Tollvonások és gombnyomások

Tollvonások és gombnyomások

Összeszedem egy lélekben a verseim, melyet e ciklusok fognak kifejezni. Eddig nyilvánosságra hozott verseim ebben az összeállításban lesznek olvashatók. Remélem tetszeni fog a kedves olvasóknak is

Kelt.: 2015. május 16.

Kezdő tollvonásaim Eme verskötetet tekinthetjük, az első próbálkozásaim világgá kürtölésének is. Nem kívánok a kortárs alkotókkal versengeni, inkább csak a saját szórakozásomra kezdtem el a versírást. Azt gondolom erről az egész kötetről, hogy a szívemet és lelkemet öntöttem ki a pár versszakos versekben. Vannak természetesen hosszabb és rövidebbek is. Mindegyik az én kezem és agyam szüleménye. Ebben nagy segítségemre voltak: szüleim, barátaim, tanáraim és mindenki, aki csak segített ennek a műnek a megjelenésében. Remélem tetszeni fognak a műveim amit korosztálytól függetlenül szívesen ajánlok mindenkinek. Többnyire verseim fiatalos hangvételűek, de azért vannak benne a régiességre utaló elemek. Kellemes időtöltést, olvasást kívánok mindenkinek! Üdvözlettel az író: Szalay András Kelt: Győr, 2012. 09.15

Adni jó…

Szent Miklósnak ünnepe köszöntött be, Sok embernek segítője, csizmáknak viselője. Házasságok szentelője, pénzzel foltozója, Segít, ahol tud, s ad, ahol csak tud. Erre emberfia sem képes, milyen édes? Szaloncukor, virgács, no, melyik lesz a tiéd? Zsákban hozza ezeket és kedvesen köszönt Titeket: Hó, Hó, Hó! Kopogtat és osztogat, egész álló nap, Van neki egy jegyzete, rosszak és jók nevével. Ha jó voltál hajót vagy egyebet várj, Ha rossz voltál, sok jót ne várj! Bizony, mondom néked, Tiszteld eme bölcs és szelíd manust, Ki, ha kell néha gyanús, Lebukni sosem fog, azt bizton állíthatom.

Dolgozat Varró Dániel verse inspirált

Vagyok a dolgozat – repül hírem! Ha, meghallasz, rettegsz tőlem, Hogyan van, ez? Megy a papír, még névtelen, Keresi áldozatát szüntelen egyre, fedve. Utálnak engemet, mintha a Halál kaszása nyitott volna be, titkon, ikon. Sírnak tőlem eleget, egyre, Elrontasz vagy sem, Sírtok, Rítok. Ha sikerül okosat írni rám, Akkor jön a tanár bá. Kritizál, Ki diktál. Gondolkoztok, sokat és keveset, Mily jó lenne átmenni a talon, halom, karón. Vége van a versemnek, már Kitöltöttek elegen, s lehet kár, Akár, Ha bár…! Folytatnám, de nem lehet, Befejeztem, rövid versemet, s Elkop, Ki sok.

Jó tanács, avagy tanulj, tanulj... Tanulj, tanulj nyelveket! Angolt, németet egyebet. Tanuld őket rendesen, Magyart se feledd el! Tanulj, tanulj verseket! Adyt, Aranyt, Józsefet. De ne csak ezeket, Völgyeket és berkeket. Tanulj, tanulj meséket és vicceket! A mesék szépek, s tanulhatsz belőle. A vicc nevettet, jókedvre gerjeszt. Fontos kellékei az életnek. Tanulj, tanulj hát szorgalmasan! Kincsed lesz majdan, amit tudsz,. Amit már tapasztaltál, Örökké tapasz, asztal és tál.

Megfeledkezve Ülök a szobámban, s andalgom, Zenét hallgatok - megvagyok. Nézem a gépen a facebook-ot, Csodálkozom a posztokon. Egyik-másik nagyon vicces, Van, melyik kicsit giccses.. Aztán persze irkálok, nem keveset, Fejembe verem azt a keveset. Merengek, mint a Windows, Mikor lefagy, Vista, ikon. Olvasom a híreket, feledve hegeket, Google, Origo mindegy nekem. Ülök a szobámban, s andalgom, Elmémben kavarog a bonyodalom. Nézem magamat a tükörben, Hogy nézek ki emberi vértestben.

Álmélkodás Felkeltem reggel az ágyamról, Menten látok rigót fáról, Eme életkép mily csodás, Életet jelent, tiszta szívet. Ugyan a mélázás tiszta kincs, Nem mindig ér arany célt. Utad sosem lesz egyenes, Kanyarog egyre-egyre. Ha a kanyarulatokat sikeresen veszed, Akkor van sofőröd. Ki, ha kell terelget, Sok a szó értelme. Ugyan a mélázás tiszta kincs, Nem mindig ér arany célt. Utad sosem lesz egyenes, Kanyarog egyre-egyre. Mi koron én mélázok, Leltározok. Sok szép emlék kavarog, De ki tudja mikor lesz vége?

Én csak annyit mondok, Az ábránd egy álom, Mely valakinek a család, Valakinek az állás. Melyet időben elérsz, Pedzed bölcsessége. Örömmel tekintesz vissza: Nem csak sikerül, sikerült.

Gugli Bekapcsolom a gépet ülő helyzetben, Gondolkozom rajta, kit, s mit keressek. Van egy barát, ki segít is, Gugli hívhatod, ki segít is. Képek, hírek, egyebek, Kérhetsz tőle levelet. Megmondja az időt is, Fordítja a szavakat. Angol-magyar, magyar-angol, Nem akadály, tudod ezt jól. Segít neked a nyelvekben, Jobban képezd ezeket nyelveddel. Sokat tud a világról, Linket ad a sztárokról. Rímet pajtás ne keress, Archy kérte ezeket.

Olimpia Öt karika a sok kis kincs, Ez élteti a világ sportolóit. Diadalmaskodni csak az tud, Kit felkészülve éri a rajt. Atlétika, sokan szeretik, Az eredményt, mit elértél, Tőled el sosem vehetik. Légy résen kiskomám, Nehogy leelőzzenek, Nehogy felülmúljanak! A medence, hol magyarok élnek, Otthon érzik magukat. Sokat tesznek a sikerért: Úsznak, ugranak, labdáznak, Ilyenek vagyunk víz közelben. Jöhet az Excel, hol néha peckes, Sportolók lépnek a térre, Küzdenek egymással fair playben. Ügyesség, lendület, egyensúly, Kész a küzdősport, egyen súly. Kis költő szava ez mind, De ő így szurkol nektek: Hajrá magyarok! Mindent bele!

Márka áradat Sétálok az Árkádban föl, alá, Tekintgetek közben jobbra-balra. Felmérem a központ szépségét, Versbe gyűjtöm, mit láttam én.

Sorolhatnám reggelig, de lapom kevés, Ezért inkább emelek, párat belőle. Ott van hát a Heavy Tools, Táskát vehetsz, egyik se rút.

Először, mikor belépek, látom én, 576 kirakat s benézzek tán? Benézek, mert okulni jó, Játékot nézni sokkal szórakoztatóbb.

Aztán ott van a Puma, Ha nem figyelsz, rád ugrik, S ha még ügyetlen is, Pénzért viszed haza eme ugri-bugrit.

Mikor végignéztem a polcokat, Megyek tovább, ahogy gondolom. Elindulok valamilyen irányba, s, Most látom csak, mennyi márka?

Versengenek egymással a nagy márkák, Nem tudsz dönteni, ez kár. Várakozol és nincs eredmény? Ez a hátrány, de rá se ránts.

Amikor meglátod azt, mit, Tényleg kerestél, s pénzért viheted, Akkor boldog lehetsz kis komám, Elérted célod, lehet más nem.

Akaraterő Van, akinek van, Van, akinek nincs. De, ha birtoklod, Erős ember lehetsz. Mikor ez segít neked, Te legyőzhetetlen leszel, S az is megy mely még soha. Most, hogyan van ez? Ha nincs kedved semmihez, Vedd igénybe pont ezt. Ami segít boldogulni, az életben, S megmutatja sokszor a helyest. Ha kenődött vagy, s bús, Akkor legyen akaraterőd. Csinálj, valami mókásat, Hogy feldobd magad. Legyél mindig pozitív, Akkor is, ha a helyzet negatív. Megismerheted magadat, Járj, mindig nyitott szemmel! Sok esély van e 3D-s, Képben, mely negédes. Nyálas, viszont sose légy, Hisz az öli a reményt.

11

Írni, írni, írni… Toll kezemben, Papír helyemen. Fejem tekereg, Ihlet sereglet. Tompa gondolat Fejes Káposzta. Rímek kárognak, Sorok bámulnak. Kerek korongok, Fehér tóurak, Vízbe gázoló, Halat akaró. Horog, kaparó, Fogás apadó, Feles felhajtó, Deles megváró. Helyes hordó, Visz az akót. Eszik egyet, Alszik persze. Este felkel, Ember peres, Botot keres, Halat vele. Bot sincs, Hal sincs, Vég kincs, Tán nincs.

12

Mosoly Szélesre húzod szád, Az nekem a vágy. Hogy mindig nevess én velem, S legyen témánk veled. Ha csalódott vagy szüntelen, Hívj csak engem, műtelek. Vidítlak téged eszemmel, Esem egyet és te felnézel. Beütöm fejem, de nem fáj, Lényeg, hogy te legyél vidám. Pár perc és már feledem, Mit próbáltam tenni érted. Habogok, s dadogok, ha kell, Vidítlak téged, amivel tehetem. Orrommal hangokat imitálok, Számmal mondom utánatok. Mosolyogsz, ha ezt hallod, Nevetgélsz és te tudod, Ezzel töltöm időmet, Szórakozzatok jól, gyerekek.

13

Futball Fact Rúgom a labdát egész nap, Hajszolom a gömböt, mint egy vad. Keresem helyemet, a pályán, Futkosom föl-alá, a sztrádán. Keresem a helyet labdának kapuban, Ha, megtalálom, belövöm azt. Ha, nem találom, mérgelődök, aszta! Az edző korhol, de a labda tovaszáll. Aztán egyszer védek is, mint a portás, Kaput védem én is eleget, a góltól, Kerülje el messze a labda, a hálót. Ugrom, s vetődöm, golyó meglegyen a lényeg. Passzolok a társamnak, mint Ronaldo, Aki, gólt lő, mint Rivaldo. Szemben az ellenfél igen ügyes, Lyukat keres a védelmünkben. Aztán, aki keres az talál, Rést lát, s rávág, Egy labdát, mely igen csak pörög, Kapus nem védheti, de azért ugrik. Lefújták a meccset is, Az eredmény egál, Én is akkor egyenlítek, S, befejezem a versemet.

14

Kérdés.. Állok a buszmegállóban csendesen, Várom a buszt kényelmesen. Tekintgetek jobbra, s balra Hol késik már a Volán? Nézem egyre türelmetlenül, Órámat is egyszer-kétszer. Állok a buszmegállóban csendesen, Várom a buszt megdermedten. Lehetne ez a hidegtől is, De más oka van ennek: Fagyoskodik még egy „kislány”, Várja a buszt ő is serényen. Megtetszik nekem formás alakja, Szép keze, s minden teljes. Tetszik benne minden más, Már csak ismerkedni kéne vele tán. Nézek a szemébe, ő is enyémbe, Érdekes ez a pillanat hevében. Ő is tud már valamit, De féli ezt jelelni. Holnap teszek egy lépést, Odamegyek hozzá, Ismerkedés nélkül, hiú ábránd, Nehéz lesz ez pajtás, de hajrá!!

15

Önismeret (Poénkodás, ahogy a költő azt gondolja) Van olyan dolog az életben, Nem egy, hanem több is, Melyet nem csak megszerezned, Hanem birtokolnod is tudnod kell. Azt hitted már az első strófa is vers lesz, pedig minden sor nagybetűvel kezdődik;) Keresem én ezt az egyet, Terelem magamba ezt, meg, Teremtem eme helyzetet, Eme versemmel, melyet, Fegyelembe szedve teszek fel, Fejem seregletes, szegletes vermébe. Elmélyesztem az eszperentét, Agyam sem, látja a helyzetét. Befejezem gondolatom, amikor, Akarom, ha van rá alkalom, Ilyet pedig sose tettem, Feléd pedig odaléptem. Akarod pedig alkalom, Hatalom, hogy megszokod, Fejemből ihlet kipattant, Sebbel-lobbal dolgoznád-e, Fel az egészet? Nem lehet, ezt a nélkül, Hogy arcod ne legyen tele, Sebbel vagy lommal, Látom benne a lángot, Mely éget, ha van alkalom, Hozzáérve marja alkarom, Akarom, hogy legyen rá alkalom, De kegyetlen, be szemtelen.

16

Lélek himnusz Kifröccsen a mi Napunk sugara, Versbe szedem nyugodt tartalommal. Elhitetem mindenkivel mily jó, Agyam billeg, mint egy hintaló. Kicsit máshogy írom történetem, Változtatok a sorok sorszámán. Arra is gondolok én írásommal, Mily jó lenne az én drágaságommal. Együtt élveznénk a kék égboltot, Együtt néznénk a felhők ballagását. Ott lenne Velem tiszta illata, Kéklő égboltú szemecskéje, mi megtalála. Sorakoztatom szívem seregét előtte, Seregélyekkel elküldöm lelkem himnuszát. Együtt térnék Vele nyugovóra ágyában, Együtt Vele boldog vagyok, míg táplál. Táplál heves szíve, karja ölelésével, Miatta nem lesz testemnek elhidegülése. Ő égve tartja szívem lámpácskáját, Ő félve tartja kezében életem kálváriáját. Kicsi doboz, ahol őrzi ő ezeket, Hiszi, hogy a doboz örökké fedve lesz. Ezen tettével csodálatot élvez, Kedvese testét állandóan kérleli. Kérleli, hogy maradjon Vele soká, Kezecskéjét még mindig kezében tartá. Tartá, míg a zsibbadtság bele nem hasít, Ez a pillanat sose következhet be neki. Hajacskája cirógatása külön élmény, Szereti ő ezt a boldog különítményt. Azért hozták létre eme szépet, Drágaságát éltesse amíg csak élnek. Vigyázd álmom! Vigyázz reám! Vigyázom álmod, s Úgy vigyázok rád, Mint eunuch, hárem kapujában, A kapuban egy rendes srác, Kedve, mint a robogó tánc, Szíve, lelke csak rád vár. Soká tartott megfogalmazni gondolatom, Összefoglalom, amit most gondolok. Rövid kis himnuszommal kifejtettem, Hogy amíg élek Veled leszek. Számíthatsz rám minden bajban, Örömödben támogatlak, ahogy mondtam. Utolsó sorban leírom még azt, Szeretlek angyalom, ahogy Te vagy.

17

Szállj a dallam útján Szél viszi messze az emberemet, Felette száll ez a dal. Biciklivel repüli át a kéklő Dunát, Nem hagyja, hogy bántsák ember fiát. Tartózkodása nincsen néki senkitől, A szív dallamos hangja juttatta oda. Elcsavarta fejét egy szép leányzó, Mint a marionett, mikor téblábol. Tarka strófát rejtek művembe, Szemét lecsukta, reászállott, Nem tudta senki mi történt, Angyal keveredett arra, kedvesem. Leszólította ő világnak szépét, Odament hozzá, s az úr így kísérté’ Megkérte őt, legyen a boldogsága, Maradt volna képes, s rábólintá.

Ihlette: Kárpátia: Szél viszi messze a fellegeket…

18

Szarka(z)mustra Repül a szarka országomban, Madártávlatban és gondolatban. Járja a felhőket nagy gondosan, Tárja elénk helyzetünk pontosan. Ahogyan száll, ezen madár letekint, Lajstromba vesz mindent, ha teheti. Megnézi, hogy, mi a becses, Megnézi, hogy, mi a kecses. Farktollát egész nap csak billegeti, Csőrével szárnyát is sokat bíbeli. Tollait rendbe szedve kezeli, Giccses nagyságát percben elejti. Ahogyan megpihen életnek medrében, Letakarja szemét, gondok hegyével. Nem tudja sorstalanságának célját, Medvebarlang kapujában csüggedezik némán. Törődömsége a végzetbe csalta, Képzelete legyőzte, a kis csalfa! Betetőzte a régi rege refrénjét, Kriptába sem engedték testét. Farktolla a súlytól rongált lett, Szárnyai a csőrétől terhesedett el. Nem látott az iszonyú egójától sem, Medve tette nyomorában gyomrába. Ahogyan szállt ezen madár letekintett, Lajstromba vett mindent, ha tehette. Megnézte, hogy mi a becses, Megnézte, hogy ki a kecses. Farktollát egész nap billegette, Csőrével szárnyát is billegette. Tollait rendbe szedve kezelgette, Giccses nagyságát percben elejtette.

19

Vidra vers kettesben... Kicsi vidra verdes a vízen, Apja tanítja úszni őt híven. Lábaival gubancosan gabalyodik hirtelen, Össze-vissza rugdal, harap pediglen. Növögetve hagyja el a nádast, Remegő mancsa nem tartja állva. Utolsó szavakkal mondd áldomást, Kerengő gondolat mardos agyában. Aranyos testével magányosan járkál, Keresi bozótban, hű szerető társát. Deres bokrok lombjai takarják előle, Fiatal leányzó ugrott ki éppen mellőle. Ösztönei nyomban azt súgták neki, Rohanjon utána, nyomban kergeti, Futott ő lankadatlan, töviseken át, Melyek rútul csapdosták a bundáját. Útja a lánynak vízhez vezet, Vidra kölyök korában félt tőle. Erőt véve magán folyóba lépett, Hátsó lábát felkapva utolérte. Csodálták egymást a hűs habok alatt, Jelekkel tudatták egymással, szívük marad. Egymásra lelt, hát két vidrácska, Nézd a vizet, míly vidámak. Feltette életét a Lutrival, Pezsgőt bontá a Lutrával. Elhessegették a környező legyeket, Ez jelentette, hogy jól meglesznek.

20

Együtt jártak vadászni halakra, Nem jelentett bajt, ha tavakban. Összehordtak nem messze egy házat, Odaköltöztek, s sokáig együtt háltak. Ám a vidra sors igen hátrányos, Hiába boldogítják, mégis magányos. Ez a helyzet eléggé fapados, Lutra lutrának elég a hatalom.

21

Hatalmas szösszenet Jönnek a vendégek, sereglenek, Fejet hajtanak, s lépegetnek. Tervük, köszönteni az embereket, Jót nevetni a különös helyzetekben. Körbeülik a nagy asztalt, Lehuppan mind az apraja-nagyja, Forgolódnak ide-oda, beszélgetnek. Várják a pincért, éhenkeznek. Jelentkezve jelelnek e percben, Pincér bácsi jelenik az étellel. Combot visz az uraknak sokat, Belefér az mind a gyomorba. Lányoknak frissen főzött vadast, Vagy éppen azt, mire bólintanak. Összepréselődött a két tábor a borban, Segített nekik a sok gondban. Borvirágok rajzolódtak a szemek alatt, Aki meghagyta, az mostan alant. Alant, mert nem bírta a bordalt, Fejükre a magasból koki koppant. Józanságuknak reggel lett a böjtje, Szilveszterig egy kortyot se többet. Kiakadt a pulzusszám mérő, Versem is a végére érő.

22

Folytatólag töltött tollal Ezen verses kötet, a második nagyobb gyűjteményemül szolgál, annak hű tükrözésére is, hogy eme rendíthetetlen mivoltomat a költészet iránt, itt most bebizonyítom. Nagyon igyekszem a tökéletességre törekedni, s ily próbálkozásokat teszek a hazafias érzelmek felocsúdtatására. Remélem tettem, nem marad majd süket falak közepette, s rátalál a közönségre, méltó keresetben.

Köszönöm szépen az eddigi támogatásotokat és ugyanígy köszönöm a megtisztelő figyelmet! Írta: Szalay András 23

Kelt: 2013. 11. 29

Hozzád szóltam… Örömünnep ez a nap, Valahol virágok bomlanak. Borongós időnk nem ellenfél, Téged látni sokszor szeretném. Ha havazik, megvédelek, Ha esik, nem kérdezem. Telik az idő szüntelen, Rád nézek most hirtelen. Szemem szemedre olvad hidegben, Kezem nem engedelmeskedik idegnek. Szám is dadogásra kárhoztatik, Ígérem, hogy mindig itt leszek (Neked). Hűs karom meleg ölelésével, Derűs orcám teljes értelmével, Nézem, érzem a tested ékességét, Eszemet elvette a csalfa reménység. Én itt éppen nem ámítalak Téged, Ezért mondom, szépségesen kérlek. Karjaid között protekciót szerezni mertem, Arcod előtt szavalom szókkal mindezeket. Mint már bevezettem eztet, El sem engedjük egymást ketten. Gonoszak jönnének netán kétszer, Karjaimban védelmet lelsz, míg élek.

24

A tettek mezeje, ennek terjedelme… Ráléptem az országútra hamar, Lendülettel haladtam tova. Láttam, hogy felhők sereglenek, Sapkám fejembe húzva tekeregtem.

Elengedtem kantár szárát. Ijedten néztem vér ablakába. Így jelöltettem feladatra, Embert kell ölnöm, még ma.

Elhagytam otthonom védő bástyáját, Liba ólas, kutya ólas, hívők kastélyát. Behúzott nyakkal esőben álltam, Kossuth legényei a falnál vártak.

Kipillantottam a zötyögő gyermekkorból, Kezdődhetsz fiaskó! Otthagyhattuk volna szelencés szívünk, De Istenünk, ott volt velünk.

Szólított minket a haza zűrben, Meghajoltam kardjaik előtt tűzben. Hátranézve csókot dobtam anyámnak, Visszapillantva vakkantottam apámnak.

Ott volt, hogy bíztassa eleink, Ott volt, hogy tüzelje feleink. Szelet viharra fordította, Ne bántsd a magyarokat!

Összeszedve magamat kiegyenesedtem, Ezzel mentem nemesebbnek. Visszafogott lovaink vágtára serkentek, Hamarján jutottunk át a hegyeken.

Orvul hátba támadtak még, Sebem kékült, mint az ég. Hirtelen elsötétült minden, Táborban sem keltem fel többet.

Meggondoltam, mi lesz sorsom, Puskaropogás közelében ocsúdhatom. Ott volt a hadtest a közelben, Nyomult előre, szabadság szerelme!

Honvédink sora áldozat, Áldozat, vérük a csoda. Mely értünk ontatott a harcmezőn, Építették számunkra a szebb jövőt.

25

Jön a jövő Jön a jövő, gátolatlan, Viszi magával, ki pártolatlan. Egyedül egymaga toporogva, Féli holnapot szakadozva. Szorongás órájában nincs jövőm, Ilyenkor a mobilon sincs bejövőm. Magányt űzni most próbálom, Színpadra lépni is ódzkodom. Hogy jött ehhez az új szele?! Hogy engem így bekebelezett. Elvesztettem a fonalat, mit követtem, A visszaút is rejtélyes így előttem. Találtam a múltban egy térképet, Az eljövendőhöz ez sem képlet! Hisz azt tudni senki sem merheti, Birtokába azt nem is veheti. Én, megpróbáltam ezt, feljegyeztem, Csalódás lett benne, némán befejeztem. Erre irányuló álmom feladtam menten, Ismeretlent ismerni szinte lehetetlen.

26

Vigyázz…! Csapjad össze, lábad menten, Parancsnokod áll veled szemben. Ha magasabb vagy, s lenézed, Botjával mutatja meg - tetézed. Ereje, mint a bivaly, Ütést mérve szilaj! Ő az, aki megnevel Téged, Állásod is más lesz véle. Ott áll mögötted, lesi órád, Szarkazmussal zeng rólad ódát. De te még is megcsinálod, Más választásod nincsen ám! Kormozó pöfékje jelzi útját, Daliás termetű, magas tartását. Így ítéli újoncok hatalmát, Egy sem érdemli meg a hat almát. Megbecsült tagja társadalomnak, Sebesült arca, magabiztosan. Úgy tesz, mintha nem létezne, Gondja a seregnek tetézve.

27

Magyar tájak Hol a Balaton kéklik medencében, Hol a Duna kanyarog messzeségben. Hol a Tisza zúgja Alföldnek dalát, Ott született meg ez az ország. Forróan kopár, rónás tájak, Egekig érő, kopottas hegyek. Körbe vesznek, minket Kárpátok keze, Átöleli magyarságunk bölcsőjét vele. Látták a kövek, szenvedésünk sorait, Ahogyan nemesek hullottak a hazáért. Látták a győzelmes dicső hadaink, Akik fegyvert fogva öltek jobbágyért. Ezen sziklák ma is mozdíthatatlanok, Híven állnak ott ahol tapintatlanok. Bennük választ kereshetnénk magunkról, Szólni, beszélni csak tudatlanok. Itt ezen a szegleten, híres helyeken, Betyárok laktanyája, katonák kaszárnyája. Míg az otthon oltalmat adott nektek, Rút dicsőség vette el az eszetek. Jaj, hogy a magyart mindig verék! Csalfa kedvét a századok mindtől szegé. Legfőképp kardot ragadni hazáért nem meré, Fejét ocsúdás hangulatából éppen kivevé. Pedig ébredjetek mostan érzelemmel! Dunáért, Tiszáért és a Kárpátokért. Harcra keljetek a szív ügyéért, Rendezzétek el, mit vétettetek. Mert bizony vétettetek ellene, Nem becsültétek az intelmeket. A vért, mi értünk hullott patakokban, Verejtékkel, szenvedéssel csapoltatott. S most ezen kis ország reméli, Visszanyeri hírnevét, amíg segítik. Segíti őt fentről a Szűz Anya, Áldja szülöttek sorsát aznap. Most okulásul csak annyit említek, Most a múltat hagyjad, hogy keringjen. Járja át tested minden porcikáját, Így adózva a magyar mártírságnak.

28

Virágszál Virágocska bimbódzik a szép mezőn, Körülötte tehenek bőgnek a legelőn. Nem tudják, ki van éppen legelöl, Csak annyit sejtenek, ki kergetőz. Kergetőz a tavasz virágszál körül, Ahol a viruló táj nagyon örül. Zöld leveleit igen csak hordozgatja, Szél erejével jobbra-balra fújogatja. Lengedezik a kis szára félve, Vihartól rettegve húzza magát össze. Karcsú kacsa, mit róla terjesztenek, Hogy egyedül élni volna nagyon kedve. Elhiszem, hogy így jámborabb a báránynál, Azt is, hogy nem találja szerető párját, De, hisz csak csukva tartja szemét, Méhecske porozza be teremtést - segély. Segély, hogy a világ sokasodjék, Utódokban, minél jobban ékeskedjék. Ha majd meggyógyulva lesz térfelünk, Akkor jön kísérteni, hideg telünk. Mely ledobatja a világ virág ruháját, Gyászba borítja a mezők talaját. Deres tőle a diófa gallya, Jelzi azt, ütött az óra.

29

Kárhozatra Mindenhol néma pusztaság honolt, Városokat holtak bűze roncsolt. Lebomló termék, gyülevész patkányok, Tetemre éhesek, emberek hulláján. Szellemek otthona ahol voltam, Szörnyekett így számoltam. Mikor az utcákon végigvonultam, Elégedetlenkedve helyzetem nyugtáztam. Szőrös talpú idegenek mindenfelé, Nyálkás csápú görények idegenkedék. Hisz sötétben érzik jól magukat, Eszeveszetten keresik áldozatukat. Épp akkor jártam arra, Mikor a dög felém kaptat. Bebújtam a beton mögé, Féltem, hogy megesz engem. Célzásom alaposnak bizonyult, Szaglása kiszúrta a friss húst. Ezzel a képességgel okozná vesztem, Ahogy a lélekvesztőben tettem egyszer. Jártam én arrafele is, De ez a hely, kicsit friss. Még csak pár órája él, Eltűnik, ahogyan a Nap kél. Most azonban itt van elevenen, S bezárt ezen, kétes helyzetembe. Innen szabadulásom is bizonytalan, Fosztó képzőt halmozni most iszonytathat. Így ugrom én föl ágyamból, Kiütött engem a rémálomból. Remélhetőleg soha sem tér vissza, Bárhol legyek ő lelkem nedvét issza.

30

Csordogálni, mint a patak… Itt e patak, Kárpátok szívében (?), Csordogál nagyon, magyarok vérével. Nemes királyunk lelte itt halálát, Megannyi katona nyögte utolsó óráját. Odafolyt vére, ki harcolt, Török időben szultánnal dacolt. Túlerővel szemben oltalmas csermely, Védte meg a dögléstől kendtek. A cserjésben madarak dalolnak, A távolban dudák harsognak. Félelmetes dolog arra gondolni, Szaracén készül Budát bevenni. Összeomlik előtte várnak népe, Értelmes eszűek nem mennek béle. Ám nagyobb volt annál a széthúzás, Az ellenség pár óra alatt, szétdúlás. Ahogy most a víz csobog, A csizma magyar vérben tocsog. Hisz folyt ott elég fojtás, Mellette a karddal vívódás. Uralomtól menekült, ki merre állt, Janicsár hordától az Isten megvált. Bemenekülve a környező erdőkbe, Bujdokolni hazában mostan előle. Jöttek még kik rútul tiportak minket, Patak vízébe dobáltak, igen. Ám sorra rántódtak mind a kavicsra, Szabadságunk vágya újra megvillana.

31

Szökésem története Nézd a tájat, megannyi szépség, Dús legelők felett lévő kékség. Ez biztosítja termést mindig, Ez ontja a vihart is. Félve pásztorok hajtják borjakat, Pihenve nyakalják a bornyakat. Újra lóra pattanva horkannak, Elébe iramodnak a vad kannak. Ilyet is csak Alföldön látni, Hol a rónaság a tájat ellepi. Sivárság is lehetne, de nincs, Minden mozzanat számomra kincs. Hisz ezt utam során láttam, Daliás legények hordáját pillantám. Ott lovagoltak mellettem párban, Állatok sora ne tévedjen oldalamba. Azonképpen váltok tájat, Ezúton éppen kocsikáztam. Áthaladtam a kiálló bérceken, S megcsodáltam a völgyeket. Ejj, de jó is volt! Ahogy tudom, le is írom. Csodásbat még meredeztem, Amikor állok a meredeken. Aztán persze továbbjutok szépen, Kocsist fogva vágtam neki kétszer. Zötyögött, s ugrált mindenfele, Célom egyre csak közeledett. Már a távolban Komárom erőde, Hős Klapka várt rám előtte. Kvártélyt adott, s beszélgetést, Másnap lóra pattanjék, s menjék. Engedelmeskedve bölcs szavainak már, S Győr kapuja időben nyitva vár tán. Amit a kapitánya jött és nekem tárt, S utam végeztével a tömlöcbe zárt.

32

Lassú őgyelgés Versembe szövöm szép tapasztalatom, Beleírom csalfa, tucatnyi gondolatom. Ezzel érem el csúcspontját a napnak, Hogy a szépséges szellőnek áldoznak. Áldoznak néki, íly sorokat, Dicsérve zengve a pontokat. Amit most ide összefoglalok, Az egyetlen, s örök hatalom. A szép hatalma a talmi felett, A két szeme agyam helyett. Soraim erősnek hangzanak még, De bizodalmam így serénykedék. Folytatólag csak annyit tehetek, Saját főztem most megehetem. Hisz ezt még ízletesb kóstolni, Életem kazettáit pont porolni. Főleg egy dolog, mi éltet, Szép szavakat halmozni néktek. Biztosítani lányokat szépségük felől, Utolsó momentumom épp most tetőz.

33

Vér folyt erdei mezőre Kerecsensólyom repül a fák felett, Még az időjárás sem mutat telet. Akkortájt hűs, erős szél fújdogált, Felhő, zivatar reményével uzsorált. Zaklatta a lombok verbunkos dalát, Mellyel a Felvidékig hatolt talán. Így dörgött-villámlott egész este, Másnapra labancok lepték teret. Ütötték a dobot nagy serényen, Trombita harsogta a vezényletet. Hej, mondom néktek, nagy a baj! Esze Tamás serege bujdokolva van. Hatolnak beljebb a kékruhások sorra, Fehér regimentek csatlakoznak libasorban. Aztán feltűnik a vezér csatalova, Kiszúrják a kurucok, éppen azt, ott. Hisz ők direkt bujdokoltak erdő mélyén, Hogy idecsalják ellenséget az éjjelén. Keresztültört a had rejtett mezőre, Alkalmas harctér, betevőre. Ütötték a dobot nagy serényen, Trombita harsogta a vezényletet. Hej, mondom néktek, nagy a baj! Esze Tamás serege bujdokolva van. Tamás esze igen csak nagy, Puskások sorait állítja oda. Körbeveszik a tiszta tisztást, Mely hamarosan vérrel itattatá. Vérbe fojtották a trombitások nótáját, Elverték a fölényben lévő Isten fiát. De a magyar életét nem félte, Célját tűzön-vízen át elérte. Ütötték a dobot nagy serényen, Trombita harsogta a vezényletet. Hej, mondom néktek, nagy a baj! Esze Tamás serege bujdokolva volt.

34

35

Búbánat Sétálok a folyosón bánatosan, Összegzem órám állhatatosan. Eszembe ötlött, javítani kéne, De ehhez a tanárnak is kéne. Megkérdeztem kémikustól, hogy kén-e? De ő azt válaszolta, mért ne. Így meredtem bambán előre, Ocsúdnom kellett hirtelen belőle. Most már bizonyosan elbukom utamon, S célommal is csak embereket untatok. Felnéztem szememmel a borús égre, Lelkiállapotom tükre lett ez éppen. Fogódzkodóm is letörte belső vihar, Melyre rávetült a külső zivatar. Üvegkastélyból ringatózok hintaszékben, Várom a halált kikészítve. Erdélyben is vannak székek, Csak a benne ülők menetelnének. Ugyan én tespedem lehangoltságban, Agyam azonban nem látja mentségemet. Hegyeket mozdítok el gondolatban, De a súlya a vállamra nehezedett. Íly talmi történést jegyeztem fel, Utolsó vétségemben fejemet emeltem. Arra döbbentem teremben kavargok, Körülöttem minden csak zavarog. Elnézést kérek, ha néha hadarok, De nem biztos, hogy megmaradok. Szökdécseltem eleget agyam velején, Végigfutottam a testem elején. Most elégedettséggel szuszogok számon át, Most vetettem bánatomról számadást.

36

Kerek Karácsony Hajnal van még, mindenki ágyban, Szereplőnk is duzzadozik vágyban. Átgondolta mit rejtett álma, Ajándékot adni a családnak.

Egész éves horgászás eredménye tetőz, Mikor apa a halászlét finoman megfőz. Számba veszik a szaloncukrok hadát, Melyet az anyuka kedvesen ad át.

Nem csak a családnak, kerek világnak, Égbe szóló Karácsony napjára. Hanem mindennek, s láthatatlannak, Aki fényével áraszt el, az olthatatlan.

Mindenkinek egyet libasorban állva, Szemük kerek, szájuk mindig tátva. Bizonyos, az idilli kapcsolat léte, Amit biztosít a szent esti étek.

Olthatatlan, mert szívünkbe fogadtatott, Amikor kis emberkénk megfogantatott. Őt ünnepeljük fogadalmak mellett, Ajándékot adunk, szeretet helyett.

Szorgoskodott rajta apraja-nagyja, Az állat ezt inkább békén hagyja. Mert Őt is várja külön falat, Bár Ő nem szereti a halat.

Ennyi kritika elfér versemben, Hisz a történet kissé rejtelmes. Mert egyről-kettőre terem fa alatt, Amit egész évben csak álmodhatsz.

Ínyencségnek tartogatják a sok sütit, Fáradozások, amint nagyi süti. Belül az embereket alkohol fűti, Kellemes élcelődéssel, amik ezt hűtik.

Bár esténk szempontjából lényegtelen, Hogy a fa alatt mi leselkedett. A fő, hogy rokonok vannak együtt, Kik az otthonunkat választották helyül.

Sorokon keresztül leírtam esténket, Fiktív állapotot kerítettem köréje. Amondó vagyok szép a Karácsony, Ha az ember nem este barkácsol.

Gyönyörű karácsonyt kívánok világnak, Európának, s a medence lakójának. Szép és csillámokkal teli estét, Ugyanilyen fát, minden felé!

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

37

Tévedés éjszakája Tengernyi emlék kavarog agyamban, Légiónyi termék le rakatban van. Takaróval takartam el vágyamat, Mint, ahogy lepel fedi ágyamat. Megcsináltam saját bajom kétszer, A történelem sem barát nékem. Elbánt velem forrongó idegenekkel, Kik házamba törtek idejében. Este volt már, mikor ébredeztem, Betyárok jöttek, marhát néztek. Szerettek volna párat elvenni, S az árát pediglen nem megadni. Mit tett sorsom kipattantam helyemről, A verejtéket lesodortam fejemről. Cseppjei a földre hullottak gazul, Ahogy csapódtak talajra vadul. Olyan hevességgel vettem kézbe botom, Hogy ne tarkítsam vele szomorú sorsom. Ilyet kell tennem, védeni jószágot, Amit nevelgettem, s adott a Jóságos. Összeomlott bennem egy egész világ, Mikor kiértemkor puszta némaság. Nem rendült a bokrok levelei sem, A sötétségben tájékozódjon a szem. Szemtelen dolog, hogy így rászedtek, Hamis gondolataim a bunkózásra. Felkészültem vala, de kétségtelen, Künn a mindenség csak vétségtelen. Tiszta, mint a frissen eső hó, Vagy az újonnan kapott hintaló. Melyen ingázhatok ide-oda, De döntésemet kidekorálta. S most felemeltem fejemet éppen, Sötét alak lépett felém ébren. Átszúrta rajtam tőre hegyét, Amit rólam tudtak, mára emlék.

38

Kárpitkoptatás Koptatom a kárpitot ilyenkor fáradsággal, Furcsa ez az anyag, csúszós másnak. Egy helyben próbálsz figyelni életedre, De szemeddel nem látsz, csak méterekre. Szinte vízszintesen van szemed készülékkel, Sugárzó diódád lett hónapok alatt. Ezért fel sem kelsz, magadat altatod, Az elégedetlenség szavait pedig hallhatod. Körötted csend, kihalt a zűrzavar, Eme hiánya az agyadba kúszott. Aznap, mikor így tetted, feketébe öltözött, Ilyen színesen a helyedbe költözött. Témában a sportok kötnek csak le, Igaz Gullivert is kötötték törpe lények. A habzsolásban már te vagy nép fejedelme, Csak, ha véletlen felkelnél, mint a medve, Tavasszal a barlangot elhagyni sincs kedve. De kénytelen, hisz emberek bíznak benne, Így tudod te is, mit vesztettél vele, Pedig azt hitted, hogy fejedben elme terem.

39

Bajtárs, pajtás – Perszonálunió Lengyel-magyar két jó barát, Együtt kergetik a szép arát. Nem kímélik a sze(m)beni határt, Mit az országunk egykor kitárt. Ha már aránál járunk, hévvel, Érte felszállnánk, mennénk révvel. Csodálnánk pirosló arcát, Újra járnánk Somorján. Mikor ketten menetelünk csatamezőre, Rikkantunk egyet: Előre! Nincsen ellenfelünk kerek, egész világon, Erre nem példa Világos. De most menjünk tovább, Barátokként vagyunk, nohát! Elmesélem rövidke élményem, Melyet pajtásinknál vétettem. Nem arról szólok, hogy értünk oda, Felvidéken, hogyan haladtunk tova. Csak arról regélek, mint töltöttük, Szép országban három napot ötünk. Odaérve kedves kis néni fogad, Lengyel, de beszéli a magyart. Körbevitt minket a füves tereken, Visztula vonalába terelt bennünket. Megannyi király, ki velünk foglalkozott, Harcban velünk együtt gazdagodhatott. Dicsőségben tértünk haza mindég, Ha e két nép összefogott közös célért. Így voltunk, hát jóban-rosszban, Kedvességük felénk határtalan. Párban szagoltuk mezeink kákicsát, De nem érezhetjük havasi gyopárt.

40

Fo(r)galom Sokan járnak az utcán, Taposnak mások cuccán. De közelről sem ily egyszerű, A pirulás is sokszor keserű. Mert bizony rohan az év, Valaki biztosan veled kél. Azonmód kint is fél, Ezért agyában ott a fék. Első ünnep a BEK kezdet, Bálint névnap eljöhet. Valentin-nap vándorolt be, Amerikából szerelmeseknek. Farsang is készül mindenhol, Legfőképp vizes Mohácson. Véres maszkot öltenek, Hogy törököt öljenek. Továbblépve jön forradalom, Ifjak kiket köt fogadalom. Országot elnyomásból szabadítók, Már csak hadiszerencse hiányzott. Ugráljunk tova Húsvétra, Ilyenkor újra kerül húslétre. Elidőzünk a sok csokival, Beszélgethetünk égben Lokival. Augusztus 20. államunk napja, Mikor Istvántól alapítást kapja. Onnantól létezik e dicső ország, Figyelhetjük együtt alakulása sorsát. Elrobogok menten 12 napot, Sulis gyerekek koptatják a padot. Rémisztgetik őket mi lesz jövőre, A lelkükkel mit sem törődve. Szeptember után más szelek járnak, Ez hozza meg aradi tizenhármat. Októberre szólott már mondatom, Amivel úgyszintén ifjaknak adózom.

41

Bátrak voltak, kimentek harcra, Körülöttük oroszok ültek tankra. Hullott a drága, fiatal vér, Ilyen vörös lett a tér. András nappal a mulatozás vége, Kezdődik a szépséges Advent fénye. Huszonnégy nap és Szent Este, Amikor megpakolod a szent tested. Aztán még egy hét várakozás, Huszonnégy óra vágyakozás. Visszaszámlál az egész világ, Mindenki boldog újévet kíván.

42

Harang hangja Lépeget a lány apjával, Tanítja járni a botjával. Idős már atyja néki, Halál esküvőig hagyja élni. Toporog mellette az anyuka, A következő ünnep nem Hannuka. Szeretője vezeti majd oltárhoz, Jegyezve lett már órához. Egyet alszik menten félve, Haragos, hogy nem kelt délben. akkor még tán odaérne, Gond nélkül megjelenne. Azonban tegnap kegyetlen álmok gyötörték, Szegény apját a gonoszok miszlikbe törték. Felkeléskor rémülten nyugtázta látomást, Atyja asztalnál, többé nem mondd áldomást. Belül kesereg, szeme sír, másik nevet. Embert keres, ki rajta segíthetne, Vőlegényt hívja veszedelmes percben, Segítsen, vagy hagyja egészet veszve! A vonal kicsöng, de válaszolatlan, Üzenetrögzítő, mely áldozatlan. Hamarján próbálja még hétszer, Utolsót vendég veszi észre. Odahívja az est főpingvinét, Hozzá beszél, hallgatja kedvesét. Tudja már, mit kell tennie, Esküvőt kell éppen költöztetnie. Át a szmogos nagyvároson, Ki a szépséges külvárosba. Ott is a kertek rejtekébe, Ahol szerelme sír tenyerébe. Először is temetést rendeztek, Mennyasszonynak ruhát kerestek. Végül ragyogott a szépség, Temetés árnyékolja be, tessék!

43

De nincs idő keseregni, Arát kell e percben elvenni. Harangok maradtak karácsonyról, Azok csendülnek most hatalmukból. Átjárták dallamukkal a házat, Házasok lettek a rossz magányban. Ám ez a mese boldogság, Erőt sugall, s kitartást. Együtt éltek, míg Úr engedte, Palackból szellemet eresztette. Így történt, a vőlegény karakán, Menten csattant csók az ajkán.

44

Rossz választás – Vicces verzió Kedvesemmel ültünk a fa alatt, Sok finomság, megannyi falat. Kóstolgattuk az élet nektárját, Folyó partján andalognánk. Most azonban éhesek lettünk, Gyorsan lépéseket kosárhoz tettünk. Benne nyugvott, mi ínycsiklandozó S, ami éppen megkívánandó. Egyik fakkban tonhalas szendvics, Másikban pedig szalámis, ínyenc is. Sokat gondolkodék rajta mit tegyenek, A fa tövében most mit egyenek. Végül Éva ráhibáz tonhalasra, Előbb-utóbb meg is kóstolgatja. Menten köpi falatot maga elé, Ádám követi tettét, folyó felé. Rossz választás a halas szendó, Ettől lesz a randi romlós. Főleg, ha a krém se omlós, Tetejébe még csak nem is tartós.

Szomorúan normális verzió Kedvesemmel ültünk a fa alatt, Sok finomság, megannyi falat. Kóstolgattuk az élet nektárját, Folyó partján andalognánk. Ha az összhang minket összekötne, Nem vitatkoznánk, ennek tetejébe. Eleinte jól ment a dolog, Minden perce csodásan forgott. Úgy választottam rosszat, magára hagytam. Rettegés órájában, felem magára maradt. Én csak gépeztem szobámban szüntelen, Míg nem a telefon reszelt, ügy nekem. Zokogó dróton kötött miket vala, Az a baj, randi el lett szalasztva. S most fa tövében szakított velem, Minden köteléket eltépte ezzel. 45

Északi szellő Északi szellő fúj, Megérkezett a hadúr. Félelmetesen hódítottak, Máshol szólították varégoknak.

Tovamennek haragosan most, Zsákmányt hajóra rakók. Aztán beljebb menetelnek, Amerre járnak, beleremegnek.

Drakkból szállnak partra, Ízlésesen készülnek harcra. Dobog alattuk megannyi kő, Köröttük forrósodik a levegő.

Felállított őrsereg előttük, Csellel miszlik lesz belőlük. Felsorolnám mit tettek, De a gyomrom küzd vele.

Ahogy lépkednek előre, A táj hangosabb lesz tőle. Mindegyiknek van tőre, Higgadtan baktatnak csörtére.

Kegyetlenül eltiporták halandót, Egyik kezükben balta, Másikban pajzs figyel. Ezzel rontanak népeket!

Fosztogatni mennek tengeren, Most szállnak le helyben. Elérik az állást időben, Szálláson sokan kidőlve.

Odinról is szót ejtek, Kísérte szerencsével sereget. Tőrbe döfette őket, Aki ellenállt főleg.

Elviszik, mit mozdíthatnak, Tábor lakói ordítozhatnak. Éjjel lekaszálták mindet, Vér, veríték, ami hideg.

Thor kalapácsával zengett, Mikor vikingek nyertek. Jó széllel hazatértek, Továbbá gazdagon éltek.

46

Lesem a sorsom Lesem sorsom szüntelen, Egész életem független. Nem tartozok senkinek, Csak egy kis semmivel.

Azonban lányról kéne szóljak, Továbbá ódát zengjek róla. Anno kezdődött vele barátság, Elkobzott jövője már gonoszság.

Előrerohanni értelmetlen még, Itt van kezemben egy kép. Barna hajú lány pózol, Akit a festő mázolt.

Visszaadom néki versemben alakját, Mint Wagner operában Parsi falakját. Aidát Verditől nem említem, Szaracén külseje hazugság tőlem.

Portréja díszesebb általa, Szem szegletének táptalaja. Kitöltötték minden jóval, Január után, hóban.

Szerető szíve mindenkinek nyitott, De faragatlan ember számára tiltott. Levadászná öklével ki bántja, Kedvese lelkét, ki tőrével ártja.

Dicsérni lehetne őtet, Kitartását nagyon főleg. Beszéltem vele, hallottam szavát, Mely édesen csengett télnek haván.

Tavaly máshogy gondoltam volna, Aki rácáfol erre, az tolvaj. Én sem vagyok toll vajas, Legfőképpen nem is avas.

Lapátoltam az utcán szennyet, Égből hullott fehér pelyhet. De alakja felvillanyozta, aki látta, Van egy hűséges, jó barátja.

Utolsó két strófát neki szánom, Egész versem csattanójául. Ha látod, a hölgyet ájulsz, Száddal meredten bámulsz.

Jelentékeny soraim nyomósak, Talán néha nem is okosak. De van, mikor épp fontosak, Kimondott szavaim tartósak.

Kincses költő kertjét kapirgálta, Amikor utolsó sorait kitalálta. Szép a lánynak a szeme, A póknak aztán sok a térde.

47

Ködös emlék Megy a hajó dicső tengeren, Zátonyos móló közelít feléje. Kikötőt még hírbe se hozták, Messziről látszik idegenek tanyája.

Mert bizony, vétettél ellene, Poszeidónt félvállról vetted. S most unokáid is nyögik sorsod, Így törtél utódaid orra alá borsot.

Ezen helyre lyukadt emberünk, Kormányos, pohárnok tengerészünk. Ennyi titulus egybevéve, Hatalom van mindegyik kezében.

Aleppó közelében járkálnak tengeren, A méla kormányos eltekintett. Elnézett jobbra, nem láta semmit, Még csak egy csatakos hullámot sem.

Úgy forgatja a kereket, Egyik mancsában a kenyere. Táplálkozik éjjel-nappal, Viaskodik égbeszóló vágyaival.

S most beütött a krakk, Ahogyan legénység szerteszaladt. Úgy ment neki kiálló sziklának, Húsz embert egyből beránta.

Szeretne elhaladni keletre, Hogy a fűszereket megnézze. Édesanyja kérte régen: „Hozzál bazsalikomot nékem!”

Lassacskán a roncsot láttam, Amint utolsó perceit állta. Kapitányom dicső volta, Fogát fedélzeten hagyta.

De mivel az idő kótyagos, Ködös és nagyon fagyos. Odalett a remény azonnal, Istenhez se fordulj bocsánattal.

Konklúziót vonom le most, Emberek voltak eretnekek, Kik máglyát maguk alatt, Sorstalanság fáklyájával égethettek.

48

Erdőtűz Még minden csendes volt, Szépen halkan kaparászott ott. Valahogy éldegélni próbált, Kezében zsákot lóbált. Cipelte azt bokrokon át, Sötétségben gyújtva fáklyát. Égő bottal jelezte Lakatlan erdő telített. Egy ember botorkált árkokon, Át a vadregényes tájakon. Kereste hát alkalmát, Hogy pihentesse alkarját. Letette a csomagját rejtett helyre, Alvást színlelt pont körülötte. Csuklyát húzta fejébe, Hogy a szél ne üsse. Szunyókált ő pár órát, Megrendezte halotti torját. De aztán fölrázta valami, Zsákjával inalt el valaki. Nyomokat közel sem látott, Amíg pupillája ki nem tágult. Aztán, mikor már szeme árgus, Mint a kiabáló olasz árus. Észrevette stimmelnek csapások, Ösvényen távozott barátok. Mert bizony ketten voltak, Hamarosan tényleg csak voltak. Elhatározta, leszámol velük, Nyakukat elhagyja majd fejük. Ez lesz nekik utolsó telük, Így egymással cimborálnak együtt.

49

Félelmetes tűz lobbant agyában, Perszelő hideg február havában. Ilyenkor ép eszűek maradnak ágyukban, S akik bátrabbak, bebújnak az ágyúkba. Sajnos a sors kegyetlen, S a történet esztelen. Hiába reménykedsz abban, Jó győzelmével csattan. Pedig mikor loholt utánuk, Rácsúszott egy mohára. Azzal lendült tova még, Rájött, hogy elméje fél. Szíve szakadatlan lüktetett, Fején erei kidülledtek. Szemei szorgosan szenvedtek, Szakadék szélén szendergett. Visszanyerte uralmát tájon, Nem engedte, hogy ez fájjon. Még is balszerencse övezte, Borostyán-útját pedig kövezte. Elzárta tőle remény csillogását, Lándzsahegy robbant a nyakába. Mostan ketten győzedelmeskedtek, Hegytől lett hősünk először kába. Odasimult hozzá cserje lombja, Rút mosolyát most eltakarta. Reménykedő vágya eltipródott, S utolsó lehelete is kifújódott. Végül tehát elorozták kincset, Javaslom, hogy vigyázzatok! Hiszen, ha barátság sincsen, Magatok élete, pediglen nincsen.

50

Kirajzás Vikingek jönnek, Vikingek mennek. Jobbra nézel, fáj, Balra tekintesz táj. Fáj, hogy levágták társad, Ez nem álarc, farsangi bálban. Ez kemény küzdelem, vérrel, S verítékkel folytatják értem. Leszállottam az égből hozzájuk, Dicsértem újraéledéssel mozzanatuk. Ki értem halt felmagasztaltam, Ki előlem futott, lávába fojtottam. Elküldtem embereim a népekre, Láttam, hogy merednek képedve. Mikor seregink lába partot mosta, Kardjaink Anglia szívét marta. Agyaraink mindig kifentek voltak, S lábaink körül hevertek holtak. Társainkat elégettük tűz erejével, De aztán mentünk hadakozni éjjelével. Éj jelével lecsaptunk mindenre, Rászorítottuk baltánk nyelét fejre. Nyakak körül hurok szorult, Harcosaim csatamezőn izzásban tódult. Aztán, mikor még züllöttek ők, Dúlt Franciaország felett rajzottak. Elárasztották a térképet, s rajzoltak, Vinlandi kaland is ott van mázoltan. Eljutottak erőmmel a világokba, Megtapasztalták szegényes kultuszukat. S most hitványan kérlelik fiaimat, Zsoldosként segítség nagy honfiakat. Odin vagyok, vikingek atyja, Alattam szolgálnak a harcban. S, így Valhalla várja őket, Aki sorsát teljesíti főleg.

50

51

Nem gondoltam volna… Nézz körül, milyen a táj, Lásd meg, kiégtek a fák! Szürkén állnak, gyökerük tartósak, De bennük lélek tűnt aprózódva. Nemes lombjai elhullottak mind, Mint Mohács alatt dali leventék. Levették dolmányuk ékességét félve, Hogy álarcot öltsenek hideg télre. Védtelenül maradt törzsük kimenete, Megannyi madár fészke elhelyezése. Fogalmazik agyamban, ez lehet, Országunk társadalma pedzheted! Magam a tudást nagyra tartom, S fauni bölcsesség lakozik abban, Minő dicső körvonalak jelzik koruk, Nekünk szemünk jelzi borúnk. Hisz sokan szenvednek élettől rettegve, Bicskához nyúlnak, az alkoholt kérlelve. Megvetik az emberi értéket magukban, S halálukat lelik otthonukban. Ahol család melengette őket lombjukkal, Védelmet adtak a csalódásokban. Mondd Istenem, mért veszik érték? Saját kezükkel mindent elvételezték. S köröttük nevetnek rajta kajánul, Hogy elméje így kivetkőzött magából. Pedig, ha támaszra lelne karókban, A sorvadt gyökér visszafonódna. Forgolódhatsz ágyadban álmoktól duzzadva, Lehetsz ékesszólású, mesteri poéta. Minden pénz a birtokodban lehet, De jövődért egyet tehetsz, pojáca. Kegyes otthonom, hol születtem, Hallgasd meg szerény ellenvetésem. Ha mindenki figyelne másra, Könnyen találnának egymásban társra.

51

52

Az állatok űzik ezen sportot, Fejlődéstanilag alattunk állnak. Darwin evolúciója minket kultivál, De lelkünk folyton archivál. Fáj látni, hogy szépek sírnak, Rossz tapasztalat, igényesek isznak. Ördögi körök, miben tagságuk érvényes, Erkölcsi kételkedés, érzelmi kétszínűség. Kettőség dobog mindenünnen belül, S naivságában ármánynak felül. Isten öklével olyankor beüt, Fejedre sorstalanság keze lendül. Halálok csengenek édesen számból, Amikor ellenséged földelését kívánod. Gazul keresztbeteszel társnak, Akik bizonyos titkot eléd tárnak. A végén Kalasnyikovod marad, Csak teljesen üres lesz tárad. Sokan épültök dicső honfiak, De még többen maradtok parti halak. Máshoz sem értetek, csak kérni, S környezeted nehogy merjen hinni. Szüleid tanácsa, mik lepattannak, Hasztalanul koppannak lelked koporsójába. Elzárkózhatsz a kötelesség vágyaitól, Eláshatod magadban az illem normáit. Várhatsz utolsó órádra, magad okozod Sanyargatás vádjával, magadat okolod. Visszakanyarodva társadalmunk intésére, Aképp szólók hozzátok hitelességgel. Féljétek sajátosan kapart csapdátoktól, Mert olyanok lesztek, mint fák csapásoktól. Lombok nélkül, sebzett talapzattal, Védelmet keresni bennük alaptalan. S mikor áldást keresne fiókától, Hervadó ágai vesztéül szolgáló.

52

53

Csak annyit préselnék még ide, Hogy tiszteljétek, segítsétek egymást. Mert bizony, modern világot nem bírja ideg, S mindenki valamelyest rideg.

Das Jubileum Már pár éve koptatjuk az utat, És sokszor felelevenítjük a múltat. Van, mikor mást ez eléggé untat, De minket megnyugtat ez a tudat. Előszedtem rímes tárházamat, Amit agy felső polcán tároltam. Sejtek megannyi halmaza segíti, Lelkem üdvét mostan építi. Ez ideig szerelmes vers is lehetne, Hogy az időt ezzel üssem el. De aztán másfelé kavarog a sor, S jobbosomtól kihull a fogsor. Most nézem, tükörben billeg naptár, Barátom születésnapja lesz netán? Tényleg, korosodik velem szegényke, Így lesz belőle daliás legényke. Mennyit áltattuk egymást legozásban, Várat húztunk belőle osztozásban. Megvédtük azt minden gonosztól, Ez esetben szülő semlegesnek mondható. Kerülgetjük az éveket újra, A sors, távozásomat hozta. Megbeszéltük, hogy tartjuk kapcsolatot, Szóbeszéd ellenére, sikernek bizonyulhatott. Csengjen tovább ajakimból e vers, Néhány sora lehet kicsit nyers. De ennyi strófában leírni éveket, Melyben szerepeltek tizedes és többiek. Tíz év még a mértékben is sok, Ez nem pálinka mérőfok. Ez a nyers valóság ereje, S ez mindennek a teteje.

53

54

Beteljesült napom végzete Elfecsegett napok Dolgozik agyamban a fájdalom, S hozzá megannyi ártalom. Volt párszor, hogy elapadtam, De frissítő esőtől újrafakadtam. Sokszor gondolkoztam, milyen szépek, Agyalapi mirigyek, miket néznek? Szemeim tágra nyíltak akkor, Ez volt talán reggel hatkor. Leltároztam vekker csörgése előtt, Jártam elmémmel felhők fölött. S aztán egyszer eszembe ötlött, Hogy kedvem eléggé törött. Vacilláltam, történelemben, mily örök, Magyarországra hadastul jött török. Majd matematika jött, trigonometria, Kémiában egy kis izoméria. Végigmehetnék tantárgyak listáján félve, De határozatom eltekint ettől. Csak annyit teszek, imával kérve, Hogy napom dúsuljék meg tettől. Ezt úgy érhetem el kételkedve, Mint minden percben éldegélve. Élet perben pedig győzedelmeskedve, S ettől egy kicsit megrészegülve. Fegyvereim az erő és kitartás, Ismeretlennek szóló öröm, kutatás. Ilyenkor ember néha kutat ás, Mely fölött sosincsen nyár. Grillezéskor is ritkán van nyárs, Inkább tengődj fényes társaságban. Eme költemény nüánsznyit más, De átitatódott ízes valóságban. 54

55

Nem volt dolgom a hatósággal, Nem loptam senkit alattomossággal. Legrosszabb vétkem, hogy életem, féltettem, S agyam kulcsát pedig elveszítettem. Mire megtaláltam volna, szólott vekker, Bendőmben landolt egypár isler. Fogtam ruháim és fölöltöztem, Megmosakodtam, roncsot költöztettem. Folytatólag töltöttem meg papírom, Ez jelentette számomra, ez nem a vég. Torkolták már le, makacs vállalkozásom, De e szavaktól sem feküdtem még. Hordozásául nehéz batyum hátamon igásodik, Járás közben lábujjam néha ágaskodik. Elindultam, hogy beteljesítsem sorsom, Utam végén pediglen elérjem célom.

55

56

Folyoshowi tolongás A naptár pénteket mutatott, Ahogy lábammal a porban baktatok. Iskola felé orientálódott iránytűm, Ez még nem az utolsó betűm. Félreértve gondolataimat, megannyi érzésemet, Vég nélkül megyek a beteljesüléshez. Melyhez akadályokat görget az élet, S számodra már csak keserű étek. Fáj az, mit elkövettél egyszer, Bántad tetted, éppen elégszer. Most azonban személyt váltok, Veled foglalkozni nem kívánok. Ahogyan haladtam megállóba hirtelen, Telefoncsörgést először csak képzeltem, Majd hangja a fülembe dalolt, Anyukám a kijelzőmre hatolt. „Fiam, otthon maradt tízórai, Vele együtt a tolltartó is! Kérlek, gyere haza érte, Nem kapsz rétest estére!” Nem vagyok én katona, Se nem kissé mogorva. Megfordultam volna, de mégsem, Kibírom napom dali éhséggel. S lassan ocsúdhattam szememmel, Buszom megjelent zavart percemben. Kellett-e több? szaladtam utána, De ziháló testem hiába. Harmad óra és kezdet, Nekem pedig késést jegyzett. Aztán átsétáltam későbbi járathoz, Hozzászóltam egy régi baráthoz.

56

57

Latolgattam felelési esélyeimet, Remélhetőleg jönnek a tippjeim. Aztán felzsúfoltam magam járműre, Egy szépen összefirkált helyűre.

Ott zötyögött úgy tíz percet, Leszálltam, majd besiettem. Termünkbe érve lekezeltem társakkal, Majd angolom kezdődött fizikában. Véget érve csengettek ki, Volt idő témazárót jól megírni. Valakinek írás után lehet sírni, Hogy lehet ezt még kibírni. Hangulatomra bélyeget nyomott bál, Ahol mulatoztam sokáig ám. Szerencse akkor sandított rám, Gondoltam életem is más lesz tán. Még párszor heringeztem folyosón, Ahogy diákok veszekedtek témától. Néhány erélyes káromkodás elhangzik, Ettől a terem olyankor visszhangzik. Kerülgettem embereket sorról-sorra, Kérdezem magamtól, mit gondolhatnak? Aztán elégedetlenséggel nyugtáztam, Hogy mostanság sokat hibáztam. Nem lennének pofonos barátok, Akkor Andris lelke ördöggel határos. Ők ilyenkor figyelnek személyemre, Család óvó, vigyázó tekintete. Magyaron végig csak Róla álmodoztam, Milyen jó, hogy Fortuna is itt somfordála. Véltem, eldöntötték most sorsom, S ez most a boldogsággal rokonos. Majd művem tovább folytatom, Fizikajavító, ami nagyobb gond. De most először lezárom e részt, Bezárom tintatartóm ciriles fedelét.

57

58

Káosz király S, amit becsuktam egyszer, Újból kinyitom, hogy zenéljen. Tollamat megtaláltam, rímek jönnek, Felém pedig érzelmek ömlenek. Versemben tetőfokra hág bánat, S szereplőm ettől megfárad. Azonban szavaim tovább nem árad, Bevezetéssel olvasót nem várat. Ahogy regéltem, magyaron henyéltem, Agyammal lány körül keringtem. Nevet nem említek, legyen titok, Meglegyen ennek is a mítosz. Titokzatos történet minden szempontból, Akik ismernek, megriadnak magamtól. De mostan görnyedek székemen, Tanár magyaráz is énnekem. Nem csak nekem, nebulók sorainak, Hivatását végzi, kikerekedett mondatai. Megy a tapasztalat fejről-fejre, Ettől zavarodik meg az elme. Pörgetem tovább történések képeit, Leírom, mi folyik bennem is. Vér csörgedezik elevenen ereimben, Ez adja a tüzet tetteimnek. Körbenéztem osztályban, mindenki ámult, Van, aki fehér fal felé bámult. Valaki éppen cetlivel hátrafordult, Akkor az oktató mordult. Próbáltam elhinni, ez csak mese, Hogy egy szó, s leesik vese. Övön alul ért ezen ütés, Hideg vízben való fürdés. Tódultak sorra a gondok, Mikor dolgozat visszahúzódott. Mert az elterelt ettől, De most szenvedek szívből. 58

59

Szorongatott órámban csomót kötött, Lelkem ajtajára éket tömött. „Se ki, se be nem jöhetsz, Maradj kívül, így ez csendesebb!” Fogalmam sem volt, hogy alakult, Hogy szemem szerelemtől megvakult. Elvesztettem világát, lehet éltemnek, De kapartam, hogy fennmaradjak. Ilyet még csatatér sem látott, Bem tábornok sem tapasztalt. Ütközött bennem erkölcs és ördög, S akkor pont, csengő csörgött. Szünetben tébláboltam osztályban, Elestem a gyanútlan lábakban. Akadályul tört rám fáradtság, S összeveszett velem az ártatlanság. Ezzel együtt jött váratlanság, S társult hozzá pártatlanság. Fáradalmaim, miket tettem érte, Ördögi erő tetten érte. Nem tudom, hogy uralkodik, Káosz mester, hogy ténykedik. Az biztos, sokat serénykedik, Hangya módjára szorgoskodik. Versem témája pedig ez, Szünet után becsengettek. Nem szólt senki, meredtem, Kábultam a stresszemben. Rájöttem, hogy világot uralják, Káosz király pedig regnál. Ki tudja meddig, örökké? Így válik majd törökké? Nem, hisz Néki nagyobb hatalma, Életek fölött pedig uralkodna. Teszi ezt jól, ember a szolga, Szegények hozzák palotába. Ajtóstul ront házas házba, 59

60

Csőstül rángat szakításba. Gyerekeket árvaházba zár, Időseket elfelejti már. Hagyja őket, följenek levesben, Csontosabbak készek halászlében. Felaprítja a köteléket mindenhol, Egyetlen szó, s Madonna dalol. Kicsit kavarodott sorokat találsz, Főleg szemeddel, ha még látsz. Lelkemben is dalol Madonna, Káosz király pedig uralkodna. Rendelkezne lelkem felett percben, Ha nem küzdenék Bemként ellene. Fogadalmam, hogy folytatom művemet, Utolsó ismeretlent is felfedem.

60

61

Szorongó szívem szózata Duplán fáj

Szorongok szívemben, Lobogok lelkemben. Tobzódok testemben, Kerülök kedvemben. Törölt tervekben, Örök elvekben. Gyűlölt elemekben, Zsúfolt teremben. Nem találom, Meghálálom. Tisztességes halálom, Mindenkori álmom. Lelkem tárom, Mindenáron. Elmém, táram, Valakit várok. Töredék versemben, Hasadék éltemben. Remegés térdemben, Bukás féltemben. Maró kérdésem, Igaz mérésem. Tévesztésem, Hozzáértésem. Szökellő szerelem, Inaló értelem, Kihaló kérelem, Mindig kétségem. Félő magatartásom, Élő fennmaradásom. Kelő fénykorom, Magam birtoklom. Tolódó beosztásom, Okuló motivációm. Feltételes Pavlov, Elején tartok. 61

62

Hebeg-habog, Sokszor dadog. Hebe-hurgya, Többször buta. Tere-fere, Sava-borsa, Tücsök-bogár, Hetet-havat. Káosz mindenhol, Szegény koromtól. Elmékben hasadás, Erkölcsben tartás Veszik egyre, Ember kedve, Lobogó lelke, Törölt terve.

62

63

Interkontinentális kaval-kád Üdvözlöm újra a kedves olvasót! Immáron a 3. verses gyűjteményemet igyekszem publikálni a lehető legérdekesebb formában. Nagyon köszönöm az eddigi támogatásokat és igyekszem a legigényesebb formában kivitelezni agyam gondolatait. Nem szándékozom most sem nagyjainkkal versenyre kelni, csak amolyan kedvtelés és szórakoztatás céljából gyűjtöttem össze eddigi agytevékenységemet egy újabb, talán még izgalmasabb blokkban. Kellemes olvasást kívánok mindenkinek!

Kelt.: 2014. november 26. s

20212dasas

63

64

A janicsár visszatér 1. rész Íme egy történet régből, Mely agyamba hullott légből. Ötletet, inspirációt kaptam égből, Hogy a múltat zengjem szívből. Nehéz és dali helyzet ez, Kilátásokat Isten szemem elé helyezte. Fogadalmam, megörökíteni janicsárt, Ki gyermekrablás áldozatává vált. Ötszáz évvel ez előttről mesélek, Török jött Hungriát dúlni, regélem. Szulejmán szultán hatalmas haddal, Várakat foglalt hősies harccal. Hulltak a holdakat hordozók, De honvédeink vére nem kamatozott. Nándorfehérvár, Szendrő elesett, De a szultán katonákat keresett. Megtalálta őket kisded állapotban, Magyar ifjak törtek rabigában. Gályán mentek egyre messzebbre, Hazájuk csíráját is elfeledve. Arab hátasokon, tevéken felkerekedve, Csodálkozástól gyermekszemek kikerekedve. Mindegyikük ment fátyolos asszonyokhoz, Később aztán az édesanyákhoz. Jézus helyett Mohamedet hitték, Félholdas, zászlós kopját vitték. Hadműveleti gyakorlatok bonyolult sora, Kereszténység órái, bizonytalan sorsa. Gépezet módjára vívni tanították, Puskával, pisztollyal, katonának vadították. Értelmét kellőképp párszor elvakították, Aztán ügyességét, logikáját felnagyították. Portyákon szereztek tapasztalatot csatához, Ügyességet, éberséget a szablyához. Pajzsot is forgattak, nem egyszer, Mérnöki találmányok hamar szeretői.

64

65 Mostan azonban képzésnek vége, Szereplőnknél harci diploma kézbe’. Ezen kikövezett bagdadi úton indult, Ezredmagával a sorban vidult. Ment először anatóliai hadtestként, Európába lépve, ment ruméliai csatagépként. Jutottak beljebb jurta nélküli honba, Egész Délvidéket közrefogva. Szépen foglalták el az őrsöket, Melyet szállásul számukra öltöztettek. Kényük kedvükre vedelték sebret, Szolgált gyógymódként lelki sebekre. A testit is gyógyítja ám, Elűzi a rossz szellemet tán. Nem érzem ilyenkor, hogy fáj, Maximum órákat dolgozik máj. Alkonyatkor továbbcsoszogtak Győr felé, Pállfy Miklós mindezt még nem sejtheté. Útközben látszik szaracén fehérlik, Hisz ő nem Törökhonban születik. Ennek is meglesz a maga jussa, Szendrő váránál megnyugodnak. Menetelésnek ilyenkor semmi haszna, Legközelebb a főnök lesz a pasa. Ki irányítja majd győri offenzívát, S lelki szemeivel tervezi stratégiát. De jaj, mostan aludni kell, Hogy holnap idejében odaérjenek. Csütörtökből íly hevesen lett péntek, S máris kész az esti étek. Szombaton irány Buda bugyuta vára, Magyarország, kereszténység bénázás ára. Hogy lesz ez tovább? Azt mondom ezután…

65

66

A janicsár visszatér 2. rész S ím felkerekedtek hatalmas úrfiak, Hogy Bécset foglalják a kurafiak. Csendben haladtak, senki sem neszelte, Rengeteg katonát, senki sem kereste. Hallották azonban, hogy Győr fegyverkezik, S sok dali vitéz védekezik. Elenyésző had szultánéval szemben, Szívük soha sem enged. Ott állnak kétnapi járóút, Kapitány pedig Pállfy grófjuk. Egyenesen tőrbe csalták Budát, Ki látott még ekkora csudát? Egyetlen vitéz sem halt hazáért, Jánosunk beengedte őket koronáért. De ők csak az alkalmat várták, S dicső várunkat elfoglalták. Szegény magyar, mit tehetsz ilyenkor? Dús török, mit akarsz mostantól? Országunk vérét megcsapolták középen, S kardként döftek pont a szívébe. Nagy a veszedelem, kevés az idő, Akkortájt már rég elesett Szendrő. Nem védte déli határokat senki, Gond nélkül fosztogatott ott mindenki. Ezen lendülettel értük el pasát, Meggyőződtem róla, kövér egy pacák. A ruha, mely fedni igyekezett hasát, Lengén tűrődött fel a gyomrán. Megevett Ő már sok ezer magyart, Volt köztük párezer kabar. Az történt, mit csak Ő akart, S, melyet lelkiismerete nem takart. Következő állomás, Győr erődje, Előtte pedig lidércnyomás erdője. Most úgy kaptattunk dicsőn egyesülve, Hahotáztunk, múlattunk így egybekerülve. Folyt ott aztán méz ízű serbet, Újfent kezelgették a lelki sebet. Hatalmas csata áll készülőben, Pár lépés és Bécs kerülővel.

66

67

Gondolkodóba esett begler bégünk, S felőle íly dolgokat kérdeztünk: „Bekerült-e Győr látóhatárba, Vagy az csak egy szikra, lány ablakába’?” „Holnap, hogy ha nyerünk is, Marad-e majd derék emberünk?” Sanyargatások órája éppen leszállt, S gyanúba keverve kaszált. Lidércnyomás erdeje bekebelezett sokat, Nem jönnek erre biztosan soha! Felkerekedtek volna, de előttük hullasor; „Amíg nem temetitek, addig még maradtok!” Kényszerítve rémülettől gödröt ástak, S közben fáradtan, sokan fáztak. Fokozódott a morál, de nőtt a félelem, Tegnap éjjel érkezett ádáz kísértet.

Tódult ott a vér,,, S hogy ez miként lesz még? Várat engem egy másik kép, Ahol tán kevesebb a rém…

67

68

A janicsár visszatér 3. rész Gyúlt harag ott keblekben, Megzavarodtak magyar elvekben. Nem számított semmi, töretlenek, Az egész sereg pedig förgeteges. Khabul ment előre, jelezte, Kezével Urának senki előtte. Poroszkáltak a Vértes lábánál, Párszor picit puhányok állván. Nem bírták menetelést. Dőltek Az árokba, mely ölel. Zavart élmény érte őket, Kísértet, rémhír terjed főleg. Amottan vala egy szép patak, Fürdenek benne janicsárok hada. Szpáhik legeltetik lovakat hamar, Megérkezett az aznapi abrak. Komárom közeleg, de kerülik, Hadjáratot, káoszt Bécsbe küldik. Gyorsan ebédeznek, pattannak mind, Félelemtől vegyes falvak várják kint. Számos templom dőlt haragjuknak, Tarkán eltipró, vadorzó hangulatban. Csoszog az idő, igen lassú, Győrben felkészült a hadúr. Csak egy lány neszt figyel, Miklós gróf védelmez hittel. Felesküdött, török itt elhal, Vagy haza virága hervad. Vadul csörtettek, néhol fények, Törökökbe visszaszállt atyai lélek. Hadba készültek, pár mérföld, Aztán következik rónás Kisalföld. Salföld is messze, erőd közeleg, Kapitányuk meredten tisztjével pörleked. Mindenki készen, ördögök érkeztek, Bennük gonoszság nem fékezhet. Lovak nyugtalankodnak istállóban, Szamarak vannak kiállóban. A libák nem tartják sorukat, Újabb akol várhatja sorsukat.

68

69 De a haza nem veszett, Míg egy magyar is fegyverzett. Éjszakából reggel, ragyog a vért, Küzdeni kell a csodás életért. Követ jő, jelenti katona, Elsők között tévén, uzsora. Hernyóként zabálnák föl országot, Fejlődésben gátolni szép korszakot. „Adjátok meg magatokat most! Vagy életetektől pasa megfoszt. Korcsok lehettek szemétdomb tetején, Vagy hősök szultánnak felén. Gondolkodásra itt idő nincsen, Hogy megőrizzétek féltett kincset. De mondom utoljára, meghaltok, Ha a Nagysággal dacolni kívántok!” A szilaj védők nem hittek kígyónak, Se nem a lenge szárnyú béklyónak. „Nem adjuk szépséges hazánkat, Minket az Úristen is harcra találtat! Maradunk, s óvjuk határinkat hittel, Pogány elveidet falainktól vidd el! Temérdek lelkes katona várja veszted, Ha még egyszer idemerészkedsz!” Kijőve Pállfy a vár kapitánya, Köszöntve a hírnök, hadilába. Körötte testőrség nem téblábolt, Alkata, hangja tiszteletet parancsolt. „Jól szólottatok vitéz embereim, Nem tesszük le a fegyvereink! A kitartás és szeretet táplál, Török Hódoltságból miket gyomlál.

Ártér a mi várunk, nyilasok, Mozgolódnak sánccal növelt falakon.” Hozzuk az ostromgépeket, oszmánok, Hadvezérünk pedig imígyen kormányoz. Holnapra körbelőjük szép várukat, Feltöltjük földdel az árkukat. A kilátásaik igen csak sárosak, Feladatot kapták, értéket tiporják.

69

70 Bőven kaptunk aszabok között helyet, Mely, ha kudarcot vall, szegik fejet. Megtaláltuk a legmegfelelőbb teret, Körülvettük várat, mint képet keret. A várkapuk csukva maradtak, Ostrom pillanatához így haladtak. Ám a végzet árnya leselkedett valahol, Csak a percet sejtette, tarolt. Fogytán a dicsőséges kilátás, Tán elfogyott magyar lovagság? Fáj az igazság, nincsen vége, A védők gondjai lészen tetézve.

70

71

A janicsár visszatér 4. rész S döngette a várkaput a kos, Jöttek a török faltörő emberek. Bírta vala kapu, fal is alapos, Néhol bűbájjal fűszerezett golyó tekereg. Tekergett ott, mint kígyó, omlott a vakolat, S sűrű füst töltötte be a tereket. Várvédőink hullatták ellenséges, rongy hadakat, Tépték hasonló szablyával, nyakas fejeket. Pálffy is küzdött, kezében kardja kopaszt, Nagy is lett hirtelen a fejetlenség. Valamely ördög hátát, pajzsával horpaszt, Keríti a jogos juss ellent, kegyeletlenség. Tolongtak a sánc alatt, folyt a szurok, Ordítások, jajveszékelések szakadatlan hada. Szaracénnal telítődött a mesterséges szurdok, Magyar kezének fegyver az ásó, kapa! Ez köti össze keresztényt a pogánnyal, Mellyel küldi Szent Mihály saroglyájára Pasa mond köszöntőt, vérrel töltött pohárral, Habsburg hivatalnokok furcsa, lágy parókájára. Elesett a vár, a kakas magányosan maradt, Torony tetején senki sem kukorékol. Janicsárunk megszökött az éj leple alatt, Korabeli indulók szelíd dallamát dudorékol. Mostanra mászik magas, meredek tetőre, Kicsit talán félúton mégis toporzékol. Csendben oson fel, mindig előre, A barakkokban valakik, szajhákkal dorbézol. Arnold és Miklós csak a jelre várnak, S minden a kukorékolással sodródik. Ocsúdni nem tudnak, betörnek páran, Rugdossák oldalba, aki nem kotródik. Botladoznak kifelé, a pasa is elesett, A májuk is útközben a földtől porzik. Nem lelte rejteket, ki egyet is keresett, A helyzet pedig baljósan fokozódik.

71

72

Visszatért a lidérc, nyomja a lelkeket, Győr vára ismét magyar kézen. Ha, hiszed, akkor jól felelek, Eme dicső tettet, tovább tetézem. Miközben szaladtak, Bocskai hajdúiba léptek, Ők pedig voltak a csalfa reménységek. A kísértetek üldözték, fejetlenség a lépték, Kérem, zengjenek hűen eme szép tevékenyégen. Mostan letészem a pennám. Nyugodjék! Elfáradtam aggságom féltetlen mezején. Továbbadtam őseim emlékét jövőnek, Múlatlan és közeledő, fortunai időknek.

72

73

Csecsemőként Forgolódom anyukám hasában, Orvosunk fehér talárban. Gondolatok a várószobában, Sokadik hajszál apukámnak. Őszülhetett volna magában, Doktorunk is a hibában. Angyal küldte, nem vétett, Engem pedig világra segített. Budapesten sírtam fel egyszer, Egészséges lettem, jeleztem elégszer. Nővérek sokasága tódult, Hősünk feléjük mordult. Én meg bőgtem szakadatlan, Mindenféle tappancs ragadt magamra. Féltem, el soha nem engednek, Testemen cuppanásuk rémisztett. Mikor megláttam anyukám karjait, Hallottam lágyan csengő szavait. Ahogy ujjai epedeztek irántam, Úgy ölében nyugodni kívántam. Ringatott engem, fogott éberséggel, Nagyon ritkán pedig tétlenséggel. Percek múlva apu andalgott, Ágyunk közelébe baktatott. Bika horoszkópja jelölte erejét, Kiállása mutatta igazi termetét. Ijednem kellett volna tőle, De nem volt elég belőle. Minduntalan felé köhicseltem, S még jobban kecsegtettem. Megszülettem, szüleim vigyáznak, Kocsiban óvatosan kacarásznak. Vigyorogtam már én is, Győr felé autóztunk eképp. Távolság gyorsan csökkent, tézis, Aztán velem ülésből kilép.

73

74 Helyes helyemet kerestem fent, De szemem nem lelte sehogy sem. Segítve hű nevelőim mutatták, Utam pedig ezzel elindították.

Balaton parton (Nyugatról Keletre) Keszthely, Lesz-e parkolóhely? Keresed és táplálod, Örömödet így találod. Gyenesdiás, Ahova jár diák. Szórakozásból kijár, Mosolygás nem kaján. Vonyarcvashegy, Rögtön mellette. Szép kis üdülőhely, Sokak kerülője. Györök, Hol örül gyerek. Nincsen sehol török, Néhol telefon csörög. Szigliget, Kapta nevét Ede. Gyönyörű tere, Liliomfi műve. Badacsony, Hol az éhség alacsony. Ahol a bor parancsol, S az ember pancsol. Örs és Tomaj gazdagít, Turistát e szépség kergeti. Hangulatot templommal keveri, S látogatót itallal neveli. Ábrahámhegy, Pálköve, Derékra kötött tó öve. Megivott utolsó söre, Nem biztos, hogy lőre. Balatonrendes, Hol mindenki kedves. Ahol a hátad nedves, A kalauz pedig peches. 74

75

Révfülöp, Ahol jóllakottan csücsülök. Finoman főzött csülök, Rántott, rizses süllő. Szepezdfürdő, Horgászt hűtő. Halat giotin alá küldők, A damil feszítők. Balatonszepezd, Hol a fürdő kepeszt, Úszva felszínen ejtőzik, Nádasban sikló rejtőzik. Zánka, A jövevény zárda. Hatalmas strand hívogat, S az ember így hízogat. Balatonakali, Nyaralgat ott valaki. Az idill zenészei, Áhítat dalát éneklik. Udvari, Aszófő, Örvényes, A győzelem nem fölényes. Előnyük pedig nem erényes, De csodás mivoltuk erélyes. Tihany, Ahol magasan jár higany. Nevezetessége az apátság, Első András király. Balatonfüred, Északi üreg. Fővárosa eme partnak, Otthona a Jókai laknak. Zengenék erről többet, Ahogy Tagore idejövet. Sétányt kapott magáról, S mindez szól tanáról. Csopak, Hol leég a kobak. Aki fedetlenül hagyja, Rátalálhat a Nap baja. Alsóörs, Strandoló őrs. Fogasok közeli hazája, 75

76 Főleg ha horgon találja.

Káptalanfüred, Almádi, A kikapcsolódás családi. A légkör barátságos, A helyzet nem válságos. Siófok, Alacsony magassági fok. Üdülőparadicsom, szállodák, A gazdagok is látogatják. Fonyód, Ahol örül az anyós. Hol iszik az após, S mindenki dalos. Balatonlelle, Kismama vajon ell-e? A part is tele, Mindennek a teteje. Balatonboglár, Hol sok a bogár. Na meg a napsugár, Ez így igen sudár. Csökken az író ideje, S eközben nőtt a kedve. Fognia kéne valamit, Elszalasztott alkalmait. S most szégyenkezik némán, Sírva is fakad netán? Folytatólag ennyi elég, Éhsége fokozódik ebéd felé. Vadregényes, vizes, turistás, hangulatos Balaton…

76

77

Végső megpróbáltatás Lelkemet próbálom üríteni, S fejemet vele keresgélni. Bennem volt a szorongás, Megannyi fondorlatos tolongás. Barátaimtól titkolnom kéne, Belül valahol testem égne. Mélybe taszított ármány karja, Káosz királyunk legifjabb sarja. Őrködött felettem angyalian kertelve, Agyamban tettemet céllá érlelte. Perbe fogtam magamat előttetek, Ahogy döntésem magamra erőltettem. Talonba dőlt, kijátszott lapok, Elfeledett, korán kapott alapok. Teniszpályán orvul tiport salak, Szemem fedésére nélkülözhetetlen kalap. A kutya csaholása édes, Ahogy veszetten utánam lépdes. Elméjét elvakította rút éhség, Majd jött a végtelen vitézség. Féktelenül üldözött, harapása kétes, Valahogy mégis mily egészséges. Üdítően töröltem múltam sablonját, S méltányosan ünneplem alkonyát. Forgolódva kéne aludnom álmom, Varjú zavarhatná, negédesen károg. Mindig a végrendeletem várom, S tettem egy csöppet sem bánom.

77

78

Hazaszeretet...? Mostan jelenkori nagyjainkhoz szólok, Mondandómban kertelni nem fogok. Szívem, lelkem lüktetése, Az melyet Önök elé tárok. Harsog mindenki orozás vádjától, Ordibálnak kifelé süllyedés árkából. Hogy fajulhatnak idáig? Hogy szép hazánkat fosztogatjátok! Ne legyen nyugta, ki ilyet tervez! Ne legyen szerencséje, ki ilyet szeret! Fejét veszi majdan történelem, Lelépve üti őt árulás kórjával. Koldultok mindnyájan, mint a birkák, Gyarmatosítók által sanyargattok, szegény inkák. Forrongok kanapén ülve, félek, Elveszett bennetek csendes lélek. Fogaitokkal marjátok, egymást növelitek, Pór embereket sárban nevelitek. Kötöm magamat mindig elveimhez, Kereshetitek, találjátok ellentmondásom. Korgó gyomrotok szüntelen telítetlen, Hatalmas jövőnk így pedig kerítetlen. Torkoskodtok nyugdíjasok dézsájából, Mondjátok, ez az a fejlődés? Fejlődés, mely embereket szeparálja, Használt húscafatként mind lerágva. Temérdek vagyonotok, ki tudja hol van?! Rémes tapasztalataink mikor apadnak? Fogjátok kezeinket, ott a bilincs, Szemünknek mind fordítatlan kilincs. Alapvető emberi jogok tüntetve, Ahogy sok mentelem érdemtelen. Szitkokat repítetek ellenfelekre, Tehetetlen személyek vannak térdepelve. Csontjainkon meglátszik a kimerültség, Velőig ható kínszenvedés. Éreztem anyám vontatott dalát, Hogyan hullott földre, király palást? 78

79 Hiszen a trágyát tünteti ékével, Magyarok összefogással pedig éldegélnek. Kormos kincstártól, fekete ujjaitok, Országunk szívében matattatok. Komondorunk elvesztette gazdáját, Ahogy népünk hű fejezeteit. Porba hullott előttem, mit kedveltem, Már csak egyvalaki él, kit szeretek. Pótolhatatlan, hogy emlékezzem órámról, Mikor öklelve jönnek kosok. Fojtva abbahagyom szüntelen tiltakozásom, Javainkat azonban csendben visszatalálom. Borongós időszak, kevés napsugár, Vajon megmarad-e a maró fogaskerék? Nem engedem, hogy rabolják szegény hazám, hol a tájak őrzik őseink lelkét. „A magyar föld nem eladó” / „Ezüstté nem váltható” Kárpátia: Nem eladó

79

80

Indulat… Forr bennem az indulat, Mitől van ez, ki tudja? Kupákat emelnék számhoz helyette, Ezt tán senki sem unja. Sodródom az árral már, S az ajtó tárva áll. A szék is üresen vár, Egy madár ablaknál száll. Csőstül jön az idegesség, Hogy megkezdődött a csalfa év. Legyen egy kis figyelmesség, A töltőtoll is enni kér. Mérges vagyok, hónapok illantak, Sebtében költözött varjú hazánkba. Betöltött mindent az ősz illata, Ínséges idő köszönhet tanyákra. Orvul jött, s itt hagyott, Magamban a gondolataimmal. Feszengem, mert kevés maradott, Nyár karjai eltaszítottatok! Recseg az élet lábaim alatt, Elszáradt gallyak növelik avart. Ledöntöttem már megannyi falat, Láttam, ahogyan a szél kavart. Csak az iskola kapuja nyitott, Megannyi diák várja bitót. Befejezve az igazgató hívott, Valahol költő korsóval ivott.

80

81

A lovagköltészetről… Nincsen annál nemesebb dolog, Ha életed kockán forog. Közben kedvesed vakmerőségért dorgál, Csatáról lebeszélni próbál. Bajtársimmal dalin mendegéltem, Felbukkant egy bárd, regélte. Menten megtetszett eme járás, Furcsa férfi beszélt, nyelvjárás. Torkaszakadtából énekelte Eger ostromát, Hogyan vesztett török, otrombák. Kurjongatott lantjával, fele se tréfa, Hangjával rémisztett, felém lépve. Ki látott minket, sodródott velünk, Ámulástól elállt minden lélegzetünk. Izolda a város szépasszonya, Tőrbe csalta fantáziámat. Csorgó nyállal koslattunk utána, Ki látott még ilyen butákat? Kecses járása fosztogatta eszünk, Járásunk közben dülöngéltünk együtt. Ébredem, lovag vagyok, Játékát elmémmel nem hagyom. Vakítson engem, nem érdekel, Odamegyek, megkérdem: „Honnan származik e csuda lyány? Ki eltemette velünk eszünk igazát. Volna-e Önnek türelme tán, Vagy csak üres, szomorú kosár?” Nem válaszolt nékem, futott, Én meg utána kaptatok. Fa alatt üldögéltünk, Sebünk ápolgattuk. Fűben nyomot hagyott testünk, Kajánkodott, ki erre járt utánunk. Borszagos gyep, szép szemű Izolda, Vele útra kelni, mily jó volna!

81

82

A szenvedő Rómeó (groteszk) Hogyan szólna egy vágyódó szív, Ha a kaland nesze lágyan hív. Az életben is sok a csalfa rím, Valaki terjeszt pár talmi hírt. Koldulva ülök betondzsungel mélyén, Kétségek közt, epézett sorsom révén. Nagy a keserűség, fáj a perces múlt, Valamikor egy ifjú természeten ámult. Érzés zaklatottan elmúlt, Parketta sarkán tengődve lapult. Fordulva arányos viszonyulásom hányada, Bizonytalanságom, hűtlen, veszett százada. Érték már tiporva, Rómeó szenved, Júlia pedig a kedvére tehet. Más ember ilyenkor egy hidat keres, Folyó életének puha leplet vet. Lábam dermed ridegség havában, Sorvadoztam egykor, most virágzom órában. Szenvedtem egykor, mint Izrael népe Tórában, Vidulok mostan, mint római tógában. Forog a kerék, nincs megállás, De folyton nagy az elvárás. Lantom némán pengetem, Helyzetem, ördögöt is kedvelne. Keresztény szívem, örök akaratom éltet, Biztosan mondom, Lucifer nem kérlel. Tartarosz húsából sem kérek éppen, Ott van az enyém, rágják e térben. Szolgálom hazámat, minduntalan hűséggel, Kicsit sem epekedő, lázadó kevélységgel. Teszem azt, mit diktál, Lelkem papírjára, amit firkál. Ezek a képek vetülnek érzelemből, Mióta kiléptem teremtésből. Harcra teremtettek, veronai lovag vagyok, Fegyveremet, elveimet letenni nem fogom.

82

83

Ha kell, piros rózsámmal bujdosva élek, Esténként fénylő szemektől félek. Keserű számomra a napesti étek, Lelkemmel aludni térek.

83

84

Szabad verselésű kapitalizmus (A kapitalizmus mellékhatásai) Oh, mily nagyot álmodtam egyszer, Meggazdagszom, s utazom hetvenszer. Ám történetem bukással zárult éppen, Melyet néztem rút, rideg tétlenséggel. Kifejtem hát, mi vezetett nincstelenségbe, Miként látok padkáról a végtelenségbe. Fáj is, meg nem is, nyugtattam magam, A hózentrágert viselni muszáj szorosabban. Eme rege felett részem nem kéklik, Szürkés tintával itatott bársony fénylik. Híre ment neki, hogy Zsegonits báró lettem, Magam is elhittem, mit nem tettem. Közbevágott egy kés, mely utam elvágta, Olló fogaival mélyen hatolt, elszabta. Károg a varjú, kaján hiéna figyel, Nem érzem melegséget, tompa hideg. Volt egy kártyalap, mi jártamból kiemel, Szegénységem sorsából egyszerre kirekeszt. Most tévődöm, kevesebb vagyok már, Kóró vagyok alföldi rónaságon, több is tán, Arcomon megnövekedett a jóllakott, gőgös háj. Dőlt bennem össze alízcsodás kártyavár. Hullik könnyem rezzenéstelenül az avarba, Nem érzik, nem hallják a zavarban. Most voltam nagy, lettem kicsit nagy, Végül ébredem, hogy emberiség elhagy. Bóbita virágzik, fecske fordul körülöttem, Az egész életem őszi csendben lemenőben. Nótám felesleg, közben költő kesereg, Jómagam megmaradásért versengem. Nincs megállás, felgyorsult minden mellettem, Futószalag adja be az elkeseredett képeket. Mekeg a szó, kerge kecske értelem, Könyvek nélkül jövőnket figyelni kérheted: Ám nem lát, megvakult, szeme dollárban ég, Oh, Istenem mondjad, mi vár rám még!

84

85

Társadalmi közegellenállás Nézzünk körbe eme csodás térben, Kedves Olvasó, kegyes Istenek, Benneteket figyelni, vigyázni kérlek! Nehéz eme történet, benne van ország, Dicső szenvedésének múlatlan, örök százada. Ezennel kezdem úriasan szép Magyarország. Ment a király, udvartartása körötte, Szolgáltatásaikkal mindig körözve. Zeng az erdő, csendesek a fák, Megérkezett a fenséges nyár. Ahogy lépkednek uralkodójuk lassít, Beszélgetése népével meglehetősen passzív. Milyen lágy a levelek erezete, Milyen kemény azok szervezete. A hintóra váltva lovak húzzák, Miközben szügyüket rút hámmal nyúzzák. Növekszik a buja növényzet, Törekszik a tiszta környéken. Kerék előtt a pocsolya, benne palást, Lesz-e vajon embernek elég kalász? Szarka szállott szirtes szegletre, Magának vagyont így szerezve. Városokban királyt folyton megpökik, Elmékben gulyást harag megfőzi. Betelt a boros kupa elégszer, Tetézett gondja térnek temérdek. Őszül, vénül a baszileosz egyedül, Hite Istenben, erkölcsben megrendül. A kutya megharapja gazdáját, Eztán örökké vesztve gazdagságát. Szemében könny, Budán lenézik, Csúf, csordult csengetőit felélik. Dionüszosz termékenyebb lett tőle, Milyen drága lett minden lőre. Társadalom a szögre akasztja, Feje pedig karóban maradhat. Győzött a düh, vesztett a gőg, Meglett a ravasz róka előbb. Kongatják harangokat, szól a Requiem, Rengeteg hanyagolt rideg tekintet. Varjú nyitott csőrrel károg, Nincsen többé hazánkon zálog! 85

86

Vár(ó)rom Nincs ott semmi, Nincs ott senki. Elmentek onnan, Kihalt a véres táj. Túl sötét van éjjel, Nem látni ékes fényed. Minden csak csupa árnyék, Az egész élet csak egy játék. Itt eme bástya, Eme kaszárnya. Ostrom után lehullt szárnya, Mintha torony inogva állna. Ám a korom rejteget, Aki ott van, retteghet. Magába roskadt emberfia, Ez minő impertinencia. Forró az éj, vele a kéj, Messze még e félelmes lét. Az agy távlatokban jár, Valahol egy dallam vár. Fáj, mit elméd eléd tár, Sok a megkent, sötét háj. Fáradozol, de lelőnek, Barátok inalnak felőled. Mint Dobó Ferdinánd királyra, Mint szerelmes szív leányra. Mint költő élő múzsájára, Mint kakas reggel harmatjára. Mint haldokló a halálra, Mint vádlott a puskára. Várnak és összeomolnak, Ahogy a lelkek romolnak.

86

87

Vörös csizma, fehér Karácsony Volt egy történet, szemem előtt érzem, Mennyei sugallatával napszakban igézett. Kedélyemre meghittséget lágyan idézett, Miközben földön, égen, vízen jártak vitézek. Hosszú a fergeteges, formai idézet, Nem hatott rám reves végzet. Hántoltam hosszan haragos kérget, Ezzel együtt szívhez szólóan kérlelt. Szálltak, suhantak, mint a madarak, Gábriel, Rafael együtt maradtak. Ajándékként hírt sokáig hordoztak, Súlya alatt lelkük néha rogyadoztak. E történet vég nélküli, évente egyszeri, Önelégült, gőgős, kapzsi, ki ezt kevesteli. Megyen a nap lefelé, a lapom tintásabb, Szemem sarkából elemek szikrásabbak. Volt bizony, hogy fegyverszünetet adott, Cserébe a lelkek békét kapott. Az árulás, háború csendben megfagyott, A tárogató Karácsony dalától ragyogott. Imákat mondtak, másik is egy ember, Kinek kezéhez nem tapad a fegyver. Nem csupán remény, hanem tettes, Az egész élmény nem csak egy perces. Üstökös Tejúton jelezte érkezését, Kerubok, angyalok égi értekezése. Középen öltöztetett fenyő álldogált, Felette varjú ritka csendben szálldogált. Folyton szurkos, üszkös levegő volt, Amit tarkított a mentális élőholt. Elmék mélyére mustármag hatolt, Magasra nőve egyből meghajolt. A betegek gyógyulást nyertek, A reménytelenek kedvet, Az elszakadtak enyvet, Az ügyetlenek tettet. Lett cél, lett erény, Nem is csekélyen kevés. Egy napra megszűnt a tévedés, Lucifer sem értette kérdését. 87

88

Jézus szállt alá Péter kapujától, Megerősödve Atyja aurájától. Ezt önti belénk születésével, Halandó értetlenkedés tárgya e türelmesség. Ajándékok Thalész-féle halmaza, Ahogy szobrász művét kifaragta. Pontos és szép eme harmónia, Szól az angyalok éneke, a szimfónia. Az ész kevés, többet nem kaphatunk, Bármikor legén is, de adhatunk. Hideg van, Szenteste a bűn megfagyott, A prófécia lassan elfogadtatott. Volt egy történet, élénken érzem, Tisztelettel meghajtom magam térdre. Kedélyembe örömöt így ajándékozott, A vitézek sora ezennel megnyugodhatott.

88

89

Miért tettem…? Dúlnak bennem igaz indulatok, Ha tetszik, már is indulhatok. Dorgált a múlt, szenvedtem eleget, Többé semmin percet sem kesergem. Rontottam néha, de ádázul toroltatnak, Rólam minden rosszat gondolhatnak. Nem akartam, kérdezhetik elegen, Vajon ezt miért tettem? Dongalábú ellenség, mégis fürge, Fülem mellett vaj, keserű a füge. Majd megtudják, mitől függ ez, De vajon ezt mért tettem? Kondultak a harangok, süket voltam, Utasítottam mit szüleim mondtak. Mentegetőztem esküvel, csak rosszabb lettem, Vajon ezt eddig mért tettem? Fehérré vált ujjaim, ahogy markolok, Mintha mindenkit ádázul csak karmolok. Nem volt szándékos, nem cselekedtem, Vajon ezt meddig engedhettem? Nem értem, kevés vagyok ehhez ésszel, Áthárítottam, ők örökké nyertek vészben. Fáj, de elbuktam, feladom magamat, Vajon kapartam-e eleget a falakat? Nekem nem jár oltalom, se vigalom, Elég nekem az árnyékos siralom. Forrok magamban, de kitartok, Vajon istenek nektárjából ihatok?

89

90

Csendes, kihalt szigeten… Forradalmat él az elmém kereke, Megnézem, hogy a vírus terjed-e. Nem látom, bennünk lakozik, Ádáz akaratot így rakodik. Láttam a fényt, azóta sötét, Bankautomata, kevés a betét, Jelzálognak, hitelnek a letét, Felbőszült erőnek a karantén. Félelem, mely együtt hat, Savas környezetben bőrbe mar. Elég ehhez emberi szavak, Hullákkal megtöltött lelki tavak. Hagyom, hogy sodorjon, de végtelen, Haragja hamar lesz féktelen. Türelmetlenség, lehetetlen megnyugvás, Éjszakai kalandot letudván. Erkölcs összedől, Hercules gyenge, Ember összetör, Achilles tette. Hedonizmus, az eszmény enyhe, Szűz keblét kezekkel fedte. Veszta szüzek, kik pellengéren vannak, Ellentétük ócsárlásokat adhat. Nem érzem, elvesztettem mindet, Körülöttem kályhából száll e hideg. A falak deresen ridegek, Valahol félelmetes idegen, Egy csendes, kihalt szigeten, Az idillből menten kiemel. Tér és űr katonást játszik, Vér és zűrzavar látszik. Lábam ettől fázik, Szemem könnyektől ázik. Hórihorgas holló szárnyát szárítja, Fejen talált kő, gyilkos parittya. Mind, ki e gondolatot aprítja, Magát, a gonoszt szaporítja.

90

91

Szí(l)v Eszterről Pártolatlan történetbe kezdek Agyamba hegyeket emelek. Szóljak egy tárnoki nőről, Felejthetetlen hölgyről. Év vége felé, decembert tapostam, Nem jött hóemberrel a posta. Levelet vártam, talán hozzák terméket, Vagy maradandó emléket. Ehhez a képzelet kevés lehet, A gond pedig legyen temérdek. Egyik sem okozott örömöt, Megtaláltam boldogságot.. Az egész eset tőlem függött, Minden rokon tűnődött. A történet tovább fejlődött, Rengeteg szó egymással kergetőzött. Ő volt a lány, kiről álmodtam, Rémálom vizeire távolodtam. A varjúk a magasból károgtak, Mégis megleltem társat a páromban. Vitte rőzsét nap, mint nap, Meszelte egymaga a házfalat. Fogott nekem megannyi halat, Hozta frissen lőtt vadat. Gondviselés, a finom lapockák, Teherviselés, a favágó anorák. Láttam benne fantáziát, hamisan énekelt, Porcelán ereklyék féltek-e?. Újév, BÚÉK, ígéretek újra, Asszony nótáját húztam húrra. A dallam volt kissé fura, A házmester mégsem volt durva. Dallos Eszter, Tuba Ferkó, Én, Szív Eszter, hernyó. Halad az élet, mint a teknős, Néha talaj is vizenyős, ha nős. Erre haladt egy napernyős, Senki sem gondolta az Eszterről. Idősebben keserű ő vigasznak, Teste jó lenne higanynak.

91

92

Hogy mindenkor ocsúdhassunk… (Kifordított szonett) Heted hét országon hömpölyög a Duna, Ahol született Pest és Buda. Zavartalan közeg ez nekünk, Ha századokon szenvedtünk is. Nélkülözésnek fájó, friss armadája, Eltemetett sorsunk, jövő boszorkánya, Minduntalan száll, repül a kánya. Sorsfordító helyzet ellenünk pártolt, Oromtól üszkös lett, aki csak karolt. Hosszan szorultunk, megmaradtunk, Aztán minden percben csak daloltunk. Seregnyi emberek, múlatlan egészben, Egyetlen pillanat, sosem tettek érte, Megkegyelmezés nélkül csap a vércse.

92

93

Ajánlás a „boldogsághoz” (bolondos szonett) Menni kell az embernek - szórakozni, Egy kis hírnevet magának szerezni. Termet helyett erényeket seperni, Szomszédot alkalomkor perelni. Dideregni nem kell, fűt az alkohol, Hej, az ízletes pálinka parancsol! Az udvaron sem kell visszafogni, Kurjongass csak, nehéz kibogozni. Betyár mindenit, kirúgtam a hámból, Nem jött értelmes szó a számhoz, A rézfán fütyülőjét, ittam haragból. Mese kerekedett, léptem a folyamhoz, Tátong üresség, szívem zakatol, Bennem kong egy hang, karambol.

93

94

Nemcsak vers

94

Nem iszom, Nem dalolok, Nem tanulok, Nem titkolom, Nem múlatok, Nem indulok, Nem csinálom, Nem kínálom, Inkább visszatartom.

Csak iszom, Csak dalolok, Csak tanulok Csak titkolom, Csak múlatok, Csak csinálom, Csak kínálom, Csak indulok, De nem tudom hova.

Nem könyörgöm, Nem gyötrődöm, Nem körözöm, Nem sörözöm, Nem tartozom, Nem is adok, Nem is kapok, Nem is hagyom, Ezért nagyon akarom.

Megengedtek mindent, Csak ülök mindig. Semmit sem hagytak, Egész karjuk akartam. Normális vagyok, Mert azt mondom, S nem tagadom, Milyen vagyok, Végül is… kitartok.

Csak zenélek, Csak tetézem, Csak borozom, Csak sodródom, Csak botozom, Csak botladozom, Csak korhadok, Csak vigadok, Mert megtehetem.

Amit engednek, hogy csináljam, Hidegen hagy, hogy kínáltak. A szituáció is csak kiváló, Világít nyakamon szép kilátó. Néha világ csendesen pislákol, Ám bor poharamból kiborul, Messze ismét harang kondul, E vörös nedű a földre csordult, Nem nehéz az élet, ha bolondul. (vagy boldogul)

95

Szomorú Velence… Boldognak születtem, Magokat ültettem. A fa kinőtt, De eldőlt. Ugyanakkora volt, Áldatlan holt, Fent van a hold, Vérszomjas kobold. Inog a porond, Hosszú dorong, Végtelen korong, Egyre csak forog. Tölgyesek nőttek, Temérdek nőknek, Örömteli hölgyek, Borszagos völgyek. Áldott földek, Átkozott közeg. Koptatott kőtenger, Életed görgeted. Velence, Szelence, Szerencse Ketrece. Ittas kelepce, Félszeg cseresznye. Részeg eszmecsere, Fejezete. Bolondnak tűntettek, Ezt nem – tűrhettem. Vérben fürdettek, Mérgesen sürgettek. Szent Márk, gondolat, Káros mozzanat, Túlpartra Gondola úsztatna. Sóhajok hídja, Magányos Hydra. Véget hozó szikla, Az utolsó szikra.

95

96

Felsózva (szonett) Megnyerő, peckes, ki gazdag, Terjengős, pocsékoló hangya. Szorgossága messze elmarad, Alkonya horizonton halad. Körülöttem zárt, üres falak, Kényszerzubbony a divat. Irigységgel töltött tavak, Hideg, rideg Antarktika. Korog a gyomrom, Éhes vagyok, Tán kiszáradom? Felsózták utamat, Hó sem tapad rajta, Sem a talpam.

Erdő Fa, rét, temető, Középen kerengő. Tisztás, avar, ágak, Eltitkolt vágyak.

96

97

Élet-halál között (Március 15.-re) Nyikorog az ágyú talpa, Görgetik egyre, rajta! Benn ezernyi osztrák szenved, Nem látták át a tervet. Nehézség órája kattog, Ádáz bomba egyre pattog. Tombol a szél, messze a rév, Távlatokból lidérc kísért. Reggel-este vér folyik, Komáromnál folyó torkollik. Számos csata, győzelem, Veszteség, igazi gyötrelem. Bajtársak egymásban bíznak, Görgey szavaitól izzanak. Szavatolja a harcot császár ellen, Kapott sebet fejére menten. Élet, mely hazáért ontatik, Halál, mely Ugarért fogantatik. Kerecsensólyom szárnya letört, De izzó szeme sosem megtört. Vagyunk elegen, nem kevesen, Harcmezőre léphetünk hevesen. Fájdalom, özvegyek glédája, Szerelmes költő Lédája. Fonódik ármány, mesebeli sárkány, Talpunk alatt rothad a párkány. Esünk, de nem vesszük észre, Csak ásó, kapa áll kézre. Regimentek, regulák, vérszomjas hadak, Mellettük kacsát várják az agarak. Hátrább az agarakkal, Még inkább az agyarakkal! Dühös, sértett nemzet ez, Vendég, pihenj, amit kell! Földünk nem eladó, Asszonyaink nem akó! Mérték és lépték, Nem egyenérték. Haza és élőhely, Pont az anyanyelv.

97

98 Rabok vagyunk saját fészkünkben, Gólya madár leskel bennünket. Árva, elhagyta a hazaszeretet, Kakukk madár, gyermekét bekebelezte. Klapka, Kossuth, Görgey, Jövőnket görgetik. Bem apó, Gábor Áron, Harmonia caelestis mindenáron.

Béke Fegyver által érdes, Szemünk láttára ékes. Küzdesz eleget érte, De mindig van egy vércse(pp).

98

99

Kompromisszum… (szonett) Megkötjük, lemondunk. Felfogjuk, elmondjuk. Örülünk, gondoljuk, Tüzet gyújtunk. Ég, felperzsel mindent, Rég nem láttam ilyet. Szitok, szívjuk magunkat, Elvesztettük tanúnkat. Szabad akaratunk – létezik, Távol hiéna éhezik. Könnyű így elvérezni, Lehet vele kérkedni. Egyezség, ígéret – sikkasztunk, Melynek levét isszuk.

99

100

Tavaszi szellő (Porban… borban…) Magányos cédrus kókad, Messze szél dűnéket hordat. Tehén, gulya csorda, Ember, állat, horda. Hordó, de nem akós, Kamara, de nem vonós. Nyitva Szent Péter ajtaja, Székelyek faragott kapuja. Döntöget a szél, Mégis kikeletkor él. Követi kifakadt vér, Melytől ékes az ér. Azúr ég lombok felett, Lányok a fák alatt. Az Úr égből feddett, Lányok kereszt alatt. Napfogyatkozás, vak óra, Kánaán, kevés a Tóra. Pórázon kötött ebek, Kalitkába űzött verebek. Kiszabadult, veszett vérebek, Ha úgy van, kérkednek. Csipogós, vidám verebek, Levetkőzték a berkeket. Jobbra tánc, balra sánc, Leesett palást, halál. Bőség, kenyér, kalász, Előbb-utóbb kanász. Folyik a bor, de hova? Padon fekvő ember joga. Hontalan, ki gondtalan, Álmatlan, portalan.

100

101

Fontosabb a fontosnál Angliában jártam, Hotelben háltam. Égi mannát vártam, De nem jött. Fizettem eleget, Léptek helyembe, Zakatol fülembe, Játszik ütemre. Kakukk dalol, Toronyóra, odú, Szívembe hatol, Királylány koldul. Hercegek hencegnek, Madarak maradnak. Fecske felrepül, A bánat elkerül? Font a fontos, Nem baj, ha rongyos, Netán foltos Vagy poros. Legyen sok, Siralmasok. Vidámság, font, Fontnyi ponty. Kopoltyú, fogantyú, Ragadozó nyúl, Elszakadt húr, Elföldelt úr.

101

102

Holdfogyatkozás

Emberek rendesek, Sokszor repesnek. Béke, harmónia, Béka, diszharmónia.

Bízom, hízom, Megoldom, gond. Vacak kacat, De maradhat.

Levél, de kinek? Bélyeg, de minek? Ige, az cselekvés, Nincs tekintély.

Fény, éjszaka, Mindenki alhatna. Ám jár valahol, Csendben barangol.

Hull, hideg van, Mégis melegen hat. Fázom, didergem, Csak a testemmel.

Száll, mint szellő, Egeket gyorsan szelő. Csillagok, halmazok, Az egésszel hagyjatok!

Lelkem izzik, forró, Benne van egy forródrót. Környezet könnyezhet, Bőrzeke, elmentem.

Fogy a hold, Jámbor akol. Sötétség vigasza, Nem vigasztal.

Távol a rét, Tavasz még. Egy puha kéz, Mindent megér.

Kifli, lábnyom, Nem látom. Érzem és hallom, Ezt megvárom. Jelenés, mégis valós, Személye is tartós. Mindenki, aki őt keresi, Az éjjel megleli.

102

103

Nyulak szigete Ékes a természetben, Amit nem fékezhetnek. Ügyes, fürge állat, Láttam ilyet, párat. Pára, kint didereg, Április, Kikelet. Szemem ragyog, Boldog vagyok. Híres mese, kedvencek, Nehéz terhét cipelte. Bolyhos farkát illegette, Kosarát vele billegette. Sötétben fél, nem mer, Valaki hatalomra lelt. Kisgyermek mikor kelt, Ajándék mindenfele. Mindenekfelett ünnep, Sorsának kegyetlen üreg. Mennyi tömeg boltokban, Máshogy volt ez korokban. Csoki, cukor, sonka, Főtt tarja, szalonna. Veszünk és eszünk, Másnap telve kelünk. Gyere! Utolsó falat, Öltöztetett falak, Valahol valami kapar, Melyet avar takar.

103

104

Zaklatott bolyongó Veszett korcs ablak alatt, Véres foga – utolsó falat. Marcangolt, vasas folyadék, Meghasonult a bölcs ivadék. Cafatok, lábnyomok körülötte, Rettegés vize, mely körülölel. Benne ezernyi píranya, Józanság teljes hiánya. Nyugodt óra, zaklatott perc, Nyugodt élet, zaklat a stressz. Nyugodt reggel, zavaros éjjel, Zaklatott bolygó, nyugodtan félek. Szomját oltaná éppen, Frissen alvadt vérrel. Száguldás, a sebesség lassú, Lángtengerből izzó vasút. Félek, kikötve ketrecemben, Szabad vagyok ténfergésben. Csöndben vagyok – vesztettem, Egyre inkább veszettebben. Nyugodt óra, zaklatott perc, Nyugodt élet, zaklat a stressz. Nyugodt reggel, zavaros éjjel, Zaklatott bolygó, nyugodtan félek. Ugatom a fényt, rám tört, Oldalamba hideg döfött. Nem fájt, csak elárultak, Józsefet is - bámulták. Vétkem, hogy bolyongtam, Éhes gyomorral kotródtam. Éles a kés – kifenték, Érdes a szó – kiejtették.

104

Nyugodt óra, zaklatott perc, Nyugodt élet, zaklat a stressz. Nyugodt reggel, zavaros éjjel, Zaklatott bolygó, nyugodtan félek. Döfött előre, síró bolygó, Buzgó rege egy hollandiról. Megállni kész, visz a szél, Karnyújtásnyira a cél.

Eltakarta a dér, Egy nemes fém. Csillogó, ragyogó réz, Rajta egy nemes kéz. Nyugodt óra, zaklatott perc, Nyugodt élet, zaklat a stressz. Nyugodt reggel, zavaros éjjel, Zaklatott bolygó, nyugodtan félek. Ördögök, démonok uralják, Számlájukat egyre utalják. Létezésüket csak kutatják, Könyvek, vétek, Vatikán. Szertartások, külön örömök, Szabadon szállok a körökön. Exorcista hajlam, megőrült, Haragja féktelen - felbőszült. Nyugodt óra, zaklatott perc, Nyugodt élet, zaklat a stressz. Nyugodt reggel, zavaros éjjel, Zaklatott bolygó, nyugodtan félek.

105

Juhászok ballagása (Móricz Zsigmond nyomán) Tüzesen sütött nyári Nap sugara, Betemetett róna, tiszta ugara. Két ifjú pásztor közeleg, Utána lépdes árnyék, förtelem. Komondor, puli őrzi gazdát, Titokzatos idegeneket ugatták. Pántlikában, keszkenőben gyerekek, Pásztorlegény fiával tereltek. Nyájuk rengeteg juhot számlált, Melyben gaz tápot talált. Jövevények leszólították juhászt, Nem volt rest a németjuhász. Kutyák vicsorogtak, megbékültek egyre, Puli minden lépéssel haragosabb vele. Gerinctelen alakok csörtettek oda, Egy gyámoltalan, tisztességes akolba. Furulyáltak, nótáztak egymással, Előhozakodtak a szíj rontással. Győzögettek, vizsgálták mindjobban, Tagadó, tiltó válasz mindenhonnan. Feldühödött juhászok nem jámborodtak, Néhai bárányok bűnben kárpótoltak. Szegény atya, szegény gyermek, Istentelen teremtmények ágyat vetettek. Puha, bársonyos lepedőt találtak, Kutyák legényeket földdel takarták. Itt az ideje a gonosz halálnak, De ebek jutottak gazda sorába. Halott gyermek, győztes nyájasok, Egekbe kacsintó messzi távlatok. Borongós sötét este temetett, Mit a nappal egyszer teremtett. Hazatérve feleség urát kereste, Elszoruló szívvel fiát keseregte. Lassan könny csordult szemébe, Ott fekszik halmon, ágy helyébe. Zengő zápor sírokra hullott, Dühös gőg, bosszú kullogott. Koldus járt lélek városában, Elkeseredett, ebben a pár órában.

105

106 Veres juhász gyere elő, Száz meg száz embert megölő! Karmaink között kötél jutalmad, Valljad be a múltadat! Némán, tagadva állott egyre, Szíjjá vált a kilincse. Ajtó a bűn csarnokába, Siratódal az ég dallamára. Folyosó, ordító, kormozó, Hantolt gyermek, hordozó. Vallomás után botokat kapott, Huszonöt igazság, sok a halott.

106

107

Borzadály „Sötét van, minden messze, Elment esze, nincsen nesze. Lapítva süvege, érdes keze, Átváltozott az egész teste.” Nappalok, takarják a holdakat, Nem szomjazik, éhes az ordas. Nyugalom, tér és idő idilli, Napfény erejét nehéz kibírni. Boldogok, keresztények záloga, Keresztyének megannyi párosa. Kavarog, szél és zűrzavar, Hazug ember így hadar. Tárogató hallatszik, juhász terel, Többé nyája sosem felel. Vérfoltok, gőze részegít, Cafatok, egyre félszegít. Felsegít, de karod alkalma, Látszólagosan tested marja. Mozdulatlan még alkarja, Fagyos sikoly, úgy akarja. Lányok, fiúk egyre menekülnek, Vicsorgó fogak között szenderülnek. Árvalányhaj, aranyág fakul, Elsült a fegyver, de balul. Balsors, akit régen tép, Beborít mindent vörös vér. Friss, meleg, most ontották, Szemben életet kioltották. Tűz, víz, levegő, föld, Nem elég e négy erő. Horizont narancsos, égi temető, Bűzlő, oszló keringő. „Reggel van, minden messze, Megjött esze, lett is nesze. Kihúzva szövegel, puha keze, Megérkezett a bárány teste.” Veszélyes, haragja féktelen, Szomjazása végtelen. Halotti beszéd, gyászmise, Vicsorgó angyalok – semmise. 107

108

Kiigazítás… Zilált testem aszfalt marja, Minek megy erre a marha? Folydogál életem patakja, Szememből szívem salakja. Párom az erény, gyengéd, Kórus az edény, legény. Bájtól érdes koporsó, Hosszú, ájtatos folyosó.

Virrasztó szólam, óhaj, Ragad mindenütt a póthaj. Rengeteg, üres fogas, Egyetlen, lyukas garas. Parányi ember, hatalmasok, Ördög, akaratosok, Angyal, fondorlatosok, Felettük a Nagyokosok.

Elhamvadt rózsaszál kertekben, Lobogó tűz fölette. Zsenge repce róna tövén, Gördülő, gömbölyű kerekén. Láncszem pattog arcomba, Mindegyik hűs karcolat. Kieresedett szemem világa, Bimbozó kertem virága. Lélekharang, csodaszó, Földünk is korosodó. Él, de sokak leélték, Ép, néha epés. Szorgos dallamok, szenvedő alkotók, Nyugatról áradó szitás alkonyok. Megfertőzött, rejtőző porontyok, Fogaskerék, lágyan kóborlok. Szerelem, mely örök, Szív és lélek alkuja. Barátság, mely örök, Szív és lélek tanúja. Karom zsibbadt, gémberedett, Lassan tényleg ébredezem. Felhő takarja Napom, Hol van az angyalom?

108

Ordibál eszem, nem koordinál, Nem érem el a Bibliát. Marcangoló szeretet talaján, Csendes-óceán gyengéd tutaján. Bárhol járok az utamon, Mindenhol lesznek utasok. Rossz irányt mutatók, Lélektükröt kutatók. Hol az étek nyers, Holmi íztelen leves. Mely csupán nedves, Nyelvnek sem kedves. Tóparton hatalmas villa, Hóhatárt súroló csillag. Egeket pusztító illat, Kinek van mégis igaza? Emberek közt… Barátok közt… Idegenek jobbra-balra, Félkarú óriás hatalma.

109

Ördög… Fényes naplemente volt, Fent cserélődött – Nap és Hold. Betámolygott kocsmába Henrik, Hozzáfogott – enni, inni. Buzgó katolikus, misebort vedelte, Adományok részét mind elnyelte. Szaunát, palotát épített, Hozzá háremet kerített. Úgy álmodott, mint a gyötrődő, Pokol tüzében fürdőző. Lovak prüszköltek, madarak hallgattak, Megduzzadt a kiszáradt patak. Belőle rémek mosódtak ki, Elárasztották a világot. Csellel, ördögien bennünk vannak, Szólnak, ölnek, ha akarnak.

109

110

Ördög gödör… Fényes naplemente volt, Fent cserélődött – Nap és Hold. Betámolygott kocsmába Henrik, Hozzáfogott – enni, inni.

Pocsék élet, első szajha, Kebelezett Henrik, sokak arca. Fogát égette szüzek ajkába, Majd bezárta őket a pajtába.

Buzgó katolikus, misebort vedelte, Adományok részét mind elnyelte. Szaunát, palotát épített, Hozzá háremet kerített.

Nyüszítő nyulak ketrecben éltek, Halál hívószavától féltek. Harang kongott délben, Henrik maradt ültő helyében.

Szorongó zavarok, skizofrénia, Fokozódott az eufória. Adrenalin, magában beszélt, Angolt latinra cserélt.

Fegyvere nyugtalanul pihent, Kése a hús ízétől kifent. Fogai töröttek a csontoktól, Szemei megtörtek a gondoktól.

Folyékony szövege, rettentő értelme, Bezárta magát a körletbe. Rendőrség, detoxikáló mellette, Egész életét Belphegor megette.

Orom előtt bukott orra, Becsület, tisztesség, az akolban. Permetező eső, szitáló köd, Elméjébe a gonosz megkötött.

Belülről zabálta, megoldást találta, Házastársát, gyermekét küldte halálba. Egy golyó szállt szerető szívébe, Tört döfött ádázan gyermekébe.

Gonosz, mely ádázul terpeszt, Rút híreket becsről terjeszt. Királynő, Bolein Anna egyszerre, Hajolt véres kaftán tetemre.

Háziállat, ifjú Kandúr Bandi, Nehéz volt őt eltalálni. Repült kése, életét elvette, Gödörbe férgesen temette.

Úgy álmodott, mint a gyötrődő, Pokol tüzében fürdőző. Lovak prüszköltek, madarak hallgattak, Megduzzadt a kiszáradt patak.

Szomszéd neszelte, problémát kereste, Végül fonalát egy balta keresztezte. Rémült orca, porba hullott, Tetejébe csend, lent kullogott.

Belőle rémek mosódtak ki, Elárasztották a világot. Csellel, ördögien bennünk vannak, Szólnak, ölnek, ha akarnak .

110

111

Visszafogott szent(i)mentalista (részlet) Üdvözlöm a kedves olvasó közönséget! Immáron negyedik verses összeállításom feltöltésére és publikálására teszek kísérletet, amely a tollvonások és Gombnyomások c. ciklusgyűjteményemben lesz elérhető. Hosszú utazások és a társadalmi kérdései ihlették a poétát, de a maga szentimentális védjegyeivel. Igyekszem az új mellé a régit is becsempészni, hogy őseink se vesszenek kárba és a magyarok Istene is megemelhesse felettem kalapját.

Köszönöm a figyelmet! Írta: Szalay András 2015. május 22 Epilógus Ó drága Isten, adj erőt! Kérek szavakhoz velőt! Meglegyen mindennek helye, Megmaradjon embernek feje.

Fodrozódjék tenger viharban, Éledő temetők, kihaltak. Pennám azonban eleven, Mutass tisztán Istenem.

Szívesen ajánlom lelkem, Finom strófák születéséhez. Ízesen adom kedvem, Tógák ledöntéséhez.

Észak, dél, titok, idegenség, Minden ember csalfa remény. Bölcs és igaz teremtmény, Az élet habzó, örök fenekén.

Örök hit-bizalom-balzsam, Köszönöm, amit Tőled kaptam. Legyen az papír vagy kappan, Hogy nem süket falra koppan.

Szóljon a nóta, legyen róka, Ravasz róka, éneklő zsinagóga. Éberen őrködöm agyam felett, Százszorszép, mocsárt belep.

Töltsön el erő, vadak, Gondolat vonatok, gazdag tavak! Pattanjon gazról a salak, Dőljenek le a süket falak.

Köszönöm az erényeket, A járó fölényeket. De szeretnék gazdag lenni, Lelkek üdvéért valamit tenni.

111

112

Fegyverszünet

Megegyezett egymással gyilkos-áldozat, Hogy nem vár rájuk a kárhozat. Szünetelnek, fegyverük leesett, Kézből a földre heveredett.

Bokorban részeg az igazság, Bedőlt oda, félszeg a barátság. Ezért kértek fegyverszünetet, Legyen must, szőlő szüret.

Két fél, győztes és vesztes, De egyik sem igazán nyertes. Azok felettük állnak sokkal, Szembement a havas fokkal.

Ez a szűrlet nagyon pirosló, Vas ízű, porhanyós, idomuló, Cseppfolyós, forró, kiontott, Megbabonázott véres hordó.

Porondjuk a csatamező, Dorongjuk a szabadság. Korongjuk a Vérmező, Vértest, sejtelem, végtelen.

Megtöltötték a szünet szűrlettel, Alólam bitorlók sürgettek. Nem engem, a többi társamat, Fegyverszünet, én elfáradtam.

Fokozódó indulatok, Sorakozó kirakatok. Szépség, baj, parányi megoldás, Kétség, vágy, karátnyi ellentmondás.

Nincs többé tünet, csak egy szikla, Nincs többé szív, csak egy szikra. Többé csak szemét, Letöri ezért kezét.

Elfogták őket, ó a hatalom, Olyan, mint ezernyi macskaalom. Ahol mindenki egyetlen macskafarok, Járja körbe mindig ezernyi barom.

Fonnyad a gyümölcs, Túlérett, elsárgult fröccs. Kókad az erkölcs, Narkisszosz, Előnyét isszák nárciszok.

112