H ALMI TELEPI ÁLTALÁNOS ISKOLA
V ECSÉSZ 2009 MÁJUS
A TARTALOMBÓL :
dérkert óvodában. Az előadás elsöprő sikert aratott az óvodások körében. 22-én a társulat iskolánkat is elvarázsolta kedves meséjével. A közönség soraiban ott ültek a Református óvoda gyermekei is, Május 20-án, Gyer- akik mieinkkel együtt meknap alkalmából, vastapssal köszönték az alsó tagozatos meg a színvonalas színjátszó csoport produkciót. A csoporbemutatta a Csillag- tot felkészítette szemű juhász című Szlahóné Szilágyi mesejátékot a Tün- Margit.
Szereplők:
T ESZ - VESZ VÁ-
Radóci Virág
ROS
2
Gallen Dávid
S ZÖVEGEGYSÉG
2
Kiss Vivien
S ZÖVEGEGYSÉG
2
S ZÖVEGEGYSÉG
3
S ZÖVEGEGYSÉG
4
S ZÖVEGEGYSÉG
5
S ZÖVEGEGYSÉG
6
Dan Karolina Somogyvári Antónia Horváth Zsanett Kovács István Gallen Gábor Danyi Roxána Deák Bianka Csoma Alexandra Bulyáki Anna Bodó Nóra
V ECSÉSZ
2
ket, hogy ezzel segítsék a többiek munkáját.
E GY
NAPRA
ISMÉT DIÁKOK KEZÉBE KERÜLT AZ ISKOLA IRÁNYÍTÁSA
Idén ismét megrendezésre került a minden évben oly várva-várt nap, amikor iskolánk igazgatója egy arra érdemes diák kezébe helyezte az iskola kulcsát, átadva ezzel a hatalmat és felelősséget egy napra Halmy tér 24 órára kinevezett ifjú polgármesterének. Az ünnepélyes átadó után már kezdődött is a lázas sürgés-forgás Tesz-vesz városban, hiszen a délelőtt első 2 órájában a szorgos kis polgároknak mesterség után kellett nézniük, hogy fáradságos munkájukat tanítóik jól megérdemelt fabatkákkal jutalmazhassák. A nap Húsvét jegyében telt, eköré csoportosultak a tevékenységek is, melyeknek legnépszerűbb témája a tojás volt. Jobbnál-jobb ötletekkel lehetett a tojásokat ünnepi hangulatba öltöztetni: flitterezéssel Antónia néni felügyelete alatt, márványozással Magdi néninél, dekupázs technikável Emese néni segítő irányításával,
melírozott fonalak feltekerésével Móni néni termében.
Akasztós tojások készültek Károly Kati néni segítségével, nyuszikká és bárányokká váltak a tojások Fazekas Éva néni irányítása alatt. De sok más választási lehetőség is kínálkozott: voltak, akik ajtó és ablak dekorációt készítettek Kecskés Éva nénivel, mások szappant öntöttek Aranka néninél, megint mások pólót batikoltak Sebők Márti néni műhelyében, vagy húsvéti virágcsokrokat kötöttek Andi néni virágos kertjében. Sokakat vonzott a gyöngyfűzés Margó néni segítségével, húsvéti plakát készítése Zoli bácsinál, kaspó díszítés szalvétatechnikával Piroska néni kezei alatt. Többen készítettek nyuszit és bárányt kerámiából Edit néni boszorkánykonyhájában, és népszerű volt a dombornyomott képeslap készítés Kordás Sanyi bácsi munkaállomásán. Szerencsére voltak, akik dolgos kis polgártársaik élelmezéséről is gondoskodtak. Tarcsáné Márti néni és szorgos segítői fáradhatatlanul készítették a szendvicseket és szörpö-
A kitartó munkának gyönyörű, kreatív eredménye lett! Szebbnél-szebb alkotások születtek.
2009
3
MÁJUS
A fárasztó munka után jöhetett végre a szórakozás! A fabatkákon diákjaink különböző szolgáltatásokat vásárolhattak. Volt arcfestés, célbadobás, tojásfutás, de be lehetett ülni moziba megnézni egy izgalmas filmet, vagy jóízűt beszélgetni a hangulatos teaházban. A leendő megasztárok karaokéval múlatták az időt, míg voltak, akik a szerencsejáték bűnös élvezetének hódoltak a lottózóban. A sportolni vágyók a foci,
tollaslabda vagy a pingpong között választhattak. Akiknek mindez nem lett volna elég, a népi játékok, vagy az informatika bűvös világába kalandozhattak. A jóízű szórakozás után a megmaradt fabatkáknak a napot záró licitáláson lehetett végső búcsút mondani. Ez minden évben a nap egyik legnépszerűbb eseménye, hiszen akik jól végezték munkájukat, és keresetüket jól osztották
be a szabadidős tevékenység alatt, most értékes dolgokat vásárolhattak megmaradt fabatkáikon. Az idei Tesz-vesz város ismét az év egyik legszebb eseményeként marad meg emlékezetükben, és már alig várjuk a következőt!
V ECSÉSZ
4
Ebben az évben április 6-án került megrendezésre matematika házi versenyünk a felső tagozatosok számára, melyet Vízvári Edit szervezett meg, és bonyolított le. Íme az eredmények:
5. osztály
2.
1.
Keszler Réka, Képíró Gábor
7-8. osztály
2.
Szekeres Fanni
3.
Pusztai Bálint
1.
Nagy Dorina
2.
Petővári Alex
3.
Agárdi Nagy Gábor
4.
Tímár Eszter
6. osztály 1.
Április 7-én diákjain házi magyar versenyen mérhették össze tudásukat és felkészültségüket Tarcsáné Tóth Márta szervezésében. A verseny a következőképpen zárult:
Agárdi Nagy Lea
Roik Petra
6.osztály 1.
Roik Petra
2.
Bácskai Dávid
3.
Turda Edina
7-8. osztály
5. osztály
1.
Nagy Dorina
1.
Szekeres Fanni
2.
Réti Virág
2.
Pusztai Bálint
3.
Dankovits Brigitta
3.
Képíró Gábor
4.
Tímár Eszter
A városi versenyen iskolánkat Agárdi Nagy Gábor és Nagy Dorina képviselték, amelyen 6. helyezést értek el.
A felsős tagozatos magyar versenyt a Gróf Andrássy Gyula Általános Iskolában rendezték meg. Csapatversenyben harmadik helyezést értünk el. Nagy Dorina egyénileg a 16 versenyző közül az előkelő harmadik helyet szerezte meg.
Megyei alsótagozatos tanulmányi verseny Ebben az évben iskolán- 1-2. osztály kat érte a megtiszteltetés, hogy megrendezze a I. helyezett : Jakab Pál (1. o) próza városi vers– és próza- 3-4. osztály mondó versenyt. II. helyezett: Somogyvári Antónia (3. o) próza Nem csak a szervezésben, de a szereplésben II. helyezett: Balogh Vivien (3. o) vers is szépen megálltuk he- 5-6. osztály lyünket: III. helyezett: Pap László (5. o) próza Felkészítő tanárok: Szlahóné Szilágyi Margit, Sebők Márta, Tarcsáné Tóth Márta
Monoron került megrendezésre a Megyei alsó tagozatos tanulmányi verseny, melyen iskolánkat Gyömrei Piroska felkészítésével Deák Alexandra és Radóci Virág, 4. osztályos tanulók képviselték, szép eredménynyel.
2009
5
MÁJUS
B ELSİ CIKK FİCÍME Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. A hírlevél reklámeszközként történı használatának egyik elınye, hogy újra felhasználhatók a különbözı marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. Bár a hírlevél fı célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a
sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történı ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánlatot illeszt a hírlevélbe. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat
„töltelékcikk” után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetıség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthetı. A Microsoft Publisher programban lehetıség van a hírlevél webhellyé történı egyszerő átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak
Képhez vagy ábrához tartozó felirat.
B ELSİ CIKK FİCÍME Ez a cikk 100-150 szót tartalmazhat. A hírlevelekben közzétehetı témák listája gyakorlatilag végtelen. Írhat a saját szakterülettel kapcsolatos legújabb technológiákról vagy újításokról. Ismertetheti az üzleti vagy gazdasági trendeket, illetve az ügyfelek
és a vásárlók számára elırejelzéseket készíthet.
tisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlıdését.
Ha a hírlevelet belsı körökben kívánja terjeszteni, részletesebben bemutathat néhány, a saját szakterületre vonatkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi sta-
Egyes hírlevelekben olyan visszatérı hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércik-
„F IGYELEMFELK ELTÉS CÉLJÁBÓL HELYEZZEN IDE EGY ÉRDEKES MONDATOT VAGY IDÉZETET A CIKKBİL .”
B ELSİ CIKK FİCÍME Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivaló-
ját. Kerülje a tartalomtól eltérı témájú képeket. A Microsoft Publisher több ezer ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok
létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. Képhez vagy ábrához tartozó felirat.
V ECSÉSZ
6
Gyarmati Antónia Visegrádra szervezett kirándulást április 5-én. Az egész napos programra sok diák jelentkezett, és döntésüket nem bánták meg. A szép tavaszi napon jól esett a séta, a piknik, a társasjáték a szabadban. A nap fénypontja természetesen a bobozás volt, amivel diákjaink nem tudtak betelni. Jólesı fáradtsággal és friss levegıvel megtelve érkeztek haza a gyerekek.
V ISEGRÁDI KIRÁNDULÁS
Iskolánk pedagógusai nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy diákjaink minél több, minél színvonalasabb színi elıadásra juthassanak el. Április hónapban a József Attila Mővelıdési Ház tette lehetı-
vé 4. és 5. osztályosainknak, hogy ingyen tekinthessék meg Weöres Sándor: A holdbéli csónakos címő darabját. A Tavaszi Fesztivál kereteiben megrendezésre került színdarab nagyon tetszett a gyerekeknek.
19-én Tarcsáné Tóth Márta szervezett színházlátogatást a Budapesti Magyar Színházba. A Liliomfi címő darab nagy sikert aratott a 7-8. osztályosok körében.
2009
7
MÁJUS
Első, de remélhetőleg nem utolsó alkalommal került megrendezésre iskolánkban május 5-én az alsósoknak meghirdetett angol nyelvű szavalóverseny. Az esemény az angolok ötórai teázását próbálta megidézni, miközben minden résztvevő megosztott egy-egy számára kedves angol nyelvű verset társaival. Öröm volt nézni, hogy a gyerekek milyen éretten és őszinte nagyrabecsüléssel hallgatják egymás produkcióját. Minden versmondó felkészülten érkezett, és az egészséges izgalomtól csak még elragadóbbak voltak az előadások. Miután minden vers elhangzott, a gyerekek igazi angol teát kortyolgattak, és angol teasüteményt majszolhattak, miközben megvitatták, kinek melyik vers, vagy előadó tetszett a legjobban, és szavazhattak is kedvenceikre, eldöntve ezzel, ki nyerje a közönségszavazatot. A helyezésekről háromtagú zsűri döntött, akiknek bizony nem volt könnyű
dolga. A versenyen a következő eredmények születtek:
2.
Pusztai Máté
3.
Tacsi Patrik
2. osztály:
Közönségdíjasok
1.
Kiss Virág
Márián Kristóf (2.o.)
2.
Képíró Péter, Gulyás Dávid
Gáva Alexandra (3.o.)
3.
Faragó Réka
2. osztály 1.
Dányi Dominik
2.
Dan Karolina
3.
Balogh Vivien, Ferenczi Veronika
Deák Alexandra (4.o.) Hálás köszönet Edit néninek a fényképezésért, Emese néninek a nélkülözhetetlen segítségért, és Kecskés Éva néninek a szakértői megfigyelésért. Köszönet és gratuláció természetesen minden kis diáknak is, aki nem sajnálta az időt és fáradtságot, hogy angol nyelvű versekkel gyönyörködtessenek minket. Május 15-én Üllőn, a megyei versenyen, Deák Alexandra és Radóci virág méltón képviselte iskolánkat.
„F IREWORK PARTY THE BEST BY FAR ...W E ALL GO ’ OOH !’
W E ALL GO ’ AAH !’
4.osztály 1.
Radóci Virág Fekete kenyér
A NYÁK NAPJA
Petőfi Sándor Miért aggódol, lelkem jó anyám?
Május orgonaillatú első vasárnapján ismét eljött Anyák napja. Az alsós osztályok idén is bájos műsorral kedveskedtek édesanyjuknak, nagymamájuknak
osztálytermükben. Mi is sok szeretettel és hálás szívvel köszöntünk minden édesanyát, és kívánunk nekik sok erőt és kitartást!
Hogy kenyeretek barna, emiatt? Hisz meglehet, ha nincs idehaza, tán fehérebb kenyérrel él fiad? De semmi az! Csak add elém, anyám, bármilyen barna is az a kenyér! Itthon sokkal jobb ízű énnékem a fekete, mint máshol a fehér!
Cégnév H ALMI
TELEPI ÁLTALÁNOS ISKOLA
Munkahely címe Cím második sora Cím harmadik sora Cím negyedik sora Telefonszám: 987 5643 Faxszám: 987 6543 E-mail:
[email protected]
Egy rövid bekezdésben mutassa be a céget. Térjen ki a cég célkitőzéseire, szándékaira, ismertesse alapításának dátumát és rövid történetét. Röviden felsorolhatja a kínált termék-, szolgáltatás- és programtípusokat, a tevékenység által lefedett földrajzi területet (például Nyugat-Magyarország vagy az európai piacok), valamint a kiszolgált ügyfelek vagy tagok típusát. Célszerő megadni egy kapcsolattartó személy nevét is, akivel az érdeklıdı olvasók felvehetik a kapcsolatot.
MÁR A WEBEN IS ELÉRHETİK VAGYUNK! PELDA.MICROSOFT.COM
AZ ÖN CÉGÉNEK JELMONDATA
H ÁTOLDALI CIKK FİCÍME Ez a cikk 175-225 szót tartalmazhat. Ha a hírlevél postán, összehajtogatva jut el az olvasókhoz, ez a cikk a hátoldalán fog megjelenni. Ezért célszerő elsı látásra, könnyen olvashatóvá tenni. Egy kérdés-válasz formátummal gyorsan felkelthetı az olvasók figyelme. A cikket öszszeállíthatja az utolsó kiadás óta beérkezett kérdésekbıl vagy a céggel kapcsolatos gyakran felmerülı általános kérdésekbıl.
Ha egyéni vonással szeretné felruházni a hírlevelet, sorolja fel a cég vezetıinek nevét és beosztását. Ha a cég kis mérető, felsorolhatja az összes alkalmazott nevét.
eseményekre, például a forgalmazók minden hónap harmadik keddjén megtartott reggeli megbeszélésére vagy a félévenként megrendezett jótékonysági eseményre.
Ha vannak alaptermékek vagy szolgáltatások, feltüntetheti az áraikat. Megemlítheti azokat a további kommunikációs csatornákat, amelyeken keresztül az olvasók kapcsolatba léphetnek a céggel.
Ha megfelelı a hely nagysága, beilleszthet egy ClipArt képet vagy más ábrát is.
Felhívhatja az olvasók figyelmét a rendszeres
Képhez vagy ábrához tartozó felirat.