Budán, az utcán, egy szemvillanás alatt megölték, egy kora esti, hétfői napon. A gyilkosát azóta is keresik. – Soha nem is fogják megtalálni, tudniillik egy-két politikai vezetőnek beismerő vallomást kellene tenni, hogy mit is csinált két órával a halála előtt Fenyő János. Kikkel szaunázott? Miért szaladt el onnan? Miért hagyta ott a testőreit...? Akiket Fenyő János soha nem hagyott el, hisz évek óta fenyegetve érezte magát. Valószínű, hogy egyetlenegy ilyen ember sem fog istenigazándiból megnyílni. Azt viszont tudni kell, hogy rögtön egy nem létező maffiakapcsolattal próbálták ezt a bűncselekményt fedésbe tenni. Természetesen ez nem sikerült. Fenyő János az 1990-es évek elején zugkazettamásolóból lett milliárdos, mindig meg is büntették pár százezer forintra, s közben kazetta- és CD-másolásból birodalmat épített ki. Viszont túlterjeszkedett, irányítani akarta a politikusokat, és ugyanúgy feleslegessé vált, mint Princz Gábor. – Három emberről tud, akikkel halála előtt együtt szaunázott Fenyő János. Nem mondjuk most ki a neveket, de azt tudjuk, hogy mely politikai irányzathoz tartoznak. Persze a neveket is ismerjük. – Az előző kormánypárt, tehát a '98 előtti csapat meghatározó politikusaival történt ez a találkozó. – MSZP-s és SZDSZ-es politikusok? – Igen, MSZP-sek és SZDSZ-esek. Sőt az egyiket a rendőrök küldték el, amikor túl hamar megérkezett a tett színhelyére, és mondták neki, itt most nincs semmi dolga. Nagyon érdekes volt, hogy nem ő számoltatta be a rendőröket, hanem a rendőrök mondták neki, a főnöknek, hogy menjen már innen, mert itt most gyilkosság történt. – A sajtóbirodalom újbóli felosztása volt akkor a tét! – Princz Gábor szemet vetett a VICO-birodalomra, hisz az ebben lévő lapok ára a mai értéken is mintegy tizenötmilliárd forint volt. De tudni kell, hogy a sajtóbirodalmak kiépítése politikameghatározóvá vált. Ez nemcsak Magyarországon van így, mert Berlusconi a kábeltévéken és a tv-csatornákon keresztül lett Olaszország miniszterelnöke. Rövid volt a tündöklése, hoszszabb a bukása. Princz Gábor és Fenyő János között ez a harc gyakorlatilag már mindenki által ismert volt. Egymásról íratták a cikkeket, egymásról íratták megrendelésre a könyveket, úgy látszott, hogy mindkettő elbukik. – Tehát azok a politikusok, akik a szaunában utoljára látták élve Fenyő Jánost, a sajtóbirodalom elosztásakor nem Fenyő Jánosra, hanem Princz Gáborra tettek?

– Természetesen, egyébként ezek a politikusok ma is parlamenti képviselők, tehát nem a “futottak még” kategóriába tartoznak. Annyit azonban tudni kell, hogy Princz Gábor oly' nagymértékben vásárolta meg '98-ig a politikai elitet – itt a baloldali politikai elitre gondolok –, hogy nem is lehetett másra tenni, csakis őrá. Ezek az emberek soha nem tételezték fel, hogy '98-ban vereséget szenvednek a választásokon. Ha még egy ciklusig az SZDSZ-MSZP kormány van, akkor ez a maffiaszerű tevékenység véglegesen beágyazódik a magyar közigazgatásba és a magyar bankrendszerbe. Most egy érdekes kísérlet tanúi lehetünk, nevezetesen, hogy hogyan lehet ezt bizonyos szempontból európai normájúvá tenni? Magyarul: az Európai Unió előtt úgy válhatunk csak szalonképessé, ha ezek ellen a maffiaszerű, szervezett bűnözésszerű tevékenységek ellen, amelyeknek nemzetközi leágazásai vannak, a legkeményebben fellépünk. – Princz Gábornak nem kell félnie? Nem kell féltenie az életét? – Ha elkezdene beszélni, akkor minden oka megvolna rá, de ő annál lényegesen okosabb ember. Szakmai gyakorlata miatt – mely nem a bankári tevékenységből adódik, hanem bizonyos másfajta tevékenységből – nyilvánvalóan megteszi azt, hogy az óceánon túl fog élni, nem fog ő már meghallgatásokra hazajönni. – Az Aranykéz utcai robbantások mögött is a politikát kell keresni? – Természetesen, miután a felrobbantott célszemély gyakorlatilag az olajmaffiának volt a pénzügyminiszterszerűsége, elég nagy mennyiségben vitte az Energolon, az ETL-en keresztül a “kimosott” pénzeket. Tudni kell, hogy ezek a cégek gyakorlatilag nem csak Karl Imrének a felügyelő-bizottságával voltak fémjelezve, hanem nagyon kemény MSZP-s elkötelezettek is. – Ön itt jegyzőkönyveket, cégjegyzékeket, felügyelő-bizottsági tagok neveit, változásokat, alaptőke-összegeket mutat nekem a papíron. És azt mondja, hogy figyeljünk oda egyetlen cég-re, amelynek a neve: Arago. – Ők ma a legfiatalabbak és legrámenősebbek, mérhetetlen birodalmat építettek ki, több brókercégük van, a Buda Cash-ben, a London Brókerben is tulajdonosok, de a Hunguesttől az Eravisig, a Zalakerámiáig mindenütt ők a többségi tulajdonosok. Ez egy nagyon erős MSZP-s elkötelezettségű csapat, akiknél a cégjegyzék, amit megmutattam, elég erősen bizonyítja, hogy mindenhova rálátásuk van. Azért vettek meg brókercégeket, mert ezeken keresztül lehet befolyásolni a tőzsdét is. – És mely politikusokat mozgatják? – Akik ma az olajjal foglalkoznak, azok erősen érdekeltek voltak és jelenleg is érdekeltek a volt nómenklatúrában. Magyarul mondva az MSZP-SZDSZ-es vonallal. – Neveket mond? – Már mondtam Karl Imrét, nyugodtan mondhatom Máté Lászlót, az export-visszatérítések és a felszámolások örökös bajnokát, továbbá az MSZP pénzembereit, meg kell említeni a MOL Rt. volt vezetőit, hosszú listát tudnék mondani, a Baló Kft.-t például. De talán felesleges is, hisz itt a rendszerrel volt baj. Itt nem a személyekről kell beszélni, akik résztvevői voltak ennek. Nem az a lényeges, hogy ki játszotta el a minisztert, hanem az, hogy ez egy tudatosan

csalásra felépülő jövedéki rendszer, amelynek a haszna évente több tízmilliárd forint. – Hogy kapcsolódhat ehhez a rendszerhez az ÉMÁSZ, a DÉDÁSZ és más áramszolgáltatók? – Ha ezek jobb brókercégekbe beszállnak, ha apportálják a vagyonukat, és most az ÉMÁSZról, a DÉDÁSZ-ról beszélek, akkor gyakorlatilag száz-százötven-kétszázmillió forintokat jegyeznek. Így bízott a TVK is ötszáznegyvenmillió forintot a Buda Cash-re, amiből természetesen nem kap vissza csak százhatvanötmillió forintot. Tehát ezek a hatalmas energetikai rendszerek, ezek a nagy műanyag- és olajipari másodlagos termékeket gyártók is a brókerekre bízzák a pénzt. Tudniillik a brókereknek van egy érdekes szerződési típusuk. Garantálják a lényegesen magasabb jövedelmet évenként, magasabb hozamot, mint amennyi a banki kamat. Ezekben a cégekben viszont elspekulálják az alaptőkét és a látszólagos nyereség iszonyatos veszteségbe megy át. Egyébként a TVK rajtuk egy félmilliárdot bukott, ott már vádemelési szakban van az ügy és egy pár embert le is fognak majd csukni egyszer. A következő évtizednek az lesz a legfontosabb feladata, hogy a szervezett bűnözés és a politikai erő kapcsolatát megszüntessék. Nemcsak Magyarországról van szó, hisz tizenöt európai ország és az északamerikai országok vezetői azért ültek össze, mert például Magyarországról indult ki minden idők legnagyobb észak-amerikai tőzsdecsalása. Magyarországon tíz centtel vezetik föl részvényenként a kanadai tőzsdére a Magnex és a Swinn Csepel tulajdonosának, Szevának a részvényeit. Nem egészen két év alatt ezeknek a részvényeknek az értéke megszáznegyvenszereződik! Sajnos, Észak-Amerikában is esendők a politikusok, mert nem kisebb személy lesz a tagja ennek az álcégnek, mint Ontario állam volt miniszterelnöke Kanadából. Amikor Magyarországon kiderül, hogy itt nincsenek is cégek, nincs termelés, az akkori miniszterelnök 1997-ben megbukik, de több milliárd dolláros kárt okoz a tőzsdén a presztízsveszteségen kívül. Ha Magyarországon nem vizsgálták volna fölül a könyvvizsgálók, hogy itt milyen “nagy” termelés folyik, magyarul nem csaltak volna mérlegcsalással, akkor a tőzsdekrach nem következett volna be ennél a cégrendszernél. Ehhez hozzá kell azonban tenni, hogy rendkívül siralmas, hogy a CIA-nek és az FBI-nak kell Magyarországon nyomozni, mert a magyar szervek soha az említett ember ellen – Szeva bácsi ellen – még eljárást sem indítottak. HOVÁ ROBOG A ROHAMMENTŐ Életveszélyben – Túl vagyunk most már egy több részes riportsorozaton. Minden szava, mondata eljutott az érintettekhez, a néven nevezettekhez. Vázoltuk a magyarországi privatizáció fekete történetét. Vártuk folyamatosan, mivel neveket említettünk, hogy valaki majd följelent bennünket. Nagy Ferenc, a Kárpótlási Hivatal egykori elnöke levelében tiltakozott, hogy amit róla állítottunk, nevezetesen, hogy az egyszer már fölhasznált kárpótlási jegyeken a meglévő számok elé újabb számot írtak, ezáltal nyolc számjegyűvé tették a sorozatot, és újból fölhasználták, az nem igaz. – De ez teljesen igaz. Nagy Ferenc ezzel kapcsolatos levele is nálam van. Ő is tudja… Egyébként meg lehet találni az 1997-ben indított rendőrségi nyomozás anyagát is, amely bizonyíték hiányában lett megszüntetve, magyarul a kárpótlási jegyeket visszalopták. A fiktív tőkeemelést ezek után Budapesten nem hajtották végre. Annyit azonban hadd jegyezzek meg, hogy ez a volt államtitkár úr, akit Nagy Ferencnek hívnak, ma a maffia alkalmazottjaként a szentgotthárdi Kaszagyár igazgatótanácsának elnöke. Inkább azt kérje ki magának, hogy miért került ő oda!

– Beszéltünk Máté László negyvenmilliárdos birodalmáról, a kialakulás körülményeiről, viszont Máté László körül csönd van most. Mi van vele? Hol él most? – Kint volt nagyon sokáig Londonban, jelenleg már izraeli állampolgár, a vagyona jelentős részét eltüntette. – Mennyi vagyont vitt el? – Körülbelül százhúszmillió dollárt. – De azért az érdekes, hogy akkor kezdik el a Budai Hengermalmot és a Nádor '95-öt vizsgálni, amikor Máté László már nincs itthon. Izraellel pedig nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak. Az emberek a Máté-ügy kapcsán gyakran teszik föl a kérdést, ugyanez lesz majd Princz Gábor sorsa is? Szépen elaltatják az ügyet? Elfelejtik, hogy mennyi pénz tűnt el, és egyszercsak Princz Gábor is megjelenik egy olyan országban, ahonnan már őt sem lehet visz-szahozni. – Ez természetesen így fog történni. Princz Gábor jelenleg is az egyik legtöbb információval rendelkező ember. Eszük ágában sincs lecsukni Princz Gábort. Ha valakinek százötvenmilliárd forintot el lehet lopni a bankjából, és nem gyanúsítják az illetőt, nem kerül előzetes letartóztatásba, akkor el kell gondolkodni, hogy nálunk valóban üldözik-e a bűnt? Nem rendőri kérdés egyébként az ilyen horderejű bűnügyi kérdések megoldása. Ez politikai szándék kérdése. Princz Gábor zsarolhat. A többi bankár is zsarolhat. Mert nehogy azt higgye valaki, hogy a Postabanknak van a legnagyobb VIP-listája. Van olyan bank, amelyiktől tízszer annyi politikus és úgynevezett üzletember kapott kamatmentes hitelt, mint amennyi a Postabanktól kapott, kapott olyan szolgáltatást, ami nem hitel. S akkor még a tízszeresen-húszszorosan megforgatott részvény értékéről nem is beszéltünk. Tehát nem csukják le Princz Gábort. – Többen kérdezték a sorozatot hallgatva, hogyha Kőrösi Imre minden dokumentummal rendelkezik, és minden héten azt mondja, hogy igen, ezek megvannak, akkor miért nem állt elő ezekkel a dokumentumokkal, miért nem jelentette föl a tetteseket? – Megtettem. Hangsúlyozom, 1992-ben tettem meg az első följelentésemet, még parlamenti képviselőként a legfőbb ügyésznek, Györgyi Kálmánnak. Mint parlamenti képviselő tettem ezt akkor, amikor a dolgozók szolidaritási alapját elsikkasztották a vezetők. 1992 őszén interpelláltam is. Ugyanezt megtettem '93-ban is. 1996-ban Alkotmánybírósághoz fordultam, mert a hatóságok nem voltak hajlandók foglalkozni ezekkel a feljelentésekkel vagy bejelentésekkel. Számtalan följelentést tettem, amelyben bizonyítékokat is adtam a BRFK-nak, az ORFKnak, a miniszter uraknak, levélben Kuncze Gábornak, Forgách tábornoknak, Horn Gyulának, Pető Ivánnak, de még az ellenzéki pártok vezetőinek is jeleztem. Az Érdekegyeztető Tanácsban háromszor szóltam napirend előtt, hogy mi folyik ebben az országban. Elmondtam tételesen, hogy hol lopnak, csalnak például az Egészségbiztosítóban. Minden egyes Egészségbiztosítóval kapcsolatos bejelentésemet, még a bizottsági anyagokat is, titkosították. Szélmalomharc ez, lassan-lassan Magyarország a legkorruptabb országok közé szorult, és ezért NyugatEurópa, valamint az amerikai kontinens is rendkívül rossz szemmel néz ránk. Most kezdődik majd a tisztulás, de ez már a szuverenitásunk elvesztésével jár. Milyen ország az, ahol az FBInak kell nyomozni, irodát nyitni? Szégyellem magam, de ezt én javasoltam azért, mert Magyarországon nem tudta senki, hogy a szervezett alvilág melyik szállodába, melyik pénzmosó bankokba fészkelte be magát. A magyar bankvilágból több ezermilliárd forint eltűnt. Egyetlemegy ember ellen még csak eljárást sem indítottak.

– A másik gyakran elhangzó kérdés, hogy Kőrösi Imre nem fél? – Túl vagyok rajta. Nagyon sok fenyegetés ért az elmúlt hosszú évben. Érdekes módon az ellenfeleimtől kevéssé félek már, mert elég ismertté váltam Keleten és Nyugaton. Szerintem fölgyorsítaná az események tisztázását az, ha velem valami történne. Az viszont igaz, hogy képviselőként operatív akciót szervezett ellenem a saját nemzetbiztonságom. Ez a legszörnyűbb időszaka az egész életemnek. – Ez mikor volt? – 1993 őszén kezdődött, amikor “belenyúltam” a nemzetrontó privatizációba, és 1994 végéig tartott. Ismerem egyébként az anyagát. Horn Gyula 1994. szeptember 27-én a parlamentben meg is említette, hogy törvénytelen eszközökkel egy belső ellenzékhez tartozó képviselőt figyeltek meg. Nem folytatta, de rólam volt szó. Operatív akciót szerveztek a tönkretételemre. Tudniillik én a magyar Parlamentben mondtam el, hogy az átalakítás nem a hazai érdekek szerint történt. – Emlékszem egy mentős szállításra a kilencvenes évek elejéről. Ön rosszul lesz, talán a szívé-vel van baj, elveszíti az eszméletét, aztán észhez tér, de beszélni nem tud, mindent lát és min-dent hall maga körül. Arra ébred föl, hogy egy mentőben van, és a mentő nem a kórház felé robog. – Ez követhető történet. Mentő menetlevéllel együtt igazolható, hogy '94 tavaszán volt egy szívrohamom, amelynél a mentőt kihívta az orvos, a mentő megérkezett és elindult velem a kórházba, Tatabányára. – Merthogy Bicskén lakik… – Igen. Az eset óta már tudom, hogy a szívroham alatt még hallunk. Végighallgattam hát a beszélgetést, hogy fordítsák meg a képviselőt, és Pestre, a Kútvölgyi úti kórházba vigyék. Biatorbágyon álltak le a mentővel. Akkor már jött szembe a budapesti mentő, nagyon hideg volt, az még kicsit észhez is térített. Áttettek a rohammentőbe, miközben folyamatosan a lehető legcsúnyább szavakkal illettek… – A mentőben nem orvosok voltak? – Ha azok orvosok voltak, akik lealkoholistáztak, letrógereztek, és azt mondták, vigyék fel a bolondok házába, mert végül úgyis tepsibe kerül ez az ember… Ha ezek mentős tisztek vagy orvosok voltak, akkor én nagyon csodálkoznék. A Kútvölgyi kórház pszichiátriai zárt osztályán találtam magam, ahonnan fél órán belül a családom, hangsúlyozom, a gyermekeim szabadítottak ki. Ha valakit szívrohammal pszichiátriai zárt osztályra, bolondok közé visznek, akkor erről csak azt lehet mondani, hogy a cinizmuson kívül más célja is volt. A tragédia ebben az, hogy azóta én az operatív akció részleteit is ismerem. Tehát annyira gyönge a magyar titkosszolgálat, hogy még ez is kiszivárgott! Ismerem a velem kapcsolatos anyagot. Tragédia, de a titkosnak hitt Nyírfa-akció kilencven százalékát is kívülről fújom már. – Magát meg akarták ölni? – Biztos, hogy nem ápolni vittek a pszichiátria zárt osztályára. Ott egy-két injekcióval elég

sok mindent el lehet intézni. Nem vagyok képzelt beteg, nem szenvedek üldözési mániában. Engem valóban el akartak tenni láb alól. Túlontúl súlyos érdekeket sértettem. Antall József egyszer azt mondta nekem: Imre, az Istenre kérlek, ezekbe ne kössél bele, mert nem tudlak megvédeni tőlük. Ez a beszélgetés 1993. január 6-án történt, majd két és fél órás beszélgetés követte 1993. január 14-én a miniszterelnök szobájában. Ő ismét kért: Imre, nem tudlak megvédeni. Tudod te, kikbe kötöttél bele? Sajnos, amikor már az egészsége megromlott, ezt az operatív akciót nem tudta megakadályozni. Viszont az egyik kormánytag a Parlament folyosóján mondta: Imre, nagyon vigyázz, nemcsak azért, mert a falnak is füle van, de nézz körül az utcán, mindig nézd meg, hogy hova lépsz. Ezt mondták '96-ban is a privatizációs beadványaim után, vagy '97-ben, amikor meg találtam írni Horn Gyulának, hogy az unokaöccse egy gengszter. Nem jó az, ha azt mondják az embernek, hogy nézz körül. Ebben benne van a fenyegetés is. Annak ellenére, hogy hazai érdekeket, hazánk polgárainak érdekét védem. Így teszik ezt Európában mindenütt, nálunk úgy látszik, ez még nem divat.