Dr. Riedl Ferenc Helytörténeti Győ Győjtemény „Heimatmuseum” 2040 Budaörs, Budapesti u. 47/1 Tel: 23/440-217, 441-042 Nyitva tartás: keddtıl szombatig 14 és 18 óra között, vasárnap 10 és 14 óra között
„Vertreibung” Megemlékezés a magyarországi németek előzetésének 60. évfordulójáról
1
Az előzetés elızményei A hazai németség egyes csoportjait, szervezeteit és irányzatait már a második világháború elıtt is illették – okkal vagy ok nélkül – a hazaárulás vádjával. A demokratikus államhatalom megalakulása is elırevetítette a németekkel szembeni szankciók bekövetkeztét. Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök
szerint
„népi
demokratikus
országot
akarunk
felépíteni, mentesen a Szálasi-féle hazaárulóktól és megtisztítva a hazaáruló németségtıl, amely mindent lekicsinyelve, ami magyar, kérkedve állott hitlerista rablók szolgálatába, és elárulta azt a Magyarországot, amely neki otthont adott, amikor vándorbottal a kezében és batyuval a hátán jött be a gazdag magyar vidékekre letelepedni.” Hasonló hangvételt ütött meg 1945. áprilisában Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt fıtitkára is: „A svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen. A svábok önmaguk szakították ki magukat az ország testébıl, minden tettükkel azt bizonyították, hogy együtt éreznek a hitleri Németországgal. Most hát osztozzanak Németország
sorsában.
A
svábokat
ki
fogjuk
telepíteni.
Távozzanak!” Ugyanakkor voltak olyanok, akik felemelték szavukat a kollektív felelısség elvének alkalmazása ellen: Pintér László kanonok, a Volksbildungsverein volt elnöke 1945. májusában a kormánynak benyújtott memorandumában rámutatott: „Mit felelne pl. a magyar Romániában vagy bárhol a világon, ha azt a kérdést
2
teszik fel neki, hogy mi a nemzetisége. Egész természetesen azt felelné, hogy magyar. Hogy aztán hő-e az államhoz, amelyhez tartozik, az más kérdés (…) Tagadhatatlan tény, hogy az a német, aki nem akart a Volksbunddal menni, védtelen lett Magyarországon.” Az 1945. augusztusában a potsdami konferencián a hazai németség ügyében hozott határozatot a magyar közvélemény úgy fogta fel, mint ami kötelezıen elıírja, nem pedig csak lehetıvé teszi a kormánynak a németek kitelepítését. Magyarországon a szovjet vezetés alatt álló Szövetséges Ellenırzı Bizottság (SZEB) látott hozzá a kitelepítések elıkészítéséhez és lebonyolításához, megszabva azt is, hogy hazánkból mintegy 500 ezer németet kell kitelepíteni. Bár az 1945. novemberében megválasztott magyar kormány már jegyzékben szögezte le, hogy elveti a kollektív bőnösség mindenfajta formáját, ám a világháborút lezáró békekötés elıtt és az idegen megszállás alatt álló kabinet – nem kis részben a kommunista kormánytagok és Tildy Zoltán kisgazda miniszterelnök nyomásának hatására – felvállalta a kitelepítés általánosságának elvét. A kitelepítést a hazai politikai erık is szorgalmazták, mindenekelıtt a Nemzeti Parasztpárt és a Kommunista Párt, egyrészt a hazai pusztításokban kétségtelen német felelısséggel szembeni reakcióként, másrészt gazdasági okokból, lévén, hogy a Felvidékrıl, Erdélybıl, Jugoszláviából hazánkba
menekült
ezreknek,
valamint
a
magyar-cseh
3
lakosságcsere keretében Magyarországra telepített tízezreknek szánták a hazai németség földjeit, házait. A kormány rendelete 1945. december 29-én jelent meg, mely szerint „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki az utolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségőnek vagy anyanyelvőnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely más fegyveres alakulatnak (SS) tagja volt.” A kitelepítési rendelet 1945. december 29-én látott napvilágot és egy héttel késıbb meg is kezdıdött a budaörsi svábok előzésével.
4
Előzetés Budaörsrıl 1946. január 4-én született meg a kitelepítési rendelet végrehajtási utasítása, melynek végrehajtására az országban elsıként Budaörsön került sor. Az előzetés elsı lépéseként 600 fıs rendıralakulat szállta meg a községet, s bár a településen belüli mozgást nem akadályozta, a kivezetı utak lezárásra kerültek. Kétségbeesés és nyugtalanság lett úrrá a községen, hiszen senki sem értette a történteket, annak ellenére, hogy - korabeli vallomások alapján – már 1945 telén hallani lehetett olyan híreket, melyek a hazai német lakosság kitelepítésérıl szóltak. A bizonytalanság hamarosan bizonyossággá vált, amikor plakátok jelentek meg Budaörs utcáin, melyek hivatalosan is hírül adták a kitelepítési
szándékot.
kitelepítést
végzı
A
Belügyminisztérium
bizottság
Budaörsön
utasítására
nemcsak
a
a
német
nemzetiségőeket és anyanyelvőeket telepítette ki, hanem azokat is, akik
magukat
ugyan
német
anyanyelvőnek,
de
magyar
nemzetiségőnek vallották az 1941-es népszámláláskor. Ebben minden bizonnyal
közrejátszott
az is,
hogy a települést
a
magyarországi Volksbund egyik bázisaként tartották számon, jóllehet ezt a valószínősíthetı tényt a korabeli szélsıséges és rosszindulatú pártpropaganda erıteljesen eltúlozta. A januári hétfıi napon kezdıdı kitelepítés Budaörs nyugati részén a Komáromi utca, Széles utca környékén kezdıdött erıteljes rendıri
5
jelenléttel. A lakosoknak megparancsolták, hogy nyolc óráig mindenki jelenjen meg ötven kilónál nem nehezebb csomagjával a községházán, majd a fiúiskolában. Bár lehetett a kitelepítés alól mentesítést szerezni, ám az ehhez szükséges
okmányok
beszerzésének
nehézségei
és
baloldali/kommunista pártbéli tevékenység bizonyításának hiánya meghiúsított szinte bármiféle mentesülést, márcsak azért is, mert a kérelmet csak a helyszínen lehetett benyújtani. Szomorú és kétségbeesett emberek várták szomorú sorsukat a pályaudvaron, ahová a metszı hidegben gyalog kellett eljutniuk. Az elsı Németországba tartó szerelvény 1946. január 19-én indult el a baden-württembergi Mannheim irányába, majd ezt még további hat
követte
Mosbach,
Tauberbischofsheim,
Heilbronn-Aalen,
Öhringen-Künselsau
Mergentheim, és
Karlsruhe
célállomással. Február elejére Budaörs gyakorlatilag üresen állt. A házak és földek gazdátlanul álltak a községben, szabad prédaként a fosztogatók elıtt. Mindezzel azonban a kitelepítés még nem ért véget: 1947. augusztusában újabb 80 családot telepítettek ki a késıbbi NDK területére.
Így
gyakorlatilag
elmondható,
hogy
Budaörs
lakosságának 85-90 százaléka előzetett hazájából.
6
Kiőzetés után Budaörsön és Németországban A kitelepített németek házaiba nagyrészt a Felvidékrıl érkezett betelepülık érkeztek. Bár a kitelepítés 1948 után nem folytatódott, a kommunista diktatúra szinte lehetetlenné tette a kitelepített rokonokkal való kapcsolattartást és a megmaradt németség érdemi hagyományápolását. Hazánkban a visszamaradt németség többségét az átélt események megfélemlítı hatása hosszú évekig visszatartotta nemzetisége megvallásától. Az 1950 tavaszán kiadott rendelet mondta ki a kitelepítés befejezıdését és mindazok büntetlenségét, akik kivonták magukat a kitelepítés alól. A
hazájukból
előzött
németeket
nyomorúságos
körülmények
fogadták Németországban, ahol döntı részüket szükséglakásokban helyezték el.
7
Késıbb is nehezen találták helyüket új hazájukban, igyekeztek eredeti hivatásukhoz visszatérni és az itthon maradottakkal a kapcsolatot társaságokon
ápolni.
A
keresztül
maguk
által
tartották
alapított
életben
egyesületeken,
Budaörsrıl
hozott
hagyományaikat. Létrehozták a kitelepített németek szervezetét, az „Ungarndeutsche Landsmannschaft”-ot és megalapították az előzött németség lapját, az „Unsere Post”-ot és az „Unser Hauskalender”-t.
Szerkesztette: Grósz András
8
