Tóth Péter: A hiteles igehirdető

Tóth Péter: A hiteles igehirdető

BTA - Lelkipásztor szakirány

Tóth Péter A hiteles igehirdető avagy A gyülekezet meghallgatja amit a lelkipásztor mond, majd pedig követi az életét... Bevezetés

3

I. Az igehirdető személye A. Hitelesség a Bibliában B. Személyes hitelesség 1) Önfeltárási és tudatossági dilemmák 2) Motivációk 3) A saját egyedi utamat járom-e? 4) Megélem-e, amit prédikálok? 5) Rendezetlenségeim C. A megtalálás/rátalálás/visszatalálás kulcsa 1) Mint folyamat 2) Az önmegítélés, mint kulcsmozzanat a javulás ígérete is egyben 3) Négy gyakori tévedés az önmegítéléssel kapcsolatban – Dávid esete a) Az idő múlása begyógyítja a bűnöket b) Nem a megfelelő körben ítéli meg magát c) Elmaszatoljuk a magunk megítélését d) Következmény hiba 4) Ha megítélnénk magunkat, nem esnénk ítélet alá a) Amnon és Támár b) A szolgálat, mint pótcselekvés c) Absolon és Amnon d) Meg tudsz nekem bocsátani? – nyílt kérdés e) Mivel tudom jóvátenni – az önmegítélés ára 5) Ajánlás az önmegítélés formájára

6 6 9

13

II. Az üzenet és az átviteli csatorna A. Általános üzenet és annak hitelessége B. Az Evangélium, mint speciális üzenet, és annak hitelessége C. Az üzenet eszközei 1) A beszélt nyelv 2) Nyelvromlás a Bibliai történelem folyamán 3) Példák a héber, a görög és a mai nyugati világ fogalomalkotására 4) Hogy lehet mégis a mai embernek is érthető Isten szava? D. Előtorzítás - egy értelmezési kísérlet 1) Az előtorzítás fogalmi rendszerébe illeszkedő bibliai példák 2) Hogyan vehetem ezt figyelembe a mai prédikációban?

24 24 25 27

III. Az ihletett igehirdetés A. Bevezetés 1) Aktív igehallgatás igényének veszélye 2) Ihletett, vagy mérnökien precíz 3) Iskolai tapasztalataim

37 37

32

1



a) Kinek van bizonyságtétele? b) Házi feladat lehet-e ihletett c) Gyülekezet előtt lehet-e helyén mondott egy házi feladat? d) Mindenkinek fogyasztható verzió lehet-e jó? 4) Mit tehetünk az ihletettségért? a) A kényes kérdésekhez hogy álljunk hozzá? b) Információgyűjtés, személyes látogatás c) Készüljünk sokat. 5) A nem ihletett beszéd következményei a prédikátorra 6) Ihletett prédikáció az Újszövetségben B. Átlátszóság, azaz hogyan jelenik meg beszédemben, kicsoda az Isten? 1) Isten néhány tulajdonsága 2) Kívánok-e Krisztussal lenni, vagy félek Tőle 3) Az Ő megbocsátását mutatom-e be? 4) Hogyan mutatom be a kegyelmet? 5) Hogyan mutatjuk be az engedelmességet? 6) Hogyan mutatjuk be Isten szentségét? C. Világosságban járás, azaz Megjelenik-e a beszédemben, hogy kicsoda vagyok én? 1) Látszani 2) Látni D. Örömhír (üzenet) 1) Nincs helye a feddésnek? 2) Mindenkivel egyet kell értsek? 3) Mindenki örülni fog az örömhírnek? 4) Felvetődő kérdések IV. A szólás és hallgatás ideje: A. A történet B. Mit akar üzenni Lukács? 1) Miért olyan fontos ez a kínos részlet? 2) Hasonló helyzetek a Bibliában 3) Fentiek kontra Zakariás – következtetés C. A hallgatás ideje 1) Történetek, amikor hallgatni kell(ene) a) József beszél az álmáról b) Jézus mondja: ne mondjátok el senkinek c) Sok beszéd csak hiábavalóság; Légy csendben... d) Jóshua szennyes ruhában e) Én Angliában 2) Ezek korfüggetlen üzenete 3) Mai alkalmazás D. A szólás ideje 1) Történetek, amikor szólni kell(ene) a) Eszter nem szól b) Dávid nem szól – Apa te beszélsz? c) A cinkos hallgatás 2) Mózes jó példája: „Éppen akkor” a) Találkozót beszéltem meg valakivel b) Imaóravezetői megbeszélés c) Bennfentes közösségek d) Gombóc nőtt a torkában E. Mi lesz a gyülekezettel és hogy lesz velem, ha mint Isten szolgája, megnémulok? Irodalomjegyzék:

40

47

50

53 53 54

56

59

64 67

2



Bevezetés Egyre gyakrabban találkozok a kereszténység erőtlenedésével, a vallásos gyakorlatok kiüresedésével foglalkozó írásokkal. A hagyományaihoz és történelmi értékeihez egyre kevésbé kötődik a személy, az egyház, és sajnos a multikulturális Európa is 1. Hallom ezt nem csak a nyugati kereszténységről, de helyenként közelebbről, a saját gyülekezeteinkről is. E folyamat megállítására, visszafordítására a lelkipásztor hatékony lelkigondozási eszköze lehetne a prédikáció. Tapasztalati felmérés mutat ugyanakkor döbbenetes képet arról, mennyire kevesen építik be életükbe a templomban hallottakat. Vető Lajos felmérése2 szerint sok éven át a gyülekezet mindössze 2 %-a értette meg és követte gondolatban a prédikációban elhangzottakat. 98%-uk különféle okokból nem értette, vagy nem fogadta el hitelesnek azt. A hitelesség kérdésének ilyen aktualitása mellett is alig találni gyakorlati irodalmat a szolgálattevő hitelességével kapcsolatban. Úgy tűnik tehát, izgalmas felfedező út előtt állok. Ugyanakkor bizonytalanságok is vannak bennem. Igenis vannak saját gondolataim, de milyen formában kapjanak azok helyet egy szakdolgozatban? Nem vetem el őket eleve, mert lehet, hogy ma még friss szemmel látok dolgokat, amiket később nem fogok már látni, és amik így mindenki számára elvesznek, ha nem rögzítem őket. Mégis, hogy megkülönböztessem, a nem tudományos igényű, hanem véleményt illetve bizonyságtételt leíró részeket beljebb kezdéssel és egy vonallal fogom jelölni. Így. Itt szeretném előre bocsátani, hogy

a téma fontossága mellett a személyes

megszólítottságom is erősen tükröződik ebben a dolgozatban. Kérem, hogy az olvasó ne botránkozzon meg a tudományos argumentációk, bibliai példák, személyes bizonyságtételek és vallomások keveredő stílusjegyein. Nehéz érzések kerülgetnek azzal kapcsolatban is, hogy vajon miket jelentenek majd a következőkben kiásott, összegyűjtött, kikövetkeztetett anyagok a saját életemre nézve? A hitelességről írva nem kezdhetem kisebb igénnyel, mint hogy felfedezéseim legalább engem kötelezzenek.

1 2

Klaus Douglass: Az Új reformáció című könyvének központi témája ez. Budapest 2005, Kálvin kiadó Vető Lajos Tapasztalati Valláslélektan Budapest, 1966. Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály

3



A gyülekezet ugyanis ... meghallgatja amit a lelkipásztor mond, majd pedig követi az életét.3 Ha egy személyre a világban azt mondjuk, hiteles, az önmagában semmiféle erkölcsi szintet vagy hitbeli állapotot nem rendel az adott személyhez. A hitelesség önmagában nem jelent többet, mint hogy az adott személy a szavaiban, a viselkedésében, életmódjában következetesen képviseli saját értékrendjét. Pszichológiai kifejezéssel magas értékkongruenciát tanúsít. A mozi ipar számos ilyen figurát keltett életre, a

gengsztertől a

családapáig. A lelkipásztor, gyülekezetvezető, frontember vagy egy alkalmi bizonyságtevő hitelességéhez ezek után a következő megfontolást javaslom. Beszédének kiindulópontja, központja és célja nem tetszőleges, hanem kötött, az Evangélium. Ehhez kell igazítania életét. Amikor azonban ezt teszi, világítani kezd sötét környezetében, amivel nem csak fényt áraszt, de önmaga is igen jól látható lesz. A hibái is jól láthatóak lesznek. Így szükségesnek látszik egy következő iteráció. A hitelességhez, azaz a szó és tett összhangjának megtartásához a tiszta evangéliumról szóló beszéd mellett meg kell szólalnia a gyarlóságokról szóló vallomásoknak is. E két beszéd pedig egyrészt a lehető legjobban el kell különüljön, elkerülendő, hogy a kettő elegye, valamiféle csökkentett nívójú üzenet jusson a hallgatókhoz. Másrészt viszont a szó és tett összhangját őrizendő, kívánatos e vallomások állandó jelenléte, éspedig az evangéliumot átvevők teljes köre, mint nyilvánosság előtt. Nem egyszerű egyensúly. Mégis szerintem ehhez – és kevesebbhez nem – tartozik a kegyesség ereje. Emellett próbál érvelni e dolgozat. A dolgozatot alkotó négy fejezet a következő ívet követi: A prédikátor személyéről és az üzenetről szól az első két fejezet. Ezek szintézisének is tekinthető a harmadik fejezet, mely a megszólaló szolgálattevőt, vele kapcsolatban a hirdetett Ige ihletettségét vizsgálja. Végül a negyedik fejezet a szólás és hallgatás rendelt alkalmaival kapcsolatos megfontolásokat, bibliai példákat tesz elénk. Jelen dolgozatnak nem tűztem ki céljául, hogy a tárgyi témát átfogó elméletet és gyakorlatot foglaljon össze. Ilyen értelemben nem tudományos munkára törekedtem, arra azonban igen, hogy személyes érintettséget próbáljak elérni az olvasókban, hogy a következő,

3

Hegyi András szóbeli közlése a Bevezetés a gyakorlati teológiába tantárgy keretében, 2003/04 tanév

4



a kényes kérdéseket egyáltalán nem kerülgető, helyenként felszólító formájú gondolatok fontolásra, újragondolásra, állásfoglalásra, ha kell önkorrekcióra késztessék.

5



I. rész. Az igehirdető személye „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Róm. 10,13b-15a

A.) Hitelesség a Bibliában Hiteles dolgok a Bibliában Helyénvalónak látszik a hit szóból eredeztetni mind a hitel, mind a hiteles magyar szavunkat. A hitelességgel kapcsolatban merül fel a hitelesítés igénye a másolatok, a hamisítványok miatt. Ez egyáltalán nem mai találmány, már a bibliai időktől létezik. Egészen korai időktől használták, és a férfiak speciális dísztárgya is volt a pecsétgyűrű (1Móz 38.18). Zsinórra, vagy láncra fűzve a nyakukban viselték, esetleg az ujjukra húzva hordták és okiratok hitelesítésére használták. A perzsa korig vert pénzt nem használtak. A kezdeti cserekereskedést felváltotta ugyan az értéket közvetítő arany és ezüst, de ezeket sokáig csak korong vagy rúd alakban használtak a fizetésnél. Az ilyen fémdarabokat a súlya szerint értékelték, fizetéskor lemérték. Éppen ezért minden eladó, vagy vevő szándékban járó ember magával hordta könnyű kézi mérlegét és hitelesített kő- vagy fémsúlyait, így mérte le a fizetésre adott arany, vagy ezüst fizetőeszközt. Az ószövetségi törvény törekedett arra is, hogy a kereskedelem tisztességét fenntartsa, így pl. szigorúan tiltotta a hamis súlyok használatát (5Móz 25.13). Hiteles személyek a Bibliában4 Az 5Mózes 17.2-7 a bálványimádás büntetéséről szól. A bálványimádók halálra ítélendők, de csak akkor, ha legalább két tanú vallomása igazolja a vádat. A két tanú egybehangzó vallomása ősrégi és mindmáig meglevő hitelesítő, perdöntő jogszokás. Persze a hamis tanúzás elrettentő példái is ismertek a bibliai kortól kezdve (pl. Nábót esetében), ezért a népítélet végrehajtása során az első követ a tanuknak kellett a bűnösre dobni azzal a kifejezett gondolattal, hogy ha a kivégzett ember ártatlan lett volna, akkor a hamis tanukon száradjon a gyilkosság bűne (5Mózes 19.15–21).

4

Jubileumi Kommentár (Virtuális, MRVSZ2000 CD ROM)

6



Sokat mondó Haggeus próféta könyvének utolsó verse is. Kezembe veszlek – pecsétgyűrűvé teszlek – téged választottalak - így szól a Seregek URa. A próféta Isten szavának, Igéjének hitelesítését, nyomatékosítását kapja feladatul. Az Újszövetségben Máté lejegyzi (Máté 7.15–20) Jézus szavait a hamis prófétákról. Az intelem a Jézus korabeli Izrael helyzetét veszi alapul, de közvetve tovább mutat az egyház életére. A hamis próféták Istenre hivatkozva és sokszor az igazi próféták szavaival visszaélve kiszolgálták a nép emberi indulatait. Ők is Isten népe, a „juhok” között forgolódtak, ezért kívülről hozzájuk igyekeztek hasonlítani, valójában azonban végzetes ellenségeik voltak: halálba vitték azokat, akik hallgattak rájuk. Szinte azt hihette az ember, hogy nincs is érvényes kritériuma annak, ki az álpróféta, ki az igazi. Jézus azonban megnevezi a próféta szolgálatának egyetlen hitelesítőjét: az, hogy az élete milyen gyümölcsöket terem. A jó fa jót, a rossz fa rosszat. Aki egész életével emberek életének megépülését szolgálja, az igaz próféta, az hiteles. Aki munkájával megrontja az emberek életét, az hamis. Legitimitás Itt szeretnék szólni a szolgálattevő legitimitásának fontosságáról. Isten szolgáját is elérik a nehéz napok. A legkiválóbbak is megfáradnak. És bizony ilyenkor kitapinthatóvá válhat a kérdés: Isten állított oda, ahol állok, vagy ember? Ha valakinek kérdéses lehet a legitimitása, annak biztonsági rés van a szolgálatán. Szkéva fiai nem bírnak a gonosz lélekkel: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?5” Ha valakit ember segített a székébe ülni, annak egészen logikus következtetése lehet, hogy emberi erő szükséges a széke megtartásához is. Meggyőződésem, hogy legitim vezetőnek még erőtelen szolgálata is elég sokáig hordozható a gyülekezet által. Még az sem kell, hogy kiváló pásztor legyen. Az engedelmes gyülekezet ilyenkor Pál szavait követve jár közben érte Isten előtt, hogy kenessen fel, adassék Ige a szájába. Ez történik egy engedelmes gyülekezetben, ha egy pásztor legitim módon került a helyére. De mit csináljon a gyülekezet, ha rés van a pásztora legitimitásán? Ha például a gyülekezetvezetők hosszú pásztor nélküliség után, menekülvén a nem rájuk méretezett teher elől manipulációval, szabálytalan szavazással, esetleg nagyvonalú szavazat számlálással választották meg a kéznél levő pásztor jelöltet?

5

ApCsel. 19,15

7



Legyen bármilyen kiváló is a jelölt, őt is elérhetik a nehéz napok. Márpedig meggyőződésem, hogy a vitatható legitimitású vezető erőtelen szolgálata nem túl sokáig hordozható el a gyülekezetnek. De míg szabályosan választott pásztor mellett a gyülekezet térdre esik Isten előtt, addig szabálytalanul választott pásztor esetén a gyülekezet érthetően nem látja magát felelősnek a helyzetért. Nem ő döntött, hanem helyette az, aki manipulált. Aki nem szabályszerűen versenyez, nem nyer koszorút6 – mondja Pál. Nem nyer még akkor sem, ha egyébként valóban ő a leggyorsabb futó. Szerintem egy mégoly kiváló pásztor sem engedheti meg magának, hogy szabálytalanul választasson meg, mert – az én bibliaértelmezésem szerint – úgy nem várja koszorú. Hiteles bizonyságtétel a Bibliában János evangéliuma további útmutatást jegyez le a tanítvány hitelességének kritériumáról. A Jn 13.35 szerint a tanítványság jele és hiteles pecsétje a tettekben megmutatkozó szeretet. „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek” Pál nem röstelli bevallani, ha egy kérdésre az Úr igéjében nem talál választ. Úgy gondolja, hitelességét kényesen tisztán kell tartania. „A hajadonokról ugyan nincs rendelkezésem az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki az Úr irgalma folytán hitelt érdemel.” (1Kor. 7.25) A hiteles bizonyságtétel kérdését vizsgálva Pál levelei általában is érdekesek. Miután következetesen

alkalmazott

missziós

stratégiával

kiépíti

hídfőállásait,

továbbmegy

mindegyikből. Amikor pedig később levelet ír nekik, aktív evangélizálás helyett bizonyos viselkedéseket ír elő. Titusznak például azt írja, ...tanítsd az idős asszonyokat, hogy szentekhez illően viselkedjenek ...neveljék józanságra és férjük iránt engedelmességre a fiatal asszonyokat. Az ifjakat ugyanígy intsd, ...hogy megszégyenüljön az ellenfél, mivel semmi rosszat nem tud mondani rólunk7. Pál határozott iránymutatása tehát az, hogy Isten népe bemutassa Krisztus jellemét, mielőtt az evangéliumot a szájára veszi. Végül hadd térjek ki a 1 Tim 4. fejezetére. A 12. versben Pál azt üzeni Timóteusnak, hogy az egyház vezetőjének az igazi tekintélyt, a bensőleg és külsőleg hiteles keresztyén élet adja meg. Timóteusnak olyan példának kell lennie hitben és keresztyén életfolytatásban, akit a

6

2Tim. 2,5 Jim Petersen: Az evangélizálás, mint életstílus; Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest 2000, 66. oldal 7

8



gyülekezet minden tagja követhet. Vagyis ha belső hitelességgel végzi a gyülekezet vezetője a munkáját, akkor a gyümölcsöző életben való előrehaladása mindenki előtt nyilvánvaló, látható és követhető lesz.8

B.) Személyes hitelesség Személyes hitelességünkkel, vagy éppen annak hiányával kapcsolatban a következő szempontokat ragadtam ki: 1) Önfeltárási és Tudatossági dilemmák A szolgálattevő egyik dilemmája ott jelentkezik, hogy szabad-e kommunikálnia azt, amit érez? Szabad-e az élményét, tudatosult érzéseit kifejeznie csak azért, hogy hiteles legyen? Ezek ugyanis veszélyesek lehetnek a kapcsolatára, az elfogadottságára. Rogers szerint ennek a valóban létező veszélynek a vállalása vagy nem vállalása határozza meg legnagyobb részben valakinek a hitelességét9. A másik dilemma, hogy sokszor nem tudom megfogalmazni, esetleg a tudatosulásig sem jut el az átélt élményem. Valóban nincs választási lehetőségem abban, hogy a tudatom híven tükrözi-e az átélt élményemet. Ezt a védekező mechanizmusom szabályozza attól függően, hogy az adott pillanatban szükségét látja-e az észlelés defenzív torzításának. Efölött nincs befolyásom. De megvan a személyes döntési szabadságom abban a tekintetben, hogy az átélt élményemből ami tudatosult, azt hitelesen kommunikálom-e, vagy sem10. Ugyanakkor tapasztalom is Jézus igazságát, hogy amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj (Mt. 12,34). Vagyis hogy nehezen kontrollálható nonverbális csatornákon leközlök sok mindent a szívem valódi mélyéből a szavaimtól, sokszor a szándékomtól függetlenül is. Ezek, vagy ezek egy része a vevő éberségétől függően, dekódolásra is kerül. Ami a vevőben nem tudatosul, az is átmegy, csak megfogalmazás hiányában ismeretlen, és ezért félelmetes kényelmetlenség érzésben, bizonytalanságban, feszültség formájában lesz jelen a kapcsolatban. Érdemes tehát legalább azt demisztifikálni, verbálisan is közölni, amit a közlő tudatosan is megél, hogy a pusztító bizonytalanságot kiküszöböljük.

8

Jubileumi Kommentár, 1 Tim. 4,6–10. Carl R. Rogers: Valakivé válni, Edge 2000 Kiadó Budapest, 2006; 86-94. oldal 10 Carl R. Rogers: Valakivé válni, Edge 2000 Kiadó Budapest, 2006; 429. oldal 9

9



2) A szolgálattevő motivációi11 Sokan helytelen indítékból szolgálják Istent. Gyakran ennek nincsenek is tudatában. Van, akinek az emberek helyeslésére és elismerésére, divatos szóval sikerélményre van szüksége. És a siker emberi elgondolás szerint igazol is sok mindent. De Isten előtt ez semmi. Jeremiás nem nevezhető „sikeresnek”, annál inkább hűségesnek Istenhez. Lehet a szolgálat indítéka rejtett bűntudat. Valamit jóvá akar tenni, aki „Istennek szenteli magát”. Saját múltjában, esetleg a felmenők sorsában eredményez valamilyen esemény bűntudatot. A szolgálatot tekinti olyan dolognak mellyel ez rendbe hozható. Az ilyen ember soha nem felszabadult, amikor szolgál. Nem tud örvendeni Istennek és a munkájának. Lehet mások elvárása a fő motiváció. A szülők vagy a gyülekezet rávetítik fiaikra vágyaikat, és elvárják valakitől – aki gyenge erre nemet mondani – hogy szolgálatba álljon.

Emberi elvárás hiúságból

....

Kötelességtudatból

Istenért hálából

Versengés az igazi cél

karrierért

A tiszta indíték önátadás Isten számára. Ha igazságszeretetből szolgálunk. Ha valamit adni akarunk Istennek, ami számunkra igazán érték. Ha önkéntes engedelmességből, hálából tesszük. Ahány százaléka a szolgálatunknak Istenért történik, az igazán az érték. 3) A saját egyedi utamat járom-e?

11

Hegyi András: Bevezetés a gyakorlati teológiába, BTA jegyzet Budapest 2001, 14. oldal

10



Ha igaz az, hogy Isten egyedi teremtéseket hívott létre, hogy soha nem élt és nem is fog az emberi történelemben olyan mint te vagy mint én, akkor annak is igaznak kell lennie, hogy az én utam Krisztushoz, futásom a földön, a számomra előre elkészített jó cselekedetek sora is mind-mind egyedi. A tejjel táplálás ideje alatt bizonnyal segít, ha az apukám, vagy egy idősebb megbecsült hívő testvérem, esetleg tanárom példamutató életét másolom, de azután éretten a saját egyedi utamra – ismeretlent felfedező útra, az Isten által személyesen és kifejezetten nekem elkészített áldások begyűjtésére kell induljak. Másképpen mondva, ha életem kisebb-nagyobb döntései abból indulnak ki, hogy a példaképemnek „mi jött be”, az sok tévedés forrása is lehet, mivel az az én – az övétől egészen biztosan különböző habitusommal,

tapasztalatkészletemmel,

körülményeimmel

és

kapcsolataimmal,

ismeretemmel, képességemmel, ajándékaimmal együtt már egészen biztosan más gyümölcsöt terem. Van azonban úgy, hogy például kockázatkerülés végett nem engedem a maga medrében folyni a dolgokat, hanem odaerőlködöm a mintán látott, előfeltételezett gyümölcsöt. Az így kierőltetett eredménynek jó esélye van a hiteltelen minősítésre. Úgy látom tehát, hogy Isten mindenkit saját, egyedi pálya futására hív. Talán azért is tervezte ezt így, mert a térképpel el nem látott terepen vélhetően szorosabban fogjuk a kezét, alázatosabban csüngünk tanácsoló tekintetén, viselkedésünk így kevéssé tőlünk, inkább Tőle függ, így a belőlünk kifolyó cselekedeteken, életmódon jobban átlátszik Ő, életünk hitelesebb lesz. 4) Megélem-e, amit prédikálok?

Magam megélem-e azt, amit másnak javasolok? Személyválogatás nélkül mindenkihez, magamhoz is szól-e az üzenetem, vagy „az más”? Amikor prédikálok, akkor átvedlek valami mássá, amit levetek a szószékről lejőve, mint egy szerepet, vagy több következetesség van a különböző helyről hangzó nyilatkozataimban? Egyszer egy istentisztelet után tegezve köszöntem meg az üzenetet a prédikátornak. Nem emlékszik, hogy összetegeződtünk volna, mondta összevont szemöldökkel. A szószékről tegezett – emlékeztettem. Ja, az más! – volt a határozott válasz. Megélem-e az aranyszabályt12, ugyanazt a bort iszom-e, mint amit prédikálok? Kezdjük ott, hogy azt várom, hogy az elöljárók járjanak elől az istentiszteletre járásban és a prédikáció meghallgatásában. És én meghallgatom-e az ő tanításaikat? Vagy „természetesen” nem, mert 12

És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük. Lk. 6,31

11



hisz éppen hogy helyettesítenek, mindig akkor kapnak szót, amikor nem vagyok ott? Ha így van, nem csoda, ha erőtelen a szavam, amivel istentiszteletre hívom őket. Aztán meg azt is várom, hogy a hívek is meghallgassanak. Én meghallgattam-e őket? Jártam-e náluk családlátogatáson? Ha beszélni akarnak velem, ismert-e számukra elkülönített idő, amikor ha keresnek, nem kell attól tartaniuk, hogy más kötelességtől vonnak el? És ha megszólalok, figyelembe veszem-e kihez szólok? Arról beszélek-e, amire nekik szükségük van? Vagy arról, ami épp engem érdekel? És ha megszólalok, miről beszélek és miről nem? Mennyire korrumpálódott a mondanivalóm? Mennyire kerülöm el az életemben felhalmozódott és megtűrt sötét foltokat? 5) Rendezetlenségeim Ezen a ponton egy súlyos dilemma néz szembe velem: Mondjuk, hogy már vannak régi, betokosodott, sok hallgatással, esetleg hazugsággal takart rendezetlen sötét foltjaim. Mi jobb a híveknek, az egyháznak, a kereszténység fiainkra örökítésének, az evangélium túlélésének: az őszinte feltárás botránya, vagy ha inkább feledni próbálok rendrakás helyett, és viszem magammal a sírba a foltokat is az ezekkel terhelt rendezetlen kapcsolataimmal együtt? Mert ha a hívekért, az egyházért, a fiainkért, az evangéliumért felelős vagyok, akkor az egy szükséges is csak úgy teljesül, Isten szemébe is csak úgy tudok belenézni majd, ha megállok a felelősségemben. Mi jobb tehát, az őszinte feltárás botránya, vagy a csendes erőtelenség és aluvás egy élet szolgálatán keresztül? Nem tudok válaszolni a dilemmára. Jelen gondolatmenet nem zárja ki egyértelműen a titkok takargatásának létjogosultságát. Nagy kérdés azonban, hogy az imént adott egérút a sötét foltom fel nem fedésének valódi és egyetlen motivációját írja-e le. Valóban és kizárólag fiaink botránkozását akarom elkerülni? Nem arról van szó, részben sem, hogy a bűnvallás pillanatnyi szenvedését még sincsen bátorságom vállalni, mert aktuálisan nem vonz eléggé az örök dicsőség? És azt is látnom kell, hogy ha én a homályban maradásom miatt nem is viselem a bukásom terhét, valaki azóta is bűnbak lett, és kimondva vagy csak gyanú által viseli. És hordozni fogja egészen addig, míg a vallomásommal nem tisztázom őt. Hogyan gondolok arra a valakire, akire ma is ferdén néznek miattam? Igazán békességem van-e az őt is szerető Istennel?

12



C.) A megtalálás / rátalálás / visszatalálás kulcsa Az e pontban körülírt és megnevezett viselkedés elem a továbbiakban kulcs szerepet kap majd. 1) Az útkeresés folyamata Egy test mindaddig megtartja mozgásállapotát, míg valamilyen erő nem hat rá – mondja ki a fizika törvénye, és alkalmazza ezt a nyugalmi helyzetre is. Ezzel párhuzamosan Griffin úgy látja, hogy egy ember belátásának megváltoztatásához komoly ráható erőre, állapotát akár bűntudatkeltéssel is kényelmetlenné tevésre van szükség13. Az ember is tehát, ha más erő nem hat rá, akkor a kényelme szerint viselkedik. Ha a kényelmét mégis elhagyja, az valamilyen indítás, valamilyen motiváció eredménye lehet csak. Ilyen lehet az, amikor valamilyen környezeti folyamat miatt becsukódik egy addig nyitott ajtó, és valamilyen szükségletünk kielégítése veszélybe kerül. Vagy amikor a Lélek megnyugtalanítja a hívő embert. Az ilyen esetekben kimozdulunk a kényelmünkből, és keresni kezdjük az új kényelmi helyzetet. Kimozdulunk különböző irányokba, és keressük a szükségletünk kielégítésére kevésbé veszélyes környezetet, vagy éppen a Lélek nyugtalanítása után keressük Isten akaratát, keressük azt a helyet, ahol Istennek a sokszor emberi értelmet is meghaladó békessége újra a miénk lehet. Az első jó a kimozdulás megfelelő irányát megtalálni, a következő jó a mértékét megtalálni. Mindkettőhöz szükséges egyfajta visszacsatolás, a „rossz felé mentem” vagy a „túlmentem” önmagamban deklarálása, mert csak ezt kimondva lehetséges az irányváltoztatás és új irány tesztelése. A „rossz felé mentem” vagy a „túlmentem” önmagamban deklarálását – melyet az útkeresés kulcsmozzanatának látok – a továbbiakban Pál apostol szóhasználatával14 önmegítélésnek fogom nevezni. Ezt a deklarációt azonban meg kell előzze a tény beismerése, de még azt is meg kell előzze annak meglátása. És ez nem könnyű. Míg a távolabbi környezetünket többé-kevésbé tárgyilagosan tudjuk szemlélni, a saját, egyetlen életünkkel kapcsolatban törvényszerűen elfogultak, vakok vagyunk.

13 14

Em Griffin: Meggyőztél! Harmat kiadó, 2004, 62. oldal Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. 1Kor. 11,31

13



Isten tudja ezt, ezért őrállókat rendelt mellénk15. A Lélek embereket indít, hogy tájékoztassanak bennünket. Egy szép megjelenése ennek a Bibliában, amikor a bolond (szellemi vak) Nábál felesége, Abigail értesülvén Dávid közeledtéről indul, hogy eszköz legyen megnyitni Dávid indulattól megvakult szemeit16. „Ha majd az ÚR Izrael fejedelmévé tesz téged, ne furdaljon, majd a lelkiismeret, hogy ok nélkül ontottál vért...” – hangzik az üzenet. „Áldott a te okosságod... mert megakadályoztál ma a vérontásban.” – és Abigail a Lélek hatékony eszközének bizonyul. Dávid szeme megnyílik a tényre, hogy rossz irányba ment, ezt deklarálja magában és hangosan is. Ezen az egyetlen lehetséges alapon Dávid irányváltoztatása is megtörténik. 2) Az önmegítélés, mint a javulás ígérete Amikor valaki egy mulasztásáról, hibás döntéséről számol be, általában kétféle indoklással élhet. Az egyik, amikor a körülményekre, önmagán kívüli okra hivatkozik. Mint például: Bocs, késett a busz. A másik, amikor önmagával kapcsolatos okot mutat fel. Ez hangozhat így: Bocs, elkéstem. E két indoklás egyidejűleg is lehet igaz. Ugyanakkor mindkettő többet is tartalmaz, mint egyszerűen egy beszámolót a történtekről. Mind a két rövid mondat elmond valamit a jövőre nézve is. Ha a körülményekre hivatkozok, az azt is elmondja, hogy a teljesítés holnap is a körülmények függvénye lesz. Azok pedig mitől lennének jobbak holnap a maihoz képest? Honnan is tudhatnák a körülmények, hogy javulniuk kellene? Bizony, a körülmény holnap is hasonló lesz a maihoz. Így az én teljesítményemben sem számíthatsz javulásra. Ha viszont saját mulasztással indoklok, az azt üzeni, hogy legközelebb a mulasztott dologban körültekintőbb leszek. A saját viselkedés megítélése, az önkorrekció a tanulás alaplépése. Aki nem képes megítélni magát egy dologban, abban a dologban ő nem tanítható, növekedésre képtelen. Az önmegítélés felelősségvállalása a javulás ígérete is egyben. „Bocs, késtem, a sofőr az orrom előtt becsukta a busz ajtót.” Ez nem tartalmazza a javulás ígéretét. Azt a szabályosságot írja le, hogy a jövőben is, ha ezt teszi a sofőr, akkor késni fogok, és ezért nem kívánok felelősséget vállalni. Míg ugyanez az esemény 15

Ez. 33,7-8 Emberfia! Téged ilyen őrállóvá tettelek Izrael házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha ezt mondom a bűnösnek: Bűnös vagy, meg kell halnod! - és te nem mondod meg, és nem figyelmezteted a bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de vérét tőled kérem számon. 16 1 Sám 25

14



„Bocs, késtem, elbeszéltem otthon az időt” indoklással már igenis tartalmazza a javulás ígéretét. Ez a mondat azt ígéri, hogy holnap jobban figyelem az órát reggel, előbb megyek majd ki a megállóba, így valószínűleg elérem majd a buszt. A körülményekre hivatkozzak, vagy saját helytelen cselekedetet megnevezve vállaljak felelősséget a helyzetért? Mindkét indoklás egy időben is lehet igaz. Mégsem mindegy, sem nekem, sem a környezetemnek, hogy melyiket választom. Az a tapasztalatom, hogy túlságosan is sokszor bújunk a körülmények mögé magunk megítélése helyett. Az egyik ok talán az, hogy így kevéssé kockáztatjuk a tekintélyünket. Legalábbis úgy hisszük. Én mégis azt állítom – és ez lesz a jelen fejezet középpontjában – hogy nagyon is sokat tehetünk a környezetünkért, a családunkért, a munkatársainkért, a gyülekezetünkért azzal, ha felelősséget vállalunk, ha az önmegítélést, azaz saját helytelen cselekedetet megnevezését választjuk egy mulasztásunk indoklásánál. De mondhatnám úgy is: Felmérhetetlenül sokat ártunk a környezetünknek a családunknak, a munkatársainknak a gyülekezetünknek azzal, ha bűneinket nem kíséri környezetünk által is hallhatóan magunk megítélése, helytelen cselekedetünk megvallása. Az alábbi példa, Dávid király családjának története jól példázza ezt. 3) Négy gyakori tévedés az önmegítéléssel kapcsolatban – Dávid esete Amíg együtt követjük a történéseket, négy gyakori tévedést szeretnék megvilágítani saját magunk megítélésével kapcsolatban. a) Az idő múlása begyógyítja a bűnöket Dávid Isten szíve szerint való király volt, kivéve a hettita Úriás esetét – summázza a Biblia. Dávid is elesett. Pedig Isten Dávidot olyan trénerekkel képezteti, mint például Saul. És olyan helyzetekkel, mint ami például a barlangban alakul ki, ahova Saul a szükségét végezni megy. Dávid jól vizsgázik, felsőbb osztályba léphet. Isten szíve szerint való király lesz. Csak éppen akkor, akkor egyszer nem indul harcba, mikor annak az ideje van. Sámuel könyve 11. fejezete írja le Dávid bukását és próbálkozását elrejteni a bűnt. Ebből emelek ki részleteket:  3. vers: Dávid elküldött, és kérdezősködött az asszony felől. Ezt mondták... – vagyis legalább 2 ember beavatott.  4. vers: Akkor követeket küldött Dávid, és magához vitette őt. – Legalább két új ember a palota személyzetéből, ők is beavatottak.

15



 5. vers: De az asszony teherbe esett. Ezért ezt az üzenetet küldte Dávidnak: - Hírvivő az asszony részéről. Újabb beavatott.  6. vers: Akkor Dávid ezt üzente Jóábnak - a hírvivő újabb beavatott.  13. vers: a lerészegített Úriást Dávid szolgái kísérik a fekvőhelyére. Újabb beavatottak.  14. vers: Dávid parancsot ad Jóábnak Dávid meggyilkolására – Jóáb is beavatott.  27. vers: Dávid a palotába viteti Betsabét, és az a felesége lesz. Itt véget ér a fejezet. Milyen lehetett vajon a palotában ezek után a hangulat? A palota személyzete és a királyi család tagjai előtt nyilvánvaló egy bűn, de nem beszélnek róla nyíltan. Tapintatosak. Vigyáznak, nem mondanak és nem is tesznek olyat, ami kényelmetlen helyzetet szülhet, a királyt a bűnére emlékeztetné. Közben folynak az istentiszteletek. Ezeken az írást rendszeresen felolvassák. Dávid is a családjával, és a palota személyzete is jelen vannak. Az egész nép is ott van. A fejek a pap felé fordulnak, de néhány szem Dávid és családja felé bandzsít, akik a hallgatók között a fő helyen ülnek. A pap tekintélyesen végignéz a hallgatóságon, lassan kiteríti a tekercset, és felemelt hangon olvassa: (..) Én, az ÚR, vagyok a te Istened... Ne kívánd felebarátod feleségét... Bár a pap nem áll meg, mégis aránytalanul hosszúnak érzik a levegővétel szünetét... Lehetséges, hogy őszinte, bensőséges hangulatú istentiszteletek voltak ezek? Gondolhatjuk, hogy a Lélek közösségalakító, családokat erősítő munkája szabadon működhetett ott? Vélhetjük azt, hogy tiszta, őszinte nyílt tekintettel néztek egymásra a gyülekezeti tagok és a családtagok? Hát én nem így gondolom. Azt gondolom, hogy kényszeredett mosolyokkal köszöntötték egymást a templom előtt az Úrban testvérek, és istentisztelet után ahogy csak tehették, siettek haza. Mert egyenes tekintetek helyett ott vibrált a szemekben a vád: Képmutatók vagytok! És ott vibrált a szemekben a szégyen, a meg nem vallott bűn szégyene. Saját magunk megítélésével kapcsolatos első gyakori tévedés, amikor valaki azt hiszi, hogy az idő múlása begyógyítja a bűneit, a bántásait, nem kell azokról beszélni, nem kell azokat rendezni.

16



Dávid itt azt hiszi, az idő begyógyítja a bűnét. És talán nekünk is kényelmes ez a gondolat néha. Kényelmes, mert nem kell hozzá bátorság, mint a magam megítéléshez. De bizony nagyon nagy tévedés azt hinni, hogy az idő maga begyógyítja a bűneinket, bántásainkat. Elég, hogy ha néhány bennünket bántásra gondolunk. Mert igenis van ilyen a nyilvántartásunkban. Fel kellene ismernünk, hogy sem a kapott, sem az adott sebeket nem gyógyítja be az idő! Isten egy teljes évig vár arra, hogy Dávid erre maga jöjjön rá. Aztán egy év múlva küldi Nátánt. Dávid vall neki, és ezzel vall Istennek. Ez a személyes üdvösségéhez tökéletesen elegendő. De vajon nem feledkezett-e el még valamiről? b) Nem a megfelelő körben ítéli meg magát Az ÚR ellenségei gyalázkodhattak eddig Dávid bűne miatt? Bizony, gyalázkodhattak. Miről beszélsz nekem? Erről az Izraelről? Ez lenne az Úr népe?! Ilyen királya van?! Ide hívsz engem imaházba? És most Nátán látogatása után az ÚR ellenségei vajon automatikusan abbahagyják a gyalázkodást? Erre csak akkor lenne okuk, ha Isten gyarló szolgája nem csak az Úrral szűk körben, hanem előttük nyilván ítélné meg a tettét, választaná le magáról a bűnét. Saját magunk megítélésével kapcsolatos második gyakori hiba, amikor valaki nem a megfelelő körben ítéli meg magát. Szükséges lenne legalább abban a körben, akik tekintetükkel végigkövették az elesését, hogy Dávid szóval ki is mondva megítélje magát. Egyrészt így választaná le magáról, így égetné fel végleg a bűnhöz visszavezető hidat, ha a környezete kezébe őrállói eszközöket is enged. Másrészt így mutatna példát a bűn kezelésére például a háza népének is. Ez teremtené meg a jogalapot arra, hogy legalább e területen szilárd fegyelmet tartson a háza népében. Enélkül nincs alapja semmiféle számonkérésre. Ilyen szándékkal nem fordulhat a gyerekei felé, mert azok ajkán ott játszik a hangosan esetleg soha el nem hangzott érv: Apa, te beszélsz? Hívjuk néha, mert hívjuk gyerekeinket, unokáinkat, vagy a gyülekezetből kiábrándult testvért Isten házába. Hívtuk őket valamerre. Máskor meg, amikor látjuk, hogy egy szakadék felé megy, ilyet mondunk neki: jaj, csak oda ne menj, azt ne tedd, tönkreteszed magad! Vagyis óvjuk őket valamitől. Miért nincs ereje az ilyen 17



szavainknak? Nem érhető véletlenül tetten ez a szeretteink tekintetében: Anya, te beszélsz? Apa, te beszélsz? Mama, papa, te beszélsz? Testvérem! Te beszélsz? Dávid csak Isten előtt ítélte meg magát, emberek előtt, a pl. családja előtt nem. A saját üdvössége ezzel rendben van, de a családja előtt súlyát veszítette a szava, mert előttük nem vállalt felelősséget a bűnéért. Sírtunk-e a múltunk felett úgy, hogy a gyermekeink is hallották? Hogy feleségünk, férjünk is hallotta? Megítéltük-e magunkat olyan erővel, hogy emberek által is számon kérhető felelősséget vállaltunk a múltunkért? c) Elmaszatoljuk a magunk megítélését Saját magunk megítélésével kapcsolatos harmadik gyakori hiba, amikor elmaszatoljuk a magunk megítélését. Csak részben állunk a felelősség alá, hogy elfuthassunk, ha mégis az derülne ki, hogy nagyon terhes. Tudjuk, hogy meg kellene ítélni magunkat, de bátorság híján tesszük is meg nem is. „Végül is lehet, hogy én is hibás voltam benne...” ez nem felelősségvállalás! „Ha nem úgy cselekedtem volna, akkor ma lehetne gyereked! Ha azt nem tettem volna, akkor nem kellett volna eladni a házat! Ha azt a bűnt nem tagadtam volna le, akkor a fiaim nem térnek le Isten útjáról! Így hangzanak a felelősségvállaló mondatok, az önmegítélések. Persze mondható, hogy a „mi lett volna ha” kérdésekre amúgy is aggályos választ keresni, miért vállaljuk a teljes felelősséget? Én pedig azt mondom: kerekítsünk felfelé bátran, azzal vétjük a kisebb hibát! d) Következmény hiba A negyedik fajta hibát „következmény hibának” neveztem. Helytelenül cselekedtem, de nem lett belőle baj. Ezért nem foglalkozok vele, nincs mit megítélnem magamon. Vigyázat! Végzetes hiba! Példa: Megyek autóval a kanyargós úton, és szépen levágom a kanyarokat, rendszeresen megyek át az út bal oldalára olyan helyeken, ahol nem látom, jön-e szembe valaki. És mondjuk mellettem ül az autóban a fiam, és látja. De épségben a célhoz érünk, talán magam is fellélegzek, rámosolygok a gyerekre magabiztosan, amolyan apásan: „Látod, nem történt baj.” Két év múlva a gyerek friss jogosítvánnyal ugyanazon az úton megy. És karambolt okoz, mert áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Ki a felelős? 18



Ha azt hiszed, hogy a helytelen cselekedetet nem kell megítélned, mert aktuálisan nem lett belőle baj, az nagy hiba. Ezzel egy aknát ásol el, amire csak idő kérdése, hogy valaki rálépjen. Én vagyok a felelős! Lehet, hogy ezt már a a kórházi ágy mellett, az élete végéig béna fiam ágyánál kell mondanom. Én vagyok a felelős. Meg tudsz nekem bocsátani? Másik példa: A gyülekezetből korábban kiábrándult testvéremet látogatom meg, hogy visszahívjam a közösségbe. Magamat azonban érzem hibásnak abban, hogy elment, így nem is kívánok felelősséget vállalni ebben. A gyarló keresztyének, mondom. Persze, keresztény vagyok én is. De amikor felelősséget kellene vállalni, akkor nem MI gyarló keresztények voltunk, hanem ŐK, gyarló keresztények voltak. Ez pedig így nem önmegítélés. És ezért a jobb holnap ígéretét sem tartalmazza! Csodálkozom, ha erőtelen egy gyülekezetbe visszahívásom, amikor a közösséghez tartozásban úgy mutatok példát, hogy magam még a visszahívás mondatában sem vállalok közösséget a gyülekezettel? Újabb példa: Elváltam a feleségemtől és nem ítéltem meg magam? Hogyan is tudhatnám meggyőző erővel a férje melletti kitartásra buzdítani a gyerekemet? Sehogy. Amíg a körülményekre hivatkozok, addig előre mentséget tartok fenn magamnak, és kínálok fel másnak a jövendő hasonló eseteire is. Ne csodálkozzak, ha erőtelen a bátorító szavam.

4) Ha megítélnénk magunkat, nem esnénk ítélet alá Négy gyakori hibát azonosítottunk saját magunk megítélésével kapcsolatban. A négy hiba bármelyikét, ha elkövettük, ha nem ítéltük meg magunkat valamiért annak az idejében, vagy nem vettük a bátorságot a megfelelő emberi körben is megtenni, akkor események sora kezdődött el körülöttük, a családunk, a szeretteink életében. Ezek sokszor horror események. Ezekről az eseményekről vagy tudunk, vagy nem tudunk. Ha ugyanis a szerettünk az elmaradt önmegítélésünk után már elvesztette már a belénk vetett bizalmát, akkor nem mondta el a legrosszabbakat, ami történt vele. Dávid életében éppen ilyet fogunk látni a következőkben.

19



a) Amnon és Támár Dávid családja történetében a 2Sám 13-tól következnek az elmaradt önmegítélést követő események. Dávid ugyanis amiatt, hogy nem ítélte meg magát emberek előtt, paradox módon nemhogy megőrizte volna a tekintélyét, hanem az események fényében úgy tűnik elveszítette. Családfőként például – és ezt a szálat követem most – ettől kezdve a gyerekeit sem tudja meginteni. Jönnek tehát a következmények sorban. Nem sok idő múlva egyik fia, Amnon szerelmes lesz. Talán már az egész palota tudott Amnon szenvedélyéről az unokahúga felé. Törvénytelen irányú, tiltott tárgyú szenvedély (3Móz. 18,17). És Dávidnak intenie kellett volna. De nem tette. A felelősségre vonás elmulasztása pedig súlyos következményekkel járt. Amnon egyszer megjátssza a beteget, és Támárral kényeztetteti magát. Egyedül maradnak, adott az alkalom, és Amnon megerőszakolja őt. Támár Absolonhoz menekül. A testvéréhez, nem az apjához. Nincs bizalma az apjához. És ott, Absolon házában a négy fal között éli le szégyenben az egész életét. b) A szolgálat, mint pótcselekvés Dávidnak, mint családfőnek itt büntetnie kellene Amnont. Talán meg is próbálja. A Biblia nem írja le, de az előző gondolat folytatásaként úgy képzelem, Amnon tekintete, vagy akárcsak az apa fejében elképzelt tekintet miatt az apa torkán akad a szó. Dávid erőtelen az intésre. És ha nehezére esik a családja közelében lenni, keres valamit, pótcselekvést, amit a családtól távol végezhet. A háborúzás például ilyen. Ha elmegy a táborba, a katonákhoz, ahol a betyárbecsület is megáll még. Ahol a katonai fegyelmet egy Úriás gyilkosságban való nyilvánvaló közreműködés sem kérdőjelezi meg. A katona nem kérdez. Nem mondja: Te mondod? A katona végrehajt. A gyerek viszont kérdez. A család a tekintetével számon kér. A katona nem kérdez. És Dávid elmenekül a családtól a katonákhoz. Isten óvja meg a szolgálattevőit attól, hogy a szolgálat a menekülés pótcselekvése legyen! Isten óvjon meg mindannyiunkat attól, hogy menekülni kelljen otthonról a vádoló, szemrehányó tekintetek elől. Mert egy bukásunk után nem, vagy nem jól ítéltük meg magunkat, amikor annak az ideje volt. Nem baj, ha itt többen magunkra ismerünk, amint kilépünk a bűneink következménye mögül, és hisszük azt, hogy otthontól távol, a gyülekezettől távol azok nem érnek utol bennünket. Lássuk meg, hogy éppen ez a Dávid mondja az 51. zsoltárban Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. Balga dolog azt hinni, hogy a bűneink elől el tudunk menekülni! 20



c) Absolon és Amnon

De menjünk tovább, mert folytatódik a legrosszabbak sora. Harag Dávid részéről Támár megerőszakolása miatt, gyűlölet Absolon részéről az apa felé, hogy nem tett igazságot, nem büntette meg Amnont. Vajon hova vezet majd ez? Absolon maga tesz igazságot, úgy gondolja hivatott erre. Megöli testvérét, Amnont. Dávidnak most már Absolont kellene büntetnie. De nincs ereje most sem. Nem tesz semmit. Nincs ereje fegyelmezni. Nincs ereje rendet tenni a családjában. Absolon pedig nem látván a határait, bizonytalanságában fellázad az apja ellen. Dávid nem száll szembe vele, hanem menekülésre fogja. És Absolon fényes nappal Dávid másodrangú feleségeivel hál. A palota tetején, hogy mindenki lássa. Értelmetlen, ész nélküli dolog. Az őszinte apai viselkedés, az apa világosságban járása kapaszkodókat jelentene a gyereknek is! Mintha ez az Absolon a határait keresné! Mintha az apai szigort keresné, és feszíti, feszíti a húrt, hátha majd ezzel beleütközik. De nem. Lép még egyet. Akkor talán ezzel a sokkal súlyosabbal. De nem. És még egyet lép. Addig, hogy az egész ország, Isten egész népe értetlenül csóválja a fejét, meddig engedi a családfő ezt a fegyelmezetlen ifjút? Csakhogy Dávid még mindig nem ítélte meg magát, így pedig képtelenség a fiát fegyelmeznie. Absolon pedig teljes bizonytalanságban van, mert nem tudja, hogy hol vannak a határai! Nem tudja hol vannak a korlátai, a kapaszkodói! A szerettednek biztonságot ad, vagy adna, ha világos korlátok és kapaszkodók lennének mellette. Ha félreléptél, ha megbotránkoztattad őt valamivel, ha rossz példát mutattál neki – mindannyian tesszük – nem tudod meg nem történtté tenni. De ezt teheted: Ítéld meg magad – hogy ne mosódjon el a szeretted szemei előtt a határozott korlát. d) Meg tudsz nekem bocsátani?

Akármilyen ijesztő ez a nyílt kérdés, így, csak így teszed le valósággal a kezébe. Csak így dönthet szabadon, manipuláció nélkül a megbocsátás mellett. Lehet, hogy a szeretted már régóta vár erre, és be se kell fejezned a mondatot: „Igen,Igen,Igen, apa. Úgy vártam már, hogy megbocsáthassak!” De lehet, hogy a szeretted nincs még készen erre. Akkor nehéz pillanatok következnek rád. Lehet, hogy régóta betokosodott keserűség dugóját fogja kifeszíteni a nyomás. És akkor

21



Isten erősítsen meg téged megállni abban, hogy tartsd ott nyitott tenyeredben a bocsánatkérést. És ha nem vétetik át, akkor tedd le az asztalra és hagy ott. e) Mivel tartozom? – az önmegítélés ára De lehet, nagyon is lehet, hogy tovább kell menned, egy kérdéssel tovább: Ezzel a kérdéssel: „Mivel tartozom?” Megint egy nyitott, ijesztő kérdés. Vajon mit mond rá a szeretted? Isten felé könnyebb. Az Ő bocsánata (nekünk) ingyen van, tudjuk. De az emberek felé ez a kérdés: Mivel tartozom? ez a kérdés bátorságot kíván, és lehet, hogy valódi, csak áron megvehető fájdalomcsillapítási lehetőség merül fel. Igen, könnyen lehet, hogy ára is lesz ennek a kérdésnek. Könnyen lehet, hogy ára lesz az önmegítélésednek. Legyél kész megfizetni ezt. 5) Önmegítélés tanulsága – összefoglalás Megállapítottuk eddig, hogy kívánatos megítélnünk magunkat mind Isten előtt, mind azok előtt az emberek előtt, akik akár szenvedői, akár tanúi voltak egy elesésünknek. Láttunk négy gyakori tévedést magunk megítélésével kapcsolatban. Hogy (1) az idő megoldja, hogy (2) nem megfelelő körben tesszük, hogy (3) kicsinyítjük a felelősségünket, és hogy (4) a pillanatnyilag látható következményével minősítjük a bűnünket. Láttuk, hogy ha elmenekülünk, például a szolgálatba, az csak további pusztulást okoz a családban. Megállapítottuk, hogy szembe kell nézni a „meg tudsz nekem bocsátani?” És a „mivel tartozom?” kérdésekkel. Dávid Isten szíve szerint való király volt, a Biblia maga summázza így. Azt viszont sehol sem olvassuk, hogy Dávid Isten szíve szerint való családapa volt. Dávid nem lett olyan apa, mint amilyen lehetett volna. Jobb örökséget is hagyhatott volna hátra. De Dávid nem olvasta ezt a dolgozatot, ezért őt ez nem ítélte el azon a napon. De én és te, kedves olvasóm már nem tudjuk kikerülni ezt a felelősséget! Emberek számára is hallhatóan ítéljük meg a bűneinket, az egyenetlenségeinket! Hagyjuk hátra a legfontosabb örökséget! Azt, hogy áttekinthetően a szeretteink kezébe adjuk a rendszerezett múltat. Hogy nem megmagyarázott, összevissza kozmetikázott rendetlenséget hagyunk hátra! Nem olyat, hogy a rend fogalmat torzítjuk el úgy, hogy illeszkedjen a mi személyes vagy gyülekezeti múltunkhoz. Hanem hogy

22



világosan megnevezzük azokat a cselekedeteinket, melyek kilógtak Isten rendjéből, amelyek másolásától óvni akarjuk a szeretteinket, az örököseinket! 6) Ajánlás az önmegítélésünk formájára17 Az önmegítélésünk - Kijelentő mód legyen (nem feltételes). - Múlt idejű kijelentés legyen (a jelen aggályos, hisz akkor nem eléggé utáltam meg ahhoz, hogy elhagyjam). - Egyes szám első személyben mondjam, vagy ha csoportot ítélek meg, akkor többes szám első személyben, azaz mindenképpen a csoport tagjának azonosítsam magam. - Személyesen mondjam, vagy távolsági akadály esetén inkább írásban, levélben írjam le.

Ha

csak

lehet,

kerülendő,

hogy telefonon

hangozzék

el.

A

tanú

nélküli

telefonbeszélgetések éppen a felelősség kerülésének az egyik alkalmas eszköze. - Az érintettek körét helyesen válasszuk meg. Ha szűk, akkor nem minden pusztulást állítunk meg, nem minden rombolásnak vetünk véget. Ha bő, az szerintem a kisebb hiba, van némi felesleges botránkoztatás, de a bűnvallás egyben bizonyságtétel is nekik. - Szabad elmondani, hogy miért veszem elő azt a régi esetet, miért nem gondolom már, hogy majd az idő oldja meg. Szabad ezzel indokolni, (1) hogy megnyílt a szemem Dávid rossz családi mintájára, (2) mert azt remélem, hogy ezután majd megenyhül, nem vádol tovább a tekintetetek. (3) Mert ezzel dicsőítem előttetek is Istent, (4) Mert eddig csak szóval hittem, és most teszem a cselekedetet is az eddig csak vallott hitem mellé. Most éledt meg az a hitem, hogy Isten kegyelmében megengedhetem magamnak a bűneim elismerését! Ha tévedtél, vétkeztél, valld meg Isten – és ha a dolog nyilvános lett – emberek előtt is. Az őszinte bűnrendezés nem rombolja, hanem növeli, NÖVELI a hitben élők előtt a tekintélyedet. Ha valaki felhánytorgatja, vedd Isten kezéből: Így tart alázatban. Élj örömmel az Isten bocsánatában.18

17

Klaus Antons: A csopordinamika gyakorlata Kiadó: Synalorg Kft. 2006. 89-100. oldalak alapján Kovács Géza: Lelkipásztor, lelkimunkások az újszövetségi gyülekezetben. 2003, Menedék alapítvány. 134. oldal 18

23



II. Az üzenet hitelessége és az átviteli csatorna Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. 1Thessz. 2,13 A. Általános üzenet és annak hitelessége Ebben a részben először megvizsgálom az általános üzenet és annak hitelessége kérdését immanens alapon, majd pedig azt, hogy a speciális üzenet, az Evangélium transzcendenciája milyen elemeket hoz a képbe. Általános üzenetátviteli modellünk a lehető legegyszerűbb, a hírközlésből származik. A kibocsátó megfogalmaz egy üzenetet, alkalmas csatornába illeszti, melyen át az a címzetthez jut. Ilyen lehet egy reklám-TV-néző, vagy egy újságíró-újság-olvasó, vagy akár érzés-szavak-hallgató, és még sok más helyzet. Általános üzenetátviteli elrendezés: CSATORNA KIBOCSÁTÓ

CÍMZETT ÜZENET

Az „ideális” csatorna olyan, hogy amit a kibocsátó beletesz, az érkezik a címzett kezébe. A valóság azonban gyakran eltér ettől. A csatorna esetleg zajos, véges kapacitású, és más torzító tényezői is vannak. Így a címzett nem ritkán torzított üzenetet kap kézhez. Ráadásul a címzett legtöbbször nincsen tisztában a csatorna torzító voltával, és a számára esetleg ismeretlen kibocsátó szándékához, szavahihetőségéhez rendeli minden tapasztalatát. A hitelesség kérdése ezek után a címzett oldalán merül fel, az ő szubjektív megfontolásának tárgya. A címzett a hitelesség elbírálásánál a következő elemeket veszi fontolóra: 

A címzett ismerete szerint a kibocsátó szavahihető-e, hitelt érdemlő-e, mint személy? Ezt a kérdést a címzett a kibocsátóról létező előzetes ismerete alapján dönti el. Lehet ez személyes ismeretség, lehet sztereotípia, de lehet a kibocsátó viselkedésének észlelt következetessége vagy éppen annak a hiánya.



A címzett ismerete szerint a kibocsátó szavahihető-e, hitelt érdemlő-e az üzenet speciális témájában, azaz kompetens-e az adott témában? A címzett ezt a kérdést is

24



az előzőhöz hasonlóan dönti el, azaz személyes ismeretség alapján, vagy tipizálással. Utóbbira példa: egy professzori előadás a címzett szemével például esetleg hitelesebb lehet ha egy szórakozott, fésületlen fejű professzor mondja lelkesen, mintha egy vasalt inges egyenruhás alak. Vagy kismamák szülési tanfolyamán hitelesebb a női előadó, mint a férfi. 

A címzett ismeretei közé az üzenet kapcsolható, beilleszthető legyen. Vagyis a címzettnek az adott témával kapcsolatos ismereteinek iránya és szintje illeszkedjék a befogadandó közlés irányához és szintjéhez. Az irányra egy példa: Tudós hívő ember számára nem hiteles Darwin elméletének tudós szintű előadása.

Amennyiben a címzett ítélete szerint a kibocsátó szavahihető, mint személy, és kompetens az üzenet speciális témájában, valamint ha ismeretei közé az üzenet jól illeszkedik, akkor a címzett az üzenetet hitelesnek fogadja el. Itt szeretnék röviden kitérni a mai gyorsan írt üzenetekre. Azokra az e-mailekre gondolok, amelyeket keresztények növekvő számban küldözgetnek egymásnak, általában egyetlen kattintás árán, merthogy egyszerűen továbbküldik, amit kaptak. Mint az üzenet címzettje, természetesen nem tudom, mennyi ideig gondolkodott a küldő, hogy a címzettek közé betegye az én nevemet, de az biztos, hogy a saját nevében egyetlen betűt sem írt. Én egy ilyen email elolvasására annyi időt fordítok, amennyit vélhetően a küldő foglalkozott a megírásával. Amennyiben a küldőnek egy ilyen üzenetben nulla saját gondolata van, úgy én azt nem fogadom el hitelesnek, nem tartom figyelemre, elolvasásra méltónak. B. Az Evangélium, mint speciális üzenet, és annak hitelessége Hogyan működik az előzőekben leírt általános üzenet átviteli modell az evangéliumról szóló speciális üzenet esetén? E speciális esetben a kibocsátó maga Isten, a bűnt gyűlölő, de a bűnös emberért a Fiát áldozó Isten. A közvetítő csatorna a szolgálattevő, Isten elhívott szolgája. Az üzenet pedig az Evangélium, azaz örömhír az alázatosaknak, szabadulás híre a foglyoknak, az Úr kegyelmének híre a lázadó embernek. Ezen a ponton szólni kell egy lehetséges hibáról. Az még csak csak feltételezhető, hogy a hívő emberek általában tudják, hogy az Evangélium kibocsátója Isten, a prédikátor 25



csak egy többé-kevésbé átlátszó csatornája ennek az üzenetnek. De az evangéliumi üzenet hitelessége kérdésével először szembenézőnek, istentiszteleteink vendégeinek ez nem nyilvánvaló. Ők gyakran nézik a prédikátort a kibocsátónak. Ha pedig a prédikátor nem elég tudatosan és következetesen határolja el magát a hallgatónak ettől a tévhitétől (pl.: „érthetetlen számomra, hogy a Szent Isten miért egy ilyen gyarló szolgálattevőt használ, mint én”), azzal olyan terhet, olyan kompetencia kényszert enged a nyakába, ami előbb-utóbb összenyomja. A hiteles igehirdetés bolondságát csak igen durván tudom modellezni az emberi elmémmel. A gyarló, bűnös igehirdetőnek ideálisan átlátszónak kellene lennie, azaz hallgatói a Szent Istent kellene lássák, hallják, a bűnös embert szerető, a bűnt ki nem álló Szent Istent, akinek a bensője remeg az emberért! Ha a címzett a kibocsátóval, és a speciális üzenettel kapcsolatban semmiféle előzetes ismerettel nem rendelkezik, akkor az üzenet torzulásmentes kézbesítéséhez a következő sarokpontokat látom: a szolgálattevő (1) járjon világosságban és (2) legyen átlátszó. Az előbbi alatt őszinteséget, önkritikát, gyarlósága elismerését értem, az utóbbi alatt azt, hogy Küldője dicsősége sugározzon át a szolgálattevő életén, és mind e megnyilvánulásai legyenek harmóniában az üzenet örömhír jellegével. Semmiképpen sem látom megjátszhatónak ezeket. A kommunikáló felek által jól detektált nonverbális jelek halmaza azonnal felfedi a valóságot! Az üzenet mindenképpen a szív teljességéből hangozik! Hogy ez a gondolat milyen messze vihet, arra egyetlen mintakérdés: Szabad-e örömtelenül adni hírt az örömhírről? Az én válaszom erre az, hogy ha igazán előállok vele alkalmas és alkalmatlan időben, akkor biztos lesz olyan, hogy nem vagyok jókedvű. Úgy gondolom, hogy a hitelesség ilyenkor jól artikulált magyarázatot kíván. Némileg más a helyzet, ha a címzett az evangélium tárgyában rendelkezik előzetes ismerettel. Ha például egy kórházban keresztény beteget látogat egy lelkigondozóként bemutatkozó személy, akkor a betegben - még mielőtt a látogató üzenetet fogalmaz meg sajátos érzések és elképzelések társulhatnak a látogató személyéhez. Mitől sajátos, mitől más ez a látogatás, mint a rokoné vagy orvosé? Azt hiszem, a látogatáson Isten közelsége tetszik át akár szavak nélkül is. Egyetlen lelkigondozó sem tud létrehozni ilyen transzparenciát. Ez nem az ő teljesítménye, hanem a másik emberből ered – pszichológiai szempontból nézve – abból, akit a lelkigondozó meglátogat. Tehát a meglátogatott ember korábbi hittapasztalatai, reményei, elképzelései, belső beállítódásai képezik ennek az áttetszőségnek az alapját. Teológiai szempontból a történések gazdagabbak ennél, de a lelkigondozót illetően lényegében nem

26



jelentenek mást. Maga Isten találja meg az utat a beteghez, nem a lelkigondozó. Ő csupán haszontalan szolga.19 C. Az üzenet eszközei (Mert) ez a parancsolat, amelyet én ma megparancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra, és nincs távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod: Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük?Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt! 5Móz. 30,11-14 1) A beszélt nyelv Egyre több Magyarországon is a külföldi. Gond nélkül utazunk együtt a várost néző japánnal egy villamoson, de ha valamiért beszélgetni kell vele, például megkérdezi, merre van ez vagy az a templom, hát azt már nem olyan egyszerű elmagyarázni. De ha más gondolatokat is közölni akarok, ha meg akarom magam értetni egy japán, egy kínai, egy afrikai emberrel, akkor valamelyikőnknek meg kell tanulnia a másik nyelvét. Ha mindketten csak a magunkat beszéljük, abból nem lesz megértés. Vagy nekem kell megtanulnom az ő nyelvét, vagy neki kell megtanulnia az enyémet, vagy esetleg mindkettőnknek egy harmadikat. Olyan jó, hogy ha Istennel akarjuk magunkat megértetni, akkor nem kell megtanulnunk Isten nyelvét beszélni. Nagy szerencse, mert gondolatokat cserélni Azzal, akinek a gondolatai annyival magasabbak az én gondolataimnál, mint amennyivel magasabb az ég a földnél, hát az nem lenne egyszerű az ember részéről. Nem kell tehát megtanulnunk Isten nyelvét beszélni, ha meg akarjuk magunkat értetni Vele, ha közösséget kívánunk Vele, mert Ő már beszéli a mi nyelvünket, a mi nyelvünkön szól hozzánk. Nincs tőled távol Isten Igéje, nem megfoghatatlan számodra! Legyen bár angol, olasz, orosz, nigériai vagy magyar az anyanyelvünk, Ő azon a nyelven szól hozzánk. 2) Nyelvromlás a Bibliai történelem folyamán Istennek nem kellett mindig ennyi nyelvet beszélnie. A bűnbeesés előtt az ember egészen közeli kapcsolatban volt a teremtőjével, akár szavak nélkül is értették egymást. 19

Hans van der Geest: Négyszemközt, Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány kiadványa, Debrecen 2004, 168. oldal.

27



Ádámnak még ajkán sincs a szó, Isten már megérti: „Nem jó az embernek egyedül lenni” – mondja és máris cselekszik, megalkotja Évát. Nem sokkal később azonban az ember fellázad Isten ellen. Előrébb lép, mint a teremtett helye. Nem csoda, ha azonnal bizonytalanság és ezzel félelem tör rá, ezért elbújik, mentségeket keres. Kommunikációjában is elbújik. Hogy hazugságon se legyen kapható, de mégis előnyhöz jusson, hát elkezd kétértelműen beszélni. És kialakulnak azok a nyelvi fordulatok, melyeket Isten egyáltalán nem tervezett az ember szájába. És ha most magunkat, hívő embereket ez alól kivesszük, az nagy baj. Isten népe pongyolaságát már a Biblia is ismeri. Józsué esküvel megerősített békeszerződése a gibeoniakkal (Józs 9) például kitöltetlen sorokat is tartalmaz a kedvezményezett fél kilétére vonatkozóan. Tulajdonképpen örülhetett Izrael, hogy csak ennyi volt a csalafintaság, hogy a gibeoni nép közel lakott. Lehetett volna több is. Azután nem sok idő, és az elsietett esküt is megtanulja kezelni Isten népe. A Bírák 21ben Izrael megesküszik Benjamin törzsének kipusztítására. A tévedhetetlenség dogmáját természetesen nem lehet feladni, ezért a körülményeket csavarják úgy, hogy Benjámin törzse mégis túlélje. Az sem baj, ha ennek Jábés Gileád város lakosainak élete az ára. Aztán jönnek a kifejezett hazugságok. Ábrahám a feleségét a húgának állítja Gerárban, ezt még betudjuk annak, hogy félt. Jákób fiai azonban már nem védhetőek ilyen egyszerűen a húguk Dina és Sikem miatt rendezett sikemi vérfürdő esetében. És ott vannak azok a helyzetek, amikor Isten népének nyilatkoznia kellene hallgatás helyett. Illés kérdésére a Karmel-hegyen „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt, ha a Baal, akkor őt kövessétek!” a nép nem felel egy szót sem. Mert mindkét választás felelősséggel jár. A kimondott szóval járó felelősséget pedig senki nem akarja vállalni. A 4 Mózes 30 ezt a manőverezést (is) zárja ki, amikor a családfőnek, férjnek nem engedi meg, hogy a körülmények későbbi alakulásától tegye függővé, tartja-e magát a leány vagy asszony kimondott szavához. Ha a férj egy napon belül nem kifogásolja meg a felesége által kimondott szót, akkor azt érvényesnek kell tekintenie. Akár napjainkban az egyre tökéletesebb gyilkoló fegyvereket, úgy látjuk az Újszövetség idejére kifinomulni a kommunikációval való varázslás fortélyait. Máté néven nevezi a

28



farizeusok elhatározását, hogy szóval csalják tőrbe Jézust. Jön a mézes madzag, majd pedig a jól ismert csapda-kérdés: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Élet és halál van a nyelv hatalmában – mondja a példabeszéd. A 15. Zsoltár szerint az Úr jelenlétét csak az bírhatja, aki szíve szerint igazat szól, és aki a szavát (saját) kárával is állja. Jakab sem szépíti a helyzetet. Azt mondja, ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember. 3) Példák a héber, a görög és a mai nyugati világ fogalomalkotására Krisztus után tovább romlott a kommunikációnk, a keresztyén ember kommunikációja is, aminthogy sokszor kapom magam rajta, az enyém is. Néhány gyakran alkalmazott felelősséghárításra választ javaslok példaképpen: Gyakori válaszom például, hogy egy keresztyén ajakról, de esetleg kétfelé kacsingató, és kétértelműen, alul határozottan fogalmazó ajakról felém elhangzó nyilatkozatot a saját szavaimmal átfogalmazva megismétlek: „szóval úgy érted, hogy... ”, de már precízebben, a kétféle értelmezés egyikét kizárva. Így legalább az én megfogalmazásom alapja lehet a felém irányuló kiszámíthatóbb viselkedésnek. A

másik

gyakori

„manőverezés”

amikor

valaki

nem

válaszol

valamely

megszólításomra. Ha manipulációt érzek, olyasmit, hogy fenntartja magának a lehetőséget, hogy később döntsön, hogy egyáltalán hallotta/olvasta-e, és ha ez a kétértelmű viselkedése bizonytalanságot okoz bennem, akkor kezdeményezek (telefon, újabb email, stb.), nyilatkozatra késztetem, hogy eljutott-e az üzenet. Újabb, egyáltalán nem ritka eset a blöff. Nehezen mondom ezt ki, de azt tapasztalom, hogy keresztyén ember véleménye is változik attól, ha felelősséget kell vállalnia a szavaiért. Ez a rövidke szó többször változtatott már a velem beszélő véleményén: Leírnád? Aki nem nyugszik bele abban, hogy a fentiekhez hasonló felelősséghárító manőverek mentén kommunikáljanak vele, akivel a környezete egyértelmű kommunikációra lép, esetleg kényszerül, annak a személyes környezetében kiszámíthatóbbá válnak a történések. Persze nem mindenki tartja magát az egyértelműsített nyilatkozathoz, de akkor legalább rendesebb adag parázs gyűlik a fején. Az ember romlottsága miatt az ember hosszú történelme alatt lassan, fokozatosan átalakult a beszédünk, a nyelvünk, és talán még rosszabb hír, hogy ezzel szoros összefüggésben a gondolkozásunk is átalakult.

29



A legrégebbi nyelvi fogalmi struktúra, amibe alkalmam volt némileg betekinteni, a bibliai héber nyelv szerkezete. Úgy tudjuk, hogy a legrégebbi ószövetségi könyvek, így Mózes könyvei is, sokáig szájhagyomány útján külön történetekként maradtak fenn, majd Dávid idejétől, Kr. e. 10. századtól kezdve szerkesztették ezeket az önálló történeteket könyvekké Isten ihletett emberei. Amikor a nyelv alakulását, romlását vizsgáljuk, a héber ember gondolkozásából vehetem tehát a legkorábbi mintát Kr. e. Kb. 1000-ből. A következő minta mintegy ezer évvel ezután a görög ember gondolkodása és beszéde. Ez utóbbi körülbelül Krisztus kora, ill. az első század. Már e kettő között eltelt mintegy 1000 évben is tetten érhető fogalmi változás, vélhetően távolodás Isten fogalmi struktúrájától. Egy fogalom példáján: Az időt a héber ember úgy éli meg, mely telik, vagyis az ember életének elején van a semmi, az az üres, élete közben töltődik, és a végén betelik, teljes lesz. Jákób élettel betelve húzza fel a lábát az ágyra. Ugyanez az idő a görög gondolkodásban, amelyből a mi latin fogalmi struktúránk is származik, az idő nem be(felé)telik, hanem (kifelé)múlik. Nem telítődik az a pohár az élettel a földi életidőnk alatt, hanem a születéskor tele van, és kifelé folyik belőle az életerő, így az életünk végén nem betelik, hanem kifogy, kimúlik az élet. Egy másik példa, hogy a héberben még a meglátni és a megismerni szavak tulajdonképpen szinonimák, egymást helyettesíthetik, jelentéseik kb. azonosak (Ádám meglátta Évát és gyermekük született :). A görög nyelvben már szétválik ez a két fogalom. Egyáltalán nem tűnik elrugaszkodottnak a következtetés, hogy a bűnbeesés előtti szabadságban és a még nem megromlott szemmel látásban a meglátás egybeeshetett a megismeréssel. Később, képeket mutató (képmutató) emberek között, ráadásul romlott szemmel, romlott látás-érzékszervvel szükségszerű, hogy a meglátásból nem következik a megismerés, hanem a megismerés mára egy a meglátástól elkülönülő, hosszabb művelet. Egy másik példa a szeretet szavunk jelentésváltozása. A szeretet alatt a romantika óta érzelmet, szenvedélyt értünk, egyfajta cselekvés nélküli kedélyállapotot, indulatállapotot. A bibliai nyelvben a szeretet nem hangulati állapot, hanem cselekedet volt. Sőt, fáradozás. A Kis herceg még tudta ezt, hisz azt mondta a virágjának: Annyit fáradoztam érted, hogy már megszerettelek! 30



Újabb, már jelenkori keresztyén példa szavaink jelentésének deformálódására a bűn és hiba kategóriáink átfedése. A Józsué 7.1-ben a Károli fordítás szerint hűtlenül bántak Izrael fiai a teljesen Istennek szentelt dolgokkal, míg az új protestáns fordítás a hibát követtek el kifejezést használja. E „hiba” miatt futamodott meg Izrael Aj emberei elöl, halt meg 36 ember, és olvadt meg a nép szíve, hogy olyan lett, mint a víz. Az itt álló eredeti szó jelentése: hűtlenül/hitetlenül cselekedni, rendelkezést megszegni. Úgy látszik, a protestáns biblia szerkesztői úgy érzékelik a magyar nyelv elmúlt egy-két emberöltőnyi változását, hogy a „hiba” szavunk értelme kezd kiterjedni a hűtlen cselekvés, törvényszegés értelemre is. Vagy másképpen: a hűtlen cselekvés, törvényszegés nem önálló kategória többé, hanem a „hiba” kategória széle, egyik pereme. Pedig a Biblia szerint Isten ellen való szándékos lázadásunk a bűn. A hitetlenség Istenben, Krisztus kegyelmének a szándékos elutasítása, ez a bűn. De bizony valóban afelé halad a nyelvünk és ezzel a gondolkodásunk változása, hogy a bűn és a hiba kategóriáink összemosódnak. Valóban afelé haladunk, hogy a bűnöket egyre kevésbé nevezzük meg. Egyre inkább „hiba” a bűnnek neve, amit az ember vét, elvét, eltéveszt mintegy tudatlanul. És már csak Pál sorai kellenek ide: a tudatlanság idejét elnézi az Isten. És el is készítette a modern keresztyén ember az Isten előtti mentségét. De sok más tévtanításnak is forrása volt a történelemben a tiszta Szentírás a gyarló emberi elme által magyarázva. 4) Hogy lehet mégis a mai embernek is érthető Isten szava? messzire távolodott az ember beszélt nyelve, a mienk is, a magyar is attól, amin olyan egyszerűen és félreértés nélkül beszélgettek Ádám és Isten. És mégis, ma is elhangozhat: Az Isten parancsolata, Isten üzenete nem megfoghatatlan számodra, és nincs távol tőled, Istent kereső ember! Isten az Ő magasabb gondolataiból megfogalmazta a kimondható és a vele megbékéléshez feltétlenül szükséges részt az ember gondolatának szintjén is. Nincs távol tőlünk, sőt nagyon is közel van Isten, hiszen a mi nyelvünket beszéli és amit tollba mondott a szolgáinak sok idővel ezelőtt, amiből kezünkbe vehető Biblia lett, az ma is elegendő. A Szentírás korfüggetlen üzenete a mi csökevényes és deformálódott, Krisztus kora óta még tovább romlott gondolkodásunknak is pontosan elegendő útjelző- és útbaigazítótábla-készlet 31



ahhoz, hogy megtermékenyítse elménket, hogy bármely élethelyzetből is Isten felé mutassa az utat! Hogyan tudta Isten úgy megfogalmazni ezt az ihletett szöveget, hogy amikor az bemegy a mi gyarló, elferdített agyunkba, akkor a gondolkodásunk kimenetén mégis a kívánatos eredmény jelenjen meg? Hogyan tudta úgy összeállítani a bemeneti információt, hogy deformáló agyunkból a szeretet, az engedelmesség, életünkben a Lélek gyümölcse jelenjenek meg? Milyen képet kell a kancsal szememnek látnia ahhoz, hogy a torzító, céltévesztő, hibás észlelésű agyam amikor feldolgozza, akkor éppen olyan lépésparancsot adjon ki a szintén gyarló lábnak, hogy az ember végül céltévesztés nélkül éppen a Vele való megbékéltség állapota felé vegye az irányt? D. Előtorzítás - egy értelmezési kísérlet A következőkben egy értelmezési kísérletemet fogom leírni. Előtorzításnak neveztem el. Az előtorzítás fogalmát az elektronikában használják. Egy ideális erősítő berendezés a kimenetén a bemenetére adott hangjelet adja ki felerősítve. A nem ideális erősítő nem pontosan a bemeneti hangjelet adja a kimeneten, hanem torzítja azt. Tervezők kitalálták, hogy ismerve ennek az erősítőnek a gyarlóságait, ún. előtorzított jelet adnak a bemenetére, így a gyarlóságát hozzáadva éppen a szándékolt hangzás jelenik majd meg a hangszórókban. Lehetségesnek tartom, hogy Isten ilyesmit csinál akkor, amikor a mi gyarló, torzító, deformáló gondolkodásunkból is a megfelelő eredményt hozza ki. Nézzünk egy vadászpuskát. Ha jól van beállítva, akkor a vadász a nézőkéje célkeresztjében látott tárgyat találja el. De tegyük fel, hogy torzít a nézőkéje, és meggörbült a csöve is, ezért mondjuk kicsit balra hord. Így is célba lehet találni vele, de ahhoz a nézőkéjével nem a célt kell becélozni, hanem attól kicsit jobbra egy megfelelő pontot. Ez eddig párhuzamos volt a gyakorlattal, de most még egy elméleti lépést tegyünk: képzeljünk el egy puskát, amiről nem tudjuk, mennyire hord félre. Sőt képzeljük el, hogy azt sem tudjuk, hol van a cél. Bármennyire is meglepő, betalálni még ilyenkor sem lehetetlen: Elegendő, ha valaki, aki ezeket ismeri, megmutatja nekem azt a pontot, amit nekem, az én pozíciómból a nézőkében becélozni kell. Így nem baj, ha nem ismerem a puskát, sőt az sem baj, ha nem tudom, merre van a valódi cél, ezeket elég, ha a tanácsadóm ismeri. Nekem elég 32



engedelmesen a megadott pontot céloznom a célzószerkezettel, és akkor az ismeretlen helyen levő célt fogom eltalálni! Később bibliai példákat is hozok. Azt is látni fogjuk, ahogyan az előtorzítás mértéke illeszkedik az Ige hallgatója elméjének állapotához, ahhoz, hogy az a korrumpálódottságnak milyen fokán van. Előtte azonban szeretnék a tudásunkra néhány megállapítást tenni. Nagyon keveset tudunk arról, ahova megyünk, a mennyek országáról. Jézus azt mondja (Jn 16.13), még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön az igazság Lelke... az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Aztán el is jött az Igazság Lelke, hisszük, hogy Pál gazdagon kapott belőle, mégis tükör által homályosnak nevezi a látását, töredékesnek az ismeretét (1Kor 13.12). Pedig ekkor már túl van a kibeszélhetetlen elragadtatáson, kirándulásán a harmadik égbe, mert a körülbelül 4 évvel ezután kelt második korintusi levelében (2Kor 12.2) 14 évvel azelőttre hivatkozik. Egyszóval nagyon keveset tudunk arról, ahova megyünk, de ahhoz eleget, hogy arra irányba forduljunk. A megtérés irányváltoztatása utáni új, kívánatos irány gyarló agyunknak éppen elegendően pontosan meghatározott a Bibliában. Nagyon keveset tudunk a szellemi világról. Talán azért nem többet, mert rosszra használnánk ezt is, ahogy minden más ismeretünket a hadászatban próbáljuk ki először. De tudjuk, hogy a sátán a hazugság atyja, és azt is tudjuk, hogy az angyalokat jó dolog megvendégelni. Keveset tudunk a szellemi világról, de ahhoz eleget, hogy a célszerű, a megfelelő irányultságot vegyük fel e világ erőterében. Sok mindent nem tudunk a célról, arról, ahova igyekszünk. Amit tudunk, az sem teljes, és talán nem is feltétlenül pontos. De éppen ez a tudás (pontosabban ez a vélelet) visz a kívánatos célhoz. 1) Az előtorzítás fogalmi rendszerébe illeszkedő bibliai példák Térjünk akkor annak példáira, amit fent előtorzításnak neveztem. (1) Péter mondja magabiztosan: Ha meg kell is halnom veled, akkor sem tagadlak meg! – mire válaszul Jézus megprófétálja Péter árulását. Úgy látszik, hogy ha Péter a gyarló érzékeivel szilárdnak látja magát, abból a valóságban megingás lesz. 33



Jézus mondja: Egy közületek elárul engem. – mire a tanítványok: Talán csak nem én vagyok az, Uram? – Úgy tűnik, hogy ez, a magam bizonytalannak, törékenynek tartása állít a megfelelő irányba a cél felé. Ha úgy látom magam, mint aki biztosan áll, vigyáznia sem kell, ha azt mondom, jó helyen vagyok, nem kell félteni, akkor rossz helyen vagyok. Ha viszont azt mondom, nézz meg Uram, vizsgálj meg, csak nem én vagyok rossz helyen? Akkor jó helyen vagyok. Ahhoz tehát, hogy jó helyen legyek (gyümölcs), úgy kell látnom magam(érzékelés), mint aki egyáltalán nem biztos, hogy jó helyen van. Az előtorzítás fogalmával: Ha a valóság információt érzékeli a gyarló elmém, deformált lesz a kimenet. De ha előtorzított jelet kap az elmém, akkor megfelelő lesz a gyümölcs. Ehhez hasonló a következő példa: (2) Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól (1Jn 1,8-9). Tehát ha azt mondjuk/úgy látjuk, hogy nincs bűnünk, akkor lesz. Ha ellenben úgy látjuk/megvalljuk, hogy van, akkor nem lesz. A bűntelenség gyümölcse nem teremhető meg közvetlenül, a bűntelenség állítása mellett. A bűnösségem megvallása, önmagam bűnösnek látása mentén tudom csak megteremni a bűntelenség gyümölcsét. A következő példa az elménk korrumpálódottságának mértékét is figyelembe veszi: (3) Azt mondja Zákeus: Íme, vagyonom felét a szegényeknek adom... Mire Jézus: „Ma lett üdvössége ennek a háznak. Zákeus elméje tehát itt olyan állapotban van, hogy a fél vagyonát érintő elhatározása nyomán a valóságban, Jézus által konkrétan visszaigazoltan célhoz ért. Ugyanakkor azt mondja Jézus a gazdag ifjúnak: Add el minden vagyonodat! – A gazdag ifjú pedig elszomorodott, mert igen nagy vagyona volt. Hogyan lehetséges ez? Nem a személyválogatás tipikus esete ez? Ha Zákeusnak elég volt a vagyona feléről rendelkezni, a gazdag ifjúnak miért nem lett volna elég? Nem lehet, hogy Jézus itt túl szigorú volt, hogy itt túl sokat akart? Hogy a fél vagyonától ez a gazdag ifjú is meg tudott volna válni, csak az egésztől nem? 34



Úgy gondolom, hogy mindegyik esetben a pénz mint bálvány lefejezése a cél. És ez az eredmény kinek-kinek más-más cselekedetet kíván. Egy új autónak például igencsak van esélye a bálvány szerepre. „Ne nyúlj hozzá! Hú, mi ez az új karcolás!” Éjjel felébredek, és kinézek az ablakon, ott áll-e még. Egy prédikációban hallottam a tanácsot: Mielőtt birtokba veszek egy új autót, adjam kölcsön egy ismerősömnek. Ez segíthet lefejezni az autó bálványát. Van akinek a pénz a bálványa. Másoknak a pénz nem bálványa. Ha valaki Jézussal azonos szinten kezeli a pénzét, annak a bálvány lefejezéseképpen a vagyonának kis részétől sem kell a megtérése részeként megválnia. Zákeusnak a Lélek a felét írta elő a lefejezéshez. A gazdag ifjú nem hallotta a Lélek hangját, ebben távolabbról indult, mint Zákeus. Jézus látta ezt, ezért szabta a nagyobb feladatot ugyanahhoz az eredményhez, a bálvány lefejezéséhez. Az előtorzítás fogalma egységbe foglalja ezeket az eseteket. Személyre szabott indítások mentek be a különböző mértékben korrumpálódott, különböző szinten torzító elmékbe, hogy a kimeneten megjelenő gyümölcs azonos, a bálvány lefejezése legyen. 2) Az előtorzítás alkalmazási lehetőségei Érdekes kérdés, hogy egy prédikációban én veszem-e figyelembe a torz emberi elmét, vagy a Lélek? Hagyjam a gondolataimat, hogy válaszokat keressenek, vagy minden emberi okosságot száműzve adjam át magam a Léleknek a szószéken, és ami kijön a számon, az lesz a jó? A válaszom az, hogy ha igaz, hogy a Lélek nem médiumként használ bennünket, hanem a józan eszünkön, tapasztalatainkon, képességeinken, a reménylett dolgok valóságának látásán keresztül, akkor az előtorzítás tudatos alkalmazásának – bármennyire is merész gondolat – helye van. A legelső dolog tulajdonképpen bármilyen lelkigondozói megszólaláshoz is, hogy a lelkigondozott egyén vagy gyülekezet állapotát ismerni kell. Ehhez meg kell hallgatni azt/azokat, akik felé szolgálni akarok, éspedig figyelmesen, időt szánva, árat fizetve érte. Ennek eszközei lehetnek a családlátogatás, mások szolgálatának a meghallgatása, a közösségi programokon való részvétel, megközelíthetőség, megszólíthatóság. Az ilyen alkalmakkor ilyenekre nyitom ki az érzékelésemet, mint a lelkigondozott örömei, problémái, élethelyzetei, ahogyan a saját lehetőségeit és kockázatait érzékeli, amilyen nyitott és zárt ajtókat lát maga előtt, szükségletei, nem használt erőforrásai, és mind efelett főként Isten szavának ismerete és a hit mértéke. Ez a bemeneti információim, amely alapján látást kérek Istentől, hogy (1) a

35



vezetésre váró hol van jelenleg, és hogy (2) Isten hova akarja eljuttatni vagy mit akar neki mutatni. A következő lépés annak elkérése, hogy mekkora impulzus kell ahhoz, hogy a vezetett legalább megszondázza, megvizsgálja (1Thessz. 5,21) a feléje hangzó felszólításokat. Ezen a ponton merül fel a címbeli kérdés. És talán csak annyit kockáztatnék meg, hogy a vezetett figyelmességéhez, éberségéhez igazított erősségű felszólítás szükséges. És azt gondolom itt véget ér a kimozdító szerepem. Ha a lelkigondozott szondázásba kezd, kimozdul és tesztel, attól kezdve önállóan gyűjt tapasztalatokat ahhoz, hogy a saját felelősségi körében viselkedése változtatásról döntsön. Istennek a gyermekeire vonatkozó tervében ugyanis látásom szerint az olyan döntéseknek van helye, amelyek saját felelősségi körben történnek. Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője. (Jn. 4,42) A következő gondolat talán túllóg a tárgyi témán, de ezzel látom teljesnek ezt a pontot: Eddig tehát a kimozdítás a Lélek munkájával összhangban megtörtént, a lelkigondozott döntött, kimozdult, majd saját megtapasztalásai nyomán a saját felelősségi körébe vonja a további mozgását. Lelkigondozottunk életében ezután megjelennek a gyümölcsök. Ezen a ponton azonban – ahogy mi is mindnyájan – hajlamos a vezetett elfelejteni, honnan indult, kinek adjon dicsőséget a megváltozott életért. Erre emlékeztetni, ha szükséges, további feladatunk lehet. Ahogy Péter apostolnál is látjuk (2Pt. 1,13).

36



III. Az ihletett igehirdetés Jézus felemelve a hangját ezt mondta: „Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.” Jn. 12.44-50 A. Bevezetés 1) Az aktív igehallgatás igényének veszélye Az utóbbi időben minthogyha előtérbe került volna az aktív igehallgatás fogalma. Talán szószékről is többször felszólítjuk a hallgatóságot: Ha a gondolat fonala nem is talál el, légy figyelmes, és ha legalább a közeledbe ér, nyúlj ki érte, úgy tedd magadévá. És valóban, ha munkásabb is az ilyen igehallgatás, a várható nyereség sokszoros. Ugyanakkor közeli a kísértés, hogy ez felszabadítson igehirdetőként kevéssé szigorúan célozni egy prédikációban. Ha nem is pontosan a szívén találja el az Ige, úgyis kinyúl majd érte a hallgató. De van itt egy csapda. Igehirdetőként úgy is gondolhatom, hogy elég majdnem helyén mondott igét mondani. És bizony, ha ide engedtem magam, óhatatlanul a relativizmus világába léptem. Ha elengedtem a kánoni referenciát, a majdnemek világában már nem vagyok többé önmagamnak érvényes ítésze. Merek-e a hallgatóim kezébe őrállói segédanyagokat tenni az ilyen esetre? Ha már az aktív igehallgatásról tanítok, tanítok-e arról is, hogy miről ismerik meg az érte kinyúlni érdemes beszédet? Teszek-e a hallgatóim kezébe olyan egységsúlyt, mellyel lemérhetik és kiderül számukra, ha nem ihletett egy akár szószéki megszólalásom? Vagy odáig megy az önbizalmam, hogy a személyemet ajánlom mint mérősúlyt? Az a biztosíték, hogy én mondom?

37



Mitől ihletett egy prédikáció? Milyen jó volna rájönni erre a kulcsra, és az Életnek minél több ilyen beszédét mondani, illetve hallgatni! 2) Mérnökien precíz vagy ihletett a megszólalásom? Van, hogy megkísért a gondolat, hogy nem is ihletett, hanem precízen tervezett a beszédem. Végy egy csipet véges és emberi, de jó szándékú hallgatóság-ismeretet, egy másik hasonló csipet lélektant, szűrd át precíz logisztikai, készletelemzési, megvalósíthatósági szűrőkön, az egészet öntsd kánaáni szavakba, és keress hozzá megfelelő alapigét. Kicsit talán időigényes, de elmondhatod, hogy „alaposan” felkészültél. Ihletett vajon, vagy pedig mérnökien precíz a beszédem? Egyáltalán választanom kell-e? Kizárja-e egyik a másikat? Mert az ihlet, a sugallat, a Lélek igenis használni akarja az igényességemet is, azt gondolom. Vagy esetleg milyen külső feltétel katalizálhatja a vezetettségemet? Biblia történeteket hívunk segítségük újra. Zakariás a fia születésekor20: A szomszédok majdnem maguk nevezik el a gyereket, és pedig az angyal 9 hónappal azelőtt elhangzott parancsa ellenében. Az apa pedig néma lévén nem tud érvelni, tehetetlen tanú. Rendkívül szorult helyzetében táblát kér, felírja a nevet, majd Isten megnyitja a száját. Ihletett ének hangzik belőle elsőként. Mária Erzsébetnél21: A hosszú ideig meddő, öreg korában fogant Erzsébet 6 hónapja egyre gömbölyűbb, de a magzat eddig még nem mozdult meg. Most először ad ilyenformán életjelet, és Erzsébet eufórikus öröme ihletett énekben jelenik meg. Péter pünkösdi beszéde22: A beszéd közvetlen előzménye nagy zúgás, összefut a sokaság, nagy zavar, és a tanítványi csapat meggyanúsítása: Tán bizony részegek ezek? Péter válság helyzetet, krízishelyzetet él meg. Ekkor tölti be Isten lelke, és kezd ihletett beszédbe. István beszéde23: Egyre erősödik a krisztusiak iránti ellenszenv. A főpap hamis tanúvallomások alapján állítja elő Istvánt. A levegőben ott vibrál a megkövezés ítélete. Gedeon seregét lecsökkenti az Úr24, ezzel a szokásosnál is feszültebb ütközet előtti hangulatot idéz elő. Isten a csata előtti feszültséget még tovább fokozza a sereg nagy része hazaküldésével, míg csak reménytelen nem lesz a helyzet. Ekkor veszi át a Lélek a vezetést.

20

Lk. 1,67: Apja, Zakariás, megtelt Szentlélekkel, és így prófétált: Lk. 1,41: Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Megtelt Erzsébet Szentlélekkel, 22 ApCsel. 2,4: Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. 23 ApCsel. 6,10: nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt. 24 Bír. 7,2: Akkor az ÚR ezt mondta Gedeonnak: Sok ez a nép, amely veled van, nem adhatom a kezükbe Midjánt, különben még így fog dicsekedni Izráel velem szemben: Az én kezem szabadított meg engem! 21

38



Az idézett helyeken azt látom, hogy a Lélek vezetése valamilyen felfokozott válsághelyzetben, krízisben mutatkozott meg. A helyzetek fenti kulcsszereplői bármilyen alaposan készültek is fel a fenti helyzetekre, a pillanatok tétje messze túlnőtt a képességeiken, és ezt átérezték, megélték. És ahogy az adott helyzet föléjük magasodott, semmiknek érezték magukat bármilyen alapos felkészülés után is. Üres cserépedények voltak, akiket a Lélek kedve szerint tölthetett meg. Talán ezzel is áll összefüggésben Tertullianus híres mondása, A mártírok vére magvetés. Hogy krízishelyzetben használhatóbbak vagyunk a Lélek számára. Talán ugyanez szolgál magyarázattal arra a történelemben és napjainkban is tapasztalt jelenségre, hogy egy nép életszínvonala és kegyességének ereje fordított arányban állnak egymással. A Lélek ihletésére tehát az lehet az alkalmas állapotom, ha krízistudattal lépek a szószékre. Talán tanórán hallottam: Az már baj lesz, ha nem fog remegni a lában, mikor fellépek oda. Kell, hogy tudjam, tudván tudjam, milyen sok múlik a következő perceken. Hiszen nem kevesebb, mint élet és halál van a nyelv hatalmában25! Ennek a megélése, ennek a valóságtudata illesztheti össze az alapos felkészülést, sőt akár a mérnöki precizitást is a Lélek ihletésével. 3) Főiskolai tapasztalataim a) Kinek van bizonyságtétele? Egyik kedd reggel 9 óra, MBE épület alagsori tárgyaló, 11 teológushallgató és Papp János misszióigazgató az asztal körül. Az első kérdés szinte a jó reggelt helyett: „Kinek van bizonységtétele?” Hosszú csönd... Én is hallgatok. És bizonyságtétel helyett egy igevers jut eszembe: legyetek készen mindenkor számot adni a bennetek élő reménységről. De bizonyságtétel, az nem jut eszembe! Szóval nem olyan egyszerű ez a dolog. Azt mondja Jézus, ne aggódjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit szóljatok. Abban az órában. De melyik óra minősül annak? Ott az a tanóra, úgy látszik, nem ilyen volt.

25

Péld. 18,21

39



b) Házi feladat lehet-e ihletett? Homiletika, azaz prédikálástan tantárgyból hetente egy prédikáció írása a házi feladatunk. Komolyan felmerült bennem a kérdés: Lehet-e a Szentlélek által ihletett egy házi feladat céljából írt prédikáció? A házi feladat írása minősülhet-e „annak az órának”? A helyén mondott Ige nekem azt jelenti, ami speciálisan az aktuális hallgatónak Isten üzenete. Egy házi feladatnál, ha Isten arra pazarol ihletést, akkor a címzett csak a tanár lehet egy személyben, persze a mindenkori saját magam után. Nem egyszer illett a házi feladat kiírásra, és korábban elmondott prédikációmat adtam le házi feladatként. Egyik ilyen írásnál kaptam a kérdést, milyen forrást használtam. Lehet, hogy gyanúsan ihletett volt? c) Gyülekezet előtt lehet-e helyén mondott egy házi feladat? De bizony meg kell küzdenem, és talán nem is csak nekem, ennek a fordítottjával is. Azzal ugyanis, hogy egy más célból átgondolt és megtervezett írást mondjak el a szószékről, mint Isten aktuális üzenetét a gyülekezetnek. Lehet-e ez a gyülekezetnek helyén mondott Ige? Hogy ha amúgy is írnom kellett egy házi feladatot, egy cikket vagy más írást, bizony megkísért, hogy ha már ott van készen, minek tusakodjak Isten előtt speciálisan ennek a gyülekezetnek szóló üzenetért, jó lesz neki amaz másik célból már elkészült is. Kényelmes megoldás, az biztos. De nagy kérdés, hogy az a bizonyos házi feladat, cikk vagy más írás írásának ideje az az óra-e, amiről a Szentírás mondja: megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok? És bár erre nem válaszolnék reflex nemmel, de kijelenteném, hogy a szolgálattevő által ez esetenként vizsgálandó.

d) Általánosságok, konkrétumok nélkül Felvehetem a szokást, hogy mindig úgy beszélek, írok általánosságokat, hogy az mindenkihez szóljon. Az igaz, hogy ha nem mondok konkrét dolgokat, nem is tévedhetek nagyot. Amikor azonban egy apostoli levelet, vagy egy kisázsiai gyülekezetnek szóló üzenetet magyarázunk, mindig hangsúlyozzuk, hogy nem függetlenül értelmezendő attól, hogy kik annak címzettjei. Ha ehhez így állunk hozzá, akkor hogyan jöhetnénk ahhoz, hogy nem csak hogy házi feladat céljából írt – értsd túl lenni rajta, kipipálva legyen – prédikációt tekintünk elsüthetőnek istentiszteleten, istentiszteleten, hanem ahhoz is hogyan jöhetnénk, hogy egy adott gyülekezetnek Istentől valóban elkért üzenetet elmondjunk egy másikban anélkül, hogy azt 40



Istentől újra elkérnénk, előtte megtusakodnánk? És megint csak, ha újra elkértem, ha megtusakodtam, lelkem rajta.

4) Mit tehetünk az ihletettségét? a) A kényes kérdésekhez hogy álljunk hozzá? Tehetünk-e, mit tehetünk azért, hogy adott gyülekezet előtt állva helyén mondott Ige adassék a szánkba? Hogyan álljunk például a kényes kérdésekhez? Saját gyülekezetünkben jobban ismerjük ezeket a piros gombokat. Kerüljük, hagyjuk békében ezeket, maradjon csak az állóvíz, abból nem lehet baj, vagy éppen piszkáljuk meg? Ha mindig az előbbit teszem, azzal konfliktuskerülő mintát mutatok, ez fog leszivárogni a gyülekezeti tagok kapcsolatának szintjére is, lapos, felszínes kapcsolat lesz jellemző a gyülekezeti tagok között. Ha mindig az utóbbit, azzal agresszív, harcias fundamentalista mintát mutatok, ez fog leszivárogni, és szenvedélytől fűtött nyugtalan, akár szeretetlen légkörhöz vezethet. Egyik sem tűnik jó alapnak Isten országa építésére. A gyereknevelésben a húzd meg – ereszd meg elvet alkalmazzuk. Néha így, néha úgy. Nem zárom ki, hogy az igehirdetés bolondsága ilyen, első ránézésre következetlenséget is tartalmazhat. Saját gyülekezetben ezeket a kényes pontokat jobban ismerjük. De saját gyülekezetben lehet, hogy óvatosabbak is vagyunk. És ez indokoltnak látszik. Jézus szavai szerint egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában. Vendégszolgálatnál azonban könnyebben megbocsátható, ha valaki érzékeny terület közelébe evez. Végül is nem tudhat mindenről. Talán a keményebb szívek sem olyan keményre záródnak ilyenkor. Érdemes tudni ezt. b) Információgyűjtés, személyes látogatás Sokat jelenthet egy beszélgetés a meghívó lelkipásztorral. De ha időnk engedi, Istenre figyelve egyebeket is tehetünk. Lehet, hogy sokat szolgált szolgatársaimnak erre már nincsen szüksége, és talán később nekem is kevesebb időm lesz rá, de ma még Isten megengedi, hogy hosszabban készüljek a számomra még ismeretlen meghívó gyülekezetből. Az első dolog, hogy

begyűjtöm

róluk

az

előásható

ismereteket.

A

forrás

a

magyar

baptista

történelemkönyvek, az internet és esetleg azok a szolgatársaim, akikkel személyes kapcsolatom van. Azután lehetőség szerint elmegyek közéjük még a felkészülési szakaszban, meghallgatok egy istentiszteletet, végigélem a helyi liturgiát, kezeket fogok, szemekbe nézek, beszélgetek. Igyekezek képet alkotni pl. életkori összetételről, foglalkoztatottságról, 41



személyes történetekről is, ha érdemesít valaki, hogy megossza velem. És egyáltalán, igyekszem nyitott lenni, és mindennek jelentőséget tulajdonítani, amire Isten megnyitja a szememet ezen a látogatáson, de ezen kívül is, a készülés időszakában. Azután elcsöndesedek, hagyom telni a napokat, és próbálok erőlködés nélkül egyszerűen csak Istenre figyelni. c) Készüljünk sokat. Korábban említettem Kis herceget, aki annyit dolgozott a virágjáért, hogy már megszerette. A sok készüléssel megszeretheted az aktuális igehirdetésedet is, és megszeretheted a címzett gyülekezetet is. Nem hátrány. Isten kegyelméből egyszer aránytalanul sokat készültem egy igehirdetésre. Egy egyszerű csütörtök esti alacsony látogatottságú bibliaórához készítettem ugyanis mintegy egy hetes munka árán egy 13 perces kisfilmet illusztrációul az Igéhez (a www.tavasz56.hu/tp oldalon a szolgálataim között ez is letölthető). Egyszerű, egyszer elmondható igehirdetés volt, egyszer levetíthető kisfilmmel. Isten igen gazdagon megáldotta. 5) A nem ihletett beszéd következményei a prédikátorra Mitől ihletett egy szolgálattevő szolgálata? Mitől lehetek biztos abban, hogy Isten szól, amikor kinyitom a számat? Az Ószövetség szerint Isten nem ismer tréfát ebben a kérdésben. És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom. Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! 5Móz. 18.19-20 Itt Mózes Isten korábbi szavait idézi: Azt mondja, ha valaki igehirdető maga nem hallgat azokra az Igékre, amelyeket Isten nevében a gyülekezetnek mond, azt Isten felelősségre vonja. Ez az az eset, amikor a prédikátor Isten igaz küldetésében jár a gyülekezet felé, csak maga nem veszi magára az Istentől valóban elkért üzenetet. Erre azt mondja Isten: Felelősségre vonom! Mózes tovább idézve Isten szavait, azt is mondja, hogy ha ez az igehirdető olyan igét mond Isten nevében, amelyet Isten nem parancsolt neki... csak kiszáradó torokkal tudom mondani, azt a legsúlyosabb büntetés követi, annak a prófétának meg kell halnia!

42



Mondja is Jakab: ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk. Ezek szerint nem kisebb, mint életkérdés a szolgálattevő számára, hogy ihletette egy szolgálata. 6) Ihletett prédikáció az Újszövetségben Az ihletettség kérdésére most már pozitív választ az Úr Jézus ad a fejezet elején idézett igében (Jn. 12.44-50). A továbbiakban három kulcsfogalmat emelnék ki abból. aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem. - azaz átlátszóság. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. - azaz világosság. Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. - azaz örömhír. Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek... Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem. - azaz ihletettség. Úgy olvasom tehát innen: Átlátszóság + világosság + örömhír = ihletettség, azaz olyan prédikáció, melyben biztosan Isten szól! Ha szolgálattevői ars poetikát kellene választanom, azt hiszem ez az Ige lenne az. Hogy úgy kövessem, az igehirdetésben úgy utánozzam az Úr Jézust, hogy rólam is elmondhassa legalább ezt a három dolgot: Átlátszó vagyok, azaz a beszédemben valahogyan megjelenik, kicsoda Isten. Világosságban járok, azaz a beszédemben valahogyan megjelenik, kicsoda (gyarló) vagyok én. Magam látható vagyok és mást, másokat is látok. Örömhírt mondok, nem pedig ítéletet. Átlátszóság, világosság, örömhír. Próbáljuk meg ezeket egyenként kibontani.

43



B. Átlátszóság, azaz hogyan jelenik meg beszédemben, kicsoda az Isten? Aki ránk tekint, találkozik velünk, keresztyénekkel, mit fogalmaz meg magában Istenről? Ha átlátszók vagyunk, akkor valami megfoghatatlan, természetfeletti módon Isten keresztül sugároz rajtunk, és aki velünk találkozik, aki bennünket hallgat, annak pontosodik az istenképe, az Isten szavát hallja. 1) Isten néhány tulajdonsága Soroljuk fel Isten néhány tulajdonságát, és tegyük mérlegre, így mutatjuk-e be Őt? 

Isten szent. Előtte a bűnös ember nem állhat meg (1Sám 6:20), hanem félnie és rettegnie kell (Ézs 8:13-14), de Isten az embert is szentségre hívja (1Pt 1:15);



Isten dicsőséges. Csodákat tesz (2Móz 15:11), dicsőségén nem osztozik mással (Ézs 42:8), de dicsősége körülragyoghatja az embert (Lk 2:9), e dicsőség szemlélése formál bennünket (2Kor 3:18)



Isten imádatra indít. Minden angyala imádja őt (Zsid 1:6), méltó, hogy mi is levegyük a koronánkat (Jel 4:10-11), az igazi imádói lélekben és igazságban imádják, ilyen imádókat ő maga is keres magának (Jn 4:21-24);



Isten mindentudó. Még nyelvemen sincs a szó, már tudja (Zsolt 139:1-4), már születésem előtt ismerte a napjaimat, a nekem szánt dolgokat (Zsolt 139:16), ismeri a jövendőt (Ézs 46:10), a gondolataimat (Ez 11:5), a szíveket (Csel 15:8), mindent (Jn 21:17);



Isten bölcs. Bölcsessége az embernek megfoghatatlan, kikutathatatlan, érthetetlen (Róm 11:33-34), Benne az ismeret minden kincse elrejtve (Kol 2:3), kérhetünk és akkor kapunk is belőle (Jak 1:5);



Isten nem személyválogató (Róm. 2,11)



Istennek akarata és tervei vannak (Ézs 46:10, Ef 1:11);



Istennek érzelmei vannak. Megbán, megszomorodik (1Móz 6:6), féltőn szeret (2Móz 20:5), gyűlöl (Péld 6:16), haragszik (Róm 1:18), boldog (1Tim 1:11)



Isten jóságos. Útbaigazítja a vétkezőket (Zsolt 25:8), jó és kegyelmes a hozzá kiáltókhoz (Zsolt 86:5)



Isten szerető Isten. Emberi kötelékekkel, a szeretet kötelékeivel von, a nehéz munkában megpihenést és ételt ad nyájasan. (Hós 11:4), szeretetében dorgál (Zsid 12:6), előbb szeretett (1Jn 4:19), a bűnösöket is szereti, hisz még bűnösök voltunk, mikor Krisztus már meghalt értünk (Róma 5.8);

44





Isten igazságos. Bosszút áll választottaiért, bár hosszútűrő (Lk 18:7);



Isten türelmes. Azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson (1 Tim. 2,4), bűnbocsánatnak Istene, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű (Neh 9:17), késedelmes a haragra (Zsolt 103:8, 2Pt 3:9);



Isten hűséges, megbízható (1Kor 1:9, 1Pt 4:19, 1Jn 1:9).

Így mutatjuk-e be Istent? Amikor valakivel beszélünk, amikor valakit vigasztalunk, feddünk, intünk, biztatunk, nyilvánvalóvá lesz-e Istennek e tulajdonságai annak, akihez szólunk? Amit értenem legnyilvánvalóbban lehetetlen: A hallgatóim a Szent Istent kellene lássák, hallják, a bűnös embert szerető, a bűnt ki nem álló Szent Istent, akinek a bensője remeg az emberért! 2) Kívánok-e Krisztussal lenni, vagy félek Tőle? Megkívánják-e Istent, akik bennünket hallgatnak, szemlélnek? Én magam kívánom-e? Vagy ítélőbírót látok, és addig jó, míg nem kell elé állnom? Pál kívánt Krisztussal lenni. Aki téged hallgat, aki a te életedet szemléli, kíván-e Krisztussal lenni? Ne gyülekezeti körbe gondolkozz, az túl könnyű. És munkahelyi körben is csak az gondolkozzon, akinek világi munkatársai is vannak. Akinek ilyenek nincsenek, az gondoljon nem hívő ismerősére, például a szomszédaira! A szomszédok. Érdekes emberek. Nemrég jöttem rá, hogy egy szomszéddal való konfliktusban a hívő ember csak veszíthet. Hívőként nem mehet ugyanis el akármeddig. Neki egy ponton szólni fog a Lélek, hogy ÁLLJ! És a látható dimenzióban a hívő ember fogja a rövidebbet húzni. Ha ugyanis csak egy picike igazsága is van a szomszédnak a te sok igazságoddal szemben, akkor a Lélek előbb-utóbb eléd fogja hozni azt a gyenge lábakon álló kicsike részt... És a vitád későbbi pontján, esetleg már ágaskodó büszkeségeddel is, választanod kell majd, engedsz a Léleknek és békülsz a szomszéddal, vagy tartod az álláspontodat, és Istennek sem tudsz majd a szemébe nézni? Sokkal jobb az elején nagyvonalúnak lenni, mint később esetleg kényszerűen engedni. Mondja is Péter apostol: Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy még hogyha valamivel rágalmaznak is titeket, ha gonosztevőnek néznek is, a ti jó cselekedeteiteket látva végül mégis Isten dicsőítésére nyíljon meg az ajkuk! (1Pt. 2,12)

45



3) Az Ő megbocsátását mutatom-e be? Hogyan bocsát meg Isten? (1) Nem kell kiérdemelni, (2) előre kész van, (3) nem emlegeti többé. Embereknek egy további parancs. (4) azonnal tesszük, ha szólt a Lélek. Annyira azonnal, hogy még a szolgálatot is letesszük, és csak akkor vesszük vissza, ha rendeztük atyánkfia ellenünk szóló panaszát. Hogy vagyunk ezzel, amikor „helyzet” van? Isten megbocsátását mutatjuk-e be? 4) Hogyan mutatom be a kegyelmet? Nem találjuk-e néha az Evangéliumot túl kegyelmesnek, és nyírunk le kicsit erről az oldalról? Nem gondoljuk-e néha, hogy azért az mégiscsak túlzás, amennyire Jézus szerette a bűnösöket? Nem mondjuk-e túl gyakran nekünk szóló egyértelmű és direkt bibliai felszólításokra, hogy az úgyis elérhetetlen – pl. legyetek szentek, vagy legyek tökéletesek – és szállítjuk „természetesen” le a mércét a gyakorlatban inkább, minthogy kimondjam: elestem benne, Isten kegyelmére szorulok? 5) Hogyan mutatjuk be az engedelmességet? Aztán hogy mutatjuk be az engedelmességet? Mennyire alkalmazzuk engedelmesen holnap a ma itt hallottakat, olvasottakat? Hogyan engedelmeskedett az Úr Jézus az Atyának? Azonnal, örömmel, teljesen! Hol tartunk ebben? Tudjuk, hogy az engedelmességben milyen felelősség alóli szabadulás van? Ha Istennek engedelmességben vagy, akkor minden tettedért és annak minden következményéért Isten vállalja a felelősséget! Nem kell számítgatnod a következményeket! Nincs többé „Mi lesz, ha...? És mi lesz, ha...? De mi lesz ha...” Elég, ha a tanácsoló szemeire figyelsz, érzékeny és irányítható vagy, és nincs többé gyomorgörcs! Így veted rá a gondodat! Aki ezt az engedelmességet megízleli, azt mondja: Azonnal! Örömmel! Teljesen! 6) Hogyan mutatjuk be Isten szentségét? Kénytelen vagyok erre is kitérni: hogyan mutatjuk be Isten szentségét? Mennyit áldozunk belőle a békesség oltárán? Nem békesség ellenes vagyok. Krisztus nyomában éppen hogy a békéltetés szolgálatát végezzük. De nagy kérdés, hogy ha engedek a szentségből azért, hogy a konfliktusokat elkerüljem, meddig cseng még tisztán a hangom? Van úgy, hogy a békéltetés szolgálata nem 46



jár együtt az emberekkel való konfliktusmentességgel. A békéltetés szolgálatát végző Úr Jézus nem hagyta ami a templomban volt, még csak nem is a szavával ostorozott, hanem kötélből valódi ostort font, és cselekedett! Ennyire sürgősnek látta a takarítást akkor, amikor nem tudta tovább nem észrevenni a szentségtelent Isten házában! Feltételezem, hogy a cselekvés idejében nem mertek ellene mondani. Jézus mindenki által ismert Igét idézett, a papok dolgaira pedig nem volt igei igazolás. Valójában addig nem is voltak rákényszerítve, hogy igazolják tetteiket, mert úgy gondolták, nem kell beszámolniuk senkinek se. És talán mivel túl gyorsan történt, a cselekvés idejében nem is tettek ellene, de amikor eltávozott, nyilván visszatolták a pénzváltó asztalokat. Jézus így sem a templomtisztítás sziszifuszi munkáját végezte állandóan. De példát igenis adott nekünk arra, hogy ne tűrjük a szentségtelent, ha nem tudjuk nem észrevenni! Ha például valaki felhívja rá a figyelmet, akkor csak maradandó kárt okozva lehet tovább tussolni. És nem arról beszélek, hogy a konkoly ne nőjön együtt a búzával. Nőjenek együtt. De ha az Isten népét botránkoztató cselekedeteket, a bűnöket, pontosabban a rendezetlenül hagyott bűnöket amíg elnézzük, amíg azokat a békesség kedvéért tétlenül nézzük végig, addig... óvatosan mondom, de nem tudok kevesebbet mondani: követi megbízatásunkat játsszuk el, az Úr Jézus cselekvő hatalmát tesszük semmivé! Aki engem lát, látja az Atyát. – mondja az önmagát megüresített, teljesen emberré lett Úr Jézus. Ő ennyire volt átlátszó. Hát rajtam hogyan látszik át, megjelenik-e a beszédemben, a bizonyságtételemben az, hogy kicsoda Isten?

C. Világosságban járás? Most pedig nézzük ezt: Megjelenik-e a beszédemben, a bizonyságtételemben az, hogy kicsoda vagyok én? Jézus mondja: Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. A világosságban járás az ihletettség következő összetevője. Fizikai értelemben a látás képességét lehetővé tevő fényt nevezzük világosságnak. Szellemi értelemben az összefüggések meglátásának képességét, és az azt elősegítő körülményt nevezzük világosságnak. Ilyen értelemben mondjuk „világos”-nak azt a beszédet vagy magyarázatot, amit könnyen át tudunk tekinteni és meg tudunk érteni. Lelki értelemben viszont Isten személye jelenti ezt a világosságot számunkra (Jn 8:12, 1 Jn 1:5/b).

47



Szimbolikus értelemben pedig az élet kifejezője, hiszen csak ott van élet, ahol világosság is van (Jn 1:4). Ezért megszületni annyit jelent, hogy meglátni a napvilágot (Jób 3:16/b). A világosságot magát nem nézzük, hanem a világosságban látunk. Ha sötét szobámban valamit jól meg akarok nézni, a mécseshez közelítem. Más hasonlat világítótoronyhoz hasonlítja ezt a világosságot. Vagyis referenciapont, amihez viszonyíthatom a saját helyzetmeghatározásomat. Zsoltáros mondja: Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. (Zsolt. 119,104-105) Az Úr mondja népének: Pogányok világosságává teszlek (Ézs. 49,6) A KRESSZ-ben közlekedési elv: Látni és látszani. Gondolkozzunk ez utóbbi mentén. 1) Látszani Mi lesz nyilvánvalóvá, láthatóvá, amikor megvilágít bennünket Isten Igéje? Kezdjük ott, hogy az Ige világosságánál bűnösök vagyunk. Mindenki. Aki azt mondja, nem, az hazuggá teszi őt, a Krisztust. A Biblia szerint az ember irgalomra szorult (nem kapja meg, ami járna, az ítéletet). Kegyelemre szorult (megkap sok ajándékot, ami nem jár). Megváltásra szorult (sok tartozása kiegyenlítésért kiált, mint Ábel vére). Törékeny cserépedények vagyunk. Krisztus nélkül semmit sem tudunk cselekedni. Csupa olyan, amire emberileg nem vagyok büszke. Főleg nem a hétköznapokban, abban a környezetben, ahol mellettem mindenki nagy mellényt mutat, és amiből Isten nem vett ki, mert éppen hogy a só-lét a terve a részemre. Márpedig Krisztus oldalán nem lehet nagy mellényem. Vagy mondhatnám, ha ebben a környezetben is vállalom az Ige világosságát, nem lehet nagy mellényem. Aztán meg hívő közösségnek is részei vagyunk. És ott mindenképpen megvilágít minket Isten Igéje, ha akarjuk, ha nem. Jézus azt mondja, hogy az egyéni életek, a közösség előtt látható példák akár jók, akár rosszak, nem létezhetnek elszigetelve, mindenképpen hatással vannak a közösségre. A szentség is terjed, ragadós „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel”, de a szentségtelen is terjed, az is ragadós „Őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!” Ha elől állok, még jobban látszik, még inkább másolódni fog az életem. Aki azt hiszi, lelkipásztorként, elöljáróként élhet nem látható életet például azért, hogy ne az övé másolódjon, az téved. Ilyen esetben az válik észrevétlenül normává, hogy nem látható életet 48



kell élni. Vagy ezt a mondatot, „Lesz alkalom, menjetek, én nem érek rá!” ha ezt egy vezető mondja, akkor csak idő kérdése, hogy normává váljon az alkalomról elmaradni, a többieket pedig biztatni részvételre. 2) Látni Azt mondja a fizika, hogy minden érzékelő, szenzor, mérőműszer a maga jelenlétével valamilyen mértékben mindig meghamisítja a mérendő mennyiséget. Az árammérő maga is áramot fogyaszt, a tanórára beülő tanfelügyelő maga is figyelmet fogyaszt, a vizsgázó míg otthon hiba nélkül felmondja az anyagot, az őt figyelő tanárral szemben már nem, stb. Annál hűbb, a valósághoz annál közelebbi az érzékszerveimmel felfogott kép, minél kevésbé zavarom meg azt a környezetet, amit szemlélek. Jézus arra tanít, légy szelíd és szívből alázatos. Nagyon tetszik. Minél szelídebben vagy jelen, minél kevésbé befolyásolod a szemlélt környezetet, annál kevésbé hamisítod meg azt a képet, amire éppen kíváncsi vagy. Így leszel érzékeny, így fog megnyílni a szemed. Egy korábban levezetett összefüggésből ugyanide jutunk: Ki az, aki biztosan állíthatja magáról, hogy ő a világosságban jár? Attól tartok, mi magunk nem tudjuk ezt magunkról biztosan állítani, mert ha a múltban valamikor sikerült a Sátánnak valami kis szentségtelent becsempészni az életünkbe, akkor az első dolog, amit ez a kis kovász megrontott, az az észlelésünk. Világosságban járok-e? Erre saját ítéletemként csak azt válaszolhatom, hogy magam úgy látom igen. De tudnom kell, lehet azért látom így, mert így van, de az is lehet, hogy azért látom így, mert a sátán már sikeresen meghamisította az észlelésemet. Hogyan kerüld el ezt az állapotot? Ne gondold, hogy elegendő, ha vigyázol magadra. Neked is vannak vakfoltjaid. Engedd meg Istennek, hogy eszközöket használjon a tájékoztatásodban. Igényeld a környezeted visszajelzéseit, a közösség véleményét. Legyél látható, és legyél észrevétellel is megközelíthető. Járj világosságban, hogy látható légy, és legyél szelíd és alázatos, hogy észrevételezhető légy. Így teszed lehetővé, hogy a közösség legbátrabbjai – talán ők is nagyokat nyelve és kezüket tördelve – eléd álljanak és figyelmeztessenek, ha úgy látják, hogy rossz felé mész. A látáshoz tehát erről az oldalról is a szelídség vezet. Foglaljuk ezt úgy össze, hogy a világosságban járás élő kapcsolat Istennel. Ebben benne van, hogy világosságot (el)bíró életet éljek, azaz kész legyek a szemébe nézni, látszom, és benne van az is, hogy érzékelem a tanácsoló tekintetét, vagyis általa tanácsolt, vezetett életem van, látok. 49



Az ihletettség két feltételét érintettük eddig: Az egyik az, hogy legyek átlátszó, rajtam át Isten látszon, a másik pedig az, hogy járjak világosságban, azaz lássak és legyek magam is látható. Alig-alig fér meg egy mondatban. Péter is így kiált fel „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Pedig minden megszólalásunk hátterében ott kellene lennie: érthetetlen számomra, hogy a Szent Isten miért egy ilyen gyarló szolgálattevőt használ, mint én. Gyengeségeimmel dicsekszem... De menjünk tovább az ihletettség harmadik összetevőjére, az örömhírre. E. Örömhír (üzenet) Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Azaz nincs ítélet az utolsó napig. A megmentés módszere pedig nem törvény, hanem örömhír! Ha eddig nem lett volna elég bonyolult, hát itt egy újabb elem: Örömhírt mondunk. Örömhír a szószékről, örömhír a kert végében a szomszédnak, örömhír egy hétköznapi beszélgetésben a boltban... Túlzás? Alapigénk azt állítja, hogy ha ezt mondod, csak ha ezt mondod, akkor mondod azt, amit az mond, aki küldött téged. Jézus első templomi felszólalásában kezébe veszi az Ézsaiás tekercset, és ezt olvassa: Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. Hirdetem az ÚR kegyelmének esztendejét... (Ézs. 61) És Jézus nem olvassa tovább. Nincs bosszúállás. Nincs ítélet. Még nincs. A kegyelem idejét éljük. 1) Nincs helye a feddésnek? És akkor nincs helye a feddésnek, nincs helye az útkészítésnek a Kegyelem előtt? De bizony úgy gondolom, igenis lehet helye. Ints és feddj teljes határozottsággal – mondja Pál Titusznak (Tit. 2,15). Az önigazult kényelemből valahogy ki kell mozdítani Isten népét. Kényelmetlenné tenni neki a jelenlegi helyét, ez az útkészítés egyáltalán nem hálás feladata. Egy időben ilyen útkészítőnek – akinek ráadásul nem is volt túl sok veszítenivalója – láttam magam a nagyon is sokat veszíthető lelkipásztorom mellett. És a kiöregedés, a fogyás

50



jeleit mutató gyülekezet előtti egyik szolgálatomat ennek a gondolatnak szenteltem: Még negyven év, és elpusztulsz! (utána fél évig nem kellett a szószékre állnom. :) De Isten akkor is arra indított, zárjam ezzel: Ninive zsákruhát húzott, és megtért! Amíg tart a ma, és hallod, amit mondok, addig biztosan a kegyelem ideje van. Azt gondolom, igenis lehet helye a feddésnek, akár a kemény szavaknak, de ihletett prédikációban minden gondolat végállomása a kegyelem kell legyen. A jó hír, hogy mindezek után is vár Isten rád és rám, mint Noé napjaiban. 2) Mindenkivel egyet kell értsek? És akkor mindenkivel egyet kell értsek? Nagy hiba lenne! Sőt ha úgy látom, hogy valaki rossz felé megy, még mondanom is kell neki. Hát ez nem fogja éppen örömre hangolni a szívét, mondhatod. De bizony, még őrállói észrevétel is csak annak alárendelve hangozhatik a számból, hogy nem ítélhetek Krisztus nyomában! Ha teszem, célt tévesztettem! Csak a szabadság törvénye tud megítélni, én nem, és csak a Szentlélek tud bűnt beláttatni, én nem. És az ilyen észrevételeim is arra a központi tényre, és arra a zárószóra épülhetnek, hogy a kegyelem idejét éljük! Az ilyen szavaimon is Isten féltő szeretete hangozhat csak keresztül! 3) Mindenki örülni fog az örömhírnek? Lehet-e a hallgatóság öröme akár kritériuma is annak, hogy valóban örömhírt mondtunk-e? Nem lehet kritériuma, mert a Biblia szerint nem mindenki örül ennek a hírnek, hanem csak az alázatosok, a megtört szívűek. Jézus azt mondja: Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Vannak tehát olyanok is, akiknek a hirdetett örömhír nem élet illata lesz életre, hanem halál illata halálra. Őket egyáltalán nem öröm fogja betölteni, amikor hallgatnak bennünket. Hadd foglaljam össze, miről beszéltünk ebben a pontban: Átlátszóság + világosság + örömhír = ihletettség, azaz olyan prédikáció, melyben biztosan Isten szól! Az ihletett igehirdetés bolondságát csak igen durván tudom modellezni az emberi elmémmel. A gyarló, bűnös igehirdetőnek ideálisan átlátszónak kell lennie, azaz hallgatói a Szent Istent kell lássák, hallják, a bűnös embert szerető, a bűnt ki nem álló Szent Istent, akinek a bensője remeg az emberért! Ehhez az emberileg megvalósíthatatlan küldetéshez a 51



Biblia vezetése: a szolgálattevő (1) legyen átlátszó, azaz Küldője dicsősége sugározzon át a szolgálattevő életén, (2) járjon világosságban, azaz legyen élő kapcsolatban Istennel. Éljen olyan életet, hogy kész legyen Isten szemébe nézni, és érzékelje tanácsoló tekintetét. Legyen őszinte, ítélje meg önmagát, ismerje el gyarlóságát, és (3) hirdessen örömhírt az alázatosoknak, a megtört szívűeknek, szabadulás hírét a foglyoknak.

4) Felvetődő kérdések Megtanulhatók-e ezek? Az örömhír hirdetése talán igen, az átlátszóság és a világosság nem gondolom. Imitálhatók-e ezek? Azt gondolom, egyik sem imitálható. A kommunikáló felek által jól detektált nonverbális jelek halmaza azonnal felfedi a valóságot! Az üzenet mindenképpen a szív teljességéből hangozik! Szabad-e rosszkedvűen adni hírt az örömhírről? Az én válaszom erre az, hogy ha igazán előállok vele alkalmas és alkalmatlan időben, akkor biztos lesz olyan, hogy nem vagyok jókedvű. Úgy gondolom, itt különösen fontos szerepe van az őszinteségnek. Nagyon sokat árt Isten munkájának, ha azt hiszem, nem látszik rajtam a teher. A hitelesség ilyenkor jól artikulált magyarázatot kíván. Az rontotta meg a kedvemet, hogy... Attól vagyok feszült, hogy... hogy például szédítő magasról beszélek hozzátok! Ki kell mondani ahhoz, hogy Isten használatba tudja venni a számat! Legyetek átlátszók! Árasszátok a Szent Isten illatát, a bűnös embert szerető, de a bűnt ki nem álló Szent Istent, akinek a bensője remeg az emberért! Járjatok világosságban! Legyetek élő kapcsolatban Istennel. Éljetek olyan életet, hogy készek legyetek mindig Isten szemébe nézni! Legyetek a tanácsoló tekintetétől vezettek. Örömhírt mondjatok! Azon kevesek közé tartozunk, akik tudják, hova mennek, és vágynak is oda! De ha valakiben aktuálisan nincs öröm, ne imitálja, lehet őszinte. Ha őszinte, akkor abból az is nyilvánvaló lesz, hogy az egyes számú öröme okát mi oltja meg. Legyünk bátrak ezt ki is mondani!

52



IV. A szólás és hallgatás ideje Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek26. Jézus ebben is több példát hagyott ránk. Egyszer egy zsinagógai prédikációja után, amint leleplezte a farizeusok gondolatait27, felkeltek, kiűzték őt a városból egy szakadékhoz, hogy letaszítsák; de Jézus átment köztük... Nem szólt hozzájuk többé. A Mester másik nagy hatású hallgatása, amikor beszéd helyett a homokba ír. Közben az Ige28 dolgozik... És egyszer csak senki nincs, aki a követ dobja. Annak a szolgálattevőnek, akinek az élete hiteles, aki tisztában van Isten üzenetével és időről időre el is mondja azt, amikor annak az ideje van, annak a szolgálattevőnek a hallgatása is jelentőségteljes. Jelen fejezetben Zakariás pap megnémulási történetéből (Lk 1.5-25, 57-64) kiindulva hívom az olvasóimat együtt gondolkodásra a hallgatás és a szólás alkalmairól. A. A történet ...íme, amiért nem hittél szavaimnak, amelyek pedig be fognak teljesedni a maguk idejében, most megnémulsz... Lk. 1,20 Történetünk idejében Izrael már évszázadok óta Messiást vár. Ézsaiás és Mikeás óta pedig pontosan tudja azt is, hogy előbb az útkészítő érkezik majd. A papok a prófétai tekercsek között Ézsaiás és Malakiás könyvét is rendszeresen felolvassák a templomban. Az ilyen alkalmakon vélhetően a Messiásvárás is felélénkül, és az útkészítőről is szó esik. Zakariás is egy lehet azon papok közül, akik az említett tekercseket felolvassák, és akik e felolvasások után imádkozásban is vezetik Isten népét a Messiás és az Ő útját készítő próféta eljöveteléért. Zakariás és Erzsébet ugyanakkor személyes ügyben is rendszeresen Isten elé állnak. Gyermekáldásért könyörögnek ugyanis (Lk. 1,13), hosszú ideje eredménytelenül.

26

Préd. 3,7b Lk. 4,23: Így szólt hozzájuk: „Biztosan azt a közmondást mondjátok rám: Orvos, gyógyítsd meg magadat! 28 Jn. 8,7b: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. 27

53



Történetünkben Zakariás bemegy a templomba, és a füstölő meggyújtása közben megjelenik neki az angyal. Bejelenti a személyes imádsága meghallgatását, amennyiben fia születik, aki ugyanakkor a várt Messiás útkészítője is. Vagyis mind a hivatali, mind a személyes kérése egy időben, ugyanazon esemény alkalmával teljesül – tudja meg Zakariás. Hosszú évek beteljesületlen várakozása után nagyon is Zakariással érzünk, amint nem hisz a fülének. Miből tudom ezt meg? (Lk 1.18) kérdezi, amiből kiderül, lehetetlennek tartotta, nem hitte, amit az angyal mondott. Mire az angyal kimért szavakkal hirdeti ki Zakariás megnémulását. A nép közben kint vár, Zakariás késik, és amikor megjelenik, jobb híján megpróbálja elmutogatni, mi történt. Aztán hazamegy, a feleségével hál, és legközelebb 9 hónap múlva látjuk. Már hárman vannak. Táblát kér... megoldódik a nyelve, és az addig belé rekesztett tűz most szelepet kap, Isten dicséretére fakad Zakariás ajka. B. Mit akar üzenni Lukács? 1) Miért olyan fontos ez a kínos részlet? Ennyi a történet röviden. És minden jó, ha a vége jó. Ennek pedig jó a vége. Akkor meg miért kell feltétlenül napvilágra hozni kínos részleteket is? Miért feszíti ezt a hitetlenség-megnémulás drámát idáig Lukács? Az, hogy megszületett az útkészítő, aki az Illés lelkével töri majd az utat a Messiás előtt, azt el lehetett volna mondani úgy is, hogy nem érint ilyen rondaságokat, hogy... hogy egy pap itt hitetlen... A történetiség megmaradhatott volna úgy is, ha Zakariás hitetlenségét még csak meg sem említi. Miért olyan fontos részlet Zakariás hitetlensége? Nincs elég baja a népnek úgy is, ha nem csapunk olyan nagy lármát ekörül a hitetlenség részlet körül? Végül is a csendes, feltűnés nélküli „megoldások” már akkor is léteztek. Egy pap hitetlensége botrántoztatást kelt a hívek között? Dehogy írunk históriát róla! Ellenkezőleg. Szép csendben áthelyezzük a „szerencsétlent” egy másik szolgálati területre. Előbb-utóbb úgyis lesimulnak a dolgok, és a botrány, a hitetlenség szépen feledésbe megy majd. Sokkal egyszerűbb a feledésre játszani, mint vállalni kényelmetlen kérdéseket, megküzdeni a szükséges önmegítéléssel, az általános társadalmi presztízsveszteségről nem is szólva. Az új helyen könnyebben kezdhető új élet... tiszta lappal. Nem terhel a múlt. Csak Lukács ne lenne ilyen kínosan precíz! Miért volt olyan fontos ezt megírnia Lukácsnak? 54



Sokáig nem értettem. De abban biztos voltam, hogy okulásunkra engedtetett ez a történet is leíratni, ezért keresni kezdtem, mit lehet okulni ebből. További kételkedést leíró eseteket kerestem a Bibliában, hátha azok segítenek megtalálni az okulni valót. 2) Hasonló helyzetek a Bibliában Az egyik ilyen eset Ezékiás királyé. Amikor Ezékiás király megbetegszik, Ézsaiás próféta viszi neki előbb a rossz hírt, hogy meghal, aztán a jó hírt, hogy kap még időt. Amikor Ezékiás az utóbbit meghallja, megkérdezi Ézsaiástól: Mi lesz a jele, hogy meggyógyít az ÚR...? (2Kir. 20,8). Hasonló kétkedő kérdés, mint Zakariásnál. Mi lesz a jele? De Ezékiás nem némul meg. Neki miért nem kell megnémulnia? Egy másik történet Gedeoné. Amikor az angyal bejelenti neki, hogy az ő keze által ad Isten szabadulást Izraelnek, Gedeon szintén jelet kér. Ha elnyertem jóindulatodat, add nekem valami jelét annak, hogy valóban te beszélsz velem! (Bír. 6,17) Ugyanez a kérdés. Mi lesz a jele? És Gedeon sem némul meg. Neki miért nem kell megnémulnia? Megint másik történet már az Újszövetségben, amikor a farizeusok mennyei jelt követelnek Jézustól (pl. Márk 8.12). Ismét hasonló a kérdés. Adj jelet, hogy higgyünk neked! És a farizeusok sem némulnak meg. Nekik miért nem kell megnémulniuk? Vagy amikor maguk az apostolok így szólnak az Úrhoz, „Növeld a hitünket!”, Jézus világossá teszi, hogy a mustármagnyit sem éri el a hitük mértéke (Lk. 17,5-6). És nekik sem kellett megnémulniuk. Miért nem? 3) Fentiek kontra Zakariás – következtetés Nem tudtam válaszolni. Legalábbis a büntetés vagy fegyelmezés következetességét nem tudtam megállapítani. De van itt valami más. Sem Ezékiás király Ézsaiás prófétával négyszemközt a betegszobájában, sem Gedeon az angyallal négyszemközt a présházban, sem a farizeusok a tengerparton nem arra készültek, hogy a következő pillanatban isteni felhatalmazással, Tőle kölcsönzött tekintéllyel szóljanak Isten népéhez, esetleg mondjanak áldást a népre. Zakariás azonban éppen erre készült. Ezt találtam. Szerintem Isten a népét, a sátor előtt várakozó népét óvta attól, hogy egy hitetlen szolgálattevője beszéljen hozzájuk, hogy egy hitetlen pap áldja meg őket. Miért, milyen baja származhat valakinek abból, ha egy hitetlen pap lelkigondozza? Az ilyen pap beszéde nem építhet? Tartok tőle, hogy a HIT nevű érzékszervünk nélkül, a reménylett dolgok valóságát kitapintani képtelen állapotban, a szellemi érintések, tapintások észlelésére képtelenül, azaz 55



tapintatlanul, a lelkigondozott visszajelzéseire süketen valóban nem vagyunk képesek építő beszédre. Eszembe jut a tömegjelenet, melyben egymás mellett látjuk a kérges kezű halászembert, Pétert a cserzett, nap égette bőrével, háló durvította tenyerével: „Hogy valaki megérintett? Hát persze! Akkora itt a tömeg!” és közvetlenül mellette Jézus érzékenységét: „Valaki érintett engem, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem.” (Lk. 8,46) Zakariás történetében innen nézve látok következetességet az angyal intézkedésében. Hogy épített, illetve rombolást került el a megnémítás Zakariás aktuális állapotában. C. A hallgatás ideje Mert bizony van úgy, hogy hallgatnunk kellene. 1) Saját ügyünkben Tulajdonképpen úgy látom a Bibliában, hogy mindig hallgatnunk kellene a saját ügyünkben. Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad! – mondja a bölcs (Péld. 27,2). Tehát többet kellene hallgatnom az önmagam ajánlása helyett is. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját (Ézs. 53,7). Krisztus követőjeként tehát többet kellene hallgatnom akkor is, amikor valaki igazságtalan velem. Végül a Jóshua főpapról szóló Zakariási látomást említeném (Zak 3.1-5), ahol a vádlott Joshua nem szólal meg. A háromszereplős (és az Ítélőbíró) tárgyaláson a sátán mint ügyész vádol, az Úr angyala pedig mint védőügyvéd véd, azaz közbenjár a kegyelemért. Joshua pedig nem szólal meg. Úgy gondolja, nincs mentsége, semmi. Nincs mire hivatkoznia. Minden igazsága pontosan olyan, mint az a szennyes ruha, amelyben az angyal előtt áll. Egy ilyen vádoltatás bizony a hallgatásnak az ideje. És ezt Isten megengedte személyesen is megtapasztalnom. 1989-et írtunk, 24 éves voltam, Krisztustól még messze, mélyen a bűnben. Angliába próbáltam belépni Dovernél, túl sok cigarettával a hátizsákomban. Itthon még nem, de ez ott már akkor is bűncselekmény volt. Nem tudtam, pontosabban nem vettem komolyan. Letartóztattak, és két nap fogda után bíróság elé álltam csempészés vádjával. Kirendeltek egy ügyvédet. Az többször, nyomatékosan kért, hogy ne 56



szólaljak fel a tárgyaláson, bízzam rá a dolgot. De én nagyon lelkesen tanultam éppen az angol nyelvet, és mutatni akartam a tudásom, mondtam, majd én beszélek. Megkezdődött a tárgyalás. Ott volt a vádlott (én), a vádló (ügyész), a védőügyvéd és a bíró (történetesen 3 fős bíróság volt). Ahogy visszagondolok,

az ügyész egyszerűen a dolgát végezte nem

különösebben elkötelezetten. A bíró és a védőügyvéd azonban nagyon jól ismerhették egymást, nagyon is el tudom képzelni, hogy nem az én börtönbe csukásom volt számukra a nap fénypontja. Nem a hozzám hasonló egyetemistákkal akarták megtölteni azt a börtönt. Nagyon jól együttműködtek, begyakorolt eljárás rutinjuk lehetett arra, hogy az ilyen esetekben, mint akkor az enyém is volt, hogyan evezzenek közösen a minimális ítélethez, azt is lehetőleg felfüggesztve. De én fitogtatni akartam azt a néhány szavas angol tudásomat, és a „kíván-e valamit mentségére felhozni” kérdésnél magamhoz ragadtam a szót. Kívánok. Ugyanis éppen ma, a tárgyalás napján vagyok 24 éves, és ez éppen jó szülinapi ajándék lenne elengedni engem a mai napon – mondtam fennhangon. Csak arra figyeltem, hogy nyelvtanilag helyesen mondjam ki. És nagyon büszke voltam az elhangzó mondat után. Nem is értettem miért, a bírák arca ekkor elsötétült, és csattant a kalapács: „fourteen days in prison!” A gyerek, akinek a szavaiból az derült ki, hogy a törvény általában rendben van, de az ő szülinapján azért mégse kellene érvényt szerezni neki... ez az elkényeztetett gyerek közel a maximum büntetési tételt kapta. Ez bizony a hallgatás ideje lett volna nálam is, ahogy Zakariás próféta látomásában Joshua főpapnál az volt. 2) Mások ügyében És van, hogy hallgatnunk kellene más(ok)nak az ügyében is, nevezetesen, amikor nem építi őket, amit mondani szándékozunk nekik. Amikor például József elmondta a testvéreinek az álmait, hogy azok kévéje meghajolt az övé előtt (1Móz. 37,7), az beláthatóan nem építette akkor ott őket. Ezeket a kijelentéseket úgy vélem, saját részre kapta, nem azért, hogy megossza velük. Jézus maga is nem egy esetben parancsolja a hallgatást. A Hozzá visszatérő leprást így igazítja el: Vigyázz, senkinek semmit el ne mondj... (Mk. 1,44) Aztán a megdicsőülés hegyéről lefelé meghagyja a három tanítványnak, hogy senkinek ne mondják el, amit láttak, hanem csak később (Mk. 9,9). 57



Jairus leányának feltámasztásakor pedig megtiltja a szülőknek, hogy beszéljenek arról, ami történt. (Lk. 8,56). Nekik miért kell hallgatniuk? Talán mert még nem a lényeget látják. Mert még nem a helyén látják a hangsúlyokat, és így hamis képet adnának tovább. Hamis váradalmat keltenének a hallgatóikban, és így azokban már kezdettől borítékolva lenne a későbbi csalódás. Arkhimédes ókori filozófus, a csigasor feltalálója gondolatát követve a bizonyságtevők hitének a horgonya még nem találta meg azt a szilárd pontot, ahonnan a világ kimozdítható. Sok beszéd csak a hiábavalóságot szaporítja – vonja le a tanulságot a prédikátor (Préd. 6,11) Légy csendben, és várj az ÚRra! – tanácsolja a zsoltáros (Zsolt. 37,7) Jó csendben várni az ÚR szabadítására – állapítja meg Jeremiás is (JSir. 3,26) 3) Mai alkalmazás Elgondolkodtam mai hitetlenségeinken, hitünk ingatag horgonypontjain. Hányszor, de hányszor kellene bennünket is hallgatásra intenie Jézusnak. Néha talán éppen bizonyságtétel helyett kellene hallgatnunk. Amikor hitetlenül, reménység nélkül szaladok bizonyságot tenni valakinek. Egyszer ezt hallottam, aki elutasításra számít, az azt hívja, és azt is kapja. Nagyon is rímel: Legyen a te hited szerint. Kap-e vajon bármilyen bizonyosságot is az, akinek én teszek hitetlenül bizonyságot? Máskor talán éppen közbenjáró imádság helyett kellene hallgatnunk. Amikor hitetlenül, reménység nélkül mondok közbenjáró imádságot valakiért. A legyen a te hited szerint isteni szó jót vagy rosszat jelent az illetőnek? Amikor valakire áldást kérek – mert hitetlenül is megszokott baptistás köszönésem ez – nem kellene inkább hallgatnom?. A legyen a te hited szerint isteni szó jót vagy rosszat jelent az illetőnek? Jól jár vajon az, aki az én hitem szerint kapja Isten áldását? Vagy nem kell-e félnem, hogy Isten, a népét féltőn szerető Isten egyszer csak megnémít? Mert a Bibliában úgy látom, hogy Isten igenis megunja egy bizonyos ponton, ha valakinek nem épít a beszéde, és közbelép. Pál apostolt például zavarja a jövendőmondó lány kiáltozása, kiparancsolja belőle a lelket, és a lány elhallgat (ApCsel. 16,16-18).

58



Egy másik helyen Márk lejegyzi a Démon szavait: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” (Mk. 1,24-25) Azt mondja a zsoltáros: Némuljanak el a hazug ajkak, amelyek kihívóan, gőgösen és megvetően beszélnek az igazról! (Zsolt. 31,19) Eszembe jut a közmondás is: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna... Igen. Megvan az ideje a hallgatásnak. D. A szólás ideje 1) Történetek, amikor szólni kell(ene) És megvan az ideje a szólásnak is. Van, mikor beszélni kellene, mondani kellene, hogy vigyázz, szakadék felé mész! De mi meg csöndben vagyunk. Péter és János a nagytanács fenyegetésére sem mondhat mást: nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. (ApCsel. 4,20) Eszter könyve írja le a történetet, amikor Esztert helyzetbe hozza Isten. Megmenthetné a népét, ha szót emelne a királynál. De Eszter félti az életét, és nem indul. Ekkor hangoznak nagybátyja kijózanító szavai: Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e erre a méltóságra? (Eszt. 4,14) De ahogy korábban láttuk, az Isten szíve szerint való férfi, Dávid sem szól, amikor látja az egyre őrültebben szerelmes Amnont Támár körül legyeskedni. Szólnia kellene, fegyelmeznie kellene. Talán meg is próbálja, csak Amnon tekintete némítja el Dávidot: Apa, te beszélsz? 2) Cinkos hallgatás Aztán van az a cinkos hallgatás. Tanácsadó cégek jól ismerik azt a szabályt, hogy egy közösségben, ha a közösség kinyilvánított belső értékrendjétől már eltér a valóságos élet, ezt a tényt csak friss külső személy tudja felfedni. A közösség minden korábbi tagja ugyanis bűnrészes a hallgatásával. Tulajdonképpen ebből élnek ezek a független tanácsadó cégek. Hogy kívülről szemlélnek. Nem az okosságukat kell megfizetni a nagy pénzekkel... A megrendelő igazgatósági bársonyszékeiben sem buta emberek ülnek, csak éppen... némák. 59



Hogyan sodródik ebbe a bűnrészességbe például egy gyülekezeti vezetőség? És hogyan lehetséges, ha egyáltalán lehetséges, elkerülni ezt? 3) Mózes jó példája Dávid életében arra láttunk példát, ahogy némaságba sodródik a királyi udvar. Egy másik helyen szerencsére az ellenkezőjére is látunk példát Mózes életében, a cinkos némaság sikeres kikerülésére. 4Móz. 25.1-4: Amikor Izrael Sittimben tartózkodott, elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival, mert ezek meghívták a népet isteneik áldozatára. A nép ott evett, leborult azoknak az istenei előtt, és odaszegődött Izrael Baal-Peórhoz. De haragra gerjedt az ÚR Izrael ellen, és ezt mondta az ÚR Mózesnek: Fogasd el a nép minden főemberét, és akasztasd fel őket fényes nappal az ÚR előtt, hogy elforduljon az ÚR fölgerjedt haragja Izraeltől. Három dolog tűnik fel nekem: fényes nappal, hogy a nép minden és hogy főemberét. A fényes nappal kifejezés azt mondja, hogy példa állítására szólít fel Isten ezzel a büntetéssel. Jól látható példa állítására. Hogy nyilvánvaló legyen az egész népnek, hogy a vezetők életében látott korábbi minta megítéltetett, nem alkalmas a követésre. A minden szó azt mondja nekem, hogy ne kivételezz aszerint, hogy a bűnös kicsoda. Ne forduljon elő, hogy mert pap, vagy mert előljáró, vagy mert a rokonod, vagy mert más módon lekötelezetted, ezért mást választasz a példa állítására. Dávidot ennek láttuk híján az előbb. A fia felé erőtelen volt az intésre. A főember hangsúlyozása pedig azt üzeni nekem, hogy felülről kezdjed. Ha alul kezded, az fölül nincs hatással. Attól a vezető még megmarad abban a hitében, hogy neki a státusa miatt megengedett ugyanaz, amiért a kisember megítéltetett. De ha fölül kezded, annak alul is, fölül is van hatása. 4) „Éppen akkor” De nézzük, hogy néz ki ez a gyakorlatban. Nézzük, hogy lesz ez Mózesnél: 4Móz. 25,6: Éppen akkor jött egy izraeli ember, aki egy midjáni nőt hozott testvéreihez Mózes szeme láttára, meg Izrael egész közösségének a szeme láttára. „éppen akkor”... Na most mit csinálsz, Mózes? Nagy kérdés: Mit csináljon a vezető azzal, aki az egész közösség szeme láttára tagadja meg Isten világosan kihirdetett parancsát? Persze könnyű a kérdés, nyilván készen van a válaszunk. De most tegyük fel, hogy valamiért az éppen akkor felbukkanó bűnösön, éppen akkor, éppen őrajta, pl. mert a barátom, nem akarok példát 60



statuálni. Őt inkább nem veszem észre, és majd a következő arra járót, az utána jövőt fogom elkapni. A kérdés mármost az: Ha az első vétkest elengedem, vajon van-e jogom a következő arra járó bűnösön statuálni a példát? Azt gondolom, hogy az adott pillanat elmúltával elvesztettem ezt a jogomat. Talán nem örökre vesztettem el, de semmiképpen sem a múló idő adja vissza. Hanem a következő szükséges lépésem az, hogy Isten és a közösség elé állok, és megvallom, hogy részrehajló voltam Isten ítéletének végrehajtásában. Majd a Szentlélek világosságában megvizsgálom, hogy áll-e még Isten szándéka, és ha igen, akkor félretéve a személyes kötődéseket máris hívatom a barátomat, hogy kérdéseket tegyek fel neki. Ha pedig Isten „fényes nappal” parancsa is változatlanul érvényben van, akkor a közösség előtt teszem ezt. „Éppen akkor” – ezt a kifejezést nagyon meg kellene jegyeznünk. Például megbeszéltem valakivel egy találkozót. De kellemetlenül érintett volna a téma, ezért nem mentem el, és előtte sem hívtam, mert magyarázkodni is kényelmetlen lett volna. Ha aznap este nem fogom felhívni az illetőt, másnap még nehezebb lesz, mert eggyel több kényelmetlen kérdésére kell majd válaszoljak. Arra ugyanis, hogy mért nem hívtam fel előző este. Tehát vagy „éppen akkor”, vagy sokkal nehezebb lesz később. Amikor Isten megértet velem valamit, valamely határozott szándékát, gyakran történik meg, hogy amint megértettem, „éppen akkor”, elém tesz egy helyzetet, hogy válasszak, végrehajtom-e, vagy valami földi dolgot előbbre sorolok? Pénzt, kapcsolatot, tekintélyt? Ha Mózes nincs a helyén „éppen akkor”, úgy a következő helyzet állt volna elő: Szabály: Nem szabad paráználkodni! Gyakorlat: Mózes rokonai nem kapnak büntetést érte – de erről nem beszélünk! Ennek két közvetlen következménye lesz. Az egyik, hogy ettől kezdve az érintett vezető intése erőtelen. A másik, hogy csak idő kérdése, és a viselkedésminta leszivárog a nép szintjére. Nem sok idő múlva az egész nép paráználkodni fog, és kialakul a bűnben cinkos, néma tekintetek hálója. Később látunk ilyet Izrael történelmében. Itt nem, mert Mózes a helyén volt, és cselekedett „éppen akkor”! a) Imaóravezetői megbeszélés Bizony, sajnos lehetséges, hogy más a kimondott, deklarált értékrendünk, mint amit mindannyian gyakorlunk. Hadd mondjak el egy másik, személyes történetet is. Megtérésem után néhány évvel besoroltak az imaóravezetők közé. A lelkipásztor egy délben eligazításra hívott össze bennünket. Az eligazításon elhangzik, hogy aki az 61



imaóravezető csapat tagja, legyen ott az imaórán. (Mondanánk, hogy magától értetődő, hogy legalább az imaóravezetők mutassanak jó példát a gyülekezetnek, és egymást is megtisztelik a jelenlétükkel.) Ezzel én addig is egyetértettem, de most helyzetbe kerültem a témában. Ugyanis világossá vált, hogy ezek a szavak az éves eligazításon elhangoztak addig is. És abban a helyzetben éppen akkor egyedül én voltam, aki frissen, még kívülről láttam, hogy imaórára nem járó testvéreim is bólogatnak ezen az eligazításon. De bárki ha megszólalt volna, a mellette ülő joggal kérdezhette volna, hogy te mond, és miért éppen most kezd ez zavarni, hisz így csináljuk évek óta, nem? Én voltam az egyetlen ott, akitől legalább ezt nem kérdezték volna meg! Ebben a közösségben a közösség kinyilvánított belső értékrendjétől már eltért a valóságos élet. Hogy az imaórára járás érték, abban mindenki egyetértett. Szóban. De a gyakorlat már eltért ettől. És ezt látta mindenki, de a hallgatásukkal már korrumpálódtak. Ez a szolgálattevői csapat, a gyülekezet előtt járók, a gyülekezetnek másolásra példát kínálók arca, a tekintetek ilyen hálója volt: Testvér, te beszélsz? És egységesen megnémultak... Csak friss külső személy tudta volna szóvá tenni a tényt, éspedig az első, még ártatlan jelenléte alkalmával. Ilyen voltam én az első eligazításon. De én ott elmulasztottam ezt. És bizony én is megnémultam! A következő eligazításon már mint magam is néma cinkos, nem tudtam megszólalni. És

megtanultam,

hogy

az

első

jelenlétem

mindig,

minden

közösségben

megismételhetetlenül fontos. Az első megszólalásom, a bemutatkozásom egy meg nem ismételhető helyzet. Ha akkor nem Krisztusról teszek bizonyságot, ha akkor nem ítélem meg magam, amiért kell, úgy jó esélyem van rá, hogy azután megnémulok! b) Bennfentes közösségek Látni kell, hogy a régóta változatlan összetételben működő közösségek, a bennfentes közösségek fokozottan ki vannak téve a cinkos némaság kísértésének. Különösen is azok, akiknél a bűn közösség előtti megvallásának nincsen kultúrája, gyakorlata. Természetesen az ilyen közösségben is történnek bűnök. Ezekkel az elkövető meg is keresi a vezetőt, hogy tanácsolja őt, hogyan rendezze. A baj legtöbbször ekkor, ezen a beszélgetésen történik. A némaságban már cinkos vezető „csendes” „megoldást” fog javasolni. Csendes, azaz további megtöretéssel nem járó, botránykerülő, és megoldást rendezés helyett, ami arról

62



árulkodik, hogy az éppen felfedett rendezendő bűnt a vezető magában a simább kezelés végett megoldandó problémának címkézte át. Az elkövető éppen megtöretett állapotban, engedelmességben van, a legkevésbé akarja mérlegelni a vezető szavait, inkább kritika nélkül követni azt. És ez itt szerintem a részéről biblikus is. A szerecsen komornyik a hintóban az engedelmesség döntését kivéve nincs információt mérlegelő helyzetben, még nincs a tudás birtokában megvizsgálni Fülöp szavait. A legtöbb, amit tehet, hogy engedelmeskedik. A többi szerintem nem is az ő felelőssége, hanem kizárólag Fülöpé. Ha tehát a vezető „csendes” „megoldást” javasol, azzal bizonyosan lekötelezettjévé teszi a jelentkező vétkest, azaz sikeresen betessékelte a „csendes” „megoldásokat” alkalmazók táborába. Ebben a táborban, a bennfentesek körén belül kicsit másként éljük a keresztény életünket. Az egyéni felelősség itt gyakran feloldódik a kollektív felelősségben. Ez egyrészt elkényelmesít a szolgálatban, amennyiben a nemesnek ítélt célhoz a könnyített személyes felelősség mellett olykor már kevéssé szentséges eszköz alkalmazása is megengedhetőnek látszik. Ugyanez a feloldódás másrészről viszont lehetetlenné teszi a körből való kilépést. Az egyén kilépése, önmegítélése ugyanis a csoport nyílt megvádolásával egyenlő. Ezt pedig a bennfentes közösség, úgy érzi, nem engedheti meg magának. Az ilyen közösségek további sajnálatos jellemzője, hogy biztonságuk, háborítatlan önfenntartásuk érdekében hajlamosak vagy beszippantani, vagy ha az nem megy, körön kívül hatástalanítani az elhívásra hivatkozó, kockázatot jelentő függetleneket. c) Gombóc nőtt a torkában Mi történik a beszippantott emberben? A dolog természetéből adódik, hogy az ilyen módon megnémult ember nem nagyon tud erre a kérdésre (sem) válaszolni. Mégis gyakran, ahogy itt az alábbi esetben is látjuk majd, a testünk kimondja a szánkkal kimondhatatlant. A test szolgáltat mentséget egy-egy kilátástalan szellemi tusakodásból. Az ÚR szeme belebotlott, amint át meg áttekintette a földet, hogy megkeresse, kinek mutathatja meg az erejét. Belebotlott, megörült, hogy rátalált, helyzetekbe hozta, és a helyzetekben meg is adta neki a szót abban az órában. Végül emberünket a környezete is felfedezte. A gyülekezet vezetőitől idővel egyre több szolgálati lehetőséget kapott. Hangfelvételek, kazetták tanúskodnak arról az időről. Őszintén önfeltáró, bátran szókimondó, lelkes bibliázással kifejlesztett érzékenységű igehirdetések. Aztán egyszer csak véget ér a 63



sorozat, nincs több felvétel, nincs több szolgálat. Mintha elvágták volna. Az egyik, időben utolsó kazetta Isten friss szolgájának presbiterré avatásáról tanúskodik. Ezután néhány héten belül jön a megnémulás. Mintegy évtized múlva folytatódik a történet, mert egyszer csak emberünknek fizikailag is elmegy a hangja. Az orvos daganatot állapít meg a torkában... Igen. Minthogy az elhallgatásnak nem volt nyilvánosság előtt is vállalható oka, a test mentette ki a gyülekezet kérdő tekintetére is néma maradó szájat, a belül tusakodó lelket.

E. Mi lesz a gyülekezettel és hogy lesz velem, ha mint Isten szolgája, megnémulok? Mert bizony van úgy, hogy Isten szolgája huzamosabb ideig is nem hallja Isten szavát. A Biblia is tud ilyenről. A gyermek Sámuel idejében például ritkaság az Úr Igéje. Vagy hallja talán, de megnémul a hitetlensége miatt. A gyülekezet számára ez mindegy. Mit csináljon ilyenkor a gyülekezet? Bosszankodjon, hogy még hány évig kell hordozni a lelkipásztort? Vagy ne nézze tovább tétlenül a sorban kidőlő híveket, hanem küldje el azonnal? Szeretném kimondani, hogy a Bibliában egyáltalán nem látok lelkipásztor választási ciklusokat. Én ott azt látom, hogy Isten teszi és dönti a királyokat is, a prófétákat is. Persze azt mondjuk, a gyülekezet döntése Isten döntését jeleníti meg. Ez lehet érvényes újkori találmány, de én a Bibliában nem látok példát arra, hogy Isten egyszer is a gyülekezetet használta volna arra, hogy félreállítson egy szolgát. Olyan esetről tudok, amikor a mennyből elenged egy hazug lelket, hogy félrevezessen egy hűtlen királyt, aki így aztán magát teszi tönkre. De azt, hogy a népnek engedett volna ilyet, sehol sem látom. Ha a nép tett ilyet, annak lázadás lett a neve. Arra viszont bőven látok példát, hogy Isten hosszan tűr. Azt látom, hogy Éli főpap felé is haláláig tart Isten türelme, és Saul király felé is. Azt is látom, hogy Isten az először engedetlen Jónás előtt becsuk minden ajtót, olyan hullámokat küld, hogy átcsapjanak felette, aztán az utolsó ajtót is rázárja a hal gyomrában, de aztán újra kinyitja azt Ninive felé! Én úgy látom a Bibliából, hogy a gyülekezetnek kell megerősödnie közbenjárásban, hogy adassék Ige a prédikátor szájába! A gyülekezetnek kell megerősödnie bölcs és szeretetteljes intésben, ha szükséges, ehhez persze megerősödni szentségben! És megújulnia türelemben és hitben! Ha hazabeszélek, vállalom. Minél többre bízattunk, annál keskenyebb mezsgyén kell megállnunk. És nagyon is lehet, hogy mindenkit megtalálnak a nehéz napok. Elbukás 64



valamiben, annak az elhallgatása, először a csontjaim száradnak ki, aztán a beszédem. De Isten kegyelmezni fog nekem, tudom előre. És előre sajnálom azt a gyülekezetet, amelyet majd Isten kiválaszt arra, hogy az ő szószékén álljak Isten felé süketségem idején. De tudom, hogy irgalmat nyertem Isten előtt. Tudom, hogy már annak az időszaknak a váltságlevele is a fára szegeztetett. Tudom, hogy Isten a megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el. Tudom, hogy Isten újat fog cselekedni! A puszta földön készít utat, ha kell. Ő tudja, hogyan. Ha addigra leradíroztam magam körül minden őrállót, akkor akár a köveket is megszólaltatja majd, hogy összetörjek. Tudom, és előre szeretem érte, hogy nem fogja feladni. Én ma még a lelkészi karon kívül vagyok. Lehet, hogy máris közel vagyok bennfentes körökhöz, de „csendes” „megoldás” elfogadásával e sorok írásának idejéig még nem kényszerültem kalitkába. Most van egyfajta hangom. Isten általam fel sem fogható kegyelme, ha az írásaim például megjelenhetnek az Egyház hivatalos médiáiban. Ma még kívül vagyok, de ha Isten megengedi, néhány hónap múlva belül lehetek. Vajon megmarad-e a hangom? Nem tudom. Legyetek az őrállóim. Ha elhallgatok vagy szólamot váltok, szóljatok (20/775-9411). Persze ha már baj lesz, akkor tagadni fogok, hivatkozok majd mindenfélére. Kérlek, legyetek érzékenyek majd, és hívjatok fel, ha kell, minimum a fejemre hordtok ezzel parazsat. Sajnos pontosan tudom, miért beszélek így. A gyarló jövő aggasztó előjele, hogy néhány mondatot már most szívesen figyelmen kívül hagynék (milyen szépen mondtam) a Bibliából. Ilyen a fent említett 4Mózes 25.4, vagy ilyen az öreg prófétának a fiatalra halált hozó tanácsa az 1Kir. 13-ban. Ma sem szívesen veszem elő ezeket a szószékről. De vajon előveszek-e majd ilyeneket a pásztori kar tagjaként? Vagy végleg nem létezőnek tekintem majd az ilyen igéket? Nagyon is lehet, hogy mindenkit megtalálnak a nehéz napok. Elbukás valamiben, arra a felkínált „csöndes” „megoldás” elfogadása, aztán elhallgatás. A kalitkába zárt énekesmadár elhallgatása ez. Először a csontjaim száradnak ki, aztán a beszédem. De őrállók fognak felkelni körülöttem, tudom, és gyűlik majd a fejemen a parázs. Tudom, hogy Isten újabb és újabb helyzeteket fog elém tenni, amelyekben egymás után dönthetek majd a nyílt bűnvallás mellett. És sok rossz döntés után egyszer majd a bátorságot is, és az önmagam kicsinek, múlandónak látását is megadja 65



majd az egyetlen jó döntéshez. Mert attól tartok, ennél nem kisebb lesz az ár: visszamenni oda, ahol először akár tudatlanul is kompromisszumot kötöttem, és egészen addig visszamenően megítélni magamat, a cselekedeteimet, vagy akár az egész életemet. És bizonyára néma maradok majd, amíg mindezek végbe nem mennek. De azután meg fog oldódni a szám, Ige lesz benne, helyén mondott Ige! Mert igenis meg fogom vallani a vétkem, hangosan, dicsőséget adva Istennek! És ez lehet, hogy néhány bennfentesnek élet illata lesz életre, de attól tartok, lesznek, akiknek halál illata lesz halálra. Nem fogják szeretni. De ez lesz a dugó, amit kiköpök, és akkor megoldódik a nyelvem, mint Zakariásé. Isten pedig megszabadít, és újra megajándékoz majd a szabadulás örömével! És újra örömet fog jelenteni Isten szolgálata, és újra örömet fog jelenteni pusztán az élet a Kegyelemben! És a csontjaimba rekesztett dicséret annál nagyobb tűzzel fog felfakadni a szívemből!

Kicsit talán hirtelen van vége ennek a dolgozatnak. De bőven elegendő volt ennyi a határok feszegetéséből. Akarom hinni, hogy elhagytam már a friss megtértek első csalódását afelett, hogy a Krisztus követésében előttem járók is csak gyarló emberek. Akarom hinni, hogy a fenti sorok nem keserűségből, hanem féltőn szeretésből születtek. Nem remélek kitűnő bírálatot ezekért az oldalakért, de azt igen, hogy építi mindazokat, akik megtiszteltek azzal, hogy végigolvasták. Könyörüljön rajtam az Isten, hogy az itt leírtak ne váljanak az ítéletemmé. 2009. március 23, Budaörs

66



Irodalomjegyzék: 

Biblia, Új Protestáns fordítás



Klaus Douglass: Az Új reformáció, Budapest 2005, Kálvin kiadó



Vető Lajos Tapasztalati Valláslélektan, Budapest, 1966, Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály



Jubileumi Kommentár, MRVSZ2000 CD ROM



Jim Petersen: Az evangélizálás, mint életstílus, Budapest 2000, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány



Carl R. Rogers: Valakivé válni, Budapest 2006, Edge 2000 Kiadó



Hegyi András: Bevezetés a gyakorlati teológiába, Budapest 2001, BTA jegyzet



Em Griffin: Meggyőztél! Budapest 2004, Harmat kiadó



Klaus Antons: A csopordinamika gyakorlata, 2006, Synalorg Kft.



Kovács Géza: Lelkipásztor, lelkimunkások az újszövetségi gyülekezetben, 2003, Menedék alapítvány



Hans van der Geest: Négyszemközt, Debrecen 2004, Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány kiadványa

Forrás: www.tavasz56.hu/tp

67

Tóth Péter: A hiteles igehirdető

Recommend Documents