Törökország a hegemón állam

Tréber Tibor

Törökország hegemón törekvései régiójában

1/14

Törökország a hegemón állam

Törökország útja és helye a világpolitikai porondon

Tréber Tibor

2014.05.12

Tréber Tibor


2/14

Tartalomjegyzék Vezető szerep vagy hegemónia.............................................................................................................3 Út a hegemóniához – a belső stabilitás létrejötte.................................................................................4 Törökország a XX. században – a megerősödéshez vezető út....................................................4 A Török demokrácia hullámzó képe...........................................................................................6 Erdogan elnök és az Egenekon ügy – Törökország a XXI. században.......................................6 Út a hegemóniához – a külpolitikai összetevők vizsgálata..................................................................7 Törökország külpolitikai irányvonalai és nyugati integrációs törekvései...................................7 Törökország XXI. századi külpolitikai érdekeinek felfedése.....................................................9 Törökország az Arab tavasz alatt – A politika exportja...............................................................9 Törökország és Oroszország viszonya – az ukrán konfliktus tükrében....................................10 A hadsereg ereje és jelentősége Törökországban......................................................................11 Törökország környezete.....................................................................................................................12 Konklúzió...........................................................................................................................................13 Törökország hegemóniáját veszélyeztető tényezők..................................................................13 Végszó.......................................................................................................................................13 Bibliográfia.........................................................................................................................................14

Tréber Tibor


3/14

Vezető szerep vagy hegemónia Mielőtt mélyebben elemezném Törökország „hegemón” szerepét és annak hátterét a térségében, meg kell vizsgálnom, hogy mik is ennek a jelenségnek a jellemzői. Úgy gondolom ugyanis, hogy bár sok olyan állam van amely saját régiójában vezető szerepet tölt be, mégsem rendelkezik olyan befolyással mint amilyet Törökország esetében megfigyelhetünk. Mivel befolyást említek, számomra az következik, hogy a legfontosabb ismérve egy hegemón államnak, hogy rendelkezik a külpolitikai céljai és stratégiái megvalósításához szükséges érdekérvényesítő képességgel. Ugyanakkor kevés pusztán gazdasági tekintetben vezető szerepre törekedni abban az esetben, ha az adott ország önálló, azaz nem szerves része a régiójának és befolyási övezetének gazdasági uniójának. Németországnak kevés az, hogy szuficites volt 2013ban11 és „ő” rendelkezik az egyik legerősebb önálló gazdasággal az Európában. Valódi „ereje” abban rejlik, hogy az Európai Unió vezető állama. Valódi, nyílt érdek érvényesítést nem tudna végrehajtani a szövetségi rendszere nélkül. Pusztán monetáris alapokon kül-politizálni véleményem szerint kevés ahhoz, hogy valaki kijelenthesse: hegemón szereppel rendelkezik. Két másik tényezőre is szükség van, ha csak a külpolitikát nézzük. Soft power módszernek tekinthető még a politika exportja. A gazdasági támogatások melletti, politika exportra Hugo Chavez, Venezuela volt elnöke szolgáltatja a legjobb példát. A nyomott áron osztogatott több százezer hordónyi olajjal támogatott Latin-Amerikai államok mellett, sikeresen szerzett támogatókat különböző térségbeli körútjain. Szándékában állt egyesíteni a hasonló gondolkodású spanyol gyarmati hagyományokkal rendelkező országokat. Sokat elmond ténykedéséről, hogy Barack Obama amerikai elnökkel párhuzamosan járta be a Dél-Amerikai államokat. Ugyanakkor neki is hiányzott az eszköztárából a külpolitikai célokra is használt hard power, a katonaság. Ezt a tényezőt tekintem ugyanis a harmadik, egy országhoz kötődő külpolitikai kelléknek, amely szükséges a hegemónia kialakítására. A különböző eszközök megszerzésének és alkalmazásának sorrendjét, nem tartom releváns tényezőnek. Ami fontos, ezek megléte. Vizsgálatom során nem veszem figyelembe, ugyanakkor muszáj megemlítenem, a különböző szupranacionális szervezetekben való érdekérvényesítést. Ezek figyelmen kívül hagyásának oka az, hogy véleményem szerint egyetlen állam dominálja őket globális szinten. Az Egyesült Államok kormányzata az elmúlt száz évben több olyan nemzetközi szervezetet is alapított és vezet, amelyek segítségével képes egyedüliként megőrizni globális gazdasági befolyását és nagyhatalmi státusát. Azok a nemzeteket összefogó gazdasági, politikai kooperációk pedig, amelyek nem Amerika égisze alatt jöttek létre és tevékenykednek, pedig nem 1 „Germany Government Budget”, Trading Economist http://www.tradingeconomics.com/germany/government-budget (Letöltve: 2014.05.11)

Tréber Tibor


4/14

képesek megfelelően együttműködni, akár az Arab Ligát, akár az Európai Uniót vesszük górcső alá. Az egyes országok külpolitikai kompetenciái mellett még egy összetevőt meg kell vizsgálnunk ahhoz, hogy megállapíthassuk, rendelkezik-e hegemóniával. Ez pedig természetesen az adott régió. Két erős állam, amelynek nem csak lehetősége, de célja is a régió vezető szereplőjévé válni, kvázi kioltják egymást. A „hely” földrajzi értelmében vett szűkössége miatt nem tevékenykedhetnek békésen egymás mellett úgy, hogy az egyikük ne kerülne domináns pozícióba. A Dél-Amerikai régió ebből a szempontból is sok érdekességet rejthet a jövőben. Chile, Brazília és Argentína is törekszik a régió vezető-, majdani hegemón állam címére. Ugyanakkor történelmi hátrányuk miatt ezen törekvéseik még csak gyerekcipőben járnak. Illetve hiányoznak azok a politikai és társadalmi fundamentumok, amelyek biztosítanák a hosszú távú stabilitási kilátásokat. Ez a tényező ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy egy állam vezető szerepre törjön. Hiszen a hátországi stabilitás nélkül, nem lehet külpolitikai törekvéseknek valós teret engedni. Dolgozatom további részében az általam felállított hármas eszközrendszer meglétét vizsgálom és mutatom be Törökország esetében. Említést teszek kialakulásuk történelmi hátteréről. Megpróbálom feltérképezni a jelenlegi irányvonalakat. Ugyanakkor röviden jellemezni fogom a török állam közvetlen környezetét és azt a nemzetközi politikai környezetet, ahol a helyi zavaros helyzet ellenére, erősödni tudtak. Ugyanakkor megpróbálok rávilágítani későbbi stratégiai irányvonalakra, valamint veszélyekre, amelyek fenyegethetik a Törökország hegemón szerepét, legyenek azok külső vagy belső tényezők.

Út a hegemóniához – a belső stabilitás létrejötte

Törökország a XX. században – a megerősödéshez vezető út.

A mai Török Köztársaság gyakorlatilag jogutódja a több évszázados hagyományokkal rendelkező Ottomán Birodalomnak, amely fénykorában a Földközi tenger legmeghatározóbb állama volt. Az Első Világháborúban a vesztes oldalra állt Törökország, aminek eredménye az lett, hogy a háború végeztével brit, francia, görög, olasz és örmény csapatok is megszállták Anatóliát, így szűkítve az Ankarában felálló új kormányzat mozgás- és földrajzi területét. A békediktátum tárgyalására delegált nemzeti hős, Mustafa Kemal Attatürk azonban fegyveres ellenállást szervezett2, ezáltal megkezdődött a három évig tartó függetlenségi háború. A fáradozásait siker 2 Forintos Ádám: Küzdelem a török emberek lelkéért, Budapesti Gazdasági Főiskola, Budapest 2009

Tréber Tibor


5/14

koronázta, ezért 1923. októberében sikeresen kikiáltották a független Török Köztársaságot. Az ország első elnöke, Kemal Attatürk lett, mint az egyetlen politikai szervezet, Köztársasági Néppárt vezetője. Miután a nemzetközi szereplők is elfogadták az új Törökország határait, a laussan-i béketárgyalások eredményeként, Kemal Attatürk a belső rend megszilárdítására is nagyobb figyelmet fordított. Intézményi szinten számolták fel a Kalifátus és a török feudális államszerkezet maradványait, majd kemény kézzel leszámolt politikai ellenfeleivel. Csak ezen tabula rasa után tudta elkezdeni felépíteni az új ország belső szerkezetét. A kemali vezetés először komoly kérdéssel került szembe. Mind földrajzilag, mint társadalmilag a „kelet” és „nyugat” határmezsgyéjén feküdt. Meg kellett választani azt az irányt, amely a későbbiekben orientálhatta az ország külpolitikáját. A döntés végül az Európához való csatlakozás útjára esett. Ennek talán a legfontosabb jele a latin betűs ABC bevezetése volt. Ezzel az egyébként radikális döntéssel kulturális téren még közelebb kerültek, az egyébként keresztény földrészhez. Társadalmi téren egy másik komoly változtatás volt az állam szekularizációja. Emellett megerősítette az állam hosszú távú szellemi tőkéjét azáltal, hogy egy átfogó nyelvreformot követően, bevezette az általános tankötelezettséget. Az egypárti rendszerben, erős központosított hatalommal kormányzó Attatürk az ország gazdasági függetlenségére is komoly hangsúlyt fektetett, így szembe fordulva a szultanátus gyakorlatával, amely támogatta a külföldi befektetők térhódítását. Ennek következtében a török kormány államosította az addig angol és francia kézen lévő vasútvonalakat, gyárakat. Összefogta és egységesítette a földművelő területeket és szorgalmazta az új technológiák bevonását mind az ipar, mind a mezőgazdaság területén. Tehát az állam nem csak a gazdasági függetlenségre törekedett, de nemzeti üggyé tette a fejlődést és a gyarapodást, így adva új identitást az összeomlott birodalom képével szembesülő törökök népnek. Kemal Attatürk hat irányelv mentén hajtotta végre az új Törökország felépítését. Ezek egyike sem lett definiálva, ugyanakkor mind a mai napig útmutatást jelentenek az emberek szemében.3 Kemal Attatürk örökség jól mutatja, hogy 1938-ban bekövetkező halálát követően is folytatták azt a reformer utat, amelyet kijelölt. Ha magát az államszerkezetet és az államépítési folyamatot nézzük, akkor mindenképpen sikerről beszélhetünk. 1950-ben az addig egypárti vezetésű országban szabad, többpárti

választásokat

tartottak.

Ezen

a

korábbi

ellenzéki

párt,

a

Demokrata

párt

győzedelmeskedett, azonban a politikai hatalom átadása békésen zajlott.4 3 A „kemlaizmus 6 nyila”: republikanizmus, szekularizmus, nacionalizmus, popullarizmus, reformizmus, etatizmus 4 CIA The World Factbook Online – Törökország, https://www.cia.gov/library/publications/the-worldfactbook/geos/tu.html (Letöltés 2014.05.11)

Tréber Tibor


6/14

A Török demokrácia hullámzó képe

Az 1950-es választásokkal Törökország többpárti demokráciává vált, azonban ezzel megkezdődött egyfajta periodikus hanyatlás. A viszonylagos stabilitást és gazdasági önállóság öröklő, populista politikai üzenetet hirdető pártok könnyen magukhoz ragadták a hatalmat. Demokratikus úton való kormányon maradásuk miatt, sikeresen folytatták az ilyen típusú politikai kampányokat.. Sajnos emiatt a politikai váltógazdaság nem igen tudott megjelenni, ez pedig táptalajt szolgált a korrupciónak. A még mindig attatürki elveket valló katonai vezetés azonban mindig sikeresen lépett fel a köztársasági eszmék őrzőjeként. 1961-ben, 1970-ben és 1989-ben katonai puccs keretében döntötték meg az alkotmányos rendet megbolygatni szándékozó, vagy túlzott korrupcióba zuhant vezetést. 1999-ben pedig csak a katonaság megbékítésével, segédkezéssel tudták helyreállítani az alkotmányos rendet. A hadvezetés azonban minden esetben visszaadta a polgári vezetésnek a hatalmat, amint biztosítottnak látták az Attatürk által kijelölt út folytatását.

Erdogan elnök és az Egenekon ügy – Törökország a XXI. században

2003-ban került hatalomra az AKP (Igazság és Fejlődés Párt) színeiben politizáló Recep Tayyip Erdogan. A választásoknak az az igazi érdekessége, hogy az 1950-es, első többpárti választás óta ez volt az első alkalom, hogy egy mérsékelten, de iszlamista párt nyerje a választásokat. Ez is azt mutatja, hogy bár maga az állam szekuláris, a lakosság körében mély gyökerei vannak az iszlámnak. Valójában ez várható „fordulat” volt. Az attatürki hagyományok az köznép hosszú távú memóriájában maradt meg igazán. Így a vallás, az egyház az ami a mindennapokban tesz aktívan a közösségi kohézióért. Ráadásul a társadalomszervező tevékenységét csak elősegíti maga a szekularizáció. Ellenpéldaként ott van a szomszédos Irán, ahol az állam meghatározza melyik felekezetet, Korán értelmezést kell követni. Ott megjelentek a kis „szekták” és a régi vallások tanai, amelyek egyre szélesebb körben hódítanak a lakosság körében. A valláshoz való politikai hozzáállás közötti különbségek szemmel láthatóak. Amíg Iránban a „kötelező” felekezet Mecsetei üresen tátonganak, addig Törökországban tömegek gyűlnek Imára az imám hívására.

Tréber Tibor


7/14

Erdogan elnök, tanulva az elmúlt fél évszázad történelméből, megtalálta a módszert a hadsereg sakkban tartására. A kormányzat felderítette az „Ergenekon-ügy” néven elhíresült összeesküvést. A feltárt bizonyítékok alapján több mint száz magas rangú nyugalmazott és aktív szolgálatot teljesítő katonai vezetőt érint. A vádak szerint a hadseregnek pontos tervei vannak vagy voltak egy katonai puccs előkészítéséhez. Az hogy kik ellen irányul az összeesküvés, csak szemlélő oldal kérdése. Az azonban biztosan állítható, hogy választásról-választásra sikeresen szerez többséget az AKP és Erdogan elnök, a hadsereg pedig látszólag egyelőre nem látja veszélyben az alkotmányos berendezkedést. A fentiek ismeretében mondhatjuk azt, hogy bár ott lebeg a kormányzat feje felett Démoklész kardja, egyfajta Pretorianus gárda képében, mégis 11 éve egységes politikával rendelkező kormány igazgatja az országot. Emellett egy stabil és önálló gazdasággal rendelkező országról beszélhetünk a törökök esetében. Azaz belpolitikailag minden adott ahhoz, hogy vezető államai legyenek a térségnek.

Út a hegemóniához – a külpolitikai összetevők vizsgálata

Törökország külpolitikai irányvonalai és nyugati integrációs törekvései

Attatürk kezdetben távol tartotta magát a külpolitikai elkötelezettségtől. Egy részről az ország megerősítésén fáradozott, másrészt felismerte országa geopolitikai helyzetét. 5 Nem csak Fekete tenger kapuja fölött rendelkezett ellenőrzéssel, de offenzív hajlamú szomszédok vették körül. Ezen kívül beékelődött az európai gyarmattartók és a forradalmi átalakulás alatt álló Oroszország közé. A kényes nemzetközi és a még instabil helyzet miatt Attatürk egyfajta izolációs, semlegességi külpolitikát hirdetett. Ezzel megnyugtatta szomszédait, hogy nem kívánja visszaszerezni az Ottomán Birodalom korábbi területeit, illetve kinyilvánította azon szándékát, hogy megtartja a szabadságharccal kivívott állami szuverenitást. Attatürk a világtörténelem egyik legkényesebb időszakában vesztette életét. 1938-ban Iszmet Inönü vette át a párt és az állam vezetését. Mint Kemal harcostársa és közeli barátja, folytatta semlegességen alapuló külpolitikáját. Bár elhelyezkedése és gazdasági potenciái miatt 5 Pintér Attila: „Törökország külpolitikája a 21. század elején – neooszmán vagy újradefiniált török külpolitika?”, Külügyi szemle 2013/1, 10-21. o.

Tréber Tibor


8/14

mindkét fél be akarta vonni a hadakozásba, Inönü sikeresen tartotta távol Törökországot a második Világháborútól. A náci Németország legyőzését követően kialakuló bipoláris világban Törökország folytatta a nyugati integrációs folyamatokat. Már a háború alatt jó kapcsolatot alakítottak ki az amerikai hadvezetéssel, amit diplomáciai és gazdasági egyezmények is társultak. Többek között Törökország is részesült a Marshall-terv nyújtotta pénzügyi segítségből, illetve már 1952-ben csatlakozott a NATO-hoz, illetve már a szupranacionális szervezetek születésekor kifejezte szándékát az Európai integrációs intézményekhez való csatlakozására. Azonban a belső feszültségek és az 1974-es Ciprusi intervenció folyamatos ürügyet szolgáltatott és szolgáltat a mai napig arra, hogy ne csatlakozhasson Törökország az Európai Unióhoz, mint teljes jogú tag. Ugyanakkor jelentős kereskedelmi forgalom zajlik Közép- valamint Nyugat Európa és Törökország között. Törökország katonai és stratégiai jelentősége a térségben akkor nőtt meg, amikor az Egyesült Államok elveszítette iráni szövetségesét. Ezt követően is a status quo fenntartása maradt az elsődleges külpolitikai cél. A Szovjetunió felbomlását követően azonban részben perifériára került az ország. A kormányzat ekkor kezdett még inkább Európa nyugati fele felé nyitni. Ugyanakkor a német és francia diplomácia ridegen kezelte Törökország közeledését. Turgut Özal köztársasági elnök jutott végül arra a következtetésre, hogy fel kell adniuk az izolációs politikát. A kilencvenes éveket ezért a térségbeli államokkal kötött kétoldalú egyezmények jellemezték. Ennek oka elsősorban védekező jellegű volt. Özal felismerte, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok támogatása nélkül, a korábbi semleges államok könnyen ellenségessé válhatnak, még akkor is ha NATO tagok. Ankara némileg távolabbra tekintett, mint ahova valójában képes volt eljutni. Terveik szerint egyfajta hidat képeztek volna nyugati világ, az iszlám országok és kelet között. A terv azonban nem vált be, mert Törökország akkori forrásai és belpolitikai helyzete nem engedte meg a hathatós integrációs politikát. Ez megmutatkozott az érdekszférájába tartozó délszláv térségben kialakult háború kapcsán is. A török kormányzat nem volt képes semmilyen módon sem beavatkozni a konfliktusba, pedig több milliós muzulmán lakosságért vállaltak elviekben felelősséget. A török kormány, amerikai segítséggel, de a '90-es években tovább közeledett az Európai Uniós csatlakozáshoz. Ugyanakkor több Uniós belpolitikai okból, a kétezres évek elején világossá vált, hogy ellehetetlenítik a csatlakozásukat. Ez akkor vált véglegessé, amikor 2007-ben a közösség minden tagja elfogadta a Liszaboni szerződést. Ez ugyanis újraosztotta az Európa parlamentben megszerezhető mandátumok elosztásának elveit. A fő irányvonal szerint terület és lakosság arányban delegálhatnak képviselőt az egyes országok. Ilyen helyzetben Törökország egyenrangúvá válna Németországgal vagy Franciaországgal.

Tréber Tibor


9/14

Anakara is felismerte, hogy nem csatlakozhatnak Európához. Ezért úgy döntöttek, hogy a térségbeli státusuk megerősítésére fognak koncentrálni, akár korábbi szövetségeseik kárára is.

Törökország XXI. századi külpolitikai érdekeinek felfedése

Az AKP 2007-es választások utáni hatalomban maradása biztosította a stabilitást a külpolitikai irányváltáshoz. A korábbi szövetségi és integrációs rendszerekbe való beilleszkedési törekvéseket, felváltotta a regionális vezető pozícióért való versengés. A fő vetélytárs Izrael volt. Törökország diplomáciai szinten folyamatosan elhidegült a saját és NATO szövetségesétől. Elsősorban azért mert Erdogan elnök pozitívan nyilatkozott az Iráni atomprogramról és nyíltan bírálta Tel-Aviv gáza politikáját. Míg ezáltal az ankarai kormány népszerűsége nőtt az iszlám államok és lakosság körében, addig a zsidó állammal folyamatos konfliktusokba került. Ebben az időszakban vált világossá, hogy Erdogan országát az iszlám világ vezető államává és a muzulmánok védelmezőjévé szeretné felemelni. Ennek fényében a török kormány támogatni akarta a palesztin lakosságot. Azonban az izraeli haditengerészet feltartóztatta a humanitárius segélyeket szállító török flottát, ráadásul megszálltak több hajót. Az egyiken eldördült egy halálos lövést. Ez a tett olyan diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett, aminek következtében Törökország nem csak felbontott minden együttműködést Izraellel, de a nagykövetét is visszahívta a zsidó állam fővárosából.

Törökország az Arab tavasz alatt – A politika exportja

A 2009-es oroszországi aszály miatt, megnőtt a gabona világpiaci ára. Ráadásul az oroszok nem tudtak elegendő élelmiszert exportálni Észak-Afrikába. Ez vezetett a helyi árnövekedésekhez és az általános társadalmi elégedetlenséghez, amely kezdetben lokális, majd az iszlám világon keresztülsöprő konfliktussá eszkalálódott. Marokkót leszámítva minden észak-afrikai országban megdöntötték a regnáló, rendre autoriter, kormányzó erőket. Bár sok jel mutat arra, hogy SzaúdArábia és az öböl menti monarchiák szították a feszültségeket, mégis Törökország profitált a legtöbbet politikai téren az államok összeomlásából. Az Erdogan kormányzat országonként eltérő álláspontot és taktikát követett. Líbia esetében láthattuk, hogy ameddig a diplomácia megengedte, védték a Kadhafi rezsimet. Ennek oka a dollár milliárdokra rúgó, líbiai török érdekeltségek voltak. Ugyanakkor a NATO légtérzárat és líbiai

Tréber Tibor


10/14

ideiglenes kormány megalakulását követően, Törökország elsőként ismerte el a líbiai rendszerváltást és nyújtott újjáépítési segélyt az új vezetésnek. Így sikeresen megtartották az országgal való jó viszonyukat és anyagi érdekeltségeiket. Egyiptomhoz és Tunéziához azonban nem fűzték befektetések Törökországot. Ezért Erdogan elnök meglátva a kínálkozó lehetőséget, a felkelők oldalára állt. Mubarak elnök bukását követően a török vezetés Egyiptomnak is anyagi segítséget helyezett kilátásba. Ugyanakkor segítettek megszervezni az újjáalakuló iszlám köztársaságot. Törökország erre működőképes alternatívát mutatott a saját példáján keresztül. Segítségükkel megszervezték a hatalomra kerülő Iszlám Testvériség pártját. Murszi elnök és az egyre szélsőségesebbé váló Testvériség bukását és a katonai vezetés hatalomátvételét követően is meg tudta tartani Ankara a jó kapcsolatát a kairói vezetéssel. Ugyanakkor az ország destabilizálódása csak Törökország javát szolgálta. Szíria esetében Törökország óvatos politikát folytatott, mivel nem akart katonailag beavatkozni az Assad rezsim és a felkelők harcába. Az ország instabilitása azonban nem kedvez Ankara törekvéseinek. Túlzotta megerősödhet ugyanis Irán vagy Izrael, ha jól pozicionálja magát a konfliktusban. Ezért először békítőként lépett fel a két fél között és tárgyalóasztalhoz próbálta ültetni a szemben állókat. Azonban ezen törekvések sikertelennek bizonyultak. Mára egyfajta patthelyzet alakult ki. Bár a török kormány összehívta a NATO országok külügyminisztereinek tanácsát, ezáltal biztosították a katonai beavatkozás jogi alapjait, jelenleg csak határvédelmi feladatokat látnak el a NATO erők a török-szír határon.

Törökország és Oroszország viszonya – az ukrán konfliktus tükrében

A török külpolitika 2007-től folyamatosan kereste azon partnereket, akikkel ellensúlyozhatta a reá nehezedő amerikai befolyást. Kína és Irán mellett Oroszország felé is nyitott Erdogan elnök. Ugyanakkor a 2014-es krími események bebizonyították, hogy Oroszország ismét nagyhatalmi státusra tör. A nyugati hatalmak nem sokat tudtak kezdeni a kialakuló helyzettel. Katonailag nem avatkozott be senki. Pusztán csapatáthelyezésekkel és hirtelen megszervezett hadgyakorlatokkal próbálták elrettenteni Oroszországot a beavatkozástól. Törökország hivatalosan nem foglalt állást és továbbra is az arab államok ügyeivel van elfoglalva. A Földközi tengert és a Fekete tengert összekötő szoroson még mindig minden hajót átengednek. Emellett ragaszkodnak a nemzetközi egyezmények betartásához. Ez vízkiszorítási, illetve a Fekete tengeren való tartózkodási időlimit korlátozásokat jelent. Ugyanakkor engedélyezték egy amerikai romboló, fekete tengeri

Tréber Tibor


11/14

tartózkodásának meghosszabbítását. Az amerikai hadihajó hivatalosan azért tartózkodik török kikötőben, mert megsérült a hajócsavarja. Ezt azonban többen kétségbe vonják.

A hadsereg ereje és jelentősége Törökországban

Törökországban még él a sorkatonaság intézménye. Így minden férfi betekintést nyer a nemzeti haderő valamely ágában (Szárazföldi erők, Tengerészet, Légierő). A mai napig nagy megtiszteltetésnek számít a szolgálat. A hadsereg felkészültségét az is mutatja, hogy azon kevés hogy azon kevés fegyveres erők közé tartozik, amelyek fennállásuk óta, folyamatosan harcérintkezésben vannak. Igaz nagyrészt saját területén belül, de az örmény és kurd kisebbséggel folyamatosak az összetűzések. Emellett fokozott határellenőrzést is folytatnak Cipruson. Emellett Törökország azon kevés államok közé tartozik, amely folyamatosan a GDP-jének 2%-át 6 költi védelmi kiadásokra. Ezáltal technológiai szinten is folyamatosan szinten tartják katonai kompetenciáikat. A fegyveres erők nagyfokú anyagi támogatása, társadalmi elfogadottsága és a köztársaság őreként megjelenő kiemelkedő szerepe oda vezetett, hogy egyfajta állammá vált a török nemzetállam testén belül. Nincs akkora önállósága és gazdasági hatalma, mint a Forradalmi Gárdának Iránban, de sokkal nagyobb a szerepe és érdekérvényesítő képessége, mint az egyiptomi hadseregnek.

Törökország környezete

Ahogy a bevezetőben említettem, véleményem szerint egyetlen állam sem válhat regionális vezetővé vagy hegemón szereplővé, ha rajta kívül más nemzet is hasonló potenciákkal és szándékkal rendelkezik. Ilyen téren is szerencsés, illetve speciális Anatólia fekvése. Ha a koppenhágai iskola biztonságpolitikai beosztását nézzük, akkor pontosan az Európai és a Középkeleti biztonsági komplexum határán helyezkedik el az Törökország. Ha még egy szinttel lejjebb megyünk, akkor azt is megfigyelhetjük, hogy délről is két ilyen beosztással határos. Földközi tenger keleti partvidékén elhelyezkedő Levantei szub-komplexummal és az Öböl szub-komplexummal is 6 CIA The World Factbook Online – Törökország, https://www.cia.gov/library/publications/the-worldfactbook/geos/tu.html (Letöltés 2014.05.11)

Tréber Tibor


12/14

határos.7 Ez a fajta, sokszínű környezet mindig is óvatos politizálásra kényszerítette Ankarát. Ugyanakkor hegemón törekvéseiket nagyban elősegítette a térségek instabilitása, illetve folyamatosan változó jelentősége. Hiszen biztos pontként mindig is ki tudták használni a kulturális és ezáltal tárgyalóképes hidat a Kelet és Nyugat között, például Irán esetében. Ugyanakkor remek támogatói voltak a katonai csapásoknak, legyen szó Irakról vagy Afganisztánról. A környező országok közül Szíria és Irak meggyengült és Törökország kiterjeszthette rájuk a befolyását, illetve föléjük kerekedhetett a határok átrajzolása nélkül is. Azerbajdzsánnal és Örményországgal folyamatosan konfrontálódott a török vezetés, nemzetiségi kérdések miatt, de folyamatosan meg tudta tartani dominanciáját. Grúzia sem tudott megerősödni a Szovjetúnió felbomlását követően. A térségben Irán és Izrael maradtak csak potenciális riválisok. Azonban az iszlám forradalmat követő, máig fenntartott embargók és a teheráni vezetés állandó problémái miatt, nem képviselnek valódi erőt a térségben. Az Izraellel való hűvös majd ellenséges viszony viszont csak emelte a török kormány ázsióját az iszlám országok körében. Véleményem szerint amíg ezt az állapotot nem csak kommunikáció, de tettek útján is fenn tudják tartani, addig beszélhetünk Törökország hegemóniájáról a térségben. Mert addig bírják az arab államok és Irán támogatását is, szemben az örökös ellenség zsidó állammal.

7 Wayne McLean: Regional Security Complex Theory and Insulator States: The Case of Turkey, University of Tasmania

Tréber Tibor


13/14

Konklúzió

Törökország hegemóniáját veszélyeztető tényezők

Véleményem szerint jelenleg elsősorban belpolitikai problémák veszélyeztetik Törökország hegemóniáját. Kérdéses, hogy a szekuláris köztársaság őrei, a hadsereg, meddig tartható sakkban az mérsékelten, de iszlamista AKP által sakkban. A folyamatos konfliktusok a kurd és örmény kisebbségekkel is jelzik: Törökországon belül vannak decentralizációs folyamatok. Külpolitikai vonalon két irányú veszélyt látok a török befolyásra nézve. Egy részről Izrael bármikor újra felértékelődhet az amerikai külpolitika számára és ez mind anyagilag, mind a nemzetközi porondon betöltött szerepét nézve, jövedelmező lehet a zsidó állam számára. Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy az Arab tavasz eseményei hatására újra feléledtek az „arab nacionalista” eszmék és törekvések. Jelenleg pedig két olyan országot tekintenek Észak-Afrikában és a Közel-keleten mintának az iszlám államok, amelyek „egyedüliként” nem arabok. Kérdéses, hogy a vallási és társadalmi hasonlóságokban rejlő szimpátia mikor merül ki és azok az arab országok, amelyek ma Törökországhoz húznak, mikor választanak külön utat.

Végszó A dolgozatomban ismertetett nézet, folyamatok és aktuális események vezettek arra a következtetésre, hogy Törökország igenis hegemóniával rendelkezik a térségében. Véleményem szerint ezt az állapotot képes is lesz fenntartani, amennyiben a belpolitikájában rejlő veszélyek meg nem gyengítik az Erdogan elnök által kijelölt külpolitikai utat. Bár alapvetően olyan kép rajzolódik ki, amely szerint a hadvezetés ha nem is mindig örömmel, de támogatja ezt a fajta aktív külpolitikát.

Tréber Tibor 2014.05.12

Tréber Tibor


14/14

Bibliográfia Felhasznált irodalom: Csicsmann László – N. Rózsa Erzsébet: A Török Köztársaság az átalakuló Közel-Keleten, Külügyi szemle 2013/1, 59-78. o. Forintos Ádám: Küzdelem a török emberek lelkéért, Budapesti Gazdasági Főiskola, Budapest 2009 Henry Kissinger: Diplomacy (1994) [szerk.: Baik Éva (2008): Diplomácia] Wayne McLean: Regional Security Complex Theory and Insulator States: The Case of Turkey, University of Tasmania www.waynemclean.com/docs/wmclean-rsct.pdf (Letöltve 2014.05.09) Pintér Attila: „Törökország külpolitikája a 21. század elején – neooszmán vagy újradefiniált török külpolitika?”, Külügyi szemle 2013/1, 10-21. o. Online források: „Germany Government Budget”, Trading Economist http://www.tradingeconomics.com/germany/government-budget (Letöltve: 2014.05.11) CIA The World Factbook Online – Törökország, https://www.cia.gov/library/publications/theworld-factbook/geos/tu.html (Letöltés 2014.05.11)

Törökország a hegemón állam

Recommend Documents