SZENTMÁRTONKÁTAI XXII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2012. JÚLIUS-AUGUSZTUS
ÚJSÁG ÖNKORMÁNYZATI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAP
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Tisztelt Lakosság! Településünk mindkét iskolájában megtartották a tanévnyitó ünnepséget, elkezdődött a 2012-2013-as tanév. Önkormányzatunk a tavaly megkezdett iskolatető felújítást és nyílászáró cserét idén nyáron folytatta, így tanévkezdetre teljesen megújult az Arany János Általános Iskola tetőszerkezete. Továbbá a régi tetőtéri és a földszinti nyílászárók helyett korszerű, jó hőszigetelő képességű ablakok kerültek beépítésre, a diákok komfortosabb körülmények között tanulhatnak. Nemcsak télen lesz érzékelhető a különbség, hanem nyáron a nagy hőségből is többet felfognak a jól záródó, új ablakok. A gyermekek biztonságos közlekedése érdekében a járdát is folytattuk, ezáltal az iskola udvarán belül tudnak közlekedni az igen keskeny, s ezért balesetveszélyes Battha Sámuel út helyett. Az újtelepi iskolát kifestettük és a kinti kis tornaterem teljesen új aljzatot, parketta burkolatot kapott. A Székely József Református Általános Iskolához vezető utak is felújításra kerültek. A katolikus templom előtti járdaszakasz térkövezése már megvalósult, míg a Rákóczi úti járda aszfaltozása a napokban fejeződik be. Az iskola melletti parkoló megvalósításához az önkormányzat biztosította az átereszeket és pénzügyi forrást is. Így a református iskolához való eljutás is biztonságosabbá vált a gyerekek számára. A képviselő-testületünk különbféle szolgáltatási lehetőségekkel támogatja településünk egyházi intézményét. Az önkormányzat főzőkonyhája biztosítja például az étkezést a református iskola diákjai számára, illetve az Arany János Általános Iskola tornatermét biztosítjuk a Székely József Református Általános Iskola működéséhez, továbbá versenyekre, vetélkedőkre való felkészüléshez. Pl. ,,Nagy Vagy” televíziós vetélkedő. Az önkormányzat településünk mindkét iskolája diákjai számára kedvezményeket nyújtott a tankönyvcsomagok megvásárlására. Míg az első osztályosok
teljesen ingyen vehették át a tankönyveket – az önkormányzat átvállalta annak költségét - a felsőbb évfolyamok mindegyike önkormányzati támogatással csökkentett összegért kapta meg a csomagot. Lehet, hogy Szentmártonkátán ez természetesnek számít, de térségünk településein nem jellemzőek az ilyen hozzájárulások, támogatások. A képviselő-testület minden évben még egy buszkirándulás költségeit is fedezi községünk mindem osztálya számára. A nehéz gazdasági helyzet ellenére is igyekeztünk mindent megtenni mindkét iskolában a zavartalan évkezdés biztosítására. Kívánok a diákoknak és a pedagógusoknak egyaránt kitartást, energiát és türelmet az előttük álló félévre. Idén nyáron megvalósult beruházásunk még a temetőben a ravatalozóhoz vezető út térburkolattal való ellátása, s a Temető út – Rákóczi út sarkán lévő Boglárka virágbolt előtti buszmegállóhoz járda kiépítése. A Rákóczi úti járda felújítása során megtapasztalhattuk, hogy egyes szakaszai még rosszabb állapotban voltak, mint az a gyalogos, kerékpáros szemlélő részére nyilvánvalóvá vált. Volt olyan rész például, ahol a korabeli kivitelező az aszfaltot közvetlenül a földre öntötte, semmilyen alapozás nem volt alatta. Itt természetesen a megfelelő alapot és rétegrendet ki kellett alakítani – még, ha az plusz munkát és költséget jelentett is – mielőtt az aszfalt réteggel ellátták volna. A korszerűen kialakított utak, járdák – remélhetőleg – sokáig fogják szolgálni a közlekedőket. Tisztelettel kérem a Lakosságot és a Gyerekeket is, hogy a településünkön és az iskoláknál megvalósult fejlesztéseket közösen óvjuk és őrizzük meg! A közeljövőben megrendezésre kerülő fontosabb rendezvények, események a következők: Szeptember 15-én szombaton lesz a Falunap, míg október 5-én tartjuk az Idősek Világnapját. Mindenkit szeretettel invitálok ezúton is a rendezvényekre. Szeptember 25-én köszöntjük azon nyugdíjas dolgozóinkat, akik községünk önkormányzatától és intéz-
2
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
ményeitől vonultak nyugdíjba. Őket is szeretettel hívjuk és várjuk. Otthonában köszöntöttük - Dr.Illés Zsuzsanna jegyzőasszonnyal - településünk két idős polgárát, Hegyi Kálmánné Ilonka nénit és Zana Andrásné Ilonka nénit
2012. július-augusztus
90. születésnapja alkalmából. Ebből az ünnepi alkalomból az önkormányzat nevében jó egészséget és további boldog éveket kívántunk szép korú polgárunk számára. Fodor Zoltán polgármester
JEGYZŐI TÁJÉKOZTATÓ A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÜLÉSÉRŐL Tisztelt Lakosság! A képviselő-testület június és július hónapokban több alkalommal ülésezett és az alábbi döntéseket hozták. 2012. június 14-én tartott rendkívüli ülésen a víziközmű szolgáltatás ügyében tartott tájékoztatót, Bíró Vencel a Dél Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt. vezérigazgató helyettese, Fegyver Sándor az ÖKOVÍZ műszaki igazgatója és Maczág János DAKÖV Kft. ügyvitelért felelős munkatársa. A képviselő-testület 2012. június 20-án szintén rendkívüli ülést tartott. Az ülésen hét fő képviselő vett részt. Az ülésen három napirendi pont szerepelt. Az 1./ napirendi pontnál a víziközmű szolgáltatás ügyében a döntést a 2012. június 28-ai képviselő-testületi ülésére halasztották el. A 2./ napirendi pontnál jóváhagyták harmincmillió forint lekötését harmincegy napos futamidőre az OTP Bank Nyrt.-nél. A második és harmadik hónapra is engedélyezték a lekötést, amennyiben az önkormányzat pénzügyi helyzete azt lehetővé teszi.
A 3./ napirendi pontnál önkormányzati bérlakás bérbeadásáról döntöttek. A képviselő-testület a munkaterv szerinti ülését 2012.június 28-án tartotta. Az ülésen valamennyi, kilenc fő képviselő részt vett. Az 1./ napirendi pontnál javasolták 2012. július 1-vel, a Tápiószecsői Rendőrőrs parancsnokának megbízni Czernák András rendőrfőhadnagyot. A 2./ napirendi pontnál tárgyalták a Napköziotthonos Óvoda Intézményvezetői állására benyújtott egy pályázatot. A képviselő-testület nem választotta meg a pályázót intézményvezetőnek. A döntés miatt egy évig Hajnal Etelka látja el az intézményvezetői feladatokat. A 3./ napirendi pontnál a nagykátai Gildex Útépítő és Útfenntartó Kft-t bízták meg az alábbi munkák elvégzésével: -Ravatalozó bejáróút útburkolat felújítása, -Dózsa Gy. u. (Mátyás Király tér, Katolikus templom, Hősök liget )járdaburkolat felújítása, Járda készítése a 31-es út jobb oldalán (Temető út és
ÖNKORMÁNYZATI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAP
2012. július-augusztus
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
buszmegálló között), -Járdaburkolat felújítása a Rákóczi úton (Sport u.Temető u. között), -Járdaburkolat felújítása a Rákóczi úton (Temető u.Somogyi B. út között). A vállalási díj mindösszesen bruttó huszonegymillióhatszáztizenegyezer-kilencszázhetvenegy forint. A 4./ napirendi pontnál tárgyalták az Arany János Általános Iskolában működő iskolai büfé üzemeltetésére beérkezett egy pályázatot. A pályázót, Szekeresné Babicz Anikó helyi lakost bízták meg az üzemetetéssel 2014.június 30-ig. Az 5./ napirendi pontnál döntöttek a falunapon a vidámparki tevékenység ellátására beérkezett egyetlen pályázatról. A pályázót, Horváth Károlyt gödöllői vállalkozót hirdették ki nyertesnek. (Az előző években is Horváth Károly biztosította a vidámparki gépeket. ) A vállalkozó által fizetendő közterület használati díj kettőszázezer forint. A búcsún a vidámparki tevékenység ellátására pályázat nem érkezett, így megbízták a polgármester urat, hogy egyeztessen Horváth Károllyal a búcsúval kapcsolatban is. A 6./ napirendi pontnál egyhangúlag az Arany János Általános Iskola Battha Sámuel úti épülete tető és ablak cserére a nagykátai BUL-BAU Kft.-t bízták meg, bruttó
3
hatmillió-nyolcszáznyolcvanegyezer-háromszázkilencven forintért. A nyílászárokat az önkormányzat a Jász Ablak Kft-től vásárolta meg bruttó négymillió-kettőszázharmincezer forintért. A cserép beszerzésére hárommillió-ötszázezer forint került biztosításra, amelyet szintén az önkormányzat vásárolt meg a gyártótól. Döntöttek arról, hogy Huszár Zsolt műszaki ellenőrt bízzák meg az Arany János Általános Iskola Battha Sámuel úti épületében a tető és ablak csere és az Iskola úti óvodában az ablakcsere, valamint a járdaburkolatok felújítása műszaki ellenőri munkáinak elvégzésével. A 7./ napirendi pontnál a felmerülő magas költségek miatt, nem támogatták a Battha Sámuel úti iskolában a salakpálya megépítését. A 8./ napirendi pontnál egyhangúlag, a Napköziotthonos Óvoda Iskola úti épületében az ablakok cseréjére a nagykátai BUL-BAU Kft.-t bízták meg. A vállalási díj hatszázhúszezer forint. A nyílászárokat Jász Ablak Kft.-től vásárolja meg az önkormányzat, bruttó ötszázhetvenegyezer- ötszáz forintért. A 9./ napirendi pontnál önkormányzati bérlakás bérbeadásáról döntöttek. A következő napirendi pontnál elfogadták a 2012. II. félévi munkatervet.
Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. II. félévi munkaterve 2012. szeptember 13. 17.00 óra 1./A II. számú védőnői körzetben a védőnői pályázat elbírálása. Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester 2./ A menetrendszerinti helyi autóbusz személyszállításra pályázat kiírása. Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester 3./ Áram szolgáltatásra közbeszerzés kiírása. Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester 4./ Földgáz szolgáltatásra közbeszerzés kiírása. Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester 5./ Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíj pályázaton való részvételről döntés. Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester 2012. október 25. 17.00 óra 1./ Gyermekorvosi körzetben területi ellátási kötelezettséggel vállalkozási formában meghirdetett gyermekorvosi állás pályázat elbírálása. 2./ Védőnői Szolgálat munkájáról beszámoló. Előterjesztő: védőnők 3./ Napköziotthonos Óvoda munkájáról beszámoló.
ÖNKORMÁNYZATI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAP
4
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
2012. július-augusztus
Előterjesztő: intézményvezető 4./ Arany János Általános Iskola és Szabó Magda Községi Könyvtár és Teleház munkájáról beszámoló. Előterjesztő: Nagygyörgyné Misi Erika intézményvezető 5./ Székely József Református Általános Iskola munkájáról tájékoztató. Előterjesztő: Simonné Bozsik Anikó intézményvezető 2012. november 29. 17.00 óra 1 ./ Beszámoló az Önkormányzat és intézményei 2012. 3/4 éves gazdálkodásáról. Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester 2./ Az Önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetési koncepciójának elfogadása. Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester 3./ Szabó Magda Könyvtár és Teleházban a 2013. évben fizetendő szolgáltatások díjának megha tározása. Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester 4./ 2013. évre vonatkozó helyi adó mértékének meghatározása, felülvizsgálata. Előterjesztő: Dr. Illés Zsuzsanna jegyző. 5./ Térítési díjak 2013. évre történő megállapítása. Előterjesztő: Dr. Illés Zsuzsanna jegyző 6./ Napköziotthonos Óvodában dadus álláshely engedélyezéséről döntés. Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester 2012. december 7. 18. 00 óra Közmeghallgatás 2012. december 13. 17.00 óra 1./ „Közalapítvány az Arany János Általános Iskoláért” munkájáról tájékoztató. Előterjesztő: Patócs István kuratórium elnöke 2./ A Szentmártonkátai Könyvtárért alapítvány munkájáról tájékoztató. Előterjesztő: Dr. Hajnal Károly kuratórium elnöke 3./ A helyi Sportkör éves sport tájékoztatója. Előterjesztő: Sportkör elnöke 4./ A képviselő-testület 2013. I. félévi munkatervének elfogadása. Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester A 12./ Napirendi pontnál elfogadták a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a két ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatót. A 14./ napirendi pontnál döntöttek arról, hogy a Tápiószecső Viziközmű Szolgáltatót bízzák meg 2012. július 1-jétől- 2012. december 31-ig a hulladékkezelési közszolgáltatás – kommunális szilárd hulladékgyűjtés, szállítás – elvégzésével, a település szilárdhulladék kezelésére szervezett közszolgáltatásról és díjairól szóló 26/2007. (XII.21.) rendelet előírásai szerint. Ennek megfelelően a rendelet is módosításra került. A következő napirendi pontnál a Tápió Vízmű Kft. tevékenységi körének bővítéséről hoztak döntést. Önálló napirendi pontnál megtárgyalták a Napköziotthonos Óvoda intézményvezetőjének a kérel-
mét és egyszázezer forintot biztosítottak a dologi kiadásokra az általános gazdálkodási tartalékalap terhére. A 16./ napirendi pontnál döntöttek arról, hogy a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény alapján a képviselő-testület nem csatlakozik egyik viziközmű szolgáltatóhoz sem. A következőkben a képviselők 8 igen és 1 nem szavazattal döntöttek arról, hogy a képviselő-testület részt vesz a TÁMOP 3.1.11-12 óvodafejlesztési pályázaton. Felhatalmazták a polgármestert a budapesti STIEFEL– Eurocart Kft-vel az együttműködési megállapodás megkötésére. A következő napirendi pontnál 8 igen 1 tartózkodás szavazattal az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúrpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkára 2012. má-
ÖNKORMÁNYZATI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAP
2012. július-augusztus
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
jus 30-án kelt véleménykérő levele alapján, a 154/2012. (IV.26.) és 171/2012.(V.31.) számú határozatokat módosítva úgy döntöttek, hogy az Arany János Általános Iskola és Szabó Magda Községi Könyvtár és Teleházból kiválik a Szabó Magda Községi Könyvtár és Teleház. Egyúttal a Szabó Magda Községi Könyvtár és Teleház önálló szervezeti egysége lesz a Szentmártonkáta Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának 2012. augusztus 1-jétől. Döntést hoztak arról, hogy a vendéglátóipari egységek nyitvatartási idejének a korlátozása ügyében, az előterjesztést készítsem elő a 2012. szeptember 13-i ülésre. Továbbá egyéni kérelmekben döntöttek. A képviselő-testület 2012. július 5-én is rendkívüli ülést tartott. A napirend a korlátolt felelősségű társaság alapításáról való döntés volt. Meghívottként vett részt az ülésen Eckhardt Tibor a Tápió Vízmű Kft. ügyvezetője. A képviselő-testület döntésében elrendelte, hogy a Tápió Vízmű Kft.-ben az önkormányzat a tulajdonosi
5
szerkezetet 2012. július 31-ig rendezze. 2012. július 31-én a képviselő-testület ismételten rendkívüli ülést tartott. Három napirendi pontot tárgyaltak. Az 1./ napirendi pontnál Tápió Vízmű Kft. –vel kötött megállapodás ügyében hoztak döntést. A 2./ napirendi pontnál a új korlátolt felelősségű társaság alapításáról való döntést elhalasztották. A 3./ napirendi pontnál döntöttek a játszótér pályázaton való részvételről. A képviselő-testület támogatja pályázat benyújtását a Községtörténeti Baráti Kör által a Szőlő utcában lévő közterületen és a Református Egyház alapítványa által benyújtandóan a Márton utcában lévő közterületen játszótér építésére. Tisztelt Lakosság! A képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei teljes terjedelemben elolvashatóak a könyvtárban és a község www.szentmartonkata.hu honlapján. Dr. Illés Zsuzsanna jegyző
Tisztelt Lakosság! Értesítjük a Tisztelt lakosságot arról, hogy a tüdőszűrésre a községünkben az alábbi időpontokban kerül sor. Ideje: 2012. október 17-től 2012. november 5-ig. Hétfő: 12:45 – 18:20 óráig Kedd: 7:45 – 13:20 óráig Szerda: 12:45 – 18:20 óráig Csütörtök: 7:45 – 13:20 óráig Péntek: 7:45 - 13:20 óráig Nem lesz tüdőszűrés: 2012. október 22-én és 2012. november 2-án. 2012. október 27-én (szombaton) 7.45-13.20-ig lesz tüdőszűrés. Helye: Polgármesteri Hivatal emeleti nagyterme. Dr. Illés Zsuzsanna jegyző
ÖNKORMÁNYZATI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAP
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
6
2012. július-augusztus
KÖZÉRDEKŰ HÍREK "Sérelmek a pszichiátrián!
Felhívás!
Ha úgy érzi, pszichiátriai kezelése során Önnel szemben visszaélést követtek el (jogtalan beszállítás, szexuális zaklatás, bántalmazás, stb.), írja meg panaszát az alábbi címre, vagy hívja az alábbi telefonszámot: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-63-55 E-mail:
[email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!"
Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra? Ha gyermeke "tanulási problémára" vagy "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában. Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182., Telefon: 06 (1) 342-63-55, E-mail:
[email protected], Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!"
2
0
1
2
összeírása
ültetvények
GYÜMÖLCSÖS ÜLTETVÉNYEK ÖSSZEÍRÁSA, 2012
Az agrárgazdaság megalapozott irányításához, ezen
ve az Európai Unió felé fennálló adatszolgáltatási
belül az értékesítés és az export tervezéséhez, a fej-
kötelezettség teljesítése a törvényi előírások alapján
lesztési koncepciók kidolgozásához, valamint a kö-
a KSH feladata.
zösségi támogatások elnyeréséhez alapvető követelmény, hogy pontos ismeretekkel rendelkezzünk –
A helyszíni felmérés alapján a kérdőívek kitöltését
többek között – a Magyarországon termesztett egyes
és az ehhez kapcsolódó összeírói feladatokat a KSH
gyümölcsfajok termelésének jellemzőiről.
megbízása alapján dolgozó, igazolvánnyal ellátott mezőgazdasági végzettségű szakmai összeírók vég-
Magyarország uniós tagországként először a 2007.
zik. Az adatfelvétel ellenőrzésével járó, valamint a
évi felméréssel tett eleget az ötévenkénti összeírási
szervezési, koordinációs és adminisztrációs felada-
kötelezettségének, mely szerint a kötelezően vizsgá-
tokat a KSH területi szervezeti egységei látják el. Az
landó négy gyümölcsfaj (alma, körte, őszibarack és
összeírók összesen 993 településen június végétől
kajszi) által elfoglalt területek összeírását kellett vég-
kezdődően legkésőbb november végéig végzik az
rehajtani.
ültetvények felkeresését, ennek során 8700 kérdőívet töltenek ki.
A Központi Statisztikai Hivatal a 2006. évi XLVIII. törvény
alapján
2012-ben
ismét
gyümölcsösültetvény-összeírást hajt végre, amely ugyanarra a négy gyümölcsfajra terjed ki. Az adatfelvételben e gyümölcsfajok egyes kijelölt ültetvényei kerülnek megfigyelésre az összeírók által végzett helyszíni adatfelvétel útján. Az összeírás előkészítése és lebonyolítása, az adatgyűjtés végrehajtása, az adatok feldolgozása és az összesített eredmények nyilvánosságra hozása, illet-
A törvény alapján a gyümölcsfával betelepített területek használói kötelesek az összeíráshoz adatot szolgáltatni. Az összeírók célja elsősorban az ültetvények felkeresése. Ugyanakkor az adatfelvétel megvalósulásához a használókkal való kapcsolatfelvételre is sor kerülhet, valamint az összeírók az adatgyűjtés elősegítésére segítséget kérhetnek a települési önkormányzatok illetékeseitől is. Emellett szükséges, hogy az összeíró kérésére az érintettek biztosítsák a kijelölt gyümölcsös területekre való bejutást.
ÖNKORMÁNYZATI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAP
2012. július-augusztus
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
7
Köszöntő Szeretettel köszöntjük a szép korú klubtagunkat Kele Istvánné Teri nénit. A 91. születésnapja alakalmából. Kívánunk neki továbbra is nagyon jó egészséget. A Petőfi Klub Tagjai
Köszönetnyilvánítás Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek szeretett párom és fiaim édesapjának Lőrincz László (2012. 07. 16.) gyászszertartásán, és fájdalmunkban velünk osztoztak. Szívünkben örökké élni fog. Fiai: Lacika és Petike és az egész Péntek család
KULTURÁLIS HÍREK Köszönetet szeretnék mondani a Szentmártonkátai Ifjúsági Labdarúgócsapat nevében mindazoknak a vállalkozóknak, akik pénzadományaikkal hozzá segítették csapatunk felszerelésének megvásárlásához.
Tóth István Molnár László Tóth György Török Attila Kóródi Sándor Hajnal Károly Szigú Temetkezés KFT. Hajnal László Turza Imre Hajnal Attila Skoda Ferenc Császár István Köszönettel: Varga Tibor és Hegedűs László ÖNKORMÁNYZATI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAP
8
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
2012. július-augusztus
Tisztelt lakosság, kedves olvasók! Közérdekű észrevételeiket, cikkeiket minden hónap 5-ig a
[email protected] e-mail címre küldjék, vagy hozzák be a könyvtárba.
„PAPÍR ÍRÓSZER ISKOLA FELSZERELÉS” A Szentmártonkátai Sport- Játék boltban széles választékban megtalálja az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket. Beiskolázási utalványokat és kedvezményre jogosító kártyát elfogadunk, vagy a hirdetés felmutatójának -10 % kedvezményt biztosítunk. Akciók: Balatonfűzfői füzet A/5 Faber Castell grafit ceruza Tempera 6 db-os
49,-Ft 120,-Ft-tól 150,-Ft-tól
Balatonfűzfői füzet A/4 Zsírkréta hegyezhető maped Vízfesték 12 db-os
99,-Ft 490,-Ft 199,-Ft-tól
Iskolatáskák, tolltartók széles választékban kaphatók. Táskák
1.490,-Ft-tól 17990,-Ft-ig,
Tolltartók 600,-Ft-tól.
Szeretettel várunk minden régi és új vásárlót. Cím: Szentmártonkáta, Rákóczi út 5.(31-es főút mellett az Állateledel, Horgászbolt udvarában) Nyitva tartás: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken 830-tól – 1700-ig. szombat 800-tól – 1300-ig.
Elérhetőség: 06-29-462-496, mobil: 06-30-590-9272, 06-70-295-8892 Felelős kiadó: Szentmártonkáta Önkormányzata Felelős szerkesztő: Szerkesztőbizottság - Engedélyszám:571/1991. - Megjelenik: 1800 példányban
www.patkosstudio.hu
ÖNKORMÁNYZATI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAP