novakgyula.blog.hu
1/6
Vasárnapi gondolatok 2015. 06. 28. Évközi 13. vasárnap Olvasmány: Bölcs 1,13-15 13Mert a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. 14Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. 15Mert az igazságosság halhatatlan. Próbáljuk a föntieket számunkra hasznosan, mondjuk így: jól érteni! A halál az evilági életünk utolsó fejezete; így nézve megalkotásáról beszélni értelmetlen. Ha viszont a lelki életünkre gondol a szerző, akkor nagyon igaza van.
Bölcs 2,23-24 23Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette. 24A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják. A 23. vers jóleső és megnyugtató: lelkünk istenképű és örök. Ha istenképű, annak komoly következménye van: a jóra hajló. Evilág sok kísértése (a szerző ezt a sátán irigységének nevezi) állandó küzdelembe helyezi az embert, s ebben a küzdelemben egyesek sokszor, mások ritkábban elbuknak; e bukás az Istentől eltávolodást jelent. Segíts, Istenünk, hogy egyre erősebbek legyünk e mindennapi küzdésben, s így hozzád minél közelebb maradhassunk! Lecke: 2Kor 8,7.9.13-15 7Ti mindenben kitűntök: a hitben, a szóban, a tudásban, minden buzgólkodásban és az irántunk táplált szeretetben; tűnjetek ki tehát a jótékonykodásban is. 8Nem parancsként mondom, hanem mások buzgóságára hivatkozva szeretetetek őszinteségét akarom 9 kipróbálni. Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. 10Erre nézve tanácsot adok nektek, mert javatokra válik. Tavaly óta nemcsak hogy megkezdtétek a gyűjtést, hanem őszinte szándékotokat is megmutattátok. 11Most hát gyakorlatban is hajtsátok végre, hogy a készséges akarat tehetségetekhez mérten tetté váljon. 12Ha az akarat készséges, aszerint tetszik (az Istennek), amije van, nem aszerint, amije nincs. 13Nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért. 14Most az ő szükségüket a ti bőségetek enyhíti, hogy majd az ő bőségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, s így (a javak) kiegyenlítődjenek. 15Az Írásban is az áll: "Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött."
novakgyula.blog.hu
2/6
Pál az ésszerű (persze visszaélésként is lehet használni e szót) adakozásra buzdít. A 9b vers nem világos: egyrészt miben nyilvánult meg Jézus eredeti gazdagsága, másrészt későbbi szegénysége által hogyan gazdagodhatunk meg? Nagyjából jól látja a szerző: az adás értelme a javak valamelyes kiegyenlítődése. Istenünk! Segíts minket ebben a fontos kérdésben az arányos, jó választ megtalálni és azt cselekedettel követni! Evangélium: Mk 5,21-43 Jairus leánya és a vérfolyásos asszony 21Amikor Jézus a bárkával ismét átért a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köré. 22Ekkor jött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta, lába elé borult, 23és igen kérte: "Halálán van a lányom. Gyere el, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen." 24El is ment vele. Nagy tömeg kísérte, ott tolongtak körülötte. 25Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, 26és sokat kiállt az orvosoktól, mindenét rájuk költötte, de semmi javulás nem mutatkozott, inkább romlott az állapota. 27Hallott Jézusról, azért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. 28Így gondolkodott magában: "Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok." 29Rögtön meg is szűnt a vérfolyása, érezte testében, hogy meggyógyult. 30Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. A tömeghez fordult: "Ki érintette meg a ruhámat?" 31Tanítványai ezt válaszolták: "Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, mégis kérdezed: Ki érintett meg?" 32De ő körülnézett, hogy lássa, ki volt az. 33Az asszony félve, remegve - mert hisz tudta, hogy mi történt vele - előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. 34Ő megnyugtatta: "Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!" 35Még beszélt, amikor a zsinagóga elöljárójának házából jöttek és közölték: "Meghalt a lányod. Minek fárasztanád tovább a Mestert?" 36A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: "Ne félj, csak higgy!" 37Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek nem engedte meg, hogy vele menjen. 38Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy sírást-rívást, sok siratót, jajgatót találtak ott. 39Bement, s így szólt hozzájuk: "Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik." 40Erre kinevették. Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement abba a helyiségbe, ahol a kislány feküdt. 41Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: "Talita kum", ami annyit jelent: "Kislány, parancsolom, kelj föl!" 42A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek. 43De ő szigorúan meghagyta nekik, hogy senki se tudjon a dologról, aztán még figyelmeztette őket, hogy azonnal adjanak a kislánynak enni.
novakgyula.blog.hu
3/6
Az általam ismert legjobb magyarázatként Gromon Andrásét1 ajánlom (idézve): A zsidó megtorláshit értelmében a gyermekek halála Isten ítélete és büntetése a szülők által elkövetett vétkekért. Egy zsinagógai elöljáró esetében ennek feltételezése különös súllyal esik latba: Leánya életének elvesztése mellett Jairusnak nemcsak az emberek fokozott pletykálkodásától és megvetésétől, szülői tekintélyének elvesztésétől kellett tartania, hanem attól is, hogy elveszíti hivatalát. Kétségbeesett segítségkérése tökéletesen indokolt. A történet végén kiderül, hogy a „leányka” 12 éves volt, tehát (az akkori viszonyok között) a felnőttkor küszöbén, eladósorban, házasodási korban. Az apa azonban (feltehetően az anyával együtt) még mindig az ő „leánykájaként” kezeli, aminek következtében ez az éppen hogy már nem kislány nem tudja, hogyan éljen tovább érett nőként (gyerek már nem akar, felnőtt nő még nem tud, nem mer lenni), és szinte holtan fekszik a kamrájában. Kilátástalan helyzetekben gyakran működésbe lép a természetnek ez a védekező mechanizmusa: a X. agyideg, az ún. bolygóideg a test megmerevedését idézi elő. Nem ritka jelenség ez: A szülők „felelős” „gondoskodása” és minden veszélyt kizárni akaró aggodalmaskodása olyannyira búra alá helyezi a gyereket, hogy az megfullad alatta, esetleg szó szerint is. Fontos tudatosítanunk, hogy a „végét járja” [a szerző ezt tartja helyes fordításnak a 23. versben], nem pedig „meghalt”, vagyis Márk még beteggyógyításról számol be, amit csak Máté és Lukács fúj majd föl halottfeltámasztássá. Zsidó szokás volt, hogy haldoklók ágyához elhívják a közösség véneit vagy más tekintélyes tagjait. Jairus többet akar: Jézus kézfeltételét, amitől lánya felépülését reméli, mert úgy gondolja, Jézus kezeiben gyógyító erő rejlik. A szentírás-magyarázók vitatkoznak azon, vajon valóban így egymásba ékelve játszódott-e le a két történet, vagy pedig ügyes elbeszélői fogással van dolgunk. Akárhogyan van is, annyi bizonyos, hogy legbelső magvukat tekintve a lehető legszorosabban kapcsolódnak egymáshoz: Jairus 12 éves lánya attól szenved, hogy bár időszerű lenne, még képtelen felnőtt nőként élni (mert nem hagyják), a vérfolyásos asszony pedig már 12 éve attól szenved, hogy kénytelen felnőtt nőként élni (ld. A következő bekezdést). Tehát mindkét betegség mögött ugyanaz az alapprobléma húzódik meg: Hogyan élhet egy nő valamiképp boldogan és egészségesen egy patriarchális társadalomban? Valamilyen menstruációs zavarról van szó, ami mögött a szexualitással, egyáltalán a női szereppel szembeni elutasító-depresszív beállítódást kell feltételeznünk. Nem nehéz elképzelni, hogy ez az asszony mindent, ami „azzal” összefügg, piszkosnak és/vagy bűnösnek, de legalábbis károsodásnak és megszégyenülésnek él meg, valóban mint valami „elvérzést”, mintha az asszonyi lét személyisége elfolyását, önmaga elvesztegetését, lényének örökös feláldozását jelentené, és így alapérzése az lehetett, hogy az élet nem más, mint veszteségek feltartóztathatatlan 1
Jézus evangéliuma Márk tolmácsolásában. Elpídia Kiadó, Bp., 2003. 87-91.
novakgyula.blog.hu
4/6
folyama, a legcsekélyebb értelem és haszon nélkül, vagy egyszerűbben fogalmazva: az élet azt jelenti, hogy örökösen csak adnia kell, hogy fel- és kihasználják, és nem kap semmit. Ez az életérzés fejeződhetett ki betegségében. Ehhez társul, hogy a kor zsidó társadalmában a rendes és rendkívüli menstruáció egyaránt „tisztátalanná” teszi a nőt, vagyis gyakorlatilag kiközösíti a társadalomból, sőt „tisztátalanná” teszi azt is, aki őt vagy az általa használt holmikat megérinti (ld. 3Móz 12,1-8; 15,19-30). Az előző bekezdésben mondottaknak tökéletesen megfelel ez a megállapítás: mások (az orvosok) egyre gazdagabbak lettek általa, ő pedig egyre szegényebb, egyre üresebb, egyre magányosabb. Ez az ördögi kör szükségszerű volt: egyre többet kellett áldoznia, mert csak így remélhette, hogy egyszer meggyógyul, viszont így sosem gyógyulhatott meg, mert betegsége éppen abban állt, hogy úgy vélte: mindenét, egész bensejét másokra kell árasztania. A két bekezdéssel följebb írtak miatt érthető, hogy csak „a tömegben” megbújva és „hátulról” merte megérinteni Jézus ruháját. Az asszonyt az a babonás meggyőződése vezeti, hogy a Jézusból áradó „mágikus” erő átárad mindenre, amihez csak hozzáér, tehát a ruhájára is. Banális bölcsesség: Végső soron egyetlen valami képes valóban meggyógyítani az embert – a szeretet; az a viszony, amelyben nem számít a méltóság vagy méltatlanság, a teljesítmény vagy az érdem, a tisztaság vagy a tisztátalanság kérdése, hanem csak a kinyújtott kéz, amelynek nem kell visszautasítástól tartania, egy egyszerű érintés, amely legbelsejében kapcsol össze két embert, mintha áramkör zárulna, amelyen keresztül gyógyító energia áramlik. Jézus minden más gyógyításának mintája, „paradigmája” lehet az itteni: Nem titokzatos, „természetfeletti” vagy mágikus erővel gyógyít, hanem Isten feltétlen szeretetének közvetítésével – ami aztán gyógyhatást vált ki, ha a beteg (vagy hozzátartozói) részéről megfelelő bizalommal találkozik. A „csapás” (az eredetiben „ostor, korbács”) [a 29. vers vége a szerző fordításában: kigyógyult a csapásból] jelentése a zsidó gondolkodásmód keretében „Isten által kiszabott büntető szenvedés”, de jelenthet „a Sátán általi gyötrést, kínzást” is; feltehetően az utóbbi értelmezés áll közelebb Márkhoz, minthogy beállításában a betegség istenellenes jelenség, amely ellen Jézus határozottan küzd… Ez az ábrázolás olyan tapasztalatokon nyugszik, amelyek mindig és mindenütt felbukkannak a gyógyításban. A természetgyógyászatban ma ismét természetes jelenségnek számít a „fényátadás” vagy az „erőátadás”, így a legmodernebb kor emberének sincs oka kételkedni a „kézrátétellel” történő gyógyítás hatékonyságában. Jézusnak van bátorsága feltárni az asszony kétségbeesett merészségét (ld. köv. bek.), és azt akarja, hogy ő se tartsa alattomos lopásnak élete legbátrabb lépését, amellyel csak azt akarta elérni, ami Isten szándéka is: hogy meggyógyuljon. Minden oka megvan a félelemre és remegésre: Megszegte a törvény előírásait, mert vérzésével „tisztátalanságot” vitt a nép közé, ráadásul meg is érintette Jézust, s ezzel őt is „tisztátalanná” tette. Tettével két súlyos kérdést vet föl: „Tisztátalanná” válván beléphet-e még Jézus a zsinagóga
novakgyula.blog.hu
5/6
elöljárójának házába? Törvényszegéséért számadásra fogja-e vonni a zsinagóga elöljárója, amint ezt tiszte megköveteli? Nincs más választása, mint legalább elmondani a „teljes igazságot”, ami feltehetően magában foglalta gyógyulásának bizonyosságát is. Ennek a szokásos jézusi fordulatnak itt helyreigazító értelme is van: „Nem a ruhám szegélye mentett meg téged (ahogyan babonás reménykedésedben vélted), hanem a bizalmad.” Irreális, hogy ilyen hidegen, kurtán-furcsán közöljék az apával a halálhírt [35. vers], és valószínűtlen, hogy szolgák ilyen szemrehányó módon utasítgassák gazdájukat. Megnyilatkozásuk ezért vagy úgy érthető, hogy az evangélista az olvasó kedvéért fogalmazta ezeket a szavakat, azt az érzést kívánva kelteni benne: az eset reménytelen, és tulajdonképpen már elintézett (ebben az esetben ez a megjegyzés is Jézus fölmagasztalását szolgálja), vagy annak alapján, ami a siratóasszonyokat mozgatta, ld. 5 bekezdéssel lejjebb. [36. vers:] Minden oka megvolt a félelemre: … Jairusnak most gyorsan döntenie kell, beengedi-e házába a „tisztátalanná” vált Jézust, „tisztátalanná” téve azzal egész házát is, illetve számadásra vonja-e a törvényszegő asszonyt, vagy futni hagyja (vö. Lk 13,14). Jézus bátorítja a szorítóba került Jairust: „Ne félj – se Istentől, se az emberektől, se a haláltól! Mert Isten jelen van, és Isten jó, bármi történjék is. Csak egy a szükséges most számodra, hogy bízzál Istenben!” (Vö. Mt 9,2) Jézus realizmusát mutatja, hogy (ellentétben Lukács 8,50 beállításával) nem ígér neki semmit. Azzal, hogy a vérfolyásos asszony érintése után Jézus mégis elmegy Jairus házába, maga is törvényt szeg, illetve nyilvánvalóvá teszi, hogy a mózesi törvény isten- és emberellenes rendelkezései az ő szemében érvénytelenek, konkrétan: egészen más fogalmai vannak tisztaságról és tisztátalanságról (vö. Mk 7,1-23). A siratóasszonyok és fuvolások (ld. Mt 9,23) hozzátartoztak a halottsiratás és a temetés szertartásához; e szokások eredetileg arra szolgáltak, hogy elűzzék a gonosz szellemeket, amelyek a néphit szerint el akarják ragadni a testből eltávozott, s egy ideig még akörül lebegő lelket. Miért hagyta figyelmen kívül Jézus a hírvivők jelentését, s aztán már a háznál a siratóasszonyok jajgatását? Feltehetően azért, mert (ismerve övéit) finom érzékkel megérezte, hogy ezek az emberek (a „Végre akasztják a hóhért!” mentalitásával) titokban mintha csak arra vártak volna, hogy végre „kifejezhessék mély együttérzésüket” a zsinagóga elöljárója iránt, akit gyermeke halálával „megvert az Úr”. Mintha csak az alkalmat lesték volna, a gyermek mozdulatlanságát rögtön halálára magyarázták, és megüzenték a „halálhírt”, illetve belefogtak a jajveszékelésbe. Az a kilátás, hogy halottsiratásuk elsietett, egyáltalán nem bátorítja a siratóasszonyokat, ellenkezőleg; cinikus és iszonyatos nevetésük – amely egyedülálló az Újszövetségben – inkább kárörvendésnek hat, és ezzel is igazolni látszik az előző bekezdésben megfogalmazott feltételezést.
novakgyula.blog.hu
6/6
Jairus csak azt kérte Jézustól, hogy áldóan „tegye rá a kezét” a kislányára; Jézus mást tesz: erőteljesen megragadja annak kezét (vö. 1,31) és cselekvésre szólítja fel… [Talita kum]: Mintha csak azt mondaná Jézus: „Vállald csak bátran a „felkelést”, a lázadást, hogy a saját lábadra állj, és a saját utadat járd – megvan hozzá a korod!” [43a vers, a gyógyítás]: köztudottá válása ismét csak nem kívánatos csodapropagandához vezetett volna. Feltehetően azt mondta meg, vagy azt is megmondta az elképedt szülőknek, mit adjanak neki enni. Bizonyos Kumrán-kutatók feltételezése szerint Jézus korábban kapcsolatban állt esszénus terapeutákkal, akiktől elsajátíthatott olyan orvosi ismereteket, amelyekről egyszerű názáreti mesteremberként nem tudhatott.
Istenem ! K öszönöm, hogy ezt a kettős tanulságos történetet adtad nekünk. Csak szellem ileg el ne kényelm esedjünk, m ert akkor nem sokat lendítene rajtunk még ez a kiváló elbeszélés sem .
