11. fejezet
Isabelle egész héten nem akart kimozdulni a szobájából és szinte enni is alig evett valamit. Francois is észrevette lány bezárkózottságát és kevés étkezését, de nem tulajdonított neki nagyobb aggodalmat. Tudta, hogy Grégori egész héten nincs a városban és gondolta, hogy ezért ilyen szomorú. Nem is sejtette, hogy a lány beteg lehet.
Isabelle rosszabbul érezte magát, mint eddig valahány alkalommal, kedvetlen és ideges volt. Nem ezt érdemelte az élettől, annyit küzdött a boldogságért, a jobb létért. Évekbe telt, mire elérte az álmait, maga mögött hagyhatta anyagilag szegényes életet és olyan sikereket arathatott, amilyenre mindig is vágyott. Isten büntetésének fogta fel a borzalmat, ami vele történt. Kihasználta a férfiakat és az Úr ott fogta meg, ahol a legjobban fájt neki. Csalódott minden csodában, elvesztette önbizalmát és már csak a halálra vágyott. Édesanyja után akart menni és minél hamarabb elhagyni ezt az életet, amelynek ilyen megalázó módon kell véget érnie. Ha jobban vigyázott volna magára, ha erkölcsös életet él, akkor még most is egészséges lenne és boldogan élne Grégorival. Grégori. Akárhányszor eszébe jutott a férfi sírógörcs kapta el és azt kívánta, bár sose találkozott volna vele. Reménykedett a jövőben, hogy együtt lesznek. Szerette a férfit, pedig mindig ügyelt, hogy ne szeressen bele senkibe sem, de ő más volt. Első perctől fogva bizsergette, és az együtt töltött órák csak erősebbé tették érzelmeit, kötődött hozzá. Maga elől nem titkolta, hogy ábrándozott az esküvőjükről, pedig csacskaságnak gondolta. Utoljára kislány korában jutott eszébe a menyegző gondolata. Grégorival pár hónapja ismerik egymást, de kész lenne feladni érte függetlenségét. A férfi érzéseiben nem volt biztos, de azt érezte, hogy ő is vonzódik hozzá és szívesen van vele. Most viszont mindez hiába történt, ha ő meghal. Annyi boldogította, hogy legalább megélte a szerelmet. A legjobban mégis az fájt neki, hogy nem találkozhatott a barátnőivel. Nem ismerheti meg személyesen sem Elenát, sem Merylt. Ez a vágya sosem valósulhat meg. Szerette őket, nagyon. Gyakran beszéltek a jövőbeli találkozásról, a buliról, amit csapni fognak. Meryl még életében nem ivott tequilát és megígérte, hogy akkor fog először inni, ha élőben találkoznak. Nélküle kell megtörténnie a nagy eseménynek. Isabelle elmosolyodott és a videóra gondolt, amit nem rég készített. Remélte, hogy legalább az ő életük szépen alakul.
Lea aznap kétszer is kereste, de nem engedte be a házba, úgy tett mintha nem lenne itthon, de este már nem tudta megakadályozni, hogy a barátnője ne jöjjön fel hozzá a szobába, mert az apja beengedte.
Isa, bejöhetek?- kopogtatott be az ajtón félszegen. Gyere csak Lea. Veled meg mi történt? Szörnyen nézel ki.- Lea elfacsarodva nézett a barátnőjére, aki kisírt szemekkel és kócos hajjal ült az ágyában. Micsoda beugró. Köszönöm kedves bókod.- erőltetett mosolyt az arcára Isabelle. Éreztem, hogy át kell jönnöm.- Lea leült a nő mellé.- Mi a gond?
Nekem semmi gondom sincs. Azért vörösek a szemeid és nézel úgy ki mint egy menekült.
Isabelle nem nézett Leára, csak az ágytakarót bámulta. Senkinek sem akart szólni a rákjáról, magában akarta tudni, és várni, hogy lassan feleméssze a kín.
Apukád szerint Grégori miatt vagy ilyen, de én nem hiszem. Te még sosem sírtál egy férfi után sem.- nevetett fel Lea. Nem is fogok.- nevetett Isabelle is. Akkor meg? Tudod, hogy bennem megbízhatsz. A barátnőd vagyok és segíteni szeretnék, de ha nem mondasz semmit, akkor nem tudok. Lea olyan jó, hogy itt vagy.- Isabelle a nő ölébe borult és zokogni kezdett. Lea nagyon megijedt és nem tudott, hogy reagálni Isabelle kirohanására. Még sosem látta ilyen állapotban, súlyos baja lehet. Megrémítesz Isa. Mondd már el mi történt. Lea.- Isabelle úgy döntött, hogy neki csakis neki árulja el a betegségét.- Nemrég orvosnál jártam és- egy pillanatra elakadt, majd folytatta- rákot diagnosztizáltak nálam. Hogyan?- képedt el a nő, még a szíve is gyorsabban kezdett verni a rossz hír hallatán.- Milyen rák? Méhnyakrákom van. Látod, még sincs olyan irigylésre méltó életem, mint ahogy te azt annak idején találtad. Meg fogok halni.- nevetett keservesen. Ne mondj ilyet.- csitította el.- Lehet, hogy beteg vagy, de ma már műtéttel gyógyítható, ráadásul az utókezelések is sokat segítenek. Te pedig erős asszony vagy.- bíztatta. Az anyám is belehalt.- érvelt, de Leát ezzel sem tudta megrendíteni. Ne feledd, hogy ő egészségileg mindig gyenge volt, ellenben veled, aki sosem adta fel. Emlékszel mit meséltél nekem még lány korunkban? Mire gondolsz? Amikor anyád azt mondta neked, hogy senki sem lesz belőled. A családod nem hitt benned, csak butaságoknak tartották az álmaid. Egyszer azt mondtad édesanyádnak, hogy színésznő szeretnél lenni kinevetett, és kétségbe vonta a képességeid. Onnantól kezdve senkinek sem beszéltél a terveidről, csak mi a legközelebbi barátaid tudtunk róluk, és hittünk benned. Te pedig véghez vitted, mert erős vagy, ambiciózus és sosem adod fel. Ez is pont egy ilyen eset. Az Úr ismét próbára tesz, de nem bukhatsz meg.
Ne is tudod milyen jól esnek a szavaid Lea.- Isabelle megfogta a barátnője kezét.- Nem akarom, hogy mindenki megtudja, nem akarok szégyenkezni. De ez nem szégyen Isabelle! De nekem az. Érts meg kérlek. Persze, rám mindenben számíthatsz. De az apádnak is tudnia kell róla. Igen, neki is. És Grégori? Ő nem tudhatja meg. Holnap szakítok vele és örökre elmegy. Nem akarom, hogy ő hagyjon el. Az túlságosan fájna. Ha szeret akkor nem enged el. Csakhogy minket a szenvedély tart össze.- mosolyodott el Isabelle.- Soha nem fog úgy szeretni, mint ahogy én őt szeretem.
Lea lement a konyhába, amíg Isabelle rendbe szedte magát. Francois az asztalnál üldögélt és izgatottan várta a nő beszámolóját a lány állapotáról. Lea nem szólt semmit, a választ Isabelle részére hagyta, mert csak neki van joga elmondani. Francois hosszú ideje nem látta a lányát rendben felöltözve. Örült, hogy legalább a külsejét visszanyerte. Mindkettejüknek most jött csak a neheze. Isabelle barátnője hatására nem tétovázott sokat és kerek- perec kimondta, hogy mi nyomasztotta egész héten. Francoisnak szerencséje volt, hogy a lányok leültették, különben összeesett volna a hírtől. Mindenre gondolt, csak daganatra nem. Emlékezetéből előbújtak felesége képei és fájt a tudat, hogy a lányát is elveszítheti. Bánatában szorosan magához ölelte Isabellet, és visszafojtott könnyeivel küszködött. A nő mindkettejüket megkérte, hogy ne szóljanak senkinek sem betegségéről, mert egyedül kell szembeszállnia vele. Lea hiába járatta a száját, hogy támogatókra van szüksége, barátra, aki mindig mellette van, de Isabelle hajthatatlan volt. Nem akarta azt sem, hogy a műtétnél ott legyenek, főleg azt nem, hogy a kemoterápiás kezelésekre elkísérjék. A legnehezebb elhatározás mégis az volt, amikor kijelentette, hogy elutazik Párizsból és egy másik, kisebb városban műteti meg és kezelteti magát. Távol a szeretteitől, távol a nyilvánosságtól. Ez volt a legésszerűbb döntés a számára, ellenkezést, pedig nem tűrt.
Pierre egész héten nem járt le a fizioterápiás kezelésekre, mert a láza nem akart csillapodni. Már azt is beszélték, hogy elkapta a hepatitis- C vírust, amely az első szinten tombolt. Az ott lévő emberek karanténban is voltak, de szerencsére Pierre baja megfázás volt csupán. Meryl minden nap feljárt hozzá, de titokban leste állapotát, vagy akkor ment be, amikor a férfi éppen aludt. Hétfőn boldogan fogadta visszatérését a kezelőbe. A többi asszisztens viszont nem örült neki, mert vége a jókedv végét jelentette. Pierre egész kezelés alatt nem szólt egy szót sem, még engedelmeskedett Meryl utasításainak is. Az intenzitás bejuttatásánál is csak bólintott, de nem szólalt meg. A nő furcsállotta is a viselkedését, de nem akart tolakodó lenni, így nem kérdezősködött.
Sarah.- Pierre magához kérette Merylt, amikor már végre visszaült a tolókocsijába. Tessék? Ne haragudjon a múltkori viselkedésemért. Tudom, hogy kibírhatatlan természetem van. Még sosem érdeklődött így irántam senki, ahogy ön tette. Hogy érti? A szobatársam elmesélte, hogy mindennap meglátogatott a kórtermemben. Köszönöm.- Meryl az elmúlt két hétben egyszer sem látta mosolyogni a férfit egészen ez idáig. Ez csak természetes.- Meryl megsimogatta a férfi vállát.- Megengedi, hogy én vigyem vissza a szobájába? Megtisztel vele.
A helyiségben tartózkodó emberek elképedve nézték, ahogy Meryl és Pierre mosolyogva beszélgetnek, miközben a nő kitolja az ajtón. Ezt még maga Meryl se értette, de jól esett neki a férfi jószívűsége és most már bebizonyosodott benne a tudat, hogy nem ismerte félre. Nem volt sosem öntelt, de biztos volt benne, hogy miatta nyílt ki a férfi. Ha ő nem áll hozzá kedvesen, akkor még most sem beszélnének, csak húzogatnák a szájukat. Büszke volt magára, határtalanul elégedett. Ezentúl több kedve lesz bejárni és dolgozni, az élete egyenesbe jöhet annyi baj után. Várta, hogy haza menjen és felhívhassa barátnőjét Agathat, hogy meséljen neki a páli fordulatról. A szekrényéből elővette a maté nevezetű teáját, amit egy argentin barátnőjétől kapott pár hónapja. Egy ideje nem ivott már. Ennek az is volt az oka, hogy elvitte megmutatni az anyukájának, majd a nagy sietségben ott felejtette a maté poharat és a hozzátartozó bombilla-t is, ami szívószálként szolgál. Szerette ezt az italt, bár nem tartozott a kedvencei közé, de ettől olyan különlegesnek érezte magát. Ahogy az irodalom is írja feltöltődik tőle és barátnője szerint igazi harcossá válik. Ezenfelül jótékonyhatású is, mert véd a megfázás ellen sok C- vitamin tartalma miatt. Ami a legjobb benne, hogy fogyasztóhatású. Meryl az a fogyózó típus, de utál tornázni. Fiatalabb korában cseppet telt volt és egyszer eldöntötte, hogy le fog fogyni. Nem ment az olyan könnyen, mert mindenhez megvolt az akaratereje, de ehhez nem. Imádott enni, szerette a hizlaló ételeket mint például a krumplit, az oldalast vagy a süteményeket. A kedvenc itala pedig a coca- cola volt, amiről azóta sem tud lemondani. Egy nyári táborban szokott rá erre az üdítőre, amikor is minden nap megivott körülbelül két litert. Hát gyarapodott is a súlya nem is szólva az akkor divatba jött mustáros chips miatt. Az is képezte mindennapi étkezését. Szerencséjére azok az idők elmúltak és már csak hébe- hóba ivott kólát és evett chipset.
Meryl oda tett egy kis vizet főni a teához, addig megtöltötte a poharát tealevelekkel. Egy kicsit azért csalt, mert alapjába véve a maté keserű, de ő egy kiskanál cukrot is tett hozzá. Így ízletesebb volt és a kalória határt sem lépte át. Mikor kész lett az elkészítésével leült a telefonja mellé és már tárcsázta is Agatha telefonszámát, közben pedig a teáját szürcsölgette. Rengeteg mesélnivalója volt úgy, ahogy Agathanak is volt közölnivalója a számára. Örömmel jelentette be, hogy Sindy tavasz végén férjhez megy és megkérte, hogy erről ne szóljon a barátnőjének, mert ő akarja meglepetésként közölni, de már nem bírt magával. Agatha mindig is ilyen volt, ha neki elmond valaki valamit, ami nem titok, de későbbre tartozik, alig bírta tartani a száját. Így tudódott ki az is, hogy szerelmes
Jamesbe. Egy nap épp nem volt semmi tennivalójuk és a férfiakról kezdtek beszélgetni. Merylt is addig faggatták, míg be ne vallotta, hogy szerelmes a masszőrbe. A lelkükre kötötte, hogy senkinek se árulják el és Sindy be is tartotta. Agathával már nehezebb volt a helyzet. Nem rosszindulatból, de pár személynek véletlenül kifecsegte, akik persze ugratták is őt elégszer. Karácsonyi ajándékozáskor James feljött a fizioterápiára és az ajtóban Meryllel találkozott. Ő már rég túl volt az ajándékozási puszi osztáson, amikor az egyik barátnőjük elkiáltotta magát, hogy „Meryl, most kezd meg a másik végéről!”. Mindenki hahotázásba kezdett, kivéve Merylt, aki fülig pirosodott. James is csak mosolygott, majd elnézést kérve elment, hogy később visszajöjjön. Micsoda emlékek. Agatha elégülten fogadta, hogy Meryl jól érzi magát, de tudtára adta, hogy hiányzik neki, Sindynek és Georgenak is. Meryl óvatosan megkérdezte, hogy James érdeklődött-e utána, de egy monoton nemleges választ kapott a telefonvégéről. Nem érdekelte mi van a férfivel, de remélte legalább megemlíti. Nem így történt, még a látszatát sem adta meg. Szerencsének vélte, hogy a barátnőinek nem számolt be az együtt töltött éjszakáról és a férfi lelketlen reakciójáról, mert Agathat ismerve hatalmas botrány csapott volna a kórházban és James nem csak az állását, hanem a családját is elvesztette volna. Kár volt neki felemlegetni a témát, mert álmatlan éjszakája lett. A reggel is hangulatlanul indult, nem volt kedve beszélgetni, sem mosolyogni. Mindenkinek szemet szúrt ez a furcsa viselkedés, de leginkább Pierrenek. A férfi a szívébe zárta a nőt és rossz volt neki látni, hogy bántja valami. Meryl hamarjában feltette a kezelést a lábára és kimenni készült, amikor a férfi megragadta a kezét és visszahúzta. Másodpercekig nézett a szemébe, hogy meggyőződjön igaza felől, majd megszólította.
Valami baj van Meryl?
Az asszony meglepődött tekintettel nézett a férfire, aki először szólítja becenevén. Bizalmába fogadta.
Semmi különös, csak nem volt jó éjszakám. Talán segíthetek.- mosolyodott el a férfi. Szívügyek.- legyintett a nő, majd leült az ágy melletti székre.- Amúgy meg magának kéne beszélnie, nem nekem panaszkodnom. Látom, hogy valami nyomasztja és azért rideg a viselkedése másokkal szemben. Azok nem érdemlik meg a kedvességet. Ezek szerint én megérdemlem? A kölcsönösséghez mit szólna? Mit ért ez alatt? Ön elmondja nekem mi bántja, aztán én mesélem el titkomat. Hm?
Nem is tudom.- gondolkodott el Meryl. Egy idegennek lehet, hogy jobb elmondani a dolgokat. Kívülállóként szemlélheti az estet és nem áll közel olyan emberekhez, akiknek köze lehet hozzá.- Valóban érdekli? Ha nem érdekelne már rég kiküldtem volna.- bíztatta nem túl kecsegtető hangon a férfi. - Ki bántotta meg? Egy férfi, akit nagyon szerettem és kihasznált. Mindenem odaadtam neki ő pedig kihasználva szerelmem elcsábított egy éjszakára, majd később kegyetlen mondatokat vágott a fejemhez. És ez fáj még mindig igaz? Igen.- sütötte le a szemét Meryl. Szereti még? Nem.- rázta a fejét a nő.- Abban a pillanatban jöttem csak rá, hogy rég nem szeretem, csak az érzés él bennem. Ami fáj az a megaláztatás. Csúnyán elbánt velem és ezt sosem fogom neki megbocsátani. Ne keseregjen ilyen gerinctelen alakok miatt, ők csak magukat szeretik, de az élet megbünteti őket. Olykor nem is sejtik milyen értékes kincset vesztenek el. Ön egy igen értelmes asszony, aki kedvessége mellé szépségre is szert tett. Az ilyen nőket gyakran kihasználják, majd eldobják. Kevés az olyan férfi, aki megbecsüli őket. De hiszem, hogy talál egy hozzáillő embert, aki boldoggá fogja tenni, és elfeledteti a keserves múltat. Sajnos az élet már csak ilyen.- húzta meg a vállát Meryl.- Köszönöm kedves szavait. Ó istenem!- kiáltott fel Meryl, majd Pierre is izgatottan nevetni kezdett.- Ugye ön is látta, vagyisrázta meg a fejét zavarodottan.- érezte? Igen Meryl, éreztem egy nagyobb rángást a bal lábfejemben. Ez csodálatos!- ujjongott a nő.- Mindig is mondtam, hogy a remény hal meg utoljára. A hite megerősödött biztos ezért sikerült. Amelyet öntől kaptam.- Pierre hálásan megfogta Meryl kezét, aki sejtelmesen nézett a férfi szemeibe. Mindkettejük szíve ugrált az örömtől. A meghitt pillanatot Thomas zavarta meg. Mi az?- nézett be a függönyön a férfi. Képzeld már rendesen rángatózik Mr. Duval lába.- lelkendezett Meryl. Na ez igazán jó hír.- örvendett Thomas is.- Melletted az én lábam is remegne.- jegyezte meg csípősen, ami Pierrenek nem tetszett és barátságtalanul rászólt. Senki sem kérte, hogy bejöjjön. Szóval távozhat.- hessegette el.- Ez egy idióta. Csak bókolni akart. A tiszteletet betarthatná.- durcáskodott Pierre, ami nagyon tetszett Merylnek és el is nevette magát.
Megyek megírom a kezelőlapját, aztán feltesszük a derekára a kezelést.
Pierre hatalmas szemekkel nézett a nő után, majd a feje alá tette a kezeit és mélyet sóhajtott.
Gustavo haragudott magára, amiért a barátja megölését felvetette Elenának. Ne gondolt bele a nő helyzetébe, csak James kérését akarta teljesíteni. De ezt hogy tudathatná Elenával? Ha hinne neki sem tenné meg, mert szereti a férjét. Gustavo előhúzott egy kisebb piros könyvecskét a fiókjából és elgondolkodva a távolba nézett. Jorge naplója volt az. Eszébe jutott, hogy megmutatja Elenának, hátha más szemmel nézi a férje állapotát és segít neki meghalni. Önzően hangzik, de nem volt az. Ezzel nem azt akarta elérni, hogy Elena az övé legyen, titkon mégis erről ábrándozott. A végrendeletben is rendelkezett saját halálról, de arra még várniuk kellett, mert az ügyvéd külföldön tartózkodott és csak egy hosszabb idő múlva tér haza. Gustavo felpattant a foteléből, hogy felkeresse az asszonyt, és naplót a táskájába dobta.
Elena a kórházban töltötte a napjai nagy részét, egy percre sem akart távol maradni a férjétől. Étkezni és mosakodni járt haza, Gustavo kérésére otthon is aludt egy kicsikét. A szemére alig akart álom jönni, akármennyire is fáradt volt. Az idegesség és az aggodalom nem hagyta pihenni. A kórházban sem volt egyedül, mert Catalina és Gustavo felváltva ott voltak vele. Éppen Jorge ágya mellett ült, amikor Gustavo bement hozzá.
Helyzet? Változatlan az állapota.- felelte szomorúan Elena.- Egésznap beszélek hozzá és imádkozom Istenhez a gyógyulásért, de most nem akar meghallgatni. Ne add fel a reményt. Pont te mondod, aki egy hete még megakarta ölni?- felelt cinikusan Elena, majd gyorsan észhez kapva bocsánatot kért előbbi kijelentésért.- Ne haragudj, nem akartalak megbántani. Nem történt semmi. Hogy eloszlassam fejed felől a rólam kialakított negatív képet ezt hozta neked.- Gustavo elővette a naplót. Én nem gondolok rólad semmi rosszat.- állt fel Elena fejét rázva, majd a könyvre pillantott.- Ez micsoda? Jorge naplója. Azt szeretném, hogy olvasd el és sok mindenre választ kapsz.- nyújtotta át. Nem szabad, erkölcstelen tett lenne.- ellenkezett Elena. Nekem már úgyis sok van a rovásomon, szóval még ezt is elnézem neked. Megint félre értettél Gustavo.
Tökéletesen értelek Elena, nem kell magyarázkodnod. A naplót itt hagyom, ha mégis meggondolnád magad.- Gustavo letette a könyvecskét az éjjeliszekrényre és elhagyta kórtermet.
Elena Gustavo után akart menni, hogy megbeszéljék a kialakult helyzetet, mely miatt nagy feszültség támadt köztük. Akaratlanul bántotta meg barátját, most is előbb cselekszik, mint gondolkodik. A piros naplóra pillantott, de gyorsan levette róla a szemét, mert a kíváncsiság kísértésbe vette. Visszaült Jorge mellé és a kézfejét az ö markába zárta. „Kérlek drága jó uram add vissza őt nekem. Tudom, hogy nem lesz ugyanolyan az élete, mint volt, de szeretem és csak ez számít. Élete végéig ápolom majd és sosem hagyom magára, soha. Jorge, ha hallasz kérlek légy erős és térj magadhoz. Sajnálom, amit tettem.” Elena felnézett a férfi arcára, de semmi változást nem látott. „Olvasd el és sok mindenre választ kapsz.” Hallotta Gustavo szavait a fejében, de nem volt hozzá bátorsága.
Isabelle az Eiffel- torony előtt várta Grégorit, aki késő este tért vissza Párizsba. A telefonban nem árult el neki semmit, a személyes szakítás híve volt. Így tisztességes. Isabelle nagyon csinosan volt felöltözve, azt akarta, hogy a férfi így emlékezzen rá. Még ő maga se tudta elhinni, hogy ma vége mindennek. Ma örökre elválnak egymástól. Szerencséjének vélte, hogy léha életet élt és sosem kötődött senkihez sem, mert ellenkező esetben biztos magyarázkodnia kell. Így viszont elég annyit mondani, hogy ráunt. Az is lehetséges, hogy Grégori is szakítani jött. Történjen bármi is, holnaptól új élet kezdődik számára. Isabelle türelmetlenül sétált fel s alá miközben az óráját nézegette. Grégori késik, talán el se jön. De akkor biztos felhívná. Amint kigondolta ezeket valaki hátulról eltakarta a szemeit.
Találd ki ki vagyok? Fréderic? Ki az a Fréderic?- eresztette el a nőt, aki nagyot nevetett Grégori hirtelen felingerülésén a kitalált név miatt.- Ezt neked hoztam. - A férfi egy szál vörös rózsát kapott elő és Isabelle felé nyújtotta, aki elérzékenyült. Hozzá volt szokva, hogy virágot kap a hódolóitól, de ez az egy szál rózsa volt a legszebb mind közül, ez volt a legkülönlegesebb a számára. Grégori miután átadta a virágot szorosan magához ölelte és hosszan csókolta rég nem látott kedvesét.- Már úgy hiányoztál. Te is nekem. Hívtalak minden nap, de ki voltál kapcsolva. Történt valami?- érdeklődött aggódva a férfi. Ellopták a telefonom.- vágta ki magát egy buta mesével.- Tegnap kapta vissza, mert a rendőrség megtalálta a tolvajt. Remélem neked azért nem esett bajod. Velem minden rendben van.
Tudod mire gondoltam drágám? Most jöhetne egy kis szabadság, ami az én részemet érinti. Elmehetnénk a tengerhez és csak mi ketten lennénk ott. Halakat, rákokat és egyéb tengeri herkentyűket eszegetnénk, miközben egy jachton pihennénk ki napi fáradalmainkat. Mit szólsz hozzá? Ez nagyon jó lenne.- Isabelle nem mert a férfi szemébe nézni. Látom, hogy valami nincs rendben. Sosem voltál ilyen.- Grégori megfogta Isabelle állát és magára vonta a nő tekintetét. Valamit mondanom kell, de ez nem fog tetszeni.- Isabelle megnyálazta szája szélét.Szeretném, ha itt befejeznénk a kapcsolatunkat. Hogyan?- Grégori meghátrált.- Mégis miért? Meguntalak.- jelentette ki nemes egyszerűséggel Isabelle, pedig fájt kimondani. Semmit sem jelentettek az elmúlt hetek? Ismersz nem. Szabad életet élek és valakihez tartozástól távol állok.
Grégori a földre nézett, hogy Isabelle ne vegye észre hirtelen jött szomorúságát. Alig várta ezt a pillanatot, de hiába, mert ezek volt a legkegyetlenebb percek. Maga mellett akarta tudni a nőt, de csak úgy tehette meg, ha feltárja valódi érzéseit. Megragadta Isabelle kezét és magához húzta.
Szeretlek Isabelle, teljes szívemből.- suttogta miközben mélyen a nő szemeit leste. Ki akarta olvasni belőle valódi érzéseit. Isabelle tekintetet könnyes volt, amiből kikövetkeztette, hogy valami súlyos dolog áll a háttérben.- Te is szeretsz engem. Nem igaz Grégori, sosem lennék szerelemes.- tagadta Isabelle, de csókja az ellenkezőjéről árulkodott, amit most szerzett tőle Grégori.
Isabelle úgy ölelte és csókolta a férfit, mint még sosem. Most érezhette utoljára szeretett férfija illatát, csókjait, ölelését és szerelmét. Az történt vele, amitől mindig is óvakodott. Magába bolondított egy férfit és ő is beleszeretett. Az élet furcsa fintora. Mire megtalálná a helyét a világban egy hatalmasabb erő tesz ellene. Lassan kibontakozott Grégori karjaiból és behunyt szemekkel elfordult, hogy ne láthassa a férfi kérdő tekintetét. A lábait gyorsan szedte, majd a sarkon álló taxiba beült, hogy Grégori ne érhesse utol.
„Miért Isabelle?” Grégori nem értett semmit, csak annyit, hogy elvesztett valakit, aki mindennél többet ért számára.
