Nagyböjti gondolatok

2011. április hó

XXII. évf. 4. szám

Nagyböjti gondolatok "Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és én a hónál fehérebb leszek!" (Zsolt 51,9.) Még a "legvilágibb" ember is belefárad egy idı után a nyüzsgésbe, a színes karneváli forgatagba. Titkon szeretne talán egy kicsit egyedül lenni. Annak ellenére, hogy "nem jó az embernek egyedül" (Ter 2,18.). Nem jó, mert alapvetıen társas lényeknek vagyunk teremtve. Éppen ezért, a tudatosan vállalt magány sem lehet öncélú. Ugyanis sohasem lehet végcél, legfeljebb csak eszköz. Olyan eszköz, melynek segítségével az emberi személyiség "csiszolódik", regenerálódik, tisztul. S ily módon önmaga tökéletesedése által szolgál annak a szőkebb és tágabb közösségnek az épülésére, ahová sorsa rendeltetett. Az efféle magányra hosszabb vagy rövidebb ideig, de - minden embernek szüksége van (lenne). Ez az egyedüllét nem azonos az "édes semmittevéssel", a kényelmes kikapcsolódással vagy nyári üdüléssel. Sokkal inkább kemény, akaratot edzı, vágyat zabolázó "kúra": a lemondás idıszaka. Az önuralomé a fıszerep, mert minél inkább elhatározunk valamit, annál inkább erıfeszítésbe kerül a megtartása. (A kísértı mindig korszerő - még ha a lényeg idıtlen idık óta ugyanaz is -, a testet kényezteti, az ösztönökön keresztül gyakorol befolyást, de végül mindig a lelket igyekszik megkaparintani.) Ezért aztán nem annyira a kényelemszeretı test, hanem a lélek őzi a "pusztába" az embert De - jó esetben - mire is használja ezt a "pusztai negyven napot" a hívı ember? Szembenéz önnön fogyatékosságaival, gyöngeségeivel. Leteszi a színesen csillogó, külsıségeket jelképezı báli ruhát, s magára ölti az önvizsgálat szürkébb - ám annál érdemszerzıbb köntösét. A homlokán porladó hamu figyelmezteti: "Por vagy! Csak a lelked halhatatlan. Ezért csak akkor érezheted magadat otthon a testedben, ha a lelkeddel is jóban vagy: ha rend van benned." Egy idıre azonban el kell fordulnunk e zajos világ, harsogó nyüzsgésétıl. Nézzünk magunkba, majd pedig a Keresztre; rendezzük "sorainkat" és újra találjuk meg a helyünket! A nagyböjti hetek és napok erre kínálnak lehetıséget...

2. oldal

2011 április hó

Felsővárosi Harangszó

Önmegvalósítás Születésünk után mindannyian egy kibontakozásban, egy-egy elképzelésünk megvalósításában, lehet mondani, az önmegvalósításban éljük napjainkat. Lényeges felismerés az önismeretünk szempontjából, hogy az önmegvalósításban milyen úton haladunk, és utunk mennyiben egyezik Isten rólunk elgondolt terveivel. Manapság sokat hallhatjuk azt a szlogent, hogy „valósítsd meg önmagad” ennek hallatán egy mindenkit legázoló menedzser típusú ember jelenik meg képzeletünkben. Pszichológiai értelemben azonban az önmegvalósítás létezı, reális lelki folyamatokat jelent úgy, mint önkifejezés, önátadás és önfelülmúlás. Az önmegvalósítás közvetlenül rólunk szól, de közvetve, hatásaiban a világot alakítja, tehát mindannyiunk közös ügye. Az említett lelki folyamatok egymáshoz viszonyított torzulása, vagy ezek egyikében való megrekedésünk életvitelünket jellemzi. Lelki egyensúlyunk megtalálásához feltétlenül hozzátartozik önkifejezésünk. A csecsemı tudtára adja a „világnak” létezését, és reakcióira édesanyjától megfelelı visszajelzéseket is kap. Ha a csecsemıkori önkifejezésünk sérülést szenved, akkor az a tapasztalat alakulhat ki bennünk, hogy nem vagyunk fontosak, nem vagyunk szerethetıek, és ennek mintázatán keresztül szemléljük környezetünket. Ez vezet a visszahúzódó, szorongó attitőd kialakulásához. Az ilyen ember állandóan „fázik” nyáron is, és nem képes magán segíteni, mert kódolva van benne a hiány érzete, gondolom, sokaknak van errıl tapasztalata, én tudnék errıl történeket mesélni. Ezzel ellentétes irányultság amikor valaki „örök csecsemı” marad, megreked az anyához főzıdı lelki folyamatban, tehát nem képes másra, csak önkifejezésre, vagyis a világot csak saját egyediségén keresztül látja, saját szükségleteit ismeri csupán, ı az aki önmagáról biztosan nem feledkezik meg: İ az „ösztön ember”. Érezzük mindannyian, hogy az egyensúlyunk megteremtéséhez az önkifejezésünk elengedhetetlen, a helyes gyakorlatra rátalálva az a személyes meggyızıdésünk alakul ki bennünk, hogy „az élet szép, és tud jót adni nekem, amit elfogadhatok, és befogadhatok”. Isten valóban szép világot teremtett, amelyben élvezhetem az ízeket, illatokat, képes vagyok simogatni és engem is megsimogathatnak, gyönyörködhetek a szépben, a hangok harmóniájában, egyszóval az üdvösségemet segítı mértékkel Istent dicsıítve élvezhetem az életet. Amikor a „jó keresztény” nagyböjtben megtartóztatja önmagát az élvezetektıl, kibillen egyensúlyából és így érezhet magán nem kis feszültséget. Nem véletlen mondja Jézus, hogy ne „savanyú képpel” böjtöljünk, tehát az önkifejezés mérséklése helyett jobb megoldás, ha önátadást gyakorolva „átadjuk a csokit” valakinek és ennek öröme böjtünket megszenteli. Így arcunkon nem fog látszani a böjt, hanem a megsegítés öröme. Az önkifejezés az individuum voltunkhoz köthetı, ezért a társas kapcsolataink szempontjából komoly gond ha megrekedünk az önmegvalósításnak ezen szintjén. Igazán átérezni, megélni házastársi, apai, családfenntartói mivoltomat csak önátadás gyakorlatával lehet, ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen le kell mondanom az önkifejezésemrıl, de mindenképpen meg kell találnom a helyes arányt. Az önátadás nem élvezethez juttat, de tartós öröm lehet a részem, boldognak érezhetem magam egy közösség, családom, gyermekem, házastársam szolgálata által. Ez a szolgálat természetesen visszahat, személyiségemre is, alakítja egyediségemet. A házasság tartóssága elképzelhetetlen önátadás nélkül, mert a házastársi hőség enélkül azt jelenti, hogy megtaláltam az igazi páromat, aki teljesíteni tudja minden kívánságomat. Ja, hogy neki is van kívánsága? Kár! Az önátadás kóros túlsúlya is létezik, ez sok embert nyomorított már meg. Beteg gyermek születésénél nagyon nehéz elfogadni a veszteséget, ami elé az élet állít. Emlékszem Bence születése után mi is úgy éreztük a nap 24 órája kevés, mert annyi helyre vittük İt és még mindig úgy éreztük, hogy nem teszünk

3. oldal

2011 április hó

Felsővárosi Harangszó

meg mindent. Mindezzel a legfontosabbat veszítettük el a nyugalmunkat, amire neki a legjobban szüksége lett volna. Ma már szerencsére másképp látjuk a dolgokat és megtaláltuk a helyes arányt a cselekvésben. A féktelenül önátadó ember könnyen válik mártírrá, vagy áldozattá belsı, vagy a külsı kényszer hatása miatt. Az életben van olyan helyzet, amikor az önátadásnál is több kell, felül kell múlni önmagamat, ilyen terület például a megbocsátás. Ha indulataimat nem tudom „elpárologtatni”, csupán legyızım magam, ahogy mondani szokták megerıszakolom magam, mert ugye „keresztény vagyok” és ez „kötelezı”!? Ez az önátadás, ami megbetegíthet. Ez persze nem azt jelenti, hogy az indulataimat ki kell élnem, de meg élnem, vagyis a gyász legyen gyász, a haragot dolgozzam fel és hagyjam, hogy „lecsengjen bennem”. A helyén való önátadás által kialakulhat belsı meggyızıdésünk „az élet érték, meg tudom találni helyemet a világban, tudok növekedni”. Ha igaz megállapítás, hogy az élet kegyelem, ez különösen áll az önfelülmúlásra, mert arra igazából nincsen praktika, hogyan kell azt csinálni. Amit viszont biztosan tudunk, hogy az önfelülmúlásnak a gyümölcse a boldogság, amely az üdvösség felé vezetı úton egy fontos útjelzı, ez nagy kegyelem. A boldogság nem egy érzés, annál több, valaki lehet boldog úgy, hogy nem látszik rajta. Az édesanya, amikor szüli gyermekét tele van fájdalommal, mégis boldog, vagy a sportoló aki több éves edzés után elsıként ér a célba majd meg hal a légszomjtól, de mégis boldog. Az önfelülmúlás felemel az egyéni és csoport érdekek fölé. Teréz anya minden szenvedıben az embert látta meg, nem nézte vallását, bır színét, nemzetségét. Az önfelülmúlásban megélhetjük, hogy lehet fájdalmainkkal, veszteségeinkkel, hiányainkkal együtt élni, sıt ezek a legjobb tanítómestereink, és mindezekkel együtt is lehetünk boldogok. Tudnunk kell az önmegvalósítás fázisainak az idejét és mértékét kezelni. Jézus Krisztus a Getsemánekertben elérkezettnek látta az idıt az önátadásra, elıtte volt amikor kitért az írástudók elöl, nem hagyta, hogy letaszítsák a hegyrıl, vagy amikor fáradt volt félre vonult imádkozni. Jézus szenvedésének elfogadásával többet tett mint pusztán önátadás, mert ha a kereszthalálával csak az önátadásra lett volna képes, akkor a feltámadása után jött volna a számonkérésünk. Mint tudjuk nem így van sıt… Irgalmával mindent felülmúlt, szeretete nem ismer határokat. Jézus, mint Isten fia és ember tökéletesen megvalósította önmagában az Atya akaratát, Isten tervét. Kovács László

Tanuljatok tılem, mert szelíd vagyok Máté evangéliumában olvasom Jézus szavait (11, 29): „Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.” Majd folytatja: „Az én igám édes, az én terhem könnyű.” Mint ács, sok igát készített, és Ő tudta, hogy ezek nem nyomnak és könnyűek. De még arra is kért bennünket: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét, és kövessen.” (Mt 16, 24). Nyakunkban Krisztus igája, vállunkon a keresztünk. De még van hely, ott a másik vállunk. Erre felvehetjük másokét, segíthetünk nekik, mint cirenei Simon segített Jézusnak vinni a keresztjét. Mennyire szükségünk van szelídségre, a lélek nyugalmára, amikor megkapjuk a gáz- vagy a villanyszámlát, vagy rácsodálkozunk az élelmiszerek egyre növekvő áraira. Jézus az Evangéliumban oktat bennünket: „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a Föld” tanította a népet a hegyi beszédben (Mt 5, 5). Az Ő szelídségére elegendő, ha Izajás próféta jövendölését elolvassuk: „Megkínozták, és ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját, mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy mint a bárány elnémul nyírója előtt.” (Iz 53, 7). De mi hogyan legyünk szelídek? Az Úr nemcsak a Bibliában tanít bennünket, hanem a mindennapi életben is, csak oda kell figyeljünk. Feldereng egy emlék a messzi múltból. Kis gyermek voltam, kertes házban éltünk. Tyúkjaink, csirkéink is voltak, egy elkülönített helyen kapirgáltak. Köztük volt egy kendermagos tyúkocska. Fején bóbita, amit büszkén hordott. Ezért a Búbintos nevet kapta. A pacalt, amit édesanyám a húsokról levágott, mindig elvittem neki. Nagyon szerette. Hozzám szokott. Ha meglátott, szaladt a kerítéshez. Szinte most is látom, amint nyakát előre nyújtva, szárnyát kissé szétnyitva, a nagy sietségben jobbra-balra billegve rakja a kis lábait. Búbintos háziállat lett.

4. oldal

2011 április hó

Felsővárosi Harangszó

Kikerült a többiek közül. Szabadon járkálhatott a virágok között, sőt még a konyhába is bejöhetett. Ahogy én ideoda tötyögtem, úgy tötyögött ő is mellettem. Ha megálltam, ő is megállt, nézelődött, kapirgált. Ha leültem, ő is leült mellém. Simogatásomat halk kotyogással köszönte meg. Ilyenkor mesélt is nekem az ő nyelvén. Ebből ugyan nem sokat értettem, de szeretettel hallgattam. Barátok voltunk. Egymás nélkül el sem tudtuk képzelni napjainkat. Tanított a szelídségre, és én tanultam tőle. Aztán egy nap nem jött, hiába hívtam. Szüleim azt mondták, hogy világgá ment. Nem akartam elhinni, hogy itt hagyott. Napokig sírva kerestem. Azután sok év telt el. A szelídséget az élet küzdelmeiben bizony sokszor elfeledtem. Egyszer csak a betegségem arra kényszerített, hogy egész nap otthon maradjak. Ekkor új barátra leltem. Buksika egészen kis korában került hozzánk. Aranyos kis kutya volt. Sokszor rosszalkodott. Kiásta a virághagymákat, elhurcolta a lábtörlőket. Ezek egyre kisebbek lettek, mert körberágta, nagyon szerette a gumit. A szakkönyvekben olvastam, hogy a kutya nevelésénél el kell túlozni az érzelmeinket. Amikor egy lábtörlőt megtaláltam, nagy haragot imitáltam, nézd meg mit csináltál, kiabáltam. Ekkor ő elszaladt, a lépcsőfeljáró mögé bújt, hogy ne lássam. Időnként azonban felemelte a fejét, de csak annyira, hogy két szemével kilásson. Kíváncsi volt, hogy mi is történik odakünn. Ez olyan mulatságos volt, hogy elnevettem magam, ekkor abbamaradt a nevelés. Telt-múlt az idő, Buksikából Buksi lett. Amikor számomra bezárult a külső világ, egész nap együtt voltunk. Összeszoktunk. Okos szemével figyelt rám. Mindent értett, amit mondtam. Megérezte, ha szomorú vagyok. Ekkor hozzám jött, ölembe hajtotta buksi fejét, hogy megvigasztaljon. De tudott velem önfeledten örülni, amikor például a feleségem hazajött. Később fekvő beteg lettem. Egész nap az ágyam előtt feküdt. Rám nézett azzal a gyönyörű, hűséges barna szemével, mintha azt akarná mondani, itt vagyok veled, ne szomorkodj. Sokszor elgondolkodtam, hogy miért nem tudok én is úgy szót fogadni Istennek, úgy bízni Benne, és úgy nézni Rá, ahogy Buksi néz rám. Azután ő is beteg lett. Tíz éves volt, amikor itt hagyott. Ennek pár éve, de még most is a könnyeimmel küszködöm, ha rá gondolok. Életünkben sok minden történik velünk, ezért még egyszer kérem, hogy figyeljünk oda, mert mindennek van miértje, van célja, minden beleillik Isten tervébe, hiszen „akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” (Róm 8, 28). Mekkora az Úr jósága, és milyen szeretettel tanít bennünket. Nekem életem kezdetén és a vége felé, kétszer is megmutatta, hogy mi a szelídség, és hogyan legyek szelíd. Hadd fejezzem be visszaemlékezésemet a 71. zsoltár szavaival: „Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, még ma is csodáidról emlékezem. De öreg koromra, aggságomra se hagyj el, ó Istenem!” Amen. (Bujdosó Ernő)

Medjugorje mosolya/6 Kedves Testvérek! Ebben a hónapban Marija látnokot mutatom be. -Marija Pavlovic-Lunetti 1965. április 1-én született Bijakoviciban. Mindennapi jelenései vannak 1981. június 25-e óta. A Szűzanya 1984. március 1-je óta minden csütörtökön általa üzen a medjugorjei plébániának, 1987 februárjától pedig az üzenetet a plébániának és a világnak havonta egyszer, a hónap 25. napján továbbítja. Marija eddig 9 titkot kapott. Férjével, Paolóval és gyermekeivel az év nagyobb részében Olaszországban, Monzában tartózkodik. A SZŰZANYA ISKOLÁJA AZ IMÁDSÁG ISKOLÁJA. Marija, mit jelent manapság olyan személynek lenni, aki a Szűzanya üzenetét közvetíti a világnak. Mi mindent hoz ez magával? Nagy örömmel, de ugyanakkor nagy alázattal is jár, hogy a Szűzanya szolgálatában lehetek. Nagy ajándék számomra, minden nap annak a jele, hogy csupán egy csepp vagyok a tengerben, amely által Isten és a Szűzanya munkálkodik. Szívemben mindig nagy késztetést érzek a tanúságtételre, hogy minden nap ösztönzője legyek azoknak, akik az élet szentségét választották.

5. oldal

2011 április hó

Felsővárosi Harangszó

Évtizedek teltek már el a Szűzanya első jelenésétől Medjugorjéban. Hogyan tekint vissza az első napokra, milyen volt az első találkozása a Szűzanyával, és mit érzett? Az első szerelmet soha nem feledjük. Azonban mindennap különleges a Szűzanyával való találkozás. Ez a legfontosabb és legerőteljesebb eseménye a napomnak. A Szűzanyával való első találkozásokra azonban ma is nagyon jól emlékszem. Számomra ez sokk volt, meglepetés, félelem. Az érzések is keveredtek: szeretet, öröm, kiváltság… Hogy néz ki a találkozás a jelenések évfordulóján, különbözik-e valamiben a többitől? Annyiban különbözik, hogy az egy hálaadás Istennek mindenért, amit nekünk nyújt. Minden találkozás a Szűzanyával kegyelem, ennek tudatában kell lennünk, és ezt kell megélnünk. Mit kér tőlünk Isten Mária által, miért tartanak ilyen hosszú ideje a jelenések? Azt mondanám: Míg mi a Szűzanyával vagyunk, biztonságban vagyunk. A jelenései mindig felhívást jelentenek a megtérésre. A Szűzanya esélyt ad arra, hogy jobbak legyünk. Nekünk látnokoknak megmutatta a mennyországot, a poklot, és a tisztítótüzet, és azt mondta, hogy szeretne bennünket elvinni a mennyországba. Nemcsak bennünket, látnokokat, hanem mindenkit, aki kapcsolatba került Medjugorjével. Emlékszem, hogy amikor feltettük neki a kérdést, meddig lesz még velünk, azt kérdezte tőlünk: Elfáradtatok? Valójában azt akarta mondani, hogy Ő nem fáradt, hogy velünk van, és még többet kér tőlünk. Azt szeretné, hogy ne fáradjunk el az imában, a böjtölésben, a kereszthordozásban… Azt szeretné, és arra buzdít bennünket, hogy már itt a Földön megéljük a mennyországot. A Szűzanya minden hónap 25-én üzenetet küld a világnak. Mi az üzenetek lényege? Elsősorban az életszentség. A Szűzanya szünet nélkül felhív bennünket a szent életre. A szentség forrása pedig a szeretet. Mindenkinek fel kell fognia, hogy a szeretet a Szűzanya ösztönzése. Az üzenetei világosak. A szavakat halljuk, de a lelkét, a megjelenését, a mosolyát – ez adja a szavak súlyát – azonban lehetetlen tolmácsolni. Többször sírtam már, mert gyengének és tehetetlennek éreztem magam arra, hogy megfelelő módom közvetítsem a Szűzanya szavainak erejét és hatalmát. Olaszországban ahol a családja él, de máshol is naponta tesz tanúságot a zarándokoknak. Milyen tapasztalatai vannak a zarándokokkal? Medjugorje gyümölcsei valóban nagyok. Sok imamozgalom és imacsoport jött létre, az emberek megtértek, megváltozott a családok élete. Sok papi és szerzetesi hivatás indult el Medjugorjéből. Férjével négy gyermeküket nevelik, hogyan lehet megvalósítani az életszentséget és a Szűzanya üzeneteit a családon belül? Ez a legnehezebb. Úgy gondolom, hogy a családban nagyon fontos az alázat és a kölcsönös tisztelet. Ha hibáztunk, fontos, hogy tudjunk bocsánatot kérni. Fontos megérteni a másikat, mert csak így tudunk összhangot és békét teremteni. A Szűzanya gyakran mondja, hogy a béke a megbocsátás és a szívből jövő imádság gyümölcse. Ön azokért a személyekért imádkozik, akik Istennek szentelték az életüket, saját szándékából pedig még a tisztítótűzben szenvedő lelkekért is. Így van. Nagy szükségét érzem annak, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkozzam, azokért, akik még nincsenek az örökkévalóságban. Habár lekötnek bennünket a mindennapi földi, anyagi dolgok, a Szűzanya arra figyelmeztet, hogy tudatosítsuk magunkban, életünk múlandó, és folyamatosan haladunk az örökkévalóság felé. Azt üzeni, szeretné, hogy boldogok legyünk itt a Földön, de az Égben is. Ami pedig azt jelenti, hogy találkoznunk kell Istennel és életünkben biztosítani kell számára az első helyet. Kresimir Sego könyvéből közreadta szeretettel: Herczegné, Marika

6. oldal

2011 április hó

Felsővárosi Harangszó

Hírek, események röviden Április 03. (vasárnap): 17 óra Rózsafüzér Társulat titokcseréje Április 09. (szombat): 9 órától: EGÉSZNAPOS LELKINAP Április 12. (kedd): 18 óra Oltáregylet találkozó Április 15. (péntek): 18 óra Terézmisszió szent miséje Április 21. (Nagycsütörtök): 17 órától gyóntatás 18 órától Szentmise utána Jeremiás siralmai 22.00-ig virrasztás Április 22. (Nagypéntek): 15.00 óra: Az Isteni Irgalmasság rózsafűzére / Kilenced/ 18 óra: Keresztút képviselőtestület 19 óra: liturgia Április 23. (Nagyszombat): 20 óra: Feltámadási szentmise körmenettel Április 24. (vasárnap): vasárnapi miserend Április 25.(hétfő): vasárnapi miserend, 19 óra Locsoló- Bál Április 26. (kedd): 18 óra Képviselőtestületi Ülés

Egyéb Hírek: Egyházközségi kirándulás május 7. Márianosztra-Szob- Zebegény Kerítés továbbfestését tervezzük, ahogy az időjárás engedi. Adó 1%-ot aki teheti, ajánlja föl alapítványunk javára. Az újságuk és minden közösségünkkel kapcsolatos események, imák, hírek elérhetők az interneten is a //www.budafokfelsovarosiplebania.hu címen. Levelezőlistánk címe: [email protected]

Liturgikus naptár ÁPRILIS hónap 18. Vasárnap: Virágvasárnap, Jézus bevonulása Jeruzsálembe 21. csütörtök: Nagycsütörtök az utolsó vacsora miséje 22. péntek: Nagypéntek 23. szombat: Nagyszombat 24. vasárnap: Húsvétvasárnap ünnepi szentmise

Felsővárosi Harangszó Díjmentesen kapható a templomban Kiadja Budafok-felsővárosi Jézus Szíve Plébánia, Felelős szerkesztő: Vargha Zsolt plébános Alapító szerkesztő: Sárváry-Bene Zoltán Munkatársak: Mindazok, akik írásaikkal hozzájárultak lapunk megjelenéséhez.

Anyakönyvi hírek (MÁRCIUS hó)

Házasság: -

Keresztelő:

Veress Atilla Miklós V. Szabolcs és Szilvácsku Rita fia

Tollas Barnabás T. Attila és Dr. Eisenbacher Krisztina fia

Tollas Emília T. Attila és Dr. Eisenbacher Krisztina lánya

Halottaink: Tipográfia: Szabó Antal, Balogh Lala

Vitovszky Kálmánné (Horváth Ibolya)(80)

Az Úr békéje legyen velük!