Úti beszámoló, az idei arlesi Feria De Ríz és nimesi Feria de Vendanges bikaviadalairól
Péntek reggel negyed háromkor kelni nagyon gonosz dolog, de elkerülhetetlen, ha négykor van az indulás a BAH csomóponttól, mert Arles több, mint 1500 km ide, este fél hatkor pedig felharsannak a harsonák az arénában. A megszokott tizenkét és fél óra menetidőre így is ráhagyunk egy jó órát, ennyi kell is a szlovén sofőrök óvatossága, az olasz sztrádák zsúfoltsága és a francia autópálya-kapuk sűrűsége miatt. Már pirkad, mire elhagyjuk Magyarországot, reggeli csúcsforgalom Ljubljana mellett, de itt ki van már írva Trieszt. Prosecco köszön be, elsősorban annak, aki szereti a habzóbort és igencsak a délelőttben vagyunk már, mire a velencei lehajtókat kerüljük. A szlovén folyosó megnyitása óta a félút Velencétől kicsit nyugatra tolódott, majdnem a sirmionei lehajtó környékére. Milánó előtt délnyugatra váltunk, kisebb cikk-cakkok után pedig egyenesen délre. Csak akkor állunk meg, amikor tankolni kell. Benzint, kávét vagy szendvicset. Könnyű nekem a jobb hátsó ülésben a Van Gogh-ról szóló könyvemmel hangolódva Arles-ra, Nimes-re, feriákra, bikaviadalokra, tengeri lakomákra, napsütésre, könnyebb másnaposságokra és tengeri fürdőzésre. Peti meg gyakorlott sofőr, a hosszú távú túrák mestere, hatodik éve jövünk, leggyakrabban autóval és majdnem mindig ő vezet. Genova előtt megkezdődik a kétszáz alagút és viadukt túl élénk staccatoja. Aki járt már erre, tudja milyen ez, aki meg nem, higgye csak el, kislányom és a nagymamája kétszer is végigszámolták már. Félhomályos alagútból, vakító napfényben fürdő viaduktra és ismét a sötét alagútba. Kétszázszor. Edzi a pupillát! San Remo, Monte Carlo, Nizza...az olasz tengerpart és máris a francia. Mi meg felette száguldunk a staccato fényben, egy pillanatra sem lassítunk, mert láttuk már sokszor, na meg ugye jegyünk van fél hatra, az ebédidő pedig már igencsak elmúlt. A francia szakasz még három óra is lehet. Pedig jobb lett volna, mert már Barcelona is ki van írva, mint távoli alternatív célpont, amikor az egyébként barátságos és érdeklődő francia rendőrnek a kilencven euro-t összedobjuk. Pár perc van a kezdésig, amikor az évek óta megszokott szobákban ledobáljuk poggyászunk, fejünkre kerül az elengedhetetlen aficionado kellék, az ecuadori gyártmányú, kézi szövésű panamakalap és az ülőpárnákkal felszerelkezve elindulunk az arénába.
Arles Ebben a dél-franciaországi, a világörökség részének számító, elsősorban római kori emlékei (pl. az aréna) és Van Gogh átmeneti itt-tartózkodása miatt ismert kisvárosban Húsvétkor (Feria de Paques) és rizsaratáskor (Feria de Ríz) tartanak klasszikus spanyol rendszerű bikaviadalokat. Tavasszal Nagypéntektől Húsvét hétfőig négy nap alatt hatalmas feriát, nyolc bikaviadalt is rendeznek. Ősszel, szeptember első hétvégéjén kisebb, szerényebb a felhajtás, inkább helyi érdeklődésre számot tartó rendezvényt próbálnak összehozni, értelemszerűen kevesebb corridával. 1
A városvezetés szándéka érthető és méltányolható, a közösség és a büdzsé nem bír el két nagyszabású ünnepségsorozatot, célszerűbb a rendezésre fordítható energiákat, erőforrásokat fókuszálni. Semmi ok sincs azonban arra, hogy a helyi bikaviadal promóterek ezt a törekvést azzal a sutasággal támogassák, ami az őszi corridák fokozatos színvonalesését és felhígulását eredményezi. A húsvéti eseménysorozat továbbra is tomboló, gazdag programokkal teli színes és gazdag fesztivál, míg az őszi, mint helyi attrakció, sohasem fog kiteljesedni, mert úgy tűnik, a turisták nélkül nincs rá fizetőképes kereslet.
A novillada A novilládákon már némi gyakorlatot szerzett, az alapiskolákat kijárt, matadornak készülő fiatalok (novillero) lépnek az arénába és küzdenek meg négyéves bikákkal (novillo). A novilládák elképzelhetőek pikadorok nélkül (kisebb költségvetés, fiatalabb, gyakorlatlanabb szereplők) és pikadorokkal is. A matadornak készülő fiatalok az iskolák elvégzését követően közönség előtt először pikadorok nélküli, jellemzően kisebb arénákban rendezett, helyi novilládákon kapnak szerepet; később és a menedzselés függvényében következnek a pikadorok munkájával gazdagított viadalok. Amikor a novillero késznek érzi magát rá, sor kerülhet alternatívájára, ami teljes jogú matadorrá avatja. Novilládát nézni nagyon szórakoztató és végtelenül tanulságos. Szórakoztató, mert a novillerok sokszor sokkal többet akarnak, és sokkal többet vállalnak, mint amennyit teljesíteni tudnak és ez bizony nagy izgalmakat és humoros szituációkat is eredményez. Tanulságos is azonban, hiszen az érdeklődő turista novilládák hosszú sorát feszült figyelemmel végigülve tanulhatja meg érteni, és ezért becsülni is, az igazi bikaviadalt! A novilládán láthatja és értheti meg, hogy mit tesznek kockára, milyen áldozatok árán haladnak előre és a sors iránt tanúsított milyen hallatlan alázattal és elszántsággal küzdenek ezrek, míg egy is eljut a Maestranza-ba vagy a Ventas-ba.
2012. szeptember 7. 17:30, Arles, novillada, Gonzalo Caballero, Borja Jimenez, Mojales Balti - Dos Hermanas novillok A 2012-es Feria De Ríz nulladik napja Arlesban. Egy madridi (Gonzalo Caballero), egy sevillai (Borja Jimenez) és egy arlesi (Mojales Balti) hat Dos Hermanas novilloval szemben. Mintha a születés determináltsága lengte volna be a kétezer éves arénát ezen a kora estén. Középszerű bikákkal a madridi fiú a fegyelmezett, iskolázott formagyakorlatokat végezte kicsit kínlódósan. A sevillai srác, valamelyest rátermettebb jószágokkal és főleg sokkal nagyobb akarással és elszántsággal fület is vágott, elismerést és tapsot is kapott jócskán, elsősorban turista-kápráztató látványelemei miatt. Őt ellenpontozta a helyi üdvöske széteső, félénk és koncepciótlan próbálkozása élete első pikadorokkal közös fellépésén. Hogyan alakul Bautista, Savalli és Marco Leal mögött az arles-i utánpótlás? Kicsit rutinosabb novillerok – mint ezek a maiak is – kevésbé a technikai hibákat, mint inkább az elmélyültség és önbizalom hiányából adódó sutaságokat demonstrálják a tanulni vágyóknak. Sokszor pedig azt az igazi bikaviadalon soha meg nem engedhető partizán kontra kézigránát viszonyt, ahol a csetlő-botló teremtés koronája a túlélésért küzd. Gyors vacsora Angeline-nél, a pizzeriában, idén a szent-Jakab kagyló a sláger, most tagliatellével esszük. Utána a felülmúlhatatlan madártej! 2
Este későn azután igazi különlegesség az arlesi arénában, a recortadores csapatok első Európa- bajnoksága!
2012. szeptember 7. 21:30, Arles, Első Recortadores Európa-bajnokság Ugyancsak az őszi arles-i feria nulladik napján rendezték a késő esti időpont miatt mesterséges fényárban úszó arénában a Recortadores csapatok első Európa-bajnoki vetélkedését. A középkori, de talán az ókori (Knosszosz) bikajátékok szellemiségbeli és formai hagyományait leginkább őrző tizenhat mai recortadores csapat Spanyolországból (Sergio Delgado, Javier Lopez Gandu, El Moro, Chipu, Pepillo, stb.), Portugáliából (André Amaro) és Franciaországból (Eric Pascal, Guy Sadji, stb.) gyűlt össze. Négy selejtezőcsoportba osztva, csoportonként egy-egy bikával küzdöttek, majd a csoportelsők az ötödik bika ellenében egymás között döntötték el a végső sorrendet. Szakmai hagyományaik szerint mindössze mentális felkészültségükre, fizikai erejükre, valamint ügyességükre hagyatkozva, egyéb tekintetben eszköztelenül álltak a ringbe, akárcsak a bika! Ez nem az a bikavívás! A péntek este még csak a feria előestéje, de az utcák már zajosabbak, a járdákra is kitelepült éttermek zsúfoltak. De az igazi felhajtás holnap lesz! Ájult-fáradtan zuhanunk az ágyba. Hajnalban forgolódunk csak, amikor a teherautók meghozzák a szorgos önkéntesek pedig lepakolják a szállodánk előtt zajló délelőtti bikafuttatás embermagas acélkorlátait.
Corrida Goyesca Vagy franciául: Corrida Goyesque. A hagyományoknak és a nagyszerű spanyol festő emlékének tisztelegnek a corrida elkötelezettjei, amikor Goya korát idéző bikaviadalokat rendeznek. A festő korát idéző egyszerűbb és dísztelenebb jelmezekben, a bikaviadalok mai szabályai szerint bonyolítják az eseményt, néhol igencsak ünnepélyesebb külsőségekkel. Arles hagyománya a környék legnagyszerűbb feria-zenekara, a dinamikus-lendületes Orchestre Chicuelo, győnyőrű, szőke fuvolásával. Goyesque alkalmával évek óta fellép velük az ellenpontosan ünnepélyes női kar, a Choeurs de Voce és felülmúlhatatlan szólistája. Az ünnepélyes corridára feldíszítik az aréna homokját is, mindig egy-egy Arles-i vonatkozású kiemelkedő művészeti személyiség elképzelései szerint. 2005-ben a ma már világhírű divattervező Christian Lacroix rajzolt. 2006-ban a festő és díszlettervező Jean-Paul Chambas, 2007-ben Lucien Clergue a fényképész, 2008-ban Jean-Pierre Formica szobrász, 2010-ben Ena Swansea amerikai festő, 2011-ben pedig nimesi kollégája, Claude Viallat volt soron. Idén Loren következett, a matadornak tanult francia vizuális művész, a palánkot is feldíszítő muléta-lendületeivel. Megadják a módját, kicsinosítják a környezetet! Ülök a helyemen, a Secondes 600-on, az elnökség fölött. Felcsendül a zene, kibomlik, felszárnyal a fenséges dallam, fölé úszik a női kar tisztán, lendületesen áradó zengése, és ezen az égi lajtorján a legdinamikusabb és leginkább mozgósító erejű francia és spanyol dallamokkal, kibontott lobogóval a fennkölt gyönyörűségbe szökell az éteri, a felülmúlhatatlan szépségű és erejű drámai mezzoszoprán. 3
Most már kinyitom a szemem! Napfényben úszik a kétezer éves aréna. Árad a zene! A lelátókon sok ezer pixel a nézősereg színes nyárvégi kavalkádja. Az aréna homokja vérvörös, rajta a két ovális csík mélyarany. A palánk egy-egy eleme a muléta sodrásának homokba rajzolt színemléke, a négy burladeron négy ’barokk’ akt. Színes, Goya korát idéző jelmezekben léptet elől a két felvezető lovas, őket követik a matadorok, ki gyalog, ki nyeregben, majd a banderillerok, a pikadorok, végül az arénasegédek és az öszvérek! Lehunyom a szemem!
2012. szeptember 8. 17:30, Arles, corrida goyesca, Pablo Hermoso de Mendoza, Juan Bautista, Jose Mari Manzanares – 2 San Mateo, 4 Victoriano del Rio bika Az ünnep emelkedettségéhez, a díszletek és a környezet gyönyörűségéhez méltó, parádés cartel jött el ma este. Az arlesi közönség nagy kedvence, a bikavívó országokban mindenütt ünnepelt, a lovas bikavívás évek óta legkiválóbb és legnépszerűbb figurájának számító Pablo Hermoso de Mendoza. A ma aktív arlesi matadorok doyen-je, a még mindig csak 31. éves francia-spanyol, aki már a legnagyobb arénák, legkifinomultabb aficionádóinak zsebkendőit is meglengette, és a legszebb magyar lányok szívét is megdobogtatta, Juan Bautista. És a női szívek másik specialistája, a gének okán és jogán is nagyra hivatott, meseszépen szárnyaló faénákra is képes, felépülőfélben lévő Jose Mari Manzanares. Természetesen Mendoza kezdett, lendületes volt, de harmóniát vesztett, hamar befejezte első körét. Bautista nagyon jó volt, nagyon jó bikával. Olyan jó, amilyen évek óta nem volt hazai pályán. Sokszor túlfegyelmezettnek ható merevsége ezúttal feloldódott, harmóniát épített, művészi volt, felívelt és katarzisig jutott. Kapott is két fület. Manzanares indiszponáltan kezdett, szétszórtsága miatt majdnem fellökte a bika egy ártatlan helyzetben, amint épp egy elkóborolt pikát szedett össze. A középszerű bikából ezzel a koncentrációval csak egy tapsra valót tudott kicsiholni, de az elismerés is inkább visszatérését ünnepelte, semmint aktuális teljesítményét. A negyedik bikával Mendoza igyekezett mindent jóvátenni, nagyon jó ütemérzékkel és alapos gondossággal mindig megtapsoltatta a közönséget, amikor kellett és lehetett. Bár a bikárakönyöklős cirkuszi száma ezúttal nem jött össze, minden petárdáját ellőtte, még a rosszemlékű, szemből végrehajtott banderilla-tűzést is. Meg is lett a két fül. Az arlesi srác gyengébb második bikája izzadtságszagú faénát eredményezett, a gyenge taps inkább a tisztességes igyekezetnek, semmint a teljesítménynek szólt. Sokáig úgy tűnt, Manzanares szép kűrt fut a közepes hatodik bikával, de az indiszponáltságát nem tudta leküzdeni, két avisot is kapott, mire szegény pára kimúlt.
4
Tisztelegtünk a múlt nagyjai előtt, megsüvegeltük Goya-t és a művészetet általában, és keresztmetszetet kaptunk a corrida mai állapotáról. Szép volt a Puerta Grande Mendozával és Bautistával! Manzanares sötétzöld furgonja csendben fordult egy mellékutcába, vissza a hétköznapokba! A mitfahrer a félig lehúzott ablakon át pár színes képet osztott a rajongóknak.
2012. szeptember 9. 11:00, Az arlesi matador iskola bemutató foglalkozása (csak meghívóval!) Nagy megtiszteltetés erre a rendezvényre meghívást kapni! Nem akkora, mint a sorteon és az azzal együtt járó szakmai reggelin történő részvételre jogosító, névre szóló műanyag kártyát kézbe venni, de mindenképpen számottevő gesztus. Nagyon hasznos és szórakoztató dolog is ilyen látványosságot figyelemmel kísérni, mert a bikavívás összes gyerekbetegsége, csetlése-botlása, potenciális buktatója és veszélyforrása felbukkan és bemutatásra kerül. Ilyenkor lehet megérteni, honnan jönnek azok a nagyon kevés néhányak, akik közül sohasem több mint hárman, délután öt órakor bevonulhatnak az arénába. Ilyenkor lehet a bikaviadal lényegét megérteni! Azt, hogy miért nem show, miért nem sport, miért nem kegyetlenség, de miért művészet! Itt van alkalom arra, hogy az aficionado a bikaviadal lényegét megragadja, megsejtse a novillerok, a majdani matadorok eltökéltségét és elkötelezettségét. A mozdulatok nagyon sokszor kiérleletlenek még, csak egyetlen egy van, ami a rengeteg gyakorlásnak hála már ekkor hibátlan. Az, ahogyan büszke daccal szembefordulnak az ezerfejűvel és kidüllesztett mellkassal az ünneplést fogadják. Ezeken az alkalmakon még a novillada előtt vagyunk. Egy matador-iskola nyílt napján, ahogy azt nálunk mondanák. Amikor a fiatalok az iskolát elvégzik, majd novillada is szóba jöhet, most még nem. A jószág is csak három éves, vagy annyi sem. A hat fiatal bikából csak kettőt szúrnak le, a két legidősebb, legtapasztaltabb fiú kapja meg ezt a lehetőséget. Négy jószág sértetlenül mehet vissza a legelőkre. Vajon mi lehet emögött? Olcsóbb a szülők számára bikát bérelni, mint megvenni? Vagy úgy gondolják, ezek a ’gyerekek’ még túl fiatalok ahhoz, hogy az állat életét elvegyék? Vagy valami egészen más elvi vagy gyakorlati megfontolás? Ezek az állatok aztán még fiatalon a vágóhídon végzik, ha kicsit jobban megnőttek és meghíztak. Később sem adhatóak el bikaviadalra, hiszen küzdöttek már gyalogos ellenfél ellen, van némi tapasztalatuk a mulétával, és ez ugye kizáró ok. Miért nem halhattak bikához méltó életet? Jó esély van rá, hogy valamely megalapozott gazdasági megfontolás van a háttérben! A matador-növendékek látszatra nyolc és tizennyolc év közöttiek, a készségfejlesztés eltérő stádiumában, ugyanez a széles spektrum jellemzi a bohókásan hadakozó ellenfélhez való hozzáállásukat is. Látni itt mindent, esnek-kelnek, mennybe mennek, majdnem sírnak, drámaiak, tragikusak, sőt tragikomikusak, egyvalami csak, ami megindítóan közös és egységes valamennyiben – az eltökéltség. Mindegyik tudja magáról, hogy ő fog odaérni! A legnagyobb valószínűsége pedig annak van, hogy végül egyik sem fog.
5
A növendékek mellett, sőt azok előtt, kellett volna szólni egy fantasztikus emberről, ő Paquito Leal, az arlesi bikavívás szíve és motorja. A jól ismert Leal dinasztia nagy öregje, az országszerte ismert helyi matador iskola vezetője, megannyi ma már ismert név mentora. Juan Bautista, Mehdi Savalli, Marco Leal, Tomasito, Juan Leal és számos más feltörekvő tehetség szakmai famulusa. Ezen a vasárnap délelőttön szervez, irányit, kézben tart, tanácsokkal támogat, felsegít, leporol és banderilleroként működik közre unokája-korabeli gyerekek, a tanítványai gyakorló corridáin. Más a főszereplő, más a főszakértő, más a főszervező, más a főpénztáros – mondtam, ő a szív! Viva Paquito! Viva la Corrida!
Corrida Concours – a tenyészetek (ganaderiák) vetélkedése A corrida consours elsősorban a dél-francia régóra jellemző bikaviadal lebonyolítási forma, melynek elsődlegessé deklarált célja a különböző tenyészetekből összeválogatott bikák összemérése, összehasonlítása. Három matador és hat bika, hat különböző tenyészetből. A sorteo értelemszerűen formális, hiszen a matadorok sorrendje adott (alternatívájuk időpontja szerint), a bikák pedig a tenyészetek alapításának sorrendjében követik egymást az arénában. A lebonyolítás és a külsőségek megegyeznek a tradicionális bikaviadallal, azzal a különbséggel, hogy a pikadorok és a pikázás szerepe és lebonyolítása valamelyest eltér. A hagyományos felfestés (két koncentrikus kör) helyét az elnökséggel szemközti oldalon egy arénát keresztben átszelő vonal veszi át. Mögötte helyezkedik el a pikador, és e vonaltól az aréna közepe felé három méterenként jelzéseket festenek a homokra, úgy ötöt. A matador a bikát a kiválasztott vonalra állítja, onnan igyekszik a pikador a ló elleni támadásra késztetni. Három próbálkozás van, a jószág minél messzebbről támad, annál kiválóbb! A bikák teljesítményét 20 szempont alapján 10-10 ponttal értékeli az öttagú, az elnökségtől független, szakértő zsűri, összesen maximum 200 pontig minősítve az egyes jószágokat. (A közösségi élmény kedvéért természetesen a nézők is kaphatnak értékelő lapokat, így mindenki összehasonlíthatja szakmai felkészültségét a pártatlan és professzionális grémium legtárgyilagosabb ítéletével.) Lírai szépség rejlik abban, hogy a kidolgozott pontrendszerrel a jószágban elsősorban és deklaráltan a bravúrát (bátorság, a legtágabb és legemelkedettebb értelemben), az alegriát (vívhatóság, a legtágabb és legáltalánosabb értelemben) és a podert (integritás, a legtágabb és legnemesebb értelemben) keresik és méltányolják, amikor meglelik. Az étékelésben külön kitérnek a bika fellépésére, az arénába érkezéskor tanúsított magatartására. A következő szempontsor a lovak háromszori ostroma során megnyilvánuló érdeklődés, a támadás eltökéltsége, a kifejtett tolóerő és a támadás állandósága. A banderillák tűzésének folyamán a bika támadásának indító távolságán és a banderillerok üldözésének eltökéltségén van a hangsúly. A faena során értékelendő a fejtartás, a támadás hossza, a támadás ismétlő eltökéltsége, valamint a nemesség. A szúrást követően pedig a haláltusa közben tanúsított magatartás. A bikák és a tenyészetek megítélésén túl, jelképes versenyben vannak egymással a corrida concours bikavívói is. A legkiválóbb bikának kijáró díj mellett létezik a legnagyszerűbb bikavívónak, továbbá az ezeken a viadalokon betöltött különösen központi szerepük miatt, a legremekebbül teljesítő pikadornak járó trófea is. 6
Ha komolyan vesszük, szép, komoly lehetőség ez a tenyészetek és a szereplők számára egyaránt.
2012. szeptember 9. 17:00, Arles, corrida concours, Domingo Lopez Chaves, Javier Castano, Ivan Garcia A Corrida Concours tradicionálisan az őszi, arles-i Feria de Riz utolsó rendezvénye, a szezon zárása a helyi és odalátogató aficionadók számára egyaránt. Erre a vasárnapra a következő tenyészetek delegáltak ’versenyzőt’, vegyesen Franciaországból és az őshazából, Spanyolországból – Carriquiri, Partido de Resina, Penajara, José Escolar, Adelaida Ródriguez, Robert Margé. Lopez Chavesnek volt néhány szép mozdulata, kicsit szerencséje is volt, mert neki legalább középszerű bikák jutottak és a tizennégy év tapasztalat elég volt ahhoz, hogy ezekben is megtalálja a megfoghatót, jóllehet második bikája még fejőstehénnek is túl békés volt. Javier Castano igyekezett, de első bikájával nem sok szerencséje volt. A második jószág kezelhetőbbnek, együttműködőbbnek tűnt, össze is jött két vagy három folyamatos mozdulatsor. Ivan Garcia ugyancsak első bikájával mutatott keservesebb, másodikkal élettelibb, de korántsem minőségi munkát. Hiába a színes felhozatal, a látottak inkább irritálták, mint lelkesítették a közönséget. A bikáknál talán csak a matadorok voltak szürkébbek és kelletlenebbek! Érezte is a szalmai grémium, meg a gyakori füttyből és zúgásból hallotta is, hogy ez nem az a produkció volt, amivel egy temporadát zárni illik. Nem adták ki a legjobb bikának járók díjat. Salamoni döntés, de semmiképp sem enyhíthette a közönség csalódottságát! Elismeréssel kell viszont szólni Javier Castano cuadrillájáról. Mind a legjobb pikador díját, mind a legkiemelkedőbb bikavívóét az ő csapata nyerte. Placido (Tito) Sandoval pikamunkája tiszta volt, őszinte és szakmai, a banderillero, Javier Rodriguez Garcia pedig bátor, szereplése bravúros. Az eredmények bejelentését taps, a fődíj visszatartásának hírét pedig hangos fütty kísérte. Az indulatos bekiabálások hangzavarában tisztán kivehető volt a promóterek, a Jalabert fívérek vezetékneve. Az a családnév, mely alatt Juan Bautista is kezdte karrierjét, s amely néven a sorteok helyszínén húzódó, ma már igen hosszú dicsőségfal is őrzi fiatalkori diadalai emlékét. Az üzleti élet farkastörvényei és a marketing tudományának árnyékából nehéz erre a lebonyolítási formára őszinte lelkesedéssel tekinteni. Vajon a sokféle tenyészet sokféle bikája valóban a vetélkedés és megmérettetés nemes szellemében kerül ide őszről őszre? Vagy inkább a szezonvégi kiárusítás, esetleg az elérhető árú, valamirevaló bikák ugyancsak szezonvégi szűkösségének okán? A mi laikus pontozásunk szerint Adelaida Rodriguez tenyészete delegálta a legkiválóbb állatot! Az arlesi hétvégét három ’szabadnap’ követte, hiszen a nimesi események csütörtökön kezdődtek csak. Provanceban három nap édeskevés arra, hogy akárcsak a kötelezőket végiglátogassa az ember fia. 7
Arles és Nimes a legnagyobb környékbeli bikás városok, a Krisztus korabeli arénákkal és rengeteg egyéb római emlékkel és vonatkozással, Aix-en-Provance, Marseille a láthatáron, Avignon a pápák kastélyával és a máig félig kész hídjával, Les Baux, Pont du Gard, Aigues Mortes, a halott vizek városa, vagy épp Saintes Maries de la Mer a Jézusig visszaívelő jelentőségével vagy a környék legkiválóbb kisvendéglőjével. És a Rhone delta, a Camargue, a fehér lovakkal, fekete bikákkal, a rózsaszín flamingókkal és rizsföldekkel és sólepárló mezőkkel. Ha szép az idő, nagyszerű tengerpartokkal. Mindent láttunk már, ezért csak egy-két nagy kedvencre köszönünk rá nosztalgikusan. Kedden az idő is szép volt!
Nimes Nimes jelentősége óriási! Arénája az arlesival egykorú, bikavívó hagyományai is vetélkednek a harminc kilométerre sem fekvő Arles-lal. Itt Pünkösdkor (Feria de Pentecote) rendeznek nagyobb feriát, mint az arlesi húsvéti, ősszel pedig a hagyományos szüretet ünneplik (Feria de Vendanges), egy héttel a szomszédvár rizsünnepe után. Értelemszerű, hogy a leépülő rizsfesztiváli bikaviadalok után, a nimesi szüreti bikaviadalokon keres vigasztalást a messzi földről idetévedt aficionado. A tavaszi két esemény összekapcsolhatatlan időbeli távolsága miatt, a két őszi azonban kezesen összefekszik, közte kis kikapcsolódásra is alkalmat adó pár nappal.
2012. szeptember 13. 17:30, Nimes, novillada, Fernando Adrian, Juan Leal, Roman, Fuente Ymbro novillok A nimesi őszi feria is novilládával kezd, nagyszerű bemelegítés ez az elkötelezettebb nézőknek, csüörtök este úgyis még csak ők gyülekeznek a lelátón. Olcsóbbak a jegyek, így hát nagyobb számban vannak itt a háziasszonyok, sőt akadnak gyerekek is szép számban. Meg a tanulni vágyó aficionadók, akik a hibákból is építkezni szeretnének, akik azon edzik szemüket és tesztelik szakmai rutinjukat, hogy a gondos sapkaigazításban, csetlésben-botlásban, bika szarván akadt köpenyben, hitvány acélkard miatt elrontott szúrásban meglássák a csak pillanatokra felsziporkázó aranyrögöt. Igazán remek fiatal bikák és iparkodó matadortanoncok délutánja ez a csütörtök. Minden együtt a bikaviadal élményéhez, a jó félháznyi közönség is kiéhezett és ennek megfelelően izgatott. De a Mistral elvitte az egészet! Kiszámíthatatlan volt, erős és lüktető. Nimes völgyben fekszik, védettebb valamivel a kifújt széllel szemben, ugyanakkor meg is kavarodik a légmozgás, az aréna magas falú szűk katlanja még inkább kipörgeti a légörvényt. A legmegáztatottabb mulétát is alig kiszámítható pillanatokban vágta a novillero arcába vagy kapta fel vele a novillo fejét. Ez nem játék, rosszabb, kiszámíthatatlanabb, veszélyesebb, mint a szakadó eső! A jó bikavívó legalattomosabb ellensége a kavargó szél, mert az maga a kiszámíthatatlanság. Adrian mindhárom bikájával igyekezett, e tekintetben szó nem érheti a ház elejét, tudását meghaladta az időjárási szélsőség leküzdése. Ráadásul befejezésül, a Romantól ’örökölt’ 8
sorrendben hatodikkal, csúnya befejező vérfürdőt követően is majdnem harmadik avisora futott. Indulatos füttykoncert volt frusztrált tehetetlensége jutalma. Bosszúsan lökte kardjával az összeszurkált bika fejét, tartaná lejjebb szerencsétlen pára, hogy nagyon sokadszorra is nyakszirten döfhesse. Őbelőle nem lehet jó matador! Juan Leal, az arlesi dinasztia most legfiatalabb, ezúttal legújabb tagja nagyon akart, mindent megpróbált, technikai felkészültsége és eltökéltsége tiszteletreméltó és a novillerot és Paquitot dicséri. Amikor majd több bölcsességgel áll az ellehetetlenülő körülményekhez, kevesebbet fog esni-kelni! Neki sem erőssége még a jószágnak, a hatékony és tiszta szúrással, a végső tisztességet megadni, - jó néhányszor tréningbe kell még fogni azt a fránya féldollárost! Roman a harmadik novilloval összeszedetten, koncentrálva kezdett, rendezett volt. Igyekezett, talán túlontúl is, elragadta a fiatalabb novillerok gyermekbetegsége, a bizonyítási vágytól tüzelt eltúlzott hév. Valamelyik lökdösődésben csak a bikaborjú lehetett combosabb, hiszen fiatalemberünk a hatodik jószágra már nem tudott kijönni, megsérült, talán a lába fájt. Ezt az ennél többre hivatott délutánt maradéktalanul elvitte a Mistral, hőseink felkészültsége esélytelen volt az anyatermészet szeszélyével szemben.
Mano-a-mano Az idei őszi nimesi bikaviadalok rendezői a klasszikus három matadort felvonultató lebonyolítási rend helyett a délutáni bikaviadalokon a mano-a-mano formát, a két matadorra épülő alteráló megoldást preferálták. A nyitó novillada, a szombat délelőtti rejoneo és a vasárnapi Jose Tomas gála mellet mindhárom délutáni attrakcióra két-két matadort szerződtettek. Összefüggésben lehet-e ez a bikaviadalok világának idei nagy polémiájával, a legnagyobbak egekbe szökő gázsijával? Bikára vetített fajlagos-költség számítás szerint alighanem.
2012. szeptember 14. 17:30, Nimes, mano-a-mano, Javier Castano, Julien Lescarret, Robert Margé bikák Vagy a Mistral enyhült, vagy a harminckettedik évükben járó matadorok rutinosabbak, mint a tegnapi szereplők (mindkettő igaz), a mai látnivaló mindenképpen közelebb járt az igazi bikaviadalokhoz. Castano jó, most ismét feljövőben, nagyon jó cuadrillával, iparkodós, igyekvő munkával. A banderillerok kicsit talán túl sokat adnak a látványelemekből, a széktörő banderilla-tűzes sem sokkal emelkedettebb, mint az elhíresült ’telefoneo’. Kevesebb néha több lenne! Lescarret búcsúzni jött a nimesi arénától, és ahogy illik, a búcsú is olyan lett, mint az egész pályafutás - dolgos, igyekvő, tisztességes. Nagyon szeretett volna egy utolsó nagy faénát, szép is volt a mulétamunka, a bika feje is a kendőben, all right, de valahogy szebben kell a bikától, az alkotó partnertől elbúcsúzni. Nem volt fül. A rejoneo az a bikaviadalnak, ami az operett az operának. 9
Micsoda banális közhely! Ha történeti perspektívában nézzük, ráadásul nem is igaz. Hiszen a mai rejoneo az ősibbnek tartott, ám egy időben betiltott és hatalomfüggésük okán a nemes urak által átmenetileg elhagyott főúri lovas bikavívás továbbélése. Szemben a gyalogos bikaviadallal, ami a köznép reakciója volt és épp a prohibíció idején szökött szárba. Nimesben az utolsó két napon a délelőtti és délutáni bikaviadal között csak annyi idő van, hogy bekapjunk egy falatot, szétcsapassuk egy-két rozéval és pár szóban, félmondatban értékeljük a látottakat, megosszuk a megfigyeléseket. Ekkor már délelőtt-délután bikák, szinte összefolynak a látottak. Igazi extázis, igazi klimaxszal vasárnap délelőtt! 2012. szeptember 15. 11:30, Nimes, rejoneo, Pablo Hermoso de Mendoza, Andy Cartagena, Joao Moura (ifj.) – Fermin Bohorquez bikák Pablo Hermoso de Mendoza a mai rejoneoban annyit jelent, mint Schumacher fénykorában az F1-nek. Fennen ível teljesítménye és azt megalapozó tudása, és vállalkozása sem szerényebb emberi vagy anyagi paraméterek tekintetében sem. Mikor óriási és álomszép lószállító kamionja körbejár a Van Gogh okán elhíresült Place Lamartine körforgalmában, bizony nem csak a kamaszok szája marad tátva. Nagy az űr mögötte, azután következik 2-3 fiatalabb pályatársa, legvégül a jelentéktelenek csapata. Természetesen ő kezd és a megbízható Bohorquez bikából ki is hoz két fület. Andy Cartagena hasonló kvalitású jószággal, teljesítménykényszeres feszültsége miatt csak egy fülig jut. Joao Moura igyekvő lovaglás után nehezen szúrja le bikáját. Majd, ha apjától kap jó néhány tréninget is a név és az alternatíva mellé, könnyebb lesz meglátni teljesítményében a szebb jövőt. Hermoso de Mendoza második fordulója is mestermunka, a szúrás, mint villámcsapás - a két fül mellé farok is jár! Cartagena alig egy óra alatt rengeteget javulva parádés kört fut, mire az önmaga jelentőségétől megrészegült elnök kiszór három fehér kendőt. Moura második lehetőségét rosszul megválasztott, bikafélő utolsó lova lehetetleníti el, mert távolságtartása miatt a támadó jószág jóformán elérhetetlen a karddal. Elégedetten távoznak a turisták, mert minden ló megúszta baj nélkül, boldogok a kikapós szépasszonyok is, mert Pablo Hermoso de Mendoza oly őszinte csókkal illetve dobta vissza parfümillatú sáljukat. Holnap ugyanekkor, ugyanitt, egymagában hat bikával szemben Jose Tomas. Egy kasszasikernek tervezett, felemásra sikerült délután következett. De ilyen is van, ez is a bikaviadal valósága és világa!
2012. szeptember 15. 17:30, Nimes, mano-a-mano, Morante de la Puebla, Jose Mari Manzanares – Victoriano del Rio bikák Amikor vagy fél éve a szerződéseket aláírták, közönségcsalogató ötletnek tűnhetett a barokk stílusúnak titulált Morante de la Pueblat és a valóban művészi faénái miatt is népszerű Jose Mari Manzanarest mano-a-mano-ra párba állítani. Ember tervez, ...
10
Ma Morante de la Puebla élete legkiábrándítóbb, elátkozott temporadája végét várja, Jose Mari Manzanares pedig az egészségügyi felépülés után formája visszaépítésén fáradozik. Értelemszerűen, az előbbi fekete alapon fehér, az utóbbi fehér alapon fekete jelmezben gyönyörű, amikor ezek a férfiak a páros alkalmakra 'összeöltöznek'! Morante eltökélten kezdett, dolgoztatta a bikát, míg a gonosz szellő meg nem lebbentette muletáját! Ekkor kardot váltott és minden további nélkül, nagy határozottan leszúrta partnerét. A sorrendben harmadik bikával tizenegy gyönyörű natural-lal nyitott, amiket egyhangú, iskolaszagú, semmiképp sem barokk, legfeljebb ha ’román’ stílusú faéna követett. Befejezésül pedig ismét szép kezdés, már-már a felívelő remény, de mégis inkább a defenzív, fantáziátlan formagyakorlat. A kört záró látszat-szenvtelen, vérprofi tüdőszúrás feljogosítja az ezerfejűt, hogy őszintén és hangosan nyilvánítsa véleményét! Jose Mari első bikájával közepes faénát hoz össze. A másodikkal gondosan lerakott sapka védelmében hosszú, dacos faénát és elfogadható szúrást mutat be. Az utolsó Victoriano is jó, benne a derekas munka és művészi emelkedettség esélye, és most a befejezés is a helyén. A fül megérdemelt, ha részben az akarásnak szól is. És a közönség részéről 'coup de grace' a szétesett barokk mesternek. Jose Mari Manzanares szépen javul technikailag, az Arles óta eltelt egy hétben is sokat fejlődött, jól teljesített, szúrása is egyre élesszeműbb! Mire tavaszra Sevillába ér, senki sem emlékszik majd a kézműtétre. Morante várható jövőjéről ma legautentikusabban pszichiáter szólhatna. Amit a legjobban vártunk, és amiből a legtöbbet tanultunk!
2012. szeptember 16. 11:30, Nimes, Jose Tomas Férfiember nem dőlhet hátra unokái körében békésen olvasgatni, amíg nem tanult legalább másfél évtizedet, nem dolgozott keményen a kenyérért vagy haromszor annyit, nem épített házat, nem adott diplomát gyermekei kezébe, nem olvasta Balzacot, Zolát, Hemingwayt és Jack Londont, nem hajtott fejet a Mona Lisa és a Grand Canyon előtt és nem látta élőben Freddie Mercury-t és Jose Tomast. Olyan alázatos és fennkölt méltósággal vonul be cuadrillájával, mint megyés püspök a húsvéti körmeneten. Úrfelmutatáskor van olyan csend a katedrálisban, mint az arénában, ahogy első bikáját várjuk. Végülis öt tenyészet hat különböző bikáját, öt tenyesztői hitvallás, hat élő, lüktető, eltérő egyeniségű és adottságú manifesztálódását. Egymás után, szünet nélkül, minduntalan újrahangolódva, stílusban, arzenálban újragombolva. Hat légiesen emelkedett faena, ez nem tánc, hanem klasszikus balett! Sehol egy bizonytalan tekintettel szaladgáló bika, tunkolásért kifütyült pikador vagy palánkot ugró banderillero. Összeszedettség, alázat, harmónia és művészet! A második bika úgy tolja a lovat, hogy a pikador egy oldalon állva, egy kengyelből tartja helyén a pikát. 11
A negyedik bika kiugrik és negyedkört galoppozva kényszeríti palánkugrásra a bennfenteseket. Visszaterelik, nagyon szellősen, szinte csak jelzésértékűen pikázzák. És a bika a kendőbe hajtja a fejét és felszárnyal az álomkeringő. Legközelebb akkor néz fel, amikor a matador a kijárat felé hívja. Az ötödik bikáról is két fület kap, mint az első háromról. Csak a hatodik sikerül egyfülesre, mert tartalék volt, vagy mert az elnöki integritást kellett demonstrálni. Leginkább pedig azért, hogy a transzcendens lebegésből finoman ereszkedjünk vissza, meg ne törjön a varázs! Az élet iránti határtalan alázat és tisztelet, összhang, líra, meghittség és finomság. A 21. századi bikavívás Don Quijote-ja. A tauromaquia ma megtestesült kvintesszenciája. Lassan indulok a readeremért. A levezetés ...
2012. szeptember 16. 17:30, Nimes, mano-a-mano, El Juli, Sebastien Castella - Daniel Ruiz bikák Provance-ban tutira megy a promóter, ha ezt a két matadort állítja párba. A ma legnépszerűbb spanyol és francia matador öltözött össze a publikum és a tini lányok kedvéért, El Juli pirosban, Sebastian Castella kékben. Emeli a versengés presztízsét, hogy a bikák El Juli egyik kedvenc tenyészetéből valók, Sebastian Castella pedig mégiscsak a local hero - mindkét közhely kellő distanciával kezelendő! El Juli első bikájáról kap egy udvariassági fület, mégiscsak ebben az arénában volt az alternatívája 14 évvel és ezer valahány bikával ennek előtte. Sebastain Castella is megkapja ugyanezt, igazan mutatós kűrt alkot egy szétesőnek induló, könnyedén pikázott, de ügyesen kamara-faénára fogható partnerrel. Kinek-kinek kudarc és frusztráció a második bika, jóllehet igyekeztek a matadorok. El Juli feszültsége is elszállt, nem húzkodta sokat hónaljban mindig szűk traje de luces mentéjét, csak a szúrás előtt kellett megint igazítani. Ezt alighanem a pizsama felsőjével is eljátssza esténként, fogmosás előtt. Harmadik bikájával szépen, okos koncepcióval ment El Juli, átgondolt volt, mozgósította maradék energiáját, de a szúrás csak majdnem-jó lett - egy fülért. Castella utolsó bikájával zeneszóra táncolt, elkapták a ritmust, a harmóniát, szép volt a világ, talán össze is simultak. Vagy legalábbis összeértek! És nagyon szépen köszöntek el! Két fül! Ha ez vetélkedés volt, a francia srác a saját pályáján gyűrte le a spanyol ászt, az ő saját játékában. Van, akinek José Tomas pogány szakrilégiumának délutánján vetélkedni támad kedve? 12
Nagyon fáradtan megyünk vissza a szállodába. Élményekkel tele, fél évre felszerelkezve feldolgoznivalóval. Mindent láttunk! Varázslatot és gyönyörűséget, patakzó izzadtságcseppeket és sok-sok vért. Küzdelmet, kínt, keservet! Embert és állatot megrogyni és felkelni! A diadalt és a méltósággal viselt halált. Az élet mindenekfeletti tiszteletét! Csomagolni kell, helyet találni az ajándékoknak, elrakosgatni a relikviákat, összekészíteni a bevásárlást. Francia sajtok a családnak, toro bélszín a barátoknak, gyerekruhák a csemetéknek. Back to reality! Hajnalban indulunk, este legyen még idő a családdal! Útközben csak a gondolatok, száz-kilométerenként egy-egy ’És az milyen volt, amikor...?’ Jövőre korán, március végén van Húsvét! Megint fázósak lesznek az első faénák! Peti tizenkét óra alatt hazatolja a Highlandert.
’El Laci’
2012. szeptember 23.
13
