173 1970–1979
VÁROS A SZEMEMEN ÁT (1971) Meglepô váltás a korábbi munkákhoz képest. Budapest a rendezô szemével: egy szubjektív élmény lenyomata. A narratíva, amint azt korábbi filmjeinél sokszor megfigyelhettük, teljesen érdektelen Kovásznai számára. Ez a képzômûvészeti indíttatású filmkészítésre igen jellemzô motívum, hiszen a filmet elsôsorban a vizuális képzettársítások strukturálják, leginkább zenével, hangeffektekkel kapcsolja össze az impressziókat. A fôcímben az animált vonalrajzokból összeálló budapesti látkép és a laza kézírással feltüntetett stáblista csendes, zene- és zörejmentes kockái után hirtelen natúrfilmet látunk, halk madárcsicsergéssel kísért hajnali veduta tûnik fel a budai hegyek felôl, Pest irányába tekintve. Elkezdôdik a Budapest egy napját bemutató natúrfilm, amely pirkadattól késô estig kíséri végig a város életének egy napját. 1971 nyári napjának szubjektív emléke a film. A lassan ébredezô hajnali kék horizonton a fôváros fekete sziluettje rajzolódik ki ráérôs lírai kockákon. A kamera leereszkedik a budai hegyekbôl a Duna-partra, ahol egy hosszú körsvenkkel rögzíti a Parlament és a Budai Vár emblematikus formáit. Hirtelen váltással a zajos, csikorgó, zsúfolt Nagykörúton találjuk magunkat, ahol javában zajlik a délelôtti forgalom, a 4-es, 6-os villamosról fürtökben lógnak az emberek, a Nagykörúton a Fifth Avenue-t is meghazudtoló tömegben hömpölyögnek a járókelôk. Egyszer csak egy rendelôintézet belsejét látjuk,9 amint röntgenfelvételre várakoznak a betegek, majd ezek után Kovásznai festményei és egy tüdô röntgenképe tûnnek fel egy-egy pillanatra, látomásszerûen, impressziójelleggel. Ismét a korszak budapesti ütôere, a Nagykörút tûnik fel, de ezúttal nem anonim tömeget látunk, hanem a kamera egy-egy járókelô arcát veszi közelrôl, megvárja, amíg az illetô elmegy a kamera elôtt, csak azután vált a következô arcra. Láthatóan többen észreveszik, hogy filmezik, és valamilyen interakcióba bocsátkoznak a filmfelvevôvel: bujkáló mosoly, csók után elpiruló fiatal nô. Közben bevágásokat láthatunk Kovásznai fiktív festmény-arcairól: expresszív, erôteljes ecsetvonásokkal megformált, absztrahált portrék, amelyek továbbra is Kovásznainak az Európai Iskolához fûzôdô stíluskötôdéseit mutatják. Ez a megoldás egyrészt a totálfilmrôl szóló esszéjét idézi fel: a natúrfilm, a trükkfilm és a képzômûvészet hibridjét kell létrehozni, hogy a teljes filmes eszköztárat használja a rendezô. Behozza a cinéma verité dokumentarista hagyományát is a premier plánok
5.3. A SZEMLÉLETBELI VÁLTÁST JELZÔ FILMEK A HETVENES ÉVEK ELEJÉN
9
Ezt a képet feltételezhetôen dr. Végh László röntgenorvosi praxisa inspirálta
Presszó-sorozat. 1960–1974 Vegyes technika, papír, 24 × 32 cm, j. n. (172–173. oldal)
174
175 1970–1979
« A Presszó-sorozat. 1960–1974 Vegyes technika, papír, 24 × 32 cm, j. n.
közben: interakció a kamera és a felvett személy között. Több tekintetben is kapcsolható Hajas Tibor Öndivatbemutató címû, öt évvel késôbbi filmjéhez. És talán ami a mai nézô számára a legfontosabb: megragadja a kor hangulatát, a hely szellemét. Ebben nagy segítségére van a KEX együttes zenéje. Igazi különlegességnek számít Baksa-Soós János részvétele, hiszen ô a kor egyik ünnepelt, rejtélyes figurája, aki performanszokat csinál a koncertjeibôl, legyen az az Ifjúsági Parkban vagy bármelyik mûvelôdési házban, akiért egy szubkultúra tagjai élnek-halnak, és akinek a zenéjét, fôleg dalszövegeit, talán csak maroknyi ember érti. Ebben a filmben sem közöl explicit, egyértelmû üzenetet az elsô szám szövege („Mit tettél, rám léptek, sarkon túl sietek, hagyjál, hagyjál, érjük utol, merre van, hol vagytok, rám nézett, jöjj velünk, jöjj velünk!”). Baksa-Soós improvizatív elôadói stílusa, mûfajok közti, egyedülálló elôadói képessége gyümölcsözôen találkozott Kovásznai szabad, szárnyaló alkotói attitûdjével. Talán még sokszor együttmûködtek volna, ha a KEX meg nem szûnik röviddel a film leforgatása után: Baksa-Soós, a zenekar frontembere és énekese, 1971-ben disszidált az NSZK-ba a folyamatos lehallgatások, az ôt megfigyelô ügynöki tevékenységek miatt. „A diktatúrában volt egy mesebeli zenekar, amely abszolút neki mert menni a falnak és az akkori hatalomnak, és elmondta a magáét. És ilyen értelemben ez egyedülálló volt, unikum. Mert a nagyzenekarok ezt nem merték megtenni. Egyik sem merte reszkírozni az egzisztenciáját. Ehhez képest a Kex egyiket sem akarta. Magyarországi minták közül egyet sem választott, külföldi minták közül egyet sem utánzott. Egy teljesen önálló út zeneileg is és szövegben is. A Kex a formabontó avantgárd zenekar”10 – nyilatkozta Kisfaludy András, a KEX egykori dobosa, aki gyakran dolgozott Kovásznai stábjában. A KEX felkérését a film zenéjének elkészítésére mindenképpen fontosnak kell tartanunk: a hatalom által igencsak rossz szemmel nézett, szubkulturális produkcióról van szó, amely rejtett üzeneteivel, kiszámíthatatlan-nonkonform individualista elôadásaival és politikailag a hatalmat zavaró baloldali rendszerkritikájával (József Attila-versek feldolgozásai) a „tûrt” határán egyensúlyozott. Joggal gondolhatjuk ezt a filmet egy szubkultúra filmjének, annak a szubkultúráénak, amely értette, hogy milyen a fôváros társadalmi struktúrája és történelme: nem véletlenül váltakozik a melankolikus, a drámai és a felszabadultan boldog zene és képsor. A hajnali budai hegyek, a délelôtti Nagykörút és a délutáni Podmaniczky utca a hatalmas kéménnyel és a Nyugati pályaudvar vonatzajával, majd a belváros menti Duna-part lakásai mind-mind más hangulat hordozói. A film következô részében újabb KEX-dallam hangzik fel, ez melankolikusabb, érzelmesebb, mint az elôzô. Rövid szövege semlegesnek tûnhet, mégis szimbolikus: „Látod-e a szememen át a Dunát, mint szalad tovább, egy lepke elszáll az ablakon át.” Talán a filmnek éppen ebben a részében válik a legérezhetôbbé a szub-
Állókép a Város a szememen át címû filmbôl. 1971
10
A Belügyminisztérium nem tudta, hogy mit csináljon a KEX-szel. Kisfaludy András a Quartnak: http://quart.hu/cikk. php?id=3797. Letöltve: 2009. 06. 05.
176
177 1970–1979
« Filmkockák a Város a szememen át címû filmbôl. 1971
Állókép a Város a szememen át címû filmbôl. 1971 (augusztus 20-i tûzijáték)
jektív nézôpont, hiszen minden egyes Duna-parti felvétel egy-egy magánlakás ablakából készült. A lakások tulajdonosai anonim sziluettek maradnak, a lakások pedig csak befogadóterek, amelyek a panorámát nyújtják. A kamera elidôzik egy-egy hídon, ezek Kovásznai kedvencei, már korábbi filmjeiben, például a Naplóban is megfigyelhettük a hidak iránti kitüntetett figyelmét. A délután elmúlik a Duna képsorai felett, majd lassan alkonyatba hajló képek és Kovásznai hidakat ábrázoló akvarelljei követik egymást, a melankolikus, érzelemgazdag zenére. Érdemes megjegyezni, hogy még a hídrajzok is valamilyen viszonylatban jelennek meg és nem önmagukban: mindegyik rajzolt vagy festett híd képe elé egy nôi sziluett kerül, aki mintha elmerengene a látványon. Ez a megfigyelô, meditatív figura a Korniss-sal készített filmek papírkivágásos kollázsfilmjeit idézi. A záró képsorokon az esti Duna-partot, az éjszakai körút látképét, majd a budai oldalon felragyogó augusztus 20-i ünnepi tûzijátékot rögzíti a kamera. A tûzijáték képei absztrakt fényjátékká, szinte fényfestészetté változnak át, ahogy az egyre ritkuló fénycsóvák lassú képsorai mellett a zene helyett elôtérbe kerülô halk robbanások lezárják Budapest egy napját. A film kísérletet tesz a natúrfilmes dokumentarista esemény és helyzetrögzítés, valamint a festményekben rögzített általánosabb hangulatok, jelenségek kombinálására. Körüljár egy speciális, ideiglenes állapotot Budapest belvárosában – egy olyan pillanatnyi állapotot, egy hétköznapi napot, amely szinte nyomtalanul tovatûnik. Nem foglalkozik túl sok magyar rövidfilm a fôváros életének megörökítésével, különösen ilyen kortárs keretben nem, akad azonban néhány BBS-film, amit érdemes megemlíteni a párhuzamok között: a korábbiak közül Macskássy Kati: Mi lenne Budapesten, ha... címû 1970-es animációs filmje, amiben fotószekvenciák és rövid natúrfilm képsorok is feltûnnek. A késôbbiek közül Czakó Ferenc a Szék címû, tárgyanimációt és natúrfilmet keverô filmje 1974-bôl, és az ugyanebben az évben készítette Ragályi Elemér Szilveszter címû rövidfilmjét. Ide kapcsolódik Sugár János 1985-ben készült Perzsa séta címû munkája, valamint Mész András–Peter Hutton Emlékek egy városról címû, 1985-ben készült rövidfilmje.
