Világgazdaság 2005. április 19.
Mire jó a vásárlóerő-paritás? A hazai felhasználás szintje és szerkezete nemzetközi összehasonlításban1 Köztudott, hogy ha a hazai GDP/fő reálszintjét össze akarjuk hasonítani egy másik országéval, nem a hivatalos árfolyamot, hanem a GDP vásárlóerő-paritását kell átváltási kulcsként használni. Ellenben korántsem köztudomású, hogy amennyiben a hazai GDP valamely felhasználási komponensének (például a közösségi fogyasztás vagy az állóeszközfelhalmozás) volumenét kívánjuk egy másik országéval egybevetni, akkor erre a célra a GDP vásárlóerő-paritása (a továbbiakban GDP-VEP) nem alkalmas. Ez ideig azonban az OECD, illetve az Eurostat a GDP-VEP mellett csupán a háztartások fogyasztási kiadásaira vonatkozó vásárlóerő-paritásokat tette általánosan hozzáférhetővé. A közelmúltban lényegesen javult a helyzet: az Eurostat honlapjáról immár szabadon letöltetők a GDP-VEP összetevői, továbbá az OECD és az Eurostat közös kiadványaként, Purchasing Power Parities and Real Expenditures – 2002 Benchmark Year címmel megjelent egy igen fontos kötet (a továbbiakban: OECD-Eurostat, 2004), amely alapvető támpontokat nyújt a makroszintű nemzetközi összehasonlításokhoz. Írásom egyik célja, hogy tisztázza a vásárlóerő-paritás (VEP) mibenlétét, alkalmazásának lehetőségeit, továbbá felhívja a figyelmet értelmezésének és használatának egyes buktatóira. Másrészt igyekszem bemutatni, hogyan rajzolja át a vásárlóerő-paritáson történő összehasonlítás a fejlettebb EU-tagországokhoz viszonyított lemaradásunk szerkezetéről alkotott eddigi képünket. Ez a hosszabb távú gazdasági stratégia egyes vitatott kérdéseit éppúgy érintheti, mint a hazai relatív bérlemaradás jelenségének értelmezését. Mi a vásárlóerő-paritás, mire használható, és mire nem? 2002-ben Magyarországon az egy főre jutó GDP 1,65 millió forintot, az EU-15-ben 24143 eurót tett ki. Ha a magyar adatot a hivatalos árfolyamon (243 Ft/euró) számítjuk át, 6782 eurót kapunk, ami az EU-15 28%-a. E jelentős nominális távolság azonban kétféle hatásából ered: egyrészt alacsonyabb az árszintünk, másrészt alacsonyabb a hazai GDP/fő volumene, mint az EU-15 térségben. E két tényező különválasztását a vásárlóerő-paritás teszi lehetővé, amely azt mutatja, hogy meghatározott áru-, illetve szolgáltatáskörre (az adott esetben a GDP-re) nézve valamely ország pénzének hány egysége rendelkezik ugyanakkora vásárlóerővel, mint a referencia valuta egysége. A referencia valuta lehet egy ország pénze (az OECD a dollárt használja viszonyítási pontnak), de erre a célra egy képzetes pénznem is megfelel: az Eurostat a PPS-t (Purchasing Power Standard-ot) vezette be mértékegységként, amely úgy van definiálva, hogy 1 PPS vásárlóereje azonos 1 euróéval az EU egészének szintjén. Másként kifejezve: az EU-25 árszínvonala PPS-ben és euróban kifejezve pontosan megegyezik. Visszatérve a GDP/fő szintbeli összehasonítására: 2002-ben a GDP-re vonatkozó vásárlóerő-paritás szerint Magyarországon 132,9 forint, az EU-15-ben pedig 1,042 euró ért 1 PPS-t, így az utóbbi térség átlagát tekintve 1 euró vásárlóereje 127,5 forintéval volt egyenlő. Ezzel az átváltási kulccsal számolva 12920 euró volt a hazai GDP/fő „volumene”, ami az EU15 régió 54%-ának felel meg. Az árfolyamon, illetve vásárlóerő-paritáson történő összehasonlítás egybevetéséből az is kiderül, hogy 2002-ben a hazai GDP árszínvonala az EU-15 térségének mintegy 53%-án állt (6782/12920=127,5/243≅53%). Az 53%-os ár- és az 54%-os volumen-lemaradás együtt adja ki a megközelítően 28%-os nominális lemaradást (0,53*0,54≅0,28). 1
Köszönettel tartozom Győrffy Balázsnak, a KSH munkatársának, akitől értékes segítséget kaptam a vásárlóerőparitások számításához és értelmezéséhez kapcsolódó kérdésekben.
1
Ezen a ponton azonban el kell oszlatni egy gyakori félreértést. Az, hogy összehasonlítható árakon mérve az EU gazdagabb térségéhez viszonyított reálfejlettségünk sokkal magasabbnak mutatkozik, mint árfolyamon átszámítva, egyáltalán nem azt jelenti, hogy a hazai GDP „valóságos” terjedelme nagyobb (egy lakosra jutó szintje magasabb) lenne, mint amit a folyó áras adatok mutatnak. A vásárlóerő-paritáson való számbavétel egyedüli célja a nemzetközi összehasonlíthatóság, a skála közepe azonban bárhol elhelyezhető. (Ha például az EU-15 helyett Magyarországot tesszük e skála 100-as pontjára, akkor a fejlettebb EU tagországok nominális GDP/fő-jének indexe 356, annak reálértéke pedig 187 körül lesz.) Egy másik gyakori félreértésre már utaltam. A GDP-VEP előbb árucsoportokra, majd pedig a GDP főbb felhasználási tételeire vonatkozó vásárlóerő-paritásokból épül fel. Ha tehát nem a GDP egészét, hanem annak egyes felhasználási összetevőit kívánjuk reálértéken nemzetközileg összemérni, akkor erre nem a GDP-VEP-et, hanem az összehasonlítandó felhasználási tételek saját vásárlóerő-paritását kell használni. A GDP-re vonatkozó VEP helytelen alkalmazásának példáival néha olyan helyeken is találkozhatunk, ahol ezt a legkevésbé várnánk, így például az Eurostat, vagy az EU Bizottságának – rendkívül értékes – AMECO adatbázisában.2 Az adatbázisok összeállítói minden ország valamennyi belföldi felhasználási tételét, a háztartási fogyasztási kiadásoktól az állóeszköz-felhalmozásig, ugyanazzal az átváltási kulccsal – a GDP VEP-el – konvertálják „vásárlóerő-paritáson kifejezett”, látszólag volumen-összehasonlításra alkalmas szintre. Ez az eljárás azonban olyan, mint ha például a tartós fogyasztási cikkek, illetve szolgáltatások hazai fogyasztásának folyó áron mért tavalyi változásából úgy próbálnánk a volumenváltozásokat számítani, hogy mindkettőt az átlagos fogyasztói árindexszel (6,8%-kal) defláljuk (miközben tudjuk: az előbbi tétel árszintje 0,6 %-kal csökkent, az utóbbié pedig 7,6%-kal emelkedett). Ez az analógia közvetlenül átvezet a vásárlóerő-paritások egyik fontos felhasználási területéhez, a nemzetközi árszintek és árarányok összehasonlításához. A GDP egyes felhasználási tételeinek relatív árszintje éppúgy különbözik az átlagos relatív árszinttől, ahogyan a fogyasztói árindex összetevői eltérnek az árindex egészétől. Nemzetközi összehasonlításban azonban a relatív árszint kétféle módon is értelmezhető. Az egyik az úgynevezett külső relatív árszint (az egyes tételek vásárlóerő-paritásának az árfolyamhoz viszonyított aránya) – ez nemzetközi összehasonlításban azt mutatja, hogy adott ország valamely felhasználási tételének árszintje hány százaléka valamely más országénak. A nemzetközi árszintkülönbségeknek egy másik lehetséges értelmezése a belső relatív árak eltéréseihez kötődik. Ez esetben nem az a kérdés, hogy például a fogyasztás hazai árszintje hány százaléka X országénak, hanem az, hogy mondjuk a fogyasztás és az állóeszköz-felhalmozás egymáshoz viszonyított belföldi relatív ára mennyivel különbözik Magyarország és X ország között. Itt nincs mód a technikai részletek tárgyalására, arra azonban fel kell hívni a figyelmet, hogy a nemezközi relatív árszint kétféle fogalmához eltérő módon számított vásárlóerőparitások tartoznak. Az úgynevezett EKS (Éltető-Köves-Szulc) módszerrel számított VEP-ek, amelyek a belföldi felhasználás egyes tételeinek külső relatív árszintjének, illetve más országokhoz viszonyított volumenének összehasonlítására valók, nem adnak összegezhető volumeneket, ezért alkalmatlanok struktúrák egybevetésére. E célra a belső relatív árkülönbségek fogalmával konzisztens, úgynevezett GK (Geary-Khamis) módszerrel számított vásárlóerő-paritásokat kell használni. (Ez utóbbiak a hivatkozott OECD-Eurostat kiadvány függelékében találhatóak meg, az Eurostat honlapján azonban nem szerepelnek.)
2
AMECO= Annual Macro Economic Data Base; lásd: http://europa.eu.int/comm/economy_finance/indicators/annual_macro_economic_database/ameco_applet.htm
2
Relatív lemaradásunk összetevői: szintek és szerkezet Miután korábban leszögeztem, hogy a vásárlóerő-paritáson való számbavétel mit sem változtat a hazai GDP valóságos nagyságán, a félreértések kockázata nélkül térhetek át egyfajta képes beszédre, és fogalmazhatom meg a kérdést: milyen összetételben „emelkedik meg” a hazai GDP/fő volumene mintegy 90%-kal (28-ról 54%-ra) az EU-15-höz viszonyítva azáltal, hogy nem saját árainkon, hanem összehasonlítható árakon mérünk? Mennyivel „változnak” a GDP egyes felhasználási összetevői? Mekkorák a különbségek e képzetes változások között? Ezek a kérdések inverz módon is megfogalmazhatóak: az egyes felhasználási tételek tekintetében mekkorák az árarány-különbségek Magyarország és az EU-15 között? Ha a felhasználás minden összetevőjét a GDP-VEP alapján konvertálnánk (amint azt az Eurostatés az AMECO-adatbázis készítői teszik), természetesen valamennyi felhasználási komponens értéke ugyancsak kb. 90%-kal nőne. Ezáltal azonban csak a lényeg veszne el. A külső árarány-különbségekre vonatkozó információk (az egyes tételekre vonatkozó vásárlóerő-paritások) alapján képet alkothatunk a volumen arányokról, így arra a kérdésre is egyfajta választ adhatunk, hogy az egyes összetevők mekkora (virtuális) változása kíséri a GDP emelkedését (lásd az 1. táblázatot). 1. táblázat A hazai GDP és felhasználási komponenseinek egy főre jutó relatív szintje euróban, illetve vásárlóerő-paritáson, a relatív árszint és annak inverze 2002-ben (Az EU-15=100)
GDP Bruttó állóeszköz-felhalmozás Összes végső fogyasztás -Közösségi fogyasztás -Háztartások végső fogyasztása Ezen belül -Fogyasztási kiadás -Állami természetbeni társadalmi juttatás
Egy lakosra jutó szintek euróban (EU-15=100) 28 34 27 37 26
Egy lakosra jutó szintek vásárlóeróparitáson (EU15=100) 54 48 57 88 53
Relatív árszint (EU-15=100) 53 72 47 42 49
„Multiplikátor”*/ 1,9 1,4 2,1 2,4 2,0
25
47
54
1,85
29
92
31
3,2
*/A második és az első oszlop hányadosa (a relatív árszint inverze). Azt mutatja, hogy az egyes tételek relatív reálszintje hányszorosa azok relatív nominális szintjének. Forrás: OECD-Eurostat (2004) alapján saját számítások
A folyó, illetve összehasonlítható árakon mért fajlagos szintek egybevetése alapján három lényeges megállapítás adódik. Az első az, hogy – ellentétben azzal, amit a folyó áras adatok sugallnak – a fogyasztás és a beruházás közül a beruházás volumene tekinthető relatív fejlettségi szintünkhöz mérten elmaradottnak. A második: a végső fogyasztás tételei közül a közösségi fogyasztás fajlagos volumene jóval relatív fejlettségünk előtt jár, és megközelíti az EU-15 átlagos színvonalát. A harmadik: a háztartási fogyasztáson belül a fogyasztási kiadás (más néven: a vásárolt fogyasztás) fajlagos volumene általános fejlettségünkhöz mérten vitathatatlanul alacsony, ellenben a nem piaci fogyasztás – pontosabban az állami természetbeni társadalmi juttatások (TTJ) – egy főre jutó reálszintje a közösségi fogyasztásénál is magasabb: 2002-ben elérte az EU-15 92%-át.
3
Ezeket a megállapításokat a 2. táblázat adatai – amelynek a szerkezetek összehasonlíthatóságát biztosító (GK) vásárló-erőparitásokra támaszkodnak –, részben megerősítik, részben ki is egészítik. 2. táblázat A belföldi felhasználás főbb tételeinek a GDP-hez viszonyított aránya az EU-15-ben és Magyarországon, folyó áron, illetve az OECD átlagárain számítva 2002-ben A GDP felhasználásának szerkezete folyó áron (%) EU-15 HU GDP 100 100 Bruttó állóeszköz-felhalmozás (a) 19,4 23,4 Összes végső fogyasztás (b) 78,9 77,1 -Közösségi fogyasztás (b.1) 8,2 10,8 -Háztartások végső fogyasztása (b.2) 70,7 66,2 -Fogyasztási kiadás (b.2.1) 56,9 52,4 -Természetbeni társadalmi juttatás (TTJ) (b.2.2) 13,8 13,8 Ebből -Állami TTJ (b.2.2.1) 12,5 12,6 -TTJ non-profit szervezetektől(b.2.2.2) 1,3 1,2 Emlékeztető tételek: Összes állami fogyasztási kiadás (b.1+b.2.2.1) 20,7 23,4 TTJ részaránya a háztartási fogyasztásban (b.2.2/b.2) 19,5 20,8 TTJ aránya a háztartási fogyasztási kiadáshoz (b.2.2/b.2.1) 0,24 0,26
A GDP felhasználásának szerkezete OECD átlagárakon (%) EU-15 EU-15 100 100 18,8 15,5 79,6 84,8 7,4 12,9 72,2 71,9 59 50 13,2
21,9
Eltérés (%-pont) EU-15 HU ---0,6 -7,9 0,7 7,7 -0,8 2,1 1,5 5,7 2,1 -2,4 -0,6
8,1
11,9
19,6
-0,6
7
1,3
2,3
0
1,1
19,3
32,6
-1,4
9,2
18,3
30,5
-1,2
9,7
0,22
0,44
Forrás: OECD-Eurostat (2004), illetve saját számítások.
A szintbeli összehasonlításból már következett, hogy azonos árakon a hazai beruházási hányad nem magasabb, hanem alacsonyabb az EU-15 térségénél, amiként az is, hogy a vásárolt fogyasztás aránya nálunk lényegesen alacsonyabb, mint a fejlettebb EUtagországokban. A szerkezeti összehasonlítás azonban további információkkal is szolgál. Egyrészt azzal, hogy – azonos árakon számítva – az állam összes fogyasztási kiadása az EU15 átlagát jellemző 19,5%-kal szemben a GDP csaknem 33%-át tették ki Magyarországon. Másrészt az utolsó két sorban szereplő arányok alapján az is látható, hogy amíg folyó áron a nem piaci háztartási fogyasztás (TTJ) súlya, illetve jelentősége alig különbözik az EU-15 és Magyarország között, addig vásárlóerő-paritáson átszámítva nálunk lényegesen nagyobb a természetbeni társadalmi juttatásoknak mind a nemzetgazdasági, mind pedig a személyes fogyasztás szempontjából vett jelentősége, mint az EU-15-ben. (OECD átlagárakon a TTJ súlya a háztartási fogyasztáson belüli a régebbi EU-tagországokban 18%, nálunk közel 31%; a TTJ aránya a vásárolt fogyasztáshoz az EU-15-ben 22%, Magyarországon ennek éppen kétszerese, 44%.) Ezek az arányok egyes, hosszabb ideje vitatott makrogazdasági, illetve gazdaságpolitikai kérdéseket is új megvilágításba helyezhetnek. Ilyen például az állami szerepvállalás mértéke, vagy a hazai bérek relatív lemaradása. Ahhoz azonban, hogy ne vonjunk le elsietett következtetéseket, szélesebb nemzetközi összehasonlításban is célszerű képet alkotni relatív helyzetünkről. E szélesebb kitekintéshez önként kínálkoznak az OECD tagországai: a 2. táblázatban a vásárlóerő-paritásokon alapuló szerkezeti összehasonlításokhoz az OECD-térség átlagárai
4
jelentették a támpontot. Kétféle hazai mutatót kell ebben a térben elhelyezni: egyrészt az állam fogyasztási kiadásainak, másrészt a nem piaci háztartási fogyasztásnak a relatív súlyát. Erről ad képet az alábbi ábra, amely a GDP/fő volumenének függvényében – az OECD átlagárain – országonként ábrázolja az állami fogyasztási kiadások GDP-hez viszonyított arányát (fehér pontok), illetve a TTJ súlyát a teljes háztartási fogyasztásban (fekete pontok). A kormányzati fogyasztási kiadás GDP-hez viszonyított aránya és a TTJ háztartási fogyasztáshoz viszonyított aránya az OECD-országokban, OECD átlagárakon (Y tengely) a GDP/fő függvényében (X tengely) 2002-ben 35%
HU
30%
CZ
SE
25%
EU15 20% 15% 10%
OECD30
5%
GDP/fő vásárlóerő-paritáson
0% 0
20
40
60
80
100
120
140
160
Állami kormányzati fogyasztási kiadás/GDP* Természetbeni társadalmi juttatások/háztartási fogyasztás*
Forrás: OECD-Eurostat (2004) alapján saját számítás
Az ábrán látható, hogy mindkét mutató tekintetében az OECD-országok között egyértelműen az élen állunk. Az is kiderül, hogy a fejlettségben előttünk álló országokban lényegesen alacsonyabb az állami fogyasztás, illetve a TTJ relatív reál-aránya, mint országunkban; a hazaihoz hasonlóan magas arány egyedül Svédországot jellemzi, amelynek fejlettsége azonban a hazainak közel kétszerese. Mindez alátámasztja azt a véleményt, hogy Magyarországon az állami fogyasztási kiadások fejlettségünkhöz viszonyítva túlméretezettek. Emellett okkal valószínűsíthető, hogy a hazai relatív bérlemaradás jelensége valójában a háztartások nem piaci fogyasztása rendkívül magas részarányának, vagyis annak tükörképe, hogy nálunk a vásárolt – így munkajövedelemből fedezett – fogyasztás súlya a legalacsonyabb az OECD országok körében. Oblath Gábor
5
