Útmutató a hardver használatához HP RP2 kiskereskedelmi rendszer
© Copyright 2014 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft és a Windows a Microsoft vállalatcsoport Egyesült Államokban bejegyzett védjegyei. Az itt szereplő információk előzetes értesítés nélkül változhatnak. A HP termékeivel és szolgáltatásaival kapcsolatos kizárólagos jótállás leírása a termékekhez és szolgáltatásokhoz mellékelt kifejezett jótállási nyilatkozatokban szerepel. A jelen leírásban foglaltak nem tartalmaznak kiegészítő jótállást. A HP nem vállal felelősséget a jelen dokumentumban esetleg előforduló technikai vagy szerkesztési hibákért vagy hiányosságokért. Első kiadás: 2014 április A dokumentum cikkszáma: 761488-211
Termékkel kapcsolatos tájékoztatás
Szoftverkifejezések
Ez az útmutató azokat a jellemzőket írja le, amelyek a legtöbb típus esetében közösek. Néhány jellemző az ön számítógépén esetleg nem elérhető.
A számítógépen előre telepített szoftvertermékek bármelyikének telepítésével, másolásával, letöltésével, illetve egyéb használatával Ön magára nézve kötelezőnek ismeri el a HP végfelhasználói licencszerződést (EULA). Amennyiben nem fogadja el a licencfeltételeket, az egyetlen jogorvoslata az, ha 14 napon belül visszaviszi a teljes, nem használt terméket (hardver és szoftver), és a vásárlás helyén lévő visszafizetési irányelv szerint meghatározott visszafizetésben részesül.
Nem minden funkció érhető el a Windows 8 minden kiadásában. Ahhoz, hogy a Windows 8 képességeit teljes mértékben kihasználhassa, a számítógéphez frissített vagy és/vagy külön megvásárolt hardverekre, illesztőprogramokra és/vagy szoftverekre lehet szükség. Lásd http://www.microsoft.com részletekért. Ahhoz, hogy a Windows 7 szoftvert telepíthesse a számítógépre, valamint hogy teljes mértékben kihasználhassa a Windows 7 képességeit, a számítógéphez frissített vagy és/vagy külön megvásárolt hardverekre és/vagy DVD-meghajtóra lehet szükség. Lásd http://windows.microsoft.com/en-us/ windows7/get-know-windows-7 részletekért.
Minden további információért vagy a számítógép teljes árának visszatérítéséért lépjen kapcsolatba a vásárlás helyével (az eladóval).
Tudnivalók a kézikönyvről Ez az útmutató a számítógép bővítésével kapcsolatos alapvető tudnivalókat tartalmazza. FIGYELEM! Az ilyen módon jelzett szöveg azt jelzi, hogy az útmutatás helytelen követése sérüléshez vagy halálhoz vezethet. VIGYÁZAT! Az ilyen módon jelzett szöveg azt jelzi, hogy az útmutatás helytelen követése a készülékek megrongálódáshoz vagy információvesztéshez vezethet. MEGJEGYZÉS: Az ilyen módon jelzett szöveg fontos kiegészítő információkat tartalmaz.
iii
iv
Tudnivalók a kézikönyvről
Tartalomjegyzék 1 A termék áttekintése ......................................................................................................................................... 1 Terméktípusok ...................................................................................................................................... 1 Standard szolgáltatások ....................................................................................................................... 1 Hátsó részegységek ............................................................................................................................. 3 Soros eszköz csatlakoztatása ............................................................................................. 4 2 A hardver frissítése ........................................................................................................................................... 5 Szükséges szerszámok ........................................................................................................................ 5 Figyelmeztetések ................................................................................................................................. 5 Az RP2 szerelése falra, lengőkarra vagy oszlopra helyezett foglalatba ............................................... 5 Az állvány kihajtogatása ....................................................................................................................... 6 A dőlésszög állítása ............................................................................................................................. 6 Kábelvezetés külső eszközökhöz ......................................................................................................... 7 Tápegység cseréje ............................................................................................................................... 8 Opcionális HP integrált USB-perifériaeszközök felszerelése ............................................................. 11 Memória telepítése ............................................................................................................................. 15 DDR3-SDRAM SODIMM modul ........................................................................................ 15 A SODIMM cseréje ............................................................................................................ 15 Az előlap eltávolítása ......................................................................................................................... 17 Az előlap visszahelyezése ................................................................................................................. 18 A merevlemez cseréje ........................................................................................................................ 20 Az elem cseréje .................................................................................................................................. 24 Az RP2 rögzítése pult tetejéhez ......................................................................................................... 25 Külső biztonsági zár beépítése .......................................................................................................... 27 Kábelzár ............................................................................................................................. 27 Lakat .................................................................................................................................. 27 3 A szoftver konfigurálása .................................................................................................................................. 29 Érintőképernyő kalibrálása ................................................................................................................. 29 Kalibrálás Windows 7 Professional és Embedded POSReady 7 esetén ........................... 29 Kalibrálás Windows 8.1 Professional és Embedded 8.1 Industry Pro Retail esetén ......... 29 Az MSR konfigurálása ........................................................................................................................ 29 Tápellátásos soros portok konfigurálása ............................................................................................ 30 A függelék: Hibaelhárítás ................................................................................................................................... 31 A rendszerindítási önellenőrzés diagnosztikai LED- és hangjelzéseinek értelmezése ...................... 31
v
B függelék: Elektrosztatikus feltöltődés ............................................................................................................. 34 A sztatikus elektromosságból fakadó megrongálódás megelőzése ................................................... 34 A földelés módjai ................................................................................................................................ 34 C függelék: Számítógép-kezelési alapismeretek, rendszeres karbantartás és előkészítés szállításhoz .......... 35 Számítógép-kezelési alapismeretek és rendszeres karbantartás ...................................................... 35 Az érintőképernyő karbantartása ....................................................................................................... 35 Előkészítés szállításhoz ..................................................................................................................... 36 Tárgymutató ........................................................................................................................................................ 37
vi
1
A termék áttekintése
Terméktípusok A HP RP2 kiskereskedelmi rendszer 2 (kettő) alaptípust kínál, amelyek az alábbiakban azonosítottak szerint különböző processzorokat és érintéskezelési technológiát tartalmaznak. A két típushoz rendelkezésre álló standard és opcionális szolgáltatásokat itt találja: Standard szolgáltatások 1. oldal. HP RP2 kiskereskedelmi rendszer típusai
Képernyő
Érintéskezelési technológia
Processzor
2000-es típus
14" képátló, széles képernyő (16:9) LE, LED-háttérvilágítás, tükröződésmentes, (1366 x 768) előlappal
Ötvezetékes rezisztív – egyérintéses
Intel Quad Core J1900: Maximum 2,41 GHz maximális turbófrekvencia (2,00 GHz alapfrekvencia)
2030-es típus
14" képátló, széles képernyő (16:9), LED-háttérvilágítás, tükröződésmentes, (1366 x 768) előlap nélküli
Védett kapacitív, 10 többérintéses
Intel Quad Core J2900: Maximum 2,66 GHz maximális turbófrekvencia (2,41 GHz alapfrekvencia)
Standard szolgáltatások
A HP RP2 kiskereskedelmi rendszer a következő szolgáltatásokat kínálja. ●
All-in-One (AiO), azaz egybeépített kialakítás
●
Tartós felhasználásra készült az általános kiskereskedelmi, vendéglátási és egyéb piacokra
●
14" képátló, széles (16:9) LCD-kijelző (1366 x 768), LED-háttérvilágítás, tükröződésmentes, 2 (kettő) dolgozó felé néző érintéskezelési technológia közötti választás:
Terméktípusok
1
2
◦
Ötvezetékes rezisztív, egyujjas érintés, előlappal, csak a 2000-es típusokon érhető el
◦
Ellenőrzött kapacitív, tízujjas többérintős, előlap nélküli, csak a 2030-as típusokon érhető el
●
Zárt és ventilátor nélküli készülék
●
Az egész készülék IP54 minősítésű víz- és pormentes
●
VESA tartófuratok (100 x 100 mm és 75 x 75 mm mintázatok)
●
Rugalmas használat: állítható dőlésszögű és magasságú kijelző
●
Opcionális HP-perifériák: ◦
MSR (egyfejes és kétfejes típusok)
◦
2 x 20 LCD (komplex és nem komplex) ügyfél felé néző kijelző
◦
7" LCD ügyfél felé néző kijelző
◦
2D képalkotó lapolvasó
◦
webkamera
◦
ujjlenyomat-olvasó
●
Intel Quad Core processzorválaszték
●
DDR3 memória
●
Választható operációs rendszerek
●
Beépített hálózati csatlakozó és WiFi (egyes modelleken)
●
USB+PWR és kasszafiók portok
●
Választható merevlemez és SSD
●
Kábelkezelési funkciók
●
Energy Star 6 minősítésű, EU megfelelőség, RoHS2 megfelelőség
●
87% energiahatékonyságú belső tápegység-adapter
●
HP Korlátozott garancia, 2003.03.03. standard: 3 év alkatrész, 3 év munka és 3 év helyszíni szerviz
1. fejezet A termék áttekintése
Hátsó részegységek
1
Opcionális HP integrált USBperifériaeszközök
9
Tápellátásos USB (12 V)
2
Merevlemez-meghajtó működését jelző LED
10
DisplayPort (másodlagos kijelző számára)
3
Biztonsági zár nyílása
11
Mikrofonos fejhallgató / vonalkimeneti csatlakozóaljzat saját áramellátással rendelkező hangeszközökhöz (zöld)
4
Beépített hangszórók
12
Mikrofon / hangeszközök bemeneti aljzata (kék)
5
Tápkapcsológomb
13
RJ-45-ös hálózati csatlakozó
6
Egyenáramú tápbemenet csatlakozó
14
USB 3.0 port
7
Tápellátásos USB (24 V)
15
USB 2.0 portok (3)
8
Kasszafiók csatlakozó
16
RJ-50 soros portok (5/12 V konfigurálható áramellátással) (4)
MEGJEGYZÉS: A 24 voltos tápellátásos USB-csatlakozó és a 12 voltos tápellátásos USBcsatlakozó a téves csatlakoztatás megelőzése érdekében más-más csatlakozóval rendelkezik. MEGJEGYZÉS: A rendszerhez gyárilag műanyag dugaszok tartoznak, amelyeket a rendszer védelme érdekében a használaton kívüli portokhoz csatlakoztathat. MEGJEGYZÉS: A RP2-n az RJ-50 soros port áramellátását gyárilag kikapcsolják. Az egyes portok áramellátását a HP BIOS-ból engedélyezheti. Az RJ-50–DB9 kábeleket a HP-tól szerezheti be. Szintén lásd: Soros eszköz csatlakoztatása 4. oldal. MEGJEGYZÉS:
A HP-tól opcionális DisplayPort–VGA adapterkábelt is beszerezhet.
VIGYÁZAT! A kasszafiók csatlakozó méretében és alakjában modemcsatlakozóra hasonlít. A számítógép sérülésének elkerülése érdekében NE csatlakoztasson hálózati kábelt a kasszafiók csatlakozóhoz.
Hátsó részegységek
3
Soros eszköz csatlakoztatása Bizonyos soros eszközökhöz DB9 csatlakozó lehet szükséges. A HP-tól az alábbiakban látható opcionális RJ-50–DB9 adapterkábelt szerezhet be (hossza 1 vagy 2 méter). MEGJEGYZÉS: A soros portokat 5, illetve 12 V-os soros portokként lehet konfigurálni. További tájékoztatás: Tápellátásos soros portok konfigurálása 30. oldal.
4
1. fejezet A termék áttekintése
2
A hardver frissítése
Szükséges szerszámok A jelen útmutatóban ismertetett eljárások többségéhez hatszöglapú vagy laposfejű csavarhúzó szükséges.
Figyelmeztetések A frissítések végrehajtása előtt mindenképpen olvassa el az összes vonatkozó útmutatást, óvintézkedést és figyelmeztetést ebben az útmutatóban. FIGYELEM! Az elektromos áramütés, a forró felületek és a tűz által okozott sérülések veszélyének csökkentése érdekében tegye a következőket: Húzza ki a tápkábelt a konnektorból, és a rendszer belső alkatrészeinek megérintése előtt várja meg, hogy az alkatrészek lehűljenek. A hálózati kártya csatlakozóiba ne próbáljon bedugni telekommunikációs vagy telefonos csatlakozót. Ne iktassa ki a tápkábel földelőtüskéjét. A védőérintkező fontos biztonsági szerepet tölt be. A tápkábelt olyan földelt konnektorhoz csatlakoztassa, amelyhez mindig könnyű hozzáférni. A súlyos sérülések kockázatának csökkentése érdekében olvassa el az Safety & Comfort Guide (Útmutató a biztonságos és kényelmes használathoz) című kézikönyvet. amely bemutatja a munkaállomások célszerű kialakításának módját, javaslatokat tesz a felhasználóknak a megfelelő testtartásra, tippeket ad az egészség megőrzésére és a helyes munkahelyi szokásokra, továbbá fontos tájékoztatással szolgál az elektromos és mechanikai veszélyek elhárítására. Ez az útmutató a http://www.hp.com/ergo webhelyen található. FIGYELEM! A készülék áram alatt lévő és mozgó részeket tartalmaz. A burkolat eltávolítása előtt áramtalanítsa a készüléket. A készülék újbóli feszültség alá helyezése előtt helyezze vissza és rögzítse a fedelet. VIGYÁZAT! A sztatikus elektromosság károsíthatja a számítógép és a külső eszközök elektromos alkatrészeit. A műveletek végrehajtása előtt a sztatikus elektromosság kisütése érdekében érintsen meg egy földelt fémtárgyat. További tudnivalókat a következő helyen találhat: Elektrosztatikus feltöltődés, 34. oldal. Amikor a számítógép csatlakozik egy váltakozó áramú áramforráshoz, az alaplap mindig áram alatt van. A tápkábelt ki kell húzni a konnektorból, mielőtt felnyitná a számítógépet, hogy a belső alkatrészek ne sérüljenek.
Az RP2 szerelése falra, lengőkarra vagy oszlopra helyezett foglalatba Az RP2 monitort falra, lengőkarra, oszlopra helyezett foglalatba vagy bármilyen más tartószerkezetre is felerősítheti. Az RP2 az iparágban szabványos VESA 100 mm-es távolságban lévő felfüggesztőnyílásokat támogatja.
Szükséges szerszámok
5
MEGJEGYZÉS: Hátul két mintázatban találhatók VESA ipari szabványos furatok: 75 x 75 mm-es mintázat (1) és 100 x 100 mm-es mintázat (2). Az állvány a 75 x 75 mm-es mintázathoz csatlakozik. A 100 x 100 mm-es mintázat segítségével olyan tartóeszközt csatlakoztathat, mint a HP Quick Release.
A készülék úgy van kialakítva, hogy az UL vagy a CSL listákon szereplő fali rögzítőbilincs megtartsa. A HP azt javasolja, hogy a falra szereléshez a HP Quick Release rögzítőbilincset használja (cikkszám: EM870AA). VIGYÁZAT! Ahhoz, hogy egy külső szállítótól származó tartószerkezetet erősítsen az RP2 monitorhoz, négy darab 4 mm-es, 0,7 emelkedésű és 10 mm hosszú csavarra lesz szüksége. Hosszabb csavarok használata nem ajánlott, mert megrongálhatják a rendszert. Fontos ellenőrizni, hogy a gyártó tartószerkezete megfelel-e a VESA szabványnak, és a besorolása alapján képes-e megtartani a rendszer súlyát.
Az állvány kihajtogatása A rendszer szállításakor az állvány összehajtott állásban van. Az állvány kihajtogatásához tartsa lent az alját az egyik kezével, és nyomja felfelé a kijelzőegység alját, hogy az állvány nyakrésze felfele és hátrafelé álljon, majd döntse a kijelzőegységet előre.
A dőlésszög állítása A monitorállvány magassága állítható, és különféle állásokba dönthető. Válasszon olyan állást, amely ergonómiai szempontból a legmegfelelőbb.
6
2. fejezet A hardver frissítése
VIGYÁZAT! A kijelzőegység optimális dőléstartománya –5 – +60 fok. Nem ajánlott az egység optimális dőléstartományon kívül történő üzemeltetése.
Kábelvezetés külső eszközökhöz 1.
Kapcsolja ki teljesen a számítógépet az operációs rendszeren keresztül, majd kapcsolja ki az összes külső eszközt.
2.
Húzza ki a hálózati csatlakozót a hálózati aljzatból. VIGYÁZAT! A be- vagy kikapcsolástól függetlenül az alaplap mindig kap áramot, ha a rendszer áram alatt lévő elektromos aljzathoz csatlakozik. A számítógép belső alkatrészeinek megóvása érdekében ki kell húzni a tápkábelt a konnektorból.
3.
Nyomja le a kábelfedél alsó sarkait (1), és forgassa le a fedelet a készülékről (2).
4.
Csatlakoztassa a kábeleket a megfelelő hátsó csatlakozókhoz. MEGJEGYZÉS: csatlakozókhoz.
Döntse a kijelzőegységet hátra, hogy könnyen hozzáférjen a hátsó
Kábelvezetés külső eszközökhöz
7
5.
Vezesse át a csatlakozókból eredő kábeleket a hátsó panelen a talp közepén található furaton (1) keresztül, majd kifelé a talp alján (2). A kábeleket a kábelrögzítővel (3) rögzítse.
6.
Helyezze a kábelfedél tetején lévő füleket a hátsó panelen található nyílásokba (1), majd a rögzítéshez forgassa el a fedél alsó részét (2).
7.
Csatlakoztassa újra a tápvezetéket, majd nyomja meg a tápkapcsolót.
Tápegység cseréje 1.
Kapcsolja ki teljesen a számítógépet az operációs rendszeren keresztül, majd kapcsolja ki az összes külső eszközt.
2.
Húzza ki a hálózati csatlakozót a hálózati aljzatból. VIGYÁZAT! A be- vagy kikapcsolástól függetlenül az alaplap mindig kap áramot, ha a rendszer áram alatt lévő elektromos aljzathoz csatlakozik. A számítógép belső alkatrészeinek megóvása érdekében ki kell húzni a tápkábelt a konnektorból.
3.
8
Csatlakoztassa le az egyenáramú tápkábelt a kijelzőegység hátulján található csatlakozóról.
2. fejezet A hardver frissítése
4.
Távolítsa el a talp két oldalán található oldalsó paneleket. Ehhez tolja fel a panel alsó szélének két végét (1), majd húzza le a talpról először a panel alsó szélét (2), majd a panel felső szélét.
5.
Csatlakoztassa le a váltóáramú tápkábelt a tápegység jobb oldaláról.
6.
Csúsztassa vissza a tápegység bal oldalán található reteszt (1), majd húzza ki a tápegységet a talpból (2).
Tápegység cseréje
9
10
7.
Csúsztassa be az új tápegységet a talp bal oldalába.
8.
Csatlakoztassa a váltóáramú tápkábelt a tápegység jobb oldalához a talpban (1), illessze a kábelt a talp alján található vezetőrésbe (2), majd vezesse át a kábelt a talp alatt a láb (3) mögött és kifelé a talp hátuljánál (4).
9.
Vezesse át az egyenáramú kábelt a talp bal oldalán a talp közepén található furaton, majd csatlakoztassa a kábelt a kijelzőegység hátuljánál található egyenáramú tápcsatlakozóhoz.
2. fejezet A hardver frissítése
10. Helyezze vissza a talp oldalsó paneljeit. Ehhez illessze a panel alsó szélén található füleket a talpba (1), majd forgassa a panel felső szélét a talpra (2), hogy a helyére kattanjon.
11. Csatlakoztassa a tápkábelt egy hálózati aljzathoz.
Opcionális HP integrált USB-perifériaeszközök felszerelése Az RP2-vel csak a HP által jóváhagyott olyan integrált USB-perifériaeszközök működnek együtt, mint a HP-webkamera, ujjlenyomat-olvasó, MSR (egyfejes és kétfejes mágnescsík-leolvasó), 2 x 20 LCD (komplex és nem komplex) ügyfél felé néző kijelző, 7" LCD ügyfél felé néző kijelző, valamint 2D képalkotó lapolvasó.
MEGJEGYZÉS: Ne telepítsen HP-webkamerát, 2 x 20 LCD (komplex és nem komplex) ügyfél felé néző kijelzőt vagy 7" LCD ügyfél felé néző kijelzőt a kijelzőegység oldalaira. Ezt a három perifériaeszközt a kép megfelelő tájolása érdekében a kijelzőfej tetejére kell szerelni. MEGJEGYZÉS: Csak ezekhez az USB-portokhoz tervezett, HP által jóváhagyott USBperifériaeszközöket szereljen fel. Az USB-pontok nem támogatják az optikai meghajtókat vagy merevlemezeket. A beépített HP USB-perifériaeszközök telepítési folyamata minden modul esetében ugyanaz. HP USB-perifériaeszköz telepítéséhez kövesse az alábbi lépéseket.
Opcionális HP integrált USB-perifériaeszközök felszerelése
11
1.
Kapcsolja ki teljesen a számítógépet az operációs rendszeren keresztül, majd kapcsolja ki az összes külső eszközt.
2.
Húzza ki a hálózati csatlakozót a hálózati aljzatból. VIGYÁZAT! A be- vagy kikapcsolástól függetlenül az alaplap mindig kap áramot, ha a rendszer áram alatt lévő elektromos aljzathoz csatlakozik. A számítógép belső alkatrészeinek megóvása érdekében ki kell húzni a tápkábelt a konnektorból.
3.
Szedje le az USB-fedőlap alsó részét (1), majd húzza le a fedőlapot a készülékről (2).
4.
Húzza ki az USB-portba illesztett védődugaszt. MEGJEGYZÉS:
12
Vannak olyan típusok, amelyeken az USB-portban nincs ilyen dugasz.
2. fejezet A hardver frissítése
5.
Távolítsa el az USB-port közelében található két csavart. A csavarokra az USB-modul telepítéséhez van szükség.
6.
Csúsztassa vissza a modul csavarfuratát fedő lapot (1), és csatlakoztassa a modul USBcsatlakozóját az USB-portba (2).
Opcionális HP integrált USB-perifériaeszközök felszerelése
13
14
7.
Csavarja vissza az előzőleg eltávolított két csavart (1), és a csavarok eltakarásához csúsztassa a modul fedőlapját előre (2).
8.
Csatlakoztassa újra a tápvezetéket, majd nyomja meg a tápkapcsolót.
2. fejezet A hardver frissítése
Memória telepítése A számítógép egy db előre telepített 3. generációs kétszeres adatsebességű szinkronizált dinamikus közvetlen elérésű (DDR3-SDRAM) kisméretű kétsoros memóriamodult (SODIMM) tartalmaz.
DDR3-SDRAM SODIMM modul VIGYÁZAT! A termék NEM támogatja a DDR3U memóriamodulokat. A processzor nem kompatibilis a DDR3U memóriamodulokkal, így ha DDR3U modulokat tesz az alaplapba, a SODIMM fizikailag károsodhat, illetve a rendszer meghibásodhat. A rendszer megfelelő működése érdekében a SODIMM modulok legyenek: ●
a széles körben alkalmazott 204 érintkezős szabványnak megfelelőek
●
nem pufferelt, nem ECC PC3-12800 DDR3-1600 MHz kompatibilis
●
1,5 voltos DDR3 SDRAM SODIMM modulok.
A DDR3-SDRAM SODIMM moduloknak az alábbiaknak is meg kell felelnie: ●
támogatnia kell a 11 órajelnyi DDR3 1600 MHz CAS-késleltetést (11-11-11 időzítés)
●
tartalmazniuk kell a Joint Electronic Device Engineering Council (JEDEC) által kötelezően előírt adatokat is
A számítógép támogatja továbbá a következőket: ●
az 512 Mbites, az 1 Gbites, a 2 Gbites, a 4 Gbites és a 8 Gbites nem hibajavító modulokat és
●
az egy és kétoldalas SODIMM modulokat
●
x8 és x16 DDR eszközökkel felépített SODIMM modulokat; Az x4 SDRAM elemekből felépített SODIMM modulokat a rendszer nem támogatja
MEGJEGYZÉS: Ha nem támogatott SODIMM modulokat alkalmaz, a rendszer nem fog megfelelően működni.
A SODIMM cseréje VIGYÁZAT! A memóriamodul cseréje előtt húzza ki a tápkábelt, és várjon körülbelül 30 másodpercet, amíg az áram megszűnik. A be- vagy kikapcsolástól függetlenül a memóriamodul mindig kap áramot, ha a számítógép áram alatt lévő elektromos aljzathoz csatlakozik. Ha a rendszer áram alatt van, a memóriamodul behelyezése vagy eltávolítása helyrehozhatatlan károkat okozhat a memóriamodulban vagy az alaplapban. A memóriamodul foglalata aranybevonatú fémcsatlakozókat tartalmaz. A memória frissítésekor fontos, hogy aranybevonatú fémérintkezős memóriamodult használjon az inkompatibilis fémek érintkezéséből fakadó korrózió és/vagy oxidáció megelőzése érdekében. A sztatikus elektromosság károsíthatja a számítógép és a kiegészítő kártyák elektronikus alkatrészeit. A műveletek végrehajtása előtt a sztatikus elektromosság kisütése érdekében érintsen meg egy földelt fémtárgyat. További tájékoztatás: Elektrosztatikus feltöltődés, 34. oldal. A memóriamodulok megérintésekor ügyeljen rá, hogy ne érjen a csatlakozókhoz. Ha hozzájuk ér, megsérülhet a modul.
Memória telepítése
15
1.
Kapcsolja ki teljesen a számítógépet az operációs rendszeren keresztül, majd kapcsolja ki az összes külső eszközt.
2.
Húzza ki a hálózati csatlakozót a hálózati aljzatból. VIGYÁZAT! A memóriamodul cseréje előtt húzza ki a tápkábelt, és várjon körülbelül 30 másodpercet, amíg az áram megszűnik. A be- vagy kikapcsolástól függetlenül a memóriamodul mindig kap áramot, ha a számítógép áram alatt lévő elektromos aljzathoz csatlakozik. Ha a rendszer áram alatt van, a memóriamodul behelyezése vagy eltávolítása helyrehozhatatlan károkat okozhat a memóriamodulban vagy az alaplapban.
3.
Távolítsa el az előlapot. Lásd: Az előlap eltávolítása 17. oldal.
4.
A SODIMM eltávolításához nyomja kifelé a SODIMM két oldalán lévő reteszeket (1), majd húzza ki a SODIMM modult a foglalatból (2).
5.
SODIMM telepítéséhez csúsztassa az új SODIMM egységet a foglalatba körülbelül 30°-os szögben (1), majd nyomja le a foglalatba (2) úgy, hogy a reteszek a helyére rögzítsék.
MEGJEGYZÉS: A memóriamodulokat csak egyféle módon lehet beilleszteni. A memóriamodulon lévő bevágást igazítsa a memóriafoglalaton lévő pöcökhöz.
16
2. fejezet A hardver frissítése
6.
Helyezze vissza az előlapot. Lásd: Az előlap visszahelyezése 18. oldal.
7.
Csatlakoztassa újra a tápvezetéket, majd nyomja meg a tápkapcsolót.
A számítógép bekapcsoláskor automatikusan érzékeli az újonnan behelyezett memóriamodulokat.
Az előlap eltávolítása Ha a számítógép olyan belső alkatrészeihez akar hozzáférni, mint a merevlemez és a memóriamodul, el kell távolítania az első panelt. 1.
Nyomja felfelé a kábelfedél alsó sarkait (1) és forgassa le a fedelet a készülékről (2). Előkerül két csavar, amelyet az első panel eltávolításához meg kell lazítani.
2.
Csatlakoztasson le minden kábelt a hátsó I/O csatlakozókról, beleértve a tápkábelt.
3.
Lazítsa meg a két rögzített csavart a panel felső sarkaiban, valamint a két rögzített csavart a panel alsó sarkaiban. MEGJEGYZÉS: A rögzített csavarokat nem lehet eltávolítani. Csak addig lehet ezeket meglazítani, ameddig már nem rögzítik a panelt.
Az előlap eltávolítása
17
4.
Forgassa vissza a kijelzőegységet vízszintes helyzetbe.
5.
Emelje egyenesen fel az első panelt, és vegye le a hátsó burkolatról.
Az előlap visszahelyezése 1.
18
Helyezze a kijelzőegységet egyenesen le a hátsó burkolatra.
2. fejezet A hardver frissítése
2.
Fordítsa el a kijelzőegységet, hogy hozzá tudjon férni a kijelzőegységet a hátsó burkolaton tartó csavarokhoz.
Az előlap visszahelyezése
19
3.
A hátsó panel burkolathoz szereléséhez szorítsa meg a négy rögzített csavart.
4.
Csatlakoztasson minden kábelt a hátsó I/O csatlakozókhoz, beleértve a tápkábelt.
5.
Helyezze a kábelfedél tetején lévő füleket a hátsó panelen található nyílásokba (1), majd a rögzítéshez forgassa el a fedél alsó részét (2).
A merevlemez cseréje VIGYÁZAT! Merevlemez-meghajtó cseréjénél gondoskodjon a régi merevlemezen tárolt adatok biztonsági mentéséről, hogy az adatokat az új meghajtóra másolhassa. 1.
Kapcsolja ki teljesen a számítógépet az operációs rendszeren keresztül, majd kapcsolja ki az összes külső eszközt.
2.
Húzza ki a hálózati csatlakozót a hálózati aljzatból. VIGYÁZAT! A be- vagy kikapcsolástól függetlenül az alaplap mindig kap áramot, ha a rendszer áram alatt lévő elektromos aljzathoz csatlakozik. A számítógép belső alkatrészeinek megóvása érdekében ki kell húzni a tápkábelt a konnektorból.
3.
20
Távolítsa el az előlapot. Lásd: Az előlap eltávolítása 17. oldal.
2. fejezet A hardver frissítése
4.
Nyomja be a merevlemez-keret bal oldalán található kioldózárat (1), majd forgassa a keret karját felfelé (2).
5.
Emelje ki a merevlemez-keretet egyenesen felfelé és kifelé a meghajtórekeszből.
A merevlemez cseréje
21
22
6.
Csavarja ki a merevlemez-keret oldalán található négy alátétes csavart.
7.
Csúsztassa ki a merevlemezt a keretből
2. fejezet A hardver frissítése
8.
Csúsztassa be az új merevlemezt a keretbe.
9.
Csavarja be a keret oldalaiba a négy alátétes csavart.
A merevlemez cseréje
23
10. Illessze az alátétes csavarokat a meghajtórekesz nyílásaihoz, engedje le egyenesen a keretet a meghajtórekeszbe (1), majd teljesen nyomja le a rekesz karját (2), hogy a meghajtó a megfelelő helyre üljön be és záródjon.
11. Helyezze vissza az előlapot. Lásd: Az előlap visszahelyezése 18. oldal. 12. Csatlakoztassa újra a tápvezetéket, majd nyomja meg a tápkapcsolót.
Az elem cseréje A számítógépben található elem a valós idejű óra tápellátását biztosítja. Az elem cseréjekor a számítógépbe eredetileg behelyezett elemmel megegyező típusú elemet használjon. A számítógép 3 voltos lítium-gombelemmel kerül forgalomba. FIGYELEM! A számítógépben beépített lítium-mangándioxid elem üzemel. Helytelen kezelés esetén az elem tüzet vagy égési sérüléseket okozhat. A személyi sérülés elkerülése érdekében tartsa be a következőket: Ne próbálja újratölteni az elemet. Ne tegye ki 60°C-nál magasabb hőmérsékletnek. Ne szerelje szét, ne préselje össze, ne szúrja fel, ne dobja tűzbe vagy vízbe, és ne zárja rövidre az érintkezőit. Az elem cseréjéhez csak az adott termékhez való HP cserealkatrészt használja. VIGYÁZAT! Az elem cseréje előtt feltétlenül biztonsági másolatot kell készítenie a számítógép CMOS-beállításairól. Az elem eltávolításakor vagy cseréjekor a CMOS-beállítások törlődnek. A statikus elektromosság károsíthatja a számítógép elektromos alkatrészeit vagy az opcionális kiegészítőket. A műveletek végrehajtása előtt a sztatikus elektromosság kisütése érdekében érintsen meg egy földelt fémtárgyat. MEGJEGYZÉS: A lítiumelem élettartama meghosszabbítható, ha a számítógépet feszültség alatt álló fali konnektorhoz csatlakoztatja. A lítiumelem csak akkor üzemel, ha a számítógép NINCS az elektromos hálózatra csatlakoztatva. A HP javasolja vásárlóinak, hogy hasznosítsák újra elhasznált hardvereiket, az eredeti HP nyomtatópatronokat és az újratölthető elemeket. Az újrahasznosításról további információkat a következő webhelyen talál: http://www.hp.com/recycle.
24
2. fejezet A hardver frissítése
1.
Kapcsolja ki teljesen a számítógépet az operációs rendszeren keresztül, majd kapcsolja ki az összes külső eszközt.
2.
Húzza ki a hálózati csatlakozót a hálózati aljzatból. VIGYÁZAT! A be- vagy kikapcsolástól függetlenül az alaplap mindig kap áramot, ha a rendszer áram alatt lévő elektromos aljzathoz csatlakozik. A számítógép belső alkatrészeinek megóvása érdekében ki kell húzni a tápkábelt a konnektorból.
3.
Távolítsa el az előlapot. Lásd: Az előlap eltávolítása 17. oldal.
4.
Ahhoz, hogy az elemet el tudja távolítani a tartóból, nyomja össze az elem egyik széle fölé nyúló fémkapcsot. Amikor az elem felpattan, emelje ki (1).
5.
Új akkumulátor behelyezéséhez csúsztassa az új akkumulátor egyik szélét a tartó éle alá, pozitív pólusával felfelé. Nyomja lefelé az elem másik szélét mindaddig, amíg a kapocs rá nem pattan (2).
6.
Helyezze vissza az előlapot. Lásd: Az előlap visszahelyezése 18. oldal.
7.
Csatlakoztassa újra a tápvezetéket, majd nyomja meg a tápkapcsolót.
Az RP2 rögzítése pult tetejéhez 1.
Kapcsolja ki teljesen a számítógépet az operációs rendszeren keresztül, majd kapcsolja ki az összes külső eszközt.
2.
Húzza ki a hálózati csatlakozót a hálózati aljzatból. VIGYÁZAT! A be- vagy kikapcsolástól függetlenül az alaplap mindig kap áramot, ha a rendszer áram alatt lévő elektromos aljzathoz csatlakozik. A számítógép belső alkatrészeinek megóvása érdekében ki kell húzni a tápkábelt a konnektorból.
Az RP2 rögzítése pult tetejéhez
25
3.
Döntse vissza a kijelzőegységet (1), majd nyomja vissza az állvány nyakát teljesen függőleges helyzetbe (2), hogy hozzáférjen a csavarok furataihoz az állvány talpán. MEGJEGYZÉS: Amikor az állvány nyakát visszatolja függőleges helyzetbe, némi erőt kell kifejteni. Tartsa szilárdan a talpat az egyik kezével, miközben a másik kezével visszaerőlteti a nyakat.
4.
26
Az állvány alapján két csavarlyuk található. Rögzítse az állványt a pult tetejéhez a felülethez megfelelő rögzítőeszközökkel (ezeket nem a HP biztosítja).
2. fejezet A hardver frissítése
5.
Döntse vissza a szokásos helyzetébe az állvány nyakát (1) és a kijelzőegységet (2).
6.
Csatlakoztassa újra a tápvezetéket, majd nyomja meg a tápkapcsolót.
Külső biztonsági zár beépítése Kábelzár Az RP2 külső tárgyhoz rögzítéséhez kábelzárat lehet használni.
Lakat Az RP2-t lakattal lehet külső tárgyhoz rögzíteni. 1.
Szerelje a lakat biztonsági hurkát a hátsó panelre. MEGJEGYZÉS:
A lakat biztonsági hurkát és csavarját az RP2-höz mellékeljük.
Külső biztonsági zár beépítése
27
2.
28
Rögzítsen egy külső tárgyhoz kapcsolt kábelt a lakathoz, és helyezze be a lakatot a biztonsági hurokba.
2. fejezet A hardver frissítése
3
A szoftver konfigurálása
Érintőképernyő kalibrálása Az érintőképernyő Microsoft Windows 7 Professional vagy Embedded POSReady 7 illesztőprogramját nem szükséges telepíteni. A monitor érintőképernyő-illesztőprogramjait ezek az operációs rendszerek már eleve tartalmazzák. A HP javasolja, hogy használatbavétel előtt kalibrálja az érintőképernyőt. Ily módon gondoskodhat arról, hogy a mutató a képernyőn ott jelenjen meg, ahol a képernyőt tollal vagy ujjal megérintik. Ha a későbbiekben bármikor úgy találja, hogy a mutató nem helyesen jelenik meg, akkor lehetséges, hogy meg kell ismételni a kalibrálást.
Kalibrálás Windows 7 Professional és Embedded POSReady 7 esetén Az érintőmodul kalibrálása Windows 7 Professional és Embedded POSReady 7 esetén: 1.
Válassza ki a HP gyári képen a Start > All Programs > Load Windows Calibration Tool elemet, majd folytassa a 2. lépéssel. VAGY Nyissa meg a Start menüt, érintse meg a Control Panel (Vezérlőpult) elemet, majd a keresőmezőbe írja be a „kalibrálás” szót. A Táblaszámítógép beállításai elemnél érintse meg A képernyő kalibrálása tollal végzett vagy érintéses bevitelhez hivatkozást. A Táblaszámítógép beállításai párbeszédablakban érintse meg a Calibrate gombot, majd folytassa a 2. lépéssel.
2.
A képernyőn megjelenő utasításokat követve érintse meg a céljeleket az érintőképernyőn. A kalibrációs folyamat végén az érintőképernyős modulnak a képhez kell igazodnia, és az érintési pontok a helyükön lesznek.
Kalibrálás Windows 8.1 Professional és Embedded 8.1 Industry Pro Retail esetén Az érintőmodul kalibrálása Windows 8.1 Professional és Embedded 8.1 Industry Pro Retail esetén: 1.
Indítsa el a Vezérlőpultot. Megnyitásához a keresőmezőbe beírhatja: „vezérlőpult”.
2.
A Vezérlőpulton a keresőmezőbe írja be: „kalibrálás”. A Táblaszámítógép beállításai elemnél érintse meg A képernyő kalibrálása tollal végzett vagy érintéses bevitelhez hivatkozást. A Táblaszámítógép beállításai párbeszédablakban érintse meg a Calibrate gombot, majd folytassa a 3. lépéssel.
3.
A képernyőn megjelenő utasításokat követve érintse meg a céljeleket az érintőképernyőn. A kalibrációs folyamat végén az érintőképernyős modulnak a képhez kell igazodnia, és az érintési pontok a helyükön lesznek.
Az MSR konfigurálása Az MSR konfigurálásához olvassa el a HP Point of Sale Configuration Guide dokumentumot (csak angolul érhető el). Ez az útmutató megtalálható a rendszer merevlemezén. Windows 7 Professional vagy Embedded POSReady 7 alatt az útmutató eléréséhez válassza a Start > HP Point of Sale Information elemet.
Érintőképernyő kalibrálása
29
Tápellátásos soros portok konfigurálása A soros portokat szokásos (tápellátás nélküli), illetve tápellátásos soros portokként lehet konfigurálni. Egyes eszközök tápellátásos soros portot használnak. Ha a soros port tápellátásos portként van konfigurálva, akkor a tápellátásos soros illesztőfelületet támogató eszközök nem igényelnek külső tápellátást. MEGJEGYZÉS: A számítógép szállításakor az összes soros port alapértelmezett konfigurációja standard áram nélküli (0 volt). A soros portokat a számítógép F10 Setup segédprogramjával lehet konfigurálni. Az Onboard Devices menüben a soros portokhoz egyenként választhat az alábbi három beállítás közül: ●
0 volt
●
5 volt
●
12 volt
VIGYÁZAT! Mielőtt a soros port feszültségét a számítógép F10 Setup segédprogramjában módosítja, csatlakoztasson le a tápellátásos soros portokhoz csatlakoztatott minden eszközt és indítsa újra a számítógépet. MEGJEGYZÉS: A Computer F10 Setup segédprogram eléréséhez indítsa újra a számítógépet, majd nyomja meg az F10 billentyűt, amint megjelenik a HP logó képernyő (mielőtt a számítógép elindítaná az operációs rendszert).
30
3. fejezet A szoftver konfigurálása
A
Hibaelhárítás
A rendszerindítási önellenőrzés diagnosztikai LED- és hangjelzéseinek értelmezése Ez a rész az önellenőrzés előtt és közben az előlap LED-jein látható fényjelzéseket, illetve azon hangjelzéseket ismerteti, amelyekhez nem feltétlenül tartozik hibakód vagy szöveges üzenet. FIGYELEM! Amikor a számítógép csatlakozik egy váltakozó áramú áramforráshoz, az alaplap mindig áram alatt van. Az áramütés és a forró felületek által okozott sérülések megelőzése érdekében ellenőrizze, hogy a tápvezeték ki van-e húzva a fali aljzatból, és csak akkor érintse meg a rendszer belső alkatrészeit, ha azok már lehűltek. MEGJEGYZÉS: Ha a PS/2-billentyűzeten villognak a LED-ek, ellenőrizze a számítógép előlapján található LED-eket is, és az alábbi táblázat alapján állapítsa meg a jelzés jelentését. A táblázatban szereplő ajánlott műveletek a javasolt végrehajtási sorrendben vannak felsorolva. Egyes típusokon nem érhető el mindegyik diagnosztikai fény- és hangjelzés. A-1. táblázat: Diagnosztikai LED- és hangjelzések értelmezése Jelzés
Hangjelzés
Lehetséges ok
Ajánlott művelet
Folyamatosan világít a tápfeszültséget jelző zöld színű LED.
Nincs
A számítógép be van kapcsolva.
Nincs
A tápfeszültséget jelző zöld színű LED villog.
Nincs
A számítógép a RAM-ba történő felfüggesztés (csak néhány típus esetében) üzemmódjában vagy normál felfüggesztést jelentő üzemmódban van.
Nem szükséges. A számítógép felébresztéséhez nyomja meg valamelyik billentyűt – ha csatlakoztatva van billentyűzet –, illetve mozdítsa meg az egeret – ha van. A számítógépet felébresztheti a tápkapcsoló megnyomásával, illetve az érintőképernyő megérintésével is.
A tápfeszültséget jelző LED piros színnel, egy másodperces időközzel kétszer felvillan, majd két másodperc szünet következik. A sípolás az ötödik ismétlődést követően abbamarad, de a LED a probléma megoldásáig villog.
2
Bekapcsolt a processzor túlmelegedése elleni védelem:
1.
Győződjön meg arról, hogy a számítógép szellőzőnyílásai nincsenek letakarva, és a ventilátor működik.
A hűtőventilátor elakadhatott vagy nem forog.
2.
Nyissa fel a fedelet, nyomja meg a bekapcsológombot, és vizsgálja meg, hogy forog-e a ventilátor. Ha nem forog a ventilátor, ellenőrizze, hogy csatlakoztatva van-e a ventilátor kábele az alaplapi csatlakozóhoz.
3.
Ha a ventilátor megfelelően csatlakozik, és mégsem forog, akkor cserélje ki a hűtőborda/ventilátor egységet.
4.
Forduljon hivatalos viszonteladóhoz vagy szervizhez.
1.
Nézze meg, hogy van-e processzor a számítógépben.
2.
Illessze a helyére a processzort.
VAGY A hűtőborda vagy a ventilátoregység helytelenül van felszerelve a processzorra.
A tápfeszültséget jelző LED piros színnel, egy másodperces időközzel háromszor felvillan, majd két másodperc szünet következik.
3
A processzor nincs telepítve (nem a rossz processzor jele).
A rendszerindítási önellenőrzés diagnosztikai LED- és hangjelzéseinek értelmezése
31
A-1. táblázat: Diagnosztikai LED- és hangjelzések értelmezése (folytatás) Jelzés
Hangjelzés
Lehetséges ok
Ajánlott művelet
4
Áramellátási hiba (a tápegység túl lett terhelve).
1.
Győződjön meg arról, hogy az egyenáramú tápkábel be van-e dugva az I/O panelbe.
2.
Azt, hogy egy eszköz okozza-e a problémát, úgy ellenőrizze, hogy távolítsa el az ÖSSZES csatlakoztatott eszközt (így például a merevlemezt). Kapcsolja be a számítógépet. Ha a rendszer belép a bekapcsolási öntesztbe, akkor kapcsolja ki, majd cserélje ki az eszközt, hogy lássa, ettől megoldódik-e a probléma.
3.
Cserélje ki a tápegységet.
4.
Cserélje ki az alaplapot.
A sípolás az ötödik ismétlődést követően abbamarad, de a LED a probléma megoldásáig villog. A tápfeszültséget jelző LED piros színnel, egy másodperces időközzel négyszer felvillan, majd két másodperc szünet következik. A sípolás az ötödik ismétlődést követően abbamarad, de a LED a probléma megoldásáig villog.
A tápfeszültséget jelző LED piros színnel, egy másodperces időközzel ötször felvillan, majd két másodperc szünet következik. A sípolás az ötödik ismétlődést követően abbamarad, de a LED a probléma megoldásáig villog.
32
5
Megjelenítés előtti memóriahiba.
VIGYÁZAT! A SODIMM modulok vagy az alaplap sérülésének elkerülése érdekében a SODIMM modulok igazítása, telepítése vagy eltávolítása előtt ki kell húzni a tápkábelt. 1.
Igazítsa meg a SODIMM modulokat.
2.
Cserélje a SODIMM modulokat.
3.
A más gyártó által készített memóriát cserélje HP memóriára.
4.
Cserélje ki az alaplapot.
1.
Húzza ki a tápkábelt. Nyomja meg a CMOS újraindítás gombot. Helyezze el az FDO átkötőt az ME tiltásához (vagy vegye le az FDO átkötőt az ME tiltásához, ha fel volt helyezve).
2.
Cserélje ki az alaplapot.
A tápfeszültséget jelző LED piros színnel, egy másodperces időközzel hatszor felvillan, majd két másodperc szünet következik. A sípolás az ötödik ismétlődést követően abbamarad, de a LED a probléma megoldásáig villog.
6
A tápfeszültséget jelző LED piros színnel, egy másodperces időközzel hétszer felvillan, majd két másodperc szünet következik. A sípolás az ötödik ismétlődést követően abbamarad, de a LED a probléma megoldásáig villog.
7
Alaplaphiba (a ROM a megjelenítés előtt hibát észlelt).
Cserélje ki az alaplapot.
A tápfeszültséget jelző LED piros színnel, egy másodperces időközzel nyolcszor felvillan, majd két másodperc szünet következik. A sípolás az ötödik ismétlődést követően abbamarad, de a LED a probléma megoldásáig villog.
8
Érvénytelen a ROM (hibás ellenőrzőösszeg).
1.
Írja újra a rendszer-ROM-ot a legfrissebb BIOS-képfájl segítségével.
2.
Cserélje ki az alaplapot.
A függelék: Hibaelhárítás
Megjelenítés előtti videokártya-hiba.
A-1. táblázat: Diagnosztikai LED- és hangjelzések értelmezése (folytatás) Jelzés
Hangjelzés
Lehetséges ok
Ajánlott művelet
A tápfeszültséget jelző LED piros színnel, egy másodperces időközzel kilencszer felvillan, majd két másodperc szünet következik. A sípolás az ötödik ismétlődést követően abbamarad, de a LED a probléma megoldásáig villog.
9
A rendszer áram alatt van, de nem képes elindulni.
1.
Cserélje ki a processzort.
2.
Cserélje ki az alaplapot.
A tápfeszültséget jelző LED egy másodperces időközzel tizenkétszer felvillan, majd két másodperc szünet következik. A sípolások a harmadik ismétlés után megszűnnek, a számítógép pedig újraindul.
12
Az egészségességi időzítő lejárt.
Nincs.
A számítógép nem kapcsol be és a LED-ek nem villognak.
Nincs
A rendszer nem tud elindulni.
Tartsa benyomva a bekapcsológombot legalább négy másodpercig. Ha a merevlemez-meghajtó LED-je zöld színre vált, a bekapcsológomb megfelelően működik. Cserélje ki az alaplapot. VAGY Tartsa benyomva a bekapcsológombot legalább négy másodpercig. Ha a merevlemez-meghajtó LED-je nem vált zöld színűre: 1.
Ellenőrizze, hogy működik-e a használatban lévő váltakozó áramú hálózati aljzat.
2.
Győződjön meg arról, hogy az egyenáramú tápkábel be van-e dugva az I/O panelbe.
3.
Cserélje ki a tápegységet.
A rendszerindítási önellenőrzés diagnosztikai LED- és hangjelzéseinek értelmezése
33
B
Elektrosztatikus feltöltődés Az ujjakon vagy egyéb vezetőkön keresztül kisülő sztatikus elektromosság megrongálhatja az alaplapot és a sztatikus töltésre érzékeny egyéb eszközöket. Az ilyen típusú megrongálódás csökkentheti az eszköz várható élettartamát.
A sztatikus elektromosságból fakadó megrongálódás megelőzése A sztatikus elektromosságból fakadó károk megelőzéséhez ügyeljen a következőkre: ●
Kerülje az eszközök kézzel való érintését és szállítását, és tartsa őket antisztatikus csomagolásban.
●
A sztatikus töltésre érzékeny alkatrészeket hagyja a csomagolásukban, amíg sztatikus töltéstől mentes helyre nem ér.
●
Mielőtt kivenné az alkatrészeket a csomagolásból, helyezze őket földelt felületre.
●
Ne érjen hozzá a csatlakozókhoz, érintkezőkhöz és áramkörökhöz.
●
Mindig gondoskodjon a megfelelő földelt állapotról, amikor sztatikus töltésre érzékeny alkatrészhez vagy szerelvényhez ér.
A földelés módjai A földelés többféle módon is végrehajtható. Amikor sztatikus töltésre érzékeny alkatrészeket érint meg vagy szerel, alkalmazzon az alábbi módszerek közül egyet vagy többet: ●
Használjon csuklópántot, amelyet egy földelt vezeték egy földelt munkaállomáshoz vagy számítógépházhoz kapcsol. A csuklópántok olyan rugalmas pántok, amelyeknél a földelt vezeték ellenállása legalább 1 megaohm +/- 10 százalék. A megfelelő földeléshez a szíjat rögzítő elem érjen a bőrhöz.
●
Álló munkaállomásoknál használjon sarokpántot, lábujjpántot vagy cipőpántot. Ha elektromosan vezető padlón vagy szőnyegen áll, használja a szíjat mindkét lábán.
●
Használjon földelő eszközöket.
●
Használjon hordozható földelő felszerelést összehajtható, a sztatikus töltést elnyelő szőnyeggel.
Ha nem rendelkezik a megfelelő földeléshez javasolt felszereléssel, lépjen kapcsolatba egy hitelesített HP forgalmazóval, viszonteladóval vagy szolgáltatóval. MEGJEGYZÉS: Ha többet szeretne tudni a sztatikus elektromosságról, lépjen kapcsolatba egy hitelesített HP forgalmazóval, viszonteladóval vagy szolgáltatóval.
34
B függelék: Elektrosztatikus feltöltődés
C
Számítógép-kezelési alapismeretek, rendszeres karbantartás és előkészítés szállításhoz
Számítógép-kezelési alapismeretek és rendszeres karbantartás A számítógép és a monitor üzembe helyezésénél és karbantartásánál ügyeljen a következőkre: ●
A HP azt javasolja, hogy a hőeloszlás érdekében tartson a hátsó panel bordáitól 17 mm távolságot.
●
A HP RP2 kiskereskedelmi rendszert tartsa távol a túlzott nedvességtől, a közvetlen napfénytől és a túlzott melegtől és hidegtől.
●
Soha ne használja a számítógépet, ha a szerelőpaneleket eltávolította.
●
A számítógépeket ne helyezze egymásra vagy olyan közel egymáshoz, hogy ki legyenek téve a másikból távozó vagy a másik által felhevített levegőnek.
●
Ha a számítógépet egy külön házban kívánják működtetni, a külső házon is kell lenniük légbeömlőknek és szellőzőnyílásoknak, és az előbb felsorolt használati irányelveket továbbra is be kell tartani.
●
Tartsa távol a folyadékokat at RP2 kiskereskedelmi rendszertől.
●
Soha, semmilyen anyaggal ne fedje le a számítógép hátsó paneljának bordáit.
●
Telepítse vagy engedélyezze az operációs rendszer vagy egyéb szoftver energiagazdálkodási funkciói, például az energiatakarékos állapotokat.
●
Mielőtt az alábbiakat tenné, kapcsolja ki a számítógépet: ◦
Szükség esetén törölgesse le a számítógép külsejét egy puha, nedves kendővel. A tisztítószerek használata elszínezheti vagy megrongálhatja a bevonatot.
◦
Időnként tisztítsa meg a hátsó panel bordáit, hogy ne rakódjon le rajta szösz, por és egyéb olyan idegen anyag, amely akadályozhatja a bordák hőelosztását.
Az érintőképernyő karbantartása Tartsa tisztán a képernyőt és az érintőképernyő érzékelőjét. Az érintőképernyő érzékelője nagyon kevés karbantartást igényel. A HP javasolja, hogy időnként tisztítsa meg az érintőképernyős érzékelő üveg felületét. Tisztítás előtt mindenképpen kapcsolja ki a kijelzőt. Az érintőképernyő érzékelőjének tisztítására jellemzően egy 1:1 arányban kevert izopropil-alkohol/víz keverék a legjobb megoldás. Fontos, hogy az érintőképernyő érzékelőjének tisztítása során kerülje a maró vegyszerek használatát. Ne használjon ecet alapú oldatokat. Vigye fel a tisztítószert egy puha, szöszmentes ruhadarabra. Kerülje a dörzsölő ruhák használatát. Az érzékelő tisztítása előtt mindig nedvesítse meg a ruhát. Vigyázzon, hogy a tisztítófolyadékot ne az
Számítógép-kezelési alapismeretek és rendszeres karbantartás
35
érzékelőre, hanem a ruhára fújja, így nem szivárognak be a cseppek a kijelzőbe és nem szennyezik be az előlapot.
Előkészítés szállításhoz Amikor előkészíti a számítógépet a szállításhoz, kövesse az alábbi javaslatokat: 1.
Készítsen biztonsági másolatot a merevlemez fájljairól. Ügyeljen rá, hogy szállítás közben a biztonsági másolatot tartalmazó adathordozók ne legyenek kitéve elektromos vagy mágneses impulzusoknak. MEGJEGYZÉS: lekapcsolják.
36
A merevlemez automatikusan zárolódik, amikor a rendszer áramellátását
2.
Vegye ki és rakja el az összes cserélhető adathordozót.
3.
Kapcsolja ki a számítógépet és a külső eszközöket.
4.
Húzza ki a tápkábelt a konnektorból, majd a számítógépből is.
5.
Szüntesse meg a rendszerösszetevők és külső eszközök áramellátását, majd húzza ki őket a számítógépből.
6.
Csomagolja a rendszer összetevőit és a külső eszközöket eredeti dobozaikba, vagy azokhoz hasonlóba, és tömje ki a dobozokat elegendő anyaggal a megfelelő védelemhez.
C függelék: Számítógép-kezelési alapismeretek, rendszeres karbantartás és előkészítés szállításhoz
Tárgymutató B billentés 6 biztonsági zárak 27 E elem, csere 24 előkészítés szállításhoz 36 előlap eltávolítás 17 visszahelyezés 18 érintőképernyő kalibrálás 29 karbantartás 35 F fali konzolra 5
SZ számítógép-kezelési alapismeretek 35 szellőzési irányelvek 35 sztatikus elektromosság, megrongálódás megelőzése 34 T tápegység eltávolítása és cseréje 8 telepítési irányelvek 5 típusok 1 U USB-modulok, telepítés 11
H hátsó részegységek 3 hibaelhárítás 31 J jellemzők 1 K kábelvezetés
7
M memória specifikációi 15 telepítés 15 merevlemez beszerelés 20 eltávolítás 20 MSR, konfigurálás 29 P pult teteje, rögzítés 25 S soros kábel 4 soros portok, tápellátás konfigurálása 30
Tárgymutató
37