Volt egyszer egy kis denevér, akit Demeternek hívtak, és aki nem akart denevér lenni. Egy padláson élt a testvéreivel, unokatestvéreivel és távolabbi

1

tothkre-felhomesek-beliv-jav-110.indd 1

2017. 03. 20

2


2017. 03. 20

Volt egyszer egy kis denevér, akit Demeternek hívtak, és aki nem akart denevér lenni. Egy padláson élt a testvéreivel, unokatestvéreivel és távolabbi rokonaival, egy vidám és állandóan morajló denevérkolóniában. Reggelenként a kis denevérgyerekek lökdösődve elhelyezkedtek a szelemenfán, és fejjel lefelé lógva, puha kis szárnyaikba burkolózva várták az esti, akarom mondani, a reggeli mesét. Tudnotok kell, hogy a denevérek nappal alszanak, így nekik, a denevérifjaknak a hajnal első sugarai jelentették a lefekvés idejét. Debóra néni, a legidősebb denevérasszonyság ilyenkor odaszállt a lurkókhoz, és megkérdezte tőlük: – Na, meséljek nektek valamit? A denevérgyerekek kórusban feleltek: – Mesélj! – Félelmeteset? – kérdezte mosolyogva Debóra néni. – Igen! – Ijesztőt, olyat, ami a fényes napvilágon játszódik? – Igen, de ne véreset!

3


2017. 03. 20

Ezzel aztán elindult a mese, és mire befejeződött, a kicsik rendre el is aludtak, a kis Demetert kivéve. Demeter teljes erőből nyitva tartotta a szemét, és amikor minden elcsendesedett körülötte, ő szépen kiröppent a padlásablakon, hogy körbenézzen a kinti, ébredező világban. Lenyűgözték a kék fellegek, a tetőcserepeken megcsillanó napsugár, az odalent gördülő autók, és legfőképpen a madarak. Ámulva figyelte, amint a fák ágaira telepedve hosszú trillába fognak, és egymásnak felelgetve hasítják szárnyaikkal az eget. Az egyik környékbeli kertben valaki madáretetőt függesztett egy ágra. A kis denevér vágyakozva bámulta, amint a madarak leereszkedtek, és felcsipegették csőrükkel a magokat. Belesajdult a szíve a vágyakozásba, hogy neki nincs csőre, nincs tarka tollazata. Egy alkalommal, hajnalban, amikor senki sem látta, nekirugaszkodott a levegőnek, felcsippentett néhány napraforgómagot, aztán a nagy fénytől elvakulva, szédelegve navigált vissza a padlásablakhoz. A mag rossz ízű volt, de ez sem tántorította el, mert addigra a lelkében fészket vert a vágy. Nem akarok többé denevér lenni! – gondolta elkeseredetten. Onnantól kezdve minden áldott nap a szökés tervén gondolkodott, ezt forgatta a fejében. Egy szép napon aztán, amikor Debóra néni ismét mesélni kezdett a többieknek, a mi Demeterünk észrevétlenül kiröppent a tetőre. Nagy reggeli fényesség fogadta, szinte hasogatta szemét a szikrázó napsütés. Bent a padláson a nagyok mindig azt tanították 4


2017. 03. 20

nekik, hogy ultrahanggal kell tájékozódniuk, de Demeter úgy döntött, ő mától igenis madár lesz, és a szemét fogja használni. Legelőször is elröpült addig a fáig, ahol a madáretető volt kifüggesztve. Tudta az utat, hiszen járt már itt egyszer, igaz, akkor nem ültek madarak az ágakon. Most éppen reggeli ideje volt, és a meggyvágók, cinkék, zöldikék rémülten, tollukat borzolva rebbentek szét a különös, fekete szárnyú lény láttán. 5


2017. 03. 20

– Sziasztok, én is madár vagyok! – kiabálta Demeter, de a madarak csak kacagtak rajta. Na, majd én megmutatom nektek, ki az igazi madár – futotta el a méreg Demetert. Szemeit tágra nyitva kinézte magának a következő repülési célpontot, az újságosbódé csúcsos tetejét. Igaz, alig látott, de a szárnyaiban érezte az erőt és a lendületet. Nekivágott a tágas, szelektől fodros levegőnek. Hatalmas ütést érzett, olyan keményet, mintha a padlás falának ütközött volna. Egy lámpaoszlop tövében tért magához, a piszkos aszfalton. A szárnya sajgott, a feje zúgott. Cipőket látott, hatalmas lények jöttek-mentek körülötte a járdán. Az úttesten pedig, alig egy méterre az oszloptól, lefékezett egy zajos, olajszagot árasztó busz. Demeter arrébb szeretett volna kúszni, de mozdulni sem tudott. 6


2017. 03. 20

Egyszer csak egy arcot látott meg maga előtt, és két kék, kíváncsi szemet. Egy kisfiú bámult rá közvetlen közelről. – Nahát – mondta neki a kisfiú –, te megsérültél! Szegény kis madárka, na várj csak, hazaviszlek! – azzal óvatosan felemelte Demetert, és belefektette a pulóverébe. Puha, meleg pulcsi volt, nem vitás, Demeter azonban aggódott kissé, hogy hová viszi őt ez a hatalmas gyerek. Otthon a kisfiú kicsit magára hagyta őt, mert ki kellett másznia keresgélni a házuk padlására. Padlás – hasított Demeter lelkébe a szó, és szomorúan gondolt vissza az ő padlásukra, ami elérhetetlenül messze került tőle. 7


2017. 03. 20

A kisfiú közben visszatért, és egy rég halott kanárimadár kalitkáját lóbálta a kezében. A kalitkát letörölgette, megtisztította, aztán magokat szórt az aljába egy kis tálkába. – Itt jó helyed lesz – mosolygott Demeterre. Demeter kissé kelletlenül bemászott a kalitkába, és csak akkor kezdte kicsit jobban érezni magát, amikor este a kisfiú, ahogy egykor a kis kanárimadarat, őt is letakarta egy sötét rongygyal. A kalitkában végre kellemes sötét lett, ám Demeter még mindig éhes volt. A magokat nem bírta megenni.

8


2017. 03. 20

Reggel a kisfiú ismét szemügyre vette új barátját. – Hát te nem ettél egy falatot sem! – fakadt ki aggódva. – És különben is, nagyon furcsa madár vagy te – és a kalitkába nyúlva megsimogatta Demeter még mindig sajgó szárnyait. – Finom, redős, puha szárnyacskád van, de nincsen csőröd. És nem hallottalak csicseregni sem – tűnődött a kisfiú. – Nem vagyok madár! Én denevér vagyok! Denevér! Denevér! – kiabálta Demeter nekikeseredve. A kisfiú szeme elkerekedett! – Egy igazi denevér! Ó, hát ez csodálatos! Rögtön lefényképezte a hunyorgó kis állatot, és elküldte a barátainak a képet. Délután sorban érkeztek látogatóba a kíváncsi osztálytársak. Az egyik legyecskét hozott, a másik egy könyvet a denevérekről, a harmadik jó tanácsot. Ültek a kalitka körül, törték a fejüket, míg végül arra jutottak, hogy a legjobb volna szépen hazavinni Demetert.

9


2017. 03. 20

– Meg tudod mutatni, hol laksz? – kérdezték tőle. Demeter szomorúan rázta a fejecskéjét. Mindössze arra emlékezett, hogy egy nagy, tágas padlástérben volt a kolóniájuk, és a padlásablakon át egy nagy kertre lehetett látni, ahol madáretető lógott a fán. – Ha visszaviszlek a lámpaoszlopig, ahol találtalak, onnan hazatalálsz a padlásotokra? – kérdezte a kisfiú. Demeter bizonytalanul bólintott. Délután hat volt, mire a gyerekcsapat a lámpaoszlophoz ért. Még mindig nagy volt a forgalom, de szerencsére már közeledett az alkony, így Demeter sokkal jobban tudott tájékozódni, mint a nagy nappali fényességben, és nem is érezte olyan fáradtnak magát. A gyerekek a magasba tartották, és biztatták, hogy repüljön. Demeter forgolódott kicsit, csapkodott a szárnyaival, és próbálta bemérni, merrefelé esik az újságosbódé, amelyiknek a tetejére annak idején annyira szeretett volna eljutni.

10


2017. 03. 20

11


2017. 03. 20

12


2017. 03. 20

Ahogy így forgolódott, látta, hogy a járdán kíváncsi verebek és kotnyeles galambok figyelik, miben mesterkedik ez a csapat gyerek, de senki ügyet se vet rájuk. Mindenki csak vele foglalkozott, vele, a kis denevérrel! Szívét hála és büszkeség töltötte el. Még egyszer rápillantott a kisfiúra, aztán a levegőbe emelkedett. Egyenesen a padlásablakig szállt, ahonnan kiszűrődött a régi, ismerős morajlás. Demeter beröppent, és elhelyezkedett a többiek mellett a szelemenfán, mintha ő is éppen most ébredezne a hosszú, nappali álom után. Később aztán mindent szépen elmesélt a társainak, akik hitetlenkedve, nevetve hallgatták a kalandot. De mindez régen történt már, azóta újabb denevérnemzedék nőtt fel azon a tágas, sötét padláson. Most is van egy öreg denevérasszonyság, aki reggelente megkérdezi a fejjel lefelé lógó, szárnyukba burkolódzó kicsiket, hogy miről meséljen nekik elalvás előtt. A kicsik fészkelődnek, aztán azt válaszolják vékony kis ultrahangjukon: – Mesélj nekünk a kis denevérről, aki madár akart lenni!

13


2017. 03. 20

14


2017. 03. 20

Volt egyszer egy kis küsz. Olyan kicsike, mint a tenyerem, vagy még annál is kisebb, pedig igazán nincs nagy kezem. Talán még a te tenyerednél is kisebb volt. Egy kék vizű tóban éldegélt ez a kis küsz békésen. Jut eszembe, tudod te egyáltalán, mi az a küsz? Na jó, elárulom, hogy a küsz, az egy hal. Olyan, mint a ponty, csak sokkal kisebb. Ugye, milyen különös neve van? Szóval ez a kis küsz egy kék vizű tóban éldegélt, amíg egy napon rá nem harapott az orra előtt himbálódzó kenyérgalacsinra. Buta, tapasztalatlan kis küsz volt, fogalma sem volt arról, hogy minden vízben lengedező ennivaló, legyen az kövér kukac, csábító kenyérmorzsa vagy hízott legyecske, gonosz csapda lehet, csali a hiszékeny halaknak. Nem tudta ezt a kis küsz, és hamm, ráharapott a kenyérgalacsinra. Nyomban horogra is

15


2017. 03. 20

akadt szegény. Közben arra úszott egy harcsa, akinek nagyon rossz kedve volt aznap, mert nem talált kedvére való zsákmányt. Látta, hogy a kis buta küsz ott vergődik a horgon, odaúszott mellé, és leharapta a fél uszonyát. Jajveszékelt a kis hal, fájt neki a sebesülés, és ráadásul átszúrta a száját a horog is. Az ember, aki odakint a parton a horgászbotot tartotta, igencsak meglepődött, amikor kiemelte és megpillantotta. Nemcsak kicsi volt, kisebb, mint az én tenyerem, és háromszor kisebb, mint a horgász tenyere, hanem még sebesült is! A horgász látta, hogy a sebesülését nem a horog okozta, hanem inkább talán harcsa. Úgy döntött, visszadobja szegényt a vízbe, mert már úgysem lehet segíteni rajta: majd megeszi őt, gondolta, valami ragadozó hal. Ott volt azonban vele a kislánya, Lili, aki kérlelni kezdte az édesapját, hogy vigyék haza a sebesült kis halat, és gyógyítsák meg. A horgász azt mondta erre, amit a felnőttek szoktak: hogy ez butaság, hogy a halak sebesülését nem lehet csak úgy bekötözni, még vízálló ragtapasszal sem, és különben is, mihez kezdenének otthon egy hallal, amit se megenni nem lehet, se akváriumba tenni. Lili nem hagyta magát. Azt felelte az édesapjának, a horgásznak, hogy akkor majd beteszik az úszómedencébe, elvégre minek van a kertjükben a medence, ha nem azért, hogy a sebesült halacskák abban úszkáljanak. Az apuka megütközött ezen, mert nagy horgász volt ugyan, de az sose jutott még az eszébe, hogy a kerti medence a halak kórháza is lehetne. Lili azonban olyan makacsul ragaszkodott az ötletéhez, hogy végül rábólintott a dologra. 16


2017. 03. 20

17


2017. 03. 20

Hazavitték egy vödörben a sebesült kis küszt, és beeresztették a medencébe. A kis halnak a nagy, kék vizű tó helyett ez lett az új otthona. Körbe is úszta rögtön, már amennyire a sérült uszonya engedte, és látta, hogy nem lakik itt rajta kívül senki, ő ennek a medencének az egyedüli vendége. Lili fentről figyelte, ahogyan ismerkedik az új helyével. Látta azt is, hogy fürgén, de egy kicsit ferdén úszik, amitől még jobban megszerette őt. Hiába volt azonban pompás és tágas a medence, hiába volt valóságos palota egy ilyen kis halnak, a küsz egy idő után szomorú lett. Rótta a köröket, úszott fel-alá, de valahogy nem vidította fel a lubickolás, nem vigasztalta meg a medence felszínén átsütő napfény, nem izgatták a vízben landoló legyek, amelyeket bekaphatott, és nem telt öröme a lombokról a víztükör alá beszűrődő madárcsicsergésben sem. Nem volt kivel elfeleznie a vízbe pottyant legyecskét, a madarak pedig nem az ő nyelvén csicseregtek. Elárvult, magányos kis küsz volt. Ahányszor csak Lili odaguggolt a medence szélére, szomorúan tátogott neki: – Nem tudod, milyen a víz alatt élni! Te sírhatsz, ha szomorú vagy, de a vízben a halacskák nem tudnak sírni. – Hát akkor ne sírj! – mondta neki Lili.

18


2017. 03. 20

Máskor meg így panaszkodott neki a kis küsz: – Könnyű nektek, embereknek! Ti kiabálhattok, ha fáj valamitek, és énekelhettek, ha jó kedvetek támad. De én némaságban élek itt, a víz alatt, és nem jön ki hang a számon, ha tátogok! – Hát akkor örülj a csendnek! És táncold el nekem a víz alatt a szomorúságodat! – javasolta Lili. A kis küsz eltáncolta neki a szomorúságát, de tánc közben megint olyan elkeseredés lett úrrá rajta, hogy abbahagyta a körözést, csapkodást és perdülést, és újra odasiklott elé. – Nézd csak, milyen ferdén úszom. Nem egyforma a két oldalam! Sose leszek már olyan küsz, mint a többiek!

19


2017. 03. 20

Lili csak mosolygott ezen a butaságon. Azt mondta, hogy a világon senkinek sem egyforma a két oldala, és ha a halacskának volna tükre, akkor egész másképp beszélne. Akkor megláthatná a tükörben, hogy milyen szép. A kis küsz keserűen felelt neki: – Könnyű nektek, embereknek, akik tükörben nézegetitek magatokat! És könnyű a szárazföldi állatoknak is, akik a víz fölé hajolva láthatják képüket a tavakban és a patakokban! Nekünk, akik folyton a víz alatt élünk, csak az ég tükrözhetné az arcunkat. De az ég messze van, és folyton felhők keringenek rajta. Lili pedig így felelt neki: – Ha az emberek csak a tükröt kérdeznék, nagyon keveset tudnának ám magukról. A tükör csak azt mutatja – folytatta Lili –, hogy minden arc szabálytalan! A világon minden lénynek, ahogyan neked is, különbözik az egyik oldala a másiktól. Kinek jobban, kinek kevésbé. Nincs olyan teremtett lény a világon, akinek a jobb és bal fele egyforma 20


2017. 03. 20

volna, és ezt a tükör is tudja. Azt viszont, amit egy másik ember lát, ha ránk néz, azt a tükör nem tudja megmutatni. Ugyanúgy, ahogy az eget folyton felhők takarják, úgy takarja el a tükörképünk az igazi arcunkat. A kis küsz szájtátva hallgatta, már amennyiben lehet ilyet mondani egy halacskáról. Egész közel dugta a fejecskéjét a víz színéhez, hogy el ne mulasszon egyetlen szót se. – A te tükröd én vagyok – mondta Lili. – Biztosíthatlak, hogy egészen különleges halacska vagy. Ha akarod, tavasszal visszaviszlek a tóba, ahol születtél, és akkor majd megbizonyosodhatsz róla, hogy a többi halacska is ilyen szépnek lát, nem csak én. Addig is gyakorold magad a perdülésben, pikkelyvillogtatásban, fordulásban, víz alatti cikázásban, hogy mire hazakerülsz, megmutathasd a többieknek, micsoda fürge és ügyes hal lett belőled, amíg távol voltál. A kis küsz megvigasztalódva csapott egyet az ép uszonyával, és vidáman róni 21


2017. 03. 20

kezdte a köröket. Egész alkonyatig úszott körbe-körbe, újra és újra elképzelve a dicsőséges pillanatot, amikor majd visszatér a tóba. Estére úgy elfáradt, hogy mély álomba merült. Még a telihold sugarai sem ébresztették fel, amelyek áthatoltak a víz színén, felszikráztatták a mélyben a buborékokat, és olyan világosságot varázsoltak odalent is, mintha egy üvegpalotában járnánk.

22


2017. 03. 20

Lili az ágyában arról álmodott, hogy tavasszal majd visszaengedik a kis halat a tóba. A kis küsz pedig álmában Lili mellett suhant a vízben, és megmutatta neki a tóban a rejtekhelyet, ahol született.

23


2017. 03. 20

24


2017. 03. 20

Nyár volt, ragyogó napsütés. A kerti locsolócső összetekeredve aludt, mint egy kígyó. A virágok unatkoztak, forgatták színes fejüket, hogy nem jön-e valahonnan egy méhecske vagy pillangó, de a méhecskék és pillangók a bokrok alatt hűsöltek az árnyékban. Lili a kisszéken üldögélt a melegben. Játszani nem volt kivel, a rajzolást már unta. Köröket kanyarított a papírra, hogy majd mosolygós fejet csinál belőlük, vagy esetleg cicát, vagy napocskát, vagy virágot, vagy összetekeredett, kígyó formájú locsolócsövet, amikor hirtelen eszébe jutott valami. Az a pár üres karika éppen olyan volt a fehér papíron, mint néhány lebegő buborék! Ez az! – gondolta Lili! – Buborékot kellene fújni! Bement a konyhába, és megtöltötte szappanos vízzel a buborékfújót. Aztán visszament

25


2017. 03. 20

a teraszra, letelepedett a kisszékre. Az edényben izgatott sugdolózás, pezsgés kezdődött: – Mindjárt megszületünk! – sípolta egy vékony hang. – Én leszek a legnagyobb! – dünnyögte egy másik. – Ne lökdösődj! – nyafogott egy harmadik. – Pukkancsok! Tessék sorba állni! Te is, gyerünk! Az, hogy mekkorák lesztek, nem tőletek függ, hanem attól, hogy Lili mekkorát fúj! – csitította az előző három türelmetlenkedőt egy negyedik, öblösebb hang. 26


2017. 03. 20

Lili belemártotta a karikát a szappanos vízbe. A karikán szivárványos fátyol imbolygott. Vékonyabb, mint egy vízitündér menyasszonyi ruhája, és könnyedebb, mint egy szellőpalota ablakában rezgő pókháló. Lili belefújt. Nagy, kerek, kéklő gömb alakult belőle, ami aztán lassan, méltóságteljesen úszni kezdett a levegőben. Ő volt Bubor papa. Közvetlenül Bubor papa után egy kissé tojásdad, rózsaszín fényben tündöklő gömb indult el a levegőben. Ő volt Bubor mama. 27


2017. 03. 20

Bubor papát és Bubor mamát sorban, egymás után követték a gyerekek. Először a Bubor ikrek, akik egy időben bújtak ki Lili karikáján, aztán kettéválva, két irányban emelkedtek a levegőbe, azután sorban az aprócska, színes kis Buborok. Előrajzottak, kavarogtak, keringtek a levegőben, rácsodálkoztak a világra. Ők voltak Buborék. A család, amelyik a kert felett lebegett. Bubor mama, a hatalmas, rózsaszín fényben játszó gömb igyekezett középre úszni, már amennyire az enyhe szél engedte. Sietnie kellett, ezért amint mindenki köré gyűlt, beszélni kezdett: – A Buborok nem élnek sokáig – kezdte –, de az életük csupa tündöklés. – Bizony – bólogatott Bubor papa. – És mi nagyon örülünk, hogy ti vagytok a mi gyerekeink – folytatta Bubor mama. – Gyönyörűek vagytok – tette hozzá Bubor papa. Lili, aki a teraszról nézte őket, helyeselt. – Az a feladatotok, hogy minél messzebbre jussatok! – folytatta Bubor mama. 28


2017. 03. 20

– De ha nem sikerül – folytatta Bubor papa –, akkor is igyekezzetek minél szebb helyre leszállni! A Bubor gyerekek egy helyben lebegve, komolyan hallgatták őket. – Tudnotok kell még – hadarta Bubor mama –, hogy rengeteg rokonotok él ezen a földön. Rokonotok az egész szivárványos égbolt, ami felé szálltok. De nektek sokkal könynyebb, mert ő széles és örök, ti pedig aprók és tünékenyek vagytok. 29


2017. 03. 20

– Rokonaitok még a felhők felé igyekvő léggömbök is – tette hozzá Bubor papa –, de nektek sokkal jobb, hiszen benneteket nem húz vissza madzag, és mindnyájan tündérien áttetszőnek születtetek! A Bubor gyerekek nagyon csodálkoztak, hogy ennyi rokonuk él a földön, és boldogsággal töltötte el őket, hogy pár percnyi életük alatt ennyi mindent megtudtak a hatalmas világról. – És a fénylő üveggolyók is rokonaitok! – sóhajtotta Bubor mama lassan lefelé ereszkedve. – De nekik, hiába gyönyörűek, nagyon szomorú életük van, mert ők csak a földön gurulhatnak ide-oda. Sohasem emelkedhetnek fel a levegőbe, mint ti, mert súlyosak és kemények. – És törékenyek is! – kiáltotta Bubor papa távolodóban.

30


2017. 03. 20

– Jegyezzétek meg, hogy ez a legszebb kert a világon, és ti éppen itt éltetek! – integetett utánuk Bubor mama. – Tudjuk! Tudjuk! – integettek vissza a szétszéledő Bubor gyerekek. Lili még hozzá szeretett volna tenni valamit ahhoz, amit Bubor papa és Bubor mama mondtak. Lement közéjük, és gyorsan elsuttogta, hogy a karácsonyfadíszek is a szappanbuborékok rokonai. Emlékezett rá, hogy a fenyőfa alatt állva karácsonykor éppen így bámulta a feje felett himbálódzó gömbdíszeket, és azokban is tükröződött a szoba, tükröződött Lili tágra nyílt, kerek szeme, és az egész tágas, körkörös világ. Bubor mama ezt már nem hallotta, mert éppen a szomszéd fenyőfa ágára szállt le, mintha maga is gömbdísz volna. Leszállt, és szétpukkant.

31


2017. 03. 20

Bubor papa ezzel egy időben a kerítés túloldalán ereszkedett alá, hogy egy mély sóhajjal felszívódjon a zöld fűben. A Bubor ikrek egyike felröppent a házak fölé, és egy pár másodpercig még ott úszott a légáramlatban. Egy pilóta, aki meglátta őt, azt hitte, egy üvegbolygót fedezett fel. Úgy meglepődött, hogy majdnem kiesett a repülőből. A Bubor ikrek másika, aki szintén magasra jutott, egy madárral találkozott. A madár még sohasem látott ilyen átlátszó, levegőben keringő bogyót. Megörült, és bekapta a csőrébe, pedig mondta neki az anyukája, hogy ne egyen meg mindent, ami kerek. A harmadik Bubor gyerek egy virág kelyhében pukkadt ki, szivárványos emléket hagyva maga után. A negyedik egy csiga orra előtt ért földet, napokra gondolkodóba ejtve a csigát, akinek egyébként is lassú volt az észjárása. Az ötödik egészen a játszótérig jutott, ott pukkadt ki. A pöttyös labda, aki addig nagyon szépnek hitte magát, irigykedve nézte. A hatodik egy lapulevélen landolt, és fénybe öltöztette a levelet, mintha eső hullott volna rá.

32


2017. 03. 20

A hetedik felszállt egészen a magas égig, óriásira nőtt, és alkonyatkor minden arra járó felhőnek azt hazudta, hogy ő a Hold. De aztán kipukkadt ő is: csillámló testét apránként felszívta a sötétség. Lili viszont még lefekvés után is emlékezett mindegyikükre. A füzetébe rajzolt üres körökre gondolt, hogy mindegyiknek más arca volt, mindegyik más színnel fénylett, de mindegyikben tükröződött az ő arca is, és hogy tényleg a világ legszebb kertjében éltek, és ez a kert éppen tőlük volt olyan varázslatosan szép.

33


2017. 03. 20

34


2017. 03. 20

Augusztus volt, Lili a strandon üldögélt a szüleivel a törölközőn. Egészen odáig a vízben hancúrozott, de már nem volt kedve visszamenni. A nagyfiúk a parti kövek között mászkáltak, és összefogdosták a vízisiklókat. Amikor elfogtak egyet, a magasba tartották, és riogatták vele a menekülő lányokat. Közben azt kiabálták, hogy kígyó, kígyó, a szerencsétlen kis állat meg rémülten vergődött a kezükben. Lili felállt, megfordult, hogy az anyukája újra bekenhesse krémmel a hátát. Ahogy a víz felé nézett, észrevette, hogy a nagyfiúk eltávolodtak a parton, és messzebb, a mólónál keresgélnek. A fedeles műanyag dobozt, amelybe a siklókat zárták, ott hagyták a betonszegélyen. Lili villámgyorsan döntött. Odaszaladt a dobozhoz, felnyitotta a fedőt, és a már kábult állatokat gyorsan visszaöntötte a tóba. A fedőt rázárta az üres dobozra. A siklók hamar erőre kaptak a friss vízben, és elmenekültek, Lili pedig visszaült a törölközőre. Amikor a fiúk megjöttek, elképedve látták, hogy a doboz üres, de senkit nem találtak, akit gyanúsíthattak volna. Nézelődtek, aztán mérgesen megvonták a vállukat. 35


2017. 03. 20

Később Lili felállt, faarccal lesétált a partra. A srácok abbahagyták a siklóvadászatot, hiszen minden zsákmányuknak nyoma veszett, inkább labdáztak. Lili letelepedett a szegélyre, és belelógatta a lábát a vízbe. Ahogy így üldögélt, egyszer csak egy gyönyörű, aranyló fejű sikló jelent meg a lábfeje mellett a sziklán. – Menekülj, te buta, még mindig itt vannak! – mondta neki Lili a fiúk felé intve a fejével. A sikló még kijjebb emelkedett a vízből, és emberi hangon, halkan válaszolt: – Nincs mitől félnem, mert én a siklók királya vagyok. Köszönöm neked, hogy segítettél bajba jutott testvéreimnek. A jóságodért cserébe hoztam neked valamit.

36


2017. 03. 20

Lili lenézett a kövek közé, és azt látta, hogy a sikló a fejével egy ütött-kopott, rozsdás mobiltelefont lökdös ki egy lapos kőre. A telefon rozsdás volt, valaki nagyon régen ejthette a vízbe. Lili még mindig nem akarta elhinni, hogy a sikló beszél, ezért lehajolt, hogy belehallgasson a mobilba, hátha valami különös módon onnan jön a hang. A sikló folytatta: – Nem tudsz rajta emberekkel telefonálni, meg se próbáld. De ha víz közelébe tartod, a hanghullámok eljutnak majd hozzám, a siklókirályhoz, és bárhol légy is, rögtön a segítségedre sietek! – azzal eltűnt a vízben, mintha ott se lett volna. Lili fogta az ütött-kopott telefont, és visszasétált vele a törölközőjükhöz. A kijelzőn nem látszott semmi, a gombok nem működtek. Amikor apa megjött, mert közben elszaladt főtt kukoricát venni, csodálkozva vette kézbe az elázott mobilt. Még akkumulátor sincs benne – vizsgálgatta. Délután, a strandról hazamenet anya azt akarta, hogy a mobilt dobják ki, de Lili ragaszkodott hozzá, hogy hazavigyék.

37


2017. 03. 20

38


2017. 03. 20

Otthon a kopott telefon egészen szeptemberig hányódott a játékosdobozban. Lili csak akkor vette magához, amikor a tanévnyitóra mentek, mert szerette volna, ha az új osztályában azt hiszik, hogy saját mobilja van. Végül aztán elő se vette, mert teljesen elfelejtkezett róla. Hazafelé megálltak a játszótéren, ahol már ott szaladgált Botond és Virág, akik a környező házakban laktak. Lili anyukája felment, és megengedte, hogy a kislány lent maradjon velük egy kicsit. Éppen a földre rajzoltak krétával házat, virágot, kutyát. Lili is kedvet kapott hozzá, hogy lerajzolja a tanító nénit, aztán kanyarított még egy siklót is. Botond és Virág rögtön csúfolni kezdték: – Jaj, de ügyetlen vagy, nem is tudsz rajzolni! Tényleg így néz ki a tanító nénid, ilyen tojásfeje van? És ez meg itt micsoda, biztos idepisilt egy kutya – mutattak a siklóra. Lili érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, és mindjárt sírva fakad. Botond és Virág elszaladtak, ő pedig ott maradt egyedül. Az anyukája integetett az ablakból, hogy menjen fel, de Lilinek váratlanul eszébe jutott a csodatelefonja. – Mindjárt! – kiabált vissza.

39


2017. 03. 20

40


2017. 03. 20

Odavitte a készüléket a játszótéri csaphoz, hogy legyen víz a közelben, aztán nyomogatni kezdte a gombokat. Nem történt semmi. Lehet, hogy apának igaza volt? – töprengett. Megnyitotta a vízcsapot, hogy folyjon a víz, és ismét nyomogatta a gombokat. A kijelzőn türkiz fény jelent meg, mintha a nap tükröződne a tavon, aztán a csap hirtelen szörcsögni kezdett, és a kiáramló vízsugárban feltűnt egy aranyszínű fej. – Hívtál – szólt a siklókirály. Lili elnémulva nézett rá. Ezek szerint a telefon működik! – Csúfoltak – panaszolta még mindig maszatos arccal. – Azt mondták, hogy nem is tudok rajzolni, meg hogy béna vagyok! – Még ilyen butaságot – nézett körbe a siklókirály. – Hetedhét mérföldön át siklottam hozzád, és kiderül, hogy ilyen semmiségről van szó! Lili kicsit megszeppent. Most fogta csak fel, milyen csekélység miatt riasztotta a siklót, és hogy annak mekkora távolságot kellett megtennie. Már meg is bánta, hogy elővette a mobilt.

41


2017. 03. 20

– Várj csak – mondta neki a siklókirály. Bekúszott a krétásdobozba, meghemperedett a krétaporban, aztán végigkúszott a játszótér kövén. Ismét bemászott a dobozba, ismét végigkúszott a földön, és ezt megismételte vagy tízszer. Mindez olyan gyorsan történt, hogy Lili épp csak felocsúdott, és már az egész teret csodálatosabbnál csodálatosabb színes rajzok borították. Indák, virágok, hullámok fonódtak egymásba, és alattuk ott állt hatalmas betűkkel, hogy Lili. Mire a kislány annyit mondhatott volna, hogy köszönöm, a siklókirály már el is illant, csak ő maga álldogált ott a krétásdoboz felett, ahogy néhány perccel korábban. Csakhogy nem volt ám egyedül!

42


2017. 03. 20

Az ablakokból álmélkodó szemek csodálták a gyönyörű rajzokat. Botond és Virág irigykedve pillantottak le a játszótérre, anya pedig összecsapta a kezét ámulatában, amikor újra kihajolt az ablakon, hogy hazahívja Lilit. Attól fogva, ha Lili átvágott a játszótéren, Virág és Botond tisztelettel köszöntek neki, mintha nem kisebb, de jóval idősebb volna náluk, és bárhányszor rajzoltak valamit, mindig megkérdezték tőle, hogy szép-e. Lili attól a naptól állandóan magánál tartotta a rozoga, kopott telefont, pedig még a tanító néni is azt kérte tőle, hogy dobja inkább ki. A világ minden kincséért nem vált volna meg tőle, de arra ügyelt, hogy aprósággal ne zavarja többé a siklókirályt.

43


2017. 03. 20

Teltek a hónapok, és Lili egyre magabiztosabbnak érezte magát az iskolában, egyre jobban ment neki a tanulás is. Elmúlt a téli szünet, közeledett a tavasz. Egy februári szürke napon Lili álmosan készülődött, az anyukája alig tudta rávenni, hogy igya meg a kakaóját. Ahogy a szívószálat forgatta a bögrében, hirtelen eszébe jutott, hogy aznap van a farsang! Elfelejtett szólni a szüleinek, és nem készítettek jelmezt! Sírva is fakadt rögtön, mire szegény anyukája azt mondta, nem baj, ha nem issza meg a kakaót, csak siessen. Lili szipogva magyarázta, hogy nem a kakaóról, hanem a jelmezről van szó. Anya rémülten csapott a homlokára, Lili pedig bevonult a fürdőszobába fogat mosni. Fogmosás után megnyitotta a csapot és elővette a varázsmobilt. A siklókirály hamarosan megjelent, és megkérdezte, miben segíthet. Lili elhadarta, hogy aznap van a farsang, és mindjárt indulniuk kell, anya vár rá. – Nem lesz könnyű – tekergett a siklókirály a mosdóban –, nem lesz könnyű, de megoldjuk! Megkérdezte Lilitől, megvan-e még a nyáron viselt aranyszínű szandálja, és az a kék strandkendő, amit az anyukája viselt a parton. – Meg – kiáltotta Lili, és már futott is a szekrényhez. Pillanatok alatt felvette a szandált, felkötötte a kendőt, ahogyan a siklókirály tanácsolta. Amikor anya bekiabált a szobába, hogy felöltözött-e már, Lili ragyogó arccal lépett elő:

44


2017. 03. 20

– Egyiptom hercegnője vagyok! Anya ámult és bámult, hogy két perc alatt micsoda ötletes jelmezt sikerült öszszeállítania a lányának. Előkeresett egy régi, vicces fekete parókát, és kölcsönadta Lilinek a fekete szemceruzáját is. Lili feketére rajzolt szemmel, gyönyörű egyiptomi hercegnőként jelent meg a jelmezversenyen. A fején korona helyett egy fénylő, az igazihoz megszólalásig

45


2017. 03. 20

hasonló sikló díszelgett, ami nagyban hozzásegítette a győzelemhez. Tapsolva ünnepelték őt, és szerencsére az aranyszandál se nyomta még a lábát, pedig nyár óta sokat nőtt. Többet nem hívta a siklókirályt, csak hálával gondolt rá, valahányszor csak eszébe jutott. Következő nyáron ismét a Balatonra mentek nyaralni, és egy nap ugyanott üldögéltek a parton, ahol az előző évben. Apa pénzt nyomott Lili kezébe, hogy vegyen magának csavart fagylaltot, mert az volt a kedvence. A fagylaltosnál sokan álltak sorban, Lili bámészkodott. Kívül, a strandkerítés mellett egy kisfiút vett észre, akinek az anyukája aprót kéregetett az autóparkolóban. Amikor Lili megkapta a fagyiját, kiszaladt vele, és a kisfiú kezébe nyomta. – Hol van a fagyid, Lilikém, már meg is etted? – kérdezték a szülei, amikor visszatért. – Meg – vonta meg a vállát Lili. Lesétált a partra, nézte a hínáros vizet. Hamarosan felkavarodott az iszap, hullámok táncoltak a parti kövek között, és felbukkant a siklókirály aranyló fejecskéje. – Üdvözöllek, Egyiptom hercegnője – szólította meg őt viccesen. – Láttam, amit az előbb csináltál. Helyesen tetted, hogy odaadtad a fagyaltodat. Itt a par-ton rengeteg aprópénzt veszítenek el az emberek, összegyűjtöttem neked egy marékkal. Menj, vegyél magadnak egy másik fagyit!

46


2017. 03. 20

Lili megköszönte az aprót, és futott vissza az árushoz. Amikor leült a törölközőjükre, apa meg anya furcsán néztek rá. – Nem vettél már az előbb egy fagyit? – érdeklődtek. – Csak most jöttem – nevetett Lili. – Lehet, hogy napszúrást kaptatok! De megkóstolhatjátok, ha kértek! A siklókirály felnevetett, fordult egyet a sziklák között, és csillogva elúszott a vízben. Lili nem látta többé, de a kopott telefont azóta is a zsebében hordja, mert értékesebb számára bármilyen működő készüléknél. Tudja, hogy ő a világon az egyetlen gyerek, aki hívni tudja rajta titkos barátját, az aranyfejű siklókirályt.

47


2017. 03. 20

48


2017. 03. 20

Péter bácsi ugyanabban a házban lakott, amelyikben Lili, csak egy emelettel lejjebb. Mindenki tudta róla, hogy roppant öreg, és már nagyon régen él ezen a világon. Látta felnőni a gyerekeit, aztán felnőni azoknak a gyerekeit is, és most már a dédunokáit vette az ölébe, ha vendégségbe jöttek hozzá. Látta Lilit is újszülött korában, amikor az anyukája és az apukája hazahozták a kórházból, és azóta szinte mindennap találkozott vele a lépcsőházban vagy az utcán. Péter bácsi ugyanis gyakran sétált: reggel lement újságért és kifliért, délben hazavitte ételhordóban az ebédet, és útba ejtette környékbeli barátait, az öreg, cirmos kandúrt és a kajla vizslát. Amióta Péter bácsi felesége meghalt, neki magának kellett gondoskodnia a háztartásról. Kevés volt a nyugdíja, de arra azért ügyelt, hogy a cirmos kandúr és a kajla vizsla mindig kapjanak valami finom falatot, és ha az unokái és dédunokái látogatóba jönnek, legyen cukorka a komódon a fémdobozban. Egy alkalommal Lili, amikor az iskolában Hitlerről tanultak, megkérdezte Péter bácsit, mit mondana Hitlernek, ha találkozna vele. Arra volt kíváncsi, hogy szóba állna-e Péter bácsi azzal az emberrel, aki elpusztította a szüleit és a testvéreit.

49


2017. 03. 20

– Azt mondanám neki – hunyorított Péter bácsi –, hogy juszt is itt vagyok! – azzal ment tovább, mert várta őt a cirmos kandúr meg a kajla vizsla. Máskor Lili azért csöngetett be hozzá, mert a szülei egyedül hagyták. Ekkor már tizenhat éves volt, és az apukája meg az anyukája azt mondták neki, hogy ezt az éjszakát kivételesen egyedül kell töltenie, mert csak hajnaltájban érnek haza vidékről. Lili többször is jött már haza hajnalban, azt viszont, hogy ezt most a szülei teszik, kissé nehezményezte. Azt is mondták neki, hogy ha bármi gondja támad, menjen le Péter bácsihoz. Lilinek nem támadt semmi gondja, de szívesen lement, mert imádott Péter bácsi szobájában nézelődni. Aznap is elővettek egy régi fényképalbumot, és Lili képnézegetés közben megkérdezte, mit csináljon most, hogy a szülei így magára hagyták. Semmi kedve nem volt visszamenni az üres lakásba. – Képzeld azt – válaszolta neki Péter bácsi –, hogy ott alszanak a másik szobában. És örülj nekik. Lili a lakásba visszaérve felírta magának egy cédulára, hogy itt vannak velem, és örülök nekik. A cédulát betette egy dobozba, amiben eredetileg a radírgyűjteményét, az utóbbi időben pedig a nyakláncait tartotta. A dobozba később becsúsztatott egy másik cédulát is, amin az állt, hogy juszt is itt vagyok. Aztán fogta, berakta a titkos dobozt a fiókba, nehogy belenézzen valaki. Később, amikor egy alkalommal kisírt szemmel baktatott felfelé a lépcsőházban, Péter bácsi megkérdezte tőle, mi baja. Lili elmondta, hogy egy osztálytársa csupa hazugságot terjeszt róla a háta mögött, és ő nem tudja, mit tegyen.

50


2017. 03. 20

51


2017. 03. 20

– Ne add meg neki azt az örömet – mondta Péter bácsi –, hogy egész nap ezzel foglalkozol. Az ellenségeiddel szemben legyen a fegyvered a jókedved. – Lili, amikor hazaért, felírta ezt is, és betette a titkos dobozba. Teltek az évek, gyűltek a cédulák. Az újakat már úgy kellett begyömöszölni a többi mellé. Lili közben leérettségizett, aztán egyetemre ment. A kajla vizsla őszülni kezdett, az öreg kandúr pedig elhízott, és egyre érdesebb lett a szőre. Péter bácsi felett sem múlt azért nyomtalanul az idő, apránként teljesen megsüketült. Ha becsöngettek hozzá, egy piros lámpa villogott a komódon, az jelezte neki, hogy ajtót kéne nyitni. Amikor Lili huszadik születésnapja közeledett, Péter bácsi a kilencvenkilencediket készült megünnepelni. Már nem tudott elmenni az ebédért, autóval szállították ki neki, és ha a fiatalember becsöngetett az ételhordóval, sokszor nem vette észre a pirosan villogó fényt, mert bóbiskolt. Ha megkérdezték tőle, hogy mi a hosszú élet titka, többnyire csak megvonta a vállát, és azt felelte, annyi mindenkit szeret, hogy sajnálja őket itt hagyni.

52


2017. 03. 20

Az öreg cirmos és a kajla vizsla addigra már átköltöztek az égbe. Egyikük a kutyák mennyországába, ahol Péter bácsik járnak körbe maradék bácskaival, másikuk a cicák mennyországába, ahonnan a vizslák feltétlenül ki vannak tiltva, és minden újonnan érkezőnek konyhakész egerekkel megrakott, üres autóroncsot utalnak ki. Péter bácsinak már nem volt kit meglátogatnia a környéken. Egy szép napon hiába nyomta a csengőt az ételkihordó fiú: a kilencvenkilenc éves öregember a fotelban szendergett, és többé semmi sem riaszthatta fel. Amikor Lili megtudta, hogy Péter bácsi meghalt, elővette a titkos dobozt. Alig fértek már el benne a papírcsíkok. Ünnepélyesen kisimítgatta mindet, és összeszámolta, hány gyűlt össze belőlük az évek alatt. Csodálatos módon éppen kilencvenkilenc volt! Ült az asztalnál, és azon tűnődött, hogy most már örökre ezzel a kilencvenkilenc tanáccsal kell beérnie. Ezekből kell majd összeraknia a századikat, a választ arra, hogy hogy kell élni.

53


2017. 03. 20


2017. 03. 20

Mese a denevérről, aki madár akart lenni 3


A kis hal, aki elvesztette az uszonyát

15

Buborékmese

25

A vízisiklók királya

35

A majdnem százéves bácsi

49

2017. 03. 20

© Tóth Krisztina, 2017 www.tothkrisztina.hu © Timkó Bíbor, 2017 www.bibor.org MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. www.magveto.hu www.facebook.com/magveto [email protected] Felelős kiadó Dávid Anna Nyomtatta és kötötte Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt., 2017-ben Felelős vezető Vágó Magdolna vezérigazgató Felelős szerkesztő Dávid Anna Korrektor Schmal Alexandra Művészeti vezető Pintér József Műszaki vezető Vigh Ágnes Kiadványszám 8816 Kardinal betűtípusból szedve ISBN 978 963 14 3516 0


2017. 03. 20

Volt egyszer egy kis denevér, akit Demeternek hívtak, és aki nem akart denevér lenni. Egy padláson élt a testvéreivel, unokatestvéreivel és távolabbi

Recommend Documents