VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYSZABÁLYZAT II. bajai „Ki mit tud” 2015. A rendezvény célja: Szeretnénk erősíteni a térségünkben élő fiatalok közötti együttműködést, és a tehetségek kibontakozását. A programmal a 10 és 25 év közötti korosztályt célozzuk meg, számukra kívánunk bemutatkozási lehetőséget biztosítani. A tavalyi sikereken felbuzdulva ismét szeretnénk megrendezni az eseményt, mely reményeink szerint évente újra és újra lehetőséget biztosít azon tehetséges fiataloknak, akiknek ezen kívül egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán nyílik alkalma megmutatkozni szélesebb közönség előtt. Bízunk benne, hogy a II. bajai „Ki mit tud” idén is eléri célját és ismét megcsillanthatják magukat a térségben élő csiszolatlan gyémántjaink. KATEGÓRIÁK I. Vokális zene (ének) 1. népdal, műdal, opera 2. pop, rock, jazz 3. sanzon, táncdal, operett, musical Részt vehetnek: szólisták, duók, triók, csoportok. Műsoridő: maximum 5 perc
II. Hangszeres zene
1. klasszikus zene 2. népzene, folkmuzsika, históriás dallamok 3. jazz 4. tánc-, pop-, rockzene Részt vehetnek: szólisták, együttesek.
Műsoridő: maximum 5 perc III.. Vers-, próza-, mesemondás Részt vehetnek: egyéni előadók. Műsoridő: maximum 4 perc IV. Néptánc Részt vehetnek: szólisták, párosok, 3-24 tagú együttesek. Műsoridő: maximum 3 perc, együtteseknél 6 perc V. Klasszikus és modern színpadi tánc Balett, dzsessz balett, sztepp, akrobatikus tánc, diszkó-, break- és raptánc, electric boogie, formációs tánc stb. Részt vehetnek: szólisták, duók, kiscsoportok (3-7 fő), nagycsoportok (8-12 fő), formáció (13 fő-) Műsoridő: maximum 3 perc, együtteseknél 6 perc VI. Egyéb 1. cirkuszi és varietészámok 2. paródiák 3. pantomim, bábjáték, vásári komédia stb. Részt vehetnek: szólisták, kisegyüttesek. Maximális létszám: 6 fő. Műsoridő: maximum 5 perc
I. Részvételi feltételek: I.1. A Versenyben kizárólag az vehet részt, aki az alábbi együttes feltételeknek megfelel (a továbbiakban: Versenyző): a) a www.baja.hu oldalon található, kitöltött jelentkezési lapot és hozzájáruló nyilatkozatot, valamint 1 db, egy évnél nem régebbi fotót a jelentkezési határidőn belül eljuttatja a Szervezőhöz személyesen (6500 Baja, Széchenyi u. 4-6.),
b) minden olyan fiatal, aki 2015. december 31-éig betölti 10. és nem töltötte be 26. életévét, aki Baján és térségében él vagy itt dolgozik vagy tanul.
c) elfogadja jelen, a www.baja.hu weboldalon található versenyszabályzatot. I.2. A Versenyző a jelentkezés benyújtásakor köteles a valóságnak megfelelő adatokat megadni. A valótlan adatszolgáltatás a jelentkezés érvénytelenségét és a Versenyből történő automatikus, előzetes értesítés nélküli kizárást vonja maga után. II. A Verseny részletei: II.1. Jelentkezés kezdete: 2015. február 16. Jelentkezési határidő: 2015. március 13. 21 óra A jelentkezéseknek a fenti két időpont között (a határnapokat is beleértve) kell beérkezniük a megadott címre. A 2015. március 13. napját követően beérkezett jelentkezések nem érvényesek, így a Verseny további részében nem vesznek részt, azokat a Szervező megsemmisíti. II.2 A verseny tervezetten három fordulóból áll, és 2015. május 02.-ig tart. II.2.1. A verseny három fordulójából az első kettő zárt előválogató, de a Bajai Televízió felvételt készíthet róla. Az utolsó forduló nyilvános és egyben a gálaest is, ahol kiderül a nyertes személye. Ide csak a zsűri által beválogatott produkciók kerülhetnek be. Az elődöntők tervezett időpontjai: március 27-28 és április 10-11. A Versenyzőket a Szervező a jelentkezési lapon megadott elérhetőségek valamelyikén értesíti arról, hogy meghallgatásukra mely időpontban kerül sor. A válogatón a jelentkezési lapon megjelölt művet kell előadni. A Szervező a válogatókat követően, 2015. április 11. után, a www.baja.hu oldalon teszi közzé a döntőbe jutott versenyzők nevét. II.2.2. A döntőre 2015. május 02.-án szombaton kerül sor. A Versenyzők produkciójának elhangzását követően a zsűri zárt körben értékel, majd bejelenti az eredményt. II.3. A verseny helyszíne: Belvárosi Közösségi Ház, 6500 Baja, Széchenyi u. 4-6. II.4. A versenyre jelentkezhetnek szólisták, kiscsoportok, nagycsoportok, együttesek. Csoportok esetén átlagéletkort számítunk, melynek 10-25 év közé kell esnie. Duók, 3-7 fős csoportok esetén
1 fő kora eshet a korhatáron kívül, 8 fő feletti csoportoknál maximum 2 fő kora lehet korhatáron kívül.
II.5. Nem vehetnek részt a vetélkedőn hivatásos művészek, valamint egy versenyző csak egy műsorszámmal jelentkezhet.
II.6. A Versenyzők értékelését 4 tagú zsűri végzi. A Szervező fenntartja a jogot a zsűri összetételének megváltoztatására, létszámának megemelésére. II.7. A Versenyből kiesik, aki(t): a) a Szervező megítélése szerint versenyzésre alkalmatlan állapotban vagy a Versenyhez méltatlan öltözékben történő megjelenése miatt a Szervező kizár; b) a Szervező a bármely fordulóban tanúsított tűrhetetlen magatartása – így különösen más Versenyzőkkel szemben tanúsított sértő, durva, trágár megnyilvánulása – és annak felszólítás ellenére történő folytatása miatt kizár; c) a Szervező az I.2. pontban meghatározott okból, a jelentkezéskor történt hiányos adatok megadása miatt, illetőleg személyes adatai törlésének kérése, vagy a hozzájáruló nyilatkozat visszavonása miatt kizár. III. A Verseny általános szabályai: III.1. A Versenyre kizárólag a Versenyző jelentkezhet, saját nevében. Ez alól kivételt képez a kiskorú Versenyző, akinek jelentkezési lapja csak a törvényes képviselő hozzájáruló nyilatkozatával együtt érvényes. III.2. A Szervező fenntartja magának a jogot, hogy az egyes fordulókat más időpontban tartsa meg, illetve, annak tervezett helyszínét adott esetben módosítsa. III.3. A Szervező fenntartja magának a jogot, hogy döntése szerint a döntőbe bejutott, ám azon bármilyen okból indulni nem tudó (pl. kizárás, betegség stb.) Versenyző helyett a zsűri választása alapján az adott fordulót megelőző fordulóban kiesett másik Versenyzőt visszahívjon.
III.4. A Versenyben nem vehetnek részt a Baja Marketing Kft. alkalmazottai, és e személyek Ptk. 685.§ b. pontjában meghatározott közeli hozzátartozói. Valamint a 2014. évi I.bajai „Ki Mit Tud?” –on, helyezést elért versenyzők. III.5. A jelentkezés hiányossága/hibája (pl. pontatlan cím megadás, névelírás, stb.) miatt felmerült károkkal kapcsolatban a Szervező semmilyen felelősséget nem vállal. III.6. A Versenyző – illetve kiskorú esetén törvényes képviselője – jelentkezésével, mint ráutaló magatartással kijelenti, hogy a jelen versenyszabályzatot elolvasta, megértette és elfogadta, így az abban foglaltakat magára nézve kötelező érvényűnek tekinti. A zsűri tagjai: Pencz Józsefné – drámapedagógus, A Danubia Alapfokú Művészeti Iskola, igazgatóhelyettese Makkai Gézáné - Ének – zene tanár, Németh László díjas karnagy Zámbó Petra – színházi táncművész, a 2014. évi I. bajai „Ki Mit Tud?” győztese Kis Zoltán – néptáncos, táncpedagógus További tudnivalók: A jelentkezők létszámától függően (minimum 3 jelentkező) kerülnek a különböző kategóriacsoportok megrendezésre, melyről a résztvevőket e-mail, telefon értesítjük. Amennyiben a produkciót nem élőzene kíséri, kérjük a fellépést kísérő zenei anyagot a fellépést megelőzően a technikus részére átadni kizárólag audio CD formátumban. A helyezettek oklevélben és ajándékban, a résztvevők emléklapban részesülnek. A döntőbe jutott versenyzők fellépési lehetőséget kapnak továbbá a Baja Marketing Kft. által szervezett rendezvényeken. További információ és jelentkezés: Pálfi Mária +3620/367-6315 B. Szabó Orsolya +3620/349-1210