versmondó XX. ÉVFOLYAM ŐSZ

versmondó XX. ÉVFOLYAM

2012. ŐSZ

versmondó Alapítva: 1993 A Magyar Versmondók Egyesületének lapja

TARTALOM TANULMÁNYOK Kiss László Az amatőr versmondás formái, változásai a kilencszázas évek utolsó harmadától 3 Fodor András: Kegyelem 5 Lator László: Add nékem gyöngeséged 6 Novák Imre Az érzelmek és a vágy terméke a haikuról 9 ESSZÉ Pillantás a Szamárhegyről 12 Babits Mihály: Az ország, mappa szerint 18 Babits Mihály: Éjszaka 23 EMLÉKEZET Csokonai Lillája és Lilla vitéze Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság Kozákné Király Etelka „Hamuhodni akaszod aljan” Karádi Zsolt: Vajda Julianna kései válasza Csokonai Vitéz Mihálynak KALAIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL Rekord nézőszám, színes kaleidoszkóp Wiegmann Alfréd: Versmondó szalon a Kaleidoszkóp versfesztiválon József Attila: Szeretők lázadása Orbán Ottó: Melyben Balassi módján fohászkodik Pilinszky János: Van Gogh Imája Falcsik Mária: Eleven képek

25 25 27 28 30 41 42 43 44 45

KÖLTÉSZETI – VERSMONDÓ ESEMÉNYEK Quasimodo költőverseny

46

Farkas Mária IV. „Túl az Óperenciás-tengeren” mesemondó verseny Benedek Elek és Móra Ferenc emlékére

48

Orbán György: Együtt mesélni el a szépet, a jót

49

Kormos István emléktáblájánál Mosonszentmiklóson 2012. november 10-én Kormos István: Eső... Rab Zsuzsa: Kereszt

51 51 52

Felhívás

53

VERSKÉPEK Gyulai Orsolya Zóra: Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus

55

TANULMÁNYOK KISS LÁSZLÓ

AZ AMATŐR VERSMONDÁS FORMÁI, VÁLTOZÁSAI A KILENCSZÁZAS ÉVEK UTOLSÓ HARMADÁTÓL A magyar nyelvű vers- és prózamondás tömeg jellege – mondhatnánk, ha nem lenne a mennyiségnek pejoratív felhangja –, a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben alakult ki, s napjainkban, kis hullámvölgyek után, úgy tűnik, ismét számottevő. A gyökereket mindenképpen az iskolai oktatásban kell keresnünk, hiszen a versmondók alapvetően a magyarirodalom-tanítás keretében sajátítják el azokat az irodalmi (és nyelvtani) ismereteket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a versek megértéséhez és elmondásához. Mindenképpen ide kell sorolnunk azonban a múlt század kultúrpolitikai hatásait is, hiszen egy időben kifejezetten támogatott tevékenységi formának számított mind az úttörő, mind az ifjúsági (KISZ) mozgalmon belül. (Minden politikai felhangtól függetlenül, ezek jó célok voltak.) A kezdetekben az iskolai verstanítás pusztán a „memoriter”-eket szorgalmazta, azaz a tanulóknak azért kellett verseket tanulniuk, hogy „élesítsék elméjüket”, gyarapodjon szókészletük, fejlesszék tanulási, „bevésési” képességüket. Figyelemreméltó célok, amelyek manapság háttérbe szorultak. Sajnos. Az iskolai oktatás – leginkább a középiskolai – felismerte a versmondásban rejlő pedagógiai és természetesen művészi lehetőséget, ezért egyre több, elsősorban az iskolai oktatáshoz, illetve a tananyaghoz kötődő „tanulmányi verseny”-szerű versmondó versenyt hirdettek az általános és a középiskolás diákság részére. Természetesen mindig is voltak olyan középiskolák – többnyire gimnáziumok – és ami még fontosabb, olyan pedagógus egyéniségek, akik szükségesnek tartották a versmondás tanítását, építve annak személyiségfejlesztő hatására is. Az ezerkilencszázötvenes-hatvanas-hetvenes években a költészet, a vers és így a versmondó – hasonlóan más amatőr művészeti ágakhoz – a különböző társadalmi és politikai ünnepek „főszereplőjévé” vált. Az ünnepi műsorok nélkülözhetetlen velejárója volt az elmaradhatatlan (többnyire) lelkesítő szavalat. Az amatőr versmondásnak ekkor még nem voltak igazi fórumai, egyedül a különböző szintű művészeti szemléken nyílt lehetőség arra, hogy versmondók bemutatkozzanak. Beszéljünk az irodalmi színpadokról A hatvanas években kialakult egy új formáció, amely egyszerre épített a színpadi játék elemeire és az irodalomra, a versmondásra. Az „irodalmi színpad” nevet nyert mozgalom népszerűsége frenetikus, hatása még a hetvenes évek elején is erős volt. Az új forma jelentős lendületet adott a versmondásnak, hiszen ennek a színjátéktípusnak az alapanyaga többnyire maga „a vers volt”, igaz, később anyagában dúsult s összetettebb lett. Sorra születtek az együttesek1 amelyeknek a többsége szakított a hivatásos színházművészet utánzásával és az új színjátéktípusban talált önmagára. Debreczeni Tibor – a forma egyik úttörője – A pódiumi rendezés dramaturgiája2 című könyvében összegzi ezen irodalmi színpadok színjátéktípusait: 1 2

1959-ben 375 irodalmi színpad működött az országban, 1972-ben 1073. Készült a Népművelési Intézet gondozásában. Múzsák Közművelődési Kiadó Bp., 1984. 18. p.

versmondó

3

TANULMÁNY TANULMÁNYOK I. Oratórikus színjátéktípus (A játékmód alapján döntően kifejező funkciójú) – Lírai oratórium: asszociatív cselekményű – Epikus oratórium: asszociatív-eseményes cselekményű – Drámai oratórium: asszociatív-eseményes cselekményű II. Mimetikus színjátéktípus (A játékmód alapján kifejező-ábrázoló funkciójú) – Szerkesztett játék: asszociatív-eseményes cselekményű – Applikált játék: asszociatív-eseményes cselekményű – Összekapcsolt játék: asszociatív-eseményes cselekményű – Pódiumjáték: – gondolati pódiumjáték: asszociatív-eseményes cselekményű – eseményes pódiumjáték: eseményes cselekményű III. Drámai (színpadi) színjátéktípus (A játékmód alapján ábrázoló funkciójú) Ezek közül is az egyik legelterjedtebb a lírai oratórium volt. „A versmondásra, szavalókórusra, zenei hatásokra épülő lírai oratórium elsősorban a kifejezésre épül. A lírai oratóriumban nincsenek reális szituációk. Az előadók lényegre törően közlik a gondolatokat, érzelmeket.”3 A lírai oratóriumot előszeretettel választotta a pódiumi színjátszás a hatvanas, hetvenes években, a kollektív művészi kifejezés eszközként. Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a közel húszezer fiatalt számláló mozgalom igen fontos funkciót töltött be a magyar és az egyetemes líra megismertetésében. Sajátos színpadi dramaturgiája révén a csoportok különleges színházi-közösségi élmény (esztétikai érték) létrehozására voltak képesek. A szerkesztett műsorok egy része költői életműveket mutatott be, de születtek olyan irodalmi koncertek, összeállítások is, amelyeket egy-egy központi gondolat jegyében válogattak össze, s szerkesztették egybe a verseket, versrészleteket, a dramatizált novellákat és a zenét. Ez a kor ismételten felfedezte magának a többszólamú szavalást, vagy másképpen a hangokra komponált szavalókórus közösségi élményében rejlő hangulati és esztétikai hatást. Ez az eszköz az irodalmi színpadi korszak egyik hatásos színpadi elemévé vált. (A kétszólamú szavalással foglalkozott Ascher Oszkár is; a szavalókórusok pedig, amelyek közép-európai népszerűségüket elsősorban agitatív hatásukkal érték el, hazánkban először az avantgárd költészettel nyertek létjogosultságot, Kassák Lajos, Simon Jolán és a munkásmozgalomhoz kötődő művészeti csoportosulások keretében.) Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ebben az időszakban kitüntetett szerepe volt a költészetnek vagy tágabban az irodalomnak. Ez az a kor, amikor egy-egy verseskötet, vagy valamilyen fontos vers megjelenése, pódiumi előadása kiemelt közönségérdeklődésre számíthatott – mint például az Egyetemi Színpadon elhangzott költői estek, bemutatók sora. Az akkori színjátszók, vagy fogalmazzunk pontosabban, az irodalmi színpadi tagok többsége, „versmondó is” volt, és nem csupán abban az értelemben, hogy az adott előadásban verset mondott, hanem úgy is, mint a versmondó események – legfőképp versmondó versenyek, fesztiválok résztvevője vagy éppen önálló estek főszereplője. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az a közel húszezer színpadtag, potenciálisan ugyanennyi versmondót is jelentett. Az irodalmi színpadi mozgalomnak, a lírai oratóriumnak köszönhető, hogy új formák, megvalósítási módok születtek a versek megszólaltatására.

3

Uo. 19. p

4

versmondó

TANULMÁNYOK A versmondás fénykora Meggyőződéssel állíthatjuk tehát, hogy ez a korszak a hazai versmondás egyik igen fontos megújító szakasza volt, mert ebben a mozgalomban gyökerezik a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején kibontakozott és igen erőteljesen viruló versmondó mozgalom. Jelentős volt az állami mecenatúra, és a média is megkülönböztetett figyelmet fordított a versmondókra. Soha nem látott közelségbe került a költő és versmondó. Az irodalom irányítói, szervezői is felismerték a versmondó mozgalomban rejlő hallatlan erőt és a versmondás költészetet népszerűsítő „hasznát”. Többek között számos verseny, esemény támogatója, meghirdetője volt az Írószövetség is. Szinte évente születtek jelentős versmondó események, elsősorban felfutásos rendszerű versenyek (több fordulós, egymásra épülő helyi, megyei, regionális, országos versenyek sorozata): József Attila, Ady, Babits, Illyés, az Auróra; amelyeknek elődöntőit a rádió, döntőit a televízió közvetítette. Jelentős irodalmi személyiségek, írók, költők vettek részt ebben a munkában: Juhász Ferenc, Nagy László, Rab Zsuzsa, Fodor András, Simon István, Buda Ferenc, Vas István; s irodalomtörténészek: Béládi Miklós, Domokos Mátyás, hogy csak a legismertebbeket említsük. (Sajnos, ma már alig van közülük valaki közöttünk.) Okos tanácsokkal, lelkes ismeretterjesztő szándékkal elemezték a nyilvánosság előtt az elhangzott verseket, valamint a versmondók teljesítményét. Ezeknek az eseményeknek a szervezője a Népművelési Intézet (a Magyar Művelődési Intézet jogelődje), valamint a Magyar Rádió és a Televízió volt.4 Fodor András: KEGYELEM Ha lépcsőn föl vezetve fogtad már apró gyerek kezét, érezted, gyönge, összegyüremlő tenyerében hogy mozognak a csontok,

ha láttad ugyanőt a küszöbön két lábfejét egymásra gyürögetve, felpuhult, nedves arccal szipogni, mert kobakjába szúrt a méh,

válladhoz hogyha vontad egyszer is futkosó kicsiny lány fejét, s megcsapta orrodat a haj, a bőr meleg madárfészek szaga,

ha szemhéjad alatt is őrzöd egész testében ujjongva, kinyílva száz-galambszszárnyként repeső-fehéren, hogy szalad vissza anyjához az élet,

ha láttál a vonat ablakában csimpaszkodó fiút esengeni a mezőkre gurult olajzöld tollú madarak után,

tudod mért kap kegyelmet újra, annyi keserves szégyen után is a folytatódás

A televízió nem csupán tért adott az amatőr versmondóknak, de a Ki mit tud?-ok és a nagy versmondó versenyek magas pénz- és tárgyjutalmakkal – külföldi utazásokkal – jártak. A zsűriben, ahogy már említettük, neves költőink, színházi rendezők, színészek és előadóművészek ültek. Nem csoda, hogy soha nem látott mennyiségű versmondó élt, tanult, dolgozott, és járta a versenyeket szerte az országban. A kortárs költészetre is hullott ebből a sok fényből; soha annyi Szükséges megjegyeznünk a két kiváló szerkesztő nevét; Hárs György költőét, aki a Magyar Televízió munkatársa volt, és Fehérvári Győzőét (műfordító, irodalomár), aki a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának szerkesztőjeként dolgozott.

4

versmondó

5

TANULMÁNYOK verseskötet nem jelent meg és nem fogyott el, s a művelődési házakban az egyik legnépszerűbb kulturális program az író-olvasó találkozó volt. (A tárgyszerűség kedvéért említsük meg, hogy megjelent a nagy felfutás árnyoldalait felemlegető hang is, például Gáti Józsefé, aki szerint a művészeti vetélkedések bizonytalan értékűek, s a korán kapott nyilvánosság s az ingatag népszerűség időnként életek kisiklásához vezethet. Korszerű megállapítás.) Lator László ADD NÉKEM GYÖNGESÉGED A kimondatlan szó kinoz. Ki tudná elviselni? Hová is fordulhat, ki most nem tud vigaszra lelni? Félem s kívánom készülő gyanútlan-őz-szerelmed. A hallgatáshoz nincs erőm, ragyogó homloku gyermek. Óvlak magamtól: védekezz! S szeretném: bár ne tennéd! Hisz édesebb vagy, mint a méz, kívánság, ölelés, emlék. Talán csak én teremtelek magam képére, társnak, más csillagon laksz, úgy lehet, csalás vagy öncsalás vagy. Vagy segíthetsz? A semmivel naponta szembenézek. Didergő meztelen szivem nem védi rég igézet. Ember vagyok. Szem és tudat, ki lát, hall, érez, eszmél. Tudom, hogy sokkal boldogabb, ha együgyűbb lehetnék. Légy ölelő part, menedék veszendő életemben, kevés, ha nem lehetsz elég, de mégse hagyj el engem. Ó, micsoda fény! Mit tegyek? Sugarak kévéi vernek. Add nékem gyöngeségedet, ragyogó homloku gyermek! Krízis A rendszerváltás légköre más művészeti ágakhoz hasonlóan a versmondásnak sem kedvezett. Egy-két kivételtől eltekintve sorra szűntek meg a nagyhírű, sok fiatalnak és felnőttnek bemutatkozási lehetőséget és szakmai inspirációt nyújtó versmondó versenyek. Nagyobb változás és

6

versmondó

TANULMÁNYOK negatívabb is, hogy eltűntek az ifjúsági klubok, amelyek fontos helyszínei voltak az író-olvasó találkozóknak, verskoncerteknek, verses összeállításokat bemutató csoportoknak. A hajdani versműhelyek, egyetemi csoportok vagy megszűntek, vagy egészen más utakra léptek. A vers szép csendesen teljesen eltűnt a médiából is, s vele együtt az amatőr versmondás is elveszítette korábbi megbecsültségét és a nagy nyilvánosság előtti megmutatkozási fórumait. Egyedül a már nem a legbiztosabb értékű Ki mit tud? adott (egy ideig) némi – halovány – lehetőséget arra, hogy a legjobb versmondók az ország nagy nyilvánossága előtt bemutatkozhassanak, de ez már sem szakmai fórumnak, sem élő, saját közönségnek élményt nyújtó „formának” nem tekinthető. A kilencvenes évek első néhány éve a zavart helykeresés, a bizonytalanság és a versmondói létszám radikális csökkenésének az időszaka. A versmondás visszavonult az iskola falai közé, a korábbi jelentős versmondó eseményeket, versenyeket szervező országos szervezetek száma tovább csökkent, eltűntek a támogatók, a mecénások is. A versmondó mozgalom legfontosabb éltetői, támogatói – a megyei művelődési központok – saját létük bizonytalanságával voltak elfoglalva. Tevékenységük feltételrendszere nem ritkán egyetlen szolgáltató irodává zsugorodott, így korábbi erejük és befolyásuk a minimálisra csökkent. (A folyamat még nem állt meg.) Az új kezdet A rendszerváltás után kétségtelenül megtorpanás következett. Ez az időszak azonban nem nevezhető hosszúnak. A versmondással foglalkozók úgy gondolják, hogy a folyamat nem szakadt meg, bár nehéz volna letagadni, hogy a megváltozott kulturális és társadalmi környezet, a kulturális fogyasztási szokások átalakulása szükségszerűnek tűnő változásokat hozott a területen is. A traumatikus élményt követően a kilencvenes évek közepére fokozatosan újra erőre kapott a hazai vers- és prózamondás. Mintha rossz álomból ébrednének, egyre többen ismerték fel újra a versmondás értékeit és elsősorban a fiatalok körében kifejtett pozitív hatását. A fénykor (hetvenes, nyolcvanas évek) versmondó egyéniségei, népművelők, versmondással foglalkozó szakemberek – szövetkezve egymással – fokozatosan újra kialakították azokat a műhelyeket és közösségeket, új életre hívták a versmondó versenyeket, amelyek napjainkban a mozgalom stabilitását biztosítják. A 90-es évek elején jelentek meg először a hazai versmondó versenyeken és különböző eseményeken a határainkon kívül élő magyar ajkú fiatalok. Először csak elvétve, majd ahogyan az egyes országokban változtak a politikai viszonyok és enyhült a feszültség, egyre többen érkeztek a Felvidékről, Erdélyből, illetve a Partiumból, a Vajdaságból, Szlovéniából, Horvátországból és Kárpátaljáról. Lehetőségeikhez mérten egyre több alkalommal jöttek magyarországi versenyekre, és egyre több és nyitott kapcsolat alakult ki a környező országokban működő, versmondókat segítő szervezetekkel, versenyeket szervező intézményekkel is. A határon túli versmondók magukkal hozták szülőföldjük sajátos tájnyelvét, az anyanyelv iránti elkötelezettségüket, felelősségüket és az idehaza kevésbé ismert (vagy legalábbis kevesek által mondott) határon túli kortárs költészetet. Általános tapasztalat, hogy számukra a vers művészi megszólaltatásán kívül rendkívüli fontossággal bír az anyanyelv megtartásának és ápolásának a szándéka is, és nyelvünket olykor gondosabban, tudatosabban őrzik, mint határainkon belüli versmondóink. Ma már elmondhatjuk, hogy a magyar kultúrának sajátos szegmensét adja a versmondó emberek nagyszámú tábora. Életükben, az óvodától a nyugdíjas korig különleges helyet foglal el a vers. (A versmondás közelmúltjának történetét összefoglaló írás a Magyar Versmondók Egyesülete által gondozott Kiss László–Tóth Erzsébet–Tóth Zsuzsanna: „Keltsd életre…” című kétkötetes tanulmánykötetben jelent meg.)

versmondó

7

TANULMÁNYOK NOVÁK IMRE

AZ ÉRZELMEK ÉS A VÁGY TERMÉKE A HAIKURÓL Csak az absztrakt haiku tudja megteremteni a misztériumot, miközben vaskemény költészetet kalapál vissza a sorokba. (Allen Ginsberg) A természet az ember szülője, szellemi és testi táplálója, aki elmereng ezen, az máris közel került a haikuhoz. Hol szorosan, vagy tartalmilag és formailag vonzódva, kötődve hozzá, hol csak egy érzést őrizve, mikor történetek, gondolatok, hangulatok, képek sorozatát éljük át, vagy írjuk le, amelyek megszínezik a lelket. Amíg az európai kultúrában jelentéssel átitatottak a művek, addig a haiku semmit sem akar elmondani, csak felkínálja magát megértésre. A haiku költői ereje a megfigyelésben és a természetábrázolásban rejlik. Nincs benne erőfeszítés, bemutatja az okok láncolatának ürességét, a dolgok ürességét, átéljük, hogyan lehet a semmibe faszöget verni. A természet elágazásaiban él. Vonzó benne formája rövidsége, sejtelmessége, az a bámulatos finomsága, ahogy néhány szóval képes felidézni természeti képeket tájakról, évszakokról, azaz az idő múlásáról, és képes benne megmutatni a gondolkodó, érző embert. A haiku olvasásakor szöveg táj, a tördelt sorok asszociációs láncba fűzve a nappalok és éjszakák útjain haladunk. Pár szóval elmondott események, vagy néhány szóval felidézett tájak jelennek meg előttünk, és észrevesszük, hogy mindegyikhez közünk van. Vagy voltunk ott, vagy oda kívánkozunk. Káprázatunk bilincsei szerinti képek vezetnek minket, felhagyunk a mindennapi élet praktikáival. A haiku hangulatilag és tematikusan két csoportra osztható. Az egyik a szójátékok technikájára épül, a szavakban rejlő hasonlóságokon alapul, a másik egy természeti kép, gondolati háttér mögé húzódva mond képet, beszél valamilyen sejtésről. Ezek során az időpillanatok leírására vállalkozik a szerző, mikor az öt-hét-ötös szótagszámú vers írásába kezd. Ezzel együtt élményleírás is történik. A rész és egész fogalomkörében él, kicsiben látjuk az egészet. Ezért is mondhatjuk, hogy rokon az ikebanával, a bonszájjal, a tusfestészettel. Filozofikus és rövid, mint egy zen koan, és a gondolatot itt is csak felfesti a költő, és azt egészíti ki a befogadó, a hallgató vagy az olvasó. A haiku rímtelen költészet, de nemcsak versalakzat, hanem műfaj is. Érzések rejtőznek benne a természeti erők titkairól. A legismertebb keleti versforma, ami nagy hatást fejtett ki a modern nyugati irodalomra is. Elődje a tanka volt, ebből származik. A tanka ötsoros 5-7-5-7-7 szótagszámú. Annyival bővebb, hogy az első három sor a látvány, a benyomás felrajzolása, a negyedik és ötödik sor az erre adott reakciót írja le. Bármi lehet a haiku témája, bármiről szólhat. Jellemző rá a keleti diszkréció. Tizenhét szótagban, három sorban gondolatok, képek felvázolása, felidézése történik. Egy érzés, egy benyomás, egy hétköznapi hangulat, mozdulat kap nagyobb jelentőséget benne, és válik általánosan érvényes mondanivalóvá. A zen nyelvén szólva: a világ egységének átélését fejezi ki a vers nyelvén. Az élmény, a pillanatnyi megvilágosodás ideje és a természet titkainak kifürkészése, megragadása az idő lugasában. A titokig tudunk pillantani a flórázás és faunázás közben. Ha kelet felé nézünk, a nyugati oldalt csak emlékezetből idézzük fel, de látjuk. A természetesség, az egyszerűség, a közvetlenség ötvöződik benne. Eleget tesz ezzel a zen-életszemléletnek. Benne rejlik, hogy miért haragszunk öntudatlan.

versmondó

9

TANULMÁNYOK Japánban évszázados hagyományai vannak. Fénykora a XVII. és a XVIII. századra esik. A feudális, katonai kasztrendszer szűk keretei között kialakult városi polgárság irodalmi önkifejezéseként jött létre. A nyugati világban is inkább a városlakók kedvelik, hiszen a természet iránt örök vágy él bennünk, ha a füvön fekve a fűszálak közt nézelődünk, vagy az égen a fehér felhőket bámuljuk, amin nincs semmi csúnya. A verselés máig legismertebb mestere Matsuo Bashō, aki a XVII. század második felében élt. Bashō már nem a felszínes humorra építette verseit, hanem az egyszerű emberek nyelvét használta, és ez már alapvetően sikert jelentett. Álljon itt egy eredeti vers japán hangzás szerint, Miklós Pál Zen és művészet című könyvéből: Kimi hi take / Yoki mono miszerezu / yokimaroge. Szó szerint így fordítható: Te tűz bambusz / jó dolog mutatni / hógombóc. Hogyan fordítható versként magyarra? Erre csak kísérletet tehetünk, csak közelíthetünk az eredeti jelentéshez, pontosan – mint más verset – ezt sem lehet magyar nyelvre ültetni. Néhány kísérlet: Lángoló bambusz / mellé telepszem. Kezem / hógolyót szorít. Vagy: Hópelyhek hullnak / parázsló bambusznádra, / jégvirág csordul. A haiku világunkat szimbolizálja, jelez, felmutatja a tényt. Nem mond el történeteket, nincs benne jellemrajz, nem fest kortörténeteket, nem egy rövid novella, nem jelenik meg benne összeütközés a szereplők között, nem ír le eseményeket, nem hivatkozik régi írókra, történészekre. A haikuk tömörségükkel, sejtelmességükkel többértelmű jelentéssel bírnak. Többre és másra is gondolhatunk olvasásukkor, így az olvasó képzeletére is számíthat a szerző írásukkor, mert mindenki hozzáteszi saját tapasztalatait a szöveghez a befogadás során. Ahogy már említettük, gondolatiságában rokon a zen-buddhizmussal, a türelmes elmélkedés tanával. A haiku is a szemlélődést tartja a legfőbb teendőnknek, ahol szabadon áramlanak a gondolatok, az észlelhető világ részeire bomlik, majd a képzelet összerakja egy új egésszé a mozaikdarabokat. Talán ezért nevezik a tudat tizenhét pillanatának is. A tizenhét pillanatig tartó észlelés nem teljesen tudatos felismerés, nem is vált ki véleményt, állásfoglalást. Olyan, mint ahogy a moziban az állóképek gyors egymásutánja adja a mozgás illúzióját, mert ugye mozgás ott sincs, csak észlelés. A haiku gondolatiságában két részből áll, mely a metsző szó vagy hasító szó (kiredzsi) mentén válik ketté. Hangulatok, képek kifejezésével indul, aztán jön az általánossá válás, és ez vált ki utórezgést az olvasóból. A haikuban egyszerre rejlik a klasszikus tömörség és a romantikus rögtönzés. Halljuk a sziromkondulást és a felhőszakadást is. A megmászatlan hegyek vidékére visznek a halványan ragyogó fénynyilak, amelyek felsejlenek, de valójában nem is léteznek, de látszik rajtuk, hogy elérhetetlenek. A költemények mikrokozmoszából meghitt természetszeretet árad felhőkkel és démonokkal. Motívumai az évszakokhoz kapcsolódnak, ezek terelik érzéseinket. A tavasz a csalogány, a cseresznyevirág, a nyár, a kabóca, a mákvirág, a vadkacsa a telet jelképezi, míg a telihold és a krizantém az őszt szimbolizálja. Érzelmek és gondolatok. Egyszerre fejeznek ki elvágyódást és elvegyülést, ami lehet nyögés és sóhaj is. Valami mindig történik, de nem folytatódik semmi. Oh nyári pázsit! / Be sok vitéz alussza / Öledben álmát! (Matsuo Bashō; ford. Frenyó Z.) Tiszta zuhatag! / Hullámokon hibátlan / most a nyári hold. (Matsuo Bashō) Hideg holdvilág: / kőpagoda árnyéka. / Egy fenyőfa-árny. (Massoka Shiki) Az európai lírában az epigrammával tart rokonságot. A kapcsolatot a mindkettőben felbukkanó ellentétek adják. Mindegyikben ellentmondás rejtezik, megbúvik bennük egy csavar az előző gondolathoz képest, ami egy új helyzetet teremt. Aztán inkább csak a különbözőségeket sorolhatjuk, hiszen az epigramma emléket állít, erkölcsi, politikai sikerekre emlékeztet. A

10

versmondó

TANULMÁNYOK haikura ezek nem jellemzőek, inkább részleteket vázol, az általánosan érvényes természettörvényeket kutatja, és teszi meg vezérlő elvnek. A városlakó számára is lírai merengésre ad alkalmat az elmúláson és az élet dolgain. Rávilágít, hogy csak akkor tudjuk meg, hogy mink van, ha elveszítjük. Addig csak füstöt lapátolunk. Aztán forró álomba lépünk, a hold néha véres vadállat. Megmászhatatlan hegyek előtt állunk, dögevő palánták közt. A fák alatt hőség suttog, dús lombú fa egyik ága csupasz. Favágók reggel nyélnek valót vágnak az új fejszéikhez. A vén földúton senki. Felhőszakadás készül, csak a víz csillog. Itt a körömvers / ideje, Kosztolányi! / Körömszakadtig. (Kányádi Sándor) Kosztolányi nem véletlenül nevezi természeti rajznak, mert a felvázolt kép mögött ott egy másik rajz, egy lelki ábrázolás. A haiku írója csak megindítója a gondolkodásnak, aztán válik csak mindannyiunk lelki rajzává, mert a vers is akkor szép, ha értik. Kosztolányi páratlan beleérző képességgel fordított haikukat, de európai gondolkodással, a magyar nyelv szabályai, lehetőségei szerint. (Elég, ha csak azt vesszük alapul, hogy a japán igealakban a cselekvést egy kitalált, fiktív személy hajtja végre.) Mély átéléssel ír az elmúlásról, a hétköznapi dolgok felismeréséről. Kosztolányi haikufordításaiban igen kevés felel meg a műfaj kötött verssorú (három) és szótagszámú (5–7–5) kritériumának. Ízelítőül néhány „háromsoros” Kosztolányi-fordítás, amelyek nem követik a haiku kötött szótagszámát. Nyugalmas, csöndes est… / Csupán a tücskök vad zenéje harsog, / hogy szirteket repeszt. (Matsuo Bashō: Csönd) Hogy zúg a tó. / De fönn az égen az arany Tejútnak / nyugodt, nagy íve látható. (Matsuo Bashō: Tejút) A 17-es szótagszámra példa: Templomi harang / bronzán lihegve / alszik / egy csöppnyi lepke. (Guchi Bushon: Harang) Ez esetben Kosztolányi a versikét négy sorban rendezte el. Egy műfaji klasszikus fordítás: Lámpám tüzétül / a sárga őszirózsa, / nézd, elfehérül. (Guchi Buson: Sárga őszirózsa) Ez esetben a szőrszálhasogatók a soronkénti két hangsúly követelményét kifogásolhatják. A magyar nyelv szóösszetételei páratlan gazdagságot biztosítanak haiku írására. Árnyaltan fejezhetjük ki érzelmeinket egy-egy pillanat, hangulat felidézésekor. Úgy jöhetnek elő a gondolatok, ahogy a folyóba dobott kő hullámai egymásra futnak, és szétterülnek a víz felszínén. Az asszociációk is így kapcsolódnak egymáshoz. Mindezek illusztrálásaként álljon itt néhány haiku, melyeket Dörömbözi János e tanulmány kapcsán rögtönzött.

versmondó

11

TANULMÁNYOK Desolatio, Konstanza kikötője, Otthontalanság!

Apollón-szentély, Delphoi híres jósdája – Michelangelo.

Ősi Olümpia Altisz szent ligetében: Ügyesség – szellem.

Elhagyatottság, Fogarasi havasok – Diákjaimnak.

Mái halandó, Nüx, Sors, Halál, Moirák, Végzet fonalán.

Otium – negotium Pihenés – tevékenység, Dönteni nehéz.

Felébresztette Pippalafa árnyéka, Elmúlt létszomja.

Igazságosság, Törvényes rend és Béke a három Hóra.

Életbölcselet: Ducunt volentem fata, nolentem trahunt. (Seneca nyomán)

Olümposz ormán Halhatatlan hegylakók, Kozmoszt alkotók.

Epidaurosz: Apollón – Aszklépiosz, Test-lélek egység.

Szomorú szívvel vidám arcot mutatni – nem kis nehézség. (Tibullus nyomán)

Szeretem a haikukat, mert a flóra és a fauna és a természeti jelenségek együttese. Szeretem, ahogy a szavak titkokat rejtenek magukban, aztán egyszer csak felfedik a bennük megbúvó megállapításokat életről, halálról, a végső kérdésekről és a köztük meghúzódó útról. Mintha az ősállapotot vizsgálnánk, vagy fürkésznénk az évszakok változásait. Szeretem a bennük búvó sűrített életképeket, amelyek gyakorta alkalmasak a meghökkentésre. Biztat is, hogy kár a világ hazugságait elhinni, mert a természet tiszta képeiben rejtőzik az igazság és a szépség, és életünk ne legyen csak kajtatás a Szent Grál után, és ne az legyen fontos, ami nincs. Van más szabály is, mint a felettesek parancsa, és a pénz, az arany uralma mindenek fölött. A haikuban köznapi történéseknek lehet olyan szerepet adni, amelyekből sorsunkra, életünkre vonatkozó megállapításokat lehet levonni. Erre jó a haikupillanat, az örökkévalóság mozzanata, a dolgok elszigeteltségének és kiteljesülésének érzése. Egy japán vers soha sincs befejezve, ahogy Kosztolányi írta. Ellazulhatunk az időtlenségben, átéljük a mulandóságot. A haiku a láthatón túlra vezet. Gyökereink a földhöz kötnek ugyan, de ábrándjaink az úszó felhők közt haladhatnak. Utunkon loboncos fejű szirmok kísértenek égő farönkökön, de nem merevednek meg dolgaink a szavakban. A haiku segít meglátni a táj belső természetét, ahogy az évszakok zűrzavaros formákkal váltják egymást, és látjuk a jelentés és az alak különbözőségét, de a forma és a tartalom egymásba szővődik, amiben a tárgyi világban felváltva jut hatalomra a tavasz és az ősz, a születés és halál. Ahogy a keleti filozófia mondja: a jin és a jang. Ha jang jön, mászkálni kezdenek a hangyák, ha jön a jin, táplálkozni kezd a szentjánosbogár. Kalandozhatunk az ezerféle dolog birodalmában. Érzelmeink a tárgyi világtól függenek. Egy levél és egy tiszta szél is képes felkelteni érzelmeinket, és hat ránk a dolgok lehelete. Jin hívja Jangot, / Jang keletkezteti Jint / E változás – tao. (D. J.) A versek a véletlenszerű alkalmak forrásvidékéről származnak. Túl a csábaságokon, túl az ördög álarcosbálján is, kísérletet tesznek, hogy a csalóka tünetekből kihámozhassuk azt, aminek a mérge összehúzza az arcot. Igaz, sejtjeink már egyre kevesebb energiát nyernek a környezetünkből, mert az észokoktól messze estek a tények, hiába egy a gyökerük. Sorsunkban sebekkel egyre ridegebbek leszünk, de énjeink mélyén ott a régi kérdés: lehet-e még azonosulni a természettel? Vagy csak annyi maradt, hogy önkényesen számolgatjuk a csillagokat? A szemelvényeket Dörömbözi János válogatta.

12

versmondó

ESSZÉ

Pillantás a Szamárhegyről Nem lehet magányosan élni. „A zárka kiszívja a fogoly életnedvét, megnyomorítja lelkét, legyengíti, megfélemlít, s végül a lelkileg elsorvadt, féleszű múmiát mint a megjavulás és megbánás mintaképét állítja elénk.” (Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából) A magánzárka-rendszer bizonyítéka annak, hogy a fejlett, „haladó” Nyugat vívmányait mindenkor átvette a „barbár” Kelet. Az orosz cár – I. („Botos”) Miklós (1825–1855.) – a londoni mintát követte. Az általánosítás nem minden esetben érvényes. Én szeretem a zárkámat. Azoknak, „akik nem tudnak egy ütemre lépni a világgal” (Kafka: Napló), a magány választása szükségszerű. „A Szellem Embere magányossá válik.” (Babits) Sok alkotó ember számára e létforma determinált. A közösség nem fogadja be őket, ők pedig a közösséget. „Magam vagyok. / Nagyon. / Kicsordul a könnyem. / Hagyom.” Meddő órán verselte a magának való XX. századi magyar poéta. Tóth Árpád hagyhatta. Én nem hagyhattam, hagyhatom. A siránkozás nem vezet sehova – sem egyéni, sem közösségi vonatkozásban. Külső, látható létem kétségkívül beszűkült. A belső nem. Sőt egyre tágul, gyarapodik. Társaságom már nincs, nem is keresem. „Búcsút int az ősz a nyárnak” – dúdolgatom gyakran kedvenc nótámat. Elmúlásköltemények! Nem véletlen, hogy kamaszkorom óta egyik meghatározó versélményem az Ősz és tavasz között c. Babits-vers. „Barátaim egyenkint elhagytak, akikkel jót tettem, megtagadtak; akiket szerettem, nem szeretnek, akikért ragyogtam, eltemetnek. Ami betüt ágam irt a porba, a tavasz sárvize elsodorja.” Közel két évtizede két helyszínen telnek napjaim. Egy padlásszobában Budapest forgalmas, zajos, légszennyezett, büdös útján. Itt írok, szerkesztek, alkotok; a könyvek világában elvagyok. A külvilág hatásai elérnek. Van tévém (sokcsatornás), rádióm, internetem. Ömlik az információ. Kéretlenül. Szűretlenül. Magam szűröm. Lassan már csak a sportot nézem. Meg a természetfilmeket. Nem véletlenül. Nincs hova mennem, de már nem is akarok. A valamikor szintén mellőzött Hamvas Béla értekezett a manzárd-Napóleon fogalmáról. Ő a magányos teológus-filozófus dán Kierkegaard személyében találta meg. A tetőtérben is ellehet az ember. A környezet szóra sem érdemes. A másik hely annál inkább. Tavasztól késő őszig hosszabb-rövidebb időt töltök ott. Hol? Elmesélem. Tusculanumból (Érd városrésze) indultam, s „Tusculanumba” érkeztem. Tusculum (közel 700 méter magasba nyúló) dombja híres üdülőhely az ókori Itáliában, Róma városának közelében. E helyen építették fel az akkori előkelők (Lucullus, Cato, Caesar stb.) villáikat, formázták fürdőiket, kertjeiket; keresték és „találták meg” nyugalmukat. Itt állt a neves szónok, politikus, közéleti ember, homo novus, Cicero nyaralója is. E helyt merült időnként nyugalomba, vonult „otiumba”, a Tusculanum nevű házában fogalmazódott meg benne bölcseleti munkáinak többsége. Tusculanae disputationes és más művek. Elmélkedések erkölcsről, humanitásról, kultúráról, a görög hagyományról, tudományról, filozófiáról, barátságról, öregségről. Magam a magyar fővárostól 60 kilométerre északra találtam meg „viszonylagos” (vö. Arany János: Epilogus) nyugalmamat. Képletesen szólva, indulásom színterétől (Százhalombatta, Érd) 80-90 kilomé-

versmondó

13

ESSZÉ tert „felhajóztam” a Dunán. A Százhalombattától Esztergomig terjedő (Budapestet és Érdet is beleértve) térség jelenti szűkebb honomat. A gyökereim a hallstatti kultúra helynévadó monumentális sírhalmait őrző, római emlékekkel, múlttal (Matrica) büszkélkedő ma már iparváros Duna-parti faluba (Százhalom, Batté) nyúlnak, kiteljesedésem a Duna mentén fentebb található valamikori koronázó városhoz kötődik. Elmélkedéseim ma már legfőbb színterének bemutatása. Esztergom-Szamárhegy 307 méter magas domb (collis), nagyképűen ez is a „hegy” nevet viseli, miként az antik Róma egyes „dombjai” – Palatinus, Caelius, Aventinus, Capitolinus – szintén a mons nevet bitorolták. Esztergom városától 4-5 km távolságra található, a 11-es főút mentén; északra a Duna és a folyó túloldalán lévő dombvidék, keletre a Búbánatvölgy, Nyugatra a Csenke-patak és Esztergom városa, míg délre erdő határolja. A Visegrádi hegység és a Pilis tartozéka, a Pilisi Parkerdő valamikori közigazgatási határa, ma már belterület, Esztergom városának egyik része. A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe, Esztergom pedig az Ister–Granum Eurorégió központja (2003-tól). Szamárhegy és környéke – régészeti leletek által is igazoltan – ősidők óta lakott. Bennünket közelebbről a római korig visszavezethető történelme érint meg. Az ókori város Solva az aral törzs szállásterülete volt, ásatások tanúsítják a római katonák valamikori jelenlétét. Isztergom, Iszterográd, ősi nevek, szláv és bolgár-török etimológiai magyarázattal is szolgálnak. Az ősmagyar név: Isztergám, Esztergám; a középkorban a római Solva helyébe a latin Strigonium és a német Gran név lép. A várost emlegették a „magyar Sion” és a „magyar Róma” néven is. Tájmeghatározó tényező az Európa több országát átszelő Duna (néhai nevén Ister) és egy kisebb folyó, a Garam (a középkorban: Gam), amely az Ipollyal egyetemben a várossal szemben torkollik a Dunába. A város 970–1241. között Magyarország királyi és érseki székhelye, világi és vallási központja, mai szóval fővárosa volt. Elválaszthatatlanul egybefonódott a szakrális és a profán. Hazánk területén valamikor minden út, szárazon és vízen, ide vezetett – honi eleinknek és idegeneknek egyaránt. A nyugati Flandria, Gent, Regensburg és Velence, a keleti Kijev kereskedői hozták-vitték drága portékáikat. Voltak, akik csak kereskedtek, voltak szép számmal idegenek, akik itt letelepedtek. Flamandok, vallonok, németek, olaszok, örmények. A jobb élet reményében minden irányból, közelből és távolból érkeztek ide népek. Az útkényszer, árumegállító jog következtében hatalmas pompa és gazdagság övezte az itt élőket. Vadak, halak, arany, ezüst, drágakő, nemes és nem nemes fémek bősége, ló, szarvasmarha, gabona, a kerepen úsztatott só mennyisége mind igazolták a „Boldogasszony virágoskertje”, az „Isten Paradicsoma” megnevezéseket. A Szamárhegy Árpád-kori leletekben gazdag középkori településtörténete legendákkal színezett. Zamárd vagy Szamárd néven emlegették a középkori oklevelek az itt elhelyezkedett falut, megemlékezvén Zamárdvár, Zamárhegy, Szamárkő (Chemarkw) létezéséről is. II. Endre 1212ben kelt oklevele a Szamárkő mellett megnevezi a Vashegy, Vasarc (Wzahashege) – napjainkban lovas kultúrájáról híressé vált Basaharc – helyet is. E területet többen igen jelentős középkori központként határozzák meg, kiemelve jó természeti adottságait – hegyek, völgyek, erdők, vizek –, amelyek mind a mindennapi megélhetést, a helybeli gazdálkodást, mind a kereskedést, mind a védettséget elősegítették. Oklevelek, térképek, krónikák, feljegyzések alapján egyes kutatók olyan következtetésre is jutottak, hogy az Esztergom, Dömös, Pilismarót, Basaharc terület fedte a valamikori Ős-Budát (Vetus Buda). Árpádnak és korábban a legendás hun királynak, Attilának is uralkodói székhelye volt, sőt e két vezér temetkezési helyét is itt kell keresni – vélik némelyek. Kézai Simon krónikájának sajátos értelmezése alapján a Bálványkőnél (Kövenzoa) temették el Attilát. Vallási és világi központként szolgált a Pilis és térsége. Herculia (a mai Pilismarót) Pannonia vallási központja volt, ez és környéke Sicambria (Attila városa) és Vetus Buda egyúttal. Ez nem bizonyított. Mindenesetre engem visszavezet gyermekkorom mesék kedvelte

versmondó

15

ESSZÉ világába. Viszont történelmileg igazolt, hogy Esztergom a 970-es évektől kezdve a tatárjárást követő időkig, tehát Géza fejedelem fellépésétől a IV. Béla általi új központ – Buda – építéséig uralkodói centrum volt. A környezet a mechanikus írást, a jegyzetekből történő szövegformálást nem teszi lehetővé. Egyvalamit viszont megenged. Nevezetesen, hogy szárnyaljon az alkotó képzelet. Szerteágazó ismerettartalmunk újabb és újabb mozzanata az intuíció erejével jelenik meg. Történelem és emlékezet. Bölcselet, irodalom – múltidézés magas fokon. Segít Esztergom és a térség sajátos múltja. Fantáziánk visszarepít az őskorba, az ókorba, főként a római világba – minket, magyarokat az Árpád-korba, az Anjou-korba, a Mátyás-korba, a török időkbe, a kuruc korba (Vak Bottyán), a Habsburg-korba, s természetesen a XX-XXI. századi sokszínű közelmúltba és jelenbe. Felvillan a Garam partján elmélkedő sztoikus Marcus Aurelius (121–180.) császár emléke. Nem kevésbé a legendákkal színezett Attila hun király és népének története. A honfoglaló Árpád vezér ténykedése. Géza fejedelem és Szent István király emléke. A tatárjárásig tartó aranykor, majd a hanyatlást követő Anjou- és Hunyadi-virágzás. A részletes szemlézés helyett rögzítsük: Esztergom „nemcsak” királyi és érseki székvárosa volt hazánknak, hanem anyagi, szellemi, kulturális fellegvára is egyben. A humanizmus európai hírű bástyája. Mindez együttesen ihleti, ösztönzi, kötelezi az alkotót az alkotásra. A szellem ilyen hatásoknak kitéve soha nem térhet nyugovóra. A test pihen, elpihen. A lélek nem. Vágyik a tettre. A kontinuitásra. A régi kultúra új kultúrát terem. Az új nem a régi lerombolása. Hanem a mindenkori réginek a mindenkori újjal való megtermékenyítése. És megfordítva. A mindenkori újnak a régivel való folyamatos gazdagítása. Egyéni és közösségi vonatkozásban egyaránt. Az individuum saját szubjektumán átszűri élményeit, új élmény-együttest örökít, közvetít más egyéneknek, hagyományoz a következő nemzedéknek. A közösségek esetében úgyszintén. Babits Mihályhoz hasonlóan jómagam is hajóról pillantottam meg először a hajdani királyi és érseki székvárost – igaz jóval ifjabb koromban, óvodásként, iskolások gyűrűjében. Az Esztergomhoz tartozó városrészben, a természeti szépségek gazdag tárházát felvonultató Szamárhegyen, immár lassan egy krisztusi kornyi időt töltöttem el. Mindezt kivételesen nem magamnak köszönhetem. E helyet, e telket egy, az első világháború első évének, annak is április havának 5. napján Sajógömörben született felvidéki magyar ember választotta, vásárolta. Miért? Mindig előtte legyen múltja, jelene, jövője, leszármazottainak szóló örök üzenete. Életútja: Sajógömör (Gemer), Tornalja (a szlovák Šafarikovo, mai szlovák Tornal’a – a szülői ház, mindenkor magyar otthon), Dobsina (iskolák) – Budapest (menekülés magyar honból a „zöld határ” segítségével) és Esztergom–Szamárhegy – mindkettő mindhalálig. Választásának motivációja: múltja, magyarsága, hazája. Rám, vejére örökül hagyta nemcsak a kert virágait, örökzöldjeit, lányát, unokáit, hanem érzelmeit is. A panorámás terasz éjszakákba nyúló beszélgetéseinknek színtere, a történelmi téma kimeríthetetlen: „Európa újra rendezésre vár” – ismételgette, indította mindig eszmecserénket az „őszbe” tartó apósom. Ezt már nem érte meg – 1989 szilveszterén örökre távozott. Ekkorra a „makett-történelem” kudarca nyilvánvalóvá vált. Európa „rendezgetése” azóta is zajlik, vérrel vagy vér nélkül, a rendezés egyetlen mellőzöttje Magyarország, a magyarság. Tudjuk, Babits Mihály és hitvese Esztergom egy másik pontján, az Előhegy dombján vásárolt „kicsi házat” magának. E kis lak nemcsak alkotói magányának színtere, hanem kortársainak találkahelye is volt. A házfalon elhelyezett kézjegyek tanúskodnak a látogatók személyéről. Babits Mihálynak mindössze 17 év adatott meg, 1924–1941. között, hogy testileg-lelkileg, szellemiekben is birtokba vegye e vidéket. Nemcsak a környék múltja, történelmi súlya, hanem saját egyéni életútja, neveltetése, tanultsága és elkötelezettsége is szinte kijelölte, determinálta alkotói irányvonalát, stílusát. Nyaralója nem a külső pompa nyomait tükrözte. Ami az értékét adta – miként a költő megfogalmazta – a következő: „Rossz föld, de megterem itt legalább a csend /

16

versmondó

ESSZÉ virága, nyugtató lótuszom, s odalent / kertem az egész táj, hol óriás csiga / kétszarvú dómjával e bölcs bazilika.” (Dal az esztergomi bazilikáról) Az alkotónak biztosított nyugalom, a házikó, valamint a körülkerített kert különböző pontjairól kibontakozó panoráma nyújtja e hely pénzben nem kifejezhető értékét. „A környék szép, festeni való.” Az egy-egy madárcsicsergés megtörte hallgatag létben a mindenkori szemlélőnek feltárul az esztergomi város, a tájat uraló bazilikával a középpontban, az itt is gyönyörű kanyarulatokat leíró Duna, a hegyek, erdők, völgyek, sík vidékek tarkította környezet. Mindez a történelmi örökséggel kiegészítve, szinte vezeti a tollforgató ember pennáját. Erőlködés nélkül önthetők formába az egymást követő gondolatok. „Az irodalomtörténetben sem a múlt érdekel, hanem a jelen. Mint ahogy ez a gazdag tájkép is – a város, a folyó, a hegyek és a bástya – nem múlt, hanem jelen itt előttem… itt vannak, élnek és hatnak, rám és a jövőre.” A múlt, a jelen és a jövő egyúttal. Hasonlóan értekezett a Vallomások c. lélekelemzésében Szent Ágoston. Három idő: „jelen a múltról, jelen a jelenről és jelen a jövőről”. „Emlékezésünk: jelen a múltról. Szemléletünk: jelen a jelenről. Várakozásunk: jelen a jövőről.” (Confessiones, XI. 14, 17–20, 26) A költő együtt látja a tájat és az európai irodalmat. Gondolatai szabadon és korlátlanul legelésznek. (Babits: Beszámoló egy nyárról) Magam az elmúlt 31 esztendő folyamán évente – megesett, hogy többször – elzarándokoltam a babitsi lakba. Nem azért, mert gyorsan „feledém” a veranda falát borító autogramokat, vagy, hogy hol áll a költő írógépe, vagy, hogy a betegség gyötörte testét hol s milyen ágyon helyezte nyugalomba. Emlékezetembe vésődött a feltárulkozó táj minden szeglete. Helyzetemet könnyítette, hogy a Szamárhegy kínálta élmény hasonlatos mindehhez. Előttem, alant folyik a Duna, szemben a szigetek szabdalta medre, továbbá a ma már Szlovákiához tartozó erdőkkel borított dombok, jobbra felbukkannak a még mindig hazánkat gazdagító emelkedések, mögöttem a Pilis rengetege. Balra tekintve a város, középpontjában a bazilikával tárja fel emberkéz alkotta szépségét. A várostól a folyó felé forduló tekintet a Szentgyörgymezőt, továbbá a túlparti sík közelében a Dunába torkolló Garamot pásztázza. A nap miután körbejárja e szintén kicsi házat – ecsetre méltó módon –, évszaktól függően, a folyók találkozási pontjának közelében levő domboldalban tér hosszan nyugovóra. A nappali és éji csend egyaránt tökéletes. Hajnalonként 4 órakor, óramű pontossággal a zenekart idéző összhangzású madárdalok ébresztik a lakókat. Nyáridőben este 8-9 óra tájban „szárnyas énekeseink” búcsúzenével térnek nyugovóra. Különböző napszakokban egy-egy kutyaugatás, kakaskukorékolás, békabrekegés, elszórt emberi hang, a távolban (ritkán) elhaladó vasúti, közúti vagy vízi jármű töri meg a csendet. Éjszakánként a túlparton a fák takarásából időközönként felbukkanó vonatok fénye, a Dunán kivilágított hajók, valamint a szemközti helembai üdülőtelep egy-egy lámpagyújtása villan bele a csillagok mellett a vaksötétbe. A természet és ember itt eggyé lehet. A természet az erősebb. Fogságba zárja az embert! Kezembe került egy Babits-kötet. Nem véletlenül. Megtörtént ez már sokszor az elmúlt évtizedek során. A könyv, amiről most írok, a Babits Mihály Összegyűjtött versei címet viseli. (Magyar Helikon, Budapest, 1971.) Olvasását a mindenkori újságokhoz hasonlóan hátulról kezdem. Jelen esetben nem a sportrovat okán. A kolofont (megjelent Babits Mihály halálának 30. évfordulójára) és a mutatókat követően az egyoldalas eligazító jellegű utószóra bukkanok. Vajon mit tartottak fontosnak megosztani a mindenkori olvasóval a tekintélyes tagokból álló szerkesztőbizottság irodalmárai, a Babits-hagyaték irodalmi gondozói, a szaklektor és a szöveggondozó? Idézem: „Gyűjteményünk nem tartalmazza a költő néhány olyan versét, amely irredenta hangjával sértené a szomszéd népek nemzeti érzését. Elhagytuk a következő költeményeket: Vásár, Szíttál-e lassú mérgeket? Csonka Magyarország, Áldás a magyarra, Erdély. Ugyanilyen okból elhagytuk a következő versek egy-egy versszakát is: Dal az esztergomi bazilikáról 4. versszak; Hazám 3. versszak; Ezerkilencszáznegyven 3. versszak.”

versmondó

17

ESSZÉ Több mint öt évtizeddel az országcsonkítás – Trianon – és 30 évvel a költő halála után szellemcsonkítás, egyszerre történelem- és irodalomhamisítás. Nézzük, mit üzennek a költő lelkéből fakadó költemények, a feledésre ítélt versszakok? „De túl már cseh határ… Idegen katonák a szuronyos szólamok szorítják a Dunát, mely ma friss ér helyett zsibbasztó pántlika: áldástalan nézi a hűs bazilika.” (Dal az esztergomi bazilikáról 4. versszak) AZ ORSZÁG, MAPPA SZERINT „Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat! Enyhe dombsor, lankatag magyar föld! S az róna túl már a nagy-alföld szemhatártól, ahol a nap támad. Röpülj, lelkem, röpüld át hazámat! Szemhatártól-szemhatárig, s újra merre emléked, a halk selyempók vonja szálát, szállj a rónán túlra s át hol állnak a boldog sorompók: és akármit ír a kard a rögre, lankád mellől el ne bocsásd bérced: ha hazád volt, az marad örökre; senkisem bíró, csak ahogy érzed!” (Hazám 3. versszak) „Immár a népeket terelik mint nyájat emberek futkosnak, mint riadt patkányok, városok lángolnak telhetetlen tűzben, nemzetek halálát engedte az Isten. Te állsz vén bástyádon fürkészve, hallgatag. Gonosz szomszéd szelek borzasztják hátadat. Szemed úgy száll szerte, mint a bibliai özönben a Noé csapzott galambjai.” (Ezerkilencszáznegyven 3. versszak) Az Áldás a magyarra a magyarságot s a magyar hazát magasztalja. A Csonka Magyarország Igazságért kiált. Ostorozza az ércbálvány előtti leborulást és az erőszakot. Hol veszett el Európa és Amerika igazsága a gerincekben? Az 1940 Szent Mihály havában (augusztus 30–szeptember 27. között) keletkezett Erdély című költemény összekapcsolja az egyéni és a közös magyar sorsot. E táj nemcsak a magyar történelem kitörölhetetlen része, hanem a hajdani Nagy-Magyarország szerves darabja. Babits fogarasi tanárságának (1908–1911.) emlékével, a fogarasi havasok felejthetetlen érzésével gazdagodott. Mily szépen, jövendőt építendően írt 1909-ben fogarasi diákjai részére az Irodalmi nevelés című esszéjében: „érezned kell, nagydiák vagy, és az élet felé

18

versmondó

ESSZÉ közeledsz. Érezned kell, hogy majdan neked is az lesz a gondod, a megtörtént dolgok, a létezők és megtörténendők: történet, tudomány, politika.” „Az emberi öntudat alapja az emlékezet; a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet.” „Gondolkodni és beszélni”, mert e kettő egy – tanította. Tisztán megemlékezett a településnek és lakóinak jellegéről, a messzeségről, a Balkánról (Fogaras, 1937.). A Tomival való párhuzam, a Desolatio (’egyedüllét, elhagyatottság’), a magányosság megéneklése (Levél Tomiból, 1911.) vegyes érzelemvilágot sugall. Az Augustus császár által relegatióval sújtott Ovidius Tomiból írt keservei (Tristia), pontusi levelei az Urbs Aeterna hiányától inspirálva a honvágy okozta fájdalmat örökítik meg. Óhatatlanul elmerengek: vajon a belső és a külső száműzetés összemérhető-e, teremthetnek-e emberek olyan körülményeket, hogy magyarként is gondtalanabbul lehessen alkotni Konstancában (Tomis, Konstanza, Constanta), a Fekete-tenger menti román kikötővárosban, mint a mai magyar valóságban. Babits fent említett verssorai 1919 és 1940. között íródtak. Az I. világháborút követően, a II. világháború árnyékában. A trianoni gyász, végzet, jelentős szerepet kapott a költő munkásságában. (Miként minden magyaréban: Juhász Gyula, József Attila, Szabó Dezső, Tormay Cécile, Prohászka Lajos, Szekfű Gyula, Kodály Zoltán stb.) Egyik prózai írásában, esztergomi rövid útikalauzában felsóhajt: „gémeskutak Csehszlovákiában”! Nem a gémeskút a csoda – hanem Csehszlovákia. A csoda mára szertefoszlott. A csehszlovák ma már cseh és szlovák. Vajon indokolható-e, hogy a magyarság, a magyar haza iránti elkötelezettsége minduntalan elsorvad az utódok kezében? Miért nyúlnak e témához óvatosan? Az áldozat, a vádlott nem szólhat. Babits szót emelt: „mert vétkesek közt cinkos, aki néma”. S 1946 májusában a felvidéki magyarság írója, Fábry Zoltán is: A vádlott megszólal. „Vak, süket és mozdulatlan gettóélet ez mindenképpen: a jogfosztott emberek szégyen- és félelemterhes élete. És az ok? Egyetlenegy tény, vádak vádja: magyarságom” – írta korának csehszlovák valóságáról a „stószi remete”. A Kassai kormányprogram (1945. április 5.) és a Csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény (1946. február 27.) után – a párizsi magyar békeszerződés (1947. február 10.) előtt. A tapasztalat birtokában, az újabb béke víziójának tudatában. Vajon utólag is hálásnak kell lennünk azért, hogy Arany János Toldija az általános iskolai tananyagban is legyőzhette a cseh vitézt? Vagy a tananyagon kívüli részben a taljánt is. Nem írták át a nevezett részekben szereplő „idegent” magyar ellenfélre. Sőt, a cseh lehetett ármánykodó, becstelen. Nem vagyunk ezért hálásak! Napjainkban újabb veszély fenyeget. Megkezdődött klasszikusaink klasszikus műveinek modernizálása. Reméljük, nem éljük meg, hogy a „szép idegen” legyőzi a Nagy Lajos korabeli magyar bajnokot. Vagy a legújabb európai uniós direktíváknak megfelelően a toportyánok és a bika megmenekülhetnek. A magyarországi szocializmus időszakának „író- és költőfejedelme” és neves akadémikus társa miként vállalhatott szerepet a szellemi csonkításban? Egységbe forrt bennük a belső és külső cenzor? A szomszéd népek érzékenysége? Miért nem számít soha a magyar nép érzékenysége? Miért van az, hogy mindig a vétkes érzékeny? Mindketten személyesen ismerték Babitsot. Mindketten kötődtek hozzá. Egyikük a ravatalánál gyászbeszédet mondott, síremlékének, majd a szekszárdi emlékházának avatásán úgyszintén. Több versét, esszéjét, írását, az emlékezés koszorúját is neki szentelte. Több mint tíz évet töltött Babits támogató közelségében. Látogatta Budán és Esztergomban – gyakorta. A puszták népéből (Felsőrácegrespuszta) sarjadzott, a Dunántúl porából vétetett ifjú Párizsból hazatérve dokumentáltan a Nyugat vezetőjének, a Baumgarten-díj odaítélőjének szárnyai alá került. Lett is négyszeres díjazott, valamint további támogatott. Mentorának földije, „tanítványa”, szerkesztőtársa volt. Tekintélye – megérdemelten – töretlen volt. Hivatalos elismertségéről számtalan díj tanúskodik. Szentenciája megfontolandó: Nem az a fontos, hogy honnan jössz, fiam, hanem az, hogy hová mész. Szöveghűen:

versmondó

19

ESSZÉ „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh ma nem azzal / Kellene: honnan jössz, - azzal, ecsém: hova mész!” Quo vadis? – kérdezte majd kétezer évvel korábban Péter apostol Krisztustól. A másik személyiség szintén Pannonia, a Dunántúl, közelebbről Zala szülötte. Író, költő maga is – no meg tudós tanár és irodalomtörténész. Az Eötvös Collegium egyik híressége, neveltje és nevelője, elismert egyénisége, hajdani vezetője. Valamikori vallás- és közoktatásügyi miniszter. Vajon nem remegtek-e meg a Dunántúli hexameterek? A „pannon lankák termékeny mezei” megéneklője miként, miért vállalhatta a szép és egységes magyar tájat magyar ecsettel és magyar lélekkel megörökítő szellemi, alkotó előd sorainak, gondolatainak megkurtítását? A zalai (hazai) dombok, a balatoni, bakonyi lankák – hazánk szintén gyönyörű vidékének – verselője nem érzett valamiféle lelkifurdalást az esztergomi természet, táj, alkotói magány csendjében, szépségében fogant hazaszeretetet hangsúlyozó babitsi versek, versszakok elhagyása okán? A klasszikus kultúra ismerete és továbbörökítése, európaiság, humanitás, hazafiság, mélységes család-, ember- és hazaszeretet jellemezte – csakúgy, mint Szekszárd szülöttét. A magyar lírában Aranyt és Vörösmartyt is mint szellemi elődöt emlegetik vele kapcsolatban – éppúgy, mint Babits esetében. A nemrégiben, 2007 decemberében elhalálozott kiemelkedő klasszika-filológus, Borzsák István, mily szépen emlékezett meg 2004-ben akadémikus társáról, „a latin szellem, a klasszikus kultúra példaszerű képviselőjéről” születésének centenáriumán. Kiemelve az ívet Róma, a pannonföldi Berzsenyi és a XX. századi, szinte az egész múlt századot megélő (1904–1996.) akadémikus között. Elgondolkodtató, vajon milyen motívumok késztettek két, közel 70 éves – igen elismert – alkotó embert, hogy a XX. századi magyar líra egyik legjelesebbje megkurtított verseskönyvének elkészítésében szerepet vállaljanak? Illyés Gyula és Keresztury Dezső; a „korszellem” rabságában – „hol zsarnokság van: / mindenki szem a láncban;”! A cenzúra irányvonala egy emberöltőt tekintve a keresztény és a magyar meggyőződés ellen irányult. Miért nem sikerül ezt a vonulatot máig teljesen megtörni – legújabb „szabadságunk” korában? Miért van az, hogy a XX. század meghatározó hazai költőegyéniségének mind a mai napig nem tudjuk életművét egységbe foglalni – noha ezt ő megtette. Munkásságának egy része tananyag lett, más része nem. A hivatásos és önkéntes elemzők egy-egy általuk fontosnak vélt babitsi gondolatot vesézgetnek. Mi az, amit hiányolok? Nem a nagymonográfiákat. Nem is a kicsiket. Készült ilyen is, olyan is. Nem látom a teljességre törő igényt. A teljességen nem minden szavának, életmozzanatának lajstromozását értem. Nem a részletek sűrűjében való eltévelyedettséget. Hanem az egész ember bemutatását, megjelenítését. Valamiféle rálátást a humanista, keresztény, magyar alkotóra. (A szavak sorrendje tetszés szerint variálható.) Van, aki a béke hírnökeként emlegeti. Nézetét alátámasztja néhány verssel és Kant: Az örök béke című írásának lefordításával. Van, aki a filozófust keresi benne, alátámasztva a filozófia terén szerzett jártasságával. Ez igaz a több ezer éves filozófiai hagyomány, az akkori közelmúlt (pl. Nietzsche) vagy korának jelene (Bergson) vonatkozásában is. Van, aki az irodalomszervezőt, szerkesztőt látja benne. Van, aki a klasszika-filológia képzett mesterét. Van, aki a középiskolai tanárt. Van, aki Szophoklész Oedipus király, Oedipus Kolonosban, Dante Isteni Színjáték, Shakespeare A vihar és különböző korok verseinek fordítójaként értékeli. Néhányan a klasszikus görög-római alkotók eszméinek saját költeményekben is megfogalmazott közvetítőjeként értelmezik. Az értelmezések sokfélesége, a költő jelentőségének csökkentésére tett kísérletek sokasága vég nélkül sorolható. Emberi gyengeségeit, betegségeit, szenvedéseit, szexuális életének mozzanatait, tekintélyen szerzett szerelmeit, viszonzatlan vonzódásait, szerelmi háromszögeit, felesége „kicsapongásait” emelik ki egyesek. Az esendő voltát hangsúlyozzák. Nem húzva meg az alkotói önérzet határát, határtalanságát – sokan hiúságát ostorozták. Támadták tetteit, útkereséseit, művészi formába öntött gondolatait. Érkeztek bírálatok minden oldalról. Vitathatatla-

20

versmondó

ESSZÉ nul voltak vitatható döntései – a mindennapokban (pl. „balos bolyongás”, Tanácsköztársaság) és az alkotásban (pl. Játszottam a kezével c. versikéje) egyaránt. Némelyek a jelentékenyebb ember negatívumait hangsúlyozták saját elismertségük, fontosságuk növelése érdekében. Tették ezt már életében, és még inkább holtában. Szellemesen fogalmazott Schopenhauer: „Senki sem láthat önmagán túl. Ezzel azt akarom mondani, hogy mindenki annyit lát máson, amennyi ő maga is, mert csupán saját maga értelmességének mértéke szerint érthetni meg másokat” (Életbölcsesség). Babits Mihály európaisága, humanitása, vallása és főleg magyarsága – sok esetben háttérbe szorul. Kortársai és az utókor által is. Véletlenül rábukkantam egy neves klasszika-filológusunknak, hajdani tanszékvezető professzornak egy Babits Mihályhoz írt fiktív levelére. A latin grammatika és irodalom doktora, az esztergomi Babits-házban tett látogatása nyomán fogalmazta meg, meglepően szépen, gondolatait. A levél indíttatásából, a téli puszta képéből, A puszta, télen 1848 januárjában keletkezett költeményből kibontakozik a niklai remete alkotása: A közelítő tél. A „levélíró” utal arra, hogy barátaival együtt élték át, osztották meg élményeiket. A hely szellemétől meghatódva, kifejti, hogy a forradalmár Babits jutott eszébe. Ezért ilyen jellegű költeményt olvasott fel a körülötte levőknek: Petőfi koszorúi (1923.). Szándékát érteni vélem. A Petőfi-centenárium (a Hymnus jubileuma is egyben) alkalmára, az Úr 1922. esztendejében fogant Babits-vers az ifjúság, a magyar ifjúság tettvágyát ébresztheti, élesztgetheti a forradalmi hevületű költő megidézésével. (A vers elemzéseire, Babits „változó” Petőfi-képére nem térek ki.) Ady nem került elő. Pedig előkerülhetett volna. Nem a Keletről „betörő”, érkező, tomboló, romboló „ős Kaján”. Nem az oly sokszor sulykolt Petőfi–Ady–József-vonulat Adyja. A „csendes Nyugat”, a rezignáció, például a Párizsban járt az ősz Adyja, lírikusa. (A szintén Párizsban írt Az ős Kaján értelmezési kísérletei – Schöpflin A., Földessy Gy., Móricz Zs., Tóth Á., Hatvany L., Jászai Mari, Király I. stb. – nem képezik jelen írás tárgyát.) Miként például a Szeptember végén Petőfije, az Epilogus Aranya, az Eszmélet (l. X) József Attilája is belesimult volna az esztergomi tájba, a babitsi gondolat- és érzelemvilágba. Közlése mégis elgondolkodtatott. Nem az antik bölcseleti, költészeti, nem a filozófiai hagyomány örökösére, nem a keresztény, nem a humanista költő mivoltra asszociált. Nem a szenvedő „hús-vér” emberre. No meg nem is a poéta esztergomi verseire, előhegyi lelke rezdüléseire, a gyógyíthatatlan betegségben is az éltető desolatio terepére. A tájra, az azt uraló bazilikára, a Dunára, a túlpartra – egyszóval a mögöttes tartalomra. Vajon tényleg megérintette a Genius loci? Nem vélem! Amit minden tekintetben – e helyt és a „levél” bevezető sorainak szellemét is figyelembe véve – a szükségszerűség diktál, az egy Babits által 1937 tavaszán jegyzett elmúlásköltemény: Ősz és tavasz között. Természetesen mindenki mindenről arra asszociál, arra gondol, amire akar – no meg, amire tud. Quidquid recipitur, recipitur per modum recipientis. (Lásd fentebb!) A költő konzervatív – hirdette Babits több helyen. Szekszárd szülötte, Esztergom költője egy 1937-ben Budapesten rendezett „a humanisztikus szellem feladatairól a mai lélek formálásában” témájú nemzetközi ankét kapcsán készítette el Humanizmus és korunk c. írását. Ebben arról értekezett, hogy a humanisták megismerik egymást szellemük belső latinságáról. Nem a görög vagy latin nyelv grammatikai ismerete, hanem az annak talaján kibontakozott szellemiség birtoklása teszi az embert humanistává. A görög-latin közös kultúra adja az európai kultúra egységét, a humanista konzervatív: ragaszkodik az átöröklött szellemi kincsekhez. „Nagyon téved az, aki a múlt eltüntetésével hiszi leginkább szolgálhatni a jövőt. Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.” „A föld, a tornyok, a házak védőre találnak. De ki védi meg az Ember kincsét, az Ember lelkét, a kultúrát, amit pár évezred nagyszerű munkájával fölhalmozott, kiépített magának?” – kiált Babits a világháború árnyékában, s kérdezhetjük ma is a kultúrák (civilizációk) önkényes lerombolásának korában.

versmondó

21

ESSZÉ Mint Esztergom–Szamárhegyen (önkormányzati döntés nyomán e városrész ma már ismét a középkori Zamárd nevet viseli) otthonra lelt gondolkodó 2010. június 4-én eleget tettem „hazafias kötelességemnek”, a fájó megemlékezésnek. Trianonról és más eseményekről, eszményekről írásban és szóban számtalanszor elmélkedtem, most tanulmány szinten nem teszem. Vegyes érzelmekkel, de sztoikus nyugalommal konstatáltam az ez évi hivatalos trianoni megemlékezéseket. Főleg az 1990. évi parlamenti főhajtás fényében – az ülésteremből való kirohanás szégyenében. A trianoni békediktátum évfordulója kapcsán elzarándokoltam az esztergomi bazilikához, tekintetemmel végigpásztáztam az ősi magyar tájat. Ismét megérintett a természeti és történelmi környezet. Szent István szobrának felirata, Nagyboldogasszonynak tett felajánlása. Elsétáltam a Mária Valéria hídra, melynek évtizedekig éktelenkedő torzója örökre belém vésődött, onnan, mint oly sokszor, nemcsak a Dunát, a párkányi partot, hanem a bazilikát is magamba fogadtam. Délután vártam a hosszú harangszót, ennek elmaradását az egész várost betöltő tárogató dallama helyettesítette: „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!” Visszatértem Szamárhegyre. Éjszakába nyúlóan szemléztem a dagadó, duzzadó folyamot, amely mintegy tószerűen terült egyre széjjelebb, szükségszerű folyását, hömpölygését megtagadva. Másnap reggelre elérte a 11-es főutat, sőt a következő napokban hosszú útszakaszokat kellett lezárni. Láttam, miként menekítik a folyóparti részen élők élő (pl. lovak) és élettelen (bútorok) értékeiket. Felidéztem egy „jó palóc”, a szklabonyai „nagy palóc” 1878-ban feljegyzett gondolatait. Az írás nem hosszú, mégis nagy. A „Legbátrabb várost” (Civitas Fortissima – 1919. I. 29.) is szolgáló „atyafi”, a magyar Mikszáth tárcájának címe: A Duna. A haragvó, a nem tréfáló Dunáról szól, mely tulajdonságát oly sokszor volt alkalmam magamnak is megtapasztalni – kajakos múltamban, s egyáltalán a mindenkori Duna menti létemben. Az egyszeri tót ez évben is hiába próbálta volna kalapjával megakasztani a Fekete erdőnél eredő erecske duzzadását. Az Ipoly menti író e cikkében a híres „hármas királyi koporsót” a Dunához kapcsolja, a Tisza-parti alkotó, Móra Ferenc a Tiszához – alkotói szubjektivitás; magam maradok a Dunánál. Trianon, Párizs (taníthattam történelmet minden iskolafokon) s egyáltalán a békeszerződések kapcsán eltűnődtem. Már az antik világban is köttettek olyan szerződések, „önkéntes” szövetségek szuverén államok között, amilyeneket a XX. századi régmúlt vagy közelmúlt is produkált. Az erős és gyenge „szövetségének” (szövetségkeresésének) egyik szemléletes példáját Thuküdidész írja le A peloponnészoszi háború (V. 84–114.) c. művében. Az athéni követek és a méloszi főtisztviselők párbeszéde sok tanulsággal szolgál a XXI. század olvasójának is. Athén erős sereggel, háborúra készen jelent meg a Lakedaimón alapította Mélosz partjainál. A párbeszédben a gyenge hivatkozik a jogra és a méltányosságra, azzal vádolva az erőset, hogy az csak a saját érdekeit tartja szem előtt. Athén válasza: az „emberek között jogegyenlőségről csak az erők egyensúlya esetén lehet beszélni, a hatalmas azonban végrehajtja, amit akar, a gyenge pedig meghajlik előtte”. (Hasonlatos Arisztotelész Antiszthenészre való hivatkozása, Politika 1284a. A gyűlésen a nyulak egyenlő jogokat követelnek maguknak. Az oroszlánok kérdése: „Hol vannak a karmaitok és a fogaitok?”) A történelem, hazánk sorsa során sokszor ismétlődött ilyen párbeszéd, nem véletlen a „békeeszme”, a „békeutópia” szavak gyakori használata, hiszen a tények tanúsága: az örök béke eszméje az utópia birodalmába sorolható. Esztergom és környéke, e vidék történelme, csakúgy, mint Babits eszmevilága, mintegy vezetőmül szolgál. Az idősíkok váltakozása nem nehezíti, hanem megkönnyíti „utazásaimat”. A la recherche du temps perdu – Az eltűnt idő nyomában – Proust és Radnóti nyomdokán. Elménckedve 2010. június 3–6. között Esztergom–Szamárhegyen, lejegyezve 2010. június 14-én, Vazul napján, egyben a szerző sokadik születési évfordulóján, születése napján.

22

versmondó

ESSZÉ Babist Mihály ÉJSZAKA! Im, itt a tág, a szabad éjszaka, Illatos ege, színes csillaga; mi, szűk szobáknak sápadt gyermeki tegyünk szerelmi vallomást neki Ó éjszaka! Ó, fényes éjszaka! A föld, ha nyúgalomé s gyönyöré, szelíd szárnyával ő borúl fölé, mint jó szülő, takarva öleli, áldón ragyognak ezer szemei Ó éjszaka! Ó, szelíd éjszaka! Ő sohsem pihen: alkot boldogan, ölén száz élet nesztelen fogan, ölén, ha tölten nyujtozik a kéj, szemét hamisan húnyja a »vak éj« Ó éjszaka! Termékeny éjszaka! Arany tőgyén, mely holdnak hívatik, fehér tejjel táplálja gyermekit, s hamerre kéjes dombhát domborul, tetsző fátyollal rejti jámborul Ó éjszaka! urasszony éjszaka! Ő mindenekre egyaránt figyel, jól tudja mindig ő, hogy mit mível, ő szárazságra bocsát harmatot, meleg nap után hűs fuvallatot Ó éjszaka! Ó, gondos éjszaka! Melegítő hűs, zaj-táplálta csend, mozgalmas nyugalom, ne bánjuk, mit jelent; mi szűk szobáknak sápadt gyermeki, tegyünk, tegyünk szerelmi vallomást neki! Ó, éjszaka! Ó, szabad éjszaka!

versmondó

23

EMLÉKEZET

24

versmondó

EMLÉKEZET

CSOKONAI LILLÁJA ÉS LILLA VITÉZE „Ki volt Lilla? Ezt bizonyosan kérdeni fogja jövendőben minden, ki azt a fogja kérdezni: ki volt Csokonay? Lilla tehát volt egy becsületes komáromi kereskedő Vajda Péter Úrnak leánya, most pedig Komárom mellett egy becsületes almási kereskedő Lévai Úrnak hitvese. Ez a Lilla tette Csokonayt nagyobb részént poétává, Csokonay pedig Lillit halhatatlanná. Nekem volt szerencsém 1806-ban és 1808-ban nála lenni. Ő derék termetű, kinyílt homlokú s szívű, kellemetes vonzó ábrázatú, szőke, s meglehetősen magas. De már akkor gráciáiból melyekkel Csokonayt megigézni hatalmas volt, sokat vesztett.” (Domby Márton) Csokonai 1797 nyarán találkozott először Lillával, s regényes szerelem kezdődött el közöttük. E szerelem hatására írta legszebb szerelmes költeményeit. Csokonai Vitéz Mihály A BOLDOGSÁG Most jázminos lugasban E nyári hűvös estvén Lillámmal ülök együtt: Lillám velem danolgat És csókolódva tréfál, Míg barna szép hajával Zefír susogva játszik. Itt egy üveg borocskát A zöld gyepágyra tettem, Egy gyenge rózsaszállal Száját be is csináltam, Amott Anakreonnak Kellő danái vannak Kaskámba friss eperrel. Egy öszveséggel ily sok Gyönyörűt, becsest ki látott? S ki boldogabb Vitéznél? A szerelemnek azonban hamar vége szakadt. Lilla Lévai István felesége lett. A Dunaalmáson letelepedett Lilla (1798. március 31.) férje halála (1840. június 1.), majd négyévi özvegység után másodszor is férjhez ment, ezúttal Végh Mihály hetényi református espereshez. Mindkét házassága boldogtalan volt. Amikor meghalt (1855. február 20.), a halott asszony mellett nem találtak mást, mint Csokonai búcsúlevelét, melyet haláláig megőrzött, a Lilla-dalok első példányát, valamint imádságos könyvét. Az almási temetőben nyugszik, első férjével közös sírban.

versmondó

25

EMLÉKEZET Lilla sirja Öreg thuja árnyékolja a sírhelyet, amelyet rózsafüzérrel díszített kovácsoltvas kerítés ölel. A kettős süttői vörösmárvány sírkő alatt Vajda Julianna és első férje, Lévai István nyugosznak. A sírfeliratok: LILLA Áldott hamvainak férje, Végh Mihály esperes Élt 78 éveket. Meghalt Febr. 15. 1855. Béke hamvainak! Itt nyugszik az Urban boldogult Nztes Lévai István Úr teste mely kegyes Jézusa szavára egy napon feltámad s ditsőült Lelkével egyesül Ember barát hiv Férj E sir követ emelte hiv párja Ns. Vajda Julianna Assz. meg holt 1ső Jun. 1840. élet 76ik eszt. Vajda Juliannát második férje, a hetényi Végh Mihály esperes adta vissza holtában-emlékében a boldogtalan Csokonainak azzal, hogy Lillaként búcsúztatta és örökítette meg a márvány feliratban. Így Vitéz szólította Juliannát, s Lillaként emelte a magyar költészet boldogtalan szerelmeseinek sorába. Lilla lakóháza helyén a falu – Dunaalmás – művelődési háza működik, mintegy őrizve a Csokonai-verseket ihlető múzsa, Lilla és a fájdalmas szerelem emlékeit. A verseket, leveleket a Csokonai-Lilla emlékszobában olvashatjuk, a ház falán pedig márványtábla hirdeti: Ezen házban élt és halt meg LILLA Csokonai költészetének NEMTŐJE Újból épült 1933. évben. Az épülettől jobbra, a Duna partján Csokonai Vitéz Mihály szobra áll (Szabados Béla alkotása) háttal a Dunának, az örök állandóságnak. Szemben a Gerecse torpan meg, dombján a temetővel, amelyben zefír lengedez, s a mindig enyhe lég békességet ad itt holtnak és élőnek egyaránt. Dunaalmás – ez a kedves nevű falu – őrzi, ápolja Lilla emlékét, Csokonai Vitéz Mihály költészetét, és hívja, várja az érdeklődőket, hogy megérezzék ennek a helynek a különleges varázsát. – TEZS –

26

versmondó

EMLÉKEZET KOZÁKNÉ KIRÁLY ETELKA

„HAMUHODNI AKASZOD ALJAN” In memoriam Csokonai Vitéz Mihály

Ezt a sort ragadta ki Csokonaitól Dsida Jenő, amikor felkereste a nagy költő sírját, s az ott szerzett tapasztalatairól beszámolt Akáclevelek Csokonai sírjáról címmel. Úgy érezte, a költő hazatalált, méltó helyen nyugszik a régi Hatvan utcai temetőben. Irodalmunk Debrecenbe zarándokló nagyjai mind tiszteletüket tették a költő hamvainál, Petőfi Sándor 1847. május 14-én kelt Úti levelek-jében is megemlékezik róla. „Este felé értünk Debrecenbe. A temető mellett jöttünk el, hol Csokonai pihen. Hamuszin fátyolként lebegett az alkonyat köde a költő fekete vasszobrán; szemeim oda tapadtak és mélyen gondolkoztam arról, ha majd más utazó fog így gondolkodni az én sírom mellett.” Csokonai Vitéz Mihálynak, Debrecen város híres szülöttének, a debreceni kollégium egykori diákjának sírja irodalmi zarándokhely lett a Dorottya utcában, mely Csokonai vígeposzának, a Dorottya, avagy a dámák diadalma a Fársángon címe alapján kapta a nevét. A síremlék terveit Beregszászi Pál kollégiumi rajztanár készítette, az alapozást Povolny Ferenc végezte ingyen. A temetési szertartást Domby Márton, a költő barátja, a kollégium volt eminens diákja szervezte meg, a koporsót Kazinczy, Kölcsey és tógás diákok kísérték utolsó útjára. A temetésen mintegy 3000 ember volt jelen. A gúla alakot és az „Árkádiában éltem én is” szöveget Kazinczy javasolta, ami annyit jelent, hogy ‚múzsáknak szentelt kies hely’. A Calepinus-szótár „marhalegelő” értelmezése miatt alakult ki az Árkádia-pör Kazinczy és a sértett debreceniek között, ezért később más feliratot fogadtak el. Az ércgúlát az Ungvár melletti Túrjaremete vashámorában öntötték: 75 mázsa, 5,7 méter magas, és akkor 2134 Ft-ot fizettek érte. A síremlék keleti oldalán található a következő idézet: „A Múzsáknak szózat ja/ A sírt is megrázkódtat ja/ S életet fúvall belé”, amely a Gróf Széchényi Ferencnének címmel ismert verséből való. Nyugati oldalán a „CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY SZÜLETETT 1773. DEBRECZENBEN MEG-HOLT 1805. HAZAFIAI EMELTÉK 1836.” szöveg olvasható. Az északi oldalon Csokonai könyveit bemutató kompozíció látható, a déli oldalon pedig a keresztbe tett fúvós hangszerek és lant fölött egy olajágat tartó géniusz áll. Sírhelyét először csupán egy egyszerű fejfával jelölték meg, a síremléket 1836-ban állították fel az egykori Hatvan utcai temetőben, s 1913-ban újították fel először. Állítólag nemcsak Csokonai, hanem a család többi tagja is itt van eltemetve. 1938-ban parkosították a környéket. Az 1950-es évek első felében egy ízben a Csokonai-síremléket mégis elmozdították a helyéről, ugyanis Juhász Géza Csokonai-kutató egy helyi legenda nyomán indult el, hogy feltárja az emlékmű alatt nyugvó hamvakat. Diószegi Sára ugyanis állítólag fia feje alá tette a megmaradt kéziratokat. Mivel iratokat nem találtak, a gúlát két év múlva visszahelyezték a sírra, s a mai területet fallal kerítették körbe. Régen világháborús katonai sírok voltak ezen az erdős területen, hősi halottakat őriztek a kőtáblák, de orosz foglyok is nyugszanak itt, halottak napja körül németek is jöttek rendbe szedni a sírokat. 1989-ben és a rendszerváltást követően is el akarták mozdítani a helyéről az emlékművet, de a debreceniek, többek között Szabó Magda író és a református püspök a helyi újságokban megvétózták a tervet.

versmondó

27

EMLÉKEZET A költő születésének évfordulóján, minden év november 17-én a Csokonai nevét viselő intézmények képviselői, a megyei írócsoport és civilek is megemlékeznek a nagy poétáról, valamint a Debreceni irodalmi napok rendezvényét is ekkorra szervezik. Aki a környéken jár, szánjon egy kis időt az egyik legnagyobb debreceni magyar költő emlékére! Karádi Zsolt VAJDA JULIANNA KÉSEI VÁLASZA CSOKONAI VITÉZ MIHÁLYNAK Drága jó Vitézem, Drága jó Mihály! Sorsomat, ha nézem, Szívem, óh, be fáj! Tirannus apámnak Terve volt velem; Jajja kél a számnak: Hol vagy, szerelem? Tudnod kell, hogy szerettelek, Poétám, nagyon! Karjaimba temettelek Hűvös hajnalon. Jázminos lugasban Hallom verseid, S szállnak a magasban Drága perceink. Óh, te áldott lélek, Merre, merre vagy? Rád gondolni félek: Lelkem jégbe fagy. Zúzmarás az ajkam, Hóba hull szivem Csak nevetnek rajtam, Nem szán senki sem. Dunaalmás és Komárom Mindenem beteg. Fakereskedő a párom,

Pénzünk rengeteg. Lévai Istvánnak Hitvese vagyok. Férjem durva, álnok. Kínjaim nagyok. Emlékszel, poétám Messze már a múlt. Egy magányos sétán Hogy bealkonyult, Amikor a tóra Fűzlevélke hullt, S elfutott egy óra. Elfutott a múlt. Téjhabok közt megkerested Anyajegyemet; Emlékszem: izzott a tested, S hívtál engemet, Kértél feleségül, Óh, te nincstelen! S zord atyámra végül Szállt a félelem. Attól tartott: véled Szegény leszek én. Elpereg az élet, S éhen veszek én. Törvényt ült felettünk, Árva kedvesem;

Áldozatok lettünk. Menj, hív Debrecen! Ott halj meg, a cívis város Temetője vár. Nem röpít az örök táltos, Mert lehúz a sár. Hajad hó, nem ében, Arcod szürke már. Ermenonvillében Rousseau árnya vár. Én itt veszek, látod, Atyám eltemet. Régi, jó világod Végleg elveszett. Verseid citálom, Titkon, kedvesem. A halálos ágyon Egy leszel velem. Nem vagyok már többé Lilla, Julianna csak. Nem szól zene, nincs lágy trilla, Szívemben, hacsak Múltunkba nem nézek, S könnyem hullni kész ... Hűlt családi fészek, Ég veled, Vitéz!

KARÁDI ZSOLT 1956-ban született Miskolcon. Magyar-népművelés szakon végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Ugyanitt szerzett PhD fokozatot 1996-ban. A Nyíregyházi Főiskola Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének tanára. Kutatási területe a XX. századi magyar líra, a francia-magyar irodalmi kapcsolatok s a két világháború közötti magyar drámatörténet. 1985 óta közöl elemző írásokat. Ványa bácsi én vagyok címmel 2006-ban adta ki válogatott színikritikáit. Előadásfotói számos színházi portálon megjelentek. A Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, a Pedagógiai Műhely és a Főiskolai Tükör főszerkesztője.

28

versmondó

BEMUTATJUK

versmondó

29

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL

REKORD NÉZŐSZÁM, SZÍNES KALEIDOSZKÓP

Parádésan sikerült az október 9-én indult 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje nézői rekordot döntött: hat nap alatt több mint négyezren voltak kíváncsiak a vers színházi, zenei, filmes és képzőművészeti alkotásaira, ez pedig egyedülálló a költészeti fesztiválok sorában, nemcsak Magyarországon, de egész Európa-szerte. A Magyar Versmondók Egyesületének szakemberei díjesőt zúdítottak a versenyprogram résztvevőire. Október 9-től 14-ig több mint félszáz program várta a közönséget a Móricz Zsigmond Színházban, többek között egyszer látható előadásokkal, premierekkel és darabtemetésekkel. Versszínház, versmondás, verszene, versfilmek és versplakát-kiállítás adta a Kaleidoszkóp színskáláját. Hivatásos és nem hivatásos művészek, társulatok, zenekarok és filmes alkotók százai látogattak el a szabolcsi megyeszékhelyre, és gyakorlatilag kívül-belül versbe öltözött Nyíregyháza. Korhű jelmezbe öltözött rikkancsok járták a belvárost, fényreklámmal, plakátokkal és molinókkal hirdették a vers jelen idejűségét a szervezők, még a buszokon is a fesztivál propagandája fogadta a városba érkezőket. Mind a helyi, mind az országos sajtó első kézből számolt be az eseményekről: legalább két címlapsztori minden egyes nap akadt. A fesztiválindító sajtótájékoztatón Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke kiemelte: az eddigi legszínesebb programot viszi színre a Kaleidoszkóp 2012-ben. Esténként számos kuriózummal találkozhat a néző: a képernyőről ismert sztárok mutatkoznak be eddig kevésbé ismert oldalukról, hazai és határon túli társulatok hozzák el sok száz kilométerről darabjaikat, míg a délelőtti és a délutáni produkciók nem pusztán színházi előadások és koncertek, hanem a Nemzeti alaptantervben is rögzített tananyag színpadi változatai, amelyek mind a diákoknak, mind a pedagógusoknak sokat segíthetnek. Mindemellett az ide érkező fellépők és vendégek megismerhetik a szinte páratlan léptékben fejlődő várost, ami számukra is különleges alkalom. Tasnádi Csaba színházigazgató elmondta: megtiszteltetés a Móricz Zsigmond Színház számára, hogy a rangos, Közép-Európa-szerte csemegének számító seregszemlének az intézmény ad otthont. Mivel a nyíregyházi művészek és a társulat is több kategóriában végzett az élen az elmúlt években, két Kaleidoszkóp-díjat is besöpörtek, most itt az alkalom, hogy az ott élők is

30

versmondó

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL lássák, milyen színvonalas és komoly produkciók adják a rangját a díjnak. Örömmel konstatálta, hogy jó néhány előadásra pár nap alatt elfogytak a jegyek, mi több, a Kávészünet zenekar az egyik gimnáziumban külön koncertet is ad a VersFesztivál keretében, mert a pótszékek sem voltak elegendőek, annyian jöttek volna. Nem véletlenül, hiszen ez egy vissza nem térő lehetőség a tananyag vizuális megjelenésében. Jászai Menyhért, Nyíregyháza oktatásért is felelős alpolgármestere a verssel, a költészettel való személyes kapcsolatáról is beszélt, és külön kérte az általános és a középiskolák vezetőit, a tanárokat, a pedagógusokat, tegyék lehetővé az iskolák, a diákcsoportok számára, hogy a fesztivál előadásait láthassák. Elmondta: Nyíregyháza vezetése mind anyagilag, mind erkölcsileg támogatja a programsorozatot. Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Wiegmann Alfréd, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője hangsúlyozta: az ország krémje van jelen, mi több, a határon túlról Erdélyből, a Szilágyságból, a Vajdaságból és a Felvidékről is számos előadó érkezik a fesztiválra. A seregszemle keretében lehetőségük van a tapasztalatcserére, a szakmai továbbfejlődésre, és egy hét alatt igazi alkotóközösséget tudnak teremteni. Már az első két előadó, a Kávészünet zenekar (2010-ben a Kaleidoszkóp különdíját kapta a zenekar Pécsett) és Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző (kezdetektől fogva részese a VersFesztiválnak) teltházzal indította útjára a hangulatváltóként beharangozott nyitónapot, amelyen klasszikus, folkos, funkys, jazzes és bluesos verszenei koncerteket lehetett látni. A Csillag születik tehetségkutató felfedezettje, a Kávészünet TRendhagyó irodalom, Huzella Péter pedig Hűvös elegancia és forró szenvedély címmel adott interaktív koncertet. VERSZENÉK Pécsről a most megújult Ostinato együttes érkezett a fesztiválra. A költészet metrumjára gondosan figyelő, mégis az újszerűség irányába mozduló csapat, Kopeczky Péter vezetésével, ismét új színt mutatott a palettán. Dobó Dániel saját zenekarával (PanelDoor Retro Acustik Band) nevezett be, végül azonban egyéni stand up comedy verszenei előadással lépett fel. József Attila versei mellett Béres Attila, Nádasdi Sanyador, Lehotzky Barbara és saját szerzeményeit is hallhatta a nagyérdemű, akusztikus formában. A budapesti Göncölszekér a kortárs magyar és közép-európai költészetet tette profilja meghatározó elemévé. 2011-ben mutatták be a Nyitott Műhelyben a Gryllus Kiadónál megjelent, „minden perc itthagy” című lemezüket. A megzenésített versek egyik legfontosabb témája a városi élet és hangulata, ennek megfelelően a zeneileg változatos hangzásvilágot olyan tradíciók is formálják, mint a jazz, a sanzon, a blues. A Viszlai Tibor (gitár, ének) és Berec Péter (harmonika) alapította Gondola zenekar Szepsiből, Szlovákiából érkezett, és Hol egyszer még címmel adott koncertet. Műsoruk címét kedvenc költőjüktől, Fövényi Sándortól kölcsönözték. Hazai pályán lépett fel a nyíregyházi Olajos Gábor, aki versdalokat írt a Móricz Zsigmond Színház A lélek hossza című Radnóti-előadásához is (a darab 2010-ben Kaleidoszkóp-díjat kapott). A Felvidékről, Galántáról érkezett a Kicsi Hang, amely Gerendás Péter biztatására indult el a VersFesztiválon. Nem csupán a nevében sejteti az egyszerűséget: hangszerelése is a minimalizmus jegyében fogant. Megzenésítéseik egy gitárra és egy másik kiegészítő hangszerre, a dalok nagy többségénél furulyára, ritmushangszerekre íródnak. Hatalmas érdeklődés és siker övezte koncertjüket. A gyomaendrődi Újhold tagjai rockzenekarokban is játszanak, azonban az ún. alternatív-underground közegből jönnek, ezért más zenei ízléssel nyúlnak a költeményekhez,

versmondó

31

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL mint sok más hazai társuk. Műsoruk Pilinszky János-, Radnóti Miklós-, József Attila-, Babits Mihály-, Buda Ferenc-, Juhász Gyula- és Kosztolányi Dezső-megzenésítésekből állt. A legkisebbek korosztályának Tamás Éva hozta el Játéktárát Pécsről. Interaktív, lüktető, élettel teli gyermekprogramjuk egyszerre mozgattak meg és pihentettek, tanítottak és önfeledt szórakozást nyújtottak a családos publikumnak. Énekelt versben erősítette a mezőnyt az erdélyi (nagybányai) születésű dramaturg, előadó, fordító Bertóti Johanna. A főként huszadik századi és kortárs költők verseit gitárkísérettel adta elő, mások mellett Áprily Lajos, Kányádi Sándor, Bella István, Gyurkovics Tibor, Lackfi János, Csík Mónika és Csutak Gabi versei szerepeltek repertoárjában. Egységes prózai és énekeltvers-koncertet adott a budapesti Vendéghang duó, Csikó Georgina és Osváth Gábor. Gosztola Adél, a nyíregyházi színház társulati tagjának önálló estje legendás Karády-sanzonokat ölelt fel. Karády Katalin a két világháború közötti időszak legismertebb filmsztárja és – nem mellesleg – sanzonénekese volt, akinek alakját misztikus homály fedi, életútjáról inkább legendák szólnak, mint hiteles elbeszélések vagy dokumentumok. Most bepillantást nyerhettünk a nagyszerű nő, a kivételes tehetség életének legfontosabb pillanataiba, költészeti elemekkel, József Attila-utalásokkal. KÉPZŐMŰVÉSZET Nem pusztán egy kiállítást, hanem a költészet párhuzamos dimenzióit is megnyitotta Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus Ikerablak című tárlatával a fesztivál első napján, a művész mai magyar verseket és világukat formabontóan bemutató grafikai-tipográfiai kiállításán. Ezeken a képeken az alkotó játékos grafikai nyelven társított olyan költeményeket, amelyeknek a szerzői a valóságban sohasem találkoztak. A tárlaton a halálozási évfordulóhoz köthető költők (Orbán Ottó, Nagy Gáspár, Szabó Magda, Hervay Gizella, József Attila, Juhász Gyula) műveinek asszociációi éppúgy megtekinthetők voltak, mint a születési évfordulós klasszikusok: Parancs János, Nemes Nagy Ágnes, Kálnoky László, Örkény István, Áprily Lajos, Karinthy Frigyes és Kassák Lajos. Mivel a fesztivál alatt a főszereplő leginkább az élőszó, igazi különlegességnek számított a költészet képi megjelenése, amelynek kísérő eleme a belső monológ, az összepárosított szerzők egymás közti virtuális dialógja. Szó és kép egymásra utaltságát játékos grafikai nyelvvé komponálta a művész, így szólalhatott meg mindenféle erőszak nélkül két, különböző eszközöket alkalmazó művészeten keresztül ugyanaz a zsigeri ihletettség – fogalmazott Gyulai Orsolya Zóra művészettörténész, esztéta. Meglehetősen sokan kíváncsiak voltak a képzőművészeti kiállításra, főként annak fényében, hogy az alkotásokat mindössze egy hétig, a VersFesztivál alatt láthatta a nagyközönség: a tárlat zárása után a képeket a seregszemle legjobb produkcióinak alkotói kapták jutalmul. VERSSZÍNHÁZ: MAINSTREAM ÉS UNDERGROUND Az már szinte hagyományosnak mondható, hogy Gerendás Péter fellép a VersFesztiválon, ezúttal azonban nem egyedül érkezett: Székhelyi Józseffel közösen írtak közérzeti naplót a színpadon, versben és zenében. A Post Criptum című közéleti hangoskönyvben Székhelyi saját verseit fűzte össze. A politikai közegre és a társadalom jellemző hangulatára reflektálva osztotta részekre az előadást, az egyes blokkok érzelmi síkjaira erősített rá Gerendás Péter saját szerzeményeivel. A képernyőről is jól ismert színész, R. Kárpáti Péter olyan különleges, szuggesztív

32

versmondó

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL lírai estet mutatott be, amelyben a zene verssé formálódik, és Demjén Ferenc, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán sorai katarzishoz vezetnek. Országos ősbemutató volt Galkó Balázs Magyar Ugar – 56 perc verstánc című előadása, amelyet improvizációs táncelemekkel tett elementárissá. A korábban a 25. Színház kísérletező műhelyében tevékenykedő Galkó pályáját a színház új útjainak keresése jellemzi, ennek egyik mérföldköve volt a nyíregyházi premier. Már csak azért is, mert az est ötletét a Versmondók Egyesülete húszéves jubileumi gálájáról Szilágyi Ákos versbemutatója adta, és Lutter Imre maga kérte fel a művészt a formabontó színpadra állításra. Vélhetően a VersFesztiválon láthatta a közönség utoljára színpadon Pregitzer Fruzsina Nem viccelek, csak játszom! című önálló estjét. A tavaly Kaleidoszkóp-díjat nyert színművész a Nyugat költőinek tiszteletére állította össze az estet, és arra törekedett, hogy a költészettel komolyabban foglalkozó nézők mellett azok is sokat kapjanak, akik csak érintőleges kapcsolatban állnak a versekkel. Kuplék, sanzonok, prózai művek tarkították a versestet, amit a művész Karinthy Frigyes A cirkusz című írásával fejezett be. Dolmány Attila és Karácsonyi Zoltán felolvasó színházi előadása, a WaX (William alias X – Shakespeare után szabadon), Csikós Attila tollából született: kicsit drámai, kicsit humoros, ám annál inkább elgondolkodtató létdráma a művészetről. A határon túli társulatok közül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház többek között Kulcsár-Székely Attila révén képviseltette magát, aki Wass Albert életét és attitűdjét dolgozta fel. Miképpen hajdan Déryné és komédiástársai kicsiny falvakba elvitték a színház csodáját, azonképpen a Móricz Zsigmond Színház színészei is nekilódultak elgondolkodtatni és kacagtatni a nagyérdeműt. A nyíregyházi társulat a játékot, a színjátszást népszerűsítette a Déryné Hadművelettel, a Littera Nova Kiadó és Tóth Zsóka pedig magát a költészetet. Az utóbbi est határon túli költők antológiáját mutatta be élőszóban. A versek hangulatát jól tükrözi a második tétel elnevezése, mely Bettes István Velsz a madam módján című versének egy sora: „...nem vadok idedesz (...fő a nudalom)”. Az élet és az érzések mindenek feletti örömét próbálta meg egyetlen, törés nélküli versszínházi jelenetbe ölteni a szlovákiai Karváról érkezett Gáspár Enikő. A kolozsvári ŐszinTe versszínház olyan kérdésekre kereste a választ, hogy kik vagyunk, milyenek vagyunk, kiben, miben és mennyire hiszünk? A produkció közismert Jézus-történetet idézett fel, miközben számos magyar klasszikus költő versét feldolgozta. Mészégető Mária tanító célzatú előadóestje szerint nem tudhatjuk, hogy azok bolondok-e, akik szakadt ruhában járják a világot s nem törődnek soha semmivel, avagy mi, akik roncsolt kedélyünket színes foltokkal takarjuk, s fagyott szívvel, jéghideg aggyal várjuk, mit hoz a holnap. Az előadás a tisztesség és a tisztességtelenség, a szegénység és a gazdagság határaira világított rá, nemes egyszerűséggel, minimál díszlettel és kellékekkel. Teret kapott Balkay László és Gabryel Ki viszi át a szerelmet… előadóestje. A marosvásárhelyi Meister Éva Csöndes kiáltványt a vesztesekért produkciója az erdélyi magyarságról, a szülőföld elhagyásáról és arról szólt, hogy bizonyos történelmi időkben hogyan kényszerül a magyarság menekülni, és ezt a „két hazára árva” állapotot megélni. A szegedi Parastúdió Fabula Matris című modern produkciója egy mozgásában korlátozott fiú történetét mutatta be, aki lázadni akar a sorsa ellen. Az előadás bibliai szövegekkel, Radnóti- és Gorkij-versekkel, Grotowsky eszköztárával, paraliturgikus módszerekkel okozott döbbenetes élményt. A szabadkai Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Kör Levante című pódiumjátékában a vers keletkezésének körülményeit kutatta, míg Ezüsthíd című előadása egy kétnyelvű szerbmagyar antológia színpadi újjászületése volt. Havas Judit előadóművész Ady Endre költészetét tűzte műsorra, a Nyíregyházi Főiskola Színházi Műhelye pedig az Aucassin és Nicolette ófrancia pajzán széphistóriával aratott nagy sikert. Kuncz László versmondó és operaénekes számos Petőfi-előadást tudhat maga mögött, amelyek közül nem egy a költő személyiségének stációit mutatja be. Az idei Kaleidoszkópon A helység kalapácsát állította színpadra, egyszemélyes vers-

versmondó

33

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL színházként. Pótszékes előadással, 436 néző előtt játszotta el a celldömölki Soltis Lajos Színház a Csongor és Tündét, amely nemcsak egy tanulságos tündérmese romantikus feldolgozása volt, hanem Vörösmarty eredeti szándékának megfelelően egy olyan mondát fejtett ki, amely mélyen gyökerezik a pusztai népek hitvilágában és világképében. Misztikus előadás volt Nagy László fordításában a Holdvilág Kamaraszínház Hold-kor Holdkór című performansza is, Zbigniew Herbert darabjához a színház maga írt zenét. A szereplők: Haik Viktória (zene), Petyi János (koreográfia), Pintér Gábor (rendező) mindent maguk oldottak meg. TÜKÖRELŐADÁSOK A Kaleidoszkóp különlegessége, hogy úgynevezett tükörelőadásokat is műsorra tűz: egyegy költő életművét párhuzamosan több társulattól és előadótól is láthatja a közönség, teljesen más aspektusból. Idén új megvilágításba helyezte Pilinszky János és József Attila életművét a VersFesztivál négy önálló versszínházi és zenés előadása. Pilinszky János alkotásait a Szabó Balázs Band ágyazta folkos-funkys zenébe, a Művészetek Palotájában debütált Széken és ágon című estjének a fesztiválra átültetett változatában. Az előadás az irodalom, a színház és a könnyűzene karöltése. A zenekar frontembere, Szabó Balázs igazi modern polihisztor: dalszerző-énekes, multiinstrumentalista, bábszínész és mesemondó. A Suhancos zenekarból való távozása után megalakította saját zenekarát, amellyel egyre nagyobb sikereket ér el. A fesztiválon bemutatott előadás főszereplője, Pilinszky János, a fiatal énekes legkedvesebb költője, akiről így nyilatkozik: „Első találkozásom Pilinszky Jánossal egy hideg téli estén történt, amikor magányos könyvek között, egy idegen albérletben sorokat kerestem, szomorúság ellen. Sok éve már, hogy dúdolva olvasgattam a kopott lapokat... Most, hogy a versek dalok lettek, már csak annyi van hátra, hogy ez az ének formát öltsön egy különös estében.” A Pannon Várszínház is Pilinszkyre épített, a költőre oly jellemző apokaliptikus víziót mutatott be Élőképek címmel. A költészet és a színház határán született, zenei szerkesztésű játék kultúrtörténeti utalásokkal, mégis mindenki számára ismerős érzésekkel, emberi helyzetekkel lepte meg a publikumot. Meghökkentő látvány, felkavaró érzelmek, különleges teatralitás, gyönyörű szöveg és érzékeny színészi játék ígért izgalmas, a megszokottól alapvetően eltérő színházi estét. Pilinszky János látomását Schaár Erzsébet megdöbbentő szoborkompozíciói, valamint klasszikus zenei részletek egészítették ki, és helyezték új dimenzióba. József Attila is középpontba került, a költőről szóló két eltérő előadás ráadásul egymást követte, hogy az érdeklődők mindkét versszínházi produkciót megnézhessék. A Holdvilág Kamaraszínház a közösség és a magány metszéspontjait kereste a J.Ars Poetica című előadásban. Egy belső mozgás történetét mutatta be, amely az előadás szabadságát formává alakítja: József Attilát. A másik előadásban Turi Bálint a költő Juhász Gyulának írt mesterszonettjének létrejöttét dolgozta fel a színész alkotófolyamatán keresztül, Ajtót nyitok címmel. Az est megfogalmazza az ars poeticát, bepillantást engedve a költő belső mikrokozmoszába. Versasszociációk, képek, gondolatok építkezése látható az alapoktól a „kulcsrakész” állapotig. Különlegessége, hogy az előadó hét évig viaskodott, míg végül úgy érezte, megérett József Attila tolmácsolására. Az önálló esten József Attila elsősorban kevésbé közismert korai költeményeiből, Dsida Jenő és Márai Sándor verseiből állt össze a kerek történet, amely játékos dialóg a nézőkkel egy intim közegben.

34

versmondó

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL CSALÁDI „RIVALIZÁLÁS” Koltai Róbert és Koltai Judit mindketten színészek, ám együtt nagyon ritkán látni őket. A Kaleidoszkóppal eljött a nagy pillanat, amikor egymás után léphettek fel ugyanazon a színpadon, ám korántsem közös előadásukon fáradoztak, épp ellenkezőleg: egymás riválisai lettek! Móricz Zsigmond bőrébe bújt Koltai Róbert, az író eddig nem ismert emberi oldalát tárta a nézők elé. A versenyprogramban másik félszáz előadás mellett éppen húga, Koltai Judit jelentette az egyik nagy versenytársat: a színésznő önálló estjének felújított darabját hozta el egy nappal korábban. „Képzelni lehet, milyen is az, amikor egy pici monológot pici térben pici nő mond. Mondjuk Shakespeare-t vagy Leacockot. Idéz Burns-től, Kosztolányitól, Szép Ernőtől, Molnár Ferenctől, Horgas Bélától, tőle való a címadó vers: Képzelni lehet... Meg aztán a pici térben a pici nő Brecht-songokat énekel, meg Holdvilágos éjszakánt, meg olyat például, hogy Szerelemhez nem kell szépség. Képzelni lehet, hogy az egymásra került gondolatok valamiféle sorrendbe szedve gondolati egységet alkotnak... Képzelni lehet, és látni is...” – írják Koltai Juditról, a Holdvilág Kamaraszínház művészéről a kritikusok. És valóban: sokan nem tudják, hogy Koltai Róbert testvére egy egészen egyedülálló jelenség apró alkatával, ám annál határozottabb karakterével és megjelenésével. Nemigen akad néző, aki egy pillanatra is elkalandozna a színésznő előadása közben. Judit nem először vett részt a Kaleidoszkópon, a Holdvilág Kamaraszínház társulatával harmadik éve visszatérő versenyzők. Koltai Róbert, Jászai Mari-díjas színművész szerint előadása, amelynek Móricz Zsigmond naplója az alapja, a gyónásnál is több: élveboncolás. Heroikus harc szeretteivel és önmagával – a szerelemért. A szerelemért és a végtelen munkáért. A közel ezer oldalas, 1924-25-ben írt naplóból lenyűgöző, eddig ismeretlen Móricz-kép tárul elénk. Küzdelmes évek a művészi szabadságért és az írói létért. Szívdobogtatóan felzaklató izgalmas olvasmány. Móricz varázslatosan és gyakran önmagát sem kímélő kegyetlenséggel ír. Ahogy a színész fogalmaz: „Legnagyobb meglepetésemre a műből az ördögi humor és az irónia sem hiányzik. Amikor megismertem B. Török Fruzsina szerkesztő színpadra szánt munkáját, arra gondoltam, ha a közönségre csak fele akkora hatással lesz a mű, mint rám, már akkor is katartikus színházi estének leszünk részesei.” Koltai Róbert nem bízta magát a véletlenre: kiváló kollégákkal együtt lépett fel – Molnár Piroska, Kertész Péter, Úri István és Szirtes Balázs –, akik hangjukkal voltak jelen az előadásán. A versenytárs testvérpár nagyot alakított: Koltai Róbert közönségdíjas, Koltai Judit Kaleidoszkóp-díjas lett.

versmondó

35

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL

36

versmondó

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL VERSMONDÁS ÉS VERSFILMEK A Kaleidoszkóp VersFesztivál versmondó versenye jelentősen különbözik a hagyományos értelemben vett versenyektől. Itt ugyanis a Versmondó és Versfilm szalon együtt zajlik: kávéházi hangulat, kötetlenebb légkör jellemzi. A vers- és prózamondók előadásait a blokkok végén a versfilmes alkotások zárták. Október 13-án, szombaton a klasszikus versek és filmek, 14-én vasárnap pedig a kortárs alkotások kerültek pódiumra és vászonra. A versmondás a Kaleidoszkóp legidősebb versenykategóriája, és az egyetlen, amelynél nincs előzsűrizés: nevezhetett bárki, hivatásos és nem hivatásos versmondó, két verssel vagy prózai művel, amelyek közül az egyik a felsorolt (születési vagy halálozási) évfordulós klasszikusok valamelyikének egy alkotása, a másik egy szabadon választott kortárs költőé volt. Halálozási évfordulós klasszikusok: Orbán Ottó, Nagy Gáspár, Szabó Magda, Székely Magda, Tűz Tamás, Hervay Gizella, József Attila, Juhász Gyula Születési évfordulós klasszikusok: Parancs János, Nemes Nagy Ágnes, Kálnoky László, Örkény István, Karinthy Frigyes, Áprily Lajos, Kassák Lajos Egy vers/prózai mű időtartama nem haladhatta meg a négy percet. Nagyjából félszáz versmondó mutatkozott be, a költemények ennek megfelelően széles skálán mozogtak. Valamennyi korosztály képviseltette magát, a legfiatalabb versenyző mindössze 7, a legidősebb 87 esztendős volt, és területileg is felölelték a Kárpát-medencét. A versfilmes alkotások mindössze két éve részei a VersFesztiválnak. Ebben olyan független filmes alkotók, alkotóközösségek művei versenyeznek, amelyek a költészet etűdszerű, rövid, 5-10 perces audiovizuális megvalósításai, vagy egy kiválasztott költő vagy író szellemi örökségét bemutató fikciós kisjátékfilmek. Augusztusban a verseny előszelének is tekinthető Bujtor István filmfesztiválon néhány produkció már látható volt. Bekerült a versenyprogramba Jánosi Antal Isten csavargója című Kiss Benedek-portréja, Gáspár Enikő Örkény István: Ki hitte volna? című feldolgozása, Kurucz Sándor és Dékány István Történelem tíz körömre filmetűdje Bihari Sándor versei nyomán és Csubriló Zoltán Lidérchangok című alkotása. Igazi kuriózum Gál Katalin filmje, amelyet a közelmúltban elhunyt televíziós, Czigány Zoltán verseire készített (A szőnyeg szélénél, Kötött forma), Gubás Gabi és Kamarás Iván főszereplésével. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Kolosi Péter és Zilahy Tamás által vezetett filmes osztályából szinte kivétel nélkül minden hallgató benevezett a Kaleidoszkóp VersFesztiválra. Vetítették például Kovács Eszter és Becsey Kristóf Karinthy Frigyes, Ady Endre – Moslék-ország című alkotását, Damokos Attila Szegény kis szimbolista klapec című filmjét, Bakony Alexa Charles című versfilmjét, Karinthy Frigyes Kaffka Margit: Charles paródiájából, valamint Szórád Máté Antik szerelem és Tóth Ildikó Harctér című filmes munkáját. Fogarasi Dóra Egyszerűség című alkotása, amely némiképp szürreális fikciós alkotás, Ady Endre költészetét (és kötetét) helyezte egy konditeremben zajló jelenetbe. Nagy sikert aratott a nézők és a zsűri körében is. A versfilmek kategóriájánál a helyszínen munkálkodó zsűri és az előzetes válogatás során leadott értékelés együtt döntött az alkotások versenybeli rangsoráról.

versmondó

37

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL A ZSŰRI ÉS A DÍJAZOTTAK A zsűri a fesztivál minden napján lehetőséget biztosított arra, hogy a versenyzők személyesen konzultáljanak vele. Az ítészek: – Huzella Péter, Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművész – Kiss Judit Ágnes, József Attila-díjas költő – Kiss László, Radnóti- és Csokonai-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke – Solténszky Tibor, Bálint Lajos-vándorgyűrűvel kitüntetett rendező, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja – Szűcs Katalin Ágnes, Jászai-díjas dramaturg, színikritikus, a Criticai Lapok főszerkesztője – Wiegmann Alfréd, nívódíjas színházi és tévérendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője Az ünnepélyes díjátadó GálaEsten fellépett Koltai Róbert, Petneházy Attila, nyíregyházi színművész, Kató Hajnalka, tavaly óta Kaleidoszkóp-díjas versmondó, Turczi István, József Attila-díjas költő, Bakos-Kiss Gábor, debreceni színművész, a Regionális Versmondó Egyesület elnökségi tagja, Tasnádi Csaba és Lutter Imre. Az ítészek döntésének körülményeit Kiss László, Wiegmann Alfréd és Szűcs Katalin Ágnes ismertette. A szakemberek kiemelték: a VersFesztivál nemcsak a műfaji sajátosságok miatt egyedülálló, de abban is, hogy a hivatásos és nem hivatásos társulatok, zenekarok, előadók és filmesek azonos versenyprogramban szerepelnek, és komoly lehetőség kínálkozik a szakmai tapasztalatcserére. A díjak között pénzjutalom, komoly promóciós lehetőségek, könyvkülönlegességek, utazások, képzőművészeti alkotások, folyóirat-előfizetések és továbbképzések szerepeltek. A GálaEsten Bella István Kossuth- és József Attila-díjas költőről is megemlékeztek, aki a kezdetektől fővédnöke volt a VersFesztiválnak, és annak idején azt mondta: „Sok divat bejöhet, volt már divat az antivers, a prózavers, a legújabb nemzedék pedig visszatért a klasszikus formákhoz – de egy valami közös bennük: meg kell találni a szót, amit minden költészet önnönmagával kifejez. Ez a szó – az igazság, az őszinteség.” Lutter Imre fesztiváligazgató és Tasnádi Csaba színházigazgató szerint a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál minden szempontból az eddigi legsikeresebbnek mondható, amit bizonyít a neves fellépő művészek sora, az erős programkínálat, a gördülékeny lebonyolítás és a rekord nézőszám. Nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy a Magyar Versmondók Egyesületének kiemelt fesztiválja a későbbiekben visszatérjen a Móricz Zsigmond Színházba. KALEIDOSZKÓP-DÍJAK: Verszene: Kicsi Hang zenekar (Galánta, Szlovákia) Versszínház: Soltis Lajos Színház: Csongor és Tünde (Celldömölk) Koltai Judit: Képzelni lehet... 2.0 (Holdvilág Kamaraszínház, Budapest) Mészégető Mária: Akartam tisztességes lenni én is… (Budapest) Versfilmek: Fogarasi Dóra: Egyszerűség (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

38

versmondó

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL Versmondás A legrégebbi versenykategóriában, a versmondásban a zsűri idén nem ítélt oda fődíjat. KÜLÖNDÍJAK: Számos különdíj is született a VersFesztivál hetén. A verszenekarok között a kassai Gondola zenekar Hol egyszer még, a Szabó Balázs Band Széken és ágon című Pilinszky-koncertje, a Göncölszekér zenekar Minden perc itthagy című koncertje, valamint a pécsi Ostinato együttes Negyven perc című előadása kapott különdíjat. A rendkívül erős versszínházi mezőnyben különdíjat kapott a felvidéki Komáromi Jókai Színház Tetemre hívás című Arany János-estje szerkesztési és feldolgozási módjáért. A házigazda Móricz Zsigmond Színház társulatának Déryné Hadművelete a komédiások díját, a veszprémi Pannon Várszínház Élőképek című Pilinszky-produkciója és a Holdvilág Kamaraszínház Holdkor Hold-kór előadása a vizualitás díját, Pregitzer Fruzsina Nem viccelek, csak játszom! című önálló estje az eredetiség díját, a Nyíregyházi Főiskola Színházi Műhelye Aucassin és Nicolette ófrancia pajzán széphistóriája pedig a vidámság díját kapta. A szabadkai Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Kör Ezüsthíd előadása a többnyelvű egységért vihetett haza különdíjat, a pécsi Babits Pódium Hirosimáját az aktualitásért jutalmazták, Galkó Balázs Magyar Ugar – 56 perc verstánc című estje a kísérleti díjat kapta. Különdíjat vehetett át Tóth Zsóka Nem vadok idedesz című előadóestje és a kolozsvári ŐszinTe versszínház Lehetne ez a fordulat című produkciója. a közönségdíjat Koltai Róbert és B. Török Fruzsina Móricz Zsigmond Napló-szilánkok, valamint Székhelyi József és Gerendás Péter Post Criptum című közérzeti naplója kapta. A versfilmek közül Görbicz Győző Puceráj, illetve Gál Katalin A szőnyeg szélénél és a Kötött formák című egységes alkotása lett különdíjas. Utóbbi a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt Czigány Zoltán televíziós szakember és költő verseit dolgozta fel Nagy Ervin és Gubás Gabi főszereplésével. A vers- és prózamondók között 21 előadót díjazott a zsűri: Marosi Mária, Bába Ildikó, Pál Péter, Újvári Bors Benedek, Mátay Gábor, Barna László, Csegöldi Lászlóné, Horváth Marin, Takács Petra, Básti Andrea, Miller Olivér, Szőke József Bence, Varga Ildikó, Kánya Antalné, Tóth Flóra, Czakó András, Zalán Martin, Vajda Alexandra, dr. Peresztegi Anita, Csizmazia Dóra és Juhász Péter ért el kiemelkedő sikert. A KALEIDOSZKÓP MOZGÓKÉPEN November 28-án és 29-én, másfél hónappal a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál után a közmédiában volt elsőként látható a fesztivált bemutató kétrészes műsor, amelyben Lutter Imre fesztiváligazgató, a producer kalauzolja a nézőt a programok színes kavalkádjában, és a Kárpátmedence népszerű előadói, társulatai és zenekarai mellett a kulisszák mögé pillantva megismerhetjük a rendezvényt mozgató szakembereket is. Hamarosan a Parlament TV, a Főnix TV, a Nyíregyházi TV és a Kölcsey TV is műsorára tűzi a filmeket, amelyekből kiderül: a Kaleidoszkóp nemcsak a műfaji sajátosságok miatt egyedülálló, de abban is, hogy a hivatásos és nem hivatásos társulatok, zenekarok, előadók és filmesek azonos versenyprogramban szerepelnek, és komoly lehetőség kínálkozik a szakmai tapasztalatcserére: művészet és emberek találkozása a magyarság kulcsfontosságú költészeti programján.

versmondó

39

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL A műsor nem hagyományos kulturális magazin: a napjainkban közkedvelt reality műfaj sajátosságait szem előtt tartva, a háttérben működő gépezetet is bemutatva vezeti a közönséget előadásról előadásra. Láthatjuk, hogyan fogadja Koltai Róbert húgát, Koltai Juditot, amikor egymás versenytársaivá válnak, Gerendás Péter és Székhelyi József hogyan készül, mielőtt színpadra lép, hogyan látja saját előadását Pregitzer Fruzsina, Galkó Balázs, R. Kárpáti Péter, mi történik előadás előtt a Soltis Lajos Színház vagy a Holdvilág Kamaraszínház társulatával, min vitatkozik a háttérben a zsűri, és mit tud tenni a házigazda és a fesztiváligazgató, amikor nem férnek be a nézők az előadásokra. Szakmai titkok, emberi kapcsolatok, a szervezés kulisszái, színészek, társulatok, zenekarok, filmesek és versmondók Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjén. A műsorokat a myspace produkció Kft. készítette, főszerkesztője Szennik Éva, rendezője és producere Lutter Imre. A Magyar Versmondók Egyesülete és tagszervezete, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület hamarosan nyilvánosságra hozza, melyik város, melyik színház lesz a helyszíne 2013-ban a 15. jubileumi Kaleidoszkóp VersFesztiválnak. Szakmai partnerek: Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület, Móricz Zsigmond Színház, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Kulturális Alap, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata, Uni-Hotel Diákotthon, Sky Travel, Nap Kiadó, Kráter Kiadó Médiapartnerek: Duna TV, Parlament TV, Nyíregyházi TV, Kölcsey TV, Főnix TV, Klubrádió, Sunshine Rádió, Versrádió, Kelet-Magyarország, Nyíregyházi Napló, Műsorkalauz, port.hu, zene.hu, mymusic. hu, nyíregyháza.hu, infonyiregyháza.hu, vers.hu, Versmondó, Parnasszus, Criticai Lapok, versmondo.hu, erikanet.hu Külön köszönet a segítségért az alábbi személyeknek és szervezeteknek: Agyagási Edit, Gál Katalin, Gosztola Adél, Káelné Kovács Rita, Kiss László, Kovács Bence, Petyi János, Szász-Kolumbán Olga, Szennik Évi, Szinai Eszter, Dr. Tasnádi Csaba, valamint: PTE Babits Gimnázium, Móricz Zsigmond Színház szervezése, művészeti titkársága, műszaki dolgozói és nézőtéri ügyelete, és köszönet természetesen dr. Lutter Imre alapító-fesztiváligazgatónak. A médiapartnereken túl a Népszabadság is egész oldalas beszámolóval jelentkezett a Kaleidoszkóp kapcsán. A Versmondó a következő számban az egyes versenykategóriák előadásairól részletesen is beszámol, és a Criticai Lapok decemberi lapszáma is közli a kritikákat. – www.vers.hu –

40

versmondó

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL WIEGMANN ALFRÉD

VERSMONDÓ SZALON A KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁLON A Kaleidoszkóp rendezvényeinek fénypontja mindig a fűtött izgalmú Versmondó szalon. Versenyzők, nézők és a zsűri várják a katarzist, a felbukkanó csodát. Túlzó szavak? Nem hiszem. Mert ha nem is mondjuk ki, de belül, a beköszöntő mondóka után mindig valamilyen ki nem mondott vágyakozás, várakozás tölti el a szíveket. Ezért van az egész. Jön egy pöttöm csoda, jön egy sugárzó kamasz, jön egy érett felnőtt, egy lehengerlő profi, jön egy drága idős. S aztán elindul a program, jönnek a szavalók, kiteszik a szívüket, elmondják a gondolataikat, véleményüket világról, életről, halálról, szerelemről. A versek tömények, egyik nehéz gondolat a másikat követi, s csak jönnek egymás után, egyik felfogni való a másik után. Még figyelem övezi a produkciókat, még kölcsönzünk nekik valamely előleget, ha nem is ragad meg olyik nagyon, de jön a második, a harmadik, a tizedik, a huszadik, a harmincadik, egyre fogy a kölcsönfigyelem, s nem biztos, hogy közben vissza is kapunk elegendő energiát. Ha közepes versmondók, kevéssé izgalmas egyéniségek követik egymást, a figyelem még inkább lankad. A véletlen dramaturgiája hozza, hogy egy-egy versenyszakasz hogyan működik. Persze az idei Kaleidoszkópon a rendezés körültekintő volt, az időszaki műfaji váltással könnyíteni igyekezett a befogadáson, egy-egy szünet előtt a pályázatra beérkezett versenyfilmekből vetítettek néhányat. De így is meglehetősen könyörtelen rendezvényfajta ez, s ezen kell áttörnie a szereplőnek. Ma már tudjuk, Adorno vagy Panofsky óta, hogy a művészi hatás milyen nagy százalékban függ a befogadótól, annak perceptuális képességétől, világlátásától, tárgyi ismereteitől, lelki beállítódásától, pillanatnyi kondícióitól. S a gyakorlat azt mutatja, hogy ma már, tisztelet a kivételnek, az előadó leginkább csak az úgynevezett primer motívumok, a világnak a természetes tárgyi jelentés mentén történő befogadására számíthat. Secunder vonatkozások, történetek, allegóriák, szellemi s a szimbolikus sík megragadására kevés esélye van. Ha megfordítjuk a dolgot, mindez áll az előadóra is, hiszen magát az előadást is megelőzi egy befogadás, a szöveg befogadása. Hasonlóan sokan képtelenek a secunder sík megragadására, pedig ott rejlik maga a vers, a szöveg, annak megértése tartja össze az elemeket, az adja a szerkezetet, magának a versnek a világát. S ha ő is híjával van mindennek, akkor mit tudna átadni, még akkor is, ha csupa ideális befogadó ül a nézőtéren. Jó példa erre sok esetben Karinthy fogadtatása, sem az előadó, sem a befogadó nem élte meg Karinthy igazi világát, a primer sík pedig ritkán pótolja világlátásának sajátos szellemét, mélységét, szellemességét. Így gyakran megesik, hogy merő unalom és érdektelenség lengi be a termet. Karinthy humoros írásainál az elmaradt nevetés jelzi vissza a befogadás töredékességét. Más verseknél pedig azt érezzük, hogy a szavaló lényegében a falnak mondja a szöveget. Nincs igazi kommunikáció, azért nem lesz igazán hatásos a még oly jó előadás sem, mert valami lényegi mégsem tud elérni a hallgatósághoz. Ennyire sok pólusú, ennyire nehéz az előadó dolga, ennek a sok mindennek kell összetalálkoznia, hogy az a bizonyos csoda megtörténjen. Ne csodálkozzunk, ha ez csak ritkán esik meg. Az idén nem tudott a zsűri Kaleidoszkóp-díjat kiadni. Többen felvetették, milyen ellentmondásos, hogy a fődíjat nem adta ki a zsűri, ugyanakkor 21 különdíjat ontott a szereplőkre. Nos, az előbbiek magyarázzák a fődíj elmaradását, a zsűri magának a díjnak az értékét kívánta hosszú távra megvédeni. Ugyanakkor a Kaleidoszkóp-versenyek sajátja a teljes nyitottság, sem életkorhoz, sem egzisztenciális helyzethez nincsen kötve a jelentkezés. Emiatt a versmondók attitűdje a

versmondó

41

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL szöveghez, előadói apparátusuk lehetőségei, gyakorlottságuk, elvárható teljesítményük teljesen más és más. Ezért egy-egy előadónál figyelembe vette a zsűri a különbségeket és ezen meggondolások alapján emelt ki produkciókat. Természetesen nehéz pontos határokat kimérni, lehetséges, hogy a nem díjazottak között és a díjazottak között olykor leheletnyi a különbség, de a 2012es Kaleidoszkóp azt az eredményt hozta, amit hozott. Sok érett, jó versmondót és versmondást hallhattunk. Ami a versválasztást illeti, azok az anyagok hatottak a legjobban, amelyek a mának szóltak. Jó az évfordulós logika, hiszen az Orbán Ottó-versek reneszánszára nem kerülhetett volna sor. Az a bizonyos primer jelentés, a könnyű befogadás és könnyű továbbadás jellemezte a Varró Dániel- vagy a Szabó T. Anna-verseket. A szöveg és a szituáció szerint is könnyebben megragadható az újra népszerű József Attila-vers, a Levegőt. Korunk újra felzárkózott hozzá. József Attila SZERETŐK LÁZADÁSA Eljön az az éjjel, melynek minden csillaga szívig ég el. Föllázadt szeretők szaladnak lobogó hajakkal, zenékkel. Nótázva hozza mind a partig görnyesztő, piros drágaságát. Megtárul morogva a tenger s kincseiket ők bedobálják. - Győztél, eljöttünk szerelemmel, ízedet visszahoztuk néked, nosza fogadd bilincseinket, kötözd le fájó szívverésed. Nosza, fogadd hát koronánkat, a harangot, sapkánkon a csörgőt, egy zacskó lisztünk s egy marék elbúsult, ragaszkodó szöllőt. Fogadd most - tépett ágainkat, vedd jólcsinált szerszámainkat,

fogadd seprőnket, tányérunkat, de ágyunk helyett, nesze, magunkat. S füstölgő, parazsas homlokkal fiúk és lányok leguggolnak, fölöttük reszketve ereszkednek pártalanul nagy, teli holdak. S a víz a sok vad ajándéktól kijön értük, elönti őket, hanem hiába zúg, - zúgása erősbíti az éneklőket. A lányok dalát: Tenger vagyunk, keserű só vagytok ti bennünk, a fiúk dalát: Partok vagyunk, keserű tenger vagytok bennünk. S a víz habzó, kibomlott kontyán ragyogó holtakat ringat csengve és háborogván emlékezik az elcsöndesült szerelemre.

A picik közül Csizmazia Dóra ismét bizonyított. Persze az, hogy már ismerjük őt, kitűnő képességét, megnehezíti a dolgát, a meglepetés erejével már nem tud hatni, de mind Áprilyverse, (Vadlúd voltam), mind az Ágai Ágnes-vers igen jól sikerült. A másik nemrégen felfedezett pici, Miller Olivér az első versénél még a terem nagyságával, megilletődöttséggel bajlódott, a második versnél azonban kinyílt intellektusát, ügyes szünettechnikáját kitűnően kamatoztatta. Fantasztikusan érett lélek. Remek Szőke József Bence, aki a jól ismert sikerszámot (Kányádi Sándor: Elveszett követ) közvetítette meggyőzően, s példaszerűen természetes hanghordozással mondta el József Attila Egyszerű ez című versét. Na, itt földerengett valami abból a várt csodából, amire korábban utaltunk. A kamaszodók közül Újvári Bors Benedek bizonyított, kitűnő

42

versmondó

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL intellektuális képességével, egyre tökéletesebb beszédtechnikával, ami már veszélyesen közelít a modorossághoz; a humor felé is kirándulást tett, nem eredménytelenül (Orbán Ottó: A teremtés története). Vajda Alexandra nagy buzgalommal dolgozik, s ez meghozza az eredményt, prózai művekkel szerepelt, s nemsokára a kitűnő előadók sorába lép. Ismét meggyőző volt Horváth Marin, korábbi Kaleidoszkóp-díjas, érdekes példa arra, hogy milyen sok véletlennek kell öszszeállnia a figyelemre méltó szerepléshez. A kitűnő intelligenciájú fiatalember valami különös módon nem kapta el a szöveget (József Attila: Szeretők lázadása), nem ragadta meg a teljes anyagot, szétejtette és így az egységes látomás is széttört. Örkénye aztán már jobban sikerült, úgy tetszik, az a fajta humor inkább a világa, de tehetségének meg kellene birkóznia a másik oldallal is. Pál Péter szimpatikus tehetség, Ki kérdezett című prózája megint csak lényeges szöveg, a Varró Dániel-vers pedig kitűnő áttekintő és jó szerepformáló képességéről adott számot, különösen a Démon figurája volt meggyőző. Fontos az eltalált vers: Amikor Zalán Martin Orbán Ottó Koraközépkori freskóját mondta, fölfénylett a tartalom, s egyfajta összműködés keletkezett előadó és hallgató között. Itt mind a primer, mind a secunder sík egyaránt működött, sőt, azok számára is érhetővé tudta tenni a verset, akik talán élettapasztalatban azon a bizonyos második vagy szimbolikus síkon kevésbé járatosak. Produkciója örömteli pillanata volt a versenynek. Orbán Ottó MELYBEN BALASSI MÓDJÁN FOHÁSZKODIK Isten szabad ege, madarak serege, széljárta, tág fényesség legfényesebb nekem, aki nagy betegen az erkélyről nézek szét, röptében bemérve s szemmel kísérve egy-egy csapongó fecskét... Ifjúság, mi lehet e széles föld felett szebb dolog az ép testnél? Szándék és mozdulat együtt küzd és mulat, mint egy hiten két testvér, s te csak röpködsz, hinta, s könnyen haladsz, mintha vajba mártott kés lennél.

Későn lett szavam rád, levegős szabadság, amikor már rég nem vagy, ha fölkel is napod, sugárzó alakod, kívül süt csak, ott benn fagy; az idő nagy hamis, mint a szerelem is, legizzóbb, ha épp elhagy.

Most hívlak hát téged, szabd rám szemmértéked, megfizettem az árát: lappangó öregség, bujkáló betegség orgyilkos tőrként jár át tedd meg hát, hogy híved, fölfoghassam műved határtalan határát! Egy rossz kempingszékben ülve, mint az égben görgő felhőgomolyban, így beszéltem ahhoz, ki télre nyarat hoz, s nem tudni, ha van, hol van, mégis ott van minden sziromban és szívben, s minden halvány mosolyba.

Hasonlóan Csegöldi Lászlónéhoz, akinél a megélés, a közvetlen személyessé tett mondanivaló fényesítette föl a színpadot, s lett közérdekű a versmondása. Ő mondta többek között a Levegőt című verset, s egy régen elfeledett költő, Soós Zoltán, egykori SZOT-díjas is megszólalt általa, s szintén hitelessé tette a ritkán hallott szöveget. Bába Ildikó szép Nemes Nagy Ágnese (Istenről) most is megragadó üzenete volt a fesztiválnak: így gondolkodjunk fontos dolgokról, ilyen

versmondó

43

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL mélyen és magától értetődően. Rakovszkija is értékes versmondás volt (A trónfosztott), beszédében azonban van valami különös belső hadarás, érdemes erre figyelnie. Varga Ildikó erénye a személyesség, Levegőt-je is ilyen volt, s aztán szintén jó atmoszférát, drámai teret adott a Szabó T. Anna-versnek (Majdnem). Az impozáns megjelenés nem rossz ajánlólevél az előadó-művészethez, főleg második versét formálta meg jól Takács Petra, átjött a rivaldán, ahogy mondani szoktuk. Vannak olyan jó versmondók, akik sajnálatunkra időnként eltűnnek a pódiumról, de aztán visszajönnek, ebben a minőségében is örültünk dr. Peresztegi Anitának, aki szép Hervay Gizellát mondott (Levél helyett). Talán a visszatérés elfogódottsága lágyította meg szövegmondását, koncentráltabb jelenlét s valamely határozottabb tagolás még élvezetesebbé tehetné produkcióját. Barna László szintén az Orbán Ottó-reneszánsznak volt a részese, jól szólaltatta meg a Töredék című verset, a Határ Győző-vers már nehezebb szakmai feladatnak bizonyult. A vers- és prózamondók között 21 előadót különféle súlyú különdíjjal jutalmazott a zsűri. SZÓLTAK A MEGZENÉSÍTETT VERSEK A Kaleidoszkóp-bemutatkozások tágabb közönségrétegben is népszerű szakasza mindig a megzenésített versek bemutatóié. A színes zenei palettán, különféle formációk és zenei stílusok kerültek így egymás mellé, élvezetesebbé téve a bő kínálatot. Aki különösen is megragadta a közönség szívét, különdíjban, egy zenekar pedig Kaleidoszkóp-díjban részesült. A Szepsiben működő Gondola zenekar modern feldolgozású verszenét játszik. A műsor címét: „Hol egyszer még”, egy talán kevéssé ismert költő, Fövényi Sándor verséből kölcsönözték, akinek több műve is elhangzott a műsorban. A gitár mellett a kitűnő hangzású harmonika adja az együttes sajátos hangulatát. Az irodalmi anyag további nevei sem tartoznak a lerágott csont kategóriába, a halk lírájú Falu Tamás-versek vagy a középkorú Fenyvesi Ottó, akinek versei mint egykori lemezlovaséi különösen alkalmasak megzenésítésre. De hallottunk a Délvidékről származó fiatal költőtől és fordítótól, Orcsik Rolandtól is szép megzenésített verset. A budapesti Göncölszekér együttes Minden perc itthagy címmel mutatott be jó hangulatú verszenei koncertet. A mutatós műsorról a négy jókedvű zenész, Baló András Márton, Erdősi Péter, Balog Péter és Fekete Dániel gondoskodott. Az együttes eltérő, zeneileg változatos hangzásvilágot reprezentál, a dzsessz, a sanzon vagy a blues hagyományai formálják műsorukat, többféle hangszert is megszólaltatnak, és ezért a változatosságért a közönség méltán hálás. A költői anyag igen jó ízlésre vall, főleg mai költőket szólaltatnak meg, többek között Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos, Kiss Judit Ágnes, Jónás Tamás vagy Szabó T. Anna szerepel repertoárjukon. Pilinszky János VAN GOGH IMÁJA Csatavesztés a földeken. Honfoglalás a levegőben. Madarak, nap és megint madarak. Estére mi marad belőlem?

44

Estére csak a lámpasor, a sárga vályogfal ragyog, s a kert alól, a fákon át, mint gyertyasor, az ablakok;

hol én is laktam, s nem lakom, a ház, hol éltem, és nem élek, a tető, amely betakart. Istenem, betakartál régen.

versmondó

KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL Fontos misszió és kellemes zenei élmény együtt az Ostinato együttes Pécsről. Mint nevük mutatja, alkalmazzák az ostinatót, de azért szerencsére nem ismétlik zenei motívumaikat szakadatlanul, csak szükség esetén, ízléssel. Szakadatlanul magát a zenei cselekvést ismétlik, s így lehet, hogy évek óta működik az együttes, és újabb és újabb tagok képesek bekapcsolódni, örömmel művelni a zenét, s ezt a közönség jólesően nyugtázza. A pécsi Babits Mihály Gimnáziumban működő együttes műfaját a vezető Kopeczky Péter „crossover” formációnak nevezi. Az énekes leányok szép hanggal rendelkeznek, de az s, cs, sz hangzókon javítaniuk kellene, valamint jobban figyelniük a színpadi kiállásra. A megzenésített versanyag ízléses, sok kevéssé ismert szerzőt vonultat fel, ami külön is érdemük. Érdekes próbálkozás volt a Szabó Balázs Band Pilinszky-estje Széken és ágon címmel. Pilinszky még mindig divatos, de adekvát zenei megközelítése semmilyen zenei műfajban nem tartozik a könnyű dolgok közé. Persze a befogadón múlik, hogy ez a megközelítés lefedi-e a hallgató előzetes elvárását vagy saját Pilinszky-képét. A funkos, dzsesszes, elektronikus rock hangzás mellett egy klasszikus vonósnégyes is megszólalt, hogy Pilinszky világát a lehető legteljesebben megközelítsék. A közönség őszinte tapssal fogadta a produkciót, amelynek lelke Szabó Balázs, aki az etnofolk-rock formációk hagyományain teremti meg egyéni hangú koncertszámait, maga több hangszert megszólaltat és énekmondóként szólózik. Falcsik Mária ELEVEN KÉPEK 1. hogy féltem akkor! hogy a képek amiken játszunk-látszunk együtt megmerevednek mint a hulla elrepedeznek széjjelesnek de talán épp a félelemtől egyenként mindet odacsaptam: tessék! ott vagyunk! lásd! én látom! és elrepedtek s én üvöltve már törtem volna össze mindet de te eltetted őket bölcsen: ahová akkor zártad őket onnan zuhannak most szívemre

2. eleven képek nyílnak bennem nem félelmes beléjük nézni ott vagy ott vagyok játszunk látszunk élők vagyunk keserves-szépek zúgó zenében lezuhanva fájdalmasan mint hozzánk illik fekszik ott kettős félkaréjban testünk e két egymásba hulló harcosa más-más küzdelmeknek minden nedves kinn a november benn a szerelem és a könnyek sziszegnek még a villó fényű küszködő lángok: tűzközelben bújunk össze így reszketünk még ki-ki a maga hidegétől

Kaleidoszkóp-díjat kapott a Galántáról érkezett Kicsi Hang együttes. „Ki viszi át…?” címmel mutatták be műsorukat. Az énekes hölgy, Lantos Borbély Katalin és a gitáros-narrátor fiatalember, Menyhárt József az együttes vivő ereje (ketten alkották a korábbi formációt). Feszes kiállás, jó hangulatú jelenlét, tiszta hangzás, pontos intonáció, biztonságos és kellemes színpadi létezés, színes zenei világ. Bemutatójukon dobbal és szintetizátorral egészítették ki az együttest, és így tették izgalmasabbá, variábilisabbá a hangzást. A klasszikus megzenésítések, a vallomás erejű Ady (Föl-földobott kő), vagy a drámai Tiszta szívvel, és Nagy László örökszép verse, a Ki viszi át a szerelmet ihletett zenei feldolgozása mellett mai költők is megszólaltak előadásukban, különösen örültünk például annak, hogy megzenésítették Falcsik Mari verseit.

versmondó

45

KÖLTÉSZETI – VERSMONDÓ ESEMÉNYEK GYŐRFFY ÁRPÁD

QUASIMODO KÖLTŐVERSENY A híres olasz költő, Salvatore Quasimodo, 1961-ben járt Balatonfüreden. A Tagore sétányon – gyógyulásának emlékére – emlékfát ültetett, és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo nemzetközi költőversenyt és költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják. Quasimodo-díjazottak 2012. Emlékdíj: Tatár Sándor Különdíj: Gyukics Gábor és Neogrády Antal Tatár Sándor ANYÁMNAK - másik kései Tudtad, drága Anyám, hogy kit és mire hagysz itt, mikor leintetted a túlra vivő taxit? A lelkiismeret-kín, mondd csak, utolért? Vagy neveltem volna magamat én keményre, mit váltig takargattál, észrevéve – a nem gonosz is lakol mindenért. Nappalom bujkálás, és gyógyszer hozza álmom: teher, sőt átok ül e lankadt, kósza árnyon; ha szép szót lel, biztos, hogy hazudik: a mondhatatlant bűvészkedi szóvá, mije a rábízottból maradt, azt is szerteszórná (nem ezt ígérte valaha a huszadik…) Nem nyafogok, hisz most már késő; nevemmel terhes már a véső – ha ugyan állítanak sírkövet… Mit meg kell járnom még, az út, tán pár arasznyi – figyelmem lassan már csak arra tud tapadni, hogy onnan milyen hívás, hír jöhet.

46

versmondó

KÖLTÉSZETI – VERSMONDÓ ESEMÉNYEK ITÁLIA A BALATONNÁL A rendezvény a Nobel-díjas olasz költő emlékfájának megkoszorúzásával kezdődött a Tagore sétány parkjában. A megjelenteket köszöntő Gina Giannotti, a Budapesti Olasz Kultúrintézet új igazgatója elismerően szólt a szervezők két évtizeden át végzett munkájáról. Bejelentette, hogy jövőre a rendezvényt beillesztik az olasz kultúra magyarországi rendezvénysorozatába, az intézet részéről mindenféle támogatást megadnak, és aktívan részt vesznek az előkészítésben és a lebonyolításban. Szőcs Géza, a Magyar PEN Klub elnöke, a költőverseny 2000. évi különdíjasa azzal méltatta a rendezvénysorozatot, hogy az minden szeptemberben egy kis Itáliává teszi a várost. Miután dr. Bóka István és mások elhelyezték koszorúikat, az ünnepség az Anna Grand Hotel dísztermében folytatódott. A köszöntő beszédet mondó L. Simon László kultúráért felelős államtitkár szerint a Quasimodo költőverseny eddigi eredménye bizonyítja, hogy a feladat lehetetlensége ellenére is érdemes ilyen versenyt szervezni, mert új művek, új olvasók születhetnek segítségével, segít a kultúrák összekapcsolásában. A költőverseny megszületéséről az alapító Franco Cajani irodalomtörténész, költő beszélt, majd Bogyay Katalin, az UNESCO-közgyűlés elnöke és Maria Assunta Accili nagykövet méltatta a rendezvényt. A verseny idei eredményét Cserép László, a Quasimodo Közalapítvány titkára jelentette be. A dr. Szörényi László vezette zsűri Tatár Sándor Anyámnak című versét díjazta idén a Salvatore Quasimodo-emlékdíjjal. Különdíjat adtak Gyukics Gábornak Az elhatározás kezdete, illetve Neogrády Antalnak a Százados történet című verséért. A zsűri további 11 szerző versét oklevéllel ismerte el. Az évente mintegy 200 szerző 400 verséről nemzetközi zsűri dönt, amelynek idén Franco Cajani, Alessandro Quasimodo, dr. Széchényi Ágnes, dr. Szörényi László, dr. Madarász Imre és Péntek Imre volt a tagja. A három díjazott versről a zsűri egyes tagjai mondtak laudációt. A nagydíjas vers szerzőjét méltató Madarász Imre úgy vélte, hogy Tatár Sándor teljességgel egyedi hangú, összetéveszthetetlen egyéniségű lírikus, egyike a legeredetibb hangoknak a magyar lírában. A győztes verseket a Tempevölgy friss számában tették közzé

versmondó

47

KÖLTÉSZETI – VERSMONDÓ ESEMÉNYEK FARKAS MÁRIA

IV. „TÚL AZ ÓPERENCIÁS-TENGEREN” MESEMONDÓ VERSENY BENEDEK ELEK ÉS MÓRA FERENC EMLÉKÉRE 2012. SZEPTEMBER 28. „Magyar népmesét kell a gyermekek kezébe adni, mert az a magyar nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé.” (Benedek Elek) A Bartók Béla Megyei Művelődési Központ negyedik alkalommal hirdette meg a „Túl az Óperenciás-tengeren” mesemondó versenyt Benedek Elek és Móra Ferenc emlékére. A mesemondó verseny meghirdetésének az volt a célja, hogy „Minél több alkalmat biztosítsunk a mesekedvelő gyerekeknek, diákoknak és felnőtteknek a bemutatkozásra. A verseny meghirdetésével megkezdett hagyományunkat szeretnénk folytatni, így lehetőség nyílik a magyar népmesék népszerűsítésére, mesekincstárunk megőrzésére, a közösségteremtő élmények visszaadására.” Móra Ferenc (1879-1934.) kiskunfélegyházi szűcs fia volt. Az elmúlt évtizedekben aligha nőtt fel olyan gyermek hazánkban, aki ne ismerkedett volna meg a hatrongyosi kakasokkal, a kéményseprő zsiráfokkal, a csókai csókával, a bolondos csicseriekkel, az író összegyűjtött és megannyi címen, számban kiadott meséivel. Benedek Elek (1859-1929.) Székelyföldön született, Kisbaconban. Ő volt az első író, aki mint országgyűlési képviselő a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta. Meseíróként a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. A zsűri tagjai voltak: Bodó Veronika, Radnóti- és Magiszter-díjas versmondó Enzsöl Péterné, Magiszter-díjas versmondó A DÍJAZOTTAK ÉS A FELKÉSZÍTŐK NÉVSORA: ALSÓ TAGOZAT: I. helyezett: Eőry Eszter – Mikrotérségi ÁMK Általános Iskola, Beled Felkészítő: Balogh Zsuzsanna Farkas Ádám – Általános Iskola, Sopronhorpács Felkészítő: Joó Zsuzsanna Velner Hanna – Mikrotérségi ÁMK Általános Iskola, Beled II. helyezett: Németh Csanád György – Dunaszegi Körzeti Általános Iskola, Dunaszeg Felkészítő: Tamásné Ördög Szilvia

48

versmondó

KÖLTÉSZETI – VERSMONDÓ ESEMÉNYEK III. helyezett: Léb Gergő – Petőfi Sándor ÁMK, Győr-Ménfőcsanak Felkészítő: Lébné Horváth Zsuzsanna Németh Liliána – Általános Iskola, Zsira Felkészítő: Orbán György FELSŐ TAGOZAT: I. helyezett: Kéri Kamilla – Audi Hungária Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Győr Felkészítő: Horváth Helga Léb Eszter – Petőfi Sándor ÁMK, Győr-Ménfőcsanak Felkészítő: Lébné Horváth Zsuzsanna Mátyus Boglárka Gabriella – Kimle-Ásványráró Közoktatási Intézménye, Ásványráró Felkészítő: Banyár Károlyné II. helyezett: Beke Sára Lilla – Kimle-Ásványráró Közoktatási Intézménye, Ásványráró Felkészítő: Banyár Károlyné, Bekéné Gyurics Tímea Nemes Boglárka – II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Győrújbarát Felkészítő: Horváthné V. Balázs Gyöngyvér III. helyezett: Gosztom Dalma - Általános Iskola, Sopronhorpács Felkészítő: Sodicsné Horváth Gyöngyi FELNŐTT KATEGÓRIA: I. helyezett: Orbán György – Zsira

ORBÁN GYÖRGY tanító

EGYÜTT MESÉLNI EL A SZÉPET, A JÓT Pedagógusként kénytelen vagyok érzékelni, de irodalomszerető emberként önkéntelenül is elgondolkodom sokszor, mennyire mostohagyermeke kis hazánknak az irodalom, a vers- és prózamondás, az ebbe az irányba való hajlandóság. Pedig ha körültekintünk, összességében gazdag választék kínálkozik ezen a téren. Se szeri, se száma a különböző versenyeknek, az irodalom internetes megjelenésének. Csak valahogy mégis eltörpül a megaprogramok sikerhajhászó szentimentalizmusában. Mit tehetek én mint falusi tanító ebben a faktor-mámorban fürdő vaklármában, amikor a támogatások egyáltalán nem vagy méltatlan irányba vándorolnak méltatlan kezek által? Azt hiszem, nem sokat, ugyanakkor sokat is. Magvakat hinthetek el a különböző gyermek-talajokba, s reménykedhetek, hogy valamennyi ezekből kicsírázik, netán szárba szökken, ne adjisten elterebélyesedik.

versmondó

49

KÖLTÉSZETI – VERSMONDÓ ESEMÉNYEK Egyik magvetésem meghozta eredményét, amikor egy 3. osztályos tanítványomat rávettem – mivel tehetségesnek tartottam – egy mesemondó versenyen való indulásra. Ez a „rábeszélés” igazából úgy történt, hogy „ha te indulsz, én is indulok”. Ugyanis olyan mesemondó versenyről szereztem tudomást, amelyen felnőttek is részt vehettek. A győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központ hirdette meg idén negyedszer a „Túl az Óperenciás-tengeren” című mesenapot. Rögtön tanítványomra – hadd nevezzem már meg: Németh Liliánára – gondoltam. Ő már első osztályban szépen olvasott, s a későbbiekben is túlszárnyalta osztálytársait olvasástechnikában, de amikor első áldozóként a zsirai templomban hallottam tőle a szentlecke felolvasását, szinte elolvadtam örömömben. Egyébként kipróbáltam őt, hogyan tud felolvasni idegen szöveget. Csak annyit mondhatok: ha felsős lesz, szeretném felkészíteni a Kazinczy-versenyre. Mondanom sem kell, a Sopronhorpácson megrendezett elődöntőn jól szerepeltünk: mindketten bejutottunk a döntőbe. Milyen büszke voltam rá! Egész nyáron készültünk, sokszor elmentem hozzá, hogy meghallgassam, tanácsaimmal ellássam, s munkám gyümölcse beérett. Köszönhető persze az ő fogékonyságának is. A magam sikerének csak azért örültem, hogy vele mehettem Győrbe. Kedves olvasóim találgathatnak: vajon ő mit érzett? Magamról annyit: sok versenyen vettem már részt, azonban főleg verseket szerettem mondani. Úgyhogy most a prózamondás egy kissé új volt számomra, egyébként lassabban is megy a fejembe. De megtaláltam Móra Ferenc írását a péceli szúnyogokról, és igaz, hogy egész nyáron kellett tanulnom, de első olvasatra megfogott magának ez a kedves kis szöveg. Már a sopronhorpácsi területi válogatón elszomorodtam kicsit, bár volt egy megérzésem: a felnőtt kategóriában egyedül mérettettem meg. Persze így is élvezet volt a kicsikkel és a kicsit nagyobbakkal egy dobogóra állni. A szervezésben segítő igazgatónő megjegyezte: minden héten el kellene mennem hozzájuk egy mesét mondani. Jólesett. Milyen jó lenne egy helyi rádió- vagy tévécsatorna, ahol elmondhatnék másod- vagy harmad-, esetleg többedmagammal egy-egy irodalmi alkotást a környéken lakó embereknek! Amikor Győrben megjelentem tanítványommal – ahova a kislányt és engem elkísértek, illetve elvittek szülei, nagyszülei, nagynénje, testvére, az egész családja –, újra csak azt kellett tapasztalnom, hogy kategóriámban magamra maradtam. Itt már az izgalom is több volt bennem, nem is sikeredett mesemondásom úgy, ahogy szerettem volna, mindenesetre a zsűri „győztesnek” hozott ki. Ami viszont a legnagyobb örömet okozta, hogy tanítványom 3. helyezést ért el. Tehát munkám gyümölcse nemhogy beérett, ott aranylik szívem dobogóján. Tudását tovább kell csiszolnom, fellobbant érdeklődését tovább ápolnom, s kísérnem egy olyan úton, amely végeredményben a szépséghez, az eltörölhetetlen jóhoz vezet. Amikor átvettem Bodó Veronikától, a zsűri elnökétől az elismerést, néhány keresetlen szóval odafordultam a jelen lévő felnőttekhez, felkészítő pedagógusokhoz vagy szülőkhöz: arra buzdítottam őket, ha már úgyis foglalkoznak a gyermekekkel, a nekik szánt szép irodalmi szövegekkel, próbálják ki a dobogót maguk is. Micsoda katarzis, amikor szinte „tömegessé” válik, amit én tettem! Már most készülök lélekben és fizikailag is a jövőre, hogy találkozzunk jövőre is. Remélem, lesznek kisebb-nagyobb társaim az úton, akikkel együtt mesélhetünk az emberi szépségről, az emberi jóságról, az emberi tisztaságról.

50

versmondó

KÖLTÉSZETI – VERSMONDÓ ESEMÉNYEK

KORMOS ISTVÁN EMLÉKTÁBLÁJÁNÁL MOSONSZENTMIKLÓSON 2012. NOVEMBER 10-ÉN Szívszorító érzés Kormos Istvánra emlékezni, különösképpen olyan embernek, aki személyesen is ismerte, s talán – nyugodtan mondhatom – barátságát is élvezhette. Magam ezek közé tartozónak vallhatom, aki nemcsak tanúja voltam a gyerekkora utáni első szigetközi „császkálásainak”, hanem Sárosy Lajos igazgató úrral együtt első kézből érzékelhettem azokat a katartikus élményeket, amelyeket a gyermekkor évtizedek óta nem látott emlékei fakasztottak a költőben. Mert hát egy lelkiismeret-furdalás okozta gátat kellett lerombolnia magában Kormos Istvánnak, amiért olyan sokáig nem látogatott haza a versei legtöbbjének alapélményéül szolgáló szülőföldjére. Óriási lelki megtisztulást okozott neki az első hazalátogatás, amelynek következményeként ígéretet tett arra, hogy ezután rendszeresen jár haza. Olyannyira eleget tett ígéretének, hogy ezt követően nemcsak a szűkebb szülőföld lett látogatásainak célpontja, hanem felelősséget érezvén a tágabb szülőföld irodalmi élete iránt, mentorálta az akkoriban szárnyaikat bontogató győri költők irodalmi próbálkozásait, sőt, miként azt a tegnapi Győri könyvszalon megnyitóján Kalász Márton megemlítette, a legjelesebb honi költőinket is városunkba, megyénkbe vonzotta. Az azóta ismertté vált megyei költők; Villányi László, Kerék Imre, Pátkai Tivadar, Borbély János, hogy csak néhányukat említsem, irodalmi sikereikkel igazolták, nem pazarolta talentumát a költő ezen a területen sem. De hát ki is volt valójában Kormos István? A kérdés talán költői, hiszen mi, a jelenlévők, akik ismerjük életútját, irodalmi munkásságát, tudjuk a választ. De vajon tudjuk-e, hogy mit jelentett pályatársai körében Kormos István ismertsége, elismertsége, barátsága? A választ erre a kérdésre a Radnóti Irodalmi Társaság által megjelentetett Örvénylő szívű vándor című kötet adja meg, amelynek 330 oldalán több mint 100 magyar költő emlékezik meg Kormos Istvánról szebbnél szebb versekben, prózai alkotásokban. Vagyis Magyarország szinte minden jegyzett irodalmi alkotójával volt szakmai és emberi kapcsolata, s a pályatársak csak felsőfokban emlékeznek a költő irodalmi munkásságáról, emberi tulajdonságairól, humoráról, barátságáról, no és engesztelhetetlen szomorúsággal: haláláról. Kormos István ESŐ… Jókedvükben az angyalok Fölborítottak egy kannát S lila mennyből leskelődtek: Csurog-e nyakukba eső?… Pillés lábbal ugrándoztak, Hulló csöppek port verdestek, Hallgatták a háztetőkre Füstölgő víz muzsikáját… De Szent Péter rájuk dörrent: Megszeppent a sok kis kócos, A tócsákra sóhajt fújtak – S szivárványt húztak az égre…

versmondó

51

KÖLTÉSZETI – VERSMONDÓ ESEMÉNYEK S vajon miként értékeli őt az irodalmi kánon? Egyik meghatározó személyisége, Lator László ekképpen: „Ha majd az utókor filológusa meg akarja rajzolni Kormos István életútját, a verseihez kell fordulnia. Mert Kormos István önéletrajzi költő. Lírájának állandó csillagai ott fénylenek, hunyorognak gyermekkora egén. Noha fiatalon elkerült a Szigetközből, a falusi gyerekkor sötéten ködlő, sejtelmesen szivárványló anyagával valamiképpen mindig jelen van a verseiben. Mintha a költészete erre a hol fehéren, hol feketén fénylő alapra rajzolódna.” Lator László szavaira rímel jelen korunk egyik legjelentősebb irodalomtörténésze, Vasy Géza értékelése is, aki szintén a költő gyermekkorát emeli ki mint a munkásságát meghatározó körülményt: „A gyermekkor leggyakrabban megidézett emléke a karácsonyi ünnepkör; Jézus születése, a betlehemezés, a Háromkirályok eljövetele. A Kisjézus szerep miatt oly könnyű a versekben is az azonosulás, ezért tud a gyerek a mezőn „jézusfejlehajtva” kocogni a kisborjúval. Számára Jézus elsősorban a gyermek, ezért képes minden gyermekben meglátni a jézusi jegyeket, amiként a fenyőfában a karácsonyfát, a szamárban is a szent történet állatát. A gyermekkor fő színtere; a vízpart, a rét, a majorság a Szigetközben, a ház Erzsébeten. Növények, állatok népesítik be olykor legendásan-csodásan a réteket. Szinte csak jó emberek veszik körül a gyereket: a nagymama, a keresztanya, a paraszt öregasszony... summáslányok, cigánykölykök, lánypajtások, köztük Mézes Annus.” Kormos István nem volt termékeny költő. Egyszer úgy nyilatkozott, hogy azért nem ír, mert József Attila már mindent megírt, ami fontos. Máskor viszont – s ez lelki vívódásait jelzi – azt mondja egy rádiónyilatkozatában, hogy „Vannak költők, akik sokaknak tudnak fontosat mondani: Petőfi vagy József Attila, de más fajtájú költőknek is ugyanolyan létjogosultságuk van a költészeten belül. Tudom, furcsa kérdés, de megkérdezem; mi a költészet haszna? Azt tudom, hogy egy vízcsapnak mi a haszna... de a költészet haszna nem ilyen kimutatható hatású. Talán később, esetleg tíz év múlva hat egy vers az olvasójában. Talán soha. Elfelejthetik. De az ember szellemisége, befogadóképessége is kell ahhoz, hogy felfogja a költészetet, hogy azonosulni tudjon azzal, aki írta a verset.” Örök dilemma tehát, hogy a költő ír-e rossz verset, vagy az olvasó képtelen azonosulni a költővel, mert nem érzi, érti, gondolatait. Kormos István azon költők egyike, akiknek írásai sokak szívéhez, értelméhez jutnak el és az olvasó lelkének épülésére szolgálnak. Különösen a gyermekek lelkét gazdagítják Vackor, Zöldbajusz Marci, Világszép Lionella csodálatos történetei, de a Dülöngélünk, a Szegény Yorick, vagy az N. N. bolyongásai című kötetekben a felnőtt befogadó számára is katartikus élményt képes nyújtani. S beleborzong az ember, ha arra gondol, hogy még mennyi gyönyörűséggel tudott volna meglepni bennünket, ha a tragikusan korai halál el nem ragadja közülünk. Így halálának 35. évfordulóján nem marad más számunkra, mint az emlékezés és a köszönet. Tegye meg ezt most velünk együtt volt felesége, Rab Zsuzsa, Kereszt című versével: Rab Zsuzsa KERESZT Szerettelek Aztán eleresztettelek Telefonfüzetemben a neved Föld-szobába eresztenek Neved mellé fejfát írok: keresztedet

52

Most már el nem eresztelek Különös kereszt a tied Nem tudni, ráfeszítve vagyok-e, vagy én viszem a vállamon, enyészetlen keresztemet.

versmondó

KÖLTÉSZETI – VERSMONDÓ ESEMÉNYEK

FELHÍVÁS A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Magyar Írószövetség, a Magyar Versmondók Egyesülete, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, a József Attila Megyei Könyvtár, az Agora Nonprofit Kft. meghirdeti a X. JÓZSEF ATTILA ORSZÁGOS VERS-, ÉNEKELTVERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYT

„én nem csalódom – minden szervem óra, mely csillagokhoz igazítva jár” (József Attila) A benevezés feltételei: 1.

A versenyre amatőr vers- és prózamondók, verséneklők jelentkezését várjuk, akik betöltötték 14. életévüket, és befejezték tanulmányaik nyolcadik évfolyamát. 2. A jelentkezők hat verssel, megzenésített verssel vagy prózai művel nevezhetnek be az alábbiak szerint: – három JÓZSEF ATTILA-vers vagy prózai mű – két vers vagy prózai mű a száz éve született WEÖRES SÁNDOR életművéből – egy vers vagy prózai mű MA ÉLŐ KÖLTŐK, ÍRÓK műveiből (magyar eredeti vagy fordítás egyaránt lehet) Az egyenletesebb elbírálás érdekében kérjük az énekelt vers kategóriába jelentkezőket, hogy valamennyi nevezett mű énekelt vers legyen. A verseny rendezői örömmel fogadják az új megzenésített versek előadását!

versmondó

53

KÖLTÉSZETI – VERSMONDÓ ESEMÉNYEK 3.

A versenyzők más országos versenyen helyezést elért produkcióikkal nem nevezhetnek be. A felkészüléshez a József Attila Megyei Könyvtár ajánlja figyelmükbe: a Verselemzések válogatott bibliográfiájá-t (http://vers.jamk.hu/)

A X. József Attila országos vers-, énekeltvers- és prózamondó verseny lebonyolítása: A verseny felmenő rendszerű. A városi, megyei válogatókat – saját döntésük alapján – a felhíváshoz társuló művelődési intézmények szervezik. (A jelentkezéseket az MMIKL gyűjti, majd továbbítja a társult intézményeknek! Az elődöntők pontos információit a helyi szervezők küldik el a versenyzőknek.) A megyékből átlagosan 2-2 főt, Budapestről 6 főt várunk a döntőre. A szomszédos országok magyar anyanyelvű versmondóinak továbbjutását, benevezését 1-5 főig várjuk, határon túli csatlakozó intézmények, szervezetek esetén ott is szerveződnek elődöntők. Az országos döntőn a zsűri minden versenyzőtől három produkciót hallgat meg. Az egyes produkciók ideje lehetőleg ne haladja meg az 5 percet! Az előválogatásokon a megadott versekből kettőt kér a zsűri. Benevezési lap a megadott címen kérhető (1011 Budapest, Corvin tér 8.), vagy letölthető a Magyar Versmondók Egyesülete honlapjáról: www.vers.hu Kérjük, hogy a jelentkezési lapokat 2013. január 15-ig küldjék be. Az országos döntő időpontja: 2013. április 11-12-13. Helyszíne: Tatabánya – A Vértes Agorája Rendező: Agora Nonprofit Kft. Az országos döntőbe jutott versenyzők benevezési díja előreláthatóan: 3 000 Ft, amely összeget a küldő intézmények is átvállalhatják, s amely összeg az elnyert támogatások függvényében csökkenhet. A benevezési díj befizetési módjáról a későbbiekben adunk tájékoztatást. Kérjük, hogy a benevezési lapokat az alábbi címre szíveskedjenek elküldeni: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 1011 Budapest, Corvin tér 8., vagy az alább megadott e-mail címek valamelyikére. Bővebb információ: Tóth Zsóka, tel.: 06-30/606-8366; e-mail: [email protected]; Kiss László, tel.: 06-30/9223-573; e-mail: [email protected] Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata és a rendezőszervek nagy szeretettel hívjákvárják a versmondókat, hogy a 2013-as költészet napját és József Attila születésnapját méltó körülmények között, együtt ünnepeljék meg! Tatabánya – Budapest, 2012. április A rendezők

54

versmondó

VERSKÉPEK GYULAI ORSOLYA ZÓRA

PORPÁCZY ZOLTÁN TERVEZŐGRAFIKUS A Nyíregyházán megrendezett 14. nemzetközi Kaleidoszkóp VersFesztiválon az élőszó lépett reflektorfénybe, de legalább ugyanennyire fontos kísérőelemként szerepelt a belső monológ is. A fesztiválon részt vevő klasszikus és kortárs szerzők párbeszéde autentikus eszmecserét, kísérleti előadó-művészetet teremtett. A fesztivál alapgondolata szerint a hagyományos, megszokott értelmezéseken túl egyéni, formabontó alkotásokra összpontosított, aminek során izgalmas és friss lendülettel tarkított, színművekké szélesedett fellépésekre került sor. Ebbe a formabontó törekvésbe épült be Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus Ikerablak című grafikai kiállítása, amelynek minden darabja a fesztiválra készült. Az alkotó számos fesztiválon megfordult már. Művészetén keresztül szeretne olyan alkotásokkal a közönség elé lépni, amelyek alapján nem lehet egyértelmű irányzathoz kapcsolni, vagy konvencionális minőségekkel felruházni. A kiállítás szó szerinti értelmében vett alapkoncepcióját a párhuzamos szövegekben rejlő kohézióban és a képi motívumkincsben jelentkező idézőjel keretmotívumában érhetjük tetten. Mindemellett fontos kiemelni, hogy a cél nem a tudatos komponálás volt, sokkal inkább a szabad asszociáció jelenti a művek megközelítési kulcsát. A kiállításon szereplő cím nélküli alkotások mellőzik a téma szerinti csoportosítást. Kép és szó zenei darabként való ötvöződése teremti meg a kontextusok hálójának heterogén világát. A kiállítási anyag nem csupán illusztráció, ennél jóval több. A spontán rögtönzésként életre hívott képversek számos esetben nem feltétlenül reagálnak az alkotásokon megjelenő versidézetekre. Ez a fajta alkotási metódus már a szürrealizmusban elterjedt automatizmusban is a spontaneitást választotta eszközéül. Az Ikerablak nem pusztán párhuzamokat szólít meg. A számtalan egyidejű dimenzióban megszűnik a tér-idő hagyományos kontinuitása, lineáris értelmezése. A költészet és képzőművészet évezredekkel ezelőttre visszanyúló vitái, hasonlatai sétálnak be egy nyitva felejtett kapun keresztül. Kortárs és klasszikus költők gondolatai képversekké komponálva teremtenek vízszintes és függőleges értelmezési síkokat. A párhuzamokban látható hasonló megfogalmazásokon túli azonosságoktól eltekinteni nem lehet. Két művészeti ág próbálkozása a megértésre, két különböző visszhang, mely közös talajról fakad, útja során többször találkozik, különválik, majd a végtelenben újra összeforr. Ez a tárház nyújt befogadó menedéket a művészetek számára, ahol a különféle minőségek általános egésszé olvadnak össze. A fesztiválon három szekcióban indult költőtalálkozás (halálozási évfordulós klasszikusok, születési évfordulós klasszikusok, kortársak). E három szekció mindegyikének képviselői helyet kaptak a kiállított műveken. Az alkotásokon megjelenő párbeszéd öntudatlan reflexióként egy költészeten kívüli, ám sok hasonlóságot magában hordozó alkotóművészet, mely a grafika nyelvén szólal meg. A szimbolikus tükör eme két oldaláról érkező, szavakat összefogó kép aszimmetrikus diszharmóniával teremt szimmetriát. A kiválasztott idézetek és a hozzájuk társuló képek újabb és újabb közös alkotásba torkollnak, hiszen egymást átjárva mindenki számára ismerős, általános igazságokat közvetítenek. Az egyszerűség nyelvén kommentált élethelyzetek szókimondó naturalizmusa, színes avagy fekete-fehér tónusa pillanatnyi ihletésként került megformálásra. A grafikák könnyedségét az teszi felejthetetlenné, hogy minden egyes pillanatban, érzelmi állapotban képesek újabb kontextusba helyeződni. Így képeznek hidat múlt, jelen és jövő között, amit egyetlen pillanatba sűrítve bármikor felülírhat egy befogadói megközelítés. Ebben a párbeszédben mindannyian megszólítottak vagyunk, amire válaszolhatunk, ha akarunk – ahogy Bella István mondaná: „Visszhang vagyok, csak akkor szólok vissza, ha megszólítotok…”

versmondó

55

Támogatóink:

Kiadja a Magyar Versmondók Egyesülete megbízásából a

KulturA(L)RT Bt. A szerkesztőség címe: 1011 Budapest, Corvin tér 8. Elektronikus cím: [email protected] Honlap: www.vers.hu • www.versmondo.hu www.versradio.hu • www.versfesztival.hu Szerkeszti: MVE kabinetje Főszerkesztő: Kiss László Telefon: 06 30 9223 573 Készült a Gazdász-Elasztik Kft. nyomdájában Felelős vezető: Vesza József ISSN 1217 – 3282 Ára: 800 Ft Előfizetési díj: 3200 Ft Megjelenik évente négy alkalommal Az egyes számok megvásárolhatók az Írók Könyvesboltjában Budapest VI., Andrássy út 45.

Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Üzleti Ügyfelek Üzletág, Központi Előfizetési és Árumenedzsment Csoport 1900 Budapest Előfizethető az ország bármely postáján, valamint a hírlapot kézbesítőknél. E-mailen: [email protected] További információ: 06-80/444-444