1
Vadon termő gyógynövények gyűjtése és termesztésbe vonása A mintegy 1200-1300 féle, gyógy-és illóolajos növényekből előállított és forgalmazott drog, ami az utóbbi évtizedekben az európai gyógynövény-piacon megjelenik, közel 90 %ban gyűjtésből, döntő mértékben a fejlődő országokból származik. Magyarországon az előállított drogtömeg több mint 50 %-a (10.000-15.000 t száraz drog /év) és a gyógynövény fajok 60-70 %-a (120-130 faj) kerül ki a természetes élőhelyekről. A fontosabb vadon termő fajok közé tartoznak: kamilla, cickafark, fekete bodza, mezei zsurló, gyermekláncfű, közönséges orbáncfű, galagonya, hárs, vadgesztenye, csalán. Hazánk ezzel Európában az aránnyal köztes helyet foglal el a nyugati országok, valamint a dél- és kelet- európai országok között. Míg az első csoport országaiban a gyűjtés, a vadon termő állományok hasznosítása szinte alig fordul elő, az utóbbiaknál nem egy esetben a termelés egészét ez teszi ki. Ennek oka a különböző tulajdonviszonyokra, tradíciókra, az élőmunka eltérő költségére vezethető vissza. Míg például Angliában legfeljebb saját célú felhasználásra gyűjtenek, azt is inkább esetlegesen, addig Spanyolországban a drogtermés felét a vadon termő állományok adják, Albánia pedig szinte kizárólag vadon termő drogot használ, illetve exportál. Ugyanakkor jellemzőnek mondható az is, hogy alig néhány ország rendelkezik a magyarországihoz hasonló széles fajspektrummal. Legtöbb országban egy-egy speciális termék túlsúlya figyelhető meg, pl. Spanyolország legfőbb kiviteli cikke a kakukkfű, Görögországé a zsálya, Törökország és Olaszország esetében a szurokfű fajok-, Albániából az orvosi zsálya jelenik meg a nyugat-európai piacokon.
A vadon termő gyógynövények gyűjtésének, felvásárlásának rendszere
Magyarországon a II. Világháborúig az úgynevezett Hangya Szövetkezet keretében folyt a vadon termő gyógynövények gyűjtése és felvásárlása, amely kifejezetten exportorientált tevékenységként jelent meg. Később vertikális irányú szerveződés kezdődött meg és három fő terület különült el, mégpedig a gyűjtők, az úgynevezett gyógynövénybeváltók (felvásárlók) és a gyógynövény-nagykereskedők (exportőrök) köre. Az 1970-es években kissé átstrukturálódva, de hasonló rendszerben néhány nagyvállalat (a Herbária 90 % körüli arányban, az Erdei Termék Vállalat, a Mátradrog)
2
végezte mind a felvásárlói, mind a nagykereskedelmi, mind az exporttevékenységet. A vállalatok alkalmazásban álló felvásárlók országos hálózatot alkottak és jól szervezett gyűjtői körtől vették át a nyersanyagot (elsősorban a Herbária kötelékében). Ma, - a 90-es években lezajlott társadalmi változások nyomán - a felvásárló nem alkalmazott, hanem egyéni vagy társas vállalkozásban dolgozik, és részben szerződéses úton, részben anélkül adja tovább az árut. A felvásárlói és nagykereskedői tevékenységet leggyakrabban együttesen folytatják. A vadon termő gyógynövények gyűjtése hatósági engedély nélkül folytatható. A gyűjtésre hasznosított terület helye, a gyűjtés időpontja vonatkozásában a polgári törvénykönyv, a környezetvédelmi, illetve a helyi rendelkezések az irányadók. A gyógynövények felvásárlása engedélyhez kötött. A felvásárlói engedély tulajdonosa jogosult a gyógynövények, drogok, illóolajok és zsíros olajok felvásárlására, a drog előállításához, elsődleges feldolgozásához, tartósításához és csomagolásához szükséges műveletek elvégzésére. Ezen vállalkozási forma engedélyezése önkormányzati hatáskör, de az általános követelményeken túl szakirányú képesítéshez (alap-, közép-, felsőfokú gyógynövény szakirányú, illetve gyógyszerész végzettség), telephely birtoklásához, vagy bérletéhez, illetve a felvásárlói engedély országos regisztrációba vételéhez kötött. A felvásárló feladata, hogy biztosítsa a gyűjtők szervezett és irányított működését, hiszen sokszor szakképzetlen munkaerővel áll szemben. Az árut a gyűjtés helyén drogféleségtől függően frissen, vagy szárítva veszi át, egyúttal előzetes minősítést is végez, meggyőződik a fajazonosságról, az áru ép- és egészséges voltáról, idegenanyag tartalmáról, színéről. Az elsődleges feldolgozásról megegyezés alapján vagy a gyűjtő, vagy a felvásárló gondoskodik. Ez magában foglalja a begyűjtött növényi részek bizonyos előtisztítását és szárítását.
A
felvásárló
általában
közvetlen
kapcsolatban,
gyakran
személyes
ismeretségben van a gyűjtőkkel. Feladata a gyűjtők szakmai irányítása, a gyűjtési területek és a területek előzetes minősítése, a felvásárlási szabályok ismertetése, szervezés, raktározás. A felvásárlás vertikumában több esetben megfigyelhető egy második felvásárlói szint is, akik e rétegtől veszik át az árut, bizonyos fokú integrátori, logisztikai szerepet is betöltenek az adott régióban, s már a kereskedelmi szerepük, szemléletük a döntő. Innen kerül az áru a feldolgozóhelyekre, akiknek viszonylag gyenge befolyásuk van a felvásárolható növények mennyiségére, minőségére, s ez sok esetben nagy nehézséget jelent a minőségbiztosításban.
3
A szakszerű gyűjtés feltételei
A friss, nyers gyógynövényből vagy növényi részből csak akkor nyerhető jó minőségű, magas hatóanyag-tartalmú drog, ha azt szakszerűen gyűjtik, kezelik, szárítják, csomagolják és tárolják. Bármelyik munkafolyamat közben elkövetett hiba kihat a drog minőségére. Ezért ma már a feldolgozók és a fogyasztók igen gyakran megkövetelik, hogy a gyűjtési folyamatban is nyomon követhetőek legyenek az áru minőségét befolyásoló lépések, körülmények, s ezeket szabályos dokumentáció támassza alá. Biztos morfológiai ismeretek. Igen fontos, hogy a gyűjtő rendelkezzen azon botanikai jellemzők ismeretével, amellyel képes az értékes, gyűjtendő fajokat azonosítani, illetve biztonsággal elkülöníteni az egyazon családba vagy nemzetségbe tartozó, hozzá hasonló, de esetlegesen más felhasználású, alacsonyabb hatóanyagszintű vagy az emberi szervezetre káros, mérgező anyagokat tartalmazó rokonfajoktól. Vannak olyan, egy rokonsági körbe tartozó fajok, melyek növényi részei azonos drognéven egybegyűjthetők, mert azonos értéket képviselnek. Erre példa a Tiliae flos néven egybegyűjtött Tilia platyphyllos és a T. cordata virágzat, melyet azonban feltétlenül el kell különíteni a T. argentea virágzatától. Ez utóbbi csak ipari felhasználásra (hatóanyag-kivonatolásra) kerülhet a rajta található csillagszőrök allergén hatása miatt. Szintén azonos értéket képviselnek a galagonyafajok (Crataegus monogyna és C. laevigata) virágzó ágvégei, melyeket Crataegi summitas közös drognéven forgalmaznak. Ellentétes példa azonban a Hypericum nemzetség, ahol el kell különíteni az értékes, magas hatóanyagszinttel rendelkező Hypericum perforatum-ot a hozzá hasonló, vele gyakran együtt előforduló, de alacsonyabb hatóanyag-tartalmú rokon fajoktól (pl. H. maculatum, H. hirsutum, H. elegans, stb.) Ez utóbbiak ronthatják a drogminőséget, sőt arra is figyelemmel kell lenni, hogy köztük több ritka, védett faj is akad (pl. H. maculatum, H. elegans, stb.). Más nemzetségekben még nagyobb problémát jelent az egymáshoz közelálló, hasonló termőhelyi
viszonyok
között
előforduló
fajok
összetévesztése.
Az
Equisetum
nemzetségben csak az E. arvense gyűjthető, és a mérgező palusztrin alkaloidot jelentős mennyiségben tartalmazó E. palustre jelenléte kizárandó a drogból. Ugyancsak el kell különíteni egymástól az értékes virág- és termésdrogot adó Sambucus nigra-t a S. ebulustól. Ez utóbbi fajoknál gyakran nem elegendő egy-egy morfológai tulajdonság vizsgálata, több bélyeg együttes értékelése adhat csak biztos eredményt.
4
Ma a gyűjtők szintjén nincs a képzettségre vonatkozó előírás, a tájékozottság az emberek egyéni érdeke, mert tévedés esetén az előállított terméket nem tudja értékesíteni. A gyűjtők nagy részére az alacsony iskolázottsági fok jellemző, a gyógynövényekre vonatkozó ismereteik leggyakrabban családi hagyományból vagy a környezetből átvett gyakorlati ismeretek. Általában néhány, az adott környéken megtalálható fajra "specializálódnak", így azokat valóban könnyen és jól felismerik. Ismereteiket gyakran a felvásárló segíti, pontosítja, mivel a családi hagyományként végzett gyógynövénygyűjtés egyre kevésbé jellemző. Erős hatású és mérgező fajok ismerete. Az e csoportba tartozó gyógynövények (pl. Atropa belladonna, Hyoscyamus niger) a többi gyűjtött fajtól eltérően kezelendők. Az egyéb gyógynövényekkel történő egyidejű gyűjtés esetén el kell kerülni a velük való keveredést. A gyűjtőnek egyéb óvintézkedésekre is figyelmet kell fordítania: ajánlatos az erős hatású, mérgező anyagokat tartalmazó növényi részeket védőkesztyűben szedni, e munka során szájat, szemet nem érinteni, hazatérés után a kezet alaposan megtisztítani és gyerekeket e munkába nem bevonni. Veszélyeztetett, védett és fokozottan védett fajok ismerete. A gyűjtés során megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a védett, vagy előbb-utóbb védelemre szoruló, veszélyeztetett fajok megóvására. Az e fajokra vonatkozó részletes ismereteket ld. a Védett és veszélyeztetett fajok c. fejezetrészben. A gyűjtendő növényi rész ismerete. A növényfaj felismerése mellett nem nélkülözhető annak ismerete, hogy az adott faj mely része és milyen állapotban szolgáltatja a drogot. Ezt a gyógyszerkönyv illetve a vonatkozó drogszabványok írják elő. Célszerűen néhány általánosítható példán keresztül szemléltetjük ezt. A herbadrogoknál – ahol a szár általában gyakorlatilag hatóanyag mentes - lényeges a szár hossza, s maximálják a részarányát (pl. a Hyperici herba-max. 40 cm-es szárat tartalmazhat). Másutt előírás, hogy mekkora a vastag, fásodott részek még elfogadható mennyisége (pl. Marrubii herba esetén a szárrészek nem lehetnek vastagabbak 5 mmnél). A virágdrogok minőségét a hosszú kocsányrész rontja, ezért az előírt határértéknél csak kisebb lehet, (pl. kamillánál max. 5 cm). Hasonlóképpen figyelembe veendő gyökérdrogoknál a hozzájuk kapcsolódó szárrészek még elfogadható aránya (ez pl. Ononidis radix esetén nem haladhatja meg a 3%-ot). A termésdrogoknál a megfelelő érettségre utaló termésszín szerepel az előiratokban, például csipkebogyónál a fekete és túl világos színű áltermések jelenlétét kizárják a drogból, a boróka tobozbogyóinál pedig
5
csak az érettségre utaló hamvas-sötétkék szín az elfogadott. Az éretlen zöld színű, első éves tobozbogyókat nem szabad betakarítani. A megfelelő gyűjtési időpont ismerete. A gyógynövényeket általában nem a biológiai (teljes érettség) állapotában, hanem az ún. technológiai érettség fázisában gyűjtik, amikor az adott növényi rész hatóanyag-tartalma ismereteink szerint maximális. Sok vadon termő gyógynövényfaj esetében a tudományos adatok ebben a vonatkozásban még hiányosak, ezért a gyakorlat számára a drog-előíratok és a tradíciók adnak útmutatást. Általánosságban a napos, száraz időjárás, a harmatmentes napszakok tekinthetők ideálisnak. Az optimális gyűjtési időpont függ a drogtípustól is: a földbeni szerveket (radix, rhizoma) nyugalmi időszakban, a kérgeket (cortex) a nedvkeringés megindulása után, a rügyeket (gemma) lombfakadás előtt, a leveleket (folium) teljesen kifejlett állapotban, amikor a levélnyél "pattanva törik", a virágokat (flos) általában kinyílva, szárazon, csészével vagy anélkül, a leveles-virágos hajtásokat (herba) pedig a rajtuk található virágok nyílása kezdetén gyűjtik. Egyes fajoknál ennél pontosabban is megadható az egyedfejlődési szakasz, amely legmegfelelőbb a gyűjtéshez. A fehér mályva szárleveleit pl. virágzáskor, a hársfavirágot, a kamillát, az aranyvesszőfüvet virágnyílás kezdetén, de az orbáncfüvet, a cickafarkfüvet teljes virágzáskor ajánlatos betakarítani. A minőségi követelmények szigorodásával, a hatóanyagok pontosabb megismerésével egyidejűleg a jövőben szükségessé válik az optimális szedési időpont fajspecifikus meghatározása. Élőhely-ismeret. A fajok és a termőhelyi sajátságok ismerete sok szempontból közrejátszik a drogminőség alakulásában. A termőhelyi ismeretek segítséget nyújthatnak az elkülönítendő rokon fajok felismerésében is. Pl. a könnyen összetéveszthető Tussilago farfara és Petasites hybridus közül az előző pionír, illetve ruderális életközösségekben, az acsalapu viszont rendszerint erdei, patakparti magaskórós társulásokban fordul elő. Az élőhely szennyezettségének figyelembe vétele egyre fontosabb tényező. Az út menti sávokat ajánlatos elkerülni a növények por-és nehézfém-szennyezettsége (Pb, Cd, stb.) miatt. Egyes ruderális helyeken is előforduló gyógynövények kifejezetten hajlamosak például nehézfémek felhalmozására (pl. orbáncfű, csalán, fecskefű). A mezőgazdaság által művelt területek közvetlen szomszédságában viszont a peszticid elsodródás veszélyére kell számítani. Az ilyen helyeken élő gyógynövények határértékeken felüli mennyiségben tartalmazhatnak növényvédő szer maradékot, mely kizáró oka lehet a belőle előállított drog forgalmazásának.
6
A gyűjtőnek meg kell győződnie arról, hogy a gyűjtési hely nem része semmiféle természetvédelmi oltalom alatt álló területnek (természetvédelmi terület, tájvédelmi körzet, nemzeti park). E helyeken csak külön engedéllyel végezhető gyógynövény gyűjtés, természetesen megfelelő szakmai kontroll mellett. A gyűjtőknek az illetékes természetvédelmi hatóságtól kell adott faj, mennyiség, terület, időszak definiálásával engedélyt kérni. Célszerűen az engedélyek beszerzését a felvásárló, integrátor is intézheti. A gyűjtési hely esetében az utóbbi évtizedekben igen nagy gondot jelent a területek privatizációja. Sokszor emiatt nem védett területen is engedély beszerzése szükséges a terület tulajdonosától, ami esetleg „tőár” megfizetését feltételezi. Ennek elmulasztása gyakran komoly konfliktusok forrása. A megfelelő gyűjtési mód ismerete. A megfelelő gyűjtési módszer megválasztása nemcsak optimális drogminőséget eredményez, hanem tekintetbe veszi, hogy a termőhely életközösségeinek ökológiai egyensúlyát fenntartsuk, és így az a következő időszakokban is bő drognyerési forrás maradjon. Törekedni kellene arra, hogy mindig kíméletesen válasszuk le a számunkra értékes növényi részeket, ne okozzuk a teljes növény pusztulását. Komoly gond például, hogy a hársfavirág gyűjtése kapcsán gyakran tömegesen megcsonkítják a fákat, illetve a kis termetű, herbadrogot adó fajokat (pl. vadárvácska fajok, kisezerjófű) gyakran gyökerestől szakítják ki a földből. A növényállományok évenkénti részleges letermelése vagy a termőhelyek közötti éves rotáció jó megoldás lehet a területek drogszolgáltató képességének megőrzésére. A felvásárló-integrátor szerepe ebben az esetben is nélkülözhetetlen. A gyűjtő a megfelelő eszközök (metszőolló, kés, kesztyű, kamillafésű, áfonyafésű) és göngyölegek alkalmazásával is javíthatja a drog minőségét. A törődésre, nyomódásra, sérülésre legérzékenyebbek a virágok, amelyeket a barnulás, elszíneződés és összetapadás elkerülése végett kosarakba gyűjtenek és dobozba csomagolnak. A lédús terméseket vödrökbe szedik, a kevésbé kényes herba és magdrogokat, gyökereket zsákokba teszik. A gyökereket begyűjtés után mossák, szikkasztják, tisztítják, majd céltól függően hámozzák, aprítják. A begyűjtést követi a szárítás. A gyakorlatban sokszor előfordul, hogy a drog nedvességtartalmát nem csökkentik az előírt mértékig, mivel a többlet-tömegtől többlet bevételt remélnek. Természetesen a helytelen technológia a továbbiak során komoly minőségi problémákat okozhat.
7
Gyógynövények termesztésbe vonása
A
természetes
ökoszisztémákban
előforduló
gyógynövény-fajok
mezőgazdasági
termelésbe vételét napjainkban többféle tényező motiválhatja. A standard minőség, mind fontosabbá válik, s a legfontosabb motiváló tényező. Az állandó minőséget csak ismert és állandó hatóanyag-összetételű növényi nyersanyaggal lehet biztosítani. Erre a vadon termő állományok többsége nem alkalmas (cickafark fajok, mezei zsurló). A minőséget erősen ronthatják a drogokban felhalmozódó peszticid-, vagy nehézfém szennyeződések is, ami csak dokumentált termesztési viszonyok keretében minimalizálható eredményesen (pl. a vérehulló fecskefüvet, a csalánt). Az újabb tudományos eredmények hatására, újabb hatóanyagok felfedezése nyomán egyes fajok fokozottabb, vagy új terápiás irányban történő felhasználása indulhat meg, gyakran új termékek jelennek meg a piacon. Mindez a drog iránti mennyiségi igény megnövekedésével jár, amit természetes rendszereink nem képesek többé biztosítani (pl. orbáncfű, aranyvessző, anyarozs). A termesztésbe vonás motivációja lehet bizonyos fajok megritkulása, védetté válása is (pl. árnika, orvosi veronika). Esetenként hazai termesztésből elégíthetjük ki azt a drogigényt, ami csak importból beszerezhető fajok iránt merül fel (pl. rozmaring, kasvirág fajok). Erőteljesen ösztönöz a gyűjtés termesztéssel történő felváltására néhány társadalmi tényező is. Erősen redukálódik ugyanis az a terület, ahol a magántulajdon megsértése nélkül szabadon gyűjthetők a gyógynövények (ld. előző fejezet). Az utóbbi 15-20 évben a szakmailag felkészült, rendszeres gyűjtők száma is radikálisan csökkent. Ennek oka is összetett: részben a tradíciók kihalása, a helyi közösségek felbomlása, részben a felvásárlás szervezetlensége, amihez hozzájárul még, hogy az az elmaradott, szociálisan rászoruló réteg, amely korábban e gyűjtésből rendszeres jövedelmet szerzett, ma motivációját vesztett és egyéb bevételekből próbál megélni. Elsősorban a nyugat-európai országokban erős motiváló tényező az, hogy a klasszikus növényi kultúrák (gabona, ipari- és takarmánynövények) piaca túltelített, s a gyógy-, fűszer- és illóolajos fajok termelése gazdaságos alternatívát adhat ezekkel szemben, különösen a kedvező támogatási konstrukciók révén.
8
A termesztésbe vonás mindig hosszú távú feladat, sikeres megoldása nemegyszer 1015 évet is igénybe vehet. Eközben számos részfeladatot, gyakran párhuzamosan kell megoldani a biológiai alapanyag kiválogatásától kezdve az ökológiai feltételrendszer optimalizálásán át az agrotechnikai lépések részletes kidolgozásáig.
Galagonya virág gyűjtése Zemplén megyében (Foto: Németh É.)
Medvehagyma gyűjtése Baranyában (Foto: Bernáth, J.)
