SZAKÁLY SÁNDOR
TRIANONTÓL PÁRIZSIG (Magyarország lehetőségek és kényszerek között 1920-1947) Az I . világháború a Magyar Királyság, mint az Osztrák-Magyar Monarchia társországa számára, 1918. november 3-án befejeződött. A Padovában aláírt fegyverszüneti egyez mény beszűntette az ellenségeskedéseket, de sajátos olasz értelmezése eredményeként a monarchia hadseregeinek katonái közül tízezrek kerültek hadifogságba. A fegyverszüneti egyezmény megkötése előtt néhány nappal, 1918. október 31-én Budapesten győzött az ún. „őszirózsás forradalom" és Károlyi Mihály gróf vezetésével új kormány alakult. Az uralkodó, IV. Károly magyar király lemondott jogai gyakorlásá ról - így gyakorlatilag a magyar trónról is - , a különböző nemzeti tanácsok - román, dél szláv, rutén, tót - pedig kimondták a Magyarországtól való elszakadást. Az országban forradalmi hangulat, nyersanyaghiány, káosz és az elszabadult indulatok uralkodtak. A hatalom gyakorlatilag képtelen volt érvényesíteni a központi akaratot. 1919. március 21-én a helyzet reménytelenségét látva Károlyi Mihály - aki akkor már a népköztársaság elnöke volt - erős kommunista-szociáldemokrata nyomásra le mondott és átadta a hatalmat a bolsevik mintára kormányozni szándékozó magyarorszá gi kommunistáknak és a velük együttműködni hajlandó szociáldemokrata politikusok nak. A magyar köztudatban csak Kun Béla nevével fémjelzett magyarországi Tanácsköz társaság a társadalom teljes átalakítását tűzte k i céljául. Szembefordult az egyházakkal, megváltoztatta a tulajdonviszonyokat - államosította a földbirtokokat és a gyárakat, üze meket - , megszűntette a többpártrendszert, stb. Ugyanakkor a szomszédos államok ka tonai támadásával szemben is megpróbált hatékony ellenállást kifejteni. A Károlyi-féle időszak alatt szinte teljesen szétesett hadsereg helyett sorozott Vörös Hadsereget hozott létre és 1919 május-júniusában az a hadsereg jelentős sikereket is ért el, de annak 1
2
1
2
Az összeomlásról és a fegyverszünet kérdéséről számos munka jelent már meg ezidáig. Itt két műre, illetve vonatkozó részeire utalnék: Siklós András: A Habsburg-birodalom felbomlása 1918. Bp., 1987. Kossuth Könyvkiadó.; - Ormos Mária: Padovától Trianonig 1918-1920. Bp., 1983. Kossuth Könyvkiadó. Ormos könyve 26-74. oldalán foglalkozik részletesebben a fegy verszünet kérdésével. A lemondás körülményeiről és a kialakult helyzetről Károlyi Mihály emlékirata nyújt szemé lyes információkat, természetesen szubjektív megközelítésben. Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül. Bp., 1977. Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó. Második kiadás. 185-191.
politikai sikerei nem lettek, hiszen a felvidéki sikeres hadjáratot követő visszavonulás szétzilálta a haderőt és bekövetkezett a Tanácsköztársaság elkerülhetetlen bukása. Miközben Budapesten még a kommunista-szociáldemokrata kormány volt hatalmon, az ország megszállt területei egy részén a nemzeti erők szervezkedtek. 1919 júniusában Szegeden az ellenforradalmi kormány felhívására megkezdődött a Nemzeti Hadsereg szervezése, amely 1919 augusztusában - antant jóváhagyással - bevonult a Dunántúl ra, és ténylegesen az egyetlen meghatározó magyar katonai erő lett. A Nemzeti Hadsereg Fővezére, a Szegeden még hadügyminiszteri tisztet betöltő nagybányai Horthy Miklós altengernagy, az osztrák-magyar haditengerészet utolsó pa rancsnoka lett, aki így kulcshelyzetbe került. Mind a magyarországi politikai erők, mind az antant hatalmak előtt egyértelművé vált, hogy nélküle nem képzelhető el a kibonta kozás Magyarországon! Miközben a belpolitikában, az egymást sűrűn váltó kormányok ellenére is megindult a konzervatív alapon történő „visszarendeződés", Párizsban, illetve környékén folytak a nagyhatalmak tárgyalásai a világ újra történő felosztásáról, új határok és új államok lét rehozásáról. A tárgyalásokba a legyőzött felek is bekapcsolódhattak, bár szerepük és le hetőségük erősen korlátozott volt. Érdemi munkát küldötteik nem végezhettek, szavukat alig hallathatták. A magyar békedelegáció 1920. január 6-án érkezett Párizsba, Apponyi Albert gróf vezetésével és néhány nap múlva tanulmányozás céljából kézhez vehette az ún. „békeszerződés tervezetét". A tervezet a legpesszimistább várakozásokat is felül múlta. A magyar küldöttség által remélt etnikai határok helyett a mindenkori szomszé dok érdekeit szem előtt tartó tervezet készült, amely hol a földrajzi, hol az etnikai, hol a történelmi, hol a gazdasági elvet érvényesítette, de egyben következetes volt: Ma gyarország hátrányára! 3
4
5
3
4
5
A Magyarországi Tanácsköztársaság, illetve a Vörös Hadsereg történetére vonatkozó feldolgo zások többsége az 1960-as évek eleje és az 1970-es évek vége között jelent meg. Ezek közül említést érdemelnek: Hajdú Tibor: Tanácsok Magyarországon. Bp., 1958.; Uő: A Magyarorszá gi tanácsköztársaság. Bp., 1969.; - Liptai Ervin: A Magyar Tanácsköztársaság. Bp., 1979. Har madikjav. kiadás.; Uő: Vöröskatonák előre! A magyar Vörös Hadsereg harcai, 1919. Bp., 197. Második kiadás.; - Siklós András: Az 1918-1919. évi Magyarországi forradalmak. Források, feldolgozások. Bp., 1964. A Nemzeti hadsereg szervezéséről a szegedi ellenforradalmi kormány hadügyminiszterének 1919. június 6-án kelt 40/1919-1. számú rendelete intézkedett. A rendelet szövegét lásd Csak szolgálati használatra! Iratok a Horthy-hadsereg történetéhez 1919-1938. Szerk. és jegyzetek. Hetes Tibor - Morva Tamásné. Bp., 1968. 57-61.; - A hadsereg történetének feldolgozása Pa taki István tollából jelent meg, a szemléletében már meghaladott munka számos adatot tartal maz. Pataki István: Az ellenforradalom hadserege 1919-1921. A hadsereg szerepe az ellenfor radalmi rendszer kialakításában és megszilárdításában Magyarországon (1919. augusztus 1921. július). Bp., 1973. A trianoni békediktátum, illetve a tárgyalások kérdését számos munka dolgozta fel. Ezek felso rolása helyett a korabeli dokumentumokból összeállított kötetre utalnék, amely érzékelteti a kérdést és adnak hiteles képet a „trianoni békéről". Sorsdöntések. Összeáll, szerk. az előszót és a magyarázó szövegeket írta: Gerő András. Bp., é.n. 163-292.
A magyar békedelegáció az érdemi döntésekre gyakorlatilag nem tudott befolyást gyakorolni. Hiába volt a magyar küldöttség vezetőjének Apponyi Albert grófnak kitűnő franciasággal elmondott - és angolul és olaszul is összegzett - érvelése tényekkel alátá masztva, a korrekciós javaslat nem talált meghallgatásra, a győztesek hajthatatlanok ma radtak. A küldöttség visszatért Budapestre és lemondott megbízatásáról. Nem volt tag jai között olyan személy, aki vállalta volna a megalázó feltételek aláírását. A szerződést azonban alá kellett írni! Két - a továbbiakban politikai szerepet vállal ni nem akaró - személy, Benárd Ákos népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ látta el végül is kézjegyével a magyar békeszerződést 1920. június 4én a versailles-i királyi kastélyt övező hatalmas park Grand Trianon nevű palotájában. A történelmi Magyarország 282 870 km -nyi területének több mint a két harmadát ebbe Horvátország nincs beleszámítva, mivel az nem volt Magyarország része - és ma gyar nemzetiségű lakosságának megközelítőleg egy harmadát veszítette el. A közel 19 milliós európai középhatalomból, a 8 millió lakost megközelítő kis állam lett. A béke diktátum megfosztotta Magyarországot területének nagy részétől, meghatározó ásványi kincseitől, erdeitől, folyóitól, vasútvonalaitól, iparának egy részétől... A békediktátum előírásai erősen korlátozták az ország szuverenitását, meghatározták a fegyverben tartható haderő létszámát és „milyenségét" - 35 ezer fő, toborzott legény ség, behatárolt tiszti és altiszti létszám (1750, illetve 2335 fő) - , a fegyverzeti lehetősé geket, jóvátételt írtak elő, az ország pénzügyi, gazdasági és politikai ellenőrzés alá ke rült. Ennek következtében kérdésessé vált, vajon képes lesz-e Magyarország kitörni eb ből az elszigeteltségből, talpon tud-e maradni, avagy visszalép a balkáni államok színvo nalára, és egyre távolabb kerül attól az Európától, amelynek a X I X . század második fe lében az egyik leggyorsabban és leglátványosabban fejlődő országa volt. Az 1919-1920-ban hatalomra került - magát következetesen ellenforradalminak nevező - rendszer, illetve annak minden kormánya, a különböző politikai erők - szinte kivétel nélkül - egyetértettek abban, hogy a legfontosabb feladat az országot megalázó, gazdasági és társadalmi életét szinte teljesen szétziláló „békediktátum" megváltoztatása. Ehhez azonban partnerekre, szövetségekre lett volna szükség, hiszen Magyarország a kisantant államainak gyűrűjében nemcsak védtelen, de szinte teljesen elszigetelt is volt, és a szomszédok részéről a legcsekélyebb megértésre sem számíthatott. Az első érdemi próbálkozások - az 1920-1921-es sikertelen „francia kísérlet" után - dél felé irányultak. A kisantant létrehozásában komoly érdemeket magáénak tud ható Olaszország a Párizs környéki békeszerződések aláírása után a „győztesek nagy vesztese" lett. Területi és egyéb igényeit az aláírt szerződések csak részben elégítették ki és a térségben nem jutott meghatározó politikai, gazdasági és katonai szerephez. Utób biak kiépítéséhez neki is társakra volt szüksége. A Mussolini nevével fémjelzett Olaszország az 1920-as évek közepétől a magyar „kívánságok" támogatójává lépett elő. Ennek alapját kétségtelenül a mindkét or szág számára ellenfél-ellenségnek tekintett délszláv állam - a Szerb-Horvát-Szlovén 2
6
6
A trianoni békediktátumot a magyar nemzetgyűlés az 1921. évi XXXIII. törvénycikként fogad ta el és iktatta törvénybe. Teljes szövegét lásd Magyar törvénytár 1921. évi törvénycikkek. Bp., 1922.
Királyság (1929-től Jugoszláv Királyság) - elleni közös fellépés lehetősége biztosítot ta. Az 1920-as években megerősödő, majd 1927-ben szerződéses formát is öltő magyar olasz kapcsolatok erősödése ellenére úgy tűnt, hogy Magyarország a kisantant államai közül mégis a délszláv állam felé próbál nyitni - gondoljunk Horthy Miklós kormányzó 1926. évi mohácsi beszédére - remélve, hogy a békediktátum esetleges tárgyalásos ala pon történő módosítása Jugoszlávia esetében elérhető. A z elképzelés azonban nem volt megfelelően megalapozott. Hasonlóan kudarcot vallottak Magyarország közeledési kísérletei a nyugati nagy „békecsináló" hatalmak, Franciaország, illetve Nagy-Britannia felé. Gyakorlatilag mind a két ország mereven elzárkózott minden olyan magyar kérés/kísérlet elől, amely a kia lakult területi helyzeten akár csak minimális változtatást is igényelt. A győztesek to vábbra sem kívánták felülvizsgálni korábbi döntéseiket, a legyőzötteket nem akarták „keblükre ölelni". Miközben a magyar belpolitikában egy hosszú - és sikeresnek nevezhető - konszo lidációs folyamat következtében sikerült a gazdasági és társadalmi problémák egy részét megoldani, enyhíteni a békediktátum utáni tragikus helyzeten, Európában újabb válto zások indultak meg, amelyek Magyarországra nézve sem maradtak hatás nélkül. A politikai és gazdasági válságok sorát átélő Németországban Adolf Hitler 1933-ban történt hatalomra kerülésével egy agresszív, a Párizs környéki békerendszer felülvizsgá latát és annak a vesztesek javára történő korrekcióját kívánó erő jelent meg Európa - és a világ - színpadán. Hitler elképzelései - a területi kérdések „újragondolása" - az I . v i lágháborúban a legyőzöttek közé tartozó országok körében egyre inkább népszerűvé vál tak. Úgy tűnt, s ezt a győztes európai nagyhatalmak is érezték, hogy a versailles-i rend szer nem tartható fenn kiigazítások nélkül, és néha szemüket lehunyva, fülüket befogva vették tudomásul Hitler lépéseit. Nagy-Britannia és Franciaország ezen megváltozott, elnéző magatartása - amely Olaszország esetében a németekkel való szimpatizálást jelentette nem egy esetben - Ma gyarország számára azt sugallta, hogy az esetleges revíziós célok megvalósítása a már korábban támogatónak tekintett Olaszország mellett Németország segítségével reali tássá válhat. A békediktátum, Trianon revíziója pedig gyakorlatilag az egész magyar 7
8
9
7
8
9
A Bethlen kormány külpolitikai törekvéseit, illetve az olasz irányultságú külpolitikai lépéseket lásd: Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919-1945. Bp., 1988. 104-118.; - Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Bp., 1991. 175-196. A nyugati hatalmak, elsősorban Franciaország felé Károlyi Gyula kormánya igyekezett köze ledni. A kormány külpolitikai törekvéseiről részletesebben Márkus László: A Károlyi Gyula kormány bel- és külpolitikája. Bp., 1968. 203-271. Különös tekintettel „A kormánytámogató csoportok belső harcának éleződése és a Tardieu-terv" című fejezetre. 1935. január 13-án népszavazás dönt a Saar-vidék Németországhoz történő csatlakozásáról, 1935. március 16-án bevezetik az általános hadkötelezettséget, 1935. június 18-án aláírják a brit-német flotta-egyezményt, 1936. március 7-én Hitler felmondja a locarnói egyezményt, né met csapatok vonulnak be a demilitarizált Rajna-övezetbe, 1938. március 12-13-án Németor szág megszállja Ausztriát, megtörténik az „Anschluss".
társadalom célja volt, még ha esetlegesen annak mértékét, mikéntjét az egyes politikai erők és csoportok másként is ítélték meg. A magyar politikát a különböző belső és külső tényezők, illetve a társadalmi igény egyre inkább az előbb említett „támogató országok" felé irányították. Az ország a „meg nem értés" és a „remélt segítség" vágyai között olyan kényszerpályára került, amelyről - megítélésem szerint - szinte lehetetlennek tűnt letérni. Amint közeledett az egyesek által 1919-1920-ban húsz esztendőre kötött fegyver szüneti időszak vége, úgy gyorsultak fel az események Európában, illetve Európán kí vül, melyek egy része Magyarországot sem hagyta érintetlenül. Magyarország számára a háború nélküli „győzelmek" sorát az 1938-as esztendő hoz ta meg, amikor is a kisantantállamok képviselőivel 1938 augusztusában a jugoszláviai Bledben folytatott tárgyalások eredményeként azok elismerték Magyarország fegyver kezési egyenjogúságát - gyakorlatilag ezzel hatályon kívül helyezve a trianoni békedik tátum katonai előírásait - , melyért cserébe Magyarország lemondott a szomszédos or szágokkal szembeni fegyveres fellépésről. Nem sokkal később pedig a müncheni egyezmény (1938. szeptember 30.) következményeként magyar-csehszlovák tárgyalá sok indulhattak meg a két ország közötti területi kérdések megoldásáról. A tárgyalások, melyek Komáromban zajlottak le, végül is nem vezettek eredményre, bár az utolsó cseh szlovák - ténylegesen szlovák - ajánlat és a magyar követelések között csekély eltérés mutatkozott." A sikertelen tárgyalások eredményeként a csehszlovák és a magyar állam között k i jelölendő új határokról végül is döntőbíráskodás határozott. A döntőbírói szerepet Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter töltötte be, akik 1938. november 2-án a bécsi Belvedere palotában meghúzták Magyarország és Csehszlovákia új határait, ame lyet a nemzetközi közvélemény és a kérdésben a két nagyhatalomnak szabad kezet biz tosító Franciaország és Nagy-Britannia is elfogadott. A döntés értelmében Magyarország visszakapta Felső-Magyarország területének je lentős részét, amely területen a visszatért népesség több mint 80 százaléka magyar nem zetiségű volt. Az 1938. november 2-ai döntés a magyarországi politikai élet szinte vala mennyi szereplője számára az addigi revíziós politika helyességét igazolta és annak to vábbfolytatását „sugallta". 1939 tavasza ismét igazolni látszott ezen vélekedéseket, amikor is Magyarország számára lehetőség nyílott az 1938 őszén még elutasított igény, Kárpátalja visszacsatolá sára. A z önálló Szlovákia kikiáltásával és a maradék „Csehszlovákia" német megszállá sával szinte egyidőben kaptak lehetőséget a magyar királyi honvédség csapatai, hogy elfoglalják Kárpátalját. Az 1939. március 15-én megindított akció gyakorlatilag 10
10
11
A bledi tárgyalásokra vonatkozóan lásd Ádám Magda: A kisantant 1920-1938. Bp., 1981. 221-227. A komáromi tárgyalásokra 1938. október 9-e és 13-a között került sor. A magyar szakirodalom korábban arra utalt, hogy a csehszlovák fél csak csekély engedményekre lett volna hajlandó Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919-1945. Bp., 1988. 194. - , ma már viszont is meretes, hogy a végső ajánlat néhány nagyváros kivételével megegyezett a november 2-ai ún. első bécsi döntés határozataival.
jelentősebb összecsapások nélkül sikeresen lezajlott és jelentős - de csak kisebb létszá mú magyarsággal lakott - területek tértek vissza Magyarországhoz. Megvalósult a ko rábban sokat emlegetett közös magyar-lengyel határ, melynek a későbbiek során még fontos szerep jutott, de a két ország számára már ekkor is komoly jelentősséggel bírt. Amikor 1939. szeptember l-jén kitört a német-lengyel háború, amely néhány napon belül európai méretűvé szélesedett, Magyarország semleges álláspontra helyezkedett, számos pozitív megnyilvánulással Lengyelország irányába. így pl. a magyar kormány, melynek élén már Teleki Pál gróf állt, elutasította a németek kérését Magyarország te rületén történő csapatszállításokra, végig fenntartotta a diplomáciai kapcsolatot Len gyelországgal, menekültek tízezrei számára tette lehetővé az országon történő átutazást, illetve a magyarországi tartózkodást, stb. A két nyugati nagyhatalom - Nagy-Britannia és Franciaország - Németország elle ni hadüzenetét követően röviddel szovjet támadás indult - de ez nem Németország el len, hanem vele egyeztetve, az 1939. augusztus 23-án aláírt Molotov-Ribbentrop pak tum szellemének és tartalmának megfelelően - Lengyelország ellen. Európa eme két ha talmas diktatúrájának hadseregei néhány hét alatt legyőzték az 1938-1939-ben még oly magabiztos lengyeleket - akik szövetségeseiktől, a franciáktól és a britektől érdemi tá mogatást nem kaptak - és az országot felosztották egymás között. A két - megítélésem szerint - egymástól alapvetően csak színében elütő diktatúra melyek közül a német nemzetiszocializmus gazdasági és szociális téren messze felül múlta a sztálini kommunizmust - egyezkedésének eredményeként 1940-ben előbb a há rom balti államot (Lettország, Litvánia, Észtország) csatolta a szovjet birodalomhoz Sztálin - aki korábban Finnországtól szerzett területeket - , majd Besszarábiát és ÉszakBukovinát követelte és kapta meg Romániától ugyanazon esztendő júniusában. Ezen kö vetelés benyújtásakor felmerült egy esetleges magyar-szovjet együttműködés lehetősé ge is, amely Románia ellen irányult volna, és Magyarország esetében az „erdélyi kér d é s " megoldásával kecsegtethetett volna. A szovjet ultimátumra adott gyors román igen lő válasz azonban ennek a lehetőségét végül is nem realizálta. Az európai háború 1939-1940-ben egyébként elég sajátos képet mutatott. A Szovjet unió „önvédelemből" 1939 decemberében megtámadta Finnországot, területek átenge dését, illetve katonai támaszpontoknak finn területen történő létesítésének a lehetőségét követelve tőle. A megtámadott Finnország Nagy-Britannia, Franciaország, az Amerikai Egyesült Államok, Svédország, Magyarország támogatását élvezte többek között, míg Németország „tartózkodó" magatartást tanúsított. 1940-ben Németország egyértelmű helyzetet kívánt teremteni Európában, ezért hosszabb távú céljai megvalósítása érdekében megszállta Dániát, majd elfoglalta Norvé giát - nem sokkal előzve meg ezzel az ugyancsak hasonló lépéseket fontolgató brite ket - , Hollandiát, Belgiumot, Luxemburgot és néhány hét alatt térdre kényszerítette Franciaországot, melynek egy részét meg is szállta. Európa országai - néhány semleges államot leszámítva, melyek a világháború éveiben, gyakorlatilag 1945 tavaszáig Német ország nyersanyagszállítói és ellátói voltak - vagy német megszállás alá kerültek, vagy Németország szövetségeseiként, fegyvertársaiként működtek. Magyarország helyzete - 1939 őszén és azt követően is - sajátosan alakult. A n é m e t lengyel háborúban lojális maradt a lengyelekhez, az évszázados barátságra hivatkozva
utasított el különböző német kívánságokat, de a későbbiekben is igyekezett magát távol tartani az európai háborútól, melyhez közel csak 1940. június-júliusában került. A Románia elleni sikeres szovjet fellépést követően Magyarország is igyekezett az „erdélyi kérdés" megoldását napirenden tartani. A magyar-román viszony már-már fegyveres összecsapás lehetőségével fenyegetett, amikor a fegyvertárs országok közötti háború lehetőségét kizárni szándékozó Németország és Olaszország a két fél számára a tárgyalásos megoldást ajánlotta. A magyar és a román fél közötti tárgyalások azonban nem vezettek eredményre és ismét közelségbe került a fegyveres konfliktus lehetősége. Az utolsó pillanatban azon ban - román kérésre - Németország és Olaszország vállalta a döntőbírói szerepet. A z 1938. november 2-ai döntés színhelyén, a bécsi Belvedere palotában Ciano olasz és Ribbentrop német külügyminiszter meghozta a döntést 1940. augusztus 30-án. Magyar ország visszakapta az ún. Keleti Részeket és Észak-Erdélyt a Székelyfölddel, míg DélErdély továbbra is román fennhatóság alatt maradt. A visszatért területeken a magyarság relatív többséget alkotott, de a románok aránya is közelített az ötven százalékhoz. Magyarország a területi visszacsatolásoknak köszönhetően, valamint a környező or szágok megszűnte, illetve azok területi, politikai és gazdasági erejének jelentős arányú meggyengülése után úgy érezhette, hogy Közép-Európában meghatározó tényezővé vált, miközben a hitleri Németország lekötelezettje lett. A Szovjetunió elleni háborúra készülődő Németország biztos hátteret kívánt maga mögött tudni, ezért a még „szuverén" államok többségét szerződésekkel igyekezett ma ga mellé állítani. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az ún. Háromhatalmi Egyez ményhez történő csatlakozást ajánlotta nekik. így történt ez Jugoszlávia esetében is, amely 1941 márciusában csatlakozott ahhoz, követve ezzel Magyarország, illetve Ro mánia példáját. Az egyezmény aláírását követően azonban Belgrádban katonai puccs megdöntötte az aláíró kormány hatalmát és a Nagy-Britanniával, illetve a Szovjetunió val barátságos viszonyt - mintegy szövetségesi viszonyt - ápolni szándékozó hatalom épült k i . 12
13
14
12
13
14
A magyar-román viszony alakulására, a fegyveres előkészületekre vonatkozóan lásd Dombrády Lóránd: Hadsereg és politika Magyarországon 1938-1944. Bp., 1986. (a továbbiakban Dombrády, 1986.) című monográfiájának vonatkozó részeit. A magyar-román tárgyalásokra vonatkozóan lásd a tárgyalások résztvevőjének, Hory András bukaresti magyar követnek az emlékezését; Hory András: Bukaresttől Varsóig. Sajtó alá rend., a bev. tan. írta, magyarázó jegyz. ellátta: Pritz Pál. Bp., 1987. 310-343., az újabb konfliktusra vonatkozóan Dombrády, 1986. vonatkozó részeit. A Háromhatalmi Egyezményt 1940. szeptember 27-én Berlinben kötötte Németország, Olasz ország és Japán. Az egyezmény gyakorlatilag a három hatalom érdekszféráit osztotta fel és együttműködést tartalmazott, egyben kölcsönös segítséget helyezett kilátásba a szerződésen kí vül álló hatalom támadása esetére. A szerződés szövegét közli Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945. Bp., 1983. Második átdolgozott és bővített kiadás, (a továbbiakban Halmosy, 1983.) 502-503. Az egyezményhez Magyarország 1940. március 20-án, Románia 1940. november 23-án, Szlovákia 1940. november 24-én, Bulgária 1941. március l-jén, Ju goszlávia 1941. március 25-én csatlakozott.
Németország úgy látta, hogy ez a helyzet számára veszélyeket rejt magában, a Szov jetunió elleni támadás esetén a balkáni szárny veszélybe kerülhet, ezért a Jugoszlávia el leni hadműveletek megindításáról döntött Hitler. A németek a hadműveletben Magyar országgal mint felvonulási területtel, de mint a harcokba is bekapcsolódó hatalommal számoltak. A magyar politikai és katonai vezetés nehéz helyzetbe került hiszen alig néhány hó nappal korábban írták alá a magyar-jugoszláv szerződést - részben német ösztönzés re - , mely „örök barátság"-ot említett, és elvben nem zárta ki a területi kérdések tárgya lásos úton történő rendezését sem. A németek határozott követelése és a revíziós célok elérésének gyors lehetősége azonban erősebbnek bizonyult a szerződésnél, és az ország közvéleményében is erősen megfogalmazódott az újabb siker - területi gyarapodás - iránti igény. Az 1941. április l-jén megtartott Legfelső Honvédelmi Tanács ülésén elfogadták a Jugoszlávia elleni támadáshoz történő csatlakozást, de csak abban az esetben, ha Ju goszlávia mint állam felbomlik - hasonló elvek alapján indult meg a szovjet Vörös Had sereg támadása 1939. szeptember 17-én Lengyelország ellen - , a magyar kisebbséget veszély fenyegeti, illetve ha az adott területeken „vákuum" keletkezik. Amidőn Teleki Pál gróf, a magyar miniszterelnök, a döntést követően olyan híreket kapott Londonból, hogy a magyar közreműködés egy Jugoszlávia elleni német hadjáratban brit hadüzene tet von maga után, öngyilkosságot követett el. Ez az emberileg nagy tett azonban poli tikailag csak mint szerencsétlen lépés kezelhető, amely a későbbiek során olyan viták alapját képezte, melyek a tények vizsgálata helyett a világháborús szereplésünket etikai megközelítésbe helyezték. Mint ismeretes Teleki lépésével sem a Legfelső Honvédelmi Tanács döntését nem tudta megváltoztatni, sem a tervezett német támadást, illetve az ab ban történő magyar részvételt elodázni. Teleki halálát követően, miután a Jugoszláv Királyság az önálló Horvát Állam kiki áltását követően megszűnt, 1941. április 11-én megindultak a magyar királyi honvédség csapatai visszaszerezni az egykori magyar területeket, illetve azok egy részét. Rövid, k i sebb veszteségeket követelő harcok után Magyarországhoz visszatért a Délvidék és a Muraköz. A magyar-román ellentéteket kiváltó Bánát ügyében a németek döntése saját megszállást eredményezett. A délvidéki hadműveletek befejezte után Magyarország - amelynek lakossága, illet ve annak többsége ismét a revízió sikerét látta a területi gyarapodásban - a vágyott 15
16
17
16
17
A szerződést 1940. december 12-én írták alá Belgrádban. A magyar törvényhozás mint az 1941. évi II. törvénycikket fogadta el és hirdették ki azt 1941. február 28-án. A törvény szöveg ét lásd Magyar Törvénytár. 1941. évi törvénycikkek. Bp., 1942. A szöveget közli Halmosy, 1983. 505. Az 1941. április 1-jei Legfelső Honvédelmi Tanácsülésen történtekről lásd Náray Antal vissza emlékezése 1945. Sajtó alá rend. a bev. tan. és jegyz. írta: Szakály Sándor. Bp., 1988. 40-62. Teleki Pál halálának körülményeivel napjainkig foglalkozik a történetírás és számos kutató. Egyesek az öngyilkosság tárgyát kétségbe vonják, így pl. Zakar András: Teleki Pál halála. Bécs, 1983.; - Az öngyilkosságot mint tényt fogadja el és a halál körülményeit is alaposan elemzi Tilkovszky Lóránt: Teleki Pál. Legenda és valóság. Bp., 1969.; Uő: Teleki Pál titokza tos halála. Bp., 1989.
békés élet helyett ismét a háború közelébe került. 1941. május-júniusára egyértelművé vált, hogy a hitleri Nagy Német Birodalom és a sztálini Szovjetunió között a háború el kerülhetetlen. A kérdés legfeljebb csak az lehetett, mikor kerül arra sor. Az egymás elleni háborúra készülő két diktátor közül Hitler lépett gyorsabban. A né met haderő 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, melynek seregtestei még csak felvonulóban voltak a német-szovjet határra, illetve megindulási körleteikbe. A német támadáshoz gyorsan csatlakoztak a Németországgal baráti, fegyvertársi v i szonyt ápoló országok, így Románia, Finnország, majd Olaszország - katonai erővel csak később - és Szlovákia. Magyarország a Németországgal való szolidaritás kinyilvá nításának bizonyítékául a diplomácia kapcsolatokat szakította meg a Szovjetunióval 1941. június 23-án. A magyar politikai vezetés, élén Bárdossy László miniszterelnök-külügyminiszterrel szívesen kívül maradt volna a háborún, míg a katonai vezetés - élén Werth Henrik gya logsági tábornokkal, a Honvéd Vezérkar főnökével - a támadókhoz való csatlakozást szorgalmazta, mert mint vélekedett, ezt kívánja meg az ország érdeke, esetleges újabb területi gyarapodása. Werth Henrik álláspontját erősen befolyásolta az a feltevés - mellyel még a Német országgal ellenséges viszonyban álló, illetve vele nem „szimpatizáló" országok katonai vezetői is azonosultak akkor (pl. Nagy-Britannia, USA) - , miszerint a megindult német hadműveletek hat-tizenkét hét alatt teljes sikert eredményeznek, és a Szovjetunió rá kényszerül egy megegyezéses békére - elkerülendő a teljes összeomlást - ami az euró pai területei nagy részének Németország számára történő átengedését jelentené. Egy ilyen gyors német sikert követő európai újrarendezést követően pedig milyen szerep jut hatna a semleges Magyarországnak a győzelemben résztvevő románokkal és szlovákok kal szemben? Werth gyalogsági tábornok úgy vélte, a területi rendezésnél Magyarországnak is ott kell lennie és a győzteseket megillető pozícióban érvényesíteni a magyar érdeket, amely a visszatért területek megtartása mellett esetleg újabb területek visszaadásában realizá lódhat. A németek ugyanis állandóan hangoztatták, hogy a területi kérdések ügyét a győ zelem után majd ismét elő kell venni és nyilvánvaló, hogy a velük együtt harcolók szá míthatnak nagyobb „megértésre". 18
Werth és a katonai vezetés más tagjainak ezen érvelése azonban nem győzte meg a politikusokat. Ők úgy vélték a háborúban nem szabad önként résztvevővé válni, nem
Wert Henrik véleményét számos memorandumban foglalta össze, melyeket Bárdossy László miniszterelnöknek, illetve külügyminiszternek küldött meg. Werth memorandumait közli: Dip lomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936-1945. V. kötet. Magyarország külpoliti kája a nyugati hadjárattól a Szovjetunió megtámadásáig 1940-1941. Bp., 1982. május 6-ai me morandum 1097-1100., május 31-ei memorandum 1142-1143., június 14-ei átirat 1176-1179. (A továbbiakban DIMK V,)
kell megelőzni a német igényeket. Meg kell várni amíg ők kérnek bennünket, s abban az esetben cserébe mi is kérhetünk. A katonák és a politikusok közötti ellentétet oldotta fel a részleteiben a mai napig nem tisztázott Kassa elleni bombatámadás 1941. június 26-án. A korabeli megállapítás szerint a támadók a szovjet légierő gépei voltak. Az államfő ezen információk birtoká ban döntött úgy - ehhez alkotmányos joga volt - , hogy a nem provokált támadásra a honvédség csapatai válaszolnak. Döntését a hirtelenjében összehívott rendkívüli minisz tertanácsi ülésen elfogadták és mint minisztertanácsi ülési határozatot megfogalmazták. A döntést az országgyűlés Képviselőházában 1941. június 27-én Bárdossy László beje lentette és így a két ország között a hadiállapot beállt. A magyar királyi honvédség csapatai 1941 júniusának végén egy ún. Kárpát-csoportba szervezve indították meg a támadásukat a Szovjetunió ellen. A seregtestből rövidesen k i vált a gyorshadtest, amely képes volt felvenni a német hadsereg tempóját, míg a többi csa pat megszálló feladatok ellátására visszamaradt. A gyorshadtest - amely a honvédség leg korszerűbb seregteste volt - a harcok során komoly veszteségeket szenvedett és 1941 no vemberében ki is vonták a hadműveltekből, s megkezdődött a hazaszállítása Magyarország ra. A Szovjetunió területén csak megszálló feladatokat ellátó magyar csapatok maradtak. Mialatt a magyar csapatok a Szovjetunió területén harcoltak a belpolitikában is zaj lott az élet. A háborúban mind nagyobb magyar részvétel mellett kiálló - és azt követe lő - Werth Henrik tábornokot a miniszterelnök-külügyminiszter Bárdossy László kéré sére az államfő felmentette tisztéből és helyére vitéz szombathelyi Ferenc altábornagyot (1941. november l-jétől vezérezredes) nevezte ki. Szombathelyi úgy vélte, hogy a biz tosnak tűnő német győzelem ellenére Magyarországnak a háború utánra egy erős, intakt haderőt kell megtartania, ezért a háborúban lehetőleg minél kisebb erővel szabad csak részt venni. A magyar királyi honvédségnek meghatározó tényezővé kell válnia a 19
2<)
21
22
23
19
2 0
21
2 2
23
Werth június 14-ei átiratával az aznapi rendkívüli minisztertanácsi ülés foglalkozott, mely gya korlatilag elutasítást jelentett. Bárdossy a Werthnek küldött válaszban többek között azt írta: „ ...egy esetleges német katonai akcióban való részvételünket a német birodalmi kormánynak nem ajánljuk fel. Ha azonban a közreműködésünket a német birodalmi kormány később szüksé gesnek tartja és ez iránt kifejezett felszólítást intézne hozzánk, ennek természetesen eleget ten nénk, " Bárdossy válaszát részletesen közli: DIMK V. 1185. A kassai bombázás terjedelmes irodalmából két munkát érdemes kiemelni, amely a legtöbb adatot tartalmazza Borsányi Júlián: Das Ratsel des Bombenangriffa auf Kaschau 26. Juniu 1941. München, 1978.; Uő: A magyar tragédia kassai nyitánya. München, 1985. Horthy Miklós számára a honvédség csapatainak országhatárokon kívüli alkalmazását az 1920. évi I . és XVII. törvénycikk biztosította meghatározott esetekben. A törvénycikkeket lásd Ma gyar törvénytár 1920. évi törvénycikkek. Bp., 1921. Bárdossy bejelentését lásd: Az Országgyűlés Képviselőházának naplója 1939-1944. X. Bp., 1941. 305. A hadbalépés körülményeinek részletes feldolgozása Szakály Sándor: „...Magyar ország és a Szovjet-Unió között a hadállapot beállott". Egy döntés politikai hátteréről. Hadtör ténelmi Közlemények. 1991. évi 2. szám. Szombathelyi Ferenc véleményét számos esetben fogalmazta meg a különböző vezetői érte kezleteken is. Álláspontját olvashatjuk visszaemlékezésében is. Szombathelyi Ferenc vissza emlékezése 1945. Sajtó alá rend. a bev. és a jegyz. írta: Gosztonyi Péter. Bp., 1990.
térségben és nem szabad, hogy bekövetkezzék még egy 1918-1919, amikor az ország kiszolgáltatottként állt a szomszédaival szemben és 1919-ben az ország jelentős részét román csapatok szállták meg. Az erők megőrzéséért síkraszálló Szombathelyi Ferenc ezért is igyekezett a magyar csapatokat minél előbb hazaszállíttatni a hadműveleti területről. A német katonai veze tésnél ezt lényegében sikerült is elérnie, hiszen 1941 decemberére csak kis létszámú ma gyar katonai erő maradt a megszállt szovjet területeken. Akár sikernek is tekinthetnénk ezt, ha közben nem állt volna be jelentős változás a háború menetében, illetve a hadviselő országok helyzetében. 1941 decemberében a ja pán-amerikai háború kitörését követően az addig csak európai méretű háború világmé retűvé szélesedett. Decemberben Nagy-Britannia hadban állónak nyilvánította magát Magyarországgal - mivel Magyarország nem tett eleget a brit követelésnek, nevezetesen, hogy vonja ki csapatait a Szovjetunió területéről - és alig néhány nappal később a magyar miniszter elnök jegyzékben közölte az USA budapesti követével, hogy Magyarország a Három hatalmi Egyezményből következően magára nézve is csatlakozik az USA-val magukat hadban állóknak nyilvánított hatalmakhoz, így Németországhoz, Olaszországhoz. Ezt a mai napig is vitatott „sajátos hadüzenetet" az USA kormánya 1942 közepéig nem te kintette érdemlegesnek, mondván, hogy azt egy szuverenitásában korlátozott ország tette meg. A nyugati szövetségesekkel történt hadba kerülés mellett a továbbiakban egy másik fontos esemény is meghatározta Magyarország további sorsát, nevezetesen a német Wehrmacht Moszkva előtti veresége 1941 decemberében. A megállított, majd visszavetett német erők jelentős veszteségeket szenvedtek. Ez volt az első igazán érzékeny csapás a német haderőre. A veszteségek következtében fel értékelődött a kisebb fegyvertárs országok hadereje, nyersanyag- és élelmiszerbázisa. A területi visszacsatolások alkalmával nyújtott német segítségért még be nem váltott csekket a német politikai és katonai vezetés most igyekezett benyújtani. Előbb Ribbentrop birodalmi külügyminiszter járt Budapesten, majd az ő tárgyalásai után - az általa megfogalmazott elképzelések realizálására - Wilhelm Keitel tábornagy, az O K W főnö ke érkezett Budapestre. Ő már a részletekről kívánt tárgyalni. Keitel a Ribbentroptól nyert információk és a német politikai és katonai vezetés igé nyeinek megfelelően a teljes magyar haderő rendelkezésre bocsátását követelte a ma gyar tárgyalópartnereitől. Keitel „óhaja" igencsak meglepte a magyar felet, ám a hosszú, vitáktól egyáltalán nem mentes tárgyalások során sikerült elérni azt, hogy a németek 1942 tavasza-nyarára tervezett nagy támadó hadműveletéhez a magyar királyi honvéd ség a már megszállt területeken lévő alakulatai mellé egy kilenc gyalogdandárból és egy páncélos hadosztályból álló erőt bocsát a németek rendelkezésére. A z az erő a német kö vetelésnek valamivel több mint egyharmadát tette k i . A honvédség kijelölt alakulatainak mozgósítása és az ígért hadsereg felállítása 1942 februárjában kezdődött meg, mely mozgósítás az államfői döntés értelmében nem 24
24
A nyugati hatalmakkal kapcsolatos hadba kerülés dokumentumait lásd Magyarország és a má sodik világháború. Szerk. Zsigmond László. Bp., 1966. Harmadik kiadás. 348-354.
érinthette a román határ mentén diszlokáló V I . és I X . hadtest alakulatait. Viszont az ország egyforma megterhelése érdekében szinte az ország egész területét érintette a mozgósítás és a felállított 2. hadsereg nem volt azonos a békehadrendben szereplő 2. hadsereggel." A keleti hadszíntérre induló hadsereg rendelkezésére bocsátották mindazt a fegyver zetet és felszerelést, amelyet az országban visszamaradt haderő nélkülözni tudott. így a kivonuló magyar 2. hadsereg az előírt fegyverzet mintegy kétszeresét kapta meg, úgy, hogy az itthon maradottakat szinte „levetkőztették". ígéretet kapott ugyanakkor a ma gyar katonai vezetés, hogy a hiányzó nehézfegyverzetet a hadműveleti területen a néme tek pótolni fogják. A z utóbbi ígéret teljesítése azonban csak részben valósult meg, és az átadott lövegek jelentős része is korszerűtlen, kis űrméretű zsákmányolt belga löveg volt. A magyar 2. hadsereg frontra szállítása 1942 április és júliusa között zajlott le, nem egy esetben sok száz kilométeres gyalogmenetekkel, partizánok elleni harcok közepette, véres veszteségekkel. A harcok és a menetek alatt a hadfelszerelés egy része elhasználó dott és a nyári Don menti hídfőcsaták veszteségeivel együtt a hadsereg összvesztesége elérte a huszonötezer főt. Miközben a magyar haderő egy része a frontra indult, illetve már a keleti hadműve leti területen harcolt, az országban jelentős politikai változások történtek. Az államfő, Horthy Miklós felmentette tisztéből Bárdossy Lászlót, és utódául Kállay Miklóst nevez te k i . A döntésben nem kis szerepe volt annak, hogy Bárdossy a kormányzó-helyettes választáskor nem tudta a parlamentben Horthy István számára biztosítani az egyhangú elfogadást. Ugyanakkor a magyar politikai elit egy része úgy vélte, a németektől vala mivel nagyobb távolságtartásra törekvő politikus kell a miniszterelnöki székbe. Kállay Miklós folytatta ugyan elődje politikáját, de feladatának az erők megőrzését, illetve az országnak a háborúból történő lassú kivonását tartotta. Ennek érdekében igye kezett megtenni mindent. Hangsúlyozta az önálló magyar politikát, a szuverenitást, de mindenkor lojalitásáról biztosította Németországot. 1942 november-decemberében a szovjet Vörös Hadsereg döntő sikert ért el Sztálin grád térségében. Hatalmas német erőket semmisítettek meg és megkezdődött a Sztálin grádtól északra védelemben lévő román, olasz és magyar valamint német erők felszá molása is. A magyar 2. hadsereg mintegy kétszáz kilométer kiterjedésű frontszakaszán 1943. január 12-én és 14-én indult meg a hatalmas túlerőben lévő szovjet csapatok támadása. A rendkívül nehéz körülmények között küzdő honvédek, súlyos veszteségeket szen vedve, nem egy helyütt február elejéig kitartottak védőállásaikban. A magyar 2. hadse reg egészét azonban a német hadvezetés már 1943. január 24-én kivonta a harcokból és gyülekezőhelyekre irányította a megmaradottakat. A jelentős térnyerést eredményező szovjet támadás következtében a magyar hadsereg véres vesztesége (elesett, megsebe sült, eltűnt, hadifogságba került) - 1942 áprilisa és 1943 áprilisa között - mintegy 25
A magyar 2. hadsereg történetének részletes feldolgozását, minden részletkérdésre történő ki tekintését lásd Szabó Péter: Don-kanyar. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942-1943). Bp., 1994.
százhúszezer főt tett k i . A z ország először találta magát szembe igazán a háború súlyá val, valóságával. A jelentős veszteségeket szenvedett 2. hadsereg csapatait 1943 márciusa és májusa között szállították vissza az országba. A megszállt szovjet területeken csak egy kisebb erő maradt vissza, amely út- és vasútbiztosító feladatokat látott el és részt vett a partizá nok elleni harcokban. A hadsereg tragikus sorsa is felgyorsította a háborúból történő kiválás érdekében tett magyar lépéseket. A Kállay Miklós vezette kormány megbízottai és „magánvállalko zók" is kapcsolatot kerestek a nyugati szövetségesek képviselőivel, miközben a német fegyvertárs egyre nagyobb beleszólást követelt magának az ország ügyeibe. 1943 áprilisában Hitler Klessheimben fogadta Horthy Miklóst, és nagyobb erőfeszí téseket követelt az országtól a közös cél elérése érdekében, ugyanakkor tiltakozott a Kállay-kormány nyugati „tapogatózássai" miatt, és a „zsidókérdés" radikális megol dását szorgalmazta. Az államfőnek sikerült ugyan a támadásokat elhárítania, de érzé kelhetővé vált a két ország viszonyában bekövetkezett jelentős „elhidegülés". ' Nem sokkal a Hitler-Horthy találkozó előtt felmerült annak a gondolata, hogy a ma gyar csapatokat úgy lehetne visszahozni a megszállt szovjet területekről, hogy helyettük Szerbiába küldenének magyar megszálló erőket. A katonai vezetés - élén Szombathelyi Ferenccel - pártolta ezt az elképzelést, a politikai vezetés viszont ellenezte, mert úgy vélte, hogy az a nyugati szövetséges hatalmak ellenszenvét vívná ki és az ország fegy veres konflikusba keveredhetne a szerbekkel. Ezen érvelés mellett úgy vélem nem elha nyagolható az a katonai gondolat, hogy egy esetleges balkáni partraszállás esetén a ma gyar csapatoknak így előbb sikerülne felvenni a kapcsolatot a nyugati szövetségesekkel, esetleg megnyitni előttük az Európa szívébe való benyomulás útját. Miközben a katonai események magyar szempontból viszonylag csendesebbé váltak, a titkos diplomácia tovább dolgozott. 1943 szeptemberében a magyar kormány megbí zottja elfogadta a kormány nevében a nyugati szövetségesek előzetes fegyverszüneti feltételeit, melyeket majd arra alkalmas időpontban szándékoztak egyidejűleg nyil vánosságra hozni, s amely lehetővé tehette volna Magyarország számára a háborúból történő kiválást. A gyakorlatilag szóbeli megállapodás azonban minden titkolódzás ellenére nem ma radt ismeretlen a németek előtt, akik azonnal döntöttek: a megbízhatatlanná váló Ma gyarországot a német csapatok ellenőrzése alá kell vonni, megakadályozandó annak esetleges kiválása a háborúból. Miközben folytatódtak, illetve megindultak a német előkészületek Magyarország tervezett megszállására, a szovjet erők is egyre közelebb kerültek az ország korabeli 26
27
" A Hitler-Horthy találkozóról készült feljegyzést közli: Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939-1944. Hitler Adolf tárgyalásai kelet-európai államférfiakkal. Bp., 1983. Második kötet 107-113. Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban. Összeáll., sajtó alá rend. és a bev. tan. írta: Juhász Gyula. Bp., 1978. (a továbbiakban Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban, 1978.) 59-65. és 233-243. 27
határaihoz. Ennek következtében meg is kezdődött a honvédség jelentős erőinek a moz gósítása és a Kárpátok előterébe történő előremozgatása 1944 január-februárjában. A német előkészületek sem maradtak abba. 1944. március 15-én Horthy Miklós államfő Klessheimbe szóló meghívást kapott Hitlertől, aktuális problémák megbeszélé sére. Hosszú vívódás és tanácskozások után végül is olyan döntés született, hogy a kor mányzó, kíséretében a külügyminiszterrel, a Honvéd Vezérkar főnökével elutazik. A z indulásra 1944. március 17-én került sor. A megérkezést követő megbeszéléseken a nemzetiszocialista Nagy Német Biro dalom Vezére éles szemrehányásokkal illette a magyar államfőt kormánya „kétszínű" v i selkedéséért, s egyúttal közölte Horthyval, hogy döntése értelmében német csapatok szállják meg Magyarországot. Horthy az első pillanatban a lemondás és a visszavonulás gondolatával foglalkozott és a tárgyalások megszakítását tervezte, de végül is úgy dön tött, hogy a posztján marad. Ezt főleg a magyar tárgyalóküldöttség tagjai szorgalmazták, akiknek nem kis erőfeszítésükbe került, hogy a megszakadt Hitler-Horthy tárgyalásokat ismét megkezdhessék. A magyar küldöttség tagjai úgy vélekedtek, hogy Horthy meg tartva államfői tisztét talán még befolyást gyakorolhat az eseményekre és visszatartó erő lehet. A gyakorlatilag komolyabb fegyveres incidens nélkül bekövetkezett megszállást kö vetően a Kállay-kormány lemondott, tagjai közül néhányan német fogságba kerültek, míg maga a miniszterelnök a török követségen talált rövid időre menedéket. Utóda, Sztójay Döme volt berlini magyar követ lett, aki a németek teljhatalmú megbízottja, Edmund Veesenmayer és a kormányzó közötti hosszas politikai alku eredményeként fog lalhatta el a Sándor-palotában a miniszterelnöki dolgozószobát. A politikai vezetésben bekövetkezett személyi változásokat a katonai vezetésben végrehajtott személycserék követték. 1944. április 19-ével a németeknek nem tetsző Szombathelyi Ferenc vezérezredest vitéz Vörös János altábornagy váltotta fel a Honvéd Vezérkar élén, aki rövidesen vezérezredesi kinevezést is kapott. Működése alatt egyre több magyar alakulat került a frontra, ahol a német hadvezetés - előzetes ígéretei elle nére - a megszálló feladatok ellátására felkészített és felszerelt seregtesteket a harcokba is bevetette. Miközben a harcok egyre közelebb kerültek az ország határaihoz - amit a szovjet csapatok 1944 augusztusában az Úz völgyében léptek át - a belpolitikai életben néhány hónapos passzivitás után megerősödő kormányzó cselekvésre szánta el magát. 1944 j ú liusának elején határozott fellépésével leállította a budapesti zsidóság deportálását, majd azt követően lépéseket tett egy új kormány létrehozásának előkészületeihez. A kormány változtatásához a végső lökést végül is az augusztus 23-ai romániai fordulat adta meg, amikor is a Román Királyság háborúból történt kiválása egyértelművé tette Magyaror szág politikai és katonai elitje számára egyaránt, hogy az addigi állapot nem tartható 28
29
2 8
2 9
A magyar hadsereg mozgósítására és a Kárpátok előterébe történő előremozgatására vonatko zóan is lásd Ölvedi Ignác: Az 1. magyar hadsereg története 1944. január 6-ától október 17-éig. Bp., 1989. 9-24. A német megszállás történetét és a közvetlen következményeit lásd Ránki György: 1944. már cius 19. Magyarország német megszállása. Bp., 1978. Második, átdolgozott és bővített kiadás.
fenn, a háború elveszett, a kérdés csak az, miként kerülheti el Magyarország, ha egy általán elkerülheti a katasztrófát? A kormányzó 1944. augusztus 29-én felmentette a Sztójay-kormányt és vitéz csikszentsimoni Lakatos Géza vezérezredes vezetésével új kormányt nevezett k i , mely kor mány alapvető feladatául az országnak a háborúból történő kivezetését szabta. A kor mány összeállításánál sikerült a német befolyást csökkenteni és így - amint Lakatos Géza fogalmazott - nyolcvan százalékban a magyar érdek győzött. A Lakatos-kormány megalakulását követően a magyar királyi honvédség - német se gítség ígéretének a birtokában - , hogy megakadályozza a szovjet-román betörést az or szágba, támadást indított Dél-Erdély ellen, amely rövid ideig tűnt csak sikerrel kecseg tetőnek. A harcokkal egyidőben a magyar politikai vezetés, ténylegesen Horthy Miklós kor mányzó és szűkebb tanácsadói köre úgy döntött, hogy megpróbálja felvenni a kapcsola tot a nyugati szövetségesekkel. A kísérlet azonban kudarcot vallott. A nyugati szövetsé gesek olaszországi főparancsnokságára eljutott Náday István nyugállományú vezérezre dessel közölték, hogy a helyzet kulcsa Moszkvában található, oda kell fordulni. Az államfő - az olaszországi üzenet után - nem kis lelkitusát követően végül is úgy döntött, hogy tárgyalóküldöttséget indít Moszkvába a fegyverszünet lehetőségeiről tár gyalni. A delegáció vezetője, a frissiben vezérezredessé kinevezett vitéz Faragho Gábor, a csendőrség és rendőrség felügyelője lett, akit moszkvai katonai attaséi tapasztalata és orosz nyelvismerete predesztinált a tisztre. A küldöttség 1944. szeptember 28-án indult el a Szovjetunióba, ahol Moszkvában ta pasztalhatták, hogy a tárgyalások értelmezése a szovjet fél részéről más mint a magyar fél részéről. A rövid megbeszélések arra szorítkoztak csak, hogy a magyar küldöttek át vegyék a feltételeket és arról tájékoztassák Budapestet. A feltételekről tárgyalni, azokon változtatni nem volt mód. Horthy Miklós végül is úgy döntött, hogy elfogadja a szigorú feltételeket, amelyek a fegyverszüneti tárgyalások előfeltételeit jelentik és 1944. október 11-én a magyar fél Moszkvában aláírta az egyezményt, melyet a három szövetséges nagyhatalom nevében írt alá a másik oldal. A feltételek szerint a magyar közigazgatásnak és a katonai erőnek az 1937. december 31-én fennállott határok mögé kellett (volna) visszavonulnia, a had seregnek szembe kellett (volna) fordulnia a németekkel, stb. Ez gyakorlatilag azt jelen tette, hogy az 1938 és 1941 között elért revíziós sikerek gyakorlatilag semmivé váltak. A kormányzó az aláírt egyezmény ellenére úgy vélte, hogy talán mégis lehetséges a háborúból történő kiválás a németekkel történő szembefordulás nélkül. Úgy értékelte a helyzetet, egyetértésben a mellette működő ún. „Kiugrási irodá"-val, hogy egy ilyen kiválás esetén elkerülhető esetleg az ország orosz megszállása, illetve az csak jelképes lenne. A feltételezés azonban teljesen helytelen volt! Amikor 1944. október 15-én Horthy Miklós kormányzói szózattal fordult az ország lakosságához és Hadparancsot 30
31
30
31
Lakatos Géza: Ahogyan én láttam. Bp., 1992. 119. A moszkvai fegyverszüneti tárgyalásokról is részletesen ír Korom Mihály: Magyarország ideiglenes Nemzeti Kormánya és a fegyverszünet (1944-1945). Bp., 1981. (a továbbiakban Korom, 1981.) 106-137.
adott k i a honvédség részére, kiderült, hogy a kiugrásra fel nem készített, arról mit sem sejtő hadsereg nem tud megfelelni a várakozásoknak. A cselekvésre esetleg még hajló kat rövidesen letartóztatták, a végsőkig harcolni akarók kezébe került a hatalom. A Szálasi Ferenc nevével fémjelzett Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom német se gítséggel órák alatt átvette a hatalmat. Horthy Miklós - ugyan kényszer alatt, de - Szálasi Ferencet nevezte ki miniszterelnökké, aki egyúttal felvette a Nemzetvezető címet is és az államfői jogokat is gyakorolta. A sikertelen kiugrási kísérlet után a harcok az ország területén tovább folytak és sú lyos áldozatokat követeltek. Mivel akkor már a szülőföld védelméről volt szó, az ellen állás egyre hevesebb lett, amit fokozott a vörös hadsereg nemzetközi hadijogot nem igen tisztelő magatartása. Budapestet, az ország fővárosát a németek erőddé nyilvánították és végsőkig való tartását rendelték el. A z ötvenhárom napos ostrom az európai fővárosok között a leg hosszabb volt. A pusztítás - emberéletben és anyagiakban - szinte felbecsülhetetlen volt. Budapest eleste után a harcok a Dunántúlon folytatódtak és tartottak egészen áp rilis 11-éig az ország területén, miközben százezrek hagyták el az országot és százezrek kerültek hadifogságba is. Az élet azonban nem állt meg. Még a magyarországi harcok idején, 1944. december 21-én Debrecenben frissen összeszedett képviselőkből, Moszkvából hazatért kommunistákból, a moszkvai fegyver szüneti delegáció tagjaiból, illetve később hozzájuk csatlakozottakból megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés, amely megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. A vá lasztás nem volt más, mint a Moszkvában és a Moszkva által összeállított lista elfoga dása. Az új kormány - melynek hatásköre szinte alig jelentett még valamit - első lépés ként 1944. december 28-án hadat üzent Németországnak, majd röviddel azt követően képviselői - Gyöngyösi János külügyminiszter, Vörös János vezérezredes honvédelmi miniszter (ő a nyilas hatalomátvételt követően szökött át a szovjet csapatokhoz) és Ba logh István katolikus pap, miniszterelnökségi államtitkár - 1945. január 20-án aláírták a fegyverszüneti egyezményt. Ebben az egyezményben Magyarország nyolc nehézfegy verzettel felszerelt hadosztály felállítását és a németek elleni harcbavetését vállalta. Mind a hadosztályok száma, mind a fegyverzet azonban csak illúzió volt. A jelképes részvétel a háború utolsó napjaiban nem változtatott Magyarország megítélésén. Vissza állt gyakorlatilag a trianoni határ és Magyarország készülhetett az új béketárgyalásokra. 32
33
34
A belpolitikai élet megindulása után 1945. november 4-én tartották meg a nemzet gyűlési választásokat, melyek a Független Kisgazda Polgári és Földmunkáspárt győzel mét hozták. A megszálló hatalmak - jelen esetben a Szovjetunió - előzetes előírásai alapján azonban koalíciós kormány alakult, amelyben a Magyar Kommunista Párt, a
32
33
34
A nyilas-hungarista hatalomátvételről részletesebben lásd Rozsnyói Ágnes: A Szálasi-puccs. Bp., 1962. Második, átdolgozott kiadás.; - Vígh Károly: Ugrás a sötétbe. Bp., 1984. Második, bővített kiadás. Budapest ostromáról a legújabb, legalaposabb feldolgozás Ungváry Krisztián: Budapest ostro ma. Bp., 1998. A fegyverszüneti egyezmény megkötésére és tartalmára vonatkozóan lásd Korom, 1981. 454-510.
Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt vett még részt. Utóbbi akban a kommunisták társutasai, titkos párttagjai játszották a meghatározó szerepet. A z ország újjáépítése mellett a béketárgyalásokra történő felkészülés volt a leglényegesebb feladat. A párizsi tárgyalások azonban nem hoztak érdemi eredményt Magyarország szá mára. A visszaállított Trianon területileg még csonkulást is eredményezett, hiszen csehszlovák kívánságra három falut még elvettek Magyarországtól és az északi szom szédunk kapta meg azokat. Úgy látszik, beigazolódott Molotov szovjet külügyi népbiz tos 1943. júniusi véleménye, melyet a moszkvai brit nagykövethez Sir A . C. Kerrhez írt levelében így fogalmazott meg: „...a szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott, valamint azokért a gyil kosságokért és erőszakos cselekményekért, fosztogatásokért és gyalázatosságokért, amelyeket a megszállt területeken követtek el, a felelősséget nem csak a magyar kor mánynak kell viselnie, hanem nagyobb vagy kisebb mértékben a magyar népnek is 35
A párizsi béketárgyalásokra vonatkozóan a legalaposabb és legújabb feldolgozás Fülöp M i hály: A befejezetlen béke. Bp., 1994. Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban, 1978. 158-159.
