Villámcsapásként ért mindenkit a hír. Egy évvel ezelıtt, amikor hivatalosan is bejelentette a FIFA, hogy a jubileumi mundiál Magyarországon kerül megrendezésre, aligha akadt ember, akit nem öntött el a hideg verejték. Noha pályázott az ország, mint már annyiszor a versenyek csaknem évszázados történelmében, már csak megszokásból is, de épp a huszadik vb jogát elnyerni, az abszolút képtelenségnek tőnt. Legfıképp azért, mert a kontinensek sorrendiségi szabálya szerint e kérdéses rendezvény joga mindenképpen dél-amerikai országot kellett illessen. S nem is ment simán a dolog, hisz elsı körben a FIFA figyelemre se méltatta a magyar jelentkezést. A 2007-ben megtartott konferencia értelmében Brazilia volt a kedvezményezett. A magyar-horvát Eb vágyálom néhány hónappal korábbi hidegzuhanya után ez a felsülés senkit nem lepett meg. Az egész ügy fele akkora nyilvánosságot se kapott, mint a nagy mellénnyel beharangozott másik. Szakma, politikai méltóságok és közvélemény egyszerően elkönyvelték, hogy hiába remélte néhány idealista, a magyar jelentkezéstıl mégsem estek a döntnökök annyira hanyatt, hogy kényszerét érezzék a szabályok azonnali módosításának. Ám egy különös csoda folytán öt évvel késıbb újra nyitottá vált a helyszín egyszer már lezárt aktája. Az történt ugyanis, hogy Szamba-ország egyetlen hadrafogható stadionja a Maracana egyik napról a másikra köddé vált. A hivatalos álláspont az volt, hogy David Copperfield tüntette el, mert egy csinos brazil lány elıtt akart felvágni varázserejével, a rossz nyelvek azonban a hirhedetten gyönge közbiztonságot tették felelıssé a nagyértékő rablás elkövetéséért, sıt hovatovább terrorakcióra gyanakodtak. Ez utóbbi véleményt látszott alátámasztani az a tény is, hogy a stadion nem teljesen nyomtalanul enyészett semmivé, a helyén maradt azért némi romhalmaz, ami egykori ottlétére emlékeztetetett, s szemfüles helyszínelık pár darab gyutacsmaradványt is találtak azok alatt. Nem volt azonban mit tenni, Brazilia nem rendezhetett a stadionja nélkül mundiált, az éves GDP pedig kellett az államadósság kamatainak törlesztésére és a karnevál megrendezésére, semmiképp nem lehetett belıle elkülöníteni a kolosszális épület rekonstrukciójára, így a FIFA kénytelen-kelletlen új választást írt ki. A legnagyobb meglepetés pedig ekkor érte a futballvilágot. A korábbi nevezık sorra töröltették jelentkezésüket. Nem indokolva különösebben döntését, meghátrált Paraguay és Ecuador, idıközben nyert olimpia-, illetve copa amerika rendezési jogára hivatkozva pedig Argentína és Chile is. Sokak szerint emögött a húzódozás mögött is névtelen, ámde komolynak tőnı fenyegetések lapultak meg, de ezt az állítást nem lehetett érdemben igazolni. Mindenesetre az bizonyos volt, hogy nem maradt több pályázat a végsı megmérettetésre, csak egyetlen egy. 2013. augusztus 7-én jelentették be, hogy Magyarország a szerencsés. Az is kiderült idıközben, hogy e döntés legitimizálásához szabálymódosításra sincs szükség, mivel hazánkat 2001-ben már tiszteletbeli dél-amerikai köztársaság rangjára emelte a kontinens közössége, hálából összes rohadt cseresznyéjének és mérgezett pirospaprikájának megvételéért. A szövetség fel volt ugyan készülve, hogy a Pannon Puma is visszatáncol, s akkor terrorveszélyre hivatkozva egyszerően muszáj lefújniuk az egész világbajnokságot, ahogyan ez a 2008-as Párizs-Dakar rallyval is megesett, a magyar vezetıségi tag azonban végletekig elfogódottan csak annyit mondott a győlésen: - Budapest felejthetetlen vébét fog produkálni. Azt már persze nem tudhatták a FIFA küldöttgyőlésének tagjai, hogy Derkovics Ágoston, mihelyt kiért a terembıl, azonnal ügyvédet, papot, sírásót hívott magához, és komoly szándékkal kezdte szervezni a saját temetését. Az ország közvéleménye és illetékesei hasonlóan ellentmondásos reakcióval fogadták az elnyert kiváltságot. Persze hatalmas örömmámor kerekedett okán, de közben ilyen-olyan tempóban arra is rádöbbent mindenki, mily óriási az a fa, amibe fejszét akasztottak. Irtózatos rohammunka kezdıdött. A vállalást valahogyan meg kellett kísérelni valóra váltani. Méghozzá szőkös egy esztendı alatt. Az évekkel ezelıtt benyújtott pályázatban minden ígéret és garancia szerepelt, mi egy ilyen nagyszabású rendezvény alapfeltétele kellett legyen, de hát igérgetni ki ne tudna! Azonkívül közben nagyon sok tekintetben meg is változott a világ menete.
A Csendes-óceán alatt, eddig feltáratlan területeken talált gigantikus olajkészletek 2012-ben újra 30-40 dollár közé szorították a nyersolaj hordónkénti árát. Ez a szárazföldi közlekedés ugrásszerő fellendülését vonta maga után. A távolságok, amik a 2007-tıl 2011-ig tartó évek 100-120 dolláros árai esetében jelentısen megnövekedtek, most ismét szinte semmivé enyésztek. Még a fejlıdı kontinensek tehetısebb lakossága is megengedhetett magának egy-egy nagyobb kiruccanást, az EU és Amerika polgárai számára pedig csak kedv kérdése volt, mikor és hová utazgatnak. Míg a pályázat beadásának idején nem különösebben kellett tömegekkel kalkulálni, az új feltételek esetében már az elsıdleges becslések is sokkal magasabb érdeklıdést jeleztek az elmúlt húsz mundiál átlagánál. Kiderült, hogy a várható szurkolóáradat kielégítésére a Puskás Ferenc stadionon kívül mégsem lesz megfelelı egyetlen más, Magyarországon már létezı intézmény sem. A mérkızések lebonyolítását egyszerően nem lehetett hetvenezer férıhely alatti arénákra testálni. Csakhogy Magyarországon nem volt több akkora létesítmény, mint a Népstadion. A FIFA ebbe a kérdésbe nem akart beleszólni. Örültek, hogy megoldották a helyszín gondját. Azt mondták, a rendezı ország magánügye, hol játszat világbajnoki meccseket. Ha harmincezer ember elıtt tud csak, ık és a drukkerek kénytelen-kelletlen alkalmazkodni fognak. Viszont a parlament nem így okoskodott. Mindenki számára világos volt, hogy Magyarország hosszú távú megítélése a tét. A sporttárca emiatt arra a következtetésre jutott, hogy aligha van más lehetıség a botrány elkerülésére, mint stadionokat építeni. Nem felújítani, mint a 2012-es Eb rendezését tekintve eredetileg tervben volt, hanem építeni. Méghozzá állami finanszírozással. Évtizedek óta nem jutott eszébe egyetlen kabinetnek sem ilyesfajta felelısségvállalás a sportélet mellett. Szédületes ötlet volt! És persze ırült is egyben. Két hét alatt kellett a tendereket beadni, és további két hét állt a pályázók rendelkezésére, hogy a helyszínek mindennemő vizsgálatát is csatolják az anyaghoz. Ez a hajsza pedig egyetlen konzorciumnak sikerült. Amely viszont – késlekedés nélkül megkapta a munkálatokhoz szükséges irdatlan mennyiségő pénzt. A stadionok kijelölt helyszíne Budaörs és Vecsés volt. Elıbbi településen a régi focipályát s néhány családi ház, illetve vállalkozás telkét, Vecsésen pedig a káposztasavanyító üzem komplexumát szemelték ki a sport szentséges oltárán való feláldoztatásra. S ha volt is ellenvetés valamelyik város részérıl, az minden bizonnyal elveszett a megváltó ideát lelkesen üdvözítı zajban. A beruházások így családi házakat megszégyenítı tempóban elkészülhettek. Ha nem is két hét, de hét hónap múlva már át is vághatták az ünnepi szalagot mindkét ultramodern felszereltségő, egyenként százhúszezer nézı befogadására alkalmas csarnok bejárata elıtt. *** A második félidı ugyanott folytatódott, ahol az elsı abbamaradt. A magyar csapat szinte még el sem foglalhatta pozícióját, már meg is kapták a tizenkettedik góljukat. A riporter igyekezett közvetíteni, ám gyakran már a pálya felé sem volt kedve pillantani. Ki a csudát dob fel, ha holtfáradt legyecskét lát vergıdni egy jó erıben lévı pók karmai közt. Amikor azonban mégis lenézett, nem tudta eldönteni, nevessen avagy üvöltsön-e a látványon bıszülve. A svédek ugyanis jó szándékuk kudarcán elszontyolodva, immár némi paródiával iparkodtak feldobni a hangulatot. Már nem apukák voltak a hülye kölyök mellett, hanem gonoszka sihederek. És ehhez Angyalkának asszisztálnia kellett. Egyszerően nem tehetett mást. Igaz, nem ragaszkodott túlságosan a történésekhez, de azért teljesen meghamisítani sem lett volna értelme azokat. Nemzeti önérzet ide, nemzeti önérzet oda, a magyarok nem voltak méltó ellenfelei a svéd válogatottnak. - Antal topog a labda elıtt, s fejét forgatva nézi, hova adhatná. - dünnyögte kedvetlenül. - Riadt, tanácstalan. Azt sem tudja, hogy került hozzá a labda. Ha egyáltalán azt tudja, hogy ez a labda… …Skoglund érkezik. Megáll Mamut-Anti elıtt, focistáktól szokatlan kedéllyel, csípıre tett kezekkel incselkedik picit vele, aztán könnyedén kanyarítja el annak aggódva óvott kincsét… …Antal ügyetlenül, lassan mozdul. Próbálja helyrehozni hibáját, ám ellenfele addigra már kocogásba váltott, és laza „S” vonalban vezetgeti labdáját a magyar tizenhatos felé…
…Szergent irtózatos vehemenciával érkezik a távolból, hogy Antal segítségére siessen. Valószínőleg utolsó erıtartalékait emésztheti fel kétségbeesett akciójával, mert mozgása töredezett, szögletes. Önfeláldozón dobja magát a támadó elé, ám mivel a célt nem mérte be megfelelıen, jóval a labda elıtt szánkázik tova. …Skoglundot ez a közjáték semennyire sem zavarja. Mindössze túljátszott ijedtséggel szökken egy nagyot, alig korrigálva léptei irányát. Egyszerően már - ahogy csapattársai közül senki - nem veszi komolyan a magyarokat. Mikor Roncsev megismétli Szergent mutatványát, kevéssel a cipısarka mögött, akkor is csupán egy lenézı fintorra telik tıle… Angyalka megcsóválta a fejét. Szívesebben maradt volna csendben. Ez a látvány magáért beszélt, nem lett volna szükség az ı kommentárjára is. De az ezredes parancsba adta, darálni kellett. Még akkor is, ha érezte, egyre kevésbé tud tárgyilagos hangot megütni. - …Irodalomértı fedezetsorunk egyszerően hanyatt dobja magát a skandináv szagától… Skoglund oda se figyelve tapos át a mieinken. Pedig egyedül van, még csak nem is fut vele senki, akitıl támogatást kaphatna. Sıt, mondhatni ı sem fut, csak galoppozik könnyedén… …Nálunk még egy hátvéd van a tarsolyban, aki megfelelı pozícióban tartózkodik az ellentámadáshoz. Vaszil szintén próbálja megszerezni a labdát, de a svéd ıt is becsapja. Lazán, erılködés nélkül. Ahogy egy macska játszik a félig rágott egérrel. Vaszil azt se tudja, merre ment tovább a másik. Háromszor kell megfordulnia, mire körülbelül megsejti a helyes irányt. …Kicsit arrébb, a tizenhatos vonalánál, Simmonson ejtızik a füvön. Nem sérült, csupán pihen. Feje alá tett kezekkel napozik. Skoglund pár méterre tıle torpan meg a labdával. Valamit odaszólhat neki, mert látom, hogy mozog a szája. Talán elızékenyen felkínálja a lehetıséget. …Erre Simmonson kényelmesen lassú mozdulatokkal feltápászkodik. Körülbelül sejtem, mit válaszol Skoglundnak. Lenézı arcából nem nehéz kiolvasni gondolatait: „Ha mind ráuntatok már a lövöldözésre, elvállalhatom…” Eztán léhán belebólint Skoglund labdájába, és a kapuban Csipke Attila már vetıdhet is hatalmasat, hogy csodálatos korreográfiával kivitelezett bukfencei után végül, púposan, ırjöngı ragaszkodással tapadva rá, megállapodhasson a – semmin… Próbált nem gúnyolódni, de oly nevetségessé vált a mérkızés, hogy átlagos értékrendő nézı számára alig lehetett hihetı, amiért a szakvezetés ezt az egész vébé-szereplést komolyan gondolta. Angyalka lassan illınek érezte volna a játékvezetı részérıl, ha alkalmazza a k.o.-szabályt. Sıt, leginkább a 2014-es mundiál összes további mérkızése tekintetében kellett volna alkalmazni a hazai csapattal szemben. Ne vessen tovább árnyékot a büszke örömre - amit a nagyszabású esemény rendezése okán joggal érez az ország - ilyen förtelmes gyalázat. A bíró azonban nem léptette le a válogatottat, inkább mást talált ki. Most ı kezdett sajnálkozni. Síppal a szájában, mutogatva érkezett a kapu elé. Nem adta meg a gólt. Angyalka megvonta a vállát. Nem mintha számítana valamit, ha a játékvezetı megvakul a hátralévı idıre. - …Bár a partjelzınek esze ágában sincs zászlót emelni, hiszen a túloldalt Nagy Péter és Farkas is bent ragadt, a bíró mégis lest ítél. - kommentálta a fejleményeket. - Elküldi a tizenhatosról Simmonsont. Talán irigykedik, amiért az olyan kényelmesen heverészhet, amíg neki jobbra-balra kell ugrálnia. A svédek persze nem nagyon tiltakoznak a szakszerőtlen döntés ellen, minek tennék, mindannyian gólkirályok már ezen a világbajnokságon… …Csipke Attila közben - miután teste alatt nem találta, amit keresett - lassan feláll s a háló felé fordul. Rájön, hogy megint gólt kapott. Ha érvénytelen is, számára ez nem mentség. Antitalentumának újabb bizonyítéka van a sarokban. Keserveset sóhajtva érte indul. Néhány apatikus hátvéd ıdöng körötte, azok próbálják vigasztalni, de teljesen odavan. Azon sem csodálkoznék, ha lenyelve kesztyőit, most rögtön öngyilkos lenne… …Simmonson viszont csak a virágját sajnálja, amit rágcsált. Gólból lesz még biztos, de ilyen finom birkasáfrány nem terem a messzi északon. Ám amint a kispad elıtti pályaszakaszra ér, ı is kap némi kárpótlást… Angyalka már percekkel ezelıtt észrevette, hogy néhány svéd, akinek a kispadon lett volna a helye, elırejött az oldalvonalig, hogy jó hangulatú csevelyt kezdeményezzen azon társaival, akiknek viszont a pályán lett volna a helye. A cserejátékosok és Nyberg, Kellerson, Engelson hangos
kacagása, gyors tempójú, idegen beszédük foszlányai egész a sajtórészleg magasáig felhallatszottak. Sıt, még furább fejleményként, az aktív legénység számára imént még egy-egy üveg is elıkerült a háttérbıl, ami nem víznek és nem is szimpla üdítıitalnak látszó folyadékkal volt töltve. A bírók pedig mindezért semmit sem szóltak, noha látniuk kellett, mi folyik ott. A riporter megvakarta fejét. Érdekesnek ígérkezett ez a vb. Mintha át lenne idomítva „magyarmódi”-vá. A játék még hagyján, de a szervezés tekintetében azért némiképp túlzásnak tetszett ez a nemtörıdömség. Vajon a Paraguay-Németország találkozó a budaörsi stadionban vagy a LitvániaDél-afrikai Köztársaság mérkızés Vecsésen, szintén bıvelkedik hasonló furcsaságokban? Egyelıre nem tudhatta, mivel úgy tőnt, ıt mára éppenséggel kizárták a kommunikációs vérkeringésbıl. Mindegyik kollégája állandó összeköttetésben volt saját stúdiójával, vele viszont eddig még egyszer sem keresett kapcsolatot a Glóbusz sportosztálya. Csak Petriék szuszogását hallotta, ha a központi vonalra kapcsolt. Mindenesetre további információk híján nem akart a miérteken rágódni. Csak beszélnie volt fontos. Azt viszont sokat. - …Úgy hiszem, kedves nézıink, mindent elárul a mérkızés színvonaláról az a kép, amit magam elıtt látok. Míg a magyar kispadon csend van és földnek fordított tekintetek, a svéd oldalon zajos ünnepély bontakozik. Pezsgıspalackok járnak körbe a játékosok és az edzık között. Iszogatnak, énekelnek a fiúk. Bo Larsson edzı is jókorákat hörpöl poharából, s közben barátságos intéssel nyugtatja meg Simmonsont, hogy nem haragszik az elpuskázott lehetıség miatt. Miért is tenné, amikor így is tizenhárom góllal vezet a svéd válogatott… *** Nem szívesen hagyta oda otthonát ily késın. Nemrégiben tért csak meg éjjeli portyájáról, kissé fáradtnak érezte magát. Egyik lába ráadásul meg is sérült némiképp egy sürgıs iramodás alkalmával. Azonkívül bántó fény ülte már a rétet, s kidugva hosszú csápjait, konstatálnia kellett azt is, hogy ez egy jócskán melegnek ígérkezı új nap bántó reggeli világossága. Valami azonban kifelé vonzotta a tágas üregbıl, ahol lakott. Egy erıteljes, érdekes illat terjengett mindenütt odakint, ami behatolt hozzá is. Ismerıs volt, mégis oly idegen, de mindenképpen végtelenül csábító. Olybá tőnt számára, mintha nem túl messze jókora elemózsiás készlet halmozódott volna fel az elmúlt éjszaka folyamán, amely kifejezetten ırá vár. A becsületes neve Gryllus Campestris volt, de legtöbben csak a becenevén ismerték; tücsöknek szólították. Az ember azonban, akinek néhány perc múlva sikerült arcára kapaszkodnia, még így sem tisztelte volna meg. Átlagban mindössze egy „de randa bogár” kijelentés telhetett tıle, most pedig még ez az entomológiai tévedés sem tolult ajkára. Mindössze csupán egy újabb korty abból az illatos nedvbıl, amely e randa bogár számára mindennél érdekesebb volt. Pálki Pál (tréfás szüleinek hajdan sokat használt fordulatával említve: Pálki Pálkó) felriadt bódult álmából, ám szemeit egyelıre nem akarózott kinyitnia. Túl azon, hogy száraz s nehéz volt mindkettın a héj, úgy sütött is fent a nap, félı volt, belevakulnak szegények, ha túl gyorsan oszlik el róluk a sötét. Az arcát csiklandozó érzés azonban nem hagyott alább. Pálki megmozgatta orra és szája körül az izmokat, de az sem segített. Valami nagy és csiklandozó járt ide-oda a homloka s ajkai közt. Nehézkesen mozdulva felnyúlt hát, s keze fejével megpróbálta letörölni ezt a nyugtalan valamit, miközben egyéb testrészei fölött is igyekezett uralmát visszaszerezni. Gryllus Campestris csalódott volt. A szagból, mi körüllengte az óriás guanót, joggal hihette, hogy azt legalább két-három napja sorsára hagyta gazdája. Erre most még mindig itt lebzsel a környékén, és irigyen szétkeni az ambróziacseppeket, amiket ı oly gondosan készített elı a szállításra. Dühösen elpirregte magát, majd izmos lábait megfeszítve sértıdötten leugrott az instabil felületrıl, hogy gazdag zsákmányát odahagyva eltőnjön a magas főben. Pálki nem messze egy alacsony, hosszúkás épület délnyugati sarkától, a földön feküdt. Ágyat alatta csupán a gondozatlan talajon burjánzó tarack és tyúkhúr vetett. Fejét egy vakondtúráson
nyugtatta. Ruhája nedves volt a hajnali harmattól. Noha nem történt semmiféle baleset vele az elmúlt éjszaka, mégis úgy nézett ki, mint akin keresztülment egy úthenger. Nehezeket pislogva végre kifeszegette szemhéjait és körülpillantott. A kápráztató fény elıl kezével árnyékolta arcát. Korán lehetett még. Megpróbálta megkeresni azt a valamit, ami ilyenkor megzavarta álmát, de a tücsök eddigre már messze járt a réten, álmos szemei pedig amúgy sem nagyon tudtak volna az aljnövényzet mélyére fürkészni. Még egyszer megdörgölte arcát, immár tenyérrel maszatolva szét a rajta megkövült nyálát, aztán lassan hasra fordult, s nyöszörögve tápászkodni kezdett. Elıtte gazos, elhanyagolt tisztás terpeszkedett, amit ritka facsoportok öveztek minden oldalról. A tisztás két végében egy-egy háló nélküli futballkapu meredezett. Nem voltak tökéletesen szemközt egymással s kissé csálén is álltak. A pálya túloldalán poros dőlıút kezdıdött, ami kacskaringózva indult a szemben lévı dombok közé. Háta mögött, a már említett alacsony, hosszú épületen kívül, még néhány kisebb állt, mik leginkább istállóra, gabonatárolóra és karámra emlékeztetettek. Ezeket fából ácsolták, s régi, töredezett nádtetı fedte ıket. Pálkinak ismerıs volt a táj. Álmában ugyan, nem is oly rég még más helyeken járt, de a fantáziátlan emberek nemtörıdömségével fogadta el nyomban, hogy most újra itt van. Néhány percig azért pislogott bambán, hajlott háttal toporogva a körülötte letarolt főben, de aztán elindult a kıépület hosszú tornáca felé. Bizonytalan léptei nyomán sercegett a száraz gyom. Szája rosszíző volt, tagjai gémberedettek, fejét pedig jócskán húzta a gravitáció. - Sokat ittam volna? - dünnyögte magában. Nem nagyon emlékezett a tegnap estére. Testének és elméjének kusza állapota feltételezte az elıbbi kérdés létjogosultságát, de hogy pontosan mi történhetett, az homályba burkolózott elıtte. A tornácon ütött-kopott kávéautomata szomorkodott. Hogy miképp került ebbe a kietlen pusztaságba és legfıképp mikor, azt Pálki nem tudta. Csak abban volt biztos, hogy tartalma most nagyon fontos lenne a számára. Végigtapogatta zsebeit, szurtos gönceiben azonban egy fia apró sem csörrent. Lehajolt, a masina alá is bekukkantott. Tegnap vagy mikor begurult oda egy érméje, amit akkor nem volt ideje kihalászni, gondolta, most megkaphatja valahol. A töredezett betonburkolat azonban üres volt, csak dudva és néhány szál erıs illatú kapor dugta ki fejét egyik-másik hasadásán. - Van egy százasa, uram? Mert nekem úgy látszik, kifogyott a készletem. Hangja csikorgott, mint egy fékezı villamos. Torkába éles fájdalom nyilallt egy pillanatra, a száján kiömlı szagtól pedig még az ı sokat próbált orra is megrebbent kicsit. Amúgy Pálki önmagának szánta a kérdést, mivel szokása volt magában beszélni, így egyáltalán nem számított arra, hogy valaki válaszolni fog neki. Kissé meglepıdött hát, amikor egy határozott, férfias orgánum szólalt meg a háta mögött. - Százasom? Minek? Pálki lassan felállt és megfordult. Szők tekintete egy fiatalemberen állapodott meg. Mintha már látta volna valahol ezt az arcot, ahogy a hang is ismerıs volt. Nem kezdett azonban filozofálni a jövevény kiléte felett, mert ahogy kiegyenesedett, fejébe belesajdult újra a macskajaj. - Hogy minek? - kérdezett vissza homlokráncolva. Úgy vélte, ha már a fickó ilyen korán képes volt idetolni a képét és nem átallott beleszólni egy magánbeszélgetésbe, igazán intelligensebb is lehetne. - Hát meg akarom kínálni egy kávéval… Kissé elfogadhatóbban sikerült formálnia a szavakat, mint az elıbb, a jövevény azonban ennek ellenére még egy fokkal jobban csodálkozott. Rövid ideig talán azt is mérlegelhette, vajon mennyi az esélye annak, hogy Pálki legyen itt a titkárnı. - Köszönöm, már ittam. - jelentette ki végül óvatosan. Pálkit nem zaklatta fel túlságosan a hír. Csak a tévedést szerette volna sietve eloszlatni. - Nem is téged akarlak megkínálni, hanem magamat. A jövevény elhúzta száját. A másik legnagyobb örömére leesett végre a tantusz nála. Belekotort a nadrágzsebébe, és rövid keresgélés után kezébe akadt egy százforintos. Pálki felé nyújtotta.
A segédedzı helyeslıen vigyorgott az érmét látva, ám ennek ellenére elhárító mozdulatot tett. - Elintézed nekem? Én így reggelente kicsit rosszul látok. A másik kelletlenül bólintott. A géphez lépett, és a pénzt belepottyantotta a felsı nyílásba. - Milyet? - kérdezte. - Rumosat, testvér! - veregette meg kicsit barátkozóbban a vállát Pálki. - Egy rumosat, ha megkérhetlek rá! - Rumosat? - lepıdött meg amaz. A férfi végignézte a kínálatot. Különös masina volt, az már szentigaz, ilyet aligha állítanak forgalomba más helyeken. Tejjel vagy cukorral nem lehetett inni a feketét, csak alkohollal. Pálki elértette csodálkozását. - Külön az én kérésemre alakították át. - magyarázta büszkén. - Akkor már azt is kérhetted volna, hogy ne pénzbe kerüljön. - morogta a másik, de a gép bömbölése, surrogása, ahogy a koktélt készítette, elnyomta hangját, így a segédedzı nem hallotta. A jövevény körülpillantott. Nem mintha nem mérhette volna fel eléggé a környéket, miközben a bekötıútról, ahol a kocsiját hagyta, átgyalogolt idáig, inkább csak újra meg akart gyızıdni, nem csalta-e meg a szeme. A táj azonban nem változott. Nem nıtt ki semmiféle huszonegyedik századi sportcentrum a fák közt, a hepehupás ugaron. - Nem volt könnyő idetalálni. - jegyezte meg. - Jól elbújtunk, mi? - vigyorgott Pálki, és óvatosan a büdös, barna löttyel teli mőanyagpohárért nyúlt a gép alján lévı kiadónyíláshoz. - Fura, hogy egy ilyen isten háta mögötti helyen edz a magyar válogatott. - Pedig igaz. - vonta meg vállát Pálki, és nagyot kortyolt. - Mi már itt vagyunk három hónapja, a fiúk meg még régebben. A másiknak errıl eszébe juthatott valami, amit meg akart kérdezni, de a kávéjától végre ébredezni kezdı Pálki megelızte. - Cigit is adnál egyet, tesó? A másik némi töprengés után kelletlenül vette elı Kent-jét. Ritkán gyújtott rá, de akkor mindig ezt a márkát szívta. Ami persze nem a legolcsóbbak közé tartozott. Magától nem sajnálta, de látszott rajta, hogy osztogatni nem szívesen osztogatja. Pálki azonban ugyanolyan ritkán – alélt el a minıségtıl. Hacsak azt nem lehetett elismerése jelének számítani, hogy jelen esetben mindjárt négy szálat kotort ki magának a csomagból, és ha nem húzzák el az orra elıl, talán még többet is rekvirál. - Amúgy te ki vagy? - kérdezte mellékesen, miközben három szálat a fülei mögé gyömöszölt, egyet pedig szájába tett. - A Glóbusz Tv riportere. - felelte a másik alig leplezett bosszúsággal. Pálki halántékai közt némiképp csillapult végre a dübögés, így kissé jobban látott ki a fejébıl. Ám a fickó, aki elıtte állt, ettıl csak kevésbé lett ismerıs számára. - Nagyra nıj! - javasolta azért némi tőnıdés után. - És mit akarsz itt, ahol a madár se jár? Angyalka lenyelt egy káromkodást, miközben maradék cigijét visszatuszkolta a zsebébe. Az a kényszerképzete támadt, hogy találkozott már rengeteg ilyen fazonnal; és nem feltétlenül a futballpályák kispadján. Parkok és buszvárótermek eldugott szegletében szoktak megtelepedni olyanok, akik egy hátizsákban elférı életüket a fejük alá győrve hortyognak részegen, míg valaki arrébb nem rugdossa ıket. Rájuk emlékeztette Angyalkát a segédedzı. - Mit akarhatok, szerinted? Pálki meglepetten fújta ki a füstöt. Véletlenül pont Angyalka arcába. Megvonta a vállát. - Hát biztos nem a rumos kávémat akartad megkóstolni. - Riportot készítenék. - sóhajtotta megadóan Angyalka. - Velem már csináltak egyszer riportot. - jelentette be Pálki, s ráérısen letelepedett a tornác lépcsıjére. Szemét behunyva kortyolgatta kávéját és szívta Angyalka cigijét. Élvezte, hogy a reggeli napsütés végigsimít arcbırén. Kellemesebb volt, mint néhány perccel ezelıtt.
Angyalka még egyszer körülpillantott, nincs-e valaki más is a közelben, akit szívesebben szóra invitálhatna. A táj azonban álmos és üres volt még. - Ja bizony! - folytatta közben a bumburnyák. - Esküszöm! Valamelyik nappali melegedın tavaly télen. Vagy azelıtt… Hirtelen eszébe jutott valami. Majd ki is löttyentette italát, olyan hevesen fordult Angyalka felé. - Kamerád van? Mer’ annak a riporternek volt. Külön embere volt, aki hordozta neki. Angyalka oldaltáskájából elıhalászott egy digitális kamkordert. - Van kamerám. - mondta. Pálki mohón felvetve fejét még egyszer alaposabban szemügyre vette a riportert, miután azonban a kicsiny készség teljesen elıkerült a tokból, újból elvesztette érdeklıdését iránta s csak fitymálón legyintett. - Ez? - Nem kaptam operatırt. - vonta meg a vállát Angyalka. Haragudott magára, amiért magyarázkodik ennek az idiótának, de valahogy kicsúszott a száján. - Annak a riporternek nagyobb volt. - fintorgott Pálki. - Ez jobb, mint a nagy. - zárta rövidre Angyalka a témát, és elhúzódott a segédedzı mellıl, mert az közben nagy elánnal igyekezett nekilátni kamerája tönkretételének. - Amúgy hol vannak a fiúk? Nem keltek még fel? - kérdezte. Amaz kihörpintve a maradékot poharából felkászálódott. - Jó, hogy mondod, cseszd meg! - vetett Angyalkára egy utolsó megvetı pillantást, azzal sarkon fordult és elindult a tornácos ház mellett álló karámszerő épület felé. *** Angyalka nem különösebben kacérkodott operatıri ábrándokkal, de azért kipattintotta kis kamerájának optikáját, s csinált egy lassú nagytotált a gazos rétrıl meg a mellette omladozó házakról. Miközben Pálki után lépkedett, nem állhatta, hogy némi kommentárt ne főzzön a látványhoz. Alig volt valószínő, hogy valaha adásba kerülhet ez az anyag, de ı maga úgy gondolta, megırzi saját kis archívuma számára. - Az MLSZ egyik illetékesének útmutatása alapján, nagy nehezen megtaláltam a csapatot. Ez tehát a kicsi, de ultramodern edzıtábor, hol hazánk mára utolsó hivatalos futballegyüttese készül a világbajnokság mérkızéseire. Kommentárjának önkéntelen malíciája meglódította fantáziáját. A nıre gondolt, akivel az MLSZ székhelyén beszélt. Hogy a csudába lehetséges az, hogy nem tudta, hová és milyen körülmények közé számőzték a csapatot? A múlt héten kezdett érdeklıdni afelıl, hol lehet a válogatott edzıtábora. Akkor még nem kezdıdött el a mundiál, de Katona egyik megbízatása kapcsán szóba került a legénység néhány tagja, és önszorgalomból - meg persze némi elırelátásból - egyik szabadnapján megpróbálta megtalálni ıket. Egész az utóbbi idıkig nyilvános volt az információ, a csapat Székesfehérváron edzett, s egy közeli bevásárlóközpontban teljesítette kötelezı munkaidejét, mint árufeltöltı, illetve raktáros, de a vb rajtja elıtt néhány hónappal mindenféle ottani státuszukat megszüntetve elköltöztették a csapatot. Rossz nyelvek szerint amiatt, mert a chilei és a mongol válogatott edzéseihez pontosan a székesfehérvári stadiont szemelték ki az illetékesek, így nem maradt már szabad kapacitás a válogatott számára, az MLSZ hivatalos álláspontja azonban az volt, hogy a minél eredményesebb felkészülés érdekében „rejtekhelyre” küldi a játékosokat. A „rejtekhely” hollétérıl pedig nem nyilatkoztak. Sem a sajtónak, sem a FIFÁ-nak, sem senkinek. Még a rossz nyelvekhez tartozó rossz fülek sem hallottak semmit az új tábor hollétérıl. Angyalka, legnagyobb meglepetésére akárkit kérdezett, csak fejcsóválást kapott válaszul. Ez különös volt. Általában legalább azok számára kellett volna kiadni egy közleményt, akiket hivatalból érdekelhetett az információ. A fiatalember oldalát módfelett fúrta, amiért ez nem történt meg. Elhatározta, felkeresi az MLSZ székhelyét, és rákérdez a dolgokra.
A külföldi turisták ekkor már napok óta özönlöttek a város felé. Budapest infrastruktúrája kezdett agonizálni a túlterhelés alatt. Némiképp súlyosbította a helyzetet az is, hogy a szokásos nyári rekonstrukciós munkálatok még nem fejezıdtek be eddigre, és a növekvı igénybevétel abszolválásához, nem egy jelentısebb úthálózat esetében, csupán töredékkapacitás állt rendelkezésre. Amerre Angyalkának például mennie kellett volna, arra éppenséggel igazán nehéz volt közlekedni mostanában. Az MLSZ székhelye évek óta a fıvárossal szomszédos település, Budaörs területén volt. Rég aktuális lett volna már a négyes metró erre vezetı további szakaszainak megépítése, ám a fejlesztés mindezidáig elmaradt. A kelenföldi pályaudvaron túl nem járt a mélyvasút. Onnan csak buszokkal lehetett utazni. Azaz most épp semmivel. Mindössze vagy négy-öt kilométer távolságot kellett volna megtennie, de Angyalka látta, hogy ez semmilyen tömegközlekedési eszközzel nem fog sikerülni neki. A budaörsi út és az autópálya kivezetı szakasza végig egybefüggı kocsisorral volt tapasztva, ami csak lépésben haladt nagynéha elıre. Míg könnyed sétatempóban megtett pár métert, három zsúfolásig tömött buszt is elhagyott maga mögött. Mivel gyalog nem szívesen vállalta volna az egész távot, egyetlen reménye a közelben lévı gumiszerviz volt. Elızı ottjártakor, midın öreg Hondája kerekét kellett megreparáltatnia, néhány biciklit vett észre az udvaron. A szerelıkkel beszélgetve megtudta, hogy mindegyikük azzal jár mostanság dolgozni. Angyalka remélte, sikerül az egyik bringát kölcsönkérnie fél óra erejére. Szerencséje volt. A szerelık emlékeztek rá és megbíztak benne. Így kicsit kiizzadva és lihegve a melegtıl, de még aznap megérkezhetett a célállomáshoz. Eddig csak egyszer vendégeskedett az MLSZ új székhelyén, amikor ünnepélyes keretek között felavatták. Ez három évvel ezelıtt volt, s akkor - mint azóta mindig, ha eszébe jutott az a nap vegyes érzelmek ébredtek benne. A budaörsi kertváros sőrőn épült modern villái közé merészen beékelıdı anakronisztikus környezet szépsége lenyőgözte természetesen, de mint az emberek többsége, rosszalló értetlenkedéssel csóválta fejét az immár kormányzati és közszférában is egyre inkább dívó nagyzolásnak ezen eklatáns példáját látva. Angyalka emlékezett, hogy a területen, ahol most az intézmény állt, nem is oly rég csupán néhány tucat elhanyagolt üvegház szomorkodott. A városban egykor jól menı dísz- és haszonkertészeti ágazat silány mementói voltak ezek. Amikor a kilencvenes években a tsz-eknek bealkonyult, egy részvénytársaság vette át a jelentıs múltú gazdaság üzemeltetését, ami viszonylag hosszú ideig harcolt az egyre lehetetlenülı körülmények ellen, de végül feladta. Tízegynéhány évvel ezelıtt elbontotta a húszhektáros területen lévı fóliasátrait, és felszámolta minden ültetvényét. A telek pedig hamarosan kalapács alá került. Akkor két-három bokor volt mindössze rajta, szétszórva a kissé egyenetlen, emelkedı területen, az új tulajdonosnak azonban a csupasz kinézet nem felelt meg. Az valami mást képzelt el itt. Egy évre rá, hogy az MLSZ megvette a puszta földet, már egy mesebeli erdı burjánzott mind a húsz hektáron. Platánok, cédrusok, tölgyek, juhar. Akadt rengetegféle fa, cserje; a gondozott ösvényekkel behálózott terület egy-egy frekventáltabb szegletében pedig gyönyörő virágtelepeket alakítottak ki, amelyek tavasztól ıszig szín- és illatorgiában fürösztötték az egész környéket. Angyalka és mindenki más is biztos volt abban, hogy iszonyú pénzbe került ezt a parkot létrehozni. Csak az elültetésre váró százados fák érkeztek heteken át, teherautók platóján trónolva, helikopterek függıkengyeleibıl csüngve alá. És akkor még szóba sem került maga a lényeg, amely köré ez a paradicsomi vadon teremtıdött. A hatalmas parkban álló épületet antik görög palotákéra emlékeztetı architektúrával alakították ki. Timpanonok, korinthoszi oszlopfık, monumentális aulák gyönyörködtették a szemet minden mennyiségben. Noha azt a törekvést csak dicsérni lehetett, hogy a mára oly divatossá és nélkülözhetetlenné vált üveg- és fémpanelek helyett klasszikusabb anyaghoz nyúlt a tervezımérnök, a park és az épület megalomán hivalkodása enyhe túlzásnak tetszett.
Amúgy nem volt könnyő látogatást tenni itt. Mind a parkról, mind a székházról köztudott volt, hogy nem a nagyközönség számára épült. A hatalmas területet egybefüggı, kétember magas kıkerítés vette körül, míg az egyetlen bejárati kapunál állandó ırség tanyázott. Mely ırség jelen esetben rögtön elkobozta Angyalka biciklijét, alaposan megmotozta, nem hord-e gyilkoló eszközt, s csak azután kérdezte meg, mit is akar egyáltalán. A riporter számára furának tőnt ez a biztonsági regula. Elvégre nem az elnökhöz akart bejutni, csak egy szimpla közintézménybe. Ám a zord képő biztonságiak talán nem értékelték volna lázadó gondolatait, így némán tőrte a tortúrát. Amikor végre beengedték a gondozott angolkertbe, kis elektromos autó jött elé a salakos mezsgyén. Nem vezette senki, automata masina volt. Csak fel kellett lépnie rá, máris a központi épülethez szállította. Egész az épület kapujáig, egy újabb, az elızıhöz hasonlóan zord személyzet karjaiba. Ahol is elérte az aznapi legnagyobb meglepetés. Semmilyen irodába nem vezették, le sem ültették, még egy baráti szót sem szóltak hozzá. Az ırök feltartóztatták az ajtóban, és átható tekintettel méregetve, pusztán egy középkorú, jelentéktelen kinézető nıt hívtak a fogadására. Aki kurtánfurcsán annyit közölt mindössze, hogy mivel a sportpályák bérletét megkapták a külföldi csapatok, a hazai válogatottnak kicsit kisebb, de nagyon modern edzıtábort biztosítottak. Arról azonban, hogy ez a modern tábor hol található, nem állt módjában felvilágosítást adni. Azt mondta, errıl egyedül Szuroki Péternek lenne jogosultsága beszélni, aki viszont jelenleg és mindig házon kívül van. Angyalka megmutatta a Glóbuszos igazolványát és esküdözött, hogy nem adja tovább senkinek a hallottakat, a nı azonban hajthatatlan volt. Néhány perc múlva azt is bevallotta, hogy ha szeretne, akkor sem tudna segíteni, mert nincs birtokában az információnak. A riportert ez a hír még inkább leforrázta. Miképp lehetséges, hogy még ott sem ismerik a válogatott tartózkodási helyét, ahol az egész mőködését koordinálni kellene. És azt is jócskán furcsállotta, hogy létezik egyáltalán olyan szabály, mely szerint a hazai futballpályákról tüstént számőzni kell a hazai csapatot, ha a vendégek megérkeznek. Hát sehol sem jutott volna legalább egy fél óra az ı edzésükre? Nem volt azonban, mit tennie, az ırök kezdték rossz szemmel nézni akadékoskodását. Szépen visszaautózott hát a külsı kapuhoz, majd drótszamarát lába közé kerítve elgaloppozott. A gumiszervizben elújságolta, mit sikerült intéznie, illetve mit nem. A szerelık együttérzéssel hallgatták. Épp ekkor érkezı fınökük azonban kinevette. - Miért nem várt meg engem, ember! - torkollta le nagy hangon. - Megspórolhatta volna a madárhegyi emelkedıt. Angyalka elég értetlenül nézhetett, mert annak még jobb kedve kerekedett. - Hallott már a Fuváb-ról? - kérdezte amaz tıle. - A Futball-válságbizottságra gondol? - bólintott a riporter. - Hát persze, hogy hallottam! - Na! Akkor minek keresgéli az MLSZ-t, meg Szurokit? Nem intéznek már azok semmit fociügyben, jobb, ha tudja! Mindent a Fuváb tart a kezében. - Mibıl veszi ezt? - hökkent meg még jobban Angyalka. - Ide szokott járni a Vértes sofırje megcsináltatni a defektjeit. - újságolta. - Régóta ismerem. Az sokmindent elmond nekem, ha épp kedve van. Angyalka kezdte kapiskálni, mit akar amaz a tudomására hozni. - Csak nem? - kérdezte reménykedve. - Dehogynem! - húzta ki magát a férfi. - Én tudom, hol edz a magyar csapat. S bár hosszú útja során a riporter sokszor kételkedni kezdett e kijelentés helytállóságában, végülis kiderült, hihet neki. Bármily kevés öröme telt a sikerben, a válogatott pontosan ott leledzett, ahol a gumijavítós szerint kellett lennie. Elıször, míg egy modern sportcentrumot remélt találni, Angyalka valahogy respektálni is tudta a döntést, ami ide, az isten háta mögé telepítette az edzıtábort. Nyugalmas, felkészülésre alkalmas rejteknek tőnt a körülötte elterülı vidék. A magyar média régóta nem különösebben érdeklıdött a
csapat után, de a rengeteg külföldi újságíró, aki a vb-re érkezett - valószínőleg már csak a rendezı ország iránti kegyeletbıl - látogatást tett volna náluk, ha nem titkolják ennyire tartózkodási helyüket. Az állandó jövés-menés pedig alighanem még jobban megzavarta volna az amúgy sem túl eredményes felkészülés menetét. Mostanára azonban jócskán megváltozott véleménye. Itt valami nagyon nem volt rendjén. Egy nagyszabású leleplezı riport eszméje fogant meg fejében. Persze aligha tudta volna körvonalazni, mit és kit szándékozna leleplezni, de abban biztos volt, hogy csupán az MLSZ székhelyének és a válogatott jelenlegi telepének összehasonlítása is megérne egy rövidebb televíziós glosszát. Eljátszott kicsit a gondolattal. Egy csapásra ismert lenne az egész országban, sıt talán a határokon kívül is felfigyelnének rá, ha valamit kiszagol. Versenyeznének érte a kereskedelmi tévék. Nem lenne többé ilyen harmadosztályú gürcölı. Még önálló mősort is kaphatna… Aztán legyintett az ábrándra. Érdekel valakit annyira a magyar foci, hogy bármilyen avval kapcsolatos riportra felkapja a fejét? Fıleg most, a világbajnokság idején, amikor még a csapból is fekete-fehér lasztik és stoplis cipık potyognak. Már az is nagy szó, hogy Katona beleesett a csapdájába. Nyugodtan mondhatta volna azt is, hogy hagyja fenébe az egészet. Ha nem megy, hát nem megy; biztosan tudott volna valami más nemszeretem feladatot a nyakába sózni. Még talán ennél rosszabb is lett volna a tarsolyában. Azért a totálkép mellé elraktározott egy nem túl hízelgı ítéletet az MLSZ-rıl, sok kérdıjelet pedig a Fuváb-ról. Utóbbit csak a fejében, ám az elıbbit hangosan is kinyilatkoztatva: - Valami nagy disznóság van itt elásva. Hamar rájött azonban, hogy tévedett. Legalábbis a disznóság, mint olyan tekintetében, mert az nem is volt túl mélyre ásva. A hosszú faépületrıl ugyanis, ahová Pálki vezette, nem más derült ki, mint hogy egy akol. Ahogy kinyitották az ajtót, a homályos belsı terő tákolmányból fülledt alomszag párállott elı. Angyalka kissé elfintorodott. Az orrát érı inzultus alapján ítélve, e hely elızı lakói aligha emberek lehetettek. Most azonban a hosszúkás, de nem túl nagy helyiségben széna helyett katonai priccsek sorakoztak egymás mellett, amiken elsı ránézésre Homo Sapiensnek tőnı formák, közelebbrıl a magyar válogatott legénysége aludt. Zsúfolt, egészségtelen benyomást keltett a kép. Az ágyak között bıröndök, sporttáskák s csomó szétdobált ruhanemő hevert. Angyalka körbejáratta a helyiségen kameráját, meglepetésében kommentárja azonban csupán két csendes szóra szorítkozott. - No lám! Társa azonban nem volt olyan tapintatos, mint ı. A bejárat mellett kicsiny harangocska volt felfüggesztve, olyasmi, mint ami a gyárakban ebédre vagy a munkaidı végére figyelmeztetett régesrég. Pálki minden további nélkül annak zsinórját ragadta markába, hogy erıszakosan megrángassa. S miközben az éles, bántó zörgésbe kezdett, teli torokból elrikoltotta magát. - Ébresztı! Az alvók felriadtak. Morogva, zsörtölıdve vetettek néhány keresetlen szót Pálki felé, amitıl annak magabiztossága rögtön megcsappant. - Takarodjál már! - hörögte egy álomittasan is öblös hang a jobb oldali ágysor középtájékáról. Angyalka Antal Gézát vélte felismerni a megnyilvánulás és a nyakig húzott takaró mögött. - Hülye barom, mit ordítasz? - kontrázott valaki a legközelebbi sarokból. Pálki hátrébbhıkölt, és rögtön elengedte a kolomp madzagját. Dadogva visszakozott a szidalmak elıl. - Bocs…ánat, bocsán...at! De reggel van… Kezdıdik az edzés… és addig mindenkinek… a pályán kellene... Mindketten lehúzták fejüket, mert hirtelen egy tornacsuka csattant felettük a falon. Pálki megszeppenten pillantott Angyalkára, aki szintén jónak látta egy lépést hátrálni a népharag elıl. - Ezt csinálják minden reggel. - nyafogta a segédedzı. - Aztán meg a Sipi nekem ordít, ha nincs idejében ott mindenki a pályán. Mindig nagyon dühös! Mintha én tehetnék róla, hogy ezek csak ennyire veszik komolyan az egész versenyt!
Angyalka megvonta a vállát. Nem tudott mit felelni Pálki sirámaira. Ámde amaz nem is hagyta, hogy gondolkodjon, inkább hirtelen ötlettıl vezérelve megragadta a karját, és elkezdte visszafelé húzni a tornácos ház felé. - Szerintem igyunk még egy kávét! - ravaszkodott bizalmasan közelebb hajolva a riporter füléhez. - Úgy biztos jobban bírjuk majd ezt a stresszet, érted! *** Sipos azonban épp most nem volt mérges. Inkább méla és értetlen benyomást keltett volna bárkiben, aki veszi a fáradtságot, hogy hosszabb ideig tanulmányozza. A tornácos épület hátsó helyiségében tartózkodott ugyanis, elefántormányként hajló hamvú cigarettával ujjai közt és – egy telefont bámult. Ha Pálki kissé különös pozitúrában töltötte éjszakáját, hát az edzı sem maradt el az összehasonlításban. Egy rozoga íróasztal mögött elhelyezett, még rozogábbnak tőnı, karfa nélküli széken ült már két napja. Illetve nem is ült, inkább egyensúlyozott, mivel a szék - eléggé vakmerı módon piszkos fájú hátsó két lábára volt billentve. A svéd meccs óta ez volt a leginkább elınyben részesített tartózkodási helyzet az edzı számára. S a mai napon sem szándékozott hosszabb változtatást iktatni programjába. Kopott, szakadt cipıit az íróasztalon nyugtatva, alig egy hajszálnyira a hanyattesés fölött hintázott. A telefon maga amúgy elég ódivatú készülék volt. Nem érdemelt volna annyi figyelmet. Tárcsáján kéznyomok és évek letörölhetetlen mocska sötétlett, kagylója törötten zötyögött, s aligha lett volna egyszerő megállapítani eredeti színét. E tulajdonságai azonban senkit nem is érdekeltek. A szobában nem volt más az edzın kívül. Ami azt illeti, még bútor se nagyon. A már említett szék és asztal mellett pusztán egy sánta szekrény és egy olajkályha alkotta a helyiség berendezését. Sipos jól illett a sivár környezethez. Öltönye, amit a tegnapelıtti meccsen viselt, az elferdült szekrényben lógott, rajta mindössze egy szurtos melegítı feszült. Haja borzasan, ıszen nyaldosta körül mély redıktıl szabdalt homlokát és a feje búbján ritkuló tonzúrát. Elsı ránézésre alig különbözött segédjétıl. A cigaretta ormánya most lehullott a koszos íróasztalra. Sipos nem is különösebben figyelve, mit tesz, újabb szálat kotort elı a zsebébıl és rágyújtott. Kopogtak. Az edzı mélasága kissé megzökkent. Felemelte tekintetét a telefonról. Nem szólt azonban. Még akkor sem, mikor megismétlıdött a zaj. Hogy nem érkezett válasz idebentrıl, a látogató lenyomta a kilincset, és óvatosan bedugta fejét a szobába. Belzenka doktor volt. Amikor észrevette az edzıt, félıs alázattal nyomakodott beljebb. - Elnézést, Dénes, zavarhatnám egy percre? Lenne itt egy igen fontos ügy. Az edzı füstkarikákat eregetve már ismét a telefont szuggerálta. Pillantást sem vetett Belzenkára, aki kényelmetlenül kezdett toporogni, a kezében hozott paksamétát győrögetve. - Ööö… - köszörülte meg rövid ırlıdés után torkát. - Biztos haragszik rám, de a csapat érdekében talán félretehetnénk a személyes konfliktusainkat… Sipos végre kizökkent töprengésébıl, elnyomva a cigarettát, unottan szakította félbe a félszeg Belzenkát. - Nem felejtett el valamit? A doktor értetlenül meredt Siposra egy darabig, aztán durcás grimasszal arcán zsebébe nyúlt és egy apró tubust húzott elı. Erıtlenül próbált tiltakozni. - De hát ezt most nem is a fiúknak adtam be. Az edzı végre a doktorra emelte rideg tekintetét. - Az a szerencséje, mert akkor egyszerően megölném… A csapat érdekében. Belzenka összerezzent. Nem állta Sipos pillantását, amint gondolatainak fonala is megszakadt. Papírjaira sandított, habozásában még inkább összegyőrve azokat. Végül azonban megadóan felsóhajtott és letette dobozkáját az asztalra.
Sipos bólintott. - Köszönöm. Majd ha elmentem, visszakapja mindet. Hátha az utódomnál nagyobb szerencséje lesz velük! - Meneszteni fogják? - a doktor meglepetten pillogott Siposra, aki újra a néma telefonkészülékre nézve elfintorodott. - Remélem! Az is bolondság volt, hogy egyáltalán belementem ebbe az ostoba játékba. Mint aki már ezzel is többet beszélt a szükségesnél, felállt labilis székébıl, zsebre vágta a gyógyszeres tubust, aztán félretolva a doktort elindult az ajtó felé. Belzenka utánafordult, s látva, hogy az edzı faképnél akarja ıt hagyni, végre bátortalan közlésvággyal meglobogtatta agyongyőrt papírjait. - Ööö… Dénes! Talán amíg itt van, nem lehetne mégis… Kezével a kilincsen Sipos megtorpant. Nem nézett vissza, de vállai megfeszültek. Képén bosszús sötétség terjedt szét, ahogy félbeszakította a doktort. - Kíméljen meg, jó?! Elegem van az új és új kísérleteibıl. - De ez a szer egészen más, mint az eddigiek. - apellált Belzenka. - Tegnap azért nem jöttem ki a pályára, mert egész nap dolgoztam. És sikerült végre. Megvan az igazi szérum. - Hányszor etetett már meg ezzel a szöveggel? - mordult Sipos. - Számolta? - Sajnálom, Dénes! Én jeleztem, hogy elsıre valószínőleg nem a megfelelı agyszektort fogja érinteni a stimuláció. Sipos fenyegetı hevességgel fordult vissza a doktor felé. - Nem, Belzenka! Maga nem ezt jelezte! Arról hadovált, hogy mindegyik megváltozik és jó focista lesz! - Az is lesz, ezt ígérem, csak muszáj volt elıször feltérképeznem a fasciculusaik elrendezkedését. - Térképezett… És közben olyan dolgok történtek, hogy a hajam égnek állt! - Kérem! Dénes! - könyörgött a doktor. - Ez az utolsó! Sipos már ismét régi indulatos kedvében volt. Arcán mélybíbor színben vonaglott a csúnya heg, homlokán pedig dühének tajtékcseppjei gördültek alá. - Nem, Belzenka! Már az utolsó utáni lehetıséget is kétszer eljátszotta! Innentıl kezdve nem ad a játékosaimnak semmit. Nem, hogy a szérumát, csodaszerét vagy mifenéjét, de egy nyavalyás Cvitamint se merjen beadni nekik! Megértette?! Azzal kivágódott a szobából és nagy léptekkel dübörgött végig a málló falú folyosón, kifelé a házból. A doktor szomorúan nézett a nyitva maradt, zsanérjain nem túl stabilan függeszkedı ajtóra. Nem gondolt arra, hogy az edzı után eredjen. Hirtelen elcsüggedt céltudata. - Istenem! Eggyel többször tévedtem! - sóhajtott szívszaggatón. ***
