Tolvajok és szélhámosok 2. fejezet A fejem... még megvan. Helyes! Viszont teljesen elgémberedtem. Szinte mindenem fájt, vagy zsibbadt. A fejemet nem tudtam jobbra fordítani a nyakam miatt, nem tudtam kiegyenesedni a hátam miatt és nem tudtam felkelni a lábaim miatt. Pár perces kínszenvedés után sikerült legurulnom az ágyról. Nagy puffanással köszöntöttem a puha parkettát. A zajnak köszönhetően felrohant valaki a lépcsőn és belépett a szobába. Látni nem láthattam, mert fél szemem a parkettát nézte, a másikban pedig az égető napsugarak ugráltak vidáman, viszont hallottam halk kuncogását, mely apró csengők vidám játékához hasonlított. Megpróbáltam felállni, de a hátam erőteljesen ellenkezett. Halk, vicsorgó káromkodás közepette maradtam a helyemen. - Így lehet a legrosszabb ébredni - nevette el magát Twilight. - Nemh... aludtam - válaszoltam nyögve. - Valami baj van? - kérdezte. Örömteli hangjában, valahol mélyen, ott volt elrejtve az aggódás. - Semmih! Csak add... egy perceth! - megpróbáltam ismét felállni. Igyekvésemet sikertelenség koronázta. Érezni kezdtem a föld parányi rezgését és hallottam az egyre erősödő patadobogást, míg végül a szemem elé nem tárult a kis unikornis bosszantóan boldog arca. Elgyötört testemet látva elnevette magát. - A bátyám történeteit hallva azt hittem, hogy ti, eliten edzett testőrök még a tüskéken is édesdeden tudtok aludni. - S azok mennyivel kényelmesebbek voltak ennél - megpróbáltam a mögöttem lévő ágyra mutatni, de az elviselhetetlen fájdalom nem engedte. Nem hazudtam, mikor a tüskék kényelméről beszéltem. Fél évvel ezelőtt ugyanis egy egész éjszakát töltöttem el csipkebokrok rejtekében. A grófnővel beszélgettem édes-mázasan, a szoba sötétjében, melyet csak a holdfény tört meg, s melytől a grófnő még kívánatosabbá vált. A rangjához képest fiatal volt és szemérmetlenül kacér. Egyre forróbb lett közöttünk a levegő, de mielőtt nyélbe üthettem volna az "üzletemet", a minden lében kanál férj belépett az ajtón. Gondolkodás nélkül ugrottam ki a csukott ablakon. Kétméternyi zuhanás után estem bele egy csipkebokor csokorba. Szerencsémre a bokornál várt valaki, akit halálra rémített váratlan érkezésem, s futásnak eredt. A gróf összetévesztette azzal a nyomorulttal és őt kezdte el üldözni testőrségével. Én pedig ott maradtam és nyalogattam sebeimet. Hajnalban a városőrség két tagja érkezett a fogadóhoz és hívatták a grófot, hogy "elkaptak". Megvártam, míg elmennek, majd felrohantam a grófnőhöz. Meglepetésemre ő azonnal a nyakamba ugrott és sírt, mint egy gyermek. Kérlelt, hogy szökjünk meg, mert ő
nem képes a gróffal együtt élni. Én ellenkeztem, miszerint nem tudnám megadni neki az a jómódú életet, amihez hozzászokott. Erre a nemes hölgy körbenézett, s mondta, hogy ebben a szobában elegendő összeg van ahhoz, hogy elkezdhessünk egy új életet valahol messze innen. Könnyes szemeit látva "beadtam a derekamat". A grófnő sietve összedobálta az értékeit, levitette egy hordárfiúval, majd lefizette azt, nekem meg azt az utasítást adta, hogy találkozzunk este a város szélén lévő erdőben. Haj, régi szép kalandok és összetört szívek... - ... Hahó! Hallasz engem? - Twilight aggódva nézett rám és két patáját előttem kocogtatta, hátha feleszmélek. - Jól vagy? - Jól, perszhe, csak... Tudjah... - nem tudtam mit mondani, mert nem volt semmi, amit mondhattam volna. Ilyen ritkán fordul elő velem. - A hátad fáj, igaz? - kérdezte Twilight elgondolkodva, de a szája lassan mosolyra húzódott. - Igen, és... - És, ha a hátad fáj - folytatta gondolatmenetét, mit sem törődve velem -, mégpedig annyira, hogy meg sem tudsz mozdulni, akkor egy csontkovácsot kell hívatni... - Szerintem annyira nem komoly - vágtam közbe, de ő a füle botját sem fordította felém. - ... , de a legközelebbi csontkovács Canterlot-ban van. Vagyis - itt rám emelte örömteli tekintetét, ami inkább hasonlított egy őrültéhez, aki most jött rá, hogy nem is őrült -, majd én rendbe raklak! - Csinálth már i... i... - beszorult az a nyamvadt levegő. - Nem, még soha, de olvastam róla. Ne aggódj, mindjárt jövök! - rám kacsintott és lefutott. Még soha, de olvasott róla. Milyen megnyugtató! Ezt szeretném hallani a sebésztől is agyműtét előtt. Megkíséreltem kiroppantani a hátam, vagy legalább megfordulni, hogy lássam, mikor jön vissza a hóhérom. Eleget hallottam szélhámos orvosokról, akik ugyan úgy "olvastak" gyógymódokról, de kezelni már nem tudták őket. Felugrott a torkomba a szívem, mikor meghallottam a lépcsők ropogását. - Ne izgulj, nem fog fájni! - trappolt mellém a fa úrnője. Kinyitotta a könyvet és olvasni kezdte. - Oké! - szólalt meg egy idő után. - Az hiszem, így kell elkezdeni… Könnybe lábadt a szemem, amint az oldalamról a hasamra fektetett mágia segítségével. De az semmiség volt a folytatáshoz képest. A patáját belemélyesztette a hátam közepébe és nyomogatni kezdte teljes erejével. A fájdalom átjárta az egész testemet. Patakzott a könnyem, vonyítottam, mint egy kutya és közben ezeket hallottam, hogy „Hajaj, ezt nem így kell!” vagy „Ezt a részt nem igazán értem, de próbáljuk meg.” vagy „Itt egy görcs! Megpróbálom eltüntetni, de lehet, hogy fájni fog.” Rájött és így áll bosszút, mert hülyének néztem. Biztos voltam benne, hogy végem. Inkább döfött volna belém egy kést, vagy vágta volna el a torkom! Ez egy-egy pillanat lett volna, de ő élvezkedni akar. Bár lehetett volna rosszabb is. Mondjuk lassú tűzön főz meg a kicsi sárkányának. - Rendben! - állt meg óráknak tűnő kínzás után, de sajnos nem azért hagyta abba, mert kiszórakozta magát, hanem, hogy mágikus aurájával felemeljen, és ezt mondja: - „Forgassa a test egyik részét jobbra, a másikat balra, attól függően, hogy a csomó melyik oldalon van!
Lásd 7.2.2 ábra. Ha nem jól hajtja végre a mozdulatot, a páciens megbénulhat!” Akkor lássuk! - Neeeeeee..! - megmaradt erőmet ebbe az ordításba, vagy inkább halálsikolyba fektettem bele, de mint az előbb, az én szavam itt nem sokat számított. Hatalmas reccsenés kíséretében puffantam vissza a parkettára. Nem éreztem semmimet, majd szép fokozatosan kezdtek a végtagjaim bizseregni, végül az egész testemben mintha apró hangyák masíroztak volna. Furcsa, de tudtam mozogni és a fájdalom is elmúlt. - Annyira sajnálom! A roppanástól megijedtem és elejtettelek - szabadkozott. - Ha minden igaz, akkor most könnyebbnek kell érezni magadat. A következő pont szerint az egyik patámat ide kell rakni, a másikat pedig ide. Kellemes melegség öntött el ott, ahol az unikornis hozzámért. Már egyáltalán nem fájt semmim. Kis idő után vízszerű valaminek éreztem magam, ami a fellegek között ugrál gondtalan. Boldog voltam, nagyon is! Twilight hangja egyre távolibbnak tűnt, majd végül teljesen beleolvadt a gondtalan füstöm erdejébe. Utolsó dolog, amit még fel tudtam fogni, valami ágy volt, amit kicserél, vagy mi. Igazából nem is nagyon érdekelt. Váratlanul egy pata ütötte meg a szarvamat, ami azonnal visszarántott a lelki gyönyörök magasságából egészen a gondterhelt földi élet porába. Nincs kellemetlenebb érzés, mint mikor megütik egy unikornis szarvát. Az egy elég érzékeny pont… - Azt kérdeztem, hogy mikor voltál szolgálatban. Ugyanis már tizenegy múlt, és te csak most ébredezel. - Az élvezettől még egy kicsit félkómásan néztem Twilight-ra és szemrehányást olvastam ki belőle. - Éjszakai - álltam fel és nyújtózkodni kezdtem. - Luna hercegnő testőre voltam, míg Celestia hercegnő meg nem kért, hogy őrizzem önt, kisasszony. És elnézést kérek, de nem szokta meg a szervezetem a hirtelen jött váltást. - Oh, semmi baj! - mosolyodott el őszintén, ami kezdett az idegeimre menni. - Látom, örömmel töltötte el a kis „balesetem” - talán szemtelenség volt ez egy testőrtől. - Jaj, nem, nem, nem! - hadarta bűnbánóan, miközben elindultunk lefelé a lépcsőn. - Nem amiatt vagyok boldog, hanem ma megérkeztek az új könyvek. És nem gyerekmesék vagy szépirodalmi művek. Nem, nem. Tudományos érdekességek, dokumentumok, feljegyzések és történelmi művek! Nézd, hát nem gyönyörű? - mutatott egy könyvkupacra a szoba közepén. Lehetett vagy száz darab. - Tényleg szép - hagytam rá. - Ha megengedi, akkor körül né… - Már csak ABC sorrendbe kellene helyezni őket - vágott a szavamba, le se véve a tekintetét az általa imádott tárgyakról. - Tudod az ABC-t, ugye? - nézett rám nedves szemekkel. Ha ennyire örül a könyvek látványának, akkor vajon mit csinál, amikor olvassa őket? Valószínűleg sikítva rohangászik körbe-körbe. - Igen, tudom - sértődötten fordítottam el a fejem. - De most elbizonytalanodtam egy kicsit, mert én nem úgy emlékszem, hogy a "k" után az "s" következne, vagy a "t" után az "a". - Ezért pakolom le az egészet és rakom fel újra - lelkesedett a kicsi unikornis. - Tudod, egyszerre több könyvet is le szoktam venni a polcokról, de visszarakni már nem ugyan oda
rakom vissza. Ezért teljesen összekutyulódik, de havonta egyszer rendbe szoktam rakni Spike-kal. Vagyis most veled! - nevette el magát. - Fantasztikus! - mondtam kevésbé lelkesen. Twilight mágiája segítségével egyszerre dobta le a földre a könyveket. Elmondta, hogy hol vannak a betűk között a váltások, majd nekiláttunk a munkának. Nem hazudok, egy tűkazalban szénát keresni is nagyobb élvezetett nyújtott volna ennél. De a lila unikornis szemlátomást élvezte a dolgot és aranyos dalocskát is dúdolgatott. Késő délutánra végeztünk a munkával. Farkaséhségemet gyorsan csillapítottam hat jól megrakott szendviccsel, majd kisurrantam tollat szerezni. Ponyville csendes volt. A boltosok kitakarítottak zárás előtt, barátok és barátnők önfeledten iszogattál utolsó teájukat az éttermek teraszain és sokan leragadó szemekkel vánszorogtak haza a nehéz munkából. Az egyik ilyen élőhalottól kérdeztem meg, hogy hol szerezhetnék piros tollat. Az rámutatott egy távoli házra, majd tovább indult. Szófa- és tollárus. Ez a kettő passzol egymáshoz, nem úgy, mint a vele szemközt lévő párnaés szögárus. Már csak a gyógyszer- és méregkeverő hiányzik! - Üdvözlöm! Mit adhatok? - köszöntött széles mosollyal az eladó, miközben lerakta seprűjét. - Egy tollat keresnék… - fogtam bele jó vásárló módjára, de ebben a faluban az a szokás, hogy egymás szavába vágunk. - Ááh, tollak! Szerencséje van, fiatal csődör! Most jött nemrégiben egy nagyobb szállítmány. Ajánlhatom a lúdtollat, mert… - Piros tollat szeretnék - tartottam magam az itteni szokásokhoz. Egy szívdobbanásnyi idő után hozzátettem: - Nemes, piros tollat. - Akkor a főnixtollat ajánlanám, de az nagyon drága - húzta el a szája szélét. - A pénz nálam nem akadály - mutattam meg teli erszényemet, amit szerencsésen ugyanott találtam, ahova tegnap rejtettem. - Ó, sok főnixtollam van! - ragyogott fel a boltos arca. - Tessék, nézze meg őket! Van kék, zöld, lila, sárga és piros - mutatta végig a kollekciót. - A kék... - A főnixeknek nem csak piros tolluk van? - kérdeztem gyanakodva, a zöld tollat a szemem előtt tartva. - Az attól függ, hogy mivel etetjük őket. Hogyha kék tollúvá szeretnénk varázsolni a madarunkat, akkor... - Akkor azt a pirosat szeretném! - mutattam rá a legélénkebbre, kedvesen mosolyogva az eladóra. Hihetetlen, hogy nem bosszantják fel a közbeszólásaim! - Kitűnő választás! Hatvan bits lesz! - Hatvan bits?! Ez kész rablás! De az én hibám. "A pénz nem akadály". Ilyet nem szabad mondani egy árusnak. Mosolynak szánt vicsorgás közben vettem ki erszényem tartalmának a háromnegyedét. Távozáskor jól becsaptam magam mögött az ajtót, kifejezve nemtetszésemet. Szegény pára ettől levetette magát a földre és egész testében remegett. Nem értettem a reakcióját, amíg meg nem láttam. A szomszédban tűzszerszámok és robbanóanyagok boltja volt. - Őrült itt mindenki! - motyogtam félhangosan, gyors léptekkel távolodva el a veszélyzónától.
Besötétedett, mire hazaértem. Ez annak is köszönhető, hogy eltévedtem. Nem tűnik nagynak ez a falu, pedig az. Rengeteg mellékutcával rendelkezik, melyek általában zsákutcákká változnak, s mikor visszafordulsz, már nem is ugyanott vagy. Mintha változtatná az alakját, mint egy amőba. De az is lehet, hogy csak az órákig tartó pakolás kezdte ki az elmém. - Megvolt a felderítő hadjárat? - köszöntött Twilight egy könyvkupac mögül. - Igen - sétáltam mellé és leraktam az erszényemet az asztalra. - S jártam a postán is. Megjött a zsoldom, vagyis ki tudom fizetni az ételt, amit elfogyasztok. Minek nekem ez a toll? bontottam szét az erszényemet és meglepetten vettem ki a kisebb vagyonba kerülő, piros főnixtollat. Hallottam Twilight mély, megkönnyebbült sóhajtását. - Szép darab - nézte fáradt szemekkel. - Érdemes lenne megtartani. - Kéri? - nyújtottam át neki. - Én nem veszem sok hasznát, és ön olyan póninak tűnik, aki szeret sokat írogatni. - Köszönöm! - mosolygott rám erőtlenül. - Egyébként nem kell kifizetnie az ételt. Celestia hercegnő áll minden költséget - nagyot ásított. - Megyek, lefekszem. Spike hamarosan hazaér. Ha valami óhajod van, ő majd elintézi. - Köszönöm! Szép álmokat kívánok! - mosolyogva néztem, ahogy felmegy a lépcsőn, majd elégedetten dőltem hanyatt és azonnal elnyomott az álom. *** Kopogásra ébredtem. Twilight könyvrakása paplanként terült rám. Lassú, komótos mozdulattal sepertem le magamról a könyveket, miközben az ismeretlen ismét kopogott az ajtón. - Spike! - hallottam Twilight ordítását a fürdőszobából. - Kinyitnád az ajtót? Éppen a sörényemet szárítom. - Természetesen! - futott ki a konyhából a kicsi lila sárkány, kicsi rózsaszín kötényében. Ez a megfelelő öltözék egy ilyen fenevad számára. Átfordultam a másik oldalamra, nyújtózkodtam egy nagyot, majd felkeltem és ásítottam egy hosszat. - Szóval nem lehet a könyvtárban aludni, mi? - a hideg veríték csorgott végig a hátamon, mikor meghallottam az éles, vádló hangot. A fene! Komoly, méltóságteljes arccal fordultam szembe a rózsaszín kancával, akivel még idejövetelemkor, Twilight faháza előtt találkoztam. Arcán féloldalas mosoly, szemében diadal tombolt. Elkapott... Legalábbis ő ezt hiszi. Szemem sarkából láttam, hogy csukódik a konyha ajtaja. Remek, Nincsenek szem- és fültanúk, hogy idegesítő közbeszólásokkal bombázzanak. - Hadd mutatkozzak be! - kezdtem bele, amitől a kanca egy kicsit elbizonytalanodott. A nem várt válasz hatása. - Burning Beat vagyok, Twilight Sparkle testőre. Elnézést a múltkori esetért, de azt elővigyázatosságból tettem - közbe akart szólni, de magabiztos intésem a torkán akasztotta a szót. - Tudja hány póni ad ki értékes információt másokról idegeneknek?
De ön, kisasszony, ugyanolyan elővigyázatossággal él, mint én - elővettem azt a kedves mosolyomat, amitől pír szokott keletkezni a kancák arcán. - Tanárnő vagyok. Kötelező, hogy elővigyázatos legyek - mondta leszegett fejjel, szégyenkezve rám-rám pillantva. Elképesztően jól állt neki ez, órákig el tudtam volna nézni, ha lett volna oly sok időm. - Cheerilee! - köszöntötte vidáman Twilight a lépcsőről. Sörényét egy törölközőbe csavarta, mint valami kontyot. - Örülök, hogy eljöttél. Látom, összeismerkedtél Beat-tel. Elhoztad, amit kértem? - kérdezte olyan halkan, hogy egy légy zümmögése is elfojtotta volna hangos repülésével. - Igen, persze! - mondta ugyanolyan hangosan a Cheerilee-nek szólított póni, majd elindult Twilight felé. Mielőtt eltűntek volna a lépcsőről, a tanárnő bocsánatkérően visszanézett. Én nagylelkű biccentettem, hogy megbocsátok, majd felszaladtak az emeletre. Vajon mit hozhatott Twilight-nak, hogy azt még a fal sem hallhatja, hogy a személyes testőre sem láthatja? Meg kellene lesnem, meg kellene tudnom... - Kész a reggeli! - jött ki üvöltve Spike a konyhából. - A kaja ott van az asztalon. Vegyél abból, amelyik megtetszik. Twilight? - hadarta el egy szuszra, miközben nekilátott szélsebesen összetakarítani a könyvár romjait. - Az emeleten Cheerilee-vel - válaszoltam, majd bementem a konyhába. A kíváncsiságomat legyőzte az éhség, valamint az a bizonyos tárgy valószínűleg itt marad a házban. Lesz időm megkeresni. Az asztal telis-tele volt minden finomsággal... már vagy negyedszerre, amióta itt vagyok. Ennek a lánynak aranyélete van. Mindent megkap, és még egy sárkányinasa is van, aki főz, takarít, levelet kézbesít és egyéb megalázó munkát végez. És a vicc az, hogy szemlátomást a sárkány élvezi a dolgot. Magamhoz vettem egy adag paprikát és sárgarépát, leöntöttem paradicsommártással és jóízűen enni kezdtem. Áfonyalével oldottam fel a csomót a torkomban, ami a kapkodós evéstől jött létre, majd belefogtam volna egy kevés mézben sült almába, ha nem jön be egy gyönyörű unikornis. De mit illetem ilyen semmitmondó szavakkal? Szépsége nem volt evilági, mintha egy angyal lépett volna be a konyhába. Enyhén szürke szőre és lila sörénye tökéletesen volt ápolva, a legapróbb porszem sem érezte magát elég méltónak ahhoz, hogy megtelepedjen rajta. Szőre puhának, lágynak és bolyhosnak tűnt, amit simogatnál és ölelgetnél életed végéig. Sörénye fényes és lágyan leomló volt. Testének tartását talán még Celestia hercegnő is megirigyelné... De ilyet soha nem mondanék vagy gondolnék! - Szóval - csodálkozva állt meg egy pillanatra, fordult vissza, majd tökéletesre húzott félmosollyal nézett ismét rám - te lennél az a "csúnya" testőr, akiről Spiky mesélt? Ejnye Spike, hogy tudtál ilyeneket mondani? - nevette el magát kedvesen, majd közelebb jött hozzám. A kis sárkány pillanatok alatt az ajtóban termett. Felálltam az asztaltól, letöröltem arcomról a paradicsomlét, majd délcegen a kisasszony elé léptem és meghajoltam.
- Üdvözlöm kisasszony! - patát csókoltam neki, zavarában alig látható pír keletkezett az arcán. - Talán nem vagyok Spike esete - viccemen aprót kuncogott, mely egy rigó énekénél is édesebb volt. Közben kedvesen ránéztem Spike-ra a tünemény válla fölött, de arcom izmai villámgyorsan a rémület kifejezésére rándultak össze. A sárkány egyszerre volt zavart, ijedt, rémült, ideges és dühös. Rengetegszer láttam már ilyet csődörök arcán, hogy tudjam, mit jelentsen. Csakhogy azok elől a hősszerelmesek elől el tudtam szökni, s soha többé nem láttam őket. Viszont most egy ideig maradok és nem szeretném, hogy egy féltékeny sárkány vágja át a torkomat, mikor alszom. - Önnek nagyon jó humora van - hallottam a gyönyörű kanca hangját. - És nem sértődik meg butaságokon! Ez tetszik! - mondta és leült az asztalhoz. - A barátnőm is ezt szereti bennem - ültem mellé. - Szerencsés lehetsz vele - cseppet sem volt csalódott -, mint ahogy én a kis Spiky-mal. mondta a sárkány felé nézve olyan arccal, melyet akkor veszünk elő, amikor babákkal beszélgetünk, majd apró, vidám mozdulattal invitálta Spike-ot az asztalhoz. Csak egyet pislogtam, de a sárkány már ott is ült a szürkésfehér unikornis mellett. - Oh, de udvariatlan is vagyok! - a nemes hölgyek szokásához híven kapta a szájához patáját, közben meglepett vagy ijedt (sosem tudtam eldönteni) arckifejezéssel fordult felém. - Engem Rarity-nek hívnak és én vezetem a butikot a Napsugár és a Rózsakert sarkán. Bár igaz, saroknak nem lehet nevezni, de ne menjünk bele ilyen jelentéktelen apróságokba! - nevette el magát. - Engem Burning Beat-nek hívnak és én vagyok Twilight testőre, de ezt ön már rég tudhatja. - Spike! Spiiiiike! - hallottuk az említett személy hangját, ahogy a lépcsőről ledörömbölve kiabált, majd hangját nem féltve folytatta ezt a nappaliban, végül benyitott a konyhába. Skiiiiiiike! Oh, szia Rarity! - köszöntötte az angyalt, majd azonnal a megbabonázott sárkányhoz fordult: - Spike, van egy kis meglepetésem, vagyis egy ajándékom számodra! - Tessék? - vette le a pislogás hiánya miatt könnybe lábadt szemét Rarity-ről. - Jah! Tedd csak le kérlek a könyvet az asztalra, most úgysem tudnék olvasni belőle. - Bocsi Spike, de most nem az az ajándék - forgatta mosolyogva a szemeit a lila unikornis. Hanem ez! - háta mögül előre lebegtetett egy kicsi ajándékcsomagot. - Bontsd ki! Spike meglepődve vette el a lebegő dobozt. Lassan lehúzta róla a sárga masnit és felnyitotta a tetejét. Elállt a lélegzete, de nekem is. Egy valódi fekete gyémánt, a legritkább és legértékesebb drágakő a világon. Az ilyen ékköveket csak a fortyogó vulkánok legmélyén lehet találni. Az öngyilkossággal egyenlő, ha valaki nekivág egy ilyen „kalandnak”. Nem csoda hát, hogy az ezekből készült ékszereket csak a királyi családok tagjai (de csak olyanok, akik akkora területen uralkodnak, mint Equestria), vagy néhány igen tisztelt zebrapap (akik a nagyobb hírnév érdekében lemerészkedtek a bugyogó halálba) viseli. Állítólag hatalmas mágikus kisugárzása is van… - Köszi! Köszi! Köszi! - figyeltem fel Spike-ra, aki már Twilight nyakában lógott, lábait szanaszét kalimpálva örömében. - De a születésnapom csak fél év múlva lesz. Miért kaptam? - Nem adhatok az elsőszámú segédemnek jutalmat a remek munkájáért? - mondta Twilight szeretetteljesen és kétszer arcon puszilta a sárkányt.
A fekete gyémánt, melyből egy nagyobb birtokot lehet venni, kocsikkal és szolgálókkal, most a kicsi sárkány karmai között volt. Nem tudtam levenni róla a szemem, teljesen megbabonázott. Hagyjuk a bosszút! Üsd le a sárkányt és fuss! - Valami baj van, édes? - rángatott vissza az őrült gondolattól Rarity aggódó hangja. - Olyan sápadtnak tűnsz. - A hasam egy kicsit rakoncátlankodik, de semmi… - az izgalomtól nem tudtam befejezni a mondatot. A szám kiszáradt, hideg verejték csorgott végig a homlokomon. A gyémántot meg kell szereznem, de nem ilyen ostoba módon! Hova is gondoltam. Egy ilyen értékes tárgyat nem engednek futni hagyni. Okosan kell csinálni, nem szeretnék lebukni. Meg kell lesni, hogy hova fogja dugni a drágakövet, hogy aztán… - Mi a francot csináltál? - kiáltottam magamból kikelve Spike-ra, miután a sárkány egyszerű mozdulattal dobta a szájába a drágakövet és megette. - Tessék? - kérdezték egyszerre tőlem értetlenkedve és egy csipetnyi gyanakvással. Úgy tűnik, ők tudták, hogy mi fog történni a fekete kinccsel, én viszont elszóltam magam. - Semmi, semmi! Csak Spike-nak akartam volna adni egy tippet, de most már mindegy néztek egy darabig, majd Twilight odafordult az angyalhoz. - Pinkie Pie-jal mi történt? Ekorra már egy hatalmas bulin lennénk, hogy megünnepeljük Beat érkezését. - Buli? Nekem? - Beteg lett két napja. Mondtam neki, hogy ne egyen össze-vissza, de tudod milyen, ha cukrot lát - emelte a poharát a szájához és aprót kortyolt a barackléből. - Ó, akkor azért nem láttam. - Nem azért, szívecském, de te nem nagyon szoktál a könyvtáron kívül tartózkodni. Ezért is gondoltam, hogy elmehetnénk piknikezni a jövő héten - ivott megint a pohárból. - Te? Kint a természetben? Ahol kosz és sár van? - vágott vissza Twilight egy kicsit sértetten. - Jaj, ne nevettesd ki magad! - fortyant fel Rarity egy pillanatra, de utána megint nyugodtan folytatta: - Ezért van nekem a hordozható kanapém - hordozható kanapé? Komolyan? - Hordozható kanapé? Komolyan, Rarity? - kérdezte Twilight, elfojtva a nevetését. - Na jó, a piknik jó ötlet, támogatom. De most megyek, meglátogatom Pinkie-t - állt fel az asztaltól védelmezettem. - Megyek veled - állt fel Rarity is. - Beszélnem kell Rainbow-val - sziszegte fojtottan maga elé. - Remélem, most nem fognak egy tortát nekem vágni. Jössz, Spiky? - kérdezte a sárkányhoz fordulva csillogó szemekkel. - Szeretnék, de van egy-két dolog, amit még meg kell csinálnom Beat-tel - állt mellém és barátságosan átkarolt, pont úgy, mint mikor a szegénynegyed uzsorás verőlegénye invitál át egy sötétebb és kihaltabb sikátorba. - Rendben, vigyázzatok egymásra! - mondta Twilight és adott Spike-nak két cuppanós puszit, majd elindultak. A sárkány vadul kalimpált, integetés címszó alatt, s mikor a bejárati ajtó is becsukódott, hálásan nézett rám: - Köszi! - fogott bele. - Tudom, hogy nincs barátnőd, szóval köszi, hogy nem akarod elcsábítani.
- Pfff… - nevettem el magam. - Honnan veszed, hogy nincs senki az életemben? - mindig viccesnek találtam azokat, akik azt hiszik, megismertek belőlem egy darabot. - Hát… izé… - egy kicsit elbizonytalanodott. - Tudod, a sárkányok jó megfigyelők és te olyan romantikus alkatnak tűnsz, aki verseket ír és szaval szerelmének, aki tárgyakat készít, aki választottjával lenne egész nap. De te nem vetted fel senkivel a kapcsolatot, amióta itt vagy. Csak Twilight-tal voltál, még egy főnixtollat is vettél neki… - rémület ült ki az arcára. Lebukott. - Szóval, miért kémkedtél utánam? - kérdeztem aprókat kuncogva. Nem hittem volna, hogy valaha is felelősségre vonhatok egy sárkányt. - Hát… izé… na… szóval… - hebegett-habogott. - Nyugi, nincs semmi baj - próbáltam megnyugtatni, mielőtt szívrohamot kapna. Vett egy mély levegőt, majd mindenre készen rám nézett. - Nem bíztam benned, vagyis még most sem bízok benned teljes mértékben. Van valami a szagodban, ami nyugtalanít. A sárkányok megérzik, ha valakit rossz szándék vezérel. Ez valami genetikai bla-bla, amit Twilight mondott el nekem, mikor tanulmányozta a fajtám unalom ült ki az arcára, ahogy visszagondolt a (feltehetően órákig tartó) előadásra. - De most nem ez a lényeg, hanem féltem, hogy elcsábítod Rarity-t. Mert Rarity kedves, nagylelkű, csodaszép, nagyszerű, szerény és én imádom! - szóval a sárkány rabolta hercegnők történetei igazak, gondoltam bele Spike álmodozó tekintetét látva. - Ezért kezdtelek követni - folytatta. - Figyeltelek, tanulmányoztalak - a kis természettudóspalánta! -, de meg sem közelítetted Rarity butikját, nem próbáltál kapcsolatod teremteni vele - ezt a kitűnő magaviseletet az is elősegítette, hogy azt sem tudtam, Rarity egyáltalán a világon van! Szerencsémre a lila sárkány ebbe nem gondolt bele. - Aztán leesett, hogy neked Twilight tetszik! - ragyogott fel az arca. - Tessék! - hökkentem meg. Na, erre nem számítottam! - Nem kell titkolnod! - ugrott a nyakamba. - Tudom, hogy szereted! Senki sem játszott még annyit Twilight-tal, nem segített a könyvek összepakolásában és vettél neki egy főnixtollat, amit mindig is akart! - Félre… érted… a helyzetet - próbáltam levakarni magamról a vidáman kalimpáló sárkányt. Én csak a… testőre vagyok. A toll… pedig csak… - Mondj, amit csak akarsz - engedett el a nyakam, majd rám kacsintott. - A végén úgyis kiderül minden - de te annak nem fogsz örülni. - Mindegy is. Milyen tippet szerettél volna adni? - ugrott képembe ismét. Nyakamat védve léptem távolabb a kíváncsian néző fenevadtól, majd mindentudóan belekezdtem: - Tudod, a lányok imádják az ékszereket, főleg a bennük raboskodó drágaköveket. Na most, nálad volt egy feketegyémánt, amit megettél - ne üsd le szegény gyereket! ezt hajtogattam magamban, miközben mély lélegzeteket véve próbáltam megnyugodni. Torokköszörülés után folytattam: - Ha a drágakövet beleraktad volna egy szépen elkészített nyakláncba, akkor Rarity-t soha többé nem tudtad volna levakarni magadról.
Spike elgondolkozott a hallottakon. Elég sokáig, mert mire újból megszólalt, én elpusztítottam a reggeli maradékát. Arcán a keserűség és a csalódottság vert tanyát. - Mehh! Rarity sose szeretne belém. Fiatalabb vagyok nála, még a szárnyaim sem nőttek ki! ha azt hiszi, hogy csak ez a baj… - Beléd fog szeretni! Láttam a szemében - biztattam a fogamat piszkálva. - És ezt komolyan mondom! De mesélnél nekem egy picit Twilight-ról? Spike szeme ismételten lángolt a boldogságtól, fittyet hányva a szerelmi bánatra, mely nemrégiben a hatalmába kerítette őt. Lelkesen kezdett mesélni Twilight-ról. Ahhoz képes, hogy nem bízik bennem, nagyon szeretné, hogy összejöjjek a kis unikornissal. A gyermeki vágyódások néha érthetetlenek és kiszámíthatatlanok. Sok dolgot megtudtam. Twilight legfőbb célja, hogy mindent megtudjon a mágiáról, valamint le akarja nyűgözni Celestia hercegnőt. A fiatal mágus imádja a könyveket, naponta általában tíz órát olvas, ha nem többet. Néhány, számára fontos könyvet több százszor elolvasott. Bátyjával sokat levelezget, aki nemrég végezte el az akadémiát és most Canterlot védelméért felelős. Mesélt a barátnőiről is. Rarity, aki csodaszép ruhákat készít és ingyen megcsinálta a Nagy Galloping Gálára a ruhákat a lányoknak. Van neki egy húga is, Sweetie Belle, aki nagyon hasonlít nővérére, viszont öt perc sem kell ahhoz, hogy rájöjjünk, mennyire eltérő személyiségek. Már csak azért is, mert Sweetie még nem tudja használni a mágiáját. Állítólag butácska is szegény. Pinkie Pie, aki a mézeskalácsházban él Mr. és Mrs. Cake-kel. Rózsaszín földi póni, sörénye egy vattacukor-csokorhoz hasonlít. Mindig jókedvű, a mosoly még alvás közben sem hervad le arcáról. Hiperaktív, feltehetőleg a rengeteg elfogyasztott cukor miatt, amit naponta megesz. Szuper partikat szokott rendezni, amiken valaki mindig megsérül. Látja előre a bekövetkező katasztrófákat, amit én kötve hiszek. Applejack, a helyi almafarmos. Nagyanyjával, bátyjával és húgával él együtt és gondozza a több négyzetkilométernyi földterületet. Szüleivel nem tudni, hogy mi történt. Narancssárga földi póni, cowboykalappal a fején. Őszinte arcán szeplők virágoznak. Ügyesen bánik a lasszóval és van érzéke az üzlethez. Sosem hazudott, ami szerintem nem igaz. Fluttershy, egy nagyon félénk és tériszonyos pegazus. Ponyville és az Everfree Forest között lakik állatkáival egy faházban (még egy póni, aki fában él). Rózsaszín sörénye mindig eltakarja az egyik szemét, s ha forróvá kezd válni a helyzet, akkor a sörénye rejtekébe tudja dugni az arcát. Elképesztően szerény, kedves és kitűnő érzéke van az állatokhoz. Egyszer egy kifejlett sárkányt is megfélemlített, amit egyszerűen képtelenség elhinni. Rainbow Dash, egy vagány és vakmerő pegazus. Könnyen felismerhető szivárványos sörényéről. Hencegő, de mindent megtenne a barátaiért. Ő az időjárás felelős. A Ponyville mellett lakik egy felhőpalotában. Sokak szerint illegális tevékenységeket is folytat, mert annyi fizetésből nem lehet akkor házat venni és fenntartani. Mesélt kalandokról, amiket már hallottam Twilight-tól. A legutóbbiról részletesen beszámolt (és színezett ki), hogy hogyan is mentette meg szíve választottját a gonosz vérfarkasoktól (amik valójában gyémántkutyák voltak).
A bejárati ajtó csapódására Spike összerándult, majd gyors takarításba kezdett. Nem kellett sokat várni és belépett a ház úrnője egy szivárványos sörényű pegazus kíséretében. A pegazus teste izmos volt, de mégis nőies. Nem úgy, mint a testépítő, brutális teremtményeknél. Sörénye össze-vissza állt, de egy gyors simítással a megfelelő kócba állította. Egy igazi vadmacskának tűnt. - Nem Dash, én ezt nem fogom megcsinálni! - mondta Twilight indulatosan. - De Twi, ez nem veszélyes! Ha te csinálod, akkor minden simán fog… - A nem, az nem! - fakadt ki a kis unikornis és szembefordult barátnőjével. - Ide figyelj te eszelős! A múltkor rávettél, hogy segítsek egy kevésbé veszélyes mutatvány elvégzésében és majdnem otthagytad a fogad! S most pedig ez! Nem! - Akkor majd te! - nézett rám a pegazus lila szemeivel, ziháló barátnője válla fölött. Ügyesnek és erősnek tűnsz - repült mellém. - Ki? Én? Megbocsásson, de még… - Neeeem! - kiáltott rá Twilight. - Na, segítesz? - nézett rám könyörgő szemekkel. - Még nem is ismerjük egymást - mondtam és próbáltam láthatatlanná válni. Sosem szabad két kanca vitájába belebonyolódni, mert úgyis te leszel a rossz. - Közben megismerjük egymás közelebbről - főzött tovább, kacéran rám kacsintva. - Beat, megtiltom, hogy segíts neki! - parancsolt rám védelmezettem. Na, csak belekeveredtem! - És miért parancsolgatsz Spike barátjának? Pedig egy okostojás tudhatná, hogy ez neveletlenség - támadt neki gonosz fél mosollyal. - Mert ő az én testőröm! Celestia rendelte ki mellém, hogy védjen meg! Ezért! Rainbow-nak leesett az álla döbbenetében. Rám nézett, apró biccentés erősítette meg a kis tanítvány állítását. A szivárvány meglepődve huppant a földre. Meglepetésemre félelem ült ki az arcára, mintha tudná, hogy itt hamarosan elszabadul a pokol. - Akkor veszélyben vannak az… - Nem, nincsenek! - vágott a szavába Twilight, végig az arcomat kémlelve. Ennek köszönhetően én lettem a figyelem középpontjában. Gyanakvó és szúrós tekintetek hatoltak egészen a lelkem mélyéig. Már másodszorra botlok bele ezekbe a valakikbe, vagy valamikbe, akiket, vagy amiket hétpecsétes titok alatt őriznek. S most valószínűleg engem tesztelnek. De vajon nekem szabad-e tudom róluk, a létezésükről? Vagy csak a beavatottak tudnak róluk? Celestia hercegnő, Twilight, Rainbow és még ki tudja, ki! Ha most rosszul válaszolok, akkor vár a bitófa. Haj, van ötven-ötven százalékom… - Szóval, milyen trükkről volna is szó? - kérdeztem nyugodtan. Ez a kérdés úgy hathatott, mintha az apokalipszis közepén az időjárásról, vagy a tegnapi krikett mérkőzés eredményéről érdeklődnék. Viszont valamivel el kell csorbítani a penge élét, ami most a nyakam körül lődörög. A kérdésem elhangzása után még visszafojtott lélegzettel néztek egy darabig, míg végül Twilight kifújta az elhasznált levegőt és belekezdett:
- Ez az őrült azt szeretné, hogy én égő karikákat mozgassak össze-vissza, míg ő átrepül rajtuk. - Utána - vette át a szót Rainbow - a föld közelében repülnék és kerülgetném a földoszlopokat, amiket Twi véletlenszerűen emelne elém. És végül egy tornádót hozna létre, ami annyira erős, hogy a medicinlabdákat képes a levegőbe emelni, én pedig azokat kerülgetném. Egyszerű és biztonságos! - mondta lelkesen az edzésprogramját. - Tökéletes navigációs gyakorlás lenne. Nem igaz, szépfiú? - cirógatta meg a mellkasomat gyengéden. - Nem, pon… - Vállalom! - vágtam Twilight szavába. Az unikornis megütközve nézett rám, Spike harmadszor állt meg az álsepregetésben, Dash szeme pedig sugárzott az örömtől. - Ugyan Twilight, ez nem olyan veszélyes, ha egy ügyes akrobata és egy tapasztalt mágus csinálja végig. És ha mi nem, akkor majd egy zöldfülűt fog megkérni, és akkor biztos, hogy megtörténik a baj. Mindazonáltal így a kedves Dash kisasszony is és én is gyakorlunk egy keveset - valamint értékes információkat szedhetek ki a lányból. - Jó, rendben, nem bánom! - ült le bosszúsan az asztalhoz. - Menj! Égesd meg, törd össze magad! A kórházba is csak azért fogok elmenni, hogy megmondhassam: „Én megmondtam!”. - nézett a barátnőjére szúrós szemekkel, de én is kaptam belőle. - Tőled pedig több felelősséget és engedelmességet vártam! Nem az a dolgod, hogy a veszélybe sodorj minket, hanem az, hogy megvédj minket tőle! - Elnézést, de ez nem így van - néztem rá mosolyogva. - A dolgom az, hogy önt védjem meg. A többiekről nem esett szó. Twilight száját húzva nézett a jobb hátsó sarokba, közben az orra alá dunnyogva átkozott el minket. Rainbow várt pár pillanatot, majd a győzelem édes ízével fordult hozzám. - Akkor két óra múlva találkozunk nálam! El ne késs! Nem illik egy hölgyet megvárakoztatni nevette el magát és elindult kifelé, de még az ajtóból visszaszólt. - Ó, igen! És Twilight, mi is kapunk majd ilyen engedelmes, jóképű testőrt, vagy ez csak a te kiváltságod? - válaszul egy repülő virágcserepet kapott, ami széttört az ajtóval való találkozáskor. Sokáig lehetett még hallani a szivárványsörényű kanca gonoszkodó nevetését. Twilight csak egyhelyben ült, meg sem mozdulva. Ez a csend és mozdulatlanság fenyegető volt. Spike nagyot nyelt, és kisurrant a konyhából. Én is megpróbáltam követni a példáját, de amint megmozdultam, Twilight mágiája kővé dermesztett. - Mi a… - rémültem meg a hatalmas erőtől, mely a testemre nehezedett. - Biztosíthatlak, hogy nagyon megbánja az, aki ellenszegül nekem! Méghozzá azért, hogy életveszélybe sodorja az egyik barátomat! És mindez miért? Egy egyéjszakás kaland reményében?! - Twilight szemei vörösen kezdtek világítani. Arca soványabb lett, formája inkább már egy denevéréhez hasonlított. Jéggé vált a vérem félelmemben. - Nem, félre ért… - a torkomon akadt a szó. A szél feltámadt körülöttünk, pedig az ablakok és az ajtók csukva voltak. Elsötétült a szoba, csak magamat és az őrült unikornist láttam. Lassan felemelkedtünk a földről. Twilight úgy hatott, mint a halott angyal, ki eljön mindenkiért. Sörénye táncolt a vad szélben, szeme teljesen feketévé változott, de abban a mélységesen mély űrben láttam a
halálomat. Vörös aura vette körül, mely közeledni kezdett felém. A vörös füstszerű dolog dermesztően hideg volt, a csontomig hatolt. Éreztem, ahogy átkarol és magába szippant. Meghalok! Trixie-nek igaza volt! Ez a kanca gonosz. Vagy Spike elmondta a tollvásárolásomat és a „szembefordulásom” volt az utolsó csepp a pohárban. Próbáltam kiszabadulni a béklyóból, de tehetetlen voltam. Sokkal nagyobb ereje van, mint bárki másnak, akivel eddig találkoztam. Itt a vég! Hirtelen mögém került. Éreztem forró leheletét a vállamon. Közelebb hajolt a fülemhez… - Megvagy! - kiáltotta, majd elnevette magát. Világos lett és meleg. A konyha közepén ültem, nyakamat kedvesen átölelte Twilight és hangosan nevetett. De nem csak ő. Előttem volt Rainbow és Spike, szemükből a könny kicsordult az állati vihogástól. - Lá-látnod… kellene az arcodat! - nyöszörögte a pegazus két nevetés között. - Falfehér! - Ez tényleg jó móka volt, Dash! - kuncogott a fülembe Twilight. - Nem hittem volna, hogy ilyen jól sikerül majd. - Zseniális voltál! - dicsérte Spike. - Nem hittem volna, hogy ilyenre is képes vagy! - Á, ugyan! Ha nem tanulmányozom egy hétig az „Illúzió mesterfokon” című könyvet, akkor esélyem sem lett volna. Élek! Nem haltam meg. Tudom mozgatni a testem. Olyan kellemes érzés, hogy… Na várjunk csak! Ezek a kis bestiák átvertek! De milyen poén az, ahol az áldozat majdnem szívrohamot kap?! De meg kell hagyni… - Szép volt! - szólaltam meg, mikor a tüdőm engedélyt adott a levegő távozásához. - Tudom, hisz… hisz én találtam ki! - törölgette a szemeit Rainbow. - Remélem nem voltam túl, hmm, brutális? - kérdezte Twilight angyali szemekkel. Már teljes mértékben világos, hogy Trixie miért utálja ennyire ezt az unikornist. - De, de az voltál! - fakadtam ki teljes joggal, majd félmosollyal hozzátettem, hogy a csődöri méltóságom megmaradjon. - De máskülönben nem lett hiteles. Hát, legalább nem kell mennem karikákat reptetni. - Azt viszont kell - mondta védelmezettem. - Beleegyeztél! - Így igaz! - erősítette meg a pegazus. - De nem úgy volt, hogy az veszélyes? - kérdeztem meglepetten. - Ugyan, Rainbow csinált már ezeknél ezerszer veszélyesebb dolgokat is. Nem lesz semmi gond. - Ha tényleg olyan jó mágus vagy - mondta gúnyosan Rainbow. - Akkor két óra múlva nálam! Szíja! - köszönt el és villámgyorsan kirepült az ablakon, ami természetesen csukva volt. Apró szitkokat szórt a zárt ablakok ellen, miközben egyre apróbb és apróbb lett, míg végül pont sem maradt belőle. - Haj, ez már a negyedik a hónapban! Lehet, hogy az ő házában nincsen üveg az ablakoknak szánt lyukakban, de… - motyogott maga elé Twilight, miközben kiment a konyhából. Én hitetlenkedve ültem a szoba közepén. Nagyhatalmú mágus ez a lány, túlontúl is! Ha nem vigyázok, ha nem vagyok elég óvatos, akkor könnyen itt hagyhatom a fejem a falon azzal a felirattal, hogy: „Egy idióta, aki megpróbált kijátszani.”
Twilight hamar visszajött egy ablaküveg társaságában. Pár másodperc alatt kicserélte a töröttet, majd elégedetten ült le mellém. Láthatott az arcomon valamit, mert bűnbánóan megkérdezte: - Nagyon megijesztettelek? - Igen, mondhatni igen - mosolyogtam rá, majd vártam egy kicsit, mielőtt megkérdeztem tőle azt, ami már nagyon fúrta az oldalamat: - Honnan szerezte azt a fekete gyémántot? - Azt a hamisítványt? - nevette el magát kínosan. Lehet, hogy erős vagy, de hazudni, azt nem tudsz. - Elégszer foglaltam le hamis drágaköveket, hogy tudjam, az bizony eredeti volt. A hamisak belsejében lett volna egy kis fehér csík. Nem nagyon látható, könnyen el lehet siklani felette. - Twilight leszegte a fejét, majd egy mély lélegzetvétel után szólalt meg: - Nincs értelme titkolnom, mi? Na meg - gyengén kuncogott egy aprót, majd rám nézett szomorú szemekkel - nem tesz jót a bizalmatlankodás. - Igen, az nem tesz jót - értettem vele egyet. Gyanús ez nekem. Most egy picit összezavart. Vajon akkor most már megbízik bennem, vagy játszadozik tovább. Az a "Rainbow Dash-es vicc" is az ő ötlete volt. Erre az életemet is rátenném. Azok a valamik, vagy valakik. Tudnia kellett, hogy mit tudok róluk. Talán átmentem a "vicc" vizsgán. Nem tudom, nem vagyok benne biztos. Twilight hangja zavart fel gondolkodásomból. - Spike tizedik születésnapjára szerettem volna valami igazán különlegeset, ezért gondoltam a fekete gyémántra. Nem minden sárkány mondhatja el magáról, hogy evett már olyat. - Hát az biztos! - Celestia hercegnő természetesen nem nagyon hajlott a dologra. De nem adtam fel! Addig levelezgettünk, míg végül eladtam magam. - Tessék? - ez egyszerre volt meglepő, furcsa, bizarr és ijesztő. - Jó, ez talán erős kifejezés volt. De bármilyen feladatot is rak elém Celestia hercegnő, azt nekem alázatosan teljesítenem kell! - megrökönyödött arcomat látva menteni próbálta imádott mentorát. De akárhogyan is! Egy ártatlan, naiv leányzót felhasználni a piszkos ügyek intézésére… Még én sem lennék ennyire aljas! - Jaj, nem lesz sok ilyen feladat, és ha lesznek, azok inkább vizsgafeladatok lesznek. Legalábbis nekem ezt mondta, hogy így fogjam fel. Mellesleg, te itt leszel nekem, hogy megvédj, ha bármi baj történne! - mosolygott rám zavartan, azon gondolkozva, hogy volt-e értelme annak, amit most végigdadogott. Hát nem! - És, ha Spike születésnapjára kérte, akkor miért most adta oda neki? - kérdeztem, próbálva elterelni a kínos hercegnős ügyről a témát. - Őszintén, egy sárkány elől elrejteni egy ilyen értékes tárgyat: esélytelen feladat. Pillanatok alatt kiszagolta volna - elővett két poharat és mindkettőbe almalevet öntött, majd az egyiket odaadta nekem. - Celestia hercegnő meg ma tudta csak elküldeni bizonyos okok miatt. Hogy Spike ne fogjon gyanút, Cheerilee-vel hozattam ide a gyémántot. - Így megbízol benne? - Persze! - tette le a poharat meglepetten. Egy ideig néztük egymást kihívóan, végül lesütötte a szemét. Félmosollyal konstatáltam győzelmemet. - Igaz, nem tudta, hogy mi van a csomagban, de nyugodt szívvel megmondhattam volna!
Ezután némán szürcsöltük a gyümölcslénket, gondolatainkba merülve. Celestia hercegnő nagyon a szívén hordhatja ezt a kis unikornist, így utólag belegondolva. Hisz a mindenit! Egy egész vagyon adott a lánynak! Igaz, ezzel az unikornis szabadságát vette el, de ha nem hiszünk a lepukkant kocsmák pletykáinak, miszerint Celestia a napon süti meg az áldozatait, hogy aztán megegye őket, akkor nem lesz komolyabb baja a lánynak. Végülis érthető, hogy a nap úrnője miért így bánik tanítványával, ahogy. Kiemelkedő tehetség, egy igazi kincs, egy csiszolatlan gyémánt. És ezzel az "üzlettel" magához láncolta, gondtalanul nevelheti, nem kell attól tartania, hogy elpártol tőle. Valamint így olyan "vizsgafeladatokat" is adhat neki, amiket egy épeszű póni sose vállalna. Ezzel is majd felmérheti Twilight tudását. Nem csodálkoznék, ha valami komolyabb célja lenne a kis kancával. A kakukkos óra a delet csiripelte. Hamarosan jön Spike, hogy nekilásson az ebédnek, mint valami jól beállított gépezet. Persze előbb a reggeli maradékát kell leszednie, ami furcsa mód magától nem akart eltűnni. Ránéztem Twilight-ra, aki a poharába bámult, mint mikor valaki nagyon elgondolkodik. Arcát megvilágította az ablakból beáramló milliárdnyi éltető napsugár. Egy picit hunyorított az erős fénytől, ami gyönyörűen csillogóvá varázsolta a szemeit. Sörénye gyöngéden omlott szét a vállán. Szarvát halványan vette körül a lila mágikus aura, ahogy a pohárral parányi köröket írt le. Meglepően elragadó volt és gondterhelt. Valami bántotta, és tudtam is, hogy mi: én. Pinkie-vel nem lehet semmi baj, hisz a gyomorrontás nem komoly betegség. Mivel Celestia-nak bizonyítani akar, ezért a vele kötött "üzlet" inkább fellelkesítené. Tehát még mindig nem tudja, hogy barát vagyok, vagy ellenség. Akárhogy is, feltettem a második kérdést, ami rettenetesen érdekelt, akár elrontok ezzel mindent, akár nem. - Kik azok, akik veszélyben vannak? - a kérdéstől Twilight szemei kipattantak, izmai megfeszültek egy pillanatra, de ez a pillanat olyan rövid volt, hogyha pislogtam volna, lemaradtam volna róla. - Nyugi, nincs senki veszélyben, az csak a vicc része volt. De most - állt fel -, ha megbocsátasz, akkor mennék olvasni. - Természetesen kisasszony, nem fogom zavarni - az ajtóból még visszanézett, majd fejcsóválva mondta: - És Beat! Tudom, hogy Rainbow szép lány, de ne csábulj el ilyen könnyen, rendben? Nem örülnék neki, ha egyszer egy ilyen csábító ölne meg engem - kacsintott rám és kilépett az ajtón. Hmm, elcsábultam volna? Akkor most van időm összegezni, hogy mit tudok, és hol tudnék a leggyorsabban és a legegyszerűbben bosszút állni az unikornison. Twilight-nak fontos Celestia véleménye, dicsérete. Sajnos innen nem tudom támadni őt, több okból is. Először is, nem szívesen húznék ujjat egy nagyhatalmú alicornissal. Másodszor, valószínűleg nem tudnám elérni, hogy kirúgja Celestia hercegnő Twilight-ot. Imádja a könyveket. Ez már támadható pont, hisz ha felégetném a könyvtárat, akkor oda az összes olvasmány. De ezt sem csinálnám szívesen. Egyrészt, ezzel a kultúrát, a tudást is
elégetném, másrész én is szeretem a könyveket, harmadrészt, egy könyvtár felégetése elég látványos dolog. Itt van Spike. Valószínűleg a gyerekének tekinti a kis sárkányt, főleg, hogy ő keltette ki a tojásból, ő nevelte, gondozta, tanítgatta. És csak egy anya képes feláldozni a saját szabadságát, hogy a gyerekének örömöt szerezhessen. Ha történne valami Spike-kal, akkor abba biztos, hogy Twilight belebetegedne. Igen, megvan! Spike lesz a bosszúnk kulcsa! Persze ott vannak "ők". Azok a valakik vagy valamik, akiket, vagy amiket elzártak a világ elől, hogy megvédjék őket. Hozzájuk csak úgy tudnék eljutni, ha Twilight teljes bizalmába férkőznék. Ez hosszú és veszélyes folyamat lenne. És még hogy a vicc része! Ez vicces! *** Köd, mindent elemésztő köd. A szürke fátyolon keresztül nem láttam mást, csak saját magamat és egy nagyon magas emelvényt, s a tetején egy kanca körvonalait. Egy nagyon ismerős kanca körvonalait. - A te hibád! Miattad történt! Miattad hagyott itt minket! - kiáltott rám eszeveszetten. Hangerejétől mintha megrezgett volna a köd. A kancából sugárzott a düh és a keserűség. - Anya, ne! Kérlek ne! Összerezzentem a másik hangra. A hangomra, mely lágyabb és vékonyabb volt. Oldalra pillantottam és megláttam magamat kicsiként. Szememből patakban folyt a könny és könyörögve néztem a felettem tornyosuló pónira. - A te hibád! Csakis a te hibád, Beat! Mindenről te tehetsz! - a ködbe burkolódzó idegen megingott egy pillanatra, mire a kicsi én a földre borulva könyörgött tovább: - Anya, kérlek! Maradj ott! Ne mozdulj… - Te vagy minden baj okozója! Rossz ómen vagy! A köldökzsinórral kellett volna megfojtanom téged! - Anya! Anya! - … Hé, Beat! Ébredj! - hallottam Twilight tompa hangját. A szemeim kipattantak. A nap még csak a hegyek hátát sütötte, a baglyok elégedetten huhogták el egymásnak fenséges vacsorájukat, s néha-néha egy rekedt hangú kakas próbálta lenyűgözni a tyúkokat. A lila unikornis mellettem ült, egyik patájával finoman rázott. Arcán aggódás ült. Szemeit picit összehúzta, füleit visszahúzta és a szája szélét rágcsálta idegesen. - Megint kiabáltál - mondta, mikor látta, hogy felébredtem. Patáját levette rólam és a fejét álmosan félrebillentve folytatta: - Ez már a harmadik a héten. Bosszúsan és szégyenkezve húztam félre a fejem. Már majdnem egy hete vagyok itt, s az utóbbi négy napban rémálmok gyötörtek. Vagyis, csak ez az egy ismétlődik folyton-folyvást. Igaz, minden alkalommal egy picivel több "információ" tárul elém, de még így is zavaros és akár milyen meglepő, de ijesztő is.
Nem vagyok félős alkat, nehéz engem megrémíteni. Rémálmok is csak csikókoromban jelentkeztek néha-néha, s akkor sem reszketve, verejtékezve vagy ordibálva ébredtem fel a borzalomból. De ezek az álmok… Ezek nem álmok. Ezek emlékek a múltamból. Nem tudom mikor, hol történt vagy ki az a kanca, akit láttam, s aki őrülten ordibált, de valahonnan éreztem, hogy egyszer ez megtörtént velem. S ma megjelentem magamnak, mint csikó és anyámnak szólítottam a szürkeségben rejtőző pónit. - Jól vagy? - aprót bólintottam. - Szeretnél anyádról beszélni? - szóval értelmes szavakat kiabáltam. - Nem igazán - feleltem, továbbra sem nézve az unikornisa. - Akkor arról, hogy ki hagyott el titeket? - önkéntelenül odanyúltam az amulettemhez, majd kinyögtem, mint a halálraítélt a bűnét: - Az apám. Anyám gyűlölete akkor érte el a tetőpontját irántam. Ezért is szöktem meg tőle mondtam el a több éve elfojtott igazat, amit valamiért most hazugságnak éreztem. - A katonaságnál menedéket találtál - ezt olyan halkan mondta, mint mikor magával szokott beszélni, majd megkérdezte tőlem: - És azóta nem látogattad meg őt? A kérdés hallatán tudatosult bennem, hogy nagyon rég nem láttam anyámat. Szégyen, de már nem is tudom, hogyan is néz ki. Fiatalabb éveimben, mikor már egy picit megszedtem magam, többször megfordult a fejemben, hogy meglátogatom anyámat. Sokszor elmentem a családi fészek mellett, hátha meglátom őt, s megszólíthatom, de ilyen helyzet sosem adódott. Végül meguntam ezt a játékot és bekopogtam anyámhoz, de egy idegen házaspár nyitott ajtót nekem. - De, próbáltam - szólaltam meg. - Viszont ő elköltözött valahová. - És apád… - Meghalt - feleltem keserűen. - Annyira sajnálom! - mondta sírós hangon és átölelt. Meglepetten próbáltam ránézni Twilight-ra, de csak sörénye hajszálai szurkálták a szememet. Viszont éreztem az unikornis gyengén rázkódó testét, forró könnyeit, melyek az arcáról a vállamra csordogáltak, hallottam apró szipogását. Percekig voltunk így, mozdulatlanul, de furcsa mód ez számomra nem kínos, hanem kellemes érzés volt. - Bo-bocsánat! - szabadkozott szemeit törölgetve védelmezettem. - Csak tudod… a tegnapi könyv… és ez olyan szomorú és… én is ilyesfélét álmodtam és… Elnézést! - olyan aranyosan szerencsétlennek tűnt így, hogy akaratom ellenére is elnevettem magam és közelebb húztam magamhoz: - Nincs semmi baj! Ne rágd magad emiatt! - nyugtatgattam, de hirtelen eszembe jutott a cél, ami miatt itt vagyok. Bosszú, és nem barátságkötés! - Öhm, ha nem nagy probléma, akkor elmennék kitisztítani a fejem. - Persze, nyugodtan! - felelte mosolyogva. - Csak nem támad meg senki hajnalok-hajnalán. Vigyázzállásba vágtam magam, tisztelegtem, majd elhagytam a faházat. Szívtam egy nagyot a friss, hajnali, párás levegőből, s elindultam az Everfree Forest-t felé. A korai óra ellenére sokan sétálgattak, a legtöbbjük a piac irányába. Kofák vitték szekereikben egy kupacba hányt portékáikat, melynek a fele kacat, a másik meg megfizethetetlen. Itt ugyanolyan kapzsik és
tolvajok a pónik, mint én, csak ők legálisan csinálják. Még az a szerencse, hogy nagyon naivak, szinte mindent elhisznek! Persze itt is vannak kivételek, néztem a cowboykalapos földi pónira, aki velem szembejött, s aki leragadó szemekkel, nagyokat ásítva botlott el egy kődarabban. - Celestia szent nevére! Jól vagy? - szaladtam oda hozzá, miután már huzamosabb ideig maradt mozdulatlan a földön. - Igen, persze! - fogadta el segítőpatámat és felállt. Jobb hátsó lábára nem helyezte rá a testsúlyát. Halvány mosoly jelent meg az arcán, mikor beazonosított. Ebben a faluban mindenki mindenért mosolyog. Ennyi mosolyt még életemben nem láttam, mint itt. - Te vagy az, cukorfalat? Fe’méred a terepet? - Nem, csak sétálgatok. - Rémá’mok - csóválta a fejét. - Ne ag’ódj, e’ fognak mú’ni. Csak me’ kell szokni az új kő’nyezetet. - Remélem is! - az árulkodó mindenit annak a lánynak! - Tessék egy alma! A ház ajándéka - bíztatóan rám kacsintott, majd sérült lábát lazán a föld felett tartva sétált tovább, én pedig folytattam utamat, gondolataimba merülve. Az elmúlt egy hét alatt, Pinkie Pie kivételével, Twilight összes barátjával találkoztam, s megpróbáltam a lehető legtöbb információt kiszedni belőlük, persze csak diszkréten. Nem akartam, hogy gyanús legyek a szemükben. Rainbow Dash-sel akkor beszéltem utoljára, mikor segítettem neki az edzésben. Nem mondom, egyszerre húsz karikát mozgatni össze-vissza nem éppen egyszerű feladat. És a bosszantó az, hogy valószínűleg Twilight félálomban is könnyedén teljesítette volna a feladatot. Sok újat nem tudtam meg Rainbow-tól, csak megerősítette, Twilight tényleg fiaként szereti Spike-ot és azok a valakik vagy valamik tényleg csak a "vicc" részei voltak. Fluttershy az egyik nap délutánján teázni jött át Twilight-hoz. Én nyitottam neki ajtót, aminek köszönhetően vinnyogó hangon bocsánatfélét kért, hátat fordított, s megpróbált a lehető leggyorsabban felszívódni, de Twilight gyorsabb volt nála. Visszahívta, bemutatott, de tovább nem jutottunk. Kérdéseimre vagy nem felelt, vagy csak én nem hallottam a válaszokat, de biztos voltam benne, hogyha sokáig maradok a konyhában, ahol teázgattak, akkor a pegazus eggyé fog válni a padlóval. Applejack, az almafarmos tölti fel általában az élelmiszerkamránkat. Ezt furcsának tartottam, mert nem csak almát hozott, de mint kiderült, Twilight bőségesen megfizeti a szolgáltatást, és juttatásként még sütizni is meghívja. A cowgirl-től nem tudtam meg semmi újat. Rarity gyakori vendég. Van egy olyan gyanúm, hogy csak azért jön, mert Spike csügg minden szaván és tisztességesen kiszolgálja. Túl sokat beszél a divatról. Mikor Twilight-ról érdeklődtem, akkor is csak arról beszélt, hogy az unikornisnak fel kéne tölteni a ruhatárát. A legrosszabb az volt, mikor részletesen elkezdte taglalni, hogy milyen ruhák állnálak jól a kis máguson vagy rajtam. Értékes órák párologtak el az életemből.
Twilight viszont a napok alatt megváltozott, s a kettőnk közötti viszony is. Egyik napról a másikra egyre jobban kereste a társaságomat. Egyre többet beszélgettünk, sakkoztunk és kísértem el egyik helyről a másikra. Úgy tűnik, kezd megbízni bennem. Beszélgetéseinknél próbáltam még egy kis információcsomagot kihalászni az unikornisból. Legalábbis az elején. De szép lassan megváltozott a beszélgetéseink iránya. Rengeteg dologról csevegtünk, mint a rossz öregasszonyok, de már a felére sem emlékszem, hogy miről. És általában sakkoztunk is alatta. Undorítóan jól játszik, mindig más stratégiát alkalmazva, így kiismerhetetlen volt a játéka. Néha-néha sikerült felismernem egy, már korábban felhasznált taktikai lépést, de addigra már túl késő volt. Viszont az utóbbi napokban sikerült egyszer-kétszer legyőznöm, de szerintem csak hagyta magát, nehogy elveszítsem a játék iráni kedvemet. A kísérgetésekre csak pár napja szoktatott rá. Eddig, ha elment, akkor én felforgattam az egész lakást, titkos rekeszek, üregek után kutatva, hátha találok valami értékeset. Sajnos csak egy lyukat találtam Twilight ágya alatt, s ott is csak Spike rajzai voltak, amit az unikornisnak csinált. Egyik nap megemlítette, hogy testőr létemre még egyszer sem mentem el vele a könyvtárból. Be kellett látnom, hogy ez buktató tényező is lehet, szóval mostantól oda megyek, ahova védelmezettem. Pedig ezt minden áron el akartan kerülni. Az igazság az, hogy szimpatikus nekem Twilight. Remek társ lenne, hisz szép, kreatív, szellemes, ügyes és erős mágiával rendelkezik. Mi, hárman kirabolhatnánk az egész világot! S ez a baj! Nem jó egy olyan személyen bosszút állni, akihez kötődsz valamilyen szinten. Az egyik énem a legszívesebben hagyná az egészet és elvágtázna innen, de a másik bosszút akar állni Trixie-ért… Megérkeztem a falu szélén lévő mezőre, ami elválasztja az Everfree Forest Ponyville-től. Vettem egy mély levegőt és elindultam. Ha lehet hinni a helyi pletykáknak, akkor ebben az erdőben minden rossz elbújt, arra várva, hogy felfaljon. De én nem láttam semmi gyanúsat, mikor legutóbb itt jártam Trixie-vel. Elhaladtam az első fa mellett és piros csíkot karcoltam belé. Egészen addig mentem, míg meg nem találtam a sárga fát, mely egyedül álldogált a sok barna mellett. Ezt a fát jelöltük ki találkozási pontnak, mikor Trixie-vel idejöttünk több mint egy héttel ezelőtt. Itt kellene ma találkoznunk. De ő még nincs sehol. A kék unikornissal eredetileg pár nappal előbb, azaz szerdán kellett volna találkoznunk, de aznap reggel csak egy levél érkezett egy Sweet Strawberry nevű kancától, miszerint sajnos aznap nem tudunk találkozni, mert kerülőt kell tennie, hiszen „olyan híres, hogy a városok falai tele vannak plakátozva az arcképével és nem szeretne most a rajongóival találkozni. De talán szombaton össze tudunk futni egy kis időre.” És ma szombat van. De nem csak a társammal beszéltem meg találkozót, hanem egy nagyon régi barátommal is, aki rengetegszer segített rajtam. Természetesen nem ingyen. Busásak voltak a löttyei, de megérte. Mindig beváltak, egyszer sem mondtak csődöt. Ezért is lenne jó, ha Trixie megérkezne a vagyonunkkal, hisz egy mé… - Beat! - hallottam társam hangját. - Végre megvagy!
*** - De ő még csak egy gyerek! - fakadt ki Trixie szemrehányóan, miután ismertettem vele a haditervet. - Igen, egy sárkánygyerek - mondtam nyugodtan -, aki egyszer fel fog nőni… - Mint mindenki! De nem mindegy, hogy milyen körülmények között nő fel! Hol, kivel, milyen nevelés mellett. Twilight patái alatt jó kezekben lehet, ha jól értettem - hadarta el indulatosan, s láttam rajta, hogy sokat zuhantam a szemében. - Hé, azt hittem, bosszút akarsz állni Twilight-on! - támadtam vissza, de amint kimondtam, tudtam, hogy csak olajat öntöttem a tűzre. - Twilight-on és nem máson, főleg nem egy gyereken! - bökdöste meg a mellkasom dühösen. Megadóan lesütöttem a tekintetemet. - Figyelj! - kezdtem bele halkan. - Tudom, hogy ez a legerkölcstelenebb dolog, amit eddig csináltam és én is undorodom magamtól, de hidd el, így lesz a legjobb mindenkinek - láttam, hogy lassan elönti a méreg, ezért gyorsan folytattam: - Igen, Spike még gyerek, de fel fog nőni olyan harminc méter magasra. Valamint időzített bomba, mert bármikor előjöhet nála a kapzsiság, amitől kirabolja az egész falut. És szerinted hogyan fogják kielégíteni egy kifejlett sárkány mérhetetlen éhségét? És tegyük hozzá, hogy Twilight sem él örökké. Társam csendesen elgondolkozott a hallottakon, próbált ellenérvet felhozni, de nem tudott. Végül csak annyit mondott, hogy „Ezt akkor sem vártam tőled!” és én egyet is értek vele. De nincs jobb módja a bosszúnak. Egy "anyától" elszakítani a "gyerekét". A nap már magasan járt, de a torony harangja még nem ütötte el a delet. Az erdő csendes volt, kellemes szellő simogatott bennünket és lágyan megmozgatta a fák leveleit. Néhány helyen betört egy-két fénysugár, a fák ágairól virgonc madárkák énekeltek. Trixie gondolataiba merülve piszkálgatott egy fűcsomót. Mögötte a kincseinkkel megrakott szekér, lehetett volna venni rajta egy kisebb házat, kerttel. Ezzel tényleg nem lehetett észrevétlenül idejutni. Se hotelben, se útszéli fogadóban nem szállhatott meg és ez látszik is rajta. Haja csapzott, szemei alatt éktelen karikák sötétlettek. - A méregkeverő biztos, hogy idetalál? - kérdezte hirtelen partnerem. - Száz százalék! A levélben pontosan leírtam, hogyan találhat ide, s eddig sosem tévedt el. Csak idő kérdése. A Méregkeverő (azért hívom így, mert nem tudom az igazi nevét, hiába a barátom), akármilyen kacifántos útleírást is küldtem el neki, ő mindig sikeresen megtalált és természetesen mindig pontosan érkezett. Ez annak is köszönhető, hogy én vagyok az egyik legjobb kuncsaftja (a másik Trixie), így nem volt oka, hogy felültessen. Összerezzentem a déli harangszóra. Már aggódhat értem Twilight, rég vissza kellett volna érnem a levegőzésből. Mögöttem a bokrok megrázkódtak. Megfordultam és elmosolyodtam. Egy erős testalkatú, javakorabeli, kék unikornis állt előttem. Kócos, ősz sörénye eltakarta a jobb szemét, amit egy
baleset következtében üvegre cserélt. Fehér köpenyt viselt, mely eltakarta a cukijegyét. Üvegcsék, felettük zöld füstkoponya. Nem a legelőnyösebb… - Barátom! - köszöntöttem. - Már reméltem, hogy eltévedsz! - Én is, én is! - mondta rekedt, száraz hangján. - Trixie, ön minden alkalommal szebb és szebb - bókolt társamnak, de Trixie óvatosan hárította a szép szavakat. Mindig is a hideg rázta, ha a Barátom a közelében volt. Elmondta nekem, hogy a halál szagát érzi rajta. - Ugyan, kérem! Láthatja, hogy milyen csapzott vagyok. Most még abban az ünneplőben is egy adag trágyaként néznék ki! - mondta, közben szorosan mögém lépdelt, végig a Barátomon tartva a szemét. - S ez milyen sajnálatos, hiszen abban olyan gyönyörűen nézett ki, mint kora tavasszal a naplemente, a harmattal hintett… - Mi a hattyútava! - kiáltottam fel meglepetten, s ezzel megmentve Trixie-t egy félórás bókhadtól. - Honnan loptad azt a jelvényt? - mutattam rá mellkasán tündöklő aranyjelvényre, ami az alkimisták tanácsának az elnökhelyettesi címét jelezte. - Végre észrevetted! - nevetett fel és megtörölte az aranypoharat, amin egy madár állt, csőrében valami gyógynövénnyel. - Képzelt, gyógyszerész lettem. Egyik nap gondoltam, mi lenne, ha méreg helyett ellenmérgeket is gyártanék. Megvan hozzá a tehetségem, vagy nem? Szóval elkezdtem gyógyszereket gyártani. Minden bajra! Annyi pónit kigyógyítottam a nyavalyájából, amire eddig nem talált megoldást, hogy a hírem gyorsan eljutott az alkimisták felsőtanácsába. Behívattak és felvettek. Még egy házat és egy patikát is kaptam Canterlot jómódú negyedében. Természetesen még mindig árulok italokat a régi barátaimnak mosolyodott el cinkosan, kimutatva sokszínű fogsorát. - Na, ne! - mondtam elképedve. - Te lennél Anti-Poison, a híres gyógyszerész, minden méregkeverő ellensége? - Igen, én volnék! - húzta ki magát büszkén, mint egy béka. - Ez egy kicsit ironikus - jegyezte meg félénken Trixie. - Lehetséges - kacsintott rá partneremre, amitől ő lesütötte a fejét. - Na és fiatalok? Mit szeretnétek tőlem? - Altató tablettákat és nyomfelismerő varázsitalt - kezdtem bele. - A tablettákból kellene egy, amelyik egy kancát és kellene egy, amelyik egy gyereksárkányt üt ki egy teljes napra. - Rendben! - nézett bele a szekerén lévő, óriási ládába. - Tessék, ez itt egy kicsit erősebb, mint az átlagos póni adag - adott oda egy lila tablettát. - És itt van egy elefántaltató. Ennek elegendőnek kell lennie - adott oda egy kék tablettát. - Van még valami? - Igen, van egy-két dolog, amiből már kifogytam - egy kis gondolkodás után sorolni kezdtem: - Kellene még agyzsibbasztó, igazság és hazugság szérum, éjjellátó tabletta és végül egy kevéske hashajtó. - Hmm, ennyi minden? Mire készültök? - kérdezte, miközben kutatni kezdett a ládában. - Bosszúra - feleltem röviden. - Ujujuj, az csúnya dolog! - adta át az árut és a számlát. - A bosszú mindent elront! Barátságokat, szerelmeket, életeket és ami a legfontosabb, a lelkedet! - bökött a mellkasomra, majd színpadiasan félrehúzta a fejét és drámai hangon folytatta: - Egyszer én is
bosszút álltam valakin és az életem a feje tetejére állt. Te jó ember vagy, legalábbis jobb, mint a többi vásárlóm. Sose vettél mérget tőlem, amit tisztelek benne, szóval, mint barátod kérlek, tegyél le róla! - Már belekezdtem - vettem egy mély lélegzetet -, és be is fejezem! De fogd fel ezt úgy, mint ha ez egy újabb ártatlan trükk lenne. - Jó, jó! - megadóan emelte fel a patáját. - Csak nem szeretném, ha olyanná válnál, mint a többi vásárlóm. Van köztük néhány igen romlott figura. - Ne aggódj, nem fogok! - megnyugtatóan rámosolyogtam, majd átadtam a löttyökért kért összeget. Az üzlet ezzel véget ért, de kérésére elmondtuk, hogy miért és kin állunk bosszút. Így csak késő délután értem vissza Twilight-hoz. A Barátom elkísért egy darabig, majd betért a fogadóba, ahol megszállt. Trixie ott maradt az erdőben. Ahogy számítottam, a lila unikornis már aggódott miattam. Megnyugtattam, hogy nem történt semmi baj, csak bementem az erdőbe és eltévedtem. Könnyedén elhitte a történetet. Az utóbbi napokban mindent bevett gondolkodás nélkül, bármit mondtam neki. Szinte biztos voltam benne, hogyha azt mondtam volna, találtam egy beszélő fát, ami ismeri a mágia minden titkát, ő lelkesen ugrándozva kérlelt volna, hogy vezessem oda őt. A sakk már fel volt állítva. Belegondoltam, hogy a mai meccsek lesznek az utolsók. Hogy holnap Twilight a vállamra borulva fogja kisírni mind a két szemét. Hogy holnapután egy búcsúlevélen kívül nem talál mást a házban. Ezekre a gondolatokra elszorult a szívem, mint mindig, mikor átverek valakit. Bár azoknál csak egy kis keserűséget éreztem a mellkasomban és egy pillanat alatt le tudtam gyűrni őket, viszont ezt, ezt nem. Ez más volt, ez visszatért a játszmák alatt, vacsora közben és az ágyba is követett, mint a mindenre elszánt bögöly… *** Ismerős, és mégis ismeretlen szobában álltam. A falak piszkossárgák voltak, közepén egy narancssárga csík futott végig. Az ablakon vakító fény áradt be. A szobában konyhai bútorok, étkészletek, főzőfelszerelés, egy asztal és négy szék állt. Egyedül csak az ajtó hiányzott. Az asztalon az ismeretlen, anyának szólított kanca állt. Most nem takarta el a ködfátyol, mint eddig, de az arcát így sem láthattam. El volt maszatolva. S mégis, valahogy a rég nem látott anyámra emlékeztetett. Piros szőre és fehér sörénye félelmetesen csapkodott ide-oda, mintha szélvihar kellős közepén állna. A kis én is itt volt a konyhában. Meghunyászkodva feküdt a hideg, márványozott padlón, s két szeme vörös volt és dagadt a sok sírástól. Vitatkoztak, mint a múltkor, de most a kanca hangja sokkal ijesztőbb volt. Mély, túlvilági és többszörösen visszhangzott. Belehatolt egészen a szívem mélyéig, ránehezedett a tüdőmre és remegésre késztette a csontjaimat. Megint engem hibáztatott a szavaival és ezek a szavak most ismerősen csengtek, de nem tudtam hova rakni. Az én könyörgő kérlelésem is ismerős volt. Szerencsétlen, szánalomra méltó kiscsikó szavai viszont alig voltak hallhatók a hatalmas mennydörgéshez hasonlító szitkok mellett.
Nem bírtam sokáig, szökni akartam, de nem tudtam. A lábaim nem mozdultak. Teljesen legyökereztem. Megpróbáltam nem ránézni a démoni kancára, de a fejem minduntalan visszatalált hozzá. Szemeimből kicsordult a könny. Bűnösnek éreztem magam, de nem tudtam, miért. Azt vettem észre, hogy együtt könyörgök a fiatalabbik énemmel. A vörös kanca egy idő után rám nézett és dühös kiáltással nekem ugrott és arcon rúgott. Az ágyról leesve ébredtem. Hideg verejték gyöngyözött az egész testemen és ziháltam. Meleg folyadékot éreztem az arcomon végigfolyni. Könny volt az. Bosszúsan keltem fel az ágyból, amit levittünk a könyvtárba, nehogy felébresszem a többieket, ha netán megint rosszat álmodnék. Valamint így észrevétlenül el tudtam hagyni a házat. *** - Mindent elintéztél, amit kértem? - kérdeztem Trixie-től, aki nagyokat ásított és a szemeit törölgette. - Igen, mindent - felelte halkan, majd bizonyítva állítását, sorolni kezdte: - A sütiben benne van a tabletta, amit a tanárnőnek adunk és a rubintban benne van a másik, amit a sárkánynak adunk be. A láda itt van, ha minden igaz, akkor belefér a sárkány. A vizes hordót teletöltöttem és elhelyeztem a sárga fa tövébe. Már csak egy kérdésem van - nézett rám értetlenkedve. - Miért kell elkábítani azt a kancát? Lenéztem a nyakamban lógó amulettre, vettem egy mély levegőt, majd mágiám segítségével társam vékony nyakába helyeztem. Trixie meglepődve, vagy inkább meghatódva nézett rám. Ez nem csoda, hisz az amulettől eddig soha, semmilyen körülmény között sem voltam hajlandó megválni. Most sem akartam, de nem volt más lehetőségem. - Az apámé volt, szóval kérlek, vigyázz rá! - mondtam ki a számomra oly fájdalmas szavakat. Ez az egyetlen örökségem tőle. - Jól figyelj! Ez nem akármilyen amulett. Ha jól odadörzsölöd egy másik személyhez a benne lévő drágakövet, akkor az amulett felvétele után annak a személynek az alakját és hangját veszed fel. Hatástalanítani úgy tudod, hogy kétszer megkoccintod a homlokodon. - Vááááóóóó! - lenyűgözve, szinte megbabonázva vizsgálgatta az ékszert, amit időközben levett és a szeme előtt tartott egy centire. Majd hirtelen végigfutott a felismerés az arcán és dühösen nézett rám. - Várjunk csak egy percet! Te voltál, igen te voltál azok a személyek, akik néha provokáltak! Ugyanolyan stílusuk volt, mint neked, szóval ne tagadd! - Jaj, ugyan. Muszáj most a múlton rágódni? - kérdeztem ártatlan arccal, nevetésemet visszafolyta. - Ez nekem felér egy vallomással. Ha vége ennek, akkor kárpótolsz majd. Mondjuk egy kényelmes hotelszobával, masszással, hétfogásos vacsorával. De mindegy is. Csak az érdekelne, hogy szerezted meg az amulettet? - kínosan elhallgatott egy pillanatra, majd óvatosan folytatta: - Mármint az apád… - Az utolsó bevetése előtt adta oda nekem - feleltem, de utána furcsa érzés fogott el. Mintha valami hibádzna a mondatban. Valami…
- Sajnálom, ami az apáddal történt - figyeltem fel meglepetten. Trixie vigasztalóan nézett rám, majd átölelt és a fülembe súgta: - Ne emészd magad emiatt! Nem te tehetsz róla, ami az apáddal történt. - Te meg mi a..? - és mint derültégből villámcsapás, világos lett minden. Az álmomban lévő vörös kanca szavai, vagyis az anyám szavai a fülemben csengtek: „A te hibád! Miattad hagyott itt minket!” A bűnöm, a vétkem! Miattam halt meg az apám. Mindig is azt az amulettet akartam. Ha nem fogadom el akkor, ha magával viszi… Nem, nem! Az a bevetés csapda volt. Akár elvitte volna, akár nem, az apámat akkor is elfogják és kivégzik. Vagy mégsem? Ha hazajött volna, ha sikeres a küldetés, akkor együtt marad a család és én már kém lennék, mint az apám… A fene! Ne rágd magad ezen! Ami megtörtént, az megtörtént! A múlton már nem lehet változtatni, akárhogyan is szeretnénk. El kell fogadni. Tovább kell lépni! És akárhogy is, az anyám így is, úgy is utál… Dühösen fújtam egy-kettőt, majd kiszabadítottam magam Trixie ölelése alól, felcsatoltam a szekeret, amin a láda volt és némán elindultam. A kék unikornis felvette a barna, csuklyás köpenyét és utánam indult. Egyenesen Cheerilee házához mentünk. Egész úton ott loholt mögöttem a gondolat, hogy miattam halt meg az apám. Dühös voltam, őrjöngeni tudtam volna. Megpróbáltam visszaemlékezni a részletekre, valami kibúvót találni a vétkemre, de nem találtam, mert erre nincs mentség. Emlékszem, ahogy atyám komolyan magyarázza, hogyan lehet használni. Boldogan rakom el új kincsemet a szekrényemben lévő titkos dobozomba. A levélre, ami apám halálát hozta. Apám barátjára, aki részletesen beszámolt az akció kudarcáról. A temetésre és az utána lévő veszekedésre. Az összepakolásra és távozásra. De ezek az emlékek mintha hazudnának nekem, mintha nem lennének igazak. De lehet, hogy csak azzal próbálok védekezni… - Megérkeztünk - álltam meg a ház előtt és ránéztem Trixie-re. Erőt merítettem belőle. A jövőre kell gondolnom, nem a múlttal viaskodnom, mert akkor elvesztem! Átvettem Trixie-től a sütit és bekopogtam az ajtón. Trixie addig elbújt a ház oldalában. Nem kellett sokat várnom, gyorsan ajtót nyitott nekem a tanárnő. - Oh, Beat! - köszöntött fitten a korai óra ellenére. - Mi szél hozott? - Elnézést a korai zaklatásért - fogtam bele a keserűségemet legyűrve, mézes-mázosan -, de Twilight egész éjjel sütit sütött és megkért, hogy vigyek a barátainak egy-egy darabot. Jah, és jegyzetet kell készítenem a reakciókról - nyújtottam át a süteményt, mint lovag a kardját urának, mikor örök hűséget fogad. - Oh, hát, nagyon szépen köszönöm! - zavartan vette el a süteményt és nagyot harapott bele. Vékony termete ellenére elég falánk. - Hmm, nagyon finom! Omlós és lágy. A csoki darabok jól szétolvadnak a számban - elemezte lelkesen, majd beljebb invitált: - Gyere, meghívlak egy kávéra. Kicsit fáradtnak tűnsz. Mondd meg majd Twil… - hirtelen elhallgatott, szemei felakadtak, izmai elernyedtek. A szer nagyon gyorsan hatott.
Elkaptam, mielőtt a földre zuhanhatott volna, majd bevittem a házba. Trixie árnyékként követett. Bent óvatosan lefektettem a megvetett ágyra. Trixie hozzádörzsölte az amulettet. Mikor felvette, akkor már két Cheerilee volt a szobában. - Oké, ez megvan, de még mindig nem tudom, hogy mi értelme volt elkábítani ezt a pónit! mutatott az ájultra. Persze, mivel tegnap még nem akartam felfedni az amulett erejét, ezért a következő kellemetlen lépést nem közöltem: - Elcsalod Twilight-ot, amíg én elviszem a sárkányt. - Hogy mi?! - kiáltotta el magát cseppet sem lelkesen. - Csak estig kell vele lenned, utána végignézheted a szenvedését. És vedd fel ezt, hogy eltakarja az amulettet - adtam oda Cheerilee egyik ruhadarabját. - És mit fogok csinálni vele? - kérdezte öltözködés közben. - Beszélgess vele, sétáljatok, menjetek el enni, mit tudom én, csak ne legyen otthon, amíg vissza nem érek! - kértem a lehető legfinomabb hangon. - Oké, rendben! - egyezett bele kelletlenül. Behúztuk a függönyöket, bezártuk az ajtót magunk után és elindultunk a könyvtár felé, egy piaci kitérővel. Vettem mézbe mártott almát, hogy legyen mivel kiengesztelnem Twilight-ot, amiért megint meglógtam a „kötelességem” alól kora hajnalban. - Megjöttem! - léptem be az ajtón, utánam Cheerilee. Twilight egy kisebb könyvhegy mögül kukucskált ki. - És hoztam vendéget és finomságot is. - Sziasztok! Ó, mézes alma! A kedvencem! - villámgyorsan pattant fel, szétrombolva az építményét. Odarohant hozzám, hogy átvegye az édességet. Ráhibáztam, mint mindig. Ehhez valamiért van tehetségem. Hallottam társam halk morgását. Észrevétlenül megböktem, amitől észbe kapott. - Twilight, olyan szép reggelünk van - kezdett bele. - Nincs kedves sétálni egyet? Csak te meg én. - Igen, jó ötlet! Csak előbb reggelizzünk meg - invitálta a konyha irányába. - Ugyan, eszünk majd valahol! Na, gyere! - invitálta angyali arccal. Minden elismerésem a társamé, hogy így képes uralkodni magán, s nem fejeli le lendületből az előtte álló személyt. - Rendben! - adta be könnyen a derekát Twilight. - Beat, szólnál Spike-nak, hogy csak ketten esztek? - Természetesen! Jó szórakozást kívánok! - köszöntem el tőlük, de mielőtt elindulhattak volna, három kicsi kanca állt az útjukba. Reggel fél hét van! Nem kéne ezeknek ilyenkor aludniuk?! Ismertem már őket. Ők voltak a Cutie Mark Crusaders, a három rendíthetetlen kiskanca, akik mindent megtesznek, hogy megszerezzék a cuki jegyüket. Apple Bloom, Scootaloo és Sweetie Belle most könyörögve néztek az ál-Cheerilee-re. - Miss Cheerilee, már mindenütt kerestük! - kezdett bele a pici pegazus. - Tudom, a büntetés még nem járt le és meg is érdemeltük, de kérem, vissza tetszik adni nekünk a rolleremet, mert arra gondoltunk a lányokkal, hogy talán a kiszállítás a tehetségünk és akkor feltétlenül szükségünk van a rollerre - hadarta el könnyes szemekkel. Tyű, nagyon jól csinálják!
- Nem, lányok, sajnálom! - mondta egy kicsit bizonytalanul álbőrbe bújt Trixie. - A rollert nagyon jól tudjátok, hogy miért vettem el, majd visszakapjátok, ha lejár a büntetés, de előbb semmiképp sem! - mentett szépen. - Mondtam, hogy nem fogja visszaadni - mondta csalódottan Sweetie Belle. - Azé’t egy p’óbát megért. Gyerünk lyányok, menjünk a patakhoz! A három kiscsikó elfutott, s a két kanca végre elindulhatott, én pedig átsiettem a konyhába, ahol Spike az utolsó simításokat végezte. Oda akartam adni a rubintot, de a sárkány és a gyomrom kérésére inkább segítettem a terítésben. Miért induljak el üres gyomorral? Belefogtunk az evésbe. Ránéztem a sárkányra és elbizonytalanodtam. Egy ilyen korú sárkány boldogul egyedül az erdőben, de őt itt nem vadászatra, gyilkolásra nevelték. Őt pónik nevelték. De engem is pónik neveltek és én sem voltam idősebb, mikor otthagytam a családi fészket, s neki erős pikkelyes bőre van. Túl fogja élni! Nem sok szó esett köztünk. Spike néha egyet-kettőt sóhajtott. Meg akartam kérdezni, hogy mi bántja, de aztán letettem róla. Ez után a nap után már feleslegessé fog válni az a probléma. A reggeli befejeztével segítettem elrakni az edényeket. Nem szeretném, ha Twilight majd bármi gyanúsat érzékelne. Mikor végeztünk, odafordultam Spike-hoz. - Spike, voltam a piacon, s megláttam ezt - mutattam a vérvörös rubintot. - Gondoltam, elhozom neked. - Köszi! - ragyogott fel a szeme és átvette a drágakövet. - Akkor ezt most elviszem egy ékszerésznek és csináltatok belőle egy szép nyakláncot az én Rarity-nek! - és már futott is! - Jó! Mi? Várj! - kaptam el időben a kis szerelmest. - Ez nem való ékszerbe! - nevettem el magam kínosan. Átok a jó tanácsaimra! - Majd elmegyünk együtt és választunk egy megfelelő nyakláncot, karperecet, szarvgyűrűt a te Rarity-nek, de hidd el, ez nem a megfelelő drágakő egy ékszerbe. - Megtennéd ezt értem? - nézett rám reménykedve. Aprót biccentettem - Akkor jó! Mindjárt indulhatunk, csak még felmegyek valamiért - kapta be a rubintot és elindult felfelé a lépcsőn. Pár lépcsőfok után megingott és összeesett. Gyorsan elkaptam a mágiámmal, mielőtt összetörhette volna magát a lépcsőről való gurulásban és magam elé lebegtettem. Kimentem a ládáért, amit a ház előtt raktam le és belehelyeztem óvatosan a sárkány. Odamentem az íróasztalhoz és elővettem egy tollat, egy papírt és Spike egyik piszkozatlevelét. Tanulmányoztam egy darabig a sárkány írását, majd belefogtam a búcsúlevélbe. Borzalmasan csúnyán írt, ez már szinte bűncselekménynek minősült. Elnyújtott, kacskaringós, alig kivehető betűket kellett a papírra vetnem. Beletelt egy időbe és pár lapba, mire sikerült egy hiteles búcsúlevelet írnom:
Kedves Twilight, Sajnálom, de nem bírom tovább! El kell mennem, én nem tartozok ide a pónikhoz. Én sárkány vagyok, nekem egy kell el kell mennem innét!
Mindennél jobban szeretlek! Te vagy az én anyukám, és mindig is az is maradsz. Nagyon fáj, borzalmasan fáj, de meg kell tennem! Hisz lássuk be, te nem élsz sokáig örökké, én viszont egy pónihoz mérten igen. És lassan csak egyre több gondot okoznék neked, a barátinknak, a póniknak. Kérlek, ne kövess, ne keress! Úgysem találsz meg. Nagyon szeretlek! Spike” A levelet többször átolvastam. Nem találtam a legjobbnak, de most nem tudtam jobbat produkálni. Összecsavartam a levelet és lepecsételtem. Olyan helyre raktam, ahol feltűnő és a biztonság kedvéért még egy kék cetlit is ráraktam egy „Twilight-nak” felirattal. Körbejártam az egész házat, nehogy valami gyanús dolgot hagyjak magam után, majd a ládával együtt kiléptem az utcára. A ládát ráhelyeztem a szekérre, a könyvtárat bezártam és elrejtettem a kulcsot oda, ahova Twilight mondta. A faluban most sokan sétálgattak. Szabadnap volt és közeledtünk a délhez. A legtöbben hazafelé baktattak telerakott táskákkal, mások az éttermek között válogattak. Nem akartam, hogy sokan lássanak, ezért egy kevésbé népes utca felé vettem az irányt. Árgus szemekkel és hegyes fülekkel ügyeltem arra, nehogy találkozzak olyanokkal, akit ismerhetek, és aki ismerhet engem, bár így egy nagyobb kerülőt kellett tennem, mire elértem az Everfree Forest-t. A szekérrel nem tudtam volna gyorsan haladni a buckás, gyökeres és bokros talajon, ezért azt gondosan elrejtettem egy levélkupac alá. A ládát magam előtt lebegtetve hatoltam be misztikus erőbe. A sárga fánál megtaláltam a vizes hordót. a hordón volt egy aprócska csap, amit megengedtem. A mágiám segítségével megfogtam a csorgó vizet, emiatt az gömbformát vett fel, majd mikor almaméretűvé terebélyesedett, elzártam a hordó nyílását. Kivettem a táskából a nyomfelismerő varázsitalt és egy húzásra kiittam az egész üvegcsét. Az íze olyan volt, mint a romlott, enyhén odaégett szilvának, az állaga pedig nyálkás, mint egy csigának, eső után. Mikor végre sikerült legyűrnöm a hányingert, jó nagyot szippantottam a vízgombóc felett. A szer működött. A víz gyengén világítani kezdett és kék füst- vagy ködszerű anyag kezdett szállingózni belőle. Ha minden igaz, akkor a vizet fél napig így fogom látni. A nyomfelismerő italt egy biológus fejlesztette ki, aki a kutyák viselkedését és tulajdonságait vizsgálta. A kutyák kitűnő szaglás lenyűgözte őt, ezért éjjel és nappal dolgozott, míg egyszer, egy balesetnek köszönhetően sikerült neki megalkotni a szert. A
nyomfelismerő tulajdonsága az, hogy láthatóvá teszi azt a szagot, amit a bevétele után először megéreztünk, valamint egy kicsit fényesebbé teszi azt a dolgot (legyen az élő vagy élettelen), amiből árad a illat. A szer időtartalma a bevett mennyiségtől függ. Felvettem a hordót a hátamra. Szerencsére a hordó oldalán bemélyedés volt található, így az kényelmesen simult a hátamhoz, valamint egy szíj is volt a hordóra rögzítve, amivel magamhoz tudtam rögzíteni. A ládát magam előtt lebegtetve indultam tovább, a hegyek irányába. A hegyláncok, a sárkányok birodalma. A hegyek gyomra rengeteg drágakövet rejt, így nem csoda, hogy oda telepedtek le az óriásgyíkszerű lények. Azt mondják, a sárkányok kedvesek a saját fajtájukkal. Remélem Spike-ot befogadja valamelyik család. Egy idő után megálltam pihenni, majd megengedtem a csapot annyira, hogy a víz csepegjen, és tovább botladoztam. Ahogy haladtam előre, annál nehezebb volt az előrejutás. A fák magasabbak lettek, sűrűbb lombkoronával, ezért a fény nehezebben jutott el a földig. Délután lehetett, de olyan sötét, mint szürkületkor. Ezáltal a mozgási sebességem is jócskán megcsappant. Az sem segített rajtam, hogy ijesztő, morgó hangokat hallottam innen-onnan, néha megrezzent egy-egy bokor és sikítozó madarak "énekeltek" a fejem felett, mikor elhaladtam alattuk. Apám emléke is visszatalált hozzám, amitől megint bűnösnek, keserűnek és dühösnek éreztem magam. Megpróbáltam másfelé terelni a gondolataimat, de nem ment. Ez az egy makacsul és levakarhatatlanul követett. Valami fentről dördült. Megszaporáztam a lépteimet, mert ha elered az eső, akkor én el leszek veszve. Látni sem fogok semmit a gomolygó kék füstszerű vízillattól. Lassan a fák ritkulni kezdtek, a környezet is világosabbá és barátságosabbá vált. Végre, mindjárt ott vagyok. A nap járásából ítélve már késő délután lehet. Az út lassan emelkedni kezdett, én meg kezdtem kifáradni és a vizem is fogytán volt. Mikor a fák már csak itt-ott voltak jelen, megálltam. Kivettem a ládából az édesdeden szunyókáló lila sárkány és leraktam úgy, hogy előtte Ponyville legyen. Majd a mögötte lévő bokor közepébe egy szélörvény küldtem, amitől úgy tűnt, mintha arról az irányból csörtetett volna idáig. Valószínűleg arra fog elindulni, megtalálja őt egy sárkány és felneveli. A hordót és a ládát messzire hajítottam. Hirtelen Spike mocorogni kezdett, mint aki félálomban van, de még lusta felkelni. - Hogy a… Ébredezik?! - gondoltam bosszankodva. - De hogy lehet ez? Az elefánt… Hogy Celestia kaparná ki mind a szemét! Ő kaphatta Cheerilee adagját, ami azt jeleni, hogy a tanárnő életveszélyben van, vagy már meg is halt! - rémültem el. Mint az őrült, futottam a kék jelzésen végig, imádkozva Celestia-hoz, hogy ne legyen semmi baja a tanárnőnek. Nem akartam még egy pónit felírni a halállistámra. A víz szaga láthatóan halványodott, de elegendő volt, hogy visszataláljak. Észre sem vettem, mikor elhaladtam a sárga fa mellett, csak futottam tovább. Egyenesen a fogadóhoz rohantam és ott megkerestem a Barátomat. Épp a hallban volt. Újságot olvasott és kávét szürcsölgetett. Tüdőmet kiköpve álltam meg előtte. - Ba’ ’an! ’ere gy’rs’’! - ziháltam. - ’ozd a cucc… - ráncigáltam fel és toltam a hálószobák felé.
- Mi a..? Mi a..? - ennyit tudott hebegni-habogni a hirtelen jött sokktól, amit én okoztam neki a felbukkanásommal és vélhetőleg csapzott külsőmmel - Mi a..? Mi a..? Mi történt? józanodott ki. - El-szurtuk! - próbáltam korrigálni a légzésemet, közben belöktem az ajtón, aminek a tábláján ez állt: „Anti-Poison”. - Ros’z tabl… tablettát a’tunk be a kancának. - Minden létező és elfeledett istenre, ugye nem az elefántaltatót adtátok be neki? - kérdezte szemrehányóan. - Valószínűleg - vallottam be. - Mondtam! Ugye, én megmondtam, hogy a bosszú rossz dolog! - hangjából diadal szűrődött ki, hogy neki volt igaza. Elővette orvosi táskáját, belerakott egy-két furcsaszínű üvegcsét, majd felém fordult - Nincs vesztegetni való időnk! Vezess! Egyenesen Cheerilee házához futottunk. Már esteledett, kevesen sétálgattak az utcán, remélhetőleg Trixie és Twilight még az ő csoportjukhoz tartoznak. Nem lenne szerencsés, ha a lila unikornis üres házba térne haza. A tanárnő ajtaja zárva volt. Ez megnyugtatott egy pillanatra, de utána rá kellett döbbennem, hogy a kulcs nem nálam van, hanem Trixie-nél! Gyorsan elkezdtem felforgatni az ajtó körül lévő tárgyakat, hátha van egy pótkulcs, de a keresési akcióm kudarcra volt ítélve. Cifrán káromkodva ugrottam át a hátsókertbe vezető, kicsike kerítést. A hátsó bejárat is zárva, de legalább itt egy teremtett lélek sem volt. Vettem egy mély levegőt, hogy megnyugtassam a szívverésem, majd közelebbről megvizsgáltam a zárat. Régi típusú volt és abból is a legselejtesebb. Egyszerűsége miatt már rég kivonták a forgalomból. Amikor elforgatjuk benne a kulcsot, egy vasfog emelkedik a magasba és csap le az ajtófélfában lévő nyílásra. A vasfog beleilleszkedik a nyílásba és nem lehet kinyitni az ajtót. De mint mondtam, ez elavult technika, mert egy ügyes unikornis lebegtetéssel könnyűszerrel ki tudja nyitni az ajtót, csak a zárban lévő fogra kell koncentrálni... Aprót kattant a zár és mi már be is repültünk a házba. Cheerilee ugyanott feküdt, ahol hagytam. A Barátom habozás nélkül elkezdte vizsgálni a ájultat, én pedig idegesen sétáltam ide-oda. Megnézte a pulzusát, a szemeit és végül a száját, ahogy a jó orvosok szokták általános kivizsgáláson. Csalódottan leszegte a fejét és sóhajtott. Ez a sóhaj olyan volt, mintha évtizedek összes bánata benne lett volna. Rám nézett és bocsánatkérően mondta ki az eredményt: - Sajnálom, de ő már nem fog felébredni. Mintha kést döftek volna a mellkasomba, összetörték volna az összes csontomat. Remegett mindenem, le kellett ülnöm. Nem kaptam levegőt, mintha víz alatt fuldokoltam volna és akárhogy is próbálok, nem tudok felúszni a felszínre. Néztem a halott kancát, akit én öltem meg. Még egy áldozat, kinek azért kellett távozni ebből a világból, mert én túl önző és makacs vagyok, hogy lássam, hol a határ. És szegény Spike! Ő semmi rosszat nem tett, mégis kitettem egy veszélyes helyre meghalni. Mert meg fog halni, az biztos! Nem, ő egy sárkány, a tápláléklánc csúcsán van, domináns ragadozó! Hirtelen nagyot horkantott a halott, majd átfordult a másik oldalára. Rémülten hátrébb ugrottam ültemből, felborítva asztalt és széket. A szívem majd kiugrott a helyéből. A
Barátom a könnyét törölgette nevetésében, mely egy hiénáéhoz hasonlított. Szarvát halványan körülvette fehér aurája, s ez az aura a tanárnőt is közrefogta. - Látnod kellene az arcod! Hullasápadt! - nyögte két nevetés között, majd elkezdte mutatni. - Ühmöh! - ennyit tudtam mondani. - Nyugi, azon kívül, hogy ördögien dögös, nincs semmi baja a kancának! - tette vállamra nyugtatásképpen a patáját. - Manapság úgy csinálják meg az altatókat, hogy ne legyenek életveszélyesek. Tehát, ha öngyilkos akarsz lenni ezek után, akkor még véletlenül se ezt az utat válaszd! Csak kipihent lennél miatta - nevetett tovább. - Al-altató? - kérdeztem sokkos állapotban. - Igen, amit beadtatok neki. Te jó ég! Ilyen állapotban még senkit sem láttam. Mindegy, a lényeg, hogy a kedvenc páciens aludni fog bő egy hónapig, ha tényleg az elefántaltatót adtátok be neki. Persze a szervei még működnek és nekik energia kell, de ha akarod és persze ha megfizeted, akkor gondját viselem míg fel nem ébred - kacsintott rám. Ebben is csak az üzletet látja... - Jó, igen, persze! - habogtam. Kezdtem visszaállni a rendes kerékvágásba. - De csak ma kéne, holnap már nem leszünk itt. - És akkor mi lesz vele? - Írok egy névtelen levelet a faluházának, hogy Cheerilee nem nyit ajtót senkinek - feleltem, majd kinéztem az ablakon. Még világos volt, de a hatalmas, égő golyó már eltűnt a horizontról. - Maradj vele, míg vissza nem jövök! - torokköszörülése hallatán hozzátettem: - Légy szíves! - Természetesen! - mosolygott a szokásos kapzsi módján. Elhagytam a házat ott, ahol bejöttünk, majd siető léptekkel egyenesen a könyvtárhoz mentem. Az utcai lámpák kigyulladtak, fiatal kancák és csődörök nagy hangzavart csapva itták ki első korsójukat, párok sétáltak összeborulva. De szeretnék most az ő helyükben lenni! Gondtalan vidámság... A faházat sötétbe burkolózva találtam. A kulcs a rejtekhelyén volt. Benyitottam és felizzítottam a világító kristályokat. Az íróasztalon érintetlenül feküdt "Spike" levele. Megkönnyebbülten préseltem ki tüdőmből azt a kevéske levegőt, amit képes volt befogadni a tüdőm. Ennyit még nem stresszeltem, mint ebben a pár napban, főleg ezen a napon! Az, hogy egy olyan személyen akarok bosszút állni, aki sokkal erősebb nálam és még a hercegnő pártfogoltja is, nem a legveszélytelenebb vállalkozás. Valamint itt vannak a "rémálmok", amik tűnnek inkább elnyomott emlékeknek, amik valamiért most akarnak a felszínre törni. A gyerekkori emlékeim zavarosak, hazugságoknak tűnnek. Ez mind-mind megijesztett. Valamint mardos a bűntudat apám halála, Cheerilee állapota és Spike elrablása miatt is. Igaza volt anyámnak, mikor azt mondta, hogy belőlem lesz a legaljasabb alvilági személy az egész világon. Jó úton haladok afelé. De hiába rágódok ezeken. Apám meghalt, ezen nem tudok változtatni. Cheerilee fel fog épülni, hisz csak alszik, Spike pedig az elején biztos kétségbe lesz esve, de utána a felszínre fognak törni az ősi ösztönei. Boldogabb lesz a saját fajtája mellett, mint itt, a pónik között.
Beláthatjuk, hogy nem jó végignézni a barátaink halálát, majd a barátaink gyerekeinek az elmúlását és azoknak a gyerekeiknek a végzetét, s ha hozzávesszük, hogy lesznek új barátai is... Vagy netán tévednék? Mindegy is, hamarosan úgysem leszek itt, gondoltam, mikor kinyílt az ajtó és két nevető kanca lépett be rajta. Örömmel konstatáltam, hogy Twilight arca nincs beverve és Trixie sem láncra verve sétált be ide. Mikor Twilight elnézett az áltanárnőről, Trixie abbahagyta a nevetést és olyan arcot vágott, mintha a gondolatával próbálná megfojtani a mellette álló unikornist. Szóval nem sikerül kibékülniük. - Szia Beat! - köszöntött védelmezettem, majd elkiáltotta magát: - Spike, tegyél fel vizet forrni a teához! Vendégünk van! - Spike nincs itthon, már egy jó ideje - szólaltam meg, mikor már kezdett kínossá válni a csend. - Azt hittem, veletek ment. - Velünk márpedig nem volt - nézett rá Twillight, megerősítést várva a tanárnőtől, aki megtette neki ezt a szívességet. - Biztos megint Rarity-nél tölti az idejét. Gyere, menjünk a konyhába! - invitálta "barátnőjét". - Twilight, szerintem előbb meg kellene nézned az író... - a mondatot nem tudtam befejezni, mert kicsapódott az ajtó. Döbbentem néztem a késői betolakodóra. Ne! Ez nem lehet! Spike lihegve, térdeire támaszkodva állt a küszöbön. Nekem végem, rohant át rajtam a gondolat. Nincs menekvés, el fognak kapni. De hogy a fenébe talált vissza ide ilyen gyorsan? Nagyon messzire elvittem és próbáltam nem csak nyílegyenesen mozogni! - Mi történt? - rohant mellé aggódva Twilight. - Valami baj van? - Nem, nincs - felelte a sárkány, miután felegyenesedett. - De nem tudom, hogy hogyan kerültem Zecora kővirág-kertjébe - hogy kinek, minek a kertjébe? - Ez meg hogy lehet? Nem verted be a fejed? - nézte meg a sárkány homlokát. Míg Twilight a gyerekével volt elfoglalva, én odaoldalaztam az íróasztalhoz és elvettem a levelet. Milyen szerencse, hogy Spike nem emlékszik semmire és nem gyanúsít senkit. - Nem, nem vertem be sehova! - tolta el magától az aggódó unikornist. - Az utolsó, amire emlékszem, hogy Beat élénkvörös rubintot adott nekem, ami roppant finom volt! - minden szem rám szegeződött. Hogy enne szöszt! Valamire csak emlékszik. - Igen, ez így igaz - kezdtem bele. Zakatolt az agyam valami elfogadható mesén, végül az igazat mondtam: - Utána elaludtál. - Elaludt? - nézett rám furcsán Twilight. - Igen, felment valamiért az emeletre. Mikor utánamentem, már aludt. - Néztem őszinte szemekkel Twilight-ra, hátha így elhiszi majd, amit mondok: - Körülbelül egy óra múlva felkelt és elment. - fordultam Spike felé, akin a teljes értetlenség tükröződött. - Alva jártam volna? - tette fel azt a kérdést, ami kimenthet engem a pácból. Látszott Twilight-on, hogy nem nagyon veszi be a hallottakat. - Lehetséges - szólalt meg végre ál-Cheerilee. Láttam rajta a dühöt és a csalódottságot, hogy nem sikerült a bosszú, de ezek elbújtak a megkönnyebbülés mellett, hogy a sárkánynak nincs és nem is lesz semmi baja. - Az olyan gyerekeknél, akik legbelül őrlődnek, vagy valami trauma érte őket, előfordulhat az alvajárás. - Twilight felhúzott szemöldökkel és félrehúzott szájjal
tanulmányozott bennünket. Eddig mindent bevett, ezt most mért nem akarja? Végül visszafordult Spike-hoz. - Történt veled valami, ami zavar, frusztrál vagy rosszul érintett téged? Nekem nyugodtan elmondhatod, Spike - simogatta meg gyöngéden a lila sárkány taraját, ahogy csak egy szerető anya tudja, de a kissárkány dühösen tolta félre a gondoskodó patát. - Nincs semmi bajom, oké?! Csak hagyjatok békén! - hátrált a lépcső felé. - Nincs szükségem pátyolgatásra! Nem vagyok már baba! - kiabálta és felfutott az emeletre. - Úgy tűnik, igazad van, Cheerilee. Megyek, megnyugtatom - indult a sárkány után, de a lépcsőről még visszanézett. - Öhm... Köszönöm a mai napot! Igazán érdekes volt megismerni a versengős oldaladat, vagy midet. Beat, kikísérnéd Cheerilee-t? - mondta kínosan, majd felrohant ő is. - Rosszul sült el a randi? - kérdeztem csipkelődve, csak hogy feloldódjon a felszültség, mely most tombolt a levegőben. - Ezért még fizetni fogsz nekem - mondta Trixie bosszúsan. - Méghozzá sokat! Csak azért nem buktam le, mert ez az unikornis szereti hallatni a saját hangját. Megkérdeztem, hogy milyen varázsolni, erre egész délelőtt csak erről magyarázott - mondta, miközben kivezettem a házból és elindultunk Cheerilee háza felé. Egy kis idő után bátortalanul megkérdezte: - És most mit fogunk csinálni? - Nem tudom - vallottam be, majd abban a pillanatban bevillant egy régi, eszement ötlet. - Felégetjük a könyvtárat...
To be continued...
Írta: Dream Breaker Lektorálta: Kenessey Péter Véleményeket, értékeléseket ide lehet küldeni:
[email protected]
