VÁROSHÁZA folytatás a 1. oldalról
ban és méreteiben is egyaránt, és amelyet az idén egy eddig még ki nem próbált helyszínen – köszönhetően Pénzes József esperes úr igen szíves közreműködésének – a Szent Ágoston plébániatemplomban tartunk, csütörtök este. Pénteken, augusztus elsején kiállítást nyitunk a Mikó-várban, a várostörténet meghatározó épületeinek és személyiségei portréinak bemutatásával. Ezt követi az ünnepi zászlófelvonás, majd a Nagy István Művészeti Szakközépiskola új épületének birtokbavétele. Azt gondolom, az új iskolaépület elkészülte egy olyan mérföldkő a város oktatásának életében, amelyhez fogható nem volt az elmúlt évtizedekben a térségben – hacsak a tavalyi Sportcsarnokavatót nem soroljuk ide, nyilván, jelentőségének más a vonatkozása. A Csíkszeredai Városnapoknak megvannak a hagyományos programjai is: így az idén is sor kerül a hagyományos és egyre népszerűbb Pityókafesztiválra, ismét itt lesznek a DOBBAN Ritmusfesztivál meghívottjai és megszervezésre kerül a Tusnád Ásványvíz Székely Szupermaraton is. És itt lesznek a kézművesek is hagyományos vásárukkal, ahol nemcsak megcsodálhatjuk, hanem meg is vásárolhatjuk míves portékáikat, de lesznek játszóházak is, és idén is vásári bábjáték várja a gyerekeket. És természetesen viszontláthatjuk a Csíki Játékszín, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes társulatait is egy-egy jól sikerült produkciójukkal. 6. Milyen zenei programokra számíthatunk? Merem remélni, hogy valóban mindenki talál a maga számára megfelelő zenei programot, hiszen az idén igen bőséges és sokrétű a Csíkszeredai Városnapok zenei kínálata: a már említett Csíki Kamarazenekar és meghívottjaik nagyszabású komolyzenei koncertje mellett ki kell emelnem a Trio Tárogató bemutatkozását, akik közül Barvich Iván tárogatóst már hallhatták a csíkszeredaiak tavasszal, amikor a Sebő együttes tagjaként lépett fel. A már szintén említett DOB-BAN Ritmusfesztivál idei előadóit is minden bizonnyal sokan várják, ahol a műfaj nagyjait csodálhatjuk meg, koncerten és workshopon. Hasonlóképpen zenei csemegének ígérkezik a Harry Tavitian és Cserey Csaba mesterpáros újabb koncertje, nemkülönben a Benkő László (Omega) és Jankai Béla (Bulldózer) virtuóz billentyűsök játéka, de a jazz-muzsika kedvelőinek figyelmébe ajánljuk a kiváló zenészekből álló DN1 csapat koncertjét is. Ezek az előadások a Mikó-várban kerülnek sorra többnyire. A nagyszínpadra a populárisabb műfaj képviselőit hívtuk, így péntek este a kolozsvári Desperadó játszik country-rockot, majd a Bulldózer és Benkő Laci bácsi a nagy magyar rockdalokból nyújt válogatást. Szombaton a nótáé és a népzenéé a főszerep a nagyszínpa-
don, majd a Szászcsávási Cigányzenekar húzza a talpalávalót a főtéren. Vasárnap a Defender együttes játszik rockot, őket a Takács Tamás Dirty Blues Band követi, majd a PA-DÖ-DŐ showműsora zárja a vasárnap estét a tűzijáték előtt. 7. Lesz-e olyan az idei Csíkszeredai Városnapokon, ami újdonságnak számít? Két programelemet emelnék itt ki: szeretnénk folytatni a tavaly a Petőfi utcai évfordulós ünnepségen elindított borbemutató és borkóstoló sorozatot. Úgy gondoljuk, hogy – habár a városnapokon a söré a főszerep – Csíkban is egyre nagyobb az érdeklődés és igény a borkultúra iránt, ezért neves borászok borainak bemutatását kívánjuk megszervezni vasárnap délután. Másrészt az erős idegzetűek és vállalkozó szelleműek számára egy igazi kihívást is szervezünk: zuhanóugrás több mint 50 méter magasból, bungee-jumpinggal. Amennyiben sikerült ezt az installációt is idetelepítenünk, bízom benne, hogy az is beállíthatja az adrenalin-szintjét, akinek egyéb programokon nem sikerül. Komolyra fordítva: szeretettel és tisztelettel ajánlom városunk minden polgárának figyelmébe a Csíkszeredai Városnapok programját, bízva abban, hogy ünneplésre, tartalmas és kellemes kikapcsolódásra mindenki talál magának alkalmat.
CSÍKSZEREDAI CSAPAT NYERT A MERNYEI KRUMPLIS FESZTIVÁLON Csíkszereda önkormányzatának csapata ötödik alkalommal vett részt a MERNYEI KRUMPLIS FESZTIVÁL‑on, melyre idén június 28-án került került sor a Somogy megyei Mernye településen. A nemzetközi és gasztronómiai rendezvényen 17 csapat mérte össze tudását sült és főtt krumplis ételek készítésében. A Csík-Info turisztikai információs iroda szervezésében kiutazó csapat – György Piroska, Főcze Franciska, Fekete-Kászoni Rita, Márton Zoltán, mindannyian a Csíkszeredai Városháza munkatársai – első díjat nyert a főtt ételek kategóriában a Pityókás tokány kiskertek zöldségeivel nevű készítményével. Viszonzásként a Csíkszeredai Városnapok keretében megrendezendő Pityókafesztiválon V. alkalommal látja majd vendégül a mernyei csapatot Csíkszereda.
7. szám, 2008. A JÚLIUSI RENDKÍVÜLI ÜLÉS HATÁROZATAIRÓL Július 8-án rendkívüli ülésre hívta össze Ráduly Róbert Kálmán polgármester az önkormányzati testületet. A rendkívüli ülés indoklásában az elöljáró elmondta, hogy a napirenden szereplő három határozattervezet sürgőssége volt a motiváló tényező. Az első véglegesítésre előterjesztett határozat a június 19-ei önkormányzati alakuló ülésen elfogadott, a szakbizottságok alakításához kapcsolódó döntésen alapul. Az elöljáró leszögezte, hogy a bizottságok kialakításának utolsó mozzanata, és az önkormányzat eredményes működése megkezdésének garanciája, a testületi tagok nevesítése. Így a gazdasági-társadalmi tanulmányok és -előrejelzések, költségvetési, pénzügyi, mezőgazdasági, köz-és magánterület-fenntartási szakbizottságban: Magyari Zoltán – elnök, Fülöp Árpád Zoltán – titkár, dr. Bíró Dénes József, Bíró József, Csucsi András Róbert, Papp Előd és Xantus Attila bizottsági tagok szerepelnek. A helyi közigazgatási, jogügyi, közrend-fenntartási, állampolgári jogok és szabadságjogok tiszteletben tartásával foglalkozó szakbizottságban részt vesznek: Komsa Sándor – elnök, Fülöp Árpád Zoltán – titkár, dr. Szabó Soós Klára – bizottsági tag. A tudományos tevékenység, oktatás, művelődés és testvérváros-kapcsolatok szakbizottságában: Orbán Zsolt – elnök, Ferencz-Salamon Alpár-László – titkár, Antal Attila, Komsa Sándor, Fekete Gyula, Kanabé Gabriella és Szondy Zoltán fogják kifejteni tevékenységüket. Az egészségügyi, szociális-védelmi, ifjúság-, sport-, szabadidős-, turisztikai tevékenység és egyházügyi szakbizottságban: dr. Szabó Soós Klára – elnök, Péter Szilárd – titkár, Antal Attila, dr. Bíró Dénes József, Fekete Gyula, Ferencz-Salamon Alpár-László és Kanabé Gabriella szerepelnek. A közszolgáltatási, kereskedelmi és közönségkapcsolatok szakbizottságban: Xantus Attila – elnök, Péter Szilárd – titkár, Bíró József, Sárosi Béla, Szikszai László, Szondy Zoltán és Szőke Domokos fognak együttdolgozni. A városrendezési és -fejlesztési, közületi tevékenységi és környezetvédelmi szakbizottság alkotásában részt vesznek: Sárosi Béla – elnök, Csucsi Róbert-András folytatás a 3. oldalon
7. szám, 2008. folytatás a 2. oldalról
– titkár, Magyari Zoltán, Orbán Zsolt, Papp Előd, Szikszai László és Szőke Domokos. A második napirendi pont azokra az országút-részekre vonatkozott, amelyek jelenleg még a város kezelésében vannak, és az Országos Útügynökség kezelésébe szándékoznak átadni. Ennek a napirendi pontnak jogerős határozatként való megszavazását az a körülmény indokolta, hogy a központi kormány zöldutat adott a Kökös–Régeni országút (E587-es út) teljes felújításának. 1997-ben született az a 47-es számú jogszabály, amelyet a kormány fogadott el, s amely az utak jogállását szabályozza Romániában. Valójában három típusú út van: országos, megyei és helyi érdekeltségű. A kormányhatározat értelmében, a megyei jogú városok esetében a belterülethez tartozó országutak a város ügykezelésébe tartoznak. Csíkszereda azon országutakat, amelyek áthaladnak a városon (például a Brassói út, vasúti felüljáró, Hargita utca vagy a Rét útja) eddig java részt a saját helyi bevételéből javította. Az a megoldás, hogy pluszforrások legyenek bevonhatóak ezek javítására, nem alkalmazható már, s így az ügykezelés minden egyes vonzata (javítások, karbantartás, hótalanítás) Csíkszeredát terheli. Most kínálkozik egy olyan lehetőség, hogy ezeket az utakat át lehessen adni az állam ügykezelésé be. Kizárólag főjavításról lehet szó (útrehabilitáció címszó alatt szerepel), ami nem egy teljesen új útpálya építését jelenti, hanem egy alapréteg és egy koptatóréteg lefektetését. Az elöljáró elmondta, hogy a munkálatok kivitelezését illetően természetesnek tartja a folytonos egyeztetést a várossal, hiszen Csíkszeredában már megvan az útszegélyek, aknatetők elhelyezésének, útmagasság beállításának egy adott specifikuma, s ezzel kapcsolatban rugalmas kell legyen a kivitelező hozzáállása. Ráduly Róbert Kálmán hangsúlyozta, hogy az önkormányzati testület egyhangúlag jóvá kell hagyja a határozatot, amely a jelzett útszakaszoknak az Országos Útügynökség kezelésébe való átadását szolgálja, hisz akkor az útjavítás nem fog megállni a Csíkszereda várost jelző névtáblánál. Ezt a lehetőséget elszalasztva, már csupán a város tud majd rendelkezni ezeknek az utaknak a sorsa fölött, emelte ki az elöljáró. A további lépés az lenne, hogy a kormány – az önkormányzat döntése alapján –, elfogad egy határozatot, amelyben átveszi kezelésbe ezeket az utakat. (Jelenleg Gyergyószentmiklós és Maroshévíz is elérte már, hogy az E587-es út felújítása kapcsán szerepeljenek a kormányprogramban.) A harmadik napirendi pont és egyben
KÖZÉRDEKŰ határozat témája humanitárius vonatkozású volt. Ahogy az már az előző önkormányzat aktivitásában is tapasztalható volt, léteznek olyan sürgősségi, életmentő esetek, amikor a helyi önkormányzat tartalékalapjából kell és lehet kiutalni bizonyos összegeket az érintettek megsegítésére. Július 8-án egy ilyen esetben döntött az immáron megújult önkormányzati testület, amikor egy újszülött (Koréh Előd) egészségügyi problémájának megoldásában, két műtéti beavatkozás költségeinek támogatásában nyújtott segédkezet. Az 5000 lej értékű támogatást a kis betegen elvégzendő orvosi beavatkozások sürgőssége miatt egyhangúlag jóváhagyta a testület.
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZATAIBÓL Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkor mányzati Testülete 2008. június 20-án alakuló ülést tartott, július 8-án pedig rendkívüli ülést. 111-es Határozat az igazoló bizottság jóváhagyására 112-es Határozat a 2008. június 1-i helyhatósági választásokon megválasztott helyi tanácsosok mandátumának igazolására 113-as Határozat Csíkszereda Megyei Jogú Város Helyi Önkormányzatának megalakítására 114-es Határozat az ülésvezető elnök megválasztása jóváhagyására 115-ös Határozat az alpolgármesterek megválasztására 116-os Határozat a szakbizottságok tevékenységi területének, megnevezésének, tagjai számának, valamint az egyes önkormányzati képviselői csoportok bizottságokban fenntartott helyei számának a jóváhagyására 117-es Határozat a szakbizottságok megalakítására 118-as Határozat a város közigazgatási területén található bizonyos útszakaszoknak a város közigazgatásából az Autópályák és Országutak Országos Vállalata közigazgatásába kerülését jóváhagyó 2006/142-es számú határozat 1. szakasza módosításának jóváhagyására 119-es Határozat egy 5000 lej értékű sürgősségi segély jóváhagyására Koréh Előd beteg gyermek számára, egy külföldi kezelés támogatása céljából
EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA 2008 Mint minden évben, idén is sor került az Ezer Székely Leány Napja találkozóra Csíksomlyón, a Hármashalom-oltárnál. Az idei találkozó ismét lehetőséget adott a népdal, a néptánc, a népzene és a népviselet megőrzésének, továbbadásának és népszerűsítésének megvalósítására. A neves eseményre érkező néptánccsoportok a város három fontosabb bejáratánál gyülekeztek, innen vonultak a Szabadság tér irányába, ahol a jelenlévőknek alkalmuk volt betekintést nyerni a későbbiekben a Hármashalom-oltárnál kibontakozó néptánc-programba. Rövidesen az érdeklődők és néptáncosok tarka tömege egy emberként élvezhette a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes zenészeinek fellépését. A Szabadság téri tánc után a jelenlévők, lovasok és fogatok, együttesen keltek útra Csíksomlyó felé. Hosszú soruk a Kossuth Lajos és Márton Áron utcákon, majd a Szék útján a csíksomlyói kegytemplom elé érkezett. A hagyományos szentmisére a csíksomlyói kegytemplomban került sor. A szentmise végeztével az összesereglett székely leányok és legények, valamint a lovasok a rendezvény helyszínére vonultak. Felvonulásukat ünnepi beszédek követték, majd a résztvevők köszöntésére is sor került. A program folytatásaként hagyományőrző gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok színes előadásai következtek. A jelenlévők itt a csíkkozmási Bojzás néptánccsoportot, a csíkszeredai Serke Táncosokat, a lövétei Kákvirágot, a székelyudvarhelyi Kékiringót, a kászonaltízi Bóbiskát, a korondi Dávid Ferenc Egyletet, a csíkszeredai Borsikát, illetve a szentegyházi Hüpürcsös Együttes színvonalas táncait láthatták. A táncokat követően a közös játék, tánc, valamint felszabadult és lendületes táncházé volt a tér. A hagyománynak megfelelően az adatközlő és hagyományőrző néptánccsoportok előadásai tették még szebbé az Ezer Székely Leány Napját. A gyimesközéploki Sötétpataki Hagyományőrző Tánccsoport, a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport, a brassói Bokréta Együttes, a tusnádfürdői Gyöngyvirág Néptáncegyüttes, a csíkszentdomokosi Hagyományőrzők és folytatás a 4. oldalon
KULTÚRA folytatás a 3. oldalról
ifj. Cserevirágok, a csíkszeredai Zsigora Néptáncegyüttes, a csíkrákosi Csalogány Néptánccsoport, a magyarországi Sárréti Néptáncegyüttes, valamint a csobotfalvi hagyományőrző tánccsoport koreográfiáit láthatták az érdeklődők. A táncok közben András Orsolya népdalcsokra és a kósteleki Vaszi Levente gyimesi népdalai színesítették a rendezvényt. Az Ezer Székely Leány Napját záró vidám táncházat a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes derűs gálaműsora előzte meg. A Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint az Ezer Székely Leány Alapítvány közös szervezésében létrejött 2008-as évi Ezer Székely Leány Napja valóban a hagyományőrző néptánccsoportok találkozásáról és a néptáncok, népviseletek megőrzéséről és továbbadásáról szólt. Csíkszereda Polgármesteri Hivatala köszönetet mond ezúton minden meghívott együttesnek és fellépőnek, az érdeklődőknek, de a rendezvény sikeres lebonyolításában tevőlegesen közreműködő intézményeknek, hatóságoknak is. Külön köszönet illeti az Ezer Székely Leány Napja támogatóit: az Amiral Kft. és a Csángó Panziót, Tusnád Rt.‑t, Hargita Megye Önkormányzatát, a Csíksomlyói Közbirtokosságot, valamint Kopacz Nándort és Gálfi Nándort (Burgonyatermesztési és Kutatásfejlesztési Állomás) a rendezvény lebonyolításában nyújtott segítségért.
VÉGET ÉRT A CSÍKSZEREDAI RÉGIZENE FESZTIVÁL A Hargita Megyei Kulturális Központ az év folyamán reneszánsz rendezvények sorozatát indította el (több reneszánsz témájú rendezvénynek a szervezője vagy társszervezője volt: a reneszánsz táncháznak, a Mátyás király krónikása rajzpályázatnak, a Mesék útján, csodák földjén című mesemondó versenynek, valamint reneszánsz témájú koncerteknek), amelynek illő végszava volt az idei Régizene Fesztivál. A 2008-as Régizene Fesztivál szakmai irányvonalait a Reneszánsz Év jegyében jelölték ki a szervezők, s ez nemcsak a reneszánsz témájú műsorokban és a fesztivál arculatában mutatkozott meg, hanem a programkínálatban is. A július 13–20. között zajló rendezvény 19 előadást és ezen felül reneszánsz táncházat, utcaszínházat, játszóházat tartalmazott, de újdonságként magába foglalta a 13-a és 17-e között zajló I. Régizenei Nyári Egyetemet is mesterkurzusokkal és előadásokkal. A 8 fesztiválnap alatt 19 régizenei műsorra került sor, koncertekre és színpadi előadásokra, mindez átlagosan napi két előadást jelentett. Helyszínként szolgáltak a Mikó-vár udvara, a Csíki Játékszín, a református templom, a csíksomlyói kegytemplom, a Szent Kereszt római katolikus templom és a gyergyószárhegyi Lázár-kastély. A meghívott előadók hat ország, de többnyire a hazai régizenei élet képviselői, és akárcsak az előző években, az európai régize nei szakma tekintélyei voltak. A régizene idei csíkszeredai ünnepe, július 20-án este ért véget a csíksomlyói kegytemplomban a Csíki Kamarazenekar hagyományos záróhangversenyével. (a HMKK sajtószolgálata nyomán)
7. szám, 2008. A NAGYBÁNYAI MŰVÉSZTELEP KIÁLLÍTÁS MÉRLEGE – interjú Gyarmati Zsolttal, a Csíki Székely Múzeum igazgatójával – 1 Mennyiben felelt meg az Ön elvárásainak a Nagybányai Művésztelep kiállítás? Szakmai szempontból a kiállítás magas színvonalú volt, egyrészt garancia erre a Magyar Nemzeti Galéria jelen lévő anyaga, a nagybányai téma szakértőinek jelenléte és munkája, de a látogatói vélemények, visszajelzések alapján is azt mondhatom, hogy magas színvonalú kiállítás volt. A képeknek és alkotóknak a kiválogatása reprezentatív volt a Nagybányai Művésztelep munkásságára vonatkozóan, illetve a koncepcióra is, arra, ahogyan bemutatásra került a Munkácsyt követő festőgeneráción keresztül az átmenet a tizenkilencedik század végi népies, nemzeti témáktól a plain air festészeten át a neósokig. Ez a kiállítás tulajdonképpen a legkifinomultabb művészi, művészettörté nészi ízlést is kielégítette, mondhatom, hogy szakmai szempontból akár még a Munkácsy-kiállítást is felülmúlta (a Munkácsy életét és munkáságát övező mítosz dacára). A Nagybányai Művésztelep kiállítása a realitás világát jelentette, a mi világunkat, az Erdélyi tájak jelenlétét, s a visszajelzések alapján a látogatók reagáltak is erre. A súlyos szalon-környezetből ezek az alkotók kijöttek a természetbe dolgozni. A plain air, a modernizmus, ugyanazt hozta a festészetben, mint az éppen százéves Nyugat az irodalomban: európai horizontokat, megújult művészi szemléletet, fényeket, színeket, természetet, frissességet. Külön örömömre szolgált, hogy Párizs, Firenze, Krakkó és Bécs után Csíkszeredában is látható volt a kiállítás. A tárlatot 17 284 látogató nézte meg, és ezzel a számmal én nagyon meg vagyok elégedve. Igazolódni látszik, hogy inkább egy urbánus, elittársadalmi réteg látogatott el a Csíki Székely Múzeumba (meghívásunk természetesen mindenkinek szólt), és nem annyira a vidék volt jelen, mint a Munkácsy-kiállítás esetében. A vendégkönyv bejegyzései szerint 15 ország, több mint 300 településéről jöttek látogatók. Egy sikeres projekthez azonban nyílván, több tényező kell: a menedzsmenten kívül egy jó csapat, egy jó téma, amit sikerre lehet folytatás a 6. oldalon
7. szám, 2008.
CSÍKSZEREDAI VÁROSNAPOK CSÍKSZEREDAI VÁROSNAPOK 2008
SZERVEZŐ: CSÍKSZEREDA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS POLGÁRMESTERI HIVATALA ÓRA PROGRAMELEM Július 31., CSÜTÖRTÖK 18.00 Dr. PÁL GÁBOR emléktábla-avató 19.00
A Csíki Kamarazenekar városnapi koncertje
Augusztus 1., PÉNTEK 10.00 Népművészeti és kézműves kiállítás- és vásármegnyitó 15.00 A RÉGI CSÍKSZEREDA: VÁROS – HÁZAK – EMBEREK – kiállítás-megnyitó 15.30 NEVES CSÍKIAK – kiállítás-megnyitó 18.00 Trio Tárogató (HU) koncertje 19.00 DN 1 jazz-zenekar koncertje 16.00 Keljfeljancsi Komédiás Kompánia előadása: Mátyás király és a kolozsvári bíró – bábjáték 17.00 Real Dance Sporttáncklub előadása 18.00 Kangoo bemutató 16.00 DOB-BAN Ritmusfesztivál Workshop, Prezent, Szabó Lóránt – Hompóth Arthur, Trio RA, Trio Olamar 16.30 Toborzó felvonulás a város utcáin a Mistrál mazsorettcsoporttal és a Madarasi Fúvószenekarral 17.30 Ünnepélyes zászlófelvonás 18.00 NAGY ISTVÁN Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola új épületének avatója Koncertek: 19.30 Desperado (RO) 21.00 BULLDÓZER zenekar és BENKŐ LÁSZLÓ (HU) Augusztus 2., SZOMBAT 9.00 Hagyományos Lábteniszbajnokság 9.00 PITYÓKAFESZTIVÁL 9.00 Autómodellező verseny 10.00 Talentum játszóház 10.00 Prisma Fotóklub szabadtéri kiállítása 16.00 Keljfeljancsi Komédiás Kompánia előadása: Tóbiás és Kelemen – bábjáték 17.00 Tiszaújvárosi Énekszó Baráti Kör előadása 18.00 Jóni Gyula és meghívottjainak előadása 20.00 Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása 21.30 Szászcsávási Cigányzenekar előadása 16.00 18.00 20.00
DOB-BAN Ritmusfesztivál Workshop, Győri Ütőegyüttes, Horváth Kornél – Lukács Miklós Koncertek: DUO HARRY TAVITIAN & CSEREY CSABA BENKŐ LÁSZLÓ (az OMEGA billentyűse) és JANKAI BÉLA
HELYSZÍN A Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusa Szent Ágoston-templom Központi park Csíki Székely Múzeum Mikó-vár színpad Központi park – színpad Központi park – színpad Központi park– színpad Csíki Játékszín Szabadság tér és a város utcái Csíki Játékszín előtti tér Szabadság tér Szabadság tér, nagyszínpad
Városi stadion – salakpálya Központi park Temesvári sugárút Központi park Központi park Központi park Szabadság tér, nagyszínpad Szabadság tér, nagyszínpad Szabadság tér, nagyszínpad Szabadság tér, nagyszínpad Csíki Játékszín Mikó-vár színpada /rossz idő esetén a Csíki Játékszínben, a DOB-BAN programjába illesztve/
folytatás a 6. oldalon
CSÍKSZEREDAI VÁROSNAPOK
7. szám, 2008.
folytatás az 5. oldalról
Augusztus 3., VASÁRNAP 9.00 Rajt: TUSNÁD ÁSVÁNYVÍZ SZÉKELY SZUPERMARATON 15.00 TUSNÁD ÁSVÁNYVÍZ SZÉKELY SZUPERMARATON – ünnepélyes díjátadás 14.00 Pörgettyű játszóház 15.30 Borbemutató, borkóstoló 16.00 A kisvárdai Mistrál mazsorettcsoport műsora 17.00 A kiváló tanulmányi és sporteredményeket elért tanulók és tanáraik díjazása Koncertek: 18.00 Defender (RO) 19.00 TAKÁCS TAMÁS DIRTY BLUES BAND 21.00 PA DÖ DŐ 19.00 Stúdió-előadás: Valami tegnap, mely mintha ma lenne 19.00 Könyvbemutató: Kristó Tibor – A riporter megtér 20.30 Csíki Játékszín előadása: La Mancha lovagja 23.00 TŰZIJÁTÉK
folytatás az 4. oldalról
vinni, színvonalas marketing és sok pénz, valamint kiterjedt szakmai kapcsolatháló, hogy csak néhányat említsek a szükséges feltételekből. Az anyagi forrásoknál két fő tényezőt említenék, a sikeres pályázatokat és számottevő támogatói jelenlétet. Nagyon örvendetes, hogy a kulturális mecenatúra Erdélyben és Székelyföldön kezd előtérbe kerülni, a multinacionális cégek pedig egyre nyitottabbak a kultúra támogatása iránt. 2. Az előző évi Munkácsy-kiállítással, majd a Nagybányai Művésztelep munkáinak bemutatásával tradíciót teremtett a Csíki Székely Múzeum. Mire számíthat a jövő évben Csíkszereda műkedvelő közönsége ennek a hagyománynak az értelmében? A hozzánk látogatók szóban és írásban is kérték a folytatást, kíváncsiak voltak a következő projektre. Azt máris el lehet mondani, hogy dolgozunk a következő rendezvényen, és gondolkodunk az utána következőn. 2009 februárja, áprilisa közötti időszakban Tatárjárás Magyarországon főcímmel, Gyermekemet az országért alcímmel, megrendezésre kerül egy régészeti-történeti kiállítás. Tulajdonképpen a nagy tatárdúlás eseményeit, annak tárgyi anyagát mutatjuk be, magyar és mongol vonatkozásokban. Látványelemekben gazdag, fény- és hangeffektusokban bővelkedő, multimédiás rendszerrel rendelkező, interaktív és didaktikus kiállítás lesz, amely elsősorban a diákságot (de nem csak) szólítja majd meg. Ezután talán visszatérünk a képzőművészeti kiállítások rendezésére.
Szabadság tér Szabadság tér, nagyszínpad Mikó-vár Központi park Szabadság tér, nagyszínpad Szabadság tér, nagyszínpad Szabadság tér, nagyszínpad
Csíki Játékszín, Hunyadi László Kamaraterem Mikó-vár Mikó-vár
MEGVÁSÁROLHATÓ KIADVÁNYOK Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának 131-es számú irodájában, (tel.: 371 464) megvásárolható a 2007-es Városnapok alkalmával bemu tatott három rangos kiadvány: – Lóránth László – Sümegi György Nagy István című monográfiája – 65 lej. – Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története – 120 lej (10 példány fölött pedig 100 lej). – Sövér Elek 1937–1982 (emlék kiadvány) – 30 lej.
A 2007-es Csíkszeredai Városnapokon a Nagy István Emlékülés keretében elhang zott előadások anyagát a Pallas-Akadémia gondozásában a Csíkszereda Kiadóhivatal jelentette meg. A kiadvány ára: 10 lej. Továbbá: – A mi Nagy Imrénk – Csíkszereda Kiadóhivatal: A kiadvány ára: 25 lej. – Szabó András: A bőfény forrása. Zsögödi Nagy Imre. Ára: 65 lej. – Kocsis Lajos: A Csíki Magánjavak története 1869–1923. Ára: 20 lej.
7. szám, 2008.
VÁROSHÁZA – KÖZÉRDEKŰ ANYAKÖNYV
– 2008. JÚNIUS – SZÜLETÉSEK Rusu Raul Coşarcă Teodora-Elena Lajos Brigitta Borbé Zsófia Balázs-Bécsi Máté Czári Mónika Sárkány Magor Bodor Bernadett Fejér Kinga Busuioc Claudia Tamás László-Szabolcs Grosu Dora Lászlófy Balázs Tudoran Riana-Maria Pop Andreea-Valentina Csiszer Janka-Boróka Bakó Dávid Fülöp Zsolt Gábor Balázs Brugger Dániel Brugiafreddo Sara Szávuly Tamás Tănase Dorina Vitos Szende-Gyöngyvér Suciu Márk-Krisztián
Tamás Vivien Ambrus Zalán Széll Csenge ELHALÁLOZÁSOK Moldovan Ilona-Erzsébet Koncz Ioan Tulit Irén Karacson Zoltan Imre Géza Elekes Sandor Péter Eliza Bőjte Elisabeta Csomortani Ladislau Sebeştin Floarea Keresztes Clara Bagoly Iuliana Lukács Elisabeta Csizmas Iosif Orban Eva Toma Nicolae Sztoika Magdalena Szőcs Adalbert Todor Iuliu Bakó Sándor Sándor Pavel
AZ ELSŐ CSÍKSZEREDAI VISSZACSATLAKOZÁS A TÁVFŰTÉSI RENDSZERRE Július 4-én rendkívüli sajtótájékoztatóra került sor a Kőrösi Csoma Sándor utca 3/C, Csíkszereda első, a távfűtési rendszerre visszacsatlakozó lakótömbje lépcsőházának előterében. A formabontó sajtótájékoztatón jelen volt Duda Tihamér, a Közüzemek Rt. igazgatója, az érintett lakástulajdonosi társulás elnöke Horváth Mihály, valamint a sajtó képviselői. Duda Tihamér igazgató szerint, egy olyan eseményről van szó, ami a Közüzemek és város életében fordulópontot jelent a távhőszolgáltatás tekintetében. Amíg az eddigi tapasztalat szerint évről évre követni lehetett a városi távfűtési rendszerről való leválás folyamatát, addig a jelenlegi visszacsatlakozás a rendszerre a fontos és szükséges kezdetet jelentheti. A Közüzemek Rt. igazgatója szerint a lakóközösség döntését dicséri, hogy a távfűtési rendszerre való visszaállás nem külső befolyásra történt, hanem objektív, jól átgondolt anyagi megfontolásoknak megfelelően. Horváth Mihály lakástulajdonositársulás-elnök elmondta, hogy a nyolc évvel ezelőtti leválás döntését a nem megfelelő minőségű szolgáltatások, és a magas árak motiválták. Ugyanakkor hozták működésbe a lépcsőházat ellátó saját hőközpontot is, ami az elmúlt nyolc évben biztosította a lakók hőkomfortját. A mostani visszacsatlakozás okaira kitérve, a lakástulajdonosi társulás elnöke elmondta, hogy azokat nagy mértékben a jelenlegi gázárak elszabadulása indokolta, valamint az országos hőrehabilitációs programban való részvétel lehetősége. A programban részt vevő lakástulajdonosi társulások irányába ugyanis egyik legfontosabb megfogalmazott követelmény, hogy a részei legyenek a városi távfűtési rendszernek. Horváth Mihály szerint a távfűtési rendszerre való visszacsatlakozás egyfajta biztonsági foganatosításként is működik, és a két rendszer léte (gázüzemű, saját hőközpont és a Közüzemek Rt. által működtetett távfűtés) szavatolhatja majd, hogy a lakók mindig a hatékonyabb, költségkímélőbb szolgáltatást használják. A Kőrösi Csoma Sándor utca 3/C lakótömb lakástulajdonosi társulása immáron két éve a Közüzemek Rt. melegvízszolgáltatását is igénybe veszi, ugyanis a lépcsőházi hőközpont által biztosított, a lakók által igényelt meleg víz előállítására elhasznált gázmennyiség ára igen magas volt. Végzetül a Közüzemek Rt. igazgatója röviden vázolta, hogy a visszacsatlakozáshoz szükséges munkálatokat könnyű volt elvégezni, hiszen az eredeti csövezetek használható állapotban voltak, csak az új csatlakozásokat, valamint mérőműszereket kellett elhelyezni.
HÁZASSÁGKÖTÉSEK Balázs István – Prezsmer Katalin Crenganiş Ionuţ – Sántha Mária Kóka Andrei – Salamon Magdalena Kelemen Tibor – Tamás Júlia Korodi Attila – Bartalis Beáta Kedves Szabolcs – Nagy Mária Sandu Vicenţiu-Cristian – Héjja Adél Kulcsar Sándor-Levente – Parasca Mădălina Vaideş Sorin – Rusu Magdalena Salló Zsolt – Adorján Teréz Marques Paulo-Rodrigo-Reis – Gergely Anna Gegő Mihály – Petres Annamária Mikk Róbert – Lőrinc Hajnal Kovásznai Sándor – Lőrincz Ágnes Domokos Szilárd – Csioban Tünde Lázár Levente – Bálint Márta Bátonyi Attila – Tőke Emőke Karácsony Csaba – Kővecsi Ana-Maria Szántó Jenő – Márton Melinda Bodor Emeric-Petru – Lupean Diana Moldovan Zsolt – Gârbea Mária Ghibilic Gheorghiţă – Balázs Mónika Oláh Sándor – Bányász Mónika Miklós Ervin – Vass Szende-Renáta Buzás László-Antal – Katona Anna
ÁTADTÁK CSÍKSZEREDA MÁSODIK HŐSZIGETELT TÖMBHÁZÁT IS Az egyre növekvő energiaárak, a fűtéstámogatások kereteinek csökkenése fényében mindinkább kifizetődőnek ígérkezik a tömbházak hőszigetelése és arculati rehabilitációja. A hőrehabilitációs program magában foglalja a falak hőszigetelését, nyílászárók cseréjét, a pince és a tetőtér hőszigetelését, valamint az épülettömb homlokzati felújítását is. Csíkszereda önkormányzata 2006. kora tavaszán kezdeményezte és szorgalmazta minél több csíkszeredai tömbház részvételét az országos hőrehabilitációs programban. A tömbházak hőszigetelése és arculati rehabilitációja hármas partnerségben valósul meg: a tulajdonosi társulás (33%-os önrész), a helyi önkormányzat (33%) és a központi kormányzat között (34%). Július 17-én került sor Csíkszeredában, a Mérleg utca 2. szám alatti tömbház után a második lakótömb – Fűzfa utca 2. szám – hőszigetelési és homlokzat-felújítási munkálatainak átadására. A Fűzfa utca 2. számú tömbház hőrehabilitációs munkálatainak összértéke 764 646 lej. Az átadáson jelenlévő Ráduly Róbert Kálmán polgármester kiemelte, hogy egy, a múlt század nyolcvanas éveinek elején épült tömbház hőrehabilitációjáról van szó, ugyanakkor örömét fejezte ki aziránt, hogy jelenleg Csíkszereda a legfontosabb olyan Székelyföldi partnere a kormánynak, amelyik gyorsan és operatívan felkarolta az országos program által felkínált lehetőségeket. Az elöljáró elmondta, hogy minden egyes hőszigetelt tömbház átadását hosszas konzultációs folyamat előzi meg az érintett lakosokkal, amelyben ez utóbbiak igényeit és a város elvárásai kell egyensúlyba hozni, oly módon, hogy a város új urbanisztikai szempontjai is érvényesüljenek. A polgármester pozitívumként említette azt, hogy a jelenlegi és a továbbiakban a Fűzfa utcában sorra kerülő tömbház-szigetelések során, városunk egy tetszetős, modern, teljes mértékben megszépült városrésszel büszkélkedhet. Szakács Gyulát, a lakástulajdonosi társulás vezetőjét is megkérdeztük a lakótömbjükön elvégzett munkálatokról. Arra a kérdésünkre, hogy milyen folytatás a 8. oldalon
VÁROSHÁZA folytatás az 7. oldalról
munkálatokat foglalt magába a lakótömb hőrehabilitációja, a lakástulajdonosi társulás elnöke elmondta, hogy bár eredetileg szándékukban állt a tömbház teljes vezetékrendszerének a felújítása is, végül a lakókkal abban jutottak közös nevezőre, hogy ez alkalommal kimondottan a szigetelési és nyílászáró cserélési munkálatokra koncentrálnak. Elmondta, hogy tömbházuk esetében is a szigetelési munkálatok a külső falakra, az alagsorra és a tetőtérre vonatkoztak, s mindenik esetében 10 centiméter vastag polisztirén lapokat alkalmaztak. A tetőtér esetében ezeket még betonréteggel is megerősítették, hogy a rájuk nehezedő nyomást jól viseljék. Ugyanakkor a nyílászárók cseréjére is sor került, természetesen csak azon lakrészek esetében, ahol ezt igényelték, ugyanis néhány lakás már rendelkezett termopán ablakokkal, s ezeket nem kellett helyettesíteni. A továbbiakban Szakács Gyula kitért arra is, hogy a korábbi lépcsőházi bejárati ajtókat lecserélték, a tömbház erkélyei mind egységes módon beépítésre, hőszigetelésre kerültek, és ezekben az esetekben is új nyílászárókat cseréltek. Ugyanakkor elmondta, hogy a lakótömb arculatának javítása érdekében – ezúttal már a lakók költségén – egységes tömbházszám jelzéseket helyeztek el a külső falakon, s a külső gázvezetékeket is az esztétikai igényeknek megfelelően helyezték el. A lakástulajdonosi társulás vezetője elárulta, hogy ígéretet kaptak a polgármesteri hivataltól, hogy az segítségünkre lesz abban, hogy a városszerte egységesítésre kerülő típus-utcanévtáblák a Fűzfa utca 2. szám alatti tömbházra is felkerüljenek. Arra a kérdésünkre, hogy miként bonthatóak le a tulajdonosi hozzájárulás összegei, elmondta, hogy azok egy kétszobás lakás esetében, ahol nem kellett nyílászárókat cserélni, csak szigetelni, 2700 lejes önköltséget, míg egy háromszobás lakás esetében, ahol nyílászárók cseréje és a szigetelés is megtörtént 5300–5400 lejt jelentettek. Végezetül a lakástulajdonosi társulás elnöke elégedettségét fejezte ki a munkálatok ütemével és végrehajtási minőségével kapcsolatban.
IDÉN IS GURULT A RÁDIÓ A Marosvásárhelyi Rádió Gurul a Rádió Kerékpáros Karavánja, a hagyományokhoz híven, ebben az évben is áthaladt Csíkszeredán. A kerékpáros közlekedést szorgalmazó, népszerűsítő rádiósok célja idén is a hallgatósággal való élő, emberközeli kapcsolat erősítése volt. A csapat július 5-én, a Ezer Székely Lány Napján, szombaton kerekezett át a városon. Megyeszékhelyünk bejáratától együtt bicikliztek a Tusnád Cycling Team csapatával és a Csíki Hírlap munkatársaival, majd találkoztak Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel, Antal Attila alpolgármesterrel és Adrian Pănescu prefektusi irodavezetővel. A városvezetőkkel történő találkozás előtt megtekintették a Csíki Székely Múzeumban kiállított Nagybányai Művésztelep-kiállítást (egy évvel ezelőtt a Munkácsy-kiállítás is vendégül látta őket), majd a Szabadság térre érkezve részt vettek az Ezer Székely Leány Napi, a téren zajló eseményekben. A Szabadság téren, a polgármester társaságában találkozhattunk velük, miközben a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes zenészeinek előadását hallgatták, a táncba fogódzott néptáncosokat és érdeklődőket nézték.
7. szám, 2008. ÚTLEZÁRÁS
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala tájékoztatja a lakosságot, hogy a Rét utcában 2008. július 7. – augusztus 1. között teljes útlezárása kerül sor, tekintettel, hogy szennyvízhálózat-kiépítési munkálatok zajlanak ebben az időszakban. Megértésüket köszönjük!
KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁLATOK A KALÁSZ NEGYEDI TEMETŐBEN Amint azt már lapunk júniusi számában is jeleztük, a nyári infrastruktúrafejlesztések időszaka a Kalász negyedi új temetőre is vonatkozik. A 2007/55ös számú építkezési engedéllyel rendelkező, Kalász negyedi új temetőt érintő munkálatok megrendelője Csíkszereda Önkormányzata, végrehajtója pedig a székelyudvarhelyi és csíkszeredai székhelyű ING SERVICE Rt. A munkálatok a temető előtti parkoló kialakítását, valamint a helyszínen végzett korszerűsítési munkálatokat: fák ültetését, padok és szemetesek elhelyezését, a vízvezetékek lefektetését, valamint vízcsapok felszerelését és sétányok kialakítását foglalták magukban. A Kalász negyedi temetőben 974 fát és cserjét ültettek, 54 padot, 17 szemetest és 6 vízcsapot helyeztek el, 4800 m² fehér kaviccsal felszórt és 2000 m² kockaköves sétányt alakítottak ki. A temető parkolója 36 férőhelyes. A beruházás összértéke: 1.053.000 lej. Július 9-én került sor a munkálatok átadására-átvételére, az átvételi bizottságban részt vett a Városháza részéről Szőke Domokos alpolgármester, valamint a beruházási és közbeszerzési iroda, a közterület-fenntartó osztály, a város- és területrendezési osztály, a virágkertészeti osztály képviselői, illetve az Építészeti Felügyelőség területi képviseletének megbízottja és a kivitelező cég műszaki ellenőre. Az átvétel során a megrendelő fél részéről jelenlévők ellenőrizték a szerződésben foglalt munkálatok végrehajtásának minőségét és működőképességét, valamint javaslatokat tettek a működtető cég (a csíkszeredai temetőgondnokság) felé a további karbantartási teendőket illetően. Belépési program a temető területére: Személyautóval (legtöbb 3,5 tonnáig) csak a kockakővel kirakott sétányon lehet közlekedni: Hétfő – Péntek: 7.30 – 15.30 Szombat – Vasárnap: zárva az autók részére Látogatóknak: Április 1. – Október 31. között naponta: 7.30 – 20.00 November 1. – március 31. között naponta: 7.30 – 17.00
TÁJÉKOZTATÁS Csíkszereda Polgármesteri Hivatala tájékoztatja a lakosságot, valamint a teherszállítmányozó cégeket, intézményeket, hogy 2008. július 4-től tilos a 3,5 tonnánál nagyobb tengelyterhelésű gépjárművek közlekedése a Fürdő utcából a Szécseny felé vezető úton, a Szeredai fürdőtől kezdődően. Erre vonatkozóan tiltótáblák kerültek elhelyezésre, valamint sorompókat szereltek az említett útszakaszon. Megértésüket köszönjük! Csíkszereda, az Önkormányzat és a Városháza havi kiadványa eljut most már az Ön postaládájába is. A kézbesítési módra, illetve tartalomra vonatkozó észrevételeit eljuttathatja hozzánk az alábbi elérhetőségek valamelyikén: Kiadja Csíkszereda Megyei Jogú Város – Vár tér 1 szám, 530110. Telefon: 0266-315120. Fax: 371165. E-mail:
[email protected];
[email protected]; http://www.szereda.ro Szerkeszti: Ady András; Lapszámunk munkatársai: Cseke Gábor, Fekete-Kászoni Rita, Sándor Elemér; Korrektúra: Prigye Kinga; Nyomdai munkálatok: Alutus Rt.