TRANSZ-SKIZOID METROPOLISZ

Horváth Márk – Lovász Ádám

TRANSZ-SKIZOID METROPOLISZ Filozófiai töredékek a poszthumanitás tájképeiről

1

1.

Tegyünk kísérletet a poszthumanitás összegabalyodott, elcsúszott, összeragadt, szaggatott, fraktálszerű, világméretű zavarodottságának megfékezhetetlen dinamizmusának felfejtésére! Ez a földalatti folyó egy kibernetikai inoperativitás, amelynek szimmetriatörései, bomlásai megkövetelik az önmegcsupaszítást, a hús perverz metamorfózisainak hosszú sorát. A kibernetikai információkavalkád materiális és virtuális folyam is egyben, amelyben a molekulák számítógépekkel, celluláris automatákkal helyettesítődnek.1 Az élet – mint fogalmaz Manuel DeLanda – egy olyan játszma, amelynek során „azon sejt, amely életben volt, életben marad, amelyik halott, az pedig halott marad.”2 Oszcilláció és megmaradás: ez a két koordináta, amely körülhatárolja az élő ágenseket. Azonban az élet játszmájával játszva megállapíthatjuk, hogy a szimulációval „az adott mintázatok egy pár nemzedéket követően eltűnnek”.3 Valóban elmondható, hogy az eltűnés a mintázatok redői között lappangó lehetőség. A szimulációs játszmában az ismétlés elkerülhetetlenül az eltűnésbe torkollik. Az eltűnő, felszámolódó valóság szimulációs szellemekben, a levegőben siklószerűen úszó információs mintázatokban kel újra életre, maga mögött hagyva a test és a hús romlandó molekuláris valóságát.4 A romlásban lévő hús folyamatosan rekonstituálja saját eltűnését, miközben egy furcsa, nehezen átlátható és a vizualizációt megtagadó zónát bocsát ki, ez a szag szférája. A haldoklás így lebontódás és újraalkotódás, azaz megnyílás egy másik érzékszerv számára. Így a rothadó hús szaga is egyfajta intézményesített szimuláció, az eszményi poszthumanitás felkavaró önmagába hajlása. Julia Kristeva pervertált Platón-olvasatában a romlottság „a belső istennek” való hódolat megsemmisítő mozgása, amely a következő jelenségekben ölt testet: „a kannibalizmus, a vérfertőződés, a prostitúció, a pederasztia, sőt még a család lerombolása is”.5 Amikor a kozmpolitizmusban feloldódó poszthumán tényezők igénylik az eltörlést, a tabula rasa-t, nemcsak a történelmi alapú tilalmakkal szállnak szembe, hanem „magával a társas életre való hajlamunkkal is”.6 A Bevezetőben már jelzett Transmetropolitan című képregényben találunk egy látomást erről a kozmopolita utópiáról. A képleírás szerint magunk előtt látunk feltárulkozni egy „intenzíven növekvő” várost, amely „képtelen az elrohadásra”. 7 Ez a közösségiségtől, együttéléstől mentes város „többezer kultúrát” olvaszt egyetlen „masszává”, ráadásul többezret nemz nap mint nap. Egy kínai zónában hajléktalanok, transzszexuális prostituáltak keverednek rendőr-farkasemberekkel, melyet akár a korai huszonegyedik századi Bangkok queer szexuális összeállásairól elhíresült utcaképeihez hasonlíthatnánk. Ez a társadalomnak is aligha nevezhető bomlottság, amelyet a Transmetropolitan mutat be számunkra, ironikusan és kritikusan a disszemináció logikája által átitatott roncstársadalom, a jelen eltúlzott kivetítése. Itt minden etika felfüggesztődött, mivel a világot sikerrel lebontotta a biotechnológia által 1

DeLanda, Manuel (2015) Philosophy and Simulation. The Emergence of Synthetic Reason (New York: Bloomsbury Academic), 22. 2 DeLanda 2015: 23. 3 Uo. 4 DeLanda 2015: 24. 5 Kristeva, Julia (2010 [1988]) Önmaga tükrében idegenként (Budapest: Napkút), 63. 6 Kristeva 2010 [1988]: 64. 7 Warren Ellis – Darick Robertson (2009a) Transmetropolitan. Vol. 1. Back on the Street (New York: Vertigo), 16

2

véghezvitt molekuláris forradalom. Immungyengeség nyeli el és üresíti ki a testek integritását. Jean Luc-Nancy értelmezésében az immungyengeség az integritás lebontódása, a test „önmaga elnyelése, elpusztítása”.8 A felbomlás tapasztalása a végső határokon túlra juttat bennünket. Olyan fokú kiszolgáltatottsághoz vezet, amely a jelek struktúrálatlan kifejeződését bontakoztatja ki. A testek sohasem totalizálhatóak, mivel „nincsenek megalapozva, nem létezik a test tapasztalata, ahogy nem létezik a szabadság tapasztalata sem”.9 A nehezedés semmire sem nehezedik, kivéve a felszínre hozott diszharmonikus, lehatárolhatatlan szemetet. A Transmetropolitan világa így a kultúrszemét felejtés nélküli materiális összeállása. Eldönthetetlen, hogy az egymással összeegyeztethetetlen töredékek milyen viszonyban állnak egymással, ha egyáltalán bármiféle kapcsolódást találhatunk az egy légtérben fennálló fragmentumok között. Látunk egy a virtuális drogot fogyasztó, lila öltönyt viselő járókelőt, fallikus szimbólumként funkcionáló, fegyvert nyaló modellt egy plakáton, továbbá szerteszéjjel heverő hajléktalanokat. Vagyis egy lefejezett közösséggel van dolgunk, amelyet teljességgel magába olvaszt a képek fraktalitása. Don Ihde a képek fraktalitásával köti össze a megfordíthatóság jelenségét.10 A szimulációk világában a vizualitások tiszta mennyiségekké redukálódnak, amelyek perverz módon rekombinálódnak és önmagukba fordulnak. A poszthumanizmusra oly jellegzetes módon a karakterek csupán utánozzák vagy újrajátsszák a képek által keltett, szétzúzott valóságot. Ebben a virtualitásban a jelenségek „átváltható adatokká redukálódnak, továbbküldésre kerülnek és képekként újraalkotódnak”. 11 Inoperatív közösségek seftelnek életeik maradványaival, sugárzó anyagokkal, minden instrumentalitástól külön vált szervekkel, felszerelésekkel. A radioaktív anyagok jelenléte az atomkatasztrófa lehetőségét is felvillantja. Nemcsak a sugárzó anyagot használják a seftelők – akiket a képregény alkotói (nem mellékesen) arabokként ábrázolnak, ezzel is rájátszva a korai 21. századi terrorizmushisztériára –, hanem a technológiák az embereket is felhasználják saját terjesztésükre. 12 A szétzilált közösségiség semmilyen értelmezhető összességhez sem vezet, hanem egy végleges töredezettséghez, amely magával ragad fraktális erejével. Minden pszichózis és paranoia, mivel mindent mozgásba hoz azon társadalmi mező, amely végletesen a fraktalizáció felbomlottságát sugározza.

8

Nancy, Jean-Luc 2013 [2000] Corpus (Budapest: Kijárat), 75. Nancy 2013 (2000): 73. 10 Ihde, Don (2002) Bodies In Technology (Minneapolis: University of Minnesota Press), 134. 11 Uo. 12 Ihde 2002: 137. 9

3

2.

A test sohasem teljes, mivel eleve nélkülözi a másikat. A másság hívása – még ha olykor visszataszító látványként is tárulkozik a szem elé – alapvetően termékenyítő jellegű aktivitás, egy behatolás, amely szüntelenül megtermékenyíti a látót. 13 Az Ószövetség-beli Dávid király eredendően szegény, már nevéből kifolyólag is. A „dalet” nevű héber kifejezés a kétszeres szegénységet jelenti.14 A Transmetropolitan vonatkozásában nem mellékes a bibliai elem sem (a főszereplő neve Spider Jerusalem). A hívek, akik Dávidnak hódolatukat fejezik ki, „felemésztik az idegent”, egy titkos rejtekhelyen „magukba olvasztják”. 15 Egy másik jelenetben, amikor Spider a hegyekből visszatér a városba, a rejtekhelyére, ahol komikus módon „megmosakodva” csupaszítja le magát, és a korábban látott szakállas „hippi” külső után elnyeri kopasz alakját.16 A testváltás és testmódosítás a mindennapok részévé vált: ez lett a radikális különbözőség kinyilvánítása és szakadatlan működése. A ragaszkodás kitaszítottá vált, és elutasítandóvá a plaszticitás ellenzése. Szubjektivitását Spider egy önlecsupaszító műveleten keresztül nyeri el, amely során megszabadul testszőrzetétől. A zuhanykabin hang alapján működik. A folyamatos készenléti állapotban lévő technológia szinte agyonüti, majdhogynem halálra égeti az embert. Vagyis hasadást, robbanást hoz még az egyszerű zuhanyzási gesztus is. A megtisztítás, a megtisztulás kárhozata pusztító jelenséggé lényegül át. Semmiféle rendszerező elv, semmi normalizációs logika nem képes funkcionálni ebben a szétesett világban. A purifikáció csak halálosan túlzó lehet egy olyan társadalomban, ahol az összefolyás, és a züllött összeállások alkotják a normát. Ebben a vonatkozásban megemlíthetjük Nick Land gondolatait, a jövő „K-funkciók” általi eltüntetéséről: „a jövő el akarja lopni a lelkedet, és elporlasztja a nanotechnikákban. 1/0 fény/sötét /Neuromancer/Wintermute.”17 Az elporlasztó jövő az antropomorf létezőket gázkamrára ítéli, ahogy erre egyértelműen utal a képregény elemzett jelenete. Embertelen, deterritorializáló összeállások magukba fogadják a terméketlen intelligenciákat. Egy hiper-intelligens zuhanyzókabin csap össze az intelligensnek beállított, drogfüggő újságíróval, és a sajátos küzdelemnek csak egy végkimenetele lehet. A technológia – a Gibson által neuroelektronikus firkálmányoknak nevezett kibergótikus villanások együttese – olyannyira elferdíti a visszacsatolási folyamatokat, hogy nem marad egyéb Land olvasatában, mint „húsbábok, mesterséges bőrfelületek, élőhalott szoftverkísértetek, krionikus halhatatlanságok, és pornóipari obszcenitások”.18 Elégettetik a hús, azonban az atmoszféra végletes korrupciója ellenére megtagadja a halált. Nem lehet meghalni ebben a társadalmi mezőben, a radikális áldozat démonikus negativitása elektronikus képekben fordul vissza a társadalom teteméhez: „fehér férgek hemzsegnek a társadalom tetemében, a bőr alatt hullámozva.” 19 A pusztulás szabadsága beletorkollik egy abszurd módon „affirmatív telekommerciális disztópizmusba, amelyet a skizo-analízis vezet”. 20 A reterritorializáció kísértetével szembesülve a skizoid szétroncsoltság „egyre több mesterséges területet alakít, 13

Kristeva 2010 [1988]: 79. Uo. 15 Kristeva 2010 [1988]: 80. 16 Ellis és Robertson 2009a: 21 17 Land, Nick (2014a) Fanged Noumena: Collected Writings 1987-2007 (Falmouth, UK: Urbanomic), 346. 18 Land 2014a: 348. 19 Land 2014a: 349. 20 Land 2014a: 350. 14

4

amelyek – ilyen vagy olyan módon – a már meglévő rendet erősítik: a perverz rendjét. (...) Azonban minden pszichózis és paranoia, mivel mindent mozgásba hoz, azon társadalmi mező önmaga elleni viszontbiztosítása, amely kitermeli a pszichózist.” 21 Érzékeljük a hatalom működését, amely még a kritikaiság területen kívüliségében is megmarad, mint egyszerre önmegerősítő és öngyengítő pervertáltság. Az áramlások, a fluxus áthatja a társadalmi mezőt, és határtalanul felfokozzák a vágytermelést. A zuhanyzás aktusa egy lecsupaszító gesztus, ahol a rárakódott társadalmi rétegek leégetése, az ezektől való megszabadulás egy csupasz, fehér féregszerű lényt hagy hátra, akiben összpontosul a vágytermelő gép és az elveszett igazságra eleve kudarcra ítélt igény. A zuhanyzást megelőzően felfigyelhetünk egy plüss majomra az apartmanban, amely egy megelőző evolúciós fázisra való utalásnak tekinthető. Miköben a technológia hipersebességgel fejlődik és mutálódik, a humán aktorok evolúciós degradáción mennek keresztül, visszatérvén egy technomutáns dzsungelbe, ahol tudatmódosító könnyű drogok, transzvesztiták és referenseiktől elszakadt jelek kavarognak 22 egy deszignifikációs fekete lyuk körül.

21

Deleuze-Guattari (2013 [1972]) Anti-Oedipus. Capitalism and Schizophrenia Vol I. (New York: Bloosmbury Academic), 413. 22 Deleuze-Guattari 2013 [1972]: 412.

5

3.

A visszatérés nélküli szakadás: határtalan. Eltávolodni önmagunktól, a világtól, még az ürességtől is annyi, mint belevettetni egy tartam nélküli idő folyásába. Mindig visszamarad valamilyen maradványérték, a relációk kiüresedését követően is. A beszéd átadja a helyét az eltávolodásnak. Testek roncsolják egymást annak tudatában, hogy az ánusszal együtt a vagina is temetőnek, kriptának tekinthető. 23 Ebben a nyitottságban halál lakozik, egy valótlan gyilkos hegy. Két ajak érintkezése szükségképpen kudarcos reláció: az arc ajkainak hozzáérése az orális szex során a vaginális ajkakkal maga a nyitottság megismerésének elvetélése. 24 Az ánusz temetővé lényegül át, mivel egy szakadékos negativitást jelöl: „az anális temetők és a vaginális ajkak temetői egyaránt egy szakadékszerű negatívitást jelölnek”. 25 A szakadékban, a szociabilitás temetőjében való feloldódás szükségképpen piszkos, rendetlen, heterotopikus reláció. Az ajkak, a csókban elmerülő testrészek mindig, kivétel nélkül területen kívüliek, relációktól mentesek, „a másik Másikjai”.26 A heterotópia a Transmetropolitan világában végzetes társadalmi bomlottságot eredményezett, amelyben szubhumán, zombiszerű lények harcolnak a hatóságokkal és az emberekkel. Ezek az úgynevezett Transient Movement tagjai. 27 Az elmúlás és a halálvágy felvállalása egybefolyik a szervezetlen anarchopolitikai szerepvállalással és a szexuális szétziláltsággal. Anális anarchopolitika: a szexualitás, az elemésztődés mimézisének bomlasztó és ironikus stratégia nélkülisége. 28 A jövő a jövőtlenségé, az erőszakmentesség pedig az erőszak abszolutizmusába torkollik. Az énlebontás szükségképpen eltünteti a szubjektivitás erőszakát, miközben nem hagy egyebet a tiszta negativitáson kívül. 29 A Xenofeminista Kiáltvány értelmében mindannyian alapvetően idegenek vagyunk – önmagunktól és környezetünktől. Ennélfogva az elidegenedés elfogadható, sőt fokozható állapot, amelynek a végén egy poszthumán jövő sejlik fel. 30 Az elidegenedés a kaotikus összeállásokkal akár új világokat teremthet, egy olyan társadalmi rendszert, ahol a negativitás, a félresikerültség elfogadtatásra kerülhet. A lázadás az elmúló félben lévő zombioperativitás utolsó fellángolása, ami egy olyan harcnak tekinthető, amelynek végső tétje a test eltüntetése. A képregény egyik rajzán az egyik zombi arcát láthatjuk, amint a posztfallikus autoriter rendszer szétapossa azt. Fogai szájából kihullanak, és vér ömlik ki a sáros talajra, ahol egy sajátos gennyes váladékot képez. Evan Calder Williams a zombikat a „mindennapok törmelékével” azonosítja.31 A zombi mindig egyfajta „szégyentelen fogyasztást képvisel”. Egy olyan fogyasztást, amelynek szégyenletessége abból ered, hogy az emésztés a halált követően is folytatódik. Tehát „fogyasztanak, és nem halnak meg”.32 A táplálkozás így nem biológiai funkció, hanem annak

23

Huffer, Lynn (2013) Are the Lips a Grave? A Queer Feminist on the Ethics of Sex (New York: University of Columbia Press), 40. 24 Huffer 2013: 41. 25 Huffer 2013: 43. 26 Uo. 27 Ellis és Robertson 2009a: 50. 28 Huffer 2013: 42. 29 Huffer 2013: 43. 30 Laboria Cuboniks: XF Manifesto 1., http://www.laboriacuboniks.net/ 31 Evan Calder Williams (2011) „The Death Rustle, The Earth Shudders”. ebben: Contra Mundum I-VII, 134. 32 Uo.

6

túlfukozása, az élőhalottság túltermelése. 33 Jellemző módon a Transmetropolitanban is homályban marad Transient Movement eredete. Valahonnan előjönnek, olyan, mintha ezeket a selejtes organizmusokat egy démon 3D-nyomtatóval állította volna elő. Az eredet kérdése a zombik és a nem zombik fejei fölött lebeg sötét árnyként, amely elfed, beárnyékol bármilyen bizonyosságot. 34 A változás visszafordíthatatlan a technológiai megfordíthatóság ellenére. Vagyis a heterotópikus disztópiában a megfordíthatóság nem jár együtt a visszafordíthatósággal: reverzibilis, azonban nem helyreállítható. A működésképtelen, élőhalott hús egybeolvad az inorganikus jellegű városi tájképpel. Olyan organizmusok, amelyeknek el kellene halniuk vagy a feledés homályába veszniük, saját inoperativitásukkal töltik meg a társadalmi mezőt. Rem Koolhaas az úgynevezett „jelleg nélküli városról” írva, a következőképpen fogalmaz: „a jelleg nélküli város olyan, mint egy fraktál, ugyanazon egyszerű szerkezeti egység végtelen ismétlése.” 35 A jelleg nélküli városban nem a vidéki népesség vándorol a városba, hanem egy fordított magnetizmus folytán a kiüresedett agglomeráció terjed kifelé, zombifikálva a vidéket. 36 Koolhaas egy olyan lehetőséget is vizionál, amelyben a kiselejtezett modern városi disztópiák újra egzotikussá válnak, vonzva a katasztrofaturistákat. A képregény főszereplője, Spider egy ilyen káoszturista, aki szándékos unaloműzésből keresi fel a zombi zavargás helyszínét.37 A jelleg nélküli város, a masszívvá szétfolyó inoperatív közösségiség annyira expanzív, hogy a kritikaiság kívülállóságát is magába integrálja. Mi motiválja az élőhalottak zavargását? A zombik halálvágya a halálra irányuló tudás átadása, egy olyan antagonizmus, amely annyira erős, hogy képes ellentételezni az élők világát. Megfertőzi a domináns horizontot. 38 Ennélfogva a normalitáshoz való visszatérés redukálhatatlan ellenségességbe csap át, amelyben az összekeveredés valószínűtlensége összeomlaszthatja a végtelen komplexifikációt. A komplexifikációs folyamatokat fokozzák a hisztérikus biztonsági túlkapások, a rendőrök által alkalmazott „dzsungel-taktikák”. 39 Megragadható-e a dzsungel lét lázadástól felhevült valósága? Ez a romlott közvetlenség maga a tiszta rosszindulat, az irigység haragvó hullámzása. Nick Land Cyberspace Anarchitecture as Jungle-War című esszéjében olyan „sötét oldalú K-mikrokultúrákról” ír, amelyek saját céljaikra „felhasználják a jövő megsemmisülését”. 40 Ezek a virális stratégiák átírják a társadalom romjait, élőhalott maradványhúsuk továbbszaporítása érdekében: „a fluid, roncsoló, dzsungel-kultúrák belekenődnek a gépi kontinuitásba”. 41 Az összeomlott térbeliségben nem maradhatnak törvények vagy mérsékelt égövek, csupán egy fülledt trópusi neonomád dzsungel.42 A zombi-operativitás szinte féreg módjára belefúródva „deaktiválja az emberit”, és szétmarcangolja annak redőzött rétegeit. 43 Az élettelen poszttraumatikus test 33

Williams 2011: 135. Uo. 35 Koolhaas, Rem (2007 [2000]) „A jelleg nélküli város”, ebben: Kerékgyártó Béla (szerk. 2007) A mérhető és a mérhetetlen (Budapest: Typotex), 384. 36 Koolhaas 2007 [2000]: 383. 37 Ellis és Robertson 2009a: 50-51. 38 Williams 2011: 142. 39 Ellis és Robertson 2009a: 50. 40 Land 2014a: 401. 41 Land 2014a: 403. 42 Land 2014a: 403-404. 43 Land 2014a: 408. 34

7

saját életet él, megvalósítva az abszolút bizonytalanság lehetetlen dimenzióit. A bizonyatlanság kel életre az agyontaposott fej eltörölt identitásában. A zombik között punkok is láthatók, akiknek céltalan lázadása, erőszakos fellépése eleve kudarcra ítélt posztforradalmi cselekvés. Már nincsen jövő, mivel az utópia kizáródott a deterritorializált autoriter rezsim által. Önmagukat átverve harcolnak célok nélkül. Williams nézetében a cyberpunk maga a megrekedtség, a mozgalmiság tagadása, egy deregulált áramlás, amelynek hibrid nomád tömegei hömpölyögnek dekódolt, fluktuáló tér nélküli tereken.44 Ebben az értelmezésben a cyberpunk egyben tünete és terméke is a techno-paranoiának, a szabályozatlanságból kibomló jövő nélküliségre való reflexió.45 Nem látható semmilyen szép új világ, csak egy eltorzult, ironikus tükör. A cyberpunkban nincsenek működőképes forradalmi szubjektumok, hanem mozgásban lévő tetemek. Már a punkban is eredendően benne foglaltatik a forradalmiság kudarcossága, a jövő nélküliség baljós előérzete, amint erről a Sex Pistols No Future című számának dalszövege is tudósít: „When there’s no future, how can there be sin? We’re the flowers in the dustbin We’re the poison in your human machine We’re the future, your future” Judith Halberstam – a dalszöveget kommentálva – a jövő nélküliség negativitását radikálisan politikai gesztusként, azaz politikai horderővel bíró radikális nézőpontként értelmezi.46 Ez a mélyen antiszocioális politika szükségképpen feltételezi a jövő kizáródását, az alap nélküliséget és a szimbólumok kiüresedettségét. Ünneplés helyett egyfajta keserűen ironikus anti-ünneplési gesztust láthatunk, egy nem-eseményt. 47 A zombik halott, rothadó testei és működésképtelen fiziognómiái – kiegészülvén a végtelen éhes gyomorral – egy olyan pusztító emlékezetmentességet fecskendeznek bele a társadalom tetemébe, amely egy inoperatív operativitásra kényszeríti azt. A zombi is eszik, de testileg nem épül fel, nem lesz újra ép, a test egészének teljességét nem nyerhetik vissza többé. Minden élő dolog szükségképpen elrothad, és erre emlékeztet a zombik kikerülhetetlen jelenléte. 48 Az identitásképződés produktív formaisága megszűnik. Nincsen újabb összeállások, csak új, lehetetlen találkozások.

44

Williams, Evan Calder (2012) Combined and Uneven Apocalypse. Luciferian Marxism (Winchester, UK és Washington, USA: Zero Books), 17. 45 Williams 2012: 18. 46 Halberstam, Judith (2011) The Queer Art of Failure (Durham és London: Duke University Press), 108. 47 Halberstam 2011: 107. 48 Williams 2011: 144.

8

4.

A mérhetetlen mértéktelenség a totalitásról való lemondás, az univerzális szétfolyás mint bakteriális fertő. A semmiség egy örökkévaló pillanat, egy önmagába folyó örökítő anyag. Mint Roger Caillois írja „a termékenység a többletből származik”.49 Ez a többlet szükségképpen idegen a mindennapokhoz képest, egy üresség, amelyből az aktualizálódás táplálkozik. A fesztivál Caillois nézetében visszautal a primordiális korra, a káoszra, amely megelőzi a teremtést.50 Egy bizonyos kínai hagyomány szerint a káosz testet öltése „egy nyílások nélküli ember”, akinek idiotizmusa ellentmond az egyetemes áthatolás transzcendens igényének. 51 Fontos megemlíteni ebben a vonatkozásban, hogy a zsidó eszkatológiában Jeruzsálem a kozmikus rend helyreállítását követően a világ közepeként értelmezendő.52 A folyamatos megújítástól elkülönült kaotikus önkívületben a képregénybeli Spider Jerusalem maga a tökéletes középpont nélküliség. Egy genetikialag elfajult, génmódosított rovar kémiai támadásának következtében súlyos hallucinációk áldozatává válik. 53 Ennek során űrhajókat, hajtóműveket, ajkakat, virágokat, szétloccsanó agyvelőt, a méhből előbukkanó lebegő csecsemőt és egyéb megdöbbentő furcsaságokat lát az önmagát cseppfolyósnak érző főszereplő. Egy utazása során új éghez és új Földhöz érkezik, ahol az örök világosságban önmagukat folyamatosan megújító hibrid lények élnek emberi, rovar és technológiai implantátumok egyvelegeiként. A hibriditásban, amint erről Bruno Latour értekezik, egybeolvadnak az emberi és nem-emberi létezők. Kvázi arra emlékeztetnek bennünket a hibridek, hogy eleve valótlan az ember / nem-ember kettősség.54 Vagyis, annak érdekében, hogy megérthessük a valóságot, a nem-kettősséget kell megértenünk. Míg a modernek úgy gondolják, ontológiai és politikai értelemben fenntartható ezen tarthatatlan megkülönböztetés, addig tiltakozásképpen a hibdridek már puszta jelenléteikkel fellázadnak az ilyen duális fogalmak ellen.55 Noha békés, unalmas létezőknek tűnnek, a Farsight Refuge lakói pontosan ilyen hibrideknek tekinthetőek. Látszólag békés életük, amelyet a helyreállt rend szinonímájaként is értelmezhetnénk, szintén egyfajta működésképtelenség: képtelenek közvetlenül érintkezni egymással. Komikus módon ezek a túlbiztosított lények csupán baktériumokon keresztül képesek szaporodni egymással. 56 Zárt közösségük nem valamely múltbéli közösség lehetősége, hanem egy, a közösségiséget megelőző állapot, egy eljövendő közösség lehetősége. A hibridek összetett életének ára a magas halandóság, a radikális életképtelenség. Így az élet feláldozása a hibridek esetén egy önkéntelen aktus, a szubjektum felszámolásának öntudatlan lehetősége. Spider a fraktalizált éterben különböző, torz hibrid létformákkal találkozik, akik „neutrino küldőkkel” kommunikálnak egymással, így kommunikációjukhoz nem szükséges testi kontaktus. 57 Akár erről a jelenségről is írhatna Nancy, amikor az 49

Caillois, Roger 2001 [1939] Man and the Sacred (Champaign, Ill.: University of Illinois Press), 120. Caillois 2001 [1939]: 112. 51 Uo. 52 Eliade, Mircea (2002 [1982]) Vallási hiedelmek és eszmék története, II. köt. (Budapest: Osiris), 201. 53 Warren Ellis – Darick Robertson (2009b): Transmetropolitan. Vol. 2. Lust For Life (New York: Vertigo), 134. 54 Latour, Bruno (1993) We Have Never Been Modern (Cambridge, Mass.: Harvard University Press), 10-11. 55 Latour 1993: 41-43. 56 Ellis és Robertson 2009b: 135. 57 Uo. 50

9

arealitásról értekezik: „ez az egyesítés nem közvetítés: és amit a test jelent, amit a test mondani akar vagy nyújt a gondolkodás számára, az éppen az, hogy a közvetítésnek nincs ittje. A véges és a végtelen nem megy át egymásba, nem dialektizálódik, nem szublimálják a helyet egy ponttá, nem összpontosítják az arealitást szubsztrátummá.”58 Ezek az érintkezés nélküli testek tehát nem bomlanak ki, hanem a „közvetítés nincs itt”-jében vesznek el, hasonlóan Jerusalem hallucinogén látomásához. A virtualitás szüzességében a penetrációmentesség teljesen kibomlik, és bárminemű testi érintkezés útjába áll akadályként. Félelmetes felhő a digitalitás, a parthenogenezis ígéretével terhes látvány. A mondák szerint „Héra, megfürödvén a Kanathosz forrásban, évente visszanyerte szüzességét.”59 A szüzesség felértékelődik a poszt-patriarchális virtuális adatfolyamokban, a hallucinogén álmokból szőtt neurális hálók dimenziótlan terében. Ez a penetráció nélküliség megelőlegezi a poszthumá elmegeneráló túltermelést, amely során az agyak tartalmai, azaz az elmék inorganikus hardverekre kerülnek feltöltésre és sokasításra, így szoftvert előállító tömeges önmegtermékenyítés jöhet létre.60 Parthenogenetikus megújulást hozhatnak az elme-közvetítő technológiák, amelyek nem igénylik az organikus test közvetlen kontaktusát a külvilággal vagy egymással. Kognitív tudósok úgynevezett agy-gép-interfész (brain-machine-interface) segítségével elérték, hogy tapasztalatlan patkányok agyába – tanulási és gyakorlási folyamatok kizárásával – közvetítettek ismereteket, skill-set-eket betanított patkányok agyából.61 Ennek révén a testi kontaktus híján ismeret-dobozokként kezelt ágensek kötődnek egymáshoz laza, majdhogynem immateriális neurális hálózatokon keresztül. Ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy bármily immateriálisnak is tűnhetnek az ilyen hálózatok, eleve feltételeznek egy anyagi infrastruktúrát. Önmegtermékenyítő módon közvetíti önmagát, saját adatfolyamát a gép, amely magába olvasztja a tanult és tanulatlan, balga és bölcs tényezőket. A patkányok nem elkülöníthetők attól a gépi operativitástól, amelynek tagjai, meghosszabbított szervei. Ily módon e kísérleti példát is tekinthetjük parthenogenezisnek. Amint erre David Roden felhívja a figyelmet, az ilyen jellegű kísérletek, amelyek az elmék tökéletes transzparenciájára törekednek, felvetik annak lehetőségét, hogy az integrált organizmusok „neuroprotézisekké” redukálódnak.62 Spider a hibrid szentélyszerű botanikuskertben találkozik egy különös gép-ember összeállással, aki bemutatja neki ezt a furcsa, idegen helyet. Mint ez a karakter megemlíti, „a technológiát nem tiltjuk Farsight-ban, hanem megvizsgáljuk a használatán keresztül.” 63 Ennyiben ez a hibrid ember egyfajta technológiai drogfüggőként érvel, aki az előnyök és hátrányok megítélésében a használatot tekinti elsődlegesnek. A Spiderhez hasonlóan lecsupaszított ember különféle műszervekkel és kiegészítőkkel van ellátva, míg az övére bizonyos vegyianyag- és kemikália-arzenál van felszerelve, amely egyszerre táplálékul és tudatmódosító szerként szolgál. Saját torz hallucinogén világának őre nem kívülálló vagy kritikus ágens, hanem eleve elnyelődött ebben a hibrid összeállásban. Amint Paul Rabinow írja, „a természet módosíthatósága egyfajta meghívó a mesterségességre (...). Ha így fogjuk 58

Nancy 2013 [2000]: 33. Eliade, Mircea (2002 [1978]) Vallási hiedelmek és eszmék története, I. köt. (Budapest: Osiris), 241. 60 Roden, David (2014) Posthuman Life. Philosophy at the Edge of the Human (London és New York: Routledge), 18. 61 Pais-Vieira 2013 et.al., ld. Roden 2015: 3. 62 Roden 2014: 3. 63 Ellis és Robertson 2009b: 135. 59

10

fel a természetet, akkor az egyetlen természetes tennivalónk az, hogy elősegítsük, bátorítsuk és gyorsítsuk a kibontakozását.” 64 Tehát Rabinow nézetében a hibridizálódó kiborg emberek csupán kiteljesedései a már meglévő tendenciáknak, és nem tekinthetők radikálisan új szereplőknek. Ezzel szemben felvethető, hogy az új poszthumán ágensek teljességgel eltérőek lesznek az embertől, mivel testiségük materialitása különbözni fog a ’módosítatlan’ humán ágensektől, vagyis „a furcsa morfológiák furcsa mentalitásokat szülnek”. 65 A Transmetropolitan furcsa hibrid szereplői így torz, emberileg felfoghatatlan gondolati strukárat testesítenek meg, azaz viselkedésük bármi, csak nem emberi. Már Spider gondolatai is eltorzulnak, és elfoglalja azokat a hibridizáció mániája. Elkerülhetetlen a testi és mentális világ egybetartozása, mivel a mentális minőségek eredményei, de egyben előlegzői is a külső környezetnek. Egy megtörhetetlen tautológiában a gondolkodás befolyásolja a környezetet, és 66 a környezet a gondolkodást.

64

Paul Rabinow (1996) Essays on the Antropology of Reason (Princeton, NJ: University of Princeton Press), 108. 65 Roden 2015: 48. 66 Bohm, David (2005 [1980]) Wholeness and the Implicate Order (London és New York: Routledge)

11

5.

Az átlátszóság egyben a halál exteriorizációja és szaporodása. Egyetlen rögzített viszony sem marad a meghalás és az élet között. Az élet a haldoklás meghosszabodása, végtelenített újrajátszása, a megszűnés ismétlése. A virális dekulturáltság mezőjében semmiféle utalás sincs az eljövendő életre, az eljövetelre. Inoperatív jellegük miatt a kommunikativitások rettegnek a kontaktustól, és egyfajta fatális öngyűlöletbe torkollnak. Testiségeik virális, bakteriális valóságok, amelyek a szeparációban, az elkülönülésben nyugszanak meg, keresvén az alkalmkat újabb inoperatív, ám fertőző egyesülésekre. Ékességük a fertőzöttség ténye. A transzparencia által tönkretett szociabilitások rendkívüli állapotot eredményeznek. Williams számára a zombi kreatív rombolása egyben legitimációs alapot nyújt a hatóságoknak: „a zombi maga a válság, amely lehetővé teszi a szükségállapot bevezetését, a törvényhozás felfüggesztését és egyéb radikális változásokat”. 67 A viralitás így átterjed a társadalomszervezési módra is, ahol félelem, elidegenedettség, egzisztenciális horror és szolgaság keveredik a bomlott szubjektivitás toxikusságával. Egymástól való elkülönülésük mellett megfigyelhető a pestis általánossága, amely a virtualitásban is továbbgyűrűzik. Az orgiát végnélküli vezeklés követi, olyan bűnvallás, amelyet nem kívánnak felvállalni. A transzparencia a titkolózás homályában kíván megbújni, ellehetetlenítve saját magát is. Az egyetlen dolog, ami még látszik, az a rossz transzparenciája. Egy bizonyos etikai felfogás szerint a radikális különbség megörzése az „áthatolhatatlanság zónáját” követelné meg, „egy olyan demilitarizált zónát, amely preventív jellegű, és őriz attól, hogy a másikat teljesen asszimiláljuk, megöljük. Ezzel szemben a 11. századi tantrikus felfogás semmilyen rést nem ismer el egy ember és a másik között. Nincsen semmilyen érinthetetlen zóna: minden, mindenki érintkezik minden szinten.” 68 A tökéletes egymásbagabalyodás a káosz kollektivizmusa, a virális terjedés táptalaja, amiből semmilyen biztonsági zóna nem kínálhat kilépést. Az egyetlen létező terület a megfertőzöttség eksztázisa, a viralitásba való kollektív alámerülés. Ebben az alámerülésben, amint erre Tim Dean hívja fel figyelmünket, virális aktrok nemzedékei érintkeznek egymással a legintimebb módon, a HIV-megfertőződés láncolatain keresztül. 69 A Back On The Street végén láthatjuk a dohányzó Spidert és mögötte az összeomlott transzmetropolisz kaotikus billboardjait.70 A hirdetőtáblákon és neonfényeken a viralitás tűnik fel számos esetben. Láthatunk például egy „Ebola-Cola”-reklámot, amely az ital feketeségét asszociálja egy afrikai eredetű, a testet szétrothasztó betegséggel. A függőség is egyfajta megbetegedés, a jelenben folyamatosan ismétlődő önkéntes vagy önkéntelen roncsolás. A baktériumok és a vírusok – a rovarokhoz hasonlóan – megtestesítik mind a rémséges szörnyek individualizmusát, valamint az éntelen hordák képét. 71 A kokain és a Coca-Cola egyszerre vált fontos kommerciális árucikké. Nagyon is figyelemreméltó a kokainnak a Coca-Cola korai népszerűségében betöltött közismert szerepe kapcsán az addikció és a kapitalizmus összefonódásának kimondása: „az addikció a pozitív megerősítés 67

Williams 2012: 105. Weinstone, Ann (2004) Avatar Bodies. A Tantra for Posthumanism (Minneapolis: University of Minnesota Press), 38. 69 Dean, Tim (2009) Unlimited Intimacy. Reflections on the Subculture of Barebacking (Chicago: University of Chicago Press) 70 Ellis és Robertson 2009b: 71. 71 Weinstone 2004: 51. 68

12

legtipikusabb példája, a konzumerizmus pedig az absztrakt addikciós mechanizmus”. 72 Egymással szoros összefüggést mutat a piacgazdaság és a neuroendokrin rendszerek káoszkultúra általi manipulációja. 73 A virális, bakteriális, halálos hirdetések utalnak a kapitalizmus neuroendrokin manipulációs taktikáira, amelyek eleve magukon hordozzák a gyilkolás lehetőségét. A virtualitás, a hiperkapitalizmus a halál transzparenciájának melegágya, így a transzmetropolisz állapota a beszivárgás, a beépülés logikáját követi. Mint Jean Baudrillard írja: „a vírus hatalma a szétszivárgás hatalma és hatása a médián keresztül, a képzeletbe szivárgó virális hatás”. 74 Az AIDS és az ebola nemcsak a megbetegített testekben vagy a vérkeringésben található meg, hanem az azokat összeomlasztó virtuális csatornákban, abban az „aszexuális robbanásban”, amely megszünteti a szexuális promiszkuitást. 75 A viralitás veszélye a teljes súlytalanság veszélye, a jövőnélküliség radioaktív szétsugárzása a nyilvánosságba. Egy másik reklám a „szex” címszót viseli, apró betűkkel pedig figyelmeztet ennek veszélyeire (rák és terhesség). A teherbe esés radikális teher, felesleg súly, felszámolandó eshetőség, vagy akár a posztmodern társadalom rákos daganata, egy kiiktatandó anomália. A terhesség rákját totális abortusszal semlegesítené az átlátszó társadalom, és az embereket lombikokban vegyianyagként, DNS-mutánsként tenyésztenék. Márpedig anomáliák, katasztrófák nélkül nem marad egyéb az űrön kívül: „ezek az anomáliák, ezek az extrém jelenségek a gravitáció és sűrűség zónáit termelik újra, tehát a teljes szétszóródás egyetlen akadályai.” 76 Az univerzális promiszkuitás és az üres aszexualitás világában egyetlen közös pont van: az inoperativitás különböző formáinak ütköztetése. A terhesség elkerülése, az abortusz, az AIDS vagy az ebola, mind technotudományos mediációk végtermékei, afféle ipari balesetek szennyeződései. Az aszexualitás a túltechnicizált testek kölcsönös antipátiája, amelyet tovább erősít a megfertőzéstől való félelem. Egyetlen stragéia marad Baudrillard szerint „az átlátszó homeosztatikus vagy homeofluid rendszerekben: a gonosz ütköztetése a gonosszal.”77 A transzmetropolisz világában a terhesség rákos daganata egyfajta virális megfertőzést jelent, amelyet kötelező elkerülni. Tekintetünk a reklámokon túl a Spider lábai előtt heverő Ebola-Colás dobozokra, eldobott cigarettacsikkekre és szétszórt tablettákra irányul. Virális szétszórtság. Az AIDS Baudrillard értelmezésében egy radikális tagadása „a spermának, a szexnek, és a jelek kötelező áramlásának, a kényszeredett kommunikációnak, programozott információnak és szexuális promiszkuitásnak”. 78 Az addikció fatális stratégiája virtuális katasztrófaként sodródik végig. Nemcsak drogmaradványokat látunk a földön heverni, hanem egy „gyorséttermi ételdobozt”, egy „TV-Lied” feliratú programfüzetet, egy „Plague” feliratú magazint, és egy „Sin-Gin” márkájú üveget. A függőség, a gyors és egyre gyorsuló élvezetek szimulakrumai egy kaotikus masszaként állnak össze az élvezetek materiális nyomaiban. Romhalmaznak, elhasznált valóságnak tűnik a reklámplakátok jövőtlen jövő ígérete és a kidobott, elhasznált fogyasztási cikkek komplexuma.

72

Plant és Land 2014 [1994]: 307. Uo. 74 Baudrillard: Screened Out 7. 75 Baudrillard: Screened Out 9. 76 Uo. 77 Baudrillard, Jean (2013) Screened Out (London és New York: Verso), 8. 78 Baudrillard 2013: 5-6. 73

13

A jelenet további érdekessége a fluiditás transzparenciája. Míg Spider lakásában egy bonyolult csőrendszert látunk, amelyből bizonytalan eredetű zöld folyadék csöpög, addig odakint hatalmas forgalmi dugó látszódik. A mobilitás végsősoron immobilitásba torkollik, pontosan úgy, ahogy a túlzásba vitt szexuális promiszkuitás a szexualitás csődjét eredményezi. David R. Cole szerint már „mindannyian petro-állampolgárok vagyunk”.79 A petro-állampolgár egy fosszilis energiával katalizált aktor, egy viralitás, amely tökéletesen belelillik a fennálló gazdasági és politikai struktúrákba. A környezeti katasztrófa fokozódása bensővé is teszi a forgalmi dugót. Nemcsak externális áramlás, hanem a petro-polgárok mélyén rejlő szubterrán, összesűrűsödött likviditás, olyan folyékonyság, amely nem kíván folyni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy képtelen, impotens folyam. A forgalom mikrodinamikája mintegy leképezi a kőolaj makrodinamikáját.80 A petro-polgár gondolkodás nélkül lenyeli a kémiai adalékanyagokat, a vegyszereket és olajszármazékokat. Érdekes tény, hogy az úgynevezett „guár-gumi”, melynek szennyeződése élelmezésügyi botrányokhoz is vezetett, nemcsak élelmiszer-adalékanyag, hanem az olajfúrásban is használatos mint hidraulikus folyadék-összetevő. 81 Szó szerint igaz tehát Cole következő megállapítása: „a petro-polgárok testeit teherbe ejtik a kőolaj-származékok”.82A forgalmi dugó tehát externális és internális állapot, külső akadály és belső megszállottság, úthenger és bélrák. A szubjektivitást „kiüresíti az olaj”, ily módon teret biztosítva az idő elnyelődésének. 83 Nem azért tűnik el a temporalitás ezen elnyelődés során, mert elolvadtak volna a távolságok, hanem éppen ellenkezőleg: a forgalmi dugóban a távolság makacs megmaradása révén bezáródunk a temporalitásba, és éppen ezáltal tűnik el. Nincsen többé linearitás a haladás nélküli elzáródásban: „a forgalmi dugó elnyúlik, vég nélkül, kitartóan és furcsán, és belegabalyodott az események láncolatába”.84 A dugó részét képezi az immanenciának, az immanens materialitásnak. 85 A forgalom meghiúsulása, a haladás mozdulatlanságba való torkollása olyan „dinamikus ütközeteknek” ad teret, amelyek random és kiszámíthatatlan eseményeket eredményeznek.86 Folyamatosan rögzül a forgalmi dugó, akárcsak az autólopás tényszerűségének abszurditása. Amikor autórablásokról hallunk, felmerül bennünk egy apória: vajon nem ellentmondás az autók ember általi elrablásáról beszélni? Nem épp arról van szó, hogy az emberi szubjektumokat rabolják el a petróleumok által gerjesztett közlekedési technológiák? A szexualitás inoperatív, AIDS-be torkoló promiszkuitása azonos a túlságosan bőséges autóforgalom megdermesztő idegenségével. A forgalmi dugó esetében egy őrült materialitással találkozhatunk. Egy őrült, kimondhatatlan illúzióval, amely megfosztja a mozgást minden vonzerőtől. Olyan rendszerszintű hiba, ami az óvszerekkel párhuzamos módon leblokkolja az energiaáramlást. Elapadó orgazmikus zűrzavar, a testiség és a technológia ellehetetlenített cseréje. Az AIDS azonban nem a szexualitás vége, hanem a 79

Cole, David R. (2013) Traffic Jams: Analysing Everyday Life through the Immanent Materialism of Deleuze and Guattari (New York: Punctum Books), 5. 80 Cole 2013: 6. 81 http://www.stop.hu/belfold/dioxin-botrany-akar-200-ezer-vallalkozashoz-kerult-guar-gumi/175290/; a guárgumi olajfúrásban való szerepét illetően ld: http://www.bloomberg.com/news/articles/2012-09-02/guar-gumexports-from-india-to-drop-on-halliburton-stocks 82 Uo. 83 Cole 2013: 7. 84 Uo. 85 Cole 2013: 13. 86 Cole 2013: 12.

14

múlandóság örökkévalósága és egy új szexualitás kezdete. Egy virális mikrobiális gazdaság, sejttenyészet, amely felszámolja az egymással kölcsönös összefüggésben álló tudatlanságot, vágyat és létezést. 87 Ez az új szexualitás a promiszkuitás tobzódása, a megsemmisülés eretneksége, és egyben a kilépés lehetetlensége egy olyan társadalomban, amelynek nincs már szüksége az emberre. A Transzmetropolisz olyan élménynélküliségeket kínál, amelyek a felfokozottság hisztériájával megtagadják a folyamatosságba vetett hitet.

87

Eliade 2002 [1982]: 80.

15

6.

A promiszkuitás által megfertőzött, sugárzó aktorok ugyan megközelítik a távolit, azonban a távoli megmaradása szétrobbantja őket. Az atomhulladék egy roncsolt jelenlét kegyhelye, az önfeledés és az önfeladás nukleáris töltete. A sugárzó anyag az élettől mint fertőzéstől korántsem mentes, mivel a két kategória felszámolhatatlanul összekeveredik. Akárcsak a talajba ivódó tojásfehérje, amely kifolyik a törött tojásból, úgy a radioktív anyagokkal ötvöződő húsok is menthetetlenül hibridizálnak. Minden hús egy átkelési kísérlet, egy híd, amely az egymástól elkülönülő ürességeket hivatott összekapcsolni. A radioktivitás a maga sugárzó zónájával betölti ezt az átkelési teret, végtelenül összefonódva a tér molekuláris részegységeivel. A fentiekben a forgalmi dugók kapcsán jelzett véletlenszerűség összekapcsolható a mutáció kérdéskörével is. N. Katherine Hayles a mutáció kapcsán megjegyzi, hogy „a mutációk fontosak, mivel olyan bifurkációs pontokat jelölnek, amelyeknél a mintázatok, és véletlenszerűségek közti kölcsönhatások új irányokba mozdítják el a rendszereket.” 88 A mutáció egy olyan „katasztrófa”, amely Hayles szerint közvetlenül analóg a kasztrációval.89 A véletlenszerűség az a nem-mintázat, amelyből előbukkannak a mutációk, a véletlenszerű összeállások szörnyűségei, visszataszító látványosságai és tapinthatóságai. David Lynch A légy című filmjét értelmezve megállapítja Hayles, hogy „a főszereplő pénisze ugyan ténylegesen leesik, ezen változás alig regisztrálódik a nagyobb metamorfózis keretén belül.”90 Azonban mégis regisztrálódik, mégis észleljük a pénisz lehullását, a férfiasság elhagyását. Az operatív átváltást teszi szükségessé a technológiai performativitás, a sugárzás környezeti kihívása. „Jelenlét” és „hiány” helyett a technológiailag túlkódolt mezőben találhatunk „mintázatokat” és „véletlenszerűségeket”. Ennyiben tehát a véletlenszerű, random mintázatnélküliségek a hiányosságok, abszentológiák kifejeződései.91 A poszthumanitás olyan intenzív sokarcúság, amelyben immáron nem lehet megkülönböztetni a biológiai organizmust és az információs hálózatokat. 92 A szétsugárzó szorongáspotencialitás eltérít bennünket a terméketlenség felé. Mindent átjár az, ami nem fellelhető, a születés előttiség. Nincs az a tömeges abortusz, amely a megfordíthatóságot teljességgel kiiktathatná. Roberto Esposito szerint „az AIDS az immunrendszer tökéletes ellenkezője: nem a külsődlegesség internalizációja, hanem a belsődlegesség externalizációja. Vagyis az a bensőségesség, amely kifelé vetítődik.” 93 Az autóimmun betegség, noha kívülről érkezik, alapvetően egy olyan negativitás, amely belülről munkálkodik. Kifordítja a testet, akárcsak a belülről kifelé munkálkodó daganat. A fényre akar jutni a Transzmetropolisz totális fertőzöttsége, immunellenes extrémitása. A szexualitás megfosztódik az erotika és a szerelem feleslegességeitől, kellékeitől és a csupasz baszással találkozhatunk. Állatok hágják meg egymást egy sugárzó anyagot tároló egységen.94 A szexualitás önmagában valósága és felszabadulása a radioktív erőszak megfelelője. 88

Hayles, N. Katherine (1999) How We Became Posthuman (Chicago: University of Chicago Press), 33. Uo. 90 Uo. 91 Hayles 1999: 35. 92 Uo. 93 Esposito, Roberto (2015 [2002]) Immunitas. The Protection and Negation of Life (London és New York: Polity), 162. 94 Ellis és Robertson 2009b: 107. 89

16

Donna Haraway felhívja a figyelmet az állati munkavégzés kirekesztettségére és az állatok kritikai elméletbe való bevonásának szükségességére.95 Nem arról van szó, hogy a különböző élőlények egymással eleve szimmetrikus viszonyban állnának, és egymással egyenrangű módon vennének részt a különböző relációkban, hanem arról, hogy bizonyos fajok közötti összeállások valamelyik résztvevő számára szenvedést okoznak, akár teljesen egyoldalú módon. Példaként említi Haraway az úgynevezett OncoMouse-t. Az OncoMouse egy olyan szabadalmaztatott laboratóriumi egérfajta, amelynek az a rendeltétes, hogy rákos legyen. Már a nevében is szerepel a rákos burjánzás, hiszen az ’oncogén’ hajlamosít a mellrák kialakulására. Haraway értelmezésében az OncoMouse nem csak egy áldozat, noha az is, hanem egy olyan bonyolult összeállás eredménye, amely rámutat a fajok közötti viszonyok kölcsönösségére. Vagyis az OncoMouse szenvedése nem elkülöníthető a mi szenvedésünktől vagy éppenséggel gyógyulásunktól.96 De ha ez a helyzet, akkor az élvezeteink is közösek más fajokkal, amely az állatokkal való szexualizált viszonyok meglehetősen perverz lehetőségét is felveti. Kutyájáról, Cayenne-ről írva Haraway az öröm kölcsönösségét hangsúlyozza: „ő mozog, belülről felfénylik, a fertőzés révén örömöt idéz elő maga körül”.97 A kutyával való szabad rohanás öröme, céltalansága egy örömteli jelenlét, egy olyan tapasztalat, amelyet közösen kóstolunk meg. A másik megkóstolása „egy olyan játék, amely nyílásokat eredményez.” 98 Azonban ez a céltalan öröm a neoliberális megváltás purgatóriumának is tekinthető, ahol a kutyák anomalitása prostituálható az emberi élvezetek forrásaként. Nem tudjuk eldönteni, milyen nyílásokról beszél Haraway ebben az episztemológiai bizonytalansággal kecsegtető szövegben. A berrobbant, összeomlott társadalmiság szélsőséges orgiájaként is értelmezhetőek Haraway szavai. Miért éppen egy élő kutya volna az örömforrás? Az etruszk alvilágot egy „halott ló” cipeli a hátán.99 Miért nem éppen egy halott lóval azonosíthatjuk a múlandó emberi örömeinket? Haraway nyílásai nem egyebek, mint korunk végtelen pervertáltságának hibás vitalizmusai, az élet megnyilvánulásaihoz való túlzott ragaszkodás gyanús orgazmusa. A fajok közötti érintkezés tapasztalása megnyitja Haraway szerint a tudatot: „az érzéki öröm tapasztalata, a játék nem literális (non-literal) nyíltságában aláhúzza az erkölcs és felelősség lehetőségét, az egymás iránti kölcsönös felelősségvállalás etikai normáját.”100 Nem kell csalódnia az olvasónak, hiszen Haraway már műve elején bevallja a bevallhatatlan bestialitás tényét: „részt vettünk egy tiltott párbeszédben: orális együttlétben volt részünk; történeteket bontakoztatunk ki történetekből, semmi egyebet sem felhasználva a puszta tényeken kívül. Egymást képezzük ki a kommunikáció különböző aktusaiban, egy olyan kommunikációban, amit alig értünk. Együt konstituálunk egy társ-lényt (companion species). Egymást alkotjuk a húsban.” 101 Az összeállások komplexifikációja az atomizálódott szociabilitás egyik végtermékének tekinthető, amely során a kutyákkal létesített szexuális együttlét hamis etikai normaként tűnhet fel.

95

Haraway, Donna (2008) When Species Meet (Minneapolis: University of Minnesota Press), 73-75. Haraway 2008: 76-79. 97 Haraway 2008: 241. 98 Haraway 2008: 240. 99 Eliade 2002 [1982]: 105. 100 Haraway 2008: 242. 101 Haraway 2008: 16. 96

17

A képregénybeli jeleneten felsejlik egy rejtélyes alak, egy kukkoló az egymással éppen közösülő kutyák mögött. Ez a szexualitás vége, az utolsó széfolyás, a szexuális energia végletes elvesztése. Többé nem határolja le magát a társlény, hanem az OncoMouse-hoz hasonló szituációba kerülve, közösen merülnek alá a szexualitás poklaiba. Esposito értelmezésében a hús önmagában nem test, hanem „az a nem-összetartozás, vagyis pontosabban intra-összetarto-zás, amely lehetővé teszi, hogy a különbözőség ne záródjon magára, hanem folyamatos kontaktusban legyen a külsődlegességgel.”102 Ugyanakkor a hús sebezhető, és túlságos nyíltsága veszélyezteti annak fennállását, akár a kontaktus lehetőségének felszámolásával is járhat. A testtelenség a nyíltság végső stádiuma, a hús teljes elhamvasztása, űr általi helyettesítése. A hús megsebzettségére találunk példát a Kés alatt (Nip/Tuck) című, amerikai plasztikai sebészekről szóló sorozatban. Az egyik beteg furcsa sebekkel jelentkezik az orvosnál, és fokozatosan kiderül, hogy azokat a bestiális aktus során a saját kutyája okozta. Ezek szerint a társlények egyike nem kért ebből a speciális orális kommunikációból, és helyette a kimetszés lehetőségével kívánt játszani. A mogyoróvajjal bekent vagina a kutya számára nem egyéb, mint értelmetlen játék, húscafat, hasonlatosan a pornográfiában alkalmazott, végtelenül elhasználódott testiséghez. Így Haraway projektje a hús lejáratásával és pornográffá minősítésével marcangolódik szét. Orgazmus és emancipáció helyett vérző vaginalitás és teljes lekezelés, elidegenedés a következménye ennek a bestialitásnak. Minden határ felszámolódása a radioktivitás által okozott rákos burjánzáshoz hasonló torz összeállásokat eredményez. Milyen társadalmat eredményezhetne az a hermeneutikai kör, amely ilyen furcsa, ember-állat összeállásokat normalizál? Pontosan ilyen társadalmat ábrázol a Transmetropolitan. Dominic Pettman kételyeit fejezi ki azt illetően, hogy Donna Haraway Cayen iránti szeretete bármiképpen felvilágosultabb, vagy etikusabb volna, mint Paris Hilton saját kutyája iránti babusgató, gyermekded szeretete.103 Továbbá Pettman problematikusnak tartja Haraway azon nézetét, mely szerint a szeretet egyenlő volna a világiassággal. 104 Pettman nézetében a szeretetet távolról sem lehet lefedni a világiassággal, mivel „egy ilyen egyenlőségtétel a szeretet, szerelem által kiváltott viselkedésformák 90%-át kizárná, úgy, mint a monománia és a projektív nárcizmus. Sőt azon szeretők számára, akik a világot megtagadják, hogy több időt töltsenek szeretteikel (...) szerelmesnek lenni, mint egyetlen helyhez ragaszkodni.”105 A szétfolyó, radioktív szexualitás világában sem tehetünk mást, mint lojálisnak maradni önmagunkhoz, elismervén a szexualitás fertőzöttségét, eleve kudarcos voltát. A hozzáférhetőség helyett a hozzáférhetetlenség, a feltáratlanság mindent zárójelbe helyező jelenvalóságát privilegizáljuk. Haraway nyílásait elsötétítve, a bestialitást magunk mögött hagyva lehetőség nyílik egy bezáródó együttlétre, egy olyan önreferenciális purifikációra, amely újrateremti a kapcsolatteremtés lehetőségét. Mint Caillois írja, a kínai hagyományokban is fontos szerepet tölt be a korábbi év tisztátalan nyomainak eltüntetése, eltakarítása.106 Nincs az a kutyanyelv, amely képes lenne felnyalni a világ vagináján elterülő, szétkenődött mogyóvajat, és nincs az a plasztikai sebész, aki képes lenne helyreállító műtétet 102

Esposito 2015 [2002]: 121. Pettman, Dominic (2011) Human Error. Species-Being and Media Machines (Minneapolis: University of Minnesota Press), 89. 104 Haraway 2008: 97. 105 Pettman 2011: 89. 106 Caillois 2001 [1939]: 102. 103

18

végezni

a

szétroncsolt

nemiség

sebein.

19

7.

A perzsa hagyomány szerint az utolsó időben a gonosz megtestesítője Ahriman „örök tehetetlenségre ítéltetik”. 107 Más források szerint viszont „kihajítják ugyanazon a lyukon, amelyiken bejött a világba.”108 A nyitottság végzetessége vár a testet alkotó gonoszra. Még a finom, égies test is a megsemmisülés résén keresztül vonul ki a megnyilatkozás világából. Ebben az ikonográfiában, ami felsejlik, a végesség a démonikus arc eltűnésén keresztül jelenik meg. Nancy értelmezésében a test „az önmagát érintés” misztériumában valósítja meg „azt a körkörösséget, ami megalapozza.”109 A körkörösség, a végtelen értelmezhetőség azonban eg feloldódás is, mivel „a tökéletessé vált jelölés el is tűnik”.110 Az arc az elszabaduló technológiai operacionalitás következtében egyre fokozódó mértékbenszámolódik fel. Azonban minden eltűnés tökéletesedés is egyben, olyan tökéletesedés, bevégeztettség, amely az önmagát elemésztő tisztaság relációkon kívülisége. Minden jelentés és kódoltság dekódolása, alámerülés a láthatatlanságba. Maga Nancy bevallottan onto-teológiai indíttatásból beszél az arc eltűnéséről.111 A Transmetropolitan vonatkozásában nem kizárólag onto-teológai perspektívál van dolgunk, hanem az emberi identitás alapját nyújtó arc materiális lebontódásáról is. Egy női arc látható, amint dematerializáció korai szakaszában rekedt meg. Arcán a riadtság és a zavarodottság ötvöződik. Érzelmi hibriditása, a tükörképe a kiolvasztott Mary rémületének. (Ő egy szereplő, aki több évszázados hibernációt követően ébredt egy kriogenikus kapszulából.)112 Mary holt léte őt magát is szörnyszerűvé, torzzá változtatja a járókelők, így az eltorzult arcú kiborg nő szemében is. Ebben a vonatkozásban különösen érdekesek a testi fogyatékossággal élők esetei, akik bizonyos korokban különös kiváncsiságra voltak kárhoztatva a normától való eltérésük okán. Példaként említhetjük Arthur Loose esetét, aki hírhedtté vált rendkívüli módon lelógó arca miatt, amelyet lebegő bőrhártyaként, szakállszerűen viselt.113 A képregénybeli jelenetnek az a különlegessége, hogy a pillanatnyi vizuális interakcióban résztvevő egyik fél sincs tudatában saját torzultságának. Vagyis a meglepettség a másikkal való találkozás révén nyer értelmet. Azonban ez a találkozás rendszerszintű, szinte kódolt program ebben a társadalomban, amelyben ennyire elmosódtak a normalitás és a pervertáltság határai. Érdekesség továbbá, hogy a technológiai kiegészítőktől, testi módosításoktól többé vagy kevésbé mentes emberi test az, ami a környezete által problematizálódik. A Transmetropolitan következő oldalán olvasható egy graffiti: „fuck off back to your freezers”.114 Úgy tűnik tehát, hogy a várslakó neonomádok és kiborgok rasszista módon viszonyulnak a múltból hátramaradt, prezervált emberekhez. Minek még több ember egy eleve túltelített városi térbe? Magának a túltelítettségnek az eredménye a hibridizáció, és az összefolyó aktorok freak jellegűvé válása (enfreakment).115 A 107

Eliade 2002 [1982]: 253. Uo. 109 Nancy 2013 [2000]: 53-54. 110 Nancy 2013 [2000]: 54. 111 Uo. 112 Ellis és Robertson 2009b: 108. 113 Hunter: Freak Babylon 46. 114 Ellis és Robertson 2009b: 109. 115 Crawford, Cassandra S. (2014) Phantom Limb. Amputation, Embodiment, and Prosthetic Technology (New York: NYU Press), 129. 108

20

’freak jellegűvé’ való átlényegülés rávilágít a szubjektum eredendő töredezettségére, arra, hogy normalitásainkat nagyrészt kultúránkból, hagyományainkból és társadalmi közegeinkből merítjük. Egy olyan posztmodern társadalmi közegben, ahol a normalitás a normák hiánya, ahol a társadalmi szereplők kivétel nélkük valamilyen formán hibridek, ott elkerülhetetlen a pre-hibrid társadalomból érkezőkkel szembeni ellenségesség. Bizonyos diskurzusok szerint a kiborgokra is jellemzővé válhat egyfajta „homoszocialitás”, egy olyan szociabilitás, amely a különbözőséget kizáró azonosságon alapul.116 A testiségek eltérései lehetnek az azonosságból eredő kirekesztés forrásai, az alacsonyabb rendűnek hitt testiségek, primitív másságok lenézésének arrogáns kivetülései. A komplexebb, technikai protézisekkel felszerelt, vagy akár genetikailag módosított szereplők a képregényben lenézik az úgynevett „újjáéledőket” (Revivals) a maguk maradi organikussága miatt. Viszont hiba volna egyfajta határvonalat húzni tiszta természetes és nem-természetes testiség között, abból adódóan, hogy maguk az újjáéledők is techno-tudományos konstrukciók, ugyanis már rég felbomlottak volna a kriogenikus technológiák nélkül. Ezért őket hibrideknek, a techno-tudományos komplexum nyúlványainak tekinthetjük. Az egyik tecnológiai hibrid-csáp küzd meg egy kevésbé komplex kivetüléssel. A technológiai társadalom így a gyűlölet transzparenciáját valósítja meg, ahol az aktorok, noha egy társadalmi térben vannak, eltérő temporalitásokat képviselnek, és viszavonhatatlanul elkülönülnek egymástól. Soha sem lesz azonos a két arc, mert egymástól eltérő életvilágokat ábrázolnak. Hozzáférhetetlenek egymás számára, és ebből adódik a másság sokkoló jelenvalósága. Az idegenség elektronikus túltelítettsége feloldja az emberinek tekintett érzelmeket. Tony Davies a humanizmusról írva megállapítja, hogy „minden eddigi humanizmus imperialista volt. Az emberiről az osztály, a faj, a nem és a gén sémáin keresztül beszéltek.”117 Ezen dilemma alól nem mentesül a poszthumanizmus sem, mivel a „több mint emberi” kiborgok könnyen válhatnak a hozzájuk képest kevésbé összetett, „pusztán emberi” létezőkkel szemben ellenséges, imperialista viszonyba. Erre a veszélyre hívja fel a figyelmünket Nick Land, amikor az úgynevezett „hiperrasszizmus” lehetőségét említi egy blogbejegyzésben. 118 A legkirekesztőbb társadalmi gyakorlat Land nézetében a társadalmi-gazdasági alapokon nyugvó utódnemzés. Noha – Land szerint – a társadalmi-gazdasági szempontok által szegregált utódnemzési gyakorlatok diverzifikálják az emberiség génállományát, az űrkutatás felveti a hiperrasszista kimenetet, amelynek során végzetesen elkülönülhetnek térbeli és akár időbeli értelemben is a különböző népességek. Ebben a vonatkozásban érdekességként említhetjük a Neill Bloomkamp által rendezett Zárt világot (2013). A Zárt világ egy szélsőségesen szegregált társadalmi valóságot ábrázol, amelyben a gazdagoknak egy kiváltságos rétege élvezi a fejlett orvostudomány vívmányait, miközben az ökológiailag tönkrement, túlnépesedett Földön az emberiség túlnyomó hányada kínlódik. Hasonlóképpen hiperraszista társadalmat láthatunk a Transmetropolisban, amelyben a kevesebb kiborg összetevőkkel bírók kevésbé poszthumánok, mint a társadalmilag elfogadottabb, „autentikus” poszthumánok. Odalentről, a „szeméttel” túlcsorduló koszos bolygóról idefentre aligha juthatnak fel. Az űrtechnológiák fejlődése azzal fenyeget, hogy szinte mindannyian nemhogy migránssá válunk, hanem bezáródunk otthonunkba, míg egy szűk elit élvezheti az űrben való 116

Crawford 2014: 207. Davies, Tony (1997) Humanism (London és New York: Routledge), 141. 118 Land, Nick (2014b) „Hyper-Racism”, itt: http://www.xenosystems.net/hyper-racism/ 117

21

deterritorializált lét szabadságát. Vagyis a poszthumanizmus könnyen beletorkollik a másság, a Másik arcának láthatatlanná tételébe, eltüntetésébe. Maryt egy államilag fenntartott menhelyre kísérik, ahol szinte koncentrációs táborokhoz hasonló körülmények között vegetálhat, a társadalom elnyomó „gondoskodásának” jóvoltából.

22