TESZTEK, TECHNOLÓGIÁK Bemutatók
Új termékek
TESZTJE
Tartalom 71
72
73
74
Új Intel előnyök
Serif PagePlus X2 A PagePlus DTP program azoknak ké-
ként a gyártástechnológiát fejlesztette, ezzel is tovább erősödhet a Core 2 generáció piaci helyzete. A 45 nm-es csíkszélességű Core 2 processzorok ugyanis kevesebbet fogyasztanak, kevésbé melegszenek, azaz magasabb órajellel gyárthatóak. Ráadásul a kisebb fizikai magméretnek köszönhetően az Intel megnövelhette a gyorsítótár méretét, és a legújabb elvárásokra figyelmet fordítva még tovább fejlesztette a CPU energiatakarékos módjait, valamint multimédia utasításkészletét.
szült, akiknek profi layoutokra van szükségük ésszerű áron, méghozzá azonnal. A Serif terméke ezeket a követelményeket szinte tökéletesen váltja valóra. Számtalan sablont találunk mindenre: naptárat, DVD-borítót, üzleti sablonokat, leporellót és még sorolhatnánk – gyakorlatilag semmi sem maradt ki. Ha telepítjük a Resource CD-t, akkor további 1000 sablont, 4500 dizájnelemet és 400 betűtípust kapunk – ami több mint elég a kis füzetekhez, brosúrákhoz és egyéb nyomtatott anyaghoz.
Így tesztelt a CHIP Egyenkénti készüléktesztünkben több tucatnyi vadonatúj vagy valamiért igen érdekes terméket vizsgálunk, több nézőpontból is. A tesztek természetesen gyakorlatorientáltak, s az értékeléskor elsősorban a felhasználók
Minőségi értékelés kiváló jó közepes gyenge nem megfelelő
70
(100–90 pont) (89–75 pont) (74–60 pont) (59–45 pont) (44–0 pont)
75
76
77
szempontjait vesszük figyelembe. Minden esetben összehasonlítjuk a termékeket a konkurenciával, s ugyancsak minden esetben megmutatjuk – az általában olcsóbb – alternatívát is, segítve olvasóinkat a döntésben.
79 (100–90 pont) (89–75 pont) (74–60 pont) (59–45 pont) (44–0 pont)
Notebook Acer Extensa 5220 Memória Compustocx CSX Diablo XAC-1200 2GB KIT iPod-kiegészítő Logitech Pure-Fi Anywhere LCD TV Hannspree Hanns JT02-37E2000G Dekstop (billentyűzet+egér) MS Wireless Entertainment Desktop 8000 MP3-lejátszó Samsung YP-T10 Notebook ASUS X53KA Autós navigáció BluePanther n4410BT Videokamera EU3C PartyShot DV320 Digitális fényképezőgép Canon EOS 40D + 17-85 mm IS Egér Logitech G9 Digitális fényképezőgép HP Photosmart R937 Alaplap Gigabyte MA790FX-DQ6 MP3-lejátszó Apple iPod Classic 160 GB Mobiltelefon Nokia E90 Processzor Intel Core 2 Extreme QX9650
Szoftver
78
Ár/érték kiváló jó közepes gyenge nem megfelelő
ACER EXTENSA 5220
Hardver
Hónapról hónapra összegyűjtjük a legérdekesebb hardver- és szoftverújdonságokat, hogy kipróbálásuk után beszámolhassunk képességeikről, hasznukról, előnyeikről és hátrányaikról.
Ugyan az Intel mérnökcsapata idén fő-
NOTEBOOK
Merevlemez-analízis O&O DiskStat Pro Ed. Adat-visszaállítás O&O FormatRecovery 4.1 Biztonsági csomag F-Secure Internet Security 2008 Audioszoftver Magix Mufin Musicfinder Biztonsági csomag Norton Internet Security 2008 Grafikus szűrők TwistingPixels Pixel Creation Suite Particionáló eszköz Paragon Partition Manager 8.5 DTP-program Serif PagePlus X2 Online backup Steganos OnlineSafe
| CHIP | 2007 DECEMBER
MEMÓRIA
IPOD-KIEGÉSZÍTŐ
COMPUSTOCX CSX DIABLO XAC-1200 2GB KIT
LOGITECH PURE-FI ANYWHERE
ÉRTÉKELÉS:
ÉRTÉKELÉS:
INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK:
www.acomp.hu 131 880 Ft JÓ
INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK:
MŰSZAKI ADATOK
www.csx-memory.com/hu 44 900 Ft JÓ
Intel Celeron M 530
Gyári időzítések: DDR2-1066, DDR2-1100, DDR2-1200,
RAM/HDD:
1 GB/80 GB
5-5-5-16-2T 1,9-2,4 Volt
Grafika:
DVD+-RW DL 15,4” @ 1280×800 / Intel X3100
Vezeték nélküli kapcsolatok:
802.11 b/g
Csatlakozók: 4× USB, FireWire, D-Sub, S-Video, Ethernet, hangcsatlakozók, PCMCIA, ExpressCard, kártyaolvasó Méret, tömeg:
354×264×40 mm, 2,84 kg
Hozzáértőknek: Az Acer új, Extensa sorozatának 5220-as sorszámot viselő tagja a kedvező árú noteszgépek kategóriájának közepére sorolható. A 132 ezer forintos árért cserébe egy igényesen és jó anyagokból összerakott noteszgépet kapunk, amely remekül mutat majd íróasztalunkon. Az ívelt billentyűzet megítélése már ízlés dolga – használata pár nap alatt megszokható. A notesz alacsony áráért cserébe azonban le kell mondanunk pár extráról – például Windows helyett Linpus Linux operációs rendszert kapunk, amelyet azonnal cserélnünk kell (illetve hozzáértők GUI telepítésével tehetik használhatóvá), a processzor pedig viszonylag lassú. Az 1 GB memória Windows XP használata esetén kényelmes munkát tesz lehetővé, de ha Vistára vágyunk, kérjünk inkább még 1 gigányit. Bármelyik operációs rendszert is válasszuk, a meghajtókat és az Acer segédprogramokat az Acer weboldaláról nekünk kell majd letöltenünk. RÖVIDEN Az Extensa 5220 jó vétel azoknak, akik egy igényes, megbízható noteszgépet szeretnének, amelyre ők maguk telepítik az operációs rendszert. ALTERNATÍVA Az Acer Aspire 5315 valamivel drágább ugyan, de cserébe jár hozzá a Windows Vista.
2007 DECEMBER | CHIP |
INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR : ÁR/ÉRTÉK:
www.logitech.hu 34890 Ft JÓ
MŰSZAKI ADATOK
MŰSZAKI ADATOK
Processzor: Optikai meghajtó:
ÉRTÉKELÉS:
Használható iPod-ok:
Minden változat
Meghajtók: 2×2”-es szélessávú + 2×3”-es passzív membrán
Legmagasabb órajel:
DDR2-1264, 5-5-5-15
Áramforrás:
Külső+beépített Li-Ion
Legszorosabb időzítés:
DDR2-1111, 4-4-4-12
Csatlakozók:
Sztereó jack bemenet
PCMark05:
8294 pont
Frekvenciátvitel:
PCMark05 memória:
6828 pont
Távirányító:
3DMark06 CPU:
2748 pont
Kijelző:
Quake4 – 1280×1024, HQ:
201,4 fps
Tuning olcsón: Ha lassan is, de a DDR3 nekiindult, hogy egy-két éven belül nyugdíjazza a DDR2-t. Ám amíg olyan gyors DDR2 modulok jelennek meg olyan versenyképes áron, mint a német CSX Diablo, nem érdemes váltani. A hazánkban még ismeretlen, ám tőlünk nyugatra annál népszerűbb gyártó DDR21200-as csúcsmodellje már gyári beállítások mellett is 1200 MHz-es effektív órajelre hitelesített, ám némi tuninggal (és szerencsével) ezt még feljebb tornázhatjuk. Tesztünkben egy P35-ös alaplapban könnyedén elértük az 1264 MHz-et a szokásos, 5-5-5-15-2T időzítésekkel, ami csak egy lépésre van a jelenlegi csúcstartó Corsair Dominator 10K 1315 MHz-es értékétől. A CSX Diablo 2 GB KIT-je emellett képes DDR2-1111 beállítás mellett szoros, 4-4-4-12-2T időzítésekre, ami csak a legfelsőbb kategóriára jellemző. Az extrém sebességekhez kapóra jön a magas hűtőborda, ami ugyan nem túl dizájnos, de a feladatát tökéletesen ellátja. RÖVIDEN Kiváló tuningolható DDR2-kit, rugalmas és megbízható, megfelelő hűtéssel, élettartam-garanciával – érdemes megjegyezni a német CSX nevét. ALTERNATÍVA A GeIL Black Dragon Ultra DDR2-800-as kit kevésbé tuningolható, viszont fele ennyibe kerül.
Méret, tömeg:
45 Hz–23 kHz Infrás Nincs 336×93×39 mm, 742 g
Hordozható zene: A Logitech azok számára készítette a Pure-Fi Anywhere-t, akik otthonuktól távol is szeretnék kihangosítani iPodjukat – például egy kellemes kerti buli megtartásához. A beépített Li-Ion akkujáról közel 10 órán keresztül üzemképes hangrendszer saját hordtáskájában érkezik. A készülék hangszórói közrefogják a dokkolócsatlakozóval rendelkező iPodok csatlakoztatására szolgáló bölcsőt, más MP3-lejátszókat pedig a hátul található 3,5 mm-es jack aljzat segítségével hallgathatunk meg. Az akkumulátor töltésére, illetve áramellátásra egy külső tápegység szolgál, a tartozékok között pedig egy kisméretű, de jól kezelhető távirányítót is találunk. A szolgáltatások közül említést érdemel a tényleg használható Stereo XL üzemmód – amely a térhatást hivatott javítani. A rendszer hangminősége jó, bár a középtartományt kissé túlhangsúlyozza. Hangereje, dinamikája méretéhez képest meglepően nagy. RÖVIDEN Jó hangminőségű, nagy hangerőre képes hordozható hangrendszer elsősorban iPodokhoz – igényes hordtáskával, tápegységgel és távirányítóval. ALTERNATÍVA Hangminősége érezhetően jobb a Harman Kardon Go+Playnek – igaz, jóval drágább is.
71
TESZTEK, TECHNOLÓGIÁK Bemutatók LCD TV
DEKSTOP (BILLENTYŰZET+EGÉR)
MP3-LEJÁTSZÓ
NOTEBOOK
AUTÓS NAVIGÁCIÓ
EU3C PARTYSHOT DV320
HANNSPREE JT02-37E2000G
MS W ENTERTAINMENT DESKTOP 8000
SAMSUNG YP-T10
ASUS X53KA
BLUEPANTHER N4410BT
VIDEOKAMERA
ÉRTÉKELÉS: INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK:
www.rrc.hu 154 900 Ft JÓ
MŰSZAKI ADATOK Panel: Technológia: Fényerő: Kontrasztarány: Tanúsítvány: Bemenetek:
37 colos 1366×768 pixel P-MVA 500 cd/m2 1200:1 HD-ready komponens, AV, HDMI 2x
Méret:
939×719×287 mm
Tömeg:
29 kg
Olcsó 37 colos: A 37 colos LCD tévék átlagos ára egyelőre még 200 000 forint felett jár, néhány típushoz viszont már ennél olcsóbban is hozzájuthatunk. A Hannspree JT02-37E2000G is e tévék közé tartozik. Az 1366×768 képpontos, P-MVA panellel szerelt megjelenítő fényereje 500 cd/m 2 , kontrasztaránya 1200:1-hez. A tévé képminősége kategóriájának megfelelően átlagosnak mondható. A zajszűrő áramkör elég jól végzi a dolgát, azonban a mozgó tárgyak éleinél a szokásos hibák ennél a készüléknél is jelentkeznek. A gyári beállítás alapján a színek kissé fakók, a Vivid színprofil kiválasztásával, vagy kézi beállítással azonban ezen sokat javíthatunk. A hátlapon a szokásos AV bemeneteken túl komponens, illetve 2 HDMI bemenetet is találunk. Ezek természetesen HDCP-kompatibilisek, a digitális bemenetek további előnye pedig, hogy használatukkal 1:1-es képmegjelenítést használhatunk, azaz a tévét és a számítógépet öszszekötve borotvaéles képet kaphatunk. RÖVIDEN Jó ár-érték arányú készülék, de elsősorban nem tévézéshez, hanem inkább DVD-lejátszók mellé vagy PC-alapú filmnézéshez ajánlott. ALTERNATÍVA Ha beérjük 32 hüvelykes képátlóval, ennyi pénzért jobb képminőséget is kaphatunk.
72
ÉRTÉKELÉS:
ÉRTÉKELÉS:
INFO: www.microsoft.com/hardware TÁJÉKOZTATÓ ÁR: 72 900 Ft ÁR/ÉRTÉK: GYENGE
INFO: www.samsung.hu TÁJÉKOZTATÓ ÁR: 34 990 FT (2 GB-os változat) ÁR/ÉRTÉK: JÓ
INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK:
www.acomp.hu 27 4800 Ft JÓ
INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK:
MŰSZAKI ADATOK
MŰSZAKI ADATOK
MŰSZAKI ADATOK
ÉRTÉKELÉS:
Interfész: Adatátvitel: Hatótávolság: Gombok száma: Plusz gombok: Egér: HUB kapacitása: Egér tömege:
USB 2.0 vezeték nélküli, Bluetooth kb. 10 méter
ÉRTÉKELÉS:
Memória: Lejátszható formátumok (hang): Kijelző:
84
Kép/filmlejátszás:
16
FM rádió:
hagyományos és tapipad 3 csatlakozó 135 g
Luxusbillentyűzet luxusáron: A Microsoft a Wireless Entertainment Desktop 8000-be a létező valamennyi technológiai megoldást belezsúfolta. A bluetoothos, tehát vezeték nélküli billentyűzet cseppet sem szokványos. A gombok laposak, pont, mint egy laptop esetében, s kevés is van belőlük: hiányzik ugyanis a numerikus részleg. Ezt a készítők plusz gombokkal próbálták pótolni, amelyek elsősorban a Windows Media Center kezeléséhez nyújtanak segítséget. A funkcióbillentyűk érintőgombok, a billentyűzet jobb felső sarkába pedig egy négyirányú billenőkapcsoló is került, amely a kurzormozgató gombokat, de akár az egeret is helyettesítheti: ha akarjuk, egy kapcsolóval tapipaddá változtatható. A szettet egy ugyancsak bluetoothos egér és négyportos USB hub egészíti ki – utóbbi nemcsak elosztóként, hanem töltőként is funkcionál. A klaviatúrát sötétben is könnyen használhatjuk, mivel a gombok fehér színű háttérvilágítást is kaptak. RÖVIDEN Luxuskategóriájú billentyűzet, amely elsősorban akkor ajánlható, ha a gépet Media Centerként használjuk, és viszonylag keveset gépelünk. ALTERNATÍVA Ha már lúd, legyen kövér: a LED-es Optimus Maximus 280 000 ezer forintba kerül.
Felvételi lehetőség: Bluetooth: Méret, tömeg:
Processzor:
AMD Turion 64 X2 TL-60
MP3, WMA
RAM/HDD:
2 GB/200 GB
van/van van diktafon, FM rádió van 95×41×8 mm, 44 g
Médialejátszó: A Samsung YP-T10 médialejátszója leginkább az első generációs iPod nanóra emlékeztet – legalábbis ami a külalakot illeti, hiszen tudásszintje messze túlszárnyalja versenytársáét. Bekapcsolása után először az 5 centiméteres kijelző tűnik fel, amely 320×240 pixeles felbontásának köszönhetően tűéles képet ad – így már van értelme a JPEG, WMV és MPEG4 formátumú fájlok lejátszásának is (bár a filmnézés hosszabb távon már kényelmetlen a kis kijelzőn). A készülék kezelésére a kijelző alatt (filmnézéskor mellett) elhelyezett érintőgombok szolgálnak – ezek, ha hozzájuk érünk, kivilágosodnak. Nagyon jól néznek ki, ám sajnos érzékenységük nem a legjobb, így kezelésük sem mindig kényelmes. A lejátszó különleges képességei közé tartozik, hogy szövegfájlok megjelenítésére is képes, illetve hogy Bluetooth kapcsolaton keresztül headsetként is működik, valamint egyszerre két vezeték nélküli fülest is csatlakoztathatunk hozzá. RÖVIDEN Nagyon jó hangminőségű, elegáns kivitelű MP3-lejátszó. Rengeteg szolgáltatással rendelkezik, ám kezelhetősége nem éppen a legjobb. ALTERNATÍVA Mi mást ajánlhatnánk a dizájnos lejátszót keresőknek, mint az új iPod nanót.
| CHIP | 2007 DECEMBER
Optikai DVD+-RW DL Lightscribe Grafika:
1280×800 @ 15,4” / ATI HD 2600 XT
Vezeték nélküli kapcsolatok:
802.11 b/g/n, Bluetooth
Csatlakozók: 4× USB, Firewire, D-Sub, DVI-D, S-Video, Ethernet, hangcsatlakozók, ExpressCard, kártyaolvasó Méret, tömeg:
366×268×45 mm, 2,95 kg
Komoly teljesítmény: Az ASUS X53KA kifejezetten komoly noteszgép – nemcsak az ára magas, az általa nyújtott teljesítmény sem nevezhető átlagosnak. Mivel mérete és tömege nem éppen a legkisebb, így leginkább azoknak ajánlható, akik otthon, vagy munkahelyükön akarják használni. A noteszgép kivitele jó, összerakása és anyagválasztása is megfelelő. Kétmagos AMD Turion X2 TL-60-as processzorával és 2 GB memóriájával remekül boldogul a gyárilag telepített Vista Home Premium operációs rendszerrel, amely mellé többek között a Nerót, a Symantec Internet Securityt és az Office 2007 próbaverzióját kapjuk. A 200 GB-os merevlemez átlagon felüli kapacitású, optikai meghajtója pedig LightScribe-kompatibilis. A nagy teljesítmény azonban nem csak a számítási kapacitásra igaz: a játékosok számára fontos 3D-s képességekre sem panaszkodhatunk. A fényes 15,4”-es LCD kijelzőt egy 512 MB memóriával rendelkező Mobility Radeon HD 2600 XT hajtja meg. RÖVIDEN Nagy teljesítményű, erőteljes noteszgép azoknak, akiknek a munka vagy a szórakozás miatt szükségük van a komoly számítási kapacitásra. ALTERNATÍVA 13 ezer forinttal többért a még gyorsabb, Fujitsu-Siemens Xa2528-at is megvásárolhatjuk.
2007 DECEMBER | CHIP |
Vevő: Kijelző: Memória/Kapacitás: Kép/Zene/Video: Térképek: Autós készlet: Bluetooth: Méret, tömeg:
ÉRTÉKELÉS:
INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK:
www.eu3c.com 26 900 Ft JÓ
MŰSZAKI ADATOK
MŰSZAKI ADATOK
2/4/8 GB Flash 2”, 320×240
www.bluepanther.eu 89 900 Ft JÓ
SiRF Star III 4,3”, 480×272 Flash/2 GB (bővíthető) Igen/Igen/Igen 42 ország (2007-08-as iGo)
CCD felbontása: Fókusz:
Max. videofelbontás:
3720×2790
Támogatott formátumok: Adathordozó:
Van
Interfész:
Navigátor: A magyar BluePanther cég által távolkeletről behozott n4410BT a felsőbb kategóriás PNA-k közé tartozik, legalábbis erre következtethetünk 4,3”-es szélesvásznú kijelzőjéből és minden létező funkciót tartalmazó keretprogramjából. A masszív, és kissé vaskos készülékkel a navigáción kívül mindenféle multimédiás tartalmat is lejátszhatunk. Kijelzőjének felbontása és mérete miatt valóban használható PMP-ként is. Különlegessége még a beépített irodai alkalmazáscsomag: ez jegyzetfüzetet (virtuális billentyűvel és a mellékelt stylussal is működik) és egy autós naplót is tartalmaz. Ez utóbbiban a gépkocsival kapcsolatos különböző költségeket rögzíthetjük, mint például üzemanyag, parkolás és szervizelés. Fuvarozóknak, taxisoknak egész hasznos lehet, de a „köznépnek” sem árt, ha tudja, havonta mennyit is költ autójára. A navigációs feladatok ellátására az iGo szolgál – a BluePanther ráadásul nem is sokat módosított rajta, gyakorlatilag a „gyári” kinézettel és menükkel dolgozhatunk. RÖVIDEN Kedvező árú, iGO-alapú PNA széles kijelzővel, és sok extrával, amelyekhez azonban a forgalmazónak a frissítésekről is gondoskodnia kell majd. ALTERNATÍVA A Mio C720 hasonlóan sokoldalú (bár autós napló nincs benne), de vékonyabb és könnyebb.
640×480
Max. állóképfelbontás:
Van 137×75×22 mm, 233 g
3,2 MPixel
változtatható fix (makró, portré, végtelen)
Méret, tömeg:
AVI (XviD), MP3, JPEG
32 MB belső memória + SD/MMC USB 2.0 95×71×34 mm, 135 g
Partikamera: Egy buli legjobb pillanatai sokszor feledésbe merülnek, mert nincs mivel megörökíteni őket. A mobiltelefonok videofelvevő funkciója nem elég jó e célra (sem), a fényképezőgépekkel pedig többnyire csak rövid klipek rögzíthetők. Az EU3C PartyShot DV320 kamerája egyesíti magában azokat a tulajdonságokat, amelyek ideális bulikellékké változtatják: nincs benne mozgó alkatrész, így strapabíró (igaz, így optikai zoom és autofókusz rendszer sincs benne). XviD formátumú AVI-t készít memóriakártyára, AA méretű elemről működik, olcsó és könnyű kezelni is. Ráadásul többfunkciós is, hiszen akár 3720×2790 pixeles képeket is készíthetünk segítségével, vagy PC-hez csatlakoztatva akár webkameraként is használhatjuk. A videók 640×480 képpontos felbontásúak, 1 perc klip kb. 20 MB helyet foglal el – persze ez attól is függ, hogy éppen mit veszünk fel. DVD minőséget értelemszerűen nem várhatunk el, azonban a célnak a felvételek minősége mindenképpen megfelel. RÖVIDEN Mozgó alkatrészek híján egy közepes minőségű, de az átlagosnál strapabíróbb kamera, amellyel bármilyen körülmények között dolgozhatunk. ALTERNATÍVA Ha a minőség is fontos, a Canon MV900-at ajánljuk, bár drágább: 55 000 forintba kerül.
73
TESZTEK, TECHNOLÓGIÁK Bemutatók DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉP
EGÉR
DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉP
ALAPLAP
MP3-LEJÁTSZÓ
MOBILTELEFON
CANON EOS 40D + 17-85 MM IS
LOGITECH G9
HP PHOTOSMART R937
GIGABYTE MA790FX-DQ6
APPLE IPOD CLASSIC 160 GB
NOKIA E90
ÉRTÉKELÉS: INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK:
www.digitcam.hu 395 000 Ft KIVÁLÓ
MŰSZAKI ADATOK
ÉRTÉKELÉS: INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK: MŰSZAKI ADATOK
Típus:
DSLR
Érzékelő:
Bajonett:
Canon
Sebességek:
Érzékelő:
10,1 Mpixel CMOS, 1,6×-os gyújtótáv-szorzó
Záridő: Sorozatfelvétel: Kijelző: Adathordozó: Méret, tömeg:
30-1/8000 mp + B max. 6,5 fps 3,0”/320×240 pixel, Live View CF Type II 145×109×75, 740 g (csak váz)
Profiknak: A Canon EOS 40D a félprofeszszionális D-SLR fényképezőgépek családjának legújabb tagja – azaz legyen szó akár profi, akár igényes amatőr fotósról, valószínűleg senkinek sem okoz majd csalódást. A fotós körökben igen elismert 30D utóda több új funkcióval is rendelkezik: ezek közé tartozik a LiveView üzemmód, amikor a „rendes” kereső helyett a hátsó, 3 hüvelykes kijelzőn komponálhatjuk meg a felvételt – hasonlóan a kompakt kamerákhoz. Ennek egyik előnye, hogy nagyon megkönnyíti a fotózást olyan helyzetekben, amikor nem tudunk a keresőbe nézni (például mert fejünk felett kell tartani a gépet). A 10,1 Mpixeles CMOS érzékelő a Canontól megszokott alacsony zajszinttel rendelkezik (az ISO érzékenység egészen 3200ig növelhető, és 1600-ig még a zaj sem zavaró). A készülék kezelése nagyon jó, egyetlen hátránya, hogy a nagyméretű kijelző miatt egyes gombok elérése már kicsit nehézkes – illetve, hogy a felesleges DirectPrint billentyű funkciója nem programozható. RÖVIDEN Kiváló minőségű félprofesszionális fényképezőgép. Képminősége nem hagy kívánnivalót maga után. Minden Canon EOS objektívvel használható. ALTERNATÍVA A Nikon objektívvel rendelkezőknek a Nikon D80 ajánlható – türelmesebbeknek érdemes várni a D300-ra.
74
www.logitech.hu 19 490 Ft JÓ
Képfeldolgozás: Kapcsolat: Gombok száma: Négyirányú görgő: Tárolható Profilok száma: Változtatható tömeg:
ÉRTÉKELÉS: INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK:
www.hp.hu 63 990 Ft KÖZEPES
200, 400, 800, 1600, 3200 6,4 MPixel/s USB 2.0 5 Igen 5 4×4 + 4×7g
A játékegerek új királya: A Logitech játékosoknak készített G5-ös egere két éve, megjelenésekor lemosta riválisait a színről szolgáltatás, ergonómia és pontosság terén is, ám az eltelt két hosszú év alatt bizony felzárkózott a konkurencia. A Logitech idén őszre időzítve bemutatta G9-es egerét. A zsinóros, hatalmas teflon talpakkal szerelt egér a külső feltéteknek köszönhetően kétféle méretű lehet (később lesznek hozzá más méretű keretek is), ahogy a tömegét is szabályozhatjuk. Az érzékelő pontossága menet közben is változtatható, amiről a változtatható színű, apró kijelzőn kapunk visszajelzést. A gumiborítású fémgörgő kétféle üzemmódra is képes: munkához kiválóan alkalmas a FreeSpin, játékra pedig a hagyományos mód használata. A G9 igazi újdonsága emellett, hogy az egér tárolójába menthetjük beállításainkat, majd bármely géphez csatlakoztatva egerünket, a SetPoint telepítése nélkül is, egyetlen gombnyomással válthatunk a profilok közt. RÖVIDEN A G5-ös méltó utódja, ötcsillagos kényelemmel és hasznos szolgáltatásokkal. Elég egyszer kipróbálni, és utána már a G5 sem lesz az igazi. ALTERNATÍVA Az MS+Razer Habu és a Logitech G5 is valamivel olcsóbb, de még az előző generációt képviseli.
Felbontás: Optikai zoom: Objektív fényereje: Zársebesség: Képstabilizátor: Memória: Áramforrás: Méret, tömeg:
www.gigabyte.com.tw 69900 Ft JÓ
MŰSZAKI ADATOK
MŰSZAKI ADATOK Lézer, 3200 dpi
ÉRTÉKELÉS: INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK:
ÉRTÉKELÉS: INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR: ÁR/ÉRTÉK:
www.apple.hu 111 960 Ft JÓ
ÉRTÉKELÉS: INFO: TÁJÉKOZTATÓ ÁR : ÁR/ÉRTÉK:
www.nokia.hu 260 000 Ft KÖZEPES
MŰSZAKI ADATOK
MŰSZAKI ADATOK
Hálózatok:
850/900/1800/1900/2100 MHz,
8,0 Mpixel
Chipkészlet:
AMD 790FX + SB600
3× (39–118 mm)
Csatlakozók:
6 SATA II+2 eSATA, 1 PATA,
Kijelző:
10 USB 2.0, 2 LAN, Firewire
Diktafon:
Nem
Formátum:
Filmlejátszás:
Igen
Kijelző:
FM rádió:
Nem
Memória:
128 MB, bővíthető (microSD)
Digitális háttértár:
Igen
Fényképezőgép/Video:
3,15 Mpixel/640×480@30 fps
f3.5-f4.2 10 - 1/2000 sec
Extrák:
HyperTransPort 3.0, PCIe 2.0
nincs 32 MB belső + SD saját 105×26×72 mm, 204 g
Tapogatós: A HP Photosmart fényképezőgépeit mindig a lelkes amatőrök számára készítette, és ez alól az R937 sem kivétel. Bár nem egy profi masináról van szó, kezelése igen egyszerű és logikus, így még azok is könnyen megtanulhatják kezelését, akiket a fotózás mélyebben nem érdekel. A készülék ergonómiája kiváló, amiben nagy szerepe van a barátságos kezelőfelületnek (amin látszik, hogy a HP mely területről érkezett) és a hátoldalon található hatalmas (3,6”-es) érintőképernyőnek, amely keresőként és kezelőpanelként is funkcionál. A HP egy sor különleges szolgáltatást is belezsúfolt a kamerába: a szokásos adaptív megvilágítás (digitális vaku) mellett immár panorámakép-készítési funkciót, állatfotókon is hatásos vörösszem-eltávolítást és mindenféle képszerkesztési szolgáltatást is kapunk. Ez utóbbiak között például „fogyasztó” és „bőrszépítő” effektet is találunk, amelynek modelljeink fognak csak igazán örülni. RÖVIDEN Könnyen kezelhető kompakt kamera, jópofa funkciókkal – például már a gépen Vista-kompatibilis címkékkel (tagekkel) láthatjuk el képeinket. ALTERNATÍVA Ugyan nincs érintőképernyője, de a Canon A570IS alapfeladatokban jobban teljesít.
| CHIP | 2007 DECEMBER
Quad CrossFireX, DTS-Neo, AM2+,
PCMark05: H.264 kódolás: 3DMark06 CPU:
4550 pont
Merevlemez, 160 GB
GSM/GPRS/EGDE/HSDPA
2,5”, 320×240
895 s
Méret:
104×62×14 mm
1540 pont
Tömeg:
160 g
Játékosok álma: A Gigabyte legújabb csúcsalaplapja akár négy videokártyás CrossFire videoalrendszert, AM2+-os Phenom CPU-t és 16 GB, 1066 MHz-es DDR2-t is kezel, valamint az új északi hídnál találkozhatunk elsőként a PCIe 2.0 és a HyperTransport 3.0 szabványokkal. A 4 PCIe x16-os foglalatból kettő teljes sávszélességű, kettő pedig x8-as sebességre képes. A déli híd némileg elavult, de a Gigabyte mellépakolt minden szükséges vezérlőt, hogy prémium szolgáltatásokat kínálhasson DQ6 szériás lapjával. Ennek köszönhetően dupla LAN-t, 6 SATA II-t RAID funkciókkal és plusz 2 hátlapi eSATA-val, 10 USB 2.0-t, Firewire-t és 8 csatornás, DTS-NEO szabványt is támogató HD audio kodeket kapunk a 790FX-DQ6-tal. A BIOS-ban minden szükséges tuningbeállítást megtalálunk, így a tesztben használt BE-2350-es CPU helyett egy ilyen alaplapba illik 6000+-os vagy 6400+-os Black Editiont választani. RÖVIDEN Prémium kivitelű, megbízható alaplap új technológiákkal megpakolva, leginkább tuningolók és játékosok kedvére és számára kifejlesztve. ALTERNATÍVA Az NVIDIA nForce 5-ös alaplapok is kezelik az új CPU-kat, ráadásul sokkal olcsóbbak.
2007 DECEMBER | CHIP |
Memória:
Finom változások: Az Apple mai hírnevét nagy részben az iPodnak köszönheti, amelynek nem rég jelent meg hatodik generációja, iPod Classic néven – utalva arra, hogy ez a készülék a régebbi iPod továbbfejlesztése, és nem egy új modellcsalád első tagja. A merevlemezes lejátszó 80 és 160 GB-os kapacitással érhető el, az előbbi ráadásul nemcsak olcsóbb, de vékonyabb és könnyebb is – a kettő között választani tehát nem mindig egyszerű. Az előző generáció után először kézbe véve az új modellt első benyomásunk, hogy a lekerekítésekkel, új anyagokkal és más apró külső változtatásokkal egy modernebb és még az eddiginél is szebb készüléket kaptunk. A belső változások már sokkal szembeötlőbbek: a Classic megkapta az iPhone (és az iPod Touch) felhasználói felületének legtöbb újítását, például az albumképek közötti keresgélést segítő CoverFlow-t is. A szolgáltatási szintet érintő újításokkal azonban nem találkozhatunk, tehát se FM rádióra, se diktafonra ne számítsunk. RÖVIDEN Ahogy elvárható, az új iPod is gyönyörű, könnyen kezelhető, kiváló MP3- és filmlejátszó – de extra szolgáltatásoknak híján van. ALTERNATÍVA Ha a filmlejátszás igazán fontos nekünk, jobban megéri az iPod Toucht beszerezni.
Kommunikátor Fő: 4”, 800×352 / Másodlagos: 2”, 320×240
MP3-lejátszó/FM rádió:
Van/Van
WLAN/Bluetooth:
Van/Van
Mindent tudó: A Nokia 9500-as kommunikátorának utódaként az E90 sem a zsebtelefonok közé tartozik. Formatervével a híres elődöt követi, tehát szétnyitva egy hatalmas, 800×352 pixeles kijelző és egy QWERTY billentyűzet tárul szemünk elé. Hordozható irodánk operációs rendszerének ezúttal az S60 3rd Editiont választották, amely a többi Nokia okostelefonon is fut, és amelyre számtalan alkalmazást írtak már. A külvilág felé nemcsak a 3,6 Mbps sávszélességű HSDPA hálózatokkal is kompatibilis telefonmodulon keresztül csatlakozhatunk: az E90-be természetesen Bluetooth, 802.11b/g és miniUSB kapcsolatokat is beépítettek. A telefon sebességével elégedettek voltunk, a szoftverek gyorsan és akadás nélkül futnak – ebben valószínűleg nagy szerepe van a 128 MB-nyi memóriának és a 330 MHz-es processzornak. A kezelhetőségen sokat javít a hatalmas kijelző, hiszen minden ikon azonnal látható, nem kell több képernyőt végiggörgetnünk. RÖVIDEN Hatalmas és nehéz okostelefon, méretéhez illő tudásszinttel. Ideális választás azoknak, akik munkájukhoz keresik a legtöbbet tudó mobilt. ALTERNATÍVA Ha inkább a multimédiás képességek fontosak számunkra, válaszszuk a Nokia N95-öt.
75
TESZTEK, TECHNOLÓGIÁK Bemutatók PROCESSZOR
Új Intel Core 2: abszolút győzelem
MEREVLEMEZ-ANALÍZIS
INTEL CORE 2 EXTREME QX9650
O&O DISKSTAT PRO ED.
ADAT-VISSZAÁLLÍTÁS
BIZTONSÁGI CSOMAG
O&O FORMATRECOVERY 4.1
F-SECURE INTERNET SECURITY 2008
Az AMD azt ígéri, új processzora, a Phenom magasabb órajelű és kisebb fogyasztású lesz, mint az előző generáció – az Intel nem ígérte ugyanezt, inkább megvalósította. Erdős Márton és azóta kasszasiker Core architektúrával az Intel a tikk-takk processzorfejlesztési ütemtervet is bemutatta, így az egyik évben a gyártástechnológiát, a következőben pedig a mikroarchitektúrát fejleszti. Idén az előbbi volt soron, így érkezett meg a világ első, 45 nm-es processzora. A kisebb csíkszélesség alacsonyabb fogyasztást, kisebb melegedést, kisebb fizikai méretet, nagyobb sebességet és alacsonyabb gyártási költségeket jelent. Azonban sok problémával is jár a csíkszélesség csökkentése, amelyek közül a legfontosabb a szivárgási áram. Ahogy októberi számunkban részletesen bemutattuk (CHIP 2007/10, 30. oldal: Új technológiák), az Intelnek ezt egy speciális alapanyag és technológia használatával sikerült megoldania. Ám ne higgyük, hogy a mérnökök ennyivel megelégedtek; új és hasznos fejlesztéseket is találunk az új, 45 nm-es Intel Core 2 processzorokban. Mindent a multimédiáért: Pár éve még a profik elfoglaltsága volt a digitális fotószerkesztés, videotömörítés és a zeneszerkesztés, ma már teljesen mindennapi elfoglaltság, ráadásul az adat egyre több, a felbontás egyre nő, így égető szükség van az extra teljesítményre. Az Intel ezt az SSE4-es utasításkészlet-kiegészítéstől várja, ami kifejezetten a videotömörítést gyorsítja fel látványosan. Persze a programoknak is felkészültnek kell lenniük a 47 új utasításra, ám már a megjelenéskor három, nagynevű program kezeli az SSE4 utasításokat (Adobe Premieme 3, TmpegEnc, DiVX). Még több tároló: A 45 nm-es technológiából eredően kisebb lett a fizikai magméret (143 mm2-ről 107 mm2), így az Intel megnövelhette a kétmagonként osztott, másodlagos szintű gyorsítótár kapacitását. Az eddigi 4 MB 6 MB-ra növekedett, négymagos Quad CPU-knál pedig 12 MB-ra.
A négymagos modellek továbbra is költségkímélő módon készülnek, két, duplamagos CPU egybetokozásával, így az ár alacsonyabb lehet, cserébe a két lapka csupán a külső rendszerbuszon keresztül képes egymással kommunikálni. Speciális mobil fejlesztések: A Penryn kódnevű, mobil CPU-kban is megjelenő processzormaghoz további két, fontos újdonságot adott az Intel. Az egyik az EDAT, ami az egyetlen utasításszálra optimalizált programoknál az egyik magot lekapcsolja, a másik órajelét pedig megnöveli, így azonos fogyasztás mellett képes nagyobb teljesítményt biztosítani. A másik, még ennél is fontosabb előrelépés a fogyasztást csökkentő DPD (Deep Power Down) alvási üzemmód, ami az eddigi 4 készenléti üzemmódot egészíti ki. DPD-ben (C6) a processzor és a gép többi része kikapcsol, csakis a rendszermemória és a folytatáshoz szükséges adatokat tároló regiszterek kapnak áramot. Ennek köszönhetően a PC másodpercek alatt újra használható, a fogyasztás pedig még tovább csökkenhet.
CPU típusa Műszaki adatok Gyártástechnológia Tranzisztorok száma Kódnév Feszültség PSB Órajele L2 cache Processzor valódi órajele Mérési adatok Fogyasztás (alapjárat/max.)* Cinebench R10 PCMark05 MP3-kódolás* H.264 kódolás* RAR-tömörítés 3DMark06 3DMark06 CPU Quake 4 – 1024≈768, HQ Company of Heroes – 1024≈768, HQ
ÉRTÉKELÉS:
ÉRTÉKELÉS
■ A valamivel több mint 1 éve megjelent,
INFO TÁJÉKOZTATÓ ÁR ÁR/ÉRTÉK
www.intel.hu
179 900 Ft gyenge
Kis étvágy, nagy sebesség: Tesztjeink bebizonyították, a 45 nm-es technológia rendkívül hatásos a fogyasztás csökkentésében, az azonos órajelen járatott, Penryn magos YorkField CPU látványosan kevesebbet fogyasztott, mint elődje. A nagyobb L2 cache és a további fejlesztések pedig a mérési eredményeken látszanak meg, így nem csupán a video- és hangtömörítés, hanem minden más alkalmazás gyorsabban fut az új Intel Core 2-es CPU-kon. Csupán egyetlen kérdés maradt: képes lesz-e az AMD Phenom felvenni a versenyt a Core 2-vel, vagy tovább erősödik az Intel dominancia a processzorok világában? RÖVIDEN Kisebb fogyasztás, nagyobb teljesítmény, hasznos újdonságok, alacsonyabb ár – a Core 2 diadalmenete újabb lökést kapott. ALTERNATÍVA Érdemes megvárni a 45 nm-es Core 2-ket, de az sem jár rosszul, aki a most kapható, 65 nm-eset választja.
Intel Core 2 Extreme QX6850 Intel Core Extreme QX9650 65 nm 582 millió Kentsfield 1,39 volt 1333 MHz 8 MB 2003,9–3005,8 MHz
45 nm 820 millió Yorkfield 1,12–1,21 volt 1333 MHz 12 MB 2003,8–3005,8 MHz
197/343 watt 10848 pont 9103 pont 99 s 469 s 1804 KB/s 12680 pont 4749 pont 199,7 fps 186 fps
141/258 watt 11856 pont 9239 pont 89 s 427 s 2009 KB/s 12850 pont 4986 pont 216,7 fps 194,1 fps
INFO: PLATFORM: TÁJÉKOZTATÓ ÁR:
www.oo-software.com Windows 2000/XP/Vista 30 €
Gyenge funkcionalitás: Hol vannak a legnagyobb helyzabálók a rendszerünkön? Az O&O rávilágít erre, hiszen a merevlemez térképét készíti el nekünk csinos 3D diagram formájában. A cég grafikusa elismerést érdemel az általa végzett munkáért: az összes merevlemez kifinomult, áttekinthető, henger alakú diagramként tárul elénk. Elég kiválasztani az adathordozót, és az elemzés már meg is kezdődik. Így hamar tisztában leszünk azzal, mi az, ami a legtöbb helyet foglalja. Egy dologra figyeljünk: a víruskereső a DiskStatot vírusként kezelheti, és így kiiktathatja – velünk legalábbis ez történt! Így a program használatánál szégyenszemre deaktiválnunk kellett az antivírust. Tesztünkben a DiskStat hamar azonosította a helyfoglalókat, melyek időről időre visszafogják a PC-t. Az éllovasok a Microsoft Office, néhány backup fájl és maga a Windows XP voltak. És itt fel is merül a program alapvető létjogosultságának kérdése: mit ér, ha leköveti a legnagyobb helyzabálókat, de azok nélkülözhetetlenek? A program ráadásul híján van az olyan hasznos funkcióknak, mint a duplikált fájlok felderítése, a feleslegessé vált adatok törlése, vagy az olyan információknak, hogy melyik fájl melyik programhoz tartozik. A DiskStat tehát egy szép külcsín mögé rejtőző, valódi szolgáltatás híján lévő, értéktelen program. RÖVIDEN A DiskStat vonzó külsővel rendelkezik – és itt az előnyei ki is merültek. Egy kereskedelmi szoftvernek azért többet kellene nyújtania… ALTERNATÍVA A SequoiaView 1.3 nem ilyen szép, azonban ugyanezt tudja, és egy fillérünkbe sem kerül.
ÉRTÉKELÉS: INFO: PLATFORM: TÁJÉKOZTATÓ ÁR:
www.oo-software.com Windows 2000/XP/Vista 80 €
Különleges helyzetekben: Amikor újraformázunk egy partíciót, a rajta lévő adatok elvesznek – a Windowsnak megvan ez a sajátossága. Csak az olyan speciális eszközök segíthetnek ilyenkor visszaállítani a fájlokat, mint amilyen a beszédes nevű FormatRecovery. A program képes teljesen visszaállítani az újonnan formázott partíciókat. A FormatRecovery a mappastruktúrát is visszaállítja, ez pedig igen áldásos, ha például nagyobb fotó- vagy zenegyűjtemény volt a kérdéses partíción. Ez utóbbi funkciót még az olyan, egyébként fejlettebb eszközök sem támogatják, mint amilyen a Data Rescue. Tesztünkben a német O&O terméke 5000 fotót állított vissza egy Vista alatt gyorsformázott NTFS partícióról. A képek egyike sem veszett el, de a könyvtárstruktúra és a fájlnevek is teljes egészében megmaradtak. A szoftveren még az sem fogott ki, amikor más fájlrendszerrel (FAT-tel) való visszaállítással próbálkoztunk. Azonban a program nem képes egyetlen fájlt sem visszaállítani, amennyiben a Gyorsformázás elől elvesszük a pipát Windowsban, és átírjuk a fájlrendszert. A FormatRecovery-vel külső hardveren is visszaállíthatók az adatok, így például formattált USB-s pendrive-on, de csak akkor, ha a natív FAT fájlrendszeren nem változtattunk – másként a program nem találja az adatokat. RÖVIDEN Adat-visszaállító eszköz korlátozott képességekkel (főleg formázás utáni helyreállításhoz), de megbízható eredményekkel. ALTERNATÍVA A Recoversoft Data Rescue szoftvere több képességgel bír, de nem formattálás esetén.
ÉRTÉKELÉS: INFO: PLATFORM: TÁJÉKOZTATÓ ÁR:
www.f-secure.com Windows XP/Vista 13 500 Ft
Kiegyensúlyozott védelem: Gépünk és adataink védelme mindennél fontosabb, ám a sebességet sem szívesen áldozzuk fel. Az F-Secure védelmi csomagja jól egyensúlyoz e két tényező között, így miközben teljes körű adatvédelmet biztosít, gépünket sem terheli le túlzottan. Az FSIS2008 a valós idejű vírusvédelem mellett a rendkívül alattomos, mintegy szállítóként funkcionáló rootkitek, valamint a kémprogramok ellen is véd, emellett tűzfalat, alkalmazásvédelmet, spamszűrést és extraként tartalomszűrést is kínál. A telepítés utáni újraindítás egy másodperccel sem hosszabb, mint amennyi telepítés előtt volt, vagyis az F-Secure nem lassítja az operációs rendszer betöltődését. A víruskeresés során a többi károkozót is keresi és irtja (vagy karanténba helyezi), valamint az eredményről html alapú riportot készít – magyarul. A tűzfal nem zavaró, már a kezdetektől csendben végzi dolgát, amit mindvégig naplóz is. A tartalomszűrés beállítását varázsló segíti, a további weboldalak kiszűrését pedig az Internet Explorerbe beépülő gyorsmenü. Sajnos a Firefoxban ez az utóbbi opció nem elérhető. Az FSIS2008 jól szerepelt tesztünkben, de találkoztunk néhány téves riasztással, és van gyorsabb védelmi csomag is az F-Secure termékénél, ám összességében megnyugtató és főként biztos védelmet nyújt. RÖVIDEN Minden egyben védelem. Nem működik 100%-os pontossággal, általában azonban jó sebességgel és extraként tartalomszűréssel. ALTERNATÍVA A Kaspersky IS 7.0 azonos áron nagyobb védelmet kínál, igaz, a tűzfala némi utólagos beállítást igényel.
*A kisebb érték a jobb.
76
| CHIP 2007HDD, NOVEMBER Tesztkonfiguráció: ASUS P5K-E alaplap, 2x1GB CSX DDR2, ASUS EN8800GTX VGA, Samsung 250GB |SATA2 FSP Epsilon 900W tápegység, Windows XP SP2
2007 DECEMBER | CHIP |
77
TESZTEK, TECHNOLÓGIÁK Bemutatók AUDIOSZOFTVER
MAGIX MUFIN MUSICFINDER
ÉRTÉKELÉS: INFO: PLATFORM: TÁJÉKOZTATÓ ÁR:
NORTON INTERNET SECURITY 2008
ÉRTÉKELÉS:
www.magix.com Windows 2000/XP/Vista 20 €
INFO: PLATFORM:
www.symantec.com/hu/hu/ Windows XP/Vista
Háttérzenegép: Unjuk már, hogy egy gyertyafényes vacsora mellé nekünk kell játszanunk a DJ-t? A Mufin Musicfinder átveszi tőlünk ezt a munkás szerepet: átfésüli a zenetárunkat, és a kért hangulatnak megfelelően rak számokat egymás mellé. Ha például lazításhoz szívesen hallgatunk lágy muzsikát, akkor a szoftver a gyűjteményünkből hasonlóakat pakol mellé (MP3, WMA, WAV, AAC, OGG és más formátumokból). A Mufin Musicfinder legnagyobb újdonsága az, hogy nemcsak az ID3 címkékből táplálkozik, hanem az olyan jellemzőkre is hagyatkozik, mint a rimus és a használt hangszerek. Sajnos, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy mindez nem segíti a találati arányt: rögtönzött próbánkban Marvin Gaye slágere után a keményrock jeles képviselője, a Motörhead száma csendült fel – és ezek úgy különböznek egymástól, mint alma a narancstól. A közbeavatkozás, a kontroll lehetősége erősen korlátozott. Akad például egy Nem megfelelő dalok kiszűrése opció (Filter out incorrect hits). Ha növeljük ennek értéket, akkor sajnos a program gyakran olyan számokat is elvét, amelyek egyébként tényleg elég hasonlóak a kiválasztott dalokhoz. Mindez pedig igen foghíjassá teszi a lejátszási listát, ha nincs túl sok szám a gyűjteményünkben. Magyarán, a működésben azért találtunk kifogásolnivalót. RÖVIDEN A program rég elfeledett gyöngyöket hozhat a felszínre a zeneóceánunkból, azonban nem kellően intelligens a válogatásnál. ALTERNATÍVA A MusicIP Mixer Premium pontosabb, és beépülő modulként is hozzáférhető a WinAmphez.
78
BIZTONSÁGI CSOMAG
TÁJÉKOZTATÓ ÁR:
12 990 Ft
Újjászületett klasszikus: A nemrég megjelent és valóban jól sikerült Norton 360 biztonsági csomag a vírusirtás mellett adatvédelmet és operációsrendszer-gyorsítást is kínál, ám erre sokaknak nincsen szükségük, így nem szeretnék megfizetni a prémium árat. A most megjelent Norton Internet Security 2008 minden olyan védelmi szolgáltatást tartalmaz, amelyre aktív netezésnél szükség van. A központi vezérlőpanelből minden könnyedén elérhető, és itt egy pillantás alatt arról is meggyőződhetünk, hogy védőbástyáink mindegyike tökéletesen működik-e. A csomagban a vírusirtás mellett tűzfalat is találunk, ami úgy is hatásos, hogy nem feltétlenül kell az idegesítő tanulási üzemmódot végigkattintgatnunk, valamint hatékony spyware-, rootkit- és spamszűrést is végez a NIS 2008. A szülői felügyelet és az adathalászat elleni védelem mellett fontos új funkció a weboldalakon található űrlapokhoz nyújtott, a valóságban is hasznos automatikus kitöltési opció, valamint a beléptetésekhez szükséges jelszavak elmentése és biztonságos kezelése. Ráadásul ezt a kényelmet nem csupán az IE 7-, de a Firefox-felhasználók is élvezhetik. Ami pedig minden szolgáltatásnál fontosabb, hogy a Symantec fejlesztői végre egy roppant gyors, a gépet alig leterhelő motort készítettek, így a NIS 2008 jelenleg az egyik legjobb biztonsági csomag a piacon. RÖVIDEN A NIS 2008 minden szükséges védelmi szolgáltatást tartalmaz, megbízható és gyors, csak ajánlani tudjuk. ALTERNATÍVA A Kaspersky Internet Security 7 is teljes védelmet kínál, gyors is, de néhány funkciója nem olyan kiforrott, mint a Norton Internet Security 2008-nak.
GRAFIKUS SZŰRŐK
PARTICIONÁLÓ ESZKÖZ
DTP-PROGRAM
ONLINE BACKUP
TWISTINGPIXELS PIXEL CREATION SUITE
PARAGON PARTITION MANAGER 8.5
SERIF PAGEPLUS X2
STEGANOS ONLINESAFE
ÉRTÉKELÉS:
INFO: www.image-master-series.de PLATFORM: Windows 2000/XP/Vista TÁJÉKOZTATÓ ÁR: 90 €
Intelligens képkozmetika: A digitális fotókat viszonylag könnyedén feldobhatjuk képszerkesztő programok segítségével. Ha különlegessé akarjuk tenni őket, át kell böngésznünk a képfeldolgozó program előre programozott szűrőkészletét. A Pixel Cretion Suite is pontosan ezzel a céllal készült: a szűrőket kínáló szoftver használható beépülő modulként az Adobe Photoshopban vagy más képszerkesztő programokban. 53 szabadon konfigurálható effektust kínál nyomdai minőségben. A szoftver remekül szimulálja például a gyűrött papírt, vagy a viseletes kinézetet, töredezett végeket. Nagyon meggyőzőnek találtuk, hogy az összes digitális szűrő effektje nagyon precízen szabályozható – pontosabban mint egy képfeldolgozó program. Kipróbálhatjuk, kombinálhatjuk a szűrőket, csoportként menthetjük el őket – ezzel hatékonyan dolgozva, és sok időt spórolva. Azonban kritikus megjegyzéseknek is hangot kell adnunk: az olyan fontos funkciók, mint a szűrő eltávolítása, valamint a szűrőcsoportok létrehozása, egyáltalán nincsenek feltűnő helyen a kezelőfelületen. A belső előnézet hiánya a különböző textúra sablonokhoz ugyancsak fájó probléma. Csak akkor szemrevételezhetjük őket, ha a miniatűr nézetet használjuk az Intézőben – meglehetősen faramuci megoldás... RÖVIDEN Remek eszköz a fotók utólagos kozmetikázására – az effektusok esetében komoly beállítási lehetőségeket kapunk. ALTERNATÍVA A PicMaster (30 euró) 30 szűrőt kínál, de ezek nem szabályozhatók olyan mértékben, mint a Pixel Creation Suite-ben.
| CHIP | 2007 DECEMBER
ÉRTÉKELÉS:
INFO: www.paragon-software.com PLATFORM: Windows 98/Me/2000/XP/Vista TÁJÉKOZTATÓ ÁR: 40 €
Egyszerű particionálás: A Vistában új particionáló eszközök is helyet kaptak, azonban a funkcionalitás szempontjából még mindig korlátozottak a lehetőségek. Természetesen továbbra is szükség van olyan eszközökre, mint a Paragon Partition Manager, amely azon túl, hogy immár hibátlanul fut Vista alatt, sokkal többet is kínál annál. Minden egyes funkcióhoz kap segítséget a felhasználó, így a kezelése igazán barátságos. Sőt, minden olyan művelet előtt, amely adatvesztést okozna (mint amilyen a fő partíció kiiktatatása), figyelmeztető üzenetet küld, vagy egyszerűen nem foganatosítja azokat. Tesztünkben az eszköz a külső adathordozók esetében – mi USB-s merevlemezzel próbálkoztunk – jól működött. A szoftver támogatja a jelenlegi windowsos és linuxos fájlrendszereket, azonban a különböző meghajtókról származó linuxos partíciókat nem tudtunk egyesíteni. A volume explorer funkció megjeleníti a merevlemez tartalmát, és itt fájlokat is tudunk exportálni Linuxból windowsos meghajtóra. Az üres tárhely újrafelosztása a partíciók között igen egyszerűvé válik az előnézet lehetőséggel. A partíciókról készíthető backup másolatok tárolásához teljesen particionálatlan helyre van szükség. Ez persze idő: 16 GB-os partíció esetében 45 percet igényelt a program. RÖVIDEN Remek merevlemezes szerszámosláda kezdőknek és profiknak egyaránt – azok számára, akik többet akarnak a szimpla windowsos partíciókészítésnél. ALTERNATÍVA Az Acronis Disk Director Suite 10 (50 euró) rendelkezik egy hatékony bootmenedzserrel és szerkesztővel is.
2007 DECEMBER | CHIP |
ÉRTÉKELÉS: INFO: PLATFORM: TÁJÉKOZTATÓ ÁR:
www.serif.com Windows 2000/XP/Vista 130 €
Nyomdakész sablonok: A profik a tördelői munkákhoz általában a Quark Xpresst vagy az Adobe InDesignt használják. A PagePlus DTP program viszont azokat célozza, akiknek profi layoutokra van szükségük ésszerű áron, méghozzá azonnal. A PagePlus ezeket a követelményeket szinte tökéletesen váltja valóra. Számtalan sablont találunk mindenre: naptárat, DVD-borítót, üzleti sablonokat, leporellót és még sorolhatnánk – gyakorlatilag semmi sem maradt ki. Ha telepítjük a Resource CD-t, akkor további 1000 sablont, 4500 dizájnelemet és 400 betűtípust kapunk – ami több mint elég a kis füzetekhez, brosúrákhoz és egyéb nyomtatott anyaghoz. A működtetés kellemes benyomást tett ránk: a PagePlus anélkül is kezelhető, hogy elolvasnánk a kézikönyvet. Az új médiasávon bármennyi elemet – fotókat, grafikákat – tárolhatunk, és az egérrel egyszerűen bevonszolhatjuk őket a készülő dokumentumokba. A PagePlusszal ráadásul weboldalak is készíthetők, a beépített FTP modulnak köszönhetőn a feltöltés sem jelenthet gondot. Azonban a belső linkek készítése nem történik automatikusan, kézzel kell linkelnünk az aloldalakat a hiperlinkmenedzserrel – ez szükségtelen bonyodalmat jelent. A végére egy jó tulajdonság: a PagePlusszal PDF-t is gyárthatunk, akár jelszavas védelemmel is. RÖVIDEN A PagePlus X2 profi sablonokat kínál hatékony funkciókkal karöltve – remek program. ALTERNATÍVA Az MS Office Publisher 2007 (200 euró) jobban megfelel az üzleti alkalmazásra, és árban ez sem éri el a „nagyok” szintjét.
ÉRTÉKELÉS: INFO: PLATFORM: TÁJÉKOZTATÓ ÁR:
www.steganos.com Windows 2000/XP/Vista 100 €/év (1GB)
Hibás online széf: A Steganos immár évek óta készít a helyi merevlemezre telepíthető adatszéfeket a kényes adatainknak – azonban ha gépünk tönkremegy, vagy ellopják, lemondhatunk a bennük tárolt adatokról. Ezért az online megoldás biztosabbnak tűnik: az adatok SSLen keresztül, AES 256-bites titkosítással kerülnek fel a szerverre. Az így tárolt adatokat bármilyen internetes kapcsolattal bíró számítógépről, a saját magunk készítette jelszóval elérhetjük. Mindez tökéletesen működik Windows XP alatt: az online széf egy újabb meghajtónak látszik a gépünkön. Miután megnyitottuk, az Intézővel böngészhetünk benne, a változtatások valós időben kerülnek elmentésre. Azonban a Steganos széfjének van egy óriási problémája Vista alatt: a széf csak azután aktiválható, miután a felhasználóifiók-felügyeletet kikapcsoltuk. Ráadásul erre egy szemernyi figyelmeztetést sem kapunk! A program mindig lefagy, amikor a széfet anélkül zárjuk be, hogy megszakítjuk a kapcsolatot – ezután csak a Vista újraindításával lesz használható. További hátrány a viszonylag magas ár: évente 60 euróért kapunk 500 MB-ot, 250 euróért pedig 10 GB-ot. Őszintén reméljük, hogy a cég olcsóbbá teszi, legalábbis kedvezményt ad ezen okos szolgáltatás előfizetéséhez. RÖVIDEN Amennyiben adatainkat mindenhonnan elérhető, biztos online széfben szeretnénk tudni, használjuk a Steganos széfjét – de ne Vistával! ALTERNATÍVA A Globell Carbonite széfje kódolt online backupot kínál mindössze 50 euróért.
79