Válogatás Kossuth alkotmánytervezetéből

21.szám

1 / 68

Erkölcs és jog Válogatás Kossuth alkotmánytervezetéből Dr. Jakócs Dániel szerk. - időszerűségét az új alaptörvény életbe léptetése adja.

Válogatás Kossuth alkotmánytervezetéből

Hamarosan feltesszük a Világszabadságra Kossuthnak a Dunai konföderációra és az ahhoz kapcsolódó alkotmánytervezetre vonatkozó legfontosabb írásait Szakasits Árpád előszavával. Mivel a mai rohanó világban nem mindenkinek van ideje rögtön figyelmesen áttanulmányozni az összes dokumentumot, célszerűnek látszik előzetesen külön közölni a legfontosabb részleteket. Remélem, hogy előbb–utóbb mindenkinek kedve támad elolvasni a teljes szöveget. Jakócs Dániel

1. Kisebb nemzetek csak egymásközti szoros föderáció által biztosíthatják politikai lételüket, s nemzeti önállóságukat és függetlenségüket. Máskülönben politikai lételük a nagyobb hatalmak túlfajától örökké fenyegetve, nemzetiségük pedig elnyeletésnek kitéve lesz. Ezen föderációnális eszme mindenütt a legbiztosabb garanciája a szabadságnak.

Válogatás Kossuth alkotmánytervezetéből (Folyt.) Kossuth Lajos - 1. folytatás

Válogatás Kossuth alkotmánytervezetéből (Folyt.)

2. Az általános eszmék határozatlanságától a statusok életében s a társas viszonyok gyakorlati terén óvakodni kell. A teória nem szabad, hogy egyéb legyen, mint a gyakorlati viszonyokból, vagy gyakorlati tapasztalásokból levont szabályzat. A teória oly épület, melynek alapja a praxis. Aki ezt szem előtt nem tartva, általános eszméket penget, az puszta hangot mond s üres szalmát csépel,- vagy mást akar, mint amit mond.

Kossuth demokráciája Kossuth Lajos Faximile (scannelt) változat. Jakócs Dániel előszavával

Előszó a Kossuth demokráciája című könyv fénymásolt kiadásához

2 / 68

Az összesen 78 számozott oldalnyi könyv Kossuth három művét tartalmazza. Címüket nem sorolom fel, az olvasók az eredeti borítón láthatják. Kossuth műveihez Szakasits Árpád írt előszót, Ács Tivadar történész pedig ellátta a legszükségesebb jegyzetekkel. Jelenlegi internetes kiadását a következő tények tették szükségessé. Kossuth legnagyobb nemzetközi jelentősségű cikkeit tartalmazza. Feltételezésem szerint összesen legfeljebb 15-20 példány maradhatott meg az ország legnagyobb könyvtáraiban. A könyvet nagyon rossz minőségű papírra nyomtatták, lapjai a belső vegyi folyamatok miatt maguktól málnak szét. A munkásmozgalom történetében legtájékozottabb ismerőseim között is kevesen tudnak még a létezéséről is. A könyvet a Szociáldemokrata Párt adta ki 1943-ban. Ezt a könyvet szándékosan közöljük teljesen pontos fényképmásolatban, hogy még a gyanú árnyéka se eshessen ránk, hogy akárcsak egy pontot is megváltoztattunk. Ugyanakkor a szöveghű másolat után szükséges lenne egy modernebb, a mai helyesírás szabályainak megfelelő és a sajtóhibáktól megtisztított kiadás. Meggyőződésünk szerint történelmi ismereteinket valós tényekre és dokumentumokra kell alapozni, éppen ezért kezdtük el azoknak a történelmi dokumentumoknak a publikálását, amelyek lehetővé teszik, hogy a valóságnak megfelelően ismerjük meg történelmünket. Bizonyosak vagyunk abban, hogy ez a kiadvány is szétoszlat sok előítéletet. Amikor Szakasits Árpád és Ács Tivadar a Szociáldemokrata Párt segítségével kiadták a Kossuth Lajos államelméleti gondolatait tartalmazó cikkeket, tudták, hogy olyan dokumentumokat tesznek közzé, amelyeket a magyar földbirtokos osztály és annak állama a dualizmus korában is és a Horthy-korszakban is a feledés homályába akart burkolni. Tudták, hogy ezeknek a cikkeknek a tartalma egyenlő a Horthy-korszak megsemmisítő bírálatával. Azt azonban valószínűleg Szakasits sem gondolhatta, hogy már az ő előszava döntő bizonyítéka lesz annak, hogy ténylegesen milyen volt a magyar történelmi szociáldemokrácia az 1940-es években. A munkásmozgalom egyetlen irányzata sem volt soha teljesen egységes, mindig léteztek benne irányzatok, amelyek maguk sem voltak „vegytiszták”, egymással vitáztak, utána összefonódtak, majd szétváltak. Mindez tükrözi a társadalom bonyolultságát, de minden irányzatban volt domináns elmélet, amely meghatározta az egész irányzat jellegét és lényegét. A szociáldemokráciában ez az elmélet a marxizmus volt. A szociáldemokrácia közvetlenül Marx és Engels elméleti munkáinak és személyes befolyásának a hatása alatt jött létre és fejlődött. Természetesen a munkásmozgalom tapasztalatai befolyásolták Marx és Engels elméletét és ez az elmélet pedig vezérfonalként szolgált a gyakorlatban. A marxizmus elméletének ez az alapja a munkásmozgalom praxisa, azaz a gyakorlata volt. Tovább nem folytatom, nem egy előszóban kell az elmélet és a gyakorlat bonyolult kölcsönhatásán elmélkedni. A puszta történelmi tények ismerete alapján is nyugodtan állíthatjuk, hogy az eredeti, a tényleges, azaz a történelmi szociáldemokrácia a marxista pártok mozgalma volt. Aki ezt nem tudja, az nem ismeri a történelmet, ha pedig tudja, és az ellenkezőjét állítja, meg akarja hamisítani azt. Mindezen mit sem változtat az a tény, hogy a legtöbb szociáldemokrata pártban voltak olyan vezetők, akik szakítottak a marxizmussal vagy eltávolodtak tőle, de úgy tettek, mintha semmi sem történt volna és befolyásuk megőrzése érdekében továbbra is szociáldemokratának nevezték magukat. Az I. világháború után ez vezetett a szociáldemokrata pártok kettészakadásához, de a helyzet nem volt egységes. Mivel a legtöbb országban azoknak a politikusoknak sikerült megszerezni és megtartani a szociáldemokrata elnevezést, akik hűtlenek lettek a marxizmushoz,az igazi, a történelmi szociáldemokraták kénytelenek voltak nevet változtatni és felvenni a kommunista elnevezést. Ugyanakkor több országban úgy alakult a helyzet, hogy a marxisták egy része új pártot alakított, másik része megőrizte a szociáldemokrata nevet és a következetlen vagy elhajló tagokkal egy pártban dolgozott. A konkrét viszonyok miatt Magyarországon is ilyen helyzet alakult ki. Párhuzamosan két munkáspárt létezett és ezen belül, a Szociáldemokrata Pártban, a legtöbb esetben a marxizmus dominanciája érvényesült. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy történelmi, azaz tényleges szociáldemokratának csak a marxistákat tekinthetjük, mert, amint írtuk, a szociáldemokrata pártok marxista pártként jöttek létre. Ebből a szempontból nagyon fontos, mondhatjuk, perdöntő Szakasits Árpád előszava. Éppen ezért teljes egészében idézem az előszó utolsó előtti két bekezdését. „A parasztságnak és a munkásságnak előbb osztállyá kellett szerveződnie, szociális közösséggé kellett válnia, hogy képessé legyen arra, hogy egyrészt a szavazati jogban rejlő erőt megragadhassa, másrészt képessé legyen arra, hogy gazdasági létének bizonytalanságából legalább viszonylag kiemelkedhessék és megvívhassa küzdelmeit gazdasági és politikai téren egyaránt. Ama küzdelmek, amelyek a tőke és a munka között szükségszerűen keletkeztek és az a másik küzdelem, amelyet a kapitalizmus önmagában vív s az is, amelyet a nemzeti kapitalizmusok vívnak egymással szemben, a nemzetközi piacokon, végül is a döntés órájáig fejlődnek, amikor a tőkés termelési viszonyokban rejlő ellentmondások kényszerítően parancsolják a termelőviszonyok átalakítását, a régi tulajdonviszonyok megszűntetését, új gazdasági és társadalmi viszonyok megteremtését. Ekkor érkezik el az emberiség a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmának határaihoz. És csak ekkor nyílik meg a lehetősége annak, hogy a nép szabadságban élhessen, igazi szabadságban és igazi demokráciában, az önrendelkező jognak olyan ideális érvényesülési körében, amilyennek Kossuth álmodta több mint kilencven esztendővel ezelőtt a magyar alkotmányosságot.” (10. oldal.) Két oldallal előbb pedig Szakasits a következőt írta: „Ha azt mondjuk, hogy a kossuthi koncepciót a Szociáldemokrata Párt elvileg és nagy vonalaiban magáévá tudja tenni, akkor azt hisszük, a magunk részéről mindent elmondottunk erről a koncepcióról, amelynek szilárd összefoglalását megtaláljuk aztán Kossuth alkotmánytervezetében” (8. oldal.) Akik a Világszabadságra feltett cikkeket olvasták, azok az első idézetnek a kapitalizmus belső ellentmondásaira és a tulajdonviszonyok szükségszerű megváltoztatására vonatkozó gondolatait már ismerhetik Leninnek Marxról írt lexikoncikkében. Ez teljesen érthető, mert Lenin, mint a marxizmus szakembere, igyekezett minél világosabban megfogalmazni Marx gondolatait. Tehát ezek a gondolatok nem Szakasits eredeti tételei, hanem Marxtól vette át őket. Ebben nincs semmi rossz, hiszen nem kell ismét felfedezni azt, amit előttünk már mások felfedeztek. A koncepció eredete Marx Tőkéjének I. kötetében, a 24. fejezetben, a 7. részben olvasható. (A tőkés felhalmozás történelmi tendenciája.) A szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába való átmenetre vonatkozó részt pedig Engels Anti-Dühring című művének, III. szakaszának, II. fejezetében találjuk. (Marx-Engels Művei. 20. kötet, 279. o.) Itt meg kell jegyezni azonban, hogy ezekkel a kérdésekkel Marx-Engels műveiben több helyen is találkozhatunk. A Lenin és Szakasits szövegében lévő árnyalatnyi eltérések azzal magyarázhatók, hogy Lenin szövege és Szakasits szövege is fordítás németből, ráadásul rövid összefoglalás formájában, és két különböző nyelvre fordítva ugyanaz a szöveg ritkán esik egybe teljesen. Számunkra most az a fontos, hogy Szakasits Árpád a leglényegesebb kérdésekben 1943-ban a marxizmus talaján állt, éppúgy, mint a szociáldemokrácia 1912 előtt. Ez azt jelenti, hogy 1943-ban, de utána is Szakasits Árpád a történelmi szociáldemokrácia képviselője volt, Marosán Györggyel együtt. A másik döntő kérdés a kossuthi alkotmánytervezethez és föderációs koncepcióhoz való viszony. Az a tény, hogy a Szociáldemokrata Párt megtalálta a kossuthi radikális polgári demokráciában saját politikájának előzményeit, és demokratikus követeléseinek letéteményese és folytatója lett, azt bizonyítja, hogy a történelmi szociáldemokratákat tekinthetjük az igazi magyar demokratikus nemzeti sajátosságok képviselőinek. Kossuth koncepciója komoly visszhangra talált a Balkánon. A XX. század első évtizedében a balkáni szociáldemokrata pártok regionális szervezete a programjába vette fel a balkáni konföderációt, amelyet Kossuth koncepciója

3 / 68

alapján alakítottak ki. 1993-ban erről cikket is írtam, amely megtalálható a Világszabadságon. http://vilagszabadsag.hu/index.php?f=230 Kossuth elmélete, amely pedig a legdemokratikusabb magyar hagyományok összefoglalása, pont Magyarországon lett lényegében ismeretlen a széles tömegek között. A hivatalos magyar politikát kisebb megszakítással az uralkodó földbirtokos osztály világnézete határozta meg, az pedig ellenségesen állt szemben Kossuth nézeteivel. 1945 után a nemzetközi helyzet akadályozta meg Kossuth koncepciójának érvényesülését, sőt megismerését is. A helyzet 1990 után sem változott annak ellenére, hogy még Szabad György szerint is „Kossuth kütahyai Alkotmánytervezete… a XIX. század legkonkrétabb tervezete volt Magyarország államberendezésének polgári demokratikus átalakítására”. Ma ettől még távolabb kerültünk, mint korábban. Az a lehetőség, – Szakasits szavaival fejezve ki magunkat –, hogy a nép igazi szabadságban és igazi demokráciában élhessen továbbra is megoldandó feladat maradt. Minden igazi, és nem látszat demokratának javasoljuk, hogy másolja le és baráti körével ismertesse meg Kossuth alkotmánytervezetét és ne csak olvassa, hanem tanulmányozza is, mert szellemisége nem avult el. Az Európai Unió gazdasági keretei között ma már szűk lenne csak a Duna-medencére tervezett gazdasági integráció. Ugyanakkor ki kellene terjeszteni egész Európára Kossuth koncepciójának demokratikus elveit, másrészt a Duna-medence kis népeinek össze kellene fogniuk, hogy az új keretek között megvédjék a nagyobb hatalmak uralmi törekvéseivel szemben gazdasági és politikai jogaikat és érdekeiket. Ezt csak együtt tehetik. Ha nem fognak össze és továbbra is torzsalkodnak és a másik rovására akarnak előnyöket maguknak, előnytelen helyzetben maradnak és magukra vessenek. A későbbiekben szeretnénk majd, ha olvasóink megismerkedtek Kossuth cikkeivel, hogy olvasói levelekben fejezzék ki véleményüket. Ács Tivadarról tárgyilagos cikket találnak olvasóink a Révai Új Lexikona 1. kötetében. Szakasits esetében nem tartom valószínűnek, hogy tárgyilagos cikket találnának, ismertetés helyett javaslom, hogy olvassák el a „Válogatott beszédei és írásai” című kötetet. Összeállította Kende János. Talán a nagyobb könyvtárakban nem semmisítették meg. Végül egy rövid megjegyzés annak az illusztrálására, hogy milyen előítéletek uralkodnak még azoknak a fejében is, akik néha kommunistának állítják magukat. (Van egy párt, amelyik hol csak Munkáspártnak, hol Magyar Kommunista Munkáspártnak nevezi magát. Ideje lenne eldönteni, hogy mit akar akkor, amikor – tetszik, nem tetszik – van egy másik Munkáspárt, de nem akarok napi politikába belekeveredni, mert ahhoz hiányzik a szükséges szabad atmoszféra. Csak a történeti problémákról írok.) Egyik barátomtól megkaptam ennek a hol kommunista, hol nem kommunista pártnak a programját. Ebben a következő áll az MSZMP-ről: „Az MSZMP vezetésében folyamatosan két irány van jelen: egy forradalmi marxista irányzat és egy kispolgári – szociáldemokrata-liberális.” Nekem ennyi elég. Nem tudom, kik írták ezt a programot, de furcsa dolog, kispolgárinak nyilvánítani az egész európai munkásmozgalom 1919 előtti korszakát. Ismerik-e ezek a szerzők a munkásmozgalom tényleges történetét? Persze vannak olyan pártok, amelyek a tömegek megtévesztése érdekében szociáldemokratának nevezik magukat, de nem azok. Ebből azonban nem következik, hogy minden szociáldemokrata párt ilyen volt. Végül, nagyon örülnék, ha ebben a „Munkáspártban” sok olyan jó marxista lenne, mint amilyen Szakasits volt.

A könyv scannelt változatának olvasásaához kattints ide! Jakócs Dániel

4 / 68

Filozófia Lehet-e kommunitarista egy kommunista? Értökös Az írás a kommunitarizmus fogalmát értelmezi.

Értökös: Lehet-e kommunitarista egy kommunista?

Ez a furcsának tűnő kérdés akkor jutott eszembe, amikor elolvastam a Le Monde diplomatique magyar kiadásában (http://magyardiplo.hu/index.php) Zeev Sternhell „A felvilágosodás elleni harc napjainkban” című tanulmányát. A Magyardiplót egyértelműen haladó eszmeiségű fórumnak tartom, ezért is gondolkodtam el azon, hogy az itt kifejtett gondolatok helyes irányba vezetnek-e. A szerzőnek a címből adódó törekvésével, a felvilágosodás, mint a polgári haladást szolgáló eszmeáramlat elért eredményeinek védelmével természetesen egyetértek. Ez a mozgalom nyitott utat a vallási kötöttségektől mentes, a józan emberi ész használatát igénylő kritikai gondolkodás számára. Azt eredményezte, hogy „a burzsoázia tömegesebb és kolosszálisabb termelőerőket hozott létre, mint valamennyi letűnt nemzedék együttvéve.” (Kommunista kiáltvány) Hozzáteszem, hogy ennek magától értetődő és természetes folytatása volt a marxizmus eszmerendszerének megszületése, ami már túlmutat azon, amiért a felvilágosodás létrejött. A tanulmány a felvilágosodás gondolatrendszerének nagyon szűk szeletét idézi. Nagyon időszerű mondanivalóját a Nagy Francia Enciklopédiában megfogalmazott nemzetfogalommal indítja: „Egy adott ország bizonyos mértékben kiterjedt, de határok közé zárt területén élő, számottevő létszámú nép, amely felett egyazon kormány gyakorolja a hatalmat” Ennek alapján – írja a szerző, szabadítja fel a francia forradalom a zsidókat és a fekete rabszolgákat is, és először a modern kori történelemben egy ország összes, egyazon kormány alá tartozó lakosa szabad, egyenjogú és törvény előtt egyenlő polgárrá válik. Azóta persze mindenki tudja, hogy a szabadság, törvény előtti egyenlőség csak formális, már csak azért is, mert „jogállamban pénz a fegyver” (József Attila) – abból pedig nagyon nem egyformán vagyunk eleresztve. „A burzsoá korszakot – olvashatjuk az 1848-ban megjelent Kommunista kiáltványban - a termelés folytonos átalakítása, az összes társadalmi állapotok szakadatlan megrendítése, az örökös bizonytalanság és mozgás különbözteti meg. Az összes szilárd, berozsdásodott viszonyok, a nyomukban járó régtől tisztelt képzetekkel és nézetekkel együtt felbomlanak, az összes újonnan kialakuló viszonyok elavulnak, mielőtt még megcsontosodhatnának.” Ez az állandó változási, megújulási kényszer a megírása óta eltelt több mint másfél évszázad alatt csak erősödött. Az ember pedig, amely genetikai felépítése és ösztönrendszere szerint főemlős, akár a többi emberszabású majom, állandó alkalmazkodása, adaptálódásra kényszerül. „Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Sebed a világ - ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat” - írta József Attila az Eszmélet című költeményében. Ugyanezt a gondolatot ismeretterjesztő előadásában az etológus tudós, Csányi Vilmos így fogalmazza meg: „a modern társadalom megfosztja az embert embersége alapvető jegyének megnyilvánulásától, a csoportkötődés normális kialakulásától, s ennek aztán a legkülönbözőbb mentális zavarok, neurózisok lesznek a következményei.” Történelmünk szocialista törekvésű szakaszának jobb éveiben sokan hittük, hogy még a mi életünkben „… megvilágosúl gyönyörű képességünk, a rend, mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent, a termelési erőket odakint s az ösztönöket idebent...” (József A.: A város peremén) A történelem órája közben mintha megbolondult volna – visszafelé kezdett járni. A felvilágosodás büszke öntudata kifakult. Új ruhába öltöztetett áltudományok kínálják magukat úton-útfélen, miközben a természettudományok iránti érdeklődés vészesen csökken. Egyre nagyobb teret nyernek újra a „történelmi” vallások, politikai befolyásuk világszerte nő. Önálló gazdasági életre alkalmatlan kis országok sorra gyártják maguknak felsőbbrendűségüket igazolni szánt mítoszokat.

5 / 68

A jelenség egyik oka művi, a másik természetes. Művi, és ostoba politikai szándékból fakadt, hogy az Egyesült Államok kormánya – a tőkés világ - a szocialista törekvésű rendszereket gyöngítendő nacionalista-soviniszta emigránsokat támogatott, propagandagépezetében alkalmazott, a Szovjetunió afganisztáni katonai vereségét elősegítendő pedig muzulmán szélsőségeseket látott el fegyverekkel. Csakis kitervelt politikai szándékkal magyarázható a polgári „modern ismeretterjesztésben” népszerűsített „spiritualitás” is: az osztályellentétek radikális megoldása helyett metafizikai és parapszichológiai ökörségekkel foglalkozzon a munkájától elidegenedett, elmagányosodott ember. Ez bizony a felvilágosodás elárulása a marxizmus hatástalanításának céljából. A jelenség természetes oka, hogy a fogyasztói társadalom által biztosított kényelem ellenére mind idegenebbül érezzük magunkat ebben a világban, hiába kínál a technika számos álmegoldást a szappanoperáktól az internetes közösségi oldalakig. Szívesen állunk össze ilyen-olyan csoportba. Fiatalok például egy-egy divatos könnyűzenei együttes mellett verődnek össze, de jellegzetes csoportosulás a futballszurkolói kemény mag és politikai mozgalmakhoz csapódó „balhézó” – indulataikat agresszivitásban kiélő – bandák. Ez utóbbi az ösztönös osztályharc jellegzetes jelensége, a következménye pedig kiszámíthatatlan. Zeev Sternhel, a tanulmány szerzője, miután konstatálja, hogy a politikai jobboldal és a franciaországi muzulmán aktivisták megkülönböztetett jelentőségű kérdésnek tartják a kulturális hovatartozást, védik saját történelmi „én”-jüket, identitásukat, „az iszlám, éppúgy, mint más, zsidó vagy keresztény vallási fundamentalizmus, az elszigetelődés szükségességét hirdeti”, úgy gondolja, hogy „az univerzalizmus és a humanizmus … elutasítása összhangban van a kommunitarizmus és a neo-konzervatívizmus összes válfajával. A két-két egymással szembeállított fogalom összetartozásáról illetve ellentettségéről azonban nem vagyok igazán meggyőzve. Univerzalizmus itt az állampolgári jogok és kötelességek egyetemességét jelenti. Hasonlóképpen pozitív jelentéstartalmú fogalom a humanizmus, ha azon az emberi méltóság társadalmi szintű tiszteletét értjük. A másik oldalon a neokonzervatívizmus fogalma ugyancsak világos, és elsősorban a „történelmi” vallások nyomulásával jellemezhető. A kommunitarizmussal, mivel nem szokásom az éppen divatos filozófiai irányzatokkal foglalkozni, gondban voltam. A világhálón keresgetve nem is találtam rá szabatos magyar nyelvű értelmezést (csak egy rövid megjegyzésben: „kommunitárius – közösségelvű”) Az angol nyelvű „Wikipedia” nagyjából így határozza meg: kommunitarizmus az individuális jogok és érdekek valamint a közösség mint egész egyensúlyának szükségességét hangsúlyozza, és azt állítja, hogy az egyes embereket (állampolgárokat) a saját közösségeik kultúrája és értékrendje alakítja. Miért is ne lehetne ezzel egyetérteni? Ez szerint én kommunitárius vagyok. De hogy kerül a csizma az asztalra? Hogy kerül ez a fogalom szembe a humanizmussal, hogyan társítható a neokonzervaívizmussal? A kapitalista rendszer minden rendű-rangú védelmezője – márpedig az „csordaszámra tartja gyülevész szolgáit” – éjt nappallá téve tesz meg mindent, hogy a kommunista eszmét (a „kommunizmust”), a mostani társadalom egyetlen lehetséges alternatíváját lejárassa, hiteltelenné tegye. Ezért amellett, hogy a volt szocialista törekvésű országokban elkövetett vitatható döntéseket kriminalizálják, humanista lényegéből fakadt eredményeit elorozzák. Fiatal tanárként A. Sz. Makarenkótól, a neves szovjet pedagógustól azt tanultam, hogy nevelni közösségben közösséggel, a közösség javára végzett munkával érdemes. Igyekeztünk is ilyen szellemben dolgozni. Eredményeinket ma is elismerik az érintettek. Osztálytalálkozókon a régi tanítványok el szokták mondani, mennyivel sivárabb gyerekeik mai iskolai élete az övékéhez képest. A sajtó, a politikusok, a tankönyvek persze erről nem szólnak. Oltalmazó közösségeket csak az egyházak ígérnek, és ezt reklámozza a „média”. Az évtizedeken át fennálló kétsarkú világ megszűnésével agresszív nacionalista mozgalmak toboroznak híveket, hogy érvényt szerezhessenek „történelmi jogaiknak”. A „liberális világ” pedig megdöbbenve konstatálja, hogy a fejlett európai országoknak a mohamedán (vallási) kultúrájú területekről betelepült jelentős számú lakossága nem akar asszimilálódni. Válaszul az eredeti népesség – saját önazonosságát védendő – nyitottság helyett ugyancsak bezáródik saját etnikumába, jogi megszorításokat követel a terjeszkedő „veszedelem”, a más kultúrájú embertársai ellen. Nagyon időszerű a szerző kérdése, hogy „a jelenlegi társadalmi rend változása kívánatos cél felé visz-e bennünket, vagy elkerülhetetlen katasztrófához vezet”. Az említett jelenségek bizony a katasztrófa felé mutatnak. Nem csak úgy önmagukban – az emberiség problémáit megoldani képtelen kapitalizmus többi válságtünetével együtt. Elkerüléséhez pedig az univerzalizmus rehabilitálása önmagában édeskevés.

Petőfi két filozófiai költeménye Jakócs Dániel

6 / 68

- a költő világnézetét tükröző két költeményről

Jakócs Dániel: Petőfi két filozófiai költeménye

Ezzel a cikkel már régen tartoztunk Petőfi szellemi hagyatékának. Az a tény, hogy internetes folyóiratunk nevét Petőfitől kölcsönöztük, hogy a kezdőlapon Petőfi zászlaja jelenik meg, arra kötelez bennünket, hogy gondolatait megőrizzük és ne engedjük a feledés homályába burkolni. Mindezt ki kell egészítenünk azzal, hogy Petőfi mellett terjesztenünk kell Kossuth elfelejtett gondolatait is. Erről azonban majd későbbi számainkban fogunk írni. Petőfi alábbi két költeményét szinte teljesen figyelmen kívül hagyták még az irodalom-történészek is, akik pedig hivatásból tanulmányozták és tanulmányozzák műveit. Pedig az eredetiséget nem lehet megtagadni Petőfitől. Az egyik mű, amiről írni fogok a „Bölcselkedés és bölcsesség”, a másik a „Világosságot” című költemény. Mindkettőt 1847-ben írta a költő. Nem kronológiai sorrendben, hanem a két vers belső logikai összefüggése alapján a későbbivel a „Bölcselkedés és bölcsesség” cíművel kezdem az elemzést. „Teremtve van-e a világ, Vagy örök idők óta áll? S fog-e örökké állani, Vagy egykor semmiségbe száll? ….... Egy-e a lélek és a test? Honnan jövénk, hová megyünk? Elalszik-e a sírba`, vagy Uj lángra lobban életünk?”

Az első három versszakot idéző jelbe tette a költő ezzel jelezve, hogy mások, pontosabban a filozófusok gondolatait idézte. Az idézőjelbe tett rész a filozófia alapkérdését, a lét és a tudat, vagy idealista módon fogalmazva a szellem és az anyag, illetve a test és a lélek viszonyának kérdését ismertette. Mind az idealisták, mind a materialisták egyetértenek abban, hogy ez a filozófia alapkérdése, csak másként válaszolnak rá. Éppen ezért érdekes Petőfi válasza. A bevezető rész után a költő már idézőjel nélkül, saját véleményét fejtve ki folytatja:

Gunnyaszt a bölcs magánosan, S ezen kérdések lengenek Virasztó szemei előtt, Miként rejtelmes szellemek. ….... E szellemeknek arcain Csak egy vonást sem fejte meg, Midőn feléje a halál, A végső szellem, közeleg.

E megfigyelés után jön a következtetés:

Elég, hogy élsz! Mi gondod rá:

7 / 68

Mi volt és mi következik?... Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs, Ki sohasem bölcselkedik.

Most pedig gondoljuk végig, hogy milyen üzenetet rejt magában a filozófiai költészetben e szokatlan és csattanós befejezés. Szokatlanságát nem nehéz bizonyítani, elég, ha összevetjük az isteni értelem felfoghatatlanságát dicsérő unalmas költemények hosszú sorozatával. Petőfi nem szünteti meg a filozófiai alapkérdést, de: ·

Eldönthetetlen, megoldhatatlan kérdésnek tekinti;

·

A konkrét emberi létezés szempontjából lényegtelennek;

· A figyelmet a jelenre irányítja. „Mi gondod rá:/Mi volt és mi következik?” Ezzel pedig implicite, kimondhatatlanul elismeri a világ és benne az ember létezésének objektivitását és fontosságát, sőt azt, hogy az evilági élet a fontos egyedül. Megoldhatatlan kérdésekre nem szabad az életet eltékozolni. Mennyire eltér ez a felfogás a keresztény vallások által tanított tételektől. A keresztény vallások és különösen a katolicizmus az elkárhozás terhe alatt megkövetelte és megköveteli a túlvilágba és a lélek halhatatlanságába vetett hitet. A földi életet lényegtelennek nyilvánítja az általa ígért túlvilági örök élethez viszonyítva. Petőfi életfilozófiája azáltal, hogy kiiktatja a túlvilágba vetett hitet a bizonyítható és lényeges kérdések közül, követőit felszabadítja az egyház intézményeinek szellemi uralma alól, ugyanakkor végtelenül toleráns. Nem akar senkit nagyon meggyőzni. Mindenki saját belátására bízza, hogy miben hisz és miben nem. A fentiekhez hasonló gondolatokat találunk Petőfi több 1847-ben írt költeményében is.

„Hisz a föld az emberek hazája, Embereknek csak a föld való; ….... Nincs itt angyal, ámde nincs is ördög, S ha itt van a tél, van kikelet is,”

írja egyik versében. (Menny és föld) Petőfi filozófiájának központjába az ember és annak földi élete került. Érdekes következtetésre jutunk, ha végiggondoljuk, hogy milyen következményekre vezet, ha a filozófia alapkérdésére materialista választ adunk és a világ anyagi egységét, valamint a lét meghatározó voltát valljuk a lét és tudat viszonyában. Ugyanarra, amire Petőfi. Ha nincs túlvilág, ha nincs mennyország, akkor a földi élet kerül az emberi létezés központjába, akkor „az embereknek csak a föld való”, ahol „nincs angyal, ámde nincs is ördög”. Mindebből pedig logikusan következik, hogy különösen fontos lett az ember sorsának, élete minőségének az alakulása a földön. Egészen más hangsúlyt kapott az emberhez méltó élet, a szabadság és a jólét biztosítása minden ember számára. Erről szól majd a következő vers elemzése. Megfigyelésem szerint Petőfi felfogása jellemzi a magyar nép több mint ötven százalékát a filozófia alapkérdéseiben, a határozott állásfoglalást nem tartja fontosnak, se nem materialista, se nem idealista. A tudatos idealisták és materialisták kisebbségben vannak, számuk kb. egyforma. A tudatos idealisták szinte mind vallásos emberek, vallástalan idealista szinte nincs. Petőfi felfogása tehát a magyar nép egyik nemzeti sajátosságát fejezi ki. Végül mellékeljük a költemény teljes szövegét. A szövegben a helyesírás eltér a mai szabályoktól. Ez nem gépelési hiba. A múltban a költői szabadság nevében az írók gyakran eltértek a szabályoktól, rendszerint a ritmus kedvéért. Szövegünk Petőfi írását követi.

Bölcselkedés és bölcsesség

„Teremtve van-e a világ, Vagy örök idők óta áll? S fog-e örökké állani, Vagy egykor semmiségbe száll?

8 / 68

Megírta évmilliók előtt A sors, mi fog történni majd? Vagy a történet a gálya, mit A véletlen fuvalma hajt?

Egy-e a lélek és a test? Honnan jövénk, hová megyünk? Elalszik-e a sírba`, vagy Uj lángra lobban életünk?”

Gunnyaszt a bölcs magánosan, S ezen kérdések lengenek Virasztó szemei előtt, Miként rejtelmes szellemek.

Vizsgálja őket gondosan, Vizsgálja fáradatlanúl, Vizsgálja hosszú évekig, S mi haszna benne? Mit tanúl?

E szellemeknek arcain Csak egy vonást sem fejte meg, Midőn feléje a halál, A végső szellem, közeleg.

S te balgatag világ, te az Ily dőrét bölcsnek nevezéd, Ki kincset kíván szerzeni S eltékozolja életét.

Elég, hogy élsz! Mi gondod rá: Mi volt és mi következik?... Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs, Ki sohasem bölcselkedik. (Folytatása következik)

9 / 68

Hétköznapjaink MUKAVÁLLALÓI ÉS/VAGY SZAKSZERVEZET Értökös (Szociális szövetkezetek mint munkavállalói szervezetek) Pontatlan fogalmat takar a mostanában széltében-hosszában használt munkavállaló szó. Az alapige (igei szerkezet) a munkát vállal. A vállal ige első jelentése a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint elfogadja, tehát a felkínált munkát, ha kedve úgy tartja, elvégzi. Az alapjelentésből kiindulva érezni a szóban a kezdés mozzanatát. De nem csak a munkába önként beálló embert értik munkavállaló alatt, hanem azt is, aki már hál isten rendszeresen dolgozik. Valamikor az ilyen embert dolgozónak hívták. A dolgozók a dolgozó munkavállalók már legalább egy évszázada szakszervezetekbe tömörülnek, hogy szervezetten védjék érdekeiket a munkaadóval (a tőkéssel)

Értökös:

MUKAVÁLLALÓI ÉS/VAGY SZAKSZERVEZET (Szociális szövetkezetek mint munkavállalói szervezetek)

Pontatlan fogalmat takar a mostanában széltében-hosszában használt „munkavállaló” szó. Az alapige (igei szerkezet) a „munkát vállal”. A vállal ige első jelentése a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint „ elfogadja”, tehát a felkínált munkát, ha kedve úgy tartja, elvégzi. Az alapjelentésből kiindulva érezni a szóban a kezdés mozzanatát. De nem csak a munkába önként beálló embert értik munkavállaló alatt, hanem azt is, aki már hál’ isten rendszeresen dolgozik. Valamikor az ilyen embert dolgozónak hívták. A dolgozók – a dolgozó munkavállalók – már legalább egy évszázada szakszervezetekbe tömörülnek, hogy szervezetten védjék érdekeiket a munkaadóval (a tőkéssel) szemben. Ha a munkáltató alkalmi munkavállalókkal akarta letörni a szakszervezet bérharcát, az bizony föllépett a munkát még olcsóbb bérért is vállalni kényszerülők (sztrájktörők) ellen is. A munkát vállalni igyekvő és az alkalmazásban álló munkavállaló között tehát alapvető különbség, hogy míg az utóbbi a szakszervezeti és már kiharcolt munkajogi védelmet élvez, az előbbi védtelen. Egyebek mellett ezért olyan nagy a pályakezdő munkanélküliek száma. Eszembe jut édesapám esete a mostanit megelőző világgazdasági válság, a múlt század harmincas éveinek elejéről. Akkoriban a „hatósági munkaközvetítő” mellett számos magánmunkaszerző kóklerkedett a munkaerőpiacon. „Kaució” fejében ígértek állást a rászorulóknak, és vagy lett munka, vagy nem. Édesapám esetében nem lett, csak a munkaközvetítő tűnt el a szem elől a kaucióval együtt. Hatósági munkaközvetítő ma is van, munkaerőközpontnak hívják. Arról nem beszél a fáma, akadnak-e privát munkaközvetítők most is. Bár pártunk és kormányunk az uzsorásokat üldözi látványosan, alighanem működnek állást ígérő szélhámosok is háborítatlanul, hisz’ ahol lócitrom van, ott veréb is akad. Szakszervezetet alakítani az úgy ahogy biztos munkahellyel bíró munkásoknak a tulajdonos rosszallása ellenére is viszonylag könnyen ment: a huzamosan egymás mellett végzett munka és a közös sors, közös érdekek előbb-utóbb kialakították az összetartozás érzését. Bármennyire célszerű lenne a munkát keresőknek is közös szervezet segítségével a saját kezükbe venni sorsuk irányítását, az elnyomorodással fenyegető idő szorítása és az elszigeteltségük nagyon megnehezítik, gyakorlatilag lehetetlenné teszik ilyen szervezetek létrehozását. A mezőgazdasági munkák idényjellegéből adódik, hogy egyes időszakokban munkaerő-felesleg képződik a mezőgazdasági nagyüzemekben. Nemzeti történelmünk szocialista törekvésű szakaszában számos mezőgazdasági termelőszövetkezet rendszeresen biztosított ipari vállalatoknak munkáskezet. Jól járt a gyár, jól járt a téesz, és jól jártak az alkalmi ipari munkában részt vevő téesztagok is. Aztán nagyrészt állás nélkül maradtak a gyári munkások, részben Torgyán bohócpolitikus „áldásos” közreműködése következtében föloszlott a szövetkezetek zöme is. A rendszerváltást követő két évtized során alkotott törvények egyértelműen szövetkezetellenesek voltak. Így aztán csak mutatóban maradt egypár, nevében is MGTSZ, néhány pedig gazdasági társulás formában folytatja korábbi közös tevékenységét. A földművesek többsége újra „kisgazda” lett, pedig a kis gazdaságok, tudjuk, már egy évszázada versenyképtelenek. És lám, a hazánkat is sújtó világgazdasági válság a politika mai szerencselovagjainak ismét eszükbe juttatta a szövetkezeteket.

10 / 68

Szégyellősen „szociális” jelzővel merik csak említeni, de jobb később, mint soha. Talán lekopik majd a fölösleges jelző, lévén minden igazi szövetkezet szociális. A most megalakítható szövetkezetek az éhhaláltól menthetik meg tagjaikat. Közben meghosszabbodik az az időtartam is, amíg képesek kivárni az új munkalehetőséget. Mennél biztosabb kenyeret tud nyújtani a közösben végzett munka, annál kevésbé kell megragadniuk az első, kapóra jött alkalmat, ha az nem felel meg képzettségüknek, igényeiknek. Csak tartaniuk kell a kapcsolatot a területi munkaerőközpontokkal, és a kínálatot közösen értékelniük, mielőtt döntenének a fölkínált lehetőségekről. Lám, ilyen módon mégiscsak kínálkozik lehetőség a reménybeli munkavállalók érdekeinek képviseletére. Ennek persze elemi föltétele működőképes (szociális) szövetkezetek megléte viszonylag stabil tagsággal. De nem ellentmondásos-e ez - a szakmájukban elhelyezkedni kívánó emberek és a stabil tagság? Hát, ahogy vesszük. Akkor talán ellentmondásos, ha a közös gazdaságban végzett munkát büdösnek érzik a tagok. (Ezen csak az élelmiszertermelés ismereteinek elméleti és gyakorlati iskolai tanítása segíthet.) Akkor is talán, ha az elnyert állás után megszakad kapcsolatuk a biztonságot nyújtó fészekkel. De úgy gondolom, nem véletlenül esik olyan gyakran szó a részmunkaidős alkalmazásról. Részmunkaidős tagja lehet egy közös mezőgazdasági termelő szervezetnek a még tanulmányait végző fiatal, részmunkaidős tagja maradhat a volt állástalan is. Az iparban, szolgáltatásokban is széleskörűen alkalmazhatók félállású munkavállalók, ha a félállást megfelelő rugalmassággal alkalmazzák: nem föltétlenül napi négy órás munkaidőt értenek alatta, hanem például kéthetente, kéthavonta nyolc órásat. Ha továbbgondoljuk, láthatjuk, milyen megbízható jövő lehetősége sejlik föl az új – még szociálisnak nevezett – szövetkezetek térnyerésében. Érdemes minden valódi baloldali szervezetnek, igazi humanista mozgalomnak támogatnia ezek létrejöttét, a bennük rejlő lehetőségek mind teljesebb kibontakoztatását.

Kapcsolodó korábbi írás:

http://vilagszabadsag.hu/index.php?f=186.frg

Közösségi Kiskertgazdaságok Asztaltársaságainak Szövetsége (KKASZ). alapszabály tervezet

Együttműködési alapelvek: Tervezet!

1. A KKASZ önkéntes szövetség. Tagjai a családi házakhoz tartozó kiskertek, vagy a családi tulajdonban lévő lakásokhoz tartozó, a lakástulajdonos birtokában lévő, különálló telkek tulajdonosai. Ők a kiskertek sikeresebb megművelése céljából tömörültek szövetségbe.

2. A telkek magán, ill. családi tulajdonban maradnak, a kiskerteket a család tagjai bérmunka alkalmazása nélkül művelik. 3. Nem termelnek piacra, csak családi fogyasztásra. A KKASZ termelése kívül van és marad a piacgazdaságon. Kölcsönt nem vesznek fel, a termést maguk és családjuk fogyasztására termelik.

4. A felesleget egymás között kicserélik, ezzel egészítik ki egymás választékát. 5. Ami ezen felül marad, azt a KKASZ tagjain kívül azoknak az ismerősöknek ajándékozzák, akik legjobban rászorulnak. 6. A KKASZ tagjainak a legfontosabb termelő ereje a tudás, és a saját munkaerő. Alapjában véve a hagyományos kézi szerszámokat használják (ásó, kapa, gereblye, metszőolló, fűrész, talicska, stb.).

7. Bizonyos esetekben szükség lehet nagyobb tömegű termés feldolgozására és ehhez kisebb berendezésekre is szükség lehet, ez az összehangolt termelés esetében több növény termesztésekor lehetséges (pl. csicsóka). Ilyen esetekben kivételesen a termésfölösleget eladják, és azon vásárolják meg a készüléket. A készülék közös tulajdonba kerül.

8. Az asztaltársaság megalakulásakor felmérik a társaság földtulajdonának az állapotát, minden tag az egész társaság segítségét figyelembe véve hosszútávú fejlesztési tervet készít a terület hasznosítására, a termelés növelésére.

9. Az asztaltársaság tagjai legalább 2 havonta egyszer összeülnek a közös problémák megbeszélésére, a kölcsönös segitség megszervezésére.

11 / 68

10. Nagyobb munkákat kalákában végeznek el. 11. Magyarországon is jelentősen megváltozott az éghajlat. Az ország melegebb területei a földközi-tengeri éghajlat északi zónájába kerültek. Ezért a hűvösebb éghajlatot kedvelő növények (pl. egres) csak a középhegységek magasabb településein termelhetők eredményesen. Ugyanakkor az ország egyik legfontosabb gyümölcse lett a füge, nagy szerepe lehet a hurmának és a jujubának, stb.

12. A piacgazdasági szemlélet utolsó negyven éve hatalmas pusztítást végzett a kertgazdaságban, mert régi jó gyümölcsfajták tűntek el nyomtalanul. Egyik legfontosabb feladatunk ezek felújítása, és ismételt elterjesztése. Ezért a KKASZ legfontosabb feladata az új követelményeknek megfelelő növényfajták kiválasztása, a régi jó fajták megmentése, és új, ígéretes növényfajták meghonosítása. ez hosszú, türelmes munkát igényel. A megfelelő fajtákat az egész országból össze kell gyűjteni. E két kérdésnek állandóan napirenden kell lenni.

13. Célunk annak a biztosítása, hogy a bérből és fizetésből élő dolgozók munkanélküliség esetén is elláthassák élelemmel a családjukat, ha pedig van munkájuk, akkor megfelelő, emberhez méltó életet nyújtsanak családjaiknak.

14. Az országban nő a szegénység, sok családnak nincs kertje. Át kell gondolni, hogyan juttathatjuk a tulajdonukba a gazdátlanul maradt kerteket.

15. A KKASZ nem old meg minden kérdést. A piacgazdasági koncepció hálójában vergődő kisgazdaságok számára ez nem megoldás, a két szektor nem keverhető össze. Az ő számukra is van elképzelésünk, de ehhez nekik is le kell mondani arról az illúzióról, hogy a régi parasztgazdaság felújítható és arról is, hogy állandó állami támogatással gazdag vállalkozók lesznek. A szövetkezés és a tervgazdaság útjára kellene lépniük. ez azonban most nem a mi gondunk, de bizonyos elgondolásokat kölcsönözhetnek tőlünk.

16. Ezt az anyagot mint tervezetet feltesszük három honlapra: ujkertfalu.eoldal.hu ; mikksz ; világszabadsag.hu Hétköznapjaink c. rovata. A tervezet csak általános elveket tartalmaz, éppen azért, hogy helyi szinten a követelményeknek megfelelően kiegészíthető legyen. A tagok a szervezeten belül egymással is külön, ennél szorosabb együttműködési elveket is alkalmazhatnak. Mindenütt az önkéntesség elvének kell érvényesülni. Ezek után külön cikkben közöljük a konkrét gazdálkodási teendőket. Ezt a fenti honlapokon közzétesszük, és mindenki aktív részvételét kérjük.

HALOTT KÖNYVEK - KÖNYVEK OLVASATLANUL Szili Leó A Centrál Galériában megnyílt kiállitás anyagáról való gondolkodás

HALOTT KÖNYVTÁR – KÖNYVEK OLVASATLANUL

Különös kiállítás nyílt az Arany János utcai Centrál Galériában, mert összegyűjtötték az 1989 óta a könyvtárakban meglévő, de a nyilvántartás szerint olvasatlan műveket. Szociológiai szempontból érdekes szemügyre venni a kiállított köteteket. Műszaki műveknél a technikai haladással együtt jár a gyors avulás. A hajdani új technika mára már korszerűtlenné vált, s csak a tudománytörténészek számára van jelentősége. Így van ez a korabeli gazdasági művekkel is. Harminc-negyven év alatt nagyot változott a világ. Gazdasági paradigmaváltás ment végbe, s nincs szükség s régi könyvekre. Irodalmi művekkel is előfordult már, hogy népszerű, sokak által olvasott, ismert művek kimentek a divatból, s mások válnak népszerűvé. A maga korában minden művelt ember olvasta Tasso műveit, de mára csak az irodalmárok egy része ismeri. Szociológiai művek között is vannak olyan könyvek, melyek egy-egy kisebb vagy nagyobb településsel foglalkoznak, s e miatt csak nagyon szűk réteg venné ki olvasásra. Idáig talán rendben is lenne a dolog, ha ez lenne a kiállítás többsége, de ez így még csak részigazság. Vannak műszaki alapismeretekkel foglalkozó tudományos munkák, melyekben leírt törvények és alapvetések nem változnak, s minden eljövendő nemzedéknek szüksége lesz rá. Átfogó szociológiai munkákat is láthatunk. A teljesség igénye nélkül szemezgetve például a Magyarország felfedezése sorozatból több kötetet, de látni más alapvető tudományos munkákat is. Történeti munkák és visszaemlékezések is vannak. Többek között a Kossuth Könyvkiadó szivárvány sorozatának több darabja, melyeket ma is érdemes olvasni. Wieslaw Kielar: A 209-es auschwitzi fogoly című visszaemlékezése a maga valóságában írja le a holokauszt borzalmait, melyről egyre kevesebb embernek vannak valós ismeretei. Az irodalmi művek egy részénél politikai hatásra csökken az olvasási kedv. Ennek ellenére Lacisz: Ákó, a sziget fia és Illés Béla: Kárpáti rapszódia című regényeinek elolvasása a mai kor megértésében is segítene. Ezek valóban politikailag elkötelezett regények, de vannak nemzetközileg elismert költők és írók művei is olvasatlanul. A gyűjtemény böngészésekor szinte vádlón világít egy cím. Lukács György: Az ész trónfosztása. A könyvespolcok között bóklászva az olvasási kedv csökkenésén gondolkodom. A TV és az internet elterjedése bizonyára közre

12 / 68

játszik ebben, de csak egy az okok közül. A kiállítás összeállításában jelentős segítséget nyújtott az ELTE Egyetemi Könyvtára, melyben magam is bóklásztam már régen elfeledett kincset találva. Hazaérve megnéztem az árait. Egyetemistákon kívül minden más magyar állampolgár félévenként 3000 Ft.-ot köteles fizetni használati díjként. Nyugdíjasoktól elég az ár fele. A romló gazdasági viszonyok között ez bizony jelentős összeg. Ráadásul manapság a tudáshoz való hozzájutásért egyre többet kell fizetni, mert korunkra jellemző, hogy alattvalókat akarnak nevelni, s tudatlan, műveletlen embereket könnyebb manipulálni, s fennáll a veszély, hogy megsemmisítik a nem használt könyveket. A kiállítás szervezői kiváló kezdeményezésként minden látogatónak adnak egy látogatási jegyet, melyre ráírva az általa kiválasztott könyvek címeit ajánlani lehet másoknak. Én minden rossz tapasztalat ellenére hiszek a halott könyvek feltámadásában, melyek vádlón néznek ránk, mert nem használjuk az elődeink által már felismert és ránk hagyományozott tudást. Hiányukban tévelygünk - magunk okozva szenvedéseinket. Törvényszerűen el kell jönni egy jobb és szebb kornak, melyben egyre inkább szükség lesz a tudásra, s ezekre a könyvekre.

Szili Leó a Világszabadság szerkesztője

MR3 Bartók Értökös A zenei ismeretterjesztés átpolitizálása

MR3 Bartók

A Bartók rádió régi, hűséges hallgatója voltam. Nagyon örültem neki, amikor a magyar rádió választékában megjelent. Zenei alapképzettségem tulajdonképpen az általános iskolai szinten van ma is. Szüleimtől nem örökölhettem valamelyes komolyzenei műveltséget, merthogy nekik sem volt. (Rádiónk az ezerkilencszázötvenes évek vége óta volt csak, amikor már táskarádiót lehetett kapni.) Komolyzenével szekszárdi gimnazista koromban találkoztam először, amikor az Állami Népi Együttes odalátogatott, és bennünket, diákokat talán – ahogy ma szokás állítani - teremtöltőnek, de azt hiszem sokkal inkább valódi népművelési szándékkal vittek oda. Boldog voltam, hogy ott lehettem. Rettentő nagy élmény volt, és azóta is kedvenc együttesem. Kedvencem az a zenei nyelv is, amelyik rá jellemző volt fiatal koromban és többé-kevésbé ma is. A másik meghatározó emlékem: a harmadik középiskolai osztály végeztével nyáron két hetet Dunaújvárosban (akkor még Sztálinvárosnak hívták) ifjúsági építőtáborban – DISZ-táborban – dolgoztam. Harmadmagammal voltam éjszakai műszakban, amit ma már nem engedélyeznének. Meglehetősen könnyű munkánk volt: bitumennel kellett föltöltenünk az aszfaltkészítő tankokat és melegen tartanunk addig, amíg a nappali műszak elkezdődik. Közben módunk volt gyönyörködni a hajnalok leírhatatlanul szép szín-játékában. Aztán mentünk vissza a DISZ-táborba. Ott hangszórókból áradt a muzsika. Sok volt a mozgalmi induló de volt sok egyéb mű is. Amikor a két, Budapestről jött társam az egyik zeneszámot meghallotta, mondták, hogy igen, ez Bizet: Az arles-i lány című műve, én rettentően irigyeltem őket, hogy ezek mit tudnak! Nagyon szép muzsika, azóta is nagyon szeretem. Visszatérve a Bartók-rádióra, a minap kora délután egyik ismeretterjesztő műsorát hallgattam. Wagner: A Rajna kincse című zenedrámájáról volt szó, az előadó K. S. volt. Régi „ismerősöm”, mert sokáig volt a Bartók rádió délutáni műsorának műsorvezetője. Szellemes előadónak tartottam. (Portréját látva kevésbé rokonszenveztem volna vele.) Amiről beszélt, számomra legtöbbször új volt. Hajlott korom ellenére is van bennem nem kevés tudásszomj, mindig örömmel hallgattam. És mit hallok ezen a zenei ismeretterjesztő előadáson? A Rajna kincsének történetét az antikommunizmus jellegzetes kliséivel tetézte meg. Közismert dolog, hogy Wagner a náci Németországban talán a legmegbecsültebb zeneszerző volt, és nem csak zenedrámáinak magas művészi színvonala, hanem a germán mítoszok népszerűsítése és közismert antiszemitizmusa miatt is. Nyugodtan példálózhatott volna K. S. a hitleri Németországgal, ha föltétlenül politikai kapcsolatokkal kíván példálózni, ő azonban szovjetellenes antikommunista sablonokkal huzakodott elő. Megsértett engem ez az ember Tulajdonképpen kedvenc rádiómat orozta el tőlem. Amikor 1990 után a rádióban mindent, csak jót nem lehetett hallani arról a korszakról, amelyik az én fiatalságom volt, különösen szükségem volt a Bartók rádió politizálásmentes adásaira. A zene mindig megvigasztalt, el tudta felejtetni velem a gondjaimat,

13 / 68

nehézségeimet. Most meg jön egy úriember, aki a Bartók rádiót is megfosztja attól a nemes feladatától, hogy egyszerűen ismereteket terjesszen, hogy az embereket a zene szeretetére nevelje. K. úr persze tudja, hogy miért mondta. Én mindenesetre azóta nem becsülöm mint zenetudóst. Nem lévén ismeretem azokról a zenetudósokról, akik ma Magyarországon élnek és zenetudománnyal foglalkoznak, egyáltalán nem vagyok abban biztos, K. úr nem azért zeneakadémiai tanszékvezető-e, mert pont ilyen politikai meggyőződése van, vagy nem azért hangoztat-e ilyen véleményt, hogy a helyén – jó helyen – megmaradhasson. Az én szememben leszerepelt. Leszerepeltette kedvenc rádiómat is. Egyre gyakrabban hallgatom a másik klasszikus zenei rádiót. Most örülök neki, hogy van másik, nyugalomra hangolva.

Gazdálkodási alapelvek (3) Jakócs Dániel Rövid áttekintés a legismertebb gyümölcseink kiskerti termesztésének fontosságáról, lehetőségeiről, értelméről.

Jakócs Dániel: Gazdálkodási alapelvek

A kiskertgazdaságok nagy előnye, hogy a piac szeszélyeitől függetlenül a család tagjainak igényeiből indulhat ki, nem függ az üzleti kínálattól. Pl. ma az üzletekben 3-4 fajta almát árulnak, ezek külsőleg kívánatosak, de nincs kedvünk sokat enni belőlük. Az 1960-as évek előtt legalább 30 almafajtát termeltek tömegesen és több mint száz fajta létezett. Ez a nagy fajtaválaszték lehetővé tette a reális fogyasztói igényekhez és a konkrét település lehetőségeihez való alkalmazkodást. Tehát a kiskertgazdálkodás lehetővé teszi a tényleges fogyasztói igényeknek megfelelő tervszerű termelést, mert használati értéket termel fogyasztásra. Nem az a szempont, hogy elvont haszon legyen, hanem tényleges használati érték. Mindez nem jelenti azt, hogy a kiskertgazdaság ráfizetéses. Sőt az esetek többségében olcsóbban termel, mint a nagyobb árutermelő gazdaságok, de erre most nem akarok kitérni, gyakorlati szempontból most nem fontos. A lényeg a tervszerű termelés lehetősége. Ha a ma divatos közgazdászok meghallják a terv szót, rögtön felháborodnak. Pedig nézzük a tényeket. Az ő piacgazdaságuk, ha az emberiség sorsa szempontjából nézzük, megbukott. A munkaképes lakosság jelentős része inaktív, nő a nyomor, a tömeges éhezés, a hajléktalanság, szaporodnak az öngyilkosságok és ez nemcsak magyar jelenség, tehát nem egy kormánytól függ. A liberális piacgazdaság apostolai szidják az előző tervgazdaságok hibáit. Most nem vitatkozom, hogy miben van igazuk, miben nincs. De tisztelt urak, ha önöknek igazuk is van, az nem jelent többet, mint hogy, akkor, azoknak a közgazdászoknak nem sikerült jó tervet csinálni. Ebből pedig csak annyi következik, hogy meg kell tanulni tervezni is. Különben azok a tervgazdaságok nem is működtek olyan rosszul, mint ahogyan a neoliberális urak állítják. Nőtt a termelés, nőtt a fogyasztás. A tervezés minden munkának előfeltétele. Nem egy házat, hanem egy asztalt sem lehet terv nélkül elkészíteni. A közgazdasági értelemben vett munka lényege, hogy az alkotó mester előbb a képzeletében, a fejében elkészíti a megalkotandó tárgy képét, tervét, ideáját, és utána valósítja meg, hozza létre a megfelelő anyagokból szerszámaival. Minél bonyolultabb egy alkotás, annál bonyolultabb, összetettebb tervet kell hozzá létrehozni. Ha nem jó a terv, az alkotás is rossz lesz, de ezért nem a tervezés, hanem a tehetségtelen tervező a hibás. A tervezést lehet tanulni. A mi esetünkben meg kell tervezni a kert talajának javítását. A talajt alkotó ásványokat nem változtathatjuk meg, vagy csak nagyon kis mértékben. Az ásványi összetételt készen kapjuk a természettől. A talaj humusztartalmát azonban változtathatjuk, növelhetjük. Van egy ismerősöm, aki tudatos, és állandó munkával elérte, hogy egész kertjét 120 cm termőtalaj fedi. Minden évben egymás mellé komposztos gödröket ásott, a gödörben keletkezett humuszt nem szórta szét, hanem a helyén hagyta. Az én kertemben is, a füves udvari részt kivéve mindenhol 120 cm mélységig humuszos termőtalaj van. A legújabb komposztos gödröt már egy előző gödör helyén ástuk és belőle már 120 cm mélységig termőtalajt ástunk ki. A képeken látható U-alakú halom ebből áll. Miután ez a gödör megtelik, a halmot szétterítjük a kertben. Addig a halom tetején fogunk tököt termelni. A természettől nagyon gyenge, humuszban szegény talajt kaptam. Ma már sokkal jobb a talaj és ez még tovább javítható. Sajnos ez a módszer gyümölcsöskertekben csak korlátozottan alkalmazható. A fák koronája alatt nem áshatunk 120 centiméteres gödröket. Nekem is csak azért sikerült, mert a régi fák kiöregedtek, és ki kellett őket vágni (mind). Az újonnan telepített kis fák koronája több év után ér csak össze, ez alatt az idő alatt kell a „komposztosítást” elvégezni. Így a fiatal fa gyökérzete egyre gazdagabb talajt talál maga mellett. A fiatal fák közti szabad területen zöldségeket, vagy földi epret termelhetünk, amíg a fák koronája nem takarja be teljesen a korábban üres területeket. A gyümölcsfák telepítését nem szabad elhamarkodni, de sokáig elhalasztani sem. A helyi és országos tapasztalatokat összesítve és elemezve kell megállapítani a telepítendő gyümölcsfajtákat. Nagyon fontos, hogy helyesen válasszuk meg nem csak a gyümölcsfajokat, hanem a konkrét fajtákat. A fajták helyes kiválasztása dönti el a faj termesztésének a sikerét. Magyarország még nem is olyan régen híres volt sárgabarackjáról. Az utóbbi két-három évtizedben kipusztult a magyar barackoskertek 80%-a. Pedig az éghajlat felmelegedésének egyenesen kedveznie kellett volna a baracktermesztésnek. A történet oka valószínűleg egyszerű. A régi jó és rezisztens, a betegségeknek ellenálló fajtákat „továbbnemesítették” a piac szempontjainak a figyelembevételével. Látszólag ugyanaz a fajta maradt, talán a neve is alig változott, csak sokkal mutatósabb lett, szemre vonzóbb, stb., csak az ellenállóképességét veszítette el. Az elvesztett immunitást pedig nem pótolhatta a fokozott permetezés, sőt a műtrágya sem. Ugyanakkor tudunk olyan

14 / 68

sárgabarackokról, amelyek az általános kipusztulás idején is megmaradtak, bőven teremnek, finomak, tulajdonosaik a fajta nevét sem tudják, több ilyen fa magról kelt és különös növényvédelem nélkül is virul. Ezeket a fákat kell nagy becsben tartani és rezisztens alanyba oltva továbbszaporítani. Nem baj, hogy nevük sincs, majd adunk nekik. A végzetes hiba a szélsőséges piacgazdasági szemlélet uralmában rejlik, amikor nem azért termelnek, hogy használati értéket, azaz hasznos fogyasztási cikket hozzanak létre, hanem a haszonért. Az árutermelés korábbi, normális korszakában ahhoz, hogy a terméknek csereértéke legyen, előbb használati értéke kellett, hogy legyen. Ez a normális rend borult fel. A használati érték látszattá halványult. Szerencsére a tévútra jutott „nemesítést” a természet továbbra is kipusztította, a „rosszul nemesített” növényre is érvényesek maradtak az evolúció törvényei. Az életképtelenné „nemesített” fajták kipusztultak és csak olyan egyedek maradtak fent, amelyek ismét ellenállókká váltak. A növényeket jól nemesíteni csak az evolúció törvényei szerint lehet sikeresen. Az evolúció és a „piacgazdaság” törvényei nem azonosak. Mivel az utóbbi 4-5 évtizedben a piacgazdaság mai szemlélete nem vette figyelembe a természet törvényeit, sok nagyon értékes növényi kultúra eltűnt. Ott, ahol ezeknek a kultúráknak egyes példányai foltokban megmaradtak, meg kell menteni őket és szaporításukat újra kell kezdeni. Most a teljesség igénye nélkül a legfontosabb gyümölcsfajok egyes fajtáit említem csak meg. Problémát látok a meggy termesztésben. Igaz ugyan, hogy több új, bőtermőnek ígért fajtát vezettek be a termesztésbe, de ezek nem bizonyultak elég immunisnak az ún. tűzhalállal szemben és kipusztultak. Vissza kell térni a kissé apróbb szemű, de rezisztens és bőven termő sikeres fajtákhoz. Ezek a fák rendszerint tovább is élnek. A meggy csak látszólag igényel több munkát. Néhány permetezésen kívül csak a gyümölcs leszedése követel több kézi munkát. Megfelelő létrákkal és emelőszerkezetekkel a korona összes ágát jól le lehet szüretelni. Éppen a kölcsönös segítség az, ami megoldhatja a meggy szüretelésének átmeneti nehézségeit. A meggy nagyon értékes táplálék, Európa nyugati részétől egész Ázsián keresztül mindenhol megtalálhatjuk bizonyos fajtáit, nekünk sem szabad lemondani arról, hogy egyik legfontosabb gyümölcsünk maradjon. Nagyon komoly figyelmet kell szentelni a világ egyik legelterjedtebb gyümölcsfajtájának, az almának. Az almáról még sokszor kell beszélnünk és megvizsgálni a teendőket. Bár a nemes kerti alma nem a magyarországi vadalmából, hanem a közép-ázsiaiból fejlődött ki, a vadalmát ma is megtaláljuk erdeinkben, az alma nálunk őshonos faj. A hazai vadalma almatermesztésünk felújításának egyik fontos záloga lehet. Mint őshonos faj hatalmas genetikai információt rejthet magában. Az almatermesztéssel kapcsolatban most csak a következőkre kell utalni:

1. Helyre kell állítani a Jonatán fajta eredeti tekintélyét. Egy 1960-as években írt kertészeti könyv még azt írta, hogy a legjobb fajta. Akkor a világpiacon 1 kg Jonatán alma áráért 2 kg narancsot lehetett venni. A Jonatán ma is a legjobb fajta. Hírét a konkurencia propagandája és a szándékos fertőzések tették tönkre. Szaporítsuk hazai alanyon, ültessük legalább közepes talajba, tartsuk tisztán a kártevőktől és ismét asztalunk legmegbecsültebb gyümölcse lesz! Mivel magunknak termeljük, nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk a rosszindulatú propaganda állításait.

2. Meg kell őrizni a helyi fajtákat. Az alma nagy elterjedését annak is köszönheti, hogy sok helyi fajtája alakult ki. Ezek a helyi fajták alkalmazkodtak legjobban a helyi talaj- és éghajlati viszonyokhoz, ezért hazai körülmények között ezeket lehet legsikeresebben termeszteni. Ez nemcsak az almára érvényes, hanem minden fajra. Azért az almánál említem, mert neki alakult ki a legtöbb változata.

3. Az alma nagy változatosságot mutat a fogyasztás ideje és a felhasználás módja vonatkozásában is. Elég csak a rétesalmára utalni. Röviden, nem szabad az alma felhasználásának és fogyasztásának lehetőségeit feláldozni a piacgazdaság buta, átmeneti céljainak. Fogyasszunk almát a Balkántól Finnországig, a nyár elejétől a következő év tavaszáig, csecsemő korunktól életünk végéig!!! Hazai gyümölcseink közül nem kevésbé fontos a besztercei szilva; nem a szilva általában, hanem a besztercei szilva. Mivel az egyik leggyakoribb gyümölcsünk volt, senki nem vette észre, hogy csodálatos gyümölcs és a gyümölcsnemesítés csodája. Aki nem hiszi, találjon egy másik gyümölcsöt a világon, amelyikből cukor nélkül lekvárt lehet főzni. Természetesen mézzel is lehet lekvárt főzni, de a főzés tönkreteszi a méz értékes tulajdonságait, és drága is. A besztercei szilvából főzött lekvár az üzemi cukorgyártás előtt, a méz mellett a néptömegek legfontosabb, szinte egyetlen édessége volt a mi éghajlati viszonyaink között, de nemcsak mint finom étel volt fontos. Rendszeres fogyasztása rendben tartotta és tartja az emésztőrendszer működését. Napi egy szelet szilvalekváros kenyér jelentősen csökkenti a bélrák veszélyét. Természetesen a besztercei szilvának frissen fogyasztva, vagy aszalva is hasonló hatása van. A besztercei szilva hazánk jellegzetessége, de megterem a Havasalföldön, Bulgáriában, Ukrajnában és valószínűleg Csehországban is. Bár az elnevezés még nem bizonyíték, de orosz neve – vengerka – magyarországi származására utal. Véletlenül se cseréljük le nagyobb szemű és tetszetősebb külföldi fajtákra. Mi ismerjük értékét és ez nekünk legyen elég. Végül a szilvapálinka sem rossz ital, ha közvetlenül reggeli előtt és feltétlenül mérsékelten fogyasztjuk. A többi régi szilvafajtának is megvan a maga szerepe gyümölcseink között, az egyhangúság soha sem jó, de jellemzésüket nyugodtan későbbre halaszthatjuk. Ha kialakul egy élő, erősödő mozgalom, az elvégzi majd az összes feladatot. Most az a fontos, hogy építsük a mozgalmat, hogy vegyük számba a legfontosabb feladatokat és tervszerűen, lépésről lépésre haladjunk előre. Végül a legsürgetőbb és egyben legfontosabb feladatok közül meg kell említenem egy őszibarackfajta és egy szőlőfajta ismételt elterjesztését. Ha hinnék a csodákban, azt mondanám, hogy csodával határos módon maradtak fent. Megmaradásuk titka, hogy gyümölcsük finom, hogy ellenállnak a betegségeknek és a termesztésük egyszerű. Ez az őszibarackfajta húsz éve megbecsült fája kertemnek és végső fokon a hegyaljai szőlőskertekből került hozzánk. Pannon őszibaracknak neveztem el, magjait láttam az aquincumi múzeumban. Már írtam róla cikket „Ősi őszibarack” címen az ujkertfalu.eoldal.hu honlapon, ahol a gyümölcse is látható. Az ismét terjesztendő szőlőfajtát ma is ültetvényszerűen termelik Görögországban. Erdélyben, valamint Moldvában kialakult egy, a hazai hidegebb viszonyokhoz alkalmazkodott változata. Hozzám a mezőségi rokonaimtól került. Ezt a szőlőt emlegeti Orbán Balázs is közismert művében. Valószínűleg a világ egyik legrégibb fajtája, a homéroszi idők szőlője. A görög borászati szakirodalomban a lemnia ampelos nevet kapta, ami magyarul lemnoszi szőlőt jelent. Sajátossága, hogy bogyói a mi éghajlatunk alatt már augusztus közepén édesek és folyamatosan édesebbek lesznek október végéig. A baj csak az, hogy ezt a rigók is tudják és rendszerint mind megeszik szeptember végére a teljes érés előtt. Ebből is látszik, hogy a fő ellenség a fekete rigó. Természetesen a fekete rigó is csak ott veszélyes, ahol „sok a rigó, és kevés a szőlő”.

15 / 68

A lemnoszi szőlőről és a görög borkultúráról részletes információt kaphatunk Stavroula Kourakou-Dragona könyvének A Krater of Good Cheer címen megjelent angol nyelvű fordításából. Nekem az angol fordítás 862150. példánya van meg. A 150. oldalon egy mai lemnia ampelos ültetvényt láthatunk. Mindezt azért hangsúlyozom, hogy lássuk: a borkultúra nem Franciaországban kezdődött és, hogy az antik borkultúrának évszázados hagyományai vannak hazánkban. Az említett könyvre, ha időm engedi, még vissza fogok térni. Addig is emelek az egészségükre egy pohár mezőségi (egerbegyi) bort.

16 / 68

Hírek Dr. Kováts Gábor vízépitő mérnők: Kell-e nekünk dégeni vízgazdálko Haladó Erők Fóruma A vízgazdálkodási, mezőgazdasági és energetikai előadássorozat keretében a negyedik évad (2011-2012) ötödik rendezvénye

M EGHÍVÓ

A Haladó Erők Fóruma meghívja Önt

A vízgazdálkodási, mezőgazdasági és energetikai előadássorozat keretében a negyedik évad (2011-2012) ötödik rendezvényére.

A konferencia időpontja: 2012. január 24. kedd, 16 óra

Téma:

Kell-e nekünk „dégeni” vízgazdálkodás?

Előadó:

Dr. Kováts Gábor vízépitő mérnők.

A konferenciát levezeti: Dr. Vágás István vízépitő mérnök

A konferencia helye: A Villányi úti Konferenciaközpont Budapest, Villányi út 11-13. 316-317-es. terem.

Minden érdeklődőt tisztelettel várunk!

17 / 68

Budapest, 2012. január 08. A Haladó Erők Fóruma Megbízásából

Nagy Richárd szervező

Meghívó cserebere vetőmagbörzére A polgári kertbarát egyesület - az öngondoskodás jegyében

Meghívó A POLGÁRI KERTBARÁT EGYESÜLET

2012 MÁRCIUS 1.-ÉN 9-11 ÓRA KÖZÖTT

CSERE-BERE VETŐMAGBÖRZÉT HÍRDET A MŰVELŐDÉSI HÁZ AULÁJÁBAN AZ ÖNGONDOSKODÁS JEGYÉBEN TÁMOGASSUK EGYMÁST VETŐMAGGAL, CSERJÉKKEL, CSEMETEFÁKKAL, DÍSZNÖVÉNYEKKEL, SZAKTANÁCCSAL STB. Szeretettel várunk minden kertbarát érdeklődőt aki szeretné ha: a kert szeretete közösség formálóvá válna, a kert művelésről többet tudna, megoszthatná a tapasztalatait, ötleteket kaphatna vagy adhatna, vetőmagot, növényt cserélhetne vagy adhatna, családi programmá válna a kertészkedés élménye, a konyhakert jobb kihasználásában segíthetne.

DR.SZIGETI PÉTER: A JOGALKOTÁS MÁSFÉL ÉVE MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG FÁKLYA KLUBJA

18 / 68

- A Fidesz-többségű parlament jogalkotó zevékenységéről

A MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG MARX KÁROLY TÁRSASÁG, KÁDÁR JÁNOS BARÁTI KÖR, BALOLDALI ALTERNATIVA EGYESÜLÉS, MAGYAR ANTIFASISZTA LIGA, MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖSSÉGI SZERVEZETE

MEGHÍVJA ÖNT A

MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG FÁKLYA KLUBJA ÁLTAL RENDEZETT

2012. március 06. kedden 16 órakor

A BP. II. ZSIGMOND TÉR 8.I.1. (kapucsengő: 14.)

NAGYTERMÉBEN TARTANDÓ

ELŐADÁSRA ÉS VITÁRA

TÉMA : A JOGALKOTÁS MÁSFÉL ÉVE

ELŐADÓ : DR.SZIGETI PÉTER EGYETEMI TANÁR

19 / 68

Művészet A HÉT VERSE - Illyés Gyula: A REFORMÁCIÓ GENFI EMLÉKMŰVE ELŐTT Illyés Gyula A reformáció emléknapja alkalmából

- A reformáció emléknapja, október 31. alkalmából -

Illyés Gyula: A REFORMÁCIÓ GENFI EMLÉKMŰVE ELŐTT

Száznegyvenhármat léptem: ez a hossza a szobor-sornak. Hírnök, ki megölt milliók végső tisztelgését hozza, úgy mentem el rajvonaluk előtt. Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel a hadrakelt hit zord hadnagyai, a Vilmosok! és Coligny és Cromwell – ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!... Hátrálnom kellett közelükből: mindet nem fogta össze csak messzibb tekintet. Fölhúzódtam a kert felé, a fákig s lelkemben is hűs tárgyilagosságig. S most mintha ők álltak volna kaszárnya-számadáson az én szemem előtt, feszesen-katonásan kilépvén éppen akkor a hátterül kapott nagy szikla-falból s abból a másik, épp oly teli tömbből, a mögéjük kövesedett időből. Addig jöhettek, maguk is meredt kövek a napfénybe, hol nem lehet szavuk már. Szavuk immár csak a tett, mely idővel ad magyarázatot! Holtak, vigyázz-ban állók, szóljatok! Vagy előbb én beszélhetek? Kik ott álltatok, 'nem tehetve másképp', mert ez vagy az, de megalkuvás nincsen, mert a langyosat kiköpi az Isten, kik után tárgyként maradt fönn a szándék, mennyi az igazság még öklötökben, mely négy százada oly nagy esküt markolt, mely kőbe s öröklétbe görcsösödten tartja ma is a bibliát s a kardot? Mit adott, melyre fölgerjedt szerelmes dühével törtetek, a cél, ahogy elértétek? Ti kérditek? S ha nem lesz örömötökre meghallanotok? Elmondom. Épp mert nékem is keserves.

20 / 68

Álltatok égve az Úr igazától; állt szemközt épp oly tűzzel teli tábor; aztán dönteni kezdett ezredegyszer az ész helyett a fegyver s a láng. Hogy várja örök üdv a lelket: rángtak milliószám kínban a testek csatamezőn, bitófán, vérpadon, karón, keréken, meg a fájdalomszerzés új mestergépein; növesztett egymással szemben erdőnyi keresztet Jézus példája, végig Európán; égtek, hogy égjen itt a kép s a 'bálvány', ott a 'csalárd könyv' – városok és falvak, hol újra emberhúst faltak a félvad zsoldosok, eladdig míg tűz a tűzzel, nem állt egymással szemben bűn a bűnnel, eladdig, míg nem jött – a győzelem? Az idő. Okosan, türelmesen s némi humorral. A kétféle had és hit várai szemközt állanak ma is, az én hazámban is: a zordon fehér-falú s arany-cifrázta templom vén tornyai még ágyúként vitáznak minden beharangozáskor, vasárnap papjaik bent még ősimód dörögnek, de kijövet az utcán átköszönnek s ujjon mutatják, hogy hány órakor s kinél lesz ferbli-kör vagy harcsa-tor s egy kis ital. Szép. Magam is helyeslem; ha pap vagyok, magam is így cselekszem: 'értsük meg egymást!' De nem volt nagy ár mégis a harminc évi döghalál, d'Aubigné dühe, Coligny halála, Szent Bertalan bosszútlan éjszakája, fél Németország, a ketté törött Európa s hogy itt volt a török százötven évig és a mi hazánk... Ez lett a 'győzelem'! Ezt küldte ránk Isten azzal, hogy 'napként kimutatta': nem érte folyt a harc, hanem miatta; ilyen volt, mit díjul szánt, a jövő: mert volt-e vajon győztes, kit nem ő rendelt eleve győzni? Győztetek. Maga a Sátán győzött veletek! Balekok voltatok, mind! Hátra arc! Nincs jogotok egy lépés sem előre. Törlődjetek be kőbe és időbe. Elveszett – eleve! – a harc! mondtam keményen, mint aki magára támad először is az igazával; majd: Megbuktatok! A haddal simára törölt kontinens – e fekete tábla közepére mi iratott eredmény? Egy betű, egy már tréfának sem új buta betű s az is csak magyarul: mért több a keresztyén, mint a keresztény? Értelmet annyi millió halott véréből ennyit párolhattatok, midőn – feledve, kinek mi a dolga karddal csaptatok ti is a Csomóba: a Föladatba, mely épp a kötés kibogozásával szép és merész. Ez az 'eredmény'!

21 / 68

És ha – ez se volna?! – kondult bennem is, ahogy várható volt, a tulsó torony az innen valóra (és attól fogva mind a kettő bongott) s kelt ezredszer is – alig finomodva bennem a két ős ádáz szó-birokra: a mindig úrhitű tolnai pásztor s a csupa dac sárréti prédikátor. Mert mi szorította kézbe a fegyvert? Nem a Rossz ellen támadt, aki felkelt? S ha annyi sem lett volna harc? Ha szótlan 'hal el a hit' a 'római mocsokban'? Ha arra tart eszme s világ, amerre a 'tiarás templom-kufár' vezette, ha nincs, ki a bűnnek ellenszegül s – ha úgy fordul, hát reménytelenül, de csak annál szebb önfeláldozásképp odavágja, hogy 'nem tehettem másképp!', ma hol vagyunk?! Akkor tán elmarad a kín, a vér, akkor nincs áldozat, nincs – inkvizició?! Ha – bár 'hiába' Gusztáv Adolf nem ül harci lovára, jobbágy-iga helyett nem vágynak inkább fegyvert ölteni a toulouse-i tiszták, valdeusok, husziták, Bocskay írást-imát se tudó hajdui, hiszed, hogy lett volna béke, olyan bár, amilyet az imént lemosolyogtál? Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin? Nem hiszem. Vagy mást mondok: szobádban volna villany, ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe? Hol kezdődött, hogy atomerő is van S holnap rakétán repülsz ki az űrbe? Övék az érdem, kiket sem a máglya nem riaszthatott vissza, sem a gálya sem harcaik bukása, a léptenként fölmeredő 'hiába'! Látták, vagy nem a céljuk, azt jól látták, hogy nincs visszafelé út; a mult, ahogy füst-vetve összeomlott, úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot: előre! és ők vállalták e sorsot Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk! Álltam némán, hírhozó katonájuk, már azt forgatva, hogy én mit kapok, nem is őtőlük magyarázatot: a tettektől, melyek – akár a gyermek magukért csak felnőttsorban felelnek. Végül, ezt mondtam, önvigasztalásképp: volt bárkié a szándék, maga az Isten se tudhatta másképp.

A HÉT VERSE - Radnóti Miklós: Himnusz a békéről Radnóti Miklós - a "Békemenet Magyarországért" címen tartott rendezvény apropóján PUBLIKÁLVA

Radnóti Miklós: Himnusz a békéről

22 / 68

Te tünde fény! futó reménység vagy te, forgó századoknak ritka éke: zengő szavakkal s egyre lelkesebben szóltam hozzád, könnyűléptű béke! Szólnék most újra, merre vagy? hová tűntél e télből, mely rólad papol s acélt fen szívek ellen, - ellened! A szőlőszemben alszik így a bor ahogy te most mibennünk rejtezel. Pattanj ki hát! egy réges-régi kép kísért a dalló szájú boldogokról; de jaj, tudunk-e énekelni még? Ó, jöjj el már te szellős március! most még kemény fagyokkal jó a reggel, didergő erdők anyja téli nap: leheld be zúzos fáidat meleggel, s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk e háborúk perzselte télben itt, ahol az ellenállni gyönge lélek tanulja már az öklök érveit. Nyarakra gondolunk s hogy erdeink majd lombosodnak s bennük járni jó, és kertjeinknek sűrű illatában fáján akad a hullni kész dió! s arany napoknak alján pattanó labdák körül gomolygó gombolyag, gyereksereg visong: a réteken zászlós sörényű, csillogó lovak száguldanak a hulló nap felé! s fejünk felett majd surrog és csivog a fecskefészkektől sötét eresz! Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

Beckó Szabó László Tibor Fantasztikus szatirikus novella

Szabó László Tibor:

Beckó

Az autóbuszból kiszálló turisták alig hittek a szeműknek. A várromok között egy köpcös, csörgősipkát viselő alak ugrált egyik szikláról a másikra, megszégyenítve a környék zergéit. Az idősebb hölgyek lélegzetüket visszafojtva követték a bakugrásokat, de a

23 / 68

látvány a fiatalabbakat is a földhöz szegezte. Valamennyien ismerték Beckó várának történetét, és hamar rájöttek arra, hogy a különös, ugrándozó alak csakis a híres udvari bolond lehet. Öltözete, pajzán mozdulatai, a turistáknak szamárfület mutogató játékossága még a kezdetben kételkedőket is rövidesen belátásra bírta. A tűzoltóautó szirénázása szakította félbe az ámulatot, és nemsokára egy mentő is megjelent. Röpke félóra alatt befogták a hevesen tiltakozó és kemény ellenállást tanúsító légtornászt, majd a falu jegyzőjének irodájába vitték. Rövidesen több hivatalos személy is megérkezett, a kihallgatás kezdetét vette. ” Belenézhetek a papírjaiba, illetve a személyi igazolványába? ” Annak idején nem nyüglődtek mindenféle papírokkal. Adtak egy nevet az újszülöttnek, és kész! ” Állampolgársága? ” Kettős állampolgár vagyok. Magyarországon születtem és Szlovákiában élek. Még sohasem szólítottak fel arra, hogy magyar állampolgárságomról lemondjak. A hivatalnok nyelt egyet, majd feltette a következő kérdést: ”Biztos abban, hogy 1347-ben született? ” Kételkedik az emlékezőtehetségemben? ” Nem, csak úgy… Jól érzi magát? Beckó a fehérköpenyes mentőorvosra nézett és fátyolos hangon a következőket válaszolta: ”A vár bejárásától egy kicsit fájnak a lábaim, de egyébként minden rendben van. ” Mégis, mit keresett ott fenn a magasban, a várrom tetején? ” Azt vizsgáltam, hogy milyen átalakításokat végeztek az épületen az elmúlt évszázadokban. A beadványomban ezt is figyelembe kell venni. ” Milyen beadvánnyal foglalkozik mostanság, tisztelt uram? ” Visszakérem a váramat, amit Stibor vajda ajándékozott nekem a tizennegyedik században. Én vagyok a jogos tulajdonos, és ha a kérvényemet elutasítják, akkor beperelem mind a magyar, mind a szlovák államot. Olyan pert akasztok az urak nyakába, hogy elmegy a kedvük a bolondozástól. A jelenlevő hatósági személyek döbbenten hallgatták az ízes magyarsággal beszélő férfit. Ruhájának kifényesített ólomgombjai vakítóan szikráztak a bezúduló napsugarakban, hosszúorrú cipője az íróasztal lábát súrolta. A mentőorvos a mobilján babrált, a jegyző pedig tanácstalanul nézett a többiekre, segítséget várt tőlük.

Néhány napos megfigyelés után a klinika egyik, természetgyógyászattal is foglalkozó professzora megállapította, hogy Beckó az elmúlt évszázadok folyamán a lélekvándorlásnak szentelte magát, és több stációt is megjárva, ismét régi bőrében éledt újjá. Szabadon hagyhatta el az intézményt, a különös esetnek azonban gyorsan híre ment. Több magyar és szlovák bulvárlap is terjedelmes híradásokban foglalkozott Bolondóc várának feltámadt tulajdonosával:

Előkerült Beckó!

Stibor vajda egykori udvari bolondja visszaköveteli tulajdonát!

Rövidesen megindult a magyar és a szlovák állam elleni per. A két beperelt ország pénzügyminisztere a kormányközi egyeztetések után közös közleményt adott ki, amelyben állást foglaltak az egykori udvari bolond kárpótlásának lehetőségeiről. A megegyezés szinte már karnyújtásnyira volt, amikor Beckó váratlanul megmakacsolta magát, és kijelentette, hogy csak a teljes körű reprivatizációt fogadja el, mint egyetlen, és semmivel sem helyettesíthető megoldást. Közben megalakult a Beckó & Beckó Részvénytársaság is, amely rövidesen nagyszabású tervekkel lépett a közvélemény elé. Ötcsillagos szálloda, osztályon felüli éttermek, valamint wellnes fürdő is szerepelt az elképzelésekben. A vendégek egy hatalmas méretű csúszdán hagyhatták volna el az újjávarázsolt várat. A cég részvényeinek ára több közép- és kelet- európai tőzsdén is rohamosan emelkedni kezdett, egyes országokban már az eredeti érték többszöröséért vették a papírokat. De komoly érdeklődést mutattak a japán, az argentin és a kameruni befektetők is. A vár területén két toronydaru jelent meg, és az alant vezető utakat is lezárták. Ez persze újabb perhez vezetett a helyi önkormányzat és a részvénytársaság között, a bíróságok leterheltsége miatt azonban csak a következő év végére ígérték az első tárgyalás

24 / 68

időpontjának kiírását. A közutak megnyitásának lehetősége így a távoli jövőbe csúszott át. A turisták is csak nagy kerülővel juthattak el a vár közelébe, az elkészült fényképek azonban jól mutatták a toronydaruk helyzetét, és a hegy lábánál elhelyezett információs tábla is minden kérdésre megfelelő választ adott. A sajtó egyre gyakrabban adott hírt a készülő komplexumról, és a részvények ára folyamatosan emelkedett. A Beckó kontra magyar és szlovák állam közötti per elhúzódása nemhogy rontotta volna az üzleti lehetőségeket, hanem inkább még növelte is az érdeklődést. Újabb és újabb befektetők kapcsolódtak be az üzletbe. Beckó a részvények eladásából származó jövedelmét egy svájci bankszámlára utalta át, majd üzleti útra indult. Közvetlen munkatársai is csak annyit tudtak róla, hogy valahol, a Csendes-óceán déli részén fekvő egyik szigetállamban tárgyal. A napi kapcsolat a nagy távolság miatt mind gyakrabban akadozott.

A Beckó & Beckó Részvénytársaság szanálására a következő év elején került sor. A toronydarukat aránylag könnyen értékesítették, de az irodai berendezésekre már nem akadt vevő. A pereket a Legfelsőbb Bíróság mindkét országban szüneteltette, az önkormányzat az útzárakat végre eltávolíthatta, a turisták pedig ismét fotózhatták az égbe meredő várromokat.

TÖMEG József Attila - a napokban véget ért éhségmenet munkásrésztvevőinek tiszteletére

József Attila: TÖMEG Munkát! kenyeret! Munkát! kenyeret! Jön a tömeg, a tömeg! Mint a megriadt legyek röpülnek róla a kövek. Szálló szikla apró szikra, mint ki a szemét kinyitja, ha vasdorong ütötte meg. A tömeg járó erdő rengeteg, ha megáll, vér a gyökere. Termőföld talpa, tenyere. Százezer hegy a kenyere, itala nem férne ködnek s a ködök bár hegyet födnek, a tömegnek nincs kenyere. Kenyértésztaként dobódik, hánykolódik, dagasztódik a tömeg. Tömény őssejt, püffeteg tapogatóit kibontja, nyúlik, válik amőbaként, más dudorait bevonja. Világ, bekap a tömeg! Felleget fú orralika, odvas foga bérkaszárnyák görbe sora. Kapkod, nyúl, ahova ér, csűrért, gyárért, boglyáért, hétórai munkáért, a Göncölért, Fiastyúkért, bővízű, alföldi kútért - Nyirkos, görbedő atyáim, édes, sovány leánykáim a tömeg.

25 / 68

Körötte füstölgő csövek. Folyót piszkál a szalmaszál, ni, kapja, viszi már az ár! és sodorja a padokat, a kiszniket, a kocsikat, a csákókat, a lovakat, a fölmutatott kardokat - Óh! Minden más hiábavaló, az alku, az átok, a csönd, a szó! Ő az épület s az építő, lenn alapkő és fönn tető, a dolgozó, a tervező - Éljen a munkásság, parasztság, nem fogja polgári ravaszság, fölrugja milliónyi láb, hú! tömegek, tovább! tovább! 1930. szeptember 1.

Szabadverseny Szabó László Tibor Szatíra a mai valóságról

Szabó László Tibor:

Szabad verseny

A Piréz Köztársaság minden állampolgára egyetértett azzal, hogy a fel nem osztható és így csak egészében működőképes, jelentős értéket hordozó javakat egy szabad verseny megrendezésével és ennek eredményeként osszák szét a győztesek között. Mindenkiben élt még a vetélkedés nemes ösztöne, a sport iránti rajongás. A rendezők hajlottak ugyan a kompromisszumokra, mégis erősen ragaszkodtak az úgynevezett kategorizálási szabályokhoz. Ezeket úgy értelmezték, hogy a versenyen az autósok, a kerékpárosok, a gyalogosok és a többiek is külön-külön csoportban induljanak a díjakért. A versenyzők ezt az elképzelést azonban nevetségesnek, sőt egyenesen gyerekesnek tartották, a hosszú távú olimpikonok pedig az egyenlőség arcul köpésének minősítették. Több Trabant gépkocsi tulajdonosa már a verseny ötletének hallatán azonnal turbó motort szereltetett az autójába és sikerét lekicsinylő mosollyal nyugtázta, amikor egy kivénhedt Mercedes mellett húzott el. Közeledett a nagy nap. Különféle bizottságok alakultak, amelyek lényegében mind ugyanazt a célt szolgálták, vagyis a verseny szabályainak pontos kimunkálását, ezek ellenőrzését és a díjak odaítélésének ünnepélyessé tételét. A versenypálya kialakítása egyébként nem okozott különösebb gondot, az egyik legfontosabb célkitűzés ugyanis éppen az volt, hogy minél többen láthassák a versenyt, együtt izguljanak az indulókkal, ők is részesei lehessenek a sikernek. Érezzék azt, hogy a megszerzett javaknak így ők is részesei lesznek, hiszen biztatásuk nélkül egyetlen versenyző sem juthat el a győzelemig. A háromszázharminchét kilométer hosszan elnyúló versenyút jelentős része ezért falvakon és városokon keresztül vezetett, és az útszakaszok melletti átjárhatatlan kordonok felállításáról hamarosan szorgos kezek gondoskodtak. A nézők egy jelentős részét persze azok alkották, kik lusták voltak a felkészülésre, közömbösséget mutattak az igazi értékek iránt, hagytak volna mindent úgy, ahogy van. Akikben legalább egy fikarcnyi vállalkozói kedv leledzett, azok mind feliratkoztak a versenyre. Sokan elődeik érdemeire hivatkoztak, erejüket fitogtatták. A türelmetlenség hamarosan olyan fokot ért el, hogy a verseny lebonyolításának időpontját három egész nappal kellett előbbre hozni. A kidolgozott szabályok és más rendelkezések egyértelművé tették, hogy ezek megszegése a versenyző azonnali kizárását jelenti a vetélkedésből, legyen a vétkes gyalogos, vagy autós, kerékpáros vagy kamionos, illetve bármilyen más járművön közlekedő személy. Az egyik legszigorúbban büntetett szabálysértésnek például a kanyarok levágása minősült. Ezzel kívánták biztosítani, hogy az autósok vagy a kamionosok ne kerüljenek hátrányba, amint a versenyzők egy-egy falut vagy várost elhagynak. A zöldellő mezők ugyanis a

26 / 68

gyalogosokat rögtön arra csábítják, hogy a rónákon átvágva tisztességtelen előnyökhöz jussanak. A verseny tisztaságát minden eszközzel biztosítani kellett ”egy kanyar átvágása a szabályok értelmében a versenyző azonnali kizárását jelentette. / Ennek ellenére ” mint az eredményhirdetés után kiderült – több gyalogost is diszkvalifikálni kellett. / A rendezők a verseny előtt sokáig vitatkoztak azon, hogy miként szabályozzák a kerékpárosok haladását. A kiépített kerékpár utak használata ugyanis jogosulatlan előnyökhöz juttatta volna őket, ugyanakkor fennállt az a veszély is, hogy az úttesten közlekedve a gyalogosok tömege hátráltatja majd előrejutásukat. A dilemmát végül úgy oldották fel, hogy a gyalogosokat ” amennyiben egy kerékpáros haladt el mellettük – helyben járásra kötelezték. Végre elérkezett a várva várt vetélkedő napja. A startnál a legigazságosabb módon, vagyis sorsolással döntötték el, hogy ki melyik kockakőről indulhat. A versenyzők könnyedén megtalálták helyüket, ugyanis a kockakövekre a különböző bankok és nagyáruházak reklámjait festették fel, a start helyét pedig a jelentkezés után azonnal visszaigazolták. Az autóknak természetesen egy egész alakos figura jutott, a gyalogosoknak viszont csak egy pisze orr, vagy egy szám a reklámfelületből. Ez a megoldás még a startzászló lecsapása előtt heves konfliktust robbantott ki. A gyalogosok az esélyegyenlőség súlyos megsértésének vélték az útfelület ilyetén felosztását. A kialakult helyzeten azonban már nem lehetett változtatni, mivel a reklámfelületek eltüntetése a bankok és a nagyáruházak szponzorálásának visszavonását jelentette volna, e támogatás nélkül pedig az egész verseny ellehetetlenül. Az indulás előtti utolsó akadályt végül úgy sikerült elhárítani, hogy a startnál minden gyalogos egy kockakővel előbbre léphetett. Ez jelentős esélyt adott nekik a győzelemre, és a versenyzők közötti békét is helyreállította. Természetesen senki sem gondolt komolyan a visszalépésre, hiszen mindenki szilárdan hitt abban, hogy a győztesek között lesz.

A verseny első szakaszában úgy nézett ki, hogy kiegyenlített küzdelem folyik mind a gyalogosok és az autósok, mind pedig a kamionosok és a kerékpárosok között. Csak egy apró incidens zavarta meg a küzdelmet, ugyanis az egyik kerékpáros majdnem leszorított két kamiont az útról. Három büntető pontot kapott és mehetett tovább. A rendezők közül azonban egyesek attól féltek, hogy a gyalogosok így vérszemet kapnak és tekintve hatalmas tömegüket, ez beláthatatlan technikai problémákhoz vezet majd. A kerékpáros kizárásával példát lehetett volna statuálni ”mondta az egyik ellenőr. A második szakaszon ” mindenki meglepetésére ” az autósok és a motorkerékpárosok vették át a vezetést, a gyalogosok pedig hosszú sorokban szakadoztak le az élvonaltól. A kerékpárosok alapvetően jól tartották magukat, de ez csak szabálytalannak ugyan nem minősíthető, de erkölcsileg teljes mértékben elítélhető trükkjeiknek volt köszönhető. A cél előtt, az utolsó falu elhagyása után még mindig egy tizenhat éves Trabant haladt az élen, de már minden oldalról füstölt és csak idő kérdése volt, hogy mikor kell a versenyt feladnia. És ekkor, az enyhe emelkedőn a gázpedálra tapostak a Ferrarik, a Mercedesek, a Rolls-Royce kocsik pilótái, mindegyikük oldalán tisztán látható és jól olvasható volt cégük logója, neve és reklámszövege. Ők győztek. Az első három helyezett sorrendjét még célfotóval sem sikerült megállapítani, így a fel nem osztható, kimagasló értéket hordozó javakat a legigazságosabb módon, sorsolással osztották ki közöttük.

Fenyő úr az ablakunk előtt Homo Hungaricus Lírai próza

Homo Hungaricus: Fenyő úr az ablakunk előtt

Itt kötöttem ki Budán a rehabilitáción, az ősfák között. Ötödik emeleti szobánk egy teraszra nyílik, amelyik végigfut az épület teljes hosszán. Ha süt a nap, legalább van hol napozni. Fenyő úrnak, ki az ablakunk előtt áll, először az arcára figyeltem fel. Ötvenes, bajszos fickó. Jobban megnézve rájöttem, hogy megvan mindkét keze-lába. Először azt hittem, hogy bal könyökhajlatában házi kedvencet tart, kutyát vagy macskát. Alaposabban szemlélve aztán kiderült, hogy egyiket sem, hanem egy csokor virágot tart, egy zöld fenyőág a díszítése. De a virágok pár nap alatt elhervadtak, csak a fenyőág élte túl a kánikulát. Az utóbbi napokban kiderült, miért nem lép közelebb: eléje ült kedvenc kutyája. A kutya orráról két szőrpamacs lóg le, mint a gazdájának. Az állat mosolytalan. Mintha úgy döntött volna, hogy a gazdit megóvja minden meggondolatlan lépéstől.

27 / 68

Persze, változatlanul úgy tűnik, hogy Fenyő úr szívesen ellátogatna hozzánk, de a kutya őrzi őt. Csak hát a fa, melynek része, úgysem engedi. Talán majd egyszer álmomban. De most nem szoktam álmodni.

2009. ősz

OMLÁSVESZÉLY Ágai Ágnes Optimista kicsengésű lírai költemény napjaink sötét valóságáról.

Ágai Ágnes

OMLÁSVESZÉLY

Premodern világunk szétesőben, darabjait érdekek enyve tapasztja. Égtájak torlódnak, keverednek, ki merre lát, megindul a nép nem is hazát, csak lakhelyet keresve. Korog a Föld gyomra, üres, nyersanyagát a tőke kiszívta, nincs, ami olajozza az árút. Őshiedelmek újúlnak, keverednek, fák mögött lapul a gyilkos merény. Pokolgép szaggatja a testeket szét, robban és lobban a tűz. Elzárva a mélybe vegyifegyverek várják, sorsukról mely hatalom dönt, Nyomor nyöszög a városok szélein szerte, nincstelen fekszik az utca kövén, csontsovány ujjak remegve kérik a pénzt, éhező szemek merednek sóváran étkekkel megrakott tálak elé. Tobzódik a luxus, ha el nem sodorja a válság, drogoktól kábul az ifjú,

28 / 68

utcára dobja magát a leány. Kocsmákban borostás részeg férfiak böfögnek, munka sehol. Lázad a népség, azaz lázadni sem tud, csak szitkozódni csupán! Dőlnek, ropognak a vázak, roppan a pillér, nincsen alap, szűkül a Föld, túl sok néki az ember, szabadulna tőle, ha tudna. Mégis, vannak, akik hallni vélik a tettre buzdító harsonaszót, és látják, a ködböl valami kigomolylik, az élet megújul, nem hagyja magát!

Január Nagy Lajos Ma is időszerű!

Nagy Lajos: Január Január a tél közepe, rendesen a leghidegebb hónap. Sokévi átlagos hőmérséklete Budapesten -2 fok. Az eddig észlelet leghidegebb január 1893-ban volt, amikor a havi átlag a -10 fokot megközelítette. Viszont 1916-ban +4 fok volt a hónap középhőmérséklete, ami normálisan márciusnak felel meg. A hőmérő legalacsonyabb állását, a -19 fokot, 1893-ban, 22-én érte el, a legmagasabbra: +15 fokra 1920-ban, 13-án szökött. 1893. január 22-én Kajászószenteulálián egy favágó megfagyott. Január. A favágóval úgy történt a dolog, hogy hát kiment fát vágni, s másnap élettelenül találták az erdőben. Pedig hőmérő nem volt nála, és így sejtelme sem lehetett arról, hogy olyan nagy a hideg. A kajászószenteuláliaiak nagyokat sóhajtottak, „szegény ember, szegény ember!” - s aznap este különösen kedvesnek találták a fűtött kemencéket. A tekintetes úréknál vaskályha izzott vörösen, a tekintetes asszony őnagysága a díványról nézegette az izzó vastörzset, s néha-néha ellágyult: Milyen áldott jó kályha ez! De azért nem ölelte meg a kályhát. A rekordhideget mégsem január, hanem az elmúlt 1929-es év februárja tartotta. Budapesten 1929. február 11-én -23 fok alá süllyedt a hőmérséklet, de a külvárosokban a -30 fokot is megközelítette. Mintha bizony a hideg is társadalmi alkotás lenne. Pedig ennek az 1929-es évnek már a januárja is igen hideg volt. Mindjárt január 2-án feltűnt, hogy az előző napi +2 fokról -5 fokra zuhant a higanyoszlop. A külvárosokban feltűnően meglepte a lakosokat, azt mondták: „Ejha!” Hogy nincs kenyér, rongyos a ruha, plafonig ér a piszok, alacsony a munkabér, hogy nincs munka – az már fel sem tűnt nekik. A belső városban Buxbaumék késő éjjel érkeztek haza autón, Andrássy út száznegyven alá. (Ez nem fok, hanem házszám!) Bőszülten vastag bundákba voltak pakolva. Először Buxbaumné szállt ki az autóból, és sietett a kapuhoz, hogy megnyomja a csengőt; Buxbaum pénz után kotorászott, hogy kifizesse a sofőrt. Kis Keczege Pál kabáttalanul reszketett a kapumélyedésben. Buxbaumné, amikor megpillantotta a fehér arcot s a csillogó két szemet, gyengén felsikoltott: - Siess már, Dóri – kiáltotta Buxbaum felé. És Dóri sietett, a kapun belül megbeszélték a dolgot: Láttad ezt az embert? Úgy megijedtem tőle, hogy elállt a szívverésem, amint egyszerre megmozdult ott a sötétben. Biztosan lesben van. Lopni akar vagy betörni. Vagy talán gyilkolni. Hogy miért is engedi az ilyesmit a rendőrség! Január 10-én -8 fok volt. Külvárosok számára népies kiadás: -11 fok. „Itt látható a január, a február, a március és az összes ragadozó vadállatok!” - ordította rekedt hangján nyáron a vurstliban a kikiáltó. Egy legényke most, január 10-én, a Csákány utcában, szellős kiskabátban, zsebre dugott kézzel, sápadtan és soványon, idézte a kikiáltót, s az ődöngő kis csoport fogvacogva kacagott. Pista,Szepi és Móric görcsös köhögéssel folytatták a nevetést. Odabenn az

29 / 68

udvarban Teliha megveregette Teliháné képét, hadd melegedjen fel. Január 11, 12, 13...20. A hideg növekedett. A hó az utcákon megfagyott. Befagyott a Duna, a Tisza, a kút, a vízvezeték, jéggé vált a víz a lavórban, szétvetette a vizesüveget. A kacagás az ajkakra fagyott. Hó és jég borította a háztetőket, az udvart, a kerteket, a tájat, a vidéket. Egy autó vánszorgott az országúton, benne ült a nagyságos úr, háta mögött farkas, feje fölött holló, s alant röpült a nap, mint a fáradt madár. Benn a városban meleg kávéházakban nyöszörögtek a polgárok, mi lesz, ha ezen a nyáron is így tart, s a gabonaárak ősszel sem fognak emelkedni, s már szabadkereskedni sem igen lesz érdemes. Szörnyű, a verebeknek nem volt mit enniük! Egy asszonyság a rendőrhöz futott, s bepanaszolta azt a szívtelen gonosztevőt, aki mindig előmászik valahonnan, amikor ő zsemlemorzsát hint a szegény kis verebeknek, s a gazember mindig elszedi előlük a nagyobbacska darabokat. Egész kis csődület keletkezett a rendőr körül, valaki megjegyezte: Biztosan a butikba viszi, s pálinkát vesz rajta! Január, február, a hideg már az égig ért. Apánk újságpapírba pakolta a lábát, anyánk régi rongyokkal teleaggatta magát, ott ült a fűtetlen kályha mellett. (A régi emlékek, gyerekkori meleg kemencéről, szintén befagytak!) Kis Keczege Pál az Örömvölgy utcában ott maradt egy kapualjban. (Biztosan lopni akart.) Baják Péter a Lehel téren egy padon. (A betörés tehát neki sem sikerült.) Az öreg Kozlovszky házaspár a Naphegy oldalában, benn a kis düledező házban, az ágyban, egymás mellett. Ja, nem tudták már egymást felmelegíteni. Mindnyájan bekerültek az újságokba. A szíveket borító szőrzeten immár állandó zúzmara reszketett. Aki tudta, bizony védte magát. Buxbaum például, amikor benyitott a lakásba, kétségbeesve kezdett ordítani: Nyissátok ki az ablakokat, mert olyan hőség van itt, hogy megüti az embert a guta. Hogy lehet ennyire befűteni? Mari-i-i! És Mari rohant, sorra kinyitogatta mind a hat szobának mind a tizenkét ablakát. Buxbaumék kislánya betette az olvasókönyvet, s a kályha mellé húzódott, abbamaradt a gyönyörű olvasmány: A megfagyott gyermek. Sűrű, sárgás köd gomolygott a tárgyak és emberek körül, mint a megbántott föld bosszúja. Aki nem állta, forrólázat kapott (mint a megfagyott gyermek édesanyja), s elhullt. Kis Keczege Pál a nyitott ablakon keresztül (már megint nyitva volt!) visszanyúlt Buxbaum úrért, és elvitte őt. „Nyugodjék békében.” Január átlagos csapadékmennyisége 38 mm. Az erősen havas januárok rendesen igen hidegek is. A napsütéses órák száma már valamivel több, mint decemberben. A légnyomásebben a hónapban éri el a legmagasabb mértéket. Eddig maximuma 79,3mm. Fejünkön és mellünkön az óriási légoszlop súlya, tetézve a kenyér árával, a házbérrel, a holnap kilátástalanságával s a tudattal, hogy ez így megy már húszezer év óta. Ó, feltekintek a rám kirótt légoszlop legtetejére, az egyik párkányon ül Schwarcz úr, a másikon Bunkófejeő úr, szivaroznak, s az űrbe lógatják a lábukat. És én nem tudok mozdulni, hogy kimásszak a légoszlop alól, s az eldőljön. Január 14. Az értékpapír-forgalmiadó 1929. december haváról fizetendő. Jaj, nehogy elfelejtsük! Január 15. A fényűzési adó befizetése 1929. december haváról. A jó gazdának: a) A határban, ha a vetéseket jégkérges hó borítja, rá kell hajtani a jószágot, hogy összetörje a kérget, s így a növényzet levegőhöz jusson. Ha az idő engedi, akkor a réteken, lucernásokon egyengessük a vakondtúrásokat, hozzuk rendbe a vízelvezető árkokat. b) A gyümölcsösben tisztogassuk a fákat a mohától, hernyófészektől, száraz ágaktól. A nyulak rágásai ellen kössük be fáinkat szalmával. Teregessük el a trágyát a veteményeskertben, s ha lehet, rigolírozzunk. Rossz időben osztályozzuk a vetőmagvakat, akinek nincs, az malmozzon az ujjaival. c) A méhesben arra ügyeljünk, hogy a méhek téli nyugalmát ne zavarja meg semmi. Havazások után tisztogassuk el a havat a röpnyílásokból. Az öreg lépeket olvasszuk ki, öntsünk műlépet. A körültekintő ember: Igyekezzék lenyúzni a bőrét mindenkinek, akinek csak lehet. Időjóslat: Fázunk. Reszket minden porcikánk, vacog a fogunk. Reggel fáradtan kelünk, mert nincs miért fölkelnünk. Este fáradtak vagyunk, mert megbánjuk, amit napközben csináltunk. Sokáig nem tudunk elaludni, mert hánytorgat bennünket a bűntudat. Január, február, március, április, május, még mindig fázunk, fáradtak vagyunk, depressziós a kedvünk, meg-megbánjuk, hogy születtünk. A halál gondolata kísért bennünket. Melegünk van, izzadunk, és lihegve szédülünk. Fáj látnunk a zöldellő réteket, a lombos fákat, a kék eget. De nem aszerint fázik az ember, hogy húsz fok-e a hideg, s nem aszerint szédül lihegve, hogy 40 fok-e a meleg. Diszpozíció dolga ez, függ a kedélytől. Mondhatnám: attól függ, akarunk-e fázni, akarunk-e szédülve lihegni. És egyszer, 1930-ban, 31-ben, 42-ben vagy 56-ban, egyszer majd kinyitjuk ablakainkat, kitárjuk ajtajainkat, kiállunk a szabadba, kiskabátban, födetlen fővel, felgyűrt ingujjal, ércesen kiállunk, s nem fázunk többé! Nem is nézzük a fokokat, akár 40 fok melegben is állunk hőgépek mellett, ülünk a tüzek közvetlen közelében és kacagunk. Új élet ömlik el bennünk. Belekapcsolódunk az idő folyásába, elfeledjük mind a húszezer esztendőt, előre nézünk. Hatalmunk alá hajtjuk a januárt, a februárt, a márciust és...az összes ragadozó vadállatokat. Megváltoztatjuk még az időjárást is.

1930

Kortársam története Otthoni hétköznapok Szász Benjámin - folytatás

30 / 68

Szász Benjámin:

Kortársam története

Otthoni hétköznapok (Vásárolni megyünk)

Első húgom születése után néhány hónappal nagynénénk visszautazott Győrbe, és Anyánk egyedül maradt velünk. Ha bármire volt szüksége, neki magának kellett a boltba mennie, minket pedig nem hagyhatott otthon egyedül. Apu hétköznap Budapesten dolgozott, vasárnap viszont, amikor otthon volt, az üzletek zárva voltak. A szombat teljes munkanap volt. Így Anyánk nem tehetett mást, mint hogy velünk együtt indult vásárolni. Mártika a hatalmas babakocsiban feküdt vagy ült, Kari baba vagy a kocsiban ült, vagy a végét fogva totyogott utána. Én már rendesen jártam. A legfontosabb boltok tőlünk 10-15 percnyire estek, de az út nekünk legalább félórába telt. Érthető, hogy, ha valamelyik utcasarkon ismerőssel találkoztunk, Anyám és az ismerős megálltak kicsit beszélgetni. Az üzletig még két-három utcasarok maradt, négy-öt percet minden háziasszony megengedhetett magának könnyed csevegésre vagy, ha kicsit rosszindulatúak vagyunk, pletykázásra. Itt meg kell jegyezni, hogy az ismerős szinte mindig nő volt, más nem is lehetett. A férfiak, ha munkások voltak, mind dolgoztak a gyárban, ha parasztok, a mezőn. A nehéz munkából kiöregedett férfiak is rendszeresen tevékenykedtek otthon a ház körül vagy a kertben. Bevásárolni csak a nők jártak. Így hétköznap az utca a nők birodalma lett, és ezek a beszélgetések voltak szinte egyedüli kikapcsolódásaik. Házimunkájuk még vasárnap délután sem hagyta szabadon őket. Ebédet főzni aznap is kellett, vacsorát adni a családnak szintén. A munkásfeleségek cukrászdába vagy kávéházba nem jártak, a parasztasszonyok még kevésbé. Érthető, hogy társaság utáni vágyukat csak így, lopva elégíthették ki, és elég jól ismerték egymást. A másik háziasszonyt a mi megjelenésünk mindig hosszabb megállásra késztette. Akkor még nem értettem ennek pontos okát, de azért sejtettem, hogy ritka látványt nyújtottunk. Mi sohasem találkoztunk az utcán három gyerek által kísért asszonnyal. Az ismerős először figyelmesen megnézte a néhány hónapos kisbabát. Anyám kedvéért nem mulasztotta el dicsérni, hogy milyen szép és aranyos, és tényleg az is volt. Utána Kari babáról is mondott néhány hízelgő szót, végül én következtem. Ekkor még csak annyit szólt mindegyikük, hogy „tiszta anyja”. Ez szinte minden alkalommal megismétlődött, már előre tudtam. Ez is igaz volt különben, hogy mennyire, azt csak később tudtam meg első tanítónénimtől. Háromgyerekes család az én évjáratomban már ritkán akadt. A kétgyermekes modell volt a jellemző. Egyke is ritkán fordult elő, és ha nem született második gyerek, azt rendszerint valamilyen egészségügyi probléma okozta. Miután az ismerős kielégítette kíváncsiságát, és mindent megtudott rólunk, még pletykáztak pár percig a szomszédokról, és megbeszélték vásárlási terveiket. Majd arra hivatkozva, hogy sok a dolguk, folytatták útjukat. Ugyanez ismétlődött a következő két utcasarkon.

*****

Otthoni hétköznapok Házunk és kertünk

Házunk és kertünk, különösen az első években, kopárabb volt az átlagos isaszegi kertnél. A házat Apám átmeneti lakásnak szánta, és az utcához közelebb akart egy kétszobás, fürdőszobás, sátortetős házat építeni. A tervek és a hivatalos engedélyek készen álltak, és 1939-es jövedelme és az árak alapján Apám azt hitte, lesz elég pénze felépíteni. Azt a házat, amelyben laktunk, asztalosműhelynek és méhesnek szánta. Ettől azért valamivel kényelmesebben is berendezkedhetett volna. Akkor még nem került volna sokba a telket rendesen bekeríteni, a konyha elé pedig fedett, üveges ablakokkal zárt előszobát kialakítani. Így a konyha ajtaja egyenest a szabadba nyílt, és ha kiléptünk a házból, rossz időben az eső rögtön a nyakunkba zúdult. Apám számára a kert elsősorban méhei elhelyezésére kellett. Ültetett ugyan néhány barackfát, de több évbe telt, amíg azok árnyat is adtak. A ház keleti oldalán két, a nyugatin egy akác állt. Ezeket az előző tulajdonos ültette, és szerencsére az építkezés alatt nem vágták ki őket. Forró nyári napokon, amikor a szoba is túl meleg volt, az árnyékukban meghúzódhattunk, bár az akácfák, sajnos,

31 / 68

gyenge árnyékot vetnek. Egy jól megmetszett szőlőlugas is nyújthat sűrűbbet. Ügyes ember lévén Apám tetőlécekből pár nap alatt összeerősíthette volna a lugas támrendszerét, kertünk talajában a szőlő szépen fejlődhetett volna. Megfelelt volna akár a viszonylag ellenálló otelló is, ráadásul később, amikor családunk még tovább szaporodott, és a háború miatt egyre szegényebb lett, ingyen juthattunk volna értékes gyümölcshöz. De ő minden erejét a méheknek szentelte, így ez nem valósult meg. Kellemes árnyék nélkül nehezen viseltük el a forró nyarakat. Anyám a ház elé néhány bokor virágot ültetett, de ezek nem sokat változtattak az összképen. Szüleim a veteményeskertben szinte minden évben krumplit és borsót termesztettek, és mivel nem volt rendes vetésforgó, ezek egyre gyatrább termést hoztak. A szomszédok jogosan bíráltak ezért minket. Szüleim mentségére szolgáljon, hogy akkor még nem volt szabad szombat, így a napi 8 órai munka és legalább három órás utazás után Apámnak szüksége volt a vasárnapi pihenésre, kikapcsolódásra. Anyámnak viszont mellettünk semmi szabad ideje sem maradt, sem ünnepen, sem hétköznap. Takarítani porszívó nélkül, mosni mosógép, vízvezeték és bojler nélkül, ezek a kötelességek rabszolgává tették a munkásfeleségeket. Életüket csak a házastárs és a gyermekei iránti szeretet tette elviselhetővé. Persze, ha a férjet lehetett szeretni. Szerencsére a munkások többsége próbált felesége kedvében járni és, ha mérsékelten is, de segíteni. Alkoholistának csak a munkásellenes hivatalnokok, az ún. „úri réteg” állította be rosszindulatból őket: ezzel indokolták maguk előtt népellenes, antidemokratikus magatartásukat és nézeteiket, valamint azt, hogy a kapitalista kizsákmányolást lelkiismeretlenül kiszolgálták. A magyar munkásfeleségek legtöbbjét már kislánykortól kezdve a konyhai teendők szeretetére nevelték, csak ez könnyített sorsukon. Apám kedvvel gyakorolta mindhárom szakmáját, de az a negyedik, amelyről még igazi bizonyítványt sem adtak, a méhészet, valóságos szenvedélye volt. Furcsának tűnik, de tényleg szerette azokat a méheket, amelyek pedig sokszor szurkálják össze gazdájukat. Méhészkedése jelentősen megemelte életszínvonalunkat, ráadásul nap mint nap világszínvonalú akácméz került asztalunkra, még a háború legnehezebb éveiben is. Ugyanakkor, mint már említettem, másra nem maradt lelki energiája, bár nem lett volna sokra szükség, hogy szebb kertünk legyen. Amellett a méhek közelsége hátránnyal is járt. Másoknál gyakrabban szúrtak össze minket is. A minimális távolság a ház és a kaptárak között ugyan megvolt, néhány további méter azonban nem ártott volna. A méhek csak a kaptár közelében támadnak, megfelelő távolságban szelídek. Hogy nagyobb biztonságban legyünk tőlük, messzebb kellett volna tartani őket. Úgy azonban közelebb kerültek volna a szomszédokhoz, ezt pedig a jó szomszédi viszony érdekében nem kockáztathattuk meg. Vagyis maradt minden a régiben. Kertünk külső képéhez tartozott végül a kert elejében, közel az utcához egy-két csicsókabokor. Ezt a növényt ma sem ismeri az ország jelentős része, pedig nagy jövője lehet a cukorbaj és a csontritkulás elleni harcban, és mint élelmiszer sem elhanyagolható. Sajnos, mi nem tudtuk elkészíteni, csak nyersen eszegettük, mint a sárgarépát. Ha megéheztem, és nem volt mit enni, kiástam néhány gumót, megmostam, és nyersen megettem. Enyhén édes íze olcsó csemegévé tette, és kemény, ropogós szilárd anyaga átmenetileg elűzte az éhséget. Akkor semmilyen receptünk nem volt arra, hogyan lehetne finom ételt készíteni belőle. Mivel bőven terem, és kertünkben szépen díszlett, 1944 nehéz őszén-telén fontos élelmiszerünk lehetett volna, hiszen még tárolni sem kell, tavaszig eláll a talajban. Késő ugyan sajnálni, hogy nem tudtunk élni vele, de ma is enyhíthetné az éhezést Magyarország sok településén, ha ismernék elkészítési módjait. Gyógyhatása miatt ismét ültetek kertünkbe, és amíg nem sikerül változatosabban tálalni, ún. tócsnit készítek belőle, vagy továbbra is nyersen fogyasztom. Ha van időnk és türelmünk, mint a krumplit vékony szeletekre vágva olajban is megsüthetjük. Finom, és egészségünk kedvéért megéri a türelmes munkát.

A HÉT VERSE - Petőfi Sándor: 1848 Petőfi Sándor - a Kommunista kiáltvány megjelenésének éve is

Petőfi Sándor: 1848 Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, Te a népek hajnalcsillaga!... Megviradt, fölébredett a föld, fut A hajnaltól a nagy éjszaka. Piros arccal Jött e hajnal, Piros arca vad sugára Komor fényt vet a világra; E pirúlás: vér, harag és szégyen A fölébredt nemzetek szemében. Szégyeneljük szolgaságunk éjét, Zsarnokok, rátok száll haragunk,

32 / 68

S a reggeli imádság fejében Istenünknek vérrel áldozunk. Álmainkban Alattomban Megcsapolták szíveinket, Hogy kioltsák életünket, De maradt még a népeknek vére Annyi, ami fölkiált az égre. Áll a tenger nagy elbámultában, Áll a tenger és a föld mozog, Emelkednek a száraz hullámok, Emelkednek rémes torlaszok. Reng a gálya... Vitorlája Iszaposan összetépve A kormányos szíve képe, Aki eszét vesztve áll magában Beburkolva rongyos bíborában. Csatatér a nagyvilág. Ahány kéz, Annyi fegyver, annyi katona. Mik ezek itt lábaim alatt?... hah, Eltépett lánc s eltört korona. Tűzbe véle!... No de mégse, Régiségek közé zárjuk, De nevöket írjuk rájuk, Különben majd a későn-születtek Nem tudnák, hogy ezek mik lehettek. Nagy idők. Beteljesült az Írás Jósolatja: egy nyáj, egy akol. Egy vallás van a földön: szabadság! Aki mást vall, rettentőn lakol. Régi szentek Mind elestek, Földúlt szobraik kövébül Uj dicső szentegyház épül, A kék eget vesszük boltozatnak, S oltárlámpa lészen benne a nap!

A HÉT VERSE - Balázs Béla: Tábortűz mellett, vörös őrségen Balázs Béla - az elfelejtésre ítéltetett Magyar Tanácsköztársaság emlékére

Balázs Béla: Tábortűz mellett, vörös őrségen

Tábortűz mellett, régen, nem régen, Szatmármegyében, Sárosmegyében, Sokszor feküdtem vörös őrségen Páston elnyulva. Fejem a nyergen, fejem a puskán, Hanem a szemem a csillagos égen.

33 / 68

Fegyvert pucoltunk, sebet kötöztünk, Üszkös haragon szikkadt a könnyünk, Sok jó elvtársunk nem ült már köztünk Vörös őrségen. Mégis dúdolva, mese és nóta, Nyájas anekdóta járta közöttünk.

Éltét elszánta. Holnap meghalhat. Uszítni őt már nem kell szavallat. Életről szépet örül ha hallhat Tábortűz mellett. 'Hát miért vérzünk, ha nem a szépért? Mesélj, Balázs Béla. Hűvös a harmat.'

Hej, regő rejtem, el ne felejtsem, Vérben és szennyben, sírva is sejtsem. Emberről álmunk el sose ejtsem Vörös őrségen. Igéret kincsét, emberszív báját, Élet édességét szívemben rejtsem.

Miért harcolnánk, ha ez nem volna? Bár elrabolva, bár elhantolva? Hogyha mesém nem igazat szólna Tábortűz mellett? Lehetne - szépség, bárhol is sejlik: Énekembe vágyam mágnese vonja.

Regős, mit adsz te holnap csatára? Tápláló hitet kenyereszsákba, Robbanó álmot a patrontárba Vörös őrségen. Hogy szerethessed, amért csatázol. Nem igyen indulunk, pajtás, halálba.

Tábortűz mellett most is mint régen, Dalolgatok még vörös őrségen. Mi szépet látok, mesélem szépen. Kobzosnak dolga.

34 / 68

Fejem a nyergen, kezem a puskán, Hanem a szemem a csillagos égen.

A HÉT VERSE - Petőfi Sándor: A gyűldei ifjakhoz Petőfi Sándor XVI. Benedek pápa közép-amerikai látogatásának apropóján

Petőfi Sándor: A gyűldei ifjakhoz

A honnak egy igaz zászlója van, Ezt mi álljuk körűl, S ti elhagyátok a hon zászlaját? Elhagyhatátok, oh, ifjak, hitetlenűl? (Szégen, gyalázat! hát az oroszlán Rókák fészkébe tér?...) Silány rongyot hogy cserélhettetek A haza szentséges, dicső zászlójaért! Higyétek el, hogy rókafészek az, Hová beléptetek, Ha rá más bizonyság nem volna is, Elég az, hogy papok tanyáznak köztetek. Pap és ravaszság, pap és árulás, Pap és minden rosz... egy! Ott a gonoszság, ott van a pokol, A kárhozat, hová ily férfi-szoknya megy. Okos volt, aki öltözetjöket Barnának rendelé, Fehér ruhát azért nem hordanak, Mert azt sötét lelkök befeketítené. Mint öltözetjök, lelkök oly setét, Ők éjszakának gyermeki; Azért látjátok őket mindenütt A szabadság, e napfény ellen küzdeni. Hol a szabadság, ott van a haza, S ti elválhattatok E két szentségtől, és olyan korán! Mert hisz fiatalok vagytok, fiatalok. Nem jó idők!... a féreg eddig a Vén fákat rágta csak; Ti ifjak vagytok, ifjú csemeték És a férgek máris belétek hulltanak. A férges fát mi várja? rothadás! Ti hát rothadjatok... Minket levágnak s tűzre tesznek tán, De lelkünk lesz a láng, mely égbe szállni fog. Pest, 1845. október 16. - november 25. között

35 / 68

A HÉT VERSE - Fodor József: Piros fejfák Fodor józsef - az Élet menete tiszteletére

Fodor József: Piros fejfák

Nyírfa leng sírjuk fölött, Lágy szélütem. Aludjatok Csendesen. Aludjatok A nagy élet ellobog.

Hol a Don robog, Onnan jöttek ők, Hol a Volga ragyog A halálba menők. Adj nekik, magyar rög, Lágy pihenőt.

Hisz kart érted emeltek E seregek, Érted aludt ki szívük, A hős, meleg. Édes, furcsa daluk ajkukon Többé nem remeg.

Onnan jöttek messziről S amerre a had haladt, Futott előlük az éj S elhulltak a harc alatt. Elhulltak: s hosszú a halál, És az élet egy pillanat.

Szergej, Iván, Nyikoláj, Ott pihennek csendesen,

36 / 68

A földért meghaltak ők, Amely nekik idegen. Légy hozzájuk jó anya, föld, És jó apjuk, istenem!

Méla, furcsa daluk nem remeg Többé ajkukon. És nem mennek, ha megy a sereg, Hazafelé az úton, Hiába várja honi meleg, A Dnyeszter, a Volga, Don.

Hiába várja honi meleg, Mert elnyelte a halál De áldott emlékű a sereg, Mely a szabadságért kiáll. Kik meghaltak a rögökért, Onts értük könnyet, mint ők a vért!

Itt alusznak, íme, sorba lent, A hű parancsteljesítők: Mint a néma, hű jóakarat, Úgy jöttek menteni ők. Sírjukat őrizze kegyelet, Emléküket az idő.

37 / 68

Olvasnivaló Benyomások Fenyő Miksa: Az elsodort ország c. naplójáról Jóny Iván Recenzió: Fenyő Miksa, a Nyugat c. lap alapító társszerkesztője, később a GyOSz vezérigazgatója, felsőházi képviselő a felszabadulás kezdeti évében szerzett élményeiről számol be. Mint maga is kijelenti: nem történelemkönyvet szándékozott írni.

Benyomások egy naplóról 1944. június 22.-től 1945. január közepéig

Fenyő Miksa: Az elsodort ország

Fenyő Miksa ( 1877 – 1972.) A Nyugat c. lap alapító társszerkesztője, a Galilei-kör alapításában is részt vesz. Ennek révén is kerül kapcsolatba, sokakkal barátságba az irodalom és zene kiválóságaival.(Ady, Babits, Kaffka Margit, Ignotus, Tóth Árpád, Kosztolányi, Móricz, Bartók és Kodály) Sokat utazik Európa-szerte, Freud és Thomas Mann is baráti, ismeretségi köréhez tartozik, de a gazdasági – politikai élet fontos szereplőivel is jó kapcsolata alakul. 1917-ben a GyOSz vezérigazgatójává nevezik ki, e tisztségében 1938-ig marad. 1918-ban 24 órára a Hadik kormány kereskedelmi minisztere. - 1927-ben a volt magyar igazságügy- miniszterrel, Nagy Emillel együtt ő, mint a Gyáriparosok Országos Szövetségének vezérigazgatója, kritikát ír Magyarország túlzott megbüntetése ellen az I. világháborúban játszott szerepe miatt, amelynek címe “Trianon és annak hatása”. - 1931 - 1938 független képviselő a Magyar Országgyűlés Felső Házában. - 1934-ben tanulmányt fogalmaz meg Hitler veszélyes európai terveiről. Másodikként szerepelt Hitler feketelistáján. - 1944-től a felszabadulásáig rejtőzködnie kell. - a II. világháború végével megpróbálja feléleszteni a GYOSZ-t, mint a szövetség elnöke és kereskedelmi igazgatója, de a következő három év alatt a szövetséget érő antikapitalista támadások 1948-ra annak feloszlásához vezetnek. - 1948-tól Olaszországban, Párizsban, New Yorkban él. - Emlékbeszédet ír, barátja, Chorin Ferenc életéről. 1966 nyarán Kádár János kulturális és oktatási minisztere hivatalosan budapesti látogatásra hívja. - 1969-ben Bécsbe költözik, részben a vietnami háború elleni tiltakozásként, részben azért, hogy öreg éveire közel legyen szülőföldjéhez, Magyarországhoz.

„Élményeket jegyeztem föl és nem történelmet írtam” - jegyzi meg előszava végén a szerző. Ez jó, és különösen érdekes, ha érdekel, hogy – igaz, életveszélyben, - hogyan gondolkodik egy liberális, a felső társadalmi körökben egykor otthonos személy a jövő szükségesnek ítélt változtatásairól és sajátjai mindennapjairól. Aggodalma, kételyei egyrészt érthető, de túlzott optimista vágyakat tükröznek a szövetségesek várható előretöréséről, amit kénytelen állandóan visszakorrigálni. Másrészt elzártságában, a beszivárgott hírekből, híresztelésekből és az idegen nyelvű rádióadásokból kialakított véleményét, jövőképét minden irányban megírja, valamint a háború után felépítendő új, igazságosabb gazdasági rendről is. A gazdasági reformok sorát a földkérdéssel kell kezdeni. „És folytatni egy okos, becsületes magyar Beveridge-terv megszerkesztésével és következetes végrehajtásával.” A Beveridge-terv. (A „jóléti”kapitalizmus kezdetei)

38 / 68

A Beveridge-tervet 1942-ben dolgozták ki lord Wiliam Beveridge irányításával. Főbb irányelvei a következők: „Anglia szociális ügyeinek irányítására egy minisztérium felállítása. A társadalombiztosítás kiterjesztése jövedelemkorlátozás nélkül minden állampolgárra, vagyis a szociális biztonságnak le kell válnia az úgynevezett munkáskérdésről és mint általános állampolgári jogot kell újraformulázni. A járulékfizetés és az ügykezelés egységesítése. Az igazságtalan jövedelemelosztás kiegyenlítésére legalkalmasabb erőteljes szociális biztosítás kiépítése és egy jelentős gyermeknevelési pótlékot nyújtó családi munkabér bevezetése.” A kiadások fedezetére az állam, a munkáltató és a munkavállaló fizetne hozzájárulást 50, 20 és 30% arányban.

A beveridge terv magyar nyelven is olvasható ha ide kattint.

A naplóíróból az üldözések, a bujkálás körülményei közt is előjön a nagypolgár. Léte és nem pillanatnyi helyzete határozzák meggondolkodását, vágyait, félelmeit és elképzeléseit a jövőről. Ezt érdekfeszítően, széles látókörrel és nagy műveltséggel írja le. Tudja, hogy a bolsevista rendszer az ő „társadalmi alábbszállítását” jelenti, amibe nehéz beletörődni, de beismeri, ez az érzés csak a társadalom egy kis részét tölti el. „Az orosz megszállás talán a lakosság többsége számára nem is rosszabb…” „A dolgozó nép tovább dolgozik… …egy része tán reméli, hogy a kommunista elvek polgárjogot nyernek a politikában.” Aztán újból és újból az elhagyott villa és könyvtár, amely a hű cselédlány szerint a beköltözött németek ellenére sem sérült nagyon. De hát „a polgári társadalom dogmája: A fölösleges a legszükségesebb.” Fél, hogy a”közösségi érzés minden olyan szépséget törölni fog, ami csak keveseknek adatott meg.” – „El tudok képzelni egy generációt,… amely nem tudja, hogy a kacsa mellé milyen nagyon dukál egy fehér burgundi: Alote-Corton-Aligoté s utána egy Piper demisec” - -Miközben a bújtatottaknak ünnepi vacsorára rák, rántott csirke, mogyorótorta, bor, pezsgő kerül az asztalra, ehhez feleségének „cselédmunkát” kell végeznie. Lefekvés után nélkülöző barátaira gondol, százezrek nyomorult pusztulására. „S aztán persze jött a konvencionális önnyugtatás. Hogy akkor normális időkben sem mehetne le egy jó falat az ember torkán. Normális időkben is százezrek halnak éhen, … s körülöttünk is mennyi szenvedés, … egészségtelen tömeglakások, bűn és piszok.” – Ugye milyen megnyugtató ez? De kinek!?! És persze azon is lamentál, hogy az elkobzott ingóságok, pénz, részvények visszajuttatása milyen nehéz lesz a kirabolt, lepusztult, menekültekkel teli országban. Ezt nehezíti, hogy „a magyar középosztály kisebb polgár a kispolgárnál.”

Természetesen leírja milyen döbbenten, „rémségek víziói” közt éli meg, élik meg sokan a napról napra tragikusabb híreket, ismerősök, ismeretlenek deportálását, kilakoltatását, eltűnését, a tömegek részvétlenségét, eltekintve egy-egy kisebb partizánakciótól. Bulgária béketárgyalásokat kezdeményez, 1944.augusztus 23-án a román király lefogatja Antonescut és elfogadja a szövetségesek fegyverszüneti feltételeit. A bécsi és müncheni döntések semmisek, a román hadsereg átállt. A szerző Tacitust idézve a ”mindig hitszegő Dáciát” említi, és hosszan elemzi, több helyen is a hazánkra hátrányos következményeket.

A megszervezetlen, erőtlen magyar kiugrási kísérlet kudarcát, Szálasi hatalomátvételét érthető traumaként élik meg feleségével. A több nyelven beszélő szerző az idegen nyelvű adóknak is köszönhetően végig meglepően jól tájékozottnak tűnik, amit sok helyi eseménnyel színez. Érdekes annak is, aki átélte már ezt az időszakot, de annak is, aki nem.

Ajánlás Szabó László Tibor A lázadás című kisregényéhez Szepes Erika "... témája annyira aktuális, humora annyira szatirikus és elgondolkodtató ..."

Szepes Erika:

39 / 68

Ajánlás Szabó László Tibor A lázadás című kisregényéhez

Szabó László Tibor e kisregénnyel (és a melléje csatolt novellákkal) alighanem eddigi írói pályájának csúcsára érkezett: témája annyira aktuális, humora annyira szatirikus és elgondolkodtató, hogy mindenképpen jelentős művének kell tartanunk. A szerző a kötet hátlapján a következő eligazítást adja az olvasónak: a mű „ a távoli jövőben játszódik, de a mának szól.” Az útmutató azonban maga is szatirikus: a mű teljes egészében a MÁ-ban játszódik, a MÁ-nak is szól, Szabó alkotómódszerének megfelelően a mában látott tendenciákat fokozza fel, nyújtja ki a disztopikus (ellen-utopisztikus) jövőig, de a történet tárgyai, az életfunkciókat segítő (vagy gátló) eszközök (görkorcsolya, mobiltelefon) az írás idején már megvoltak, más jelenségek a későbbi hetekben valósultak meg : működésbe léptek –díszlépésben – az elnöki palota őrei, a miniszterelnök és a köztársasági elnök háza körül őrző-védő kommandók teljesítenek szolgálatot. Ételkóstolójuk már van – ez nem Szabó morbid tréfája, hanem a megvalósult valóság! - az őröknek, titkos nyomozóknak beépített kamerás szemüvegeik még nincsenek – vagy csak én nem tudok róluk. Rendkívül rideg, embertelen, hatalomcentrikus világban élnek Szabó hősei (akik nem mind hősök, hanem hétköznapi emberek, azaz MI), akik életük egyre rosszabbá fordulása miatt szerveznek lázadást. Az engedetlenségi mozgalom vezetői azok a 35 év alatti fiatalok, akiknek 40%-a munkanélküli, és elsődleges céljuk az interneten egymással kapcsolatban lévők csoportjainak civil jogvédő szervezetté alakítása. Első közös megmozdulásként tüntetést szerveznek. A tüntetők munkanélküli diplomások, a tüntetés helyszínén, a téren területfenntartó munkát végző kertészek mind egyetemet végzettek, akik szimpatizálnak ugyan a tüntetőkkel, de nem csatlakoznak hozzájuk, szólni se mernek, mert féltik még a számukra megalázó munkájukat is. Az idősebb generáció problémája, hogy a nyugdíjkorhatárt felemelték 85 évre, - ez ma még nincs így, de a tendencia efelé halad. A tüntetők szándéka, hogy addig tartózkodnak a téren, amíg követeléseiket nem teljesítik. A tüntetők között viták zajlanak az elérendő célokról: a radikálisabbak lényegi változtatásokat akarnak: munkát, bért a diplomásoknak, munkát és lakást a hajléktalanoknak, a nyugdíjkorhatár leszállítását, az érettségizetteknek és a diplomásoknak a képesítésüknek megfelelő állást. A kevésbé forradalmi lelkületűek inkább óvatosabb, kis lépésekben megvalósítandó reformokkal is beérnék. Szabó jól érzékelteti, hogy a belső széthúzás az első és fő veszély, ami a célok elérését gátolni fogja. Három nap múlva egy rendőri támadás során kényszerülnek kivonulni a térről, és „főhadiszállásul” elfoglalnak egy épületet. Itt folytatódnak a belső viták, és most már kívülről is fenyeget a veszély. A rendőri túlerő győz, a fiatalok fogságba esett vezetői a kihallgatásokon jellemüknek és temperamentumuknak megfelelően viselkednek. Az itteni szereplésüknek megfelelően járnak el velük szemben: egyesek jó, zsíros állásokat kapnak, mások segédmunkásként tengődhetnek. A lázadás megbukott. Szabó könyvének kísérteties aktualitását a 2012-es január 2-i Opera-tüntetés igazolta, a tüntetés elfojtására irányuló erő megnyilatkozását a másutt, máskor sosem létezett „kormánypárti szimpátia-tüntetés” megszervezése. Azóta is figyelhetjük az utcára kivonuló politika erővonalait. Szabó éles szemű társadalomelemzőként előre vetítette a bekövetkezetteket. A szónokok mondatait visszahallhattuk a tüntetések vezetőinek beszédeiben. Izgalmas, fájdalmas olvasmány. (Z-füzetek, 2011)

Odabenn már bizseregnek a hársak Szarka István: Zöld karácsony Gyimesi László Könyvismertetés

Odabenn már bizseregnek a hársak Szarka István: Zöld karácsony

sportszerű harcban és nem poshadt kis túlélésben

Nem a kerek, kemény, konok közéleti költészet kora a miénk, így a képviseleti költészet művelői manapság korszerűtlennek minősülnek.

40 / 68

Így eshet meg az, hogy Szarka István 13 remek kötete ellenére felháborítóan kevéssé ismert, vagy pontosabban: kevéssé elismert költő. És ez méltatlan állapot. Ez az eredetileg utószónak készült írás nem változtathat ezen sokat – de megteszi, ami tőle telik. Hiszen a költőtől tudjuk, maga a vers sem csodatévő, hogy lenne az a róla szóló szöveg. Bogozni a gubancot/ a vers kevés, de jó, ha van – írja a szerző (Föltámadásos), s ezt gondolom én is e szerény írásról. Százegy jó vers – százegy kopogtatás az irodalom kertjében húzódó láthatatlan falon. Ez már nem kopogtatás, ez már igazán dörömbölésnek számít. A bebocsáttatás nem az én dolgom, de a magam falbontónak szánt szavait – nem először – elmondom. Nem várhatom el az olvasóktól, hogy korábban leírt – őt méltató – szavaimra emlékezzenek, csak néhányuknak hatnak majd ismétlésként az itt következő megállapításaim. Szerencsére az utolsó két év termése, e könyvecske tartalma módot ad arra, hogy új megközelítések esélyét is felvillantsam, esetleg felvázoljam. Először beszéljünk a szerkesztésről, a szerkezetről. Itt nem érnek bennünket meglepetések: Szarka István ragaszkodik korábban kimunkált kötetformájához, azaz lírai naplót ír. A versek nem rendeződnek ciklusokba, ha csak az évek fordulójánál zárójelbe tett alcímeket nem tekintjük cikluscímeknek, mert akkor két ciklusa van a könyvnek, a 2009-es (Vonulnak deli mályvák) és a 2010-es (Menetszél robajával). Ez azonban az évek múlásából adódó rendezői elv, a versek naptári rendben sorakoznak, legtöbbjük alatt ott a megírás pontos helye, dátuma. Így nyomon követhetjük a költő gondolatainak villódzását, depresszív és impulzív életszakaszai váltakozásának leképezését, világlátásának folyamatos mélyülését, világformáló akaratának fel-fellobbanó lángjait. Ha hosszú tanulmányt írnék róla, az előző tagmondatokat terjedelmes fejezetekben bonthatnám ki, de most csak rövid reflexiókra van terem, szándékom szerint kedvcsinálókra, elmélyülésre buzdítókra. Nézzük tehát, miért érdemes kezünkbe venni ezt a verseskönyvet! Először is azért, mert a költői mesterség kitűnő példatára. Verstanok, stilisztikai cikkek használhatnák – reméljük, használják is – háttéranyagul. Szarka István ugyanis fölényesen birtokolja mindazt a poétikai tudást, amit a magyar költészet az elmúlt hatszáz évben felhalmozott. Egyaránt otthonos az ütemhangsúlyok világában, a klasszikus és a deákos időmértékes verselésben (Térbeli kútnál, Falat bontunk), a szimultán versek (Kékbe gabalyodva) parkerdejében és a szabadvers (Áttérünk) bozótosában. Képalkotó tehetsége elragadó, de sohasem lendül át öncélú gyönyörködtetésbe – képei a megismert és meghódított természet, a kertészkedő és cserkelő figyelmes ember földközeli valóságából szöknek szárba, válnak esztétikai, itt-ott mitikus elemekké. Alapélményeinek egyik meghatározó vonulata az alaposan ismert, s így szeretett növényi világ, s általában a tenyészet. Az egységes, egész világ. A totalitás megragadásakor azonban nem tör extenzivitásra – a költőt tehetsége és tanultsága oly mértékű sűrítésre teszi képessé, amely személyessé és sok irányban átadhatóvá teszi a befogadott világot. Hasonlatai, képei, metaforái, szinesztéziás leleményei a természetélményt magától értetődő egyszerűséggel viszik át az emberi arcokra, az emberi viselkedésre, az emberi viszonyokra, a társadalomra. A szerelem a másik meghatározó alapélménye a kötet verseinek. A korábbi kötetek lobogása talán ritkábban érhető tetten, de korántsem szorult háttérbe. A virágszimbólumokból kibomló finom erotika, a nagy ívű allegóriákban lappangó vagy kitörő szenvedély költeményei az érett férfi érzelmi gazdagságát hordozzák. Az egészséges férfiszemérem meggátolja abban, hogy túlzásokba tévedjen, a mindent kimondani akarás láza pedig abban, hogy álarcban szépelegjen. A természet és a szerelem kettős birtoklása teremt alapot a társadalmi töltetű verseknek, hiszen – mint a bevezető mondatban is jeleztem – Szarka István elsősorban (és keményen, és konokul) közéleti költő, régi szóval az elkötelezett, új fogalomrendszerünk szerint a képviseleti líra művelője. Természettudományi műveltsége („civilben” orvos), katonás fegyelme, társadalomtudományi ismeretanyaga, családi indíttatása, életútja mind-mind arra predesztinálja, hogy segíteni akarjon az ember, a világ bajain. Látja a jelen ellentmondásos társadalmát, a rendszerváltást kívülről-alulról megélők sorsát, hittel vallja, hogy a társadalmi fejlődésnek nincs vége, el kell jönnie annak a világnak, amely megváltást, vagy legalábbis emberi életet hoz a kiszorítottaknak, a megnyomorítottaknak. A kisemmizettek sorsa miatt felhorgadt dühe azonban idegen a hordószónokok rikácsolásától, de még a tiszta tekintetű anarchisták puskaporszagú haragjától is. Tudja, hogy a jövőt nem a bozóttüzek, hanem a társadalom mélyáramlatai formálják, de azt is tudja, hogy ezek az áramlatok az emberi cselekvésen keresztül törnek felszínre. A magyar irodalom legnagyobb alakjai is tudták ezt, s tudták, hogy e folyamatokban, ha nem is döntő, de nem is jelentéktelen az írástudó értelmiségiek szerepe. Simonyi óbester méltó utódjaként, a megszólított költő-elődök (Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Ladányi Mihály és mások) örökségének vállalójaként Szarka István mindig kész erre a szerepre. A ma költője ritkán optimista. Látja a szellem napvilágát elfüggönyöző valódi és mesterséges ködöket, látja a kibontakozás természetes és épített gátjait, tisztában van az ellenerők nagyságával. Ha csak hangot ad rossz érzésének, már tesz valamit. Ha kifejezi szolidaritását a bajban lévő milliókkal, már tisztelendő. Ha képviseleti igénnyel lép fel az érdekükben, akkor feltétlen elismerés illeti. De Szarka István ennél többet akar. Cselekedni szeretne, és másokat is cselekvésre kíván ösztönözni. Keresi, kutatja e cselekvés módját és terét, irányát és esélyeit. Látja-e? Tudjuk, a költő nem felel, a költő kérdez. Nem lehet biztos válaszom, válaszunk. De a vélt és valódi akadályok ellenére, a koholt mámorok ellenére, a pesszimizmus hullámverése ellenére osztom csendes optimizmusát: „Van út. Az élet kényszerében,/ áldott muszájból / alakot ölt a jövő.” Addig tesszük a dolgunkat, a költő is teszi a dolgát. Munkál benne valamiféle zöld karácsony, a bizton érkező megváltás reménye. S ehhez neki jó műveket kell alkotnia, olyanokat, mint amilyenek ebben a kötetben is sorakoznak. Hadd ajánljak még néhányat megkülönböztetett figyelmükbe: Hiszen ha volna Isten, Lovakrúl – ez antológiák örök darabja lehetne –, Eljött a Zákány, Szentkettőség. Miért ezeket? Mert olyan erényeik vannak, amikről eddig nem szóltam: az alig kimondható érzelmeket a legtermészetesebb hangon közvetítik. Némelyikben ott csillog a legemberibb nedv, a humor, s mindegyikben újfajta formai lelemények lappanganak. S talán még egyet (Társadalom), mert ma éppen ez látszik a legfontosabbnak:

41 / 68

„Rablóbékék, rablóháborúk öröknek tetsző világvégein menedék, jó szó, egytálétel csak idelenn, csak mi magunk között. S föl-följavulunk a bajban-idegenben hosszú úton hazáig.”

Szarka István új könyve ugyanis nekem épp ezt jelenti: menedéket, jó szót, egytálételt – a megtalált közös hazába vezető vége-nincs út alkalmi pihenőjén. Remélem, a kötet olvasói közül is sokan telepednek most mellénk, s lesznek majd útitársainkká.

Gyimesi László

42 / 68

Olvasói vélemények Hazafiak Kerestetnek! . Az alábbi levelet egyik kedves olvasónktól kaptuk azzal a kéréssel, hogy bocsássuk vitára. Mivel a levél tartalma is egyértelműen bizonyítja, hogy szerzőjét jóindulatú szándék vezérli, kérésének eleget teszünk. A levélben a szerző sok olyan kérdést érint, amelyekre nem lehet egy-két mondatban a véleményünk ki fejteni,ezért ezeknek a taglalásától el tekintünk . A problémák jellege miatt különben sem a szerkezstők véleménye a fontos, hanem a többségi vélemény, vagy legalább nagyon sok ember véleménye, ezt pedig vita nélkül mi sem ismertetjük. Néhány vonatkozásban azért szükségesnek látjuk kifejteni az álláspontunkat.

Az alábbi levelet egyik kedves olvasónktól kaptuk azzal a kéréssel, hogy bocsássuk vitára. Mivel a levél tartalma is egyértelműen bizonyítja, hogy szerzőjét jóindulatú szándék vezérli, kérésének eleget teszünk. A levélben a szerző sok olyan kérdést érint, amelyekre nem lehet egy-két mondatban a véleményünk kifejteni, ezért ezeknek a taglalásától eltekintünk. A problémák jellege miatt különben sem a szerkesztők véleménye a fontos, hanem a többségi vélemény, vagy legalább nagyon sok ember véleménye, ezt pedig vita nélkül mi sem ismerhetjük. Néhány vonatkozásban azért szükségesnek látjuk kifejteni az álláspontunkat.

Hazafiak Kerestetnek! Új párt létrehozásáról

Egyre növekszik a parlamenti pártokban csalódott választópolgárok száma, a számmal együtt új politikai párt létrehozása iránti igénye. Az új pártnak nemzeti és hazafias elkötelezettségűnek kell lennie elsősorban s csak másodsorban uniós elkötelezettségűnek, miután ennek szemtanúi vagyunk nemcsak európai, de világviszonylatban is. E megfontolás alapján javasolható a „Hazafiak Szövetsége” elnevezésű párt létrehozása, amely fő célkitűzése a nép s a haza szolgálata mindenekelőtt. Azaz olyan politika megvalósítása, amely a nép és a haza érdekét tartja szem előtt a hazai törvényalkotásban és a nemzetközi kapcsolatokban egyaránt. A népjólét emelése érdekében széleskörű együttműködést valósít meg más nemzetekkel, ám szigorúan a kölcsönös előnyök alapján, nem pedig más népek kárára. E tekintetben nagyon előnyös lenne, ha más országokban is létrejönnének a patrióták szövetségei, amelyek baráti viszonyban lehetnének kölcsönös tisztelet és szuverenitás elveinek megfelelően. Együtt küzdhetnének mindenfajta igazságtalanság ellen beleértve az egyenlőtlen kereskedelmet és az igen gyakran alkalmazott gazdasági kényszert is. Megkülönböztetett figyelmet kell szentelni a szociális, az egészségügyi, az oktatási és képzési, valamint a foglalkoztatási kérdéseknek. Ennek megfelelően új alapokra kellene helyezni a törvényhozást is. A képviselet, népképviseletre módosulna. Ennek érdekében a lakosság képviselőit foglalkozási áganként /ez több lenne mint szakszervezet/ kellene megválasztani létszámarányuknak megfelelően, akik konszenzussal döntenének a lakosságot érintő kérdésekben. Döntéseiket az ágazati szakszervezetek és a szakmai bizottságok segíthetnék. Az egész országot, illetve az egész lakosságot érintő kérdésekben kötelező lenne az országos szavazaton alapuló döntés. A demokrácia széles körű alkalmazását a helyi, illetőleg kis létszámot érintő kérdésekben kötelezővé kellene tenni. Az érintettek dönthetnének az érvényes jogszabályoknak megfelelően, a a jogszabályok betartásához szükséges feltételek egyidejű biztosítása mellett. A munkához való jog nemcsak papíron lenne meg, hanem az állami lehetőségek és eszközök meghatározott kertek közötti rendelkezésre bocsátása mellett /is/ garantált lehetne. Ezzel együtt nemzetgazdasági károk keletkezése /is/ megelőzhető lenne s a nemzeti jövedelem is tervszerűen emelkedhetne. Az egyéni /anyagi/ érdekek és a nemzeti jövedelem termelése egymást kölcsönösen erősíthetné. Csakis munkával lehetne jövedelemre szert tenni , ugyanakkor a korrupciót s a spekulációt is büntetni kellene.

A levél szerzőjének nevét saját kérésére nem közöljük .

Szerkesztői megjegyzések:

Először is az Európai Unióval kapcsolatos kérdések jelentős része közgazdasági kérdés, ezeket pedig tudományosaan elemezni kell, nem elég a hangulatunkra hallgatni. Ezért kezdtük el közölni Morva Tamás tanulmányát az EU-ról, amelynek első része már olvasható a Világszabadságon . Ezt a tanulmányt és a várható folytatását mindenki szíves figyelmébe ajánljuk. Másodszor, a mi korunkban egyetlen európai ország sem képes gazdasági együttműködés nélkül létezni. A kis országok pedig

43 / 68

jobban rászorulnak erre, mint a nagyok. Mi és szomszédaink a kis országok közé tartozunk. Együttműködni pedig lehetetlen kölcsönös engedmények és okos kompromisszumok nélkül. A nemzeti egoizmus alapján semmit sem sem tudunk megoldani, pedig és sajnos sokan a hazafiságon éppen a nemzeti önzést értik a másik fél érdekének figyelembe-vétele nélkül, és pont ők a leghangosabbak. Éppen ezért a hazafiságot ki kell egészíteni az internacionalizmussal, mert ellenkező esetben kis országok nevetséges acsarkodása lesz az erdmény. Pontosan meg kell határozni, hogy kit tekinthetünk és kit nem hazafinak, és világosan el kell határolódni azoktól, akik nem a történelmi megbékélésért dolgoznak. Már Kisfaludy Károly, - és nem önkritika nélkül elítélte a " sok hazapufogatást ". Ma is sok "hazapufogató" van. A történelmi megbékélés érdekében meg kell ismernünk szomszédaink nyelvét és kultúráját, és meg kell tanulnunk barátságban együttélni úgy, hogy vannak és még sokáig lesznek vitáink. Végül a levél bevezető mondatáról kell néhány szót szólni. Kétségtelen tény, hogy növekszik a parlamenti pártokban csalódott választópolgárok száma és nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte. Sajnos azonban ez nem jár együtt azzal az igénnyel, hogy új, eszményeiknek megfelelő pártot vagy szervezetet hozzanak létre. Ellenkezőleg. Mereven elzárkoznak minden politikai kérdés megvitatásától. Nem tudjuk, hogy mi az oka ennek a logikátlan magatartásnak, de mint tényt figyelembe kell vennünk. Éppen ezért kételkedünk abban, hogy most létre lehet hozni egy erős új pártot. Amely a dolgozó emberek érdekeit képviselné. Annak pedig nem látjuk értelmét, hogy megszervezzünk egy újabb apró , néhány száz emberből álló pártot. Most csak arra vagyunk képesek, ha képesek vagyunk valamire, hogy a dolgozókat arra késztessük, hogy külső befolyás nélkül maguk, önállóan kezdjenek el gondolkodni saját sorsukon és azon, hogy mit kellene tenniük. Lehet, hogy tévedünk, de jelenleg ennél többet nem tudunk mondani. A Világszabadság szerkesztősége

Hozzászólás a „Hazafiak Kerestetnek! – Új párt létrehozásáról” Szabó László A kezdeményezés értékelése

Hozzászólás a „Hazafiak Kerestetnek! – Új párt létrehozásáról” című levélhez

Mivel a Világszabadság a fenti levelet azzal a céllal tette közzé, hogy vita alakuljon ki az abban foglaltakról, megragadom az alkalmat, hogy véleményt nyilvánítsak. Messzemenően egyetértek azzal, hogy növekszik a parlamenti pártokban csalódott választópolgárok száma, és ez – ismereteim szerint – más országokban is megfigyelhető. A közvélemény kutatások adatai alapján azonban az is egyértelmű, hogy a csalódottak – jelenleg – elsősorban a politikailag passzívvá válók számát gyarapítják. Egy új párt megjelenése nagy valószínűséggel csak az irreleváns pártok számát gyarapítaná, az egyre erősebbé váló politikai közönyt nem enyhítené. A levélíró törekvései szimpatikusak és egyértelműen a közvetlen demokrácia kiszélesítésének irányába mutatnak. Erre utalnak a népképviselet közvetlen formáinak erősítésére tett javaslatok ( pl. az egész országot, az egész lakosságot érintő kérdésekben megrendezendő országos szavazások ), de a bázisdemokráciát erősítő konszenzusos döntések előtérbe helyezése is. A probléma csak az, hogy a közvetlen demokrácia egészséges működésének egyik alapfeltétele éppen a lakosság politikai aktivitásának az erősödése. Jóllehet az utóbbi hetek tüntetései ebbe az irányba mutatnak, ezek azonban egyelőre csak a kormányzó pártokból történő kiábrándulást láttatják. Szemléletes példája volt ennek a folyamatnak az, amikor az egyik tüntetés résztvevői „visszavonhatták” a Fideszre korábban leadott szavazataikat. A jelenleg erősödő politikai apátia, a kiábrándultság a pártokból, éppen az ellenkező irányba hat. Mondhatjuk persze, hogy ez a kiábrándultság csak a képviseleti, vagyis a közvetett demokráciával szemben alakult ki, és amennyiben egy új párt programja a közvetlen demokrácia irányában fog éles fordulatot jelezni, akkor úgymond majd tódulnak az emberek a Hazafiak Kerestetnek címszó alatt létrejött pártba. Ez azonban illúzió. Még nagyobb illúzió az, hogy más országokban is alakulnak ilyen, vagy hasonló pártok, és az internacionalizmus jegyében gyorsan összefognak, hatalmas erővé válnak. Bár így lenne! A levél szerzője nem számol eléggé azzal, hogy az egyes lakossági rétegek és az egyes országok érdekeinek egy rendkívül bonyolult struktúrája alakult ki a fejlett és közepesen fejlett országokban. Ide kell sorolnunk hazánkat és Európa legtöbb országát is. A levél szellemisége és a javaslatok többsége is – megítélésem szerint – alapvetően marxista (pl. „Csak munkával lehetne

44 / 68

jövedelemre szert tenni” stb.)

Véleményemet az alábbiakban szeretném összegezni:

- Magyarországon jelenleg is vannak marxista ideológiát hordozó pártok. - A közvetlen demokrácia erősítése a jelenlegi politikai helyzetben szinte kilátástalan . - Hazánk egyre mélyebb integrálódása a világgazdaságba és az Európai Unióba lehetetlenné tesz egy éles fordulatot, - mind a politikában, mind pedig a gazdaságban. A felvázolt célkitűzések megvalósulása csakis hosszabb távon, és az Európai Unió fokozatos balratolódásával jöhet létre. Ezen kell dolgoznunk és azokat a baloldali erőket támogatnunk, amelyek idővel képesek lesznek a szerző és a magam által is kívánt célok elérésére.

Utóirat: A „Hazafiak Szövetsége” elnevezést dagályosnak és egy kissé nacionalista ízűnek is tartom.

Szabó László

45 / 68

Politika MOCSKOS HÁBORÚK Értökös - a lakosság ellen elkövetett háborús atrocitásokról

Értökös:

MOCSKOS HÁBORÚK

Május eleje óta rágom (persze átvitt értelemben) a tollam végét, menjek-e el mellette szó nélkül, írjak-e róla, és egyáltalán hogyan nyúljak ehhez a témához. Van ugyanis egy említésre alig érdemes honlapom. Egy nekem fontos ügyet, a nyelvjárások megőrzését szeretném vele szolgálni. Másnak kevésbé fontos, olyannyira nem, hogy egyetlen „külső munkatársra” tudtam csak évek alatt szert tenni. „Lidi húgom” rendszeresen küld nekem az anyanyelvjárásában írt olvasmányos történeteket a valamikor volt falusi életről. Háborús emlék a legutóbbi írás címe. - Isten látja lelkem nem politizálok, nem foglalok állást se pró se kontra, csak leírom azt, ahogyan Édesanyám megélte a háborút, az oroszok bejövetelét - így kezdi, majd annak szavaival folytatja: „Akkó vótam fiatal lány, 20 éves, Bözsi hugom 16. Szëgényëk vótunk, de nyugottan étünk egész addig, amíg be nem gyüttek az oroszok. Tudod kislányom, a háború rëttenetës dolog, az embërbűl is állatot csinál! Az oroszokkal is így vót. Vittek mindënt, ami a kezük ügyibe kerűt. Ha lánnyaa vagy szëmre valóbb asszonnyaa tanákoztak, mëgerőszakóták.” Én meg nyolc éves voltam akkor. Felnőtt fejjel nehéz elhinni, mi mindent vesz észre, milyen sok jellemző apróságra emlékszik egy ilyen korú gyerek. Példának említem a nálam vagy két évvel fiatalabb gyerekkori pajtásom édesapámról nemrég elmondott emlékét. A front alatt – így pontosabb az időbeli elhelyezés – a velünk szomszédos házuk sarkán állva látta, amint Feri bácsit egy német tiszt kivégzéssel fenyegeti. Édesapám a rá irányított golyószóró előtt a szíve táját verte: „Ide lőjetek!...” Erre a történetre idéződött föl bennem egy nem sokkal későbbi emlék. Egyetlen szobánk ablakából látom, két derűs orosz katona jön kifele a faluból. Egyikük nagy darab legény, a másik igen apró mellette. A kövesút túlsó oldalán a szomszéd ház felé tartanak. Egy idő múlva édesanyámmal jönnek be a szobába. Ő nem sokkal előbb kötött jó csereüzletet – egy liter borért egy német katonaköpenyt kapott, nekem csináltatott belőle öltönyt. Talán most is ilyen üzletről van szó – gondolom én a két bevetett ágy takarásában. Egyszerre hallom ám anyukám ideges hangját: „I taváris .. ti taváris .. mi taváris…” – aztán riadtan – „Apa, gyere!” Édesapám bejött, a szálas legény elé állt. Az pisztollyal kezdett hadonászni. „Ja … komunyiszt … oficer…” – aztán (én akkor hallottam tőle) azt mondja: „Ide lőj! Kommunistának baloldalt a szíve!” Az erőszakoskodó pofon akarta vágni, de a magasságkülönbség miatt csak a kalapot verte le a fejéről. Aztán a két kandúr dolgavégezetlenül eloldalgott. Nekem, gyereknek komikus jelenet volt. Azóta tudom, tragikomikus: annak az embernek, aki az első világháborús olasz fronton parancsmegtagadásért („Nem lövök arra az olasz munkástestvéremre, aki engem soha sem bántott”) büntetőszázadba került, akit a Tanácsköztársaság bukása után „ébredő magyarok” állítottak puskacső elé a barakk falához, néhány héttel előbb pedig német golyószóró előtt állt, most a felszabadítók fegyvercsövébe nézett. Személyes emlékem alapján igazat kell-e adnom „Lidi húgom” édesanyjának? Én, a kisgyerek, sok jó emléket őrzök róluk: hány betérő katona vette elő a zsebkendőbe csavart kockacukrot, amikor meglátott! Azon a télen egyszer sem gyújtottunk be a kemencébe, mindig volt kitől kenyeret kapnunk. „Zabrálástól” tartva mindig eldugtuk az ébresztőóránkat, ha új katona tért be hozzánk hálásra, és mert időben kellett továbbindulnia, hát hozott valahonnan. Így lett három vekkerünk, mire rendeződött az élet. Nem egy katona lovagoltatott a térdén, miközben tanítottam magyarra. Egyszer, amikor „olyan” szóra kérdezett, mondtam neki: „Bolond vagy të, csak nem geringósz!” Egy fiatal „ruszki” a cicánkat ringatta az ölében, közben ismételgette: „koska, macska, secko jedna” (všetko jedno éppen szlovákul van). Nem egy idősebb katona mutatta felesége, gyerekei fényképét, nehéz szívvel sóhajtva: „Vojna…” Azt is láttam, arról is hallottam, ami a kapunkon kívül történt. Az egyik szomszédasszonyt megerőszakolták az oroszok, az ura jól meg is verte érte. Másik szomszédunkat kihívták, hogy segítsen az árokba csúszott teherautót kiemelni. A kocsi rácsúszott, bele is halt. Szüleim meséltek egy falubeli „kis nyilasról”, aki félelmében futásnak eredt, amikor a németek után kutató orosz katonák

46 / 68

bementek az udvarába – utána lőttek, meg is halt. Hallottam olyan esetről, hogy a nővel erőszakoskodó katonát egy tiszt ott a helyszínen lőtt agyon. Az meg éppen a közvetlen szomszédunkkal történt, hogy bement hozzájuk egy „orosz”, egyenest az istállóba. Eloldotta a kétéves csikót és indult vele kifele. Sándor bácsi szaladt utána: „Megyek a komandatúrára!” A hívatlan vendég hibátlan magyar nyelven visszaszólt neki a kapuból: „Elmehetsz az anyád **csájába!” Láttam fiatal nőt hintón büszkén feszíteni orosz katonatiszt mellett – talán benne vélte megtalálni az igazit. Bizony akkor is estek lányok tiszta szerelembe orosz katonákkal, még ha nem is illik ma beszélni róla. Pedig Petőfitől tudjuk, A virágnak megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet… Vagy tíz évre rá egy pusztai asszonytól hallottam hibátlan orosz kiejtéssel, lublu – szeretlek (nem nekem mondta). Hallottam később a fordítottjáról is: egy sztarij oszkoli nővér mesélte, milyen nagy, romantikus szerelem bomlott ki fiatal özvegy édesanyja és a megszálló magyar hadsereg egyik katonája között. Igazat kell adnom „Lidi hugom” édesanyjának, hogy „.. a háború rëttenetës dolog, az embërbűl is állatot csinál!” Oroszokból, magyarokból angolokból, németekből vagy szerbekből, románokból is. Az embertelen esetekről azonban mindenütt csak propagandacéllal írnak az újságok vagy tudósít a tévé: mindig az „ellenség” bombáz le templomokat, iskolákat, gyilkol gyerekeket, öregeket, erőszakol meg nőket. A mi oldalunkon csak ünnepelt hősök vannak. Hiába kísérem figyelemmel a történeti eseményeket földolgozó tanulmányokat, nem találok köztük olyanokat, amelyek a helyi lakosság elleni atrocitások kivizsgálásával foglalkoznak. Pedig ilyen – persze csak a „jéghegy csúcsát” jelentő - hadbírósági ügyek minden hadra kelt országban előfordultak. (Alberto Moravia könyvéből tudom, hogy amerikai katona is erőszakolt meg olasz lányt, egy ismerősöm meg azt mesélte, hogy amerikai katona csatolta le karóráját – emlékül.) „Az oroszokkal is így vót” – mondta Lidinek az édesanyja. Csak az a bökkenő, hogy magyar katonák előbb jártak „muszka földön”, ahova nem hívta őket senki. Hogyan is kezdődött? Ismeretlen felségjelű repülőgépek bombázták Kassát 1941. június 26.-án. „Az incidensről értesülve Horthy Miklós korányzó, Bárdossy László magyar miniszterelnök és egyes németbarátnak vélt politikusok rábeszélésének hatására még aznap, alaposabb vizsgálat és parlamenti jóváhagyás nélkül, bejelentette a hadiállapot beálltát a Szovjetunióval.” – olvasható a világhálós Wikipédia („a szabad enciklopédia”) oldalán. Ez négy nappal azután történt, hogy a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót. Ha valakinek nem, hát az oroszoknak állt legkevésbé érdekében, hogy újabb ellenséget szerezzenek maguknak. (Meg állítólag a szovjet légierő zömét még fölszállás előtt a repülőtereken semmisítették meg a németek.) Kiknek állt hát érdekében a törvénytelen hadba lépés? Azoknak, akik a „villámháború” gyors sikerében reménykedve nem akartak kimaradni a prédából. Azoknak, akik előbb, ugyanaz év április 2.-án ugyanilyen céllal követtek már el szerződésszegést. Tanúként az akkori magyar külügyminiszter Horthyhoz írt búcsúlevelét idézem: 'Főméltóságú Úr! Szószegők lettünk – gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke-szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk, mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók lettünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok. 1941. ápr. 3. Teleki Pál ' Persze nem a nemzet lett hullarabló, hanem ugyanazok, akik 27 évvel előbb „… ránk hozták Gyógyítónak a Háborút, a Rémet” - ahogy Ady írta, a „Sírjukban is megátkozott gazok.” Hatalomra éhes mai politikusaink hazafias hévvel róják föl a magyarság ellen elkövetett bűnöket. Arról, hogy a megszálló magyar baka sem igen volt különb a Deákné vásznánál, nem szoktak beszélni. Pedig a közösségéből kiszakított, halálos fenyegetettségben élő fiatalember mindig is szívesen csikarja ki az élettől, ha teheti, ami, úgymond, jár neki. Mert erősnek tudja magát, hogy fegyver van a kezében. Le is nézi a helyieket, a legyőzötteket. Otthon persze nem dicsekszik a megélt kalandokkal, a hozott szajrét pedig szégyenkezés nélkül szokta elfogadni a hátország. (Már jó ideje tanultam oroszul, amikor rájöttem, az első iskolatáskám orosz gyártmányú volt – egyik nagybátyám ott volt katona. A szülői házunkban pedig még ma is megvan az a két kókusz futószőnyeg, amit a szomszédék fia – Ukrajnában volt partizánvadász – jutányos áron adott el.) És hány fiatal élet múlt ki úgy, hogy még nem találkozott a testi szerelem élményével - megölték! Tudni kell megérteni az embert, aki embertelen körülmények közt bemocskolódik, mert a háború mocskos dolog. Mégis, mit olvastam néhány nappal ezelőtt egy tudományos vizsgálatot ismertető internetes írásban? „Olcsó és népszerű a háború”! (sg.hu). A Warwick és a Humbolt Egyetemek tanulmánya szerint 1870 óta évente átlagosan 2 százalékkal nő a háborúk gyakorisága. A konfliktusok számának emelkedését a gazdasági növekedés és az új határok szaporodása táplálja. Konstatálják, hogy a katonai kalandokba bocsátkozásra való hajlandóság nagyjából a világgazdaságból való részesedés arányában oszlik meg. Pedig, mondja az ismertető, a politikai tudományok nagy része is arra az elvre épül, hogy a gazdagabb, demokratikusabb országok politikai vezetőinek kevesebb az indítékuk a háborúk kirobbantására és jobban is ódzkodnak tőle. Ez némileg riasztó, ugyanakkor zavarba ejtő is – fűzik hozzá. Én úgy gondolom, hogy a legkevésbé sem zavarba ejtő, váratlan a megállapítás. Aiszóposz óta ismerjük a farkas és a bárány meséjét:

47 / 68

az erősebbnek nem kell, hogy igaza legyen. Talál ürügyet, hogy erőszakkal érvényesítse érdekeit. Viszont nagyon riasztónak tartom, mert a mocskos háborúk 140 éves évi 2 százalékos emelkedése az öldöklés iszonyatos mértékű növekedését jelenti, nem beszélve az anyagi eszközök bűnös pazarlásáról: a mai fegyverzet mind „szuper-csúcstechnológia”! Eladása hihetetlenül nagy hasznot hajt a tulajdonosok kis csoportjának és minden rendű-rangú kiszolgálóiknak, miközben milliók éheznek, szenvednek menekülttáborokban, nincs lehetőségük művelődésre, orvosi ellátásra! Én szégyellem azt, hogy honfitársaim zöme szó nélkül hagyja a világban nap mint nap előforduló fegyveres erőszakot, nem tiltakozik a külpolitikai zsarolás, a háborús uszítás ellen. Azt, hogy eltűri, egyes politikusai ellentéteket szítsanak a magyarság és szomszédjai között, mert végül ez is háborúsághoz vezethet. Én azt hiszem, hogy a „ruszkik” erőszakoskodásainak előadása úgy, ahogy „külső munkatársam” édesanyja mesélte, az egyaránt békés életben reménykedő, de különböző nyelvű és történelmű népek közti ellenséges érzületet növelné. Ezért nem teszem közzé történetét a honlapomon. Remélem, hogy „Lidi húgom” megérti az álláspontomat, és további érdekes, értékes írásokkal támogatja nyelvjárásőrző igyekezetemet.

Spanyolország választás előtt Harsányi Iván A nagy ibériai ország előrehozott választások előtt áll, rendkívül eredeti helyzetben. A 2002 óta kormányzó szocialista párt (Partido Socialista Obrero Español, PSOE Spanyol Szocialista Munkáspárt) vezetője, José Luis Rodríguez Zapatero, miután egy darabig vonakodott idő előtt megszakítani kormányzati kurzusát, július 29-én váratlanul bejelentette: javasolni fogja, hogy november 20-ra írják ki a kétkamarás spanyol parlament idő előtti választásait.

Harsányi Iván: Spanyolország – választás előtt

A nagy ibériai ország előrehozott választások előtt áll, rendkívül eredeti helyzetben. A 2002 óta kormányzó szocialista párt (Partido Socialista Obrero Español, PSOE – Spanyol Szocialista Munkáspárt) vezetője, José Luis Rodríguez Zapatero, miután egy darabig vonakodott idő előtt megszakítani kormányzati kurzusát, július 29-én váratlanul bejelentette: javasolni fogja, hogy november 20-ra írják ki a kétkamarás spanyol parlament idő előtti választásait. Egyben bejelentette, hogy ez alkalommal nem jelölteti magát miniszterelnöknek, képviselői mandátumért sem indul harcba, és lemond a PSOE főtitkári tisztségéről is. Hogy ennek nyomatékot adjon, mindkét minőségben megjelölte utódját, Rubalcaba belügyminisztert, kormánya erős emberét. A spanyol demokrácia történetében korántsem először esik meg, hogy egy kormány nem tölti ki teljes törvényhozási időszakát. Hat ízben fordult elő, öt ízben a jobbközép Demokratikus Centrum Unió, egy ízben a PSOE egyik kormányával, ez most a hetedik eset. Ebből csak egy volt alkotmányosan előírt döntés. Amikor 1978-ban elfogadták a ma érvényes spanyol alkotmányt, ezzel lejárt az Alkotmányozó Nemzetgyűlés megbízatása; 1979 áprilisára ki kellett írni a törvényhozó jogkörrel felruházott új parlament választásait. A többi esetben kisebb-nagyobb válságjelenségek indokolták az idő előtti kiírást. Mégsem szokványos elektorális aktusról van szó. Ezúttal a spanyoloknak egyszerre két dologban kell dönteniük. Az egyik nem különös: el kell dönteniük, hogy a következő négy (?) évben melyik nagy párt, a PSOE vagy a Néppárt (Partido Popular, PP) irányítsa az ország szekerét, az eredményektől függően egyedül vagy valamilyen, kis pártokat is számításba vevő koalícióban. A nagykoalíció szinte kizárható, ez nem Németország vagy Ausztria. A győzelemre a közvélemény-kutatás adatai szerint a PP esélyes, egyelőre 10-12%-os fölényben. Ami szokatlan: a szavazóknak most arra nézve is utasítást kell adniuk az általuk előnyben részesített pártnak, hogy az előző évtizedben jelentősen megnőtt gazdasági erejű, de a nemzetközi pénzügyi válság által átlagon fölül meggyötört Spanyolország dilemmáinak megoldását képesek-e legalább a szükséges minimális mértékben fölérendelni szűkebb pártcéljaiknak. Ez azt kívánná, hogy néhány alapkérdésben a kormányváltás előtt egyetértésre jussanak. Ez a történelmi előzményeket és a legutóbbi két-három év eseményeit figyelembe véve nem könnyű, de egyszer, 1976–1977-ben már megesett, és bizonyos jelekből ítélve most sem lehetetlen. A PP vezetője, Mariano Rajoy [ejtsd: Rahoj] a diadal biztos előérzetében sincs irigylésre méltó helyzetben. Azok a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság okozta gondok, amelyek elődjét, Zapaterót döntéseiben befolyásolták, a választás számára kedvező kimenetele esetén sem fognak lényegesen megváltozni. Megnyilvánulásaiból pedig érezhető, hogy neki és pártjának nincs felépített stratégiája enyhítésükre és a hátralévő idő kevés is ahhoz, hogy ilyet kidolgozzanak. Kritikájában tehát csak mérsékelt hangerővel alkalmazhat olyan elemeket, amelyek hamarosan az ő hátán csattanhatnak. Zapatero pedig elég ötletes ahhoz, hogy bizonyos engedményeket kikényszerítsen. Augusztus utolsó heteiben például azzal a javaslattal lepte meg riválisát, hogy módosítsák együttes erővel az alkotmányt: iktassanak be szövegébe egy cikkelyt, amely alkotmányban is rögzítve maximálja a lehetséges költségvetési deficit mértékét. Rajoy, aki az előző hónapokban demagóg felhangokkal ismételten követelte ezt, első meglepetésében igent mondott. A kisebb pártok (baloldaliak, nemzetiségi és regionális képződmények) viszont zömmel felhördüléssel fogadták a kompromisszumot. Rajoy más vonatkozásokban is érzi a helyzet fonákságát. A PP évek óta kemény harcot folytat a munkavállalóknak a maga és pártja, valamint a munkáltatók szemében túl széles spanyolországi jogai ellen. Zapatero a gazdasági gondokkal a háttérben éveken át kénytelen volt bizonyos fokig „rugalmasabbá” tenni a munkaügyi kapcsolatokat; valamint könnyítette az elbocsátás feltételeit. (Ez nem Magyarország: Zapaterónak mint szocialistának eszébe se jutott, de mint törvények által kötött kormányfőnek nem is juthatott az, hogy az önálló, független szociális partnereket „kifelejtse” az egyeztetésből.) Ezeket a fájdalmas lépéseket az erős szakszervezetekkel,

48 / 68

a szocialista hegemóniájú Általános Munkásszövetséggel (UGT) és a kommunisták vezette Munkásbizottságokkal (CC.OO) folytatott, hónapokig tartó feszült vitákban érvényesítette, akik a végeredményt nem is tették magukévá maradéktalanul, külön nyilatkozatot fűztek hozzá. A folyamatban nem jelentéktelen szerepet játszott egy félnapos országos általános sztrájk, amelyet a két nagy központ együtt hirdetett meg, és amelynek a fő jelszava az volt: „Ne azok mondják meg, hogyan kell kijutnunk a válságból, akik azt ránk hozták!” Zapatero számára különösen kényes volt a huzakodás az UGT szakszervezetei élén álló saját szocialista párttársaival, köztük Cándido Méndez-szel, az UGT főtitkárával. Rajoy legrosszabb álmában se szeretne ilyen csörtékbe bonyolódni az egyébként is nyugtalan munkásokkal és alkalmazottakkal. Márpedig amennyire egyáltalán volt programja, az a munkavállalóknak ezeknél is sokkal komolyabb megszorításokat ígért. Egy további pont az Autonóm Közösségekkel (CC.AA, a korábbi tartományok) folytatott huzakodás. Közismert, hogy a szocialisták megértők az autonómia további szélesítésének az igénye iránt – a jelenleg érvényben lévő 1978. évi alkotmány adta keretek között. A baloldal történetileg közel állt a föderalista törekvésekhez – az Első (1873–1874), illetve a Második Köztársaság (1931–1939) erre hajló státust adott a tartományoknak. A regionalista, különösen a nemzetiségi pártok ezt keveslik, különböző lépésekkel feszegetik, nem egy ponton már elvileg túl is lépték az alkotmányos kereteket. A PP pedig már azért is tüzet fújt a szocialista kormányra, ami ezen a téren az előző években gyakorlatilag is megtörtént. Nem valószínű, hogy a katalán vagy a baszk Autonóm Közösség lakossága a Néppárt kormányra jutása esetén felhagyna radikális autonomista törekvéseivel. Ám a PP a spanyol jobboldali konzervativizmus több száz éves hagyományát követve keményen centralista, és az autonómia további szélesítésének törekvését „szeparatizmusként” értékeli. Most viszont adott esetben rászorulhat az etno-nacionalista és a regionalista pártok szavazataira a parlamentben. Erre aligha számíthat, ha retorikáját meg nem tisztítja a legkirívóbb antiautonomista mozzanatoktól. Ezt viszont saját tömegei nehezen tudnák megemészteni, hiszen számukra elfogadhatatlanok pl. több nemzetiségi nacionalista pártnak a kasztíliai („spanyol”) nyelv regionális használatát korlátozni kívánó törekvései. Óriási probléma a bevándorlók ügye. Az elmúlt bő évtizedben több mint négymillió ember vándorolt be Spanyolországba, amely (az 1970-1980-as évekkel ellentétben) már nem a munkaerő tömeges kibocsátója, hanem fölvevője. A bevándorlóknak jelentős része volt a spanyol gazdaság 1992 utáni rendkívül meggyőző fejlődésében, egészen a nemzetközi pénzügyi válság 2008-as kirobbanásáig. Az észak-afrikai, latin-amerikai és kelet-közép-európai munkaerő (benne sokszázezer román dolgozó), ha megkapta a letelepedési és munkavállalási engedélyt, az európai előírásoknak megfelelően ugyanazokat a szociális, politikai és munkaügyi jogokat élvezi, mint a spanyolok. Ez hatalmas anyagi terhet rak a lelassult spanyol gazdaságra, amelyet nyomasztanak a deviza alapú hitelek visszafizetésének roppant nehézségei, sok esetben lehetetlensége is. Mondhatni, hogy most már nem is az illegális bevándorlók, hanem a legálisan megtelepedettek okozzák a fő nehézséget, akik számára a munkanélküli segélyek és más juttatások még mindig magasabb életszínvonalat és nagyobb szociális biztonságot nyújtanak, mint az otthoni bérek; nem is szándékoznak hazatérni, holott a madridi kormány ezt anyagilag is ösztönzi-támogatja. A jobboldal tábora idegengyűlölő, miközben vezetői persze ismerik az előnyöket, amelyeket az általában sokkal olcsóbb munkaerő alkalmazása jelentett. A baszk terrorszervezet, az ETA „eltüntetésével” kapcsolatos erőfeszítések ügye a két nagy párt között régóta Eris almája. A szocialisták a háttérben közvetítőkkel beiktatásával tárgyalásokat folytattak arról, hogyan lehetne véget vetni a terrornak, azzal az érvvel, hogy a lényeg maga a terror megszűnése (azaz hogy ne legyen több halott). A PP vezetői és az áldozatul esettek családtagjai ezt az 1977 óta meggyilkolt több mint 900 ember „elárulásának” nevezték, és hevesen tiltakoztak ellene. Nehéz elképzelni viszont, mivel helyettesítenék ők maguk a tárgyalásokat. A Zapatero kormány megpróbálta következetesebbé tenni a közélet (benne az oktatás) laicizálását, az állam világi jellegének a kidomborítását. Zapatero és kormánya olyan lépésekkel is ingerelte a katolikus tábor merevebb részét, mint a válás megkönnyítése, az abortusz (korlátozott) engedélyezése, a melegek házasságának lehetővé tétele, a szexuális felvilágosítás iskolai kiterjesztése. A katolikus püspöki kar többsége ezzel keményen szembeszállt, és ehhez bizonyos mértékig a Vatikán segítségét is megnyerte. XVI. Benedek pápa, aki éppen augusztus 18-án, a katolikus ifjúság világnapjánek megnyitásakor Spanyolországba utazott, maga is megengedett magának néhány rosszalló megjegyzést a szocialista kormányzat egyház- és valláspolitikájára. A PP ez ügyben kormányon a laicizálás hatásos fékje lehet, de állásfoglalása saját táborában sem tetszik mindenkinek. Az egyház gazdasági pivilégiumai a szabadpiacon működő, adókkal terhelt vállalatok tulajdonosainak sem tetszenek, számukra ez előnytelen versenyhelyzetet jelent. Kényes ügybe bonyolódott a PSOE kormányzata a nők jogainak védelme és kiterjesztése terén, mindjárt törvényhozási időszakának kezdetén. Különösen a családon belüli erőszak ellen hoztak szigorú intézkedéseket, amelyeket a konzervatív, zömmel férfipárti spanyol társadalom több rétege nehezményez. Valóságos darázsfészekbe nyúlt Zapatero 2007-ben „a történelmi emlékezet törvényének” kidolgozásával és elfogadtatásával. Ez nemcsak elítélte az 1936. júliusi katonai lázadást, de törvénytelennek mondta ki a Franco-rendszernek azt a gyakorlatát is, hogy (egészen 1963-ig) politikai perekben statáriális katonai bíráskodást tartott fenn. Mostantól mindenki, akinek a hozzátartozói 1936 után ilyen ítéletek áldozataivá váltak, egyszerű eljárással érvényteleníttetheti az ítéletet. Franco tábornok valamennyi köztéren álló szobrát eltávolították, és elrendelték a diktatúra dicsőségére emelt emlékművek lebontását is (ez alól a templomokat és a temetőket mentesítették). A jobboldal, benne a PP, több vonatkozásban is élesen szembeszállt ezzel a törvénnyel, azzal az érvvel, hogy a törvény már behegedt sebeket tép föl, és feleslegesen hevíti a belpolitikai harcokat. Valójában az országban több ezer tömegsírban nyugszanak lemészárolt köztársaságiak, s ezeknek a temetkezési helyeknek még csak egy részét tárták föl. A kivégzettek hozzátartozóiról kimondták, hogy joguk van visszakapni és tisztességes körülmények között végső nyughelyre temetni meggyilkolt szeretteiket. De támadták a törvényt a kemény baloldal, egyes nemzetiségi pártok vezetői is; ők azt szerették volna, ha a francóista bíróságok minden politikai ítéletét egyetlen kollektív aktussal érvénytelenítik. Zapatero kormányzatának 29 jelentős törvényalkotásán nem mehetünk végig. Ezek lényege, hogy a demokratikus átmenet kezdetekor (1977-83-ban) elvégzett alapvető átalakító munkát, ismételten elnyert többségére támaszkodva most már minden területen végigvigye. Vannak viszont egészen új jelenségek, amelyek hátterét és tartalmát igazán alaposan még nem elemezték. Május 15-én a válság nyomán őket sújtó jelenségek elleni tiltakozásul civil tömegek lépték el Madrid központi terét, a Puerta del Sol-t, ahol sátortábort vertek, és hetekig megszállva tartották a fontos közlekedési csomópontot, nagy zűrzavart okozva a közlekedésben. Fellépésük hatására a mozgalom más városokra sőt országokra (Görögország, Chile, Izrael, Kanada stb.) is kiterjedt; Barcelonában a

49 / 68

hatalmas Plaza de Españát szállták meg. Nyilatkozataikkal megzavarták a vezető politikai erőket, mivel többen (egyesek pozitív, mások negatív zöngével) úgy értékelték, hogy ez egészen újszerű, „nem a rendszeren belülről” jövő tiltakozás. Sokakat megdöbbentett, hogy a mozgalom szinte pillanatok alatt a semmiből született. Alighanem először fordult elő, hogy egy fejlett országban a világhálón létesített kapcsolatok ekkora hatékonysággal hoztak létre jelentős és tartós tiltakozó mozgalmat. A „táborozók” (acampados) követelései között a döntő a hatalmas munkanélküliséggel, a létbizonytalansággal, a munkásjogok csorbításával, a választási rendszer igazságtalan vonásaival szembeni fellépés, de a mozgalom kisebb-nagyobb csoportjai a követelések igen széles legyezőjét képviselik. Az indító dátuma alapján széles körben M-15 néven emlegetett áramlásban egyesek az „arab tavasz szelének a beáramlását” látták, mások – mint a Néppárt – „a spanyol demokrácia elleni támadásnak” minősítették. A szocialista kormány több vezetője tárgyalásokba kezdett velük arról, beilleszthetők-e egyes követeléseik a kormányzó párt cselekvési terveibe. A PP ennek alapján úgy nyilatkozott, hogy a PSOE kormánya „összekacsint” ezzel az alkotmányosságot fenyegető „antidemokratikus erővel” A választások előre hozatala cezúrát jelentett a mozgalom által teremtett helyzetben. A kormány szervei igyekeztek véget vetni a „táborozásnak” (acampado), távozásra bírni a forgalmas közterületekről a sajtóban „felháborodottaknak” (indignados) nevezett, alapjában igen békésen viselkedő tömeget. Zapatero óvatosságra intette rendőri szerveit, miután Barcelonában már kisebb incidensekre is sor került a karhatalom és a táborozók között. A PP esélye arra, hogy az utóbbiakat megszelídítse, lényegesen rosszabbak, mint a szocialistákéi; ki kell találnia valamit, ha nem akar meddő, előbb-utóbb erőszakba torkolló csatába szállni egy nehezen megfogható ellenféllel. Az M-15 eleinte egymással csak laza hálót alkotó, akcióikat a világhálón előkészítő-egyeztető csoportokból állt, amelyek nevei tükrözik a tiltakozásnak azokat a szeleteit, amelyek nevében föllépnek. Van beszédesebb nevű Gazdasági Bizottság, de többnyire szűkebb problémákra összpontosítanak: Jövőtlen Ifjúság, Reális Demokráciát Azonnal (DRY), Agora, A Harmadik Köztársaság Védelmezői. Radikalizmusuk ellentmondásos. Egyrészt olyan követelésekkel lépnek föl, amelyek teljesítését nem lehet a fennálló társadalmi rend keretében kivívni. Másrészt saját égető gondjaik jórészt arra indították őket, hogy 2011. augusztus 28-án tucatnyi városban, mintegy 79000 résztvevővel tiltakozzanak a PSOE és a PP költségvetési deficit-limitálási megállapodása ellen különösen mert a két párt ezt az alkotmányba is be akarta vésetni. Követelik, hogy a két párti paktumot vessék alá országos népszavazásnak, és így váljon megakadályozhatóvá a bevezetése. Ők ugyanis zömmel a költségvetési támogatások növelésében érdekeltek, amelyek a mai körülmények között csak hitelfelvételek útján lehetségesek. A kör bezárul. A tőkepiac logikájának szabaddá tételével aligha lehet a rendszeren túlmutató fejlődést elindítani. (Úgymond: segítség a bankoknak, ettől a hitelezési készség növekszik, erősebb lakossági és befektetői vásárlás indul, a növekedés fokozódik, ami erősebb állami szubvenciókat tesz lehetővé – vagyis mindaz, ami hasonló intézkedések nyomán még soha, sehol nem vált valóra.). A demagógiától sem egészen mentes az M-15 propagandája. „Az Alkotmány a népé, nem pedig a politikusoké!” – hirdeti az egyik csoport, az indignadók szóvivője által az EFE hírügynökségnek adott magyarázata szerint. Az M-15 mozgalma történelmi emlékeket ébreszt. Annakidején, 1962-63-ban az első Franco-diktatúra ellenes munkásbizottságok ösztönösen alakultak, eleinte nem voltak szervezeti struktúráik, újságjaik. Később egyre szélesebb szakmai, regionális, majd országos méretben szervezkedtek, féllegális kongresszusokat tartottak, nemzetközi kapcsolatokat építettek ki. Végül ez a mozgalom a diktatúra ledöntésének egyik fő oszlopává lett. S mivel a gazdasági követelésekkel fellépő bizottságok a tilos szervezkedés útján érték el eredményeiket, minden lépésük automatikusan politikai tiltakozás formáját is öltötte. Franco elnyomó szervei a mozgalom méreteinél fogva tehetetleneknek bizonyultak, a letartóztatások, perek és ítéletek dacára a mozgalom egyre dagadt. Természetesen minden mechanikus párhuzam hamis. Akkor Spanyolországban 3 ember csoportosulása már tilos volt, akkor is, ha semmilyen demonstrációra nem készültek. Ma, a demokráciában – mint ezt Mariangela Casalucci, a mozgalom ismert aktivistája szeptember 9-i Kossuth-klubbeli előadásában elmondta – külön engedély nélkül legfeljebb hat ember demonstrálhat. Május közepe óta viszont, minden engedélykérés nélkül, tízezrek táboroztak hetekig köztereken. S amikor saját elhatározásukból kivonultak a városközpontokból, akkor sem tagadták, hogy alkalomadtán visszatérnek (amit esetenként meg is tettek). Ráadásul megkezdték madridi, barcelonai, majd országos ernyőszervezeteik kiépítését is, a részt vevő szervezetek küldötteinek bevonásával. Június 23-24-én országos gyűlést tartottak. S azt tervezik, hogy október 8–15-ére „Madrid–Brüsszel menetet” indítanak, Párizs érintésével, ahol szeptember 17-én demonstrálnának. Ugyanezen a napon New Yorkban barátaik megszervezik a Wall Street blokádját. A mozgalom számára, mint Mariangela Casalucci elmondta, problémát okoz, hogyan viszonyuljanak a közelgő parlamenti szavazáshoz. Nem kérték a politikai pártok segítségét, nem engednek nekik tért rendezvényeiken. A szocialista pártot is keményen bírálandó, „rendszeren belüli”erőnek tekintik. Ennek dacára nem tesznek egyenlőségjelet a két nagy párt között; tisztában vannak azzal, hogy egy jobboldali kormánnyal és fegyveres erőivel az eddiginél is komolyabb összeütközésekre számíthatnak majd. Ennek a hatalomra jutását pedig még az üres szavazólap leadásával is akarva-akaratlanul elősegíthetik. Elmondhatjuk tehát, hogy a november 20-i választásokra szokatlan, újszerű körülmények között kerül sor. Érdemes a kampányt és az eredményeket követni, tanulságaikat levonni.

A reformáció emlékére, A nagy fordulat, első folytatás. dr. Jakócs Dániel (A karácsonyi üdvözletben megkezdett gondolatmenet folytatása) Amikor Luther Márton 1529-ben megírta az Ein feste Burg ist unser Gott ( Erős vár a mi Istenünk ) kezdetű koráljának szövegét és dallamát, már Európa egész nyugati felén ismert személyiség volt. Ezt annak köszönhette , hogy 1517 október 31-én a Wittembergi Vártemplom kapujára kitűzte nevezetes 95 pontját, amelyben sokoldalú bírálatnak vetette alá a római katolikus egyház tanait és gyakorlatát. Bírálatának korábban soha nem

50 / 68

látott hatása volt. A város polgárai tömegesen olvasták, és a 95 pont híre futótűzként terjedt a városban majd utána egész Németországban. A városok polgárai úgy érezték, hogy Luther

A reformáció emlékére, A nagy fordulat (A karácsonyi üdvözletben megkezdett gondolatmenet folytatása)

Amikor Luther Márton 1529-ben megírta az Ein feste Burg ist unser Gott ( Erős vár a mi Istenünk ) kezdetű koráljának szövegét és dallamát, már Európa egész nyugati felén ismert személyiség volt. Ezt annak köszönhette , hogy 1517 október 31-én a Wittembergi Vártemplom kapujára kitűzte nevezetes 95 pontját, amelyben sokoldalú bírálatnak vetette alá a római katolikus egyház tanait és gyakorlatát. Bírálatának korábban soha nem látott hatása volt. A város polgárai tömegesen olvasták, és a 95 pont híre futótűzként terjedt a városban majd utána egész Németországban. A városok polgárai úgy érezték, hogy Luther Márton azt fejezte ki, amit ők is gondoltak és éreztek, csak jobban, világosabban és bátrabban. Luther Mártont Wittembergben már korábban is ismerték, mint tehetséges teológiai doktort és egyetemi tanárt, de tekintélye az egyetem berkeire és saját gyülekezetére terjedt csak ki. Most váratlanul az egész ország legnépszerűbb személyisége lett.

Németországban,- és amint később kiderült,- azon túl is, - római katolikus egyház tekintélye alapjaiban rendült meg. Erről a római katolikus egyház vezető körei nem vettek és nem is akartak tudomást venni. A 15. században és a 16. század elején, közvetlenül a reformáció döntő eseményei előtt is úgy látszott, hogy a római katolikus egyház hatalma teljében van, és azt csinál, amit akar. A római katolikus egyház hatalmas birtokai, kolostorai és palotái révén a legnagyobb gazdasági hatalom volt. Európa nyugati részének minden lakója a nemességet kivéve jövedelmének egy tizedét fizette ki neki. Az oktatás az alapfoktól az egyetemekig az ellenőrzése alatt állt. Vallási nézeteit rákényszerítette az egész lakósságra. Aki mást mert mondani, azt az inkvizíció bírósága elé idézték, és örülhetett, ha kegyetlen kínzások után életben hagyták. Az inkvizíció máglyái világították be Nyugat-Európát. Az 1500-as évek elején még élt Husz János emlékezete, akit tanai miatt 1415-ben a római katolikus egyház máglyán meggyilkoltatott. Kivégzése után 1419-ben kitört a huszita fegyveres felkelés, amely kezdetben egészen 1431-ig győzelmet győzelem után aratott, végül azonban 1452-re végleg sikerült a huszita katonai ellenállást felmorzsolni. A 16. század elejére úgy tűnhetett, hogy a római katolikus egyház hatalma végtelen. Ez a vezetést gátlástalanná tette, azt hitték, mindent megtehetnek. Éppen ennek a korlátlan hatalomgyakorlásnak az lett a következménye, hogy a széles néptömegek szemében végleg megingott a római katolikus egyház vezetőinek, a Vatikánnak az erkölcsi tekintélye, teljes erkölcsi válság alakult ki. Végül a végső elégedetlenséget a búcsúcédulák árusítása váltotta ki. Az egyház megbízott szerzetesei pénzért árulták ezeket a cédulákat és velük meg lehetett vásárolni a bűnök bocsánatát a túlvilágra. Ha valaki gazdag volt bármilyen bűntől megszabadulhatott. Ezt a római katolikus egyház azért tehette meg, mert kisajátította a bűnök megbocsátásának a jogát és ebből a jogból kiindulva azt állította, hogy pénzért is árusíthatja a bűnbocsánatot. Ha jól meggondoljuk a búcsúcédulák árusítása a piacgazdasági szemlélet diadalát jelentette a vallási élet területén. Ha mindent el lehet adni és meg lehet venni, akkor miért nem lehet kereskedni az Isten bűnbocsánatával is. Wittemberg és általában a német városok polgárai nem értettek egyet a piacgazdaság ilyen értelmezésével. Úgy látták, hogy ha bármely bűn bocsánatát pénzért csak úgy meg lehet venni, akkor megnyílik az út a teljes lelkiismeretlenség előtt. Ezt már nem akarták tűrni. Pedig a misék pénzért történő celebrálása is ugyanez csak burkolt formában. Az áldozó pap, amikor pénzért misét mond tulajdonképp szimbolikus áldozatot mutat be a hívő lelki üdvéért. A mise esetében azonban kimondatlanul az Isten joga maradt, hogy megbocsásson. A miseáldozat bemutatása az egyház részéről szolgáltatás azzal céllal, hogy a hívő a bűnbocsánatot elnyerje. Mint minden szolgáltatást , természetesen, ezt is meg kell fizetni. Formálisan tehát Istené a kegyelem. A pénz azonban először a helyi plébánia kasszájába került , onnan pedig jelentős százaléka Rómába a Vatikánba. Ez pedig még a földbirtokosok egy részének sem tetszett. Hatalmas összegek vándoroltak ki minden ellenérték nélkül Rómába. Ekkor lépett a színre Luther és 95 pontjában bebizonyította Pál apostolra is hivatkozva, hogy a búcsúcédulák árusítása ellentétes a Bibliával , hogy a miseáldozat is teljesen felesleges, mert üdvözülni csak Isten kegyelméből lehet ingyen, hit által.

Isten akaratát pedig nem a katolikus egyház képviselőitől tudhatjuk meg , hanem csak a Bibliából, azt kell olvasni és tanulmányozni. Tételeivel Luther nagy csapást mért a római katolikus egyház gazdasági hatalmára. Ezenkívül bár csak vallási terminológiával , de kimondta a szólás és gondolkodás szabadságát is. Ezzel pedig kialakultak az igazi európaiság alapjai. Európa a mai értelemben véve nem a római katolicizmus hatására, hanem éppen annak ellenére vált európaivá. A Vatikán válasza nem váratott soká magára. Először fenyegetéssel akarták kényszeríteni Luthert tételeinek visszavonására. Mivel Luther nem hátrált meg, következett a pápai kiátkozás, ami Husz János sorsát látszott előrevetíteni , de nem úgy lett ahogyan a Vatikánban szerették volna. 1520-ban a Wittmbergi Vártemplom előtti téren Luther égette el az őt kiátkozó pápai bullát. Ezzel megtörtént a végleges szakítás a római katolicizmus és a reformáció között, a reformáció fejlődése elindult a maga útján. Ha ezután Luther már semmit sem tett volna az események nagyjából ugyanabban a mederben folytatódtak volna, a reformáció ügyét már nem lehetett megsemmisíteni. Szerencsére Luther mint a szellem embere még sok jelentős alkotással és gondolattal gazdagította a német és az európai kultúrát. Folytatás: Egy új erkölcsi szemlélet alapjai.

51 / 68

A reformáció emlékére Egy új erkölcsi szemlélet alapjai, második folytatás dr. Jakócs Dániel A karácsonyi üdvözletben és "A nagy fordulat" című cikkben -ben megkezdett gondolatmenet folytatása. Az előző részt azzal a gondolattal fejeztem be, hogy ha Luther Márton 1520 után semmit sem tett volna, az események nagyjából ugyanabban a mederben folytatódtak volna. Ezt az állítást azzal tudom igazolni, hogy már az események elején a reformátori munkában részt vettek fiatalabb munkatársai majd tanítványai.

A reformáció emlékére

A karácsonyi üdvözletben és 'A nagy fordulat' című cikkben -ben megkezdett gondolatmenet folytatása.

Egy új erkölcsi szemlélet alapjai, második folytatás

Az előző részt azzal a gondolattal fejeztem be, hogy ha Luther Márton 1520 után semmit sem tett volna, az események nagyjából ugyanabban a mederben folytatódtak volna. Ezt az állítást azzal tudom igazolni, hogy már az események elején a reformátori munkában részt vettek fiatalabb munkatársai majd tanítványai. Ezenkívül Svájcban a lutheri irányzathoz közelálló törekvések jelentkeztek és bontakoztak ki. Természetesen voltak különbségek is, amelyeket az eltérő történelmi előzmények magyaráznak. Most azonban nem a reformáció teljes leírását akarom adni, csak a legfontosabb eredményeit van szándékomban felsorolni. A reformáció különböző irányzataival nem fogok foglalkozni. Mivel a reformátorok között Luther volt elméletileg a legtehetségesebb, és az ő irányzata terjedt el Európában a legjobban, a reformáció eredményeit az ő tevékenysége alapján fogom ismertetni. Az előző részben már írtam, hogy Luther szerint Isten akaratát mindenki a Bibliából ismerheti meg, ezért minden hívőnek azt kell tanulmányoznia. Ehhez azonban a feltételeket kellett megteremteni, le kellett fordítani német nyelvre a Bibliát. Ezt a feladatot Luther maga végezte el, és erre a kérdésre a fordítás befejezése kapcsán még visszatérek. Közben 1529-ben kiadta Kis Kátéját, amelyben röviden összefoglalta az összes gyülekezeti tag számára a legfontosabb tudnivalókat. A Kis Káté végén versben fogalmazta meg a kereszténység legfontosabb erkölcsi szemléletét a reformáció szellemében. Ez így hangzik: „ Mindenki a maga dolgát jól tanulja, jól végezze…’’ Ez a tradiciónális középkori katolikus szemlélethez viszonyítva gyökeresen újat jelent. Az erkölcs központjába a munka és a tanulás , tehát a fizikai és szellemi munka került. A másik fontos tényező ebben a követelményben, hogy nem elég tanulni és dolgozni, hanem jól kell mind a kettőt végezni. Ez pozitív erkölcs, amely nem azt tartja érdemnek, ha valaki valamit nem csinál, például böjtöl azaz koplal és tulajdonképpen semmi hasznosat nem tesz embertársai számára. Ott ahol az egész társadalom vagy többsége elfogadta ezt az alapelvet, az egész ország gazdasága és kultúrája felvirágzásnak indult. Ez teljesen érthető , a gazdagság legfőbb forrása a jól elvégzett munka. Folytatás :A reformáció emlékére, harmadik folytatás .

A reformáció emlékére, harmadik folytatás dr. Jakócs Dániel

52 / 68

A reformáció erkölcsi értékrendszerében a munkával együtt első helyre került a család Mint mondani szokták minden relatív. Ma a római katolikus egyház nagyon gyakran hangoztatja a család fontosságát, ez azonban ma van így. Ugyanakkor ritkábban halljuk a teljes nemi önmegtartóztatás, a szerzetesi aszkézis, a papi nőtlenség magasztalását, de nem így volt a középkorban és Luther idejében.

A reformáció emlékére, harmadik folytatás

A Karácsonyi üdvözlet -ben megkezdett gondolatmenet újabb folytatása.

A reformáció erkölcsi értékrendszerében a munkával együtt első helyre került a család

Mint mondani szokták minden relatív. Ma a római katolikus egyház nagyon gyakran hangoztatja a család fontosságát, ez azonban ma van így. Ugyanakkor ritkábban halljuk a teljes nemi önmegtartóztatás, a szerzetesi aszkézis, a papi nőtlenség magasztalását, de nem így volt a középkorban és Luther idejében. Az erkölcsi tökéletesség csúcsa a nemi élettől való teljes tartózkodás, minden világi élvezet megtagadása, a szerzetesi életforma volt. A római katolikus, de még az ortodox normák szerint is így szerezhette a hívő ember a földön a legtöbb érdemet. Mivel a katolikus egyház szerint az emberek többsége gyarló és nem képes erre, számukra engedélyezve volt a nemi élet, de csak szigorúan a házasság keretei és korlátai között. Általában minden testi gyönyört megvetettek. A házasság, a családi élet, szentség volt ugyan a katolikus egyház szerint is, de az aszkéta szerzetes, az örök szüzességet fogadott apáca erkölcsileg magasan fölötte állt az egyház szerint a családos embereknek. A római katolikus egyház ma is ragaszkodik a papi nőtlenséghez. Ez az eszmény azonban ellent mondott a lutheri erkölcsnek, amely a munkát helyezte az erkölcsös élet központjába. Munka általában csak elméletben létezik, a nemek között munkamegosztás van, és ezt több esetben nem lehet megszüntetni vagy semmi értelme sincs megszüntetni. A párválasztás akkor az első számú munkatárs kiválasztása volt. A társadalmilag hasznos munka nagyobb részét a családon belül végezték el. Teljesen érthetően Luther megváltoztatta az értékrendet. A férfinek elsősorban ideális családapának, a nőnek családanyának kell lennie, és példamutató munkájukkal jó családapákat és családanyákat kell nevelni gyermekeikből. A szerzetes rendekre pedig semmi szükség nincs, meg kell szüntetni őket. Ma már tudjuk, hogy a középkorban a kolostoroknak nagyon fontos gazdasági szerepe volt. Kimondani megszüntetésüket csak akkor lehetett, amikor a társadalom már helyettesíteni tudta funkciójukat. Mikor azonban már feltétlenül nem voltak szükségesek, még mint rudimentumok megmaradtak és egy részük sikeresen funkcionált a katolikus világban, ez a kérdés azonban már a gazdaságtörténet területéhez tartozik.

Folytatás: Az evangélikus iskola rendszer

A reformáció emlékére - Negyedik folytatás dr Jakócs Dániel Az evangélikus iskolarendszer A Karácsonyi üdvözletben megkezdett gondolatmenet újabb folytatása. Valószínűleg Luther sem gondolta az elején, hogy milyen gyakorlati problémákkalkell szembenéznie, amikor azt mondta, hogy Isten akaratát mindenkinek a Bibliából kell megismernie, azt kell olvasni. Ehhez pedig két feltétel kell: Biblia német nyelven ( a németek számára, a többi nép oldja meg maga.) Teljes és jó német nyelvű Biblia pedig nem volt. Ezt a feladatot Luther magára vállalta és becsülettel megoldotta, bár néhány kritikai megjegyzésem még lesz ennek kapcsán. A másik és nehezebben megoldható feltétel az volt, hogy mindenkinek kell tudni írni és olvasni

A reformáció emlékére Negyedik folytatás Az evangélikus iskolarendszer

Valószínűleg Luther sem gondolta az elején, hogy milyen gyakorlati problémákkal kell szembenéznie, amikor azt mondta, hogy Isten akaratát mindenkinek a Bibliából kell megismernie, azt kell olvasni. Ehhez pedig két feltétel kell: Biblia német nyelven ( a németek számára, a többi nép oldja meg maga.) Teljes és jó német nyelvű Biblia pedig nem volt. Ezt a feladatot Luther magára vállalta és becsülettel megoldotta, bár néhány kritikai megjegyzésem még lesz ennek kapcsán. A másik és nehezebben megoldható feltétel az volt, hogy mindenkinek kell tudni írni és olvasni németül. Ehhez pedig iskolák hálózata kell megfelelő tanítókkal, az anyagi feltételekről nem is beszélve. Ezt Luther egyedül nem tudta volna megoldani, de még segítséggel sem. Az iskolához nyelvtankönyv kell, ehhez pedig szerző. Ma persze könnyű a helyzet . A tankönyvíró folytathatja elődei munkáját és

53 / 68

legfeljebb néhány újítást vezet be, de akkor ? Akkor nem volt egységes német irodalmi nyelv. A német nyelv tájszólások összessége volt, és az egymástól távoli tájszólásokon beszélő emberek nem értették meg egymást. A tanítónak, ha belép a tanterembe, az első percben tudnia kell, hogy mit kell tanítani. Melyik tájszólás igeragozását vagy főnévragozását tanítsa meg ? Mindenki a sajátját? Csak káosz lesz belőle. Luther magyar kortársai is mind saját tájszólásukon írtak vagy beszéltek, de magyarul más a helyzet. A magyar tájszólások eltérései nem zavarták a megértést. Luther fiatalabb kortársának a Sylvester Jánosnak a műveit ma is értjük , pedig saját tájszólása szerint írta, másként nem is írhatta, de amint már utaltam rá németül nem így volt. Nem volt a világnak az a teológusa, aki ezt a helyzetet megoldotta volna. Ehhez nyelvtudós kellett, a humanizmus korának nyelvtudományán csiszolt elme. Luther és a reformáció szerencséjére ilyen ember időben jelentkezett Philip Melanchton, Luther fiatalabb kortársa (1497-1560), az ógörög nyelv tudós professzora. Melanchton megteremtette a reformáció iskolarendszerét az alapoktól az egyetemekig, megírta a szükséges nyelvtanokat, módszertani elveket dolgozott ki. Nem sokkal azután, hogy Luther befejezte bibliafordítását, elvégezték iskoláikat azok a fiatalok, akik képesek voltak németül olvasni a Bibliát. Ez volt Melanchton legnagyobb érdeme a reformáció szempontjából és az egész német kultúra szempontjából is. Az már a lutheri reformáció részletkérdése, ha a nagy ügyet egészében nézzük, hogy Melanchton fogalmazta meg az Augsburgi ( magyarul az Ágostai ) Hitvallást. Ráadásul mindenki csak elégedetlen volt vele, de jobbat másoknak sem sikerült írni, lényegében ma is azt tanítják. A reformáció iskolarendszerének megteremtéséért Melanchton megérdemelte, hogy Németország tanárának „ preceptor Germániae’’-nak nevezzék . Folytatása : Luther Márton bibliafordítása.

A reformáció emlékére - ötödik folytatás dr Jakocs Dániel Luther Márton bibliafordítása A Karácsonyi üdvözletben megkezdett gondolatmenet folytatása. Ha végiggondoljuk a Biblia méreteit, oldalszámát, akkor rögtön látjuk, hogy elolvasni semkönnyű nemhogy lefordítani. Még jobban megértjük a feladat nagyságát, ha tudjuk, hogy három különböző nyelven írták és az a nyelv, amelyen a Biblia legtöbb oldala keletkezett a héber nyelv, már Jézus korában is régen holt nyelv volt. Jézus zsidó kortársai és maga Jézus is arámi nyelven beszéltek. Az Ó Szövetség utolsó könyveit már arámi nyelven írták. Az Új Szövetség görög nyelven készült kb. i. sz. 50 és 120 között.

A reformáció emlékére - Ötödik folytatás Luther Márton bibliafordítása

A Karácsonyi üdvözletben megkezdett gondolatmenet folytatása. Ha végiggondoljuk a Biblia méreteit, oldalszámát, akkor rögtön látjuk, hogy elolvasni sem könnyű nemhogy lefordítani. Még jobban megértjük a feladat nagyságát, ha tudjuk, hogy három különböző nyelven írták és az a nyelv, amelyen a Biblia legtöbb oldala keletkezett a héber nyelv, már Jézus korában is régen holt nyelv volt. Jézus zsidó kortársai és maga Jézus is arámi nyelven beszéltek. Az Ó Szövetség utolsó könyveit már arámi nyelven írták. Az Új Szövetség görög nyelven készült kb. i. sz. 50 és 120 között. Mivel egy nyelv fejlődésében 70-80 év viszonylag rövid időszak, az Új Szövetség fordítása az eredeti nyelv megértése szempontjából nem okozhatott Luther számára különösebb nehézséget. Mivel a reformáció számára az Új Szövetség volt a Biblia legfontosabb része, Luther először azt fordította le, és 1522-re két év alatt kész is lett vele. Az egész Bibliát 1534-re fordította le. Most mellőzöm azokat a fordítási problémákat, amelyet az okoz, hogy az Ó Szövetség különböző műfajú könyvekből áll. Konkrét estben a legfőbb probléma az volt , ami előtt Melanchton is állt, nem volt egységes német irodalmi nyelv. Az egységes német irodalmi nyelvet fordítás közben magának Luthernek kellett megteremtenie. Luthernek Melanchtonnal szemben egy előnye volt. A rendelkezésére álló 12 év alatt megoldásait többször módosíthatta, folyamatosan kijavíthatott mindent. Munkája során állandóan tanult Melanchtontól, a nyelvészeti kérdéseket megbeszélte vele. A részleteket itt is mellőzöm, azok a szakemberekre tartoznak és valószínűleg könyvtárnyi szakirodalma van. A lényeg az , hogy Luthernek sikerült 1534-re egy olyan fordítást létrehozni, amelyet az egész német nyelvterületen értettek. A Biblia sajátos vallási tartalma pedig évszázadokon át biztosította, hogy Németország protestáns területein szinte mindenki naponta olvassa, és így egységesítő szerepe állandóan érvényesült. Ahhoz, hogy a sok apró részből álló német nyelvterületen egységes nemzeti állam jöhessen létre előfeltételként szükség volt egységes nyelvre. Ezt a feltétlenül hazafias feladatot Luther Márton oldotta meg. Ehhez azonban hozzá kell tenni azt a tényt , hogy mint a reformáció vezető egyénisége oldotta meg. Luther fordítói tevékenysége kétségtelenül művészi szempontból csodálatra méltó teljesítmény, de egyedül álló hatását nem érte volna el, ha a reformáció hittételei szerint nem lett volna a nép többsége számára mindennapos olvasmány. Napjainkra ugyan ezt a hatását elveszítette, de a bibliai nyelvi fordulatok, képek az egész német nyelvi kultúra részeivé váltak, és azon keresztül benne élnek olyan emberek nyelvhasználatában, akik a Bibliát naponta nem olvassák. Természetesen Luther csak az alapokat rakta le. A reformáció által létrehozott egyetemeken és egyéb intézményekben folytatódott annak a német irodalmi nyelvnek a fejlődése, amely ma a világ egyik leggazdagabb kultúrájának a hordozója.

54 / 68

Folytatás: A reformáció a történelmi Magyarországon és Erdélyben

A reformáció emlékére - hatodik folytatás A reformáció a történelmi Magyarországon és Erdélyben A Karácsonyi üdvözletben megkezdett gondolatsor folytatása. A reformáció szó szerint több, mint ezer szállal kapcsolódott Magyarországhoz és Erdélyhez. ( 1) Az a több mint ezer hallgató,amely a 16. század folyamán iratkozott be a wittembergi egyetemre mély nyomot hagyott az egész magyar kultúrában. A reformációval közvetlen kapcsolatban lévő magyar illetve erdélyi személyiségek közül csak néhány nevét említem, azokét akiknek különösen fontos szerepük volt a magyarországi népek kultúrájában. Először Sylvester Jánosról írok, mert sajátosan kiemelkedő és eredeti szerepe volt a magyar szellemi életben, Honterusról pedig azé

A reformáció emlékére - hatodik folytatás A reformáció a történelmi Magyarországon és Erdélyben

A reformáció szó szerint több, mint ezer szállal kapcsolódott Magyarországhoz és Erdélyhez. ( 1) Az a több mint ezer hallgató,amely a 16. század folyamán iratkozott be a wittembergi egyetemre mély nyomot hagyott az egész magyar kultúrában. A reformációval közvetlen kapcsolatban lévő magyar illetve erdélyi személyiségek közül csak néhány nevét említem, azokét akiknek különösen fontos szerepük volt a magyarországi népek kultúrájában. Először Sylvester Jánosról írok, mert sajátosan kiemelkedő és eredeti szerepe volt a magyar szellemi életben, Honterusról pedig azért, mert Brassó kulturális szerepén keresztül hatott a bolgár és román kultúra fejlődésére is. Brassóról már írtam korábban, ezért a Világszabadságon megjelent cikkeim ajánlom szíves figyelmükbe. Sylvester János (kb. 1504-1552) Sylvester János közvetlenül Melanchton tanítványa volt, ezt bizonyítja Melanchton egyik levele, amelyet Nádasdy Tamás főúrhoz írt. ( 2 )Sylvester János azonban abban a vonatkozásban is kiemelkedik nemcsak a magyar, hanem az európai reformátorok közül, hogy jobban figyelembe vette az átlagnál Erasmus szövegkritikai tanulmányait, és fordításában semmilyen hagyomány hatására nem volt hajlandó az eredeti szöveget megváltoztatni. 1544-től a bécsi egyetemen a héber és görög nyelv tanára volt. Az 1539-ben kiadott Grammatica Hungarolatina című munkája volt az első igazán tudományos magyar nyelvtan. Ő rakta le a mai magyar helyesírás alapjait. Fő műve azonban az 1541-ben megjelent Új Testamentum fordítása volt. Ennek a fordításnak egyik sajátossága az, hogy az egyes evangéliumok tartalmát rövid versekben foglalja össze. Ezekben az összefoglalásokban hozta létre a magyar időmértékes verselést. Természetesen a leghíresebb az egész Új Testamentum elé írt bevezetése, ebből idézünk néhány sort. A későbbiekben, ha időnk megengedi, az egész verset közöljük. Sylvester János bevezetésével indult hódító útjára egészen napjainkig az időmértékes magyar verselés. Most pedig olvassuk el leghíresebb sorait: Az magyar nípnek… Próféták által szólt rígen néked az Isten, Azkit igírt, ímé vígre megadta fiát. Buzgó lílekvel szól most es néked ezáltal, Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess. ……………………………………………………………………………………. Azki zsidóul és görögül, és vígre deákul Szól vala rígen, szól néked az itt magyarul. Igen, a mindenkinek szóló isteni üzenet nemzeti nyelven egy új nemzeti időmértékes verselési formában hangzott fel. A magyar nemzeti tudat születésének pillanatainál vagyunk jelen , és mindez a reformáció jegyében. Ez nem külső elhatározás következménye, hanem a reformáció lényegéből következett. A reformáció nem lehetett nem nemzeti. Ugyanakkor vállalta és folytatta európai és általános emberi (zsidó és görög) gyökereit egy olyan új nemzeti verselési formában, amely a magyar nyelv belső sajátosságaira épül, de tökéletesen alkalmazza az antik görög verselés szabályait. Ez nem a távoli múlt, ez Berzsenyi és Radnóti is , de Baranyi Ferenc is,

55 / 68

Gergely Ágnes is , Gyimesi László is, Rigó Béla is. Hangsúlyozom a zsidó gyökerek vállalásával származástól függetlenül. A felsorolás nem teljes , de ez az én hiányosságom. Ez a reformáció jegyében született magyar kultúra úgy magyar, hogy európai, úgy európai , hogy magyar. A kettőt nem lehet szétválasztani. Aki ezt nem érti, semmit nem ért a magyar nemzeti sajátosságok lényegéből. Végül egy példa, Kodály Psalmus Hungaricusa. Ha ez nem magyar mű, akkor mi az. A szövege úgy kezdődik, hogy : „ Mikoron Dávid nagy búsultában …”Ha ez nem zsidó mű , akkor mi . Úgy látszik nagy baj van a zsidozó urak műveltségével is, és magyarságával is . Hát mindezt nem ünnepeltük meg 2011 október 31-én. Az pedig természetes, hogy ha az Új Testamentumon keresztül maga az Isten beszél magyarul, annak szövegét a fordításban nem szabad megváltoztatni. Márpedig ez történt a többi fordításokban. A Mi Atyánk szövege egyedül Sylvester János fordításában felel meg az eredetinek. Mind a magyar katolikus, mind a protestáns fordítások egyformán megváltoztatták a Mi Atyánknak a Máté 6: 12 szakaszában a szöveget. A helytelen fordítás a következő: „ És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” Hogy ez a szöveg helytelen azt évtizedek óta tudom, mert olvastam az angol King James féle fordítás szövegét és az ún. egyházi szláv Bibliát. Sylvester János fordítása a következő :” És engedd meg mü nekünk az mü adósságainkat miképpen mü is megengedjük azoknak, azkik mü nekünk adósok.” Azóta görög barátaim és kartársaim kérésemre ellenőrizték a fordítást, Sylvester János fordítása megfelel az eredetinek. Hogy ki követte el az első változtatást, pontosan nem tudom, valószínűleg a Vulgata fordítója. Luther nem javította ki, pedig Erazmus alapján tudnia kellett, nyomában Károli Gáspár sem , Szenczi Molnár Albert sem, és a mai katolikusok sem. Ez arra enged következtetni, hogy erős ideológiai okok húzódnak meg mögötte. Nem igaz, hogy nem tudtak görögül. Az angolok, a bolgárok, az oroszok miért tudtak. Hogy Erasmus tudott az természetes. A ő tudományos munkássága alapozta meg az újkor bibliafordításait. Eddig Luther fordítói és társadalmi tevékenységéről csak felsőfokban írtam , és megalapozottan. Ugyanakkor megjegyeztem, hogy vannak kritikai megjegyzéseim. Azt hiszem, Luther kompromisszumos természetében kell keresni a „ tévedés” okát. Olyan kérdésekben nem szeretett állást foglalni, amelyekről nem tudta, hogy hívei követik-e vagy sem. Ha egyedül maradt volna az életét kockáztatta volna minden eredmény nélkül. Lutherről szokták mondani, hogy a reformáció útján csak félig ment végig. Most ne vitassuk, hogy az út hányad részét tette meg, tény, hogy nem ment végig rajta, de olyan körülmények között, amikor az úton elindulni is életveszélyes volt. A reformáció részleges győzelme után is Európa katolikus uralom alatt maradt részén továbbra is küldtek máglyára „ eretnekeket’’, még csak ezután következtek a vallásháborúk. Luther nem kockáztatott, meg lehet érteni. Másrészt a taktikai okból elfogadott „ tévedés” is tévedés . Ma már sokan nem ismerik a Mi Atyánkot sem, nemhogy azon gondolkodjanak hogyan helyes a szövege. Mégis az a véleményem, hogy tudományos szempontból és erkölcsi szempontból is csak egy fordítást fogadhatunk el : az igazat. Ezért tisztelem Sylvester Jánost jobban társainál. Sylvester János fordítása mára szinte elérhetetlen és a betűk nyomdai alakja miatt szinte olvashatatlan. Csak nyelvész szakemberek olvassák. Károli Gáspár többször javított bibliafordítása régen kiszorította. Eredményei azonban benne élnek a magyar kultúrában és amint a Mi Atyánk fordítása bizonyítja ma is van mit tanulni tőle, ha mást nem hát az igazat. A Mi Atyánk szövegét már több elemzésben vizsgáltam, ezek a Világszabadságon a 17. számban megtalálhatók rövid szövegelemzések címszó alatt, ennek a résznek a megértéséhez a második szövegelemzés a legfontosabb. Lásd itt

AZ LV. ZSOLTÁR

1. Mikoron Dávid nagy búsultában Baráti miatt volna bánatban, Panaszolkodván nagy haragjában, Ilyen könyörgést kezde ő magában.

2. Istenem uram! kérlek tégedet, Fordítsad reám szent szemeidet. Nagy szükségemben ne hagyj engemet, Mert megemészti nagy bánat szívemet.

3. Csak rívok-sívok nagy nyavalyámban, Elfogyatkoztam gondolatimban, Megkeseredtem nagy búsultomban,

56 / 68

Ellenségemre való haragomban.

4. Hogyha énnékem szárnyam lett volna, Mint az galamb elröpültem volna. Hogyha az isten engedte volna, Innét én régen elfutottam volna.

5. Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdőben széllel bújdosnom: Hogynemmint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hagynak szólanom.

6. Éjjel és nappal azon forgódnak, Engem mi módon megfoghassanak, Beszédem miatt vádolhassanak, Hogy fogságomon ők vígadhassanak.

7. Látod jól uram álnok szíveket, Csak szemben való szép beszédeket, De zabolázd meg az ő nyelvöket, Ne tapodják le híremet, nevemet.

8. Ugyan szememmel jól látom őket, Énreám való gyűlölségeket, Fülemmel hallom káromlásokat, Igazság ellen feltámadásokat.

9. Egész ez város rakva haraggal, Egymásra való nagy bosszúsággal. Elhíresedett az gazdagsággal, Hozzá fogható nincsen álnoksággal.

10. Gyakorta köztük gyűlések vannak, Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak, Isten szavával ők nem gondolnak, Mert jószágokban felfuvalkodtanak.

11. Keserűségem ennyi nem volna, Ha ellenségtűl nyavalyám volna,

57 / 68

Bizony könnyebben szenvedtem volna, Magamat attul megóhattam volna.

12. Én barátomnak azkit vélek volt, Nagy nyájasságom kivel együtt volt, Jó hírem-nevem, tisztességem volt, Fő ellenségem, most látom, hogy az volt.

13. Csuda szerelmét énhozzám láttam, Kivel sokáig mind együtt laktam. Az istent véle együtt szolgáltam, Ily álnokságát soha nem gondoltam.

14. Keserű halál szálljon fejére, Ellenségemnek ítéletére, Álnokságának büntetésére, Hitetlenségnek kijelentésére.

15. Én pedig uram, hozzád kiáltok, Reggel és délbe, estve könyörgök, Megszabadulást tetőled várok, Az ellenségtől mert igen félek.

16. Megszegték ezek esküvéseket, Régen elhagyták az ő hitöket, Nem hiszem immár egy beszédeket, Mert megpróbáltam hitetlenségeket.

17. Ezeknek szájok zsírosb az vajnál, Síkosb ajakok az faolajnál, Élesb az nyelvek az éles kardnál, Szájokban nincsen egyéb álnokságnál.

18. Te azért lelkem, gondolatodat – Istenben vessed bizodalmodat, Rólad elvészi minden terhedet, És meghallgatja te könyörgésedet.

19. Igaz vagy uram ítéletedben,

58 / 68

Az vérszopókat ő idejekben Te meg nem áldod szerencséjekben. Hosszú életek nem lészen ez földön.

20. Az igazakat te mind megtartod, Az kegyeseket megoltalmazod, Az szegényeket felmagasztalod, Az kevélyeket aláhajigálod.

21. Ha egy kevéssé megkesrítöd, Az égő tűzben el-bétaszítod, Nagy hamarsággal onnét kivonszod, Nagy tisztességre ismég felemeled.

22. Szent Dávid írta az zsoltárkönyvben, Ötvenötödik dícséretiben. Melyből az hívek keserűségben Vígasztalásért szörzék így versekben.

-P. S. Nem vagyok híve az aktualizálásnak, de azt hiszem , hogy az egész világ csak nyerne vele , a gazdagok is, ha megfogadnák a Mi Atyánk eredeti változatát, és kölcsönösen és feltétel nélkül elengednék egymásnak az adósságokat.

Folytatás itt.

A Reformáció emlékére - hetedik folytatás Dr. Jakócs Dániel A Karácsonyi üdvözlet-ben megkezdett sorozat folytatása. Bár 1541 után az ország három részre szakadt és Erdély fejlődése nagyon sajátos úton haladt, a magyar nyelvterületen elért eredményeket együtt ismertetem, és csak a szász a bolgár és román kulturális vívmányokat taglalom az Erdélyről szóló részekben. A reformáció kulturális tevékenységét mindenütt nyomdák és iskolák alapításával kezdte. Elsők között volt a sárvári nyomda, ahol Sylvester János Új Szövetség-fordítását is kinyomtatták, 1536-ban alapították.

A Reformáció emlékére - hetedik folytatás Bár 1541 után az ország három részre szakadt és Erdély fejlődése nagyon sajátos úton haladt, a magyar nyelvterületen elért eredményeket együtt ismertetem, és csak a szász a bolgár és román kulturális vívmányokat taglalom az Erdélyről szóló részekben. A reformáció kulturális tevékenységét mindenütt nyomdák és iskolák alapításával kezdte. Elsők között volt a sárvári nyomda, ahol Sylvester János Új Szövetség-fordítását is kinyomtatták, 1536-ban alapították. A kolozsvári nyomdát 1550-ben alapította Heltai Gáspár, összesen 200 kiadványa volt. A debreceni nyomdát 1561-ben alapították és sokáig, mint a város és református egyház közös tulajdona működött, városi nyomdaként egészen a rendszerváltásig létezett, hogy túlélte-e a rendszerváltást nem tudom. A 16. század végéig 29 kisebb-nagyobb nyomda keletkezett, a kiadott művek 55%-a magyar, 37%-a latin, 4%-a német, 2%-a ógörög, 2%-a ún. egyházi szláv azaz bolgár volt, és csak Erdélyben román is. A könyvek példányszáma 200-500 között mozgott. A nyomdák alapításával párhuzamosan haladt az iskolahálozat kialakítása, most is csak a legfontosabb kollégiumokat sorolom fel. Sárospatak 1531, Debrecen 1549, Kolozsvár 1581, Gyulafehérvár-Nagyenyed 1622, később Pápa és Marosvásárhely. A kollégiumok intézményesen egyesítették az alsó- a közép- és felsőfokú oktatást. A felsőfokú tagozatuk főiskola volt. Egyetemi rangjuk nem volt,

59 / 68

legjobb tanulóik az egyetemi végzettséget nyugat- európai egyetemeken, továbbképzésen szerezték meg. Mivel 1773-ig a Pesti királyi, tehát világi egyetem létrehozásáig nem volt tényleges magyar egyetem, ez a helyzet sokáig állandósította a német-magyar oktatási kapcsolatokat. A reformáció tehát létrehozott egy új intézményrendszert, a magyar nyelvet uralkodóvá tette a kultúra jelentős részében, de ez nem minden. Megváltoztatta a humán kultúra szerkezetét. Megnövekedett a nyomtatott magyar nyelvű szépirodalom szerepe, ma is élvezhető reneszánsz magyar irodalom keletkezett. A világi zene területén is jelentős eredmények születtek a nehéz anyagi helyzet ellenére, a népköltészetben megnövekedett a szerelmi líra aránya. A reformáció legnagyobb eredménye azonban az új autonom egyéniség megjelenése, aki önállóan gondolkodik, aki már nem tűr egyházi gyámkodást maga fölött és közvetítőt maga és Isten között. A reformáció embere egyházi kérdésekben is maga döntött, a „ lelki atyák” által kívülről irányított gyermekből nagykorú ember lett. Ezzel a folyamattal párhuzamosan a protestáns iskolarendszer eredményeként létrejött egy új és állandó világi értelmiség a tanítók és tanárok rétege. Bár ők is még valamelyik protestáns egyháztól kapták fizetésüket, nem voltak lelkészek és csak szakmájukkal kellett törődniük. A tudományok állandó képviselői voltak környezetükben. Végül 1590-ben Károlyi Gáspár munkatársaival együtt elkészítette az első magyar teljes bibliafordítást Vizsolyban. Nem minden irónia nélkül mondom, hogy munkájukat fegyveres védelem alatt végezniük, nehogy a katolikus egyház ellenséges körei a fordítást elvegyék. Óvatosságuk indokolt volt. Károlyi Gáspár előtt már két huszita prédikátor lefordította a Bibliát magyarra. A katolikus egyház üldözése elől Moldvába kellett menekülniük. Üldözőik utánuk mentek és a fordítást elvették, de személyükben nem bántották őket. Az elkobzott példányokból néhány rész megmaradt, mert az üldözők között egyesek rokonszenveztek a huszitákkal és az elkobzott részt elrejtették. A katolikus egyház egyes képviselői ma a kereszténység és a magyar nemzeti jelleg letéteményeseinek akarják feltüntetni magukat. Erre semmi alapjuk nincs. A mai magyar nemzeti kultúra alapjait a reformáció hozta létre, a kereszténység legfontosabb könyvét a Bibliát a reformáció hívei fordították magyarra, a katolikus egyház akadályozása ellenére. A vizsolyi Biblia Szenczi Molnár Albert javított kiadásában a magyar irodalmi nyelv alapja lett. Az eredeti pontos fénymásolata pedig mint egyik legfontosabb nyelvemlékünk könyvespolcunk legdrágább kincse. A reformáció eredményei világnézeti különbségek nélkül a magyar nép humanista és a gondolkodás szabadságát szerető többségének jogos tulajdona.

Folytatása következik lásd itt.

A reformáció emlékére - nyolcadik folytatás Dr. Jakócs Dániel Honterustól a tordai országgyűlésig A Karácsonyi üdvözletben megkezdett sorozat folytatása.

Honterustól a tordai országgyűlésig

Tulajdonképpen a reformáció az akkor még egységes Magyarországon Erdélyben kezdődött, és annak egyik legtávolibb városában, Brassóban, ha a távolságot Budától mérjük. Ez nem volt véletlen. Brassó az egyik legforgalmasabb nemzetközi kereskedelmi út csomópontján feküdt, a közép-európai és balkáni kereskedelem határán. A szászföld egyik legfejlettebb városa volt. A 15. században folyamatosan nőtt a külföldön tanuló egyetemisták száma, 16. századra az összes külföldön tanuló egyetemistának az 57 százaléka szász volt, magyar csak 43 százalék. A diákok többsége a városi polgárságból került ki, a nemesek aránya csak 3.8 százalék volt. Nem csoda tehát, hogy a reformáció első követői szász diákokból kerültek ki. 1553-ban tért haza Brassóba Luther Márton és Melanchton egyik tanítványa, Johannes Honterus (1498 – 1549) 1533-ban Magyarország még egységes volt. Honterus Luthernek különösen kedves tanítványa lehetett, mert folyamatos levelezésben állt vele és az „ Úr evangélistájának – nevezte – a magyarok között.” (Evangelista Domini apud Hungaros) Hazatérése után Honterus 1534-ben elemi és középiskolát alapított, majd 1543-ban leányiskolát is. 1535-ben az iskola tankönyveinek biztosítására nyomdát szervezett. Az iskolában teljesen ingyenes volt az oktatás más városokból jött tanulóknak is. Mindez azt bizonyítja, hogy Honterus, de a brassói polgárok is, szellemileg magasan fölötte álltak nem csak koruknak, hanem sok mai politikusnak is, mert értették, hogy az egész társadalomnak az érdeke és nemcsak az egyénnek, hogy minden tagja tanulhasson, és ehhez a lehetőséget az egész társadalomnak ingyen kell biztosítani. Honterus iskolája Brassóban a rendszerváltás első éveiben még működött, mint német nemzetiségi iskola. Hogy ma létezik-e nem tudom. A szász fiatalság többsége a romániai nyomor elől a rendszerváltás előtt és után Németországba távozott. Nem tudom, hogy maradtak-e egyáltalán iskoláskorú szász fiatalok Erdélyben. Honterus könyvkiadói tevékenysége a legjobb illusztrációja lehet Melanchton humanista kulturális alapelveinek. Elsősorban antik klasszikusokat adott ki, Platont, Arisztotelészt, Hésziodoszt, Senecát, Catót, Cicerót, Terentiust stb… Az egyházatyák közül csak Augustinust publikálta. A humanista írók közül elsősorban Rotterdami Erazmus műveit nyomtatta ki. Ha tudjuk, hogy Erazmus szövegkritikájában bebizonyította, hogy a az Új Szövetségben a szent háromságra vonatkozó rész utólagos betoldás, akkor azt is értjük, hogy ezzel Honterus objektíve Dávid Ferenc és az unitáriusok számára készítette elő a talajt. Természetesen Honterus Luther híve maradt és okosan került minden olyan kérdést, ami a reformáció hívei között belső ellentétekre vezetett volna, de toleranciájával példát mutatott arra, hogyan kell viszonyulni a lutheritől eltérő nézetek iránt. 1545-ig 7 ógörög és 9

60 / 68

latin nyelvű könyvet jelentetett meg. Természetesen kiadott illetve írt az evangélikus egyház és az iskolai oktatás számára is könyveket. Csak néhányat említek meg. Az erdélyi evangélikusok számára istentiszteleti rendtartási könyvet,- ágendát – irt. Latin nyelvtant és földrajzkönyvet írt az iskolák számára. Honterus halála után a reformáció hamarosan Erdély vezető vallási irányzata lett, de már kezdetben több ágra szakadt. Az erdélyi országgyűlés Tordán ténylegesen már 1557-ben elfogadta a kor legnagyobb vallásszabadságot biztosító törvényét. A későbbi 1568-ban elfogadott törvény ennek csak kibővített változata volt. A végső 1568-i törvény szövegét Dávid Ferenc fogalmazta meg és terjesztette be. A törvény lényege, hogy „ mindenki azt a vallást követhesse, amelyiket a legjobban akarja.”Ezzel nem egy vallást tettek hivatalossá, hanem magát a vallásszabadságot. Az unitárius vallás így törvényes lett. Akik szeretnek dicsekedni azzal, amiben a magyarok elsők voltak, gyakran hivatkoznak erre a törvényre és méltán. Csak arról feledkeznek meg, hogy János Zsigmond halála után 1571-ben János Zsigmond halála után Báthory István majd annak helyetteseként testvére Báthory Kristóf került Erdély trónjára és ők a katolikus egyház híveiként visszavonták a vallásszabadságra vonatkozó törvényt, minden további reformátori tevékenységet betiltottak, Dávid Ferencet minden funkciójától megfosztották és házi őrizetbe helyezték. Miután Dávid Ferenc nem adta meg magát 1579-ben börtönbe csukatták és ott olyan kegyetlen körülmények között tartották, hogy ott rövidesen meghalt. Dávid Ferenc a katolikus ellenreformáció áldozata lett. Szerencsére a Báthory testvérek után normális emberek kerültek Erdély élére, ismét katolikussá tenni Erdélyt nem sikerült, az unitárius vallás megmaradt, de a fejlődés megtört. A tordai törvényekkel a reformáció eljutott szellemi csúcsára. Sajnos az erdélyi feltételek éretlenek voltak a folytatásra. Dávid Ferenc eszményei még ma sem valósultak meg, még mai is megvalósulatlan cél csak. Befejezésként idézem 1567-ben leírt szavait:” A földön megvalósul Isten országa. A próféták oly békességről mondanak nekünk jövendőt, mely soha még nem volt, mert akkor minden fegyvernek el kell vesznie, és megégettetni, a szablyákból szántóvasak lesznek,…és oly békesség leszen, hogy soha semmi háborúságnak helye ne legyen. „ Ez még ma is ábránd, de ma olyan a helyzet, hogy ha ezt az ábrándot nem valósítjuk meg, elpusztul az egész emberiség. A fenti eszméket nem ünnepeltük meg 2011október 31-n. Részletesebb információk kedvéért javaslom elolvasni Erdélyről írt tanulmányom 5. részét. Világszabadság : A különböző kultúrák találkozása Erdély történelmében a honfoglalástól a XIX –XX. század fordulójáig, 5. rész

Folytatása következik: lásd itt

A reformáció emlékére - kilencedik folytatás Dr. Jakócs Dániel Az erdélyi reformáció szerepe a bolgár kultúrában A Karácsonyi üdvözletben megkezdett sorozat folytatása.

Az erdélyi reformáció szerepe a bolgár kultúrában Az erdélyi országgyűlés Tordán 1556-ban határozatot hozott a reformáció elterjesztéséről a románok között. A külső szemlélő számára és mai szemmel különösnek tűnhet, hogy ez a határozat először arra vezetett, hogy új fejezet kezdődött a bolgár könyvnyomtatásban, hogy tulajdonképpen ez vezetett a bolgár könyvnyomtatás első nagy korszakára. Az összes történelmi okot és előzményt hosszú lenne ismertetni, ezért csak a legfontosabbra szorítkozom. A második bolgár állam török megszállása után 1498-ban a bolgár területek fejlődése megváltozott, nem az európai feltételek között mozgott. Európai mérhető város, ahol az európai feltételeknek megfelelő és bolgárok lakta teljes városnegyed volt, csak egy létezett: Brassó. Brassó Bolgárszeg nevű negyede külön város volt a városon belül, a brassói szászok pedig fejlett a németországi színvonalnak megfelelő városi kultúrát hoztak létre. Ez a városi kultúra pedig mindössze a Brassó – Rusze közti útnak megfelelő távolságra (250 km.) volt a meghódított bolgár területektől. Brassóban találkozott a fejlődésében megrekedt bolgár kultúra az európaival. A másik fontos tényező az egyházi szláv másként bolgár nyelv szerepe a román vallás és kultúra történetében. A román volt az egyetlen ortodox vallású nép, amelynek nem volt írásbelisége, és a román ortodox egyház nyelve a bolgár volt. Szinte biztosra veszem, hogy nemcsak a liturgia volt bolgár nyelvű, hanem a papok is, és amennyiben volt világi vezető réteg , azok is bolgárok voltak. Erre vannak közvetett bizonyítékaim. A legfontosabbat később megemlítem. Az ortodox liturgia a négy evangélium felolvasásából, zsoltáréneklésből, és az evangéliumi szövegek rövid magyarázatából áll. Mindez az egyházi év ünnepeinek megfelelő felosztás szerint. A bolgár nyelvű evangéliumok, zsoltárok, egyházi énekek teljesen érthetőek voltak a bolgár ortodox híveknek, még a szerbeknek és oroszoknak is, mint ahogy én is könnyedén értem a Тебе поем , тебе благославим kezdetű és gyönyörű dallamú ortodox éneket. Természetesen bolgár nyelvtörténeti tanulmányok után. De mit értettek az egészből a román hegyi pásztorok? Potosan annyit, amennyit gyermekkoromban az uradalmi cselédek a latin nyelvű katolikus mise szövegéből. Ők azonban legalább a Mi Atyánk szövegét tudták. A román parasztok azt sem. Mi volt számukra – a bolgárok számára különben érthető – liturgia? Két személy – a papp és a diakonus – és jobb esetben egy kisebb kórus – énekes dialógust folytatott. A pap énekelt, a diakonus válaszolt, közben bejöttek, kimentek, egy nagy díszes könyvet hol kinyitottak, hol becsuktak. Közben a templomban igazi viaszgyertyák lángja égett és illata szállt, és továbbra sem értettek semmit. De vajon mi mindig értjük az olaszul énekelt operák cselekményét? Igen, ha előtte magyarul elolvastuk. Ennek ellenére a zene kedvéért meghallgatjuk. A reformáció hívei programjuknak megfelelően az istentisztelet

61 / 68

szövegét román nyelvűvé szerették volna tenni. Ekkor szembesültek azzal a ténnyel, hogy maguk a papok nem tudnak románul, és nem voltak hajlandók románul tartani az istentiszteletet. Ez azonban nemcsak hajlandóság kérdése volt, mert nem létezett román írás, a négy evangélium sem volt lefordítva románra, a liturgia magja pedig, amint már említettem az ünnepnek meg felelő evangéliumi rész felolvasása volt. Mindent az alapoktól kellett kezdeni. Meg kellett teremteni a román írásbeliséget, le kellett fordítani a Biblia számukra legfontosabb részeit románra, tehát létre kellett hozni a román irodalmi nyelvet. Csak a román népköltészetnek volt saját költői nyelvezete. Hogy hogyan oldották meg a feladatot, arról szól majd a következő és egyben utolsó rész. Ugyanakkor még így is maradt azonnal megoldandó feladat. Bár már régen létezett bolgár (azaz egyházi szláv) irodalmi nyelv, a Bibliát is régen lefordították, de a régi kézzel írott könyvek már salátává rongyolódtak. Az új körülmények között a könyveket már nyomtatni kellett volna. A bolgároknak, de még az oroszoknak sem volt még akkor könyvnyomtatásuk. Brassónak viszont volt nyomdája, volt papírja, minden technikai feltétel adva volt. Már megtalálták a nagyobb feladat , a román irodalmi nyelv megteremtésére Brassóba hívott szakembert Coresit is, aki a nyomda vezetője lett. A brassói bírónak Johan Benknernek a megrendelése alapján végre megjelent 1557-ben az bolgár nyelvű könyv, egy ortodox énekeskönyv. A második könyvet is Johan Benkner rendelte meg, 1562-ben jelent meg. Valószínűleg mindkét könyvet a brassó-bolgárszegi gyülekezetnek szánta, de kaphatták mások is, mert Erdély déli részén a Kárpátok mentén nagy létszámú bolgár diaszpóra élt. A példányszám minimum 200 lehetett. A négy evangélium egyes példányai Szentpétervárra, Moszkvába valamint a Havasalföldre is eljutottak. Brassóban 1557 és 1588 között összesen 16 művet adtak ki bolgárul, mind az ortodox egyházi szertartást szolgálta, felolvasásra és nem otthoni olvasásra szánták őket. Műfajuk szerint evangéliumok, zsoltárok és egyéb egyházi énekléskor használt könyvek voltak. A fő megrendelő Alexandru havasalföldi vajda . A 16. század a havasalföldi román ortodox egyház még nem akart áttérni a román nyelvű liturgiára. 31 év alatt 16 könyv jelent meg, ez nagyon jó eredmény volt abban az időben. A fenti listába nem vettem fel azokat a műveket, amelyekben a szövegek párhuzamosan vagy egymás alatt, vagy egymás mellett bolgárul és románul lettek publikálva. Ezeket a könyveket a román nyelvű kiadványok közé soroltam, mivel az ilyen művek már a román nyelvre való áttérést szolgálták. Brassón kívül még négy bolgár nyelvű könyv jelent meg Erdélyben 1578 – 1582 között, kettő valószínűleg Gyulafehérváron egy Szászsebesen, egy ismeretlen helyen, de a papír alapján az is feltételezhető, hogy ez is Brassóban. 1588 után bolgár nyelven már nem publikáltak könyveket Erdélyben. Ennek két oka lehetett: Sikerrel járt az áttérés , egyelőre csak Erdélyben, a román nyelvre, és az orosz és balkáni piacon konkurencia jelent meg, s végül létrejött a 17. században az állami orosz könyvnyomtatás. Mivel a bolgár ortodox liturgiában különösen nagy szerepe van az éneklésnek, linken feltesszük a legnépszerűbb ortodox és egyben hazafias éneket a világhírű bolgár énekes Borisz Hrisztov előadásában. Ebben a változatban az éneket harangzene kíséri, így megismerkedhetnek az ortodox harangzenével is.

Folytatása következik.

Boris Christoff Mnogaya Leta

Folytatás itt.

Március 15. Nemzeti ünnepünk tiszteletére szerk. Petőfi Sándor két verséből idézünk

Március 15. Nemzeti ünnepünk tiszteletére Petőfi Sándor két verséből idézünk. …....

62 / 68

Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell. – …...

XIX század költői (részlet)

RESPUBLIKA Respublika, szabadság gyermeke S szabadság anyja, világ jótevője, Ki bujdosol, mint a Rákócziak, Köszöntelek a távolból előre!

Most hódolok, midőn még messze vagy, Midőn még rémes átkozott neved van, Midőn még, aki megfeszíteni Kész tégedet, azt becsülik legjobban.

Most hódolok, most üdvözöllek én, Hisz akkor úgyis hódolód elég lesz, Ha a magasból ellenidre majd A véres porba diadallal nézesz.

Mert győzni fogsz, dicső respublika, Bár vessen ég és föld elédbe gátot, Miként egy új, de szent Napóleon Elfoglalod majd a kerek világot.

Kit meg nem térit szép szelíd szemed, Hol a szeretet oltárlángja csillog, Majd megtéríti azt szilaj kezed, Melyben halálos vésznek kardja villog.

Te lész a győző, a diadal-ív Ha elkészűl, a te számodra lészen, Akár virágos tarka pázsiton Akár a vérnek vörös tengerében!

Szeretném tudni, ott leszek-e én A győzedelmi fényes ünnepélyen? Vagy akkorára már tán elvisz az Enyészet s ott lenn tart a sírba’ mélyen? –

63 / 68

Ha meg nem érem e nagy ünnepet, Barátim, emlékezzetek meg rólam... Republikánus vagyok s az leszek A föld alatt is ott a koporsóban!

Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok Siromnál éljent a respublikára, Meghallom én azt, s akkor béke száll Ez üldözött, e fájó szív porára.

(Pest, 1848. augusztus.)

64 / 68

Tudomány Előszó a Világszabadság legújabb számához Jakócs Dániel A kiskertgazdasági koncepció megújítása

Jakócs Dániel: Előszó a Világszabadság legújabb számához

Általában nem szokás a folyóiratok új számaihoz előszót írni, és eddig mi sem tartottuk szükségesnek az egyes számok elé magyarázatot vagy bevezetést mellékelni. Most azonban olyan helyzet alakult ki, hogy fontosnak látszik felhívni olvasóink figyelmét bizonyos változásokra. Egyrészt az eddigi számok tartalma több kérdésben egységes anyaggá állt össze, és együtt többet mond, mint külön-külön. Másrészt olyan történelmi változások mentek végbe, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül, és meg kell próbálnunk az új ellentmondásokra megoldást találni. Kezdjük ez utóbbiakkal. Nyílt titok, hogy az ország jelentős része éhezik, hogy ezreket és ezreket fenyeget az eladósodás miatt lakásuk elárverezése, majd a hajléktalanság és a biztos pusztulás. Ugyanakkor ugyanezeken a településeken ház ház mellett áll lakatlanul, de sok lakott ház kertjét is gaz veri fel. Pedig ezek a kertek, megfelelő tudás mellett biztosítani tudnák egy 4-5 tagú család teljes élelmiszerellátását. Mindehhez nem kell sem beruházás, sem tőke, csak egy ásó, egy lapát, néhány kapa, gereblye és tudás. Ez utóbbi a legfontosabb, mert a kerti kéziszerszámokat még viszonylag olcsón meg lehet vásárolni. Hogy a vidéki lakóház körüli kiskert 300-400 négyszögölén kézi munkával meg lehet termelni egy átlagos család teljes évi élelmét, saját tapasztalatból tudom. Most azonban mellőzöm saját tevékenységem, inkább közvetlen barátaimról írok. Vannak olyan barátaim és ismerőseim, akik 500-600 négyszögölön termelték meg harminc évvel ezelőtt és termelik meg ma is a család szükségletét, és még jelentős pénzbevételük is volt. Mindezt úgy, hogy közben rendes munkahelyük volt és csak munkaidő után és hétvégeken tudtak a kertben dolgozni. Ma már nyugdíjasok azok, akik élnek még, és ha egészségesek, még ma is, megtermelik, amire a családnak szüksége van. Ha azt vesszük figyelembe, hogy egy házaspárnak legalább 140 ezer forint jövedelme kell, hogy legyen, hogy a közüzemi díjakat kifizessék és élni is tudjanak, akkor az egyik munkanélkülivé válása esetén a dolgozó családtag és a kiskert termése együttesen biztosítani tudja az élelmet és a közüzemi díjak fizetését. A kiskert esetén a takarékoskodás lehetősége is nagyobb. Az áramszolgáltatást kivéve, ki lehet kapcsolni a gázt és a vízvezetéket, fafűtés esetén a család össze tud húzódni egyetlen szobában és konyhában, és folytatni lehetne a sort. Hangsúlyozni szeretném, hogy mindezt közvetlen személyes tapasztalataim alapján írom. Ezek után még inkább magyarázatot és megoldást követel az az ellentmondás, hogy miért megműveletlen oly sok kiskert, miközben tulajdonosaik nyomorban élnek. Tapasztalataim szerint ennek több oka van, és bizonyos vonatkozásban ezek az okok rendszert alkotnak. A következő számokban a Hétköznapok rovatban ezekkel az okokkal fogok foglalkozni, és kérek mindenkit, akinek mondanivalója van, hogy ossza meg gondolatait és tudását olvasóinkkal. Fontos kérdésről van szó. A kiskertek területe az a része az országnak, amely még a dolgozó emberek tulajdonában van, és remény van arra, hogy meg is marad. Ezekben a kertekben termelt élelem a tulajdonosok, azaz a dolgozók birtokában marad, és közvetlen fogyasztásra kerül. Közvetlen fogyasztás esetén a minősége jobb, mint amit a kereskedelemben meg lehet vásárolni. Valószínűleg ezek a kertek az ország lakosságának 80 %-át ellátnák kitűnő élelemmel. Ez a mai történelmi körülmények között, amikor a dolgozó tömegek végzetesen nehéz és tragikus körülmények közé kerültek, amikor abszolút többségük bármikor hajléktalanná válhat, segítséget sehonnan sem várhatnak, különösen fontos. Ma, amikor nagy divat a nemzetről beszélni, szeretném, ha mindenki megértené, hogy a dolgozó nép a nemzet maga. A nemzet életben maradásáról van szó. Most a kiskertgazdaságok felújításáról, ismételt felvirágoztatásáról nem írok részletesen, hiszen ez a továbbiakban a Hétköznapok rovatnak állandó témája lesz. A kiskertek, mint gazdasági egységek a mai viszonyok között a múlt maradványai, idegen szóval rudimentumok, és azok voltak már a feudalizmus idején is. Erről a kérdésről javaslom, hogy olvassák el Makkai Lászlónak ”Az anyagi kultúra történetének kutatásáról” című cikkét. Megjelent nyomtatásban a Történelmi Szemle 1958-as számában, valamint a Világszabadságban a következő linken: http://vilagszabadsag.hu/index.php?f=507 A kiskertgazdaságok, bár mindig a múlt maradványai voltak, bizonyos mértékben változtak is, mindig meg kellett újulniuk is, hogy lényeges sajátosságaikat megőrizhessék. A ház körüli kiskertek elsősorban mindig közvetlenül a család szükségleteire termeltek, kézi szerszámokat használtak és természetesen kívül álltak az árutermelésen. Ma ez az egyik legnagyobb pozitívumuk. Ugyanakkor a társadalom uralkodó gazdasági rendszerének mégis szüksége volt rájuk, ez magyarázza azt a tényt, hogy több társadalmi rendszert túléltek. Remélem, hogy ezt is túlélik az emberiséggel együtt. A változó társadalmi-gazdasági rendszereken belül azonban, ha lassan, de mégis változott az a mód, ahogyan az egészbe beleilleszkedtek. A távol múlttal foglalkozzék a történelem, én csak a közvetlen múltat és a jelent fogom érinteni, és azt is csak gyakorlati szempontból, azaz a dolgozó nép megmentése szempontjából. A fő célom azoknak a reális okoknak a feltárása, amelyek a kiskertgazdaságok felvirágoztatását akadályozzák. Most csak prológusként egy teljesen objektív tényt említek, de ezt is csak a következő cikkekben fogom megvizsgálni. A klímaváltozásról, az éghajlat lassú

65 / 68

felmelegedéséről van szó. Mondhatjuk a kiskert gazdáinak, hogy műveld meg a kertedet, ha bizonyos növényekkel mindig baj van, nem tudni, hogy miért. A fügebokor pedig rendszeresen terem. A mi családi kertünkben számunkra is észrevétlenül a füge lett a legfontosabb gyümölcs, már tizenöt éve augusztustól novemberig naponta ezt esszük. Ellensége normális körülmények között szinte nincs. Természetesen nem akármelyik fajta terem és marad meg a magyarországi körülmények között. Pontosabban, csak bizonyos fajták nálunk akklimatizálódott változatai. Az eredeti fajta valószínűleg most sem bírná ki a hideg magyar teleket, de az évtizedek alatt kialakult olyan magyar változata, amelyik minden különleges gondozás nélkül elviseli a szeszélyes magyar éghajlatot és rendszeresen és bőven terem. Arra azonban ügyelni kell, hogy csak ilyen bokornak az ágát gyökereztessük le, ne külföldről hozzunk csemetéket. Ilyen Magyarországon akklimatizálódott fajtát, ill. fajtaváltozatot négyet ismerek. Szaporítani érett egyéves vesszőket lehet úgy, hogy a kb. 30 centiméteres ágakat tavasszal egy vödörben vízbe tesszük. Az ágak csúcsa néhány rüggyel maradjon a víz fölött, itt fejlődnek ki a levelek, alul pedig a gyökerek. A vízbe kevés virágtápot szoktam tenni. A vizet cserélni is lehet, de ne használjunk friss csapvizet. Amikor kb. 10 centiméteres sűrű gyökérzet alakul ki, ki lehet ültetni végső helyére. Az első két évben rendszeresen locsolni kell. A gyökerek nyár végére kifejlődnek. A füge tipikus kiskerti növény. Az érett gyümölcsöket 8-10 napon belül el kell fogyasztani, mert a darazsak és a madarak támadásai miatt hamar elrothadnak. Amit nem tudunk azonnal megenni, abból készítsünk dzsemet, vagy aszaljuk meg. Folyamatosan érik, de három fő érési szakasza van. Bármilyen talajban megterem, de sovány talajban rosszabbul. Ennyit szántam bevezetésként, a részletesebb termesztési tapasztalataimra hamarosan külön cikkben visszatérek.

Előszó a Világszabadság 20. számához (2. rész) Jakócs Dániel - a korábban kezdett téma folytatása

Jakócs Dániel: Előszó a Világszabadság 20. számához (2. rész)

Az előszóból utószó lett, de a cikkben érintett kérdések semmit sem veszítettek aktualitásukból, ezért továbbra is hasznosnak tartom a publikálását. Közben barátaimmal folytatott belső vita eredményeként néhány pontban módosítottam a véleményem, ezeket a szövegből töröltem. Ezek a pontok azonban a lényeget nem érintik, csak konkrét számításokra vonatkoznak. Cikkem több részével vitatkozott Morva Tamás barátom, egy kérdésben kiegészítette. Cikkemre írt válaszát hamarosan szintén közöljük. Az ő ellenérveire kicsit később fogok válaszolni időhiány miatt. Az említett kérdéseket elemezni kell, ezt a cikket is vitairatnak szánom. Mi nem politikai propagandisztikus kérdésekről vitatkoztunk, hanem a fejlődés alapvető problémáiról. Ma már olyan emberek is belátták, hogy a kapitalizmus nem lehet örök, akik a rendszerváltás lelkes hívei voltak. Akkor pedig politikai acsarkodás nélkül elemezni kell, hogyan lehet a kapitalizmust megszüntetni. Nem szidni, hanem megszüntetni.

Amikor az első részben felvázoltuk, hogy milyen kihasználatlan lehetőségek rejlenek a kiskertgazdaságok újabb felvirágoztatásában,- természetesen megfelelő szervezés mellett- egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy ezzel meg lehet oldani a magyar gazdaság legnagyobb problémáit. Ugyanakkor hatalmas eredmény lesz, ha ezen az úton meg lehet menteni az eladósodástól, az éhezéstől és a hajléktalanság veszélyétől a magyar dolgozók kb. 80 %-át. Hogy milyen mélyre került az egész gazdaság a rendszerváltás 20 éve alatt, azt megismerhetjük dr. Nacsa János: Mezőgazdaságunk múltja és a fenntartható agrárgazdaságunk jelentősége című cikkéből. Elolvasható a Világszabadságon http://vilagszabadsag.hu/index.php?f=1313.frg 1989 és 2008 között teljesen megváltoztak a tulajdonviszonyok, a hatalmas állami gazdaságokat és termelőszövetkezeteket felszámolták, helyükbe közepes és kisméretű, valamint törpegazdaságok léptek. A gazdaságok gépparkja a privatizálás során eltűnt, ami pedig nem tűnt el, az elöregedett. Ezt a történelmi hátteret Nacsa János nem ismerteti, a szakemberek úgyis tudják, ő a következményekről ír. Én a részleteket mellőzöm, bárki elolvashatja, csak a legfontosabb következményeket ismertetem. Ha az 1989-2008 között termelt mezőgazdasági áruk bruttó termelési értékeit 1988 évi áron számoljuk, akkor a mezőgazdaság 12.544 milliárd forinttal termelt kevesebbet, mint termelhetett volna. A magyar államadósság 2010-ben 19.394,8 milliárd forint volt. Tehát, ha a magyar mezőgazdaság 1989-2008 között legalább annyit termelt volna évente, mint amennyit 1988-ban, akkor 2010-ben több, mint 64 %-kal kevesebb lett volna a magyar államadósság. Ezt a meg nem termelt 12.544 milliárd forintot tehát senki nem lopta el, mert ami nincs, ami létre sem jött, azt nem lehet ellopni. A legügyesebb rablóbanda sem tud üres kamrából lopni. Tehát a folyamatos vádaskodást egyes politikai körök részéről, hogy azért élünk rosszul, mert a nemzeti vagyon nagy részét ellopták, nem tekinthetjük másnak, mint kampányfogásnak. Tessenek beismerni, hogy az új termelési viszonyok a bajok okai, hogy az az állítás, hogy a magántulajdonon alapuló piacgazdaság automatikusan mindent megold, és jólétet teremt, tévedésnek, tragikus tévedésnek bizonyult. A rendszerváltást azért

66 / 68

lehetett a tömegekkel elfogadtatni, mert azt ígérték, hogy még a munkanélküli segély is nagyobb lesz, mint nálunk akkor a fizetés volt. Most nézzenek ezek az urak a nyomorgó tömegek szemébe. Sajnos naivitás lenne komolyan azt hinni, hogy ezek az urak szégyellik magukat azért, hogy olyasmit állítottak, amit nem lehetett bizonyítani. Nekik akkor az volt a fontos, hogy megingassák a bizalmat az emberekben a népi demokrácia gazdasági eredményei iránt, hogy illúziókat keltsenek és így elfogadtassák a kapitalista restaurációt. Ma ezek az urak azt próbálják elhitetni, hogy összedől a gazdasági élet, sőt a demokrácia, ha a dolgozók, és maga az állam is, nem fizeti ki a bankoknak a folyton növekvő kamatot azért az adósságért, amelyet már legalább háromszor kifizettek. S mi több, még azt is sugallják, hogy teljesen jogos az ilyen uzsorakamatért a családokat megfosztani a lakásuktól, és hajléktalanná tenni őket. Ennek a követelésnek a matematikai képtelenségével később külön kellene foglalkozni.

Most pedig térjünk vissza a kiindulópontra, arra, hogy a magyar mezőgazdaság tíz év alatt a magyar államadósság több, mint 60 százalékával termelt kevesebbet, mint az 1988-as eredmény alapján kellett volna. Ez volt a „piacgazdaság” és a kapitalista restauráció egyik következménye a mezőgazdaságban, mert van több is, és a gazdaság többi szektoráról nem is beszéltünk. Ugyanakkor az a konkrét termelési rendszer nem lett volna folytatható sokáig minden változtatás nélkül annak ellenére, hogy Nyugat-Európában ma is ugyanazok a termelési és technikai eljárások, valamint közgazdasági szemlélet érvényesül, mint ami nálunk uralkodott az ún. rendszerváltás előtt. Ennek a ténynek többek között az a következménye egész Európában, hogy a teljes élelmiszerlánc mérgezett lett. Nem akarom elhanyagolni annak a ténynek a jelentőségét, hogy a népi demokráciában tervszerűen irányított piacgazdaság volt, és a társadalmi tulajdon dominált a termelésben, ennek azonban elsősorban a piaci versenyben jelentkezett kedvező hatása. Ezért is haragudtak a versenytársak a társadalmi tulajdonra és a tervezésre. Mellékesen jegyzem meg, hogy szándékosan használom a népi demokrácia kifejezést, mert nálunk nemhogy „kommunizmus” nem volt, de még szocializmus sem. Átmeneti társadalom volt, olyan vegyes gazdasággal, amely biztosította, hogy érvényesüljenek a nép többségének érdekei. A demokrácia többségi uralom és nem jelenti a teljes szabadság megvalósulását, mert eleve feltételezi a kisebbség valamilyen mértékű kényszerítését. Ahhoz, hogy teljes szabadság legyen, biztosítani kellene a kisebbség szabadságának az érvényesülését is, ehhez azonban politikai irányítástól mentes társadalmat kellene létrehozni. Azt is tudom, hogy a népi demokrácia kifejezés tautológia, mert népi néphatalmat jelent, de jobbat nem tudok javasolni. Gyakorlati szempontból megfelel. Azok pedig, akik politikai célzattal a szocializmus vagy kommunizmus szavakkal vagdalkoznak különböző előjellel, sokszor maguk sem gondolták végig, mit akarnak mondani, Kossuth szavaival élve „üres szalmát csépelnek”. Elég hosszú volt az elméleti kitérő, de úgy érzem, hogy a kölcsönös megértés érdekében még elfogadható. Most pedig ismét visszatérünk a kiindulóponthoz. Ott tértünk le gondolatmenetünkről, hogy azok a termelési és gazdálkodási módszerek, amelyeket a rendszerváltás tönkretett - és hatalmas károkat okozott ezzel a magyar nemzetgazdaságnak- hosszú távon nem folytathatók, de mik voltak ezek a termelési eljárások. A sokban eltérő politikai rendszer és tulajdonviszonyok felszíne mögött hasonló piacgazdasági szemlélet és árutermelés húzódott meg. Ez a szélsőséges piacgazdasági szemlélet, a teljesen profitra orientált termelés pedig ugyanazokat az agro-technológiai eljárásokat és energiahordozókat követelte meg, mint a tőkés piacon, azaz a kemizálást és a szénhidrogéneket. A magyar mezőgazdaságban, de az egész gazdasági életben is, a tervgazdaság módszereivel is a piaci követelmények érvényesülését segítették elő. Azokat a növényi kultúrákat, amelyek nem feleltek meg a piac változó szeszélyeinek nem csak a termelésből vonták ki, hanem szaporításukat és megőrzésüket is megszüntették. Ma még valószínűleg pontosan fel sem mérhetjük, hogy milyen kulturális pusztítást végzett és végez ma is a piacgazdasági szemlélet korlátlan uralma. A népi demokrácia idején a társadalmi tulajdon és a tervgazdálkodás csak akkor vezetett volna át egy teljesen új társadalomba, ha a profit termelése helyébe a használati értékek termelésének növelését tették volna, ha elsősorban a tényleges emberi fogyasztásra termeltek volna és nem a piacra. A termelés céljának a megváltozása lehetővé és szükségessé teszi az egész társadalomban a megújuló energiaforrásokra való áttérést, és ezek alapján az egész műszaki fejlődés átalakítását. Ezután az átmeneti társadalom saját tudományos technikai bázisán indulhat el a tényleges szocialista fejlődés útján. Erről szól az „Amit már régen másként kellett volna csinálni” címen publikált szerkesztőségi cikk, amelynek magyar nyelvű változata a http://vilagszabadsag.hu/index.php?f=508 linken a Világszabadság 10. számában olvasható. Egy új társadalom előfeltételei már a kapitalizmusban létrejöttek, de kibontakozásukat épp a mai kapitalizmus konzerválódása akadályozza. A mai piacgazdaságban már nem fontos, hogy az áru jó minőségű használati érték legyen, elég, ha annak látszik. A szerkesztő bizottság tudatosan törekedett olyan cikkeket és tanulmányokat közölni, amelyek a társadalmi folyamatok mozgását az energiahordozók és a termelési eszközök fejlődésének szintjén vizsgálják és egyben megoldják az emberiség legnagyobb mai problémáját. A mai energiahordozókat újakkal váltják fel, mert úgyis hamarosan elfogynak és ártalmasak a természeti környezetre. A régi energiahordozók helyébe olyan energiahordozókat állítanak, amelyek nem ártanak a természeti környezetnek és nem fogynak el, mert folyamatosan megújulnak. Ezeket a cikkeket olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk.

67 / 68

68 / 68