Új Szöveges dokumentum
MDF történet Szécsi Árpád: A "szabadság kis köreitől" a választási győzelemig (A Magyar Demokrata Fórum története a korai kezdetektől 1990 márciusáig) A tanulmány a 2001. évi OTDK-ra készített pályamunkám rövidített és átdolgozott változata, az eredeti jegyzetek nélkül. A dolgozat a Magyar Demokrata Fórum előzményének tekinthető "népi ellenzék" eddigiekben kevéssé kutatott és publikált kialakulását, kezdeményezéseit, valamint az MDF mozgalommá, majd párttá szervezésének eseményeit mutatja be. írásom egy folyamatban lévő, nagyobb lélegzetű kutatás eddigi részeredményeit foglalja össze. Munkám során szeretnék minél több további forrást (pl. helyi lapok, hang- és videofelvételek, személyes visszaemlékezések) is feldolgozni: kérem, aki segítségemre tud lenni, írjon a
[email protected] villámposta címre. A felajánlott írásos vagy audiovizuális dokumentumok (vagy ezek másolatai), valamint a korszakról készült visszaemlékező beszélgetések a lakiteleki Rendszerváltó Archívumban kerülnek elhelyezésre. A Magyar Demokrata Fórum történetének kezdetét - talán a híressé, már-már legendássá vált első lakiteleki találkozó miatt - 1987. szeptember 27-re szokás datálni. Már amennyiben "szokás" az MDF történetéről írni; a párt történetéről ugyanis mindeddig nem jelent meg önálló munka. A témában fellelhető elszórt tanulmányok (pl. in Bihari Mihály /szerk./: A többpártrendszer kialakulása Magyarországon, 1992) többnyire más szempontoknak alárendelten, röviden térnek ki a Fórum kialakulásának, majd mozgalommá, párttá válásának eseményeire; a folyamatok hátterében álló személyes kapcsolatokra, hálózatokra pedig még kevésbé. Még a 1. oldal
Új Szöveges dokumentum korszakot alaposabban feldolgozó Tőkés Rudolf munkájában (A kialkudott forradalom, 1998) is viszonylag röviden - és könyvének más szempontok szerinti tagolásából kifolyólag különböző fejezetekben elszórva foglalkozik az MDF (belső) történéseivel. Debreczeni József (A miniszterelnök, 1998) elsősorban Antall József személyére koncentráltan és mellesleg beismerten nem tudományos igénnyel - érinti a Demokrata Fórum eseménytörténetét. Alábbi tanulmányomban szakítok az 1987-es kezdés hagyományával, és a felsorolt munkák sajátos szempontjaitól és említett jellemzőitől eltérően a Magyar Demokrata Fórum (elő)történetét a kialakulásához vezető folyamatok egészen korai kezdetétől tárgyalom. Kutatásom forrásait a témában fellelt szerény irodalom (tanulmányok és rövid visszaemlékezések), a korabeli sajtóhíradások és interjúk, néhány közzétett, illetve archívumban talált - dokumentum, továbbá a történet pár kulcsszereplőjével felvett interjúk képezték. A későbbi Magyar Demokrata Fórum - egészen tág értelemben vett - korai előtörténetének kezdetét a hatvanas évek vége felé keresgélhetjük. Ekkor alakult meg az első olyan szellemi-baráti kör, amely a Fórum majdani szervezői közül már többeket magába foglalt. A Kiss Ferenc irodalomtörténész által összefogott, és tréfásan "nagy népi hurálnak" (hurál: a mongol parlament) nevezett szűkebb asztaltársaságnak más bölcsészek, irodalmárok, humán értelmiségiek mellett tagja volt a történész Für Lajos, a fiatal Bíró Zoltán, Kiss Gy. Csaba és Bakos István. A hetvenes évek első felében rendszeresen összejáró társaságban időnként megfordult az író Fekete Gyula, Csoóri Sándor és Csurka István; a filmesek közül Sára Sándor és Kósa Ferenc, vagy éppen a híres irodalomtörténész, Czine Mihály. Kezdettől fontos vidéki kapcsolatot jelentett a szegedi Ilia Mihály, akinek irodalmi folyóirata, a Tiszatáj gyakran biztosított publikálási lehetőséget eme informális szellemi műhely számára. Az egyre bővülő laza szellemi csoportosulás tagjait a személyes barátságokon túl elsősorban a népi írók szellemisége, hagyományai iránti tisztelet, a népi-nemzeti értékek 2. oldal
Új Szöveges dokumentum melletti elkötelezettség, és a határon túli magyarság sorsáért érzett aggodalom kötötte össze. E két motívum - a barátság és a szellemi összetartozás - a későbbiekben is megmaradt, amikor más formában gyűltek egybe. A hetvenes években természetesen számos hasonló baráti társaság létezett a fővárosi és a vidéki értelmiségi körökben, elsősorban a relatív autonómiát élvező kulturális szférában. (Ilyen volt a fővárosi bölcsészek alkotta "Szalon", többek között Kiss Gy. Csabával, Kósa Lászlóval, Jeszenszky Gézával; a Mozgó Világ szerkesztősége Kulin Ferenccel, Szörényi Lászlóval, Gergely Andrással; vidéken a debreceni Alföld, a kecskeméti Forrás című folyóirat környezete stb.) E laza csoportosulások a személyes kapcsolatok révén "tudtak egymásról", összeköttetésben álltak, gyakori volt a személyi átfedés is. Az említett "Hurál" egyes tagjai összejártak például a színész Sinkovits Imrével, a szociológus Gombár Csabával, a jogász-politológus Bihari Mihállyal és másokkal. Az egyeduralkodó marxista ideológiát hirdető "puha diktatúra" idején e szellemi körök - bibói értelemben - a "szabadság kis köreivé" váltak. A hetvenes évek végétől, a nyolcvanas évek elejétől, amikor a szocialista rendszer válságjelenségei fokozatosan felszínre törtek, ezek az értelmiségi társaságok lassanként politizálódtak; érdeklődésük egyre inkább a társadalom, az ország, a nemzet súlyosbodó problémái, egyben az egypártrendszerű politikai berendezkedés visszásságai felé fordult. A személyi összefonódások, egyes közös cselekvések miatt nem könnyű nyomon követni, élesebb kontúrokkal megrajzolni azt a folyamatot, amelynek során az uralkodó rendszerrel szemben kritikát megfogalmazó, "másként gondolkodó" körökben - a nyolcvanas évek első felében lassanként két, illetve három csoportosulás formálódott ki; két, illetve három, változásokra törekvő politikai stratégia mutatkozott meg: a radikális ellenzéké, a "népi táboré", illetve a párton belüli (radikális) reformereké. Ez utóbbi csoport "formálisan" nem is tekinthető ellenzékinek, politikai nézeteiben azonban - különösen a nyolcvanas évek utolsó éveiben 3. oldal
Új Szöveges dokumentum közelebb állt a demokráciát, többpártrendszert, nemzeti függetlenséget követelő ellenzéki szervezetekhez, mint az MSZMP konzervatív szárnyához. A radikális és a népi ellenzék - amellett, hogy a fokozatosan elkülönülő két tábor között számos baráti kapcsolat, sok területen nézetazonosság, közös akciók, olykor személyi átfedések képeztek találkozási pontokat - alapvetően két dimenzióban különbözött egymástól. Egyrészt gondolkodásukat eltérő szellemi hagyományok, ideológiai gyökerek határozták meg: a radikálisok a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek második feléig a reformmarxizmustól az emberjogi (szociál)liberalizmusig jutottak el; míg a másik ellenzéki irányzathoz sorolható értelmiségieket, illetve lazább társaságaikat a népi írók gondolatisága, a nemzeti értékek és érzelmek iránti elkötelezettség kötötte össze. A másik meghatározó különbség a két tábor eltérő politikai stratégiájában ragadható meg. Az előbbiek ellenzékisége - a polgári radikalizmus hagyományaival összhangban - illegális akciókban (szamizdatok kiadása, aláírásgyűjtések), polgári engedetlenségben (kisebb tüntetések) öltött testet: céljuk a hivatalos ideológiával párhuzamos, azzal szembe forduló "második nyilvánosság" megteremtése volt. A népi ellenzék ugyanakkor nem a második nyilvánosság megteremtésében, inkább a "hivatalos", első nyilvánosság kereteinek tágításában látta a hatékony ellenzéki politizálás lehetőségét. Ez egyrészt megújuló próbálkozásokat jelentett merészebb hangvételű írások közzétételére (az írói-értelmiségi autonómia követelése pl. az írószövetségben, kiállás a kisebbségi magyarok jogaiért, a nemzeti öntudat ébren tartása; néhány 1956-os forradalomra asszociáló vers), másrészt törekvést bizonyos társadalmi öncselekvési, kvázi "civil társadalmi" formák elismertetésére, engedélyeztetésére. Jelen tanulmányban - a Magyar Demokrata Fórum előzményeire koncentrálva - a második, népi csoportosulás kialakulásával, "belső" formálódásával foglalkozom, kevéssé érintve a többi ellenzéki irányzattal, illetve magával a hatalommal való viszonyát. 4. oldal
Új Szöveges dokumentum A népi elkötelezettségű ellenzéki értelmiség politikai táborrá formálódásának legkorábbi, egyfajta intézményes megjelenése egy sajátos, a maga nemében egyedülálló "civil" kezdeményezéshez köthető. 1979 karácsonyán Bakos István és idősebb társai (Kiss Ferenc, Csoóri Sándor és mások) 65 neves értelmiségi - köztük Illyés Gyula - támogatásával egy alapítvány engedélyezését kezdeményezték a határon túli magyar kisebbségek anyagi-erkölcsi segítésére. A pártvezetés - megújított ígéretei ellenére - egészen 1985-ig blokkolta a minisztériumi jóváhagyást, ám a hosszan elnyúló engedélyeztetési eljárással kapcsolatos feladatok (támogató aláírásgyűjtés, a kérelmező levelek megfogalmazása, a szükséges tanácskozások), 1985-től pedig az alapítvány működtetésével járó teendők találkozásokra, kapcsolattartásra adtak okot az alapítók és fiatalabb segítőik számára. A közös cél szélesebb értelmiségi rétegeket hozott össze; a kezdeményezők körében pedig sajátos szervezettséget alakított ki. A korábbi évekből származó - egészen a "Hurálig" visszamenő - baráti szálak mellett az alapítvánnyal kapcsolatos teendők kovácsolták össze azt a kis csapatot, amely a népi ellenzéknek egyik aktív, szervező "magjává" - később a Magyar Demokrata Fórum alapító körévé - vált. 1985-ben e csoport tagjai aktív résztvevői voltak a radikális ellenzékkel közösen szervezett monori tanácskozásnak. 1986-ban a Tiszatáj című irodalmi folyóirat betiltása ellen szerveztek meg egy több mint 100 fős aláírásgyűjtést, és jelentős szerepük volt az írószövetség novemberi közgyűlésén lezajlott "lázadásban" is, amikor az írók - kihasználva a tisztségviselők demokratikus választását - "kiszavazták" a szövetség választmányából, így elnökségéből is a hatalomhoz hű konzervatívokat. Az új testületek működését azonban a pártvezetés által irányított kultúrpolitika - nyílt és manipulatív hatalmi eszközökkel - már 1987 első hónapjaiban ellehetetlenítette. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nyilvánosság kereteinek feszegetésére más terepet kell keresni. Már ekkor, tehát 1987 márciusában-áprilisában felmerült a népi ellenzék "szervező magjában" egy kb. 30-40 fős összejövetel terve, amelyre a "szorosan hasonló gondolkodásúakat" hívták volna meg; egy olyan kört, amelyben a 5. oldal
Új Szöveges dokumentum budapestiek mellett vidékiek is helyet kapnak, amelyben az írókon és a humán értelmiségieken túl szélesebb foglalkozási rétegek képviseltethetik magukat; amelynek tagjai a hatalommal folytatott párbeszéden alapuló, evolutív reformokat képzelnek el; és akik - egységesebb csoportba tömörülve - a leendő politikai dialógus egyik ellenzéki alanyát képezhetik majd. 1987 tavaszán a népiek előbb mégis egy a monorihoz hasonló, újabb közös összejövetel gondolatát vetették fel a radikális csoportnak, akik ezt örömmel fogadták, így hamarosan elhúzódó tárgyalássorozat vette kezdetét a két fél képviselői között. Ez azonban végül nem vezetett eredményre, aminek - a felszínre kerülő nézetkülönbségek, kisebb-nagyobb súrlódások mellett - az volt az oka, hogy ekkorra már mindkét tábor számára fontosabbnak tűnt a politikai önmeghatározás, csoporttá szerveződés, mint a hatalommal szembeni együttes fellépés, közös demonstráció. A Beszélő körüli radikális ellenzéki csoport 1987 júniusában - szamizdatként terjeszteni kezdte Társadalmi Szerződés című komplex reformprogramját, míg a Bethlen Alapítvány titkárságából kinövő kör (Bakos István, Bihari Mihály, Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor) egy nagyobb létszámú - elsősorban a népi ellenzéket összegyűjtő - találkozó összehívását kezdeményezte. Ilyen előzményeket követően került megrendezésre 1987. szeptember 27-én, több mint 180 résztvevővel a lakiteleki találkozó (a tanácskozás hivatalos címe: "A magyarság esélyei" volt), amelynek politikatörténeti jelentősége több lényeges mozzanatból tevődik össze. Először is itt törte meg a hatalmon kívüli értelmiség a "hallgatás falát", hódította meg a (fél)legális nyilvánosság egy szeletét. (Monor még konspiratív szervezés volt, Lakitelek tudatosan legális összejövetel.) A "felpuhult", ám a hatalom kérdéseiben a politikai kritikára ekkor még igen kényes és elutasító diktatúra légkörében tett értéke volt a nyilvános gondolkodásnak. Másodszor itt mondták ki első alkalommal közbeszédben, hogy a diktatórikus szocializmus történelmi zsákutca. Itt hangzott el először a többpártrendszer követelése - Gombár Csaba referátumában -, igaz, még 6. oldal
Új Szöveges dokumentum csendesen, higgadtan, rejtve. Végül a lakiteleki találkozó a pluralizálódás egyik első, jelentős állomása is lett. Egyrészt megmutatkozott a hasonló eszmeiségű, népi elkötelezettségű értelmiség gondolati sokarcúsága. Másrészt a radikálisoktól való elkülönült megjelenés révén nyilvánvalóvá vált, hogy a politikai hatalmat teljes mértékben kisajátító állampárttal szemben álló erők Magyarországon nem egy egységes, lengyelországihoz hasonló gyűjtőszervezetbe tömörülve indulnak harcba; az újjászülető magyar demokrácia, többpártrendszer kezdettől plurális alapokon építkezhet. A lakiteleki találkozó szervezői a szeptemberi tanácskozást nem egy folyamat végének, betetőzésének, mint inkább igazi kezdetének tekintették. Ha korábban alkalmi megszólalásokkal, írásokkal, nehezen engedélyezett civil kezdeményezésekkel (Bethlen Gábor Alapítvány) próbálták tágítani a legális nyilvánosság, a törvényes önszerveződés szűkre szabott terét; úgy 1987 végén, 1988 elején elérkezettnek látták az időt, és olyannyira válságosnak az ország állapotát, hogy a formális jogi kereteket teljes mértékben kihasználva, a szélesebb nyilvánosság elé lépjenek gondolataikkal, és idővel mintegy nyílt vitára "kényszerítsék" a politikai előjogaihoz még mindig görcsösen ragaszkodó állampártot. Szándékuk az volt, hogy a Magyar Demokrata Fórum megalapítását követően kisebb, tematikus budapesti és vidéki tanácskozásokon látnak hozzá a lakiteleki Nyilatkozatban is szorgalmazott nyilvános párbeszéd színtereinek kialakításához. Az ország különböző vidékein, változatos témákban megrendezett fórumok közül a legismertebbekre - 1988 januárja és májusa között - összesen négy alkalommal, a fővárosi Jurta Színházban került sor. Az első tanácskozás témája a demokrácia, a parlamentarizmus kérdésköre lett. A hatalom reagálása ennek megfelelően alakult: rendőrségi beavatkozásra ugyan nem került sor, de a párttag szervezőket és meghívottakat félhivatalos határozattal eltiltották a részvételtől. A januári rendezvény - és a későbbi tanácskozások - azonban minden tekintetben sikeresnek bizonyultak: a vitasorozat valóban a nyilvánosság egyik fóruma lett. A nagyszámú 7. oldal
Új Szöveges dokumentum érdeklődő (alkalmanként 500-800 fős hallgatóság) megtapasztalhatta az önkéntes részvétel, a fegyelmezett lelkesedés, a szabad szólás katartikus élményét; a szervezők és a meghívott előadók nyugodtsága, magabiztossága segítette leküzdeni az emberek öröklött, rejtve beléjük nevelt "politikai félelmét". A következő két (márciusi) összejövetel témája a szomszédos országokban élő magyarok egyre nehezebbé váló helyzete volt. A magyarországi ellenzék számos fórumon és többféle módon igyekezett tiltakozni, tenni a Romániában kibontakozó falurombolás, a kisebbségi és emberi jogok semmibevétele ellen. A népiek, az MDF környezete - kihasználva személyes kapcsolatait az MSZMP nemzeti elkötelezettségű reformereivel (Szűrös Mátyással, Tabajdi Csabával, Szokai Imrével) - némi informális nyomást próbáltak gyakorolni a hivatalos magyar külpolitikára. áprilisra egy Joó Rudolf vezette szakértői bizottság pedig terjedelmes jelentést készített a romániai magyarság helyzetéről, amelyet idegen nyelvekre lefordítva Nyugat-Európába is eljuttattak. A nagy sikerű budapesti tanácskozások mellett még a tavasszal sor került az első vidéki fórumokra is (március 5.: Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye problémái; Kiskunmajsa, önkormányzatiság) Az utolsó jurtás vitanapot pedig május 15-én tartották, ezúttal a Nyilvánosság Klubbal közösen. A tanácskozás a demokrácia és a sajtó összefüggéseit tárta fel, a sajtószabadság követelését és az ehhez szükséges intézményi reformokat fogalmazta meg. A Jurta Színház-beli rendezvényeken részt vettek a radikális ellenzék tagjai is, mind referálóként, mind hozzászólóként: a nyilvánosságról szólt például Kis János, Haraszti Miklós, a határon túli magyarságról Tamás Gáspár Miklós. A kontaktus tehát élő volt a népiek és a radikálisok között, de e kapcsolatot továbbra is komoly ellentétek és sérelmek terhelték. (A népiek például a fórumok szervezőit antiszemitának, nacionalistának beállító külföldi sajtónyilatkozatokról szereztek tudomást.) 1988 júniusa a rendszerváltoztató folyamat újabb fontos, elsősorban lélektani jelentőségű eseményét hozta. Az erdélyi magyarság helyzetének további romlása, valamint a magyar belpolitika (májusi pártértekezletet 8. oldal
Új Szöveges dokumentum követő) enyhülése eredményeképp a hatalom teret engedett a társadalomban meglévő felháborodás és szolidaritás kifejezésének. így június 27-én, az MDF szervezésében, a romániai falurombolás ellen tiltakozva sor kerülhetett arra a nagyméretű, hivatalosan is engedélyezett tüntetésre, amely évtizedek - 1956 - óta az első ilyen tömegmegmozdulás volt Magyarországon. A Hősök teréről 80-100 ezer ember vonult át méltóságteljesen a román nagykövetség elé, ahol sikertelenül próbáltak tiltakozó memorandumot átadni. A politikai légkör tehát kezdett szabadabbá válni. Az úgynevezett "alternatív szervezetek" száma is rohamos ütemben gyarapodott. A jurtás fórumok szervezői már májusban érezték, hogy lassan lejár az időnként megrendezett, heterogén szellemi közegben lezajló vitanapok ideje. Bár a Jurta-korszak egyfajta fontos és tudatos felkészülési szakaszt jelentett számukra - mind a szervezési készségek elsajátítása, a kiterjedt személyi kapcsolatok kialakulása miatt, mind pedig a későbbi programalkotás megalapozásával -; érzékelték a politikai továbblépés szükségét. 1988 nyarán a Bíró Zoltán, Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba, Joó Rudolf és Lezsák Sándor alkotta csoport úgy ítélte meg, hogy ideje a Magyar Demokrata Fórumot szervezettebbé tenni, hogy így alkalmassá váljon egy széleskörű társadalmi mozgalom irányítására, és határozottabb politikai szerep vállalására. A megalakuló mozgalom zászlóbontására ismét egy lakiteleki találkozó keretében került sor, 1988. szeptember 3-án. Erről az eseményről már a sajtó és a rádió munkatársai is hírt adtak a széles nyilvánosságnak. A jelenlévők - mintegy 400 fő - jóváhagyták a Magyar Demokrata Fórum alapítólevelét és első alapszabályát, megválasztották a mozgalom alapítókból álló - első elnökségét. Nagy lendülettel vette kezdetét a tagtoborzás, és az országos hálózat kiépítése. 1988 novemberében, tehát rövid két hónappal megalakulása után az MDF már több mint 6000 tagot és csaknem 400 helyi szervezetet számlált. Az intenzív gyarapodás a következő év elején is folytatódott, januárban a taglétszám átlépte a 10 ezres határt, így - az alapszabálynak megfelelően - megkezdődtek az előkészületek az 9. oldal
Új Szöveges dokumentum első országos gyűlésre, amelynek időpontját március közepére tűzték ki. Az ősz folyamán folytatódtak - de ezúttal inkább vidéken - a tematikus tanácskozások is. Szeptember 10-én, Esztergomban a környezetvédelem, a bősi erőmű volt a téma. A népesedéspolitikai fórum (október 1.) színhelye Szeged lett. Kiskunmajsán, november 11-én mezőgazdasági fórum zajlott. Az egyre sokasodó szellemi-előkészítő és gyakorlati-szervezési teendő ellátására az ideiglenes elnökség legalább hetente, olykor ennél is sűrűbben összeült, eleinte továbbra is magánlakásokon, novembertől pedig egy Corvin téri irodában. 1989-ben a szervezet az ó utcában kapott használatra két tágasabb faházat; végül 1990 elején költözhettek be a Bem téri székházba. 1988. november 2-án - hivatalos segítség hiányában Püski Sándor könyvkiadó támogatásával -, első független magyar sajtóorgánumként megjelent a régóta áhított cenzúramentes folyóirat, a Hitel is. 1989 első hónapjai gyökeres fordulatot hoztak a hazai politikában; ekkortól az ellenzéki pártok nyíltan is felléphettek a rendszer leváltásának igényével, egyúttal a szocializmus tagadásán túl megkezdhették saját arculatuk, politikai programjuk megfogalmazását, felvázolását. Fokozatosan megfogalmazódott a Magyar Demokrata Fórum eszmei beállítódása, ideológiai profilja is. Az MDF vezetői meghatározták a magyar történelemből felvállalt eszmei "elődöket", politikusi példaképeket Deák, Széchenyi, Kossuth, Eötvös, a XX. századból pedig az ún. népi írók és gondolkodók (Veres Pétertől Bibó Istvánig) személyében. Megfogalmazódott - kezdetben Für Lajos által - a "hármas egység" gondolata, a keresztény-konzervatív, a nemzeti liberális és a (korai kezdetektől az egész szellemi mozgalom alapját adó) népi-nemzeti irányzat együttes modellje. Megkezdődött a nemzetközi kapcsolatok tudatos kiépítése is. Az MDF vezetése és a nyugati államok (sőt a Szovjetunió) budapesti nagykövetségei kölcsönösen érintkezésbe léptek egymással. "Bőségesnek mondható, ha nem is igazán felhőtlen kapcsolataink voltak a nemzetközi sajtóval is" 10. oldal
Új Szöveges dokumentum emlékezik vissza Bíró Zoltán. Lassanként kialakult a Magyar Demokrata Fórum nemzetközi ismertsége és elfogadottsága, a tavaszi országos gyűlésen már számos külföldi megfigyelő volt jelen. A márciusban megrendezett I. Országos Gyűlésen már egy országosan elterjedt és megszervezett mozgalom (13200 tag, 159 városi, 208 községi szervezet) képviselői tanácskoztak az MDF programjáról, és választották meg a 15 tagú elnökséget, amelynek élére - ügyvezető elnökként - Bíró Zoltán került. A tanácskozás legjelentősebb vitás kérdése a párttá alakulás szükségességéről, idejéről és módjáról szólt, a Fórum számos tagja ugyanis ódzkodott a pártszerű működéstől, vagy korainak tartotta azt. A politikai enyhülés felgyorsulásából kifolyólag azonban e vélemény májusra már kisebbségbe került, így a szervezet elnöke júniusban bejelentette a Magyar Demokrata Fórum párttá alakulását. Az MDF ismertsége és népszerűsége 1989 első felében tovább növekedett. Jelöltjei megnyerték a nyári országgyűlési pótválasztásokat. A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon a Fórum a legerősebb ellenzéki szervezetként vehetett részt, az Antall József vezette delegáció fontos szerepet játszott az új alkotmányos rendszer alapját jelentő, kereteit kialakító kompromisszum kimunkálásában. A szeptemberi megállapodás aláírása, illetve - az SZDSZ és a FIDESZ részéről - annak alá nem írása már az ellenzéki szervezetek közötti versengés, voltaképpen a választási küzdelem kezdetét jelezte. E hetek, hónapok több nehéz kérdés elé állították az MDF vezetését. A köztársasági elnök megválasztásával összefüggésben, a riválisok nyomására tisztázni kellett a párt viszonyát Pozsgay Imrével és az MSZMP népi reformszárnyával. A közelgő választási kampány várható antikommunista hangnemére tekintettel másik alkalmas vezetőt kellett keresni a Fórum élére Bíró Zoltán helyett, aki korábban - 1988 áprilisi kizárása előtt - párttag volt. E kérdéseket októberben, az MDF II. Országos Gyűlésén válaszolták meg. Pozsgay Imre köztársasági elnökségének támogatását megvonva, önálló jelöltet állítottak Für Lajos személyében. Pártelnökké Antall Józsefet választották meg, aki a kerekasztal-tárgyalásokon már tanúságot tett 11. oldal
Új Szöveges dokumentum széleskörű tájékozottságáról és politikusi képességeiről. A választásokig hátralévő hónapokat a Magyar Demokrata Fórum szempontjából ellentétes folyamatok jellemezték. A népszavazási kezdeményezésre adott határozatlan, megkésett reagálás, a sikertelen bojkottfelhívás jelentős politikai előnyhöz juttatta az ellenzéki rivális(oka)t; Für Lajos köztársasági elnökjelölt kampánykörútja mégsem maradt hatástalan. A Fórum elnökségének átalakulása, különösen az elnökváltás megnehezítette a csapatmunkát a korábban jól összeszokott testületben; a szintén régebb óta kialakult munkamegosztás mégis viszonylag hatékony munkálkodást tett lehetővé. Antall József személyében - ha vezetési stílusa meg is osztotta az elnökség tagjait - kormányképes, vonzó miniszterelnök-jelöltre tett szert az MDF, ami később nem kis szerepet játszott a választási győzelemben. Szűkös anyagi forrásokkal, csekély professzionális "szavazatszerző" ismerettel, gyakorlattal rendelkezett a párt, mégis sikeresnek mondható kampányra volt képes. Utóbbi leginkább annak volt köszönhető, hogy a nyolcvanas évek elejétől kialakuló, lassanként összekapcsolódó népi elkötelezettségű értelmiségi körökből és szimpatizánsaikból az MDF alapító csoportja 1987 őszétől kezdve, sőt már korábban, jó szervezőkészséggel alakított ki országos hálózatot. Erre a látens kapcsolatrendszerre alapozva épülhetett ki oly gyorsan - elsőként - a Fórum helyi szervezeteinek sokasága, amely - jól kipróbálva, megedződve az 1989 júniusi újratemetés, majd a decemberi romániai segélyszállítmányok szerteágazó, mozgósító szervezési feladatain - számos aktivistával, helyi kezdeményezéssel támogathatta meg a párt választási kampányát. Ennek eredményeként a Magyar Demokrata Fórum 1990 márciusában 24,73%-os listás eredményt ért el, majd sikeresnek bizonyult választási szövetségei révén, a második forduló után a mandátumok 42,49%-át nyerte el, és az első szabadon választott posztkommunista kormány vezető ereje lett. A demokratikus választásokkal és a kormányalakítással mind az újkori magyar politikatörténet, mind az MDF fejlődésében új fejezet vette kezdetét. Az ország sok értelemben, elsősorban politikailag és közjogilag 12. oldal
Új Szöveges dokumentum "új életet" kezdett; a Magyar Demokrata Fórum pedig ellenzéki mozgalomból - több-kevesebb sikerrel - az átalakulásért fő felelősséget hordozó kormánypárttá vált. A párt történetének e szakaszát további kutatás dolgozza fel a következő években. E tanulmány szerzője ezúton is kér minden olyan segítséget, tárgyi vagy személyes emléket, amely még eredményesebbé teheti az értékes politikai múlt feltárásának e jelentős munkáját. A felajánlott írásos vagy audiovizuális dokumentumok (vagy ezek másolatai), valamint a korszakról készült visszaemlékező beszélgetések a lakiteleki Rendszerváltó Archívumban kerülnek elhelyezésre.
13. oldal
