Vecsési Tájékoztató 20. évfolyam 9. (239.) szám
2010 szeptember
A helyi önkormányzat időszakos ingyenes kiadványa
2010 október 3
X. Káposztafeszt
Mi történt a városban? Reformátusok 100 éve Mérlegre tettük a négy év alatt
Szeptember 26-án püspöki isten-
Fontos helyhatósági választással és
Az idén két napos lesz az ünnepség az Epresben és megnyílik a Tájház
történt
tisztelet Vecsésen
a jelölt állítással kapcso-
1 0 .
2-5
V e c s é s i
6-7
16-17
20-21
K á p o s z t a f e s z t
Az augusztus 20-ai városi ünnepségen nagy sikert aratott a Szolnoki Mazsorett és Zászlóforgató Csoport.
Új szokás, hogy a nemzeti ünnepen fogyasztjuk el a nemzet tortáját. Mint máskor, most is a Karamell Cukrászdában.
www.vecses.hu
2 Választás
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Önkormányzati választás – 2010. október 3. TÁJÉKOZTATÓ - Tisztelt Választópolgárok! A helyi önkormányzati képviselők és a polgármester választására vonatkozó új jogszabály megalkotásával (2010. évi L. törvény) Vecsésen is módosítani kellett az egyéni választókerületek területét, és a január elsejei lakosságszám alapján nyolc egyéni választókerületet lehetett kialakítani a korábbi tíz helyett. Valamennyi egyéni választókerületben három szavazókört alakítottunk ki (összesen huszonnégyet). Az alábbiakban tételesen felsoroljuk az egyéni választókerületekhez tartozó szavazókörök számát, címét és a szavazókörökhöz tartozó címjegyzéket. Szavazás szempontjából új helyszín a Gondozási Központ és a Tündérkert Óvoda. Ezúton is kérünk minden választópolgárt, hogy a választási értesítő és a jelen tájékoztató alapján szíveskedjen meggyőződni arról, hogy október 3-án, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármester választásán, hol adhatja le szavazatát. Az a választópolgár, aki kisebbségi választói jegyzéken szerepel, a kisebbségi jelöltekre a Művelődési Házban kialakított önálló szavazókörben adhatja le szavazatát. (bejárat a Telepi útról). Helyi Választási Iroda
Választókerületek és jelöltek A választókerületi képviselő-jelöltek ABC sorrendben vannak feltüntetve, ahogyan a szavazólapon is szerepelnek. 1. Választókerület beosztása (A választópolgárok száma: 1878 fő) 01. Szavazókör, Petőfi Sándor Általános Iskola, Petőfi tér 1. Álmos utca 1-től végig, 2-től végig, Attila utca 1-től végig, 2től végig, Emese utca 1-től végig, 2-től végig, Hunyadi utca 1től végig, 2-től végig, József Attila utca 1-től végig, 2-től végig, Katona J. utca 1-től végig, 2-től végig, Lehel utca 1-től végig, 2-től végig, Nimród út 02. Szavazókör, Petőfi Sándor Általános Iskola Petőfi tér 1. Fő u. 188-tól végig, 195-től végig, Kellner Dr. utca 21-től végig, 24-től végig, Üllői út 809-től végig, Városhatár út 03. Szavazókör, Petőfi Sándor Általános Iskola, Petőfi tér 1. Bajcsy-Zsilinszky utca 2-től végig, 7-től végig, Batthyány utca 1-től végig, 2-től végig, Bulcsú utca 1-től végig, 2-től végig, Károly utca 36-tól végig, 33/A-tól végig, Kölcsey utca 1-től végig, 2-től végig, Lajos utca 23-tól végig, 28-tól végig, MÁV őrház, Petőfi S. utca 1-től végig, 2-től végig, Petőfi tér, Rákóczi utca 1-től végig, 2-től végig, Vasúti őrházak, Vörösmarty utca 1-től végig, 2-től végig, Egyéni választókerületi képviselő-jelöltek: Balogh Csongor László - Vecsés Városért E., Hanek Gábor – LMP - Függetlenek, Lak Mária Éva – Megújulás, Tábori Ferenc - FIDESZ-KDNP, Dr. Végh Katalin - MSZP, Zoltán László -JOBBIK, 2. Választókerület beosztása (A választópolgárok száma: 2092 fő) 04. Szavazókör, Petőfi Sándor Általános Iskola, Petőfi tér 1. Bartók B. u. 1-től végig, 2-től végig, Bertalan utca 1-től végig, 2-től végig, Erkel F. u. 1-től végig, 2-től végig, Fő u. 178-184-ig, 181-193/B-ig, János utca 1-től végig, 2-től végig, Kellner Dr. u. 22-22/C-ig, Lajos u. 1-21-ig, 2-26-ig, Magyar u. 1-től végig, 2-től végig, Tinódi u. 2-4-ig
05. Szavazókör, Városháza, Szent István tér 1. Árpád u. 1-től végig, 2-től végig, Bajcsy-Zsilinszky u. 1-5-ig, Berzsenyi u. 1-től végig, 2-től végig, Eötvös u. 1-től végig, 2-től végig, Kisfaludy u. 1-től végig, 2-től végig, Kossuth L. u. 1-től végig, 2-től végig, Könyök u. 1-től végig, 2-től végig, Miklós u. 1-től végig, 2-től végig, Sándor u. 1-től végig, 2-től végig, Szent István tér, Vértesi u. 1-től végig, 2-től végig. 06. Szavazókör, Petőfi Sándor Általános Iskola, Petőfi tér 1. Ádám u. 1-től végig, 2-től végig, Anna u. 1-től végig, 2-től végig, Éva u. 1-17-ig, 2-16-ig, Ibolya u. 1-től végig, 2-től végig, Károly u. 1-33-ig, 2-34-ig, Liliom u. 1-től végig, 2-től végig, Magdolna u. 1-től végig, 2-től végig, Margit u. 1-től végig, 2-től végig, Mária u. 1-től végig, 2-től végig, Nefelejcs u. 1-től végig, 2-től végig, Telepi út 1-től végig, 2-től végig, Tompa u. 2-8-ig, Vasvári u. 1-től végig, 2-től végig, Wesselényi u. 1-től végig, 2-től végig, Zsák u. 1-től végig, 2-től végig. Egyéni választókerületi képviselő-jelöltek: Dobi Attila - JOBBIK, Cseke Hajnalka - Vecsés Városért E., Hargitai Gábor Antal - MSZP, Szlahó Csaba - FIDESZ-KDNP, Tisza Ferenc LMP - Függetlenek 3. választókerület beosztása (A választópolgárok száma: 1977 fő) 07. Szavazókör, Falusi Általános Iskola, Fő u. 90-92. Ágnes u. 1-től végig, 2-től végig, Ágoston u. 1-től végig, 2-től végig, Erzsébet u. 1-től végig, 2-től végig, Gizella u. 1-től végig, 2-től végig, Lanyi utca, Mátyás u. 1-től végig, 2-től végig, Rózsa u. 1-től végig, 2-től végig, Tass u. 1-től végig, 2-től végig, Temető u. 1-től végig, 2-től végig, Tinódi u. 1-től végig, 6-tól végig, Valéria u. 1-től végig, 2-től végig, Vásártér u., Vigyázó F. u. 1-től végig, 2-től végig 08. Szavazókör, Falusi Általános Iskola, Fő u. 90-92. Fő út 1-179/C-ig, 2-176-ig, Kellner Dr. u. 1-19-ig, 2-20/A-ig, Puszta-Ferihegy dűlő, Város u. 1-től végig, 2-től végig 09. Szavazókör, Falusi Általános Iskola, Fő u. 90-92. Ecseri u. 1-től végig, 2-től végig, Ferenc u. 1-től végig, 2-től végig, Iskola u. 5-től végig, 12-től végig, István u. 1-től végig, 2-től végig, Jókai M. u. 2-től végig, József u. 12/A-tól végig, 17/B-től végig, Juhállás tanya, Kálmán u. 8-18-ig, 11-től végig, Malom u. 1-től végig, 2-től végig, Mihály u. 1-től végig, 2-től végig, Sziget köz, Sziget u., Tó u. 1-től végig, Új Ecseri út, Üllői u. 1-től végig, 2-től végig, Vágóhíd u. 1-től végig, 2-től végig Egyéni választókerületi képviselő-jelöltek: Dabasi János - Lokálpatrióták E.- FIDESZ-KDNP, Gondáné Gyulai Katalin - Vecsés Városért E., Jugovits Mária - Megújulás, Pék-Párkány Krisztina - JOBBIK, Pfeffer Gáborné – LMP - Függetlenek, Sinyi Edina - MSZP 4. választókerület beosztása (A választópolgárok száma: 1960 fő) 10. Szavazókör, Falusi Általános Iskola, Fő u. 90-92. Ady Endre utca 1-től végig, 2-től végig, Ady köz, András utca 1-től végig, 2-től végig, Iskola utca 1-3-ig, 2-10-ig, Jókai Mór utca 1-től végig, József utca 1-13/A-ig, 2-10-ig, Kálmán utca 1-9-ig, 2-6/A-ig, Sorompó utca 2-től végig, Szép utca 1-től végig, 2-től végig folytatás a 3. oldalon
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Választás 3
Választókerületek és jelöltek Folytatás a 2. oldalról 11. Szavazókör, Gondozási Központ, Jókai M. u. 8. Akácfa utca 1-től végig, 2-től végig, Éva utca 18-tól végig, 19-től végig, Hársfa utca 1-től végig, 2-től végig, Kereszt utca 1-től végig, 2-től végig, Nyárfa utca 1-től végig, 2-től végig, Róder Imre utca 1-től végig, 2-től végig, Tompa utca 3-tól végig, 10-től végig, Virág utca 1-től végig, 2-től végig, Zöldfa utca 1-től végig, 2-től végig 12. Szavazókör, Gondozási Központ, Jókai M. u. 8. Angyal utca 1-től végig, 2-től végig, Bokor utca 1-től végig, 2-től végig, Diófa utca 1-től végig, 2-től végig, Hold utca 1-től végig, 2-től végig, Középhalom dűlő, Nap utca 1-től végig, 2-től végig, Szív utca 1-től végig, 2-től végig, Tamás utca 1-től végig, 2-től végig, Teréz utca 1-33-ig, 2-38/A-ig, Tölgyfa utca 1-től végig, 2től végig, Tündér utca 1-től végig, 2-től végig, Vaspálya utca 1-től végig, 2-től végig, Vasút utca, Zrínyi utca 1-15-ig, 2-18-ig Egyéni választókerületi képviselő-jelöltek: Bagi Erika Nikolett - Megújulás, Karsai Jánosné - MSZP, Kéméndi Károly – LMP – Függetlenek, Dr. Lugosi Mária FIDESZ-KDNP, Szabóné Papp Klára - JOBBIK, Varsa Mátyás László - Vecsés Városért E. 5. választókerület beosztása (A választópolgárok száma: 2147 fő) 13. Szavazókör, Gr. Andrássy Gy. Ált. Iskola, Erzsébet tér 1. Achim A. u. 45-től végig, 46/B-től végig, Bánya u. 1-től végig, 2től végig, Báthori u. 29/A-tól végig, 30-tól végig, Csillag u. 1-től végig, 2-től végig, Nándor u. 1-től végig, 2-től végig, Teréz u. 35től végig, 40-től végig, Toldy F. u. 1-37-ig, 2-34/A-ig 14. Szavazókör, Gr. Andrássy Gy. Ált. Iskola, Erzsébet tér 1. Arany J. u. 32-től végig, 45-től végig, Bethlen G. u. 1-től végig, 2-től végig, Csalán köz, Dobó K. u. 1-től végig, 2-től végig, Gólyahír köz, Kender köz, Kis köz, Schweidel J. u. 1-től végig, 2től végig, Sétáló u., Török I. u. 2-től végig, Vértanúk tere, Zrínyi u. 20-126-ig, 21-107-ig 15. Szavazókör, Gr. Andrássy Gy. Ált. Iskola, Erzsébet tér 1. Aulich L. u. 1-től végig, 2-től végig, Budai Nagy A. u. 84-től végig, Dessewffy A. u. 1-től végig, 2-től végig, Gr. Leiningen K. u. 1-től végig, 2-től végig, Gr. Vécsey K. u. 1-től végig, 2-től végig, Kiss E. u. 1-től végig, 2-től végig, Knézich K. u. 1-től végig, 2-től végig, Láhner Gy. u. 1-től végig, 2-től végig, Lázár V. u. 1-től végig, 2-től végig, Nádas köz, Nagysándor J. u. 1-től végig, 2-től végig, Nőszirom köz, Patak köz, Poeltenberg E. u. 1től végig, 2-től végig, Sás köz Egyéni választókerületi képviselő-jelöltek: Balázs László - MSZP, Czeróczky József - JOBBIK, Horváth Rita Mária - Vecsés Városért E., Pál József FÜGGETLEN, Pércsi Mihályné- Megújulás, Saska Istvánné FIDESZ-KDNP 6. választókerület beosztása (A választópolgárok száma: 1945 fő) 16. Szavazókör, Gr. Andrássy Gy. Ált. Iskola, Erzsébet tér 1. Achim A. u. 1-43-ig, 2-46-ig, Báthori u. 1-27-ig, 2-28-ig, Deák F. u. 1-től végig, 2-től végig, Kinizsi u. 1-től végig, 2-től végig, Rudolf köz 17. Szavazókör, Gr. Andrássy Gy. Ált. Iskola, Erzsébet tér 1. Apafi u. 1-től végig, 2-től végig, Budai Nagy A. u. 1-től végig, 282/B-ig, Gyár u. 1-től végig, 2-től végig 18. Szavazókör, Gr. Andrássy Gy. Ált. Iskola, Erzsébet tér 1. Arany J. u. 1-39-ig, 2-28-ig, Barcsai u. 1-től végig, 2-től végig, Bercsényi u. 1-től végig, 2-től végig, Bocskai u. 1-től végig, 2-től végig, Erdő u. 1-től végig, 2-től végig, Erzsébet tér, Külső Gyáli út 1-től végig, 2-től végig, Lórántffy u. 1-től végig, 2-től végig,
Major u. 1-től végig, 2-től végig, Toldy F. u. 39-től végig, 42-től végig, Zrínyi u. 107/B-től végig, 128-tól végig Egyéni választókerületi képviselő-jelöltek: Dr. Fekete Károly - FIDESZ-KDNP, Hamberger György JOBBIK, Kalocsai István - MSZP, Németh Emilné - Vecsés Városért E., Pintácsi Gábor – LMP - Függetlenek, Zólyominé Horváth Katalin Elvira - Megújulás 7. választókerület beosztása (A választópolgárok száma: 2240 fő) 19. Szavazókör, Halmi Telepi Általános Iskola, Halmi J. tér 1. Besztercei u. 1-31-ig, 2-32-ig, Dózsa Gy. út 2-42/A-ig, 1-35-ig, Halmi u. 1-től végig, 2-től végig, Kikindai u. 1-31-ig, 436-ig, Klapka u. 1-től végig, 2-től végig, Szabadkai u.1-47-ig, 2-46/A-ig 20. Szavazókör, Halmi Telepi Általános Iskola, Halmi J. tér 1. Bem u. 1-től végig, 2-től végig, Besenyői u. 1-től végig, 2-től végig, Halmy József tér, Lévai u. 1-től végig, 2-től végig, Sárosi u. 1-től végig, 2-től végig, Tarnócai u.1-től végig, 2-től végig, Torockói u. 1-től végig, 2-től végig, Zilahi u. 1-től végig, 2-től végig 21. Szavazókör, Halmi Telepi Általános Iskola, Halmi J. tér 1. Botond u. 1-től végig, 2-től végig, Csaba u. 1-től végig, 2-től végig, Előd u. 1-73-ig, 2-68-ig, Ganz u. 1-től végig, 2-től végig, György u. 1-től végig, 2-től végig, Hertz u., Küküllői u. 1-57-ig, 2-48-ig, László u. 1-től végig, 2-től végig, Lincoln út, Lőrinci u. 1-től végig, 2-től végig, Pál u. 1-től végig, 2-től végig, Péter u. 1től végig, 2-től végig, Szemere u. 1-től végig, 2-től végig Egyéni választókerületi képviselő-jelöltek: Czibolya Zoltán- FIDESZ-KDNP, Ekésné dr. Kretovics JúliaVecsés Városért E., Islai László Zoltán– JOBBIK, Kohári Katalin Judit- Civil Mozgalom E., Kovácsné Czatlik Györgyi – Megújulás, Nagy István Elek - LMP-Függetlenek, Pusztai Imréné - MSZP 8. választókerület beosztása (A választópolgárok száma:2253 fő) 22. Szavazókör, Halmi Telepi Általános Iskola, Halmi J. tér 1. Alig u. 1-től végig, 2-től végig, Almáskert út 1-től végig, 2-től végig, Előd u. 70-től végig, 75-től végig, Felsőhalom dűlő 1-től végig, 2-től végig, Felsőhalom utca 1-től végig, 2-től végig, Görgey u. 1-től végig, 2-től végig, Harkály köz, Kós K. u. 1-től végig, 2-től végig, Küküllői utca 50-től végig, 59-től végig, Széchenyi köz, Széchenyi u. 1-től végig, 2-től végig, Tamási Á. u., Wass A. u. 1-től végig, 2-től végig 23. Szavazókör, Tündérkert Óvoda, Halmi J. tér 1. Damjanich u. 1-től végig, 2-től végig, Kikindai u. 33-tól végig, 38-tól végig, Szondi u. 1-től végig, 2-től végig, Táncsics M. u. 1től végig, 2-től végig 24. Szavazókör, Tündérkert Óvoda, Halmi J. tér 1. Besztercei u. 32/A-tól végig, 33-tól végig, Dózsa Gy. út 39-től végig, 44-től végig; Gammel J. u. 1-től végig, 2-től végig; Gárdonyi G. u. 1-től végig, 2-től végig; Kodály Z. u. 1-től végig, 2-től végig; Liszt F. u. 1-től végig, 2-től végig; Mikszáth K. u. 1től végig, 2-től végig; Móricz Zs. u. 1-től végig, 2-től végig; Munkácsy M. u. 1-től végig, 2-től végig; Présház u. 1-től végig, 2-től végig; Szabadkai u. 46/B-től végig, 49-től végig Egyéni választókerületi képviselő-jelöltek: Alattyányi István - FIDESZ-KDNP, Bagi Józsefné - Megújulás, Molnár Lajos - JOBBIK, Oláh László - MSZP, Szabó Gábor LMP-Függetlenek, Szász Dániel Adorján - Vecsés Városért E. Helyi Választási Iroda Folytatás a 4. oldalon.
4 Választás
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Önkormányzati választás Hirdetmény Polgármester-jelöltek (ABC rendben, ahogyan a szavazólapon is szerepelnek): Dr. Gerencsér Balázs - Vecsés Városért E., Mucska Zsolt – JOBBIK, Oláh László – MSZP, Szlahó Csaba - FIDESZ-KDNP Kompenzációs listák A választási törvény értelmében a képviselő-testületbe kompenzációs listáról három fő kaphat képviselői mandátumot. A választókerületben nyertes képviselők szavazatai kivételével valamennyi szavazatot a jelölő szervezetek magukkal viszik. Egy matematikai számítással dől el a három mandátum sorsa. A listák első három helyezettjei, jelölési sorrendben: FIDESZ-KDNP: Szlahó Csaba, Alattyányi István, Tábori Ferenc Vecsés Városért Egyesület: Dr. Gerencsér Balázs, Ekésné dr. Kretovics Júlia, Gondáné Gyulai Katalin LMP-Függetlenek: Hanek Gábor,Pintácsi Gábor, Pfeffer Gáborné JOBBIK: Szabó Attila, Zoltán László, Mucska Zsolt Megújulás: Zólyominé Horváth Katalin, Kovácsné Czatlik Györgyi, Pércsi Mihályné MSZP: Oláh László, Dr. Végh Katalin, Hargitai Gábor Antal
Kisebbségi önkormányzat választás Német kisebbségi önkormányzat képviselő-jelöltek névsora. A választói jegyzéken 556 fő szerepel. Megválasztható képviselők száma 4 fő. Képviselő jelöltek, ahogyan a szavazólapon is szerepelnek: Fazekas József - Musikverein W., Dr. Lugosi Mária Rosmarien Táncegyesület, Gyurákiné Sárdi Krisztina Anna Rosmarien Táncegyesület, Frühwirthné Halász Melinda – Kulturverein, Révai Nándor – Kulturverein, Fenyvesi Ádám Norbert - Rosmarien Táncegyesület, Brunner József Musikverein W., Dobrovicz Nándor - Musikverein W., Petz Márton - Musikverein W., Tófalvi Mónika – Kulturverein, Brunner Krisztina – Kulturverein, Ruszin kisebbségi önkormányzat képviselő-jelöltek névsora. A választói jegyzéken 33 fő szerepel. Megválasztható képviselők száma 4 fő. Nagy László - RUKE-HORUE, Horváth Zoltán - RUKEHORUE, Gyuricska András - RUKE-HORUE, Török Péter RUKE-HORUE Cigány kisebbségi önkormányzat képviselő-jelöltek névsora. A választói jegyzéken 31 fő szerepel. Megválasztható képviselők száma 4 fő. Pintér Ferenc Gábor - LUNGO DROM, Barna István LUNGO DROM, Darab Attila - LUNGO DROM, Barna István ifj. - LUNGO DROM Helyi Választási Iroda Vecsés és még 36 Közép-Magyarországi település hírei, információi az interneten: www.dabasregio.hu
A Vecsési Tájékoztató az interneten is! A VT korábbi kiadásai is olvashatóak a www.vecses.hu honlapon.
A választási eljárásról szóló, többször módosított 1997. évi C. törvény 6. §-ának /5/ bekezdésében, 38. §-a /1/ bekezdésének a. pontjában nyert felhatalmazás alapján a szavazással kapcsolatos tudnivalókról az alábbiak szerint tájékoztatom Vecsés város választópolgárait: Szavazni a szavazás napján 6 órától 19 óráig lehet. Szavazni kizárólag személyesen és csak a választópolgár lakóhelye szerint kijelölt szavazóhelyiségben lehet. (Ennek a szavazóhelyiségnek a címe a választópolgárnak megküldött ÉRTESÍTŐ-n fel van tüntetve a szavazókör sorszámával együtt!) Az a választópolgár, aki kisebbségi választói jegyzéken szerepel, a kisebbségi jelöltekre a Művelődési Házban kialakított önálló szavazókörben adhatja le szavazatát. (bejárat a Telepi út felől). A mozgásában gátolt választópolgárt szavazásának lehetővé tétele érdekében kérésére a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja mozgóurnával felkeresi. Mozgóurnát a választópolgár írásban kérheti a Helyi Választási Iroda vezetőjétől, illetve a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól. A mozgóurnás szavazás lebonyolítására a választópolgár lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottság az illetékes. A szavazás céljára a szavazóhelyiségben két vagy több urna kerül felállításra. Az elsőként szavazó választópolgár – aki a szavazatszámláló bizottság tagja nem lehet – jelenlétében a szavazatszámláló bizottság a szavazás megkezdése előtt az urnák állapotát megvizsgálja. A vizsgálat eredményét a szavazási jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. Az urnákat az elsőként szavazó választópolgár jelenlétében kell lezárni úgy, hogy azokból az urna szétszedése nélkül ne lehessen szavazólapot eltávolítani. Ezt követően a szavazatszámláló bizottság az urnába ellenőrző lapot helyez, amely tartalmazza az ellenőrző lap elhelyezésének időpontját, valamint a szavazatszámláló bizottság jelen levő tagjainak és az elsőként szavazó választópolgárnak az aláírását. A szavazás időtartama alatt a szavazóhelyiségben a választópolgárok csak a választójog gyakorlásához szükséges ideig tartózkodhatnak. A szavazóhelyiségben az a választópolgár szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel, illetőleg akit a szavazatszámláló bizottság a névjegyzékbe felvesz. A szavazatszámláló bizottság – a személyazonosság és a lakcím megállapítására alkalmas igazolvány alapján megállapítja a szavazni kívánó személyazonosságát, és azt, hogy szerepel-e a névjegyzékben. A szavazatszámláló bizottság azt a választópolgárt veszi fel a névjegyzékbe, aki igazolással rendelkezik. (Ha a választópolgár a bejelentett tartózkodási helyén kíván szavazni, és előzetesen nem kérte felvételét a névjegyzékre, az „Igazolás a tartózkodási helyen történő szavazáshoz” elnevezésű nyomtatványt is vigye magával!) A szavazatszámláló bizottság visszautasítja azt a választópolgárt, aki nem tudja személyazonosságát és lakcímét megfelelően igazolni, illetőleg, aki – törvényi feltételek hiányában - nem vehető fel a névjegyzékbe. Ha a szavazásnak nincs akadálya, a szavazatszámláló bizottság átadja a választópolgárnak a szavazólapokat, amelyeket a választópolgár jelenlétében hivatalos bélyegzőlenyomattal lát el. A bélyegzőlenyomat meglétét kérjük ellenőrizni! A szavazatszámláló bizottság szükség esetén – a választópolgár befolyásolása nélkül – megmagyarázza a szavazás módját. Folytatás az 5. oldalon.
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Választás 5
HIRDETMÉNY - a szavazással kapcsolatos tudnivalókról Folytatás a 4. oldalról Ha egy jelölt kiesett a szavazólapok elkészítése után, e tényről a szavazatszámláló bizottság köteles a szavazóhelyiségben elhelyezett hirdetményen, valamint szükség szerint szóban tájékoztatni a választópolgárokat. A kiesett jelölt nevét a szavazólapon át kell húzni. A szavazólapok átvételét a választópolgár a névjegyzékben saját kezű aláírásával igazolja. Az írásképtelen választópolgár helyett – e tény feltüntetésével – a szavazatszámláló bizottság két tagja írja alá a névjegyzéket. Az aláírás nélkül kérjük, ne induljon el szavazni! Külön szavazólap szolgál az egyéni választókerületi, a polgármester, valamint a megyei listás választásra. Az egyéni választókerületi és a polgármester választás szavazólapja ábécé sorrendben tartalmazza a jelöltek hivatalosan használt családi és utónevét, két vagy több azonos családi és utónevű jelölt megkülönböztető jelzését, valamint a jelölő szervezetek nevét, illetőleg a független jelölés tényét. A megyei listás szavazólap a választási bizottság által kisorsolt sorrendben tartalmazza a jelölő szervezetek nevét. A szavazólapon – a jelölő szervezet által bejelentett sorrendben – van feltüntetve a listán induló jelöltek közül az első öt jelölt neve. Valamennyi szavazólapon a jelölő szervezet neve mellett a jelölő szervezet kérésére fel kell tüntetni annak rövidítését, jelképének, illetőleg jelvényének fekete-fehér színű lenyomatát. Közös jelölt, illetőleg közös lista állítása esetén valamennyi jelölő szervezet nevét fel kell tüntetni a szavazólapon. A szavazólap kitöltéséhez szavazófülke áll a választópolgár rendelkezésére. A szavazófülke használatára a választópolgár nem kötelezhető. A szavazólap kitöltésének ideje alatt csak a szavazó tartózkodhat a szavazófülkében. Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetőleg akit testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, más választópolgár – ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes – segítségét igénybe veheti. Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő jelöltre, listára lehet. A jelöltre szavazni a jelölt neve alatti, feletti vagy melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet. Érvénytelen az a szavazólap, amely nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal, a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz. Érvénytelen az a szavazat, amelyet érvénytelen szavazólapon adtak le, kiesett jelöltre adtak le, nem a jelölt neve alatti, feletti vagy melletti körbe adtak le tollal írva, két egymást metsző vonallal. A szavazat érvényességét – ha az egyéb feltételeknek megfelel – nem érinti, ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, a jelöltek sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét kihúzták, illetve nevet hozzáírtak. A választópolgár a szavazólapot borítékba teszi és a szavazatszámláló bizottság előtt urnába helyezi. Ha a választópolgár a borítéknak az urnába történő helyezése előtt jelzi, hogy a szavazólap kitöltését elrontotta, a rontott szavazólapot a szavazatszámláló bizottság bevonja, helyébe új lapot ad ki, és ezt a tényt a jegyzőkönyvben rögzíti. A rontott szavazólap hátuljára a bizottság rávezeti, hogy rontott, és
feltünteti az indokot is. A bizottság a rontott szavazólap helyett újat – személyenként – csak egyszer adhat ki. Kérjük, hogy a jegyzőkönyv felvételéről és a rontott szavazólapon való – fentiekben jelölt – feljegyzés meglétéről személyesen győződjön meg! A települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán azok a választópolgárok vehetnek részt, akik 2010. július 15ig kérték felvételüket a kisebbségi választói névjegyzékbe. A névjegyzékbe már senki nem vehető fel! A települési kisebbségi önkormányzat képviselő-testületébe megválasztható képviselők száma 4 fő. A szavazólapok kisebbségenként külön-külön készülnek, és a választópolgár csak annak a kisebbségnek a szavazólapját kapja kézhez, amely kisebbség választói jegyzékén szerepel. Szavazni legfeljebb 4 jelöltre lehet. Az a 4 jelölt lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. A szavazatszámláló bizottság elnöke 19 órakor bezárja a szavazóhelyiséget. Azok a választópolgárok, akik a szavazóhelyiségben vagy annak előterében tartózkodnak, még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja. A szavazás lezárása után szavazatot nem szabad elfogadni! Helyi Választási Iroda
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat - 2011. Vecsés Város Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve 2011. évre is kiírja felsőoktatási hallgatók, illetve felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. A pályázatot a Polgármesteri Hivatalnál írásban kell benyújtani 2010. október 1-jétől 29-éig. Pályázati űrlapot és további tájékoztatást a Polgármesteri Hivatal ügyintézőjénél (I. em. 11.), illetve a 352-000/237 telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.
Megállapodás megújítása az önkormányzattal Szövetségünk 2002-ben még, mint Vecsési Vállalkozók Szövetsége kötött megállapodást a Vecsés Település Önkormányzatával. A megállapodás célja az volt, hogy a partnerek együttműködjenek elsősorban Vecsés, de a térség terület- és gazdaságfejlesztésében. Az elmúlt két ciklusban a városban és közvetlen környezetében nagyon komoly fejlesztések indultak el és valósultak meg. A városnak sikerült ehhez komoly pályázati forrásokat elnyernie. Szövetségünk (Kelet-KözépEurópai Kis- és Középvállalkozók Szövetsége -KKEKKSZ) és az önkormányzat a 2010 szeptemberében megújított megállapodással azt szeretné elérni, hogy ez a tendencia továbbra is folytatódjék, Vecsés a térség gazdasági és logisztikai centruma legyen. Ebben a törekvésben partnere kívánunk lenni továbbra is az önkormányzatnak. Vékony Ferenc József elnök
6 Önkormányzat
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
X . Ve c s é s i K á p o s z t a f e s z t 2010. A FESZTIVÁLOK ÉVE Fesztiválok voltak, vannak és lesznek. 2010-ben azonban a fesztiváloké a főszerep! Akár törzsvendég Ön egy-egy fesztiválon, akár nem, 2010-ben (is) érdemes lesz felkerekedni Vecsésre, hiszen a gasztronómiai fesztiválok hangulatának színes palettája várja a látogatókat. Településünkön, a savanyúságok és a híres vecsési káposzta nemzetközileg is elismert központjában, immár 10. alkalommal kerül megrendezésre ez az egyre népesebb tömeget vonzó rendezvény. Az elmúlt több, mint 200 évben a vecsésiek nemcsak a zöldségtermesztést és feldolgozást fejlesztették tovább, hanem az itt élő - a savanyú káposztát oly nagy szakértelemmel előállító - német nemzetiség kultúráját is megőrizték mind a mai napig. A jubileumi, most már hagyományosnak tekintendő KÁPOSZTAFESZT keretében szeretnénk bemutatni a – Vecsést oly híressé tett - káposztához fűződő tevékenységeket, valamint ízelítőt kívánunk adni az ezt a „mesterséget” űző helyi svábság kulturális és egyéb hagyományairól. Ha egyszerűen csak érdeklik a helyi hagyományok és a gasztronómiai különlegességek, vagy szeretné megtekinteni a kézművesek termékeit, és sorolhatnám a rendezvényen megjelenő számtalan érdekes kínálatunkat, szeretettel várjuk szeptember 25-26-án a Vecsési Káposztafeszt programjaira az érdeklődőket.
FŐZŐVERSENY - káposztás ételekből. A rendezvényre baráti társaságok jelentkezését várjuk! A 2 naposra tervezett főzőversenyen szombaton a levesek, tésztafélék, sütemények, majd vasárnap a főételek kategóriában indul verseny. A főzőverseny zsűrijének elnöke szombaton JEGENYEI ISTVÁN. Vasárnap az előző évek gyakorlatának megfelelően ismét BENKE LACI BÁCSI mesterszakács és mestercukrász lesz.
KIÁLLÍTÁS keretén belül kívánjuk bemutatni az előállítók termékeit, a gépek, eszközök, csomagoló és adalékanyag gyártók, higiéniai szer forgalmazók kínálatát.
KERESSÜK AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB KÁPOSZTÁJÁT! Ha Önnek idén a megszokottnál jóval nagyobb káposztája termett, kérjük, az alábbi elérhetőségen jelentkezzen. Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 24. Dabasi János - 2220 Vecsés, Fő út 61. (Mobil: 06 30 816 0867). Az első három helyezett nyereményben részesül!
KÁPOSZTAPUCOLÓ VERSENY - a feldolgozó cégek között. A zsűri döntésének szempontjai: A ráfordított idő - Keletkezett súlyveszteség - Esztétikum SAVANYÚSÁG VERSENYT rendezünk az ország valamennyi általunk ismert savanyúság előállítóját megkeresve. A versenyre szánt termékeket szeptember 24-én 18 óráig (Dabasi János, Fő út 61. szám alá) kérjük leadni!Választható kategóriák: Savanyított káposzta, Sós-vizes uborka, Káposztával töltött paprika, Vágottvegyes savanyúság
GYEREKPROGRAMOK széles skálája gyerekeknek, felnőtteknek. A felállított népi játszótér készségfejlesztő, eszközös és ügyességi játékokkal, kézzel hajtott népi kosaras fa körhintával várja a gyerekeket. A Róder Imre Városi Könyvtár, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat és a Gammel József Képzőművészeti Kör ismét kézműves foglalkozásokat tart. Lesz arcfestés, pólófestés, gyöngyfűzés üvegfestés stb. A legjobban sikerült alkotások díjazásban részesülnek. LOVASKOCSIKÁZÁS - „Vecsési városnéző” program. Szombaton 13 órától sétakocsik indulnak félóránként a Fő út 49. szám (NNÖK székház bejárata előtti út) elől, érintve és megtekintve az újonnan átadott TÁJHÁZAT. VASÁRNAP 13-17 óráig félóránként a Város utcától kisvonat indul a Bálint Ágnes Emlékházba.
KÉZMŰVESEK hozzák el termékeiket, a helyszínen bemutatókkal színesítve a programot. FELVONULÁS az Epresbe, a fesztivál színhelyére. Útvonal: Jókai Mór utca - Kálmán utca Fő út – Ecseri útig - be a szerviz úton a színpad előtt elvonulva. (A kocsik és a felvonulók a Fő út 49. NNÖK Székház előtti úton hagyják el az Epres területét)
Nemzetiség 7
KÁPOSZTAFESZT SZÉPE Ebben az évben elsőként meghirdetjük a „Káposztafeszt Szépe” választást. A versenyen német nemzetiségi népviseletben (Tracht, Dirndli) kell megjelenni. A megmérettetésre - melyen elsősorban a szebbnél-szebb népviseleti ruhákat értékeli a zsűri- várunk minden vállalkozó szellemű hölgyet, kicsit és nagyot, kortól függetlenül. A zsűri által kiválasztott nyertes díja egy méretre készített hagyományos nemzetiségi ruhakollekció. IV. KÁPOSZTAFESZT KUPA focibajnokság Helyszín: Falusi iskola tornaterme Időpont: 2010.szeptember 25. 9.00 – 17.00 óra A részvétel meghívásos alapon történik: Szamovár FC, Old Boys, Családsegítők, Focisokk, Négy szürke, VNSZ, Inter-VM, FRÜHKER Kft. EGÉSZSÉGÜGYI SÁTOR Vérnyomás, vércukor, koleszterin mérés. Vasárnap: PSA szűréssel és Alzheimer kórra vonatkozó tanácsadással kiegészítve. EREDMÉNY HIRDETÉSEKRE VASÁRNAP 17 ÓRAKOR A NAGYSZÍNPADON KERÜL SOR!!! A SÖRSÁTORBAN hűtött italokkal, káposztás ételekkel és más finomságokkal várunk minden kedves vendéget! Pénteken: 20 órától Karaoké Szombaton: 18 órától Bajor est Hidvégi Zoltánnal Vasárnap: 20 órától a Brunner zenekar játszik FIGYELEM! Az Iskola és a Kálmán utca közötti útszakaszon a 400-as közlekedési úton a Vecsés Káposztafeszt idején sebesség és forgalomkorlátozás lép életbe. Budapest irányában a menetirány szerinti jobboldali kerékpársáv ideiglenes lezárására kerül sor. Ezen a helyen csak engedélylyel lehet parkolni. A 400-as út vecsési szakaszában a kerékpársáv mindkét oldalán tilos a parkolás, fokozott rendőrségi ellenőrzés várható, ezért kérjük a vecsési lakosokat, hogy lehetőleg gyalogosan közelítsék meg a fesztivál színhelyét Doróné Zemmel Katalin szervező
8 Kultúra
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
A József Attila Művelődési Ház (www.jamhaz.hu) programjaiból
Traccsparti és Táncház A Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület (Musikverein Wetschesch) nagy szeretettel várja Önt és családját a VHZ táncház és traccspartira 16.30-tól a JAM Házban az alábbi időpontokban: okt. 31., nov. 27., dec. 11. Belépődíj felnőtteknek 500 Ft, gyermekeknek ingyenes. ZENE VILÁGNAPJA Magyar zene -október 8. 18 óra Lassan nézői leszünk a saját életünknek. Európa szerte divat, hogy a himnuszt egyetlen hang énekelje; szépen, kristálytisztán, szebben mint mi, mégis van benne valami ijesztő… az, hogy helyettünk énekli. A művészettel foglalkozó vecsésiek régi vágya, hogy áttörve a személytelenség falait, közösen hozzanak létre valamit, ami mindenestől a miénk, vecsésieké és magyaroké.
Kulturális összefogás nélkül nem lehet életteli város Vecsésből; hiába várunk rá, nem csinálja meg helyettünk másvalaki a mi kultúránkat. A zene világnapja jó alkalmat kínál erre az összefogásra, a magyar népballadák és népdalok varázslatos világából merítünk, gyerekek és felnőttek, énekkar, zenekar, színház és tánc együttműködése, közös játéka által. Előadják: Vecsési Kisspista Színház, Concerto Harmonia énekkar, JAM Ház Népdalköre, Vecsési Zeneiskola Vecsési Snapszer kupa Október 16-án 9 órától Várjuk azok jelentkezését, akik a játék szeretetéért megmérettetnék magukat egy kellemes program keretén belül. A lebonyolítás az ulti versenyek hivatalos rendje szerint történik. Nevezni a József Attila Művelődési Házban vagy Massza Sándornál (Talicskás kisvendéglő) lehet. Sakkverseny A Ferihegyi Sakk-kör és a József Attila Művelődési ház szeretettel vár mindenkit 2010. október 16-án 9 órától megrendezésre kerülő sakkversenyén.
Kiállítás Október 22-én 18 óra Vajda Lajos Stúdió kiállítása a kiállító teremben. Részletek: www.vecsesikiallitoterem.hu Az 1970-es, 1980-as évek egyik legfontosabb autodidakta, alternatív művészeti csoportosulása, amely új dimenziókkal bővítette a szentendreiség fogalmát. Az első Szabadtéri Tárlatok (1968-1969) és az 1970-es botrányos Nalaja happening után a zabolátlan dadaista lelkület Vajda Lajos szellemi örökségével párosult, és 1972-ben hivatalosan is létrejött. A "konstruktív szürrealista tematika" határozza meg a "vajdás művészet" spektrumának szélső pontjait: a geometrikuskonstruktív és a szürrealista-neoprimitív irányzatot. BABA-ÉS GYERMEKRUHA BÖRZE Október 9-én és november 13-án 9-13 óráig ADÁS-VÉTEL, CSERE-BERE Kinőtte gyermeke a ruháit? Jöjjön el, adja, vagy cserélje el nálunk a börzén! Szeretne olcsón gyermekruhához jutni? Jöjjön el börzénkre! Jelentkezés, asztalfoglalás és bővebb felvilágosítás a JAM Ház elérhetőségein. Várjuk önöket szeretettel!
A BELÉPÉS DÍJTALAN A Templom címe: Vecsés, Iskola utca-Jókai Mór utca sarok e-mail:
[email protected], www.templomikoncert.hu
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Kultúra 9
A rétyi csoda Mondhatnánk: Kárpát-medencei fúvósok találkozója volt a háromszéki kisfaluban, Rétyen. Eddig annyit tudtunk, hogy a rétyi nyír természetvédelmi terület a színmagyar falu határában, amit kirándulás alkalmával nem szabad kihagyni. Az alábbi írásból azt is megtudjuk, hogy Réty, az erdélyi fúvószene központja is, ahol nyáron vecsési zenészek is megfordultak, sőt augusztus végén a rétyiek is vendégségben voltak nálunk.
Kelemen Antal tanár úr igazi közösségteremtő ember. Ő a vezetője a rétyi Kováts András fúvósegyesületnek. Réty 2200 lelkes település Székelyföldön, Brassó és Sepsiszentgyörgy között. Ide érkezett Kováts András lelkész 1935ben, és azonnal megszervezte helyi zenészek részvételével a zeneegyesületet. Mára ez kicsi település az erdélyi magyar fúvószene fellegvára. Idén július 18-án néhányan a VHZ zenészeiből, a kispesti székhelyű nyugdíjas zenészekből verbuvált Obsitos zenekarral vettünk részt egy fúvószenekari találkozón, ahová az anyaországból kettő, Felvidékről egy és Erdélyből nyolc együttes jött el. Mi Kézvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön adtunk koncertet, majd másnap Rétyen találkozott mind a
Vecsési segély az árvízkárosultaknak 11 zenekar, és közel ezer (!) néző hallgatta meg a 11 együttes produkcióját. Ne feledjük: Réty 2200 lelkes falu! Az út során szoros barátságot kötöttünk nemcsak az Obsitos, hanem a rétyi zenészekkel is. A rétyi zenekart testvértelepülésük, Inárcs meghívta augusztus végi vendégszereplésre. Miután ez egybeesett a mi szokásos hónapvégi traccspartinkkal, ezért éltünk a lehetőséggel, és meginvitáltuk a rétyi, valamint az Obsitos zenekart is. Nagyon jól sikerült találkozás volt ez, sok tánccal, zenével, dallal. És még nem ért véget a programok sora! Másnap, hétfőn az Obsitosok vezetője, Bagoly István egy parlamenti (Szent Korona), operaházi és egy bazilikai (Szent Jobb) látogatást szervezett székelyföldi barátainknak. Utána a VHZ látta vendégül Petz Márton borházánál a rétyi barátainkat, közel 50 fiatalembert. Ők elmondták, hogy felejthetetlen élmény volt látni a magyar tudatú emberek legszentebb ereklyéit. A vacsorával egybekötött borkóstoló először felemelő és megható volt, majd egy őszinte, baráti, oldott hangulatú vidám, zenés, táncos est kerekedett belőle, amely mindnyájunk számára sokáig emlékezetes marad. Mindannyiunk nevében köszönjük, hogy részt vehettünk a székelyföldi úton, és köszönjük Petz Marci vendéglátását, amelyek során életre szóló élményekkel gazdagodtunk. A történet tanulsága, hogy megfelelő ember erős, összetartó közösséget tud létrehozni! Ez jó példa lehet a vecsésieknek is, mert egy atomjaira hullott nép csak együtt, közösségben tud létezni! Dobrovitz Nándor
Épül-szépül Vecsés I.
A vasútállomás két oldalán 86 gépjárműparkoló és 50 kerékpár megőrzésére alkalmas tároló készült el. Fotó: Katona Csaba
Köszönet Vecsés Város lakosságának Vecsés Város Önkormányzatához a Borsod megyei árvízkárosultaknak meghirdetett adománygyűjtési akció keretében rengeteg felajánlás érkezett. A gyűjtési akcióban Vecsés Város lakossága a tartós élelmiszer, száraz áru, mosószer, fertőtlenítőszer, ruhanemű adományokat Vecsési intézményekben, iskolákban, óvodákban, Családsegítő Szolgálatnál adott le, melyet a hivatali busszal szállítottunk el a rászorultaknak. Bútor, építőanyag, ruhanemű, savanyúság felajánlásokat vecsési vállalkozók segítségével szállítottuk el a rászoruló települések részére: Nekézseny: élelmiszer, fertőtlenítőszer, szárazáru, savanyúság. Szalonna: ruha és élelmiszer. Felsőzsolca: élelmiszer. Sajókaza: élelmiszer, ruhanemű, bútor, fertőtlenítőszer, savanyúság. Ócsanálos: élelmiszer, ruhanemű, savanyúság. Ongai önkormányzathoz tartozik, oda lett szállítva. Szendrőlád: élelmiszer, építőanyag, ruhanemű, savanyúság, bútor.
Boldva: bútor, ruhanemű, savanyúság. Ezúton szeretnénk megköszönni Vecsés Város lakosságának és vállalkozóinak jó szándékú adakozását. Városi önkormányzat
10 éves a Labdarózsa Népdalkör A magyar dal napja - elnevezéssel a Megmaradunk 3000 Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért Alapítvány október 16án 14 órai kezdettel Népdalkörök Találkozóját szervez CDbemutatóval és jókedvig tartó Táncházzal egybekötve. Színvonalas népdalkörök, szólisták és népzenei együttesek közreműködésével ünnepeljük meg a Labdarózsa Népdalkör fennállásának 10 éves évfordulóját és első CD-lemezének megjelenését. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, a részvétel díjtalan, csupán a szívét és a lelkét hozza magával, aki eljön. Legyünk minél többen dalos jókedvvel, magyar módon együtt! Helyszín: Halmi Telepi Általános Iskola. Szabolcsi Hubertné, az alapítvány elnöke
10 Kitekintő
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Szárhegyen jártunk Kedves meghívásnak tett eleget Vecsés Város Önkormányzata. Testvértelepülésünk 2010. augusztus 13-16-a között rendezte meg immár 13. alkalommal a Szárhegyi Napok ünnepségsorozatot. A háromnapos rendezvényen minden korosztály megtalálta a neki való műsort. Vecsésen kívül Szárhegy többi testvértelepülése is részt vett az ünnepségen. Vendéglátóink érdekes programot rendeztek számunkra. Terepjárókkal kirándulást szerveztek az 1500 méter magas Piricske tetőn felállított kereszthez. Úttalan utakon haladtunk. Álmomban sem gondoltam, hogy olyan terepen, amelyen a terepjárók haladtak, fel lehet jutni a hegy tetejére. Feljutottunk. A keresztnél pihenőhelyet alakítottak ki asztallal, padokkal. Nyílván azért, hogy a vándornak, kirándulónak legyen hol megpihennie. A pihenőhelyen elhelyeztek egy Emlékkönyvet, melyben számtalan beírás volt olvasható. Akik itt megfordultak, beírásukkal bizonyították, hogy valóban ott jártak. Mi is ezt tettük, megörökítettük Vecsés nevét az utókornak. Kirándulásunk következő állomása egy olyan tehenészet megtekintése volt, ahol sajtot készítettek. Évi termelésük 7000 kg. A gazda megkínálta a társaságot készítményével, melyet jóízűen fogyasztottunk el. Szorított az idő bennünket, mert este közös vacsorára voltunk hivatalosak, és bizony vészesen közeledett az esemény időpontja. Meglepődve tapasztaltuk, hogy ameddig mi a hegytetőn kirándultunk, a települést jéggel elegyedett eső áztatta. Rágondolni is rossz, mi lett volna, ha ez a hegytetőn ér bennünket. Mi mindenesetre megúsztuk. A közös vacsora után szabadtéren folytatódott a program. Vasárnap, a búcsú napján szentmisén vettünk részt, melyet ünnepélyes tanácsülés követett. Ezen az államtitkár, a megyei vezetők, a helyi tanácsnokok és a testvértelepülések küldöttei vettek részt. Ekkor nyújtották át a település díszpolgári címét is. Vecsés küldöttsége pedig átadta Szlahó Csaba úrnak, Vecsés Város polgármesterének köszönőlevelét Len Emil úrnak, Gyergyószárhegy egykori polgármesterének. Köztudott, hogy Vecsés Andrássy-telep 2010-ben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból Len Emil kettő darab emléktáblát adományozott a településrésznek, melyek felavatására 2010. szeptember 17-én kerül sor, és amelyet megtisztel jelenlétével az adományozó. Ennyit röviden a hivatalos részről. Ugyancsak vasárnap, a délutáni műsorban lépett fel a vecsési József Attila Művelődési Ház Népdalköre. Jó volt hall-
gatni az együttes tisztán csengő hangját. Nem először léptek fel testvértelepülésünkön, összesen négy helyszínen öregbítették Vecsés hírnevét. Köszönet érte. A műsor után vendéglátóink ebédre invitálták az együttes tagjait. Mint ahogy a kép is tanúsítja, jó hangulatban teltek el az ebédelés percei. Az ebéd után szállásukra, Farkaslakára, onnan pedig Vecsésre indultak. Az ünnepség esti műsorokkal folytatódott, majd mint ahogy Petőfi írta: Véget vetettek a zenének, és hazamentek a legények. Közben egy kedves jelenet is lejátszódott. 1998-ban Vecsés Nagyközség 15 szárhegyi gyereket látott vendégül olyan formában, hogy a gyerekek 8-14 óráig számítástechnikai
tanfolyamon vettek részt, majd délután a családok elvitték őket kirándulni. Az Önkormányzat Visegrádra és a Parlamentbe vitte a gyerekeket. Azóta 12 év telt el, s az akkori gyerekek mára apukák, anyukák lettek. Ahogy álltam az ünneplő tömeg között, egy asszonyka perdült elém, és bemutatkozott, mi több azt mondta, hogy Ő ismer engem. 12 év telt el azóta. Megmondom őszintén, jólesett, hogy ennyi év után nem felejtettek el. Én biztosan elmentem volna mellette, de Ő megőrzött emlékezetében. Kicsi a világ. Szintén az ünnepen történt, amikor rám köszönt egy fiatalember. Ismerősnek tűnt, s kutattam emlékezetemben, hogy honnan tűnik ismerősnek! Itt dolgozik Vecsésen a Bau Styl Kft.-nél, és Gyergyószárhegyre való. Tényleg kicsi a világ! Gál István INDUL A MADA KÖZÉLETI KLUB A Magyar Antidiszkriminációs Közhasznú Alapítvány (MADA) következő közéleti klubjára szeptember 24-én, pénteken 17 órától kerül sor a József Attila Művelődési Ház kistermében. A meghívott előadó ezúttal Alföldi Andrea eszmetörténész lesz, aki a nők szerepéről fog előadást tartani. A MADA közéleti klubba a belépés ingyenes, de a hagyományokhoz híven előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az
[email protected] e-mail címen vagy a 06/ 202 420 430 telefonszámon lehet. dr. Nagy Marianna Épül-szépül Vecsés II.
Szeptember 10-én ünnepélyes keretek között adták át hivatalosan a Kossuth utca- Károly utca sarkán lévő GYÁVIV Kft. Szolgáltató és Irodaházát. Sárosi István, a kft. elnöke elmondta, hogy a 21. század igényeinek, és az elkövetkező évtizedek polgárainak készült ez a szép és rendeltetésére alkalmas épület. Szlahó Csaba polgármester kiemelte, hogy az épület és az ott dolgozók felkészültsége garancia arra, hogy nemcsak a város, hanem a kft szolgáltatása alá tartozó települések polgárainak igényét is kielégítsék. Örömét fejezte ki, hogy a napokban befejeződött a Károly utca teljes átépítése is, és a nemzetiszínű szalag átvágásával jelképesen a Károly utcát is átadják a vecsési polgároknak. Az épületet Onhausz Tibor, vecsési építészmérnök tervezte. Fotó: Katona Csaba
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Egy kirándulás élményei….. Augusztus 26-án még az időjárás is kedvezett nekünk. A nyárutó napsütéses, simogatóan meleg nappal ajándékozta meg csapatunkat. A három busz összesen 112 idős vecsési lakossal telt meg. Mindannyian Szlahó Csaba Polgármester úr meghívására érkeztek, aki egy támogatói felajánlásból dunai hajókirándulást szervezett a helyi szépkorúaknak.
A Vigadó téri hajóállomáson már várt a minket szállító sétahajó a készséges kiszolgáló személyzetével együtt. A hajóút első órájában idegenvezetői tájékoztatást kaptunk a Duna pesti és budai oldalán található látnivalókról. A második órában pedig Hidvégi Zoltán szórakoztatta az időseket páratlan harmonika játékával, amivel olyan hangulatot varázsolt, hogy néhányan még táncra is perdültek. Mindenki nagy megelégedésére a kétórás hajóút alatt kétszer is itallal kedveskedett a személyzet. Tetszés szerint lehetett választani különböző italok közül, és a végén egy koktéllal is megvendégeltek minket. A végállomás Vecsésen a Petőfi téri iskolánál volt, ahol még egy ebédmeghívás is várt ránk. Remek és minden jelenlévő által elismert nagyon finom marhalábszár pörkölttel és igazi vecsési savanyúsággal vendégeltek meg bennünket. Innen már - az önszerveződő nyugdíjas klubok, a mozgáskorlátozott klub és a Gondozási Központ tagjai - élményekkel eltelve indultak haza. A Polgármester úr, aki feleségével és két pici gyermekével töltötte velünk ezt a napot, sokat beszélgetett az idősekkel, igyekezett meghallgatni gondjaikat, első kézből, kötetlen formában válaszolni kérdéseikre. Emlékezetes, élménydús nap volt - talán mindannyiunk nevében, akik jelen voltunk - szeretnénk köszönetünket kifejezni ezért a szép napért. Végül, de nem utolsó sorban, köszönet illeti a hivatal Protokoll osztályán dolgozó két kollégát: Csurgó Józsefné Gyarmati Ildikót és Puplicsné Illés Erzsébetet, akik nagy szerepet vállaltak a szervezésben. Pereginé V. Terézia intézményvezető Köszönjük! Ezúton mondunk köszönetet Vecsés Város Polgármesterének, Szlahó Csaba Úrnak, és mindazoknak, akik hozzájárultak a 2010. augusztus 26-ai hajókiránduláshoz. A konyhásoknak a finom ebédet, a felszolgálóknak a szép terítéket és a gyors kiszolgálást. A Szépkorúak 3-as számú nyugdíjas klub vezetősége és tagjai nevében Kaldenecker Józsefné, a klub vezetője Reflexológust, masszőrt, műkörmöst keresek Üllő központjába. Tel.: 0630-636 8545
Keresek eladó házat, vagy telket! Telefon: 0670/267-3844
Fórum 11 Róder Imre Városi Könyvtár Ifjúsági Könyvtára (Károly u. 12/c.) Vecsés Város Ifjúsági könyvtárában lehetőség nyílik a helyben eltölthető hasznos időtöltésen és könyvkölcsönzésen kívül internet használatra is. Nyitva tartási idő: H-K, Cs-P: 13-18 óráig, szombat: 9-13 óráig, szerda szünnap. Ezek mellett Nagy Éva könyvtáros minden pénteken délután kézműves foglalkozást tart, ahova szeretettel várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A rendszeres programokon és lehetőségeken kívül különleges rendezvényekre is sor kerül az Ifjúsági Könyvtár szervezésében: Október 8-án 18 órakor: Agócs Gergely mesemondó előadása - Ifjúsági könyvtár 2010. október 9-én bábszínház és játszóház várja az érdeklődőket, valamint október végén Bálint Ágnes Mazsola és Labdarózsa című meséiből vetélkedő kerül megrendezésre a négy általános iskola 3. és 4. osztályos tanulói között.
MEGHÍVÓ! A Róder Imre Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára szeretettel vár minden érdeklődőt a 2010. október 9-én megrendezésre kerülő programjaira: 9.00 - 14.00 Logikó-P játszóház kézműves foglalkozásokkal és arcfestéssel. közben: 10.00 Portéka Színház: Vásározók című zenés, interaktív bábjátéka. A belépés díjtalan
2010. október 4-10. között Országos Családi Könyvtári Napok lesznek az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.Országszerte olyan rendezvényekre kerül sor, amelyek felhívják a figyelmet arra, milyen alapvető szerepe van a könyvtáraknak az olvasóvá nevelés folyamatában. A könyvtárak színes programokkal készülnek szolgáltatásaik népszerűsítésére a családi napok keretében. Róder Imre Városi Könyvtár Programja Október 10. Könyves Vasárnap Rendkívüli nyitva tartás: ingyenes beiratkozás, késedelmi díjak elengedése. Nyitva tartás mindkét könyvtárban: 9-13 óráig. Mindenkit szeretettel várunk programjainkra! Független, nagymamakorú hölgy gyermekfelügyeletet vállal. Óvodába, iskolába, egyéb foglalkozásokra gyermekét elkísérem. Kisebb házimunkába is besegítek. Gépkocsival és bébiszitter képzéssel rendelkezem. 0620 - 5498387
12 Kultúra
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
A G. Ferenczy Hanna Irodalmi Kör alkotásaiból Gombos Adrien: Az ördög menyasszonya Az ördög menyasszonya vagyok Folyton a poklot járom Táncolhatnék rózsaszirmon Hintázhatnék fűzfaágon De csak száraz leveleket taposok Rothadó, erjedt szagú avart Tűztáncot jár újra bennem Ami még régen felkavart Homokba karcolt szavakkal Kísértem, ami volt Az idő hamuként hordja arcomba a port és fájdalmas sikolyként csikorog a fogaim között olyan, mint akibe a más lelke költözött álmaim bilincsbe verve szárnyaszegett sátán angyalszárnyak darabokra szaggatva. Mintha magamat látnám Aztán arcon csókol az ördög Neki még kellek Igaz, harcolni ő sem fog értem De jó, hogy szerethet Lebegünk, mintha jó lenne Mintha az Öröklét vele átölelne Pedig csak elviselem Nem tehetek mást: Ő a jegyesem Kelemenné Bata Mária: HAJNAL Követi az éjt a hajnal, Szépen, lassan, semmi zajjal. Átkarolja az égboltot, így hoz el egy újabb napot. Búcsúztatja az éjszakát. Köszönti a napsugarát. Friss harmatban mosakodik, Lágy szellővel törölközik. Pici fény az ablakomon. Beszűrődik hűs hajnalon. Szobám falán lebeg, táncol. Könnyen, lazán, mint egy fátyol. Az öreg Nap szorgoskodik, Lábujjhegyre ágaskodik. Sugarait följebb tolja. Máris pirkad az ég alja. Sok kismadár dalra fakad, Halovány fény egyre dagad. Hajnal hasad, itt a reggel. Csodát lát az, ki korán kel.
Benke Mária: Vágy
Varjasi Béla: A VIRÁG
Mint a sóhajjal a pára, semmivé lett a vágy mára. Mint a szív ütemes dobbanása, hangos kereplő koppanása...
Isten szépérzékének kiváló bizonyítéka. Jelenléte, látványa lelkünket simogatja. Örömteli élmény egy menyasszonyi keblen. Megható, mégis szép egy halotti leplen. Káprázatosán hat szívünkre színe és formája. Minden ünnep jelentőségét emeli látványa. A színskálát felölelő változatosságban gyönyörködtet. Tükrözheted vele; hálád, értékelésed, örömödet. Mezők, rétek, vízpartok, még szebbek lesznek tőle, értő kezek, gyönyörű csokrot köthetnek belőle. Teremjen akár vadon, künn a természetben, vagy gondosan szaporítva egy virágkertészetben. Nevében van rendezve sokfelé karnevál, nélküle nem teljes ünnepség, utcabál. Jelenléte kellemes hangulatot varázsol. E szépség létre nem jöhet egy ősrobbanástól. Ajándék az ÚR-tól, mely növeli életünk szépségét. Ez hűen tükrözi az Ő szerető kedvességét. Olvasóm! Neked is szól ez az üzenet; aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.
Mint mikor még vágyakoztál, soha semmin nem haboztál. Mint csendes éjjen az óra ketyeg, a vágy száguldott rég Veled. Mint a szivárvány az égen, olyan színes voltál régen. Mint a fűben az esőcsepp, elpárolgott - elveszett... Mint az Élet, ha távozni készül úgy érzed magad, kifosztva végül. Mint a vágy egykoron az életem tovaoson... Szénási Sándor István: Ne menj el Hiába jössz vissza, az már nem ugyanaz: Pillangó szárnyakon elszáll a pillanat. Mikor várni kell rád az is szép, mégis más, néma társam lesz egy őszinte vallomás. Ha elmész elkísér minden vágy, gondolat, félénk csillagfénybe merülő alkonyat.
A rovatot Szénási Sándor István, a kör vezetője állította össze.
Bálint Ágnes Emlékház
Bálint Ágnes, a csodálatos mesélő vecsési házában Emlékház nyílik. Hagyatékának kezelői, a család tagjai örömmel tudatják, hogy a család lelkesedésének, valamint a támogatók segítőkészségének eredményeképpen az Emlékház hamarosan elkészül. Ezúton is felhívjuk a vecsési polgárok figyelmét, hogy egyelőre csak korlátozottan lesz látogatható. A vecsési nagyközönség szeptember 25-én és 26-án 10-18 óra között tekintheti meg a Barcsai u. 1. szám alatt lévő Emlékházat. Azokat, akik részt vesznek a Káposztafeszten, az Epresből kisvonat fogja elszállítani az Emlékházba és vissza. Belépődíj 250 Ft, gyermekeknek 6 éves kor felett 100 Ft. A későbbiekben kizárólag óvodai és iskolai csoportok látogatását várják.
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Önkormányzat 13
Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A Szociális Bizottság mindig is kiemelten foglalkozott – az idősek, a gyermekek mellett – a betegek, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésével. Az idei évben ezen a területen is sikerült 2 pályázaton is nyernie városunknak. Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.1 „Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” program keretében munkatapasztalat szerzés céljából nyújtható bérköltség támogatást igényeltünk. A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ monori kirendeltségén keresztül jelenleg 4 megváltozott munkaképességű embernek tudunk munkát, munkahelyet biztosítani Vecsésen úgy, hogy a felmerülő bér- és járulék költségeit teljes mértékben vissza tudjuk igényelni. Társadalmi Megújulás Operatív Program 2.4.2/B-09/2-20090002 „Közösen a megváltozott munkaképességűekért” Befogadó munkahelyek, befogadó önkormányzatok pályázaton is sikeresen szerepeltünk, hiszen idén csak 2 pályázat nyert, amiből az egyik a miénk volt. A pályázatot az Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesületével közösen, konzorciumi partnerként adtuk be (részt vesz még: Monor és Üllő önkormányzata is) A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A pályázatnak köszönhetően lehetőségünk nyílt arra, hogy az önkormányzatnál, illetve intézményeinél munkát biztosítsunk azok részére, akik alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyek. Városunkban az alábbi munkalehetőségeket tudtuk biztosítani: irodai kisegítő, takarító, portás, betegirányító, parkfenntartó, udvari munkás.
Munkába állás előtt a résztvevők tanfolyamon vettek részt, és sikeres vizsgázás után OKJ-s oklevelet szereztek. /ECDL, takarító/ 2010. szeptember 1-jén ennek a programnak köszönhetően 15 megváltozott munkaképességű személynek tudtunk – 1 év időtartamra – munkahelyet, jövedelmet biztosítani. A projekt megvalósítása kölcsönösen előnyös munkavállaló és a munkáltató részére, hiszen munkalehetőséget, társadalmi integrációt jelent a munkavállalónak, a munkáltatónak (önkormányzatnak) pedig értékteremtő munkát, magasabb szintű munkahelyi kultúrát, presztízst a társadalmi felelősségvállalás területén, illetve motivációt, szemléletváltozást a hátrányos helyzetű emberekkel szemben, és nem utolsó sorban önkormányzatunknak nem kell az APEH felé befizetnie 15 fő után a rehabilitációs járadékot. (2010-ben 14,5 millió Ft) Saska Istvánné-Szociális Bizottság Elnöke
20 éve „virágos a kedvünk" a Gyöngy Virágboltban 1990 szeptemberében a rendszerváltás utáni első kisvállalkozások egyike volt a Gyöngy Virágbolt Vecsésen a Fő út és az Ecseri út sarkán. Az akkoriban néhány négyzetméteres kis faház egy forgalomszámláló állomás volt. Ezt vette meg és alakíttatta át virágüzletté Simon Ernőné Gyöngyike a férje segítségével. Az első szabad és önálló vállalkozások, boltok egyike volt ez. Nem sok olyan üzlet működik most városunkban, amely azóta is sikeresen működik, nem volt tulajdonosvagy profilváltás benne, és nem zárt be. A vevőkkel való személyes kapcsolat, a hozzáértő szaktanácsadás, a minden nap friss és szép virág, az év minden napján nyitva tartás és a tulajdonos, Gyöngyike kedvessége az, ami segített abban, hogy ez az üzlet 20 éven át minden nap zökkenőmentesen működhessen. Igen, Gyöngyike, aki 40 évig óvónő volt Vecsésen, és emellett 20 évig virágos is. Ismeri őt a fél város: vagy óvodásaként vagy vevőként. Ma már nyugdíjas, de nagyon aktív! E hosszú idő alatt sokat változott, szépült az üzlet. Híre sincs már a kis fabódénak, szép téglaépületben kulturált környezetben működik. Az üzlet választéka pedig nőtt, saját weboldala van, és bankkártyával is lehet fizetni. Az ország bármely településére vállalnak virágszállítást, emellett apró ajándékok is kaphatók, érdemes betérni a boltba.(www.andivirag.co.cc) szajan
A Vecsési Ipartestület tanfolyamai Tűzvédelmi szakvizsga A munkáltató azt a munkavállalót, illetőleg a munkavégzésben résztvevő családtagot, aki a tevékenységéhez szükséges tűzvédelmi ismeretekkel, illetőleg az előírt tűzvédelmi szakvizsgával nem rendelkezik, az adott tevékenységgel nem foglalkoztathatja. Bővebb információ a www.tisztesipar.hu honlapon, jelentkezni lehet a
[email protected] e-mailen vagy személyesen (nyitva tartási időben hétfőtől-csütörtökig 9-12 óráig) és 29/350163 telefonszámon. Élelmiszeripari minimumvizsga és tanfolyam! Felhívjuk minden élelmiszerrel foglalkozó vállalkozás figyelmét arra, hogy az érvényes jogszabályok szerint az élelmiszerrel kapcsolatba kerülő személy (vállalkozó, családtag, gyártó, szállító, bolti eladó, savanyúság készítő stb.) 5 évenként vizsgára, ha korábban már vizsgázott, tanfolyamra kötelezett! (Az ÁNTSZ szigorúan ellenőrzi!) A Vecsési Ipartestületben (Vecsés, Telepi út 58.) 2005-ben tanfolyamot végzetteknek, és új jelentkezők részére is lehetőség van a tanfolyamon való részvételre és a vizsga megszerzésére
14 Kultúra
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
ERDÉLYBEN VENDÉGSZEREPELT A VECSÉSI MŰVELŐDÉSI HÁZ NÉPDALKÖRE 2010. augusztus 12-16-a között már második alkalommal utazott Erdélybe a Vecsési József Attila Művelődési Ház Népdalköre. Ez alkalommal a Szárhegyi Művelődési Ház igazgatója, Danguly Ervin meghívására testvértelepülésünk Falunapi rendezvényére voltunk hivatalosak. A kirándulás szervezése közepette a IX. Unitárius Találkozóra is meginvitálták csoportunkat. Ez a szombat-vasárnap köré szerveztük az egész utat, még egy farkaslakai fellépéssel az egészet megfejelve. Most a népdalkörbe járó Kovács Erzsike és családja kezdeményezésére Farkaslakára tettük a bázist. Nagy izgalommal készülődtünk az utazásra, mert borzasztó nehezen gyűlt össze a szükséges forrás, amihez jelentősen hozzájárult Vecsés Város Önkormányzata Oktatási-, Művelődési- és Sport Bizottsága, valamint a József Attila Művelődési Ház. Nagyon köszönjük a támogatásokat! Az öt napos kirándulásra Kis Tóth János, a művelődési ház igazgatója és családja, valamint barátok, családtagok és ismerősök is elkísérték csoportunkat. A csütörtöki érkezésnél nagyon családias fogadtatásban részesültünk, és minden este ízletes és bőséges vacsorát fogyasztottunk el a helyi étteremben. A szállásadókat és az étkezést Mihály László és családja szervezte meg részünkre. A megfáradt utasokat saját tulajdonú Gyöngyvirág panziójában és további 8 családnál helyezte el, ahol mindannyian maximálisan elégedettek voltunk mindennel. Fantasztikus az erdélyi magyarok vendégszeretete, erről ismét megbizonyosodtunk! Bátran mondhatom, hogy barátokká váltunk a háziakkal, mert minden együtt töltött idő intenzív élményeket szerzett valamennyiünknek, amelyet elraktároztunk, és ezekből még nagyon sokáig tudunk majd töltekezni! A programunk feszített volt, mert a három szereplés mellett igyekeztünk minél többet megcsodálni Erdély kulturális és természeti szépségeiből. Pénteken meglátogattuk a vulkanikus eredetű Szent Anna tavat, ahol a meglepően kellemes vízben fürödtünk, utána a csíksomlyói Kegytemplom-ba tettünk kitérőt, ahol a könnyező Szűz Mária szobrot tekintettük meg. Este következett a helyi fellépés, ami közel egy órás volt, és nagyon jól sikerült. A műsorunkban kifejezetten ide tanult erdélyi dalok és népdalcsokrok mellett nemzeti érzületű darabok is szerepeltek. Fantasztikus volt ilyen hálás és érző közönség előtt énekelni! Másnap Szejkefürdőn léptünk fel, a gyönyörű szabadtéri székelykapu sor megcsodálása és Orbán Balázs, a legnagyobb székely síremlékének megkoszorúzása után. A köszöntők és imádságok után mi voltunk az egyetlen anyaországi fellépő csoport, ezért külön köszönetét fejezte ki az esperes úr. A nagy forróságban eltöltött program után kirándultunk még Parajdra, ahol a csoport egy része a sóbarlangot vette célba, a többiek továbbmenve Szovátára, a Medve tóban lubickolva enyhítették a tikkasztó meleget.
Virágzik a kéknyelű Három évvel ezelőtt ifj. Fazekas József kéknyelűt vásárolt Badacsonyban és aztán részt vett a hagyományosan június első hétvégéjén tartandó, Badacsonyi Kéknyelű Virágzása Ünnepén, és mindjárt aranyérmes, sőt fődíjas lett a bora. Lepipálva a balatoni és más honnan idesereglő boros gazdákat. Mindez nem volt elég, mert a következő évben megismételte ezt a bravúrt és szintén fődíjat kapott a nedűje. Sőt, Petz
Vasárnap reggel tisztelettel adóztunk Tamási Áron síremléke előtt, majd megkoszorúztuk a mellette idén felállított Trianoni emlékművet, és a kopjafák körül kézen fogva elénekeltük az Esti dalt. A délelőtt folyamán a két éve már gyönyörűnek talált Békás-szoros és Gyilkos-tó bejárása következett, ahol a látvány ismét felülmúlta az emlékeinkben élő képet! Innen a festői elhelyezkedésű Gyergyószárhegyre érkeztünk, ahol a vásártéri színpadon énekeltünk a résztvevőknek. Itt volt szerencsénk vecsésiekkel is találkozni, mert éppen ugyanerre a rendezvényre utazott ide Saska Istvánné képviselőasszony és Gál István tanár úr. Jelenlétükkel ők és a nyugdíjba vonult szárhegyi polgármester, Len Emil is megtisztelték szereplésünket, és meleg szavakkal gratuláltak produkciónkhoz. Utána a 3 éve eredeti módon felújított művelődési ház impozánsan ünneplőbe öltöztetett dísztermében nagyon finom ebédet fogyasztottunk el jó hangulatú, élő cigányzene hallgatása mellett. Nehéz szívvel indultunk vissza Farkaslakára, mert este a házigazdáktól való elbúcsúzás következett. A faluban folyó 2 napos esküvő és az itt lakók életmódja miatt rövid, de annál szívszorítóbb volt a búcsúzkodás! Minden szállásadót és programszervezőt ajándékcsomaggal leptünk meg, amelyben vecsési kiadványok és valódi magyar termékek mellett első CD lemezünk (Válogatás 2003-2010.) volt a legnagyobb meglepetés! Reméljük, hogy ugyanolyan sok örömet okoz majd ennek hallgatása és a ránk való emlékezés, mint amilyen szeretetteli érzés volt nekünk együtt lenni hazánktól elszakított honfitársainkkal! Sajnos hamar eltelt ez a néhány nap, és másnap reggel haza kellett indulnunk. Reméljük, hogy lesz még erőnk és alkalmunk Erdélybe utazni, hogy az ottaniaknak reményt és összetartozást vigyünk, az itthoniaknak pedig tanulságot és példát hozhassunk emberségből „lélektől-lélekig”! Katonáné Gergely Tünde népdalköri titkár Márton kéknyelűje is ezüstérmet nyert a nemes vetélkedésen. Természetes, hogy idén is elindultak a rangos versenyen, és most sem maradtak elismerés nélkül. A fesztiválon Ángyán József szakállamtitkártól mindketten bronzérmet jelentő oklevelet vehettek át. A Vecsési Borbarátok Egye-sülete tehát újabb szép sikereket könyvelhet el. Az egyesület kiváló borait legközelebb a Káposztafeszten kóstolhatja meg a nagyközönség. szj
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Önkormányzat 15
Augusztus 20. Nemzeti Ünnep Hagyományosan a Szent István tér volt a helyszíne az ünnepségnek. A VHZ Fúvószenekara térzenével várta a nemzeti ünnepre érkezőket. A műsorban fellépett a Művelődési Ház Népdalköre és a Szolnoki Mazsorett és Zászló-forgató Csoport. Ezen a napon kapnak elismerést azok a köztisztviselők, akik huzamos ideje állnak a köz szolgálatában. Idén Geiger Gizella, Zsiga Mihályné és Juhász Béla köztisztviselők kaptak elismerést. Az államalapítás mellett ekkor ünnepeljük az új kenyeret is, melyet az egyházak képviselői áldottak meg. Ünnepi beszédet Szlahó Csaba polgármester mondott, melyet teljes terjedelemben ismertetünk: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt vecsési Polgárok! Születésnapot ünneplünk; a magyar állam születésének napját. Ez a figyelemreméltó tény számvetésre késztet bennünket. István királyra emlékezve nekünk, mai követőinek elsősorban azt kell végiggondolnunk, hogy államalapító királyunk örökségét hogyan használtuk fel. Szent István király mindenekelőtt bátorságával, határozott és szilárd eltökéltségével lehet példaértékű számunkra. Képes volt olyan döntéseket hozni, melyek a kiélezett történelmi és társadalmi helyzetben rendkívüli áldozatot követelt a kor magyarságától. Ezen intézkedések rövidtávon népszerűtlenek voltak, ám az eredmények később Őt igazolták. Vállalta a saját korukban, saját hazájukban élő próféták hálátlan szerepét, azokét, akik képesek messzebbre nézni, mint kortársaik. Nagy kihívás elbontani egy régi kor megrögzött, önmagába forduló, jövőtlen gondolkodásmódját. Szent Istvánnak volt bátorsága Európára, Magyarország jövőjére tekinteni, és ezt a jövőt saját jelenében meg is alapozta. Ez a mai ünnep jó alkalom arra, hogy a mögöttünk hagyott évszázad, évtized vagy csupán az elmúlt esztendő tükrében megvizsgáljuk: kamatoztattuk-e a ránk hagyományozott lelki, szellemi és anyagi javakat. Ha visszatekintünk Magyarország ezeréves történelmére, azt látjuk, hogy István üdvös döntése nyomán az országból virágzó európai állam, a népünkből erős nemzet született. Ez a tény jogosít fel bennünket arra a reményre, hogy Magyarország, ha akarja, újra megerősítheti pozícióját az európai népek sorában. Az elmúlt ezer év legfontosabb eredménye tehát, hogy mi, Magyarország polgárai elmondhatjuk magunkról: soha nem
váltunk hűtlenné Európa értékrendjéhez. Szent István öröksége azt a szilárd erkölcsi tartást jelenti számunkra, amit a döntéseinkben képviselnünk kell. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a felelős döntések, a megfontolt tettek nyomán tárul ki előttünk a jövő, mely gyermekeink, unokáink és az utánunk következő nemzedékek érdekeit szolgálják. Kedves Barátaim! Nem könnyű szembesülnünk a feltett kérdéssel. Hogyan ápoltuk államalapító királyunk örökségét az elmúlt évszázadban? István király egyik legsúlyosabb feladata az volt, hogy a széthullóban lévő országban, az érdekellentétek szította csatározások közepette, rendet és békét teremtsen. A rend és a béke a múlt század politikusainak is áhított célja volt. A huszadik századot a béke századának tervezték a századforduló politikusai. Az ezernyolcszázas évek végén előre ünnepelték a világbékét, a kontinensek és népek nagy barátságát. Ma már tudjuk, hogy nem volt még egy olyan évszázad az emberiség történelmében, amely ennyi véráldozatot, ennyi emberéletet, ennyi szenvedést követelt volna. Szomorú, de nemzetünk történelmére ez fokozottan igaz. A XX. századi háborúk, a forradalmak, az elnyomó hatalmak nem csupán honfitársainkat, szeretett vidékeinket szakították el tőlünk, de a jövőbe vetett hitünket, és így a jelenben élő reményünket is megpróbálták megingatni. Nemzetünk mégis képes volt átvészelni ezeket az esztendőket. Szilárd meggyőződésem, hogy az eleinktől tanult jövőbetekintés tartotta életben Magyarországot. Ez az, ami a polgárok döntése nyomán az elmúlt évtized fordulatához vezetett. Szent István király példáján okulva meg kell tanulnia minden magyar embernek, hogy nemzeti kultúránkat, értékeinket, érdekeinket saját magunknak kell ápolnunk és képviselnünk. Ezt a szívességet egyetlen más nemzet fiai sem teszik meg helyettünk. Kedves Vecsési Polgárok! Ha visszatekintünk a mögöttünk hagyott évtizedre, azt látjuk, hogy hasonló volt, mint az elmúlt évszázad. Bizakodással vágtunk bele, és aztán annyi bajt hozott magával. De mi itt, Vecsésen szerencsésen átvészeltük az elmúlt nyolc év pusztítását. Sikerült megóvnunk a városunkat
az eladósodástól és a közbizonytalanságtól. Az elmúlt négy évben tapasztalt összefogással, türelemmel, átgondolt tervezéssel, sikerült jelentős eredményeket elérni. Mert itt mi mindig hittünk abban, hogy egy ország erejét az adja, hogy egészséges, reményekkel teli, bizakodó családok lakják. Hogy életerős emberek adjanak értelmet az ezeréves történelemnek. Tisztelt Vecsési Polgárok! Hölgyeim és Uraim! A számvetésnek az ad igazán értelmet, ha felvillantjuk a jövőt is. Mi itt, Vecsésen továbbra is minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a polgárok életét a kiszámíthatóság és tervezhetőség jellemezze. Ahogy a jelenben minden embert megillet a boldogulás lehetősége, úgy gyermekeink jövőjéről is gondoskodnunk kell. Száz év múlva mi már nem leszünk itt, de itt lesznek gyermekeink gyermekei, és itt kell lennie annak a virágzó, biztos lábakon álló erős Magyarországnak, erős Vecsésnek, aminek alapjait ma tesszük le, és amelynek nemzedékéről ma gondoskodunk. Megállapíthatjuk, hogy városunk eddigi történetében, ilyen rövid idő alatt ennyi fejlesztés még nem valósult meg. Nem kívánom, és nem is tudnám valamennyit idesorolni, de a jövő építése szempontjából négy fontos beruházást szeretnék kiemelni:-a városközpont fejlesztését, új művelődési ház és könyvtár építését, -a Bálint Ágnes Óvoda bővítését, -újabb öt utca megépítését, -valamint a CBA körforgalom létesítését. Hogy a következő ezer évben mi történik a magyar nemzettel, és mi történik hazánkkal, azt nem lehet megjövendölni. Azt azonban merjük remélni, hogy valóban megszenvedtük ebben az első ezer évben a jövendőt is, és a következő évszázadok békét, egyetértést és még szebb reményeket tartogatnak utódaink számára. A kenyér, amit megszegünk, legyen a remény, a boldogulás jelképe Vecsés és egész nemzetünk számára. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.”
16 Önkormányzat
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Mi történt a négy év alatt? Október elején helyhatósági választás lesz. Négy esztendővel ezelőtt is mérlegre tettük a négy év alatt történteket. Most az önkormányzattal, a gazdálkodással, az Önkormányzati intézményekkel és a vállalkozói és városi beruházásokkal foglalkozunk az összeállításban. Vecsés Város 2010. évi költségvetése A képviselő-testület Vecsés Város költségvetését 2010. február 23-án hagyta jóvá. A testület a bevételi főösszeget 3 milliárd 847 millió 108 ezer, a kiadási főösszeget 4 milliárd 47 millió 108 ezer forintban állapította meg. A szavazáskor 14 képviselő volt jelen, ebből 1 tartózkodás mellett 13 támogatta a város költségvetésének elfogadását. Zárszámadás A 2009. évi költségvetés teljesítése során 754.447.000,- Ft helyesbített pénzmaradvány keletkezett. Az idei költségvetésben 252.556.000,- Ft pénzmaradványt terveztek be. A 2009. évi pénzmaradvány: 754.447.000,- Ft Működési célú pénzmaradvány: 408.449.433,- Ft Felhalmozási célú előző évi pénzmaradvány: 345.997.567,- Ft A 754.447.000,- Ft pénzmaradvány összegéből 220.870.987,- Ft, ami feladattal nem terhelt, amelyet az idei költségvetésben városunk plusz forrásként felhasználhat. Megújuló energiáé a jövő! Interregionális pályázaton nyertünk. A pályázat célja a megújuló energiák hasznosításával kapcsolatos tudás és regionális tapasztalatok kicserélése. A pályázatban 85.720,- euró európai uniós forrás jutna Vecsésre, amelyből 72.862,- euró az INTERREG pályázati finanszírozás és 12.858,- euró a Vecsés Város költségvetését terhelő önerő. Ez az összeg négy éven keresztül kerül lehívásra a program ütemezésének megfelelően. A pályázatban Vecsésen kívül még 11 európai szervezet (önkormányzatok, innovációs központok stb.) vesz részt. Február 3-5-e között a portugáliai Serta városában került sor a Megújuló Energia Tudásátadás Rendszerek (RETS) című nemzetközi projekt nyitókonferenciájára. Ez folytatódott júliusban a walesi Newportban. Vecsés mindkét konferencián képviseltette magát. A vecsési ülésre várhatóan 2011. második felében kerül sor. Ehhez kapcsolódik, hogy a testület két pályázatra is előkészíti az anyagot, melyek a Városközpont és az önkormányzat intézményeinek lehetséges átállását célozzák megújuló energia felhasználásra. Befejeződött a vasútállomás P+R beruházása Elkészült a „parkolj és utazz” felhívás keretében a MÁV állomás környékének beruházása. A P+R parkoló műszaki átadása-átvétele megtörtént. Megépültek a parkolók mind a két oldalt. Városunkban 66 millió forintos keretösszegből - amely hozzávetőlegesen az egész projekt 10 százalékát teszi ki -, 86 gépjárműparkoló és 50 kerékpár megőrzésére alkalmas tároló létesült. Átadták a Károly utcát Három ütemben valósult meg a teljes útszakasz megújhodása vállalkozói, pályázati és önkormányzati forrásból. Az úttest aszfaltozása befejeződött. A viakolor járdák is elkészültek a Mária – Telepi út közötti szakasz kivételével, ahol majd az új Bölcsőde felépül.
Önkormányzati fejlesztések - A 2010. évi költségvetésben 25 mFt fejlesztési céltartalékot irányoztak elő az önkormányzati intézmények nyári felújítási munkálataira. Az intézményi karbantartási munkák felmérése a bejárás során megtörtént, augusztus 20-ára befejeződtek. - A Rákóczi utca szilárd burkolata elkészült a járdával együtt. - A lakótelepi buszperon felújítása megtörtént a lakosság és a Volán illetékeseinek nagy megelégedésére. - Az Útbizottság döntése alapján 6 utcában - Szondi u., Liszt F. u., Kodály F. u., Lehel u., Tamás u. és Diófa u. - útjavítási munkálatok voltak. Még ebben az évben elkészül a Halmi, a Hunyadi és a Wesselényi utca. Előkészítés alatt áll a Dózsa György út, a Kinizsi utca, a Lorántffy utca, továbbá a Telepi út Tompa u. és az Anna u. közötti szakasz egyoldali járdaépítése. A forgalomtechnikai munkacsoport döntött a Budai Nagy Antal utcában forgalomtechnikai küszöbök építéséről. - A temető Temető utcai részén teljesen új kerítés készül 15, 3mft. értékben. - A képviselők civil szervezetek támogatására 3,1 mft, térkő akcióra további 1 mft összeget szavaztak meg. - Nyári időszakban rászoruló gyermekek étkeztetésére 3 mft pályázati támogatást használt fel a város. - Az önkormányzat kérésére a Katica lakóparkban a Grund Invest Kft. finanszírozásban 2010 szeptemberében játszótér és labdázó kerül kialakításra. A lakóparkban épülő játszóteret és labdázót hamarosan birtokba vehetik a környéken lakó gyermekek és felnőttek. A labdázó gumiburkolata szeptember végére készülhet el. - A külterületi hulladék összeszedésére és a területek rekultiválására 3 millió Ft-ot nyertünk. - Településrendezési megállapodás keretében a BA Zrt-vel. A szerződés értelmében 15 millió Ft-ot fordíthatunk Petőfi iskola udvarának szépítésére és a tér megújítására. A munkálatok befejezése ősszel várható. - Örvendetes hír, hogy a Présház tér megújítása is folyamatosan zajlik, a játékok telepítése szeptember közepére várható. - Megtörtént a gyermekorvosi rendelők tatarozása, melyek - a Fidesz frakció felajánlása nyomán - gyermek festményekkel lett díszítve. VT összeállítás
A Vecsés Városközpont-fejlesztő Társaság Vecsés fejlődéséért! Az Önkormányzat városfejlesztő tevékenységének szakmai támogatására alakult meg a Városközpont-fejlesztő Kft. 2009 nyarán. Azóta a városvezetés válláról nagy terhet levéve intézi az Európai Uniós támogatásra való pályázásokat, és a nyertes pályázati projektek lebonyolítását. A társaság nagy mértékben számít a lakosság véleményére is, ezért létrehozta a www.vvft.hu címen elérhető honlapját, melyen a látogatók részletesen tájékozódhatnak a megvalósult illetve a folyamatban lévő városfejlesztő projektekről; a támogatási összegekről, a tervezett felújítás tartalmáról, idejéről, látványtervekkel illusztrálva. A látogatók kérdéseket tehetnek fel, a gyakran ismétlődő kérdésekre azonnal olvashatják a válaszokat is. Keressék fel Önök is a társaság honlapját, tegyék fel kérdéseiket, osszák meg a társaság munkatársaival javaslataikat! vt info
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Önkormányzat 17
Mi várható a közeljövőben? Tájékoztatás folyamatban lévő beruházásokról – Beszélgetés Szlahó Csaba polgármesterrel - Polgármester Úr! Szeretnénk tájékoztatást kérni néhány közeljövőt érintő fejleményről, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot. Kezdjük a legfrissebbel: lesz-e körforgalom a város egyik legveszélyesebb pontján? - Hosszan elnyúló tárgyalások után sikerült véglegesíteni a betonburkolatú körforgalom megépítését biztosító szerződést. A műtárgy a Budai Nagy Antal utca, Dózsa György út és Széchenyi út kereszteződésében épül meg. Ez egy kísérleti beruházás, minthogy Magyarországon ilyen technológiával körforgalom még nem épült. A beruházásban résztvevő partnerek: a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt., a Közúti Koordinációs Központ, a Magyar Közút Kft., a Közlekedéstudományi Intézet és a Cementipari Szövetség. A körforgalom megépítése a szükséges közműkiváltásokkal 80 millió forintba kerül. A költség felét a Pénzügyminisztérium, 30 millió forintot az önkormányzat, a beton anyagokat a Cementipari Szövetség finanszírozza. - Az idén jelentős pályázati támogatást nyertünk két nagyon fontos beruházásra. Hogyan állunk most? - 2010 nyarán, a kormányváltással kapcsolatos hivatali átszervezések után a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél feloldották az aláírási moratóriumot, és így pecsét került a Semmelweis Bölcsőde és az öt út megépítését előkészítő támogatási szerződésekre. A Bölcsőde építésénél a várhatóan 235 millió forintos összköltségből az uniós támogatás 211 millió forintot tesz ki. A munkálatok során a meglévő épületet és a mellette lévő lakóházat elbontjuk, és egy teljesen új intézményt építünk, ideértve a szükséges eszközök és a játékok beszerzését is. A kivitelezési munkálatok várhatóan jövő évben kezdődhetnek meg. Folyamatos infrastrukturális fejlesztéseink keretében következő lépésként 5 utca kap szilárd burkolatot (Magyar u., Tó u., József Attila u., Lévai u., Klapka u.), illetve szépül meg: fákat ültetünk, padokat, utcai szemeteseket és virágládákat helyezünk ki. A beruházás előkészítése (műszaki tenderdokumentáció elkészítése, közbeszerzési eljárás lebonyolítása) 2010-ben, míg a kivitelezési munkák terveink szerint 2011-ben valósulnak meg. A beruházás végösszege 250 millió forint, ebből 162,5 mFt a támogatás nagysága. - A nyári szünetben elkezdődtek a munkálatok a Bálint Ágnes Óvodában. Itt is sürgős a tennivaló, ráadásul ez a beruházás saját erőből valósul meg. - Nagyon örültem, hogy tatarozni tudtuk a Bálint Ágnes Óvoda épületét, és teljesen megújítottuk az udvart és a játszóeszközöket. A munkálatok költsége 10 millió forint volt. Az óvoda épülete lassan nyolcvan éves, és más célra épült. Megnyugtató megoldást egy teljesen új intézmény létesítése jelentene. - Úgy hallottam itt is várható előre lépés. - Igen, az óvoda új szárnya, ami a Deák Ferenc utcai oldalon három csoportszobás bővítést jelent, előkészítés alatt áll. A közbeszerzési eljárás várhatóan október hónapban lezárul, és elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. A várható költségeket az önkormányzat fedezi, még nyár elején 100 millió forintot biztosított erre a célra. - Az intézményekben nyaranta felújítási munkák vannak. A Petőfi iskola udvarán mintha ennél nagyobb munkálatok folynának. - Fontos eredménynek tartom, hogy sikerült a Budapest Airport Zrt.-vel a településrendezési megállapodást tető alá hoznunk. A szerződésünk értelmében 15 millió Ft-ot fordíthatunk a Petőfi iskola udvarának szépítésére és a tér megújítására. A munkálatokat elkezdtük, befejezésük ősszel várható. Az eredetileg a kisiskolásoknak épülő játszótér hétvégenként a környékbeli családok számára is nyitva áll majd.
- Sokat mond a városvezetésről, hogy négy év alatt négy játszótér épült! Úgy hallottuk, hogy most is több helyütt van ilyen jellegű építkezés, illetve tervezés alatt áll. - A lakóparkban épülő játszóteret és labdázót hamarosan birtokba vehetik a környéken lakó gyermekek és felnőttek; az ünnepélyes átadáshoz már csak a labdázó gumiburkolatának elkészültére várunk.
Úgy gondolom, igencsak örvendetes hír, hogy a Présház tér megújítása is folyamatosan zajlik, a játékok telepítése szeptember közepére várható. Hangsúlyozni kívánom, hogy nem csak az új játszóterekre fektettünk hangsúlyt, hanem már használatban lévőt is modernizáltunk (Erzsébet tér, Lakótelep). - Pénzhiányos világban különösen feltűnő, hogy milyen sok útépítés folyt a városban. Milyen ütemben haladnak? - Az eredetileg betervezett 6 utca - Szondi u., Liszt F. u., Kodály F. u., Lehel u., Tamás u. és Diófa u. - megépítésén felül a forgalomtechnikai bizottság döntése alapján és kizárólag önkormányzati forrásból még ebben az évben elkészül a Halmi, a Hunyadi, valamint a Wesselényi utca is. Az Önkormányzat megrendelése alapján még az idén megvalósul a Dózsa György út Kinizsi utca - Lorántffy utca, továbbá a Telepi út Tompa utca - Anna utca közötti szakaszának egyoldali járdaépítése. A képviselő-testület júliusi döntésének megfelelően augusztus hónapban elkezdődött a Temető patinás, de már helyenként omladozó kerítésének teljes rekonstrukciója. Ezzel egyidejűleg sor kerül több veszélyessé vált fa kivágására is, amelyeket téli tüzelőként térítésmentesen rászoruló családok kapnak meg. - A napokban volt a P+R beruházás átadása a nagyállomásnál. Ugyanilyen jellegű pályázatunk volt korábban a Kertekalja területére vonatkozóan, de azt akkor elutasították, most azonban biztatóakat hallottunk. Mi a jó hír lényege? - Friss hír, hogy a MÁV uniós forrásból teljes állomás és parkoló fejlesztést szándékozik megvalósítani. A tervek szerint az állomásépületek rendbetétele mellett gondot fordítanának a Vashíd modernizálására (legalább egyoldali rámpa készülne), valamint a kisállomás környéke is megújulna a „P+R” program keretében megvalósuló parkolókkal. Az Önkormányzat külön felhívta a tervezők figyelmét a Kertekalján folyamatosan gondot okozó vízelvezetési problémák megoldására. Ettől a projekttől függetlenül a MÁV és a város közös költségviselése mellett még az idén tatarozzuk az utasfelvételi épületeket. Ha az elmondottakhoz hozzágondoljuk a Városközpont megújulására vonatkozó beruházásokat, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek együttesen kijelölik a jövőbeni fejlesztések irányát, rengeteg munkát és kihívást állítva a következő Képviselőtestület és nem utolsó sorban az itt élők elé. szajan
18 Reklám
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
UV- mentes Barnulás. akár 10 perc alatt!
Abonyiné Bátonyi Erzsébet (mesterfodrász) 2220 Vecsés, Fő út 32. Tel.: 0630/6855808, 0629/351319 KOZMETIKA: Arc- és testkezelések natúrkozmetikumokkal, arcvasalás, bőrfiatalítás, lávaköves arcmasszázs, fülbelövés, smink készítés. Abonyi Bettina (kozmetikus): 0620/5353530 FODRÁSZAT: Itt a jövő hajfestéke! INOA Nincs többé szúrós szag,nincs többé ammónia. A hajnak és a fejbőrnek optimális védelmet nyújt. Határtalan színerő. Az ősz haj tökéletes fedése. Déri Anna (fodrász): 0620/4235978 Abonyi Erzsi (mesterfodrász): 0630/6855808
HÜTGÉP – FAGYASZTÓ SZERVIZ – JAVÍTÁS GARANCIÁVAL! Tel.: 0630 - 3732590
K UTYAKOZ MET I KA Fajta és keverékkutyusok teljes kör kozmetikázása. Igényes, szép munka, korrekt áron! Szállítás ingyenes. Hétvégén is hívható!
Vecsés, Kinizsi u. 46/b T.: 06-20-3 342 242
SÓ ELADÁS É L E L M I S Z E RTA RT Ó S Í T Ó
ADALÉKANYAGOK, ESZKÖZÖK FORGALMAZÁSA
NUVER & BERGER KFT. 2220 Vecsés, Rózsa utca 14-16. Tel./Fax: 06-29-352-217
1 tonnától házhozszállítást vállalunk.
Cégek, vállalkozók figyelem! Vállalom munka-, t z- és környezetvédelmi törvények által elírt kötelezettségek teljesítését. - telepengedélyekhez dokumentumok készítését, - építipari cégeknek egészségvédelmi és biztonsági terv készítését, - oktatások megtartását, - munka-, t z- és környezetvédelmi szabályzatok készítését, - kockázatelemzést, - munkavédelmi üzembehelyezés és mentési terv készítését.
Hívjon! Vállalom! Mennyiért? A bírság sokszorosan többe kerül! Fodorné Juhász Mária Tel.: 0620 9 616 901
GÁZKÉSZÜLÉK JAVÍTÁS Földgáz és palackos (PB) gázkészülékek, t
Harcsa Géza karosszéria lakatos mester
Leveszem válláról a gondokat: Helyszíni kárfelvétel! Vállalom: minden típusú karambolos személygépkocsi teljeskör< biztosítási ügyintézését és karosszéria javítását, kulcsrakészen, határid3re, egyéb szolgáltatásokkal. Vecsés, Bethlen G. u. 21/a. Tel./Fax.: 29/353 878 Mobil: 06 - 20 - 9448 372.
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Reklám 19
Ötvös ALAKSZA-FAMILY KFT.
- arany- és ezüstjavítás, - díszm készítés, restaurálás, - arany és ezüst új árú készítés, eladás, hozott anyagból is, - becslés - fénykép rávitel, - k)pótlás, vésés, - tört arany és ezüst felvásárlás, ÖTVÖSMHELY: Vecsés, Kinizsi u. 57. (06-29/350-638. Kedd, Csüt.: 16-19h. Sze.:10-18h.
ÉKSZERSZALON:Vecsés, Károly u. 4. (06-29/353-355 Kedd-péntek: 10-17h, szombat: 9-13h.
JOGOSÍTVÁNY KRESZ tanfolyam indul a Halmi Telepi Iskolában.
FOLYAMATOSAN Jelentkezket várunk minden kategóriában! Szaktanfolyamok. Telefon: 06/ 30 – 950 2470
AKCIÓ - 99 000,- FT!
ANGOL ÉS NÉMET TANFOLYAMOK, VIZSGAELKÉSZÍTK szi gyermek és feln)tt tanfolyamainkra beiratkozás aug.23-tól! Következ) ITK Origó nyelvvizsgáink: 2010.szept.18. és nov.6
Várunk! Ne feledd: „Nálunk szóhoz jutsz!” Beiratkozás és ingyenes szintfelmérés minden hétköznap 14-18 óráig, szombaton 9-12-ig.
Vecsés, F út 226. Tel.:06-29-352-967, 06-20/9-157-158 Feln.k.ny.sz.. 13-0484-05 Aki ad magára és a mosolyára, hozzánk jár! Fogfehérítés ZOOM 2 lámpával, és fogékszer felrakása.
Foggal-Örömmel DI. Bt. Dr. Mérth Gizella fogszakorvos Rendelés: Vecsés Telepi út. 68. – Szakrendel) Telefon: 29 – 551 471 Hétf) és szerda: 14.00 – 19.30, Kedd, csüt., pé.: 8.00 – 14.00 Bp. XVIII. Vándor S. u. 3. VII/93. Telefon:06- 1- 291 0040 és 06-20 – 467 5937 Email:
[email protected] Kedd – csüt. 16.00 – 19.00 www.foggal-orommel.hu és www.internettudakozo.hu
20 Hitélet
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
100 éves a vecsési református gyülekezet – II. „Mindeddig megsegített minket az Úr”Krisztus és a magyarság ügyét szolgálni Mező Ferenc lelkipásztor hosszú betegsége miatt 1970-től Czövek Olivér tiszteletes lett a református lelkész. Neki a mélypontról kellett kezdenie a gyülekezeti élet újra indítását. Ő azonban szerencsés típus volt, és az erős missziói küldetéstudat birtokában a Krisztus ügyéért nem ismert lehetetlent. Szót értett a gondnokkal, az egyszerű szakmunkás vagy TSZ-dolgozó presbiterekkel éppen úgy, mint a vecsési társadalmi vezetőkkel. Irányításával megszépült a templom és a gyülekezeti ház belseje, udvara, s élénkült a gyülekezeti misszió. Népes családjának minden tagja, még a gyermekek is vele együtt szolgálták Krisztus és a magyarság ügyét. Czövek Olivér tiszteletes a feleségével nemcsak látogatták a családokat, hanem kiemelt figyelmet fordítottak a családok lelki gondozására, a gyermekek hitoktatására és az ifjúsági misszióra. Ismét megtelt a vecsési református templom, sőt két évtizeden át az óvoda felépüléséig az ünnepeken két istentiszteletet is kellett tartani. A Czövek család felnövekvő gyermekei egymást váltották az orgona mellett, és látták el a kántori szolgálatot.Czövek Olivér tiszteletes kapcsolatai által gyakran színesítették a vecsési gyülekezeti életet hazai és külföldi előadók, bizonyságtevő prédikátorok. Ismét voltak evangelizációs alkalmak, gyülekezeti és gyülekezetközi szeretetvendégségek, énekkaros gyülekezeti alkalmak. A gyülekezeti ház bővítésével, tetőterének kialakításával Czövek tiszteletes lehetővé tette, hogy a hitük és magyarságuk miatt üldözött határon túli magyarok közül Erdélyből vagy Kárpátaljáról érkezők – felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül! – Vecsésen átmeneti szállást kaphassanak. A külföldi segélyek, missziós küldemények is Vecsés érintésével jutottak el az erdélyi és kárpátaljai magyar gyülekezetekhez. Czövek Olivér kezdeményezésére alakult meg Vecsés, majd Pécel székhellyel a keresztyén gyermeknevelést és hitoktatást szolgáló Vasárnapi Iskolai Szövetség és Vecsésen szerkesztették gyermeklapját, az Örömhírt. A politikai rendőrség figyelmét sem kerülte el a lelkész és családjának keresztyén aktivitása. Czövek Olivér azonban nem törődött a zaklatásokkal, a behívatásokkal, sőt mint Pál apostol a börtönben, ezt a kényszerhelyzetet is missziós célokra használta. Sőt, 1975. november 7-én, a korszak favorizált világi ünnepének látszólagos védőernyője alatt mintegy 200 fiatal részvételével ifjúsági konferenciát szervezett Vecsésen. A fiatalok azonban a megszálló szovjet hatalom helyett énekeikkel Krisztust dicsőítették. A misszióban nagy segítség volt a lelkipásztor számára a gyülekezet új gondnoka, Szabó Dénes, aki elkötelezett volt a gyülekezet ingóságok gondos karbantartásában, a családok látogatásában, a reformáció hitbeli örökségének folytatásában, a gyülekezet és településünk szolgálatában. Czövek tiszteletes az ökumenikus alkalmak mellett kiemelt figyelmet fordított az erdélyi Székkel és a hollandiai Hattemmel kialakult testvér-gyülekezeti kapcsolatokra. Sajnos, azóta ezek elszürkültek, majd teljesen meg is szűntek. Élénkíteni kell a családok és a fiatalok lelki gondozását 1991 nyarán Czövek Olivér nagytiszteletű urat kinevezték a Magyar Református Egyház Zsinati Irodájának vezetőjévé. Utódjának, a fiatal Pap András lelkipásztornak nemcsak az egyénisége más, mint elődjéé, de a mindenkori lelkészi munkához alapvetően fontos családi háttere is. Az ifjú lelkipásztor népes ifjúsági közösséget örökölt elődjétől, de a túlzott önállóságra törekvő fiatalok életét tévtanítások és hitgyülekezeti támadások zavarták meg. Törés következett a vecsési református ifjúsági munkában, ami majd csak az 1990-es évek második felében élénkült meg újra. Hálaadásra ad okot, hogy lelkészünk által az Idősek Napközi Otthonában is rendszeresek az igei alkalmak, folyamatos az iskolákban a hitoktatás és
a konfirmációi előkészítés. Keserű szívvel kell azonban megállapítani, hogy a hitoktatás és a konfirmáció után a gyülekezetbe épülő fiatalok száma egyre kevesebb. Ezek a sajnálatos tények a családok lelki gondozásának és a gyermekekkel való foglalkozás módszertani megújításának szükségességét igénylik. Gyülekezetünk 100. évfordulójának évében 11 konfirmandus tett fogadalmat a gyülekezet előtt. Minden fogadalom csak annyit ér, amennyit megtartanak belőle. Ezért is jelent segítséget, hogy a gyülekezet áldozatvállalásával 2009 szeptemberétől Nátulyné Szabolcsik Eszter személyében beosztott lelkészt állított szolgálatba a presbitérium. A gyülekezet Centenáriumára az egyházmegye támogatásával, a hívek anyagi hozzájárulásával és kétkezi munkájával megújítottuk a gyülekezeti házat, a parókiát, díszburkolatot kaptak a templomkerti utak. Megszépült és a városképet is színesítő játszó parkká vált a templom udvara. A költségtakarékosság érdekében korszerűsítettük gyülekezeti házunk fűtési rendszerét. Hosszú előkészítő és adománygyűjtő munka után, a 100. évfordulóra készülve, 2009 decemberében templomi, sípos orgonával gazdagodtunk. Azonban a missziói munka olyan fontos területeire - mint a családok és betegek rendszeres látogatására, lelki gondozására, élőhitű református ifjúság kialakítására, a misszió új területeinek bevonására, így a számítógépes misszióra és lelki gondozásra, fiatal házaspárok, gyászoló testvéreink, megkeresztelt gyermekek szüleinek hitoktatására, az erdélyi és holland testvér-gyülekezeti kapcsolatok újraépítésére - nagyobb figyelmet kell fordítani. A centenárium évében a www.vecsesireformatus.hu honlapunkon és a
[email protected] címen elérhető gyülekezeti kapcsolat segítségével főként a fiatalabb korosztályok, házaspárok, családok lelki gondozását lehet és kell javítani. Czövek Olivér lelkipásztor kezdeményezésére 2002-ben az Orbán kormány és a holland testvérek anyagi támogatásával felépült a 75 férőhelyes református óvoda. Az óvodában Pete Jánosné vezető óvónő irányításával azonban nem református hitre, hanem Krisztus megismerését segítő keresztyén szemléletre nevelik a gyermekeket. Az Európai Unió legszigorúbb előírásainak is megfelelő református óvodában olykor már a tanév kezdete előtt egy évvel több a jelentkező, mint a jogszabályok alapján felvehető gyermekek száma. Öröm látni a református óvodai gyermekeket, hogy felnőtteket megszégyenítő keresztyén hittel tesznek bizonyságot a Krisztusban hozzánk elküldött szabadításról. Nem az útszéli tövisek közé hullottak tehát, hanem egész városunkat szolgálják a reformátusok keresztyén óvodába vetett jelképes „magszemei”. A gyülekezet ereje a hívek lelkében van. A keresztyén gyülekezet ereje nem a templom nagyságában, falainak vastagságában, még csak nem is a torony magasságában, sokkal inkább a gyülekezeti tagok Krisztus-hitében, lelkében, közösségi erejében van. Gazdaságilag, erkölcsileg megrokkant, válságokkal terhes világunkban a református elődök közösségi erejének máig ható tanulságaiból okulhatnak leginkább a népszámláláskor három és félezernyien magukat reformátusnak valló vecsési polgárok. Sajnálatos tény azonban, hogy közülük jó, ha 80-100-an jönnek el a templomba. Tény, hogy a fogyatkozó gyülekezet és az időközben Czövek Olivér református lelkész nevét felvett Református Óvoda folyamatos működtetéséhez, hitbeli és főként anyagi stabilitásához, az infrastruktúra zavartalan fenntartásához a vecsési református közösség ereje egyre szerényebben elegendő. Ezért továbbra is nélkülözhetetlenek Vecsés Város Önkormányzata és a Vecsési Református Missziói Alapítvány által biztosított célirányos támogatások. A gyülekezet 100. évfordulóján Krisztusba vetett hittel és Wass Albert szavaival valljuk, hogy ..Politikai és társadalmi szólamok, divatok és konstellációk jönnek és mennek, mint a léha szél, mely pelyvát kavar. De az alap áll: Krisztus és a nép. S ha minden jó szándék tégláját erre az alapra lerakjuk: bizony fal lesz abból, s a falból templom, erősség, mely mellett elsuhan a szél, s leperegnek az idő homokszemei. Jó és rossz időké egyaránt.” Úgy legyen! Ámen. Orosz Károly
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Visszhang… A megszokottnál apróbb csemeték gyülekeztek augusztus 14én az állomáson, hogy Tihanyba induljanak táborozni. Néhányuknak már volt tábori tapasztalata, az újak kérdezgették, milyen lesz, - ők pedig az elmúlt évi élményekről meséltek. Akik először látták, csak álmélkodtak és gyönyörködtek, mikor a vonat ablakából megpillantották a hatalmas vizet, a magyar tengert. Megérkezve, gyors lepakolás után, első utunk a strandra vezetett. A félsziget rejtett kincseinek csak töredékét ismerhetik meg az egy napra idelátogató turisták. Csapatunk nyolc napjába se fért bele minden, bár cipőnk talpa alaposan lekopott. Több túraútvonalat bejártunk, gyarapítva ismereteinket a félsziget tavairól, védett madárvilágáról, különleges növényzetéről, szél marta szikláiról. Barangolás után mindig jól esett a üdítő fürdőzés, mely nem maradhatott el akkor sem, amikor egy egész napos kirándulást tettünk hajóval Balatonfüredre, és gyalogosan tértünk vissza Tihanyba. Vasárnap körbejártuk Tihany falu központját, és ellátogattunk
az apátsági templomba. Mise után meghívtuk vendégségbe Korzenszky Richárd perjel urat, aki idén másodszor nyerte el a Közoktatás – Közművelődés kategória Prima Primisszima díját. Richárd atya tanárember lévén örömmel látogatott el hozzánk. Beszélgetett a gyerekekkel a tévénézési szokásaik-
Vecsési Búcsú 2010-ben is!
Hitélet 21 ról, számítógépezésről, telefonhasználatról, sportról, fotózásról, természetszeretetről, nyelvtani és irodalmi ismeretekről, versekről, költőkről. Beszélt az emberi kapcsolatok fontosságáról, az egymás iránti tiszteletről, a vezetők tevékenységéről, melyet saját hivatásán keresztül részletezett. Kiemelte, hogy minden szinten szükség van olyan vezetőkre, akik felül tudnak emelkedni a mindennapok kicsinyességein, és minden kicsinységben meglátják a nagyot. A gyerekek és mi, felnőtt kísérők egyaránt megszívlelendő, gazdag útravalót kaptunk a beszélgetés során. Köszönjük azoknak, akik a tábor sikeréhez adományukkal hozzájárultak: CBA - Rubók pékség, Fazekas Antal - FrissHasáb Kft., Héring Viktor - Ferihegy Kft., Janovics Piroska, KARITASZ, KDNP, Matheisz család, Gáspár és Szentpéteri házaspár. Richárd atyát megajándékoztuk a Vecsés köztéri szobrairól és emlékműveiről készült könyvvel, melyet Gál István tanár úr ajánlott fel. Belányi Gabriella (-BG-) Végül egy kislány beszámolójával szeretnénk a gyerekek örömét megosztani az olvasókkal és mindazokkal, akik ne láthatták a csillogószemű gyermekek örömét. Én is részt vettem a tihanyi táborban, ahol Judit néni és a felnőttek sok érdekes programot szerveztek nekünk egész hétre. Nem is tudom kiválasztani, hogy mi tetszett a legjobban, mert az egész tábor jó volt. Megnéztük a barlanglakásokat. Tihanyban sétáltunk, ahol mindenki vásárolhatott valami emléktárgyat az otthoniaknak. Áthajóztunk Füredre, ott eláztattuk magunkat a szökőkútban. Ellátogattunk az Apátságba is, később jót beszélgettünk az apát úrral. Minden nap fürödhettünk a Balatonban, Gabi néni, Judit néni felügyelt, hogy ne essen bajunk. Vízi - bicikliztünk és volt éjszakai fürdőzés is. Joli néni, a szakács nagyon finomakat főzött, süteményeket sütött, minden nap degeszre ettük magunkat. A búcsúestére többen műsorral készültünk, volt tánc, ének, szavalás. Sokat nevettünk. Az utolsó nap mindenkinek eszébe jutott, milyen hamar véget ért ez a hét, ezért kicsit szomorúan, de sok szép emlékkel pakoltuk össze a cuccainkat. Köszönjük a szép nyaralást! Pintér Cserne 3. osztályos tanuló
Tálentum és Adottság
2010. szeptember 17-20.
A Vecsési Búcsú a hagyományok szerint minden évben Szent Kereszt Felmagasztalásának napját, azaz szeptember 14-ét követő hétvégén kerül megrendezésre. A megszokott menetrend szerint idén is lesz az Epresben rengeteg hinta, kirakodó vásár és sörsátor. Idén már 15. alkalommal felállítandó sváb hangulatú sátor továbbra is várja a kedves vendégeket. A jó hangulatról a helyi fellépők mellett idén sztárvendégek is gondoskodnak. A vendégek elégedettségét továbbra is a Rosmarein Tánccsoport szavatolja. Az idei esti programokról: - szeptember 17. (péntek): KARAOKE - szeptember 18. (szombat): Revans Trend Slágerzenekar - szeptember 19. (vasárnap): vecsési Brunner Zenekar - szeptember 20. (hétfő): sváb hangulatú zenés est Hidvégi Zoltánnal Fenyvesi Ádám
Sátor Egyesület és az Evangélikus Gyülekezet közös szervezésében olyan hívő emberekkel találkozhatnak, akik kimagasló eredményeket értek el munkájukban, hivatásukban. A találkozások 18 órakor kezdődnek a megjelölt időpontokban: -október 29-én Dr. Molnár Róbert Kübekháza polgármestere -november 19-én Solt Pál magyar jogász, bíró, alkotmánybíró -december 10-én Szvorák Katalin népdalénekes Az előadások után kérdéseket tehetnek fel az érdeklődők. Centenáriumát ünnepli a Református egyház vecsési gyülekezete A vecsési református Egyházközség szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2010. szeptember 26-án, vasárnap 15 órakor kezdődő hálaadó ünnepségére, amelyen igét hirdet Főtiszteletű Dr. Szabó István úr, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. A centenáriumi istentiszteleten adunk hálát gyülekezetünk 100 éves fennállásáért, a jeles évforduló lelki ajándékaiért.
22 Reklám
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Kutya és Cicakozmetika több, mint 10 éves tapasztalattal várom négylábú vendégeimet kutyakozmetikai szalonomba. Kutyusok teljes kör ellátása Igény szerint hobby vagy kiállítási fazon, cicák speciális ellátása. - ingyenes szaktanácsadás - rugalmas eljegyzés, akár hétvégén is - akár háznál vagy kutyaszállítással is megoldható
Október hónapban minden westie, foxi, welsh terrier kutya kozmetikájából 20% kedvezmény!
Kovács Tímea, Vecsés, Erzsébet utca 10. 06 20 254 0557, 06 29 700197 OKJ-s képzés az Ipartestületben! Jelenleg két szakmában 318610110000000 biztonsági r és 544810301005201 számítástechnikai szoftverüzemeltet képzésre lehet jelentkezni! Biztonsági r tanfolyam 96 óra (kb. 2 hónap) AKCIÓ! Szeptemberi jelentkezésnél a képzés díja jegyzetekkel vizsgadíjjal együtt 55,000,-Ft!! Számítástechnikai szoftverüzemeltet tanfolyam 180 óra (kb. 4 hónap) A tanfolyam díj, jegyzetekkel 140.000 ft.+ vizsgadíj Képzés helye: Ipartestület székháza (Vecsés, Telepi út 58.) Képzés díját a vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják! A tanfolyami díjak befizetése több részletben is megoldható!
AutoLux Sedan 2220 Vecsés Lanyi u. 4.
www.autolux.hu Tel.: 06-29-552-160 06-30-9443-555
A szerelő gondoskodás
B&B’ 97 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft Bugyi Lászlóné, Vecsés, Csillag u. 39. Vállalunk teljeskörű könyvelést, bérszámfejtést, TB ügyintézést, Mérleg- és elektronikus adóbevallások készítését. Könyvvizsgálói háttér biztosított! Tel./Fax: 29/355 135. Mobil: 06-30-442 1511. E-mail:
[email protected] H.-Csüt.: 8-16h. P.: 8-12h.
GRUND INVEST Ingatlankereskedelmi KFT 2220 Vecsés, Fő u. 84. tel./fax:29/356819, 30/9962643, 70/3895651
[email protected], www.grundinvest.hu közvetítés, értékbecslés, hitelügyintézés....
É T T E R E M
2010. október 1-én pénteken torkos napok lesznek éttermünkben. A teljes számla végösszegéből 50%-ot vonunk le. VADÁSZI ÉTTEREM! Este 18 órától élőzene! Asztalfoglalás szükséges! 2220 Vecsés, Dózsa György út 15. 06-29-351-215 06-30-414-5044 Kívánság szerint kitelepülést is vállalunk!
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Akciós f,kasza, f,nyíró, f,nyíró traktor, láncf,rész, áramfejleszt és vízszivattyú!
SZENTKIRÁLY KFT.
Válassza a minséget!
Reklám 23
Damilok, damilfejek, fnyírókések, frészláncok, vés-fúrószárak, motorolaj, láncolaj, 2T olaj, levegszrk, gyertyák minden típusú kerti géphez. Nyitva: H-P.: 7-17-ig, Szo.:8-16
2360. Gyál, Ady E. u. 27. Tel.: 06 (29) 340-434 06 (20) 519 12 27
Email:
[email protected]
Erdészeti és kerti gépek szervíze!
JOGOSÍTVÁNY! 4 -szeri részletfizetéssel,
TANFOLYAMOK Folyamatosan! Helye: NYELVISKOLA (Vecsés, F u. 226.) www.deltajogsi.hu Regisztrációs szám: 13-0519-05
DELTA AUTÓSISKOLA Tel.: 06-29-322 422 06-20-915 2268 06-30-942 8113
Magánrendelés:
JÓ
L
Fogszakorvos - szájsebész implantológus
JÓ
Dr. Csorba László
T
CSALÁDI FOGÁSZAT
dr. Csorba
Báthory u. 16. sz.: Hétf, Kedd, Péntek: 9-12 és 16-19h. Szerda: 9-12h. Csütörtök: 16-19h.
Bejelentkezés: 06 - 20 - 999 62 61
24 Reklám
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
NE KÖSSÖN BIZTOSÍTÁST!!!!! ……..amíg nem ismeri ajánlatainkat! A biztosítási alkusz írásbeli szerződés alapján vállalja, hogy megversenyezteti a biztosítókat, ezáltal az Ön számára legelőnyösebb megoldást tudjuk kiválasztani. • Cégek teljes körű biztosítási kiszolgálása: kárrendezés is! • Csoportos biztosítások • Közbeszerzés, biztosítási tenderek • Egyéni élet-, baleset-, betegség biztosítás • Nyugdíjprogram • Vagyon, lakásbiztosítás • Utazási biztosítások • Egyedi kedvezmények Dobja ki azt a sok névjegyet, hiszen ELÉG CSAK EGY!
DR. LAKOS GÁBORNÉ 30/655 58 78 20/479 67 76 MINDENT EGYKÉZBEN
FAHÁZ ITALDISZKONT ARANY JÁNOS UTCA 61. Nyitva tartás: H - Szo.: 7.00 - 22.00, V.: 8.00 - 18.00 Törzsvásárlói kedvezmény 5% - folyamatosan! Péntek-szombat szuperhétvége kedvezmények!
Viszonteladói kedvezmények - rendezvények szervezése és lebonyolítása Tel.: 0630 - 676 5091
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Reklám 25
Egyedi méretre gyártott bútorok: konyhák, fürdszobák, gyermekbútorok ,könyves-szekrények, teljes bels terek, irodák, patikák, belsépítész tervek kivitelezése 16 éves tapasztalattal, magas minségben, kedvez árakon sok kedvezménnyel.
Zalai 96' bútorgyártó KFT. cim: 2143 Kistarcsa, Kossuth 23/a telefon.fax :28/473-288 mobil: o630/9745-220, www.zalai96.extra.hu, e-mail:
[email protected]
26 Reklám
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
HAGYOMÁNY=RZ= RUHÁK 30 éves tapasztalattal bocskai öltöny, díszmagyar, atilla, huszáregyenruhák, fogathajtó és csikós öltözetek, történelmi egyenruhák hiteles másolata, egyedileg tervezett zsinóros féfi-ruhák, ni zsinóros kosztümök és kabátok, mellények.
Kulcsár Anna jelmezkészít, férfiszabó mester. Vecsés, Eld utca 23. Tel: 06-29/355-341
www.jelmezszabosag.hu A Vecsési CBA Áruházban a BIZTOSÍTÓ IRODA a következ ajánlatokkal várja leend ügyfeleit: 11 féle gépjármE felelsség biztosítás gépjármEvenként és személyenként a legkedvezbb számítással, - lakás, utas, CASCO, - közúti árufuvarozói biztosítás.
Tel.: +36-70-773 2648, +36-70-616 6944.
Könyvelés-bérszámfejtés! Elektronikus adóbevallás készítése! Teljes körû ügyviteli szolgáltatások, APEH ügyintézéssel. Tel.: 06 20 9928 885. www.peszika.hu
KONTÉNER SZÁLLÍTÁS sitt, szemét, sóder, homok, termföld szállítás és gépi földmunka (BOBCAT) 3, 4, 8 m3-es konténerrel. Márta Ervin: 06 – 20 – 9849 242
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Reklám 27
28 Fórum
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember Reflexológia a test – lélek – szellem egyensúlya
Napjainkban egyre több figyelmet szentelünk az egészségünk megőrzésére, szellemi frissességünk fenntartására. Legtöbben az idős kor természetes velejárójának tartjuk, hogy amint az ízületeink sem a régiek már, úgy az agyunk teljesítménye csökken az idő előre haladtával. De meddig természetes ez a folyamat, és mikor kell esetleg ennél többre gyanakodni? Gyakran halljuk, hogy a nagyi már felejt, és hamiskásan össze is kacsintunk mögötte. Az idős korral együtt jár egy bizonyos fokú szellemi hanyatlás: nehezebben jegyez meg új dolgokat, talán kicsit tartózkodik is tőle. Időnként - még fiatalon is- összekeverjük az ötödik szomszéd nevét a hatodik szomszédéval, elfelejtjük hová is tettük a kulcsunkat, esetleg még a gyereket is ott felejtjük az oviban. Ez még nem jelenti azt, hogy valami súlyos betegség áldozatai lennénk. Az életünk stresszes, nagyon sokfele kell figyelnünk, és bizony időnként elsiklanak dolgok. Ez még bőven belefér a figyelmetlenség körébe. Azonban ahogy halad előre az életkorunk, úgy növekszik a kockázata a súlyosabb betegségek kialakulásának, aminek az első jelei közzé tartozhat a feledékenység. Az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata 65 év felett már 2%, 80 év felett pedig 100-ból 16 embernek van Alzheimer betegsége. Ez a betegség sajnos az agy fokozatos leépülésével jár, és nagy terhet jelent a betegnek és a hozzátartozóknak egyaránt. Az Alzheimer-kór kezdeti szakaszában az egyik fő tünet a feledékenység, amit jól meg lehet különböztetni a figyelmetlenségtől: pl. a nagymama „elfelejt” főzni, más íze lesz az ételeknek, mint amit eddig megszoktak; elfelejti a gyermekei, közeli hozzátartozója nevét. Nem figyelmetlenségből teszi máshová a dolgokat, pl. cipőt, fogkrémet, szemeteslapátot, hanem azért mert – rákérdezésre sem- emlékszik arra, hogy hol szokta őket tartani. Eltévednek azon az úton, amin 30 éve járnak, és hosszas gondolkodás után sem ismerik fel, hogy hol vannak. A fent leírt jelek komoly figyelmeztető jelek lehetnek az Alzheimer betegség kialakulására. Jellemző, hogy a beteg nem akar erről tudomást venni. Szégyelli, és inkább nem szól senkinek, nem fordul orvoshoz. A hozzátartozók szoktak inkább gyanakodni, de még ők is nagyon sokáig várnak, amíg orvoshoz fordulnak a beteggel, hátha csak véletlen volt… Gyakran még a háziorvos sem gondol arra, hogy komoly betegség állhat a panaszok hátterében, pedig nagyon fontos, hogy a beteg időben szakorvoshoz (lehetőleg neurológushoz) forduljon. A betegség a tudomány mai állása szerint sajnos nem gyógyítható, de vannak olyan gyógyszerek, amelyek a folyamat lassítására szolgálnak. Ahhoz azonban, hogy ezek a gyógyszerek minél jobban kifejthessék a hatásukat, a betegség lehető legkorábban történő kivizsgálása és felismerése szükségszerű. Összefoglalva: nagyon fontos, hogy oda figyeljünk idős rokonainkra, és amennyiben a fent leírt vagy egyéb gyanús jeleket észlelünk a viselkedésükben, minél hamarabb forduljunk szakorvoshoz, lehetőleg neurológushoz vagy pszichiáterhez annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen a terápia.
Ma már szinte mindenkinek van valamilyen szintű ismerete, gyakorlati tapasztalata az egészséges életmód témaköréhez kapcsolódó tevékenységekről, legyen szó masszázsról, talpmasszázsról, akupunktúráról vagy kineziológiáról. Ezek a tevékenységek az utóbbi években teret nyertek a lakosság körében, elfogadottá váltak, és egyre többen vesznek igénybe valamilyen szintű szolgáltatást különféle problémáik megoldása érdekében. Sok esetben felületes képet alkotnak e területekről, egy-egy újságban olvasott cikk alapján, elhamarkodottan nyilvánítanak véleményt, vagy éppen túlzott elvárást tanúsítanak némely kezeléssel szemben. Egyre inkább érezzük, hogy változásra van szükség, megnőtt az igényünk egy egészségesebb életvitel iránt, de nehezen tudunk dönteni annak irányáról, hol kellene elkezdeni, melyik lenne a nekünk megfelelő, mennyi időt és pénzt szánjunk rá, kinek a tanácsát fogadjuk el, és sok esetben éppen a túlkínálat bizonytalanít el bennünket. Az utóbbi években megszaporodtak a természetgyógyászati rendelők, egészségközpontok, wellnes-fittnes studiók, masszázs szalonok, és ezen belül is rendkívül sokszínű a terápiák jellege és minősége. Bioboltok kínálják elképesztő mennyiségben az étrend-kiegészítők, vitaminok, segédeszközök széles skáláját, sok esetben találomra választunk ezekből, és gyakran vagyunk csalódottak, mivel a beígért csodás változások elmaradnak. Csak néhány példa a lehetőségekből: masszázsok, jóga, aromaterápia, fitoterápia, akupunktúra, vitaminterápia, életmód-tanácsadók, stb. Gyakorlatilag mindenki választhat a lehetőségeihez mérten valamilyen kezelést, csak az a kérdés, hol kezdjük el. Szeretnék egy kísérletet tenni annak összefoglalására, hogy mely terápiákat milyen igényeink esetében vegyük igénybe, egy útmutatót ahhoz, hogy ne céltalanul keringjünk a túlkínálat útvesztőjében. Kezdjük talán az egészség fogalmával. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1948-ban a következőképpen definiálta az egészség fogalmát: „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya.” Az egészség dimenziói: - biológiai egészség: fizikai szervezetünk megfelelő működése - lelki egészség: személyes világnézetünk, magatartásbeli alapelveink, ill. a tudat nyugalmának és az önmagunkkal szembeni békének a jele - mentális egészség: a tiszta és következetes gondolkodásra való képesség - emocionális egészség: az érzések felismerésének, illetve azok megfelelő kifejezésének a képessége - szociális egészség: másokkal való kapcsolatok kialakításának egészsége Holisztikus megközelítés alapján az egészségünk nem más, mint az ember testi, lelki, szociális, érzelmi és életszemléleti (szellemi) egyensúlyi állapota. Bármelyik szinten fellépő működési zavar a meglévő törékeny egyensúlyt felboríthatja. Milyen erős az összefüggés a test-lélek-szellem között? Ezeket a kérdéseket valószínűleg sosem leszünk képesek teljes bizonyossággal megválaszolni, de odáig már most eljutottunk, hogy a testi és a lelki egészség szoros kapcsolatban áll egymással. Mindkettő képes a másikat jó és rossz irányban egyaránt befolyásolni, tehát megbetegíteni és meggyógyítani is. Kérdését, véleményét, kritikáját, javaslatát megteheti a www.csorbazona.hu honlapon.
Dr. Zalai Károly
Csorba Lászlóné okl. reflexológus 0630/236-7556
Figyelmetlenség vagy feledékenység?
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Sport 29
II. Nemzetközi Szalacska Kupa
Diák Országos Olimpia
Vecsés Kupa - 2010. május 22.
2010. március 13-14. Nagyberki
2010. március 31-április 03. Pécs Hagyományainknak megfelelően ismét van Országos Diák Olimpiai Bajnokunk. A versenyen három serdülő és négy junior versenyzővel vettünk részt. Aranyérmes: Serdülő 40 kg Váry Attila Ezüstérmes: Junior 63 kg Albert Béla Bronzérmes: Serdülő 46 kg Abai János Junior 48 kg Szakács Alex
A Sport XXI. program keretén belül 12 bemutató mérkőzés volt a 25 pár küzdelme mellett. A versenyzők között Váry Attila, Lőczi Imre, Horváth Dániel, Szakács Alex, Várhegyi Attila az, akiknek voltak ellenfelei. Váry, Lőczi, Horváth győztesen hagyta el a ringet. Sajnos, a többi versenyzőnknek nem volt ellenfele.
XI. Mándy Imre Nemzetközi Emlékverseny
Junghaus Gusztáv Nemzetközi Emlékverseny
2010. május 14-16. Dombóvár
Taksony, 2010. július 09-10-11.
A versenyen 34 egyesület, köztük egy ukrán és egy német csapat vett részt. Csapatunkból minden versenyző érmes lett. Aranyérmesek: Junior Lány 46 kg Váry Lili Serdülő 40 kg Váry Attila Serdülő 48 kg Abai János Junior 57 kg Berki Ferenc Ifjúsági 60 kg Búzás Zoltán Elit 64 kg Brúger László Ezüstérmesek: Elit Női 54 kg Vennes Dzsenifer Serdülő 48 kg Benik Viktor Junior 48 kg Szakács Alex Bronzérmesek: Elit Női 57 kg Horváth Ramóna Junior 46 kg Lőczi Imre Junior 54 kg Várhegyi Attila
Aranyérem: Junior Ifjúsági Serdülő Serdülő Serdülő Junior Junior Junior
Négy ország részvételével rendezték meg a 2. Szalacska Kupát a Kaposvár melletti Nagyberkiben. A magyar csapatokon kívül szerb, szlovák és román versenyzők léptek a kötelek közé. Összesen 130 ökölvívó indult a kupán. A vecsési csapatot 4 lány és nyolc fiú öklöző képviselte, méghozzá sikeresen, mivel a végelszámolásnál 5 arany, 4 ezüst és 3 bronzérem volt a mérlegünk. Ráadásként Benik Viktor kiérdemelte a legharcosabb serdülő különdíját is. A versenyen részt vett sportolók névsora: Aranyérmesek: Nők: Junior 46 kg Váry Lili Ifjúsági 54 kg Vennes Dzsenifer Fiúk: Serdülő 40 kg Váry Attila Serdülő 48 kg Benik Viktor Junior 63 kg Albert Béla Ezüstérmesek: Nők: Junior 52 kg Fadgyas Vivien Fiúk: Serdülő 46 kg Abai János Junior 48 kg Szakács Alex Junior 57 kg Berki Ferenc Bronzérmesek: Nők: Ifjúsági 57 kg Horváth Ramóna Fiúk: Serdülő 43 kg Dávoti Bence Junior 48 kg Lőczi Imre
46 kg Váry Lili 57 kg Horváth Ramóna 41,5 kg Váry Attila 48 kg Abai János 50 kg Benik Viktor 46 kg Lőczi Imre 57 kg Berki Ferenc 63 kg Albert Béla
Ezüstérem: Serdülő 59 kg Horváth Dániel Junior 48 kg Szakács Alex Junior 54 kg Várhegyi Attila Bronzérem: Ifjúsági 60 kg: Búzás Zoltán
Nemzetközi Női Amazon Kupa Gyöngyös, 2010. június 25-26-27.
Bornemissza Gergely Nemzetközi Emlékverseny Eger, 2010. június 04-05-06. Aranyérem: Junior Ezüstérem: Junior Bronzérem: Junior Serdülő
KINCSESTÁR KREATÍV KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS! Minden pénteken 16-tól 18óráig az
ERZSÉBET TÉRI PAPÍR ÍRÓSZER JÁTÉK AJÁNDÉK KREATÍV HOBBY ÜZLETBEN Tervezett foglalkozások: szalaghímzés, üvegfestés, népi motívumok festése fára, nemezelés, szalvéta kasírozás, újbáb készítés, gyöngyfűzés. A kellékek megvásárlásához 10% kedvezményt adunk!!! Jelentkezni a helyszínen lehet. Cím: Vecsés, Erzsébet tér 7. A bolt további nyitva tartása: H-P:13.00-17.30,Szo.:10.00– 13.00. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.
57 kg Berki Ferenc 63 kg Albert Béla 46 kg Lőczi Imre 48 kg Benik Viktor
Aranyérem: Junior 46 kg Váry Lili Junior 48 kg Fadgyas Vivien Bronzérem: Ifjúsági 54 kg Vennes Dzsenifer Seres Attila szakosztályvezető
TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Választópolgárok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Okmányiroda, a választást megelőzően 2010. október 2-án, és a szavazás napján, október 3-án ügyeleti nyitva tartással lehetőséget biztosít ideiglenes személyazonosító igazolvány és /vagy lakcímkártya kiállítására és átadására, valamint az okmányirodai átvétellel kért állandó személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártya típusú vezetői engedély átadására azon állampolgárok részére, akik érvényes okmánnyal (azok lejárata, rongálódása vagy hiánya stb. következtében) a választás napján, október 3-án nem rendelkeznek, így választójogukat nem gyakorolhatják. Az Okmányiroda október 2-án és 3-án kizárólag a fenti ügytípusokban áll a választópolgárok rendelkezésére. Helyi Választási Iroda
30 Sport Női kézilabda – NB. II. Déli csoport Értékes siker idegenben! Dunavarsány – Vecsés 26 – 31 Szalai Tibor szakosztályvezető: - A tavalyi bronzérmes még nem vette le a “nagymellényt”. Mire észbe kaptak, már késő volt. Nagyon sokat számított, hogy újra pályára lehetett Lukács Réka, aki ragyogóan szervezte a játékot. Több játékosunk is kiemelkedőt nyújtott, szélről és átlövésből is gólokat tudtunk szerezni, mindezt stabil védekezés mellett.
ASZTALITENISZ A vecsési Asztalitenisz Szakosztály szeretettel várja a sportolni vágyó gyerekeket! Edzéseinket a Petőfi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola tornatermében tartjuk. Edzésidő gyerekeknek: KEDDEN és CSÜTÖRTÖKÖN, kezdőknek 17-18.15 között, haladóknak 18.15-19.30 között Bővebb információ: Lőrincz Annamária edző: 06 20 971 08 38 Váradi-Barabás Helga szakosztályvezető: 06 20 280 12 23 www.vecsesiasztalitenisz.hu E-mail:
[email protected]
Íjász verseny Vecsésen! Íjászink a vecsési horgász tónál minden vasárnap serényen gyakorolnak. Az Alsónémedi Nywig Íjász Egyesülettel közösen megrendezzük Vecsés első íjász versenyét, melynek jellege: Öröm íjász verseny. 20 célt kell leküzdenie minden résztvevőnek, célonként 3 nyílvesszővel. A verseny végén rendezünk tóátlövést, íjász párbajt és távlövészetet is. Ha valakinek van otthon egy porosodó íja, amit már régen használt, akkor most itt a lehetőség, hogy a jobb sorsra érdemes ereklyét leporolja, és benevezzen a viadalra. Nem baj, ha utolsóként is végez, de jó társaságban, egy igazán kellemes napot tölthet el a szabadban. Arra is van lehetőség, hogy aki szereti ezt a szép, ősi magyar tradíciót, az csatlakozzon hozzánk! Várjuk még, hogy kísérők, családtagok, barátok is eljöjjenek és drukkoljanak. A verseny helye és ideje: 2010. október 23. 08.30 - Vecsési horgász tó. Nagy Ferenc (0670-943 8128)
I. Junior Fogathajtó Világkupa Vecsésen A Dobrovitz Lovasfarmon augusztus 26-29-e között folyó I. Junior Fogathajtó Világkupán 10 nemzet 88 fogathajtója állt starthoz. Ki veszi át a stafétabotot a hétszeres fogathajtó világbajnok Lázár Vilmostól, a hatszoros győztes Lázár Zoltántól és a csapatvilágbajnok Dobrovitz Józseftől? A sokszor megfogalmazott kérdésre a fiatal fogathajtóink ígéretes választ adtak. Díjhajtásban öt (Ifj. Dobrovitz József, Kovács Zsófi, Hölle Martin, Érsek Anett, Tabajdi Dániel), maratonhajtásban három (Érsek Anett, Hölle Martin, Osztertág Kristóf) aranyérem született. Összetett versenyben (díj, maraton, akadályhajtás összetett eredmény) Hölle Martinnak köszönhetően is örülhettünk aranyéremnek. Európa legjobb fiatal fogathajtói vetélkedésén a magyar csapat állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A siker egyik főkovácsa Dobrovitz József vezetőedző volt, akit munkájában Juhász László fogathajtó világbajnok és Fülöp István segített.
Világ Kupa Vecsés, Aachen, Breda a négyes-fogathajtók legrangosabb CAIO versenyeinek helyszínei. Vecsésen június elején versenyeztek a leg-
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember jobbak. Nálunk a holland de Ronde nyert Lázár Zoltán előtt. Dobrovitz kitűnően teljesítve 4. helyezést ért el. Július közepén a németországi Aachenben találkoztak a világ legjobb négyesei. 24 fogat indult el a kisvilágbajnokságon, ami Dobrovitznak nem sikerült. Alakulóban lévő fogata a maraton egyik állomásán elakadt, és olyan hátrányba került, amit az egyébként megfelelő díjhajtással és kiváló akadályhajtással már nem lehetett ellensúlyozni. Szeptember 4-6-a között a hollandiai Bredában rendezett versenyen ismét mamut mezőny, 27 fogat indult el. Itt már egy kicsit jobban alakultak a dolgok. A díjhajtásban elért pontszám és a 10. hely még alapja lehet egy eredményes szereplésnek. A maraton azonban megint nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna Dobro. A fogat az egyik akadálynál ismét betlizett, és ez jelentős ponthátrányba hozta versenyzőnket. Az egészen kitűnő akadályhajtás javított ugyan a helyzeten, de ez csak a 15. helyezéshez lett elegendő. A vecsési fiúnak még akad tennivalója a fogata körül, különösen a maratonhoz kell megtalálni az ideális lovakat.
Férfi Kézilabda – NB. II. Keleti csoport Hát ez fájt… Salgótarján – Vecsés 30 – 18 A teljesen átalakított és megfiatalított csapat hamar megadta magát az élmezőnyhöz tartozó Karancsaljaiaknak. Az operált Markó mellett Kádár – külföldi utazás - és Varasdi - sérülés - miatt hiányzott az együttesből. Kovács Mihály, a volt sokszoros válogatott játékos, a VSE edzője a mérkőzés végén a több edzésre, a begyakorlott figurák alkalmazására, a képzettségbeli lemaradások pótlására hívta fel a fiúk figyelmét. Az oldalt összeállította: Szalontai János
Böjte György: Angyalok és haramiák Születtél október hatodikán. Elmentél… Elvitted véremet ereidben Kislegény. Akkor éreztem, kezem eltörve és lelkemnek nincs már őre. Ki mécsest, világot adjon rám, hogy szívemnek nyugalmát megőrizze.
Elsúlyosult a kezem. Megtámadt az életben rothadó rossz, durva ág. A Haramiák. Ne félts! Erőm lelkemben dobog, hisz tudom, hogy Veled vannak – Ott, A szárnyukat kitartó, szikrázó Angyalok (Apu)
BÉBI- ÉS GYERMEKRUHÁK VÉGKIÁRUSÍTÁSA Jó minőségű, saját magyar készítésű bébi- és gyermekruhák. Már 300 Forinttól Érd.: +36205500810 +3629353724 www.baba-gyermekruha.gportal.hu
Köszönetnyilvánítás Köszönöm mindazoknak, akik szeretett férjem, Szalai István temetésére eljöttek, utolsó útjára elkísérték és osztoztak fájdalmunkban. Köszönöm a SZIGÜ-INRI temetkezési szolgáltató kegyeletteljes tevékenységét. Szalai Istvánné és családja
Vecsési Tájékoztató 2010 szeptember
Sport 31
Biztató kezdet – van tartása a csapatnak… Labdarúgás NB. II. Keleti csoport Augusztus elején elkezdődött a pontvadászat a második profiligában. Ősszel nyolc idegenbeli találkozó mellett hét alkalommal játszhatunk hazai közönség előtt. OROSHÁZA FC–VECSÉSI FC 2–2 (1–1) VECSÉS: Gyenes – Kőhalmi (Könczey, a szünetben.), Kovács II Z., Vasas Z., Radnai – Horváth D., Die (Zana, 58.), Lannert, Fritz, Ponczok (Törőcsik A., 76.) – Kiss K., Gólszerző: Ponczok (2) Kántor Attila: Öt góllal kellett volna nyernünk, ráadásul a bíró egy szabályos gólunkat nem adta meg. VECSÉSI FC–REAC 4–1 (1–1) VECSÉS: Gyenes – Könczey, Kovács II Z., Vasas Z.,, Radnai – Horváth D. (Piros, 82.), Die Aristide, Lannert, Fritz (Törőcsik A., 73.) – Kiss K., Ponczok (Czipper, 67.). Gólszerző: Kiss K 2, Ponczok, Lannert Kántor Attila: Egész héten tudatosan készültünk, most végre meglett az eredménye. Két gyors csatárunk nagyon jól játszott, végig jobb erőben voltunk. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE–VECSÉSI FC 0–0 VECSÉS: Gyenes – Könczey, Kovács II Z., Vasas Z., Radnai – Horváth D. (Hungler, 64.), Die, Lannert, Fritz (Törőcsik A., 58.) – Ponczok (Czipper, 84.), Kiss K. Kiállítva: Vasas (talppal fejbe rúgta Pozsár Gábort) a 63. percben Kántor Attila: Harminc percig emberhátrányban játszottunk, mégis rúgtunk egy kapufát, a látottak alapján azonban reális a döntetlen. VECSÉSI FC–DVTK 0–1 (0–0) VECSÉS: Gyenes – Könczey, Hungler, Kovács II Z., Radnai – Zana (Törőcsik A. 59.), Die Aristide, Lannert, Fritz – Kiss K., Horváth D. (Piros 85.,) Kiállítva: Radnai (buktatta Halgast) a 25., Dobos (buktatta a gólhelyzetben lévő Fritzet) a 73. percben Kántor Attila: Csaknem ötven percen át emberhátrányban játszottunk, ennek ellenére kiváló volt a csapategység. Ez alkalommal nem állt fiatal csapatunk mellé a szerencse. Vereségünk ellenére több gólhelyzetünk volt, mint a diósgyőrieknek. ÚJPEST FC B–VECSÉSI FC 2–0 (1–0) VECSÉS: Gyenes – Kőhalmi, Kovács II Z., Hungler (Törőcsik A., 77.), Gorjánácz (Zana, 52.) – Fritz, Die, Lannert, Horváth D. – Kiss K. (Könczey, 65.), Ponczok. Kiállítva: Kőhalmi (a második sárga lap után) a 49. percben Kántor Attila: Megint emberhátrányban kellett játszanunk több mint 40 percet, ezt pedig mi az egymást követő harmadik meccsen nem bírjuk. Ziccereket is hibáztunk, mindenki láthatta, hogy nagy gondjaink vannak a támadó szekcióban. Gratulálok a hazaiaknak, megérdemelt volt a győzelmük. Földvári Tibor elnök: - Fiatal csapatunk van, mindent elkövetünk azért, hogy huzamos ideig együtt tartsuk a társaságot. Örülök, hogy egységes, fizikailag jól felkészült csapat benyomását keltjük. A támadójátékkal viszont elégedetlen vagyok.
Détárinak elfogyott a türelme A Diósgyőr elleni mérkőzés után történtekért Détárit október 3-áig eltiltották a vezetői tevékenységtől. - Az eltiltással kapcsolatban döbbenetesnek tartom, hogy miként és miért születhetett ilyen döntés. Az igazi rangadóra kilátogató közel 800 néző is láthatta, hogy játékvezető ellenünk fújt, több ítélete, közöttük Radnai kiállítása is erősen megkérdőjelezhető volt. Klubigazgatóként természetesnek tartom, hogy tiltakozzak, ha a csapatomat sérelem éri, szerintem ez a dolgom. Nem is értem, ki tilthatná meg, hogy megkérdezzem a játékvezetőt, miért állította ki Radnait. Lássunk tisztán: minden bajnoki évadban 3.600.000 Ft-ot fizet a Vecsési FC azért, hogy a játékvezetők levezetik a meccset. Szerintem jogom van megtudni, hogy a fizetésükért melyik meccset nézték az elmúlt 2 órában. Pontosan még azt sem tudom, hogy mit jelent ez az eltiltás. Kíváncsian várom a hivatalos jegyzőkönyvet, illetve az indokolást!
Jó az irány! A bajnokság előtt két dolgot taglaltunk. erősödött-e a csapat és a rossz sorsolás mit hoz? Az hamar belátható volt, hogy gyengültünk az igazolási keringő után. Csak a mértékét nem érezhettük. Kántor edző nagyon reálisan mondta azt, hogy a 8. hely már bravúr kategória, valahol a 9-12. hely között van a realitás. Az öt forduló ezt fényesen igazolta. Még azt is hozzátette, hogy egy jó erőnlétű, harcos csapatot akar a pályán látni. Nos, erre sem lehet panasz. Mentálisan masszív, fizikailag erős és utolsó percig küzdő gárdája van. Az is pontos és fontos észrevétel, hogy baj van a „támadó szekcióban”. Ez igaz, miként ennek oka is, hogy ebben az osztályban ez csak pénzkérdés. Van pénz – van csatár, nincs pénz – marad a küszködés. Bár a fiatal Ponczok ritka tehetség… Azonban ötből háromszor nem találtunk kapuba. A győzelemhez azonban gól kell. Végezetül - mintegy zárójelesen, de nem mellékesen – a játékvezetőkről néhány gondolat. A bírók – nevezhetjük őket más sportágban pontozóknak is – nagyon nagy urak. A többséggel nincs is baj, mégis… Vannak, akik Istennek képzelik magukat, vagy minimum tévedhetetlennek. Azt, hogy kritika érhesse őket – azt kizártnak tartják. És ebben a szövetségek – egészen a FIFÁ-ig (gondoljanak arra, hogy a világversenyeken letiltják a kijátszón az ismétléseket…- erős partnerek, de egy-egy tévedés évek munkáját teheti tönkre. Nem is arra gondolunk, hogy szándékosan – netán más előnyökért – teszik ezt sorozatosan, hanem arra, hogy hamarabb adnak sárgát vagy pirosat ide, mint oda. Ez ellen a feltett kéz is kevés… Hátralévő hazai mérkőzések: Szeptember 25. szombat 16:00 VECSÉS FC - DVSC II. Október 9. szombat 15:00 VECSÉS FC - MAKÓ Október 23. szombat 14:30 VECSÉS FC - MTK II. November 6. szombat 13:30 VFC - HAJDÚBÖSZÖRMÉNY November 20. szombat 13:30 VECSÉS FC - CEGLÉD
Hajrá Vecsés! Az oldalt összeállította: Szalontai János
EZ AZ OLDAL IS AZ ÖNÉ! A képviselő-testület ügyfélfogadása
Felhívás Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy július 05. és szeptember 30. között Vecsés város területén a VETÜSZ Kft. az ingatlanokon keletkező zöld hulladékot, nyesedéket BÁRMILYEN műanyag zsákban
DÍJMENTESEN ELSZÁLLÍTJA. A szállításra MINDEN PÁRATLAN HÉTEN, szemétszállítási napokon kerül sor, egy külön erre a célra beállított, feliratozott gyűjtőautóval. Kérjük Önöket, a zsákokba kizárólag a fent említett anyagok kerüljenek, mivel más hulladékot díjmentesen NEM áll módunkban elszállítani. VETÜSZ Kft. Nézzük együtt! A városunkról szóló önkormányzati műsor, a Vecsési Magazin a WTv és a T-Kábel csatornán is fogható. A műsort pénteken 18h-kor, az ismétléseket vasárnap 17h-kor és szerdán 20.30-kor láthatjuk. A műsorokkal kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat várják a szerkesztőség bármely elérhetőségén: Tel./Fax: 06-29352-362, illetve
[email protected] email címen.
CIGÁNY NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT
SZLAHÓ CSABA polgármester (2. vk.) - Tel: 352000/109 és 555-209 Páratlan héten csütörtökön: 8-12-ig. MOHAINÉ JAKAB ANIKÓ jegyző - Tel: 352-000/105 és 555-205 Minden csütörtökön: 8-12 –ig. TÁBORI FERENC alpolgármester (1. vk.) - Tel:30/6485819 Páros héten csütörtökön 8-12-ig. Dr. LUGOSI MÁRIA (3. vk.) - Tel: 30/649-4538 Előzetes egyeztetés szerint bármikor. DABASI JÁNOS (4. vk.) - Tel: 30/816 0867 Előzetes egyeztetés szerint a Fő utca 61. szám alatt. BALOGH CSONGOR (5. vk.) - Tel: 30/20 30 963 Előzetes egyeztetés szerint bármikor. SASKA ISTVÁNNÉ (7. vk.) - Tel: 30/50 90 306 Előzetes egyeztetés szerint bármikor. DR. FEKETE KÁROLY (8. vk.) - Tel: 30/91 46 918 Minden hónap első csütörtökén a Dózsa György úti rendelőben, 16-18 óra között. ALATTYÁNYI ISTVÁN (9. vk.) - Tel: 30/648 58 20 Előzetes egyeztetés szerint bármikor. CZIBOLYA ZOLTÁN (10. vk) - Tel: 70/3238 264 Előzetes egyeztetés szerint bármikor. LŐRINCZ FERENCNÉ - Tel: - 30/655-2360 Előzetes egyeztetés szerint bármikor.
PINTÉR FERENC elnök - Tel: 30/243-8284 Iroda: Fő utca 112. - Tel.: 357-898
OLÁH LÁSZLÓ - Tel: 30/579-5478 Előzetes egyeztetés szerint bármikor.
Központi ügyelet A Szakorvosi Rendelőintézetben lévő ügyelet minden nap 18 órától másnap reggel 8 óráig tart. Hétvégén 24 órán át folyamatosan, reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig van szolgálat. Elérhetősége: 06 – 29 – 551 473
DR. VÉGH KATALIN – Tel.: 20/9416844 Előzetes egyeztetés szerint bármikor. VÉKONY FERENC - Tel: 20/220-3646 Előzetes megbeszélés után bármikor a Fő utca 112. szám alatt DR. GERENCSÉR BALÁZS - Tel: 20/973-9966 Előzetes egyeztetés szerint bármikor. TÓTH JUDIT - Tel: - 30/25 22 797 Előzetes egyeztetés szerint bármikor.
A Patikák októberi ügyelete
HANEK GÁBOR - Tel: 30/749 9800 Előzetes megbeszélés után bármikor.
Hanga - 1, 5, 9, 13, 17, 21, 25, 29 Borókás - 2, 6, 10, 14, 18, 22, 26, 30 Szent Ferenc - 3, 7, 11, 15, 19, 23, 27, 31 Fekete Gyopár - 4, 8, 12, 16, 20, 24, 28
Figyelem a hétvégi ügyelet változott! Minden szombaton 8 órától 20 óráig a Szent Ferenc Patika lesz nyitva! Este az ügyeletes patikát kell keresni vasárnap 10 óráig. Minden vasárnap 10 órától 18 óráig a Szent Ferenc Patika van nyitva! Este az ügyeletes patikát kell keresni hétfő reggel 8 óráig. Fontos: A Szent Ferenc Patika a Market Centrál üzletsorán találhatól és nem a Tescóban! Hét közben az ügyelet este 18 órakor kezdődik és másnap reggel 8 órakor végződik.
VECSÉSI TÁJÉKOZTATÓ Vecsés önkormányzatának ingyenes kiadványa Felelős kiadó: Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány
[email protected] Nyomda: Oláh Nyomdaipari Kft. (1211 Budapest, Központi út 69-71) A nyomtatásért felel a nyomda ügyvezető igazgatója. Szerkesztő: Szalontai János Megjelent: 7000 példányban Várjuk leveleiket, javaslataikat, észrevételeiket. Postai cím: 2220. Vecsés, Arany J. u. 50. Telefon: 29 - 350 874 és 20 - 466 5950 Fax.: 29-350 874 E-mail:
[email protected]
www.vecses.hu