Új Szöveges dokumentum A tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló törvény) 94. §-a (1) bekezdésének f) pontjában, a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: tankönyvpiac rendjéről szóló törvény) 29. §-ának (1) bekezdésében, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - a szakképzés szakmai tankönyvei tekintetében a szakképesítésért felelős miniszterrel, az igazgatási szolgáltatási díj tekintetében a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed: a) fenntartóra tekintet nélkül az általános iskolákra, a szakiskolákra, a gimnáziumokra és szakközépiskolákra, az alapfokú művészetoktatási intézményekre, a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményekre, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségi oktatási intézményekre és kiegészítő kisebbségi oktatást végző iskolákra (a továbbiakban együtt: iskola), b) az iskola tanulóira, pedagógusaira és más alkalmazottaira, c) az iskola tanulóinak szüleire, gyámjára (a továbbiakban együtt: szülők), d) a tankönyvellátásban részt vevő kiadókra és forgalmazókra, a tankönyvszerzőkre, a digitális tananyag előállítóira, szerzőire, forgalmazóira és a digitális tananyagra vonatkozó felhasználási jog jogosultjára, továbbá az eljárásban közreműködőkre, e) a fakultatív hit- és vallásoktatás tankönyvei tekintetében az egyházi jogi 1. oldal
Új Szöveges dokumentum személyekre. (2) Tankönyvvé a nyomtatott formában megjelentetett, vagy elektronikus adathordozón (pl. CD, videokazetta, floppylemez stb.) rögzített kiadvány (a továbbiakban együtt: könyv), illetve a digitális tananyag nyilvánítható. (3) Könyvet az e rendeletben meghatározott eljárás szerint lehet tankönyvvé nyilvánítani. (4) A digitális tananyag jóváhagyására a könyv tankönyvvé nyilvánítására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni a 19. §-ban foglalt eltérésekkel.
A TANKÖNYVVÉ NYILVÁNÍTÁS, ILLETVE A TANKÖNYVVÉ NYILVÁNÍTÁS MEGSZŰNÉSE Az eljárás megindítása 2. § (1) A tankönyvvé nyilvánítási eljárás kérelemre indul. (2) A tankönyvvé nyilvánítási kérelmet a könyv kiadója, illetve szerzője nyújthatja be az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközponthoz (a továbbiakban: Vizsgaközpont). Ha a könyvnek több szerzője van, a kérelmet közösen nyújthatják be. (3) A szerző akkor nyújthat be tankönyvvé nyilvánítás iránti kérelmet, ha a kérelem benyújtásakor a könyv kiadására mással nem kötött kiadói szerződést és a könyvnek nincs kiadója. (4) A kérelmet papír alapon és elektronikus formában kell benyújtani a Vizsgaközponthoz. (5) A tankönyvvé nyilvánítási kérelemhez csatolni kell: a) a tankönyvkiadói, illetve tankönyv-forgalmazói tevékenységet üzletszerűen folytató kérelmező esetében annak - három hónapnál nem régebbi - igazolását, hogy a kérelmező tagja a Tankönyves Vállalkozók 2. oldal
Új Szöveges dokumentum Országos Testületének, b) azt a könyvet, vagy a valamely tankönyvhöz kapcsolódó kiadványt (pl. atlasz, szótár, szöveggyűjtemény), amelynek tankönyvvé nyilvánítását kérik, c) a kiadói lektor véleményét, illetve nem kiadói kérelmező által benyújtott kérelem esetén egy lektori véleményt, d) a szerző - több szerző esetén valamennyi szerző - és a kiadó közös nyilatkozatát arról, hogy a kiadó a tankönyvvé nyilvánítás időtartamára rendelkezik a könyv kiadói szerződésben rögzített felhasználási jogával. (6) A tankönyvvé nyilvánítási kérelemnek az (5) bekezdés b), c) pontjában meghatározott mellékleteit három-három, az a) és a d) pontjában felsorolt mellékleteit egy-egy példányban kell benyújtani. (7) Ha az elektronikus formában tankönyvvé nyilvánított könyv nyomtatott formában, illetve a nyomtatott formában tankönyvvé nyilvánított könyv elektronikus formában megjelentetett változatának tankönyvvé nyilvánítását kérik, a kérelemhez az (5) bekezdés b) pontjában foglaltakat kell csatolni a (6) bekezdésben meghatározottak szerint. A kérelemhez csatolni kell továbbá az 1. számú melléklet szerinti szerkesztői (kiadói szerkesztői) jelentést három példányban. (8) Tankönyvvé nyilvánításra benyújtható a sokszorosításra kész levonat (a továbbiakban: imprimatúra) is. Ha az imprimatúra tankönyvvé nyilvánítását kérik, az (5) bekezdésben meghatározottakon kívül a kérelemhez - három példányban - csatolni kell a végleges könyv könyvészeti (tipográfiai) leírását (körülvágott méret, papírfajta stb.). 3. § (1) Külön-külön eljárásban kell kérni a könyv a) különböző kötésmódú nyomtatott változatban, b) elektronikus formában, c) különböző nyelven 3. oldal
Új Szöveges dokumentum megjelenő változatainak tankönyvvé nyilvánítását. Egyazon könyv több változatára egyidejűleg több eljárás is megindítható, melyekért a 2. számú mellékletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell megfizetni. (2) A könyvvel együtt benyújtott, ahhoz kapcsolódó kiadványt az adott könyvvel összefüggésben kell vizsgálni és értékelni. 4. § Ha a tankönyvet tartalmában vagy kivitelében megváltoztatták, a tankönyvvé nyilvánítási eljárást ismételten le kell folytatni. E rendelet alkalmazásában nem jelenti a könyv tartalmi változtatását a benne szereplő helyesírási, illetve nyomdahibák kijavítása. 5. § (1) Ha a kiadó vagy a szerző - a tankönyvvé nyilvánítás ideje alatt - a könyv kiadói szerződésben rögzített felhasználási jogát átengedi, köteles azt a Vizsgaközpontnak - a jog átengedésétől számított harminc napon belül bejelenteni. Amennyiben a bejelentést elmulasztják, a Vizsgaközpont a kiadott tankönyvvé nyilvánítási határozatot visszavonja. (2) A bejelentést az eredeti és az új jogosultnak közösen kell benyújtania, az új jogosult által a 2. számú melléklet szerint befizetett igazgatási szolgáltatási díj igazolásával. Az e bekezdésben szabályozott bejelentés csak változatlan tankönyv esetén tehető. A bejelentéshez csatolni kell: a) az új jogosult nyilatkozatát arról, hogy a tankönyvet sem tartalmában, sem kivitelében nem változtatták meg, b) annak igazolását, hogy az új jogosult tagja a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének, c) az új jogosult és a szerző, több jogosult, több szerző esetén valamennyi 4. oldal
Új Szöveges dokumentum bejelentő nyilatkozatát arról, hogy a tankönyvvé nyilvánítás időtartamára az új jogosult rendelkezik a könyv kiadói szerződésben rögzített felhasználási jogával. (3) Az (1) és a (2) bekezdésekben foglaltakat alkalmazni kell akkor is, ha a szerző a jóváhagyott tankönyvét ki akarja adni, azzal az eltéréssel, hogy ha a kiadó nem a szerző, a kérelmet a kiadó és a szerző nyújtja be közösen. (4) Be kell jelenteni a Vizsgaközpontnak, ha az imprimatúraként jóváhagyott tankönyvet végleges formájában kívánják forgalomba hozni. A kérelemhez be kell csatolni a kész tankönyvet három példányban, a 2. számú melléklet szerint az igazgatási szolgáltatási díj megfizetéséről szóló igazolást, továbbá azt a nyilatkozatot, hogy az imprimatúraként jóváhagyott tankönyvet tartalmában nem változtatták meg, és kivitelében megfelel a határozatban foglaltaknak. (5) Az (1)-(4) bekezdésben szabályozott bejelentést legkésőbb a felhasználási jog átengedése, a kiadás, a forgalomba hozatal előtt harminc nappal, illetve a változtatást követő harminc napon belül kell benyújtani. A bejelentést a Vizsgaközpont hatósági eljárás keretében vizsgálja. A bejelentés tudomásul vétele a tankönyvvé nyilvánítás időtartamát nem változtatja meg. 6. § A 2-5. §-ban szabályozott eljárás megindításakor az e rendelet a) 1. számú mellékletében meghatározott adatokat és szerkesztői (kiadói szerkesztői) jelentést kell csatolni, b) 2. számú mellékletében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, és a díj befizetését a kérelem benyújtásakor igazolni kell. A kérelmek elbírálásának rendje 7. § 5. oldal
Új Szöveges dokumentum (1) A Vizsgaközpont a beérkezett kérelmeket és mellékleteit megvizsgálja. Ha a kérelem és mellékletei megfelelnek az e rendeletben meghatározott követelményeknek, a Vizsgaközpont - a beérkezéstől számított öt munkanapon belül, indokolt esetben az eljárás egyidejű felfüggesztésével megküldi azokat a “suliNova” Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Közhasznú Társaság Tankönyv és Taneszköz Irodájának (a továbbiakban: Tankönyv és Taneszköz Iroda). (2) A Tankönyv és Taneszköz Iroda szakértőket kér fel a benyújtott könyv véleményezésére. Az 5. § (4)-(5) bekezdésében szabályozott eljárások esetén legalább egy szakértőt kell felkérni. 8. § (1) A tankönyvvé nyilvánítási eljárásban - a közoktatásról szóló törvény 122. §-ának (4) bekezdésében meghatározottak mellett - vizsgálni kell, hogy a könyv alkalmas-e a) tantárgyi követelmények elsajátítására az adott iskolatípusban és évfolyamon, továbbá aa) nemzeti, etnikai, kisebbségi iskolai nevelés és oktatás esetén a Nemzeti, etnikai kisebbségi iskolai oktatás irányelvében meghatározottak szerint a kisebbségi oktatás céljainak megvalósítását szolgáló követelmények közvetítésére, ab) két tanítási nyelvű iskolai oktatás esetén a Két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelvében meghatározottak szerint a két tanítási nyelvű iskolai oktatás céljainak megvalósítását szolgáló követelmények közvetítésére, ac) sajátos nevelési igényű tanulók iskolai nevelése és oktatása esetén a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának tantervi irányelvében meghatározottak szerint a tanulók fogyatékosságához igazodó sajátos felkészítésre, felkészülésre; 6. oldal
Új Szöveges dokumentum b) alapfokú művészetoktatásban az Alapfokú művészetoktatás követelményeiben és tantervi programjában meghatározottak szerint a művészeti ismeretek közvetítésére; c) szakmai tankönyv esetén a Szakképzés központi programjában (tantervében) meghatározottak szerint a szakmai vizsgára történő felkészítésre; d) alternatív iskola esetén az alternatív iskolák részére kiadott kerettantervben meghatározottak szerint az adott alternatív oktatás céljainak megvalósítását szolgáló követelmények közvetítésére; e) ha az iskolában a nevelő és oktató munka a közoktatásról szóló törvény 23. §-ában meghatározottak szerint kiadott engedély alapján folyik, az átadni kívánt - az engedély kiadásához alapul szolgáló - ismeretek közvetítésére (a továbbiakban az e bekezdésben felsoroltak vizsgálata: tartalmi szabályozással való összhang vizsgálata); f) ha a könyvet kiadott kerettantervhez készítették, a kerettantervben meghatározott tartalmak átadására. (2) A tankönyvvé nyilvánítási eljárás során vizsgálni kell, hogy a) a könyv aa) a tananyagot az érintett korosztálynak megfelelő feldolgozásban tartalmazza-e, ab) segíti-e a készségek, képességek kialakítását; b) a könyvhöz kapcsolódó kiadvány (pl. szöveggyűjtemény, feladatgyűjtemény, képletgyűjtemény, táblázatgyűjtemény vagy képgyűjtemény, kottakiadvány, atlasz, munkafüzet, feladatlap, lexikon, hangfelvétel vagy audiovizuális mű, szótár, lexikon, tananyagelem, oktatóprogram, feladatbank) segítséget nyújt-e a könyvben foglaltak elsajátításához, illetve azok használatához, azzal szerves, elválaszthatatlan egységet alkot-e. (3) A tankönyvvé nyilvánítási eljárásban vizsgálni kell különösen a könyv 7. oldal
Új Szöveges dokumentum a) összhangját az általános emberi normákkal, értékekkel, a humanizmus általános követelményeivel, b) tartalmaz-e az egyenlő bánásmód követelményét sértő vagy a nemzeti, etnikai, vallási kisebbségre nézve sértő, illetve gyűlölet keltésére alkalmas kijelentést, ábrát, fotót, grafikát, c) mentes-e a politikai állásfoglalástól, d) ütközik-e az iskolai reklámcélú tevékenység korlátozására vonatkozó, a közoktatásról szóló törvény 122. §-ának (12) bekezdésében meghatározott rendelkezésekbe [a továbbiakban az a)-d) pontok együtt: általános etikai követelmények]. (4) Az e §-ban meghatározottakat a tankönyvvé nyilvánítási eljárás során végig vizsgálni kell. Nem nyilvánítható tankönyvvé az a könyv, amelyik nem felel meg az (1)-(2) bekezdésben foglaltaknak, amelyik sérti az általános etikai követelményeket, illetve ha a könyvhöz kapcsolódó kiadvány nem szolgálja a tankönyv alkalmazhatóságát. 9. § (1) A 8. §-ban meghatározottak vizsgálatát a Tankönyv és Taneszköz Iroda által kirendelt szakértők végzik. A szakértők vizsgálatuk eredményéről írásban véleményt készítenek. (2) A tankönyvvé nyilvánítási eljárásban a) a tudományos-szakmai szakértő a feldolgozott tananyag tárgyi pontosságáról, tudományos hitelességéről, terminológiájáról, b) a pedagógiai-didaktikai szakértő a tananyag taníthatóságáról és tanulhatóságáról, a tartalmi szabályozással kapcsolatos összhangról, továbbá az érintett korosztály életkori sajátosságainak figyelembevételével az érthetőségéről, verbális és vizuális kommunikációjáról, a nyelvhelyességéről és helyesírásáról, nem magyar nyelvű kiadvány esetén a nyelvi szabatosságról is, 8. oldal
Új Szöveges dokumentum c) a technikai szakértő a technikai kivitelezésről, az esztétikai és az egészségügyi követelményeknek való megfelelésről, az elektronikus adathordozón megjelenő könyv esetén a felhasználói igényeknek való megfelelésről, a kivitelezésről, továbbá d) az a)-b) pontban szabályozott szakértők a 8. § (1)-(3) bekezdéseiben való megfelelésről készítenek szakértői véleményt, az e rendelet 3. számú mellékletének A) részében található szempontok szerint. (3) A tankönyvvé nyilvánítási eljárásban szakértőként az működhet közre, a) akit az Országos szakértői és Országos vizsgáztatási névjegyzékről és a szakértői tevékenységről szóló jogszabályban rögzített szakterület szakértőjeként tartanak nyilván, vagy b) aki az adott szakterületen tudományos fokozattal rendelkezik. (4) Ha az országos szakértői névjegyzékben nincs olyan szakértő, akit fel lehetne kérni a szakértői vélemény elkészítésére, vagy a névjegyzékben szereplő szakértő az eljárásban nem működhet közre, illetve a közreműködést nem vállalja, a szakértői vélemény elkészítésére az Országos Köznevelési Tanács által javasolt szakértőt kell kirendelni. Nemzeti, etnikai, kisebbségi iskolai nevelés és oktatáshoz készített tankönyv esetén az országos kisebbségi önkormányzat, illetve az Országos Kisebbségi Bizottság által javasolt, továbbá hit- és vallásoktatás tantárgyhoz készített tankönyv esetén az illetékes egyházi jogi személy által javasolt szakértő is kirendelhető. (5) Nem lehet szakértő az, aki a könyv tankönyvvé nyilvánításában érdekelt (pl. szerző, szerkesztő, kiadó, forgalmazó) vagy ellenérdekelt, továbbá ezen személyeknek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pontja]. E rendelkezés alkalmazásában ellenérdekelt az, aki az eljárást megindító kérelem benyújtásának évét megelőző öt éven belül azonos vagy hasonló tartalmú könyvnek volt szerzője, szerkesztője, kiadója vagy forgalmazója. A szakértő kirendelése előtt be kell szerezni az érintett szakértő írásos nyilatkozatát 9. oldal
Új Szöveges dokumentum arról, hogy vele szemben nem áll fenn összeférhetetlenségi ok. 10. § (1) Ha a beérkezett szakértői véleményekben foglaltak egybehangzóak, a Tankönyv és Taneszköz Iroda a kérelmet, annak mellékleteit és a szakértői véleményeket az utolsóként beérkező szakértői vélemény átvételét követő 5 munkanapon belül megküldi a Vizsgaközpontnak. (2) Ha a tankönyv a kisebbségi oktatás céljaira készült, egybehangzó szakértői vélemények esetén is a Tankönyv és Taneszköz Iroda az (1) bekezdésben foglalt iratokat - javaslattétel céljából - megküldi az Országos Kisebbségi Bizottságnak, amely a 11. § (2) bekezdésében foglaltak szerint jár el. (3) A Vizsgaközpont a tankönyvvé nyilvánításról a lektori és a szakértői véleményeket mérlegelve dönt. A (2) bekezdésben foglaltak esetén figyelembe veszi az Országos Kisebbségi Bizottság javaslatát is. 11. § (1) Ha a Tankönyv és Taneszköz Iroda a 10. § (1) bekezdése alapján nem tud eljárni, az ügy iratait további véleményezés céljából megküldi a) az Országos Köznevelési Tanácsnak, b) a Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanácsnak, ha a szakképzés tekintetében az oktatási miniszter látja el a szakképesítésért felelős miniszter feladatait (a továbbiakban: oktatási miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések), c) az Országos Kisebbségi Bizottságnak, ha a tankönyv a kisebbségi oktatás céljaira készült [a továbbiakban az a)-c) pont alattiak együtt: Szakmai testület]. (2) A Szakmai testület a megküldött iratok megérkezésétől számított 10. oldal
Új Szöveges dokumentum harminc napon belül a beérkezett iratok alapján elkészíti véleményét, és megküldi a Vizsgaközpontnak. A vélemény javaslatot fogalmaz meg a Vizsgaközpont részére, hogy a a) könyvet nyilvánítsa tankönyvvé, b) könyvet meghatározott feltételek teljesítése után nyilvánítsa tankönyvvé, c) könyv tankönyvvé nyilvánítását utasítsa el. (3) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a Tankönyv és Taneszköz Iroda - megfelelő határidő kitűzésével és a Vizsgaközpont egyidejű értesítése mellett - megküldi a Szakmai testület javaslatát a kérelem benyújtójának. Amennyiben a kérelmező vállalja a meghatározott feltételek teljesítését, a Vizsgaközpont az eljárást felfüggeszti. Ha a kérelem benyújtója a megadott határidőre a kért feltételeket teljesíti, a Vizsgaközpont a könyvet tankönyvvé nyilvánítja, ellenkező esetben a kérelmet elutasítja. (4) A (3) bekezdés alapján javított könyvet a kérelmező a Tankönyv és Taneszköz Irodának nyújtja be. A benyújtást követően a Tankönyv és Taneszköz Iroda szükség esetén szakértő felkérésével ellenőrzi a feltételek teljesítését, majd az iratokat megküldi a Vizsgaközpontnak. 12. § (1) Ha a Szakmai testület nem tud véleményt nyilvánítani, további szakértő (a továbbiakban: bírálati szakértő) kirendelésére tesz javaslatot. (2) Ha a Szakmai testület bírálati szakértő kirendelését javasolta, a Vizsgaközpont az eljárást felfüggeszti. (3) A bírálati szakértőt a Tankönyv és Taneszköz Iroda kéri fel. A bírálati szakértő kirendelésére a 9. § (3) és (4) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. (4) A Szakmai testület megkeresheti a Magyar Tudományos Akadémiát is a 11. oldal
Új Szöveges dokumentum bírálati szakértő személyére történő javaslattétel céljából. A Magyar Tudományos Akadémia által javasolt személy esetében e rendelet 9. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni. (5) A bírálati szakértő feladata, hogy a szakértői vélemények, a lektori vélemények összevetésével a könyv szakmai megfeleléséről nyilatkozzon. (6) A bírálati szakértői vélemény beérkezése után a tankönyvvé nyilvánítási eljárásra e rendelet 11. §-ának (2)-(3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. 13. § (1) A könyv tankönyvvé nyilvánítása annak a tanévnek az utolsó napjáig tart, amelyik a határozat jogerőre emelkedését követő ötödik naptári évben fejeződik be. (2) A Tankönyv és Taneszköz Iroda a tankönyvekről elektronikus formában nyilvántartást készít, amely naprakészen tartalmazza a jóváhagyott tankönyvek címét, szerzőjét, a tankönyvvé nyilvánítás kezdő és befejező időpontját, valamint a határozat számát. A nyilvántartás külön részeként közzé kell tenni azoknak a könyveknek a jegyzékét is, amelyeknek a tankönyvvé nyilvánítása az előző két évben szűnt meg. A nyilvántartást az interneten mindenki számára elérhető módon hozzáférhetővé kell tenni. A tankönyvvé nyilvánítás megszűnése 14. § (1) Megszűnik a könyv tankönyvvé nyilvánítása, ha a) lejárt az az időszak, amelyre a tankönyvvé nyilvánítás szólt, és annak lejárta előtt legalább 120 nappal a kiadó vagy a szerző nem kérte a tankönyvvé nyilvánítás meghosszabbítását, b) az e rendelet 5. §-ában meghatározott bejelentést elmulasztották, a 12. oldal
Új Szöveges dokumentum bejelentési kötelezettség lejártát követő harmincadik napon, c) az 5. §-ban meghatározott bejelentés tudomásul vételének elutasításakor, a határozat jogerőre emelkedésének napján, d) a tankönyvet tartalmában vagy kivitelében megváltoztatták, és azt külön eljárás lefolytatása nélkül - mint az eredetileg tankönyvvé nyilvánított tankönyvet, tankönyvként forgalmazzák, a tankönyvvé nyilvánítás megszűnését kimondó határozat jogerőre emelkedésének napján, e) a tankönyvvé nyilvánítást visszavonják, a határozat jogerőre emelkedésének napján. (2) A tankönyvvé nyilvánítás megszűnésének tényét a Vizsgaközpont hivatalból vagy bejelentés alapján állapítja meg. Ilyen bejelentést bárki tehet. 15. § (1) A tankönyvvé nyilvánítás visszavonását a Vizsgaközponttól kérheti az, akinek a kérelmére a könyvet tankönyvvé nyilvánították, vagy az, aki a könyv felhasználási jogával rendelkezik. A Vizsgaközpont a kérelmet tudomásul veszi, és a kiadott tankönyvvé nyilvánítási határozatot visszavonja. Ebben az esetben a kérelmezőnek nem kell igazgatási szolgáltatási díjat fizetni. (2) A tankönyvvé nyilvánítás visszavonását kérheti az, aki valószínűsíti, hogy a tankönyv nem felel meg az e rendelet 8. §-ában foglaltaknak. A kérelemhez mellékelni kell az e rendelet 2. számú mellékletében meghatározott igazgatási szolgáltatási díj megfizetéséről szóló igazolást. (3) A (2) bekezdésben meghatározott kérelmet a Vizsgaközpont előzetes véleményezésre megküldi a Szakmai testületnek. A Szakmai testület foglal állást abban a kérdésben, hogy indokolt-e a tankönyvvé nyilvánítás visszavonási eljárás megindítása. (4) Ha a Szakmai testület megítélése szerint a tankönyvvé nyilvánítás visszavonási eljárás megindítása nem indokolt, a kérelmet a Vizsgaközpont 13. oldal
Új Szöveges dokumentum elutasítja. (5) Ha a Szakmai testület indokoltnak tartja a tankönyvvé nyilvánítás visszavonási eljárás megindítását, a Tankönyv és Taneszköz Irodától kéri a) szakértői vélemény beszerzését az e rendelet 9. §-ának (2)-(4) bekezdése vagy az e rendelet 12. §-ának (4) bekezdése szerint, vagy b) a tankönyv beválásának vizsgálatát e rendelet 17. §-a szerint, vagy c) mind a két eljárás lefolytatását. (6) Szakmai testület javaslatát az (5) bekezdésben meghatározott eljárás(ok) alapján teszi meg a Vizsgaközpontnak. (7) A Szakmai testület saját hatáskörben is kezdeményezheti a tankönyvvé nyilvánítás visszavonási eljárás megindítását, a (6) bekezdésben meghatározott javaslattételi jog egyidejű gyakorlásával. (8) A tankönyvvé nyilvánítás visszavonási eljárásában az e rendelet 10-12. §-ában foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Vizsgaközpont a döntését az (5) bekezdés alapján elkészített szakvélemény figyelembevételével hozza meg. A tankönyvvé nyilvánítás meghosszabbítása 16. § (1) A tankönyvvé nyilvánítás az e §-ban meghatározott eljárás keretében meghosszabbítható. Az e rendeletben foglaltakat a tankönyvvé nyilvánítás meghosszabbítása során azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az eljárást a tankönyvvé nyilvánítás határidejének lejártát megelőző százhúsz nappal korábban kell kérni. (2) A tankönyvvé nyilvánítás meghosszabbítási eljárásban azt kell vizsgálni, hogy a tankönyvvé nyilvánítás ideje óta bekövetkezett-e olyan változás, amely miatt a tankönyv tankönyvként való további alkalmazása nem engedélyezhető. 14. oldal
Új Szöveges dokumentum (3) A tankönyvvé nyilvánítás meghosszabbításával kapcsolatos eljárásban az e rendelet 8-12. §-ában foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Szakmai testület tesz javaslatot arra, hogy szükség van-e szakértői vélemény bekérésére, illetve a gyakorlati beválás vizsgálatára, annak tartalmának egyidejű meghatározásával. (4) A (2) bekezdésben meghatározott kérdésben a Vizsgaközpont a gyakorlati beválás vizsgálatának eredménye vagy szakértői vélemény, indokolt esetben mind a kettő figyelembevételével dönt. (5) Szakértői vélemény figyelembevételével hoz döntést a Vizsgaközpont, ha a tankönyvvé nyilvánítás meghosszabbítását második vagy további alkalommal kérik, illetve az első alkalommal lefolytatott eljárásban, ha az eltelt időszakban bekövetkezett változások miatt indokolt a tartalmi szabályozás - összhangjának vizsgálata. (6) A tankönyvvé nyilvánítás meghosszabbítása - az e rendelet 13. §-ának (1) bekezdésében meghatározottak szerint - öt évre szól. A tankönyv gyakorlati beválásának vizsgálata 17. § (1) A Tankönyv és Taneszköz Iroda szervezi meg a tankönyv gyakorlati beválásának vizsgálatát. (2) A gyakorlati beválás vizsgálatába legalább három, a tankönyvet legalább két éven át alkalmazott iskolát kell bevonni. A szakvéleménynek tartalmaznia kell - a vizsgálat szempontjainak figyelembevételével - az érintett pedagógusok, tanulók, szülők véleményét. A TANKÖNYVJEGYZÉK 18. § (1) A tankönyv tankönyvjegyzékre történő felvételét a kiadó - a 4. számú 15. oldal
Új Szöveges dokumentum mellékletben meghatározottak szerint minden év október 31-éig - kérheti a Vizsgaközponttól írásban és elektronikus formában. (2) Az oktatási miniszter az Oktatási Minisztérium hivatalos lapjában minden év szeptember 30-ig közzéteszi a következő tankönyvjegyzék érvényességi idejére vonatkozó árkorlátot. (3) A kérelem tartalmazza a tankönyvjegyzékre felkerülő adatokat, az adatok közzétételéhez való hozzájáruló nyilatkozatot, továbbá nyilatkozatot arról, hogy a tankönyvet a kiadó a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége részére - megkeresésre - elektronikus formában átadja a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint. (4) A kérelemhez - elektronikus formában - kapcsolható a tankönyv rövid legfeljebb fél ív terjedelmű - ismertetője, és a tankönyv legfeljebb tizenöt oldalának digitalizált változata (a továbbiakban: bemutató rész). (5) A tankönyvekről az oktatási miniszter évente nyomtatott jegyzéket készít (a továbbiakban: tankönyvjegyzék), amelyet minden év december 31-éig - a változásokat és kiegészítéseket negyedévente - közzé kell tenni az Oktatási Minisztérium hivatalos lapjában. A tankönyvjegyzék az e rendelet 4. számú melléklete alapján a kérelemben feltüntetett adatokat tartalmazza. (6) A tankönyvjegyzékbe azokat a tankönyveket kell felvenni, amelyeknek a tankönyvvé nyilvánításáról az adott év szeptember 30-áig jogerős döntés született és megfelel a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény 4. §-ában meghatározott feltételeknek. (7) A jóváhagyott tankönyvekről elektronikus formában is készül nyilvántartás, mely esetben biztosítani kell, hogy azt az interneten el lehessen érni. Az elektronikus formában közzétett nyilvántartást a Tankönyv és Taneszköz Iroda naprakész állapotban tartja. (8) Az elektronikus formában közzétett nyilvántartásból biztosítani kell a bemutató rész elektronikus úton történő elérhetőségét, továbbá - ha a kiadó igényli - a tankönyv elektronikus formában történő megrendelését. (9) A tankönyv tankönyvjegyzékbe történő felvétele első alkalommal ingyenes. A tankönyvjegyzékre történő további felvételért a 2. számú 16. oldal
Új Szöveges dokumentum melléklet szerint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Az igazgatási szolgáltatási díj magában foglalja az elektronikus formában megjelenő nyilvántartásba történő felvétel költségeit is, beleértve a bemutató rész és az elektronikus megrendelés elérhetőségét.
17. oldal