BUDAFOK–TÉTÉNY XVI. ÉVFOLYAM 17. SZ.
2008. AUGUSZTUS 29.
A XXII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA • MEGJELENIK KÉTHETENTE
Új menetrend szeptember 6-tól Programajánló a 6. oldalon A szeptember 6-án életbe lépõ új buszmenetrend minden eddiginél nagyobb változást hoz a kerület életébe, a buszok eddig ellátatlan körzeteket kapcsolnak be a tömegközlekedésbe, s az új járatok átszállás nélkül megközelíthetõvé teszik a fontosabb kerületi intézményeket. Az új útvonalak ellen tiltakozó akciókat szerveztek egyes körzetekben. Az igények, vélemények jobb megismerésére lakossági fórum lesz szeptember 4-én. Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Fõvárosi Önkormányzat közgyûlése kéthetes próbaüzem után tárgyal a buszjáratokról. Folytatás a 4. oldalon.
Iskola névadó Kolonics György emlékére olonics György nevét veszi fel a budafoki Hajós Alfréd ÁltaK lános Iskola, ahová a tragikus körülmények között elhunyt kenubajnok kisdiákként járt. A kétszeres olimpiai aranyérmes sportoló emlékét megörökítõ határozatról hétfõ délután hozott határozatot a képviselõtestület. A rendkívüli ülésén Szabolcs Attila polgármester javaslatára egyhangúlag hoztak döntést. Folytatás a 9. oldalon.
Szavaznak a képviselõk a javaslatról, Papp Tibor felvétele
2
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2008. augusztus 29.
Új buszjáratok szeptember 6-ától É
vtizedek óta nem volt ekkora fejlesztés a kerületi közösségi közlekedésben, mint a szeptember 6-ától életbe lépõ új menetrend. A helyi lakosok egy része tiltakozó akciókat szervezett, mert az új buszjáratok érintik utcájukat, mások viszont nagyon örülnek az új tömegközlekedési lehetõségeknek. A vitatott kérdésekrõl lesz szó a Városházán szeptember 4-én, 17.30-kor tartandó lakossági fórumon.
– Felsõvárosi Plébániatemplomhoz – Budafok központjába – Rózsavölgybe és Kelenvölgybe.
A kerület közösségi közlekedési hálózata jelentõsen átalakul, két fõ szempontot figyelembe véve: – a mainál nagyobb területek kapnak átszállás nélküli, közvetlen bel-budai kapcsolatot, – új, eddig ellátatlan területek lakóinak lesz elérhetõ a közösségi közlekedés.
Az új 150-es busszal (végállomásai: Kosztolányi tér–Campona) átszállás nélkül utazhatnak Budatéténybõl (az eddigi 50-es busz vonaláról), a Szoborpark térségébõl, valamint Budafok északi részébõl a Kosztolányi térre. Átszállás nélkül juthatnak el Rózsavölgybõl és Észak-Budafokról a Mûvelõdési Házhoz és a Camponához (az eddigi kb. 40-45 perces út 15-20 perc alatt tehetõ meg) Balatoni úti megálló a Koltói Anna-telep és környéke számára
A kerületet érintõ fontosabb változások: – A 41-es és 50-es autóbusz összekötésével jön létre az új 150-es autóbusz, amely az 50-es vonaláról a budatétényieknek és egy Balatoni úti megállónak is közvetlen Budaörsi úti, Kosztolányi Dezsõ téri kapcsolatot ad, az északbudafokiak pedig átszállás nélkül juthatnak el a mûvelõdési házhoz és a Camponához. – A kelenvölgyi 141-es autóbusz vonala Budafokon át meghosszabbodik; ezzel a Széchenyi utca – Dévény utca – Pannónia utca térsége és a Háros utca jut közlekedési lehetõséghez (Etele téri kapcsolattal); az autóbusz a Balatoni útig közlekedik. – 213-as jelzéssel új járat indul a Kosztolányi Dezsõ térrõl a 114-essel és 214essel (mai 14-es) hangolva. Az autóbusz a Damjanich utca és a Bartók Béla út felsõ részének kiszolgálását biztosítja. – Új midibuszos járat indul 251-es jelzéssel hétköznapokon a Törley térrõl a Vincellér úti fordulóig a Panoráma utcán át, közvetlen kerületközponti kapcsolatot adva a területnek. – A Törley téren csak az említett midibuszos járat végállomása marad, mivel – régi lakossági óhajnak megfelelõen – az 58-ason kívül a 250-es autóbusz is a Savoya Parkig hosszabbítva közlekedik. A 250-es a mainál sûrûbben is jár; az Arany János utcai lakótelepet ezenkívül a 150-esbõl 250A-ra átszámozott, csúcsidõben közlekedõ járat is érinti (ugyancsak a Savoya Parkig jár). – az 56-os villamos a Szabadság híd átadása után Hûvösvölgytõl a Móricz Zsigmond körtérig közlekedik. A Moszkva tér és a Móricz Zs. körtér közötti vonalszakasza a Villányi úton, a 61-es villamossal párhuzamosan vezet. A híd átadásáig közlekedési rendje változatlan. Este 20 percenként jár, összehangoltan a szintén 20 percenként közlekedõ 18-as villamossal, – a 3-as autóbusz jelzése 33-asra változik, lesz csak Nagytétény állomásig közlekedõ 33A betétjárata és a 3-as gyors helyett 33E autóbusz. A 3-as autóbusz egyébként már ezen a héten új vonalra kerül: az M6-os út építése miatt lezárt Bányalég utca helyett az új felüljárót használja Nagytétényben, – a Rózsakertet kiszolgáló 233E autóbusz a tényleges igényeknek megfelelõen csak csúcsforgalomban közlekedik, – változatlan útvonalon megmarad a 13-as, 113-as, 113A autóbuszcsalád (Angeli utca– Barackos út környéke), a 138-as autóbusz (csepeli kapcsolat), a 213-as mellett a 114-es és 214-es (volt 14-es) a Baross Gábor-telepen, a 41es villamos Kelenvölgyben. Csupán menetrendi korrekciók történnek a vonalakon. – Megszûnik a gyorsjáratok korábbi jelzése (piros szín, keret), a gyorsbuszokat ezentúl egyöntetûen a járatszám utáni E betû jelzi. A villamosok, autóbuszok, trolibuszok számozása egységes lesz, egy járatszám tehát csak egyszer fordulhat elõ a teljes hálózatban. Bõvebb felvilágosítás a változásokkal kapcsolatban: BKV-honlap www.bkv.hu , BKV INFO (06 1 258 4636).
Mit adnak az új járatok? A meghosszabbított 141-es busszal (végállomásai: Etele tér–Háros utca /Balatoni úti végállomás) átszállás nélkül lehet eljutni: a Háros útról és Budafok-felsõvárosból az – Etele térre, – Pannónia, Dévény, Árpád utcai iskolákhoz – Budafoki temetõhöz
Tömegközlekedési lehetõség (Etele téri kapcsolattal) a Háros, Dévény, Széchenyi utca környékének, amely eddig ellátatlan terület volt.
Az új 213-as busz (végállomásai: Kosztolányi tér – Török utca; körjáratban) tömegközlekedési lehetõséget ad a Bartók Béla út, Botond utca, Török utca térségének. Átszállás nélkül juthatnak el: – Budatéténybe (Campona, Mûvelõdési Ház), – Budafok-belvárosba – Kosztolányi térre Az új 251-es midibusz (végállomásai: Törley tér–Vincellér utca) Tömegközlekedési lehetõség a Plébánia, Panoráma, Tatárka, Alkotmány, Vincellér utcák térségének – eljutás Budafok központjába (hétköznapokon közlekedik) Meghosszabbított 250-es és új 250/A busz: Szeptember 6-ától a Savoya Parkig közlekednek. (A 250/A az eddigi 150-es helyébe lépõ, csúcsidõben közlekedõ betétjárat). A 150-es és a 141-es tervezett vonala mentén „Lakossági összefogás Budafok 2008” néven tiltakozó mozgalom szervezõdött. A tiltakozók szerint a Tanító, Pattantyús, Kapisztrán, Széchenyi, Pannónia, Ostor és Dévény utcák nem alkalmasak buszközlekedésre. A BKV szakemberei ezt cáfolják. Miért van szükség a kifogásolt változásokra? – Mert a környéken lakók évek óta kérik, hogy az ellátatlan területek is kapjanak buszt. – Mert a Pannónia, Dévény, Széchenyi, Háros, továbbá a Panoráma, illetve a Bartók Béla út, Damjanich utca környékén semmilyen tömegközlekedési lehetõség nincs. Van viszont nagy iskolánk az elsõként említett utcákban. – Mert így új, gyors kapcsolatok születnek. Budafok egyes részeibõl például eddig két átszállással, közel egyórás utazással lehetett elérni a Mûvelõdési Házat és a Camponát. Ezután ezt az utat átszállás nélkül, 15-20 perc alatt tehetjük meg. Körülbelül 150-en úgy vélik, hogy hátrányos lesz számukra a változás, míg az új járatok sok ezer embernek biztosítanak tömegközlekedési lehetõséget, illetve jobb kapcsolatokat. Az elsõ hat hónap egyfajta próbaüzem lesz: ezalatt a BKV mérésekkel vizsgálja a vonalakat. Ezt követõen lehetõség van a változtatásra, amennyiben szükséges. A tiltakozók ezt sem hajlandóak megvárni. Folyamatosan akadályozzák a buszmegállók építését, és azt állítják, hogy a lakosság nem igényli az új buszjáratokat. Úgy tûnik, a „Lakossági összefogás” nincs tekintettel azokra, akik nem autóval közlekednek. Akik ha munkahelyükre, iskolába, orvoshoz akartak jutni, ha be akartak vásárolni, csak hosszú gyaloglás után szállhattak buszra. A lakossági igények, vélemények jobb megismerése érdekében lakossági fórumot hívok össze 2008. szeptember 4-ére, 17 óra 30-ra a Városháza Záborszky Termébe (díszterem). Az ön véleménye, az ön szava is fontos! Kérem, minél többen jöjjenek el! SZABOLCS ATTILA POLGÁRMESTER
2008. augusztus 29.
V Á R O S H Á Z I
Ezúton értesítjük a tisztelt lakosságot, a 2008. szeptember 5-én, péntek éjféltõl, szeptember 7-én vasárnap éjfélig a XIX. Budafoki Pezsgõ-és Borfesztivál miatt életbe lépõ forgalomkorlátozásokról: A Kossuth Lajos utca lezárása miatt a forgalom a kétírányúsított Mária-Terézia utcán zajlik. Az utcában parkoló gépjármûveket szeptember 5-én 22 órától elszállítják. Ezért kérjük a gépjármûvek tulajdonosait, hogy már péntek estétõl máshol parkoljanak! A Kossuth Lajos utcai autóbuszmegállókat áthelyezik a Mária-Terézia utcába. A Savoyai tér lezárása miatt a forgalom a felette lévõ Anna utcán történik, az egyirányú útszakaszt kétirányúsítják az áthaladási elsõbbség szabályozásával. A Törley térrõl induló BKV buszok az Anna utcán, a Budai Nagy Antal Gimnázium elõtt elhaladva a Match szupermarkett melletti jelzõlámpás csomóponton hajtanak a Leányka utcára A Sörház utcát a Diófa és a Hegyfok utca között lezárják. Megértésüket köszönjük!
H Í R A D Ó
3
4
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2008. augusztus 29.
Síppal, dobbal, busszal M
inden eszközzel tiltakozni akarnak a fõváros szerte ötszáz járatmódosítást jelentõ, elfogadott, idei paraméterkönyv bevezetése ellen, legalább is a lakóterületek közül õket érintõ szakaszok miatt a 141, a 150 és a 250-es járatok tervezett nyomvonalán élõk. A területen élõk képviseletében ketten transzparenssel jelentek meg a Törley téren augusztus 19én, a BKV Zrt. által összehívott sajtótájékoztatón. Szerintük a szûk kis utcákba nem való a busz, új, értelmes nyomvonal kijelölé-
nek az azonos számot viselõ busz-, villamos- és trolijáratok, kerületünkben például a 3-as busz 33-as lesz, a piros 3-as meg 33E. Ez talán azért kell nekünk, nehogy összetévesszük a kék buszt egy másik városrészben közlekedõ sárga villamossal. Hiába, ha egy átszervezés beindul, jönnek az ötletek. Azután szerencse (mert mi más) dolga bekerül-e a paraméterkönyvbe. A Keletinél összeér a 78-as troli a 78-as busszal. Meg kell változtatni, nehogy valaki ne tudjon közülük választani,
ben, eddig tömegközlekedési szempontból ellátatlan területek kapcsolódnak a közlekedés rendszerébe. Az új járatok révén nyolc fontos buszkapcsolat alakul ki. Mivel többen hivatkoztak rá, a sajtótájékoztatón Szabolcs Attila polgármester elmondta, hogy a Városi és Elõvárosi Közlekedési Szövetség (VEKE) ide vonatkozó tanulmányát figyelembe vették, annak alapján alakították ki az új járatok nyomvonalát. Kísérleti járatokon utazott a BKV szakembereivel, hogy az átalakítási, átépíté-
kább a lakosság érdekét, kiértékelik, és ha szükséges módosító javaslatot tesznek, amelyet ígérete szerint a BKV a 2009-es paraméterkönyvben figyelembe vesz. Egyebekben elmondta még a polgármester, az önkormányzat tisztában volt vele, hogy egyesek érdeksérelmével jár a legjobb szándékú változtatás is. Néhány száz ember tiltakozásával szemben azonban sok ezer ember érdekére kell tekintettel lenni. Németh Zoltán, a közlekedés fejlesztésével is foglalkozó alpol-
sére van szükség. Szakembereknek kell az önkormányzat, és az érintett lakosság összefogásával ismét kijelölni a buszok útvonalát. A BKV szóvivõje és illetékes fõosztályvezetõje elmondták, hogy kerületrõl kerületre járva igyekeznek elfogadtatni az új közlekedési rendet, nem titkolva, hogy az átszervezéstõl több mint egymilliárd forint megtakarítást remélnek. Beszámoltak arról, hogy két ütemben, augusztus 21-tõl és szeptember 6-tól indulnak a módosított és az új járatok. Megszûn-
mert azután mehet taxival. A troliszámozással különben is csínyján kell bánni: Sztalin elvtárs 70. születésnapja alkalmából a szovjet elvtársak megajándékozták a magyar dolgozó népet egy trolijárattal, amely pont a 70-es számot kapta, úgy, hogy a villamos számozása maximum 69-es lehetett. Nem lehet ám összevissza számozni. De ez csak nekünk jutott eszünkbe, remélve, hogy a módosítások minden részletét az ész vezérli. A lényeg mégiscsak az, hogy négy új buszjárat indul a kerület-
si igények nélküli legkedvezõbb vonalvezetést határozzák meg. Nem felel meg a tényeknek a kellõ tájékoztatás hiánya sem, mint ahogy a tiltakozók állították. A kerület honlapján megtalálható október, november óta minden fórumon, így a Városházi Híradóban is többször foglalkoztak a várható változásokkal, amelyekrõl a városházán is idõben tájékozódhattak az érdeklõdõk. Ezzel együtt próbaüzemnek tekintik a most induló módosításokat. Fölmérik, melyek szolgálják legin-
gármester arról tájékoztatta a jelenlévõket, hogy a módosítás elõtt két általános iskolát sem lehetett tömegközlekedéssel elérni. Ez a gond is megoldódik. Több területrõl csak nehézkesen, többszöri átszállással, fél óránál is hosszabb idõt igénylõ zötykölõdéssel lehetett a kerület kereskedelmi és kulturális központját elérni. Ez is megoldódik, közvetlen járattal, negyed óra alatt oda lehet érni. Ezek pedig, mint mondotta, beszédes számok! FÜRJ
2008. augusztus 29.
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
5
Budafoki pincészetek II. Kõnig Pince Múlt és jelen A Sörház utca 37. szám alatt található a Kõnig Pince. A Windischgrätz uradalomhoz, majd a 18. század végétõl a Palugyay Pincészethez tartozott. A második világháborút követõ államosítás utáni években a MÁP, a Monimpex, s késõbb a Hungarovin Rt. pincéi közé tartozott, úgynevezett kis export pince volt. 1993-ban Kõnig Ferenc tulajdonába került, aki egy szõlész-borász dinasztia tagja. Szakmai diplomás, sok évtizedes gyakorlattal rendelkezõ, elismert szakemberként vette birtokba a nagy múltú pincét. A családi vállalkozásként szervezett pincészet ma modern borászati üzem. A legkorszerûbb borkezelés, hagyományos fahordós borkezelés és érlelés, automata palackozó gépsor, elegáns kiszerelésû minõségi borok jellemzik. A hangulatos pin-
Törley József jubileuma Nemcsak kerületünkben, de szerte az országban nincs olyan ember, aki ne hallott volna a Törley pezsgõrõl. Kerületünk lakosai kicsit közelebbrõl is ismerhetik a pezsgõpincészetet. A Törley-gyár tavaly ünnepelte 125. évfordulóját annak, hogy életünk, ünnepeink részese. Történelmi áttekintés 1882-ben Törley József elhatározta, hogy a franciaországi Reimsben szerzett ismereteit Magyarországon kamatoztatja. Ki gondolná, hogy a kezdeti nehézségként jelentkeztek a hazai fogyasztási szokások? Ez idõben ugyanis a francia pezsgõt részesítették elõnyben. Törley József életcélként tûzte ki, hogy elfogadtassa a magyar pezsgõt, de nemcsak itthon, hanem külföldön is. Etyeken talált szõlõültetvényeinek megfelelõ talajt és klímát, mely hasonlít a Champagne-ihoz. A pezsgõgyártáshoz Budafokon, az akkori Promontor
ce látogatói elõtt megelevenedik a múlt. Régi szakmai ereklyékbõl, szõlõmûvelési és borászati eszközökbõl, gépekbõl álló kiállítás idézi fel Promontor egykor virágzó szõlõkultúráját, a hagyományos borászati tevékenységet. A pince mélyén muzeális borok találhatók. Igazi látványosság a pincében számos, családi vonatkozású címeres, szüreti jeleket ábrázoló hordó. Ezeket a szépen faragott díszhordókat a jelenlegi tulajdonos készíttette. A Kõnig Pince híres magyar borvidékek – Somló, Szekszárd, Eger, Mátraalja, Sopron, Villány, Tokaj – kiváló minõségû borait palackozott és hordós kiszerelésben forgalmazza. Különlegességek Saját receptúra alapján egyedi, elegáns címkézésû desszertborokat is készítenek és forgalmaznak. Tradicionális módszerrel kényes igényeket kielégítõ pezsgõt gyártanak. Kuriózum az egyedi és mûvészi kiszerelésû, valamint a „fotóterületén talált ideális helyet. A pezsgõ bölcsõhelyéhez, a Champagne-vidékhez hasonlóan a mészkõbe vájt pincék itt is egyenletes hõmérsékletet biztosítottak, mely elõfeltétele a jó minõségû pezsgõ készítésének. A gyárat francia szakemberek szerelték fel. Ez az üzem a századfordulóra az ország legkorszerûbb pezsgõgyára lett. 1907-ben a Törley pezsgõket már Amerikától Ausztráliáig ismerték. Az exportálás tehát nem új keletû tevékenység. A gyár termelése az 1910-es években már elérte a 2 millió palackot. Történetének egyik szakasza lezárult 1944-ben, amikor a gyár fõépületét bombatalálat érte. A háborút követõen, az 1950es államosításig az üzem tetszhalott állapotban vegetált, mindössze négy fõt foglalkoztatott. Csak 1951-ben éledt fel az iparág, s termeltek újra a gépek. Kerületi pezsgõélet A pezsgõrend a magyarországi pezsgõgyártás nagy alakjának, Törley Józsefnek állít emléket, s igyekszik megõrizni a nevével fémjelzett évszázados hagyományokat. A pezsgõrend tagjainak
emblémás” palackok forgalmazása. Kõnig Ferencet most az alkoholmentes bor gyártása foglalkoztatja, ami jelenleg kísérleti stádiumban van. Az íz és a zamat 95%-ban megmarad, s így a zéró toleranciát figyelembe véve az is fogyaszthat ilyen különlegességet, aki vezet. A desszertbor fogyasztása ma hazánkban még nem általános szokás. A Kõnig Pincében saját védett receptúra alapján és különleges fûszerek használatával készítik azokat a desszertborokat, amelyeket szintén kedvelnek az idelátogatók. Díjak Évek óta elnyerik a csomagolási nagydíjat, a Hungaropack nagydíszigorú követelményeknek kell megfelelniük, tudásukat a jelöltek próbákkal bizonyítják. Az avatási szertartáson nemcsak a különbözõ pezsgõfajták felismerésével kell megbirkózni, de feladat egy nyers pezsgõ degorzsálása is. Ez azt jelenti, hogy a palack óvatos kézi kinyitásával a benne lévõ seprõt (a palack nyakában összegyûlt üledéket) ki kell lövetni oly módon, hogy a megtisztított pezsgõ a palackban maradjon. A sikeres próbatétel után Dom Perignonra, a pezsgõkészítés titkára rábukkanó szerzetesre kell a jelöltnek felesküdnie, s csak ezután következhet a lovaggá ütés. Kerületünkben 3 helyszínen van jelen a Törley Pezsgõpincészet: a György-villában,
jat. Már a nemzetközi csomagolási nagydíjra is neveztek. Ezenkívül a legnagyobb elismerés, hogy Magyarországon mintegy 420 üzletbe szállítanak. A külföldrõl idelátogató vendégek pedig rajonganak a díszes csomagolású borokért. SZENTMIKLÓSSY ÉVA
a Sörház utcai Hungarovin Pincében, illetve az Anna utcában. Gondolta volna, hogy a Sörház utcai pincében található a Kárpátmedence legnagyobb boroshordója? Ezerhuszonkettõ hektoliteres. Budapesten körülbelül 2 millió ember él, ebbõl a nagy hordóból minden lakos kaphatna egy kis pohárnyi bort.
6
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2008. augusztus 29.
XIX. Budafoki Pezsgõ- és Borfesztivál és a Kárpát-medencei borászok 3. találkozója 2008. szeptember 6–7., www.budafokiborfesztival.hu Beköszöntõ program a Campona bevásárlóközpontban: Szeptember 4-én délután 16–19 óra között: a Budafoki Borút Egyesület a budafoki pincészetek termékeit népszerûsítõ, vásárlással egybekötött borkóstolót tart. Szeptember 5-én 16–19 óra között a határon túliak borversenyén részt vevõ borászok a határon túli pincészetek termékeit népszerûsítõ borbemutatót tartanak. Szeptember 4-én 19 órakor: a Záborszky kiállítócsarnokban (Nagytétényi út 26–28.) a Mészáros László Képzõmûvészeti Egyesület „Egy pincényi történelem– egy pincényi kultúra” címû kiállítása. A kiállítást Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria fõigazgatója nyitja meg. Közremûködik a Fodor kamaraegyüttes. Szeptember 5-tõl a Lics-pincészetben (Kossuth Lajos u. 44.) Juhász Péter és Juhász Tamás fotómûvészek, Hajas József szobrászmûvész, Balogh János grafikus rézgrafikai és Breczkó Péter tûzzománc alkotásaiból rendezett tárlat a XIX. Budafoki Pezsgõ- és Borfesztivál ideje alatt, szeptember 6-án és 7-én 10.00–20.00 óra között tekinthetõ meg. Szeptember 5-én 17 órakor: a Seybold-Garab Pincében (Péter-Pál u. 39.) a Mandragóra csoport képzõmûvészeti kiállításának és Gy. Kamarás Kata fazekas keramikus, a Népmûvészet mestere kiállításának megnyitója. Az alkotások szeptember 6-án és 7-én 10.00–20.00 óra között tekinthetõk meg. A kiállítást Garbóci Bernadett mûvészettörténész nyitja meg. Közremûködik a kárpátaljai Credo együttes. Szeptember 5-én 19 órakor: a Klauzál Gábor Mûvelõdési Központban (Nagytétényi út 31–33.) Törley Tangó Gála–a Budafoki Dohnányi Ernõ Szimfonikus Zenekar koncertje. Vezényel Werner Gábor, közremûködnek: Budai László, Glotz Mária, Kerek Norbert, Sinóros Szabó Botond és Fülöp Nóra táncosok, valamint a Tango Esperimento zenekar. Mûvészeti vezetõ: Kovács Eszter. A koncert ingyenes, belépõjegyek korlátozott számban, szeptember 1jétõl igényelhetõk a Mûvelõdési Központ információjában.
folyamán a látogatók, vendégek, figyelemmel kísérhetik hogyan készül egy mû, miként alkot a festõmûvész. A kész mûveket és az akción készült fotókat másnap kiállításon mutatjuk be a látogatóknak a Törley-csarnokban. 13.30–14.00 óráig Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes. 14.30–14. 45: A költészet bora – a bor költészete I. Budafok-Tétény önkormányzata és a Magyar Írószövetség közös rendezvénye. Felkért költõk: Botár Attila, Csontos János, Döbrentei Kornél, Jász Attila, Kiss Benedek, L. Simon László, Péntek Imre, Pósa Zoltán, Szepesi Attila, Vári Fábián László költõk olvassák fel a XIX. Budafoki Pezsgõ- és Borfesztiválra írt borverseiket. 15.00–15.40: Pezsgõrendavatások 15.45–15.55: A költészet bora– a bor költészete II. 16.00–16.30: Borlovagrend- avatások 16.35–16.45: A költészet bora– a bor költészete III. A bemutatók után a költõk a Törley Fogadócsarnokban dedikálják az alkalomra írt verslapjaikat. Akik a nap folyamán a tíz költõ tíz különbözõ pincészetben elhelyezett verslapjait összegyûjtik, ajándékot kapnak! 17.00–18.30: Lucky Boys Dixieland koncert 19.00–21.30: Váradi Roma Café koncert Seybold-Garab Pincében (Péter-Pál u. 39.) 18 órától a Maszkura és a Tücsökraj zenekar koncertje. Oroszlános Udvar (Leányka u. 1./b) 14.00–23.00 Madárdal–Regõs Trió- Swing Manouche Project–Técsõi Banda–Gyárfás Trió és Fábián Juli–Tiszavirág együttes koncertjei 2008. szeptember 6., szombat BCE Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola Tangazdaság (Jósika u. 10–12. a Plébánia utca folytatása) 16.00: Székesfehérvári Népi Együttes mûsora 17.00–23.00: Esti program élõ zenével
Szõlõáldás a kerületi történelmi egyházak celebrálásával, látványos szüreti felvonulás a meghívott magyarországi borrendek kíséretében a borospincékhez. A felvonuláson közremûködik a Budafoki Fúvósegylet, a Szupernovák Mazsorett, a Nádasdy Kálmán Mûvészeti Iskola néptáncosai, szõlõkoszorús kocsi, valamint részt vesznek a meghívott borlovagrendek felvonulói.
Szõlõskert Gyermeksátor programjai (Savoyai Jenõ tér–Plébánia u. sarok) 11.00–11.30: megnyitó 11.30–12.30: néptáncbemutató és tanítás (Rege néptáncegyüttes) 12.00–18.00: játsszunk csodavilágot! 14.00–15.00: a nagytétényi református ifjúság mûsora 15.00–18.00: arcfestés 16.00–17.00: Csiszér László és zenekarának mûsora 19.00–20.00: a Spárga együttes koncertje 22.00: virrasztás, imádkozás Egész nap szabadtéri gyermekjátszótér, kézmûves-foglalkozás és cserkészbemutató.
Törley Pincészet (Anna utca 5–7.) Pincelátogatás és szakmai vezetések 6-án és 7-én 11.00–19.00 óra között.
Lics Pincészet (Kossuth Lajos u. 44.) Pinceséták 12.00, 15.00, 18.00 órakor 15.00–21.30 a Tarjaner Spitzbuam zenekar játszik
Törley szabadtéri festészeti akció Résztvevõk: Kiss Iringó Márta, Gyõri Lajos, Egyed Tibor, Sarkadi Petra, Deli Eszter, Gyõri Judit, Pállay József, Felényi Péter, Almási Gertrúd, Stark István képzõmûvészek. Az akciót Varga Gábor György fotómûvész dokumentálja. A nap
Ipartestület székház elõtti tér (Mária Terézia 60.–Kossuth u. között) 13.30–16.30 a Heimattöne Kapelle és a Budapesti Horvát Gimnázium Néptánccsoport 17.30–19.00 óráig a Szilvási Gipsy Folk Band zenél, valamint kerületi mûvészeti bemutatók és kézmûvesbemutatók lesznek.
Programok szeptember 6-án, szombaton: Ünnepélyes megnyitó és felvonulás a Savoyai Jenõ téren, 10.00 órakor.
2008. augusztus 29.
V Á R O S H Á Z I
7
H Í R A D Ó
Budapesti Corvinus Egyetem Soós István Borászati és Üzleti SZKI (Kossuth Lajos u. 83.) a fesztivál ideje alatt must- és borkóstoló az udvaron
14.00–15.00: a Szövetség együttes koncertje Egész nap szabadtéri gyermekjátszótér, kézmûves-foglalkozás, cserkészbemutató.
Szent István Pincészet–Promontorbor Zrt. (Kossuth Lajos u. 82–94.) A pinceséták félóránként indulnak 11.30–19.30 óra között 11.00–13.00: Pescarai Big Band 14.00–17.00: a Tarjáni Zenei Egyesület Fúvószenekara 18.30–19.30: Budafok Big Band 20.30–22.30: Marsall zenekar
Lics Pincészet (Kossuth Lajos u. 44.) Pinceséták 12.00, 15.00, 18.00 órakor 11.00–19.00 Rozbora zenekar koncertje
Debreczeni Szõlõbirtok és Pincészet (Nagytétényi út 18.) 13.00–14.00: Budafoki Fúvósegylet 15.00–16.00: Brüders Kapelle 17.00–21.30: Pilistahler Echo Borbarlang–Tar Pincészet (Nagytétényi út 38–40.) 14.00–15.00: Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar 16.00–16.30: Nádasdy Tánckar 17.00–21.30: Bravi Buam Hungarovin Leanderes Pince (Sörház u. 14.) A világ legnagyobb tölthetõ díszhordója megtekinthetõ 11.00–19.00 óra között 11.00–11.30: Szupernovák Mazsorett 13.00–16.00: Sóskúti Ifjúsági Zenekar 17.00–21.30: Sóskúti Benta Party Sümegi és Fiai Pincészet (Tóth József u. 53.) 14.30–15.00: Nádasdy Tánckar 15.30–16.00: Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes 16.00–16.30: Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar 17.00–21.30: Schneider zenekar Katona Borászat (Borkõ u. 10.) 14.30–21.30: Maaner Schrammel Kapelle Garamvári Szõlõbirtok és a Kõnig Pincészet elõtti terület (Sörház utca) Mindkét pincében félóránként a csoportlétszámtól függõen indulnak a pinceséták 10.00–20.00 óráig 14.00–20.00 Lustige Spatzen
Ipartestületi Székház elõtti tér (Mária Terézia u. 60.–Kossuth u. között) 15.00–16.30: Nikola Parov koncertje 17.00–18.30: Khamoro koncertje, valamint kerületi mûvészeti bemutatók és kézmûvesbemutatók. Budapesti Corvinus Egyetem Soós István Borászati és Üzleti SZKI (Kossuth Lajos u. 83.) A fesztivál ideje alatt must- és borkóstoló az udvaron. Szent István Pincészet–Promontorbor Zrt. (Kossuth Lajos u. 82–94.) A pinceséták félóránként indulnak 11.30–19.30 óráig 11.00–15.00: Kaltenecker zenekar 16.30–18.00: FG4 18.30–19.30: Pescarai Big Band Debreczeni Szõlõbirtok és Pincészet udvara (Nagytétényi út 18.) 13.00–14: Südoffen Blaskapelle 15.00–16.00: Pescarai Big Band 17.00–21.30: Brüders Kapelle Záborszky Pince (Nagytétényi út 26–28.) 11 órakor a Klauzál-díszhordó ünnepélyes avatása a Klauzál Gábor, az elsõ magyar mezõgazdasági miniszter, kistétényi borász emlékére mûvészi díszfaragást adományoz a Klauzál Gábor Társaság. Avató beszédet mond Dobos Károly, a társaság elnöke. Borbarlang-Tar Pincészet (Nagytétényi út 38–40.) 10.00–13.00: Sóskúti Ifjúsági Zenekar 15.00–19.00: Ungarndeutsche Jungs Székely udvar (Nagytétény út 42.) 8.00–16.00: Fesztiválragu Fõzõverseny 9.00–16.00: Pilistahler Echo játszik
Programok szeptember 7-én, vasárnap Törley Pezsgõpincészet (Anna utca 5–7.) Pincelátogatás és szakmai vezetések 11.00–19.000 óráig 11.00–12.30: Night Coffee 13.30–14.30: New Orleans Gang 15.30–16.30: Daniel Speer Brass 17.30–19.00: Hot Jazz Band Oroszlános udvar (Leányka u. 1./b) 13.00–22.00: Credo Együttes- Méta együttes–Lovász Irén–Sebõ együttes–Vivat Bacchus– Makám együttes–Csík Zenekar és Dresch Mihály koncertek Szõlõskert Gyermeksátor (Savoyai Jenõ tér–Plébánia u. sarok) 10.30–12.00: Istentisztelet, közremûködik a Pestújhelyi Plébánia kórusa és zenekara 12.00–18.00: játsszunk csodavilágot! 12.00–13.00: néptáncbemutató és- tanítás (Rege Néptáncegyüttes) 13.00–16.00: arcfestés
Hungarovin Leanderes Pince (Sörház u. 14.) A világ legnagyobb tölthetõ díszhordója megtekinthetõ 11.00–19.00 között 10.00–12.00: Grossturmwaller Musikanten 13.00–18.00: Strehli Kapelle Sümegi és Fiai Pincészet (Tóth József u. 53.) 10.00–18.00: Pilischer Sramli Katona Borászat (Borkõ u. 10.) 11.00–16.00: Lustige Spatzen A Garamvári Szõlõbirtok- és a Kõnig Pincészet elõtti terület (Sörház utca) Mindkét pincében félóránként a csoportlétszámtól függõen indulnak a pinceséták 10.00–18.00 óráig 14.00–17.00 Szomor Sramli A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
8
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2008. augusztus 29.
Díszpolgárok búcsúja Elõzõ számunkban már olvashatták több budafoki díszpolgár búcsúját, amelyben megemlékeznek társukról, a tragikusan elhunyt Kolonics Györgyrõl. A díszpolgárok a Klauzál Gábor társaság honlapjára küldték el az egyesület kezdeményezésére megfogalmazott búcsújukat. Megemlékezõ sorok Kolonics György halálára Dicsõséges pályát futottál be, de a kegyetlen sors megakadályozta a további sikereket és gyõzelmeket. A szorgalom, kitartás és erõfeszítés irányította munkásságodat, de a túlfeszítés és az önmagaddal szemben állított igen magas követelmény magakadályozta a további sikeres életedet. Mindenkor példaképe leszel a jövõ nemzedékének, neved örökké élni fog. Nyugodj békében. Szeretettel: dr. Gazdag László, díszpolgártárs Budafok-Tétény díszpolgára (1997) BÚCSÚZUNK KOLONICS GYÖRGYTÕL… Országunk lakosságát megdöbbentette a szomorú hír, hogy a köztiszteletben álló KÉTSZERES OLIMPIAI BAJNOK, a sokszoros Európa-bajnok és világbajnok: Kolonics György – tragikus körülmények között – elköltözött az élõk sorából. – Minden bizonnyal, most az égi örök kék vízen van együtt kenujával, evezõjével – a tündöklõ örök fényben… Elment tõlünk a szelíd, a csendes sportember; kerületünk szülöttje, diákja, sportolója, bajnoka, DÍSZPOLGÁRA – sokunknak példaképe, barátja. A Gyurival történt találkozások idejébõl emlékképek sorjáznak elém. – Lelki szemeim elõtt látom küzdelemre kész tekintetét, arcvonásait, látom, amint hatalmas erõfeszítéssel küzd a gyõzelemért. – Megértem már, hogy miért tisztelik õt egyaránt fiatalok és idõsek, miért követik nagy tisztelettel és elismeréssel – hogy miért zártuk szívünkbe Õt. 2001. március 15-én került sor DÍSZPOLGÁRI beiktatására, amikor az avatáson megjelentek hatalmas tapsviharral fejezték ki
egyetértésüket személyével kapcsolatban. – Õ ott állt szelíd mosollyal s csak annyit mondott: a jövõben is mindent megteszek, hogy jó szolgálója legyek a magyar sport ügyének, eredményeinek! Emlékszem 2001. december 12ére, amikor a Tompa utcai „HAJÓS ALFRÉD” sporttagozatos iskolában – MELYNEK TANULÓJA VOLT KOLONICS GYÖRGY – került sor az általam faragott „Magyar Olimpikonok Aranyfája” c. mûvem felavatására, melyen az elsõ 100 év olimpiai bajnokaink neve és eredménye szerepel – elsõ helyen a névadó Hajós Alfréd neve – és a bajnokok sorában ott fénylett KOLONICS GYÖRGY neve is. Az iskola tanulói, tanárai, a kerület polgármestere, több olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság megjelent tagjai köszöntötték az alkalmat. Együtt örültem Gyurival, a mindenkor szerény és kiváló eredményû, nagyszerû sportemberrel… Amikor csak tehette, részt vett a díszpolgárok megbeszélésein, öszszejövetelein. Emlékszem a 2006-os évre, amikor a Lics Pincében rendezett találkozót a Klauzál Gábor Társaság, melyre a díszpolgárokat is meghívták a rendezõk. Ez alkalommal Gyuri barátunk – kérésünkre – elhozta olimpiai érmeit. Megérinthettük a csodás olimpiai érmet, érmeket, amelyek mögött ott van egy igazi sportember kemény sportmunkája, verejtékes fáradsága, szívelelke. De ott van a hazaszeretet, a sportbecsület, a nagy emberi tisztesség. – Feledhetetlen mindez számunkra. Kedves Gyuri! Tiszteljük eredményes életedet, megõrizzük emlékedet! Munkácsy Károly ny. testnevelõ tanár, szobrász, Budafok-Tétény díszpolgára (1995)
Gyurika! Mint az egyik legidõsebb díszpolgár, fájó szívvel búcsúzom a sok sikert aratott, tehetséges legfiatalabb barátomtól. A váratlan halála is igazolja, milyen bizonytalan az életünk. Most is cseng fülemben az én utolsó évzáró ünnepélyemen elhangzott idevonatkozó vers egyik szakasza: „Nincs kikövezett út, egyenes pálya, biztos cél felé vezetõ sínek. Hogy a holnap titkát is kitalálja, Nem adatott meg soha senkinek.” Gyurikám, nyugodjál békében, Isten Veled! Pelikán Imre Budafok-Tétény díszpolgára (2002) Gondolatok Kolonics Györgyrõl A hírt a kórházban hallottam. Kollégáim beszélték a mûtõ folyosóján. Rákérdeztem, kirõl is van szó, nem akartam elhinni. Elõször döbbenten álltam, aztán rohantam a számítógéphez. Az interneten már ott volt cáfolhatatlanul. Kolonics György edzés közben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Orvos vagyok. Nekem a halál sokszor az életem része, érthetõ, természetes és elfogadható. Mindennek lehet oka és magyarázata. Mégis, ha egy élet a tetõpontján végzõdik, az csak magyarázható és nem elfogadható. Kolonics György csodálatos életet élt. Mindent tehetségének és szorgalmának köszönhetett. Minden percben voltak céljai, melyekért keményen dolgozott, áldozatokat hozott. Kitûzött céljait már nagyon régen elérte. Ismert és elismert volt, szeretett és népszerû. Hírnevet és dicsõséget szerzett magának és országunknak. Különleges személyisége példa és cél volt mindenkinek a környezetében. Élete így már nagyon régen
nem arról szólt, hogy a saját boldogulását keresi. Talán már abbahagyhatta volna, hogy éljen az eddigi munka megérdemelt eredményeibõl. Néhány dologra mondjuk azt, hogy hivatás. A hivatás gyakorlásához kell alázat, erõ és bátorság. Az Õ hivatása a sport volt. Még vágyat érzett az utolsó nagy megmérettetésre és bátorságot a bizonyításra. Így került volna a legeslegnagyobbak közé. Nem tudhatta, hogy csak a legnagyobbak halnak meg hivatásuk gyakorlása közben. „Anélkül, hogy lekicsinylenénk a bátorságot, amellyel az emberek meghaltak, nem szabad elfeledkeznünk azokról a bátor tettekrõl amelyekkel az emberek éltek.” Idézet J. F. Kennedy tragikusan elhunyt amerikai elnöktõl. Kerületünk díszpolgára volt. Büszkék vagyunk, hogy társai lehettünk ebben a megtiszteltetésben. Kötelességünk emlékét megtartani és továbbadni a következõ nemzedék számára, akik már nem ismerhetik. Dr. Kárpáti Zoltán Budafok-Tétény díszpolgára (2005) Megdöbbenéssel értesültem Kolonics György olimpiai és világbajnok sportoló, díszpolgártárs tragikus haláláról. Július 15-én dél körül a televízió teletext oldalain a sporthírek között tallóztam, amikor megjelent Gyuri halálhíre. Hihetetlen volt számomra, mivel pár perccel korábban még mások voltak ezen az oldalon a kiemelt hírek. Sajnos, hamar megbizonyosodtam, hogy a hír igaz. A sportokat szeretõ, az eredményeket figyelõ ember vagyok. Mindig büszkeség tölt el, ha egy magyar sportoló vagy csapat gyõzelme tiszteletére megszólal a magyar himnusz és felhúzzák a nemzeti lobogónkat. Kolonics Gyuri eredményei, hatalmas akaratere-
2008. augusztus 29.
je, küzdeni tudása még mélyebben megmaradt bennem. Példakép, hõs volt a szememben, mint minden sportot szeretõ magyar ember szemében is. Nemes László zenetanár Budafok-Tétény díszpolgára (1996)
Olimpikon és díszpolgár! A Mindenható rendelésében „… nem tudjátok sem a napot, sem az órát…” megnyugodva veszem tudomásul, hogy KOLONICS GYÖRGY felcserélte földi életét az örökkévalósággal. Itt maradt a teste; Õ eltávozott. Isten Veled! A XVI. díszpolgár: Dr. Mercz Árpád
V Á R O S H Á Z I
Drága Gyuri! Japánban tudtuk meg feleségemmel, hogy tragikus hirtelenséggel távoztál. Megkönnyeztünk. Újabb világra szóló siker elõtt álltál. Ma, a kenusok párosának középdöntõjében ismét elérzékenyültünk, látván, hogy a helyetted beugró fiatalember nagyon szépen helytáll fekete szalaggal a karján. Személyesen csak kétszer találkozhattam Veled … szinte szégyenkezve mutattad érmeidet. Neked volt mire szerénynek lenned! Isten áldjon, neved a sport aranykönyvében csupa NAGYBETÛKKEL fog állni. Jandó Jenõ zongoramûvész, a kerület díszpolgára (1998) Budapest, 2008. 08. 20.
H Í R A D Ó
9
Rendkívüli testületi ülés Folytatás a címoldalról
A polgármester nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Kolonics György a kerület szülötte, ide járt iskolába, s kerületi díszpolgári címet is kapott. Ezért döntöttek arról, hogy a Hajós Alfréd iskola az õ nevét kapja, noha az elsõ athéni olimpia úszóbajnokát is nagy tisztelet övezi BudafokTétényben. Róla - mint ismeretes - országszerte több iskolát is elneveztek, Kolonics Györgyrõl, a kerület díszpolgáráról azonban elsõként Budafok emlékezik ilyen formában. Az iskola egyébként sporttagozatos, s mindig nagy hangsúlyt helyezett a testnevelésre. Kolonics György sokszor ellátogatott egykori iskolájában, s a diákok mindig nagy tisztelettel és szeretettel fogadták. A rendkívüli ülésen megjelentek Kolonics György családtagjai, akik elõzetesen beleegyeztek abba, hogy az iskola a bajnok nevét vegye fel. Ott volt a hírneves sporttárs, Wichmann Tamás Európaés világbajnok kenus, aki augusztus 20-án megkapta a köztársasági érdemrend középkeresztjét. A temetésen - mint emlékezetes - õ törte el Kolonics György evezõlapátját a sírnál.
10
V Á R O S H Á Z I
2008. augusztus 29.
H Í R A D Ó
Élet a gondviselés vezette úton K
eresztes Sándor 89 éve ellenére naponta két-három órát dolgozik az udvar fölött vagy négy méter magasságban lévõ kertben. Legalább kétszer megjárja a felfelé vezetõ hosszú lépcsõsort, és a kíváncsi látogatónak a permetlét nem látott, érett szõlõfürtöket, a pirosló paradicsomokat, a szél szaporította petrezselymet is szívesen megmutatja. Ma már nem vágyik otthonából kimozdulni, felesége, gyermekei, unokái és dédunokái körében érzi magát a legjobban. Tíz éve felhagyott a közéleti szerepléssel, nem foglalkozik politikával, bár a mai napig a KDNP tiszteletbeli tagja. Hatvan éven keresztül a jobbítás szándéka vezette, soha nem vett részt semmilyen földalatti szervezkedésben, nem volt forradalmár, „csak” egy mélyen hívõ, katolikus ember – nagy emberszeretettel, mély meggyõzõdéssel és tiszta lelkiismerettel.
A kolozsvári negyedszázad Erdélyben született, a kalotaszegi Magyarókereken Keresztes Károly tanító hatodik gyermekeként. Hétéves volt, amikor édesapja meghalt, így édesanyja egymaga, nagy szegénységben nevelte fel õket. Testvérei szakmát tanultak, egyedül õ tanulhatott tovább. Gyermekkorának meghatározó személyisége egy igen távoli rokona, az édesapjával megegyezõ nevû Keresztes Károly plébános volt, aki kijárta, hogy az elemi elvégzése után kedvezményes bentlakással bekerüljön Kolozsvárra, a katolikus gimnáziumba. Egy év elteltével azonban kiderült, hogy nyugdíjas édesanyja így sem bírja fizetni iskoláztatását, ezért szeptemberben már vissza sem ment volna, hogy elkezdje a gimnázium második évét, ha osztályfõnöke, Puskás Lajos nem segít neki. Élete második csodájaként említi, hogy ez a cserkészparancsnok tanárember megszervezte, hogy minden nap más családnál ebédelhessen, kollégiumi szállását pedig két éven át saját zsebébõl fizette. Személyében nemcsak patrónusra, sokkal inkább második apára lelt. Az érett-
ségi évében, mint rászoruló gyerek, szervitori helyhez jutott, így ismerhette meg Márton Áront, az egyetem akkori lelkészét. A szervitorok kötelessége volt segítséget nyújtani az egyetemi oktatók, gimnáziumi tanárok és vendégeik valamint az egyetemisták étkezéséhez. Az asztalterítés, az ételek felszolgálása, a tányérok és poharak törlése, az evõeszközök tisztítása. Ennek fejében a szervitorok ingyen juthattak szálláshoz. Ma is büszke arra, hogy felszolgálhatott neki, miséire pedig ki-kiszökött, mert prédikációit már akkor szenzációsnak tartotta. Egy a román minisztériumból kihelyezett bizottság elõtt tett érettségi vizsgát – román nyelvbõl, franciából és a természettudományos tárgyakból – románul. A harmadik legjobb átlaggal végezte el a gimnáziumot, és ez feljogosította, hogy ösztöndíjasként végezhesse felsõfokú tanulmányait. Orvosnak készült, így az egész vakációt áttanulta, hogy bekerüljön az egyetemre. Magyarsága révén és összeköttetés hiányában azonban nem vették fel, ám megtörtént vele a harmadik csoda.
Sofõr bátyja közremûködésével egy román egyetemi tanár a segítségére sietett, és felvette magához joghallgatónak. Sokat és szorgalmasan tanult, hiszen ösztöndíj nélkül nem maradhatott volna egyetemista. Így lett belõle jogász. A doktori címet azonban két évvel késõbb, 1943ban szerezte meg, mert idejét teljesen kitöltötte az ifjúsági mozgalmakban való részvétel. Ekkor már erõsen foglalkoztatta az erdélyi magyarság sorsa, így a Magyar Népközösség (az erdélyi magyarság szervezete) megalakulásakor annak ifjúsági tagozatában is jelentõs szerepet vállalt. A háború ellenére csak öt napig volt katona, ugyanis a hívõ dr. Almay Béla közbenjárására – hivatkozva katonai szolgálatot teljesítõ testvéreire, fiatal feleségére és pár hónap múlva megszületendõ gyermekére – leszerelték.
Budafoki háborús évek Kolozsvár kiürítésekor feleségével és kéthetes kisfiával Budafokra költözött. Megérkezését követõen,
ahogy az akkor kötelezõ volt, azonnal jelentkezett a Belügyminisztériumban, ahol fogalmazói álláshoz jutott. Aktatáskájában azonban ott lapult az Erdélybõl áthozott nagy köteg üres, polgári személyi ûrlap és Kolozsvár városi bélyegzõje. A veszéllyel nem törõdve menekülõk, elsõsorban zsidók számára töltött ki és bélyegzett le hamis papírokat, így rövidesen neki is menekülnie kellett. Egy pesti lakásban, a Podmaniczky utcában húzta meg magát, onnan járt át a Kálmán utcába, hogy a rászorultaknak továbbra is kiállítsa a hamis igazolásokat, mígnem egyszer rajtaütöttek a nyilasok, és kilenc társával együtt a Margit körúti katonai fegyházba vitték. Itt mindennap hallottak négy-öt lövést, négy-öt ember kivégzésének hangját. Eközben folyt a kihallgatásuk. Ellene hûtlenség volt a vád, ami igen súlyos, kivégzéssel járó bûntettnek számított. A fegyház kiürítésekor kilencüket kivéve minden rab Sopronkõhidára került, õket, akkor még érthetetlen okból a Markó utcába szállították. Az újabb csoda Cseh Jenõ legfõbb ügyész által következett be, aki földijeinek vádját okirat-hamisításra változtatta, így polgári bíróság elõtt kellett volna tettükrõl számot adniuk, ám az akkori zavaros helyzetbõl adódóan néhány napon belül szabadlábra helyezték mindegyiküket. Ekkor hazatért Budafokra, ahol rövid idõ után megjelentek az oroszok. Õt és két társát Ercsibe vitték, hogy munkaszolgálatra vezényeljék õket. Ott egy zsidó orvos elé került, aki a zsebében lapuló – felesége által szerzett –, Brázay tiszti fõorvos aláírásával ellátott mozgássérült igazolást meglátva, kiemelte õt a tömegbõl, és megmentette a munkaszolgálattól – tette mindezt azért, mert õ korábban, a Donnál Brázaynak köszönhette az életét. Menekülését követõen a Budafoki Városháza Közellátási Osztályára került, majd ismét a Belügyminisztérium fogalmazója lett. 1945-ben, a háború után két társával megalakította a Demokrata Néppártot. TAMÁS ANGÉLA Folytatás következõ számunkban.
2008. augusztus 29.
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
Emlékezés egy ötvenhatos harcosra M
últ pénteken Szabolcs Attila polgármester megkoszorúzta Takács Pál ötvenhatos harcos mellszobrát, amely a Budai Nagy Antal gimnázium kertjében található. A bensõséges ünnepen ott volt Takács Pál özvegye, valamint az Egyesült Államokban elhunyt ötvenhatos hõs több barátja. Takács Pál 56 októberében mentõs volt, s gyógyszert és kötszert hozott Ausztriából, s emiatt távollétében halálra ítélték. Édesapját bebörtönözték, mert egy napig õ volt a Forradalmi Tanács elnöke. Az idõs férfit azzal a nevetséges váddal ítélték el, hogy õ vitte egy ágyut egy budafoki magaslatra, s onnan lõtte a szovjet állásokat.
Emlékezni - lépten-nyomon Már sokhelyütt lehet látni a fõvárosban úgynevezett botlatókövet, Nagytétényben pedig múlt szombat óta van ilyen emlékkõ, amely a Vészkorszakban innen elhurcolt zsidók sorsára emlékezteti az arra járót. Igazából senki sem botlik meg a kõben, hiszen a járdaszinttel egyvonalban van. Baleset tehát nem okozhat a kõ, viszont talán sokan megállnak, hogy eltöprengjenek a múlt árnyékán. A Szentháromság utca 13. számú házából 1944-ben vitték el Kohn Ármint és feleségét arra az útra, ahonnan számtalan társukhoz hasonlóan sosem tértek vissza. Az ünnepségen volt olyan személy, aki gyermekként ismerte a házaspárt. A férfi betûszedõ volt, senkinek sem ártott. Az emlékkövekhez szükséges dokumentációt diákok állították össze.
11
12
V Á R O S H Á Z I
2008. augusztus 29.
H Í R A D Ó
Szent István királyunk ünnepén K
erületünk augusztus huszadikán a budatétényi Szent István királyról nevezett plébániatemplomban tartotta államalapító királyunk halálának, egyben az ország Szûz Mária védelmébe ajánlásának ünnepét, amely egyúttal a budatétényi búcsú napja, hiszen a templom védõszentjének a közösség Szent Istvánt választotta. A zsúfolásig telt templom plébánosa, Udvarnoky László atya – mint mondotta – ezt a szentmisét hazánkért és nemzetünkért mutatja be. Az oltárt, lángszerû elrendezésben piros, fehér, zöld virágok díszítették, a szentmisére bevonulókat természetesen a Szentkoronával ékesített hatalmas nemzeti zászló vezette fel.
Az ünnepi beszéd Prédikációjában a plébános elmondta, hogy az egész magyarság szemében történelmi szent István király, akire élete során komoly megpróbáltatások vártak. Gyermekei elhaltak, egyetlen reménységét, Imre herceget pedig a trónra lépését megelõzõen megölte egy vadkan. Halála óráját közeledni érezvén a legjobb megoldásként fölajánlotta országát Szûz Máriának, aki megóvta a hazát és a magyarságot a mai napig. Ezért nagy és igaz ünnep augusztus huszadika. Sokféle próbálkozással igyekeztek az istentelenek elhomályosítani Szent István szerepét. Erkölcsi alapját támadták a vallásnak és a hagyománynak, pedig jól tudták: erkölcs nélkül az ember állattá silányodik. Alkotmány ünnepet, Magyarország születésnapját, az új kenyér ünnepét ülték, amelyek közül mindegyikben van igazság. De nem az 1949-es, szovjet típusú alkotmányra, hanem a Szent István által szokássá alakított, úgynevezett törvénylátás napjára kell emlékeznünk, amikor is a király személyesen hozott döntéseket akár apró-cseprõ peres ügyekben is, ma úgy mondanánk jogegységi határozatokat hozott, vagy precedens értékû pereket ítélt, így volt mihez igazodniuk a törvénykezõknek. Akár az országgyûlés kezdeti mintáját láthatjuk ebben. Ezeket a törvénylátásokat augusztus 15. körül,
tehát augusztus 20-hoz kapcsolva értelmezhetjük. Az új kenyér ünnepe pedig valóban az új búzából sütött kenyér megszentelésének a napja. Elsõsorban azonban Szent István történelmi személyisége, bölcs elõrelátása, népünk fennmaradásának egyetlen lehetõsége, a kereszténység felvétele és elterjesztése az oka, hogy a késõbbi Szent László király kezdeményezésére
befogadására építették, de a bõvíthetõséget is tervbe vették. 1912. szeptember 14-én Prohászka Ottokár megyés püspök szentelte föl és adta át rendeltetésének az új templomot. A települést 1915 óta nevezik Budatéténynek. Lelkészsége 1919ben lett önálló, 1946 óta pedig plébánia. 1941-ben kibõvítették és teljesen rendbe hozták a templomot
resztelõ kúttal. 1944-ben a fõoltár fölött az Õsz Dénes festette freskó alakjai az akkor helyõrségi templom funkciójára emlékeztetnek. 1948-ban Levszkovszky György festõmûvész a kórus mellvédjét falfestménnyel díszítette.
Istvánt szentté avatták. Európai államot teremtett Európa közepén, rendet teremtett és erkölcsi példát adott a saját életében, miként maradhat fenn egy nemzet, miként maradhat meg a haza. Ez az oka, és nem kevesebb, hogy a templomnak õ a védõszentje, ezért ez a búcsú napja is. Szeptember 14. is ünnep Budatétényben, akkor pedig a templom fölszentelésének évfordulóját ünneplik.
Krassóy Virgil új tervei szerint, mert az eredeti tervek elvesztek. 1941 szeptember 14-én Shovoy Lajos megyés püspök újraszentelte a templomot. A II. világháború alatt a magyar szenteket ábrázoló üvegablakok tönkrementek. 1985-ben a sekrestye és szentély mögé tágas hittantermet építtetett az egyházközség. A neoromán stílusú templom kistétényi terméskõbõl készült. A bõvítés során a régebbi, rabitz mennyezetû kápolnát kazettás mennyezettel egészítették ki, a tetõt palával, a tornyot vörösrézzel fedték. A fõoltár anyaga süttõi márvány. Krisztus alakja, a gyertyatartók és a szentségház ajtaja bronz anyagú. Král Gyula budapesti mester készítette a kõfaragó munkákat, a keresztúti stációkat Hranitzky Ilona helybeli mûvész festette. A templomnak két mellékhajója van, a Jézus szíve, ahol a régi templom fõoltára volt és a Szûz Mária oltár, amelynek szobra Szentesi Heisz Géza munkája. A szószék vörös márvány, amely összhangban áll a réz fedelû ke-
lomban tartották a Szent Istvánnapi ünnepet, amelyen, evangélikus létére, az ökumené jegyében részt vett Szabolcs Attila polgármester, aki az ünnepi körmenet negyedik oltáránál megszegte a megszentelt kenyeret. Pontosabban kenyereket, mivel a tizenkét apostolt jelképezõ tizenkét hoszszúkás új kenyér között egy kerek, cipó formájú, nemzeti szalaggal díszített kenyér szimbolizálta az Urat. A szenténekek sorában a második oltárnál a Szózat, a negyediknél, az asztali áldás elõtt, a körmenet befejezéseként pedig a Himnusz emelte az ünnep lelkiségét. Az emelkedett hangulatú istentisztelet és körmenetben népviseletbe öltözött csángóföldi vendégeket láthattunk. Magyarok voltak itt, akiknek velünk együtt fontos, mostanában pedig hangsúlyozottan fontos Szent István ünnepe. Ennek során a templomkertben fölállított üstökben fõtt ételek, sátrak alatti asztalok, sütemények, italok és jó szívû vendéglátás várt.
A templom története Budatétény elõdje, Kistétény a nagytétényi plébániától 1874-ben vált külön, elõtte egy évvel alakulhatott önálló községgé. 1780-ban az itteni szõlõsgazdák már emeltek itt Szent Mihály tiszteletére egy fatornyos kápolnát. A XIX. század végén határozták el a hívõk, hogy új, nagyobb templomot építenek. 1905 nyarán templomépítõ bizottságot alakítottak, 1908-ban megvásárolták a telket. A templom építése 1909 nyarán kezdõdött Gertsner Kálmán terve szerint. Háromszáz hívõ
Kenyérszentelés, Himnusz A rövid templomismertetõ után érthetõ, miért éppen ebben a temp-
FÜRJ
2008. augusztus 29.
V Á R O S H Á Z I
13
H Í R A D Ó
Olvasói levelek a buszjáratokról Igen tisztelt Németh Zoltán alpolgármester úr! Személyes nyugalmam védelmében, s az inzultációk elkerülése érdekében kívánok anonim maradni. Családom pontosan 31 éve lakik a Hittérítõ utcában. Szemünk láttára népesült be az utca és környéke, mely elõször zártkert, majd zöldövezetté változott mindannyiunk nagy örömére. Egyre szebb házak épültek, fiatalodik a környék, s a korábban elmaradottnak ítélt Budafok Budapest egyik legszebb kerületévé vált, ahol jó a levegõ, jól mûködik a közigazgatás, s egyre szervezettebb a közlekedés is. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ebben az utcában elõbb volt a lakosoknak telefonja, mint másoknak a belvárosban. Tehát nagy örömünkre szolgált, amikor a sárga volánbusz után, mely a 70-es úton közlekedik, már az utcánkba is bekanyarodott a 41es kék busz, s hozta-vitte a dolgozókat, iskolásokat, kerttulajdonosokat. Az örömöt csak fokozta, amikor megindult a 250-es járat, ami már bevitt bennünket egészen a városházáig, s a szakorvosi rendelõig. Megnyílt a Savoya parkban az Auchan nagyáruház, ami megoldotta vásárlási gondjainkat. Most már csak nagy hozsannákat tudok mondogatni a BKV-nak, a budafoki polgármesteri hivatalnak, valamint az Auchan áruháznak, hogy a nagy álom megvalósulni látszik, a 250-es járat betér a Savoya parkba! Minden járatot támogatok, ami a közlekedés jobbítását célozza. Márpedig, ami most készül, az a mi, Budafoki lakosok, tulajdonosok érdekében történik, a mi kényelmünket szolgálja. Kiváltja az autósforgalmat, olcsóbbítja közlekedésünket, megkönnyíti mindennapjainkat. Véleményem szerint az ilyen kezdeményezés, mely budafoki „öszszefogás” néven fut, csupán a kezdeményezõ egyéni akciója, és semmiféleképpen nem szolgálja a közösség ügyét. (Vajon egyetért-e javaslatával a Vincellér utca, Portyázó utca déli része, Tatárka utca,
Bánk Bán utca, Szabina utca, Tegzes utca lakossága?) Errõl nem szól a fáma. Már nem abban a világban élünk, amikor bárki, akinek nem tetszik az építési törvény, vagy ne adj’ isten a buszhálózat, az csak úgy megváltoztathatja egy csettintésre. Pártolom a civil kezdeményezéseket, de csak azokat, melyek nem keresik a kákán a csomót, hanem
tását akarja elérni. Többek között Németh Zoltánnak, a kerület alpolgármesterének címzett kérelmet teszik közzé. Az aláírók „lakossági képviselõk”, akik nevüket elhallgatják. Önkormányzati és országgyûlési képviselõrõl már hallottam, de lakossági képviselõrõl még nem. Olyan képviselõrõl pedig, aki a támogatásomat kéri, de a nevét sem fedi fel, végképp nem.
künk, mit a teendõ, illetve felvállalunk-e más, hasonló problémákat is?” Nincs tévedés, az idézet betû szerint pontos! Nos, itt valóban Németh Zoltán alpolgármester úr segítségére lenne szükség, hiszen õ tudomásom szerint magyar irodalom tanári végzettséggel is rendelkezik. Talán korrepetálást is vállal szûkös szabad idejében… A Városházi Híradóban megszóla-
jobbító szándékkal a közös ügyet nézik, nem pedig saját önös érdekeiket. Summázva: egyetértek Németh Zoltán úrral, a csoportosulásnak adott magyarázatával, s várom a járatokat annak dacára, hogy a szánkban van a buszmegálló mindkét oldalon.
Idézet a közleménybõl: „A Hittérítõ úton megkétszerezõdik a járatok száma, csúcsidõben 2 percenként, napközben 3 percenként halad majd át busz…” Az állítás nevetséges. Ma nem járnak ott a buszok csúcsidõben 4 percenként! Ez a forgalom a 7-es buszok sûrûségét is meghaladná. Másutt így szól a mozgalmárok írása: „A helyi önkormányzat a Fõvárosi Önkormányzatra tolja a felelõsséget, noha az útvonalak kijelölésében és esetleges módosításában javaslattételi és véleményezési jogköre van.” Azaz a döntés valóban a Fõvárosi Önkormányzatnál van, hiszen ez a testület az irányítója és felelõse a budapesti tömegközlekedésnek. Miért az alpolgármesternél tiltakoznak? Õ valóban szorgalmazta a kerület buszközlekedésének fejlesztését, de a végsõ döntést nem õ hozza meg. Zugló alpolgármestere sem változtathatja meg a 7-es busz nyomvonalát! Az írás ezzel a kérdéssel fejezõdik be: „Ha Ön szeretne segíteni ne-
ló szõke hölgy indulatait félre téve, elgondolkozhatna egy kicsit. A mozgalmárok meg akarják változtatni a buszok tervezett nyomvonalát, de egyetlen javaslatot sem tesznek. Tudatosan félretájékoztatják a közvéleményt, nem a döntéshozónál tiltakoznak. Nevüket elhallgatva képviselõnek képzelik magukat. Egy képviselõnek tájékozottnak kell lennie, és ismernie kell a magyar nyelv szabályait. Ettõl a magam részérõl nem tudok eltekinteni. Természetesnek tartom, hogy valaki egy tervvel kapcsolatban ellenvéleményt fogalmaz meg, vagy tiltakozik. De az itt tapasztalt módszer szelíden szólva is elgondolkoztató. Az utcánkban közlekedik a 250-es busz. Engem a fülsiketítõ zajjal száguldozó motorosok és a felettünk körözõ repülõk sokkal jobban zavarnak.
Tisztelettel egy helybéli lakos, aki kéri véleményének nyilvánossá tételét a honlapon és a Városházi Híradóban. Tisztelt szerkesztõség! A Városházi Híradó pénteken kézbesített, augusztus 15-i számában megjelent Új buszjáratok címû írásához kívánok néhány gondolatot fûzni. Az elmúlt héten, augusztus 20-án egy közleményt dobtak a postaládámba. A „Lakossági összefogás Budafok 2008” nevû mozgalom (?) a busznyomvonalak megváltozta-
Név és cím a szerkesztõségben.
14
V Á R O S H Á Z I
GEBE Víz-, gáz-, fûtésszerelés, duguláselhárítás.
207-2850, 06-30-949-2052 06-30-942-0064. www.gebeviz.hu Új épület kivitelezése, teljes körû lakásfelújítás ügyintézéssel. Hideg- és melegburkolás. Külsõ színezés állványozással. Gipszkartonozás, kõmûves- és festési munkák. Kisebb munkát is vállalunk garanciával. Szili Tibor: 207-4024, 06-30-364-4100
MOGYORÓSI Vízvezeték-szerelõ E.K. KFT. Bojlerjavítás, -csere, vízkõtelenítés. Mindenféle vízvezeték-szerelési munka gyors elvégzése! : 207-2928, 06-20-911-2679
Vill-Computer Kft. Nonstop villanyszerelõ gyorsszolgálat 06 (30) 951-3828 Nonstop számítógépszerviz 06 (30) 524-0572 www.vill-computer.eu
H Í R A D Ó
AUTOMATAMOSÓGÉP-JAVÍTÁS garanciával, Energomat, Minimat, Zanussi, Whirlpool, stb. Hétvégén is!
: 207-3971 Kéménybélelés, építés, szerelés. Víz, gáz, központifûtés. Gázkészülékek szerelése, javítása. Ingyenes felmérés. 2 év garancia. Wiesler Tamás 06 (20) 924-1194
BÍZZA RÁNK A NEHEZÉT!
Angolnyelv-oktatást vállalok 10 év gyakorlattal, egyénileg és csoportban is. Korrepetálás, nyelvvizsgára felkészítés, társalgás. Igény szerint házhoz megyek. Tel.: 06-30-992-4942,
[email protected]
Engedje meg, hogy cégünk az alábbi munkák elvégzését ajánlja figyelmébe megbízható és pontos teljesítéssel: – alap és pincetömb kiemelés, – csatornázás teljes kivitelezését, – medencék és kerti tavak ásását, – bontást és teljes tereprendezést – teljes talajcserét, – termõföld, sóder, homok szállítását, – kerti térburkolatok lerakását, garanciával! Kérje ingyenes ajánlatunkat!
Tel.: 06-70-391-4740, 06-70-314-9216
LABDARÚGÓ TOBORZÓ
Az Ipartestület Székház
A Budatétény S.E. szeretettel várja az 1999-2000-2001-2002-ben született fiúkat, illetve lányokat a 2008. szeptember 1-jén induló gyermekfoci-csapataiba. Jelentkezni az egyesület sporttelepén (1223 Bp., Jókai Mór u. 37.) Kelemen László edzõnél hétfõtõl csütörtökig 16 órától lehet. Minden korosztályban mûködik csapatunk. VÁRJUK A JELENTKEZÕKET!
(1221 Bp., Mária Terézia u. 60.)
MONTESSORI ÓVODA nyílik rövidesen a XXII., Nagytétényi út 67-ben. Ez alkalommal szeretettel várunk minden érdeklõdõt, szülõket, nagyszülõket, pedagógusokat a Montessori módszerrõl szóló elõadásra és eszközbemutatóra 2008. szeptember 9-én 17 órától, a XXII., Nagytétényi út 67-ben. Tel.: 06-20-450-2009
Közlemény Ezúton szeretnénk megköszönni mindazon támogatóinknak, akik a személyi jövedelemadójuk 1%-át egyesületünknek ajánlották fel. Tájékoztatjuk önöket, hogy a 2007. évben 136 918 Ft összeg folyt be, melybõl egyesületi rendezvényeinket finanszíroztuk, illetve audió-CD és MP3 lejátszóberendezést vásároltunk. Köszönjük szépen a támogatásukat és kérjük, hogy a jövõben is szíveskedjenek megtisztelni bennünket a személyi jövedelemadójuk 1%ával! Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete nevében: Horváthné Fûkõ Zsuzsanna elnök
programjai: Bruno Gröning Baráti Kör: szeptember 1-jén 16 órától. Halászléfõzõ verseny: szeptember 13-án, szombaton 15 órától. KRISTÁLY DUÓ zenés, táncos estje: szeptember 19-én, 18 órától. Állandó programok: Südi Iringó tánciskolája: gyermektánc 4–7 éves korig csütörtökön 16–17 óráig, 8–11 éves korig kedden és csütörtökön 17–18 óráig. Showtánc: 11 éves kortól. Kedden és csütörtökön 18–19 óráig. Felnõtt salsa és latintáncoktatás: kedden és csütörtökön 19 órától. Zeneovi: hétfõn 16–17 óráig. A foglalkozást Endrõdi Ágnes zenepedagógus vezeti. Felhívás! Az Ipartestület Székház keres olyan óraadókat, akikkel bõvíthetné állandó programját. Foglalkozzon ön bármivel, kézmûves, tánc vagy valamilyen sporttevékenység, szívesen látjuk a hosszú távú együttmûködés reményében. Telefon: 06 (30) 2616770.
2008. augusztus 29.
TÉTÉNY TEHER Költöztetés-, irodák-, páncél-, konténeres sittszállítás :228-0758 mobil: 06-20-925-3915
[email protected]
Fogtechnikus Javítás 3000 Ft, fogsor 28 000 Ft
Bp. XXII., Hómezõ u. 45. Tel.: 226-3817, 06-70-242-2369 Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény! SÜRGÕSEN ÁRON ALUL ELADÓ XXII. ker.-ben, M0-ás közelében 3 db telek (300 nöl/telek). Egyik telken elkezdett ház érvényes építési engedéllyel. Tel.: 06-20-941-6574
GÉPELÉS! Levelek, szakdolgozatok, diplomamunkák, kisebb-nagyobb terjedelmû szövegek stb. számítógépes gépelését vállalom, nyomdaipari végzettséggel. Tel.: 06-20-330-2157
A XXII. kerületi önkormányzat lapja Megjelenik kéthetente Fõszerkesztõ: B. Walkó György Kiadja: Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata Felelõs kiadó: Bakos Erika, a Polgármesteri Hivatal kabinetfõnöke Munkatársak: Hajnal Éva, Kenesei Gábor Szerkesztõség címe: 1221 Budapest, Városház tér 11. Telefon/fax: 482-0189 E-mail:
[email protected] A lap számai olvashatók: www.bp22.hu Hirdetésfelvétel: Ügyfélszolgálati Iroda pénztárában (Városház tér 11.) Telefon: 229-2611/108 mellék, illetve: Sprint Kft. 1137 Budapest, Újpesti rkp. 7. Tel.: 237-5060 Terjesztõ: Nagy Mária Telefon: 06 (20) 436-6612 Nyomdai elõállítás: Ringier Nyomda HARBOR PARK 1225 Budapest Campona u. 1. Tel: +36 1 207 8130 Felelõs vezetõ: Bertalan László nyomda igazgató
2008. augusztus 29.
V Á R O S H Á Z I
15
H Í R A D Ó
Kerületünk háziasszonya A
televízió különbözõ csatornáin hónapok óta lázasan vásárolnak, fõznek és vendéget fogadnak a hírességek – az utóbbi idõben trendi dolog lett a szakácsshow. A versenyzõk egymást dicsérve, megértõen bólogatva, kedvesen vagy kritizálva, idõnként a vendéglátót porig alázva törekszenek minél több pontot összegyûjteni, hátha elérik az áhított „legjobb a konyhában” címet. A Vacsoracsata kora délután sugárzott tavaszi fordulóit most esti fõmûsoridõben nézhetjük, és vele párhuzamosan a másik csatornán a Hal a tortán címû fõzõversenyt is nyomon követhetjük. Südi Iringó is beszállt a ringbe, és bár saját bevallása szerint nem tud fõzni és gyakorlatlan a konyhában, mégis fantasztikus menüvel lepte meg vendégeit. – Olyan ételeket kellett kitalálnom, amiben nem hibázhatok túl nagyot, mégis finom, ízletes és könnyen elkészíthetõ. A „Trópusi gyümölcsleves” sárgadinnyében tálalva receptjét a barátnõmtõl kaptam. Ennek az elõételnek nagy elõnye, hogy nem kellett megfõzni. A második fogásnál törekedtem a tábortüzes feelingre, ezért került az asztalra a pár-
mai sonkába göngyölt, pácolt csirkemell, zöldségbatyuval rakletten sütve. Úgy gondoltam, ezt nem nagyon lehet elrontani, a húst elõre be lehet pácolni, és beszélgetés közben el is tudom készíteni. Egy kacsát bizonyára nem lettem volna képes megsütni, mert az komoly szaktudást igényel. Az eperfagyi ötlete régen motoszkált a fejembe mert nagyon szeretem. Ettem már házi készítésû fagyit, és nagyon ízlett, kevés hibalehetõséget láttam ebben is. Igaz, a vacsoránál nagyon
izgultam, hogy folyós marad, de szerencsém volt, és elõttem ilyet még senki nem csinált – mutatja be a menü kiválasztásának szempontjait a tánctudásáról ismert huszonhat éves Südi Iringó. Az est folyamán Szily Nóra szurkálódott a legtöbbet, de a táncos lány láthatóan nem vette észre, az élcelõdésekrõl is csak a barátaitól értesült, mert akkor csak arra koncentrált, hogy rendesen fel tudja szolgálni az ételeket. Nála a gyümölcsök játszották a fõszerepet, kedvence
mégis az édesanyja fõzte csülök. Imádja a házilag készült pizzát, a tojásos nokedlit meg a rántott húst, de szívesen eszik pörköltet is. Hogy mégis ilyen karcsú, azt a táncnak és a vacsora- megvonásoknak köszönheti. Most, hogy négy gyermektáboron és egy felnõtteknek szervezett hosszú hétvégés tánctanfolyam megtartásán is túljutott, a nyáron elköltött tábortüzes vacsoráknak köszönhetõen kénytelen fogyókúrázni egy kicsit, mert bizony felszedett néhány dekagrammot. De sebaj, jön a szeptember, és százhalombattai táncstúdiójában elkezdõdik a második tanév – ott majd leadja a fölösleget. – Rengeteget dolgoztam tavaly, de megérte. Sok tehetséges tanítványom volt, akik remélem, az idén is jönnek majd, de várom az új, táncolni vágyó gyerekeket és felnõtteket is, hiszen a Szombat esti lázból is kiderült, hogy mindenki – Hajas Laci és Somló Tamás is – képes megszeretni és megtanulni a táncot – mondja lelkesen a konyhatündérnek nem annyira jó, de táncban, tánctanításban kitûnõ Südi Iringó. T. A.
Közrendvédelem ITTAS VEZETÉS Augusztus 15-én este 9 óra körül a Dózsa György út és Minta utca keresztezõdésénél lévõ körforgalomnál, az M0-s híd tartópillérének nekiütközött egy személygépkocsi. A gépjármû vezetõje nem rendelkezett vezetõi engedéllyel. A rendõrök a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak, melynek során megállapították az alkoholos befolyásoltságot. Az illetõt a kerületi kapitányságra bekísérték, ahol megismételték a méréseket. BESURRANÁS Augusztus 16-án az Akó utcában a sértett délután lefeküdt aludni. Este, amikor édesanyja hazaért, azt tapasztalta, hogy az elõszobában felakasztott kabát belsõ zsebébõl eltûnt 700 000 Ft, valamint személyes iratok. A bejárati ajtót kulccsal nem zárták be.
LOPÁS Augusztus 15-én a Bartók Béla úti vasútállomáson elhelyezett vasszekrény ajtaját megrongálták és onnan nagy értékû informatikai berendezést tulajdonítottak el. A lopási kár 6 164 500 Ft. SEBESSÉGMÉRÉS Augusztus 12-én a Rózsakerti vasúti átjárónál volt sebességmérés. 2 óra leforgása alatt 119 feljelentés történt. Ebbõl 1 kiemelkedõ sebességtúllépés történt, a gépjármûvezetõ 76 km/h sebességgel közlekedett. A gépjármû vezetõje 300 000 Ft pénzbírságra számíthat.
Budafok–Háros vasúti megállóban szenvedett súlyos áramütést, s csodával határos módon túlélte a tragikus balesetet. Állapota súlyos, de stabilnak mondható. Az illetõ felmászott egy vasúti kocsira, s túl közel került a nagyfeszültségû kábelhez.
A Városházi Híradó legutóbbi számában téves közlés alapján olyan hír jelent meg, mely szerint a fiatalember belehalt sérüléseibe. A szerkesztõségezúton is elnézést kér a családtól és az érintettektõl.
ZÁRKIRÁLY® BT. ZÁR, LAKAT, VASALAT 1027 Bp., Margit krt. 54. T/F: 201-3928 1117 Bp., Fehérvári út 24. T/F: 466-5654 Nyitva: h-p: 9-18, szo: 9-14
13 éve az önök biztonságáért! + SZOLGÁLTATÁSAINK:
• KULCSMÁSOLÁS: lakás, autó, speciális és mágnes • ZÁRBETÉTEK ÁTKÓDOLÁSA
TÚLÉLTE AZ ÁRAMÜTÉST Többször megmûtötték azt a fiatalembert, aki a közelmúltban a
UK ÁR M ÁK • EGYFORMA ZÁRLATÚ és FÕKULCSOS rendszerek RÓ ÁD s K AL EK • HEVEDERZÁRAK SZERELÉSE: egyedi méret is é F T Z– S ZÉ % RÉ PO S –20
SZOMBATONKÉNT –10% !
16
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2008. augusztus 29.
Három nyár, háromévnyi tapasztalat Az idén harmadik alkalommal nyerte el közbeszerzési pályázaton a nyári napközis tábor szervezésének és lebonyolításának jogát a Hófehér Fóka Oktatási és Szolgáltató Bt. Németh Gittát, a tábor vezetõjét, hároméves tapasztalatairól faggattuk. – Szeptembertõl júniusig úszást oktat a diákoknak, júniustól augusztus végéig vezeti a napközis tábort, illetve néhány hétre más kezébe adva az irányítási munkákat, az ország másik részében táboroztat. Mikor adódik alkalom arra, hogy gyermekmentesen pihenhessen? – Három év óta elõször az idén mentem valóban szabadságra. Kihagytam a hagyományos komplex sporttábort, a biciklistáborosok is nélkülem kerekeztek, így négy hetet töltöttem gyerekek nélkül. Az utóbbi két évben nagyon elfáradtam a szünet nélküli munkában, de csak most gondoltam úgy, hogy akkor is jól, bejáratottan, zökkenõmentesen mûködik a napközis tábor, ha nem vagyok itt mindennap, sõt, telefonon sem vagyok elérhetõ. A pedagógusok nagy része harmadik éve táborozik velünk, ismerik a rendszert, önállóak és kreatívak. Munkájukat nagy szeretettel és odaadással végzik, amely részükrõl komoly áldozat, hiszen szabadságuk ideje alatt is felügyelnek a gyermekekre, foglalkozásokat tartanak nekik, játszanak velük – mindezt naponta kilenc órán keresztül. – Különlegesség – más kerületekkel összevetve –, hogy a gyerekek mindennap egyórás úszásoktatáson vesznek részt. – Az uszoda minden dolgozója – az oktatóktól a kabinos néniig – részt vállal a táboroztatásban. Minden hétfõ szintfelméréssel kezdõdik, az úszóoktatók kialakítják a kezdõ, középhaladó és haladó csoportokat, így a gyerekek tudásszintjüknek megfelelõen fejlõdhetnek. A tábor munkáját egész nyáron dr. Gömöry Géza, kerületünk gyermekgyógyászati szakfelügyelõ fõorvosa, az ÁNTSZ részérõl Zsigó János és a Védõnõi Szolgálat segíti, ezért a felmerülõ egészségügyi problémákat is kezelni tudjuk.
– Milyen programokat biztosítottak a különbözõ korosztályú, eltérõ érdeklõdésû napközis gyerekeknek? – Az úszásoktatáson kívül már harmadik éve visszatérõ, kicsik és nagyok számára egyaránt kedvelt ingyenes tevékenységek az ugrálóvár, a kirándulások, színházi elõadások és kézmûves-foglalkozások, valamint a Mayer János kerületi tûzõr parancsnok vezette tûzoltóságnál tett látogatások. Az idén hip-hop-, társastánc-, aikidoés kungfutanulással bõvítettük ezt a kínálatot, és az új könyvtár nyitását követõen a gyerekek a könyvek birodalmával is szakemberek segítségével ismerkedhettek. Fakultatív programjaink visszatérõ elemei – a lovaglás, bobozás, Tropicárium-látogatás, Pán Páter játszóház, Álomautó kiállítás – mellé társult az igen nagy sikerû jégkorcsolyázás. – A programok változatosak, színesnek és érdekesnek tûnik a kínálat. Értékelik a szülõk és a gyerekek, hogy ennyi jó dologban részük lehet? – Gondolom és remélem, hogy igen. A szórakoztatás nehézségét elsõsorban az okozza, hogy a gyerekek 14%-a az egész nyarat, 27%a egy hónapnál hosszabb idõt tölt el nálunk. Számukra a napközis tábor jelenti a nyaralást, ezért nagyon fontos számunkra, hogy olyan lehetõségeket biztosítsunk,
amelyek az üdülést legalább részben pótolni tudják. Bár sokféle programot szervezünk, de a közel két hónap minden napjára nem tudunk újat nyújtani, és elõbb-utóbb a legjobb szórakozás is unalmassá válhat. Az idén 427 gyerek töltött valamennyi idõt a táborban, közülük 62-en egész idõ alatt, 123-an pedig több mint négy hetet voltak itt. – Milyen anyagi források állnak rendelkezésre? Mibõl tudják mindezt megvalósítani? – Az országos sajtóban olvashattuk egy vidéki önkormányzat dicséretét, miszerint napi háromszori étkezést biztosít nyáron a rászoruló gyermekeknek. A mi önkormányzatunk ennél lényegesen többet nyújt: az olcsó étkezési lehetõség mellett pedagógusfelügyelettel és tartalmas programokkal várjuk az általános iskolásokat. Ebben komoly szerepe van annak is, hogy az önkormányzat sikeresen pályázott e témában, így nemcsak a kerületet terheli a nem kis költség. Egy gyermek heti táborozása 14 ezer forintba kerül (átlagosan napi 2800 Ft). Ebbõl a szülõket naponta legfeljebb 378 Ft terheli. Az arra rászorultak ennek az összegnek a felét, vagy semmit sem fizetnek a gyerekek után. Ez óriási segítséget jelent a családok számára. Egyébként az önkormányzat folyamatosan figyelemmel kísérte a tábor mindennapjait, kiemelten Mátésné Patakiné Ágnes irodave-
zetõ asszony, Somogyiné Hübler Gizella igazgató asszony és Balatoni Barbara. Az úszóiskola alapítványa, a Hófehér Fóka a Gyermekekért Alapítvány az uszoda elõtti játékok és felszerelések beszerzésében nyújtott segítséget, valamint utolsó héten az egész nyáron itt táborozó gyerekek fakultatív programokon való részvételét tette lehetõvé, de mások is támogattak. Az elsõ évben a szomszédos Nádasdy Kálmán Mûvészeti és Általános Iskola segített, és helyet adott a tábornak. A második nyáron azonban a nagy érdeklõdésre való tekintettel nagyobb és tágasabb helyiségekre volt szükségünk, ezért új lehetõség után néztünk. Az utóbbi két évben már a Klauzál Gábor Mûvelõdési Központ a tábor helyszíne. Az uszodába való közvetlen átjárás nagyban megkönynyíti a munkánkat. Ebben az évben az intézmény vezetõjétõl, Antal Gábortól, valamint kollégáitól is mindenben maximális segítséget kaptunk. A termek bútorzatát pedig öt kerületi iskolának köszönhetjük: a Hajós Alfréd, a Rózsakerti, a Baross és a Kozmutza Flóra Általános Iskolának, valamint a Kempelen Farkas Gimnáziumnak. Ebbõl is látszik, mindannyiunk számára az a legfontosabb, hogy kerületünkben a nyári szünetben se legyenek utcán kallódó gyermekek.
2008. augusztus 29.
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
17
Képeslap a Balatonról Szezonvég és nosztalgia a Balatonakali üdülõtáborban Végéhez közeledik a nyár, már a nap sem süt olyan melegen, mint a júliusi kánikulában. A Balatonpartján egyébként is hagyomány, hogy a szezon augusztus 20-án véget ér. Jön a hûvös idõ, kiürülnek a nyaralók, elcsendesedik a part. Ezért is meglepõ, hogy augusztus 22-én a Balatonakali táborba lépve óriási zsivaj és rengeteg ember fogad. Láthatóan itt még korántsem ért véget a nyár. Minden évben szívesen vállalom az „akali tudósító” szerepét, hiszen a nyár nagy részét néhány kilométerre innen töltjük a családdal. Idén aztán úgy alakult, hogy komoly helyismerettel rendelkezõ kísérõm is akadt az üdülõtábor látogatása során. A húgom sok-sok boldog nyarat töltött több mint 20 évvel ezelõtt az akali tábor fenyõfái árnyékában, és ennyi év után is élénken élnek benne az emlékek. Így hát jött õ is. Na nem cikket írni, csak nosztalgiázni. Már a bejáratnál örömmel konstatálja, hogy megvan a tûzrakó hely, ahol anno a nagy össznépi éneklések, tábornyitó és búcsúztató tábortüzek zajlottak. Aztán ahogy beljebb kerülünk, rögtön elcsodálkozik a néhány éve átadott úszómedence láttán, amelyben most is legalább tízen fürdenek. Na, ez biztos nem volt itt 20 éve. Akkor még a gyülekezések meg a reggeli tornák helyszíne volt az ebédlõ elõtti placc. A fürdõk, az
ebédlõk a régi helyükön. Megnyugtató. Meg a fedett pingpongasztal is. De jó is volt annak idején itt játszani, este meg diszkózni az aktuális slágerekre. Persze az asztalitenisz még mindig népszerû, mindkét asztalon folyik a csata. Aztán a következõ sarkon ismét megörül. Megvan a hordó! Mind a kettõ. Ebbõl osztották annak idején a várva
Ezeket néhány éve vehették birtokba a nyaralók. Hátrasétálunk a sportpályákhoz, megkerüljük az épületeket és közben folyamatosan hallgatom az egykori történeteket. Éjszakai õrségrõl, akadályversenyekrõl, tanárokról, fiúkról és lányokról. Vajon még mindig ilyenek a nyári táborok? Míg körbejárjuk az üdülõt, ter-
kan, viszont most indul a gólyatábor szezon. Olyankor tele a tábor. 170 férõhely van, plusz a családi faházak, tehát egyszerre körülbelül 200 embert képesek elszállásolni. A konyhán is dolgoznak, hiszen sokan befizetnek a reggeli mellett ebédre és vacsorára is – mondja a gondnok. Szeptemberben is lesz telt házuk. Meg reméljük jó idõ is.
várt postát. Most pedig? Függöny van az ablakán. Lehet, hogy itt is laknak? Ezt is kiadják? Rejtély. Aztán a faházak következnek. Hát itt már megzavarodunk. Igen, ott hátul azok még a régiek, meg ezek is itt, de van jó néhány teljesen új is.
mészetesen találkozunk kerületi ismerõssel is. Õk hárman jöttek, a családi faházakban laknak, amelyek fel vannak szerelve mikróval, van hûtõ és fõzési lehetõség. Most vannak itt elõször, 10 napra jöttek és eddig mindennel meg vannak elégedve. Jól érzik magukat, ha minden jól megy, nem kizárt, hogy jövõre visszatérnek. Családias a hangulat – gondolom – mert épp a tábor gondnokától kértek kölcsön némi körömlakklemosót, mert a közértben épp elfogyott. Mi is arra vesszük az irányt. Bakonyi Tamás, a hely fiatal gondnoka 2001 óta – immár hét éve –, tartja kézben a tábor ügyeit. Májustól szeptemberig üzemel a hely. Ilyenkor nyáron pedig folyamatos a nagyüzem. Nem csak a kerületbõl jönnek, hanem az ország minden részérõl. Most is egy busznyi nyaraló érkezett a Csongrád megyei Mindszentrõl. A kerületi iskolák közül idén nem voltak so-
Az idei nyárra igazán nem panaszkodhatunk. A július közepi tíz napos enyhe telet leszámítva remek szezont zártunk. Ezt mutatja az is, hogy augusztus 20-a után két nappal még zsúfoltak a strandok és az üdülõk. Elköszönünk, sok a munka, készülõdnek a másnapi bográcsozásra, de elõbb még fény derül a nagy titokra is, hogy ki lakik a hordóban. Hát az üdülõ büfése! Szép lassan elindulunk. A húgom hálás, amiért magammal hoztam, jó volt visszajönni és jó volt nosztalgiázni. Bár a tábor láthatóan folyamatosan fejlõdik, a faházak megújulnak, meg aztán ott a medence is az egykori alakuló téren, de azért akali és az óriás fenyõfák még mindig a régiek. Ott a régi iskolai táborok hangulata a levegõben az összes kedves, kellemes emlékkel együtt. Nosztalgiázni pedig jó. Meg nyaralni is! S. V.
18
V Á R O S H Á Z I
2008. augusztus 29.
H Í R A D Ó
Hirdetmény A Budafok-Tétény Budapest, XXII. Kerületi Önkormányzat tulajdonos megbízásából eladásra kínáljuk az alábbi XXII. kerületi önkormányzati tulajdonú telekingatlanokat Cím
Eladási ár (bruttó Ft)
Foglaló (bruttó Ft)
Bp. XXII., József A. u. 1/b. 224579/1. hrsz. 1 091 m2 beépítetlen terület
27 275 000 Ft
3 000 000 Ft
Bp. XXII., Panoráma u. 44. 28 378 350 Ft 220962/13. hrsz. 1 155 m2 beépítetlen terület (Panoráma u. 55. számmal szemben) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli.
3 000 000 Ft
Bp. XXII., Panoráma utcában lévõ 40 294 800 Ft 220962/14. hrsz. 1 640 m2 beépítetlen terület (Panoráma u. 57–59. számmal szemben) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli.
4 000 000 Ft
Bp. XXII., Panoráma utcában lévõ 40 515 930 Ft 220962/15. hrsz. 1 649 m2 beépítetlen terület (Panoráma u. 61. és 63. számmal szemben) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli.
4 000 000 Ft
Bp. XXII., Barót közben lévõ (Temesvári u. 20. számmal szemben nyíló új utca) 220962/17. hrsz. 1 313 beépítetlen terület
37 223 550 Ft
3 000 000 Ft
Bp. XXII., Temesvári u. 21. 220962/30. hrsz. 2147 m2 beépítetlen terület
64 410 000 Ft
6 000 000 Ft
Bp. XXII., Barót közben lévõ 220962/31. hrsz. 1 153 m2 beépítetlen terület (Temesvári u. 20. számmal szemben nyíló új utca)
32 687 550 Ft
3 000 000 Ft
Bp. XXII., Kossuth L. u. 68. 12 400 000 Ft 223825/0/A/1,2,5. hrsz. 3 db lakás együttesen (27 m, 32 m2, 33 m2)
1 200 000 Ft
Bp. XXII., Barót közben lévõ 35 900 000 Ft 220963/3. hrsz. felépítményes ingatlan (telek: 778 m2, épület: 358 m2)
3 000 000 Ft
Bp. XXII., Klauzál u. 2-6. 229176/5/A/2 hrsz. pince (415 m2)
600 000 Ft
6 200 000 Ft
A József A. utcai, Temesvári utcai és a Panoráma utcai ingatlanok elõtt az utcában víz, villany, gáz, csatorna van, a Barót közben víz, villany, csatorna van, a gázt önerõsen kell megépíteni. A Kossuth L. utcai lakások közül két lakás (komfort nélküli) az alagsorban, egy lakás (komfortos) pedig az épület magasföldszintjén található. A lakások leromlott mûszaki állapotúak, teljes felújítást igényelnek. A 3 lakást csak együttesen értékesítjük! A Barót közben lévõ 3 szintes lakóház (pince, földszint, tetõtér) kb. 60%-os készültségû, az ingatlan elõtt az utcában víz, villany, csatorna van, a gázt önerõsen kell megépíteni. A Klauzál utcai pince megközelítése a társasház utcafronti udvarrészén keresztül biztosított. A kétágú, átjárókkal összekötött, természetes szellõzésû pincében víz és villany van. A beépítetlen ingatlanok a helyszínen megtekinthetõek, a felépítményes ingatlanok megtekintésére elõzetes idõpontegyeztetést követõen van lehetõség (tel: 229-2337, Belkó Judit). Az ingatlanok közmûbekötésének költségei, a közmûfejlesztési hozzájárulások, valamint a telkeken esetlegesen lévõ alépítmények, építmények bontása a vevõt terhelik. További információ az övezeti elõírásokkal, a beépítéssel/átépítéssel kapcsolatban az Építés Mûszaki Irodától, a Szabályozási tervvel kapcsolatban a Fõépítészi Irodától, közmûvesítéssel kapcsolatban a Városüzemeltetési Irodától, a polgármesteri hivatalban, (Bp. XXII., Városház tér 11.) kérhetõ. Érdeklõdni lehet: VAX XXII. Vagyonkezelõ és Szolgáltató Zrt. 1222 Budapest, Kereszt u. 2. Tel.: 229-2337, fax: 229-2338, e-mail:
[email protected] Félfogadási idõ: hétfõ 13.30–18.00, szerda 8.00–16.00, péntek 8.00–11.30.
Matematika csapatverseny 3–8. osztályosoknak „Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben”. Idén a fõváros és 13 megye területén kerül megrendezésre a Bolyai Matematika Csapatverseny, amelyen azonos iskolába járó, 3–8. osztályos tanulók évfolyamonként szervezõdõ 4 fõs csapatai vehetnek részt (egy iskola akárhány csapatot indíthat). A verseny elsõ, megyei/körzeti írásbeli fordulójában a négy diák közösen dolgozik a feladatokon, majd a legjobb csapatok az országos döntõn már írásbeli és szóbeli feladatokat is kapnak. Tavaly összesen 12 000 diák vett részt a megmérettetésen. Az elsõ forduló idõpontja: 2008. október 17. (péntek) 14 óra 30 perc. Nevezni 2008. szeptember 18-ig lehet a www.bolyaiverseny.hu oldalon, illetve a saját matematikatanárnál. (A csapatokat szülõk is benevezhetik.) Bõvebb információ a fenti honlapon és az iskolákban kapható.
2008. augusztus 29.
V Á R O S H Á Z I
Programajánló RÓZSAVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1221 Budapest, Ady Endre út 25. Tel: 226-8553, e-mail:
[email protected] A Közösségi Házban felújítási munkák folynak az önkormányzat támogatásával. Ezért õszi programjaink októberben a gyermektáncházzal (csüt. 16.30) kezdõdnek. A hagyományos heti és hétvégi programok október közepétõl indulnak. Addig is lehetõség lesz találkozni – a munkák utáni nagytakarításkor és – programjainkon: Szeptember 13-án, szombaton 9 órára kaptunk idõpontot Parlament-látogatásra. Találkozó negyed 8-kor a Közösségi Ház elõtt vagy a Kossuth téri Metrókijáratnál 8.30–8.45 között. Innen 8-kor indulunk a 41-es villamossal a Batthyányi térig, onnan metróval a Kossuth térre. Jelentkezés telefonon: 06 (20) 350-8232. Máté Ferenc elõzetes elõadására várjuk az érdeklõdõket szeptember 12-én este 19 órára a Közösségi Házba. Virágos Rózsavölgyért! A verseny még tart! Kamarás Kata falba építhetõ kerámiáját kapja idén is három olyan völgyi lakótársunk, akik kertjüket és a portájuk elõtti utcát is virágossá, gondozottá varázsolják. Eredményhirdetés a Ház nyitása alkalmával lesz. Kánai nap – helytörténeti hétvégénket megtartjuk október elején, a Kána falu helyén épült lakótelep lakóival közösen szervezendõ programon. A részletek a szeptemberben megjelenõ Völgy-hírmondóban is megjelennek! Kirándulás Somogyba – 2008. szeptember 28. vasárnap Indulás: 7.30 Közösségi Ház elõl. Útvonal: Somogyvár, Balatonszentgyörgy, Keszthely, Tûrje, Zalaszentgrót, Kallósd, Kehida-Kustyán, Tapolca-Malomtó, Öskû. Érkezés: 20–21 óra. Úti díj: 3500 Ft + belépõk, kb. 1500 Ft. Jelentkezés: Balogh Ágnes 227-6990, 06 (20) 350-8232.
A Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete székháza 1222 BUDAPEST, TÓTH JÓZSEF UTCA 45., TELEFON: 229-3812, FAX: 226-4226 Aktuális programjainkról, egyesületünk életérõl, a velünk összefüggõ eseményekrõl tájékozódhatnak a honlapunkon: www.baratikorok.hu, de felvehetik velünk a kapcsolatot az
[email protected] e-mail címen is. Program Egyesületi nap – Egyesületünk tagsága részére, 2008. augusztus 30., szombat 11 órától. Sok szeretettel várjuk tagságunkat. Kirándulás a Fertõ-tó és környékére, Ausztriába – 2008. szeptember 27–28., szombat–vasárnap. Bõvebb felvilágosítással Bozsó Gy. Zsoltné szolgál, tel.: 229-3812, keddi napokon 17 órától. Klubjaink Asztrológia – minden hétfõn, 18–20 óra. Vezeti: Kozák Gábor. Bridzsklub kezdõknek, haladóknak – minden csütörtökön 17 órakor. Klubvezetõ: Szabóné Wappler Marianna. Egyesületi Nyugdíjasklub – minden szerdán 14–16 óra között. Erkel Ferenc Mûvész Klub, Promontor Dalárda – minden héten csütörtökön 14–18 óra, vezeti: Hering Wels Dianna. Sakk-kör minden kedden 17–19 óra között. Sakk-körvezetõ: Horváth Gyula. Turisztikai és Gyalogtúra Klub – minden hónap utolsó szerdáján
H Í R A D Ó
19
16–18 óra között, klubvezetõ: dr. Bálint Eszter és Bozsó Gy. Zsoltné, gyalogtúra-vezetõ: Simon László. Új tanfolyam Kismama jóga – csütörtökönként 10.00–11.30 óra között, kezdés: szeptember 11-tõl, tanfolyamvezetõ: Keszi Ildikó, mobil: 06 (30) 6027-607, email:
[email protected]. Tanfolyamaink szeptember 1-jével kezdõdnek! Aerobic – szerdán és pénteken 16.30–17.30 óra között. Tanfolyamvezetõ: Práger Kitty. Budafoki Kempo Karate Klub – kezdõknek és haladóknak minden hétfõn 18.30–20 óra között, csütörtökön 18.30–20 óra között, pénteken 19.15–20.30 óra között. Tanfolyamvezetõ: Kiss Antal. Hastánc- és jazzbalett-tanfolyam – vezeti: Diófási Orsolya. Felnõtteknek és gyerekeknek – kortárs hastánc is! Beiratkozás: szeptember 1-jéig telefonon, elsõ óra szeptember 3-án. Idõpontok a www.zel.hu oldalon találhatók. Információ: Diófási Orsolya, mobil: 06 (30) 3439-385. Hatha Jóga tanfolyam – a testi és lelki béke megteremtése, stresszoldás korhatár nélkül minden hétfõn 9–10.30 óra között, csütörtökön 19–20.30 óra között. Tanfolyamvezetõ: Bartal Lászlóné jógaoktató. Játékos mozgáskoordinációt fejlesztõ torna óvodásoknak – minden nap 17–19 óra között. Beiratkozás folyamatosan! Tanfolyamvezetõ: Szabó Csilla fejlesztõpedagógus, mozgásterapeuta, mobil: 06 (30) 325-3888. Nõi alakformáló torna– minden korosztály számára – vezeti: Mócsánné Karakai Márta gyógytestnevelõ, aerobictanár. Kedden 18.30–19.30 óra között, csütörtökön 17.15–18.15 óra között. Törpördög és Tinitündér Tánc-Tanoda – tanfolyamvezetõ: Perényi Nóra, mobil: 06 (20) 586-9818, www.tanctanoda.hu, lásd a külön cikket is! Tánciskola, versenytánc – Tánciskola kezdõ: vasárnap 16–17 óra között; haladó: vasárnap 17–18 óra között. Versenytánc holiday: szerdán 17.30–19.30 óra között. Standard és latin-amerikai: szerdán és pénteken 17.30–19.30 óra között, vasárnap 18–19 óra között. Tanárok: Závodszky F. Zsuzsanna, Vass Zsolt és Práger Kitty. A XIX. Budafoki Pezsgõ- és Borfesztivál utolsó napján, szeptember 7én 16–21 óráig TÁNCMULATSÁG sváb fúvós zenére a Szelmannházban. Játszik a Südofen Blaskapelle. Cím: Szelmann-ház (Nagytétényi út 306.). Megközelíthetõ a 3-as busszal. A kerületi német önkormányzat 2008. szeptember 13-án 16 órától Grillfestet rendez a Tóth József u. 47. szám alatti székház udvarán, melyre szeretettel vár mindenkit elõkészített, bepácolt sütnivalójával a kis grillhordók mellé. Természetesen az önkormányzat is várja a résztvevõket finom grillfalatkákkal, söröshordóval és boroskancsóval. A jó hangulatról élõzene, valamint az egybegyûltek közösen gondoskodnak. Vidám délutánt kívánunk!
A Budafok-Tétény Nyugdíjasok Köre nóta- és operett- délutánra hívja önt „VÁRJATOK MÉG ÕSZIRÓZSÁK” Népszerû melódiák, nóták, dalok, operettek Közremûködnek: Barabás Sándor, Tamon Erika – ének, Demjén Gyöngyvér – próza. Zongorán kísér: Hegedûs Valér. 2008. szeptember 13., szombat 16 óra Nagytétényi Szelmann Ház (1225 Bupest, Nagytétényi út 312.) Belépõ: jó hangulat és egy kis sütemény az asztalra! Mindenkit szeretettel várunk! Együd Lászlóné, Katika és a Budafok-Tétény Nyugdíjasok Köre
20
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2008. augusztus 29.
Felhívás! Budapest Fõváros XXII. Kerületi Cigány Önkormányzata idén is iskolakezdési támogatást nyújt a kerületben élõ és tanuló roma általános-, közép- és fõiskolás, valamint egyetemen tanuló diákok részére. Feltétele az iskolai látogatási igazolás. Kérjük kedves olvasóinkat, szóljanak a környezetükben élõ roma családoknak! Érdeklõdni: Daróczi Károly, tel.: 06 (20) 319-9669. Daróczi Attila CKÖ elnök ÖSZTÖNDÍJ roma középiskolások, fõiskolások és egyetemisták részére. Érdeklõdni: Daróczi Károly, tel.: 06 (20) 319-9669
Törpördög és Tinitündér Tánc-Tanoda A 2008–2009-es tanévben még több lehetõséggel várja régi és új Törpjeit és Tinijeit a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesületének székházában (Tóth József u. 45.) a Törpördög és Tinitündér Tánc-Tanoda. Mûvészi torna balett alapokkal (MTBA) kezdõ csoport: hétfõ–péntek: 16.00–16.45 óra. Célunk, hogy megszeressék a mozgást, a zenét, a gyermekekben már pici korban kifejlõdjön az igény a szép és értékes dolgok iránt, helyesen használják a testüket, megtanulják fegyelmezni magukat az órákon, és persze mindezt játékos formában, ahol jó a kedvük, élvezik az életet. Észrevétlenül szeressenek bele a táncba, a mûvészetbe! Mûvészi torna balett alapokkal középhaladó csoport: kedd–csütörtök: 15.45–16.30 óra. Az MTBA kezdõ csoportjának tananyagára épülõ folytatás. Mûvészi torna balett alapokkal haladó csoport: kedd–csütörtök: 16.30–17.15 óra. Az MTBA középhaladó csoportjának tananyagára épülõ folytatás. Klasszikus balett 1-es csoport: kedd–csütörtök: 17.15–18.15. A Magyar Táncmûvészeti Fõiskola Elõkészítõ Szakának (Balett Intézet elsõ évfolyamának) anyagából tanulunk, ami a Vaganova-féle klaszszikus balettre épül. Kulcsszavak: kecses mozdulatok, a test fegyelmezettsége, szép tartás. Klasszikus balett 2-es csoport: hétfõ–péntek: 16.45–17.45 óra. A balett 1-es csoport tananyagára épülõ folytatás. Klasszikus balett 3-as csoport: kedd–csütörtök: 18.15–19.15 óra. A balett 2-es csoport tananyagára épülõ folytatás. Jazzbalett: hétfõ–péntek: 17.45–18.45 óra. Korhatár: 6 év. „A jazz tánc az USA-ban bontakozott ki, fekete-afrikai gyökerû, de története során egyre több fehér-amerikai hatást magába szívó táncirányzat. A testrészek izolációja, a különféle modern tánctechnikák, valamint a klasszikus balett elemeinek egyfajta erõsen teátrális keverése” – írja Fuchs Lívia a „Fejezetek a modern tánc történetébõl” címû könyvében. Elsõ tanítási nap: 2008. szeptember 1-je. Beiratkozások: 2008. augusztus 28-án és 29én: 17–19 óra. Bõvebb információk: www.tanctanoda.hu. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! Perényi Nóra, fõ tanodász: 06 (20) 5869-818.