VAS MEGYEI ASZTALITENISZ SZÖVETSÉG BESZÁMOLÓJA A 2013. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁRÓL. ELNÖK: Tihanyi Tibor FŐTITKÁR: Segyevi Sándor TAGOK: Dobolán Gábor Obráz István Szarka Tibor FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG: Rosta József Varga Elemér Schmidt László A Megyei Szövetség az eddigiektől eltérően viszonylagosan szerény körülmények között, minimális anyagi és erkölcsi támogatás mellett végezte munkáját. A társadalmi munka töltötte ki leginkább azt az űrt, amelyet az elmúlt évek változásai hoztak magukkal. Az Elnökség tagjainak hozzáállása, személyes példamutatása jelentette azt, hogy az asztalitenisz sportág még létezik, és talán folyamatosan fejlődik is a megyében. Ennek első jeleként foghatjuk fel, hogy az idei évben már versenyről versenyre egyre több amatőr csapat, baráti közösség és egyének jelentek meg a versenyeinken, ennek köszönhetően sikerült beindítani a Megyei Csapatbajnokság II. osztályát, amelytől a tömegesítést várhatjuk. Ez a sportági fejlesztés egy másik útja, mert az elsőről már a MOATSZ vezetése –így természetesen az összes megyei szövetség islekésett, hiszen a többi elsősorban a TAO-val rendelkező sportágak képviselői, már régóta „elfoglalták” elsősorban a városi, tehát nagyobb létszámú óvodákat, az általános iskolákat, és így ingyenes foglalkozásaikkal a gyerekek, az utánpótlás nagyszámú csapatát megszerezték. Mindezek ellenére örömöt jelent számomra felsorolni, hogy az idén Csákánydoroszlón, Nádasdon, Kemestaródfán, Szentpéterfán, Horvátzsidányban, Peresznyén, Bejcgyertyánoson, és még jó néhány településen szerveztek asztalitenisz amatőr versenyeket. Az Asztalitenisz Megyei Elnökség vezetői aktív szervezői, motiválói és segítői voltak ezeknek, az eseményeknek, aminek már is látható eredményei vannak! A fentiek közül kiemelkedik a Bejcgyertyánosban megrendezésre került a II. Dr. Wächter Valter emlékére szervezett Retro Asztalitenisz Verseny. 2013. július 27-én a falunapok keretében rendezték, ahol 5 versenyszámban 54 felnőtt és ifjúsági játékos mérte össze tudását. A rendezvény házigazdája a Bejcgyertyános Gyermekeiért és Ifjúságáért Közalapítvány, és a Farkastanya Vendéglő volt. A megyei asztalitenisz „anamnézise” azonban egy érdekes kettősséget is mutat a felszínen. Konkrétan azt a tényt, hogy a férfi magyar bajnokcsapat a CVSESwietelsky-Wewalka I. csapata most már több éve, amely csapat évek óta Vas megye legjobb, legeredményesebb csapata az év végi szavazás alapján, illetve évek óta kiválóan szerepel a Klubcsapatok Szuperligájában. De a csapat tagjai az országos egyéni versenyeken is sok szép eredményt érnek, értek el.
Szívből gratulálunk a Szuperligában 2013/2014. évben elért 2. helyezéshez, az itt nyújtott kiemelkedő nemzetközi teljesítményhez. A Nemzeti Bajnokságban szereplő többi celldömölki csapat is az általam említett tényt erősíti, hiszen az I. osztályban, a II. osztályban és a III. vonalban is jól teljesítenek csapataik. Kiemelkedő eredményeket érnek el a megye veterán versenyzői, közülük is Beck Szilvia, aki magyar bajnok volt egyéniben és párosban, Beke Erika, Németh Márta is sok kiváló eredményt tudhat magáénak. Beck Szilvia egyben a magyar ranglista vezetője is! Fontosnak érzem kiemelni, hogy még ebben a korban is példát, méghozzá követendő példát adnak a fiataloknak. A Sabaria AK sportolóinak hozzáállása, közössége példamutató és érték-megőrző tevékenység. Örömünkre szolgál, hogy a megyei asztalitenisz virágkorából, még ilyen értékek maradtak meg, köszönhetően a főszervező Domonkos Ferencnek, aki a sportág megszállottja volt és reméljük az is, marad. A harmadik itt említendő, nem mellékes tény, hogy a beszámolási időszakban zajlott megyénkben a hagyományos „Vörsas Kupa” Országos Felnőtt és Ifjúsági Verseny, az Országos Felnőtt Egyéni Bajnokság és „Merz Gábor Emlékverseny” és ami még ennél is fontosabb Szombathely adott otthont a GAC Group World Tour sorozat idei első versenyének január 29-február 1. között. A vetélkedőn 36 ország 299 versenyzője, köztük 40 magyar asztaliteniszező vett részt. Póta Georgina kiemelkedő szereplése okán marad nekünk és a magyar asztaliteniszezők táborának emlékezetes a verseny. 2013. november 6-10. között szintén Szombathelyen került megrendezésre a JOOLA 2013. Ifjúsági és Serdülő Nyílt Magyar Nemzetközi Bajnokság 50 ország 358 versenyzőjének részvételével. Örömmel vettük tudomásul, hogy megyénket is képviselték, hiszen Szita Márton és Fixl Balázs és Nagy Réka is ott volt az indulók között. Nagy motivációs alkalom mindkét verseny a megye korcsoportos, utánpótlás versenyzőinek, hiszen élőben ritkán lehetett látni ilyen magas színvonalú ifjúsági versenyt megyénkben. A Pannonsport, mint a rendezvények menedzsere, vállalkozója a szervezőmunka nagy részét jó szinten elvégezte, de a szakmai munkában Szarka Tibor, mint az asztalitenisz szakma kiváló képviselője végzett elévülhetetlen munkát. Köszönet ezért az emberfeletti tevékenységért!
A két nemzetközi verseny megtartása a következő évekre, komoly kihívást jelent, de a tavalyi és az idei évi rendezés, és a verseny színvonala biztosítékot jelenthet a bizakodásra.
Sajnos le kell írnom, hogy sem a SZMJV Asztalitenisz Szövetségét, a Vas Megyei Asztalitenisz Szövetséget hasonlóan nem „tisztelték” meg, annyira sem vették számba, hogy arról értesítsék az arra illetékesek, de még a meghívó is – „természetesen postán”- csak a verseny befejezése utáni napon került –igazolhatóana Megyei Szövetség vezetőinek kezébe! Itt kell felvetnem az „ernyőszervezet” Megyei Sportági Szakszövetségek Tanácsával kapcsolatos érzéseinket, véleményeinket, konkrétan azt a tényt, hogy annak munkájából, érdekképviseletéből, támogatásából semmit nem érzünk és ezt hatalmas hiányként, érjük meg. Szégyenletes dolognak tartom a fenti esetet és ígérhetem, hogy nem fogunk emellett a tény mellett szó nélkül elmenni! Elsősorban azért sem, mert mindezeken túl a régiós megbízott, vagy már újabban régiós edző (sicc!) Úr is minden bejelentés,
kapcsolat felvétel nélkül „garázdálkodik” már évek óta a megyében! Az Ő feladata – szerintünk- elsősorban a sportági fejlesztés, az ésszerű elképzelések kitalálása, javaslata lehetne és nem csak a versenyek „alacsony színvonalú” megrendezése. Itt jegyezném meg, hogy személyes kérésemre és javaslatomra a MOATSZ vezetése a GAC Group World Tour verseny keretében adta át Segyevi Sándor Főtitkár Úrnak a több évtizedes munkája elismeréseként a MOATSZ Emlékplakettjét, amelyhez ezúton is szívből gratulálunk. Én még külön is, mert a betegségeim időszakában Ő biztosította az Elnökség zavartalan működést. E tény kapcsán kell megjegyeznem, hogy a Megyei Sportági Szövetségek Tanácsa és más megyei testületek, akik feladata és érdeke lenne, hogy azok, akik több éve évtizede végeztek, végeznek az egész megyére kiterjedően, sok-sok embert mozgatva társadalmi munkát -leginkább a saját pénzükből, költségükön-, valahogy mindig kimaradnak az aktuális elismerésekből! Így olvashatunk olyan megyei, országos, vagy éppen települési elismeréseket, amelyekben, a sportban főállásban komoly pénzért dolgozó, aztán szinte ismeretlen, vagy a sportnak csak a perifériáján ismert személyek kapnak komoly kitüntetéseket. Nem tudom, hogy a sportban ki kinek az érdekeit képviseli, illetve jó lenne eldönteni, hogy ki kiért van, ki kinek az érdekeit képviseli! Az évet a minőségi asztalitenisz további szinten tartása és bizonyos vonatkozásban annak visszaesése jellemezte. A CVSE-Swietelsky-Wewalka Extra Ligás csapata ismét Magyarország legjobb csapata, bajnoka lett, de az egyesület további csapatai is sikeresen szerepeltek. A Büki TK csapata az Extra Liga szereplést nem vállalva az NB. I-ben játszik tovább, míg a SZAK csapata az NB. III-ba lépett vissza. Itt vitézkedik a VÍZÉPTEK, a KŐSZEGI SE mindkét csapata is. A visszalépések okai között elsősorban a megfelelő anyagi kondíciók hiánya említhetők, amelyek előre láthatóan az idei évben is tovább „gyűrűznek”. A városok és a megyei sportvezetésnek ezekre a jelenségekre, már réges-rég reagálni kellett volna! Néhány szót szólnék az utánpótlás egy részét mozgató Diákolimpiáról. A 2013. évben sajnos nem tudtunk komolyabb eredményt elérni országos szinten. Az idei év előzetes elektromos nevezései már komoly előrelépést sejtettek az új kiírás mellett számunkra. Közel 100 fő, diák, szülők és kísérő tanárok sokasága töltötte be a Váci M. Iskola tornatermét, már a déli órában. Már a versenykiírás is jelezte, hogy nemcsak létszámában, hanem a rendezési idő hosszúságában is nagy változások elé nézhetünk. Sok előzetesen nevező iskola nem jelent meg, illetve a szombathelyi iskolák egy részéből a 12. 30 órai kezdés helyett csak 13. 30 óra körül érkeznek a helyszínre a tanulók és tanáraik. Külön gondot okoztak, a helyszínen nevező, illetve az előzetes nevezést szintén itt korrigáló iskolák! Ismét jeleznünk kell, hogy Körmend, Szentgotthárd, Répcelak, Bük, Csepreg, Sárvár városából, a kistérségeikből és Szombathely környékeinek iskoláiból már évek óta egyáltalán, vagy csak ritkán érkeznek a versenyre! Itt feltétlenül kérnénk a Tankerületi Igazgatók hathatós támogatását!
Itt szeretném megemlíteni, hogy az idei évben megrendezzük, azon iskolák tanulóinak versenyét, akik a korábbi években a mi hathatós segítségünkkel asztalokat, felszereléseket vettek át azzal a kikötéssel, hogy azt a sportági utánpótlás nevelésére használnak. Itt szeretnénk látni a közel milliós támogatás ellenértékének megjelenését, a vállalás teljesítését! Ígérni és kapni nem nehéz, de ezért teljesíteni is
illene!
A fiúk új „DC” jellegű csapatversenyére 17 csapat, míg a leányok hasonló csapatversenyére 8 csapat nevezett. A III-IV. korcsoportos fiúk versenyére 37 fő ugyanezen korcsoport leány számára 10 fő nevezett. Az alacsonyabb korcsoportban a lányoknál és fiúknál is 9-9 nevező volt. Kiemelném az érmek és az oklevél egyediségét, különlegességét, aktualitását, amely nagy elismerést és örömet okozott a rendezőknek és a résztvevőknek egyaránt! Az idei évi országos versenyen csapatunk az elismerést érdemlő 6. helyen végzett! -A megyei versenyek egyik legsikeresebbje a vasszécsenyi verseny volt. A 14 egyesület, szakosztály 125 fős nevezője kiváló, magas színvonalú vetélkedésen döntötte el a helyezéseket a már VIII. alkalommal megrendezett „Ambrózy Kupán”. Még a Győr-Moson–Sopron megyei Abdáról és Budapestről is jöttek versenyzők! A Kőszegi SK asztaliteniszezői mellett kiemelkedő, nagyszerű játékkal jelentkezett a CVSE-Wewalka fiatal pingpongosa Baranyai Domonkos, aki egy győzelme mellett bronzérmes lett a nyílt férfi egyéni versenyben is, de hasonlóan szerepelt az egyházashetyei Zolnai Fanni is. A verseny megrendezéséhez kiváló feltételeket és rendezést biztosított a vassszécsenyi Ambrózy- Migazzi István Általános Iskola. -A 2014. évi települések versenyét a tavalyi téli időjárási viszonyokra és a magas terembérleti díjra számítva még az idei évben szerettük volna megrendezni. A versenykiírást részben a szokásos módon, részben a Megyei Önkormányzaton keresztül minden Polgármesteri Hivatalba, a polgármester részére, illetve rajta keresztül a sportszervező részére is megküldtük. A fenti alapos előkészítés ellenére nagyon kevesen jöttek el, de még ennél is többen jelezték, hogy munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt nem tudnak megjelenni a versenyen. Fájó volt, hogy a tavalyi meglepetés győztes káldi csapat sem vett részt a versenyen! Női csapatok a már megszokott csökkenő létszám után nem is vettek részt a vetélkedésben. Le kell vonni a következtetéseket, amelyek alapján a következőket tudtuk összegezni: -A verseny egy egész évet átölelő versenysorozat része volt, amely most már nem működik, nem létezik; -Az utolsó két évben elmaradt a Kistelepülések versenysorozatának értékelése, a versenykiírásban megfogalmazott díjazása; -A jelenlegi helyzetben az önkormányzatok nagyon kevés figyelmet fordítanak a labdarúgáson kívül más sportágak, még a kevés játékfeltételt igénylő sportágakra, így az asztaliteniszre is. Mindezeket figyelembe véve a jövő évtől kezdődően inkább kistérségi, járási versenyeket fogunk rendezni, mert a megyei, központi verseny sok utazást, és láthatóan még magasabb, megfizethetetlen teremköltséget hoz magával! A kistérségi, járási versenyekhez igényelni fogjuk a megyei önkormányzaton keresztül a polgármesterek személyes támogatását is.
KLUBCSAPATOK SZUPERLIGÁJA 2013/2014. ÉV 2. CVSE-SWIETELSKY-WEWALKA ORSZÁGOS FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG ÉS „MERZ GÁBOR EMLÉKVERSENY” CELDÖMÖLK, 2014-03-1-2. Férfi egyéni: 3. Fazekas Péter
CVSE-Swietelsky-Wewalka
„VÖRSAS KUPA” SZOMBATHELY, 2013-09-21-22. Férfi páros: 3. Szita Márton-Ecseki Nándor
CVSE-BUDAŐRS
ORSZÁGOS FÉRFI FELNŐTT TOP 12 BUDAPEST, 2013-12-12-13. 1. Fazekas Péter . 5-6. Szita Márton . 11-12. Nagy Krisztián
CVSE-Swietelsky-Wewalka CVSE-Swietelsky-Wewalka CVSE-Swietelsky-Wewalka
MAGYAR ORSZÁGOS NYÍLT VETERÁN VERSENY KARCAG, 2014-03 Női egyéni: 1. Beck Szilvia 2. Schneiderné 3. Beke Erika Női páros:
Sabaria AK Csákvár Sabaria AK
1. Schneiderné-Beck Szilvia 2. Németh Márta-Beke Erika
Csákvár-Sabaria AK Sabaria AK
ÚJONC HUSZAK VERSENYE BUDAPEST, 2013-05-25-26. Fiúk: 14. Soós Barnabás 17. Baranyai Domonkos 18. Nagy Csaba
SZAK CVSE-Swietelsky-Wewalka SZAK
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI IFJ. TERÜLETI RANGLISTA VERSENY NAGYKANIZSA, 2013-06-16. Ifjúsági fiú egyéni: 1. Szarka Zsolt
SZAK
Ifjúsági fiú páros: 2. Szarka Zsolt-Kovács Gábor 3. Ihász Máté-Nagy Martin Ifjúsági leány egyéni: 1. Nagy Réka
SZAK-Pénzügyőr SZAK
SZAK
Ifjúsági leány páros: 2. Nagy Réka-Molnár Anna
SZAK-B.füred
BVSC-ZUGLÓ UTÁNPÓTLÁS VERSENY BUDAPEST, 2013-08-26-31. Ifjúsági fiú páros: 3. Szarka Zsolt-Kovács Richárd
SZAK
NYUGAT MAGYARORSZÁGI FELNŐT ÉS IFJÚSÁGI TER. VERSENY LENGYELTÓTI, 2013-10-06. Ifjúsági fiú páros: 2. Nagy Martin-Ihász Máté
SZAK
ORSZÁGOS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁG KECSKEMÉT, 2013-10-26. Fiú páros:
1. Szita Márton-Ecseki Nándor
Fiú egyéni:
3. Szita Márton
CVSE-BUDAŐRS
CVSE-Swietelsky-Wewalka
NYUGAT MAGYARORSZÁGI ÚJONC TER. VERSENY LENGYELTÓTI, 2013-11-03. U-13 3. Baranyai Domonkos
CVSE-Swietelsky-Wewalka
NYUGAT MAGYARORSZÁGI SERDÜLŐ TER. VERSENY LENGYELTÓTI, 2013-11-23. Fiú egyéni:
3. Ihász Máté
SZAK
Fiú páros:
1. Ihász Máté-Soós Barnabás
SZAK
VAS MEGYE 2013. ÉVI KORCSOPORTOS ÉS FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁGA „ANDORKA TIBOR ÉS VÍZI ENDRE EMLÉKVERSENY” KŐSZEG, 2013-02-09 Újonc fiú:
1. Baranyai Domonkos 2. Nagy Csaba 3. Soós Barnabás Márczi Krisztofer
CVSE SZAK Sportiskola SZAK Sportiskola SZAK Sportiskola
Újonc fiú II: 1. Rónafalvi Petra 2. Bakonyi Bertalan 3. Németh Máté Nagy Ádám
SZAK Sportiskola CVSE SZAK Sportiskola CVSE
Serdülő fiú: 1. Nagy Csaba 2. Nagy Martin 3. Ihász Máté Baranyai Domonkos Serdülő leány: 1. Rónafalvi Petra 2. Bak Hanna 3. Nagy Kata Szabó Mirtill
SZAK Sportiskola SZAK Sportiskola SZAK Sportiskola CVSE SZAK Sportiskola Kőszegi SE Káldi AK Kőszegi SE
Serdülő fiú páros: 1. Ihász Máté-Nagy Martin 2. Baranyai D.-Bakonyi Bertalan 3. Márczi Kr.-Pungor Bálint Nagy Csaba-Soós Barnabás
SZAK Sportiskola CVSE SZAK Sportiskola SZAK Sportiskola
Ifjúsági fiú egyéni: „Andorka Tibor Emléverseny”: 1. Németh Dávid SZAK Sportiskola 2. Ihász Máté SZAK Sportiskola 3. Nagy Martin SZAK Sportiskola Nagy Réka SZAK Sportiskola Ifjúsági leány: 1. Nagy Réka 2. Győrffy Zsófia 3. Rónafalvi Petra Nagy Kata
SZAK Sportiskola VÍZÉPTEK SZAK Sportiskola Káldi AK
Felnőtt férfi egyéni, Vízi Endre Emlékverseny”: 1. Fixl Balázs St. Pölten 2. Kiss János Haladás VSE 3. Ambrus Zoltán Kőszegi SE Ihász Máté SZAK Sportiskola Felnőtt női egyéni: 1. Nagy Réka 2. Rónafalvi Petra 3. Győrffy Zsófia Bak Hanna
SZAK Sportiskola SZAK Sportiskola VÍZÉPTEK Kőszegi SE
Felnőtt férfi páros: 1. Fixl Balázs-Kiss János 2. Keve Szabolcs.-Terplán Z. 3. Németh Dávid-Nagy Csaba Takács László-Bognár József
St. Pölten-HVSE Kőszegi SE SZAK Sportiskola HVSE
KISTELEPÜLÉSEK MEGYEI ASZTALITENISZ VERSENYE SZOMBATHELY, 2013-11-23 Férfiak: 1. Egyházashetye I. (Szabó László, Mórocz Ádám, Varga Balázs, Zolnai Attila) 2. Nárai (Bicsák Attila, Schmalzl Imre, Lóránth Sándor) 3. Szeleste (Szele Tivadar, Vörös Jenő, Kincses Ferenc) ÉLJEN MÁJUS ELSEJE EGERVÖGY, 2013. MÁJUS 1. Páros végeredmény: 1. Domonkos Ferenc – Dobolán Gábor 2. Barbalics Eszter – Barabás Miklós 3. Joó László – Barbalics Péter Egyéni: 1. Joó Gábor 2. Barbalics Eszter 3. Dobolán Gábor VAS MEGYEI ASZTALITENISZ DIÁKOLIMPIA SZOMBATHELY, 2013-02-01 Leányok:
1. Zolnai Fanni 2. Simonka Laura 3. Sebestyén Fanni Szemes Alexandra
Szt. Benedek Ált. Isk. Celldömölk Suli Harmónia Ált. Iskola Egervölgy Szt. Benedek Ált. Isk. Celldömölk Suli Harmónia Ált. Iskola Egervölgy
Fiúk:
1. Czupor Attila 2. Balázs András 3. Papp András Sebesi Patrik
Celldömölk Szt. Benedek Ált. Isk. Suli Harmónia Ált. Iskola Egervölgy Suli Harmónia Ált. Iskola Egervölgy Gárdonyi G. Ált. Iskola Sárvár
VAS MEGYEI ASZTALITENISZ DIÁKOLIMPIA SZOMBATHELY, 2014-01-24 Fiú csapatverseny: 1. Egervölgy I. (Varga Balázs, Papp András) 2. Szt. Benedek Celld. I. (Czupor Attila, Harkály Bálint) 3. Suli Harmónia Káld 3. Bersek J. Kőszeg 5. Szt. Benedek Celld. II 6. Egervölgy II. 7. Káld I. 8. Bercsényi Szhely. I.
Leány csapatverseny: 1. Egervölgy I. 2. Szt. Benedek Celld. 3. Suli Harmónia 4. Egervölgy II. 5. Bercsényi Szhely. I. 6. Bercsényi Szhely. II. 7. Boba 8. Bersek J. Kőszeg
(Simonka Laura, Szűcs Vanessza) (Zolnai Fanni, Galovich Lili)
III-IV. korcsoportos fiúk: 1. Czupor Attila 2. Varga Balázs 3. Csitkovics Bálint 4. Papp András 5. Lévai Márió 6. Pécz Gergő 7. Mölcs Martin 8. Agg Patrik
Szt. Benedek Celldömölk Egervölgy Káld Egervölgy Bersek J. Kőszeg Káld Bercsényi Szhely. Bersek J. Kőszeg
III-IV. korcsoportos leányok: 1. Zolnai Fanni 2. Simonka Laura 3. Nagy Kata
Szt. Benedek Celldömölk Egervölgy Káld
I-II. korcsoportos fiúk: 1. Gábor Dávid 2. Tömböly Mátyás 3. Takács Barnabás 4. Pethő Dávid
Egervölgy Boba Szt. Benedek Celldömölk Boba
I-II. korcsoportos leányok: 1. Unger Liza 2. Galovich Lili 3. Roznár Ágnes 4. Pethő Csenge
Balog Á. Kőszeg Szt. Benedek Celldömölk Bólyai Szhely. Boba
KŐSZEG VÁR KUPA KŐSZEG, 2013-03-15. Általános iskolás leány: 1. Kiss Alexandra 2. Hökkön Dzsenifer 3. Szabó Mirtill
KSE KSE KSE
Általános iskolás fiú: 1. Lévai Márió 2. Pausz Ádám 3. Agg Patrik
KSE KSE KSE
Középiskolás lány: 1. Kovács Viktória 2. Bak Hanna 3. Poór Laura
KSE KSE KSE
Középiskolás fiú: 1. Pungor Bálint 2. Lévai Márió 3. Pausz Ádám
SZAK KSE KSE
Felnőtt férfi egyéni: 1.Terplán Zoltán 2.Török István 3.Takács László Németh Árpád
KSE Bp. Haladás VSE Haladás VSE
Felnőtt amatőr páros kategória: 1. Beke Erika-Török István 2. Ihász Tibor-Terplán Zoltán 3. Mészáros Ferenc-Horváth László Barabás Miklós-Németh Árpád „SZELESTEY ELEMÉR EMLÉKVERSENY” SZOMBATHELY, 2013-10-06 Női egyéni: 1. Németh Márta 2. Beck Szilvia 3. Beke Erika Férfi egyéni: 1. Török István 2. Szele Tivadar 3. Varró István Zakics Sándor Férfi egyéni vigaszverseny: 1. Földes András 2. Földes Miklós 3. Méhész Zoltán Kovács Miklós
Sabaria AK-Bp. KSE Haladás VSE Haladás VSE
Férfi páros: 1. Beck Sz.- Neczpál K. 2. Beke E.- Németh M. 3. Zakics S.- Hets Z. Szele T.- Kincses F. Ifjúsági egyéni: 1. Földes András 2. Viserálek Balázs 3. Marton Bálint László Erik Serdülő egyéni: 1. Agg Patrik 2. Pausz Ádám 3. Marton Bálint László Erik „VIII. AMBRÓZY KUPA” VASSZÉCSENY, 2013-10-23. Női egyéni: 1. Németh Márta 2. Beke Erika 3. Zolnai Fanni
Sabaria AK Sabaria AK Samott ’97 Egyházashetye
Férfi nyílt egyéni: 1. Kiss Márton 2. Keve Szabolcs 3. Ambrus Zoltán Baranyai Domonkos
HVSE Kőszegi SK Kőszegi SK CVSE-Wewalka
Férfi amatőr egyéni: 1. Török István 2. Hetyésy Balázs 3. Kovács Zoltán Zakics Sándor
Bp. Bük Bük Kemestaródfa
Férfi nyílt páros: 1. Keve Szabolcs-Ambrus Zoltán 2. Bognár József-Szabó Kristóf 3. Beke Erika-Németh Márta Tauker Tamás-Török István Serdülő lány egyéni: 1. Zolnai Fanni 2. Szemes Alexandra 3. Szűcs Vanessza
Kőszegi SK HVSE-SZAK Sabaria AK Kőszegi AK-Bp.
Samott ’97 Egyházashetye Egervölgy Egervölgy
Serdülő fiú egyéni: 1. Baranyai Domonkos 2. Bakonyi Bertalan 3. Agg Patrik Marton Milán
CVSE-Wewalka CVSE-Wewalka Kőszegi AK SZAK
A SZMJV 2013. ÉVI AMATŐR ASZTALITENISZ EGYÉNI ÉS PÁROS BAJNOKSÁGA SZOMBATHELY, 2013-05-25 Férfi egyéni: 1. Szele Tivadar 2. Gyurácz Domonkos 3. Hets Zoltán Női egyéni: 1. Szánthóné Bérdi Andrea 2. Kapui Mónika 3. Nagy Diána Férfi páros: 1. Szele Tivadar-Vörös Jenő 2. Zakics Sándor-Hets Zoltán 3. Szanati Károly-Gyurácz Domonkos Női páros:
1. Kapui Béláné-Kapui Mónika 2. Pomper Judit-Nagy Diána 3. Szánthóné Bérdi Andrea-Szánthó Dóra
„II. DR. WACHTER WALTER EMLÉKVERSENY” BEJCGYERTYÁNOS, 2013-07-27. Gyermek (14 éves korig) (16 versenyző) 1. László Erik Bejcgyertyános 2. Földes Péter Bejcgyertyános 3. Pécz Gergő Káld Amatőr páros (9 páros) 1. Hets Zoltán–Zakics Sándor 2. Földes Miklós–Földes András 3. Bakos Pál–Gergely Gábor Amatőr egyéni (25 versenyző) 1. Berki Balázs 2. Földes András 3. Zakics Sándor
Kemestaródfa Bejcgyertyános Hosszúpereszteg
Bp. Bejcgyertyános Kemestaródfa
Nyílt kategória páros (7 páros) 1. Joó Gábor–Dobolán Gábor 2. Horváth József–Horváth Krisztián 3. Takács László–Barabás Miklós
Egervölgy Káld Haladás VSE
Nyílt kategória egyéni (13 nevező) 1. Barbalics Eszter Egervölgy 2. Joó Gábor Egervölgy 3. Takács László Haladás VSE VAS MEGYE 2012/2013. ÉVI FÉRFI CSAPATBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Kőszegi AK. II CVSE-Swietelsky V. Haladás VSE II. VÍZÉPTEK II. Káldi ASZ. Jeli SE Samott ’97 E. hetye SZAK III.-SI Büki TK II.
16 16 16 16 16 16 16 16 16
14 12 10 7 5 6 5 1 1
1 3 3 1 3 3 3 2 -
1 1 3 8 8 7 8 13 15
29 27 24 15 15 15 13 4 2
214:74 200:88 177:111 153:135 142:146 137:151 135:149 78:210 70:218
EXTRA LIGA FÉRFI 2012/2013. ÉVI VÉGEREDMÉNYE
1. CVSE-SWIETELSKY-WEWALKA 2. Budaőrsi 2i SC 3. Szerva ASE Szécsény 4. Pénzügyőr SE I. 5. Félegyházi ASI 6. PTE PEAC 7. Szeged AC 8. Békési TE 9. Nyírbátori ASE 10. Univer-Sport Kft.
NEMZETI BAJNOKSÁG FÉRFI I. OSZTÁLY 2012/2013. ÉVI VÉGEREDMÉNYE 1. Komlói Bányász SK 2. BVSC-Zugló SI
3. BÜKI TK
4. TURRIS SE Sopron I. 5. Pénzügyőr SE II. 6. Váci Reménység Egyesület
7. SZOMBATHELYI AK I.
8. Győri Elektromos VSK I.
9. CVSE-SWIETELSKY-WEWALKA II. 10. Mohácsi TE I.
NEMZETI BAJNOKSÁG FÉRFI III. OSZTÁLY NYUGAT-DUNÁNTÚL 2012/2013. ÉVI VÉGEREDMÉNYE 1. TURRIS SE Sopron I. 2. EMTE
3. CVSE-SWIETELSKY-WEWALKA III. 4. Széchenyi Egyetem SE
5. Haladás VSE Szombathely 6. Hévíz SK II. 7. Győri Vertikál SE 8. Győri Elektromos VSK II.
9. CVSE-SWIETELSKY-WEWALKA IV. 10. SZAK II.-Sportiskola 11. Kőszegi SK 12. VÍZÉPTEK AK Szombathely
A Vas Megyei Asztalitenisz Szövetség beszámolóját a 2014. 04. 10. Közgyűlés elfogadta.